Folyosók

A Roxfort kacskaringós folyosói is hordozzák a Nagyterem hangulatát: kiszökött bolygók, csillaggömbök és üstökösök szaladgálnak ide-oda, az ablaküvegeken lágyan megcsillanó dér ül, mégsincs hideg. A párkányok, zeg-zugok között néhol meghúzódik néhány svédasztal, hogy a teremből kitért diákok se maradjanak finomságok nélkül. Néhány folyosón csillagszellő rohan át, így aki nem szeretné, hogy mégjobban csillogjon a báliruhája, érdemes óvatosan közlekedni!

[TW]

2006. 01. 13. péntek

Varvara Chernov

19:00 körül

here comes the fashion police

TW general szőkeség, szexuális utalások, szégyenítés

Azonnal látom a ruhásfiú tekintetéből, hogy vége a mai este nagy lendületének, amikor meglátom, és máris tudom, hogy legszívesebben jól megruházna minket. Vagyis adna ránk még pár réteget. De én láttam ám, hogy a roxfortosok dísztalárjai hogy néznek ki, kivétel nélkül mindegyik egy-egy rossz döntés. Köszönjük szépen, nem kérjük. Jó így nekünk. Sőt, kifejezetten jó.

- Igen, dresscode. Azt volt ráírva, hogy ünnepies. - végigmutatok az elegáns, és semmit se takaró öltözetemen demonstrálásként, miközben megismétlem meg a prefektus szavait, aki gaslightingolni akar minket. Nem tudom, hogyan fogom viselni a héten másodjára, miután Yves a Beauxbatonsból kedden bejelentette, hogy nem kíván velem mutatkozni a bálon. Hogy lehettem ilyen ostoba? Hogy nem láttam át a dömper egoján? Elég red flag kellett volna legyen, hogy mindig minden csak az ő szabályai szerint volt megfelelő. Pedig még ajándékkal is készültem neki a három hetes évfordulónkhoz, ami épp holnap lenne. Igaza volt Varvarának, hogy túl sok energiát pazarlok rá, bíznom kellett volna az ösztöneiben, ami bármiféle hegyi voodootól mentesen is működik barátnők között. Ahogyan túl sok energiát pazarlok Miguelre is, meg arra, hogy mindent megtegyek azért, hogy még a látványát is kerüljem. Örülök neki, tényleg! Hallottam, hogy sikerült elhívnia azt a cuki arcú, angol szöszkét. Láttam ám, milyen szépen tette helyre Madri apu óráján az egyik bajnokot is, hogy be tudják fejezni a főzős feladatot, ami biztató, szerintem jó match lesz. Éppen ezért megteszem azt a szívességet nekik, hogy nem állok az útjukba, nem komplikálom a helyzetet.

- Láttam ám azt a sátrat, amit az igazgatónőtök visel. A-a. - csóválom a fejem, megerősítésként kamillázva az egyedülálló és lehengerlő Harisnyás Goth Pippire. Épp megpillantottuk egyetlen perccel ezelőtt abban az ormótlan magas, zöld süvegben. Így akar kompenzálni a franciák igazgatónőjének méreteivel? McGalagony se tudja akkor még, hogy a méret nem minden. Na nem baj, akár fel is világosíthatnám, de lehet, hogy ez nem az én tisztem lenne. Értem én, hogy nagy power move a magas süveg, de azt hittem, a középkor óta már senki se viselt ilyet.

- Azt hinnéd, aki át tud változni egy macskává, az olyan kecses, mint egy macska, és olyan elegáns, mint egy macska, pláne ünnepiben. - hát láttak ők macskát valaha? Szerintem csak tankönyvből, mert még az utcai, kócos kóbormacskák is kecsesebbek, mint az angol igazgatónő abban a zöld pavilonban, amit itt dísztalárnak neveznek.

- Varv babe, a fashion police letartóztatott minket! Most mit csináljunk? - két csuklóm egymáshoz illesztve nyújtom felé a kezem, hogy imitáljam a letartóztatottságot, bár nem lepne meg, ha lenne Varvaránál titokban egy bilincs is (igaz, fogalmam sincs, hova tudná rakni). A csuklómról azért lóg továbbra is a pink retikül, amire saját kézzel festettem fel az életre szóló bölcsességet. Jó, rendben van, ha nekem is függönynek kell öltöznöm, de a táskából nem engedek! Minden nőtársamnak látnia kell az üzenetem, és szembesülnie azzal az igazsággal, amit a patriarchátus el akar tüntetni, hogy tovább tudjanak uralni minket.

[✦Do I make you sick?It's f*cking sickening ✦]

✦Do I make you sick?
It's f*cking sickening ✦

To: Vianne M. Gardner

TW:szégyenítés történelmi és egyéb jelleggel, tájszavak, vérfertőzés említése

Most mit tudjunk mán csinálni, ha egyszer elfelejtettem azt a’ istenmegverte ruhát! Grisha megg húzta elő azt a rettenetes fekete bekecset – i mean, örvendek én annak, mint pásztor a subának- de mit kellett volna csinálnom? Mondtam vóna néki, hogy szíves elnézését kérem, amiért az összes rühös spórolt pénzét elköltötte erre, de ha úgy van adjon már egy százast, mert hát a bálon csak nem lehet egyszál bundában forgolódani?
Bezzeg, ha bárány lennék, annak más se kell csak a gyapja, nem szól rá senki, nem zavarogják körbe ilyen szerencsené’küli népek, hogy mit lehet és mit nem.
-Na idefigyejjé’, te pápágáj-mondom a manusnak és teljesen elfelejtem lenyelni a tájszólást, mert éppen azt  nyelem, hogy oda ne vágjak véletlenül, me’ ugyan honnát veszi a bátorságot ez a  kivakaródzott zsúrpubi, hogy beleszemtelenkedjen az esténkbe. Egyébként pedig tulajdonképpen semmim sem lóg ki a két harisnyábul, amit igen kreatívan találtam magamra rángatni, a minimum, amit elvárhatnék egy ilyen macskajánostól, hogy megdicséri és útjára fordul, mielőtt még én fordítanám – osztán mi vágy te? Válámi udvári fogás, hogy így tudod kin minek köll lógáni?
Nem is jó az ilyennel szóba ereszkedni, de hát bizon nehezemre esik ezen szó nélkül átmenni, mert ez valahun a személyiségi jogaimat, a nőiességemet és az önkifejezésre való jogomat egyaránt megsérti és ez a honcsokképű félnótás mégcsak nem is tud róla.

Nem tartom én véletlennek, hogy ezek éppen a mi kettősünket válogatták ki a lencsébő’, de örömömre szolgál, hogy a szuperszöszke elvtársnőm se igen hagyja magát, főleg mert mikor a sátor szó elhagyja a száját, úgy kell elfolytanom a lajholást. Abban a sátorban ugyanis három orosz család tudna lakni meg négy besúgó, ezt igyekezem egészen hangosan gondolni, nehogy csak én tudjak róla. Az bezzeg nem furcsa, hogy Rokuro őfaszsága népviseletben van, az angolok nagy része meg egyenesen olyan unalmas, hogy akkor se tudnának érdekelni, ha keresztre lennének feszítve.
Ezért is jó, hogy úgy alakult, hogy Vi-vel jöttem, mert a végén még itt blamálódott vóna valami pasassal, hát nehogy hagyjam már, hogy bolha legyen a kedvenc kutyámon!  Jobb ez így, egyikünk se héklizi magát fölöslegesen, én mondjuk Grishán nem, amire csak óvakodva merek gondolni mióta ugye kiderült, hogy milyen típusú az a testvéri szeretet, ami melengeti a keblemet, de most ezen kívül is van egy kis dévánkodni valóm, mondjuk ez a vankuj itten!
-Mácskát szárni, mádárat tollárul-mondom rá a zárszavamat, mert úgy vagyok, hogy ezzel a verébbel még csehetelni is felesleges, úgyse érti, há' olyan angol, hogy sírni tudnék tőle! Csak fenyegetően meregetem a szemem, pedig tudom, hogy ez olyan, mint a nagyerdő, ha már benne vagy, csak menni köll valamerre, ebből pedig akárhogy nézem cihelődés lesz, pedig éppen lenne ennél izgalmatosabb elfoglaltságom is.

-Úgy nézem kénytelenek leszünk mink idomulni…ezekhe’-veszem le a nyakamból a fekete rózsafüzért és tekerem a kis kezire, ha már éppen se bilincs, se kötél nincs nálam, közben pedig arra gondolok, hogy mennyire visítnivalóan kegyetlen a táskája. Oda vagyok meg vissza! Legalább ettől, ha mán más örömem nem nagyon van.
-Ez szexizmus-kezdek neki a szokásos mokorgásomnak, amit ilyen sanyarú helyzetekre tartogatok- egy olyan országba, ahol a királyi családba’ má’ nem csak az urat meg asszonyt kell megjegyezni, hanem a szeretőt is. Egy olyan országba, ahol a drága Henrikük, a nyolcadik -egy is sok az ilyenbű’- csak azért összedandározott magának egy saját vallást, hogy mindig épp azt tudja megszegelni, akit kedve szottyan. És akkó’ még ki sem fejtettem, hogy mit csináltak Írországgal, itt meg hódít az álságos prüdéria!
Summásan történelmileg nem dorzasztana engem nagyon helyzet, de azért ez…hát ez mán sértés!
-Most aztat mondjad meg, hogy mit vegyünk mágunkra?-nézek rá, ahogy összehúzom magamon a fekete bekecset, aztán, ha mán úgyis vissza kell caplatni, én isten neki fakereszt, hogy meghúzom a kis vodkásüvegem. Há' ezekhe' inni köll, méghozzá masszívan.

[TW]

2006. 01. 13. péntek

Varvara Chernov

19:00 körül

here comes the fashion police

TW general szőkeség, szexuális utalások, szégyenítés, férfigyűlölet, szexizmus, rasszizmus

Cóflis Varvara ideges. Ezt nem csak a csapongó gondolatokból tudom, amiket még csak nem is leplez a kitalált betűs, ruszki szavaival, hanem abból is, hogy igencsak előjött az akcentusa, ami olyan messze van szláviától, mint az USB USSR-tól. Amikor így beszél, akkor általában baj van, mert felment az agyvize, pedig becs szóra, hiába néz ki úgy, mint aki most lépett ki egy Cradle of Filth videoklipből, ő a legjószívűbb és legaranyosabb ember az egész világon! Ezt már akkor tudtam, amikor még nem volt ilyen a szeme öldöke, és nem volt más, mint egy ugyanolyan szöszke kis fledgling, mint én. Egyből megértettük egymást már akkor is, meg persze a bál előtt, amikor a szettünket összeállítottuk.

Hát nem felháborító, hogy Rokuro bezzeg parádézhat japán lepedőben, Barbon pávaként ad majd elő párzási táncot, mi meg se parádézni, se párzani nem akarunk, ki is rittyentettük magunkat, de nem engednek be? És amúgy is, nézzétek ezt a bundát Varvarán!

Majdnem leprüszkölöm a prefektust az orosz család gondolatára. Kicsit most jobban várom, hogy megkönyörüljön rajtunk ez a humortalan angol (mert a női ruhába öltözött férfiak aztán viccesek, ha-ha), vagy hogy feladjuk, és kedvemre nevethessek ezen. Pedig semmi nem indokolja azt a hacukát a Roxfort igazgatónőjén, igazán szép alakja van, csak egy kicsit adnia kéne magára. Biztosan nagyon szép lehetett fiatalon, de feladta a férfiakat, mert nem éri meg vesződni velük. Amúgy igaza van, jól tette, hogy inkább a karrierjének élt. Nem különös, hogy ha férfi lenne, akkor senki se emelné erre a szemöldökét, de így folyamatosan kérdéseket teszel fel magadban a múltjával kapcsolatban? Hmmm.

- Lenne úgyis mit meggyónnom daddynek. - meresztek őzike szemeket az egyetlen és megismételhetetlen strimflis Madonnára, mialatt a rózsafüzért a kezemre tekeri. Majd egy ártatlan, szendeszűz pillantás a prefektus srácra, hátha meggondolja magát. Nem…? Biztos? Hmm, nem jött be, gondolom, impotens. Nem baj, egy próbát megért.

- Saját két kis kacsómmal festettem! - megmozgatom az ujjaimat, mielőtt imádkozó pózba nem rakom őket, bár mindannyian tudjuk, nem most fogom elkezdeni ezt a szokást. Pedig imádkozhatnék, hogy hagyjanak már békén, hadd menjünk ebbe a csillagos vigadalomba (csillagos ruhát kellett volna felvenni??? minden második diákon csillagokat látok), de már látom, hogy reménytelen. Hallom a gondolatain, hogy mindent meg fog tenni, hogy megakadályozzon minket, és esze ágában sincs így beengedni minket, amíg nem veszünk fel valami „illőbbet”. Még a gondolatai is olyan modorosak. Nem lehet, hogy Roku rokon?

- Miért, mit csináltak Írországgal? - bukik ki belőlem az őszinte kérdés. Fuszeklis Matroska előtt azért nem teszek úgy, mintha nem tudnám, hogy az valahol itt van nem messze, bár ha idedobnak nekem egy térképet a brit szigetekről, is csak szerencse tippmix-szel találnám meg.

- Let’s be real, a korszak más, de same shit. A hatalom csak útvonal a bugyidhoz. - forgatom a szemeim, és még inkább elfog az undor a férfiaktól. Miért vonzódom még mindig hozzájuk? Undorítóak mind.

Na jó. A legtöbben undorítóak.

- Feltúrjuk a ruhatáram és feketévé bűvölünk neked valamit! - biztosan találunk majd olyat a rózsaszín és babakék, filléres hacukáim közül, ami jó rá méretben, max egy kicsit rövid lesz. De aztán reklamációt már nem akarunk hallani, elég volt!

- Mibe, hogy ott fog dirigálni arról is, hogy milyen villával együnk. - nincs más választásunk, bár továbbra sem értem, mi a para tárgya. Szerintem a prefektus sem érti, hogy korlátozza a kreativitásunkat, és az amerikaiak legnagyobb kincsét, a szabadságunkat. Sok-sok időt vesztegettem azzal, hogy a csipkében szívecske formájú kivágásokat készítsek magamnak elöl.

[✦Do I make you sick?It's f*cking sickening ✦]

✦Do I make you sick?
It's f*cking sickening ✦

To: Vianne M. Gardner

TW:szégyenítés történelmi és egyéb jelleggel, tájszavak, vérfertőzés említése, szexizmus

Tudhatnám, hogy minden szavam legalább annyit ér, mint döglött lovon a patkó, mert ide akkor se megyünk, ha térden állva állunk neki imádkozni a boldogságos ifiasszonyho’, de azért kiengedem magamból a feszültséget, nehogy aztán még a végén én kapjak gutaütést és ne ez a babzabáló pudinghuszár. Már, mikor ideérkeztünk, se nagyon tetszett, hogy itt agglálódik az ajtóban, mint valami taláros félfa, csak sz-szel a végén.

Látom, hogy az én drága kebelbarátosném oly vadítóan próbálkozik ennek a gigerlinek, hogy még az elő fa is megállana tőle, na de nem ez! Há’ ennek egyenesen szeme se rebben, csak rázza a fejét, hogy szédű’ne bele a parasztja! Magam legyintek, nem fogok itten alázatoskodni egy angolnak sem, angol férfinek meg még annyira sem. Dögevény egy dolog, hogy igazgatónőjük van és az se áll ki egy kicsit a magunkféle mellett, de hát ez van, meg idegbajom az egésztől.
-Hagyjad csak fenébe-nézek Vi-re lemondóan forgatva a szemeim- úgy néz ki ez itten pirkadatig jót kíván állani magáért, ugyan ne zavarjuk benne a társaságunkkal.
Azért csak nyújtogatom a nyakam, mint valami görcsös gúnár, hátha megakad a szemem valakin, de csak azon tudok a messzeségből ápénkodni, hogy Barbon milyen kecsesen suhan ottan azzal a szép kisjánnyal. Jól van, hát jól van, valakinek legalább nem rontották el az estéjét a nagy angol erkölcsök. Közben bólogatok Vi-nek és gondolatban hozzá is teszem, hogy ezt a kis pink baszárkát mindenképpen retúrjeggyel kell visszahozni, csak, hogy ez a devernyés tudja, hogy mi vár a fajtájára.

Egyébiránt sose tudok eleget hálálkodni a kis szőke elvtársnőnek, hogy itt van nekem, mert hát ugye a harmadik felünk éppen nagyon fontos és szomorú kötelessége értelmében araszolgathat odabent, szóval neki nem is csekeghetem el a mindenféle meglátásaimat a történelemmel meg az itten kialakult helyzettel kapcsolatban. Pedig szerintem az angol egy egészen sokat feleslegesen bajmolódó nemzet, csodálom, hogy egyáltalán ennyi királyuk volt nő, vagyis királynő.
-Há’ most csak kezdjük ottan, hogy kinézték őket azért, mert katolikusak, mindezt olymód, hogy az istenük az éppen egy, csak a körülötte lévő deákolás más -állok neki elmagyarázni a mindenséget, csak hogy tudja mivel állunk szembe’- amúgy meg kitermeltették velük, amit ki kellett, aztán elhordták az országból mindegy szálig, míg ezek a szerencsétlenek mán kínjukba a fődet, meg egymást vótak kénytelenek fölenni. Tiszta holodomor!
Nem egy szép dolog ilyenről beszélni az ilyen mulatságokon, de hát, ha már feljött a dolog…
Nem tudtam magamban tartani, pedig lehet jobb lett vóna, mert a hangulatot nemigen szokta emelni egy kis éhínségrül való elmélkedés, de hát Vi pontosan tudja, hogyha egyszer nekiállok erről karattyolni, hát igen nehéz belémfojtani a szót, bár azé' a bugyis megszólalása erőst megtorpanásra késztet, mint keresztes vitézt a lepra.

-Na az enyémhez ugyan nem-mosolyodom el, mert engem aztán bé nem búgatnak, már a férfiak, a nőkkel egész más a helyzet, arról egyenesen nem tehetek, hogy néhány óra erejére bizony én szerelmes tudok lenni minden nőbe és ezt nem is kívánom titkó’ni. A férfiak kilencvenöt százaléka meg csak azé’ van, hogy ne legyünk kevesen a bolygón, de azé’ egészen minek, a maradék öt százalék meg vagy foglalt, vagy egyéb okból nem érdekel, vagy a rokonom. Ezutóbbira jobb lett vón oroszul gondolni, mert még érzem és magamon az én kedves bizalmasom pillantását, aki sajnos ebben nem akart igazán bizalmaskodni, de így járt, mikor egyszer nem kapcsó’tam át időben a nyelvet.
-Хороший-adom meg magam, rábízom én már ezt az egészet, az egész kalákába összekapaszkodott díszes receruca összeteheti a két kezét, hogy egyáltalán hajlandó vótam rájuk pazarolni két egész kapcát -de az államhatóság nem juthat be bugyidba, ha nincs rajtad. Én ehhez tartom magamat.
A villán már csak nevetek, nem tudom adnának-é a kezembe villát, vagy csak az ábrázatomból kiindulva attól remegnének, hogy bele találom állítani valakibe.
-Egyébként meg igen csinatosakvagyunk, ezt senki se veheti el tőlünk-mondom és most egyenesen a másik irányba igyekszem befele mereszteni a szemem, de ugyan minek? Teljesen röhejes, hogy így bitangba vagyok.

[TW]

2006. 01. 13. péntek

Varvara Chernov

19:00 körül

here comes the fashion police

TW general szőkeség, szexuális utalások, szégyenítés, férfigyűlölet, szexizmus, rasszizmus

Hiába rebesgetem a szempilláimat, akár annak ígéretével is, hogy kölcsönösen jó lehet nekünk, ha beenged – hiába a modortalan angolnája, azért nem csúnya, na - , ez csak makacskodik és kakaskodik továbbra is, hogy ő bizony, itt be nem enged minket. Balrog sors a miénk, amin nem mehetünk át, pedig nem tettünk semmi olyat, ami felháborodásra ártana okot. Igazán senkinek sem ártunk a fene nagy szabadságvágyunkkal és művészi, amerikaias önkifejezésünkkel. Pedig ha tudnák, hogy olyan embert ünnepelnek, aki pár hónapja még bele akarta nyomni egy diáktársa fejét a klotyóba… I guess, nem én leszek az, aki elmondja nekik, és Daddy Maddockot is kímélem majd az információtól. Ami meg a ruhát és az angol ál-prűdséget illeti (nem mintha nem lenne bejáratott hely a takarítószertár meg a sportcsapatok öltözője szegény, prűd iskolatársaknak prűd tevékenységekre), Kaliforniában a varázstalanoknak amúgy a szeme se rebbenne a hacukánkért, érdekes.

- Igazad van, menjünk. - sírásra álló ajkakkal felelem, mialatt kifarolunk, ezzel mutatva, hogy mit is veszítettünk az egésszel. Hát bánhatják! Pedig mindketten kitettünk magunkért, szerintem elmennénk ketten címlaplányoknak is. Biztos uncsi már a franciákat fotózni meg mutogatni.

- Nem hallottam, hogy a táskával probléma lenne, te hallottad…? - véget vetek a meg sem krokodilkönnyeknek, csak elrontaná a sminkem, és értetlenül-ártatlanul pislogok Nylonos Szamovárra. Biztosan mondta volna, ha nem tetszik a táskám, de arról egy szó sem volt. A prefektus deluluban van, ha azt hiszi, még a szütyőkémet is a buszban hagyom a kedvéért.

Aztán ahogyan a vesztesek vereséges nyughatatlanságával visszaballagunk a busz felé, hallgatom a rögtönzött történelemleckét. Árulkodó volt, amikor az RBF-emen külön termet kaptam, és hirtelen kibukott, hogy semmit se tudok mágiatöriből, mert nem volt kiből kiszipolyoznom a válaszokat. Nem szoktam tudni jól irányítani a dolgot, de valahogy ha a dolgozatválaszok kellenek, akkor olyan simán lavírozok mások fejében, mint a szörfös a hullámokon Kalifornia partjainál.

- Amúgy lehet, hogy félig egészen negyedvér ír vagyok, ha Peadar az apám. Azt mondta, az apukája itt tanult, csak akkor még más volt az igazgató, ilyen Merlin-figura. - mondjuk fogalmam sincs, hogy Merlinnek volt-e hosszú, ősz szakálla, nem figyeltem mágiatöri órán. Mondjuk azt kérlem, hogy Merlin vallásos volt. Meg szerintem Peadar sem az. Vagy mégis az? Sose beszéltünk ilyenekről, meg fogom kérdezni tőle a következő levelemben.

- Ez tiszta gyalázat, szégyen! A-a, big yikes! - azért kicsit én is felháborodok azon a törileckén, amit kapok a visszautunk során. Pedig elég nagyra vannak magukkal az angolok, de akkor ezt miért hagyták?

- Gondolom, borravalót sem adnak. De a munkája, az bezzeg kell. - dohogok a dolgon, amit majd Peadarnak is megírok. Bár szerintem az ő szülei nem ezért jöttek Amerikába, hanem azért, mert itt épp háború volt a Voldetudjukmutyukival.

- Varvara Calzedonia! Csak nem épp arra akarsz utalni, hogy polgári engedetlenségből fel se vegyük azt, amit mások le akarnak vetetni velünk? Rossz vaaaaagy! - kuncogok bele a gondolatba, bár már most tudom, hogy ezt elhatározás és tett fogja majd követni. Különben nem terveztem azt, hogy ma le fog rólam kerülni, most épp amúgy is elegem van a férfiakból, pukkadjon meg az összes. Amennyire örülök Miguelnek, ugyanannyira ő is elmehet a bolygó másik végére azért egy kicsit.

- Yassss! - sikoltok fel vidáman, ügyet se vetve arra, hogy a folyosón bókladozók mind minket néznek, ha eddig nem vettek volna minket észre. Megpördülök kétszer a saját tengelyem körül örömömben. Mert igencsak kitettünk magunkért, megérdemeljük, hogy megjutalmazzuk magunkat szép szavakkal!

- Azt hiszem, az egy újságíró! Mondd, hogy doxyyyyyy! - egymillió dragotos fogsorvillantással pózolok be Vodka Pop Varvara mellett, egészen profin. Valamire csak jó volt a cheerleading. Ugye elkérhetjük majd a képet? Ugye lehet?

- Motoszkál már egy kérdés bennem, Varvara von Wolford. Tudod jól, hogy illetlen lesz, de idk, azért én hozzád vágom, nem lehet kínosabb, mint a jó testvéri szeretet, és tényleg érdekel. Nyáron voltam kicsit a Nagy Almában, még Barcelona előtt, csak a szoki, Daddy Maddock meg a többi fejes körbeudvarolt, mint mindig. - észre se veszem, hogy folyik belőlem a szó. Épp olyan csapongóak, mint a gondolataim, de hát hadd csapongjanak!

- Manhattanben Pizzáztunk Arloval, és ott hallottam egy muksót, ahogyan arra veri, hogy ő a switcher, mert miatta meggondolják magukat a leányok, akik más leányok társaságát szeretik. Erről jutott eszembe, volt már olyan, hogy valaki megpróbált „áttéríteni”? - elég gusztustalan volt a csávó, lowkey figyelmeztettem is a randipartnerét, hogy tudja, mire számítson. Abusing my powers? Igen. A jó célért? Határozottan. Akkor meg nem megéri?

[Connor O'Hara]

 

In case you needed a reminder:

Yes, the fuck

we can do this!

Címzett: Connor O'Hara

2006. január 13., 17:30-17:45 körül

TW: nyers nyelvezet, káromkodás

Mikor Ash lecseszett, hogy nem veszem elég komolyan a bált és előkészületét, csak leintettem, hogy túlgondolja, nem szabad túlzásba esni. De az az igazság basszus, hogy nem tévedett: ahogy közeledtünk a dátumhoz, egyre inkább realizáltam, hogy nem volt baj, hogy a tesóim miatt én is komolyabban vettem kicsit. Valljuk be, elég nevetséges, hogy a négy fiútesóm volt az, akik győzködtek arról engem, hogy kell normális ruha, nem jelenhetek meg egy feltuningolt szoknyában és szép blúzban, de én csak költséghatékony akartam lenni, mert abszolút nem fért bele egy ilyen kiadás, ráadásul valószínűleg soha többé nem is tudtam volna felvenni egy olyan báli ruhát, mint amit ilyenkor illik viselni.

Legnagyobb meglepetésemre Ryan volt az, aki egyszer csak beállított, hogy akkor holnap megyünk vásárolni Ashsel és Sammyvel, mivel Jack dolgozott. Kérdeztem tőle, hogy miből szeretne ruhát venni, mire levágott az asztalra egy kisebb kötegnyi pénzt, s mikor elkerekedett szemmel néztem rá, hogy ezt honnan szerezte, csak annyit mondott, hogy ezzel ne foglalkozzak, ez a minimum, hogy belerángatott nyáron a saját ügyébe és emiatt én is veszélyben lehettem, ha összerakják a nyomokat. Végül csak megöleltem, nem akartam veszekedni, még ha nem is értettem egyet vele, tudtam, hogy mardossa a lelkiismeretfurdalás és csak minimális békét szeretett volna magának. Szóval másnap négyen mentünk be a plázába, hogy keressünk valami bálba illő ruhát. Miután azt is elárultam, hogy kivel megyek, Sammy és Ash is kiakadt, hogy akkor még jó, hogy fullos ruhát veszünk, hát hogyan képviselem Connort, mint bajnok, ha valami szarban jelenek meg. Mondtam azért, hogy nem terveztem szégyenbe hozni a srácot, ha már gondolt rám, köszönöm szépen, ennyire azért átlátom a helyzetet. Nap végére megvolt a ruhám egy rendes boltból, turkálóból összeszedtem egy elegánsabb cipőt, amin használtam a színváltoztató bűbájt, hogy illjen a ruhámhoz, aztán pár ékszert és hajbavalót is szerváltam, amiket felturbóztam, mivel jó olcsó volt, de vannak trükkjeim, hogyan nyerjék vissza eredeti csillogásukat. Sőt, még egy apróságot is találtam O'Harának, amiről szintén gondoskodtam, hogy Mardekárt és Roxfortot is képviselő nem mellesleg csapatkapitányhoz méltó tárgy legyen. A tesóim egyébként meglepően meg voltak hatva, ahogy otthon felpróbáltam a ruhát, esküszöm, hogy Jack elmorzsolt egy könnycseppet és Asher is közel állt hozzá. Ryan csak a maga módján mosolygott, Sammy meg nagyon lelkes volt, meg is táncoltatott. Azt hiszem, egy pillanatra mindannyiunkba belevágott, hogy mennyi idő telt el és hogy lassan felnövünk. Persze ezeket nem mondjuk ki hangosan, mindannyian tisztában vagyunk ezzel, érezni lehetett és kész.

Szerencsére Maurice elől sikerült mindezt elrejteni, így a bál napján hiba vagy kár nélkül tudtam felöltözni. A hajammal nem igazán tudtam mit kezdeni, szóval megkértem Roxannet, hogy segítsen ki, aki boldogan göndörítette be kicsit jobban a hajam és fogta hátra az első tincseket, hogy a két csillag és holdsarló összefogja azokat. A sminkemet megoldottam: egy sötétebb árnyalatokban játszó összeképet tettem magamra, de nem túl erőset azért, csak éppen feltűnőt, hogy kiemeljem a szememet leginkább. A ruha még mindig rendkívül tetszett, és be kellett vallanom, annak ellenére, hogy nem voltam egy kifejezetten lányos lány, most mégis gyermeki öröm töltött el, hogy egy estére nézhetek ki ilyen jól is. Nem mondom, hogy mindennap öltözködnék így, de egyszer-egyszer azért el tudtam volna viselni, ha elegánsnak és gyönyörűnek érezhettem magamat a saját bőrömben (még ha nem is feltétlen voltam az). Fülemben megigazítottam a fülbevalókat, aztán fél hat után kicsivel kiléptem a zsongó klubhelyiségből, hogy a közelben lévő folyosón találkozzak Connorral. Hát, most ő ért oda előbb, egy-egy.

- Csá! - köszöntöm mosolyogva, ahogy végigmérem. A biztonság kedvéért írtam neki a szünetben, hogy nehogy véletlen nagyon eltérő stílussal érkezzünk, de ha nem is teljesen, azért összeillettünk végülis. Zöld a zölddel, le sem tagadhattuk, hogy melyik házhoz tartoztunk. - Remekül festesz! - nézek rá elismerően, majd észreveszem, hogy a srác konkrétan egy merő görcs. - Ember, lazulj már le, nem kell izgulni, minden rendben lesz! - nevetek rá, mert nem akarom, hogy rám is ráragadjon az idegessége. Pedig tudtam, hogy oda kell figyelnem magamra: ma O'Harát képviseltem főleg, bármit teszek, hozzá fogják kötni és nem akartam szar helyzetbe hozni. Oké, nyilván a sulit és a házunkat is képviseltem, de úgy is mindent az ő nevéhez raknak, akármi is lesz ma. Szóval mentálisan készültem én is, hogy elfogadhatóan viselkedjek, amin jelen helyzetben nem segít a vibráló aurája. - Rossz nézni téged, haló! - csóválom a fejemet, majd eszembe jut valami, titokzatosan elmosolyodom. - Van egy ötletem. Csodálatos csapatépítés lesz, gyere! - ragadom meg a kezét, s mielőtt reagálhatja, húzni kezdem a pince egy másik folyosójára. Ezt keveset használják és van egy szobor, aminek kitört egy része, tökéletesen el lehet rejteni benne egy kisebb italt. Miután meggyőződtem, hogy senki nincs a környéken, lehajolok és előkapom a kis üveget.

- Otthoni. Szar és erős. De hatásos: ettől biztos belazulsz, egy kortytól meg nem lesz bajod. Na, gyere, ez a korty legyen a csapattársi ígéretünk ma estére. Én tartom a hátamat és bevédem a tiédet. Remélem, számíthatok rád fordítva is! - emelem felé az üveget és ha megegyeztünk, hogy egy csapatként küzdünk meg a ma estével, akkor utána én is iszom egy jó nagy kortyot. - Fú, azért ennél kaptam már jobban a szomszédtól, baszki - húzom a számat, mert tényleg nem volt túl jó. - Na, jobb? - nézek rá, aztán közelebb lépek hozzá, aztán megpaskolom az arcát, hogy kicsit életre keltsem a srácot. - Odatesszük magunkat. Jöhet a sajtó, jöhetnek a furcsa és gonosz emberek is, mi kitartunk és megmutatjuk, hogy te vagy a Roxfort férfi bajnoka, jó? Meg hogy nem véletlen vagyunk a Mardekár házban mindketten: tudunk mi barátságos, ambíciózus és megközelíthető páros is lenni, de távolságtartó és rideg is, ha azt kívánja meg a helyzet. Nem fognak kizökkenteni minket és megmutatjuk, hogy jöhet bármi, erősek vagyunk és megingathatatlanok, miközben azért nem leszünk pöcsfejek sem, sőt! Te sem! Muszáj valami barátságosabb fejet varázsolnod. Jó? Egy rossz szavuk nem lesz ránk. Mert a mardekárosok nem adják fel, ugye? - nézek közben a szemébe, hátha a kis motiváló beszédem segít. Közben a vállánál matatok, ahogy oda sem nézek, de ha azt hitte, csak igazgatom a gallérját, akkor ha lenéz, láthatja, hogy a válla alatt a zakójára erősítettem egy szépen kifényesített pónis kígyó fém kitűzőt. Mielőtt mondhatna bármit, megrántom a vállam. - Szembejött és te meg a bál jutott róla eszembe...

Nem is szentelek ennek több szót, csak jelentőségteljesen nézek rá, hogy készen áll-e, veszek én is pár mély lélegzetet, iszok még egy nagy kortyot, neki is felajánlom, ha kér, aztán visszarakom a helyére az üveget, miután viccesen rászólok Connorra, hátha oldja a feszkót, hogy nem ér rájárni mostantól az italomra, bár úgyis van még rohadt sok helyen elrejtve. Aztán intek, hogy akkor itt az idő a nyilvánosságra lépésre, miután toltam mindkettőnkre egy friss lehelet varázslatot. Egyébként indokolatlanul magabiztosnak éreztem magam az izgulás mellett. Úgy éreztem, menni fog ez a szerep, hacsak valami külső hatás nem ér, ami kizökkentene. De nem fog: lehozzuk ezt is fullosan.

- Oké... Itt az idő. A lényeg, hogy kommunikáljunk, jó? Akkor mindent megoldunk majd szerintem. Szóval? Készen állsz? - mosolyogtam rá izgatottan.

[- Csá! Remekül festesz!]

Amíg az élet majd idetalál

2006. január 13.

(17:30-17:45 körül)

Azóta képtelen volt kitörölni a fejéből a lányt, hogy karácsony előtt búcsút intettek egymásnak. A kastély üresen állt, csupán a bajnokok és pár magányos lélek kívánta a kastélyban tölteni az ünnepeket. Odakint minden csöndes volt, mintha a vastag hóréteg, ami beborította a Roxfort környékét, elnyomta volna a világ zaját is. És ott, abban a mérhetetlen csöndben újból és újból felvillant a fiúnak a zuhanyzói jelenet, és éjszakánként arra ébredt, hogy Gemma igéző tekintete pislog vissza rá az üres hálókörlet sötétjéből. A lány azonban nem volt ott. Az igazat megvallva Connornak fogalma sem volt róla, hogy hová valósi, hogy pontosan hol tölti a karácsonyt, csupán annyit tudott róla, amit az elválás pillanatában megtudott: a családjával lesz. Mégis, valahogy úgy érezte, hogy folyton ott van körülötte, különösképp akkor, amikor a csapattársainak szánt, apró ajándékokat csomagolta. Szinte hallotta Gemma gúnyos hangját, ahogy épp azon élcelődik, hogy mikor fertőzte meg Connort ennyire a karácsony szelleme, hogy egyenesen a Mikulás kis manójává avanzsált. Ez az aprócska gesztus ugyanúgy a változás része volt.
Mint ahogy az is, amit Zafirának küldött. Az apró kis trófea, a két évvel ezelőtti, Mardekár által elhódított kviddics kupa pontos mása volt. Azé, amit sokak szerint csalással szereztek meg. Apró gesztus volt csupán ennek a visszajuttatása Zafirához, de ahogy a kupa talapzatán álló, filctollal áthúzott Mardekár és a mellé firkantott Hollóhát felirat sem volt valódi, úgy Connor bocsánatkérése sem egészen. Mármint, azt valóban sajnálta, amiket a meccs után a lány fejéhez vágott, ahogy a sok éves piszkálást is bánta már, de azt egy percig sem gondolta komolyan, hogy valóban csalással nyertek volna. Ő megkapta a mozdulatért járó büntetést: játékvezetői figyelmeztetés és büntetődobás az ellenfél javára. Ne a játékost hibáztassátok, ha a játékszabály szarul van megírva!
Hogy miért küldte ezt Zafirának, maga sem értette teljesen. Bizonyára Gemma szavai hatottak rá ennyire, és talán ily módon próbált meg kilépni a mindenkivel bunkó, sértődött kamasz szerepéből. Talán csak Gemmának akart imponálni ezzel az egész gesztussal, és jelezni kívánta, hogy igenis képes változni, igenis fel tud nőni, és hogy igen is számít neki, amit ő mond. Nos, ez az egész szokásos, O’Hara-tól megszokott, kifordított logika volt. Annyira azért mégsem változott ő sokat…

Aztán eljött a szilveszter, majd el is múlt. Pár nappal később pedig elkezdtek visszaszállingózni a diákok a kastélyba. Connor nem akart ott lenni, amikor a mardekárosok beözönlenek a klubhelyiség ajtaján, ezért tudatosan a kihalt kviddicspálya lelátójára száműzte magát egy jó vastag takaróval és egy defenzív mágiáról szóló, vaskos kötettel, amit a közelgő, második próba miatt olvasgatott újabban kisebb-nagyobb sikerrel. Később is próbált semlegesnek tűnni, és úgy tenni, mintha a visszatérő Gemma jelenléte mit sem számított volna számára. Köszönt, ha találkoztak, válaszolt, ha kérdezték, és nevetett, amikor a lány ugratta őt. Ami pedig Zafirát illette, őt csupán egyszer, ha látta a nagyterem zsongásában.
Múltak a napok, és vészesen közeledett a sokak által várva-várt bál. Még mindig utálta az egész eseményt, de valahol mélyen apró izgatottságot is érzett, ha elképzelte magát Gemmával a bál félhomályában.
Ostoba O’Hara… Mégis mit gondolsz, mi fog történni, te hülye?
Aztán úgy egy órával a megbeszélt találkozó előtt elcaplatott tusolni, majd visszatérve a hetedéves fiúk hálókörletébe, elkezdte magára ölteni az ágyára kikészített, ünnepi ruhákat. Idegennek érezte a fekete, finom szövésű ing tapintását a bőrén, és fojtogatónak találta a sötétzöld, szinte már fekete nyakkendőt. Az öltönyét egyenesen rá szabták. Az apja ragaszkodott hozzá, hogy minden tökéletes legyen, és bár ezúttal ez az esemény nem róla szólt, azért igyekezett valamilyen formában jelen lenni mégis. Drága, külön Connor méreteire szabott öltönyt készíttetett, mellé pedig denevért mintázó, ezüst kitűzőt csomagolt a fiának, hogy ne felejtse el ki is ő: egy leendő Dellycastle-i Denevér. Hogy is felejthette volna el, amikor karácsony óta szinte óránként elővette a fekete és vörös színekben pompázó borítékot, benne a levéllel, amiben próbajátékra hívta őt apja egykori csapatába? De nem ez volt az egyetlen, amit kapott, mert jött még egy a Tornádóktól és egy Kenmare-ből is, valamint egy már kész szerződés a Chudley Csúzliktól. Úgy tűnt, hogy a hőn áhított kviddics karriernek végül a Trimágus Tusa, és a vele járó hírverés nyitotta meg igazán a kaput. Connor mégsem volt felhőtlenül boldog ettől, és a denevérek kitűzőjét is kissé kelletlenül tűzte magára, mert arról is csupán az jutott eszébe, hogy az apja megpróbál ebbe is beférkőzni valahogy.
Végül a kitűzővel az utolsó darab is a helyére került. Connor még vetett egy utolsó pillantást magára a hálókörlet tükrében, megigazított egy tincset a hajában, majd arra gondolt, hogy talán még is csak meg kellett volna borotválkoznia az ünnepség előtt. Ez utóbbira azonban már nem volt idő. Elindult hát a megbeszélt találkozóhelyre.

- Csá! Remekül festesz! - köszöntötte pár perccel később Gemma, aki fúhh… na ha valaki, hát ő valóban remekül festett.
- Szia! Váó, hát még te… - felelte a fiú, elámulva a zöld ruhán és a csinos frizurán. Azt már nem tette hozzá, hogy rá sem ismerni a lányra, mert úgy érezte, hogy ez talán nem éppen hangozna úgy, mint egy bók, hiába szánná annak.
- Ember, lazulj már le, nem kell izgulni, minden rendben lesz! Rossz nézni téged, haló! - nevetett rá Gemma. Connor csak ámult, hogy milyen finom antennái lehetnek a lánynak, mert bár valóban rendkívül stresszben volt, igyekezett kifelé nyugodt maradni. Úgy tűnt nem sikerült.
Aztán hirtelen kézen ragadták őt és húzni kezdték a folyosó egy eldugott pontja felé, majd azon kapta magát, hogy egy palackot nyomnak az orra alá.
- Otthoni. Szar és erős. De hatásos: ettől biztos belazulsz, egy kortytól meg nem lesz bajod. Na, gyere, ez a korty legyen a csapattársi ígéretünk ma estére. Én tartom a hátamat és bevédem a tiédet. Remélem, számíthatok rád fordítva is!
Connor az italra pillantott. Nem igazán szokott ilyesmit fogyasztani. Sportember életet élt, nem ivott, nem dohányzott, nem voltak kilengések, igyekezett mindig egészségesen étkezni. De ez az este most kivétel kellett hogy legyen. Jól akarta érezni magát, és nem akart megint kimaradni valami közösségi dologból.
- Szégyent hoznék az írekre, ha ezt most elutasítanám, mi? - mosolygott. - Hát jó, egészségedre!
Megemelte a palackot a lány felé, majd nagyot húzott belőle. Az arca rezzenéstelen maradt, annak ellenére, hogy a folyadék, amit legurított a torkán inkább hasonlított tüzes lóepére, mint bármilyen más italra, amit korábban fogyasztott.
- Na, jobb?
- Nem… - ivott még egy kortyot. - Majd most.
Elérzékenyülve - már amennyire Connor O’Hara képes volt efféle komplex és összetett érzésekre - hallgatta Gemma szónoklatát a ma estéről, majd elmosolyodott és bólintott.
- Ez jobb lesz? - mutatott a szája sarkában ülő, apró mosolyra, mint barátságosabbnak szánt fejre, és közben igyekezett nem zavarba jönni attól, ahogy a lány egyenesen a szemébe nézett.
- Mit… mit csinálsz? - kérdezte aztán, majd lepillantva észrevette a zakójára tűzött kígyót, egyenesen a denevér mellett.
- Szembejött és te meg a bál jutott róla eszembe…
Connor nem tudta mit feleljen. Még sosem kapott senkitől ilyesmit. Sőt, igazából nem is nagyon szokott ajándékot kapni senkitől, aki nem az apja. De ő most nem számított.
- Köszönöm! - felelte végül kissé száraz, rekedt hangon, majd elfogadta a felé nyújtott palackot és húzott belőle még egyet. - Oké! Csapassuk!

[Connor O'Hara]

 

In case you needed a reminder:

Yes, the fuck

we can do this!

Címzett: Connor O'Hara

2006. január 13., 17:30-17:45 körül

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, öngyilkosság, alkohol és drog használatának említése

Csak legyintettem arra, ahogy megdicsér, pedig egyébként jól estek a szavai, mert éreztem a hangjából, hogy nem csak úgy udvariasságból mondja, hanem tényleg így gondolja. Kivételesen én is rendkívül jól éreztem magam a bőrömben. Soha életemben nem volt rajtam még egyrészt ilyen drága, másrészt ilyen elegáns ruha. Előtte féltem attól, hogy vagy kényelmetlenül fogom érezni magam benne vagy egész egyszerűen csak nem fogom tudni viselni. Meglepődve tapasztaltam már csak azon a rövid szakaszon is, ameddig a klubhelyiségtől idáig elsétáltam, hogy kurvára tudom viselni és bassza meg, hozzáadott az önbizalmamhoz. Persze, meglátjuk majd, hogy ha a tömegbe is bemegyünk, akkor is ilyen laza leszek-e.

- Ugyan, hát mégsem jelenhettem meg az oldaladon úgy, mint egy csövesbánat, nem? Elég, ha hétköznaponta vagyok az - vigyorogtam rá lazán, ahogy még egyszer végig mértem, mielőtt átsiettünk volna a másik folyosóra az italhoz. - Azt már csak te tudod! - szabadkoztam szintén mosolyogva, de szerencsére nem kellett tovább győzködnöm, magától is ivott, azonnal két kortyot is. Hah! Még itt a végén többet fog inni, mint én, milyen ciki már! Csak felnevetek rajta, ahogy azt mondja, nem jobb. - Bocs, tényleg nem a legjobb, de ez van most itt a közelben... - szabadkozom megint, azt persze nem teszem hozzá, hogy a messzebb lévők sem sokkal jobbak egyébként. Elismerő arccal nézek rá. - O'Hara, már most lehidaltam! Nem sokan bírják ki fintorgás nélkül ezt a szart, minden tisztelet! - vigyorgok rá, majd gonoszkásan megvillan a szemem. - Bár a konok faarc mindig is erősséged volt, nem? - ugratom, ahogy kinyújtom rá a nyelvemet is egy pillanatra.

- Még szép, erről van szó! - emelem fel a hüvelykujjamat mosolyogva, ahogy ő is villant egy apró mosolyt. - Ember, sokkal megközelíthetőbb és szimpatikusabb vagy így! Ha ilyet is tudsz, miért kell állandóan a morcos pofidat néznünk, hm? - szóltam be neki, miközben az öklömmel nem túl erősen megütöttem a felkarját. Azért ne szokjon hozzá a szent beszédjeimhez, ugyanúgy fogom baszogatni, mint eddig. Folytatom is. - Vagy annyira unatkoztál, hogy gyakoroltál vagy mi? - húzom továbbra is az agyát, aztán abbahagyom, inkább szeretném, ha lelazulna ezektől, mint befeszülne, szóval ha túlzásba vinném, még most leállítom magamat. Helyette inkább egy lágyabb mosollyal nézem, hogyan reagál az apróságra, amit hoztam neki. Szerintem örül neki, de nem annyira egyértelmű. - Ha nem tetszik, nem kell ám felrakni, szedd le nyugodtan! Nem fog rosszul esni, tényleg! - nézek rá teljesen őszintén. Asszem, ez az "adunk valamit ilyen bálokon" általában fordítva szokott lenni, de egyrészt mindig is kurvára basztam az ilyen "Így szokás" dolgokra, másrészt én meg rohadtul nem vártam semmit tőle és remélem, nem is jut eszébe most vagy kezdi el rosszul érezni magát vagy éppen húz elő valamit. Azt hiszem, az, hogy mi együtt megyünk erre a bálra, kicsit sem úgy indult, mint a legtöbb párnál valószínűleg. Mások biztos szenteltek erre egy külön alkalmat, de nekünk nem ilyen volt a kapcsolatunk és amúgy is rendkívül kínosan jött volna ki az egész, ha ennél egy fokkal is hivatalosabban kér meg erre. Nem bírom ezeket a jeleneteket kezelni, ez így sokkal jobb volt spontán, arról nem is beszélve, hogy tisztában voltam azzal, hogy hirtelen ötlet volt neki is. Ez erősen hozzátett ahhoz, hogy ilyen szívesen elmentem vele, mert egyébként ez tényleg így volt, ami valóban meglepő, tekintve hogy októberben még azért inkább lerúgtam volna izomból, mintsem egy légtérben tölteni vele az időmet hosszútávon. Hát, erről beszéltem, mikor azt mondtam, hogy ebben a félévben annyi változás volt, mint a franc.

Miután visszatettem a palackot, meg is indulunk a bál valódi helyszínére. Egy percig csendben haladok mellette, amíg lélekben elvégzem az utolsó simításokat, hogy teljes fókuszban legyek. Ahogy haladunk, néha vetek egy pillantást a mellettem sétáló, egyébként tényleg rendkívül csinosan festő fiúra. Mondtam neki, hogy megmutatjuk, hogy ő a Roxfort egyik bajnoka és ezt komolyan is gondoltam, de most először száll át a fejemen az, hogy vajon ha Tetsuya meglát a fiú mellett, aki miatt a tavalyi félévem ennyire gatya volt és aki miatt az év elején annyit mérgelődtem, akkor azon kívül, hogy nem fogja érteni, vajon... Vajon megbántódik? Most realizálom csak, hogy igencsak sok minden miatt lehetett mérges ás megbántódott: egyrészt nem mondtam el neki, hogy Connorral megyek, pedig nem azért nem tettem, mert titkoltam volna, hanem egész egyszerűen szünet volt és nem jutott eszembe, hogy nem mondtam el neki. Másrészt nem vele megyek. Igen, ő lett volna a legelső ember, akire gondolok (így is történt), de nem mehettem vele, ha nem akartam azt, hogy a kiszemeltje teljes mértékben ignorálja a picsába az élete hátralevő részére. Akármennyire is faszság volt ez az egész, de miiindegy. Szóval kivételesen rohadtul előretettem másnak a boldogságát, ami nem rám vallott, de hát Tetsuyáért igen sok olyan döntést meghoztam már, amit másért soha a büdös életben nem tettem volna meg. Lassan tiszteletbeli harmadik bátyám lesz, de komolyan... Mondjuk, azt nem tudom, ennek ő is örülne-e, na mindegy. Harmadszor pedig nem tudnám hibáztatni, ha úgy érezné, hogy elárultam őt. Be is basz az érzés, hogy eddig ez hogy nem jutott eszembe... Hiszen azon kevesek közé tartoztam, akik tökéletesen végignézték, mennyire rosszul esett neki, hogy nem ő lett a bajnok. Ott voltam, amikor Hera meghozta a hírt a Gyengélkedőre, hogy nem ő lett, ott voltam, amíg lábadozott, láttam, hogy nem lesz sokkal jobban, ott voltam, mikor bár a fizikai sérüléséből meggyógyult, a lelke nem lelt megnyugvásra annyira, mint amennyire szerettem volna elhitetni magammal. Aztán ott volt a búcsúlevele... A levele, amiben elköszönt, hogy ő itt hagyja ezt a világot, minket is. Rég borított meg annyira valami, mint az, hogy elkéstem (ami igazából így volt, mert kibaszottul nem rajtam múlt, hogy a kishaver életben volt) és a beszélgetés is utána. Azóta eltelt egy kis idő, össze is szedtem magamat, de időről-időre olyan gyomorgörcs kapott el, hogy néha meg kellett állnom, hogy megkapaszkodjak és ne hányjam el magamat. Nem szabadultam a néha megtámadó hangoktól, amik azt suttogták a fülembe: De mi van, ha legközelebb tényleg megteszi? Nem leszel ott... Azt hiszem, továbbra is csak ketten vagy hárman tudunk az esetről, én legalábbis nem mondtam senkinek, szóval ja, jobban voltam, ő is, de azért néha odavágott az emléke az egésznek. Szóval teljesen megértettem volna, ha minden után úgy érezte volna, hogy telibe szarom az érzéseit és elmentem azzal a sráccal a bálra, aki miatt (részben) belekerült az egész szargödörbe. Nem mintha szerencsétlen O'Hara tehetett volna erről ugyebár, ő csak bedobta a kis nevét. A kurva életbe! Na, mindegy, majd megnézem, hogy reagál az egészre és ha nem szűröm le ennyiből, majd beszélek vele, úgyis szerettem volna vele is egy kis időt tölteni, biztos vagyok benne, hogy O'Hara sem bánja, ha egyrészt nem lógok a nyakán és idegesítem egész este, lesz egy kis nyugija, másrészt biztos lesz valami bajnokos rész vagy legalább csak odamegy Roxyhoz és Zafirához egyszer, ugye?!

Erről eszembe jut, hogy talán nem készültünk fel eléggé erre a szocializálódásra kellőképpen. Mármint nekem nem esett nehezemre teljesen idegenekkel is akár tök jól érezni magam, Connor volt a gyengébb láncszem ebből. Mondjuk, ő meg félhetett attól, hogy valami kriminálisat teszek a bálon, de megígértem, hogy nem fogok. Őt kicsit sem féltettem attól, hogy tudja, hogyan kell megfelelően viselkedni.

- Te figyelj csak! - szólalok meg már bőven félút után. - Ugye, készítetted az antiszociális lelkedet arra, hogy itt beszélgetni kell majd emberekkel, hm? Egyrészt ez kell, ha jó benyomást akarsz kelteni a sajtónál, másrészt engem hívtál el és az én lelkem sóvárog a szociális interakciókra, úgyhogy így jártál! - dramatizálom túl vigyorogva, de amúgy tényleg így van. - Illene talán beszélni a többi bajnokkal és párjukkal legalább. Szerintem a legjobb választás, ami segítene is, Annie-Barbon páros. Én nagyon jóban vagyok Annieval, Barbonnal is jól elvagyunk, szerintem vele könnyen megtalálnád a közös hangot, Annie meg egy tündérbogyó, nem sok rizikó van benne, hm? Én kifejezetten örülnék, ha töltenénk velük több időt, akár a közelükben is lehetünk, nem tudom, egyáltalán a bajnokok egy helyen lesznek vagy mindenki ahol talál helyet? - pillantok rá kérdőn. Ajaj, megint elkezdődött a szófosás. - Egyébként még egy ötlet, de szólj rám, ha sokat jár a szám és faszságokat mondok csak. Szóval tudom, hogy nem annyira komfortos neked ez az egész sok emberrel való beszélgetés, ha gondolod, igyekszem vezetni a beszélgetést, hogy neked ne kelljen annyit, amikor van rá lehetőségünk. Persze csak ha szerinted ez segít vagy jobb lenne, nem akarlak itten elnyomni vagy valami, félre ne érts! Biztosan kell úgyis nyilatkoznod majd párszor. Meg ha már nagyon-nagyon fos egy szituáció és menekülnénk belőle, jelezzünk majd a másiknak, hogy mentsük ki egymást, jó? - nevetek rá vidáman annak ellenére, hogy a gyomrom a saját gondolataim miatt apróra zsugorodott. El kellett volna hoznom az üveget, a rohadt életbe, nem is lesz itt alkohol. Vagy legalább elrejteni az MDMA-mat a ruhámban valahogy. De miért nem tettem? Nehogy véletlen lebukjak és beszopjuk. Fasza. Shajj, hogy ennyire kell figyelni erre a sok szarra! És hogy én mennyire utálok amúgy ilyen formában kikerülni a háttérből, nem hiszem el! Ahh, mindegy, akkor is kurva jól fogjuk magunkat érezni ma este, ha törik, ha szakad. Mikor megérkezünk a terem bejáratához, egy pillanatra megtorpanok, hogy befogadjam azt a sok mindent, amit látok.

- Azta! Oké, ez kurva jó... Akarom mondani, rendkívül fenségesen néz ki az egész hely! - javítom ki magamat krákogva, ahogy elsuhan mögöttünk egy tanár vagy felnőtt, nem tudom, nagyon gyors volt. Intek Opheliának és Holdennek is, akik rabszolgamunkára lettek kárhoztatva a mai este, küldök nekik egy feltartott hüvelykujjat és hogy küldöm nekik az erőt, mielőtt Connor felé fordulok. - Utolsó kérés-kérdés-óhaj-sóhaj? - nézek rá mosolyogva, csillogó szemmel: azonnal kezdem átvenni a bál hangulatát, kezdek elememben lenni, a testem feltöltődik még több energiával, szó szerint kivirulok még inkább, remélem, a jó kedvem és vibráló aurám ragadós annyira, hogy O'Hara is lelazuljon, sőt, jól is érezze magát egy ilyen eseményen. Heh, majd szórakoztatom a kiváló beszélőkémmel, biiiztos nagyon fogja élvezni. - Na, basszunk oda nekik, jó?

[- O'Hara, már most lehidaltam! Nem sokan bírják ki fintorgás nélkül ezt a szart, minden tisztelet!]

Amíg az élet majd idetalál

2006. január 13.

(17:30-17:45 körül)

- O'Hara, már most lehidaltam! Nem sokan bírják ki fintorgás nélkül ezt a szart, minden tisztelet! - vigyorgott rá a lány.
- Madam Pomfrey vérgyarapító elixíréhez képest, amit az első próba után kaptam, ez még egészen finom is… - válaszolta, jelezvén, hogy semmi tiszteletreméltó nincs abban, hogy fintor nélkül kibírta az italt. Egyébként a javasasszony főzete tényleg kibírhatatlan volt, és ráadásként egy egész napig, óránként kellett belőle fogyasztania a fiúnak. De végül is, Connor úgy volt vele, hogy apró ár volt ez azért cserébe, hogy akkora szerencséje volt a Tarasque ellen.
- Bár a konok faarc mindig is erősséged volt, nem?
Felvonta a szemöldökét, majd Gemma kiöltött nyelvére pillantott, és elnevette magát.
- Ember, sokkal megközelíthetőbb és szimpatikusabb vagy így! Ha ilyet is tudsz, miért kell állandóan a morcos pofidat néznünk, hm? Vagy annyira unatkoztál, hogy gyakoroltál vagy mi?
- Nem tudom… - felelte, miközben a felkarját dörzsölgette ott, ahová Gemma belebokszolt. Nem akarta azt válaszolni, hogy mosolyogni és kedvesnek lenni sokkal fárasztóbb számára, vagy hogy kevés olyan ember van körülötte, akit tényleg kedvelne és jól érezné magát a saját bőrében a társaságában. - Ja igen, tükör előtt próbáltam el, és végül Travers választott a top három esélyes mosoly közül.
Nem zavarta, hogy Gemma ugratja őt, sőt… Ettől érezte csak igazán azt, hogy kezdték maguk mögött hagyni a korábbi, viharos kapcsolatukat.
- Szóval szimpatikusabb vagyok így? Gemma Jenkins… a végén még megkedveled a folyton komor, bunkó, rohadék, mindenkin átgázoló, aljas, féreg, szemétláda, semmirekellő, gonosz Connor O’Hara-t? - most a fiún volt a sor, hogy szekálja egy kicsit a báli partnerét. - Vigyázz, ki ne derüljön a többiek előtt, mert akkor lőttek a te megítélésednek is. Bár gyanítom, már önmagában azzal vesztettél jó pár szimpatizánst, hogy ma eljöttél velem ide. Ez nem zavar téged? Tényleg… Egyáltalán mit mondtak rá a barátaid, hogy egy magamfajta suttyóval érkezel?
Talán csak a gyors egymás után elfogyasztott alkohol oldotta meg ennyire a nyelvét, maga sem értette mitől jött rá ennyire a szómenés.

Tényleg örült a lánytól kapott kitűzőnek, de képtelen volt kimutatni mennyire is. Ez a képesség ugyanúgy hiányzott belőle, mint az, ami ahhoz kellett volna, hogy a társaság középpontja legyen. A különbség csupán az volt, hogy míg az utóbbira nem is vágyott soha, azt azért szerette volna, hogy a saját érzelmeit képes legyen jobban megérteni és megélni. A gond ugyanis ezúttal is az volt, hogy nem tudta miként reagáljon le egy olyan helyzetet, mint az elérzékenyülés.
- Ha nem tetszik, nem kell ám felrakni, szedd le nyugodtan! Nem fog rosszul esni, tényleg! - mondta a lány.
Connor elszégyellte magát. Érdekes módon ezt az érzést már jól ismerte, és képes volt dekódolni az okát: ő maga nem hozott semmit a lánynak.
- Dehogynem, nagyon is tetszik. Sokkal jobban, mint ez itt - mutatott a denevéres kitűzőjére. - Csak… Én nem hoztam neked semmit. Sosem voltam még ilyen bálon és… őszintén szólva fogalmam sincs mi a szokás ilyenkor, magamtól meg… Hisz ismersz milyen bumburnyák vagyok!
Gemmára pillantott, majd gyorsan abba is hagyta a mentegetőzést, látván a lány arcát, és onnantól már egyáltalán nem is bánta, hogy nem hozott virágot, vagy valami hasonló nyálas dolgot neki. Sőt mi több, a karácsonyi ajándék miatt is kissé elbizonytalanodott, hogy mennyire volt jó ötlet.

Pár percig csendben haladtak a bál helyszínéig, miközben Connor újból és újból Gemma felé pillantott, egészen addig, míg egy alkalommal össze nem találkozott a tekintetük. Onnantól nem mert annyira látványosan bámészkodni, hiába tetszett neki olyan nagyon a látvány.
Aztán úgy félúton, Gemma megtörte a csendet és elkezdte szépen komótosan felhívni Connor figyelmét arra, ami amúgy már tudatosult a fiúban, hogy ezen az eseményen igenis beszélgetni, jópofizni, nevetgélni kell másokkal. Egyszóval pont úgy kell viselkedni, amilyen ő nem volt.
- Fel lehet erre készülni? - szúrta közbe, bár valódi választ nem várt rá, és nem is kapott, mert Gemma csak folytatta, immár azon ötletelve, hogy milyen társasághoz lenne érdemes csapódniuk. Konkrét javaslata is volt: az Annie-Barbon páros, merthogy szerinte Connor könnyedén megtalálná a közös hangot az Ilvermorny fiú bajnokával.
Felhúzta szája jobb sarkát.
- Tudom, hogy nem vagyok könnyű eset, de kínozni azért mégsem akarlak azzal, hogy egész este csak az én társaságomban kelljen lenned. Tudom, hogy muszáj lesz másokkal is beszélni… Bár valóban nem tartozik az erősségeim közé a bájcsevej. Egyébként Barbont ismerem, pár hete közösen sörözgettünk Roxmortsban…
Szóval ő már tudja mire számítson tőlem, nem éri majd meglepetés, és talán téged sem égetlek be annyira - gondolta magában, de nem tette hozzá.
- Nem mondasz faszságokat, és örülök, hogy ennyit beszélsz. Köszi, hogy segítesz abban, hogy hogy ne csináljak totál idiótát ma magamból. Bár Vitrol nem fogja megköszönni neked, hogy megfosztod őt pár szaftos sztoritól…
Connor tudta, hogy a firkásznő csak a pillanatot várja, hogy mikor hozhat le egy újabb cikket a Roxfort beszámíthatatlan és agresszív bajnokáról, de nem akart újabb esélyt adni neki a fröcsögésre. Épp elég támadófelületet biztosított már neki a Morrissal történt verekedésével, meg a Tarasque elleni próbával.
- ...Meg ha már nagyon-nagyon fos egy szituáció és menekülnénk belőle, jelezzünk majd a másiknak, hogy mentsük ki egymást, jó?
Connor nevetett. A harmadik korty szesz is leérhetett…
- Oké, a jelszó az, hogy „banán”.
Megálltak az ajtóban, és a fiú magán érezte a társak vizslató tekinteteit, ahogy azt pásztázták meglepetten, hogy mégis milyen idióta, önutáló ember volt képes Connor O’Hara párjaként megjelenni itt ma este.
- Utolsó kérés-kérdés-óhaj-sóhaj?
- Magunkkal kellett volna hoznunk a dugipiát… - felelte szárazon, majd nagy levegőt vett és Gemma társaságában belépett a bálterembe.

[✦Do I make you sick?It's f*cking sickening ✦]

✦Do I make you sick?
It's f*cking sickening ✦

To: Vianne M. Gardner

TW:szégyenítés történelmi és egyéb jelleggel, tájszavak, vérfertőzés említése, szexizmus, férfigyűlölet,szexuális utalások

Hát nem olyan mindegy nekem ez, mint Harpers Ferryben a szüreti mulatság, amitő’ aztán egészen kislány korom óta vagyok eltiltva? Ezután már nem, hogy átöltözni nincsen nagy passzióm, de egyenest vissza se battyognék ezekhez a orrfönhordós népségekhez. Hát honnan szalasztották ezeket? Pökhendről? Degecről? Az egyetlen dolog, amiért én még kénytelen vagyok erre egyetlen percet is vesztegetni, az a tény, hogy Vianne kis párja vagyok -na nem abban az orosz leszbikus lányzenekaros értelembe’, mert aztat mi aztán nem, soha- és még Vale-t meg Barbont is jó’ meg köllene tekinteni, mielőtt is feladom ezt a kínos forgolódást.

Nem vót életem legfenntarthatóbb ötlete ez a harisnya, azt mán én magam is meg tudtam állapítani, nemigen kell hozzá doktornak lenni, hogy feltűnjön, hogy harisnyában bálba menni kicsit csabrádi dolog, de hát mégsem jöhettem egy szál bundában. Pedig ezek aztán megérdemelték volna, hogy így tegyek, azt egyszeriben ledobjam magamról a jószágot, mikoron villan a kamera s biz villantsak magam is. Rohadt prűd népség, gondolom ezeknél is csak azért nincs annyi tiniviselősség, mer’ előbb dobálják meg az embör lányát fogamzásgátló bájitallal, mint hogy elmondanák neki melyik lyuk mire is való.
-Sajnálom, дорогая -simogatom meg a válltá, ahogy az angolok, angolos távozásra késztetnek, hogy a kurvanyját az összesnek, majd nem feledem el jól megnézni, hogy ezek itt mibe suhannak, de ha csak egyetlen seggig dekoltált neglizsét meglátok, megmutatom nekik az orosz népharagot!
-Nem, ha te se hallottad sehonnan, meg én sem, akkor jön szépen vissza-mosolyodom el, végül is ő csak többet ke’ mán tudjon jómagamnál, aki mostanság kerülöm az emberi lelkekbe való belehesszelést, nehogy véletlen még a bájitalom ellenére is megeredjen itt bármiféle vér, bár…lehet ijedtében beengedett volna ez az öntött ürge, ha találkozik a rémületes vérkönnyeimmel. Ezt csak oroszul merem gondolni, me’ nemigen szeretném, ha Vianne úgy egyébként arra cseszné el az idejét, hogy érettem feleslegesen dévánkodjon. Mondjuk ebbe bele kellett vóna bújni, akkor nem kéne azon aglálódni, hogy ugyan mi a szart érez egy ilyen erkölcscsősz!

Aztán, ahogy sétafikálunk a magunk bajával a buszig, nem bírom magamba tartani az összes random dágványt, amit Angliáról a királyaikról, meg úgy általában a politikájukról tudok és akkor még nem is mondtam semmit Lady Di-ről, pedig atyám a mennyekben…micsoda nő volt! Annyi jóindulat azé’ van bennem, hogy csak olyan részleteket említsek meg neki, amik érdekesek lehetnek, tehát nem csúszik bele végtelen dögunalmába egy árokba tőlem, hogy ott igyekezzen addig némán feküdni, míg meg nem szabadul a töridilimtől.
A Merlin-figurán azé igen jócskán szórakozom, mert legalább öt percnyi szemöldökrángatózásomba kerül, mire kitalálom, mi az istenről van itten szó tulajdonképpen. Arra meg már ki sem akarok bukkanni, hogy a félig-egészen-negyedír az milyen lehet, mert én is csak úgy vagyok orosz, ahogy az import szmetana, amelyiket csak úgy leveszed a polcró’ anélkül, hogy valaha is látta volna Vlagyimir Vlagyimirovics Putyint medvegelni.
-Gondolom én, Merlin-figura alatt Dumbledore-t érted, mert ám az is nagy franc volt a maga idejében, ahogy olvastam és esélyes, hogy ő is nagyon kedvelt homokozni-vonom meg a vállam, há’ szoktam én ilyen teljesen indokolatlan dolgokat olvasgatni, mikor le illik foglalni magam, mert hát a téli szünet minden resvedt percében sajnos mégsem lehetett Grisha nyakába lihegni, pedig jó lett vón, mert korábban már kezdtem azt gondolni, hogy képes lennék egészen elfelejteni, amit vele érzek, ha nincs folyton a számban, vagyis a közelemben.

Azé’ azon ritka jót derülök, milyen szomorúan pislogtak vóna az írek az üres fődjüket turkálva, ha nagy és jóindulatú Anglia odavetett volna nekik egy kis borravalót, szerintem azok mán a bornak magában is tudtak volna örvendeni, de hát ölég szegény írekből, mert csak nevetve bírom forgatni a szemeimet arra, hogy Vi két szép szónak is így tud örülni. Jó, hogy még kis pállott szájú kölökgólya koromban össze volt kedves szedni, mert lehet, hogy nélküle ebbe a rohadt életbe’ nem lett volna egy barátom sem, ha rajtam múlik. Megszólalni is alig bírtam az ijedtségtől, hogy majd kiröhögnek azért, ahogy beszélek, de Vi soha az életben nem röhögött rajtam, csak akkor, ha én is azt akartam és ezért örökké hálás leszek neki.
-Mi? He?-pislogok jobbra-balra, mint az ellő tehén, aztán meglátom a mandrót, aki valamiért itten le igyekszik kapni az embereket és, hogy hathatós legyen a kontraszt, szétnyitom a bundám, miközben a szokásos russian bitchface-emet villantom meg a kamerának. Na ha belőlem ennyit kap a média, az úgy látom ippeg ölég lesz mindenkinek, csak ugye Grisha meg ne lássa!
-Hát szivike, vagy újságíró volt vagy valami perverz]-nézek a fazon után gyanakodva, mert ezeknél itt a hidegbe-esőbe ugyan mit lehet tudni? – de nekünk már oly mindegy.

Érdeklődvén kagylózom a kérdésre, bár, mikor a testvéri szeretetet említi, ami ugye úgy tudja melengetni a keblemet, már nem vagyok benne biztos, hogy szeretnék válaszolni, de azé’ bólintok,  Maddock fater említésére pedig csak diszkréten vágok undorodó fejet, végül is…férfiak, elrettentő példának vannak, meg annak, hogy megcsinálják azt, amit én nem akarok. A kérdése után meg csak még biztosabbá válok ebben, baszki há’ hogy tud valaki ilyet mondani a szájával?
-Aki erre veri, az csak magának veri-állapítom meg, me’ nekem aztán vannak gondolataim a szexuálitásomról, amiről sokáig azt se tudtam, hogy eszik-é vagy isszák, de switcher, my ass!
Ennyi erővel én is jártathatnám a lepcses szám hosszan arról, hogy hány nőt tudnék felszedni, aki állítja, hogy olyan egyenes, mint főút, aztán valójában szerpentin az egész.
-Oh отвратительный-legyintek, nincs oly férfi a földön a bátyámnak kívüle, aki egy kicsit is tudna érdekelni, túl a jócimboraságon, főleg nem az , ami a gatyájukban van, na nem, az viccnek is rossz- nekem erről az a véleményem, hogy ha szerintük a legjobb dolog, ami történhet velem, az az ő egylukú tilinkójuk, akkor csak azt tudom mondani, hogy nekik is azt köllene próbálgatni, nem pediglen az én türelmemet. Én férfiakkal…kártyázni se szeretek -legyintek rá. Switcher, há’ meg köll egybül bolondúni, mi lesz a következő, a witcher?
-Akkoron most én kérdezősködnék, ha lehet-igazítom meg a hajzatom kicsit majrésabban, mint szoktam- mikor te hallod aztat a sok mindentet, ami ezekből itt jön…nem keveredsz meg? Mindig tudod, hogy mit gondolsz te és mit ők?

[TW]

2006. 01. 13. péntek

Varvara Chernov

19:00 körül

here comes the fashion police

TW szexuális utalások, szégyenítés, férfigyűlölet, szexizmus

- Sose bukok meg mágiatöriből, ha te tartod azt. Vagy ha szabad asztalválasztás van. - kuncogok az elmesélését hallgatva. Már nem emlékszem, hogy volt-e szó egyáltalán az írekről és munkájuk kizsákmányolásáról RBF-en, mondom, nem tanultam rá, de ha Varvara tanítja, tuti megírom kiválóra. Mindig is tudtam, hogy nem velem van a probléma, amiért megbuktam mágiatöriből! Kellett nekik ilyen unalmasra tartani, és kellett nekik távolabb ültetni a többiektől, nehogy kiolvashassam a helyes válaszokat, hogy tudjam, mikor melyik betűt kell bekarikázni… Nem baj, karikáztam azért, rajzoltam pár virágot és szívecskét a lapomra, és szépen dekorálva írtam oda egy szomorú fej mellé, hogy nem tudom. Feltehetően a MACUSA-nak akkor is kellek, sőt, talán annál inkább kellek, de ha még sem, a Hootersnél mindig van felvétel, aztán majd lesz valami. Az erkölcsöket amúgy is elhagytam már valahol menet közben, amire a fatökű angolok nem győztek emlékeztetni akkor, amikor nem engedtek be minket. Álnok népség, pedig ha tudnák, hogy a törpicsek bűbájtan professzor és a tavaly nyugalmazott Bimbájuk hányszor és hol…! Aztán még házasok se voltak.

- Nem fogod még elhinni, ki szeret még ho… Nem, nem, nem, nem szabad, felejtsd el, amit mondtam! - elharapom a nyelvem, pedig égek a vágytól, hogy megoszthassam a pletykát vele. Egész héten úgy zizegett az a kettő, nehéz volt nem hallani őket, borzalmas volt. Még rosszabb, hogy még csak meg sem oszthatom a friss pletyit Varvudiussal, mert ígéretet tettem Senor Herrerának, hogy leszokok erről és nem élek vissza többé a legilimenciámmal. Amióta Madrigal prof megbüntizett, és elkezdtem a spanyol auror magánóráira járni, igyekszem komolyan venni ezt, de ki mondta, hogy egyszerű lesz? Most is majdnem kicsúszott a számon valami. A bünti perselyem egy dragottal lehetett volna gazdagabb, ha nem állok ellent. Minden alkalommal, amikor olyat csinálok, amit nem kéne, bedobok egy érmét, nyáron meg majd felajánlom a dellát mondjuk egy menhelynek. Szóval, ha mégis elmondanám Varvarának, amit tudok, akkor azzal végül is jót teszek…

Pedig esküszöm ám, hogy ezt mondta! Ott helyben én is kellően felháborodtam ezen az egész switcher dolgon, épp úgy, mint ahogyan rongyokat adtak Vale the Mightynak az Első Próbára. És akkor ezek azt akarják, hogy én legyek a Personal Legilimens Assistantjuk… Kiráz a gondolatra a hideg, pedig már évek óta emésztem a tényt. Nem baj, év végén lesz itt Vianne temetés, fel is fogom kérni Varvaruskát, hogy legyen oly kedves és vállalja a ceremónia levezénylését, mely során eltemetjük a fiatalságom és a szabad döntéshozatalhoz való jogom. Switcher ide vagy oda, azért az én agyamat nem fogják úgy kimosni, mindegy, hogy Maddock apuka hányszor próbál lenyűgözni.

- Ne aggódj, Varvarina Varjushka, ha legközelebb ilyet veszek észre, megfogadom, hogy továbbra is visszaélek majd a hatalmammal, hogy figyelmeztessek minden leányt a veszélyre. Nem érdekel, hány dragotot kell bedobnom érte a perselybe! Ha rajtam múlik, egy férfi se fogja azt hinni, a hancúrvesszője a világ közepe! - elfér az a malacban, rózsaszín is, jó helye lesz ott. Aztán majd azért is büntethetem magam, ha mégis egy fent nevezett hancúrvesszőre fanyalodok, de nem más ez, mint bizonyíték rá, a szexualitás nem választható. Nehéz ez, miközben jól tudod, az összes férfi csak egy délibáb. Messziről megoldásnak tűnnek, de mire odaérsz, már tudod, hogy csak üresség van a helyükön.

- A legtöbb férfinál amúgy is az ego az egyetlen dolog, ami képes kielégíteni önmagát. Maradhat egyedül az összes, aztán sírhatnak, hogy de rossz, hogy elmagányosodnak. - és még csodálkoznak, hogy inkább a medve, mint ők…

Már a buszhoz érkezve hallgatom a nekem szegezett kérdést. A Horned hálója üres, már mind a bálon vannak, mi viszont dobunk még rajta, hogy még inkább fashonably late legyünk, ha eddig nem lett volna elég. Persze jó lenne Vale-lel és a barátnőjével koccintani, igaz, őszintén nem tudom megmondani, miről fogok én beszélgetni Heliodorával. Legalább kellően összeszedettnek tűnik, talán kell is egy ilyen pólus Vale of Bates mellé.

- Miért ne tudnám? Bár Senor Herrera véletlen épp emiatt aggódok. Szerinte felnőtt koromra begolyózok, ha nem kezdek ezzel valamit, és akkor mehetek a vicces házba a mosolygó emberekhez. - nem pont így fogalmazott, a lényeg viszont talán nem ez. Pálcasuhintással a ládámból kiidézek pár mentő ruhát, és ki is szemelek egyet, ami talán jó lehet Varvusra – a harisnyánál többet takar, a méretén kell csak kicsit igazítani egy bűbájjal, meg szerintem a rózsaszín nem az ő színe, de ez semmi olyan, amin ne tudnánk segíteni.

- Én gyerekként azt hittem, mindenki ugyanígy érzékel, mint én. Még most is nehéz elképzelnem, hogy milyen, ha nem. Először csak azt hallottam, ha valaki rám gondolt, és hát elég sokat gondoltak rám. - mégis csak én voltam a gyerek, aki megtett mindent azért, hogy középpontban legyen, figyeljenek és büszkék legyenek rá. Nem voltam kifejezetten problematikus kölyöknek, ha a legilimenciát nem számoljuk, állítólag alig sírtam csecsemőként.

- Ne úgy képzeld el, hogy olyan szépen hallom, mint a valós beszédet. A gondolatok csaponganak, cseppet se olyan összeszedettek. Néha csak pár szó, egy benyomás, a hangok is egymásra csúsznak. Az egyik pillanatban még arra gondolnak, nincs-e elírás az újságcikk címében, amit olvasnak, aztán arra, hogy vajon raktak-e cukrot a kávéjukba, majd bevillan a legféltettebb titkuk, miközben teljesen másról beszélnek. Nem tudom, Varv, ennek van így értelme, sikerült válaszolnom? Kaotikus és kusza az egész. - főleg a fura akcentusok és idegen nyelvek mellett, bár azokból legalább nem kapok benyomást. Az egész életemet így éltem le, és kezdem kapizsgálni, hogy még mindig csak felszínét kapargatom annak, amit tudok, azért akar engem a MACUSA ennyire.

- Ezt megnézed? Szerintem majdnem a méreted, kicsit kell igazítani rajta. Megtarthatod, hat dolcsiért vettem egy magnix garázsvásárban ezzel együtt. - odanyújtom neki a kinézett kis ruhácskát, és mutatom meg a saját, élénkebb rózsaszín csodámat, mielőtt kibújnék abból, amit eredetileg akartam viselni.

[✦Do I make you sick?It's f*cking sickening ✦]

✦Do I make you sick?
It's f*cking sickening ✦

To: Vianne M. Gardner

TW:szégyenítés történelmi és egyéb jelleggel, tájszavak, vérfertőzés említése, szexizmus, férfigyűlölet,szexuális utalások

-Há’ egyébnek iránta szólhattál volna a száddal, hogy mondjam el neked a teljes mágustörténelmet pletykákon keresztül, osztán akkor nem kellett vóna  ez az egész blama-rázom a fejemet nevetve, mer’ eddig is itt vótam, én meg ez a fene nagy tudásom, ami amúgy nem annyira jó semmire azonkívül, hogy engem amúgy egészen jól elszórakoztat, meg lehet itten villogni vele, mint ahogy a színestelevízióu teszi nagy viharokban Harpers Ferry szerte.
-Na, most ez nem kapcsolódik nagyon semmihö’, de kíváncsi vagyok, meddig fogsz rá emlékezni. Vót ezeknek a marha dicső angoloknak egy királya, akit úgy hívtak, hogy John. Na ez a John, ez írtó gedva stratéga volt, és hát sikerült neki elvesztenie a britek összes francia területit egész egyedül, mint a kisujja, még segítség se köllött neki hozzája-mesélem, egészen belelovallva magam. Valahogy mindig is ez vót velem meg a történelemmel, izgalmas volt, ezért aztán bármiféle ezer éve lezajlott baromságot képes voltam a fejemben tartani mint tyúk a magot a begyibe, többek között ez a szerencsétlenül járt fődönfutkározó John-t is- szóval ez Johnny fiú kapott egy jó kis gúnynevet és a mai napig úgy ismerik, hogy Fődnéküli John, mert hogy egész életibe ezt az egy dógot sikerült neki abszolványi, ami amúgy azé vót igen kellemetlen, mert előtte meg az Oroszlánszívű és bizonyos források szerint egészen oroszlánszagú Richard vót porondon, aki meg ugye ezeket a területeket vót oly szíves összeharácsónyi.
Na itten be is fejeztem az indokolatlan fejtágítást, mert nyilván tudom, hogy Vi-nek már sok szüksége nincs rá, de egyszer életében még jól jöhet, ha esetleg valaki a fejiben akarna turkesztálni, aztán belenyomhatná ezt a se köze, se bűze sztorit a illetékes képibe, végül is ez is lehet egyféle hadviselés, ehe?

Arra, amit mond, vagyis hát ugye nem mond, mert valamilyen okná’ fogva nem lehet  neki, azért felfigyelek. Nem mondom, hogy nem élem lefelé az életemet nyugodtan és boldogon mindenféle pletykák nélkül, mint a lourdes-i Szent Bernadett, de hogy az őszintétet megválljam, éppen azért nem én vagyok lourdes-i Szent Bernadett, amellett, hogy már igencsak meghalt, hogy én azé’ mégis örömmel fogadnám a híreket, szóljanak bárkiről is, bár azért, ha lehetek ilyen bátor, megvannak a magam sanda sejtései a homokot meg lapátot illetően is. Hasonló. ugye hasonlónak meleg, én meg azért csak tudok egyet s mást a saját nememhez való vonzódásról!
-Nya…akkó’ mi lenne, ha éppen csak kiböknél valami utalást, én meg rájönnék, de aztán mindketten úgy csinálnánk, mint aki mit se sejt,hmm?-pislogok rá sokat sejtetően, mert há’ rettenetes lenne azzal a tudattal létezni, hogy az én kedves barátosném, ki a gondolatok s vágyak nagy tudója, bizony olyat tud, amit én nem tudhatok! Jó embör vagyok én, ha a Biblia parancsolati alapján meg is feszíttetnék, ha nem akarja, én ugyan nem nyomkorálom erőszakossan, akkor marad az, amire én gondolok, meg, amit ő tud, aztán sosem jövünk rá, hogy a kettő tud-e é ugyanaz lenni.
-Oh котенок, egy szép nap még megmented az egész nőtársadalmat, ahogy van-mosolygok szélesen, me’ én biz hiszek benne mindenek felett, egyenesen az Úristen felett is, mert az Úristen nekem nem segített soha, ellenben Vianne már tucatszor, így ha logikusan akarunk vala működeni, hát előkelőbb helyen vannak nekem a barátaim, mint az, aki azt sugallta Mózesnek, hogy a havivérzésével döglődő nő tisztátalan állat, aztán utána biz nem szabad nyúlni semmihö’. Akkor legyenek tapintattal, oszt ne legyenek miránk tapintattal. Ennyit errül!
-Az a véleményem a férfiakrul, ami lámáró’-jelentem ki, mert Grisha kivételével, én ebben az egyben vagyok a világon a legbiztosabb ezeket a’ elmebeteg ürgéket illetőn- hogy szép, szép, de azé’ otthonra nem kő, az hétszentség!

Lehet nem kellene eztetet tőle csak így megkérdezni, de valakihö’ csak illene beszélnem mán a bajomról és bár én nem vagyok olyan nagy talentum, mint ő, talán az, amivel sújtva lettünk valahogy közel áll egymáshoz és a válasza, majd segít egy kicsit megérteni, hogy mé’ mükszöm vagy épp nem mükszöm úgy, ahogyan. Éppen ezé’ örvendek is néki, mint átlagos férfi a még átlagosabb faszaládéjának, hogy kettesben vagyunk a buszba’, legalább nem hallja senki a jeremiádomat, ha kikívánkozik belűlem.
Hallgatom a válaszát és Isten neki fakereszt, nekem az fut végig a fejemen, hogy nem ő fog itten megbolondú’ni, hanem én magam. Megtámaszkodom a falnál és várom, hogy hozzám vágjon valamit, amibe a ministránsfiú beenged elsőbálozni, közben meg azt gondolom, hogy értem a dó’got, mert valahol az érzelmeik is épp úgy működnek, mint a gondolataik, csak nem olyan tiszták.
-Áhhá,Понятно-mondom, me’ ez aztán világos, csak minden más tűnik ippeg olyan setétnek, mint a vakablak, amin a vakond pihenteti a fekete seggit. Jut eszembe segg, mikoron a kezembe kapom a gúnyát, amit választott nékem, me’ azon parádésan lehetne segítnyi, hogy ez biz rózsaszín, na de azon, hogy tán kilógik belőle az aljam...
No mindegy, igazábul, ha má' a feljemre nem vótak kiváncsiak, csak ez jár nekik, szóval mindenféle gondolkodásnak né’küle csak bólintok Vi ruhájára, hogy szerintem ez meg fog felelni az ajtónállónak, magam pedig állok neki vetkőzni, örömire annak, hogy szégyenérzetbül csak annyi szorult belém, mint a csesztohovai fekete Madonnába libidó.
-Mindjá’ meglássuk-mondom cihelődés közben, aztán visszakanyarodok a nyomorra, ami épp rágcsálja a mindenem- Találkoztam valakivel, aki…szóval olyan más vót érezni, mint a többieket. Hirtelenjibe nem tudtam, hogy hol kezdődik, ami bennem van és, hol ér véget ő. Érted?
Magamra rángatom a cuccmókot és kérdőn nézek rá, fehérnemű eddig se igen vót rajtam, nem bírta vón el a harisnya, így most se nagyon kuncsorognék kölcsön.

[TW]

2006. 01. 13. péntek

Varvara Chernov

19:00 körül

here comes the fashion police

TW szexuális utalások, szégyenítés, férfigyűlölet, szexizmus

Ez igazán kedves felajánlás volt, talán éltem volna vele, ha tudom, hogy ilyet is lehet. Bizti sok plusz pontot kaptam volna, ha meg tudtam volna jegyezni, melyik politikusnak kitől volt zabigyereke és melyik nemesnek ki volt a titkos szeretője, meg most már a listában az oroszlánszagú Ricsi is, mert az ilyen, történelmi jelentőségű tényeket valamiért sokkal könnyebben megjegyzem, mint az uncsi évszámokat, hogy mikor és hol voltak milyen felkelések és aláírások, amiket valamiért olyan fontosnak tartanak. Nekem bezzeg elég a gondolattól is (haha, Ishida, igen, van nekem olyanom <3 ) ásítoznom kell.

- Hagyjad csak. Ha megbukok mindenből, is kellek nekik. De lefogadom, Johnnynak legalább nem volt oroszlánszaga. Van róluk fotód? Dögösek voltak, jól néztek ki? - a fontos kérdések ugyebár. Állítólag itt egy szellem tanítja a mágiatörit, halott ugye a halottakról, és valahogy nem bánom, hogy nem kell erre az órára se járnom, és ennyi szabadidőm van helyette.

- Na de Vaaaaarv, rossz vaaaagy! Tudod, hogy milyen fontos ez nekem! - na a rosszalló nézést még gyakorolnom kell, helyette úgy izgek-mozgok mellette, hogy láthatóan alig tudom tartani a számat. Morális dilemmáink következnek, vajon mi a helyes? Megosztani Varvusbarbussal, amit nem kéne tudnom, de véletlenül tudok, meg szerintem annyiszor vérezné össze a csinos kis nóziját, hogy előbb vagy utóbb magától is rájönne, vagy az, hogy hű legyek ahhoz, amit megígértem Senor Herrerának, aki vélhetően maga is meleg, mint a karácsony? Elkap a deja vu érzés, mintha ezt ma már mondtam volna neki, éppen így, pont ezzel a hangsúllyal, és ugyanúgy vigyorogtam hozzá. Huh… A nagy moralizálásba sajnos az már nem fért bele, hogy figyelembe vegyem az illetők magánéletét, bicsibocsi, de a koala agyam ennyi mindenre nem tud gondolni egyszerre ugyebár. Amúgy is csak férfiak, az egyetlen jó tettük pedig, hogy amíg egymással vannak elfoglalva, addig nem nyomorítanak meg más leányzókat. Mondjuk a csúnyábbik félnek még ez se sikerül ebben az egyenletben. Elképesztő, hogy a férfiak mennyi mindent tudnak ilyen orbitálisan elszúrni egyszerre!

- Na jó, nem kell tovább győzködnöd. - nehéz dolga volt, tudom.

- Szerintem magadtól is rájönnél, de becsület szavadra legyen, nem adod tovább, mert érzem, hogy abból még baj lehet. De fogalmazzunk úgy, nem véletlen maradt ki egy kedves iskolatársunk a héten, amihez lehet, hogy köze van valakinek, akit egész évben látványosan került. Azért kicsit csalás, én bezzeg nem kapom meg a beteg-passt szerelmi bánatra. - nem akartam én ezt tudni, de akárhányszor a közelemben voltak akár csak véletlenül, folyamatosan ostoroztak, még a falon át is. Borzalmas volt.

- Azt meg kell mondjam, Varvarushka, kissé aggódok is a csékád iránt. Nem tetszik, ami a fejében van. - szerintem ezen a ponton már kevés neki, ha csak beszélgetünk vele, és mélyebbről jönnek azok a gondolatok, mint azt gondolnánk. Biztosan jobban fogok figyelni rá, mielőtt meggondolatlanságot művelne.

A szobrocskák az Ilvermornyban azért oszthattak minket külön házakba, hogy megkíméljenek mindenkit a közös magunktól. Hát ha még Vale se Wampus lenne! Bár mindig ő volt a higgadt megfontoltság a triónkból, ami talán elárul rólunk valamit.

Bár eldöntöttem már, melyik ruhám veszem fel, azért módszeresen dobálom a többi dolláros göncömet az ágyamra, hátha valamelyik megihlet, esetleg jobban el tudnám képzelni Varoshka babán. A színe nem az övé, bár szerintem észveszejtően nézne ki a megfelelő, pink ruhában, mindezt anélkül, hogy elveszítse a maga egyéniségét és báját, de eddig csak esetenként sikerült rávennem arra, hogy próbáljunk ki valamit. A pink csizma, amit majd a következő próbán történő szurkolás alkalmával fogok viselni, szintén ott hever az ágyon, nem is tudom, miért raktam oda, de pillanatok alatt akkora ruhakupleráj lesz, hogy áldani fogom az eget, amiért pálcasuhintással tudok takarítani.

- Úúú! Akkor vagy találtál valakit, aki olyan, mint te, - kibújok a cenzúrát kapott csodaszerelésből, bár még mindig nem tudom, mi a probléma vele. Prűd angolok, angol prűdség, közben meg nincs olyan takarító szertár ebben a kastélyban, ahol ne dugnának rendszeresen.

- …vagy valakit, aki visszatükröz téged. - kibújok a saját ruhámból, megy is az ágy tetejére a többihez. Már értem, miért kérdezte azt, amit. Azért tényleg vicces, hogy Senor Herrera is éppen emiatt aggódott, de aktívan dolgozok azért, hogy ilyen ne lehessen.

- Az ilyen találkozásoknál szokás kártyavetést kérni Mordraketől. Ne érts félre, nem hiszek az előre lefirkantott sorsban, a sorsszerű találkozásokban viszont igen. Ki a lány, mit tudsz róla? - meg se fordul a fejemben, hogy ne nő lenne az illető. Miért lenne férfi? Ugyan, nem jók azok még arra sem, hogy visszatükrözzenek minket önmagunknak. Engem például a nagy ruhakupac tükröz vissza, amire még felkerül a fehérnemű is, amit eredetileg felvettem.

- Sőt, talán nem is lenne hülyeség vetést kérni tőle. Vannak jobb napjai. De mégis arra kérlek, ne ugorj bele egyből all-in. - nem akarom, hogy megégesse magát. Nyilván fel kell fedeznie ezt a dolgot kettejük között, ez így elmondásra is hidegrázós sztori, oka kell legyen annak, hogy így érez.

- Nahát! Tudtam, hogy jó lesz ez a ruha! Biztos nem maradhat pinkben…? Nem…? - egy próbát megér. Kamillázok rá szépen saját mentőruhám felvételét követően. Lehet, hogy még egyszer kidobnak minket, olyan rövid, de már nem érdekel. Akkor majd máshol elfoglaljuk magunkat pár koktél kikeverése után.

[✦Do I make you sick?It's f*cking sickening ✦]

✦Do I make you sick?
It's f*cking sickening ✦

To: Vianne M. Gardner

TW:szégyenítés történelmi és egyéb jelleggel, tájszavak, vérfertőzés említése, szexizmus, férfigyűlölet,szexuális utalások

No hát hót böte dolog, hogy eddig nem repült rám mindenféle tanulási nehézségekkel, hiszen mennyit tudtam volna neki segíteni. Most is, teljesen indokolatlanul mennyi információt sikerült neki felszippantani az angol történelemmel kapcsolatban, máris hatásosabb vagyok, mint az a szerencsétlen sírbéli bolygó ártatlan, amelyik a Mágiatörténet darálja ezeknek a sótlan, stílustalan angoloknok. Ishidának is ide köllene járni, mer’ ehhöz az időhöz passzol az a pofájára fagyott, örökös búbánat. Borúra derű, szokták ugye mondani, tudja a boldogságos vérző seggű guadalupei barna Madonna, mert Ishida képéhez még életében nem fért derű! Meg is pusztú’na bele azonnal, ha mosolyognia kellene, bár azé’ igen kenetessen bazsalykodott Miguel újonnan megtaláltatott húgára -Biblia vagy latinamerikai szappanopera?-, ilyet meg még nem sűrűn láttam tőle. Lehet azt gondolja, hogy arra a szerencsétlenül járt leányra, hogy növény, amilyen csöndes meg takaros típus. Van rá biz esély, hogy el akarja ültetni, nála nem igazán lehet tudni, hogy ugyan mire készülődik.
-Hogy franc vinné őket kirándulni Pripyat-ba-teszem hozzá a dologho’, mert nemigen tartom fair találmánynak, hogy az én egyik legjobb barátnőmet itt KGB-s kihallgató tisztnek szíjja fel a hatalom orra, kizárólag a képessége miatt. Remélem legalább tudják róla azt is, hogy szórakoztató a személyisége, nagyon szereti a rózsaszíntet, és a figurás szívószálakat. Bizonyisten belefacsarodik a szívem az egész dologba, egész olyan a helyzet, mintha örökbe kellene adjam a komfortállatomat, amit szerencsére nem kell.

A szobám sarkában ugyanis lakik egy pók, akiről úgy gondolom, hogy hím, és Tikhonnak neveztem el. Már többször költöztettem hálóstul, hogy nehogy valaki rosszkedvibe’ ki találja baszarintani az ablakon vagy agyonverje a könyvével, az oly resveteg halál lenne Tikhonnak, én meg mán úgy megkedveltem. Mindig otthon van, nem nagyon megy sehova, ezé’ olyan, mintha várna engemet, pedig aztán tudja a bánatos Dimitrji Anatoljevics Medvegyev elvtárs, hogy mit gondolkozik egy pók ottan magában egésznap a falon?! Lehet semmit, lehet nem is tud így azon csesződeni, hogy miért ke’ neki itt benne lakni minálunk a lányhálóba, miért nem inkább a birtokon van neki szállása a többi pókkal. Talán Tikhon magányos, Tischának becézgetem, ha senki nem hallja. Tischát tán vissza kellene vinni a’ erdőre a többi pókok közé, hadd érezze ottan jól magát, pókolózzon, amennyit csak szeretne!
-Ezé’ mondjuk kár lenne megbukni, ha kell valami szóljál a száddal, segítek, ha tudok-ajánlom fel neki, mintha amúgy az én jövőm rendben lenne, no nem irigykedem ám az övére, cseppet sem…, de nekem mondjuk így mostan hirtelen, azt tudnám mondani, hogy nincs nagyon semmim, de ugye vissza is ugrunk az idestova nyolcszáz kerek éve halott gádzsókra- a szagáról nincsenek följegyzések, akkoriban mindenkinek átmenetet igyekezett képezni a szaga a halpiac meg a sajtpiac közt, gondolom a Fődetlen se vót jobban kimosakodva. De ha rám hallgatsz, nekem az Anne Boleyn tetszik, mondjuk még az előtt mielőtt sikerült vón’ lefejezni szerencsétlen asszonyt.

Nem akarom én feltétlen kirázni belőle, hogy ki homokos, ki szeparatista, de azé’ igencsak érdekel a dolog, bár bevallhatom, hogy megvannak a magam tippjei, mert amikoron Vianne a mások fejiben turkesztál, akkor én a kis érzelmeiket pislogom lelkesen megfelel, jobb esetben csak akkor, ha tényleg szeretném, mostanság meg úgy megy, ahogy...inkább az érzelmek akarnak engem, mint fordítva. Most is csak jelentősségteljessen pislákolok setét szemeimmel Vi felé, mert hát nekem aztán igazán elmondhatja, egyrészt nem adom tovább senkinek, mint a körúti kuruc a szájfájást, másrészt meg talán jobb is ha esetleg tudom, annál mondjuk sokkal szerencsésebb, mintha valaki olyan tudná aki énnálam sokkal rosszindulatúbb! Szerencsére nem kell sokat masszírozni, tudhassa, hogy tőlem aztán nem köll félni, de amikor elmondja láthassa, hogy nem vagyok elalélva. Tudtam én mán eztet, de ha nem is tudtam, há’ bőven vót róla harántimpulzusom.
-Hogy a pokol tüze grillezze meg a sarkukat, úgy tudtam!-csapom össze boldogan a két kezemet, hála égnek, hogy végre sikerült nekik kicsit összesöndörödni, mert, ami mindkettőben zajlik, az ész elmeroggyanat!- Megígérem, hogy még nekik se mondom el, ho’ tőled tudom. De, ami a fejébe megyen, Моя маленькая душа, az nekem se igen jópofa!
Csiná’nék én vele valamit, ha tudnék, de bármit is jutna eszembe mondani, hát nem csodálkoznám, ha azt válaszolná, hogy bizony csak a számat lebegteti a szél. Mindenteket el mondtam mán neki, amit csak tudtam, van, amikor nem lehet az embör lelkire beszélni.

Nézem, ahogy a kebelbarátosném kirobbantja ’ja gardróbot és szinte villódzik a szemem a sok rózsaszíntű’, én aztat se igen tudtam a megismerkedésünk előtt, hogy ennek ennyiféle változatja vóna. Magam a feketét kedvelem, a szürkét, a sápatag fehéret, ha nagyon jó kedvemben vagyok, netalán a setét zűdet vagy bordót-lilát, de ezeket leszámítva…? Az első dolog, amit a kapott ruhával csinálok, hogy szépen feketére bűvölöm, majd magamra rángatom úgy, ahogy vagyok, pendely né’kül, engem aztán nem zavar.
-Ebbű’ kilóg, aminek nem kellene?-fordulok a két szőkeségem másik feléből ez egyik fele, majd megmutatványozom néki, hogy milyen a történet hátulról, me’ ha nagyon nem brit-és családbarát, akkor megnyújtom egy kicsit.
Örvendek vala, hogy van ki megértse azt, ami vélem történik, de amit válaszol, az kicsit seggreejti bennem a szent lelket. Egy ideig csak összevont szemöldökkel álldigállok a rémrövid ruhámban és gondolkodom. Eztet meg hogy érthette?
-Én nem…nem gondolom aztat, hogy mink…ugyanolyanak vónánk-rázom meg a fejem, az viszont nehéz letagadni, hogy éreztem egy ilyen furcsa kapcsolódást a lánnyal, amit mással nem szoktam, de az az üresség… Nem, az nem az enyém volt, én nem vagyok hideglelősen üres! Nem! Nem lehetek az!
-Jaaaj, drága Jézus a szent kereszten lógicázvá! Hagyjá’ engem Mordrake-kel, eddig is kilelt tőle a liba, de idén még a szokásosnál is jobban meg van húzatva. Már nem fizikálisan, gondolom az neki a baja!-legyintek miközben megigazítom a rúzst a számon. Az egy dolog, hogy nem bízom Mordrake-ben meg a tudományába’, az meg hogy nemigen akarok tudnyi semmit, na az egy másik.
-Vi, nem tudok róla semmit-sóhajtok csalódottan, mert há’ ez vala a sanyarú igazság-a neve Jenna, valami…nagyon nincs rendben benn, me' latinul mondott nekem dolgokat, és Gyengélkedőn futottam bele, mikor az orrvérzéseim szemvérzések lettek. Azóta mégcsak nem is láttam, tudod…-nehéz eztet csak így kimondani, ezért inkább a ruhakupacba bámulok bele- nem is vagyok benn’ biztos, hogy létezik, szóval látod? Ugrani se nagyon bírok! Csak nem kezdek megzeberedni, ugye?
Mintha ez egy normális dolog lenne, hogy találkoztam egy fehérnéppel, aki nem is van.
-A jóisten haragja mentsen meg a rózsaszíntől, már sértésnek ne vedd!-rázom nevetve a fejem és elismerően mosolygok a barátnőmre és a szép új, szintén nem tanóra hosszúságú ruhácskájára.
-No, ha ebbe se engednek bé, felgyújtjuk a kócerájt?