┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Mindent megteszek azért, hogy arcvonásaimról ne legyen leolvasható az ütközés okozta fájdalom a gyomromban. Valószínűleg nem volt teljesen szakszerű a mozdulatom, a kvaff pedig jóval erősebbet ütött, mint amire számítottam. Meg sem közelíti, amit egy-egy gurkóval kapok az órai gyakorlások alatt, de minden pofont megérdemlek, ha vagyok olyan szerencsétlen, hogy hagyjam, hogy eltaláljon, és minden fájdalom arra van, hogy tanuljak belőle. Hiszen a fájdalom az én hibám, ha nem voltam elég gyors, elég ravasz, elég ügyes. Nem más a gyomromba beállt görcs sem, mint egy lecke.
Az érzés szinte el is múlik, mire visszarepülök a kezdő pozícióba. Nem érzem, hogy szükségem lenne védőfelszerelésre, de megfogadtam, hogy a gyakorlás alatt Scrimgeour az én kapitányom is, én pedig végrehajtom az utasításait, és nem kezdek el ellenkezni. Scrimgeour idősebb és tapasztaltabb nálam, és tudom, hogy nagy ára van annak, hogy hajlandó segíteni nekem.
Most hajolni kell és engedelmeskedni; ez most nem a forradalmak ideje. Még akkor sem, ha a forradalom nem díszbeszéd, nem egy írásmű megalkotása, nem egy kép megrajzolása, és nem hímzés; nem lehet olyan kifinomult, olyan könnyed, illedelmes, olyan gyengéd, kedves, udvarias, tartózkodó, nagylelkű. Ez most nem az, mert ez a tanulás és önfegyelem időszaka. És most kivételesen nem is azért tanulok, hogy aztán megkérdőjelezhessem.
Követem Scrimgeourt a szertárba, hogy magamra öltsem a védőfelszerelést. Mindig nagyon nagynak és nehéznek láttam ezt az öltözetet – így közelről pedig meg is tapasztalom, hogy valóban kicsit túlméretezett rám nézve, de egyáltalán nem olyan nehéz, mint hittem. A súlya nem nyomja le annyira a vállaimat, mint hittem, de a felső része bőven a combom közepéig lóg le. Nyilvánvalóan nálam valamivel nagyobb darab játékosokra lett szabva. Láthatóan el a legkisebb méret, ami elérhető, így nem kezdek el panaszkodni erről.
Furcsa, meleg érzés fog el a dicséretére. Utoljára a marseille-i rokonok dicsérete váltott ki belőlem hasonlót talán, miután megdicsértek, amiért egy-egy dolgot elvégeztem nekik. Egyik se volt veszélyes, mindegyik csak apróság. Elvinni ezt-azt ide, elhozni egy borítékot vagy egy apró csomagot. Semmi olyan, ami bonyolult lenne, mégis azt éreztem, hogy hasznos lehetek végre.
- Nagyrészt dolgozom a nyáron. – a tervek szerint a mugli rokonaimnál töltöm a nyár jelentős részét. Azt persze eszemben sincs elmondani, hogy pontosan mit is fogok csinálni. Még ha muglik is, amit csinálnak, az messze van a szabályostól, és ha mesélnék róluk, még a varázslók számára is egyértelmű lenne, hogy nem csak a Fletcher névből hozom az örökségem. Azt sem feledhetem, hogy Scrimgeour apja hírhedt auror volt, és nem azok közül, akik a Zsebkosz-köz üzleteit zargatták az engedélyekkel.
- Szeretnék egy jobb seprűt. Ezt még ajándékba kaptam, de nem olyan jó. Szeptemberre le fogom cserélni. – amiért kőkeményen meg fogok dolgozni. A Karine-nénitől kapott munkámból könnyű szerrel összeszedem a pénzt az áhított versenyseprűre.
- Valószínűleg fogok tudni gyakorolni, de augusztus vége előtt biztosan nem lesz meg az új seprűm. – addig pedig ki kell húznom a török másolattal.
- Miért nem tudsz nyáron gyakorolni? – kérdezem, mialatt a sisakot igazítom a fejemen. Nem foglalkozom igazán azzal, hogyan is nézek ki miatta. Szerencsére legalább ebből sikerült olyat találni, ami a felsővel és a kesztyűvel ellentétben nem lötyög rajtam.