+  Roxfort RPG
|-+  Legutóbbi hozzászólások
Oldalak: 1 ... 6 7 [8] 9 10

 71 
 Dátum: 2026. 04. 11. - 00:08:11 
Indította Chikara Tetsuya - Utolsó üzenet: írta Vivien M. Smithe
W

hat's you and I without a little pain?

Tastes bittersweet each time you say my name

If love was poison, we would drink it anyways

Feels so good playing these wicked little games
Chikara Tetsuya




Van valami egészen bájos ebben a Chikara Tetsuyaban. Szereted az intelligens férfiakat, mert Ők stimulálják az agyad. Szereted a jóképű férfiakat, mert mégiscsak jót tesz a hiúságodnak, ha olyannal mutatkozhatsz, aki jól néz ki melletted. Szereted a pénzes férfiakat, mert... nos ezt talán nem szükséges taglalni. Szereted a kedveseket, mert hercegnőként kezelnek. Szereted a vicceseket, mert megnevettetnek. Nem szereted a tipikus rosszfiúkat, maximum őket kihasználni és tönkre tenni. A rondákat lehetőség szerint kihagyod. Az alacsony intelligencia-hányadossal rendelkezőket meg maximum akkor veszed fontolóra, ha van mellette olyan pozitív tulajdonságuk, ami miatt megéri. Aki pedig büdös, mint khm... egyesek... na az a tipikus nem-nem-soha.
Szerencsére Chikara Tetsuya esztétikailag rendben van, még ha józan észnek némileg híján is van, de legalább a humora is jó. Ráadásul sok figyelmet kapott, miután egy végtaggal kevesebbel tért vissza a Roxfortba. Nem mintha hosszútávra terveznél vele, egy kis szórakozásnak pedig tökéletesen megteszi. Szerencsédre Chikara Tetsuya tipikusan az a férfi, aki jobb szeret a farkával gondolkodni, ez kicsit előre vetíti, hogy nem lesz nehéz dolgod, de olyan szél szál japán legény, nagy kegyesen megbocsátod ezt neki. Az egyik szemöldököd kecses ívbe emelkedik, ahogyan a keresztneveden szólít. Elég távolságtartó vagy alapból, legalábbis a kortársakkal és felettük, úgyhogy nem ehhez vagy szokva.

- Oh, nem is tudtam, hogy pár lépcsőfokot így kihagytunk az ismerkedésben, de örvendek, hogy ilyen segítőkész férfivel sodort össze a szél Chikara - akkor first-name basis it is. Egyébként kifejezetten vonzó, hogy értékeli a humorod, mert az a nem sok, ami beléd szorult, az is a bőséges szarkazmus alappillérein nyugszik.

- Jajj várj! - teszed fel a mutatóujjad, jelezvén, hogy szavát ne feledje, de egy lélegzetvételnyi időre álljon meg a mondandójában, majd a talárod elejét felnyitva két kézzel megragadod a szoknyád harmonika berakásait, majd szemtelen csillogással a szemeidben, és egy játékos mosollyal felnézel rá. - Rendben, folytathatod, megkapaszkodtam a szoknyámban! - ártatlan kíváncsisággal és egy kedves kis mosollyal hallgatod tovább, hogy aztán nagyra nyílt kiskutya szemekkel nézhess rá némiképp sértetten az előbbi megjegyzése miatt. Ez azonban természetesen mind-mind része a szerepnek. - Éééén? "Rommá oltani?" Ennyire gonosznak gondolsz engem? - nézel rá szomorúan lebiggyesztett, mint akit igazán megvisel, hogy ilyen aljas dolgokat feltételeznek róla. - Kikérem magamnak, én nem bántom az értelmi fogyatékosokat - nézel rá továbbra is komoly, már-már sértett arccal, de a másodpercek telésével megjelennek először az apró kis mosolyráncok a szemeid sarkában, majd végül vidám mosolyra húzódnak ajkaid.

Nagy, érdeklődő őzike szemekkel hallgatod, míg magadban leolvashatatlanul jót szórakozol a mini csajozós monológján, addig arcodon elképedés és meglepettség csücsül.
- Ohh... és akkor még kiderül az is, hogy szereted a romantikus irodalmat, netalán a Büszkeség és balítélet vagy az Üvöltő szelek a kedvenc alkotásod? - átható tekintettel pásztázod az arcát, apró jeleket keresve, melyek elárulják hazugságát. Nem mintha nem lenne már alapjában véve eléggé átlátszó a szövegelése. - De ezek alapján akkor... Te meleg vagy? - bár az elején kijelentésként indul, de aztán mégis kérdőn viszed fel a mondat végén a hangsúlyt. Végül megadóan, némi frusztráltsággal felsóhajtasz. - Ahj, nem hiszem el... miért éppen az összes vonzó és vicces srác meleg? Ez egészen elkeserítő... - csóválod a fejed reményvesztetten, közben fél szemmel várakozva figyeled erre mégis mit reagál.

Minden várakozásodat felülmúlva igazán jól szórakozol Chikara Tetsuyaval, vagy talán inkább helyesebb lenne úgy fogalmazni, hogy Chikara Tetsuyan? A lényegen ez végső soron nem változtat, nemde? Élvezed, ahogy hiába húzod csőbe, hiába sétál tátott szájjal abba a bizonyos... khm erdőbe, ennek ellenére nem kullog el fülé farkát behúzva, hanem nagy csinnadrattával fordul utánad és próbálkozik tovább. Ez mindenképpen egy becsülendő tulajdonsága a fiatalembernek, még ha nem is a legeszesebb fajtából való, de hát nem véletlenül nem Hollóhátas, hanem Griffendéles, ugyebár? Feltűnési viszketegségből és konok kitartásból mindenképpen jeles.

- És mondd csak kedves Chikara, mégis miből gondolod, hogy eljutnál addig a bizonyos második randevúig, hmm? - vonod fel incselkedő félmosoly társaságban a szemöldököd. - Nem akarom már jó előre lelőni a csattanót, úgyhogy egyelőre tapogatózhatsz tovább a sötétben. De hé! Ettől olyan izgalmas az egész, nem? És talán még egy oroszlánszívű griffendélest is a tettek mezejére noszogathat - szándékosan nem reagálsz kifejezetten azokra a dolgokra, melyek elhangzottak a szájából nem is olyan régen, elvégre igazán nem vagy az elköteleződés szemellenzős híve. Bár az igazat vallva semmilyen úton-módon nem vagy híve az őszinte és szoros társas kapcsolatoknak, nem csak romantikus értelemben véve. Az ember gyarló, ezalól Te sem vagy kivétel, sőt Te nagyon nem vagy kivétel, de nem szabad bízni senkiben. Szórakozni és használni természetesen lehet, átgázolni is, de bízni... Nem. Biztosan nem. Na de koncentráljunk csak Chikara Tetsuya zavarára inkább, az sokkal élvezetesebb, mintsem ehhez hasonló filozófiai kérdésekbe bonyolódni. Mert a visszatért griffendéles hajtó uraság zavartan rágja a saját ajkát, közben szinte az egész könyvtár hallhatja, ahogyan kattognak a fejében az olajozatlan fogaskerekek.

- Áááh, már minden világos! - bólogatsz nagyokat, mint aki érti a fejében homályosan keringő összefüggéseket. - Szóval akkor Te ilyen típusú srác vagy? Aki éli ezeket a szado-mazo dolgokat? BDSM? Ne érts félre, én igazán nem ítélkezem, elvégre mindenkinek megvan a maga kis kattja - nézel rá hihető megértéssel, majd folytatod tovább az utad az asztalod felé. Jegyzeteid szépen rendbe szedve hevernek az asztalon, igazán esztétikusan, mint a kezed írásával ékeskedő pergamenek. Való igaz, hogy ritkán jegyzetelsz, de ha megteszed, akkor igazán ízléses az eredmény. Helyet foglalsz és szorítasz is nagy kegyesen Chikaranak és a kötözős könyvének, elvégre nem vagy semmi jónak sem az elrontója.
- Szóval az említetted, hogy saját használatra rabolnál el... - kezdesz bele, először fel sem nézve a könyvből, mely immáron a megfelelő fejezetnél nyitva hever előtted. - Kérlek, avass be, mégis... mire használnál, ha már adott a lehetőség? - nézel fel rá egy igazán bájos mosollyal, némileg megemelt szemöldökkel, mely kíváncsiságod fokát hivatott a tudatára adni.

 72 
 Dátum: 2026. 04. 10. - 22:30:24 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Hazel C. Baird
3. FEJEZET

A KREATÍV MR. TRAVERS

Art is not a handicraft,
it is the transmission of feeling
the artist has experienced.
- Leo Tolstoy
2006. február 13.
Hazel C. Baird ugyan sejtette, hogy Nialen Travers nem ért sem a kötéshez, sem a horgoláshoz, de ebben csak akkor vált egészen bizonyossá, amikor Nialen Travers megerősítette ezen sejtését.
- Semmi baj. A büntetőmunka végén már fogsz - Hazel C. Baird egészen biztos volt ezen kijelentésében, hiszen, mint korábban említette, kötni igen egyszerű volt, és ha ő meg tudta tanulni 7 évesen, nagyjából biztos volt benne, hogy ez bárkinek menni fog, még Nialen Traversnek is, még ha nem is tűnt úgy, hogy olyan embrer lenne, mint aki erre vágyakozna. Természetesen Hazel C. Baird nem gondolta, hogy ezen tevékenységeket csak bizonyos emberek végezhetik, és nem akarunk arra utalni, hogy Nialen Travers nem volt ilyen ember, Hazel C. Baird inkább általánosságban viszonylag kevés emberrel találkozott a korosztályából, akit ez érdekelt, leszámítva mondjuk Vivien M. Smithe-ot, de valahogy nem tudta  elképzelni, hogy vele együtt kössenek, még ha Vivien M. Smithe tolerálta is a jelenlétét. Bár, ha jobban belegondolunk, a mai délutánig Hazel C. Baird azt sem gondolta volna, hogy Nialen Traverst kell megtanítania kötni, de természetesen örömmel megtanított bárkit bármikor kötni, vagy horgolni, esetleg varrni, de jelen fejezetben csak a kötésnél fogunk maradni. Hazel C. Baird bólint is Nialen Travers kötőtű választására, és elkönyveli magában, hogy Nialen Travers bizonyára szereti a kihívásokat, mert fém tűvel kötni kicsit nehezebb volt, mint fával, de természetesen nem szeretett volna Nialen Travers kibontakozó kreativitásának útjába állni.
- Aye, Oakley professzor szerint ez segíthet neked megnyugodni. Nekem pedig tapasztalatszerzés. Bár még nem tudom, mire, úgy tűnik, az meglepetés - gondolkodik el Hazel C. Baird a válaszon, kérdőn nézve utána Nialen Travers-re, hogy ő vajon megerősíti vagy cáfolja-e ezen állításokat és Oakley professzor tervét. Vajon valóban pozitív hatást fog gyakorolni rá a kötés, és nem fogja akarni többet megverni például Daemon Edgyheart-ot? Nem vagyunk egyelőre biztosak benne, ahogyan Hazel C. Baird sem biztos abban, hogy Oakley professzor pontosan milyen jellegű tapasztalat szerzése céljából találta ki ezt a mai eseményt számára, hiszen horgolási tapasztalatot már szerzett az elmúlt években, egészen sokat, és emberekkel is volt tapasztalata, szintén egészen sok, bár Nialen Travers-sel még pont nem, de Hazel C. Baird sosem riadt vissza attól, hogy potenciálisan új tapasztalatokat szerezzen, vagy esetleg barátokat, bár nem volt benne biztos, hogy Nialen Travers szeretne a barátja lenni, vagy szeretne megtanulni kötni, ennek ellenére igyekezett ehhez is, mint nagyjából mindenhez az életében, pozitívan hozzáállni, mert nem látta értelmét az ellentétének, hasonlóan ahhoz, ahogy Lark Montague például nem látta értelmét annak, hogy pozitívan álljon bármihez, és emiatt a lépcsők sem álltak pozitívan hozzá.
- Remek választás! Készíted esetleg valakinek? - érdeklődik őszintén Hazel C. Baird Nialen Travers fonalválasztását illetően, és hangsúlyából nem érződik, hogy azt feltételezné, hogy Nialen Travers ne köthetne akár magának egy rózsaszín sálat, hiszen szerinte a fiúk is igazán hordhatnának több színt, bár újfent meglepődne, ha ez így lenne, hiszen nem elmékszik rá, hogy valaha látta volna Nialen Traverst rózsaszínben, de ugyanakkor arra is emlékezteti magát, hogy annyi időt nem tölt Nialen Traves közelében, hogy pontos megfigyelései lehessenek az öltözködéséről, ellentétben például Ajax Ambrose-sal, akinek a társaságában sok időt tölt és akinek az öltözködésével is igen egyetértett, mert hasonlóan színes volt, mint az övé, bár talán aránylag kevesebb brokkolit tartalmazott.
- Talán egy sál lenne a legegyszerűbb. Az első sálat én is a nagyszüleimnek kötöttem - emlékszik vissza mosolyogva Hazel C. Baird arra, hogy 7 évesen annyira megörült annak, hogy színes fonalak lehetnek a kezében, hogy kötött is egy igen hosszú sálat, annyira hosszút, amit a két nagyszülője inkább együtt tudott csak hordani vele együtt, nem külön-külön, de 7 éves Hazel C. Baird szerint ennek volt csak értelme, hogy együtt legyenek, ne külön-külön, mert úgy minden jobb volt, kivéve közlekedni, mert az némiképp akadályozva volt, miközben össze vannak kötve egy sállal.
- Fogd meg… így - Hazel C. Baird úgy fordul, hogy Nialen Traves könnyedén le tudja követni a mozdulatait, miközben a kezébe vesz egy narancssárga fonalat és egy pár fém kötőtűt ő is. - És most csinálj egy hurkot… Milyen kezes vagy? Ha jobb, akkor a bal kötőtűre kell a hurok - Hazel C. Baird így is tesz, és felhelyezi az első hurkot a kötőtűre, és bár balkezes volt, kötni épp tudott mindkét módon, meg igazodni is tudott Nialen Travershez, ha esetleg ő jobb kezes lett volna. (Ezen a ponton fontos lehet megjegyezni, hogy bár Hazel C. Baird nagyon ért a kötéshez, a narrátor semennyire sem, így szíves elnézést kér és kéri, hogy bocsássák meg neki az esetleges pontatlanságokat vagy hiányokat.)
- Nagyjából olyan vastag lesz a sál, ahogy szem van most a tűn - magyarázza tovább Hazel C. Baird, miközben lassú mozdulatokkal igazítja a szemeket a saját tűjére, meg figyel arra, ha esetleg Nialen Travesnek szüksége van segítségre, vagy megnyugtatásra, hogy ne akarja a kötőtűket még véletlenül sem magába állítani. - Ha esetleg elrontod, nem lesz baj, csak lesz egy furcsa sálunk. Vagy majd visszabontjuk - Hazel C. Baird elfogadónak számított abban is, hogy szerinte egy furcsán és nem tökéletesen megkötött sál is lehetett szép, hiszen az ő első sálja sem volt tökéletes, meg a második, de még az ötödik sem, azonban ez nem tartotta vissza, és remélte, Nialen Traverst sem fogja, de talán attól vissza fogja tartani, hogy legközelebb is azt tegye, ami jelenleg idejuttatta, és Hazel C. Bairdnek eszébe is jutott, hogy talán meg kellene kérdeznie, hogy ez miért történt.
- Te miért vagy itt, Nialen? Oakley professzor nem tért ki részletekre - Hazel C. Baird nem biztos benne, hogy Nialen Travers szeretne beszélgetni, de szeretné megadni ennek a lehetőségét, ahogy annak is, hogy Nialen Travers ne válaszoljon erre a kérdésre, hanem a következő egy órában kizárólag ő beszéljen, és kizárólag a sálkötés mechanikájáról.

 73 
 Dátum: 2026. 04. 10. - 14:13:22 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Hazel C. Baird
2. FEJEZET

AZ ELTÖKÉLT MR. O’HARA

But man is not made for defeat.
A man can be destroyed
but not defeated.
- Ernest Hemingway
TW:vér
2006. január 10.
Hazel C. Baird arra a megállapításra jutott, hogy Connor O’Hara nem egy bőbeszédű ember, meg arra is, hogy rettenetes bűntudata lehet, amiért véletlenül leszúrta, azaz majdnem leszúrta, egy lándzsával, és ezek miatt ragaszkodik hozzá, hogy mindenképpen a kezében vigye el a Gyengélkedőre. Hazel C. Baird egy harmadik megállapításra is jutott, miszerint felesleges volna leállni vitatkozni Connor O’Harával ilyen dolgokról, legalábbis jelen helyzetben, még ha Connor O’Hara ragaszkodik is jelen helyzetben ahhoz, hogy neki minden mindegy (amihez talán más helyzetben is ragaszkodott, de erről nincsenek információink). Hazel C. Baird azért ennek ellenére szerette volna megkönnyíteni mégis Connor O’Hara dolgát, és enyhíteni valamennyire a bűntudatát, így némiképp erősebben kapaszkodott a fiú vállába, mert ő sem akart elejtődni, hiszen bizonyos okokból úgy érezte, ez jelen helyzetben nem lenne kifejezetten előnyös számára.
- Hát most… erősítetted meg - válaszolt kedvesen Connor O’Hara kérdésére Hazel C. Baird, és nem hozta fel Connor O’Harának újra, hogy az előbb már megállapította, hogy látszik rajta, hogy nem éppen boldog, és hogy ezen nem boldogság oka nem az ő sérülése. Hazel C. Baird szeretett megfigyeléseket tenni emberekről, amik általában helyesek voltak, de mindig fenntartotta a lehetőségét, hogy nem azok, mint ebben az esetben is. - Nem nagyon.. szoktalak bulikon látni és ez… kötelező is, engem is…zavarna.. De… ne aggódj! Nem leszel… egyedül, ott lesz… Gemma - Hazel C. Baird egészen magabiztosan állította ezt a kijelentést, már amennyire magabiztosan állíthat bárki bármit, aki épp nem áll, mert viszik, azért, mert épp elvérezne, ha nem vinnék, és azt továbbra sem szeretett volna, de azt szerette volna, ha Connor O’Hara valamivel jobban érzi magát a rá váró Yule bál miatt. Talán kellene kötnie Connor O’Harának egy nagy, puha pulóvert? Neki attól mindig jobb kedve lett, de nem volt benne biztos, hogy a Trimágus Tusa bajnokoknak engedélyezik a színes, kötött pulóverben való megjelenést egy ilyen nagy eseményen, ami igen nagy szomorúsággal töltötte el nem igen nagy Hazel C. Baird-et, és az is szomorúsággal töltötte el, hogy nem tudott köszönni mindenkinek, aki mellett elhaladtak.
Hazel C. Baird szerette volna megmondani Connor O’Harának, hogy … valamit. A narrátor kigondolt ide egy értelmes mondatot, de nem tudta befejezni. Szóval haladjunk tovább, és fogjuk ezt arra, hogy a narrátorra is kihatott az, hogy Hazel C. Baird kezdett egészen elfáradni, valószínűleg a vérveszteségtől, vagy esetleg az adrenalin elmúlásától, ezt nem tudjuk biztosan, mert éppen nem tudjuk megkérdezni tőle.
- Gu dearbh… - bólintott, vagyis remélte, hogy bólintott Connor O’Hara kérésére, miszerint tartson ki, és nagyon igyekezett kitartani, meg megtartani magát, miközben a vére meg ugyanennyire igyekezett eltávozni a testéből, és inkább a padlót, illetve Connor O’Hara pulóverét választotta ahelyett, ahol eredetileg lennie kellett volna. Connor O’Harának, Hazel C. Bairdnek, és Hazel C. Baird rohamosan fogyatkozó vérének az volt a szerencséje, hogy a Gyengélkedő is rohamosan közeledett feléjük, bár mint korábban említettük, ebből Hazel C. Baird viszonylag kevés dolgot érzékelt.
- Mr. O’Hara, maga meg mit… tegye le gyorsan azt a lányt! - szólt rá Madam Pompfrey Connor O’Harára, amint észrevette a vért, nem éppen a legboldogabban, miközben az egyik üres ágyra mutatott, és Hazel C. Baird is ezt az időpontot választotta arra, hogy kicsit magához térjen.
- Madam Pomprey az… az unikornisok… túl közel… mentem de… hoztam… ezüst.. levelet - Hazel C. Baird ezen állításának a fele valóban igaz volt, hiszen valóban gyűjtött ezüstlevelet, amit egy görcsoldó bájitalhoz szeretett volna felhasználni, és ami valóban sajnos csak a Tiltott Rengetegben nőtt, csak unikornisok helyett Connor O’Hara lándzsájára szúródott fel. De Hazel C. Baird nem szerette volna, ha ez kitudódik, így hallgatni tervezett a sérülése valódi eredetéről, hogy enyhítse kicsit a következményeket Connor O’Harának, ha már előreláthatóan bizonyára mindketten büntetőmunkára fognak menni.
- Connor… csak… segített… - próbálta folytatni Hazel C. Baird, de sajnos újfent úrrá lett rajta a kimerültség, vagy talán Madam Pompfrey szigorú tekintete fojtotta belé a szót, hogy tartalékolja az energiáit arra, hogy ne halálozzon el.
- Maga is megsérült a… mit is mondott Ms. Baird, az… “unikornisoktól”, Mr. O’Hara? - kérdezte Madam Pompfrey meglehetősen szárazon, és Hazel C. Baird nem láthatta, illetve csak félig, hogy Madam Pompfrey rá is meglehetősen rosszallóan néz, miközben a bájitalait és a főzeteit készíti elő, amiből egyet már meg is itatott Hazel C. Bairddel, és nem igazán hiszi el, hogy valóban unikornisok szarvával találkozott volna bármelyikük is.
- Mert ha nem, akkor most azzal segítene, ha helyet foglalna valahol, ahol nincs útban, és addig talán megoszthatná velem, hogy miért gondolta, hogy a Rengetegtől a saját kezében kell elhoznia ide Ms. Bairdet… - Madam Pompfrey helytelenítette ugyan Connor O’Hara cselekedetét, és csak azért nem küldte el Connor O’Harát, mert előbb meg akarta nézni, hogy valóban nem találkozott-e az előbb említett “unikornisokkal”, de addig is nekilátott ellátni Hazel C. Baird sérüléseit. Hazel C. Baird szerette volna megköszönni Connor O’Harának a segítséget, azonban ezt csak igen halkan suttogni tudta felé, amiben nem volt biztos, hogy hallja, mert nem igazán volt biztos most semmiben, csak abban, hogy a takaró a Gyengélkedőn nagyon puha, csak kár, hogy véres lett az is, mint a sálja.

Köszönöm szépen a játékot! love

 74 
 Dátum: 2026. 04. 10. - 13:05:53 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Santiago Herrera
herreraImage
Áttetsző vér
Adrian Madrigal
2005. november 2.
✽ ✽ ✽

A buborék halk pukkanással semmisült meg, ahogy az amerikai fiú orrához ért. Santiago látta, hogy miként homályosul el a kölyök tekintete, és hogy hogyan hullik szét egyik pillanatról a másikra a fókusza.
- Professzor...orr... váóó…
Mindez nem gyógyulás volt, hanem elkenés. Egy átlátszó kísérlet arra, hogy átverjék őt. És ez iszonyatosan bosszantotta a férfit.
Az auror ajkán lassan, sötéten kúszott végig egy félmosoly, mely ijesztőbb volt minden szónál. Ismerte ezt a trükköt. Nem a bűbájt - a szándékot. A takarást. A tanári gondoskodás mögé rejtett kontrollt. A fénybe csomagolt sötétséget.
Tekintete Adrianre emelkedett. A férfi kerülte a szemét, de ez most már nem számított. Kettejük között nem a látás volt a lényeg, hanem az, amit már mindketten tudtak.
- Ejnye, túl erős lehetett az együtthatás… - hangzott a ZS-kategóriás színpadi előadás záróakkordja.
- Minő balszerencse. - dörmögte az auror.
A hangja alig volt több egy leheletnél, mégis súlya volt. A csend köré zárult, és egy pillanatra minden más eltűnt: a lépések zaja, a távolodó diákok moraja, még O’Hara halk káromkodása is, ahogy az amerikai fiút szidta az orra alatt.

Aztán Adrian vállon ragadta Morrist.
- Gyere, Orville, ideje tényleg mennünk.
Senor Herrera nem mozdult, csak figyelte őket, ahogy eltűnnek a folyosó kanyarulatában. A fiú még visszanézett, de a tekintete üres volt.
Aztán csend lett.
Az a fajta csend, ami nem megnyugtatja az embert, hanem mélyíti a pánikot. A folyosó hosszabbnak tűnt, mint korábban. A fény halványabb volt, mintha visszahúzódott volna a téglák réseibe. A verekedés romjai - törött üveg, félrebillent páncél – még ott hevertek szanaszét, szétszórt darabjaiként egy pillanatnyi erőszaknak.
Santiago csak ekkor vette észre, hogy a Roxfort férfibajnoka még mindig ott áll mellette.
- Elmehetsz, kölyök… - vetette oda neki szárazon.
O’Hara gúnyosan felvonta a szemöldökét, bizonyára zavarta őt, hogy az auror „kölyöknek” nevezte, de nem szólt. Egy halk ciccegés kíséretében sarkon fordult, majd az ellenkező irányba távozott.
Santiago egyedül maradt.

A férfi szótlanul figyelte a felborított lovagi páncélt, ám a gondolatai messze jártak.
Orville Morris…
Úgy ízlelte magában a nevet, mintha egy zamatos bort kóstolgatna éppen odahaza. Aztán lassan megemelte a pálcáját. Aprót pöccintett, és a világ engedelmeskedett. Az üvegszilánkok megmozdultak, és hangtalanul visszarendeződtek az ablaktáblába. A páncél darabjai egymásba csúsztak, a fém tompán sóhajtott, ahogy újra egy egésszé vált. A por leülepedett. A nyomok eltűntek. Fény és sötét visszaállt a megszokott rendbe. Mintha semmi sem történt volna.
Santiago azonban nem hitt az ilyen rendben. Mert a nyomok nem a folyosó kövein maradnak hanem az emberekben. És végre-valahára, a nyomozása irányt kapott. Az ittléte végre kezdett értelmet nyerni. A kopó szagot fogott…

✽ ✽ ✽
Köszönöm a játékot!

 75 
 Dátum: 2026. 04. 10. - 11:53:09 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Connor O'Hara
oHaraImage
Újrakezdem
2006. január 17.

A háta mögött egy idegen tárgy darabjaira tört. Connor nem láthatta a szilánkjaira hulló üveget, mert nem fordult a hang irányába, de pontosan átérezte annak helyzetét. Mintha csak a saját lelke esett volna darabjaira, s hömpölygött volna tovább a szoba mágikus atmoszférájában, belekeveredve az évszázados káoszba.
- Connor…
Valahol messze egy lány sikoltott.
Nem… Talán csak képzeltem az egészet.
Gemma elhaló hangja valósággal üvöltésként hangzott a fiú kiüresedett belsőjében. Mintha csak a lélek távoztával egy tágas, húsból, vérből és csontból épült csarnok maradt volna, melyben visszhangként keringett az ő, Connor neve.
Mit sem sejtett róla, hogy pár méterrel mögötte – bár ő több száz kilométeres távolságnak érezte – Gemmában is éppen összeomlott egy világ. Nem láthatta a lány küzdelmét a saját démonaival, mert mint oly sokszor korábban, ezúttal is zárt ajtók fogadták őt, s csak olykor-olykor pillanthatott be a küszöb alatt. Ám most háttal ült a sötétben, vakon mindenre és mindenkire, belefeledkezve a saját fájdalmába.

Talán órák teltek el, de lehet csak pár másodperc volt az egész. Connor megrezzent a lány hangja hallatán, mintha csak elfelejtette volna, hogy van ott rajta kívül más is. A Hold sápadtan világított be a feje tetejére állt terembe, mintha csak egy színházi reflektor fénye vetült volna a tanári asztalra. Ő belepillantott az ólomüveg ablakba, ám a lány tükörképe már nem volt ott. Alakját elfedte a kastélyra hulló éjszaka homálya. De a hangja tisztán csendült a sötétben.
- Emlékszel, mikor SVK-n a mumusokról tanultunk? Biztos nem emlékszel már, miért is emlékeznél, de nekem saját magam voltam…
Lélegzet visszafojtva figyelt és hallgatta a lányt. Fogalma sem volt, hogy hová akar kilyukadni, ahogy azt sem értette, hogyha nem csókolhatja meg őt, akkor mégis mit keres még mindig ott. Mi értelme az újabb vargabetűknek, ha végül ugyanoda lyukadnak ki? Miért kell játszadozni, miért kell hitegetni, és végképp miért kell fájdalmat okozni a másiknak? De bármennyire is fájt, itta a lány minden szavát. Nem akarta, hogy elmenjen, de közben rettegett tőle, hogy mit fog mondani, és hogy mennyire lesz fájdalmas mindazt hallania.
- Szeretném neked elmondani ezeket, mert… Fontosnak tartom, akármennyire is lesöpörted már ezeket számtalanszor... Attól még ezzel nem segítesz, nem tűnik el, csak félre van rakva, hogy utána visszamásszon rám egy másik pillanatban…
Connor lesütötte a szemét. Eszébe sem jutott, hogy Gemma így élte meg azt, amikor ő kijelentette, hogy nem érdekli milyen bőröndöket cipel a lány, neki akkor is ő kell. Hiszen ő nem félretenni akarta ezeket a problémákat, és nem azért mondta mindezt, mert nem tartotta volna elég fontosnak az ő bajait…
- Kérlek, ne söpörd le ezeket az aggályaimat, akármennyire sem értesz velük egyet, mert... Ezek a részem és amíg nem rendezzük őket, addig itt lesznek... És mert…
Én nem akartam lesöpörni őket, én csak…
- Szeretném, ha működne.
Mit mondtál?
- Én is érzem, hogy összeillünk, én is szeretnék küzdeni értünk…

Connor szíve olyan hevesen kalapált a mellkasában, hogy a fiú tartott tőle, hogy kiszakad onnan. Vajon akkor az is ott keringene a felbolydult szobában a lelkével együtt?
- ...ha átadom a terhek egy részét és utána magamra hagysz… Akkor darabjaimra hullok, Connor…
Érezte a tüdejéből kiszakadó sóhajt.
- De azt hiszem, most már értem, hogy muszáj meghoznom ezt a rizikós döntést. Mert lehet az, hogy élből elutasítalak, és akkor megspórolok egy lehetséges törést, de továbbra is egyedül maradok… Vagy beléd helyezem a bizalmamat és megpróbáljuk. Lehet, fájni fog… De az is lehet, hogy végre… Szóval érted… Hogy végre valaki mellettem állna ebben a sok szarban…
- Ezzel azt akarod mondani… - kezdte óvatosan, de torkára forrt a szó, amikor megpillantotta Gemmát.
- Te… vérzel…
Mozdult volna, hogy segítsen, de ezúttal Gemma gyorsabb volt. Egy fogónak fürgébbnek kell lennie, mint egy hajtónak. És a lány ügyesen kivette kezéből a pálcát, ami már nem hányt szikrákat magából. Érintése nyomán langyos, ragacsos vérfoltok maradtak a kezén, de nem foglalkozott vele. Gemma ajkai túl gyorsan közeledtek ahhoz, hogy bármi másra figyelni tudjon...
- Reparo… - suttogta a lány, miközben csókot lehelt a szájára.
Connor pedig érezte, ahogy a szilánkjaira hullott lelkének darabjai ismét egy teljes egésszé rendeződnek. Szíve még hevesebben vert, ahogy karjaiba fűzte a lányt, hogy aztán csak tartsa őt a szoros ölelésben, fejjel lefele egy kaotikus világban, el nem engedve őt többé.
- Hiányoztál… Nagyon-nagyon…


 76 
 Dátum: 2026. 04. 09. - 23:46:43 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Solace Barbon
second task
2006. február 26. szombat
50 perc

- Szerintem a bőrömet is vinnéd vele. - felelem még utoljára Valenek felvetésére, ahogyan átlépjük az ajtót.

Egyedül Inés partnerét nem látom az ágyaknál. Valami történt vele, és még Delacourt se sikerült megpillantanom. Nem akarok belegondolni abba, hogy ők milyen csapdát kaphattak, az én szempontomból pedig nem is érdekes. Biztos vagyok abban, hogy a szervezők mindent megtettek biztonsága érdekében.

Tekintetem ezen a ponton Anniet keresi. Fura, hogy az ő ágya körül több a kígyó, mint a többiekénél. Nincs bizonyítékom rá, még sem tudok nem arra asszociálni, Scrimgeour csinált valamit, hátha ezúttal sikerül megölnie a morális felsőbbrendűség jegyében. Lesajnáló pillantásom innen messziről valószínűleg csak az arcom előtt szlalomozó palantír kapja el helyette. Nem fog megállítani, és nem fogja kiprovokálni belőlem a vendettát.

Lassú léptekkel közelítem meg a kígyókat, amik elvágják az utamat Annie ágyáig. Nem vesztettem olyan sok időt – nem baj, ha lassabban érek oda célomig. Valet is beértem a járatokban, most pedig meg is előzöm, amíg a megátkozott tolmácskővel és a bájitalával szórakozik.

Törökülésbe ülök a földön, közel a kígyókhoz, a tolmácskövet pedig ajkaimhoz emelem. Nincs tapasztalatom az állatokkal igazán dacára annak, hogy bejárok bestiatanra is, még ha érdeklődésemen kívül is esik.

- Hallgassatok rám. Nem vagyok az ellenségetek, és ő sem az. - a kő emberi fül számára érthetetlen sziszegésekre fordítja szavaim. Óvatosan mutatok Annie ágyára.

- Tudom, milyen, ha undorral néznek rátok, és milyen, ha azt mondják, a szíved romlott. Engem is mindig félreértenek. - hagyom, hogy némelyik kíváncsibb példány szemügyre vegyen. Felkúsznak nadrágomra, nyelvükkel megízlelik a levegőt körülöttem. Lassan fújom ki a levegőt, hogy kevésbé érezhessék félelmemet.

- Csak utat kérek azért, hogy kivigyek innen valakit, aki sosem undorodna tőletek. - még akkor sem, ha veszélyesek rá.

A hüllők nagyjából fele utat nyit előttem. A másik fele ellen ez kevés volt. Pálcámat cipőmnek szegezve a citrom ízére, illatára gondolok – és persze Madrigal professzor bűbájtan órájára.

- Gustavio Perfecta! - talán divatot teremtek még a citrom ízű és illatú cipővel. Ebben a szép világban a kapitalizmus biztosan ötvözi majd Vale parfümös üvegével. A kígyók nem szeretik a citrom illatát – talán ennek is köszönhető, hogy egy, még a tolmácskövet tartó kezemen tekergő, lila színű kígyó kivillantja méregfogait. Nem tiltakozom, nem ellenkezem – teljesen ítéletére bízom magam, amit meg is tapasztalok tenyerem alsó részén. Szemredőim megremegnek a fájdalomra, mégis büntetlenül hagyom elmenni a kígyót.

Sérült kezem mellkasomhoz emelem, miután felállok. Amelyik kígyó nem döntött úgy önként, hogy távozik, azt a citrom szaga taszítja az utamból. Lassan haladva, de sikerül elérnem a foglyomat.


Akciók:
- kígyók meggyőzése - félsiker - mesélővel egyeztetve, a kígyók egyéniségtől, személyiségtől függően reagáltak rá. Nagyjából a felük utat engedett, másik felük maradt, egy példány pedig meg is marta
- Gustavo Perfecta (ízharmonizáló bűbáj; a cipője citrom ízű és illatú, természetes kígyótávoltartó) - sikeres

 77 
 Dátum: 2026. 04. 09. - 23:23:35 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Vivien M. Smithe
S

ay it, spit it out, what is it exactly

You're payin'? Is the amount cleanin' you out? Am I satisfactory?

Today, I'm thinkin' about the things that are deadly

The way I'm drinkin' you down

Like I wanna drown, like I wanna end me
House Creep



Figyelmeztetések: 16+  gyilkosság, vér megjelenése a szövegben. Semmilyen szinten nem tükrözi az író nézeteit.



Akár szép is lehetne. Akár kellemes is lehetne. Akár nyugodt is lehetne. A Roxfort jelenleg ünnepi csendbe burkolózik. A tanulók többsége elhagyta a kastélyt, hogy családjához hazatérve ünnepeljen. Rajtad kívül nem sokan tisztelik meg a kastélyt jelenlétükkel, éppen ezért a folyosó is kong az ürességtől, amin haladsz - a hálókörleted felé. Lépteid kopogása tölti meg a teret, a belső hangok pedig a fejed. Mert ők mindig ott vannak, sosem hagynak el Téged, nem úgy, mint egyesek. Szőke hajzuhatagod aranyló hullámként úszik a levegőben. A sminked, a körmeid, a ruházatod - minden tökéletes, akárcsak a legértékesebb festmény a múzeumban. A kellemes külső alatt azonban csupa borzalmak lapulnak meg. Hol van az a pont, amikor már nem lehet mindent a múltra fogni? Hol van az a pont, ahol Fenrir Greyback véget ér és Vivien M. Smithe elkezdődik?
Vivien Morgana Smithe.
Miért tartottad meg  Morgana nevet? Miért nem hajítottad el azt is, akárcsak a múlt többi morzsáját is? Miért kapaszkodsz ebbe a névbe, miért gyalázod vele megboldogult édesanyád emlékét?
Miért. Tartottad. Meg?
Talán egy emlék. Egy memento. Egy intés arra, ki voltál, ki vagy és ki leszel. Mert Morgana nem tűnt el sosem. Morgana Te vagy, Morgana Vivien, de Vivien csak egy álca. Egy látszat, semmi más. Vivien a pasztellrózsaszín ábránd, Morgana a vörös és fekete valóság.
A valóságra azonban nem mindenki kíváncsi. A valóság elől mindenki menekül, mert a valóság fáj, a valóság kegyetlen, a valóság többnyire minden, csak nem gyönyörű. Az igazság a szenvedés elhozója, az igazságnak mindig ára van - hatalmas ára. Éppen ezért senki sem az igazat akarja tudni, mindenki beéri az édes hazugsággal is - legalábbis a legtöbben.

Végtelenül unalmasak a mindennapok a nyüzsgés nélkül, mert ilyenkor nincs, ami lefoglaljon, nincs, ami elterelje a gondolataid. Ugyanazokat a savanyú arcokat bámulod nap mint nap, ugyanazzal a sápadt bőrű pókujjú szobatársaddal kelsz és fekszel - az ő arca az utolsó és az első amit látsz minden nap, ha nem számoljuk a fejedben lévő képeket.
Sinclair. Nem sok vizet zavar, többnyire csendes, többnyire ijesztően néz, a legtöbbeknek borsódzik tőle a hátuk. De nem neked. Már megszoktad, jelenléte kényelmes, már-már otthonos borzongással tölt el. Valami régről ismerős, valami komfortos - az olyanoknak, mint te, mindig a hátuk mögé kell néznie, s Sinclair pont erre emlékeztet. Először talán még zavart, sőt mi több feszélyezett, majd később ahogy hozzászoktál, nem tudtad Őt nem észrevenni az árnyak között.

Amint a jelszó elhagyja az ajkaid, akárcsak egy titok, melyet könnyedén hátára kaphat a szél, a bejárat kinyílik és szemeid elé tárul házad üresen kongó közös helyisége. A lézengőkkel mit sem törődve célirányosan haladsz a hálószobád felé, melyen évfolyamtársaiddal osztozol. Heranoush hiánya kínzóbb, mint a Cruciatus átok maga, először pont emiatt torpansz meg az ajtóban - üresen árválkodó ágya szívszorító látványt nyújt, és hiába ígérte azt, hogy visszatér... mi van ha nem, ugye? - nem is a szobában uralkodó félhomály és az ott lebegő egészen hátborzongató légkör miatt. Kell némi idő, hogy a szemeid hozzászokjanak a hiányos megvilágítottsághoz, de amin sikerül elég hamar megpillantod Őt. A rajza fölé görnyedni, pókujjait a dermedt patkánya köré fűzve, mielőtt minden figyelmét és mindkét kezét újra az alkotásának szenteli. Kíváncsiságod feltámad, akárcsak a hóvihar odakinn - mondjuk ebből Ti a föld alatt, ablak nélküli szobátokban nem sokat érzékeltek. Óvatos léptekkel közelíted meg, akárcsak a leopárd a zsákmányát. A félhomály miatt nem igazán tudod kivenni, kit ábrázol a rajz, ha közelebb mennél, biztosan feltűnne neki, úgyhogy... úgyhogy egy sima és gördülékeny mozdulattal kikapod a kezéből a füzetét, majd egy kecses mozdulattal lehuppansz az ágyadra. Az éjjeliszekrényeden lévő karos gyertyatartón lévő gyertyákat egy halkan elmormolt Incendio-val meggyújtod és megnézed magadnak alaposan a rajzot. Nem kell sok idő, hogy felismerd magad, és az érzés, ami zsigerből feltör a gyomrodból... egy fintor.

- Látom nem sikerült a jó profilomat megragadnod Sinclair. Legközelebb inkább modellt állok neked, ha ilyen perverzióid támadnak... - enyhén oldalra biccented a fejed, ahogy tovább nézed az alkotását. Aranyos, hogy így képzel el. Aranyos, hogy azt hiszi sírva ordítanál egy ilyen helyzetben. Talán egy kicsit az ijesztő, hogy... milyen találó halált képzel el neked. Felpillantasz rá, egyenesen a szemeibe nézel, mintha onnan akarnád kiolvasni a gondolatait, a szándékait, a történetét. - Meglepően találó egyébként a rajz. De kíváncsi vagyok a véleményedre... miért éppen élve temetés? - nézel érdeklődve. Nem tűnsz úgy, mint akit nagyon megrémítene a műve, sőt igazából találónak, izgalmasnak és megérdemeltnek tartod. - Oh, és ha megfogadsz egy baráti jótanácsot... a ruhámat legközelebb ne satírozd ilyen sötétre, több, mint valószínű, hogy rózsaszínben temetnek el - mosolyodsz el hidegen, ahogy ezek a szavak elhagyják az ajkaidat. Újra a rajzra pillantasz és nem tudod visszafojtani a feltörő kuncogást. Igazán nevetséges ebbe belegondolni, de... ennél nem is érdemelsz kíméletesebbet, ugye? Vajon mennyire lát be Sinclair a rózsaszín cukormáz alá?

 78 
 Dátum: 2026. 04. 09. - 18:47:39 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Vale Bate
43 perc

-Áú!- méltatlankodok, ahogy a kirajzó szurokcsomók magukkal rántják az utolsó szálakat abból a tincs hajamból, amit sikerült a falba ragasztanom. Igazából, bár itt-ott kicsit szurkos vagyok, és a hajvonalamon csorba esett, néztem már ki rosszabbul. Az is egy vad buli volt.
De a homlokomat dörzsölve elismerően kell bólogatnom Barbon manőverére. Én is gondoltam a csirkebagázs elcsűrésére a folyosó túlvégébe, de nem lett volna ötletem a tényleg alkalmas varázslatra hozzá.
-Megleszek.
Egyelőre visszatérek a "szemmel tartjuk Solace-t, ameddig helyettünk is dolgozik" taktikához, eddig úgyis az vált be a legjobban. Aztán hátha ezúttal tényleg is lesz egy lehetőségem előretörni mellőle nagyon lovagiasan. Kéne tanulnom a korábbi hibáimból?
-Az is szép. Segítselek ki egy lefegyverzővel, vagy inkább megtartod?- intek az üres kezemmel a tenyeréhez ragadt pálcája felé, természetesen az elmaradhatatlan bájvigyorommal tálalva.
Ahogy visszatérnek a fények, és végre lehet megint rendesen látni-hallani, eldobom a rákba ezeket az amúgyis ergya füldugókat, és inkább előhalászom a második fiola Élő Halálomat. Csavarva egyet az előző próbán bevált módszeren, a bájitalos fiolát ezúttal parfümös üveggé változtatom át. És nagyon remélem, hogy nem valami egy, nagy bestiával kell ezután szembenéznünk. Tesztként fújok vele egyet a mögöttünk húzódó folyosó irányába - hogy működjön rendesen, és hogy ne véletlen magunkat fújjam le, biztos ami biztos.
A gongszóra én is felnézek.
-Ó.- Nem tudom, ez jót vagy rosszat jelent-e, de nem is látom, mi többet fűzhetnék hozzá. Illetve, jót semmiképp nem jelent, a kérdés az hogy ránk jelent-e további rosszat. Egy pillanat csendet fordítok annak reményére, hogy a bajnoktársunk amennyire lehet, jól lesz azért.
Barbon legalább megküzd addig is az ajtóval - aminek margójára elő is készítem a saját tolmácskövemet is, gyanúm szerint lesz még haszna mindjárt. Aztán gyorsan én is besurranok mögötte a következő terembe. Nem teljesen bízok azért benne, hogy tervezi-e az arcomba csukni az ajtót, úgyhogy inkább megelőzöm ezt, mielőtt kiderülne.
Nos, ha nem tudnám a hely történetét, azt kéne gondoljam, valami megalomán seggfej villain-bunkerében vagyunk. Nem mondom, hogy nem töltene el aggodalommal a hely még a hemzsegő kígyók nélkül is, vagy hogy nem egy egészséges pánikot próbálok a pimasz arculatom mögé rejteni, ahogy a kígyók felé merészkedve a szám elé emelem a tolmácskövem.
-Na babáim, taka van!
Fortuna szivem, tenyleg? Pedig olyan jól kezdtük a múltkor...
Oké, talán tényleg rám férne visszavenni a pofámból - ismerem majd el, amint nem kell bátor sikoltással meghátrálnom, és kapkodva cserélnem a zsebemben a tolmácskövet az Eau de Élőhalálra, miközben túl sok kígyó özönlik utánam. A lábamat kapkodva előlük, egyet érzek is koppanni a csizmavértemen, ami minden bizonnyal a sípcsontomba mart volna, talán még az eredeti csizmámon keresztül is. Amint a kezemben van a parfümös üveg, annyival vehemensebben is vágok vissza, próbálva egyszerre minnél több kígyót fújni arcon a bájitalpermettel.

- Élő Halál Esszenciás fiola átváltoztatása porlasztós parfümös üveggé - Siker
- Kígyók elzavarása tolmácskővel - Fail, a szabotázzsal együtt csak mégjobban magára vonja a kígyókat
- Kígyók elaltatása maga körül Élő Halál bájitalpermettel - Siker

 79 
 Dátum: 2026. 04. 09. - 14:30:50 
Indította Csámpás - Utolsó üzenet: írta Connor O'Hara
oHaraImage
A második próba
2006. február 26.

A háló még mindig úgy tapadt az arcára, mint egy második, idegen bőr. Connor a talárja alá nyúlt, majd előhúzta onnan a Gemmától kapott laposüveget, és egyetlen mozdulattal a tenyerébe öntötte annak tartalmát, és nekilátott „lemosni” arcáról a ragacsos anyagot. Az alkoholtól a háló szálai szép lassan engedni kezdtek, majd nyúlósan leváltak ajkairól. Connor mély levegőt vett, mintha csak most tanulna meg újra lélegezni, miközben lassan elkezdte szemügyre venni a termet.
A kamra közepén ágyak sorakoztak, körülöttük pedig kígyók tekeregtek, mint holmi színes szerpentinek. A víz két oldalt sötéten csillogott, szemben pedig Mardekár szobra magasodott föléjük, hideg tekintetével rájuk nehezedve.
A gong hangja hirtelen belehasított a csendbe, mire az egyik túsz egyszerűen… eltűnt. Connor arca elkomorult, ahogy Siennára pillantott. Szavak nélkül is tudták: eggyel kevesebben maradtak versenyben.

- Ez a bájital... hogy kell használni? Meginni kell, vagy a sebre önteni? - kérdezte végül Sienna.
- Csak csepegtesd a hegedre! - mondta, majd egy pillanatra habozva hozzátette: - Segítsek?
Nem kellett. Sienna a mechanikus pók ejtette sebére öntötte a boszorkányfű kivonatot, mire a heg egyszerűen összezárult és felszívódott. Connorban felvillant egy pár héttel korábbi kép: vér, hó, Hazel arca a sötét erdőben. Akkor nem volt ilyen egyszerű dolog a vérzéscsillapítás...
Ekkor az ajtó újra nyílt, és két alak lépett be rajta. Connor tekintete azonnal rájuk szegeződött, de nem foglalkozott velük. Érdekesebb volt Sienna sziszegése, ahogy a tolmácskövön keresztül a kígyókhoz szólt.
- Mit mondtál nekik? - kérdezte, miközben visszavette a lánytól a követ, ám ekkor...
- Mit csi… - kezdte volna, de már késő volt.
Társa pálcájából felcsapott a láng, majd egyből el is halt. Pár kígyó lustán mozdult a hő irányába.
- Szerintem ne akarjuk magunkra haragítani őket - mondta óvatosan a fiú, s úgy tűnt valóban tanult a tarasque elleni blamából.

Connor vízszintes mozdulatot írt le pálcájával, és - talán mert ezúttal egy kardhoz képest kevésbé komplex tárgyat kellett megidéznie - sikeresen elővarázsolt egy egyszerű fahusángot a semmiből, amivel aztán óvatosan kocogtatni kezdte maga előtt a padlót. A rezgés szétfutott a talajon, mire a kígyók, félősen félrehúzódtak az útjából. Connor lépésről lépésre haladt, pontosan oda helyezve csizmás lábát, ahová előtte a botot koppantotta.
Lassan megközelítette az ágyakat, egyből kiszúrva Gemmát az öt alvó túsz közül. A szíve hevesebben kezdett verni, ahogy óvatosan a lány teste alá csúsztatta a kezeit.
Váratlanul, lesből érte a támadás, és mikor odapillantott, még épp látta, ahogy egy citromsárga kígyó kibújik Gemma párnája alól.
- Hahahaha… itt egy rohadt kígyó… Nézd, Sienna! Hahahahaha… a kígyók… haha… kígyóznak! Megmart… Hahahahaha…
A hangja úgy hullott szét, mintha egy rosszul hangolt hangszerből szólt volna, de a mozdulata határozott maradt. Felkapta Gemmát, és megfordult vele, miközben a nevetés még mindig úgy rázta a testét, mint egy idegen, irányíthatatlan varázslat.


1. Akció: Háló leszedése az arcáról Jenkins-féle kerítésszaggatóval - Sikeres
2. Akció: Husáng megidézése és annak segítségével az ágy megközelítése - Sikeres
3. Akció: Kígyómarás kivédése - Sikertelen

 80 
 Dátum: 2026. 04. 09. - 11:22:58 
Indította Mrs. Norris - Utolsó üzenet: írta Mrs. Norris
Úgy láttuk szükség van egy kronológiai sorrendre a varázsvilág eseményeivel kapcsolatban.
Ezeket megtoldjuk az oldal történetével egyetemben, hogy legyen mindig egy kis segítség,
amihez tudtok fordulni, ha szükség van rá.
Megjegyzés: A lista nem teljes, csak a főbb eseményeket emeltük ki.
Figyelem! Ahogy az oldal története halad előre, úgy ez a kronológia is frissülni fog, néha
érdemes lesz majd visszatérni hozzá.

1926
  • Göthe Salamander New Yorkba utazik, és segít leleplezni egy obskurálót. Véletlenül belekeveredik a Gellert Grindelwald utáni nyomozásba, valamint közreműködik letartóztatásában.
  • Megszületik Tom Denem és Merope Gaunt gyermeke: Tom Rowle Denem.

1927
  • Gellert Grindelwald megszökik a MAGUCA fogságából, Párizsba utazik, hogy mozgalmát kiszélesítse.

1938
  • Tom Rowle Denem megkezdi tanulmányait a Roxfortban.

1945
  • Tom Denem elvégzi a Roxfortot.
  • Albus Dumbledore legyőzi Gellert Grindelwaldot, akit a Nurmengardba zárnak. A párbajt máig legendák övezik.

1947
  • Göthe Salamander megalkotja a Vérfarkas regisztrációs törvényt.

1970
  • Megkezdődik az Első Varázslóháború Voldemort és követői, a halálfalók ellen.

1980
  • Sybill Trelawney elárulja a jóslatot Dumbledore-nak Harryről és Voldemortról.

1981
  • Voldemort megöli Lily és James Pottert, aztán eltűnik, ezzel lezárul az első Varázslóháború.
  • Perselus Piton lesz a Bájitaltan tanár a Roxfortban.
  • Letartóztatják Sirius Blacket James és Lily Potter, valamint Peter Pettigrew megölése miatt.

1991
  • Harry Potter megkezdi tanulmányait a Roxfortban.

1992
  • Júniusban Harry és barátai megszerzik a Bölcsek kövét.
  • Szeptemberben megnyílik a Titkok kamrája.

1993
  • Májusában Harry belép a Titkok kamrájába.
  • Sirius Black megszökik az Azkabanból, ezt körözés követi a muglik világában is.
  • Dementorok lepik el az iskola környékét, ellenőrzik a Roxfort Expresszt is.

1994
  • Júniusban elhangzik Trelawney második jóslata Harryről.
  • Kiderül, hogy Peter Pettigrew él, de sikerül megszöknie. Siriusnak menekülnie kell Csikócsőrrel együtt.
  • Augusztusban van a Kviddics Világkupa döntő, amit az írek nyernek a bolgárokkal szemben. A lerombolt sátortábor felett megjelenik a Sötét jegy.
  • Októberben derül ki, hogy a Roxfort rendezi a Trimágus Tusát, megérkeznek a másik két iskola tanulói is. Harry lesz a negyedik versenyző.
  • Megrendezik a Karácsonyi Bált.

1995
  • Júniusban a Trimágus Tusa harmadik fordulójának napján meghal Cedric Diggory, Voldemort visszatér az élők közé.
  • Mordonról kiderül, hogy valójában az ifj. Barty Kupor volt, aki korábban megölte az apját, valamint segédkezett Voldemort visszatérésében. Megkapja a Dementor csókot.
  • Nem hivatalosan megkezdődik a Második Varázslók háborúja.
  • Szeptembertől Dolores Umbridge tanítja a Sötét Varázslatok Kivédését Minisztériumi rendelkezésre.
  • Októberben megalapítják a Dumbledore Seregét.

1996
  • Januárban Bellatrix Lestrange és még néhány halálfaló megszökik az Azkabanból.
  • Áprilisban Dumbledore elhagyja a Roxfortot.
  • Júniusban van a támadás a Mágiaügyi Minisztériumban, ami után Dumbledore visszatér a Roxfortba.
  • Cornelius Caramel elismeri Voldemort visszatértét, ezzel hivatalosan is elkezdődik a második Varázslók háborúja.

1997
  • Júniusban Piton megöli Dumbledore-t az Asztronómia toronyban. Közben az iskolát feldúlja néhány halálfaló.
  • Júliusban eltemetik Dumbledore-t. További halálfalók szöknek meg az Azkabanból.
  • Augusztusban megölik Rufus Scrimgeourt, az aktuális Mágiaügyi Minisztert. Voldemort helyére a maga emberét ülteti.

1998
  • Áprilisban meghal Gellert Grindelwald - legalábbis hivatalosan.
  • Májusban Harry, Ron és Hermione betörnek a Gringottsba, kiszabadítják az ottani sárkányt.
  • Május 2-án lezajlik a Roxfort ostroma, amelyben Harry megöli Voldemortot. Ezzel zárul a második Varázslók háborúja.
  • Kinevezik Kingsley Shackleboltot Mágiaügyi Miniszterré, Minerva McGalagonyt pedig a Roxfort igazgatójává.
  • Megkezdődik a halálfalók üldözése, majd Winzengamot elé állításuk. Az Azkabanban aurorok veszik át a dementorok helyét.
  • Országosan elkezdik helyreállítani a háború okozta károkat, köztük a Roxfortot is, hogy szeptemberben a diákok megkezdhessék a tanulmányaikat. Nagy nemzetközi összefogás az iskola helyrehozásáért.
  • A szeptemberi iskolakezdésre egy csapat gyanús diák érkezik a Roxfortba, a Süveg beosztja őket.

1999
  • Januárban a Roxfortban az új LLG professzor, Arabella Salamander táskájából elszabadul egy halom varázslény.
  • Áprilisban egy sárkány tör fel a Gringotts pincéjéből. A nyomozás eredménytelen marad.
  • Májusban megrendezik a Végzősök Bálját a Roxfortban, amely alatt különös, mágikus jelenség lesz úrrá az épületen. Ezt a jelenséget Mágikus Szeszélyként azonosítják.
  • Halloween estéjén egy ismeretlen személy vagy csoport tőrbe csal több embert a Szellemszálláson, közöttük Roxfortos diákokat is. A fenyegetés forrásakét később a magát Rendnek nevező csoportot azonosítják.
  • Az év folyamán több kutatóintézetet is felállítanak, mely a Mágikus Szeszélyt vizsgálja.
  • Felállítják a Mágikus Szeszélyügyi Főosztályt a Minisztérium keretein belül.
  • A tanév második felében a titokzatos diákok egy csoportja megkísérli ellopni Dumbledore pálcáját - az eset után többségüket kirúgják. A maradó diákokat szigorúan ellenőrzik.

2000
  • Valentin-nap alkalmából a híres Vénusz Kertjébe szerveznek romantikus programot. A rózsák között azonban elszabadul a pokol, a Mágikus Szeszélyt okolták ezért is.
  • Több épületben, főleg az Abszol úton, a Zsebpiszok közben, a Minisztériumban és Roxmortsban furcsa mágikus jelenségek szabadultak el. A Kutatóközpont embereket küldött a helyszínre vizsgálódni.
  • Júliusban a Három Seprűben szervezett illuzionista est alkalmával a jelenlévőket elkábították - a támadókat a helyszínre érkező aurorok megállították. Ezt követően számuk megnő a nyilvános, valamint hivatalos eseményeken. A Szeszélyügy vizsgálatot folytat az ügyben.

2001
  • Februárban megtartják az Imbolc bált Roxmortsban, amely kisebb felforduláshoz vezet, miután kigyullad a jósnő sátra, és csuklyások jelennek meg a területen.
  • Október elején a Minisztérium elrendeli a szabadlábon lévő ex-halálfalók kihallgatását, remélve, hogy ezáltal kiderítenek valamiféle információt a támadások kapcsán. Ez nem vezet eredményre.

2002
  • Január 12-én robbanás történt a Zsebpiszok közben, az Édes Mérgek kocsmában. A helyszín sokáig felújítás alatt áll.
  • Április 13-án az addigi auror főparancsnok lemondott, helyét Harold Macmillan vette át, aki kemény fellépést ígért a Renddel szemben.
  • Az Adventi Vásáron hatalmas tűz üt ki az Abszol úton, melynek kiinduló pontja az első vasárnapon meggyújtott adveni koszorú volt. Annak lángjai gyorsan átterjedtek a bódékra, veszélybe sodorva minden jelenlévő életét. Végül csak anyagi kár keletkezik. Minden bizonnyal a Szeszély a felelős mindezért, bár sokan a Rendet okolják. Megint mások az épp regnáló hatalmat.

2003
  • 2003. január 17-én egy csapat auror egy elhagyatott házba hatolt be, ahol a nyilatkozatok alapján a Renddel kapcsolatos nyomokat tártak fel. Egyelőre azonban a nyomozás eredményeit nem hozták nyilvánosságra.
  • Izlandon zavargásokról számolnak be a hírek: Gellert Grindelwald követőinek eddigi hátországa feloszlik, rengeteg máguscsalád sarja távozik pánikszerűen. Az angol Mágiaügyi Minisztérium információkhoz jut Grindelwald megkísérelt visszatérésével kapcsolatban.
  • 2003 nyarán Harold Macmillan auror-főparancsnok a Roxfort tanári karának teljes kivizsgálását, kihallgatását rendelte el.

2004
  • Bár a mágikus szeszélyként azonosított jelenség nem tűnt el, a Rend tevékenységét a Minisztérium sikeresen felszámolta. A nyomozás jelenleg is zajlik.
  • Az év végére nyilvánvalóvá válik, hogy a Szeszélyügyi szegmens átszervezést igényel a Misztériumügyön belül, így az egy kisebb csoportként működik tovább.

2005
  • A július elsején kezdődő Mágikus Világkiállításnak idén Barcelona ad otthont. Az Ilvermorny és a Beauxbatons diákjai innen hazautazva szereznek tudomást először a következő tanévben megtartásra kerülő Trimágus Tusáról. A Roxfort diákjai számára ez az információ nem nyilvános még.
  • Szeptemberben megérkezik az Ilvermorny és a Beauxbatons delegációja a Roxfortba.

Oldalak: 1 ... 6 7 [8] 9 10

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.249 másodperc alatt készült el 20 lekéréssel.