+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Roxfortos diákok
| | | |-+  Hugrabug
| | | | |-+  Merel Everfen (Moderátor: Merel Everfen)
| | | | | |-+  Warázslók & Westernek
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Warázslók & Westernek  (Megtekintve 3490 alkalommal)

Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 03. 19. - 15:22:06 »
+3

Egy szabad délután
Használatlan tanterem

Kezdek belejönni ebbe a mesélés dologba. Az első szárnypróbálgatásom csak annyi volt, Bern és Rhanda túl tudják-e élni a mugli csekkbefizetést maradandó sérülés nélkül. Valóban vicces eredményeket szül laikusokat szabadítani a mugli hétköznapok kegyetlen valóságára, de nem egy komoly játék. A tündérmesés dolog még a nyári illúziós eset után szabadon, az már alakult, de még mindig nagyrészt impró volt. Most készültem is már.
Elő is pakolászom a kellékeket, ahogy mindenki helyet foglal a néhány padból összetolt asztal körül, kockák, papírok, szabálykönyv, meg egy marék kisebb fadarab is, amiből lehet figurákat változtatni, most senkinek nem kell a gyűrűit ajánlania fel.
-Készültetek? Mindenkinek megvan a karakterlapja?
Wyne-ét tudom, hogy igen, miután összedolgoztunk a játék megtervezésében, ő afféle beépített játékosom is valamennyire. Meg, mondhatni, lektorom. Legalábbis ellenőrizte a hitelességet meg adott néhány tippet a játékhoz, ugyanis ezúttal valós helyzetbe csöppennek a játékosok, az 1880as évek Amerikájában lesznek varázslók-boszorkányok, ahogy választják. Egy kétméteres szakállas hercegnőlányka után min akadnék fönt?
Ez is egy előnye, hogy itt az iskolában tartom a játékot, diáktársaimnak, sokkal könnyebb előre tervezni, ki tudják találni a karaktereket, el tudják készíteni a karakterlapot előre, könnyebben találnak meg segítségért, ha nem világos valami vele kapcsolatban.
-Ha nincs több kérdés, át is adom a szót, ideje megismerkednünk a karakterekkel. Annyi biztos, hogy a vadnyugat varázslónépe vagytok, és valahogy egyszerre jutottatok bajba a helyi varázstalanoknál, de hogy ez pontosan hogy is néz ki, az tőletek is függ...

Egyetlen terebélyes fa állt a pusztaság közepén egy dombtetőn, egy földút közelében, a távolban egyutcás kis város, Tumbleweed épületei voltak kivehetőek. A fa egy erősebb ágáról négy kötél lógott, alattuk négy labilis farönk ezek közt négy alak. Nyakukban tábla, ami boszorkánysággal vádolta őket, kezük megkötve.
-Ha kívánnak élni az utolsó szó jogával, most jött el az ideje, de mind tudjuk, hogy csak feleslegesen mozgatnák vele a levegőt.
A sheriff nem erőltette meg magát annak titkolásában, mi a véleménye az ilyen Ördögtől származó teremtményekkel, mint ez a négy, még a három fogdmegje, akik segítettek neki ebben a művészi installáció összeállításában, sem a helyettesei voltak, hanem lelkes önkéntesek némi kevésbé hivatalos igazságszolgáltatás kivitelezésére. Az egyik unottan támaszkodott egy kétcsövű puskára, láthatóan nem találva értelmét a felesleges körök lefutásának, amivel a sheriff húzta az időt. Egy másik épp nagyon elfoglaltan, elmélyülten, árgus tekintettel és megvetéssel vizsgált egy faragványos fadarabot: valakinek a varázspálcáját. A harmadik fogdmeg ezt figyelte rosszallva, távolságot tartva a társától, nem bízva a bűvös botban.
A sherrif megköszörülte a torkát, és a fogdmegjeihez fordult, akik erre megpróbálták összekapni magukat, a pisztolyaik után matatva, hogy azzal lőjék el a gravitációt megfékező farönköket a négy pár talp alól.
De ez a tervük legalább annyira halálra volt ítélve, mint a négy idegen.
Hosszú, dallamos és éles füttyszó hangzott fel a nem is olyan távolból, és valami apró, gyorsan mozgó tárgy suhant végig a tájon. Röptében keresztülvágta mind a négy kötelet, és egy éleset kanyarodva a varázspálcát vizsgáló magnix mellkasában állt meg, ezzel be is mutatkozva egy nyílvesszőként. A varázstalan összeesett, a pálca pedig a kezéből a négy idegen elé gurult.
Miközben a megmaradt kivégzőjelöltek kapkodva próbálták hadrendbe szedni magukat, egy a domboldalból kiálló sziklarög és száraz bokor mögül egy fiatal indián rohant elő, és késével elkezdte elvágni az áldozatok csuklóit megkötő köteleket, füttyentve egyet közben, amire a nyílvessző kiszabadult és a levegőbe röppent, várva a következő parancsát.


-...És ti jöttök. Hogy egy lapon legyünk: Mind a négyen most estetek a földre, a csuklótok össze van kötve, de nem a hátatok mögött, amatőr módon elől. Kettőtöknek megvan a pálcája valahol elrejtve, a harmadiké a földön elérhető távolságra, Wyne pedig vállalt egy olyan nehézséget, hogy neki nincs is. Az indián barátunk Lassú Víz, egyikőtök ismeri is, egyben ő az első, akinek a kötelékeit elvágja.
Közben elrendezem a fadarabokat, a sherriféket és az indiánt jelölőeket figurákká is változtatva, a többi négyet egyelőre meghagyva, hogy ha akarják, mindenki maga személyreszabhatj belőle a saját karakterét a maga elképzelése szerint.
-Nos, ki hogy menti az életét?
Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 03. 19. - 19:07:21 »
+1

Meg szoktam kapni tanácsként, hogy többet kéne kimozdulnom a komfortzónámból. Hát, most itt vagyok. Nem nagyon ismerem még ezt a szerepjáték dolgot, meg a leendő játékostársaimat is csak futólag, még Sophie sincs itt, mint mindenkori kapaszkodóm szokatlan helyzetekbe. De talán így is a leghasznosabb, afféle mély vízbe dobás. Annyival több okom van valahogy mégis sikeresen a felszínen tartanom magam.
Everfen, az alattunk év perfektusa keresett meg igazábol hogy legyek tanácsadója amerikai mágiatörténet terén ebbe a vadnyugatos játékába. Cserébe segített kitölteni ezt az adatlapfélét, ami tartozik hozzá, meg mivel tudok előre egy-két dolgot, miket tervez, lévén én is adtam ötleteket hozzá, kicsit jobban bevont a leendő események alakításába.
-Talán akkor kezdem is én... Szóval.- Belebújok pár pillanatra a jegyzeteimbe, hogy biztos pontos legyen. -Én Lucille Fairweather leszek. Lucille bűbetlen... izé, magnix családba született, egyetlen boszorkányként, és amióta mutatkoznak a képességei, egyre inkább kitaszítottnak érzi magát otthon, valami abominációnak hiszik, és nem a gyereküknek. Még az Ilvermornyba jár, csak nyárra haza kell térnie, így a pálcája sincs nála. Az apja kezet emelt rá, és Lucille ijedtébe akaratlanul visszavágott véletlen varázslattal, aztán elmenekült otthonról. Azt hiszem, én leszek a hibás minden bonyodalmunkér, mer megpróbálta ellopni az egyikőtök pálcáját, azon az alapon, hogy neki a túléléshez lesz szükséges mostantól, egy felnőtt meg legfeljebb tud újat venni. Csak hát lebukott, és azzal hívta fel a figyelmet mindenkire. Bocsi...- teszem még hozzá, talán kicsit túl bele is élve magam a szerepbe.
Azt szokták mondani, csináld amihez értesz. Bevallom, nem voltam nagyon kreatív a karakter személyiségével, de legalább tudom, hogy jól fogom alakítani ebbe a helyzetbe, ahol kezdeni fogunk. Így papíron esetleg kicsit bátrabb tud lenni nálam, mondjuk én a pálcalopást se mertem volna megkockáztatni a valóságba.

Lucille kétségbeesetten egyensúlyozott a lába alatti vékony farönkön, és némán imádkozott. Imádkozott a lelkéért, mert nem látta, innen hogy szabadulhatna mostmár, bocsánatért, mert hiába a túlélése múlt volna rajta, az "áldozatának" meg csak közepes kellemetlenség, változatlanul bűn volt a lopás. Bűn volt sérülést okoznia az apjának. Bűn volt még az is, aminek született, hiába nem tehetett erről az egyről ő maga semennyire. Talán a legnagyobb bűne. És mégis, valahol imádkozott azért is, bármilyen esélytelen, hogy innen megszabaduljon, hogy ne ez legyen a vége, hogy talán még esélye lehessen jóvátenni a hibáit, legalább a három ismeretlen felé, akiknek a felfedéséhez az ő hibája volt a kezdőszikra, és akik itt billegtek most is mindhárman mellette, nyakukban kötéllel. Az ajkai szüntelenül mozogtak, de egy árva hang nem mert kiszökni köztük.
Füttyszó hangzott. Minden bizonnyal a jel a sorsuk megpecsételésére. Nem akarta a három ismeretlen vesztét okozni, nem akarta senkiét, ő csak el akart meneküni. El minnél messzebbre otthonról, vissza se térni többet. A nyarat átvészelni valahogy úton, a vadonban, városról városra járva, akárhogy. Alig jutott néhány mérföldre. Csak a farmjukhoz legközelebbi kis városig, ide Tumbleweedbe, ahol szinte első doga volt el is bukni az egész kísérletet.
De nem feszült meg a kötél a nyaka körül.
Épp hogy érezte is a tömör csúszócsomó súlyát a vállára esni, aztán borult is, ahogy az ingatag fadarab tetején nem segítette tovább egyensúlyozni a kötél. Valahogy tompította az esését a maga elé emelt két kezével, kapkodta a fejét felfogni, mi történik körülötte.
Talán ez volt az esélye jóvátenni csupán egy keveset a ballépéseiből. Odakotródott valahogyan a mellette fekvő, ülő, bármit csináló ismeretlenhez, hogy segítsen eloldozni annak a csuklóján a kötelet, eközben őszintén annyira számítva leginkább, hogy ezzel csak kijelölte magát az elsőnek, aki az akasztókötelek újonnan fellépett hiányában golyót kapni fog.


-...És megpróbálom kioldani a köteleit. Ezt hogy is kell?- Miközbe a kisegítést várom, magam is buzgón bújom már a kitöltött lapomat, mivel próbálkozok, ahhoz milyen kockákkal kell dobni, mi jön hozzá. Odáig már tudom, hogy ez a játék ilyesmi módon működik, de még nincs rutinom meg is találni, pláne fejből tudni, hogy is van pontosan.
Naplózva


Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 03. 20. - 15:55:50 »
+1

Warázslók és Westernek
• szabad délután •

 


Hova meneküljön a rideg és nyomasztó valóság elől az, aki egy varázskastélyban él, és bűbájokról meg bájitalokról tanul, meg olyan bestiákról, akik leginkább egy hisztis botként írhatók le? Nincs ez elég távol a valóságtól? Hát nincs. Szóval a mugli westernbe menekülök, másik világ, másik idősík, másvalaki bőre. És egyelőre remek ötletnek tűnik.
Egy nagy stóc cuccal a kezemben lépek a megbeszélt terembe; van nálam hét furcsa, kockaszerű, szabályos geometrikus tárgy, gyöngyházfehér műanyagból, arany számokkal minden lapjukon. Aztán ott a karakterlap, hozzá sok ceruza. Megbűvöltem, hogy ne nekem kelljen már számolgatni, ha változtatok egy értéket, ez majd szépen újraszámol minden vele összefüggőt.  Hozzá van csatolva egy rajz a karakteremről. Csak az életérzés miatt a fejembe nyomtam a süvegem, amit megbűvöltem egy cseppet, hogy fekete cowboykalapnak nézzen ki.

Vigyorogva bólintok, hogy készültem bizony, és  felmutatom a karakterlapot meg a firkát a karakteremről. Jókora WANTED felirat díszlik a rajzon, alatta egy fekete szerkós, vörös hajú bandita, pimasz vigyorral és egy piros kendővel a nyakában. Mondhatni a szeme se áll jól, és nem azért, mert kancsal. A fél arca még épp kilátszik a sál és a nagy, fekete cowboykalap között, a jobb szeme alatt és felett egy vágott seb halvány hege fut. Vörös, félig lefolyt betűk hirdetik a nevet: Veronika “the Viper”.

Kérdésem egyelőre nem volt, érdeklődve hallgattam a bevezető sztorit, és a hugrás Mira karakteréről szóló részt.
-Jövök akkor most én, jó? - kérdeztem, és ha nem érkezett tiltakozás, belevágtam. - Az én karakterem Veronika,alias bandita nevén a Vipera, egy árva lány, gonosz, kizsákmányoló nevelőszülőknél meg csóri árvaházakban nőtt fel, legalábbis amikor nem az iskolában volt. Sokat kellett dolgoznia gyerekkorában, ha nem szolgálta meg az ételét, vagy csak roszz szerencséje volt, akkor nem kapott. A varázslók nehezen fogadták be, mert jött-ment, muglifattynak tartották. Nem találta a helyét se a varázstalanok, se a mágusok világában, szegény is volt, mint a templom egere. Úgyhogy amikor kikerült az életbe, leadta a mindenféle kapott nevét, amely úgysem az övé volt, felvett egy álnevet, aztán nekivágott a nagyvilágnak. Az alapján döntött a sorsáról, hogy hol boldogulhat könnyebben - ezért elhagyta a mágustársadalmat, és eltűnt a vadnyugati rónában, a törvényen kívül, ahol ha ügyes vagy, dolgozni keveset kell, szórakozás mindig akad, és nem nélkülözöl, csak ha elkapnak. Márpedig, ha boszorkány vagy, nem kapnak el, ha csak nem szúrod el nagyon. Nagyon-nagyon, nagyon…

Nem untattam őket a részletekkel, de a lapomon az értékek világosan mutatták, hogy emberemnek több az esze, mint a fizikai ereje, és több az ügyessége, mint az állóképessége. Kicsit izgatott voltam, hogy fogok így elsőre boldogulni egy nem kifejezetten pozitív karakterrel, de végtére is azért voltam itt, hogy kipróbáljak valami újat. A szabályok betartásában pedig amúgy sincs semmi szórakoztató…

Veronika azon gondolkodott, vajon a rönk imbolyog-e ilyen bizonytalanul a lába alatt, vagy ez még a korábbiakban leküldött whiskey utóhatása. Talán nem kellett volna megünnepelnie olyan alaposan annak a postakocsinak a kirablását. Nem, egyáltalán nem volt az jó ötlet, és meglehetősen különös, sőt egyenesen nevetséges, hogy a nyakában lógó táblán most nem a rablás, a gyilkosság, vagy hasonló feliratok szerepelnek, akár a legutóbbi, akár az azelőtti megannyi gaztette kapcsán. Boszorkányság… Az egyetlen bűntette, ami nem volt szándékos.
Halkan, prüszkölve folytotta el fájdalmas röhöghetnékét, a Sheriff kérdését követően. Hogy pont ezzel kerüljön bitó - azazhogy fűz - fára?! Annyi mindenért megérdemelné, erre tessék. Bepiált, egy taknyos megpróbálta elvenni a pálcáját, az elsült, felfordulás, újabb varázshasználók előkerülése… Meg egynéhány karabélyé is - bár az emlék kellemes alkoholködös homályban úszik. Igen, határozottan stabil rönk jutott neki, nem az imbolyog.
Még azon hezitált, érdemes-e küzdenie, vagy sem, amikor a fogdmegek a pisztolyuk után nyúltak. Végül is, megérdemelné ezt a véget számtalan dologért. Nem kapálódzna különösebben, de hogy pont ez a vérlázító, arcátlan és igazságtalan… igazság legyen a nyakában lógó táblán, ezt nem tűrhette. Ruhája ujjában ugyan pót-pálca nem volt, de a hétköznapi tőr talán - ha el nem vették, míg a részegség a fejében volt - ott rejtezett. Ha muglik között élsz, és ott is akarsz maradni a Minisztérium tudta nélkül, akkor nem használsz feltűnő varázslatot. Megbűvölt holmik, golyóelterelő köpeny, tökéletesen elrejtett zsebek, meg még néhány hasonlóan alamuszi, feltűnésmentes trükk, és meg is vagy. Reméljük.
A füttyszó harsanása ráébresztette, hogy elkésett a cselekvéssel. Itt van hát a csúnya kaszás. Vagy mégsem?
A föld agresszív sebességgel közelített felé, majd csapódott az arcába. Illetve az ő arca a földnek, de nem esett tőle zavarba, kiköpte a szájába ragadt homokot, annak helyébe megpróbálta az orra előtt fekvő pálcát kaparintani, majd akárhogy is sikerült a harapós manőver,  arrébb rúgta magát, nehogy a fogdmegek esetlegesen eltalálják a pisztolyukkal vagy bármivel a nagy kavarodásban.


(Mira kérdezi: Dobnom kell ügyesség próbát ezekhez, ugye? - készítette esetlegesen a kockáit, és megpróbált akkora értéket dobni, hogy a Vipera visszaszerezhesse a pálcáját vele.)[/i]

Ha ez az idegen indián fickó őt is eloldozta a pajtását követően, egy kelletlen biccentéssel vette azt tudomásul, ha nem, hát a földön kukacmászásban haladt sebesen, minél távolabb az események sűrűjétől. A kis rejtektőr után gondolkodott, vajon nála van-e még, mert akkor közben a keze ügyébe ügyeskedné, felkészülvén védelemre, támadásra, közös tábortűz melletti szalonnázásra… Nos arra talán mégsem, nem Veronika lesz az, aki nagy barátságokat köt szintén boszorkányságot űző elítélttársaival. Bár, ha előnye származik belőle, vagy ha ígéretes zsiványpalánták, nos, ki tudja?
De most fontosabb dolga volt, hogy ártalmatlanná tegyen egyet-kettőt az ellenségei közül. Még félig a földön kúszva jókorát rúgott a porba, üldözőik felé, hátha azoknak a szemébe megy a por.

(Mira vadul dobálja a kockáit, hátha sikeres lesz a figyelemelterelés...)

A fa remek fedezéknek bizonyult, ezért arrafelé evickélt szélsebesen, és csak úgy mert kézre esett, beránthatott a védelem mögé magával még valakit, aki közel állt. Utána számba vette, mik a lehetősége, és felkészült egy esetleges visszatámadásra.
 
- Szóval van a karakteremnél tőr, vagy találja fel magát? - vigyorogtam a Mesterre, és hallgattam, hogyan tesznek a többiek ebben a szórakoztatóan szorult helyzetben.

 


Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 03. 20. - 20:01:40 »
+2

Western varázslat
Mindig is szerettem a western filmeket, bennük a sok lovat, a pisztoly párbajokat, a banditák üldözését, olyan izgalmasak voltak. Ott még számított az emberek becsülete, bár a nőknek nem volt túl jó a helyzete. Férfiként szívesen éltem volna ott. Ezért is fogadtam el a meghívást erre a játékra, kipróbálhatom magam.
-Készültetek? Mindenkinek megvan a karakterlapja?
- Igen.
-Ha nincs több kérdés, át is adom a szót, ideje megismerkednünk a karakterekkel. Annyi biztos, hogy a vadnyugat varázslónépe vagytok, és valahogy egyszerre jutottatok bajba a helyi varázstalanoknál, de hogy ez pontosan hogy is néz ki, az tőletek is függ...

Meghallgattam az első két játékost, majd magamhoz ragadtam a szót.
Az én karakterem Kodan. - remélem nem sejtik kiről neveztem el.- Ő, vagyis
 én... a karakterem egy férfi, akinek a családja lovakkal foglalkozik. Anyagilag nem állnak a legjobban, de nem is olyan rosszul. Alapvetően egy vidám ember, aki úgy tűnik rosszkor volt rossz helyen.


A fatönkökön egyensúlyozva, kötéllel a nyakán az ember nem túl vidám. Láttam már pár kivégzést és mivel az vagyok, ami számítottam rá, hogy ez lesz a vége. Emiatt nem is aggódtam, végülis minek aggódjunk? Akkor kétszer kell szenvedni. Egyszer mikor aggódsz és egyszer mikor már bekövetkezik a baj. Szép volt, jó volt, és megérte élni. De valahogy nem éreztem úgy, hogy ez lenne a vége.
-Ha kívánnak élni az utolsó szó jogával, most jött el az ideje, de mind tudjuk, hogy csak feleslegesen mozgatnák vele a levegőt.
- Ha mozogjon, legalább lehűt minket egy kicsit, nektek nincs melegetek?

Tudomást sem veszek a szúrós pillantásoktór, igyekszem csak jól szórakozni, végülis ez az élet értelme nem? Minek éljünk, ha még csak nem is élvezzük?
Hamarosan egy füttyszót hallottam meg, majd a kötelek elvágódtak és mindenki a földre esett. Az mellkasom és arcom elé kapva kezeimet próbáltam tompítani az esést. Megláttam egy pálcát a földön, és gyorsan megpróbáltam felé kúszni, és elkapni. Valószínűleg a többiek is ezt próbálják, úgyhogy igyekenem kell, főleg, ha a törvény őrei fegyverért nyúlnak. Mindenesetre szemeimmel kerestem egy helyet, ahova be tudtam úzódni, ha lövöldözés lenne a vége.
Miután véget ért a harc a pálcáért fedezékbe vonultam és megpillantottam egy alakot, valószínűleg ő segített nekünk. Valakit kioldozott, majd mikor végzett, felé szóltam.
- Psszt! Haver, tudnál nekem is segíteni? Hidd el, meghálálom! - persze csak ha úgy hozza az élet, nem fogok teperni érte, megvan a saját dolgom is.
Naplózva


Rayla Blake
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 03. 20. - 22:49:11 »
+1

Western bulizás


Roxfort; ruci


Őszintén? Még én magam sem voltam biztos benne, mit keresek itt. Ez nem olyan dolog volt, amelyről úgy gondoltam, egyáltalán érdekelhet, addig a pillanatig, amíg el nem gondolkodtam rajta, hogy miért is ne?
Így hát itt terpeszkedtem egy széken, a meglepően meleg napsugarak alatt pancsolva az aranyfényes teremben, ami azért rendesen felcsavarta a hangulatomat, ha őszinte akarok lenni, hiszen tevékenységtől abszolút függetlenül, továbbra is rühelltem az esőt és a beborult eget. A kezemben gyűrögettem a kis papírkáimat, teleírva és firkálgatva ezzel-azzal, két háztársam és szintén két Griffendéles lányzó társaságban.
- Én még sosem csináltam ilyet, amúgy - jelentettem ki, mint nem is tudom, mellékes információ. Közben elhelyezkedve felhúztam egyik lábamat a székre, hogy arra támasszam ki nagyjából a kezem, miközben átolvasgattam a papírkáimat. - Szóval ha valamit elcseszek, csak finoman büntessetek, oké?
Persze nem tudtam, ők mennyire profik a témában. Mármint Merel biztosan, de reménykedtem benne, hogy azért nem én vagyok az egyetlen zöldfül. Bár, túl az eziránt érzett furcsa kis zavaron, egészen élveztem a helyzetet, hogy valami újba csaphatok bele, ami nem az otthonom iránti siránkozás, vagy pedig futás. Ugyanis az életem a Roxfortban nem sok egyébből állt.
Kíváncsian hallgattam, ahogy a többiek is felvázolták a karaktereiket, és közben mégegyszer átgondoltam az enyémet. Aztán úgy döntöttem, erőt veszek magamon, elengedem a helyzet apró, bizonytalan élét, amely kellemetlenséget okoz, és csak átadom magam ennek az egésznek. Hiszen szórakozni vagyunk itt, vagy mi.
- Oké... - szóltam, ha rám terelődött a figyelem, és lebiccentettem a feljegyzett soraimra. - April egy húszéves boszorkány, édesanyjának egy különleges üzlete van, ahol mindenféle kencét lehet kapni hajra, bőrre, testre, amit csak kíván az ember... Ő és April mágusok, a lány pedig talán még anyjánál is jobban konyít a bájitalokhoz. Varázslattal készítik ezeket a termékeket, az üzletük pedig egészen eddig biztonságosnak tűnt, senki nem jelentett semmilyen aggodalomra okot adót velük szemben, egészen egy bizonyos vásárlóig, aki azt állította, hogy a felesége számára vásárolt pórustisztító "varázskrém" kékké változtatta az asszony haját... A vita pedig addig fajult, amíg elő nem került egy pisztoly, hogy April édesanyjának épp annyi ideje volt, hogy lányát a hátsóajtó felé lökje. És arra gondoltam, ő pedig a hirtelen történések sűrűjében pont belekeveredett a ti karaktereitek balhéjába... A férfi pedig, utána vágtatva az üzletből persze már őt is boszorkánysággal vádolta. Ja, és az apját kivégezték néhány évvel ezelőtt. Szóval nem ismeretlen számára a bitófa.
Reménykedtem benne, hogy kezdésnek megteszi... Szóval dobd be magad, April, kösd fel a hajad, és evickéld ki magad a kellemetlen helyzetből, remélhetőleg kicsivel ügyesebben forgatva a pálcádat, mint ahogy azt mondjuk én teszem.

Sose gondolta volna, hogy egyszer eljut idáig... Persze mindig is benne volt a pakliban, de az ő élete annyival nyugalmasabb volt ennél. Nyugalmasabb, egészen addig a pontig, amikor egyszer csak a családfő határozott és tagadhatatlanul szükséges alakja eltűnt, az pedig kirántotta alóluk a talajt... Kirántotta volna, ha nincs ott az anyja, aki mindig is olyan erős és okos volt. Minden helyzetből tudta, hogyan kell kilábalni, még ha már az utolsó erejével is. Mit tett volna most? Ő egészen biztos nagyon hamar rájött volna. April meg csak imádkozott magában, hogy ez a félelmetesen imbolygó valami a lába alatt ne menjen sehova...
Közben nem vette le a szemét a seriffekről. Olyan ismerősek voltak neki... De minden ismerős volt. Keserű felismerés volt, amely fémes íze ott húzódott April szájában. Pontosan emlékezett még arra a napra, amikor az apja... De nem, ezek a gondolatok nem segítettek. Érezte, ahogy egy halvány kis szellő meglendíti a kötelet. Az erős, durva anyag megdörzsölte a bőrt a nyakán, hogy szinte fájt. Az agya közben csak kattogott és kattogott... De lassacskán kezdte elfogadni, hogy ő ha belerokkan sem olyan kreatív, mint az anyja. Kénytelen volt hát elfogadni, hogy neki ennyi jutott... De hogy bénázhatta el ennyire! Hisz sosem rontott még el így semmit. Mindig annyira ügyelt, hogy tökéletes legyen a főzet... Hogy minden tökéletes legyen... Tagadhatatlan maximalista volt, aki nem akarta elfogadni, hogy valami félresiklik.
És valami siklott a levegőben. Mire April ezt felfogta, szinte zavarodottan kibiccenve a gondolataiból, már érezte is, hogy dőlt, a por pedig még azelőtt az arcába csapott, hogy összecsókolózott volna a kemény földdel. Az éles fütty pedig csak itt kezdett visszhangzani a fülemben. Gyenge szidást motyogott, ahogy megérezte az éles sajgást arcán, és megpróbált arrébb biccenni, már csak hogy legalább lássa, mi történik, de ekkor valaki megérintette a kezét... Ő a hátára perdült, egy pillanattal később pedig szabad lett.
Ahogy kinyitott a szemét, kellett egy pillanat, hogy az éles napsütésben kirajzolódjon előtte az arc is... de aztán még erősebben kezdett dübörögni a szíve, még ha ez olyan lehetetlennek is tűnt abban a helyzetben. Csak egy rövid pillanatra akadt össze a tekintetük, de mire April ajkára gördült volna a név, a férfi már suhant is tovább... A lány pedig rájött, hogy szabad. Meg arra is, hogy ott vannak az emberek fegyverekkel mögötte. És hogy már úgyis mindegy, nem? Szóval ruhájához kapott, és kitapintva a varázspálcáját előkapta azt... Hogy aztán...


- És a seriffre fogja. Legalábbis megpróbálja. Varázsolni lehet? Ahhoz dobálni kell, nem? - Végigpislogtam az asztalon heverő mindenféle cuccon, és próbáltam felidézni, hogy is kéne most lépnem. Közben a lapjaimat is újból felmértem, rajtuk az adatokkal. Egyáltalán milyen varázslat illik ehhez a lányhoz? Nem valami durva, de valami azért meghökkentő.
Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 03. 21. - 18:50:52 »
+1

A kaotikus események miatt senkinek nem volt egyértelmű, hogy zajlottak pontosan az események, de annyi bizonyos, hogy Tumbleweed rövid idő alatt vált egy hordó erumpent-folyadékká. Talán az első események az Aprilék üzletében lezajlott incidens és következményei voltak, a rosszindulatú csodaszerekkel ügyködés vádja kiterjedt a lányra is valahogyan, aki pedig menekült az üzlet közeléből, anyja leleményességének hála.
Csak hát talán ekkortájt zajlottak le az események a szalonban is. A Vipera könnyen döntött egy kis ünneplés mellett, mivel ezen a környéken még kevésbé ismerték, és soká lett volna még, mire visszaér a hír, hogy a városkából indult postakocsi azért nem ért célba, mert vele találkozott szembe az országúton. Azzal meg igazán honnan számolhatott volna, hogy pont a banditát próbálja meg valaki kizsebelni, pláne a varázspálca még el is süljön.
Hogy Kodan hogy keveredett bele az egészbe, szintén homályos, de feltehetőleg a két szimultán incidensből összekovácsolódott boszorkányüldözés kereszttüzén akadt fent. Elkerülni próbálta vagy épp kimenteni mágustársait, csak ő tudhatja biztosra. Talán az övékéhez közeli másik farmról ismerte fel a fiatal lányt, aki az események egyik csomópontjává vált kétségbeesett és balul elsült próbálkozásával.


-Nyugi, nem harapunk- biztosíttom Raylát, nem ő az egyetlen kezdő játékos egyébként se. -Ha egy szabály nem tiszta, kérdezz bátran. A karaktered döntéseit meg a józan eszére kell bíznunk.
Ominózus vigyor, mert hát persze, de egyébként ezen a téren se tervezek indokolatlanul kegyetlen lenni, a jelenlegi "életveszély" is kreatívan leküzdendő akadály inkább a csapatnak. A történetért vagyunk itt végülis.
Ejj, van két Miránk is, nem kéne összekeverni, de ez a vezetéknevezés olyan távolságtartóan hat ide. Nem van valami második keresztneve is a hugrásabbikuknak?
-Luci,- oldom meg, rémlik is valami, de ha más nem, megörökli a karaktere nevét, -neked az egy Ügyesség lesz a kötelekkel. Meg ja, Mirának is a pálcát gyorsan elérni.
Rászánhatnék egy kört, hogy Lupával egymás ellen dobjanak, de a gördülékenység nevében ezt inkább csöndben elsikkasztom, Kodannak úgyis megvan valahol a saját pálcája is, nála nem találták meg.
-Igen, Rayla, találd ki mi a varázslat, és utána Mágiára dobsz. Ha megvan rá a specializációd, azt is hozzáadhatod, ilyenek mint mondjuk Mágia (bűbáj) vagy Mágia (átkok), ezért is kell, hogy mi  varázslat.

A Vipera nem hagyta cserben a saját nevét, ahogy a kilátástalan helyzet átcsapott eseménydúsba, máris inkább elemében volt, foglalkozását tekintve nem ez volt a legelső szorult helyzet, amiben találta magát. Címerállatához méltó sebességgel le is csapott a porba hullt varázspálcájára. Bár az összekötött csuklóival erős hátrányból indult volna bármilyen varázslat elvégzése, de ott volt a kezében, már ez is egy lépés volt előre.
Kodan is csak egy másodperccel késve érkezett, de addigra a bandita már megkaparintotta a varázseszközt. A férfi tudta, ha most megküzdenek érte, csak mindkettőjüket tálcán kínálják a magnixek felé védtelen célpontként, de ha nem lenne megkötve a csuklója, talán időben elő tudná még halászni a sajátját is a rejtekhelyéről.
A semmiből segítségükre sietett indiánhoz is fordult.
- Psszt! Haver, tudnál nekem is segíteni? Hidd el, meghálálom!
Az indián első dolga April kiszabadítása volt, de ez gyorsan sikerült legalább, hála a késének. Mint Gordiusz óta köztudott, minden csomónak van egy bizonyos gyengepontja, az éles tárgyak. A fiatal boszorkány gyorsan meg is ragadta a kezdeményezést, és talpra állt, hogy varázslattal alapozza meg a megmenekülésüket.
A vadászpuskás magnix gyorsabbnak bizonyult a társainál, és Aprilre is emelte volna a fegyvert, de ekkor hangzott fel egy újabb füttyszó. Az indián épp Kodan köteleit vágta el, így nem tudott közben a bűvös nyíllal is olyan pontos lenni, mint először, de a puskát még így is ki tudta verni a használója kezéből az önröptető vessző, megadva az esélyt, hogy April el is végezhesse a szándékozott varázslatát.
Lucille, talán a bűntudatánál fogva, első dolgaként Veronika csuklóján oldozta el a kötelet, ehhez még útban se volt annyira, hogy a saját kezei még mindig várták a szabadulást. A Vipera így nem csak egyszerűen felrúgni tudta a port, a mostmár szabad kezében egy cseles mozdulat kellett csak a pálcának, és a homok továbblibbent, kis felhőként véve célba a három varázstalan szemeit.
Épp időben is, mert eddigre a sheriff és a fintorogni hajlamos csatlósa kezében készen álltak a revolverek.


Mesélés közben rendezgetem is a figurákat az eseményeknek megfelelően
-Szóval Veronika, Kodan, és az indián felebarátunk itt vannak a fa fedezékében. April itt áll, és épp készül varázsolni, Lucille pedig itt, ő eldöntheti, hogy szintén beiszkol a fa mögé, vagy valami mással próbálkozik. A sheriff és a két még élő csatlósa így állnak, ez a fekvő a negyedik. A puskás épp fegyvertelen, de a másik kettő a lányokra tud lőni, viszont Mira porfelhőjének köszönhetően a kezdeményezés a tiétek.
Egy kicsit bűvölök is a figurákon, hogy jobban tükrözzék a jelenetet. A sheriff és a fintorgós April és Lucille figuráira fogják az apró fapisztolyaikat, aki a pálcát nézegette, engedelmesen kifekszik, a puskás meg ügyetlenkedve kapkod az elejtett fegyveréért. Kéne valami olyan bűvölés rájuk, mint a varázslósakk figuráin van, és akkor lehet maguktól is eljátszanák a szerepeiket, miközben mondom.
-Mira, te meg megtalálod ugyan a kedvenc tőrödet, amivel csak egy baj van. Épp a sheriff övén van keresztüldugva szemtelen módon. Kisebb elrejtett dolgaid még megvannak viszont.
Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 03. 21. - 22:54:54 »
+1

Miközbe hallgatom a többiek bemutatkozásait, választok is egy szimpatikus fadarabot, és átváltoztatok belőle egy kis figurát én is. Nem a legtökéletesebb, de megteszi, és faragni még ilyet se tudnék. Meg ilyen kicsibe még nem olyan feltűnő, hogy nem olyan részletes.
Aztán rám kerül a sor dobálás terén is. Ügyesség, ügyesség, hol van és mennyi az... Szurkolok a kockáimnak - vagy minek kell ezeket hívni, a legtöbb nem is kockaalakú, ha szigorúan vesszük - hogy ne hagyjanak cserbe. Kiábrándító kezdés lenne azzal kezdeni, hogy csak lelövetem magam. Ilyen fenyegetőnek kéne érződnie annak, hogy egy köteg papír meg könyv meg fabábuk körül ülve gyakorlatilag beszélgetünk? Vagy ezt is én aggódom túl. Nem lenne az első eset.
-Én sem vagyok haszontalan, hurrá!- örvendezem meg a számokat, miután elégnek vallják magukat a kicsomózáshoz, és lopva odapillantok a Miratársamra, tekintve, hogy most őt szabadítom épp ki. Furcsa egy játék ez is.
Na de ezzel még nem vagyunk kész semmivel. Pánik pánik, fegyvert fognak rám - szóba legalábbis - mit csináljak ilyenkor? Milyen zseniális ötlet volt a történet kedvéér beáldozni a varázspálcám...
Most vagy nagyon jól, vagy nagyon rosszul játszom ezt a játékot, de érzem rámnehezedni a szituáció súlyát, amibe Lucille van.

Biztos volt benne, hogy úgyis meg fog halni itt, esélytelen, hogy tudjon itt bármit tenni, aminek értelme is lesz. De valami életösztön, valahol nagyon mélyen, mégsem hagyta, hogy Lucille megadja magát a sorsának, küzdenie kellett. Legalábbis fel a porból.
Kiprüszkölte a szájába ment homokot, bár néhány makacs szemnyi még mindig a foga között ropogott. Föltámaszkodott valahogy, csak térdre és a két megkötött kezére, és odébbevickélt. Gúnyos emlékeztetőként - annak érezte lagalábbis, minden bizonnyal Istentől - a kötélen is a vörös boszorkány volt a szomszédja, ugyanaz, mint akitől a varázspálcát megpróbálta ellopni. Ugyanazt a pálcát, ami most visszatalált a nő kezébe.
Talán ez egy jel, egy lehetőség, egy emlékeztető, talán egy keveset jóvátehet a hibáiból, talán első lépésnek elég lesz a bűnbocsánatért bejárandó úton. Bámeddig jusson is rajta.
-Segítek- motyogta a legbocsánatkérőbb pillantásával a boszorkányra, amit egy másodpercbe bele tudott sűríteni, aztán kapkodva próbálta megtalálni, a vékony kötél hol van megkötve. Óráknak érződő pillanatok alatt sikerült is kioldania valahogy a csomót, legalább az akadálytalan varázslás lehetőségét visszaadva a nőnek.
Felkászálódott, hálistennek a bokái nem voltak megkötve, és szaladni akart, igen talán a fa mögött lenne a legbiztosabb. Egy ideig. Feltéve, hogy ennyien mögéférnek még, hiába terebélyes, csodát tenni azért nem tud, csak egy fa. De az egész mindegy is volt, ahogy egy pisztolycsővel találta magát farkasszemet nézni, egy pillanatra ledermedt, mozdulni se tudott, csak az az ösztön üvöltött, hogy csináljon valamit.
A sheriff ugyan rá szegezte a fegyvert, de épp a szeméből próbálta kitörölni a homokot. Itt volt a lehetőség, gyorsan kellett kihasználni. De hogyan? Se pálcája, se fegyvere, a kezei még mindig egymáshoz kötve...
Volt a nyakában egy tábla. Egy deszka rámázolt "boszorkány" felirattal.


-Öhm... Tizenhét elég arra, hogy megdobom a sheriffet a táblámmal?- pislogok reménykedve hol a mesélőnkre, hol a frissen gurított számokra. Biztos jön hozzá még valamilyen pontom is, azzal csak elég kéne legyen. Nem?
Pánikötlet volt, na!
Naplózva


Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 03. 23. - 15:06:19 »
+1

Warázslók és Westernek
• szabad délután •

 


- Én is most játszok először - mondtam megnyugtatólag, egy vállrándítással. Persze, én is biztos bénázni fogok egy csomót, meg hát nem minden részlet tiszta a játékmenetről, de majd folyamatában úgyis kitisztul.

Dobom is az ügyességi próbát, szépen koppan a kocka, szabályos oldalai szolídan villognak, miközben döcögve gurul még az asztalon. Egy elviselhető 17-esen állapodik meg, de a karakter, mint tudjuk, gyorsabb, mint amennyire kitartó. Mondjuk, nem futna kilométereket a pálcája után, de sikerrel csaklizza el azt, villám… Nos, nem egészen a kezével, bár lehet, az előbb nem fogalmaztam elég világosan.

A vipera látta a szeme sarkából, hogy a pálcát más is célozza, de úgy döntött, ezt a szemtelenséget később torolja meg. Nála volt a lépés - avagy kúszás-előny, az orra előtt feküdt a varázsfegyver , olyan közel, hogy csak bandzsítva tudott élesen ráfókuszálni. Jó ízeset köpött, hogy megszabaduljon a szájába került falatnyi homoktól, aztán mivel kezei össze voltak kötözve, meg amúgy is a maga alá szorultak, egyszerűen a szájába kapta a karcsú kökénypálcát (némi újabb nyalat földdel együtt), aztán rúgta el magát a helyszínről.

-Segítek - szólt neki a lány, aki miatt ide keveredett egyáltalán, úgyhogy jó is, hogy a szája nem volt üres, és nem tudott semmi olyat mondani, amivel esetleg eltántoríthatta volna az ifjú hölgyet nemes szándékától. Csak egy igen sokféleképpen értelmezhető fintorra futotta, amit kissé eltorzított a szájában lévő varázsfegyver. Ám azt egy pillanat múlva már szabad kezeibe ejtette. A lányra nézett, biccentett, és a maradék kóbor homokszemeket egy rendkívül nőies köpettel szintén a padlóra küldte. Ez volt a legnagyobb hála egyelőre, amit mutatni tudott. De már nála volt a pálcája, és szabadabb is volt, így kétsége sem akadt arról, hogy később kitárgyalhatják, miért is hálás, meg miért is nem.
Nem mintha ügyes boszorkány lett volna. Muglik között nem is lényeges az, mennyire jártas valaki a mágiában. Csak két dolog fontos: megőrizni a titkot, és mindig győzni, minden áron.
Felfedezte ugyan a tőrt, de egyelőre elérhetetlen helyen. Sebaj, gondoskodik rajta, hogy a sunyi kis penge majd mélyebbre fúródjon azon a területen. De először valamit kezdeni kéne a maradék távolsági fegyveres faszival.

- Luci, akarod, hogy eloldjam a karaktered, vagy próbáljak meg inkább a puskás fazonokra varázsolni? Az én karakterem mondjuk varázslásban nem annyira jó, de ha elrontom a kötél kioldására tett diffindót… Á, mindegy, több esélyük van, ha mindenki harcképes - rántottam vállat, aztán dobtam a kockámmal egy 14-est. - Ezzel el bírom oldani a köteleket? És egy körben csak egy varázslat vagy lövés vagy bármi van, ugye?

 


Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 03. 23. - 23:54:03 »
+1

Western varázslat
Ahogy a pálcához siettem, észrevettem egy szúrós tekintetet, azt a nőt, akihez a pálca került.
- Nyugi kislány, ha kell, csak szólj.
Még szerencse, hogy az én pálcám nem vették el. Végül is, én csak belekerültem ebbe az egészbe, senki sem látott varázsolni, talán még megúszhatom. Miután besurrantam a fa mögé, és kiszabadult a kezem, előveszem a pálcámat.
-Kössz! - biccentettem felé egy nagy mosoly kíséretében.
Hála a porfelhőnek, egy kis ideig láthatatlanok vagyunk. Kilestem és gyorsan felmértem a helyzetet. Hárman talpon vannak, fegyverrel a kezükben. Egy fekszik és eljetette a fegyverét. Épp ekor futott be még valaki a a fedezéke mögé.
- Kissé szűkös a hely, nem gondoljátok?
Itt nem vagyunk túl sokáig biztonságban és amint a por eltűnik a levegőből, itt káosz lesz. A lövöldözés elől egy fa nem nagyon véd meg ennyi embert. Valahogy el kéne terelni a serifék figyelmét, legalább amíg egy újabb fedezékbe tudunk vonulni, vagy ami még jobb, meglógni.

-Öm..Most dobnom kell, ugye?
Körbenézek a biztonság kedvéért, majd dobok és várom az eredményt, végül 12-nél állapodik meg a kocka.

Ha sikerül, magamhoz varázsolom a puskát, majd a törvény őrei felé lövök úgy, hogy ne találjam el őket és ne tudják, hogy én lőttem. Még egy kis homokot is rúgok, hogy biztos ne lássanak meg. Mikor eldördül a puska, rohanni kezdek egy újabb fedezék irányába, majd a többieknek is intek, hogy ha akarnak jöjjenek, addig a puskával megpróbálom elvonni a figyelmüket. Végül is, ha lövöldözés van, biztos hogy fedezékbe vonulnak és nem próbálnak szitává válni.
Naplózva


Rayla Blake
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 03. 27. - 01:06:12 »
+1

Western bulizás


Roxfort; ruci


Mint kiderült, nem én voltam az egyedüli amatőr, ami azért kissé megnyugtatott.. Kissé meg nem is, hiszen ha így cseszek el valami olyat, ami még a többi kezdőnek is tök egyértelmű, akkor az aztán tényleg szívás.
Közben hirtelen jött gondolattól vezérelve, majdhogy a fejemre is csapva lehajoltam a szék mellé lökött és azóta is ott pihenő táskámhoz, hogy beletúrjak, ide-oda lökjem a könyveket, és ujjaim végre megtalálják a kis csomagot. Előhúztam a zacskót, és az asztal közepére kanyarintottam, hogy mindenki elérje.
- Kértek? - Azzal én magamhoz is vettem egyből a bár Mézesfalásban vásárolt, de egyelőre teljesen normálisnak tűnő savanyúcukorkából. A teljesen normális alatt pedig az értendő, ha esetleg valakinek nem lenne teljesen világos, hogy nem beszél, mozog, és változik unikornissá a szádban... Nem, nem lenne menő. Marhára nem.
Közben az események aztán belecsapódtak a lecsóba. Csóri April! Mindenesetre őt megpróbálom valamelyest bátrabbra kreálni, mint amilyen valószínűleg én lennék egy ilyesmi helyzetben... Bár őszintén? Nem is tudom igazán, hogy mit tennék. Pláne nem, ha feltűnne a szexi indián csávóm...
Éééés megint megragadtad a lényeget, Rayla... Gratulálok!
Közben latolgatni kezdtem ezt az egész kockadobós rendszert, hogy is kezdjek hozzá - na meg, nem mellesleg, végigpörgettem a használható varázsigéket a fejemben. Vagyis azokat, amik csak úgy az eszembe jutottak. Ezek skálája nem volt túlzottan széles sajna... De gáz lett volna felcsapni a tankönyvemet, vagy pedig megkérdezni a többieket, hogy "amúgy srácok, én vagyok az egyetlen, aki alig bírja megjegyezni ezt a sok hülye latin szót?" Szóval inkább megállípodtam egy hirtelen felvillanó átoknál, és a kockáért dobjam, hogy megtudjam, Aprilt ott puffantják-e le a mindenség közepén, vagy pedig tehet valami hasznosat is...

Aprilnak még sajgott a keze a kötél durva anyaga után, és a nemrég mellette lógó társait sem tudta tüzetesebben felmérni eddig... Ám ennek most sem jött el az ideje, mert ahogy végre kitapintotta egy rejtett zsebben a pálca kecses ívét és előhúzta azt, a fegyveresek felé pördült. Az egyik közülük a porban hevert, ami amúgy is magasra vágott, a lány nem is tudta pontosan, hogy mitől, de bizonyára elmerengett az imént, amint felismerte az indián arcát. De nem is volt mindez fontos. Az egyik egyenesen ráfogta a fegyverét. Neki pedig tennie kellett valamit, ha nem akart itt rögvest szörnyet halni. Bár, ha jó helyen találja ez a golyó, akkor talán még szerencsésebben is jár, mintha visszarángatnák a kötél végére. Gyors, már-már fájdalommentes halál lehet egy fejbelövés... De komolyan ezen töprengett?
Rettentően aggódott, mi lehetett mindeközben az anyjával. Ha másért nem, őérte vissza kellett mennie... Ha bántotta az a férfi... Aprilnek izzadni kezdett a tenyere, ez rántotta csak vissza valamelyest a valóságba, hogy helló, varázsolni kéne, még mielőtt mind meghalnak itt! És persze lehet, hogy úgy is meghalnak.
Hiába remegett meg a keze, felnézett, és megcélozta a seriffek csoportját.
- Lapidationis! - kiáltotta, hogy a kövek kiröppenjenek a pálca végéből, mint csak galambok a kalapból...
Azt már nem várta meg, hogy a varázslat sikeres volt-e vagy sem, oldalra fordult, és tekintetével persze egyből az indiánt kezdte keresni.


- Na, akkor most mindenki merre van? - Lupa lépése egy kicsikét összezavart, hogy ki-merre rohan, meg azon agyaltam közben, ha több opció van, April merre is indulna... Aztán inkább csak nyúltam egy újabb cukorkáért, és hagytam, hogy majd a játékmester eligazítson minket.


Naplózva


Merel Everfen
[Topiktulaj]
*


VII. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 03. 28. - 00:22:03 »
+1

-Mindenki most játszik először- vigyorgok. -Oké, nem konkrétan, de nagyon messze nincs az igazságtól, szóval nyugi. Még én is kezdő vagyok benne.
Tulajdonképpen pár gyakorlatilag bemelegítőjáték rögtönzött ökörködésen kívül ez a második komolyabb játék, amit mesélek, és mivel másik táraságot nem ismerek, ahova én csatlakozhatnék be, játékos még nem is voltam. Vajon Boltont fel lehetne kérni egy mesélésre?
Ehhez képest, gondolom, ha nem anyátlanodok el egyből nulla évesen, ilyen játékokon nőttem volna fel. Na de ez egy nagyon érdekes gondolat majd máskorra.
-Aha, köszi.- Meg is vámolom kicsit a felajánlott savanyúcukrot, mint üzemanyag a játékhoz. Egy-két szemet bedobok tereptárgynak is, úgy tűnik, úgyis terjeszkedik a színtér.

Lucille nem várt már inkább semmit jótett helyébe, de úgy tapasztalta, ahogy a boszorkány-bandita megszabadulva bekotródott a fa törzse nyújtotta fedezékbe, az ő csuklóján is elnyíródtak a kötelek, a két kezét szabaddá téve legalább. Ért amennyit ért ez, így pisztolycsővel az arcában. De jobb kétségbeesett ötlete híján megragadta legalább az első elérhető tárgyat amit tudott, az eddig nyakában lógó deszka-táblát a rámázolt "boszorkány" felirattal.
A puskás magnix már majdnem visszaszerezte a fegyverét. De végül az üres levegőre záródott csak a marka, ahogy az utolsó pillanatban megugrott a fegyver. Még utána próbált kapni, de a puska már repült a fa irányába, és Kodan kezeibe érkezve el is dördült.
A lövés hagyta füstgomolyag a fatörzs mellett hozzásegített az ott bújkálók takarásához, ameddig el nem oszlatta a szél, a lövés pedig ugyan a szándéknak megfelelően a nyílt téren kint álló alakok között hasított el, hogy majd egy távoli bucka oldalán verje fel a port, de a sietős célzás miatt az egyik sörétgolyó súrolta Lucille karját.
A fancsali fegyveres szerencsésen rándult odébb a mellette elsüvítő ólomtól, de kevésbé szerencsés ötletként megpróbált vissza is lőni a támadó vélt irányába, ezzel viszont nem jutott már sokra. Ugyanis neki rosszkor, a lánynak jókor fordult el April felől, akinek a célkövető kövei így tökéletes ívben találták halántékon. Ezzel eszméletét ugyan nem vesztette, de kitántorodott egyensúlyából.
Kodan viszont felhívta a figyelmet magára azzal, hogy a lövése után el is iramodott, ugyanazt a kő és bokor párost véve célba egy szűk tucat yarddal lejjebb, ami mögül korábban az indián indította a mentőakció rajtaütését, a közelben ez az egy fedezék akadt még, de ha a férfi elérte, bízhatott abban, hogy a sziklarögöt semmi varázstalan fegyver nem fogja átütni.
De előbb oda kellett érnie, és a sheriff gyorsan felismerte az egyértelmű fenyegetést, mint például egy új lőállásért futó puskást, hagyta az úgyis fegyvertelen kislányt, célzott, és két lövést is leadott.
Mielőtt egy szárnyra kelt deszka találta fejbe.
Újabb éles füttyszó harsant, és April talán észre is vehette, hogy a neki nem is annyira idegen nyílvessző felkanyarodik az égbe, és valahol a fa száraz ágkoronája magasságában hegyével az események felé fordul, mint valami prédáját keresve lecsapni készülő sas.


A kérdésre válaszul rendezem-mutatom is a díszletet, implementálva a savanyúsziklákat cukorként. Vagyishogy na.
-Itt egy vonalban vagytok te, Luci, és a fa, mert ti még nagyjából ott álltok, ahol a kötélen voltatok. Veletek párhuzamosan itt vannak ugyanebben a sorrendben a puskátlan puskás, fancsali, a hulla és a sheriff. A fa mögött van még Mira és Lassú Víz, Kodan pedig épp szalad a bokros kő felé...- Leteszem az egyik savanyúcukrot a fától odébb. -...valahol itt, úgy tíz méterre a fától. Távolabb vannak még hasonló sziklarögök itt-ott elszórva a pusztában, de azokig fedezék nélkül kell eljutni. Egyszerűbb lehet kihasználni a helyzeti előnyöket most, épp kezd felétek billenni a szerencse, ha így folytatjátok.
Véletlenszerűen leteszek két további cukor-sziklát, mint távolabbi fedezékek, ha megkockáztatják, ezeknél messzebbre egyelőre csak nem mennek most, aztán későbbi jelenethez meg úgyis újrarendezzük a figurákat aszerint. De addig még van egy-két intéznivaló.
-Luci, te dobj egy négyoldalúval, hogy mennyire sérültél meg, az a kis háromoldalú piramisforma. Lup, nálad egy kétcsövű vadászpuska van, még egyet tudsz vele lőni, utána marad a varázslás. Valamint dobálj Ügyesség (akrobatiká)ra, hogy ne találjanak el, mielőtt a kőig elérsz. Aztán ti jöttök.
Naplózva


Mira L. Wyne
Minisztérium
***


Jenkibogyó

Elérhető Elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 03. 29. - 02:54:48 »
0

Luci. Úgy tűnik, spontán Luci lettem közmegegyezéses alapon. Gondolom mostmár megragadt, de igaz, hogy legalább megkülönböztethetőbb Mirabellától, mint ha mindkettőnk Mira lenne. Végülis, én vagyok az új lány, már foglalt volt a nevem, amikor jöttem.
-Mi? Ja, oké... Köszönöm.- Mire átgondolnám, mi jobb ötlet, Mirabella el is dönti magától. -Mondjuk a "harcképes" dolgot nem tudom, megígérhetem-e...
Arra legalábbis elég, hogy ne kötött kézzel dobáljam a táblámat, de onnantól még fegyvertelenebb leszek. De jó is volt ilyen sok pontot mindenféle mágiára rakni úgy, hogy közbe direkt nincs pálcám sem hozzá. Nagyon drámai, meg irónia, meg minden, és építi a történetet, csak közbe haszontalan leszek.
Megkeresem legalább a kis hegyes "kockát", és dobok vele egyet, bár nem gurul olyan jól, mint az ennél többoldalúak. Nem nagyon gurul igazából.
-Most lenne hasznos minnél kisebbet dobni, igaz?- Négy. Ez nem jött össsze, de reméljük, elég kicsi még így is, hogy ne tépje le Lucille karját. Sérülés, sérülés, hol írja ez, hogy mennyiből veszítek négyet?..
Lehetne rosszabb.

Lucille fájdalmasan felkiáltott, ahogy egy sörétgolyó átszakította a ruhaujját, és a karjába is beleszántott, de nem tehette meg, hogy foglalkozik vele. Nem most. Az ösztönös énje nem engedte nem küzdeni az életbenmaradásért, akár érdemelt esélyt még, akár nem.
Szerencséjére a velük együtt idehozott férfi, aki valahogy megszerezte, minden bizonnyal varázslattal, az egyik kivégzőjelöltjük puskáját, most egy közeli sziklarög felé futva, amilyenek itt-ott tarkították a kopár, gyéren fűcsomós tájat, ezzel elvonva a sheriff figyelmét a lányról. Ehelyett most a varázslóra kezdett lőni.
Kínálkozott a lehetőség, az adrenalin és a fájdalom is sarkantyúzták a lányt, meglendítette és útjára engedte hát a táblát, még ha csak egyik kezével is tudta most megmozgatni. Nem volt olyan irdatlanul nehéz deszkadarab, hogy ne bírja el így is.
Nem volt olyan pehelykönnyű deszkadarab se, hogy ne koppanjon így is nagyot a sheriff koponyáján, aki megbillent, és ezzel a lövések is megszakadtak kettő után.
Na de most mi legyen? Itt állt a lány még mindig a faágról lógó kötélcsonkja alatt, már a boszorkányos táblája se volt meg, és semmi más fegyvere azóta se. A fa törzse mögött azok is alig férhettek el, akik már ott voltak, azok a kőrögök, amik lehettek elég nagyok, hogy mögé húzódhasson, és nem is vonzották még a golyókat, meg nagyon messze voltak, értelmetlen lett volna azokért futnia. Itt kellett kitalálnia valamit.
Az a magnix, aki az elkobzott pálcát nézegette korábban, nem jutott még odáig se, hogy a pisztolyát kézbe vegye, még a pálca volt a kezében, amikor váratlanul közelről ismerkedett meg a bűvös nyílvesszővel. És bizony ott várakozott még a fegyver a bőtrokban, őrízetlenül, és mindkét még fegyveres magnix másmerre figyelt épp...
Lucille-nak szörnyűséges rossz ötlete támadt.
Olyan rossz ötlete, amilyenekből az aznapi tapasztalatai alapján csak katasztrófák sorozata származhat, de nem létezett bármi más lehetősége.


-Odaszaladok, és kilopom a lenyilazott bűbetlen pisztolyát a tokjából. Gondolom vissza is szaladni bárhova már nem fér bele ebbe a körbe?
Hogy utána mit kezdek vele, az egy másik jó kérdés, mer nem hiszem, hogy Lucille képes lenne bárkit szándékosan lelőni. Inkább keresem is a megfelelő kockákat, most megint próbálkozásra kell dobni, arra nem ez a négyoldalú fog kelleni.
Naplózva


Lupa Tenebris
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2020. 03. 30. - 13:58:44 »
0

Western varázslat
- Köszi! - nyúltam a cukorkák után.
12-t dobtam legutóbb, így a puska hozzám került. Még ügyességre kellett dobnom, hogy sérülök e, és ha igen, mennyire a felém jövő lövésektől. Végül a kocka a 9-esnél állapodott meg, tehát Kodan nem volt most olyan nagy szerencsés, de nem fog belehalni.

Ahogy hozzám került a puska, porfelhő közepette lőttem egyet a tömegbe, hátha megijednek tőle. Tudtam, hogy ezzel felfedem kilétem, főleg, ha még ki is rohanok, de nem maradhattam a fa mögött. Amellett, hogy szűkös volt, még nem is volt túl biztonságos. Elkezdtem rohanni és hamarosan lövések is hallatszottak. Az elsőt szerencsére elkerültem, de a második elég erősen súrolta a jobb kezem. Az utolsó lépéseket már egy ugrással tettem be és úgy vetődtem be a szikla mögé.
- A fenébe! - mormogtam magamban.
A kezem vérzett, de semmi komoyl sérülést nem éreztem rajta. Túlélem. A másik kezemmel fogtam a sebet, és kilestem a szikla mögül, hogy ki lőhetett meg, addigra már egy újabb ember a földre került.
- Tudjátok milyen nehéz kimostni a vért? Ezért valaki jön nekem egy új inggel!
Még egy töltényem maradt. Azzal egy fegyverest kéne eltalálnom, legalább annyira, hogy lassítsam, vagy elveszítse a fegyverét. Még szerencse, hogy apám megtanított lőni gyerekként. Sajnos a lótolvajok miatt szükség is volt rá. Na meg milyen férfi az, aki nem tud lőni?
Mikor újból kilesek a szikla mögül, látom, hogy valaki öngyilkos akcióra készülve a csatamezőre rohan, nem pedig fedezékbe. Lövésre készen kiemelem a  puskát a fedezékből, hogy ha valaki esetleg célba venné, én gyorsabban lőhessek a támadóra.
- Kislány, unod az életed? Miért nem mész fedezékbe?

A lövéshez dobok egy újabbat, hogy eltallállom e a támadót, közben peddig reménykedem, hogy semmi szükség nem lesz rá. A kocka végül a 8-asnál állapodik meg. Tehát ha lőnöm kell, akkor eltalálom az embert, de nem okozok neki túl nagy sérülést, talán csak súrolja őt a golyó. Mondjuk ezt rá lehet fogni Kodan kezének a sérülésére.
Naplózva


Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2020. 04. 02. - 13:24:29 »
0

Warázslók és Westernek
• szabad délután •

 


Izgatottan figyeltem a kockák pörgését, a játéktéren helyt foglaló figurákat, és ezzel párhuzamosan a fejünkben formálódó történetet. Megértem, miért vonzza ez a játék a muglikat és a varázslókat egyaránt - jó arra, hogy az ember kilépjen egy kicsit az ittből és a mostból. Egészen, amíg meg nem zavarják.
- Öhm… Helló, bocsika - toppan be a terembe egy random hollóhátas lány. Érdeklődve pillantok rá, hogy mit akar, gondolom a többiek is így vannak ezzel, de az is lehet, hogy belemerültek a játékba. Látásból ismerem a csajt, amúgy. Ő is felismer engem, nem is kérdéses, egyenesen hozzám szól. - Ugye a tiéd az a fehér cica? Amelyik mindig a folyosón kószál…
- Nem is mindig - dünnyögöm az orrom alatt, rosszat sejtve.
- … Szóval az van, hogy Mc Galagony szobanövényeit,  tudod, amik az iroda bejárata mellett voltak kaspókban… Úgy tűnik, hogy a macskád megrágta egy kicsit,  és talán, szeretnél közbeavatkozni, mi próbáltuk megfogni, de mindig elszaladt, és újra rárabolt…
- Ó jaj… Asszem nekem mennem kell. Bocs mindenkitől - fintorgom, és egy varázsintéssel szedelődzködni kezdek.
- Akkor… Mondjuk, hogy Veronika egyszerűen fogja magát, és dehoppanál a pálcájával onnét. Valami olyasmit mond, hogy: Na ezekkel már biztos elboldogultok nélkülem is, cső gyíkok, én léptem! … De én nem ezt mondom, hanem hogy még egyszer bocsi, kösz mindent, és további jó játékot, adjatok a törvény gonosz muglijainak - vigyorgom idegesen, félig már az ajtó felé rohanva, bízva abban, hogy az igazgatónő még nem vette észre a kárt, és se engem, se a macskámat nem fog fellógatni a legközelebbi fára.

 

Kösz tényleg, további jó játékot! Mosolyog


Naplózva


Rayla Blake
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2020. 04. 06. - 20:07:55 »
0

Western bulizás


Roxfort; ruci


A savanyú cukorkán nyammogva figyeltem a játékteret, ujjaim pedig a kis lapocskám szélét hajtogatták meg itt-ott, amíg egyszer csak nyílt az ajtó, kissé kibiccentve a hangulatból. Arrafelé pislantva egy tök ismeretlen lány lesekedett be, legalábbis nekem volt tök ismeretlen, de kiszemelte magának a griffendéles Mirát, úgy látszik, valami cicaügyben. Azért a fehér macska említésére kicsit összeráncoltam a homlokomat... de nem, Claw általában egész nap az ágyamon fetreng, vagy pedig ül az ablakban, legvégső esetben apró darabokra aprítja a párnáimat. Olyankor szoktunk összeverekedni.
- Ciao - integettem Mirának azért félig-meddig szomorkásan, de aztán visszafordultam, és sunyin kihasználva a mellettem felszabadult helyet, feltettem lábamat a székére. Fő a kényelem, nem igaz?

El se hitte, hogy betalált a varázslata. A kis kövek pont homlokon találták a követ, hogy Aprilből kiszaladt egy megkönnyebbült sóhaj, egészen addig, amíg rá nem jött, hogy ahol állt... hát, az nem épp volt komfortos. Ahogy felnézett, egyenesen egy puska csövébe tekinthetett bele...
Mire felfogta, hogy a fegyver nem őt célozza tisztán, az el is dörrent, ő pedig a rémülettől hátravetette magát, hogy feneke találkozott a kemény, poros talajjal, ruhája aljából pedig, ahogy beleakadt valamibe, hosszúkás csíkok szakadtak le. Na, nem mintha most ez lett volna  a legnagyobb baja. A szíve a torkában dobogott, de nem érezte meg a lövéssel való fájdalmat - de talán csak az adrenalin miatt.
Zavaros és rémült gondolataiból egy olyan ismerős füttyszó zökkentette ki - megmarkolta a pálcáját, és felbiccentett az ég felé, ahogy a nyílvessző ismét lecsapásra készült. Ezzel együtt megengedett magának egy rövid, gyors pillantást az indián felé, hogy felmérje, ő jól van-e. A fa mögött... Talán neki sem ártott volna behúzódnia oda.
Közben az egyikük dehoppanált is - nála természetesen volt pálca. April összehúzta a szemöldökét, és felpattant, még ha meg is szédült benne egy kicsit. Segítenie kellett volna!
Aztán persze rájött, hogy ahelyett, hogy ezen idegeskedik, neki kéne segítenie... Hiszen kettőjüket is meglőtték, ő pedig valamelyest jártas volt a gyógyító bűbájokban. Pont ebben a pálcája is segítségére volt.
Oldalra fordulva észre is vette a közelében álló szőke lányt, akinek a vére a porba folyt, a karját ért sebesüléstől. April beharapta az alsó ajkát, és reménykedett, hogy nem olyan súlyos... de hogy azt lássa, közelebb kellett mennie.
Felé sietett hát, pálcáját szorongatva. Tagadhatatlan, kissé haszontalannak érezte magát... hiszen sosem volt jó párbajozó, a háztartási és gyógyító jellegű bűbájokhoz értett, és annál is inkább a bájitalokhoz. Így nem tudott más egyebet tenni, mint felajánlani a segítségét a szőkeségnek, aki úgy tűnt, szintén tervel valamit, de talán egy fokkal kevésbé volt elfoglalt, mint a férfi, aki fegyvert szorongatott valamivel arrébb.
- Hé, a kezed... Tudom, hogy nincs sok időnk erre, de... talán segíthetek - hebegte, közben pedig riadt pillantásokat vetett a muglik irányába, hogy mikor pattan fel valamelyik lelőni mindannyiukat. Közben meg persze azt is tudta, hogy abban az esetben nem egyből átkozna, hanem bevetné magát a fa mögé...


- És Lucille-t is húzná magával valószínűleg, még nem sejtve ugyebár, hogy a szőkeségnek más tervei vannak... Ó, kezdek kiszáradni.
Erre inkább csak bekaptam még egy cukrot, közben pedig eljátszadoztam a gondolattal, én mit tennék egy hasonló heyzetben. Aprilhez hasonlóan, valószínű, hogy én sem válnék a nap hősévé, de talán... Á, kit akarok áltatni azzal, hogy leátkoznám őket? Előbb állítanám valamelyik szemébe a pálcámat, ha már muszáj azt használni, de asszem ennyi.


Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 05. - 19:09:23
Az oldal 0.157 másodperc alatt készült el 47 lekéréssel.