+  Roxfort RPG
|-+  2005/2006-os tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Birtok
| | | |-+  Kviddicspálya és környéke
| | | | |-+  A Hollóhát öltözője
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A Hollóhát öltözője  (Megtekintve 336 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2025. 06. 14. - 21:12:50 »
0



A Hollóhát kviddicscsapatának öltözője. Itt öltöznek át kviddicstalárjaikba a csapat tagjai. A lányok és fiúk részét egy szekrénysor választja el egymástól.
Naplózva

Sienna Scrimgeour
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2026. 02. 15. - 20:45:31 »
0

Zafira

2006.02.04.


Felnézek a lelátókra, ahogy végigsétálok a pályán; a Nap még mindig korán nyugszik, és ha túlélem a Trimágus Tusa következő kihívását, lesz még egy utolsó meccsem itt; utána talán soha vissza sem jövök erre a helyre. Kevés időm maradt itt; már csak százhúsz napig leszek roxfortos diák, a Griffendél csapatának tagja, és ahogy néha félek tőle, boldog. Az ősi kastély még ezekben az igazán borzalmas napokban is eltölt valamivel, ami hasonlít a boldogságra, még ha nem is olyan felhőtlenül boldog már, mint régen.

 Persze, a nosztalgia nem segít semmin. Mindig volt valami probléma, talán harmadikig kellene visszarepülnöm az időben, hogy megszabaduljak tőlük.

 Ahogy felülök a seprűre, ahogy felszállok a földről, egy pillanatra eszembe jut a boldogság, amit akkor éreztem, amikor először beválogattak a csapatba, vagy az, amikor először győztem, és kissé elpirultam a mosolyom mögött, amikor hallottam a nevemet, ahogy a cikesszel az ujjaim között repültem egy kört a társaim körében, akik mind nagyon boldogok voltak a sikerem miatt. Ma kétlem, hogy ugyanennyire örülnék a győzelmemnek akár az egész Kviddics Kupán, akár a Trimágus Tusán, akkor sem, ha emberek ezrei ünnepelnének velem. Most az arcomba vágó levegő is csak olyan az idegességemre a holnapi találkozó, a bizonytalan jövő és a fájdalmas közelmúlt ellen, mint a hideg víz, melyet lassan az égésnyomra engedünk. Enyhít, de nem szünteti meg a fájdalmat.

 Mi történt velem? Miért nem tesznek boldoggá olyan dolgok, amelyek ennyire mindent jelentettek régen? Mi tenne igazán azzá? Egyelőre fogalmam sincs semmiről; csak egy halványan pislákoló láng, enyhe remény ég bennem egy alagút végén, amely talán nyártól vár. Talán nem boldogságot jelez, hanem más típusú tűz, de úgy érzem, hogy az egyetlen reményem, hogy egyszer vége lesz ennek az egésznek, ennek a rengeteg nyomásnak, rengeteg sötétségnek, és újra boldoggá tesz néhány perc a levegőben. Addig pedig ki kell bírnom valahogy.

 Nem tudom, hogy meddig repülök, meddig gyakorlom a manővereket, melyek segítenek majd az utolsó meccsen. Rengeteg kanyarra lesz szükség, hogy valahogy elkerüljem a Hollóhát hajtóit, az ő seprűik sokkal gyorsabbak az enyémeknél, vagy bárkiénél a Griffendél csapatában. Annak ellenére, hogy ők vannak leghátul a versenyben a mai vereség után, úgy készültem rá, hogy ők lesznek a legerősebb ellenfeleink- és egy elfogadható vereség lett volna, ha a Hugrabug ellen győzünk. Persze, ez egy másik Hugrabug, Holden szervezőereje és Ophelia Langley feneketlen pénztárcája abszolút a bajnoki cím esélyesévé tette őket a tavalyi egyértelmű utolsó hely után. Ettől függetlenül, ha győzünk valahogy, valószínűleg a miénk a cím.

 Annyira nem érdekel persze. Kétlem, hogy hosszú karrierem lehetne profi kviddicsezőként. Túl nehéz vagyok fogónak vagy a védelmen átsuhanó hajtónak, kontakt hajtóként viszont egy nagyobb férfi játékos simán arrébb tudna lökni. Persze, talán ez marad csak nekem.

 Amikor leszállok, hogy levegyem a még a Kastélyban, ebéd után a szobámban felvett kviddics szettemet, veszem csak észre, hogy van valaki a pálya közelében- fényt látok kiszűrődni a Hollóhát öltözőjéből. Kétlem, hogy úgy hagyták volna a fényeket, viszont meglep, hogy bárki is az, ennyi idő után nem jött ki a pályára, vagy nem ment vissza a Roxfortba. Először azt gondolom, hogy ettől függetlenül nem megyek oda, de a kíváncsiságom győz végül: a saját öltözőnk helyett a Hollóhát ajtaján kopogok be.

 - Sziasztok! Van itt valaki? Ha... ha repülnétek, végeztem.- amilyen szerencsém van, majdnem biztos vagyok benne, ahogy benyitok, hogy minimum három meztelen ember fogad majd, úgyhogy meglepődöm, amikor csak egy embert találok bent, nem egy társaság döntött úgy, hogy jó ötlet az öltözőben közelebb kerülni a csapattagokhoz (nem az). Zafira jelenléte így is meglep; csak egy pillanatra nézek az arcára, azután azért végigfuttatom mégis a tekintetem a helyiségen.

 - Bocsi, nem akartam betörni... nem tudtál sokáig távol maradni a pályától. Nagyon szépen repültél ma.- az persze nem lepett meg, hogy még egyenlő seprűvel is ő kapta el Gemma Jenkins elől a cikeszt, egyértelműen a legjobb fogó az egész mezőnyben, és több tapasztalata van fogóként, mint a másik háromnak együttvéve. Kicsit olyan érzésem volt mindig, hogy a levegőbe született, és talán az ég színére utalhat a neve is.

 Egy mosollyal az arcára nézek, csak most nézem meg jobban.
Naplózva

Zafira Tavish
Hollóhát
*


༻❁✿❀༺

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2026. 03. 13. - 19:45:43 »
+1




2006.02.04.
Sienna Scrimgeour
A megtört cikesz


Százhatvan és százötven. Tíz pont különbség. Szép játéknak is lehetne mondani. Elkaptam a cikeszt, legyőztem Jenkinst. Hogy Connor győzött? Nem érdekel. Hogy vesztett a csapat? Nem érdekel. Csak tartom tenyeremben az aranygolyót, ami kiengedett szárnyait fáradtan hajtja tenyeremben. Bámulom, csak ülök és bámulom. Kicsekkoltam. Nem csak most, de a pályán is. Nem is akartam játszani ma. Nem akartam itt lenni, de nem tehettem meg a többiekkel szemben. De talán jobb is lett volna, ha nem vagyok itt. Ha eltűnök. Ha annyira megsebesítenek a bál után, hogy többé ne tudjak játszani. Legalább lett volna mire fogjam ezt az egészet. Lett volna valami, amire rákenhetem ezt az üres érdektelenséget.

Öt év. Öt éve nem hajt más, csak hogy én legyek a legjobb, a leggyorsabb, a született fogó zseni az iskolában, aki még Potter legendáját is felülmúlja. Elértem a célt. Tavaly győzelemre vittem a csapatot és idén ha nem is állunk rózsásan, eddig minidig elkaptam a cikeszt. Még ma is, amikor nem is akartam játszani. Miért? Miért gyötörtem magamat ennyi éven keresztül? Miért akartam ennyire görcsösen, hogy ez legyen egyenlő az identitásommal? A barna szemek felsejlenek elöttem. Persze a dzsinn már hallgat, de nagyon is jól tudom, hogy miért tettem. Először bizonyítani akartam és elrejteni a gyengeségemet. Aztán pedig le akartam nyűgözni mindenkit, de leginkább őt. Megérte volna?

Szeretek repülni. Tényleg szeretek. Amikor a magasba szállok, ahol már semmi és senki sincs körülöttem, szabadnak érzem magamat. Ott nem én vagyok a pakisztáni lány, nem én vagyok hollóhát fogója, nem vagyok semmi sem, csak Zafira. De akkor mégis mi ez az érzés, ami azt sugalja, hogy ez csak egy könnyű menekülőút? Hogy amíg játszom, amíg csak erre koncentrálok, amíg ez az identitásom, addig máshogy nem sérülhetek. De ez megváltozott egyetlen egy éjszaka alatt. A valóság sebei még mindig ellepik a karomat.

Nem tudom mióta ülhetek itt. A meccsnek már régen vége, a többiek pedig elmentek. Valamikor besötétedett és az öltöző mágikus világítása fellobant, érezve a jelenlétemet. Én pedig nem mozdultam. Soffi azt hiszem itt volt egy darabig, de aztán ő is elment. Csak én maradtam és a megfáradt cikesz, válaszokat és értelmet keresve.

Összetört valami bennem és kár is lenne tagadnom. Az a tűz, ami hajtott eddig mintha tompább lenne, csak akkor éreztem egy pillanatra is a fuvallatát, amikor Connor bevédett a gurkótól. Felhúzott a szánalma és le akartam zárni a játékot, ezért eredtem végül a cikesz nyomába. Persze már hallom is a fülemben a pletykákat, hogy biztos csak Gemmát akartam legyőzni, de erről szó sem volt. Legbelül, az négy évnyi versenyzés alatt tudom jól, hogy nem érdekelt volna, ha ő kapja el a cikeszt. De ha ez sem... akkor mi érdekel?

Valaki benyit az ajtón és kizökkent a gondolataimból. Egy pillanatra megijedek, mert félek, hogy megint Connor akarja játszani a nagy védelmezőt és úgy csinálni, mintha érdekelné, mi van velem. De a zavart félelem elillan, amikor meghallom a másik Roxfortos Bajnok hangját. Ahogy felnézek rá, látom, hogy ő is kviddics-szettben van. Repült volna a pályán? Fel sem tűnt.
- Áh Sienna! Szia – köszöntöm és furcsán cseng a hangom ennyi óra némaság után – Öhm, igazából el sem mentem innen – merengek – mennyi az idő?
A dicséretet egy mosollyal és bólintással megköszönöm, de saját mércémmel mérve tudom, hogy nem igaz. Ha akartam volna sokkal előbb elkapom a tenyeremben heverő cikeszt. De nem akartam és ez a gondolat borzalmasan zavar.
- Repültél? Készülsz a meccsre? – próbálom terelni a témát, mielőtt előjöhetne, hogy mégis miért vagyok még mindig itt, mert nem tudnék rá válaszolni.

Naplózva

Sienna Scrimgeour
Griffendél
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2026. 03. 28. - 07:34:31 »
+1

Zafira

2006.02.04.


   Nem hagyom eltűnni a mosolyt az arcomról, annak ellenére sem, hogy nem kell túl jó megfigyelőnek lennem hozzá, hogy lássam, valami nincs rendben. Betudhatnám persze a vereségnek, hogy itt van, hogy ők két meccs után az utolsók győzelem nélkül, de valahogy az az érzésem, hogy többről van szó.

 Csak fél szemmel volt lehetőségem figyelni az eseményeket. Megviselt a közeledő próba miatti stressz, a tudat, hogy tehetetlen vagyok a köztünk járó halálfalókkal szemben, a problémák anyám körül fokozták ezt, ahogy egy tönkrement barátság naponta többször szembejövő emléke. Ettől függetlenül valószínű mindenki tudja, hogy Connor és Zafira között volt valami, ami a hírek szerint véget ért (bármi is volt az), és persze, bármilyen lazán kezeli mindenki, mindenki tudja, hogy kik támadták meg. Gyanakodhatnék az orvvadászokra, akik Revant támadták meg tavaly, de inkább Barbon és a csatlósai akarhattak ártani Connornak (ami alapján úgy tűnik, hogy a pontok ellenére őt tekintik a legnagyobb kihívásnak - valahogy nem lep meg, hogy szexisták is).

 - Talán öt múlhatott.- nehezen palástolom az aggodalmam. Soha nem láttam ilyet, biztosan nem normális egy vereség miatt akkor sem, ha jó eséllyel befolyásolja a karrierjét, hogy idén nem ismétlik meg a tavalyi bravúrt. Nem hiszem, hogy valaha tapasztaltam hasonlót bárkitől.

 - Áh, még nagyon messze van… csak kedvem lett repülni.- az egyik lábamról a másikra helyezem a súlyt. Kényelmesebb lenne elköszönni, menni, elfogadni, hogy ez nem az én problémám. Nem vagyunk nagyon közeli barátok, nem tudom, miért pont az én társaságomra vágyna, vagy mit tudnék segíteni. Nem vagyok abban sem biztos, hogy nem csak kihasználás lenne ez információkért, amit esetleg továbbíthatok Sir Danielnek. Nem tudom, hogy jót tenne-e Zafirának, ha beszéltetném a támadásról.

 Persze, nem hagytam annyiban Skylart sem, és ahogy ismerem magam, tudom, hogy soha nem hagynék csak így itt valakit. Akkor sem, ha fogalmam sincs, hogy min megy keresztül éppen, és tudom, hogy nem is olyan sokára lesz egy nap, amikor mindent meg fogok tenni érte, hogy győzelem nélkül zárják az idei versenyt. De nem most lesz az a nap, és nem akarok rosszat neki.

 - Szeretnél repülni, mielőtt visszamegyünk?- úgy érzem, hogy nem fogja elfogadni az ajánlatot, de egyrészt azt szeretném éreztetni vele, hogy nem fogom lerohanni kérdésekkel, másrészt viszont szeretnék vele lenni, segíteni neki. Sokan ignorálják, hogy mi történt vele, úgy csinálnak, mintha azok a visszataszító férgek, akik bántották, nem tettek semmi komolyat, de én nem fogom egyedül hagyni. Biztos vagyok benne, hogy én sem akarnám.

 Ahogy nézem, ahogy eszembe jut, hogy az előző évezred utolsó vonata hozott ide minket, itt voltunk, a miénk volt az iskola egy évvel sok diák halála után, csak hogy ezek a nyomorult giliszták tönkretegyenek mindent mindannyiunknak… sokszor vagyok dühös, de most jut először eszembe, hogy azt kívánom, hogy oda kerüljenek a példaképeik mellé, cellákba és elfelejtett temetőkbe. Zafira megérdemelné, hogy a toronyból és levegőből látható változó erdő, az éj sötétjét átvágó fények a Kastélyból, a közelgő hétvége legyen az emléke, ne az, hogy néhány visszataszító lény megtehet vele, amit akar. Megérdemli az igazságot, ahogy apám is, és mindenki, akitől ez az ideológia ellopta az életét, a szeretteit vagy a boldogságát.

 - De biztos éhes vagy. Van egy csokibéka a szekrényemben.- majdnem hozzáteszem, hogy tavalyi, nem az q cringe verzió, amelyik potenciálisan elrontja az ember étvágyát Barbon pofájával, vagy az önbecsülését Lolitáéval (bizarr, hogy az angol firkászok nem rá fókuszálnak, nehéz elképzelni, hogy az amcsi csajra kíváncsibbak). Az kifejezetten lehangoló, ha a saját arcom látom, még ha F mást is mondott. Persze F kedves, és kellőképpen motivált hozzá, hogy hízelegjen.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2026. 03. 24. - 00:55:59
Az oldal 0.12 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.