Padlás

A kilincs nélküli ajtó csak akkor nyílik ki, ha véletlenül háromszor koppantasz az ajtaján - szerencsére kicsit rosszul hall, lehet, hogy három magassarkúban koppanó lépés is elég neki? Ide kerültek a mágiától sérült, már alig javítható fotelek, egy nyögéseket és sikolyokat hallató zongora - de miért is dőlnél neki? Az ablakokat bedeszkázták, a kintről beszűrődő holdfényben azonban jól látszik, hogy valaki cukorkákat és süteményeket helyezett el néhány romos szekrény nyitva álló polcain. Ha belekóstolsz, kiderül, hogy új értelmet nyer-e a csokit vagy csalunk hagyománya?

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
Princesscore
But Make It Fatal
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

18+ morbiditás, szexualitás említése, enyhe body horror

A feldolgozott történet inspirációja itt elérhető: link

1 körös szabadjáték, reagálhat, aki csak szeretne

- Élt egyszer egy fiatal nő, akit mindenki gyönyörűnek tartott. Selymes haja fényes volt, és olyan sötét, mint az éjszaka. – az egyik rozzant fotelben ülve kezdek bele a mesébe. A fő fényforrás a pálcám, amivel saját arcomra világítok, amíg a történetet mesélem. Viv sminkje, amit megengedtem, hogy rám kenjen, még mindig úgy tartja magát, mintha csak nemrég rakta volna fel rám.
Egyébként ez lesz az első és az utolsó, hogy hajlandó vagyok ennyit szórakozni a külsőmmel. Talán mégis csak inkább kalóznak kellett volna lennem Tetsuval és Gemmával. Talán tényleg nem volt szép dolog tőlem, hogy az utolsó pillanatban kitaláltam, hogy inkább hercegnő leszek. Most először és utoljára fogok ilyen ruhát felvenni, és soha többet. De egyszer az életben én is szeretnék királylány lenni. A szett része egy varázspálca, na nem igazi, hanem olyan, amivel a mugli gyerekek is játszanak, és egy nagy, csillogó, rózsaszín, érintésre világító gömb van a végén. Meg persze a pálcához passzoló stílusú tiara. Viv a hajamat is meg akarta csinálni, de addigra már elég nyűgös voltam ahhoz, hogy a hajszínezésen és egyenesítésen kívül ne akarjak több időt tölteni vele. Az se győzött meg, hogy a tiarát jobban megtartaná úgy a hajam, így ma már háromszor esett le a fejemről legalább.
Igaz, a hercegnők nem viselnek acélbetétes bakancsot sem.
- A szeme olyan zöld volt, mint a zafír, bőre pedig olyan tökéletes, mint a porcelán. Olyan gyönyörű volt, mintha egyenesen egy festményből lépett volna ki. Még azok a férfiak is elnémultak látványától, akik nem hittek a szerelemben. Mégis volt a nőben valami különös. Mindig viselt egy fekete szalagot a nyaka körül. – a sajátomban gyöngysor van, idegesít is rendesen. Alig tudok rendesen mozogni benne. Miért teszik ezt emberek magukkal?
- Erősen szorult a nyakára a fekete selyem, mely tarkójánál elegáns masniban végződött. Soha senki sem látta nélküle, Még az a férfi sem, akibe végül beleszeretett. – egy szőke srác leüt pár billentyűt a zongorán. Furcsa mód jól illik a történethez a dal, amit játszik, még akkor is, ha a hangszer nem a megszokott hangokat adja. Először a nagyon színes ruhás Hugrabugos lányra pillantok, majd Tetsura és Vivre, miközben folytatom a történetet a hatásszünet után.
- Tiszta és jólelkű férjet talált. A nő viszonozta az érzéseit – egész ügyesen nem hányom el magam ezen a részen. Ez a legijesztőbb szakasza a történetnek, de nem teljes nélküle.
- Az oltárnál hófehér csipkeruhát viselt, bársonyos haját pedig apró gyöngyök díszítették. A csipke fölött azonban ott díszelgett a fekete szalag. A férje hiába kérte, hogy legalább az esküvő napján vegye le, a nő csak halványan elmosolyodott és ennyit válaszolt: „Nem, drágám, ezt sohasem vehetem le.” Így hát rajta maradt. Viselte a ceremónia alatt, és rajta volt nászéjszakájukon is. A fekete selyemcsík még nászuk alatt is elválasztotta őket egymástól. – amúgy ewww. Magamat is meglepem vele, hogy milyen kultúráltan tudom kezelni a dolgot. Pálcátlan kezem az egyik cukorka csomagolását kezdi el bontogatni, bár valahogy megállom, hogy a történet vége előtt megegyem azt.
- A férfi szerette őt, és megígérte neki, hogy nem fogja kérdezni őt a szalagról. – de ki hisz a férfiaknak ugyebár? Remélem, mindenki tanul majd a történetből, amit egy kötetben találtam a könyvtárban.
- Az idő azonban telt és múlt, a férfi kíváncsisága pedig elhatalmasodott rajta. Sokszor kísértette a gondolat, hogy egyszerűen leveszi róla, amíg alszik. Ott volt tőle egy karnyújtásnyira, megtehette volna. Először éppen csak hozzáért a masnihoz, de el is húzta a kezét. – sötétkékké változtatom a lumos fényét a hatás miatt. Tekintetem néha a közönségemre téved. Pedig nagyon nem szeretek szerepelni, de az ilyen történeteket mindig is élveztem mesélni. Nem sokkal másabb ez, mint a hálókörletünkben Vivnek mesélni ugyanezeket. Legfeljebb annyiban, hogy másképp fognak reagálni.
- Minden nap egy picit merészebb volt. Hosszabb ideig simogatta a hűvös szalagot, vagy beszorította ujjának végét a szalag alá, amíg a nő aludt. Míg egy éjszaka lélegzetét visszafojtva húzni kezdte a masnihoz tartozó csomót és lehúzta róla a fekete szalagot. – tartok egy hatásszünetet, a kék fényt pedig vörössé változtatom.
- A következő pillanatban valami a földön koppant, mintha leesett volna az ágyról. A férfi elborzadva figyelte a szőnyegre esett fejet, és a sötét hajkoronát, ami elterül a padlón. A nő arca mosolyra húzódott, de abban a mosolyban nem volt melegség. Majd felkiáltott: „MONDTAM, HOGY NEM VEHETEM LE!” – egy hirtelen felkiáltással fejezem be a történetet.

That's horrifying! Please continue!

TW:káromkodás

Szorongatok egy pohár piát és feszülten figyelek…kétfele. És közben kibaszottul nem akarok másra koncentrálni a horror sztorin kívül, szóval ezen a ponton háromfele figyelek és csodálom, hogy nem robban fel az agyam tőle.
Hera meséi valahogy mindig lekötnek, mint valami hülye bámulok rá kíváncsian, hogy megtudhassam mi jön most, pedig néha azt hiszem, hogy már minden creepy bullshitet ismerek, ami csak létezik. A gyerekkoromat a japán regékkel és mondákkal kezdtem, amikkel addig-addig idegeltem anyámat, míg fel nem olvasott nagyjából mindent. Emlékszem, hülyére röhögtem magam az Okinawán rezidens, Bashō no sei néven futó banán levél szellemen, aminek az a fő elfoglaltsága, hogy random banánlevelekről egy arc formájában bámul rá mindenféle gyanútlanul szlalomozó emberekre és ájulásig rémíti őket.
Aztán beállt nálam a Stephen King láz, lábadozás közben is faltam a könyveit, szóval nehéz rám ijeszteni, mondjuk régebben sokat álmodtam azzal a rühös bohóccal az Azból, de ha ilyen szép megtermett kalóznak öltözött felnőttként találkoznék vele, esélyes, hogy orrbatalpalnám és mennék tovább.  Ezen formámba asszem még a Fekete Gyöngy is bevenne matróznak, legalább úgy lóg rajtam a félig kigombolt ing, mint egy rendes kalózon, a fejemen kendő, a hajamban függők, mondjuk a szemkötőtől üvöltőgörcsöt tudnék kapni, de hát mindent a hitelességért, mert el sem tudnám magyarázni, hogy milyen kibaszott fejfájdító egy szemmel perifériafigyelni néha Vivient, amit amúgy teljesen indokolatlanul csinálok, mint nyomorult banánlevélszellem a frászhozogatást.

Van az a szitu, amikor az ember valamiért haragszik a másikra, és már olyan rohadt hosszan haragszik, hogy nem akarja elengedni a dolgot, de közben meg néha szimplán kimegy a fejéből és akkor teljesen normálisan bír viselkedni. Mondjuk akkor teljesen elfelejtettem az egészet, mikor megkértem, hogy húzza már ki a szemem olyan Jack Sparrow-módra, de aztán mikor vészesen közel került a szemgolyómhoz a körme, az jutott eszembe, hogy na baszki, örülhetek, ha nem szúrja ki ténylegesen csak úgy brahiból, amúgy is…megint mi az isten van?!
Herára is húznom kellett volna a pofám, hogy szarba hagyott minket a jelmezzel, de egyszerűen olyan aranyos ebben a ruhában, hogy nem bírom ezen nyomorgatni magam, meg nem is akarom.  Hát mikor megláttam a kis hercegnőruhájában átfutott a fejemen, hogy megölelgetem, de aztán maradtam egy kifejezettem moderált vállveregetésnél, mert nem úgy ismerem, mint aki tudna hova rakni magában egy ölelést. Pedig olyan, mint egy hisztis habcsók és még a kis sminkje!

És mire igazán belemelegem és kezdem sajnálni szegény ördögöt, meg a szalagos nyakú asszonykáját bamm…leesik a csattanó, meg a fej és csak tátogok.
-Na de…ne már -nézek Herára, majd körbe a többiekre, aztán beleiszom a piámba- és mi lesz utána? Vissza lehet kötözni a fejét? Vagy baszhatják az egészet?
Milyen nyomorult dolog, az ember szerelmes lesz, elveszi a szerinte tökéletes nőt, aztán komolyan az az egyetlen jellemhibája, hogy kíváncsi. Ugyan ki ne lenne az?
-A te fejed ugye nem esik le?-mondom Vivnek halkan nem is tudom miért, pedig még be se rúgtam, aztán máris csak a hülyeség! Erre innom is kell valamit!

I’m drunk luv, idc

inspiráció 

TW: káromkodás
És bamm…leesett a nő feje!
-Hát nemtom, lehet annyira sokkot kapott szegény amaideach, hogy meg sem próbálta- válaszolom Chikarának és beleiszom az italomba ami a…második? Hm, nem, a harmadik, Gemma is megkínált egy kis házival, meg ittam valami fura maszkos japán srác teájából amihez még leírásokat is mellékelt, hihi, igazán kedves tőle, de szerintem nem olvasta végig senki, én is csak futólag rápillantottam. Még fura zselés buborékok is voltak a teában, mindenki inkább azt nézte, hát mennyire jó.
-Akkor most folytatnám a sort - kezdek bele izgatottan. Egy virágos rétnek öltöztem egyébként, tele volt igazi és horgolt virágokkal a hajam és a ruhám, természetesen nem követve semmilyen sormintát, nem ám, hát a mezőn se követnének. Ez nem is egy jelmez annyira, én mindig ilyesmit hordok. Azért Hera bana-phrionnsa öltözete csinos, azt meg kell hagyni.
Remekül érzem magam, innen is köszönöm, fura japán maszkos fiú! Gyere máskor is, a maszkot nem is muszáj hoznod, elég a tea!
Najó, több komolyságot. Tudok ám én felelősségteljes is lenni meg minden, csaaak talán nem ma este. Legkedvesebb elnökasszonyom és kapitányuram amúgy is kimenőt adott mára, úgy láttam ők is igen jól szórakoznak! Jól teszik!
De kár, hogy a szellemnek öltözött Dézi most nincs itt mellettem, ő azért sokkkal jobb történeteket tudna mesélni, nade… Megköszörülöm a torkom és én is az arcom elé tartom a pálcám fényét a hatás kedvéért.
-Ismeritek a Crathes kastély történeteit? Régen egy szigeten állt, amely már nem sziget, körülötte egy loch, amely már nem is loch... - nézek körbe és most már tényleg nagyon komoly vagyok. Mármint magamhoz, az estéhez, és a bennem lévő alkoholhoz, meg teához, meg… jó, értitek, szóval a körülményekhez képest, vagy mi. Valaki mellettem oldalba is bök, szóval végleg összeszedem magam. Sejtelmes, mélyebb hangon folytatom.
-Úgy tartják, több szellem is kísérti, köztük a Fehér hölgy - meg a Zöld hölgy, mennyire jó már, két kísértet is jutott egy kastélyra, ami nem is létezik.
-Aki évente egyszer, halálának évfordulóján… köztünk jár - vegyük úgy, hogy az ma van, hihi.
-A Fehér hölgyet Berthának hívták, aki beleszeretett egy fiatal földesúrba, Alexander Burnettbe, aki még 17 éves sem volt - na eddig hasonlóan indul, mint Hera sztorija, de nem fog leesni a beanag feje, megígérem.
-A földesúr anyja, Lady Agnes, egy erős, előkelő asszony volt, ugyanakkor ravasz és fondorlatos is, hogy családja birtokait megtarthassa a riválisaival szemben. Nem volt rossz ember, de azért előnyös házasságot szeretett volna a fiának, ezért a felesége kizárólag Lorne egyik nemesének lánya lehetett -Mallaich! értem én, más idők, de tapasztalataim szerint az ilyen nem rossz ember Agnesek manapság is szeretik azt mondani, hogy ők csak jót akarnak. Co-dhiù! Vissza a történethez, még nem is jött az izgi rész.
-Sajnos Bertha nem felelt meg a felé támasztott elvárásoknak. Nem volt nemesember leánya, de ez nem állította meg a szerelmeseket - folytatom tovább. - Alexander és Bertha egyre közelebb és közelebb kerültek egymáshoz, Lady Agnes aggodalma és haragja a helyzet miatt pedig egyre nőtt és nőtt - kedves szülő, nem? Pedig nem az ő hibájuk, hogy lehetne… csak gyerekek voltak.
-Nyilvánvaló lett Bertha számára is, hogy Lady Agnes mélyen megveti őt - de nem rossz ember, emlékeztek? - Megpróbálta távol tartani Berthát a fiától, többféle eszközzel, de nem sikerült neki. Így, egyik este, megvárta, amíg Alexander nincs otthon és… - suttogom, direkt hatásszünetet tartva. Itt egyébként megoszlanak a források, valaki szerint hosszabb időre küldte el a fiút, mások szerint csak egy estére.
-...vacsora közben megmérgezte a fiatal menyasszonyt - elhallgatok, mintha valódi gyászhír lenne.
- A visszatérő Alexander biztos volt benne, hogy az anyjának köze van kedvese korai és tragikus halálához. Ez be is bizonyosodott, mikor a lány szülei megérkeztek, és meggyanúsították Lady Agnest. Amikor ő felállt, hogy tiltakozzon a szülők vádja ellen, hideg levegő vágott át a termen… - és vág át most ezen a szobán is, pont úgy, mint a történetben. - ...a gyertyák is megremegtek. Lady Agnes szemei hirtelen kitágultak, csak bámulta az ajtót - az én szemeim is egy pontra szegeződnek, valahova a többiek mögé, nagyon beleélem magam a sztoriba.
-Aztán hirtelen… halálsápadt lett - úgy irányítom a pálcám fényét, hogy én is sápadtabbnak tűnjek, és az arckifejezésem, a beszédem is olyan lesz, mintha szellemet látnék..
- A távolba mutatott… és… - megremeg a hangom, a távolba mutatok én is, mintha Lady Agnes lennék.
-JÖN! JÖN! - sikítom rettegve, teljesen hihetően, mintha tényleg látnék valamit, és megszállt volna annak a gonosz nőnek a szelleme, mielőtt “holtan esnék össze”. A a pálcám fénye elalszik, így már nem világít semmi, a beszűrődő holdfényen kívül. És ahová mutattam, ott hirtelen a sarokból megjelenik, sápadt lepedőbe burkolva és kísértetiesen megvilágítva Dézi, mint igazán tökéletes Fehér hölgy!