Terasz

Már megint azok a zajok…Azok a nyamvadt csörgések…AZOK A ROHADT ZAJOK…
Mérgesen és dacosan nyílnak ki amúgy szép szemei, amik most véraláfutásosak és kifejezetten duzzadtak. Fejében a csontok majd szétcsúsznak, ujjai önnön halántékát kezdik masszírozni és gyengéden dörzsölgetni, miközben még pár percre belefúrja magát a párnák tömkelegébe.
Ha most kioktathatna valakit …
Azt a szemetet, aki kitalálta, hogy egy dúsgazdag arisztokratának is legyen másnapossága. Nem mintha nem lenne elég nagy munka az, hogy megvédjék az aranyvérvonalat.
Whisky…minőségi pezsgő, kiváló borok… ….fülledt, meleg éjszaka.
Lassan felül a puha ágyban, miközben a vastag paplan alatt kirajzolódik combjainak, majd csípőjének vonala, felettük pedig a csipke takarta keblek árnyéka vonzza a tekinteteket.
Egy ilyen, nyomorult és szerencsétlen napot.
- Vikitria…
Halkan szólítja legjobb barátnőjét, s miután a negyedik elhaló kiáltásra sem reagál, még mindig bosszúsan az égiekre, kimászik a hatalmas franciaágyból, s magára veszi a vörös selyemköpenyt, melynek hátoldalán arany-zöld sárkány húzódik. Kevesen tudják, hogy édesapja hozta neki halála előtt Japánból, és több mint 200 galleont ér a kézi szabás, és a méregdrága anyag miatt.
Miután elhagyja a szobát, szeme rögtön megakad egy a folyosón heverő nyakkendőn. Ismerős számára, de egyelőre nem tudja hova tenni.
Sóhaj hagyja el mesés ajkait.
Hosszú volt a tegnap éjszaka az már biztos.
Az első emeleten elhelyezkedő nappaliban álldogál, abban a hatalmas akár szalonnak is használható szobában, melyből az erkély nyílik, mely inkább hasonlít egy a földtől 4-5 méterre pihegő teraszra.
Valahol az erkélyen kirajzolódik egy csodás hajzuhatag, minek aranyló fürtjei a Nap meleg sugarai alatt ragyognak.
- Agarun!
Azt a koszos szerencsétlen manót szólítja, szüksége van valami alkoholmentes italra. Csak egy kis üdítőre.
- Asszonyom.
- Narancslevet azonnal!
Még így is van valami méltóságteljes a megjelenésében, valami amit képtelenség lenne megfogalmazni…de egy szó bizton illik rá:
felsőbbrendű.
Hangos pukkanás, s már a markában érzi a kristálypoharat, benne az olyannyira kívánt hűsítő narancslével. Másik kezében a fekete-zöld csíkos nyakkendőt morzsolgatja, próbál visszaemlékezni arra az apróságra, hogy mi történhetett tegnap éjszaka. Pár perc töprengés után, kéjesen mosolyogni kezd.
„Csípőjére erős kezek fonódnak, s immáron együtt ringatóznak a zenére. Két test, mik most mégis egynek hatnak. Mellettük szintén árnypár olvad eggyé. […]
Sztriptíz az asztalon …
Forró szomjas csók, ami folytatódik, majd ketten a szobában.”
Gyengéden, halkan nyitja ki az üvegajtót, mi a nappalit választja el az erkélytől. Vikitria mögött a lusta, dallamos hang egyszer csak megszólal.
- Ha a szememre mered vetni mit csináltam a hatodik tequila után, először megkínozlak, aztán pedig eszedbe juttatom, hogy te mit csináltál…
Elvigyorodik, majd a lány mögé lép és hatalmas cuppanós puszit nyom az arcára.
- Jó reggelt.
Letelepszik az egyik napágyra, s lassan kortyolgatni kezdi a gyümölcslevet, miközben szabad kezével meglengeti a nyakkendőt.
- Azt hiszem, ezt Robert hagyta itt, de találtam egy zakót is a kanapén. Na mesélj csak szívem mi volt miután elvonultam Robbal? Arra emlékszem, hogy Nathel nyaltátok-faltátok egymást. Tényleg olyan jó az ágyban, mint mondják? Arról persze nem számol be, hogy Roberttel Ő nem feküdt le….majd azt elmondja, hogy minden más volt.
- Legközelebb Keith-t, meg Dracot is elhívhatnánk. Ne szólj közbe. Attól mert szerintem egy nyomorult pojáca a te Rómeód, attól még húzhatod az agyát…Esetleg Crasso is jöhetne. Vagy megint hozzam a Dumstrangos ismerőseimet? Szerintem már istennőként imádnak téged.
És nevet. Azon a csilingelő, imádnivaló hangon, amit Maya úgy szeret.
Gondolataiba merül.
2 nap múlva telihold. A legutóbbi alkalommal a Roxfort falain belül tartózkodott, mikor az átkozott éj elérkezett. Állítólag volt benne aznap valami vadító, valami veszélyes ami vonzotta a pasikat…
A Mardekár klubhelyiségében kötött ki az egyik ház és évfolyamtársával…
 
 

Képek… Felvillanó képek, amikkel nem tudok mit kezdeni…
Mintha visszaforgatták volna az idő kerekét és megint tavaly nyár lenne. Mintha megint L.A-ben lennénk szabadjára engedve, kötelezettség nélkül. Szabadon…
Fáj a fejem…
A nap vakítóan süt és egy hatalmas napszemüveggel próbálom korbácsolni, a fénysugarakat, amik bántják a retinámat. Elszoktam már ettől.
Az egyik napágyon fekszem és egy gusztustalan bájitalt kortyolgatok, ami direkt másnaposságra való. Alig emlékszem valamire, de tudom, hogy bánom, amik történtek. Hogy olyat tettem, amit józanul már nem.
Összerezzenek, és újabb fájdalom hasít a fejembe, amint mögöttem nyílik az ajtó. Ilyenkor a legkisebb zajok is szörnyűek tudnak lenni. Elszoktam már ettől.
- Csscscscs… - próbálom csitítani barátném.
Hogy én mit csináltam… Mit? A fenéért is mit műveltem pontosan? A képek csak úgy fel-felvillannak, de homályosak és kuszák. Fogalmam sincs mi történt tegnap éjszaka.
- Jó reggelt neked is – mondom enyhe mosollyal a cuppanós puszit követően.
Még ez a mosoly is megerőltető. Elszoktam már ettől.
Aztán mikor meglátom a nyakkendőt, mert Tyana elkezdi mesélni a tegnap estét hirtelen beugranak a dolgok.
Nath… Tequila… csókok…
Nem akartam inni, de mégis belementem… Aztán csak jöttek a felesek egymás után… Nath simogatni kezdte a combom… a hajamat babrálta… a nyakamat csókolta… végül a számat… nem ellenkeztem… képtelen voltam rá, pedig akartam, de az agyam nem teljesített azokat a parancsokat, amiket kiadtam neki… azt tett velem amit csak akart és én még élvezni sem tudtam annyira nem voltam magamnál…
Ágyban? Ocsúdok hirtelen fel? Ki jó az ágyban?
Nem…
Én nem feküdtem le vele. Biztosan nem. Arra emlékeznék. Ugye emlékeznék?
Sosem feküdtem le senkivel az ilyen bulik folyamán. Ugye most sem tettem meg? Mondja valaki hogy nem tettem meg, kérem!
A keze egyre inkább siklik felfelé a combomon… A ruhám pántját húzza le a vállamon… Majd ajkai elkezdenek csókokat hagyva maguk után lefelé siklani a karomon a csuklómig, ahol hirtelen forróujjak érnek hozzám és le akarják húzni a karkötőmet… A karkötőmet amit szinte csak zuhanyozásnál veszek le…
Azonnal a csuklómra pillantok. Ott a szép ezüst ajándékom, amit Dracotól kaptam születésnapomra. Akkor…
Ellenkezek… végre ellenkezek… Nem engedem, hogy lehúzza rólam, de akkor erőszakosabb lesz… Nem akar elengedni… Már kapálózom… Végül feladja és eltűnik…
Nem tettem meg. Nem csaltam meg.
Tyana tovább beszél és igaz vannak részletek amiket nem fogtam fel belőle de a lényeget meghallottam. És aztán elkezd nevetni. Szeretem mikor így nevet, de most nem hat meg vele. Tegnap este kevesen és csak a szerencsémen múlt, hogy végül nem feküdtem le Nathtel. Ezt nem akarom még egyszer.
- Ne haragudj édesem, de a tegnapi éjszaka nem lesz megismételve. Bármikor szórakozom veled, te is tudod, és benne vagyok sok mindenbe, de a férfiakat legközelebb az én részemről mellőzzük. Szeretem Dracot, attól még hogy szerinted egy nyomorult pojáca, én ismerem őt, tudom milyen, és örülnék, ha nem szidnád előttem. Nem érdemli meg. Ami meg Nathet illeti nem történt semmi. Na és te és Rob között mi volt az éjszaka? Az a kis asztali sztriptíz azért nem volt semmi.

Vikitria

Ül a napozóágyon és hitetlenkedve mered arra  a lányra, akiről azt hitte, hogy ismeri. Ennyit változott volna, míg Ő távol volt? Vagy csak egyszerűen benőtt a feje lágya?
Szemöldökét alig láthatóan felhúzza.
- Na de Maya!
Rosszalló tekintettel nézi Vikitriat. Talán még horkant is egyet.
- Én nem köteleztelek semmire. Se arra, hogy igyál, sőt semmire. Ami tegnap este itt történt vagy történhetett volna, az nem az én hibám.
Elmosolyodik, nem, ez nem az a gúnyos, lenéző és gonosz vigyor egyike.
- Ám ahogy szeretnéd…úgy lesz. Többet érsz nekem, mint bármelyik hülye pasi. Azt akármilyen bokorban találok, de hozzád hasonló barátnőt soha. Lehet nekem is illene megkomolyodnom…felkeresni Crassot, vagy rábólintatni Peterre. De egyszerűen még nem állok készen rá. Tudod, hogy nem ismerem azt a szót, hogy szerelem. Viszont roppantul örülök, hogy Te meg tudtad ismerni. Így lesz teljes a mostani életed.
Közben kortyolgatja a hűsítő narancslevet, néha a fejéhez érinti a hideg poharat, hogy csillapítsa a kegyetlen zúgást.
- Soha ne feledd el azonban, hogy ha ilyen jószívű vagy, akkor a nagyúr direkt olyan feladatokat fog rád bízni, amikbe belepusztulsz, mert nem tudod a lelkiismereted miatt végigcsinálni.
Elhallgat. Tudja jól, hogy ezen a birtokon bármi ilyesmiről beszélhetnek, mert erős és megbízható bűbájok védik.
- Ha ott lennél ölnél embert? Képes lennél a könyörgő szempárba nézni és kimondani az átkot? Eltudnád felejteni valaha is a könnyes íriszt? Nem szívem….téged minden éjszaka rémálmok gyötörnének egyetlen ilyen alkalom után.
Csend.
Mélységes csend ereszkedik a teraszra. Soha nem mondta el Vikitrianak, hogy Ő már ölt embert. Hogy ölt az egyik megbízása során. Sohasem. És ha Ő nem tudja teljes egészében kiheverni, kitörölni az agyából az a pillanatot, azt a jelenetet, akkor, hogy várhatnák el ettől a lánytól, hogy megtegye?
Sóhajt. Nem akarja elrontani a percet, de Mayanak tudnia kell, egyszerűen muszáj tudnia, hogy mibe vágta a fejszéjét. Hogy ez egy rohadt gonosz világ, amibe belecsöppentek.
- Hát a sztriptíz… öhm, nos igen…rég veszítettem el ennyire a kontrollt, de egészen jól szórakoztam…azért valljuk be. Rob rendes gyerek. De pár csókcsatánál nem történt több. Haajjjh ez a fejfájás és ez a nyomorult zsibbadás nem éppen jó kezdése a napnak. Szörnyűűű …
Gondolataiba merül. Nézi a fenséges kis tüneményt maga előtt. Nyelvén a narancslé édes méregként olvad el. Ujjai között forgatja a poharat. Annyira más most itt minden. Annyira nyugodt, és mégis baljóslatú. Mintha csak egy átok repkedne körülöttük, mely sosem fog eltűnni egészen az életükből, hiába kapálóznak, hiába próbálkoznak meg mindennel.
Az élet már csak ilyen…
- Mondd milyen szerelmesnek lenni? Milyen? Milyen kimondani valakinek ezt a szót? Sosem féltél, hogy fel kell adnod magadat? Hogy lelked egy részétől meg kell válnod? Nem értelek, de tisztellek érte…komolyan mondom. És tudod, hogy az én tiszteletemet nehéz kiérdemelni.
Az utolsó korty narancslé.
Megnyalja szépen ívelt ajkait, s csillogó szemeit újra a másikra emeli.
- Minden olyan más…annyira más. Hihetetlen ez az egész, még mindig alig hiszem el, hogy itt vagy mellettem…és, hogy itt lehetek melletted. Nincs ehhez fogható érzés.
Hiszen ez a lány tényleg sokat jelent neki a maga módján. Ez a lány akkor is mellette állt, mikor elsuttogta neki megérkezése napján legféltettebb titkát, amitől más hanyatt homlok menekülve rohant volna el. Ez a lány ….
Az ő egyetlen barátnője.
Az összes többi kis aranyvérű cafka ugyanis csak a szövetségese. De ő..Ő a barátnője.
- Félek jó lenni …
Böki ki végül…pedig állítólag Ő sosem fél semmitől. Akkor most mégis mi ez a hirtelen változás?