A Második Próba

Ron Weasley ki nem állhatta a tömeget, pláne nem amikor úgy kellet közelharcot vívnia a jó ülőhelyért. Hát ezek az emberek nem tudják, hogy csokibéka-sztár? Jó, jó, persze most a bajnokok is azok de ők azért még sem vadászták le Tudjukki emlékdarabkáit és zártak le egy évtizedeken áthidaló konfliktust a varázslótársadalomban legyőzve minden idők leghatalmasabb sötétvarázslóját. Hát hova lett a tisztelet?

Szerencsére sikerült úgy helyezkednie, hogy tökéletesen lássa a kivetítőt és jól felpakolta magát nyaláspálcával, kulimázas üsttel és tökösderelyével. Most már tényleg indulhatott a show. Bár Ron izgatott volt az esemény miatt és oszotta felesége optimizmusát a Trimágus Tusával kapcsolatban be kellett látnia, hogy legjobb barátja, Harry Potter visszás érzései sem voltak teljesen alaptalanok. Mai fejjel Ron nagyon utált visszagondolni arra, hogy hogyan viselkedett tizenegy évvel ezelőtt Harryvel, amikor a serleg kisorsolta a nevét. Végig kellett néznie, hogy barátja hogyan cselez ki egy megveszekedett magyar menydörgőt, ahhoz, hogy feleszméljen micsoda veszély is vár a bajnokokra, pedig akkor Tudjukki tervéről még nem is sejtettek semmit. Idén pedig kétszer annyi bajnokot tesznek ki az iskolák ezeknek a veszélyeknek, ami persze neki is megnehezíti az életét, hiszen kétszer olyan körültekintően kellett fogadásokat kötnie – csak Hermione meg ne tudja!

A helyszínválasztás is érdekesre sikerült idén. A Titkok Kamrája. Ron hátán felállt az összes szőrszál, hogyha a másodévükre gondolt. A húga megszállására és elrablására, a véres üzenetekre a falon, a begolyózott Lockhartra NA MEG A PÓKOKRA! Micsoda év volt, pláne hogy törött pálcával kellett végig csinálnia az egészet. Habár a logikát látta abban, hogy a kamra és az odavezető csatornarendszer egy kihasználatlan része az iskolának, morbid volt a gondolat hogy abból csinálnak sportlétesítményt a szervezők, amit ezer éve egy komplexusos csávó arra talált ki hogy majd a kígyójával a kölykeinek a kölyke majd jó nagy mészárlást rendez. Elképesztő.

Csodálatos jó estét kívánok hölgyeim és uraim! 2006. február 26, Szombat este hét óra van, mi pedig egyenesen Skóciából jelentkezünk élőben, a Roxfort Boroszkány- és Varázslóképző szakiskolából a Trimágus Tusa Második próbájának alkalmából! A mikrofonnál Lee Jordan kviddicstudosító és a tüneményes partnerem Luna Lovegood a megújult Hírverő főszerkesztője!

Jó estét a nézőknek és a hallgatóknak! Annyira izgalmas ez a mai nap! Sok szerencsét kívánok minen bajnoknak és vigyázzanak a narglikkal és lumprenkórokkal!!

A mikk... mindegy.. Mondd csak Luna mit vársz a mai naptól?

Háát a bajnokoknak a Titkok Kamrájába kell leereszkedniük, ami évszázadokig a Roxfort leg féltve őrözöttebb titka volt. Apukám szerint a baziliszkusz volt a legunalmasabb elrejtett lény, például ólálkodik lent egy teljes energia vámpír klán! Ők szipolyozzák a Roxfort lakóinak az életenergiáját...

Csak úgy, mint az iskola tanári gárdája! Bocsi Neville. Na de! Luna nem hazudott kedves Tusa rajongók, a Bajnok tényleg alámerülnek az ismeretlennek, mégpedig, hogy kiszabadítsanak valakit, aki igazán kedves a számukra – a báli partnereiket! Ahogy láthatják is a nézőink a kivetítőkön a „foglyok” kényelmes kis ágyakban szundikálnak egy-egy védőkör közepén a Kamra legmélyén körülöttük pedig hemzsegnek a mérges kígyók. A Trimágus Bajnokoknak annyi idejük lesz kiszabadítani szeretetüket, ahány pontot elértek az előző próbán – percre átfogatva. Ha az idő lejár, a varázskör megszűnik... és a kígyók ellepik az ágyakat...

De ez még nem minden! A bajnokok az útjuk során a csatornarendszeren át pontokat szerezhetnek és veszíthetnek. Míg a próba díjazza az erényes tetteket, a baklövésekkel lassíthatják a saját útjukat, sőt szegényeim akár még perceket is veszthetnek.

Így van! Az iskolák igazgatói ezekben a pillanatokban helyezik fel a tempus bűbájt bajnokaik jobb alkarjára, ami valós időben fogja nekik mutatni a visszaszámolást saját idejükből. A három iskola hat bajnoka iskolánkként külön ponton kezdi meg a próbát, azaz kettesével indulnak el egy-egy katakombában. Az, hogy egymás segítve haladnak-e tovább vagy sem az rajtuk múlik.

Olyan szomorú, amikor az emberek nem segítik egymást...

Egyetértek, de érdemes emlékezni arra, hogy a nap végén csak egyetlen győztesé lehet a Trimágus Serleg. Ahogy megzendül a gong szó a próba kezdetét veszi!

Húú nézd csak Lee, a jegyzetek azt mondják, hogy a Roxfort Bajnokai a pókok útján indulnak el, A Beauxbatons Bajonkaira a varangyok útja vég, az Ilvermornysokat pedig a Kakas útján indítja el az igazgatójuk. Kíváncsi vagyok, hogy ez mit jelenthet!

Hamarosan megtudjuk! 3... 2... 1... ÉS MEGSZÓLALT A GONG!

IC Tudnivalók

• A foglyokat reggel tízkor rendelték magukhoz az igazgatók, azóta senki sem találkozott velük.
• Ennek a próbának nincsen megkötése az eszközhasználatban és olyan mértékű tippeket sem kaptak a bajnokok, mint az előző próbáknál.
• Minden bajnok megfejtette a gömb titkát és birtokában van a Tolmácskő, ami lefordítja a beszédüket párszaszóra.
• Az utak egyelőre sötét, nyirkos, középkori csatornarendszerek, amiket égő fáklyák világítanak meg. Az alapzajt a mindenen átható, több ezer kígyótól jövő sziszegés adja. Ahogy az első próbán is, a bajnokokat a palantírok/fénygömbök követik kamerák módjára.

A játékról és a reagolásról

• Kötött sorrend nincs. A mesélői reag hetente, szombatonként érkezik; a játékosok határideje péntek délután öt óra. Egy mesélői kör alatt minden bajnok legfeljebb két reagot írhat. A két reag között legalább egy másik játékos reagjának el kell telnie. Egy mesélői kör nagyjából 10-15 percet fog felölelni.
• A reagok minimum és maximum szószáma 400 - 450 szó, se több sem kevesebb. A latol aki eltér ettől az meglakol.
• A cselekvések kimenetele ezúttal nem a kalandmester kezében van. A bajnokok reagokként három akciót tehetnek, melyeket nem kell feltételes módban írniuk viszont a reagok végén egy összegzésben ki kell emelniük. Az ideális akció arány kettő sikeres és egy sikertelen akció/reag. Az ettől való eltérés idő levonással vagy szerzéssel járhat. Ezeket a pontokat befolyásolják az akciók realisztikussága és erényessége is, például egy bajnoktárs segítése pontszerzéssel járhat még ha sikertelen is, míg egy hiper-sikeres VP akció rengeteg pontba kerülhet. Összegezve: a mesélő az akciók sikerességét nem dönti el, viszont jutalmazza és bünteti azokat.
• A kreativitást külön jutalmazza a mesélő: a valószerűség talaján maradó, VP-zést mellőző, okos megoldások előnyt élveznek a próbák során.
• A Kalandmester minden kör végén összegzi, hogy az egyes bajnoknak mennyi ideje van hátra/pontja van.
• A kaland kiemeltsége miatt nincs lehetőség egymásra várni. Aki nem tud a határidőn belül reagálni, annak karakterét a következő körben a KM nem játékos szereplőként kezeli. Természetesen, ha előre jelez, és távolmaradása indokolt, a mesélő méltányos lesz.
• Előreláthatólag négy-öt körrel számolunk, de meglátjuk hogyan halad a játék.
• A fentebb írt pontok az időről szólnak, az IC zsűri által kiosztott pontok abszolút IC terepen mozognak és az utolsó mesélői reaggal kerülnek kiosztásra.

Következő mesélői reag: Március 14.

[- Bejött a tipped a helyszínről, Vale.]

second task

2006. február 26. szombat

74 perc

A Serleg figyelmeztetése óta hanyagolom a megszállott önpusztításomat. Dacára ennek reggelre olyan mély, sötét karikák kerültek a szemeim alá, amit csak Chernov valamelyik csoda praktikája lenne képes eltüntetni. A gömb titka már rég a zsebemben van, pálcás kezem pedig most is épp oly stabil, mint novemberben, nem lenne okom aggódni – most mégis úgy érzem, hogy nem állok készen erre az egészre.

A Próba azonban készen áll rám és nem hajlandó tovább várni – megköveteli és elveszi azt, ami az övé, és olyan neveken nevezi, amilyenen csak akarja. Egy elnyomó agresszor. Egy freak. Egy csalódás, halálfaló, egy végrehajtó, Észak magányos farkasa.

A szenátor kedvenc bajnoka.

De szabad soha.

Hamiskás és beletörődő mosolyt erőltetek az arcomra, ahogyan Madrigal felhelyezi rám a bűbájt, és már most tudom, hogy még jobban kell majd fókuszálnom a gondolataimat, hogy ne akarjam folyton a jobb alkaromon lévő számlálót figyelni. Egyszer mindenképp rá kell néznem persze, vélhetően még az elején – jobb, ha a valóság már az elején arcul csap.

- Bejött a tipped a helyszínről, Vale. - utalok vissza a januári beszélgetésünkre a bálon, ahogyan elindulunk a csatornarendszerben. Bizarr belegondolni, hogy alig pár éve még egy baziliszkusz kúszott ugyanebben a csatornarendszerben. Akkor úgy éreztem, hogy ideje félretenni az alaptalan sértettségemet, sőt, akár segíthetnénk is egymást. Ketten vagyunk ebben az egészben, és bármit is gondolnak Morrisék, nekem az nem segítség, hogy látványosan úgy csinálnak, mintha elfogyott volna a költségvetés, mire az ő egyenruháját kiválasztották.

- Arra gondoltam, az elágazásokat megjelölhetjük, hogy tudjuk, merről jöttünk. - nem tudom biztosra, hogy az „elraboltakkal” együtt vissza kell-e érkeznünk vagy sem, de számomra az tűnik logikusnak, hogy akkor vannak megmentve, ha vissza is hoztuk őket. Ha csak időm van rá, meg fogom jelölni a folyosók falát, hogy könnyen visszatalálhassak.

- Te is hallod ezt, ugye? - hívom fel a figyelmet a sziszegésekre. Lépéseink során a fáklyák tüze megremeg, én pedig kissé lemaradok tőle, ahogyan megtorpanok látszólag csak azért, hogy a hang forrását keressem. Pálcát tartó kezem másik tenyerem felé irányítom, hogy nonverbálisan egy összezavaró átokkal illessem a kezemben tartott tolmácskövet abban a pillanatban, ahogy Vale hátat fordít nekem.

- Gondolom, azóta sikerült megtalálnod ezt. - felmutatom számára a saját tolmácskövemet, hogy arra biztassam, ő is mutassa meg a sajátját. A bálon beszéltünk erről utoljára, a tippem a gömb kinyitásáról pedig megelőzte Yaxley-ék utasítását. Hetvennégy percen belül értelmet nyerhet ez az eszköz, az árulásom viszont, amit ma elkövetek, talán majd egyszer, hosszú évek múltán, amikor ez az egész már nem fog számítani igazán. Nem várom el, hogy megértse. Egy egész élethossz áll előtte, hogy ő is gyűlölőim sorát népesítse azokkal együtt, akik ezt élőben fogják végignézni.

Akció(k): az elindulás után összezavaró átkot használ a saját tolmácskövén. (sikeres)
A cselekmény Vale userrel egyeztetve.

[- Azt hiszem, hogy akkor van a legtöbb esélyünk, ha együtt dolgozunk.]

Második próba

Ahogy a karomon lévő számlálóra nézek, eszembe jut, hogy mennyi minden változott az előző próba óta. Az elmúlt hónapok rengeteg dolgot megváltoztattak az életemben, egyre ritkábban kapom magamat mosolygáson, és egyre kevesebb időt töltök bárkivel a legközelebbi barátaimon kívül. Enyhén bűntudatom is van, amiért Skylar miattam került bele ebbe az egészbe, még akkor is, ha tudom, igazi veszély minden bizonnyal csak minket, bajnokokat fenyeget. Ha kevés biztos pontom is van a Trimágus Tusával kapcsolatban, azt tudom, hogy McGalagony professzor soha nem hagyná, hogy baja essen a diákjainak. Azoknak, akiket meg tud védeni persze, én és Connor a hatáskörén kívül esünk.

 Ahogy oldalra nézek a fiúra, és végigfuttatom a tekintetem az előttünk álló sötét folyosón, önkéntelenül is eszembe jut az építője: ez az alagútrendszer azért épült, hogy otthont adjon a halálnak, amelyet az iskola egyik alapítója szánt a saját diákjainak. Mindig ismertem a történetet, de soha nem gondoltam bele, hogy Amycus, Orin, Connor, a barátaim annak az embernek a címerét viselik, aki képes lett volna ezt tenni valakivel, mert muglik voltak a szülei. Szívesen megkérdezném Connortól, hogy milyen érzés itt állni most, érez-e bármennyi szégyent, de nem akarom tovább nyomasztani. A mardekárosok amúgy sem tehetnek az alapítójuk bűneiről.

 - Azt hiszem, hogy akkor van a legtöbb esélyünk, ha együtt dolgozunk.- nem mondom ki az egyértelműt, hogy hátrányban van, ha az én sebességemhez alkalmazkodik, mert sokkal kevesebb ideje van, mint nekem; nyolc perc tíz gól egy kviddics meccsen, ha mindkét csapat támadó játékot játszik. Ha tisztességtelen lennék, ki is használnám ezt a nyolc percet, hogy lehagyjak egy riválist, de azt akarom, hogy sikerrel járjon. Nem Connor az ellenségünk ezen a Trimágus Tusán, hanem azok az emberek, akiknek a szíve ebben a Kamrában született.

 - Nos... ezek a kígyók biztos nem baziliszkuszok, de soha nem lehet tudni...- egy gyors pálcaintéssel idézek egy kakast, ahogy legutóbb is, amikor Connorral a kövek rejtélyén dolgoztunk, most kifejezetten koncentrálva rá, hogy ne legyen agresszív, és ezúttal ne próbálja kitépni a szememet. Ez a része bejön, a fekete kakas azonban ismét elrohan az ellenkező irányba, mint szerettem volna. Csak sóhajtok egyet, miközben előhalászom a zsebemből a tolmácskövet, azután a pálcámat a torkomhoz érintve felerősítem a hangomat, mielőtt belebeszélek.

 - Nem akarunk bántani titeket. Csak át kell haladnunk a területeteken.- a hang alapján, amelyet visszavernek a sötét folyosó falai, a kő tényleg lefordíthatta párszaszóra, amit mondtam; az másik kérdés persze, hogy a kígyók hisznek-e nekem. Ha nem kell, tényleg nem akarom bántani őket, és a lehető legfontosabb, hogy elkerüljük, hogy megharapjanak.

 - Ha arra kerül a sor, megpróbálok a védekezésre koncentrálni, de pedig próbálj támadni, jó?- nem tudom persze, hogy hány szörny, és milyen szörnyek vannak itt lenn. Egy élőlény persze biztosan van itt, amit jobb lenne elkerülnünk.

Akció 1: Summon kakas - fail (again), kakas ran the fuck away to Narnia (again)
Akció 2: Hangerősítő bűbáj - siker
Akció 3: Párszaszó kommunikáció az alagútban lévő kígyókkal a Tolmácskő segítségével - siker

Be kell valljam, az első próba óta csak egyre jobban megszerettem a bajnoki talárom, az olcsó formájával együtt is. Meg talán kicsit személyre is szabtam - kicsit igazítottam a szabásán, hogy jobban álljon neki a "nyitott hosszúkabát" mód, stílusosan koptattam egy kicsit a nadrágja térdein, ilyen apróságok hogy jobban illeszkedjen a lázadó összképhez. A vállát még nem dekoráltam ki rockerszegecsekkel, de eszembejutott már a gondolata ennek is. Talán legközelebb.
De én megmondtam: stíluskijelentést csinálok belőle, és büszkén visszaszerzem, ha a megszégyenítésemre törnének vele. Witchpunk it is.
Ahogy megkaptam a számlálót a karomra, azt felmutatva megejtem a pimasz bájom elmaradhatatlan tiszteletkörét a "kamerák" felé is. Szól ez mindenkinek: a támogatóimnak őszinte bájvigyor, az ellenzőimnek meg - biztos vagyok benne, hogy legalább néhol - provokáció.
Végül megszólal a gong: hetvenhárom perc, mielőtt nem kell többet aggódnom semmin, mert Heliodora személyesen belez ki a kígyókkal, amiktől nem mentettem meg.
-Igen, igazán tapintatos helyszínválasztás a hely múltját tekintve. Biztos vannak egyesek, akik rajonganak érte- sandítok bele a látókövembe. Solace tudja, mire értem. Azt fontolgatom inkább, az otthon ülő nézőink kedvéért kifejtsem-e a részleteket a néhai, az iskola alatt lakó szörnyről, ami ártatlan gyerekek származás szerinti tisztogatására került oda. Még meglátjuk...
-Az egy jó ötlet. Meg ugyanoda tartunk úgyis, nem látom miért ne mehetnénk együtt. Több szem többet lát.- Meg mert Vi is figyelmeztetett, hogy valami a szokásoson felül is fura Solace-al, jobb ha szemmel tartom. Amit könnyebb, ha nem külön megyünk.
-Nehéz nem észrevenni.- Léptem már ijesztően közel csörgőkígyóhoz kiránduláskor, hogy tudatos maradjak ezzel az állatfajjal. Nem véletlen népszerű otthon egy jó, szívósabb csizma. A legutóbbról megmaradt két élőhalál mellé készültem egy általános ellenméreggel is, ami remélem elég erős bármi ellen, amivel itt össze mernek ereszteni minket, a tolmácskő alapján elég kézenfekvő volt már a kígyós tematika.
Apropó tolmácskő. Válaszként megemelem Solace felé is, aztán körülhallgatózok a kővel. Remélem mindkét irányba működik, és talán még abban is, hogy a sziszegéshangok be vannak avatva a próbába, és még súghatnak is valami hasznosat. Legfeljebb anyit, hogy a kígyók mennyire agitáltak - embert általában önvédelemből marnak meg, észben kell tartani, mit tekinthetnek fenyegetőnek.
Apropó kettő, ha már témánál vagyunk: a csizmámat pedig átváltoztatom egy lovagi páncél vonatkozó darabjaivá - milyen jó hogy lassan fél éve tudok minden második sarkon találni referenciát. Jó dolog egy jó bőr, de egy harminckettedes acéllemezt nem harap át olyan kígyó, ami nem röhelyesen nagyobb, mint illene lennie. Ami esetben meg rég nem a csizmán múlik bármi.

- Körbehallgatózik a tolmácskővel, hogy a háttérsziszegés mond-e bármi hasznosat - Ha a kő fordít mindkét irányba, akkor siker
- Lábszárig (sabatons és greaves) lemezvértté változtatja a csizmáját, a bőrtalp kivételével teljes fedésű acél - Siker

[- Immobilus!]

A második próba

2006. február 26.

Hetvenegy… Ennyit mutatott a jobb alkarjára bűvölt, mágikus számláló. Nem volt szükséges emlékeztetni rá a fiút, hogy a bajnokok közül éppen neki van a legkevesebb ideje - köszönhetően a Tarasque ellen felmutatott önfejű, meggondolatlan produkciójának - pontosan tudta ő is. Ám Connort nem érdekelte az idő. Abban a pillanatban a hetvenegy perc, amit odalent a katakombákban kellett eltöltenie, kész örökkévalóságnak tűnt így is.

Gyűlölt lemenni éppen oda, ahol háza névadójának köszönhetően megfogant az az eszme, amely végül az édesanyja halálát is okozta. És ahogy oldalra pillantott, elkapva Sienna tekintetét, pontosan tudta: a lánynak is ugyanez jár az eszében. Ám nem volt mit tenni. Ha nem kötelezte volna őt a Tűz Serlegével megkötött mágikus szerződés, Connor akkor is Gemma után ment volna. Utálta magát a Próféta lejárató cikke miatt, de mindez semmi volt ahhoz a veszélyhez képest, amit a Titkok Kamrája tartogatott a lány számára. Bár sosem csókolta volna meg őt…

Connort Sienna szavai rángatták vissza a csillagos égbolt alatt megbúvó, magányos kis padtól. A lányra pillantott, majd bólintott, jelezvén, hogy kész összedolgozni a Roxfort női bajnokával, annak ellenére is, hogy majd tíz perccel kevesebbel gazdálkodhatott, mint ő. Bár tudta, hogy a nap végén ez a Tusa mégiscsak egy egyéni megmérettetés, Siennára képtelen volt vetélytársként tekinteni. Megbízott a lányban, akivel az utóbbi hónapokban meglehetősen közel kerültek egymáshoz.

- Immobilus! – suhintott pálcájával a társa által megidézett kakas irányába, ám az, akárcsak tavaly decemberben, ezúttal is megszökött előlük, vakon belerohanva a sötétségbe.
- Reméljük ezúttal nem tér vissza kivájni a szemünket… - jegyezte meg bujkáló mosollyal a szája sarkában, majd rögtön elkomorodott, amint belepillantott egy az arca mellé lebegő fénygömbbe.
Amikor Sienna elővette a tolmácskövet, Connor is a zsebéhez nyúlt. Még élénken élt emlékezetében a társalgóban eltöltött délután, amikor gondolattérképet rajzolgatva fejtegették a kőgömb titkát. Mintha egy másik életben történt volna mindez, oly messzinek tűnt az emlék. Végül a rejtély megoldására csak később, egy roxmortsi kiruccanás alkalmával jött rá, amikor a Csikóhal csaposa éppen a varangyfóbiájáról beszélt az egyik vendégének, ő pedig már rohant is vissza a kastélyba, hogy kipróbálja a bizarr „baziliszkusz-keltetős” módszerét a kövön. Bevált. Jutalma pedig a most is a markában tartott tolmácskő lett.

A tolmácskő halkan koccant neki a Gemmától kapott sebgyógyító főzet palackjának, és egy másiknak, ami gyanúsan úgy csendült, mintha egy fém laposüveg lett volna. Connor megforgatta ujjai között az apró tárgyat, ám ellentétben Siennával, nem használta azt. Amúgy sem volt a szavak embere, legyen szó emberekről, vagy épp kígyókról…
Apropó kígyók.
- Induro! – bökött pálcájával a csizmájára, megkeményítve azt egy esetleges kígyóharapástól tartva.
- Szabad? – fordult Sienna felé, és állával a lány csizmája felé bökött.
Amint végzett a művelettel, időszerűnek vélte végre elindulni. Apró fényt gyújtott a pálcája végén, majd Sienna előtt haladva elindult a mélybe.

1. Akció: Kakas mozdulatlanná dermesztése (Immobilus) - Sikertelen
2. Akció: Csizmák megkeményítése (Induro) - Sikeres

[- Fuck…]

second task

2006. február 26. szombat

74 perc

Nem teljesen értem elsőre, hogy miért kezd el a csizmájával bajlódni. A páncél nem tűnik valami kényelmesnek, biztosan nehezebb benne a mozgás is, és ami a legfontosabb, hogy felesleges zajt kap. Nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk ezekben a katakombákban, feltehetően nem egy tucat feldühödt kakassal kell megküzdenünk a célig, hiába ez az egyelőre még nem sokat sejtető elnevezés. Biztosan választ fogunk kapni erre a kérdésre is hamarosan.

- Fuck… - ahogyan Vale a csizmáját bűvöli, egészen véletlennek tűnő módon beleütközöm, kiejtetve a kezéből a tolmácskövét.

- Most nem kéne káromkodnom, igaz? Várj, összeszedem. - ajánlom fel roppant gálánsan és lépek a pár méterre gurult eszköz után – hogy aztán ne azt, hanem a sajátomat adjam vissza neki, Vale tolmácskövét a zsebembe süllyesztve. Azt, amit alig egy perccel ezelőtt a minket követő gömbök szeme láttára bűvöltem meg nonverbálisan, ezzel kikosarazva az összes elvet, mely alapján eddig játszani akartam. Tisztában vagyok azzal, hogy vannak, akik mindig a legrosszabbat keresik bennem, még ha okot nem is adtam rá, immáron viszont elégedettek lehetnek mind, mert megkapják az igazolást vélt igazságukról. Elégedett lehet a szenátor és baráti köre is, hiszen teljesítettem azt, amit követeltek tőlem.

Nem számít – viselem a szégyent, viselek ennél többet is. Viselem a büntetést, történjen az idővel vagy szavakkal, és viselem azt az arcot, amit a sajátom helyére varrtak mindenki megelégedésére.

- Amúgy ezt miért csináltad? - Ghostpine-on nem élnek mérgeskígyók, soha nem volt dolgom velük, pedig logikus, hogy az ember bokájára kapnak.

Az utunk egyelőre evidensnek tűnik – csak előre az ismeretlenbe. A legnagyobb veszélyt talán nem is a kígyók lehetnek, hanem az, hogy nem igazán tudjuk, merre megyünk. Csak a fáklyák mutatják számunkra egyelőre a helyes utat.

- Megpróbálok valamit. - az egyik fáklyához lépek, pálcámat pedig egyenesen rászegezem. Soha nem hajtottam végre ezt a bűbájt, csak a könyvtárban olvastam róla. Nehéz nem némi gyomorgörccsel gondolnom Anniere; az elmúlt egy hét alatt nem kerestem a társaságát. Nem szerettem volna, ha még jobban sérül miattam, így is eleget tettem érte. Igent mondtam Yaxley ajánlatára, mert igent kellett mondanom rá, a szavaimat pedig eskü követte, hogy elfojtsák bennem az utolsó önálló gondolatot is. A bűbáj közben mégis Anniere koncentrálok, és mindarra, amit adott nekem. Nem mindig értek vele egyet, és nem mindig tudom követni a lelkesedését, azonban hálás vagyok azért, amiért emberként kezelt, távol minden prekoncepciótól. Holott biztos vagyok abban, hogy nem eshet valódi baja itt, szeretném minél hamarabb teljes biztonságban tudni őt.

- Avenseguim! - a bűbáj hatására a fáklya kiemelkedik tartójából, készen arra, hogy utat mutasson a célig – hogy aztán a szemközti falba csapódjon, útja közben megperzselve öltözetem vállrészét.

- Fuck… - úgy nézek a fáklyára, ahogy egy kisgyerek a földre hullott fagylaltra.

Akciók:
- very smooth csel a tolmácskövek kicserélésére: sikeres
- nyomkövető bűbáj használata egy fáklyán: sikertelen
A cselekmény Vale userrel egyeztetve.

Kell egy kicsit ügyködnöm a lábvérttel, hogy megfelelően üljön a lábszáram sziluettjén, meg jól mozogjanak az illesztései, de mindent egybevéve büszke vagyok az eredményre. Nem szorul össze sehogy, mozog annyira mint a saját lábam, és bár tény, hogy van hangja a fém-a-fémen mozgásnak, úgy azért nem csörömpöl, mint ha lábasokat ráznék össze egymással. Legrosszabb esetben meg nyomok majd rá egy némító bűbájt.
Nem tudom Barbon eközben mit ügyködött, egészen addig a pontig, hogy majdnem átesik rajtam, pont ahogy kezdenék felállni a földről. Szerencsére sikerül se arcra nem esnem, se a kezemben tartott pálcára nem tenyerelni úgy rá, hogy még eltörjön a súlyom alatt. Utánakapok a tolmácskövemnek is, mielőtt messze repülne - igazából még sikerül is elérnem, bár ez sokat nem segít, ha csak az üres levegőre tudok rámarkolni, mert az ujjaim félúton csak továbblökik, és egy hangos a padlón koppanással továbbrepül egy sötétebb sarok felé.
-Fuck...- értek egyet Solace-al.
Egy nagy sóhajjal feltápászkodok másodjára is.
-Gondolom? De ez legyen a legcsúnyább dolog idelent, és jók vagyunk.- Ahogy az első próba néhányunknak alakult, úgyse lehet PG besorolású a közvetítés. -Köszi.
Legalább a kövemet visszahozta, amit ezúttal jó gondosan el is rakok, ne akarjon megint szárnyra kelni. Barbont figyelem kicsit a szemem sarkából azért, mesterkedik-e valamiben, de egyelőre biztos nem vagyok, és túlgondolni sem akarom Vi figyelmeztetését, és paranoiából látni bele minden mozdulatába valami hátsó szándékot. De az hasznos lehet valóban, ha szem elől nem tévesztem megint - akár készül valamire, akár csak két bal lábbal kelt ma.
-Kirándultál már olyan helyen, ahol élnek kígyók? Jobb biztosra menni. Általában nem bántani akarnak amúgy, ha messzebbről észrevesznek, inkább odébbállnak - rájuk ijeszteni a veszélyes.
Ez persze mind feltételezve, hogy amik idelent sziszegnek mindenhonnan, hagyományos normális kígyók - ellenkező esetben úgyis megy ki az ablakon minden, amit tudok.
Nem tudom, Solace mit szándékozott a falnak nekiküldött fáklyával, gondolom nem magát megpörkölni - kicsinyes elégtétel, hogy így már az ő divattalárja sem olyan makulátlan - de a legjobb tippem, hogy navigálni akarhatott vele. Valahogy..?
-Talán ezzel,..- gondolkodok hangosan, Solace és a közönség javára, ahogy én is kipróbálok valamit.
-Appare vestigium.- Heliodorára fókuszálok, és remélem, hogy ez a varázslat kirajzolja láthatóan is a hozzájuk vezető utat, bár egyelőre nem látom eredményét. Tény, ha nem a mi útvonalunkon hozták le őket, eleve hamvába halt ötlet lehet, mert itt nincs mit kirajzolnia a varázslatnak, de egy próbát megért.
Meg ezt a bűbájt is akkor találtam, amikor a felkérése óta egyszer-kétszer elrugdosott a könyvtárba. Van egyféle tartozásérzetem, hogy illene őfelé is bizonyítanom így, hogy csak ragadt rám némi boszorkányság az ő közbenjárásával is. Hát, remélem ezt a részt nem nézi majd vissza utólag...

- Megpróbálja elkapni a még saját tolmácskövét - Fail
- Megpróbálja appare vestigiummal láthatóvá tenni a foglyokhoz vezető utat - Fail, nem elég gyakorlott sikeresen használni a bűbájt

sojourn
—◦◦◦—



light of my fire

A Beauxbatons férfi bajnoka nem sietett úgy semmivel, mint talárja színét megváltoztatni — sötéten a sötét, míg szárát is megvágja. Ha valamire egyiküknek sincs szüksége, az látszani — az anyag ügyetlenül szakad, utat tisztít a csendben, melyet hamarosan felvált majd lépteik zöreje, és ahogy ismeri a versenyt, a váratlan. Maguk mögött hagyják a lemetszett darabot, de míg nem ragaszkodik hozzájuk kiálló rész, gyorsabban haladhatnak — mert esze ágában sincs hátrahagyni Inést.

Keze, mely az iménti bűbájt ügyetlenül hajtotta végre, biztosan fonódik Inés ujjai közé — biztos szándéka, hogy együtt érjenek a végére. Az érte érzett felelősség helyére ül tudata asztalánál annak, maga mit várhat — a már fekete, szakadozott aljú talárja alatt megbújó harapások és körmök nyoma úgy alszik kötelességtudata alatt, ahogy a vér dermed a Titkok Kamrájában.

Fleur nem fogta vissza magát, mikor a maga második próbájáról beszélt — sorai most is ott kísérték, ahol kétségnek helyet bizalmatlanságát felejtette. Mégis, a bukás tűnt a valódi ellenfélnek: hogy úgy hagyják el majd az országot, ahogy érkeztek, színeik érdektelenségében mások tekintete számára. Ennek közelsége épp így lebegett körülöttük azóta is, ha nem is volt rá mód, hogy kimondják.

Ekkor hallja csak a sziszegést — éjfél után órakongás, szinte fájdalmasan érthető, kiszámítható. Haragot érezni afölött, hogy villámlást a mennydörgés kíséri, épp olyan gyermeteg volna, mint most megállni a járatban, melynek félhomálya jótékonyan borult rájuk. Talán illúzió, talán valóság — nincs jelentősége, kihívás lesz, akár a bőrükre, akár a fejükbe kúszik majd a sziszegés megannyi tulajdonosa.

— ...megkérhetlek, hogy te használd a követ? Utálják a dermesztő hideget, kettőnk közül én vagyok jobb az elementáris mágiában, és ha lefordítod hogy nem akarjuk bántani őket, talán egy kisebb bűbáj is megteszi. — suttogja fegyelmezetten, világosan Inésnek, nem kételkedve benne, melyikük ér célt jobban szavaival.

A kígyókban nem bízik úgy, ahogy a viharmadárban — bár félnek az embertől, bizonyos varázslényektől is, ezúttal ők kísértik sorsukat lakhelyükön, a sarokba szorított vad pedig ösztönei örököse. Nem akar harcolni velük, kés akar lenni a vajban — amíg nem kényszerülnek rá, haladni fognak. Tudja, hogy Inés sem vágyik hősies pillanatokra, vagy tapsra, amelyet itt lent amúgy sem hallanak — ha nem féltette Cryus életét, önmaga felé forduló becsvágya étvágyát annál inkább.

— Menjünk tovább, és ha látsz valamit, ne várj rám. A válaszuk épp olyan egyértemű lesz nekem is. Úgy emlékszem, vannak olyan növények, amelyek összezavarják az érzékszerveiket, például a citromfű..? De nem véletlenül nem tudok megkülönböztetni igazán két parfümöt egymástól.. — halványan elmosolyodik, utalva rá, hogy ennek megidézésében Inés jeleskedik kettőjük közül, és hamarosan szükségük is lehet rá.

Csak a biztonság kedvéért a dermesztő bűbájjal kezeli a nyakából lehúzott sálat — annak funkciója amúgy is csak esztétikai volt. Maguk előtt tartva elindul újra, mélyebbre, egyre mélyebbre..

- A talárja színének megváltoztatása: sikeres
(Az eredeti világos kékből lényegében fekete)
- A talárja aljának levágása bűbájjal: sikertelen
(Az anyag alján szálak állnak ki, a nadrágja anyaga is sérült)
- Glacius a nála lévő sálra: sikeres
(Annak dermesztő hidege átható)
A későbbi post egyeztetve a Játékmesterrel.

2. próba, 2. kör
Elnézést, utazás miatt csak a nyers szöveget tudom posztolni, holnap este megszerkesztem szépre, de reagokat addig is tudtok írni.

Pók – Sienna and Connor

Lee: Nézzük hogyan teljesít a hazai csapat! Ahogy látom Scrimgeour idézésre készül éééééés a kakasa elszalad
Luna: Szerintem kegyetlenség létrehozni egy élőlényt egy ilyen veszélyes helyen, bár nem csodálkozom hiszen Sienna apukájának tűzszellem hadserege volt a minisztériumban
Lee: Öhm.. aha.. mindenesetre O’Hara próbálja megállítani tollas barátunkat, de legalább annyira sikeres, mint a barátkozása a tarasque-al.
Luna: de nézd csak! A cipőjét jól megkeményíti, ez ügyes húzás
Lee: Ha hihetünk a prófétának nem csak a cipője kemény mostanában. A két roxforti bajnok egyesült erővel halad előre és ahogy látom megkezdődik számukra az igazi próbatétel.
Luna: Úgy van! A roxofrtosok egy gyönyörű boltívhez érkeztek, amit ellep a sűrű, ragacsos pókháló. Ez vajon igazi?
Lee: Félig-meddig. Ez bizony egy bűbájnyelő, két méter vastag pókháló fal, amin át kell törniük ahhoz, hogy folytathassák az útjukat az innentől hasonló halókkal telepakolt szűk csatornában.
Luna: Bűbájnyelő? Az mit jelent?
Lee: A háló egy nagy rendszer része és képes elnyelni a legtöbb bűbájt, hogy később a folyosó egy random pontján visszalő a küldőre.
Luna: Óóó akkor a bajnokok kicsit saját magukkal is küzedenek.
Lee: Így van! A legbiztonságosabb, ha valahogy képesek átvágni a hálót, persze anélkül hogy beleragadnának.

8 percet veszítenek mindketten

 Varangy – Ines és Lolita

Luna: Nézd csak Lee! Közben a Varangy Útján Lolita beszínezi a talárját!
Lee: Valóban! Ezt a trükköt már az előző próbán is láttuk tőle, ott a viharmadár tollazatát próbálta imitálni. Most ha jól látom inkább rejtőszíneket akar elérni.
Luna: És szét is szaggatja! Milyen kár azért a finom anyagért!
Lee: De úgy látom ők is úgy döntenek Ines-szel, hogy együtt folytatják az útjukat, kézen fogva.
Luna: Az ő alagútjuk tele van furcsa nádakkal és növényekkel, egyre zöldebb ahogy beljebb érnek. Jaj ne!
Lee: Ines úgy látszik belelépett valamiféle iszapba! Egyre jobban húzza le a cipőjét!
Luna: És az órája is felgyorsult a kezén! Egyre több percet veszít!

Lolita 8 percet veszít, Ines 15-öt

Kakas – Solace és Vale

Lee: Oh az amerikaiak egészen furcsán indítanak! Úgy látszik itt nem olyan erős a szövetség.
Luna: Elképesztő! A közönség hangosan fütyüli ki Barbont, aki a szemünk láttára szabotálja Vale tolmácskövét!
Lee: A legelképesztőbb hogy mindeközben eljátsza a szövetségest! Azt hiszem nem kell sokat gondolkodni hogy wampusos fiú a Roxfort melyik házában végezte volna.
Luna: Mindeezek mellett ki kell emelni, hogy Vale eszéletlenül menőn néz ki! Olyan, mintha narglik és doxik tépkedték volna a talárját!
Lee: Bár a káromkodás, ármány és divat eléggé jelen van, úgy látszik a nyomkövető bűbájaik nem akarnak működni, ahogy a hallgatózás sem. Viszont lehetséges, hogy a fáklyás tűzcsóva hiba volt.
Luna: Megkérnénk otthon üllő hallgatóinkat és nézőinket, hogy halkítsák le készülékeiket. A Kakas Útján megjelent egy sűrű, mágikus toll eső, ami azt jelenti, hogy egy percen belül dobhártyát szaggató, már-már fájdalmas kukorékolás fog végig haladni a folyosón.
Lee: És kakas hangok után ki fog hunyni minden fény. Nem lesz könnyű dolga a versenyzőknek, hiszen innentől bármikor fényt gyújtanak, a toll eső megint esni kezd...

Mindketten 5 percet vesztettek.

[- Reméljük...]

Második próba

  - Reméljük...- tudom, hogy Revan, anyám és azok a barátaim, akik nincsenek a Kamra mélyén, néznek engem most, és idiótának tartanak, amiért megidéztem azt a kakast. Persze, biztosan vár minket rosszabb is lent; egy pillanatra átsuhan a gondolataim között ezzel kapcsolatban valami, amit inkább igyekszem elásni mélyre, amennyire csak lehet. Amúgy sem hiszem, hogy egy mártír rosszul jönne a halálfalóknak.

 - Tessék... igen, persze. Bár nem hiszem, hogy teljes védelmet nyújt. Nem hiszem, hogy ezek hagyományos méretű kígyók, és ha azok is... persze a lábunk a legsérülékenyebb.- köszönhetően a rengeteg sport sérülésnek, amit összeszedtem az elmúlt években, tudom azt is, hogy a lábunk most fontosabb a pálcás kezünkkel is; a másikkal tudunk valahogy varázsolni, de ha az egyik lábunk megsérül, gyakorlatilag végünk van.

 Megtorpanok, ahogy meglátom a pókhálót - nem gondolom, hogy bonyolult lenne átvágni vagy átégetni, de egyértelmű, hogy nem az a Klubhelyiségben élő, Timothy névre keresztelt pók felelős érte, aki elsős korunkban az egyik sarokban élt, és majdnem Húsvétig elkerülte a házimanók figyelmét. Oldalra nézek Connorra, miközben egy mély levegővel igyekszem úrrá lenni a felgyorsuló szívverésemen. Legalább ezúttal nem vagyok egyedül.

 - Szerinted is az Akromantula csinálta ezt, amit nem húztunk ki a kilenc lény közül? Gondolom, ha idehozták egyszer, nem lenne hatékony nem használni...- habozok néhány másodpercig, de az időnk fogy, és tudom, hogy minden eldobott perc többszörösen árt Connornak, mint nekem. A vibráció biztos, hogy idecsalja a lényt, de ketten képesek kell, hogy legyünk visszaverni, és nem látok semmilyen megoldást arra, hogy megkerüljük. Oldalra nézek a fiúra, mintegy jelezve, hogy készüljön fel, azután egy intéssel egy tűzcsóvát lövök a hálóba.

 - Mi a...- a pislogás után biztos leszek benne, hogy amit láttam, nem illúzió: a háló nem csak kibírta, hanem elnyelte a varázslatomat. Ezután kevés értelmét látom megpróbálni eltüntetni vagy átvágni, még kevésbé megérinteni; gyorsan járnak a gondolataim, hogy hogyan tudnék tovább jutni. Végül egy, az öcsémmel játszott videojátékból merítek ötletet.

 - Állj egy kicsit hátrébb, kérlek! Reducto!- ezúttal nem a hálót, hanem a földet célzom magunk előtt. A varázslat durranása biztos, hogy felkelti a legtöbb dolgot, ami eddig nem tudott a jelenlétünkről, de elég kődarab kitörik a földből, hogy használhassam őket. Egy gyors varázslattal dobócsillagokat csinálok belőlük, olyanokat, amilyeneket egyszer Jonathan akart venni Hastingsben egy nindzsafilm után, és amelyekért egész hazaúton hisztizett. Nem próbálom őket dobni ugyanakkor, helyette mágiával emelem fel, pörgetem meg és röptetem az első hálónak, melyet majdnem teljesen levágnak az utunkból.

 - Most kicsit bánom, hogy az öcsém nem néz minket. Imádja a shurrikeneket Véres Árnyék Bosszú 4 óta.- azt azért remélem, hogy anyám betartotta a szavát, és tényleg elmondta végül neki és a nevelőapámnak, hogy boszorkányok vagyunk, mert akkor legalább elmesélhetem neki ezt egyszer. Ha innen élve kijutunk.

Akció 1: Nonverbális Incendio a háló ellen - sikertelen, a háló elnyelte a varázslatot
Akció 2: Padló feltörése Reductoval, és a kövek transzfigurációja dobócsillagokká - siker
Akció 3: A háló levágása mágikusan eldobott dobócsillagokkal (nonverbális Vingardium Leviosa, Flipendo és Depulso, ebben a sorrendben) - siker

[- Ghostpine-on nincsenek mérgeskígyók. De a Shagawa tele van dugbogokkal.]

second task

2006. február 26. szombat

69 perc

Összemosolygok Vale-lel, a közös káromkodás talán jobban összehoz minket, mint a Tusa, ami úgyis elsorvadt már, ahogyan hozzáértem. A szemem alatti karikák mellett árnyalja a mosolyt árulásom is, amit elkövettem ellene, még ha Vale soha nem is tett ellenem semmit. Bűntudatommal ráérek majd zárt falak mögött, a palantíroktól távol megbirkózni, ahol nem lát senki. Vagyis egy valaki talán mégis.

- Ghostpine-on nincsenek mérgeskígyók. De a Shagawa tele van dugbogokkal. - nem mondanám, hogy lenne tapasztalatom a kígyókkal, legalábbis nem a veszélyes fajtákkal.

- Ah… Okos húzás. -újra lepillantok a páncéllá változtatott csizmájára – egy pillanatra ostobának is érzem magam, amiért nem jutott eszembe a nyilvánvaló, hogy miért is tette azt, amit.

Vale nyomkövető varázslata sem sikerül számításainknak megfelelően. A fáklya, ami sikeresen a szemközti falnak csapódik, felhorzsolta egyenruhámat pálcás kezem vállrészénél, a földre hullva pedig elalszik a láng, ami az utat mutatta. Nem számít – fontosabb veszélyt vetít előre a tollfelhő. Pálcámmal a kezemben próbálok lelkiekben felkészülni az ismeretlenre; épp megemlíteném Valenek, hogy most végre megtudjuk, miért nevezik ezt a Kakas útjának, de ahogy szólásra nyitom számat, a teret idegtépő kakofónia tölti be.

Fél fülemhez kapom egyik kezem, a gömbökön keresztül pedig látható, ahogyan egy silencio-t formálnak ajkaim hasztalanul. Az utunkat megvilágító fáklyák is kihunynak; érzem a jellegzetes, égett szagot, amit maguk után hagynak a sötétben.

- Riasztó bűbáj! - már elhallgatott a kakas, a fülemben viszont továbbra is fájdalmasan cseng az előbbi élménytől. Nonverbálisan egy lumos-t gyújtok pálcámon, hogy lássunk is valamit.

- A kérdés az, mit riasztott fel. - nem számítottam arra, hogy ezen a próbán is lények ellen kell küzdenünk majd, a kígyókat leszámítva. Ez egyszer remélem, tévedek.

Tévedésem hamarabb visszatalál hozzám – alig teszünk meg pár métert előre az előbbi ismétlésére. A tollak láttán már azelőtt fülemhez tapasztom kezem, mielőtt a kukorékolás elkezdené maratonját a folyosón. Arcom fájdalmas grimaszba torzul az élmény hatására. Szeretném azt hinni, a kivetítőkön a bekövetkező sötétség miatt ezt annyira nem látják, de gondolom, megoldották, hogy a közönség így is láthasson minket. Ezúttal nem csak a fáklyák, de a pálcámra idézett lumos is kihunyt. Mélyen magamban hálás vagyok most annak, hogy állapotom ellenére nem döntöttem az érzékélesítő főzet mellett.

- A fény… Arra reagál. - osztom meg gondolataim Vale-lel. Vakon is mehetnénk tovább, az idő azonban drága dolog, és kevés van belőle. Mi viszont amerikaiak vagyunk – hangosak, bosszantóak, szégyentelenek, és semmiképp sem arról híresek, hogy szeretnénk várni a sötétben.

- Van egy ötletem, Vale. Invito, fáklya! - pálcámat nagyjából abba az irányba szegezem, amerre az a fáklya esett, ami megperzselte az egyenruhámat. Röviden ismertetem vele a tervem, miután a fáklya már szabad kezemben van.

Akciók:
- silencio varázslat a kukorékolás elhallgattatására: sikertelen
- lumos: sikertelen (a következő kukorékolás-hullám kioltja a fényt)
- begyűjtő bűbáj a fáklyára: sikeres

[- Szerinted is az Akromantula csinálta ezt, amit nem húztunk ki a kilenc lény közül? Gondolom, ha idehozták egyszer, nem lenne hatékony nem használni…]

A második próba

2006. február 26.

Connor hirtelen megtorpant. Kész csoda volt, hogy Sienna nem ütközött neki hátulról, de úgy tűnt a Roxfort női bajnoka éberen figyelt még a halovány fényben is, amelyet a társa pálcájának végén pislákoló, aprócska láng szolgáltatott.
- Szerinted is az Akromantula csinálta ezt, amit nem húztunk ki a kilenc lény közül? Gondolom, ha idehozták egyszer, nem lenne hatékony nem használni… - töprengett Sienna.
Connor egyelőre nem válaszolt, csak némán vizsgálgatta az előttük magasodó, sűrű pókhálóval beszőtt, boltíves átjárót.
- Nem tudom… - bal kezével a háló után nyúlt, majd finoman leszakított egy darabot a ragacsos anyagból. - De pont így nézhet ki a Hugrabug kviddics-trófeaszekrénye is.
Sienna tekintete azt sugallta, hogy nincs túlzottan viccelődős hangulatban. Gyors pillantást váltottak, majd Connor, miközben próbálta lerázni magáról az ujjára ragadt ökörnyáldarabot, ismét a boltív felé fordult. Társa pálcájából szikrázó lángcsóva lövellt ki a hálórengeteg felé, majd becsapódva azon nyomban el is tűnt. A várt hatás elmaradt.

- Mi a… Connor összeráncolta a szemöldökét.
- Talán úgy bűvölték meg, hogy tűzbiztos legyen… - elmélkedett, közelebb hajolva a boltívhez.
- Állj egy kicsit hátrébb, kérlek! Reducto!
A padló hatalmas robajjal felrepedt, majd Sienna egy újabb pálcaintésére a kiszakított kődarabok dobócsillagokká változtak, amiket a hálórengeteg ellen vezényelt a lány.
Connor elismerően bólogatott a mutatvány láttán, habár fogalma sem volt róla, hogy mi a fene lehet az a „Véres Árnyék Bosszú 4”, amit a lány emlegetett.
- Oké, akkor nekem marad a takarítás, ahogy nézem. Tergeo!
A pálcája porszívóként szívta magába a leszaggatott hálódarabokat, miközben Connor óvatos léptekkel elindult a folyosón, amikor is….
- Vigyázz!
Pálcátlan kezével keresztül nyúlt a lány előtt, testével fedezve Siennát a hirtelen feléjük lövellő tűzcsóvától. Connor cifrán káromkodva felszisszent, ahogy a lángnyelv, lyukat égetve Trimágus Bajnok egyenruháján, bíborvörösre perzselte a lapockáját.

- A rohadt… életbe…
Átvette bal kezébe a pálcáját, jobbjával pedig megpróbálta elérni a sebesült részt, ám sikertelenül. Se nem láthatta, se nem tapinthatta az égett pontot, így ha próbálta volna se tudta volna bűbájjal meggyógyítani magát, a Gemmától kapott boszorkányfű kivonatot pedig nem akarta rögtön az elején elpazarolni.
- Csak óvatosan azokkal a shurriizékkel is… - morogta a fiú. - A Véres Árnyék Bosszú 5-ben nem volt esetleg valami bazi nagy sövényvágó olló, vagy mit t’om én, valami olyasmi, amit nem kell belelőni, vagy dobni ebbe a szarba?
Mérges volt magára, amiért pajzsbűbáj helyett inkább a saját testét használta fedezékként, de nem tudta levetkőzni a kviddicspályán edződött reflexeit. Pont ugyanúgy reagált, mint mikor pálca helyett ököllel ment neki Orville Morrisnak.
- Csak azért kérdem, mert szerintem ez még a te Incendio-d volt…

1. Akció: Leszaggatott hálódarabok leporszívózása (Tergeo) - Sikeres
2. Akció: Sienna megmentése a lángcsóvától - Sikeres
3. Akció: Öngyógyítás - Sikertelen

68 perc

Fura prioritások, valahogy pillanatnyilag egy elégedetlen Heliodorától tartok legjobban. Például amikor varázslatokkal bénázok ennyit, mint az előbbi nyomkövető bűbáj - jelen sincs, és ha jól értem, pillanatnyilag ébren se egyáltalán, mégis valahol van egy késztetésem összébb húzni magam a megfeltételezett szigorú, rosszalló pillantása előtt. Ahhoz képest, hogy milyen vonakodva fogadta el a felkérésemet, ellentmondást és hibákat nem tűrően tartott táncórákat nekem az egész bál előtti héten, és többször elrugdosott a könyvtárba is, hogy készüljek a Tusa próbáira. Lehet csak rajta keresztül személyesítem meg a szélesebb közönséget, személyemmel kapcsolatos elvárásokat és kétségeket, de nem tudom lerázni a bizonyítási kényszert a varázstudásomat illetően.
-Azok ellen is érhet valamit. Meg Brighthorn, Arizona felől hallottam valakitől olyat, hogy a jackalope-ok ellen hasznos kályhacsövet húzni a csizmaszáradra, mert amikor ...szerelmetes szezonjuk van, nagyon hajlamosak öklelni.
Nem is tudom, mi pontosan a szándékom a bájcsevellyel - talán csak az időt elütni? Felmérni, mennyire feszült közöttünk a hangnem? Arra mindenképp figyelek, hogy ne legyen megint a látóteremen kívül, és ha lehet, egy-két lépéssel is nyugodtan járhat előrébb.
-Miaf...- a hirtelenjött hangzavar legalább a közönség elől is elnyomja a szavaim hangját, úgyhogy a cenzúrán nem kell legalább aggódni. Miután a fülemre szorított kezem nem bizonyul elégnek, hogy a saját gondolataimat is rendesen halljam, összekapkodok néhány marék tollat a levegőből. Legalább mire egy pár füldugót változtatok belőlük, a kukorékolás elmúlik - bár kizárt, hogy nem is fog visszatérni. A vaksötét az nem segít, de formára stimmelni érződnek.
-Legalább nem baziliszkuszt!- válaszolok talán túl hangosan Solace-nak, de ha neki is ennyire cseng a füle, talán kell is ennyi.
-Remélem nem nagyobbat a graphornnál.- Meglapogatom a taláromban a két megmaradt fiola élőhalálomat - akkora lényig bezárólag bizonyítottan működik a módszer. Számítva a visszatérő rikácsolásra, bedugom a fülemet az újdonsült céleszközzel.
Ha legalább az érne valamit...
-Aura!- Solace lumos-fényénél még látom pár pillanatra, hogy legalább ez a tervem beválik - koncentrálva a lehető legerősebb, hosszan tartó hatásra, szélcsóvát küldök a tollesőbe menetirányban. Bár a zárt tér miatt a széle erősen örvénylik, a szélcsatorna közepéhez közeledve egyre inkább előrefele zúdulnak a tollak, hagyva annyi üres, meg kiljebb ritkábban tollas teret, amiben előre tudunk látni és haladni, ameddig valami fényünk van.
Remélem, Solace ötlete ezt meg tudja oldani majd. Pluszminusz ha a zaj tényleg felriasztott valamit a járat túlvégén, mint Barbon véli, az az összes tollat az arcába kapja, mire odaérünk. Talán nem lesz a legvidámabb, de egy dunyhával a szájában harapni se tud olyan jól majd.
Mert a füldugóm az nem ért többet, mint a fülemre szorított kezem, ahogy a rikácsolás is visszatér.
-Hajrá!- bólintok rá a szavaira, én pedig egy lépéssel hátrébbról - nem tévesztve Solace-t szem elől, amennyire a fényviszonyok engedik, - felkészülök ismét szélcsatornát nyitni a tollhullásba.

- Füldugót varázsol egy nagy marék tollból - Fail, nem jelent nagy különbséget
- Szélvarázslattal szabad csatornát nyit a tolleső közepében - Siker

[- Ha vár ránk odalent valami, már úgyis felfigyelt ránk, szóval… Lacarnum Inflamari! És javaslom, hogy maradj szorosan mellettem.]

second task

2006. február 26. szombat

69 perc

Nehezen tudom elképzelni, hogy a középkori lovagi páncélokról mintázott csizma érne valamit a dugbogok ellen, hacsak nem ittál erőlét hozzá, bár továbbra sem ez a leghatékonyabb módja az infesztáció megszüntetésének. Nem ők a legkellemesebb meglepetések, amikre bármelyik tó partján számíthatsz, bár ha szerencséd van, túlzottan leköti őket a mandragóra termények feldézsmálása. A lovagi páncél viszont még mindig egy fokkal kényelmesebbnek hangzik, mint a Vale által említett kályhacső…

Nem annyira látom és figyelem, hogy a hangzavarban és a sötétben milyen eszközt bűvölt Vale, bár még pont látni vélem, hogy a fülébe rak valamit. Fapados megoldásnak tűnik, de ha működik, akkor a semminél – és a baziliszkusznál – mégis jobb. Továbbra is a leginkább attól tartok, hogy ez nem volt más, csak előszele valami rosszabbnak. Bármi lehet az alagút végén, és kiszolgáltatottabb a helyzetünk úgy, ha az érzékszerveinkre se tudunk megfelelően támaszkodni. Persze mehetnénk vakon is, bízva abban, hogy talán sikerül időben észrevenni azt, amit a riasztó bűbáj felébresztett – már ha feltételezéseim tényleg valósak - , és ha nem kötne minket a korlátozott idő, talán így tennék. Vakság helyett a vakmerőséget választom ezen az ösvényen, mert még mindig inkább jobb látni, hogy mivel kell szemben állnunk, mint végképp a teljes ismeretlenben tapogatózni. Ajkaim egy reveliot formáznak, hogy többet láthassak az előttünk álló veszélyekből, de talán a tollak hatása – melyből Vale szélvarázslata miatt majdnem le is nyelek egy adaggal - , talán nem vagyunk elég közel, hogy ne érzékeljek belőle semmit.

- Ha vár ránk odalent valami, már úgyis felfigyelt ránk, szóval… Lacarnum Inflamari! És javaslom, hogy maradj szorosan mellettem. - pálcám a kezemben tartott fáklyához tartom, a tűz pedig ismét olyan magabiztosan lobog rajta, mint amikor először láttam meg az egyik falon. Majd ismét a már lobogó fáklyának szegezem pálcám, hogy egy páncélozó bűbájjal lássam el.

- Nem tudom, hogy mennyire fog beválni. Anyám mesélte, hogy a MACUSA ajtajait is ezzel kezelik, hogy ne lehessen hallgatózni. - és augusztusban kipróbáltam otthon is, mert felettébb idegesített, hogy Prudence a Jóboszorkákon nevet a barátnőivel, amíg én tanulni próbáltam a különbözeti vizsgáimra.

Nem telik el sok idő a harmadik hullámig. A tolleső lassan, mint régi barát köszönt minket a Vale által megtisztított ösvényen, pedig még ki se szedtem azokat, amik a hajamba hullottak. Felkészülök lélekben arra, hogy megint a fülem fogja bánni, és addig fog csöngeni a fülem, amíg egy medimágus meg nem nézi ezt. A fáklyát mégis magasan a fejünk felé emelem mindent vagy semmit alapon – a kukorékoló harsogás pedig bár átüt a hangpajzson, mégis sokkal tompább, mintha víz alól hallgatnánk. A fény pedig mutatja az utat tovább.

Akciók:
- revelio az esetleges egyéb veszélyek felfedésére: sikertelen
- a fáklya újragyújtása: sikeres
- páncélozó bűbáj a fáklyára (hangtompító hatású bűbáj): sikeres

sojourn
—◦◦◦—



light of my fire

Nem szokott csapatjátékokhoz — Lolita idegensége az ablakon megütköző pára volt egy napos reggelen, mikor a nyirkos tél ragaszkodott még a megszokásaihoz. A számláló gyorsuló jegyeit nézve világos, mit kell tennie — ha a Beauxbatons férfi bajnoka lovagias is volt, ha arról a szárról két virág is fakadt, győztese csak egy lehet. A levegő fojtogató, bőréhez tapad: az elvek még senkit nem mentettek meg önmagától. Vagy önmaga hülyeségétől.

Mégsem fogja hátrahagyni — akkor sem, ha minden tagja efelé mutat oly zsigeri kívánalommal, akár az iránytűt vonja magához észak. Nem érdekli, ki figyeli, hallgatja őket: azok véleménye akkor sem lehetne védernyő, ha bízna benne. Szorosan markolja Inés kezét — csendet lélegzik most a türelem.

— Nem foglak itt hagyni. — mondja inkább magának, mint neki. Számtalan érv ütközik egymásnak oktrojált várakozásban, míg lehetőségeiket mérlegeli — Inesé, az övé, a győzelemé és bukásé. Egyiküket sem várja koszorúzásra senki — és éppúgy világos volt az angolszász akarat megviláglása ott, ahol félhomályt az európai hagyomány teremtett. Maguk voltak, meg a tiszta önzés, amelyet választhatnak.

Marianne mégsem hagyta el övéit soha, akkor sem, mikor azok árulták el, akikben a legjobban bízott — a bűbáj, amelyet nagyobb tárgyak mozgatására használnak megvillan a pálcája hegyén figyelmeztetés nélkül, inkább ösztönből, mint számításból. Gyorsan követi a reménytelenség — Inés teste nem mozdul ilyen könnyedén az iszapból.

Talán a kamra is simulékony, magányában volt ideje biológiai képletét efelé nevelni — nem lepné meg Calaistól nyugatra.

— Ez lehet, hogy fájni fog és utána kedvedre kritizálhatsz érte. Mikor szólok, használj majd egy pajzsbűbájt. Utána ráérünk megbeszélni. — nem kétli, hogy Inésnek lesz véleménye, csak a pillanat heve tarthatta vissza attól, hogy eddig is felrója neki a külsején inkább nyers akaratból, mint ügyes megfontolásból ejtett változásokat.

Az iszap egy része víz — az úgy fagy meg, ahogy mások szoktak a jelenlétében. A kedvenc fagyasztó bűbáját használja, amelyben jobban bízik, mint emberi mivoltában — mint erek, futnak szét a tél ujjai, hamarosan elérik Inés csizmáját is. Talán kihúzhatná így, a lány bizonyította már, hogy a praktikum asztalánál foglal helyet, ha az vetélytársa lesz az esztétikumnak..

De ehelyett a bombarda szótagjainak alakja elevenedik meg a fejében — így mozdul pálcája ívén a mágia.

A karja bölcsebb — így húzza magához Inést, testük egy megelevenedő freskó, mintha a természet ölelné magához legtökéletesebb teremtését. A Beauxbatons lány bajnoka jóval magasabb volt nála — hogy magához karolhatta, csak a szög teszi, de hevesen dobogó szívvel tudja, sejti, tanúságot tesz róla, hogy a párbajok bajnoka is maga mögött hagyhatja önzését, ha ezzel is nevelték.

De a társát soha.

Az imént felpattant jég talán megsebezte őket, de erre most nincs idejük — neki képessége sem a gyógyításra. Így vonja maga után ismét — előre, beljebb, a zöld sötétbe.

- Inés bűbájjal való kihúzása: sikertelen
(Az iszap valószínűleg mágikus mivoltából adódóan)
- Az iszap megfagyasztása : sikeres
(Szakterületi mágiaismeret okán, ahogy korábban a sálnál, más mértékben)
- Bombarda a megfagyasztott iszapra: sikeres
(Annak darabjaiból adódó sérülésekkel)