Blue Velvet

[There was nothing insideThe memories left abandonedThere was nowhere to hideThe ashes fell like snow]

There was nothing inside
The memories left abandoned
There was nowhere to hide
The ashes fell like snow

[When you're talkin' to yourselfAnd nobody's home]

When you're talkin' to yourself
And nobody's home

Miss Elfelda Hall

(2001. május 23.)

d r e s s _ c o d e

Minden azzal a mappával kezdődött, amibe belenéztem, amikor Miss Liuval a levéltér zárolt részben kutattam Mr. Hartell mocska után. Aztán az igazságérzetem rávitt arra, hogy jobban utánanézzek a mappa tartalmának, és mot itt vagyok el kiélezett háború közepén, amit Mr. Armstronggal és az embereivel vívok. És az egészre rátesz még egy lapáttal az is, hogy Miss Liuval sikeresen kifüstöltük azokat a nőket szekszuálisan zaklató patkányokat a Minisztériumból. Remélem most már Kingsley is kétszer jobban meggondolja, milyen embereknek ad itt munkát. És éppen hogy lezértam azt a mindeki számára érzékeny témát, máris itt van ez az ügy.
És én fáradt vagyok. Úgy érzem egész életemben rohannom kellett, amióta csak megszülettem. Rohanni, hogy tökéletes lányuk legyek apáméknak, rohanni, hogy mindent kíválóan teljesítsek a Roxfortban, rohanni, hogy egyszerre kéts zakot végezzek el a lehető legrövidebb idő alatt. Mindig mindig fáradhattalanul ruhannom kell, és én már akkor belefáradtam a futásba, amikor még járni sem tudtam rendesen. Gyűlölök szaladni. Gyűlölök, mert apám és anyám hajszol, az ő szavuk, mely belém égett, mélyen a bőröm alá égették. Ott izzik, mint a parázs minden szavuk, és csak az ő parancsaik töltenek ki. Csak az ő hangjukat veri vissza a bennem lévő gyötrelmes üresség, melynek néma hangjait hallgatni is kín. És ott suttog a fülemben ő is, minden átkozott nap. Én minden nappal csak jobban meggyűlölöm az életem. Azt az életet, amit nem is élek. Mert csak lélegzem, élőhalottként és üresen.
De nekem nem az a dolgom, hogy emberként éljek.
Az a dolgod, hogy a rád bízott munkát teljesítsd, Diana. Hallom apám dörrenő hangját, és annyira fáj, felmetsz és én megint belülröl égek tőle, mintha csak a pokol tüzét gyújtaná fel bennem minden szava. Én meg minden egyes hangja után odalépek a lelkem kopár, elgyötört mezejének vérrel és fekéllyep borított talaján vergődö apró madárhoz. Ahhoz a madárhoz, ami azt akarja sugallani felém, hogy mennyi minden lehettem volna. De én mint mindig most is a hangjára letépem a szárnyait, és megölöm. Annyiszor megölöm, ahányszor csak kell, csak hogy megmaradjak annak a robotnak, amivé szüleim akartak teremteni.
Lehunyom egy pillanatra a szemem, és az arcomba temetem akezem. Még az irodám fehérrel és arannyal cicomázott máza is annyi undort kelt bennem, hogy rosszul vagyok tőle. És nem kapok levegőt. De miért is vágynék én a levegő után, amikor semmi értelme nincs annak, hogy életben legyek. És mégis élek, mégis felkelek, csak mert túl kevés.
Még mindig túl kevés az, amit magammal teszek, hogy végre meghalhassak. Remegve felsóhajtok, és a táskámból előkapom a nyugtatót, amit nem is kéne szednem, de szedek, hogy a sejtjeimben lévő örök éhséget valamenniyre pótoljam. Mert éhezem, tudom, hogy a halálra éhezem.
Reggel van még, az ablakon besüt a korai, fátyolos angol napfény, én pedig az üveg elé lépek, és lepillantok a járdára. És talán ki is vetném magam onnan, ha Bill nem jelenne meg az irodám ajtajában.
[- Miss Hardy, kint várakozik önre egy hölgy. Miss Elfelda Hall.
- Hívja be - mondom, miközben elegáns mozdulattal közeleb lépek a bejárathoz. Nem ismeretlen előttem a neve, nagy részt az anyámnak köszönhetően aki szintem minden előkelő események részt vesz. Ahogy a szőke hölgy belép, finom mosolyra húzom aszámat. Pedig minden ilyen alkalommal anyám hegyes körmét érzem a szám sarkában, és hallom ahogy tépi, ahogy azt akarja, hogy mosolyogjak.
- Üdvözlöm, Miss Hall. Diana Hardy vagyok, örülök, hogy megismerhetem - lépek oda hozzá és kezet nyújtok felé. Szinte észre sem veszem, hogy az első nevem nem is mondom. De miért is mondanám. Én Diana vagyok, a szüleim megkreált kódhalmazból és önpusztító vírusból álló üres gépezete. - Kérem, foglaljon helyet - intek finom mozdulattal a fehér, neobarokk fotelek felé. Amint helyet foglal, én is követem a példáját és vele szemben ülök le.
- Miben segíthetek? - érdeklődöm tőle.

Szabadíts meg a gonosztól...

to: Diana

2001. május 23.



Szett

Micsoda rossz kislány. Az vagy! Hidd el, egyszer meg is kapod, amit érdemelsz ezért! Sikítva, véresen nyögsz majd alattam, és azt teszed, amit mondok. Csak idő kérdése… Addig is légy rossz kislány, mint mindig!
Csókol: K. - szólt a levél, ami miatt az elmúlt napokban nem bírtam aludni. Az nem igaz, hogy rettegnék, de erősen nyugtalanít a helyzet, igen. Hiába beszéltem többször is Thomasszal, a protektorommal, semmi megnyugtatót nem tudott mondani.
- Sajnálom Elfelda, de amíg nem fajul tettlegességig az ügy, a parancsnokság mossa a kezeit…  Rengeteg fenyegetéssel kapcsolatos ügyön dolgoznak most a Próféta halállistája miatt, és egyszerűen nem győzik felgöngyölíteni az ügyeket – tárta szét a kezét a fiatal férfi, mire komoran bólintottam és sarkon fordultam. Aztán másnap küldtem neki egy baglyot, amiben megbontottam a szerződésünket. Nem vagyok hajlandó egy olyan emberrel együtt dolgozni, aki azt állítja, nem tehet semmit sem a biztonságomért, holott ez a szakmája. Ez a férfi, akiről mindössze annyit tudok, hogy „K.”- nak kevezi magát, évek óta zaklat a hasonlóan undorító és obszcén leveleivel. Igaz, hogy személyesen még sosem környékezett meg, de így is elég aggasztó ez az egész. Amíg Oleg mellettem volt, valamelyest nyugodtabb voltam, mert bár távkapcsolatban éltünk, tudtam, hogy akárhonnan idehopponálna, hogy megvédjen, ha baj történne… Aztán Dániában egészen megnyugodtam, K. valószínűleg ott már nem talált rám, mert nem érkeztek tőle levelek. De mióta szakítottunk Oleggel és én hazatértem, azóta nincs olyan hét, hogy K. levelei ne találnának meg. A legtöbbet olvasatlanul egy dobozba zártam, bizonyíték gyanánt, de valamiért ezt az egyet elolvastam. Tudni akartam, hogy mit akar… hogy mivel dobálózik… hogy mennyit tud rólam. Szerencsére úgy tűnt, hogy a saját privát címemet nem sikerült megszereznie, mert az összes levél a rajongói címemre, azaz Jerryhez érkezett, de… az ördög nem alszik alapon én nem akartam ennyiben hagyni az ügyet. Felkerestem hát a protektort, akit Rachel ajánlott nekem.
- Ne aggódj, nem fogsz csalódni! Diana igazi profi és nagyon diszkrét! – ígérte Rachel, és én egy kicsit megkönnyebbültem már attól is, hogy volt végre B tervem a helyzet kezelésére. Az külön imponált, hogy egy protektornőről van szó, talán nőként jobban átérzi majd a helyzetemet, és jobban beveti magát az érdekemben, ahelyett, hogy kifogásokkal letudná a dolgot, mint Thomas… Ebben bizakodom, amikor belépek az elegáns iroda ajtaján. Egy férfi köszönt, egy perc türelmet kér, majd bevezet Miss Hardyhoz.
- Üdvözlöm, Miss Hall. Diana Hardy vagyok, örülök, hogy megismerhetem – mutatkozik be a protektor, aki ezek szerint nemcsak okos, hanem nagyon dekoratív is. Közelebb lépek és magabiztosan kihúzom magam, miközben kezet fogok vele.
- Hát még én! Kérem, szólítson csak Elfeldának – mosolygok rá.
- Kérem, foglaljon helyet – invitál egy elegáns fotel felé mutatva, én pedig örömmel helyet foglalok.
- Miben segíthetek? – érdeklődik aztán.
- Tegeződhetünk? Ahogy elnézem, nagyjából egyidősek lehetünk, és azt hiszem, könnyebb lenne így beszélgetni - teszem fel a kérdést. Remélem nem veszi tolakodásnak, egyszerűen csak szeretném mellőzni a felesleges udvariassági formaságokat, tekintve, hogy ilyen komoly ügyről van szó. Nehezemre esne magázódni, mikor az életemről van szó. Remélhetőleg beleegyezik a kérésembe, és kötetlenebbül folytathatom.
- Nos, azért jöttem el hozzád, mert évek óta zaklat egy férfi. Nem tudok róla semmit, csak azt, hogy K-nak nevezi magát, és biztosan nem mugli, mert bagoly útján küldi nekem a… leveleit – itt kinyitom a retikülöm, és előhúzom belőle a legutóbbi levelet, majd átnyújtom Dianának.
- Ez a legutolsó, de több tucat van belőlük. A régi protektorom szerint az aurorok semmit nem tehetnek, amíg nem folyik vér… De én nem vagyok hajlandó rettegésben élni! Szeretném a lehető leggyorsabban rács mögé juttatni ezt az állatot! Kérlek, mondd, hogy tudsz segíteni! – nézek komolyan a protektor szemébe.

[When you're talkin' to yourselfAnd nobody's home]

When you're talkin' to yourself
And nobody's home

Miss Elfelda Hall

(2001. május 23.)

d r e s s _ c o d e

Még egy nap, még egy ügy, amikor megkönnyebbülök attól, hogy nem olyan ügyféllel találkozom, aki hamisan gyilossággal vádolnak meg. Szinte még mindig ott él bennem az a nap, amikor az első és az utolsó olyan ügyemet elvesztettem és azóta kísért a halott nő szelleme. És ahogy Elfelda belép az ajtón, már bele is furakodik az elmémbe a hang, és csak üt, tép és szaggat odabent, egyre erősebben és erősebben, pedig tudom, hogy ez nem a valóság. Tudom, hogy a holtak nem beszélnek, hacsak nem lett belőlük szellem.
De sajnos ő egyre inkább az én láthatatlan belső szellememmé vált és midnen sarokban, minden rezdülésben ott van, a szemem sarkából látom, ahogy bámul és ahogy suttog. Pedig tudom, hogy mindezt csak az elmém generálja az a romlott tökéletlen hibás elmém, mely talán akkor is kaszatrofális állapotban volt, amikor meg se születtem. Mert csak egy hiba vagyok a rendszerben. Anyám és apám rendszerében.
Miért nem mentettél meg? visít a hang bennem, és szinte visszhangot ver a bennem lévő sötétség. Megöltél. De én csak magara szorítom a maszkom és higgadt tekintettel köszöntöm a nőt.
- Hát még én! Kérem, szólítson csak Elfeldának – bólintok. Valóban zaklatott lehet, csak akkor örül az ember egy protektornak. És szinte szívből gyűlölöm ezeket a reménykedő pillantásokat, amikor képesek a bizalmunkat belénk vetni, akkor is képesek voltak, amikor ártatlanok hittek abban, hogy megmentetjük őket a dementor csóktól, az azkabantól. És ezek a pillantások azóta szinte felőrölnek, és csak vágják belém a mély sebeket. Hiszen miért is tartanám magam méltónak a bizalmukra, amikor egy nőt kellett volna megmentenem a haláltól és belebuktam. De csak teszem a dolgom, ahogy kell, mert túl erősek a balém vésett szavak, hogy feladjam a munkám. Túl sok életet szeretné megemneteni.
- Tegeződhetünk? Ahogy elnézem, nagyjából egyidősek lehetünk, és azt hiszem, könnyebb lenne így beszélgetni - a kérés meglep. Mindig is a tisztelettudó távolságtartásra lettem nevelve így minidg nehezemre esik ezt a kérést teljesíteni, habár előfordult már párszor.
- Ahogy óhajtod - felelem kimérten egy apró mosollyal. Közben türelmesen várom, hogy elmondja miért szeretné a segítségem kérni.
- Nos, azért jöttem el hozzád, mert évek óta zaklat egy férfi. Nem tudok róla semmit, csak azt, hogy K-nak nevezi magát, és biztosan nem mugli, mert bagoly útján küldi nekem a… leveleit - átveszem a levelet,a szélénél fogva, amit felém nyújt. A pálcám segítségévek hajtom szét, nem akarom a saját ujlenyomatommal összemaszatolni miközben olvasom, de még megvárom, hogy befejezze. Már a papír illata is szesztől és dohányfüsttől van átitatva. - Ez a legutolsó, de több tucat van belőlük. A régi protektorom szerint az aurorok semmit nem tehetnek, amíg nem folyik vér… De én nem vagyok hajlandó rettegésben élni! Szeretném a lehető leggyorsabban rács mögé juttatni ezt az állatot! Kérlek, mondd, hogy tudsz segíteni!
Elolvasom a levelet, és bárteljesen hozzszokattak az emberi brutalitáshoz, a mocsokhoz és gyarlósághoz; na meg nem egyszer láttam a Winzengamotban ülve őrült és undorító férgeket... mindig találkozok még olyan példával, ami képes kiváltani belőlem az undort. De lehet azért is érint ilyen érzékenyen a téma, mert nem rég dugtunk rács mögé 6 minisztériumi dolgozót Miss Liuval, szexuális zaklatás ás nemi erőszak miatt. És bár a világot nem vátja meg az az ügy sem, legalább a Minisztérim kétszer is meggondolja majd, hogy kit is vesz fel.
- Mindent megpróbálok, hogy segítsek neked, Elfelda - pillantok rá komolyan. - Ha jól sejtem nem tudsz semmilyen személyes információt erről a férfiról. Esetleg nincsen valami ötleted, hogy ki küldheti őket? - kérdezem, majd a levelet magam mellé teszem, és amíg beáll egy kis godolkodásnyi csönd én is kitalálom, hogyan is ehetne rajta segíteni.
- Arra gondoltam, hogy kiállíttathatnánk távolsági vágzést is, de ahhoz szükség van a zaklatójának legalább a  nevére. Ám ez a távolságtartási végzés sem örökérvényű. Viszont addigra megpróbálok a segédemmel, Mr Millerrel együtt jobban utánnanézni ennek a bizonyos K-nak, és akkor indíthatunk ellene eljárást.

Szabadíts meg a gonosztól...

to: Diana

2001. május 23.



Szett

Szerencsére Diana beleegyezik a tegeződésbe, így sokkal közvetlenebbül tárhatom elé az ügyemet, mintha magázódnom kéne. Ahogy beszélek, végig dühöt és elszántságot érzek… igen… Én nem fogom hagyni, hogy egy ilyen perverz senki kicsináljon. Nem és kész! Ennél sokkal keményebb fából faragtak… Akkor már inkább megölöm, ahogy anyám apámat. Kiráz a hideg, ahogy felidézem magamban azt a reggelt, és gyorsan elhessegetem a gondolatot. Nem akarok gyilkos lenni, ez alapvetően nagyon távol áll tőlem, de ha aközött kell választanom, hogy vad legyek vagy vadász, akkor egyértelműen az utóbbi mellett voksolok! Ahogy elnézem Dianát, olyan határozott nőnek tűnik, mégis annyira törékenynek. Talán ha sikeres lesz ez a munkakapcsolat, akkor meghívom majd hozzám egy vacsorára hálám jeléül. Szimpatikus nekem, és szívesen megismerném, milyen, amikor nem munkáról van szó. De ennek nem most van itt a helye és az ideje. Most azért vagyok itt, hogy elkapjuk és kicsináljuk azt az aljadékot. Szerencsére úgy tűnik, végre sikerült ideális partnert találnom a küldetésemhez Diana személyében. - Mindent megpróbálok, hogy segítsek neked, Elfelda - néz rám komolyan.
- Ha jól sejtem nem tudsz semmilyen személyes információt erről a férfiról. Esetleg nincsen valami ötleted, hogy ki küldheti őket? – teszi fel a legfontosabb kérdést, amin hosszú hónapok óta gondolkozom, de nem jutottam túl sokra.
- Hát… volt pár eset… egyszer megpróbáltak betörni a lakásomba, és a biztonsági kamerám rögzítette az elkövetőt. Hopponálni nem lehet hozzám, így egyszerű, mugli módon próbált meg betörni valaki. Magas volt, alkatra egyértelműen férfi, de az arcát sajnos eltakarta egy csuklya… Viszont az a köpeny, amit viselt, elég egyedi… biztosan nem jön szembe az emberrel kétszer az utcán. Földig ért, bordó volt, és egy fekete E-betűt hímeztek a hátára… Ugyan a zaklatóm K-nak nevezi magát, de néhány levelében E-nek hívott engem, így nem kizárt, hogy ő lehetett az. A biztonsági felvétel még megvan, szívesen eljuttatom hozzád, ha ez segíthet… - nézek a szemébe, aztán lélegzetvételnyi szünet után folytatom. – Meg volt egy másik eset is… Egy mugli talkshowban voltam vendég, és a közönség soraiban ott ült egy göndör hajú, bajszos férfi. Amikor véget ért a show, megpróbált bejutni hozzám a backstage-be, a családtagomnak kiadva magát, de szerencsére a biztonságiak nem engedték, pedig nagyon erőszakos volt… Róla is van egy képem, amit el tudok küldeni – csendesedem el egy pillanatra, hogy végig gondoljam, van-e esetleg másik nyom még, amin elindulhatunk. – Sajnos ez minden… – tárom szét a karomat.
- Egyáltalán nem biztos, hogy bármelyikük K., mert sajnos több zakkant rajongóm is van, de mások nem fenyegettek meg, csak a szerelmükkel üldöznek… - csóválom a fejem idegesen.
- Talán az lenne a megoldás, ha örökre elköltöznék egy másik kontinensre, ahol nem ismernek, és új életet kezdenék… - folytatom feldúltan. Ezen már többször is elmerengtem, és amikor Dániában éltem, egyértelműen nyugodtabb életem volt… Kár, hogy úgy alakult, hogy Oleggel nem működtek a dolgok… És hogy a baba elment… Ha nem így történt volna, most nyugodt, idilli életem lehetne egy erdő közepén, a családommal, ahelyett, hogy egy őrült után kell nyomoznom, aki képes lenne hidegvérrel elvágni a torkom, ha a kezei közé kerülnék…

[When you're talkin' to yourselfAnd nobody's home]

When you're talkin' to yourself
And nobody's home

Miss Elfelda Hall

(2001. május 23.)

d r e s s _ c o d e

Látom rajta a dühöt, az indulatokat az arcán, és az elszántságot. Azt a megtörhetetlen elszántságot, ami talán félelmetes is lehetne. Olyan vékony a határ, szinte egybe mosódik a józanság és a tébolyult indulatok között. És ha csak egy picit is átbillen már lehetetlen megállni, csak a zuhanás van. A zuhanás bele a vad vörösségbe, ahol elveszíti az ember a kontrollt és minden szilánkosra robban körülötte. És ha nincs kontroll, véged. Ha nem tudsz irányítani, meghaltál.
Vagy pedig megölsz másokat.
A hang duruzsolni kezd a fejemben, egyre hangosabban és hangosabban verve a falakat, amik körbevesznek, de nem tudom előzni, nem tudom kizárni, mert ő belül van, a falakon belül mellettem, mint egy kísértet. Egy folyton suttogó kísértet.
Engem megöltél. Mert elvesztetted a kontrollt. Gyenge vagy, te is tudod. Gyenge vagy megvédeni másokat.
Szeretném ha a zaj a fejemben elhalgatna, szeretnék csak egy pillanatnyi csöndet, szeretném ha valami elsöpörné őt messzire, de tudom, hogy ez az én keresztem. A büntetésem, akár csak a kezemre tapadt vér, amit folyton látok, ha lepillantok. Vér tapad hozzám, egy ártatlan nő vére. És tudom, hogy ha nem lépek időben, ha megint elhibázom, talán Elfelda vére is hozzám fog tapadni. Az elborult emberi elme veszélyes, kiszámíthatatlan, főleg ha megszállot rajongásról van szó. Megszállottság. Olyan szenvedélyes szó, és mégis annyi tartalma lehet, és a legvégén már csak az őrület marad.
Csendesen és figyelmesen hallgatom végig a beszédét, és közben higgadtan végiggondolom  alehetőségeket, amivel tudok neki segíteni. Talán örülnöm kéne, hogy az apám nem enged hozzám olyan ügyeket, amik tisztaságában nem hisz. Örülnöm kéne, hogy ide nem tette be a lábát olyan, aki bűnös volt, akit az igazság ellen kellett volna megvédenem. De nem láttam ezeket tisztán, mert túlságosan beborított a lánc, mely ide kötött. Talán hálásnak kéne neki lennem, hogy semmilyen veszély nem fenyeget a túlzott kontrollja alatt? Nem tudom. Nem érzek semmit, mert rég megöltek.
– Sajnos ez minden… Egyáltalán nem biztos, hogy bármelyikük K., mert sajnos több zakkant rajongóm is van, de mások nem fenyegettek meg, csak a szerelmükkel üldöznek…
- Azt megkösznném, ha a felvételt és a fotót elküldenéd nekem. Mr. Miller a segédem auror, és mivel elmondása szerint egyedi köpenyt viselt, talán be tudja azonosítani, kitől rendelhette. Valamint  a képrőol megnézhetjük, van-e rajta valamilyen egyéb körözés, így alán a beazonosítás sem lesz nehéz. Talán az is kideríthető, hogy ez a két szemály egy és ugyan az. Bár fel kell készülnünk arra, hogy az ilyen férfiak végtelenül alaposak - teszem hozzá. De hiba nélkül nem tud senki sem hosszabb ideig az árnyékban élni. És ezt a hibát én észre fogom venni.
- Talán az lenne a megoldás, ha örökre elköltöznék egy másik kontinensre, ahol nem ismernek, és új életet kezdenék… - mondja ingerülten Elfelda, mire határozottan ráemelem a tekintetemet.
- Kérlek próbáld megőrizni a nyugalmadat. Sajnos az ilyen férfiaktól nem menthet meg egy teljesen új élet. Mert mindig a nyomodban lesznek. De ne aggódj, minden erőmmel azon leszek, hogy a Winzengamot elé állítsam. - mondom kimérten, de ügyelve arra, hogy a hangom ne legyen durva. Nem megsértani szándékozom, de tudom pontosan milyen az, ha az ember elveszíti az önuralmát és képtelen magát kontrollálni. - A menekülés csak olaj lenne a tűzre, mert azt hinné tartasz tőle, ez pedig csak jobban adná alá a thesztrált - teszem hozzá. Persze megértem, hogy miért akar eltűnni, egy ilyen hírességnek sokkal inkább hiányozhat a nyugalom. De nem is ítélem el ezért, hiszen semmi jogom nincs rá. A menekülés ösztönös dolog, ami sok esetben az életben maradást garantálhatja. Én pedig képtelen vagyok menekülni. Akkor sem menekülök, ha minden porcikámmal érzem, hogy azt kellene tennem. De nem teszem, mert nem szaladhatok el semmi elől. Akkor az apám megtudja és megbüntet.
Álld a sarat, és ne lépj hátra.Még akkor se, ha közelebb lépve hozzád az életeddel fenyegetnek. Ne menekülj, mert az gyávaság. Apám hangja megint végig sugárzik a belsőmben, ahogy az éles könyörtelen szavai megint felvágnak.
- A leveleket bagollyal küldi? - kérdezem, és eszembe jut, vajon olyan alapos-e hogy minden levelet más fajta bagoly útján juttatja el a nő címére.

Szabadíts meg a gonosztól...

to: Diana

2001. május 23.



Szett

- Azt megkösznném, ha a felvételt és a fotót elküldenéd nekem. Mr. Miller a segédem auror, és mivel elmondása szerint egyedi köpenyt viselt, talán be tudja azonosítani, kitől rendelhette. Valamint  a képrőol megnézhetjük, van-e rajta valamilyen egyéb körözés, így alán a beazonosítás sem lesz nehéz. Talán az is kideríthető, hogy ez a két szemály egy és ugyan az. Bár fel kell készülnünk arra, hogy az ilyen férfiak végtelenül alaposak – mondja Diana, és én bólogatva hallgatom. Igen, nagy eséllyel K. is nagyon körültekintő lehet, hiszen az már kiderült, hogy sosem hagyott ujjlenyomatot a leveleken. Egy auror ismerősöm hajlandó volt átvizsgálni, és egyet sem talált rajtuk, bizonyosan kesztyűben írhatta őket. Mikor felvetem a helyzet kezelésével kapcsolatos B-tervemet, azaz a menekülést, Diana próbál lebeszélni róla.
- Kérlek próbáld megőrizni a nyugalmadat. Sajnos az ilyen férfiaktól nem menthet meg egy teljesen új élet. Mert mindig a nyomodban lesznek. De ne aggódj, minden erőmmel azon leszek, hogy a Winzengamot elé állítsam. A menekülés csak olaj lenne a tűzre, mert azt hinné tartasz tőle, ez pedig csak jobban adná alá a thesztrált – fejti ki a véleményét, amivel sajnos egyet kell értsek.
- Igen, valószínűleg igazad van… De miért van ennyi dementorcsókravaló nyomorult a világon? - kérdezem még mindig feldúltan. Egyszerűen nem vagyok képes felfogni, miért kell másoknak ártani… Ez az egész ügy mélyebb sebeket tép fel bennem… Azt, ahogyan apám terrorizálta anyámat, és ezt végig kellett néznünk Zoeval. De anyám nem volt hajlandó áldozatként élni, minden áron megvédte magát és minket… És én sem leszek mártír! – fogadom most meg magamnak. Nem… Kicsinálom ezt a K.-t, ha addig élek is.
- Szerinted segítene, ha felfogadnék egy testőrt? Vagy az is csak olaj lenne a tűzre? - vetem fel. Nos, a férfiakba vetett bizalmam eleve gyenge lábakon állt, de az utóbbi időben szinte a megsemmisülés szélére jutott. Nem elég, hogy apám olyan volt, amilyen, Oleg is borzasztóan bánt velem a vetélés után, szinte elüldözött maga mellől… és akkor most ez a beteg pszichopata is üldöz. Remek. Csak most kezdem igazán megérteni anyámat, hogy miért maradt egyedül apám után… Rengeteg udvarlója volt, de mindet elutasította. Azt hiszem, egyben sem lett volna képes megbízni a történtek után. Merengésemből Diana kérdése húz vissza a jelen pillanatba.
- A leveleket bagollyal küldi? – kérdezi, és én elgondolkodom. – Igen, mindig másikkal, de egy dolog közös bennük. Mindegyik közönséges macskabagoly… és… - tűnödöm el egy pillanatra.
– Mindegyik gyűrűzött példány - felelem. – Ez segíthet valamit? – kérdezem reménykedve.

[When you're talkin' to yourselfAnd nobody's home]

When you're talkin' to yourself
And nobody's home

Miss Elfelda Hall

(2001. május 23.)

d r e s s _ c o d e

Sosem volt különösebb gond számomra lerázni a férfiakat. És bár az elején, a Roxfortban ahol kevésbé ért el a szüleim befolyása és a bátyáim sem figyeltek annyira, engedtem annak az érzésnek, hogy egy rövid időre elsodorjon az a jellegzetes kamaszos szerelem. De ebből is oly hirtelen ábrándultam ki, mint magából az életemből. Mert a fiúk szánalmasak, buták és ostobák voltak. Nem szórakoztattak, és végül csak egy ostoba játéknak, egy kihívásnak lettem a szereplője. Lássuk, ki hódítja meg a Jéghercegnőt. Mert azzá lettem, azzá tettek, és én nem is akartam elengedni ezt a jeges, rideg páncélt. Pedig de vágytam én is arra, hogy szerethessek és szeretve legyek... De én nem erre születtem. Az én életem a szüleim kezében volt, ők döntötték el, kivel legyen az első csókom - ami nyálas volt és erőszakos és undorító -, hogy aztán eljegyeztessenek vele. Ha nem találkozom azzal a kölyökkel az utcán, ha ő nem kísér haza talán Thomasról sosem derült volna ki, hogy Halálfaló volt.
Az élet nem olyan nehéz, ha mindenedet előírják, még azt is, hogy hogyan gondolkozz, hogyan győzz egy tárgyaláson, hogyan élj, hogyan legyen én: én. De itt felmerül  a kérdés, valóban létezek-e, mint önálló én. De tudom, hogy nem. Képtelen vagyok magamat emberi lényként számon tartani. És csak annyit tehetek, hogy nem hagyom, mások elveszítsék azt a csodálatos emberi mivoltukat. Még ha a világ brutálisan őrli fel őket, egyik pillanatról a másikra. Legalább annyit szeretnék azokért tenni, akik idejönnek, hogy csak még egy napra had érezzék magukat embernek. Olyan embernek, aki én sosem lehetek.
Rápillantok az előttem ülő zaklatott nőre, akiből csak úgy sugárzik a düh és valami kirobbanó erejű harcias szellem. A küzdés is egy ösztön, ösztön, hogy fenntartsd magad a felszínen. De én már olyan mélyen vagyok, hogy nincs aki visszavegyen innen.
- Igen, valószínűleg igazad van… De miért van ennyi dementorcsókravaló nyomorult a világon? -  kérdezi, mire csak kipillantok az ablakon.
- Sok ember éhezik a hatalomra. Valaki gyilkol, mert úgy érzi hatalmában áll dönteni élet és halál között. Van aki lop, mert úgy gondolja megteheti, van aki nőket erőszakol, hogy önmaga nyomorúságát azzal igazolja, hogy képes ezt megtenni, hogy ő felettük áll... A világ talán túlságosan törekszik arra, hogy sok nyomorult legyen körülöttünk, és miközben egyre többen lesznek az emberek csak menekülnek. És ha menekülnek nem lesz olyan, aki megállítása őket. Ez egy ördögi kör.
Talán túlságosan filozofikus hangulatban vagyok. De egyedül csak akkor szabad beszélnem rendesen, ha kérdeznek. alaposan, lényegre törően. Más különben néma vagyok. És a gondolataim csak a falakon belül léteznek, amiket sosem halhat meg senki sem.
- Szerinted segítene, ha felfogadnék egy testőrt? Vagy az is csak olaj lenne a tűzre? - kérdezi Elfelda, mire hosszan rápillantok. A modellek élete különösen ki van téve perverz és undorító férfiak fantáziáinak, és zaklatásainak. Kiss félre billentem a fejem, úgy válaszolok.
- Ha van olyan férfi, akiben bízol... De ha gondolod rövidebb időre megbízhatom a segédemet, Bill Millert, hogy tartson szemmel. Bár nem látszik rajta, de képzett auror, még ha meglehetősen szétszórt is. Legutóbb egy rendkívül bonyolult belső ügyben is testőrként vigyázott az egyik érintettre, akinek az életét fenyegették, úgyhogy van tapasztalata. És ne aggódj, egy tisztességes, büszke férj - magyarázom. Még szerencse, hogy Bill nincs itt és nem hallja mit mondok róla. De Miss Liun kívül ő az egyetlen akivel képes vagyok együtt dolgozni. Nyurga, kissé esetlen 30 éves férfi, és bár ő maga sem tudja, remek párbajozó.
- Ha huzamosabb időre óhajtasz testőrt, akkor beszélek a bátyámmal, kiterjedt kapcoslatai vannak, és az én családom nem tartja a kapcsolatot megbízhatatlan, kétes alakokkal.
A családom egyetlen pozitív tulajdonsága a törvény iránti hűség, és a tisztesség.
– Igen, mindig másikkal, de egy dolog közös bennük. Mindegyik közönséges macskabagoly… és… Mindegyik gyűrűzött példány.  Ez segíthet valamit?
- Nagyszerű, akkor talán ennek is utána tudok járni, bár ha mindegyik macskabagoly más nevű tulajdonos alatt áll kissé bonyolult lesz, de talán ezzel is sikerül valami nyomra akadnunk. A túlzott alaposság néha a legnagyobb hibát okozhatja a rendszerben, én pedig észre fogom ezt venni.
A nevet kell megtudni a leghamarab, hogy a távoltartási végzést ki tudjam állítani, így pedig nyerhetek ezzel egy kis időt, hogy előkeríthessük ezt a férfit, és a bíróság elé állíthassam.
- Ha tudsz adni pár napot, kiderítem a férfi nevét, és amint meglesz üzenni fogok neked -

Szabadíts meg a gonosztól...

to: Diana

2001. május 23.



Szett

- Sok ember éhezik a hatalomra. Valaki gyilkol, mert úgy érzi hatalmában áll dönteni élet és halál között. Van aki lop, mert úgy gondolja megteheti, van aki nőket erőszakol, hogy önmaga nyomorúságát azzal igazolja, hogy képes ezt megtenni, hogy ő felettük áll... A világ talán túlságosan törekszik arra, hogy sok nyomorult legyen körülöttünk, és miközben egyre többen lesznek az emberek csak menekülnek. És ha menekülnek nem lesz olyan, aki megállítása őket. Ez egy ördögi kör – mondja Diana annyira bölcsen, hogy csak most értem meg igazán, mekkora szerencsém van azzal, hogy megismerhettem, és éppen hozzá vezetett el a sors. Vagyis egészen pontosan Rachel. – Te nagyon jól ismered az emberi természetet – mondom elismerő hangsúllyal. – Talán épp ezért vagy ilyen remek protektor… Vagy fordítva? A hivatásod révén ismerted ki ennyire az embereket? – teszek fel egy újabb kérdést, amire nagyon érdekel a válasz.
- Ha van olyan férfi, akiben bízol... De ha gondolod rövidebb időre megbízhatom a segédemet, Bill Millert, hogy tartson szemmel. Bár nem látszik rajta, de képzett auror, még ha meglehetősen szétszórt is. Legutóbb egy rendkívül bonyolult belső ügyben is testőrként vigyázott az egyik érintettre, akinek az életét fenyegették, úgyhogy van tapasztalata. És ne aggódj, egy tisztességes, büszke férj – veti fel a lehetőséget Diana, amitől furcsa, de rögtön megnyugszom egy kicsit.
- Őszintén szólva nincs olyan férfi… de ha Miller ilyen feddhetetlen, ahogyan leírod, akkor tennék vele egy próbát, ha tudod nélkülözni. Remélhetőleg elég lesz csak addig, amíg meg nem oldódik ez az ügy, utána ismét szabadon szeretnék élni… – mondom elszántan. Nem érdekel, ha hetekig hét lakat alatt kell maradnom… Nem érdekel, ha egy időre elvesztem a szabadságomat. Csakis az számít, hogy megszabaduljak ettől a beteg kullancstól, ami rendíthetetlenül szívja a véremet. Ha kell, akkor egy időre beáldozom az életemet, hogy aztán örökre visszakapjam. K. emberére akadt, mert én nem hagyom magam… Én életben fogok maradni, úgy bizony!
- Ha huzamosabb időre óhajtasz testőrt, akkor beszélek a bátyámmal, kiterjedt kapcoslatai vannak, és az én családom nem tartja a kapcsolatot megbízhatatlan, kétes alakokkal – teszi hozzá, és én hálától csillogó szemmel nézek rá.
- Köszönöm! Ha elhúzódna ez a helyzet, akkor persze nyitott vagyok más megoldásra is hosszútávon – felelem, majd rátérünk a baglyok kérdésére.
- Nagyszerű, akkor talán ennek is utána tudok járni, bár ha mindegyik macskabagoly más nevű tulajdonos alatt áll kissé bonyolult lesz, de talán ezzel is sikerül valami nyomra akadnunk. A túlzott alaposság néha a legnagyobb hibát okozhatja a rendszerben, én pedig észre fogom ezt venni – ígéri Diana, és én egyre növekvő tisztelettel tekintek rá.
- Ha tudsz adni pár napot, kiderítem a férfi nevét, és amint meglesz üzenni fogok neked – folytatja a protektor. Nem tudom, mitől, de őszintén megkönnyebbültem, most, hogy eljöttem hozzá, és ezt meg is osztom vele.
- Hát persze! Csak nyugodtan! Annyira örülök, hogy elvállalod az ügyem! Tudod, hetek óta most érzem először azt, hogy jó kezekben vagyok… Az igazság az, hogy nagyon rám járt a rúd az utóbbi időben. Volt egy csúnya szakításom, és haza kellett költöznöm, pedig pont, hogy új életet akartam kezdeni Dániában – árulom el neki, remélve, hogy nem terhelem túlságosan a magánéleti gondjaimmal. De valahogy ösztönösen annyira megbízom benne, hogy örülök, hogy kiönthetem neki a szívemet. Szeretném én is jobban megismerni, ha engedi.
- Miller mikortól tudna vigyázni rám? – kérdezem, majd lassan távozni készülök. A táskámból előszedek egy borítékot, amibe előre bekészítettem az óradíját, amiről Racheltől informálódtam. Átnyújtom neki, aztán ha átveszi, felállok és búcsúzom.
- Nagyon köszönöm, hogy fogadtál! Ha túl leszünk ezen, és van kedved, meghívnálak magamhoz vacsorára – mosolygok rá melegen. Remélem, igent mond, mert olyan jól jönne az életembe egy ilyen barát, mint Diana. Még megvárom a válaszát, aztán összehasonlíthatatlanul jobb kedvvel libbenek ki az ajtón, mint ahogy érkeztem.

Köszönöm a játékot!

[When you're talkin' to yourselfAnd nobody's home]

When you're talkin' to yourself
And nobody's home

Miss Elfelda Hall

(2001. május 23.)

d r e s s _ c o d e

Ha lennének érzéseim talán azt mondanám, hogy zavarba hoz azzal  atisztelettel, amivel rám pillant. De én nem érdemelek meg ilyen mértékű tiszteletet. Hiszen ezekkel a szavakkal elvettem egy ember... egy ártatlan nő életét, és azóta minden egyes szót gyűlölök, ami elhagyja a számat. Nem vagyok méltó arra, hogy többre tartsanak mint ami igazbából vagyok. Mert csak egy senki vagyok, aki képtelen volt megvédeni egy ártatlan fiatal anyát a dementorcsóktól. Képtelen voltam, mert elvesztettem a kontrollt, elvesztettem önmagamat és meghalt ezért egy ember. És tdom, hogy bár a Minisztérium az ilyet nem tartja gyilkosságnak, mégis a tényen nem változtat. Az én szavaim okozták a vesztét, mert nem védtem meg. Az én erőtlen őrült és kapokodó szavaim, amikkel kioltottam az életét, és azóta a kezemen viselem a vérét, a hangja pedig a fejemben lapul, hogy minden pillanatban onnan zörömböljön kifelé.
Egy gyilkos nem érdemel tiszteletet. Nem érdemel semmit.
– Te nagyon jól ismered az emberi természetet. Talán épp ezért vagy ilyen remek protektor… Vagy fordítva? A hivatásod révén ismerted ki ennyire az embereket?
- Köszönöm az elismerő szakavakat - mosolyodom el halványa. - Az apám - ejtem ki hűvösen a számon. De gyűlölöm őt, így mindent amit tőle tanultam is ugyan úgy gyűlölöm. Mindent, amit ő létrehozott gyűlöltem. És magamat is. A művüket. Amit csak utogatnak,mint egy piaci árut. De nem is kéne ezzel bajomnak lenni. Hiszen én valóban csak egy áru vagyok, akit eladhatnak jó pénzért egy megfelelő férfinak, hogy aztán addig szaporodjak, míg egy női utódom nem lesz, hogy legalább az aranyvérű francia ág tökéletes porcelánbabáját neveljem fel. Gyűlöltem hogy ez a két célom van ebben az életben. Embereket védeni, és szülni tökéletes gyerekeket. -, ő volt az aki gyerekkorom óta ezt nevelte belém. Az emberi természet ismeretét. - válaszolok. Kötelességtudóan válaszolok, hiszen ezt kell tennem. De a falakon át ennél többet nem engedek.
- Őszintén szólva nincs olyan férfi… de ha Miller ilyen feddhetetlen, ahogyan leírod, akkor tennék vele egy próbát, ha tudod nélkülözni. Remélhetőleg elég lesz csak addig, amíg meg nem oldódik ez az ügy, utána ismét szabadon szeretnék élni… - szabadság. Őszintén kívánom neki, hogy ha ezt az egészet végigjárom és Azkaban mocskába küldöm K-t, akkor megkaphatja a szabadságot. Tőlem ezt már akkor örökre elvették, amikor kihúztak anyámból. A földre szögezték a lábamat, hogy ne is tanuljak meg szabadon repülni. De a fölhöz szögezett, kitépett szárnyú madár vágyik a legjobban arra a repülésre, és arra a szabadságra, ami sosem lehet az övé.
- Júniusig mindeképpen tudom nélkülözni, de azt hiszem addigra talán az ügy végére is járhatunk - válaszolok neki. Billnek sem árt, ha több tapasztalatot szerez, és bár nem vált kárára az sem, akire vigyázott egy hónappal ezelőtt, ez talán még több tapasztalatot adhat neki is. És mellette aligha fogja Elfelda kényelmetlenül érezni magát.
- Hát persze! Csak nyugodtan! Annyira örülök, hogy elvállalod az ügyem! Tudod, hetek óta most érzem először azt, hogy jó kezekben vagyok… Az igazság az, hogy nagyon rám járt a rúd az utóbbi időben. Volt egy csúnya szakításom, és haza kellett költöznöm, pedig pont, hogy új életet akartam kezdeni Dániában – figyelmesen hallgatom. Igazából nem jövök zavarba az információktól, mert sok esetben buknak ki az ügyefeleimből megkönnyebbülésük következtében magánéleti dolgok, traumák. Én pedig nem ítélkezem, és amúgy is köt a titoktartás is.
- Őszinte sajnálattal hallom Elfelda - emelem rá a tekintetemet. - Az új életet kezdeni sosem késő, csak erő és akarat kell hozzá - mondom aztán bíztatóan, de belül szinte nevettségesnek hat amit mondok. Hallom is, ahogy ő is kacag én bedig beleőrülök. Hiszen én mit csinálok magammal? Semmit. De változtatni sem akarok. Elfáradtam, és csak hagyom magam megfulladni.
- Miller mikortól tudna vigyázni rám? – miközben átveszem az óradíjat megköszönöm és az ajtóhoz kísérem, majd az előszobában odahívom magamhoz Billt.
- Akár mostantól - pillantok rá, majd szaimat a segédemhez intézem. - Mr. Miller, azt hiszem ideje ismét kamatoztatni a tehetségét. Pár napig testőrként fog ennél a hölgynél dolgozni, kérem vigyázzon rá - pillantok rá, mire Bill hevesen bólogatni kezd.
- Ahogy óhajtja Miss Hardy. Öhm örvendek a szerencsének Miss Hall... Bill Miller vagyok... - mutatkozik be habogva, és teljes zavarban.
- Nagyon köszönöm, hogy fogadtál! Ha túl leszünk ezen, és van kedved, meghívnálak magamhoz vacsorára.
- Ugyan, Elfelda, hiszen ez a dolgom - válaszolom, majd egy pillanatra elhallgatok és gondolkodom a vacsorameghíváson, de aztán diplomatikus választ adok rá. - Igyekszem időt keríteni rá, hogy elmenjek hozzád - mondom és a tanult módon mosolyra húzom a számat, majd amint Billel együtt elhagyja az irodámat, nekilátok ennek az ügynek a felgönyölítésébe.

Köszönöm a játékot!