+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Főépület
| | | | |-+  Négy évszak terme
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Négy évszak terme  (Megtekintve 5424 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 09. - 14:33:37 »
+1

A négy évszak terem hasonlatos a Nagyteremhez oly' tekintetben, hogy mindkettő berendezése elvarázsolt. Egy igen tágas, nagy belterű helyiség. Négy részre van osztva. Az egyikben öröké tavasz. Ebben a részben a tavaszra emlékeztető a berendezés, és a klíma is. Itt állandóan süt a nap, és számos virágok között padokra leheveredve pihenhetnek, vagy épp tanulhatnak a diákok. A tavasz mellett természetesen a nyár évszak is képviselteti magát. Hímes réttel az aljzaton, és örök kánikulával teszi szebbé a téli hideg napokat. A harmadik negyedben Őszies a berendezés és a klíma. Szilva- és körtefák mellé heveredhetünk az avarban, és a kánikulában ide lehet menekülni a kellemesen hűs időbe. A negyedik negyed az örök tél birodalma. Hó hull alá a mennyezetről, hó borít mindent. Közkedvelt egy hely, hisz itt valamennyien az általuk preferált évszakban pihenhetnek.
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 01. 23. - 22:17:58 »
+1


Aila F. Clarce



      Kíváncsi vagyok, a tavasz, a nyár, az ősz és a tél éltek e át olyan szélvihart, amit a megjelenésem kölcsönöz a máskor csodálatosan nyugalmas légkörüknek - beviharzom, nyomomban bólogatnak a tavaszi virágok, visszhangzik a nyári mennydörgés, felkavarodnak a levelek, és vad táncba kezdenek a hópelyhek. Megállok néhány lépés után kifújni magam, és mivel a kétségbeesésem ettől még nem csillapodik, ideges mozdulatokkal motozni kezdek a zakóm zsebében, imádkozva egyetlen szál cigarettáért.
       Alig pár órája realizáltam, hogy minden valószínűség alapján én vagyok az utolsó, aki szembetalálta magát a SVK professzor személyével, és én lettem volna az első, akinek kellett volna. Nem mintha olyan fergetegesen fontos lennék, de a tény, hogy Willow... az a Willow... az én Willow-m... Nem. Hol az a cigaretta?
       Békésen hullik a nyakamba a hó, ha képes lennék logikusan gondolkozni, nyilván tennék ellene, de egyelőre csak mélyeket lélegezve figyelem a gomolygó lélegzetem bárányfelhőit, amint bekerítik a kis csillagocskákat, és aztán eloszlanak. Bokáig állok a tél ezen ajándékában, és nem öltöztem hozzá ugyan, nem vagyok fázós, a pörgő gondolataimra pedig igazán ráfér némi hűtőfürdő, ahogy a lázasan pislogókra, akik már minden szívdobbanást fájdalmas csiklandásnak éreznek a bőrükön, mintha az hirtelen rövid lenne a csontjaiknak, és nem lenne hová nyújtózkodni benne. Mikor az érzékek csapdába ejtenek saját magunkban...
        Az ittlétemnek van egy még kellemesebb vonatkozása, ez pedig az Ailával megbeszélt találkozó, aminek keretein belül eredetileg csak azt akartam elmesélni, milyen válogatott kalandok várnak rám Grisam oldalán az ügyeletben, esetleg hogy milyen drámai mértékben csökkentek a túlélési esélyeim egy ilyen órarend mellett, de ezek helyett minden bizonnyal sokkolni fogom a ma történtekkel. Bágyadtan beleszívok a cigarettámba, és csak az ment meg attól, hogy magamat kelljen elküldenem büntetésbe emiatt, hogy egyedül vagyok jelenleg. Áthelyezem a testsúlyomat a bal lábamra, köröket rajzolok a csizmám orrával a hóba, és közben elmerengek azon, hogy a hisztériával vegyes döbbeneten túl milyen hihetetlenül szerencsés vagyok mégis, amiért láthatom, és amiért itt van, ilyen közel. Nem választ el egy világ minket... Valahol pedig mégis.


        - Aila! - fordulok meg a lépésekre - Rémlik, hogy általában az szokott a leginkább megdöbbenteni mindkettőnket, hogy az emberi hülyeségnek mindig van egy mélyebb fokozata, amit be lehet járni?
         Érzem, hogy az arcomon gúnyos mosoly szalad végig, bár ő még nem tudja, hogy leginkább magamon szórakozom ilyen jól. Persze, hogy ha bármi hasonló történik, az engem ér utol, a vállamba kapaszkodik, és lágy hangon a fülembe suttogja, hogy a balszerencse nem csalfa szerető, sőt, örökké hűséges marad, mint a jelmondatunk.
         - Azt hiszem, én egy egészen új fejezetet nyithatok ebben a bizonyos pokoljárásban. Ezért aztán elnézést a füstölgés miatt, de az egykor sem teljesen rendezett idegszálaimnak szüksége van némi addikt simogatásra, miszerint minden rendben lesz, amíg ez a szál tart. Emlékszel a férfira, akiről az Abszol úton beszéltem...?
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 01. 26. - 22:10:03 »
+1


Minerva E. Balmoral

Magamhoz képest sietősen vettem be a kanyart a folyosón, ami a Négy évszak terméhez vezetett.  Nem azért loholtam ennyire, mert késésben lettem volna, inkább az idegesség hajtott, mint türelmetlen beduin a sánta tevéjét végig a sivatagon, egészen a célig. Úgy éreztem, ha a stressz üzemanyagként működne ezzel az egy adaggal képes lennék körbeutazni a világot, a gyorsaságot illetően pedig valószínűleg egy délután alatt lerendezném a „kis” kirándulást.
A zavar érzésén kívül pozitív izgalom is munkált bennem, hiszen Minnievel készültem találkozni és bizony, ahogy az lenni szokott, megint van mit megosztanom vele.  Annak a kis kezdeti tartózkodásnak, távolságtartásnak, ami a nyári találkánk alkalmával még tisztán érezhető volt, mára már nyoma sem maradt és ennek borzasztóan örültem. A nyár bizonyos eseményei és a Roxfortba való visszatérés megmutatta miért is nem érdemes ellöknöm magamtól azon keveseket is, akiket barátaimnak nevezhetek és ennek most őszintén örültem.  Nem voltam ugyan az a típus, aki ahol csak tud előadást tart az érzelmeiről, gondolatairól vagy életének bizonyos eseményeiről, de voltak olyan történések, amikről nagyon is beszélnem kellett. És ki lehetett volna erre alkalmasabb az én drága barátnőmnél? Azt hiszem senki a világon.
Mikor belépek csodálatos látvány tárul a szemem elé. Mindig is gyönyörűnek találtam ezt a termet, de, ahhoz nem volt elég átlagos és elhagyatott, hogy gyakran tegyem itt tiszteletem, ha pedig az időjárás szépségeit vagy viszontagságait kívántam élvezni, hajlamosabb voltam kimenni a kastélyból.  Nem tudom mennyire abszurd a kijelentés, de már Minnie tarkóján láthatóvá vált számomra, hogy zaklatott. Egy hókupac közepén állt oda nem illő ruházatban és a füstből ítélve éppen dohányzott. Amint magasított sarkú bakancsom kopogása felhívta rám a figyelmet felém fordult és mi tagadás igencsak furcsa kérdéssel kezdte diskurzusunkat.
-Persze, az emberi hülyeség olyan, mint az űr, végtelen és korlátlan –jegyeztem meg egy zavart mosoly kíséretében. Nem tudtam egyenlőre mit gondoljak, sem a maliciózus megjegyzésről, sem pedig a hozzá tartozó mosolyról, amiben némi keserűséget fedeztem fel. Szerencsémre nem kellett kérdezősködnöm vagy hosszasan tapogatóznom, Minnie szinte azonnal belekezd a magyarázatba.
-Ugyan –legyintek az idegessége miatti bocsánatkérésére – pontosan tudod, hogy gyakorlott vagyok már az idegrendszered stimulálásában, biztosan tudok majd valamit kezdeni ezzel a  hektikus állapotoddal is.
Mikor megemlíti a férfit, akiről már hosszasan mesélt nekem akaratlanul is megemelkedik a szemöldököm. Apró gesztus ez, de minden esetben rosszat jelez, ha csak egy kicsit is elvesztem a kontrollt az arcizmaim fölött, jelen esetemben itt valami nagyon nagy bajt szimatoltam.
-Emlékszem. Mi a gond vele?- kérdeztem, miközben ujjaimat végigfuttattam hosszú, egyenes hajamon, volt egy afféle sanda gyanúm, miszerint ezzel a titokzatos férfival még bőven lesz kalamajka és vesződség.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 01. 26. - 23:08:31 »
+1



Aila F. Clarce



      Ha nem lennék éppen elfoglalva azzal, hogy ne hisztérikus gondolatok függőleges erdeje legyek, nyilván mindenféle ölelésforma üdvözlésekkel honorálnám Aila érkezését, de egyelőre ez nagyobb feladatnak bizonyul. Mély lélegzetek szaggatott gyöngysora húzódik végig a nyakam mentén, alatta kattogva dobog a szívem, mint egy elromlott kis óra, ami kiakadt abban a pillanatban, hogy megláttam Willow-t. Az arcomat a zavar vöröse hívja táncba, és mindezt megfejelem egy kínban szűkölő állat mosolygásával, ajkaim közül füst szűrődik játékosan, ujjaim között a szál meg-megremeg. Vajon létezik ekkora bal ÉS szerencse egyszerre, vagy végképp ledobtuk a józan ész maradék láncait a hátunk mögé?
        - Az idegrendszerem köszöni szépen, de jobb létre szenderült az elmúlt x órában. - kilépek a kis hóbuckából, egyenesen bele egy csinos levélhalomba - Igen, a vihar az aszály után... Mióta legutóbb beszéltünk személyesen, találkoztam vele újra. Egy kicsit... közelebb kerültünk egymáshoz, de nem úgy, ahogy ezt érteni lehet általában. Csak... közelebb, mint bárki máshoz... Mint amikor a lelked másik felét találod meg anélkül, hogy valaha is sejtetted volna, hogy létezik és hiányzik.
        Kihúzom a korábban nálam sem lévő két képet a zakóm zsebéből, és a kezébe nyomom. Mindkettő a pubban készült, az egyiken átszellemülten gitározik, míg a másikon szinte egyenesen a kamrába pillant. Felmerülhet a kérdés, miért tartok ilyesmit magamnál, de eddig a fene gondolta, hogy gondot okozhat valamelyikünkre nézve...Mielőtt azonban Ailának lenne ideje beazonosítani a szereplőt, egy fáradt kis nevetés kíséretében, miután egy lemondó mozdulattal lepöcköltem a hamut, bevallom neki a körülmények kegyetlen össztáncát.
         - AZ a férfi, aki megváltoztatta a világomat, akivel táncoltam az esőben, és aki... megérintett bennem valamit, UGYANAZ, mint aki a SVK-t fogja tanítani nekünk idén. Bizony. - muszáj mélyen letüdőznöm a füstöt, a pulzusom egy sereg megvadult lóként száguld tova - Kölcsönösen muglinak néztük a másikat, és ez a lehető legjobb pillanatban, az első órán derült ki.
        Elkínzottan felnevetek, mert már kínomban nem tudok más reakciót kicsiholni magamból. Újabb slukk, de lassan a végére érek, és a helyzet nem tűnik rózsásabbnak, sőt, mintha csak sokasodnának az aggodalomra okot adó vonások. Nem is tudom, talán azt várom, hogy Aila majd megnyugtat azt illetően, hogy ez megtörtént már mindenki mással is, mindenki szokott közel kerülni egy leendő professzorához, vagy mi? Nem vagyok én normális, eddig sem voltam, de most már esélyem sincs annak lenni. A körülmények áldozatai vagyunk... Vagy ők az én áldozataim.
        - Mondd csak, most mi a kurva úristent csináljak? - mi sem bizonyítja jobban az állapotot, hogy épp ezt a kifejezést használtam, amit megtartottunk ritka esetekre - Már azon kívül, hogy azonnali hatállyal írok valami munkanélküli dramaturgnak, hogy Shakespeare óta én lehetek az első, aki forradalmasítja a kortárs dráma fogalmát. Mert ezt ugye nem lehet elvitatni, mivel ahogy megláttam, és rájöttem, ki ő, felgyújtottam a tankönyvemet is. Elég... égő, nem igaz?
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 01. 27. - 18:04:07 »
+1


Minerva E. Balmoral

Minnie feldúltságától és attól az egyéb megnevezhetetlen érzelemkötegtől, amit felém sugároz valósággal feláll a hátamon a szőr, már kora reggeltől volt egy kellemes kis gombóc a torkomban, de nem hittem, hogy a legjobb barátnőmre vonatkozik majd ez a furcsa megérzés.
Az igazat megvallva szégyellem magam, hogy bele sem gondoltam mi lehet vele és ezzel a rejtélyes Willow-wal, de undorító mód annyira lefoglaltak a saját életemben bekövetkező változások, hogy se időm, se kedvem nem volt kitekinteni Aila-földről, mindezek után pedig látni, hogy Minnie kishíján elveszti a józan eszét…korántsem optimális számomra. Az viszont jobb helyzetet teremt, hogy legalább kiáll a csodálatraméltó téli mesevilágból, mielőtt még ideggyenge hóemberré fagyna és megközelíti levelekkel bőven fedett környékemet. Akaratlanul is elmosolyodom, mikor magyarázkodni kezd a szóhasználata miatt. Való igaz, többféleképpen is közel lehet kerülni az emberekhez, úgy néz ki ezúttal mindketten más módját preferáltuk a dolgoknak.  Kissé meghat, ahogy erről férfiról beszél, annyira őszinte és egyszerű, épp ez adja a szavai szépségét, talán mégsem akkora az a baj…, mikor azonban a kezembe nyomja a fotókat én pedig tanulmányozni kezdem őket elkomorodik az arcom. Én ezt az embert már láttam, méghozzá nem is túl régen. A nem is túl régen ez alkalommal épp a ma reggelt fedi le, de amennyiben én az óraközi szüneteimben láthattam a folyosón, Willow-t… Nem fejezem be a gondolatmenetem ugyanis Minnie a számbarágja a megoldást, hiába utáltam az ilyen pillanatokat, már megint nagyon úgy tűnt, hogy nekem és a negatív harántimpulzusomnak igazunk volt.
-Rakas Jumala! –sóhajtok fel finnül. Ez hihetetlen, ez egyszerűen nem történhet meg. Hát innen volt olyan ismerős nekem ez a férfi? Kedves barátnőmnek sikerült éppen a Sötét Varázslatok Kivédésének jelenlegi professzorával összeszűrni a levet, az aztán a kalamajka!
-Tudod erre mennyi esély volt? Mármint…matematikailag?- kérdezem az idegességtől kissé vékony hangon, de Minnie arckifejezését látva inkább megválaszolom saját kérdésem.
-Iszonyatosan kevés, ez szinte lehetetlen és mégis annyira tipikus.
Azt hiszem ez volt az egyetlen dolog, amit fel sem vetettem magamban, hiszen olyan biztosan állította, hogy mugli a fickó. Se pálca, se önkéntelen varázslatok, se furcsa utalások, na ez aztán kellemetlen! Annyira szeretném most megölelgetni és azt hajtogatni, hogy minden rendben lesz vagy, hogy majdcsak megoldódik vagy ezt a kettőt kombinálni és azzal lecsillapítani háborgó gondolatait, de nem tehetem. Ezt mindketten jól tudjuk. Hosszú percekig morzsolgatom a fülbevalóm és sűrűn pislogva bámulok magam elé mielőtt meg tudnék szólalni.
-Először is szerintem ülj le és lélegezz, levegőt…és tedd le ezt a koporsószöget!-utalok a cigire.
-Ha így folytatod a limbikus rendszered felmondja a szolgálatot és még a végén magadat is és engem is felgyújtasz, ez pedig egyikünk szempontjából sem lenne túl célszerű.
Nehéz megjátszanom a hűvöset és elérni, hogy a hangomban se jelenhessen meg semmiféle indulat, valójában úgy gondolom, hogy Minnie rendkívül jól viseli a dolgot. Magamat ismerve én már rég pakolnám a bőröndöm, hogy az év hátralévő részét a szobám egyik sötét sarkában nyüszíthessem végig, bár a legjobb az lett volna, ha ilyen soha nem történik. Senkivel.
-Mindenesetre abban igazad van, hogy az kabaré, abból is valami elmebeteg darab – mondom fintorogva. Azt hiszem mindkettőknek jól megy idén a baj keresése, de szokás szerint nem én vagyok az, aki rekordot dönt.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 01. 30. - 18:17:56 »
+1


Aila F. Clarce




        A világom mindig két részre osztható, mintha magam is két ember lennék egyszerre - jelen esetben a millió sportot mosolyogva űző, és az, aki élvezettel dohányzik. De ide sorolhatnám még azt, aki koccint a vonaton az évkezdésre, és azt, aki prefektus, vagy azt a párost, ahol az egyik fél elkötelezetten háború ellenes, míg a másik egy bizonyos személy vérét kívánja mindennél jobban...
         Ha nem is a kétarcúságom mentén, de mindig két oldalon állok egyszerre. Ezúttal az egyiken drámai felhanggal kapaszkodom a józan eszem maradékába, míg a másikon már megvontam a vállam - a lényeg úgyis az, hogy itt leszünk egymásnak testközelben, nem áll közénk egy egész világ minden akadálya. Más jellegűek nyilván, de a kapcsolatunk átível életeken, sorsokon, kötelezőken, konstansokon és variánsokon. Kifújom a füstöt, utána küldök néhány karikát a játék kedvéért, és csak ezután szólalok meg, már abban a biztos tudatban, hogy a csapongó őrület mögött lesz megnyugvás.
          - A második nevem lehetne 'Balszerencse' az Elizabeth helyett, igen. - hagyom jóvá Aila matematikai eszmefuttatását - Két drámai vonulat között majd kezdeményezem az eljárást, de addig is remélem, hogy veled csak pozitív és közel sem tragikomikus mellékízzel mesélhető események estek meg az utóbbi napokban.
           Egyelőre nagyon udvariasan figyelmen kívül hagyom a dohányzásra tett megjegyzését, mivel még ha nem is úgy tűnik, határozottan szükségem van rá. Egy titokhoz képest meglepően sokan tudnak a függőségemről, ami nem véletlenül lett az: tudok róla, és nem is érzem úgy, hogy segítségre lenne szükségem a leszokásnál, mivel jól érzem magam így, az otthonosság csalóka biztonságát csempészi a fejembe, elandalít a rituálé, hogy dobozt keres, szálat szájba helyez, gyújtó kattan, füst megízlel. Számtalan okot fel tudnék sorolni, hogy miért ragaszkodom ehhez, de egyiknek sincs jelentősége ebben a pillanatban, viszont igyekszem elérni, hogy Aila a lehető legkevesebbet érzékelje ebből most. A levegő maga egyébként is füstös, ebben az órában a terem úgy dönthetett, hogy felidézi az őszi levélégetésről való elképzeléseit, ami, a mesterséges égszeletet kémlelve hamarosan köddé aszik majd, és komoran, sokat sejtetően foglal majd helyet a padok egyikén.
             - Tudom, mire gondolsz. Illetve tudni vélem. - a hangom jóval nyugodtabb, aminek örülök, mert az eddigi hisztérikus csengés távol áll mindkettőnktől - Hogy a fenébe nem tűnt fel nekem, hogy nem mugli? Ha ezt hibának tekintjük, legalább kölcsönös, ugyanis ő sem jött rá velem kapcsolatban, pedig azt hinnéd, drága jó anyám épp elég hírhedt mostanság... Mindegy. Ez legalább az óriáskerék esetét lefedi... Azt viszont nem meséltem el, hogy mit is csináltunk Párizsban, pedig elég... szórakoztató téma, a mostaniak ismeretében főleg.
            Kicsit kevésbé feszülten felnevetek, mert ha eszembe jut, hogy akkor és ott esetleg megtalálja a pálcámat, milyen máshogy alakult volna minden. Nyilván ő is a sajátját féltette a fürdőszobában, és tényleg a véletlenek vígjátéka, hogy épp ugyanazért aggódtunk, és hogy mi lett belőle...
              - Egyezzünk ki abban, hogy amíg én beütöm a koporsószögemet, te elmeséled, mi a helyzet Morgannel, mert igen, az nincs ám elfelejtve, utána pedig sokkollak a részletekkel. - elindulok az egyik pad felé, mert bár még nem tudom előre, merre halad majd a beszélgetés, ezek után elég sanszos, hogy kényelemesebb lesz azt ülve fogadni.
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2016. 01. 30. - 23:19:04 »
+1


Minerva E. Balmoral

Úgy gondolom, hogy nincs olyan ember, aki ne találkozott volna valaha a balszerencse névvel illetett jelenséggel. Nem tudom mi ez pontosan, mivel nincs tudományos megnevezése, kutatások sem foglalkoznak vele, így csak azzal vagyok tisztában, hogy ez a kifejezés azt hivatott leírni, mikor a dolgok rosszul alakulnak. Persze ennek is lehetnek különböző fokozataik, mindenesetre kezdem azt hinni, hogy eljutattunk a „Minerva Balmoral-szint”-re. Sosem hallottam még semmi ehhez hasonlót, így jól az eszembe vésem a dolgokat, hátha kedves barátnőmnek sikerült végre megdönteni valamiféle pech rekordot.
-Nem számít akkora malőrnek, hogy nem sikerült kitalálnod mi is valójában, hiszen…nem is feltételezted. Így egészen könnyű átsiklani a dolog felett és ha ez még kétoldalú is, mint esetetekben, máris kész a remek félreértés.
Nem megnyugtatni akarom, véleményem szerint ő is tisztában van vele, hogy a helyzet kialakulásában a tudatlanságnak és a gyanútlanságnak volt a legnagyobb szerepe, nem pedig bármelyikőjük akaratlan vagy éppen szándékos mulasztásában. Mint már említettem történnek ilyenek, sajnos emberek vagyunk, így nem tudhatunk mindenről az ideális helyen és időben.
-Szórakoztató? – vonom fel cinkos mosoly kíséretében jobb szemöldököm.
-Van egy olyan sejtésem, hogy egy igazán lebilincselő történettel készülsz előállni!
Felettébb kíváncsi vagyok a Párizsban történtekre, lassan már nem is tudom mit várjak, hiszen újra és újra kiderül valami, amire álmomban sem mertem volna gondolni. De van ebben bármi meglepő is? Dehogy, hiszen Minnie-ről van szó! Barátságunk nagy része azzal telt, hogy a határaimat feszegette és a lehető legváltozatosabb tettekkel és ötletekkel hökkentett meg, tulajdonképpen annyiszor sokkolt, hogy kezdtem beleszokni az őrültségekbe, de azt még én sem láttam előre, hogy egyszercsak magam is belekeveredem majd egybe.
Mikor a nyári történésekről és Morganről esik szó azt hiszem látványosan elfehéredem. Ezt onnan tudom, hogy az idegesség hatására hidegnek kezdem érezni a saját bőröm és az sem segít a dolgok állásán, hogy a táj is igazodik állapotomhoz, mintha ködösé de ennek ellenére valahogy mégis fülledtté kezdene válni. Követem Minnie-t a padhoz, de kíváncsi tekintete méginkább zavarba ejt.  Nem hiszem, hogy nagy titkot árulok el azzal, ha kijelentem még senkinek sem beszéltem a történésekről, sejtettem is, hogy nehéz lesz, de azt nem is gyanítottam, hogy ennyire.
Hatalmas sóhaj tör fel belőlem, mikor letelepedek a padra aztán nagy nehezen, szinte nyökögve beszélni kezdek.
-Ha jól emlékszem azt még megírtam a legutolsó levelemben, hogy összefutottunk és, hogy meginvitált magához a fennmaradó két hétre…-kezdek bele.
-Végül megfogadtam a tanácsod és igent mondtam, nem egészen tudom, hogy jól tettem-e, ugyanis közelebb kerültünk egymáshoz, az tény, de még véletlenül sem úgy, ahogyan azt te Willow-val kapcsolatban említetted – amint kimondtam a mondatot, már éreztem, hogy egészen a fülkagylómig rákvörös vagyok. Igazán remek, bármiről tudnék normálisan beszélni de erről…lehetetlen küldetés!
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2016. 02. 02. - 23:41:17 »
+1



Aila F. Clarce
+18



          - Azért az embernek igazán lehetne annyi esze, hogy meg tudja mondani, a 'lelke másik fele' a tekintetén túl rendelkezik e igéző képességgel... - már csak megvonom a vállam, túlhaladtuk a balszerencse diagnosztizálásán, gyógymód pedig úgysincs ellene, talán nem is szeretném, hogy legyen. Kinyújtom a lábam, és a csizmám orra eltűnik a falevelek szőnyegében, a színek maguk közé fogadják a sötétet. Így működik ez a terem az ember borongásával is, elvégre lehetetlen nem belefeledkezni az évszakok körtáncába, még ha most az ősz furcsán fojtogató kezd is lenni. Felnézek a plafonra, de egyelőre nem találom a magyarázatot... Persze, mert nem kötöttem össze azzal, hogy Aila talán még magamnál is jobban le tud majd sokkolni.
           Láttam mindkettőjüket már a folyosón idén, de beszélni egyikükkel sem volt alkalmam a mostani alkalomig, így aztán a fejemet a szabad tenyeremen nyugtatva fordulok a barátnőm felé, kíváncsian a részletekre.

           - Igeeen, és ezt már akkor is meglepőnek találtuk... - rémlik, hogy egy fél oldalban fejtettem ki neki a lehetőségét, mi történne, ha én ezzel környékezném meg apát - Na várj... úgy érted, hogy... lefeküdtetek? Te és Morgan? Konkrétan?
          Kikerekedett szemekkel szívom le megint a füstöt, de most olyan békés vagyok a hirtelenségek alatt, hogy valószínűleg bármi hírt higgadtan tudnék mindezek után fogadni. Azért nem akarok még inkább ajtóstul berontani a házba, főleg, ha esetleg félreértettem a jellemzést, és mondjuk ő ennél finomabb megismerkedésre gondolt... Bár ezt akárhogy csavarom, nehéz elvéteni. Ráharapok az ajkamra kicsit zavartan, mert nem volt elég pontos a kérdésem, de vajon készen áll e arra, hogy ezt részleteiben megossza velem?
            - Figyelj, ha kínos lenne kimondani, akkor... bólogass és rázd meg a fejed annak függvényében, hogy igen vagy nem, rendben? Mostantól él. - kicsit közelebb csúszom hozzá, félre is dobom a leégett csikket - Tehát szexeltetek? Vagy csak előjáték volt? Hogy érzed magad? Milyen volt? Túl sokat kérdezek?
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2016. 02. 03. - 18:19:06 »
+1


Minerva E. Balmoral

Kedves barátnőmet elnézve, ahogyan vállat von és kényelmesen elhelyezkedik a padon, kezdem úgy érezni, hogy ő már rég tudja, mit is kezdjen a felvázolt problémával, biztos vagyok benne, hogy nem fogja elfelejteni Willow-t…pontosabban Fawcett professzort Uramisten, de szokatlannak tűnik már a gondolat is, hogy az általam ketté bontott szerepeket egyesítsem a férfiben! Ha egyenlőre nem is sikerül, ez nem az én problémám, Minnie-nek talán nem is fog akkora nehézséget okozni, szerencsére megfelelően erős jellemmel rendelkezik ahhoz, hogy aránylag hamar helyre tehesse magában a dolgokat. Nekem vajon miért nem megy ilyen könnyen?
Remélem Minnie ezúttal is a segítségemre lesz, még ha a kérdéses ügy, merőben más természetű is, mint az eddigiek. Kíváncsi tekintetének nyomán ölti fel az arcom egy érett paradicsom színét, megállapítására csak zavartan nevetgélek.
-Nos igen…mostanság vannak momentumai az életemnek, mikor  van lehetőségem sokkot kapni - fűzöm hozzá, mikor két nagyobb levegővétel után, kissé megnyugszom, a meglepetés, amit okozok azonban még engem is  meghökkent.
-Öhm…ez attól függ,hogyan definiálod a "konkrét" kifejezést- válaszolom, miközben az avart kezdem pásztázni és indokolatlanul gyorsan tekergetem egy hajtincsemet. Egyáltalán, hogy mondhattam ezt? Nem számítok szakértőnek, de annyit még én is meg tudok állapítani a magam kevéske tapasztalatával, hogy konkrét volt, nagyon is konkrét. Remek ötletnek tartom, hogy csak a fejemet kell ráznom, esetleg lelkesen bólogatnom a kérdésekre, de hamar kiderül, hogy kivitelezhetetlen az elképzelés, hogy én ilyen primitív jelzésekkel kommunikáljak, akár egy percig is. Emellett az sem könnyíti meg a dolgom, hogy Minnie nem csak megfelelő kérdéseket tesz fel, amikre így képtelen vagyok értékelhető választ adni. Az első mondatot bólintás követi, a másodiknál már elgondolkodva vállat vonok, majd felvonom a jobb szemöldököm, hogy ezzel fejezzem ki enyhe értetlenségem.
-Javaslom, hogy legalább próbálj meg levegőt venni két kérdés közt, ugyanis, ha nem teszed, megfulladsz  – mosolyodom el szarkasztikusan.
-Egyébként meg, hogy válaszoljak egy nem eldöntendő kérdésre így?-hívom fel a figyelmét nevetve a legfontosabb hibájára, ezzel együtt belátom, hogy kénytelen leszek beszélni, bármennyire zavarbaejtő számomra. Meglehet, hogy Minnie kissé úgy viselkedik, mintha a Spanyol inkvizíció koncentrálódott volna egy személyben, de emiatt igazán nem hibáztathatom.
-Igen, lefeküdtem Morgannel, de hogy milyen volt...?
Kissé elgondolkodom mielőtt megkísérelnék normálist választ adni. Zavarom lassan kézzelfoghatóvá válik, de megpróbálom kissé eltávolítani magamtól a  tárgykört, hátha így könnyebben tudom majd szavakba tömöríteni csapongó gondolataimat.
-Nem tudom milyennek kell lennie, de véleményem szerint egészen optimális volt.
Hangomból a mondat végére kezd elmúlni a feszélyezettség, a módszerem működött, így könnyebben tudok majd válaszolni a további kérdésekre.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2016. 02. 15. - 11:40:30 »
+1



Aila F. Clarce
+18



                                   Mikor arra kér, hogy definiáljam a konkrét kifejezést, olyan kört ír le a szemem a teremben, amilyen pontosat soha nem tudtam rajzolni asztronómián, pedig bőven elég szükség lett volna - hogy lehet ezt másképp értelmezni anélkül, hogy nevén neveznénk a gyereket? Aila bőven elég ismerettel rendelkezik a szexről és az emberi testről, egész biztos vagyok benne, hogy nagyon is jól értette, mire gondolok, és ez a beszélgetés elég izgalmas lesz, ha virágnyelven akarunk végig megnyilvánulni benne.
                                  - Mit tippelsz, édes, mit jelent a konkrét...? Konkrétan virágot szedtetek, konkrétan polkáztatok e ír folkra, vagy konkrétan benned volt...? - azért egy árnyalattal ősziesebb színeket vesz föl az én arcom is a dologra, mert egészen eddig elméleti kérdés volt ez közöttünk, erre... - Az első kettő is érdekes, de az utolsóra értettem, nyilván.
                                  Csak nekem sem akaródzott 'konkrétabbnak' lenni, ami szomorú, de érthető jellemvonás, tekintve, hogy ő átélte a dolgot, én viszont nem, ergo még meg kell találnunk azokat a kifejezéseket, amiken biztonságosan tudunk kommunikálni hangos viháncolás és komoly zavarba jövetel közepette is. Csak a szemem forgatom a megjegyzésére is, bár szórakoztat, hogy amint az én megnevelésem a kérdés, Aila visszatalál egyből a hangjához. Mégis, akkor nem tudom visszafogni magam, amikor az optimális elhangzik.
                                   - Optimális?! Képes vagy optimálisnak jellemezni valami olyasmit, mint a szex, amiben ott a szenvedély, a vágy, a másik meztelen teste, a sajátod, a gátlások, az akarat, testnedvek, és főleg, ami annyi élvezetet képes okozni...? Azért nem hiszem, hogy Morgan örülne, ha optimálisként hivatkoznál rá, mint valami tenyészkanra... De rendben, mondhatjuk, hogy a romantika nem az én asztalon. - még mindig vigyorogva nézek rá, menet közben az egyik hosszabb tincsemmel játszva- Akár irodalmi hangvétellel nézzük, akár vulgárisan, ezt nem tudhatod le ilyen könnyedén. Gyengéd volt? Élvezted? Hogy álltok most? Olyan sok a szempont, ami alapján jellemezheted, hogy a legjobb lesz, ha a történet elején kezded, és ha úgy érzed, most csúszunk át egy igényesebb pornovella felolvasásába, használj más kifejezést. Komolyan, Aila, láttuk egymást hányni, történtek velünk bizarr és unokáknak el-nem-mesélhető esetek, még az a nagyon durva valentinos gnóm is, ezek után nem jöhet olyasmi, amit ne tudnánk megbeszélni. Hallgatlak.
               
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2016. 02. 15. - 18:45:44 »
+1


Minerva E. Balmoral

Minnie szeme bizonyos helyzetekben hasonlóan hatalmas fordulatokat tesz meg, mint a föld, szerencse, hogy ehhez nem kellenek évek, már a másodperc törtrésze alatt is ki tudja fejezni, hogy nem tetszik neki a kissé valóban ostoba, időhúzásképp feltett kérdésem. Nyilvánvalóan tudom mit ért a kifejezés felett, de eleinte valahogy nem akaródzott normális választ adnom, kicsit össze kellett szednem a gondolataimat, nehogy még ennél is nagyobb badarságot találjak mondani.
-Ezekszerint azt kell mondjam konkrétan, a lehető legkonkrétabban – ismerem be, de nem tudok nevetés nélkül átsuhanni a megjegyzés fölött, így a következőt még hozzá kell tennem.
-Egyébiránt  ír folkra szörnyen nehéz lehet polkázni…bár megpróbálni talán érdemes- nevetgélek kedélyesen. Tulajdonképpen még ezzel is kicsit eltolom a pillanatot, mikor színt kell vallanom a történtekről, amikről nagyon is szeretnék beszélni, csak a bennem megbúvó erős gátlások miatt kétlem, hogy képes lennék rá. A következőkben Minnie enyhén megbotránkozik a kifejezésen, amit használni találtam, hogy összefoglaljam az élményt, pedig magával a szóval semmilyen probléma nincs. Optimális…persze, mondhattam volna valami olyat is, ami nem ennyire semleges vagy egyenesen közömbös, de mégis hogy hangzott volna épp az én számból, hogy :fenomenális vagy esetleg észveszejtő? Ezek egyszerűen nem azok a szavak, amiket normális esetben használni szoktam, kivéve azt az esetet, mikor a muglivilág biológiai felfedezéseit emlegetem. Azt viszont kénytelen vagyok belátni, hogy barátnőm felháborodása jogos, hiszen tulajdonképpen tényleg ledegradáltam mind az élményt, mind Morgant, pedig ez egyáltalán nem állt szándékomban.
Mielőtt bármit is mondanék, bűnbánó pillantást vetek Minnie-re, de azon nyomban, hogy elhangzanak az együtt átélt csodálatos és kevésbé csodálatos pillanatok valósággal elkap a röhögőgörcs.
-Igen…végül is az együtt való hányás, meg a nemi életről való csevej, hasonló mértékben igényli a bensőséges kapcsolatot – mondom félig tréfaként, félig tényleges megállapításként, miközben lassan abbahagyom a nevetést . Nos igen… a tavalyi évben rájöttünk, hogy halat boncolni se nem kellemes, se nem gusztusos, sokkal inkább förtelmes, de hát nem volt mit tenni, borzasztóan érdekelt az az út, amit a víz a kopoltyún keresztül beáramolva tesz meg!  A szagokat…nos azokat végül egyikünk sem tudta elviselni. A gondolatra még mindig kicsit felfordul a gyomrom, így nagy levegőt veszek, hogy mesélni kezdjek és ezzel elvonjam a figyelmem az emlékről.
-Gyanítom, hogy ki fogsz nevetni, de tulajdonképpen az egész történéssorozatot a gyengeelméjű nyulam indította el azzal, hogy véresre harapta a karom – mutatok az alkaromon lévő, már szépen gyógyuló sebre.
-Én pedig szerencsétlenségemre összevéreztem a felsőm, amíg visszatuszkoltam a ketrecébe. Tudod milyen vagyok…nem bírom, ha bármi koszos rajtam, azonnal levettem, Morgan pedig pont jókor érkezett ahhoz, hogy alultözött valómat tekinthesse meg – az emlék hatására, még mindig elpirulok,  bár, ami azt illeti talán nem is volt olyan kínos, mint amilyennek éreztem.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2016. 03. 08. - 03:11:47 »
+1



Aila F. Clarce
+18



            Kimeredt szemekkel nézek rá, mikor végre elismeri, hogy... najó, a saját fejemben igazán lehetek konkrét, tehát lefeküdt Morgannel a szó minden értelmében. Ez ugyanaz az Aila, aki pironkodva mesélt nekem a kávézóban, akivel annak idején egy nem éppen megmagyarázható pillanatunkban a hányós rosszullét után kitaláltuk, hogy létrehozzuk a jótékonysági hányás intézményét, elvégre tiszta empátia az, amikor valakivel csak támogatólag tesszük együtt, de ő volt az is, akinek a grimasza az enyém ikertestvére is lehetett volna a kávéba aláömlő konfettit látva. És akkor most azok az Ailák összeállnak egy Ailává, aki most beavat élete egy intim titkába, és arra gondolok, hogy fel fog nőni. Menthetetlenül, és talán már meg is tette, csak elmulasztottam figyelni, mert önző módon magammal voltam elfoglalva.
            - Nem foglak kinevetni, mondtam, hogy Spark nagy dolgokra hivatott. - mosolyodom el azért a kétségek mögött - Bár kétségkívül nem erre gondoltam anno. És akkor.. hogy is mondjam, nem voltál zavarban? Mármint tudom, emlékszem, mit mondtál róla, de akkor azt hittem, hogy még nem állsz készen rá.
             Érzem az irónia pofonját, csinosan ég az arcomon. Pont én fogok erről értekezni vele, mikor lazán egész lexikonnyi tudást ránthatna elő a szoknyája zsebéből, már ami az emberi testet és pszichológiát illeti. Tulajdonképpen az utóbbiban szerettem magam jártasnak képzelni, de mi sem bizonyítja jobban, hogy ezúttal nem értettem a helyzetet, mint a jelen beszélgetés. Aila felnőtt... valamilyen szempontból, és most én vagyok a gyerek mellette, pedig én voltam az, aki mindentől meg akarta védeni, aki mindig vigyázni akart rá. Kicsit úgy érzem magam, mintha valamelyik testvérem jelentené be, hogy elvesztette a szüzességét, és aztán felhívná a figyelmet az ilyen jellegű hiányosságaimra. Nem rohanhatom le most ezekkel, nem mondhatom egy boldog fiatal lánynak, aki élete nagy szerelmével feküdt le, hogy te figyelj, egyébként azt hiszem, hogy aggszüzen fogok meghalni, mert rettegek tőle, hogy kurva leszek... Aila nem szorul a védelmemre. Ha esetleg rosszul alakulnának a dolgok köztük, készséggel megfenyegetem az úriembert egy kölcsönzött terelőütővel, de addig ő köszöni szépen, érettebb nálam.
              - Tehát gondolom nála voltatok, és úgy történt az eset. - veszek egy mély levegőt, mielőtt eszméletlenül elvtársias lesz az arcom - Hogy alakult utána? Nem akarok tolakodó lenni, hidd el, csak... Vannak kérdéseim, olyan jellegűek is, hogy mi történik közben, és olyanok is, hogy élted meg te magad. Ha szeretnél, állíts le nyugodtan, semmiképp nem akarlak vallatni... Milyen érzés, mikor benned van? Milyen az első lökés? Nem féltél? Vagy átsegített ő és az érzelmeid?
              Nyelek egyet, de ezúttal nem fordulok el, vagy keresgélek zavartan cigarettát. Így is jól teszem, ha kicsit mérsékelem magam ilyen téren, ha egy engem elég jól ismerő professzor tekintete kísér majd az iskolában... Ami egyszerre tölt el félelemmel és hihetetlen megnyugvással is. Willow itt van. A feladvány megoldotta magát.
             - És... milyen most? Mi változott benned?
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2016. 03. 23. - 23:57:46 »
+1


Minerva E. Balmoral
+18

Bevallottam hát…és ezzel valahogy kicsit meg is nyugodtam, annak ellenére, hogy ez a bevall, szó talán kicsit súlyos kifejezés, hiszen véleményem szerint semmi rosszat nem tettem, legalábbis egyenlőre még nincs kilátásban semmiféle negatív hatás. Ahogy Minnie kikerekedő szemeit elnézem valahogy mégis úgy érzem, hogy van miért szégyelljem magam, egyenlőre viszont csak abban vagyok biztos, hogy sikerült alaposan meglepnem kedves barátnőmet. Mindenesetre mosolyán látom, hogy nemigen hiszi, hogy a nyúlnak valóban akkora szerepe volt a dolgok alakulásában, én ellenben vallom, hogy nélküle most nem lenne mivel sokkolnom Minniet.
-Az igazat megvallva szörnyen zavarban voltam – ismerem be kissé elvörösödve, ahogy visszagondolok bizonyos részletekre.
-Tulajdonképpen elég sokáig fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, így, hogy kicsit eltávolítsam magamtól a szituációt érzelmileg, a biológiatanulmányaimat pörgettem végig fejben, hátha van olyan emlékem, ami segíthet. Bármilyen nevetséges…még megcsókolni sem mertem – mondom miközben elmosolyodom,  most sikerült felfognom, hogy micsoda komikus dolgok mentek végben eközben  a homloklebenyemben. Nagyjából egyetértek Minnie-vel, hiszen addig a pillanatig én sem hittem úgy, hogy ennek akkor és ott kell történnie, de még azt sem, hogy képes lennék rá, ennek ellenére az ösztöneim nem voltak szinkronban az agyammal, mivel teljesen mást követeltek.
-Én is így gondoltam, de aztán hirtelen már egyáltalán nem volt fontos készen állok-e, ezzel mégcsak nem is foglalkoztam.
Ez az én esetben furcsa, hiszen volt róla szó, de mindig úgy nyilatkoztam a testiséggel kapcsolatban, hogy csak elméletben érdeklődöm iránta és egyenlőre csak és kizárólag biológiai folyamatként fogom fel, gyakorlatban viszont egyáltalán nem úgy viselkedtem, mint, akit pusztán az emberi test működésének tüzetesebb feltérképezése foglalkoztat és valóban, nem is így volt. Bájos leánytársam arcmimikáját figyelve azonban elvesztem gondolataim fonalát, ugyanis nevetnem kell rajta, ha akarok, ha nem. Úgy tűnik sikerült zavarba hoznom és ennek igazán örülök, nem hittem, hogy ilyen pillanat lesz majd az életemben. Ahogy hallgatom , első kérdésére bólintok, majd szép lassan abbahagyom a röhécselést, próbálom átgondolni mit is fogok válaszolni vagy, hogy egyáltalán hogyan tudom érthetően átadni az élményt.
-Nos…-kezdek bele, miközben egy hajtincsem tekergetem- az egész olyan ösztönös és meglepően spontán volt, ami eleinte kissé leblokkolt, aztán egyszercsak tudtam mi a feladatom…és ez most elég ostobán hangzik, mivel a feladat kényszert érzékeltethet, holott erről szó sem volt – tartok egy gondolatnyi szünetet, hisz zavarom miatt kissé túlhevültem miközben a helyzetet magyaráztam.
-Voltaképpen féltem, de csak közvetlenül az aktus előtt, ami először elég kényelmetlen volt számomra, sőt…nagyon fájt, de Morgan türelmes és gyengéd volt velem, míg meg nem szoktam a helyzetet és néhány perc után már határozottan kellemes érzés volt.
Furcsa számomra, hogy egy ilyen témáról tartok előadást Minnie-nek, hiszen fogadni mertem volna, hogy ő előbb lesz túl a szüzessége elvesztésén, mint én, de hát úgy tűnik az életnek vannak meglepően érdekes fordulatai. Az érzelmek említése valamiért sokkal frusztráltabbá tesz, mintha a részleteket kellene elemeznem, hiszen most magam sem tudom pontosan mi megy végbe bennem.
-Valami változott, csak még nem igazán tudom mi is történik velem, szörnyen össze vagyok zavarodva – jelentem ki, majd gondterhelten sóhajtok.
Naplózva


Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2016. 03. 29. - 01:17:00 »
+1



Aila F. Clarce
+18



        - Ha ez megnyugtat, én most is zavarban vagyok. - bólogatok mosolyogva - Úgyhogy ez ne tartson vissza semmitől. Taníthatnál esetleg néhány finn káromkodást ilyen esetekre, könnyebb lenne tőlük.
        Bár az eddigieket is igyekeztem memorizálni, mert nincs is szebb, mint ékes finn nyelven lekurvázni valakinek az általunk könnyűvérűnek titulált anyját, úgy, hogy persze fogalma sincs senkinek, hogy most szokatlanul lelkesen köszöntem e és kívántam csodálatosan szép napot az ezer tó országának stílusában, vagy valami kevésbé ízléses dologra ragadtattam magam. Sajnos rám ez utóbbi jellemző, bár a válogatott francia káromkodást is értő közönség vájt füle tudja csak értékelni, így meg vagyok mentve általában.
        Hallgatom Ailát, és megpróbálom elképzelni a jelenetet is, lehetőleg a perverzekre jellemző élvezkedés nélkül. Ahogy ő mondaná, orvosi kíváncsiságból, de épp erről esik szó is, így ez nem esik annyira nehezemre.
        - Már közben...? Nem merted megcsókolni, miközben elnézést előre is, de dug... fenébe is, tehát szexeltetek? - erőt veszek magamon, keresgélve a megfelelő kifejezéseket, mert bár nem vagyok híve a köntörfalazásnak, nem ronthatok ajtóstul a házba - Hogy sikerült végül beleélned magad a helyzetbe? Mármint értem, mert ugye valaki éppen.. uhm.. szétfeszíti egy érzetre nem épp erre tervezett testnyílásod, de.. Oké, Aila, én nem tudok olyan megfelelően tárgyilagos lenni, mint ahogy ez a fejemben hangzik, tehát konkrét leszek: akkor is az orvosi definiálást végezted fejben, mikor már épp a szenvedélyes résznél jártatok?
         Azt még megértem, hogy kezdetben segíthetett neki, de hogy erre a konklúzióra jusson utána... Hát, eddig sem éreztem úgy, hogy lemaradtam valamiről, most még kicsit fájdalmasan összébb is húzom a lábaimat az elképzelt érzésre. Rendben, ha teljesen őszinte akarok lenni magamhoz, kifogásokat keresek a görcseim patronálására, magyarázatot, amit esetleg csak úgy előkaphatok és bevédhetem vele a közönséges rettegésem valamitől, ami teljesen természetes és örömet okoz. Sóhajtok egyet, mert ezt realizálva már nem is próbálkozom tovább ezzel az önámítással, nekem is vannak vágyaim, és azoknak szereplői, csak teljesen el vagyok baszva érzelmileg, ezért meg nem.
         - Igen, értelek, azt hiszem. Tehát akkor mégis el tudtál veszni benne. - fújom ki a levegőt, mintha egy különösen izgalmas könyv pulzushergelő fejezeténél járnék - Ennek azért örülök, és annak is, hogy nem maradt meg rossz emlékként. És milyen a... vége?
         Bár pont Morganről feltételezném, hogy durva lenne, de annyi olyan történetről hallani, ahol félresikerül valami, és hosszú ideig viselik a sebeket, akár szó szerint is. Hallgatom tovább az események láncolatát, és közben belegondolok, én is meg tudnék e nyugodni így, ahogy ő.. Nem a fájdalom ijeszt meg, de tényleg igazán működhet a dolog közöttük, ha a kezdeti nehézséget le tudták együtt küzdeni. Ismerek mégis valakit, aki talán... Francba már, Minerva, igen, így nagybetűvel és teljesen, a lelked másik feléről és a tanárodról beszélgetsz itt fejben, legyél már felnőtt!
          - És ez jó féle összezavarodottság, amit egy randi után érzel, vagy a rossz féle, amikor nem vagy biztos benne, hogy előbb omlott e össze a cuki kis kunyhó és utána égett bent a macska, vagy fordítva? - érzékletes példa, csodálatos érvelés, maximális empátia - Bocs, ez... konkrét volt. A lényeget viszont érted.. Javíts ki, ha megint hülyeséget akarnék kérdezni, de nem érzel felé most valami újszerű kötődést? Mintha láthatatlan fonál kötne össze benneteket? Esetleg javíthatatlan romantikus vagyok... A vénlány barátnőd, aki viszont bármilyen válogatott jósláskönyvekbe való zavart hoz itt most össze neked, azért tényleg örül, hogy igaza lett kettőtökről.
       
Naplózva

Aila F. Clarce
Eltávozott karakter
*****


.Madárka. IV.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2016. 04. 08. - 22:25:32 »
+1


Minerva E. Balmoral
+18

-Amennyiben téged az idegennyelvű szitkozódás nyugtat meg örömmel hagyományozom rád minden tudásom a témában- mosolyodtam el szavaira, hiszen hallhatott már párszor finnül megnyilvánulni úgy is, hogy nem épp szóvirágokban fogalmaztam meg problémámat. Jóideje nem az angol nyelvet használom, ha szentségelni támad kedvem, hiszen azt akárki megértheti, a nyilvános gyalázkodás pedig  illetlen tapló képét festené rólam, amit szeretnék elkerülni. Természetesen, amikor csak szitkozódtam Minnie, ha nem is tudta pontosan mi hagyta el szájacskámat, valahogy ösztönösen ráérzett, hogy nem éppen az időjárás szépségeit vitatom meg magammal.
Látom kedves barátnőmön, hogy lázasan kutat a megfelelő szavak után, nem csodálom, hogy kifog rajta a dolog, a jelenlegi beszélgetést illetően magam sem vagyok biztos benne, hogy mikor mit kellene mondanom, mi is lenne  a lehető legcélszerűbb kifejezés.
-Mondd, ahogy csak szeretnéd, nem vagyok apáca, immár annyira sem, mint régebben, ha szerencséd van nem ájulok el- legyintek derűsen, hiszen álszentség lenne mindezek után  fennakadni egy ilyen apróságon.
-Nem, ez nagyjából tizenöt perccel előtte történt, mikor még nem sikerült sem az agyamnak, sem a testemnek feldolgozni a helyzetet.
Kissé elmerengek mielőtt tovább beszélnék, nem is tudom miért nehéz ilyen távlatból  felelevenítenem az akkor tapasztalt érzelmeimet, bár, ha jobban belegondolok azok nem sokkal a kialakulásuk után teljességgel fölöslegesnek és túlzónak tűntek.
-Betegesen rettegtem attól, hogy a tapasztalatlanságom miatt…szóval nem tart, majd alkalmasnak – amint kimondom az utolsó szót kicsit elfintorodom, hiszen érzékelem, hogy most egyáltalán nem az ideális kifejezést használtam, ezáltal pedig megint kicsit eltávolítottam magamtól az előhívott emlékek által megidézett érzületeimet. Minnie reakciója az általam említett fájdalomra valahogy zavart mosolyt csal az arcomra.
-Lehet, hogy túlzóan fogalmaztam – mondom miközben megsimítom a vállát- egyáltalán nem biztos, hogy ugyanúgy fogod átélni, mint én, hiszen mindenkinek máshol helyezkedik el a fájdalomküszöbe, különböző impulzusokra pedig egészen eltérő reakciókat produkálhatunk.
Ezúttal nem bocsátkozom a rám jellemző hosszas pszichológiai és/vagy biológiai okfejtéseim egyikébe, elégnek tartom a puszta tényt és a ritkán használt, de annál hatásosabb testi kontaktus elegyét, hogy kissé megnyugtassam, hiszen eszem ágában sem volt halálra ijeszteni.
-Egy idő után már nem gondoltam a biológiára és igazán másra sem,a fejem mintha csak kiürült volna, végre nem voltak zavaró gondolataim. Ezt most szentimentálisan hangzik, de a világ megszűnt számomra létezni, csak Morgant láttam, mert akkor és ott csak ő volt a fontos, ahogy a testünk teljes harmóniában leledzett...
Kicsit elpirulok értelmezve a szavakat, amiket csak úgy, kissé átgondolatlanul mondtam ki. Ez most rendkívül érzelgősnek és cukormázasnak hat annak ellenére, hogy emlékeim alapján nem tűnt annak. El kell ismernem, hogy vannak dolgok, amiket egyszerűen nem tudok kifejezni, ezt az esetet pedig kénytelen leszek felírni a képzeletbeli listámra.
-Az egész olyan felszabadító, mintha nem lettek volna a gátlásaim, mintha józan eszem sem lett volna…nem, azt hiszem nem is volt, merthogy egész fontos dolgok nem tűntek fel, például a védekezés- dünnyögöm a mondat végét kissé elgondolkozva, nos igen, ezért a mai napig szégyellem magam.
Hasonlatára először csak megfelelően furcsán nézek, aztán elnevetem magam, hiszen pontosan értem mire gondol.
-Nem tudom –ismerem be vállat vonva- mivel még sosem voltam randin. De némileg olyan érzés, mintha a Brontë nővérek stimulálnák az érzelmi központomat, ezzel folyamatos borongást és érzelmi túlfűtöttséget okozva – jelentem ki, miközben fülbevalómat kezdem el piszkálni.
-Nekem is lenne egy remek jóslatom: amennyiben te vénlány maradsz, én megyek és pusztán az alkalmazott pszichológia segítségével elfoglalom Finnországot-kacsintok rá.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 07. - 22:01:47
Az oldal 0.152 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.