+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny - A Főépület
| | | | | |-+  Üres tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Üres tanterem  (Megtekintve 23967 alkalommal)

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #60 Dátum: 2009. 05. 16. - 20:53:59 »
0

[Scarlette]

Nem kommentáltam a konklúzióját: igaza volt ugyan, de kijelentése már akkor nyilvánvaló kellett volna legyen, mikor az első szavak elhagyták ajkaimat. Örülök, hogy végre eljutott erre a következtetésre... ugyanakkor biztos voltam benne, hogy figyelmen kivül fogja hagyni az egészet. Elég önfejűnek tűnt ahhoz, hogy kerülgesse a forró kását... egészen addig, mig meg nem égeti magát. Aztán majd meglátjuk mennyire fog neki izleni a főstje... de a végeredmény elég könnyen megtippelhető. De sebaj, engem igazán hidegen hagy. Sosem tudott meghatni az, hogy beletiporok mások lelkivilágába... na jó, néhány alkalommal igen, de ez nem fog ezek közé tartozni.
Ahogy sejtettem: fogalma sincs az emlitett kaland mibenlétéről. Nem is tudom, hogy volt-e már a Roxfortban akár csak egy lány is, aki elsőre levágta... nem valószinű, de még ha tévedek, akkor is csak egy-két kivétel adódhatott a hosszú évek során. Persze, a 12-13 éves korosztálytól nem is várná el az ember ezt, de mostanra talán már illene mindenkinék kilépni a buborékból és belekezdeni abba a játékba, amit Életnek hivnak. Aztán kitudja, lehet hogy csak én gondolom igy... elvégre mindenki akkor vág bele, amikor akar, vagy amikor arra kényszerül. Lehet, hogy tényleg jobb minél tovább gyereknek lenni, megtartani az ártatlanság jótékony fátylát a szemek előtt, fenntartani egy olyan világ képzeletét, amiben minden szép és jó és becsületes. De minél tovább tart a homály, annál nehezebb lesz rádöbbenni a rideg valóságra... Ördögi kör és nem én leszek az, aki megoldja ezt a problémát.

Meglepett, ahogy elindult felém, a kérdés további része pedig egy apró félmosolyt csalt ajkaimra. Persze... Indiana Jones vagy Potter. Még az öreg Indy csak-csak jó srác volt a maga módján, de Potter? Egy rakás szerencsétlenség, akit mindig a Veszély elé sodor az Élet csak azért, hogy borsot törhessen annak orra alá azzal, hogy mindig kimenti a karmai közül. Egy senkiházi, aki paripaként üli meg szerencséjének az utolsó morzsáját is, de csak idő kérdése, hogy elfogyjon alóla... és akkor kiméletlenül utoléri a vég és apró darabokra szaggatja. Azt mondják: különleges, pedig leginkább csak szerencsés... az pedig, mint tudjuk, forgandó.
Némileg elgondolkodva pillantottam a távolba, egy olyan személyt keresve, akiéhez hasonló kalandokat keresnék...
- Raszputyin. - Szinte kizárt, hogy hallott rála... de nem is ez a lényeg. - Valami olyasmit keresek, mint amit ő űzött a maga idejében. - egy pillanatra felnéztem az arcára, rávillantottam egy rüpke félmosolyt és egy gyors kacsintást, majd tekintetem ismét a távolba révedt... volna, ha nem kezd ismét egy véget nem érőnek tűnő monológba, aminek a témája is ismerős volt: jajj-szegény-elhagyatott-én.
Egy újabb szippantás a cigarettából: a szál a végéig leégett. Elemeltem a számtól, magam mellé s hagytam, hogy kicsússzon az ujjaim közül, majd a következő pillanatban már rajta landolt az egyik, bakancsba bújtatott lábam s egy bokamozdulattal elnyomta a csikket. Ismét kényelembe helyeztem magam, kifújtam a füstöt s csak ezután válaszoltam.
- Figyelj rám, kiscsillag, elhiszem, hogy most éppen a tiéd a világfájdalma, elhiszem hogy elhagyatott vagy meg magányos meg akármi: elhiszek én mindent... de őszintén, ha végignézel rajtam, akkor egy olyasvalaki látsz, aki értékelni tudja a céltalan csacsogást, nevezzük azt akárhogy? - felnéztem rá, a tekintetét keresve: hagytam, hogy az enyémből komolyság sugározzon. Igaz, csak álkomolyság, de attól még nagyon is valósnak tűnt. - Valószinűleg véletlenül voltam itt, valószinűleg véletlenül voltam egyedül. Valószinűleg azért nem reagáltam túl lelkesen a kezdeményezésedre, mert minden vágyam az volt, hogy beszélgessek veled. - Egy pillanatnyi szünet, lemondó sóhaj, fejcsóválás. - Csak szerintem sántit ez igy? - néztem ismét a szemébe, ugyanazzal az álkomolysággal...
... de valójában nagyon jól szórakoztam.
Naplózva

Scarlette Storme
Eltávozott karakter
*****

Csuporka ^^

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #61 Dátum: 2009. 05. 19. - 22:05:51 »
0

Damien

Raszputyin, hm, miért van az, hogy ennyire ismerős ez a név, mégsem tudom hová tenni? Pedig biztos vagyok benne, hogy ha máshol nem, egy filmben már hallottam ezt a nevet. Ennek majd utánajárok, nem lehet az. hogy csak Humprey az, akire emlékszem. Sokan ebből a suliból el sem tudják képzelni, hogy milyen sok érdekesség van a mugli világban, s milyen hangulatosak azok a fekete-fehér filmek. Erről is szívesen beszélgetnék valakivel, már ha akadna olyan személy, aki érdeklődne az efféle dolgok iránt. Gondolataimban csak egy pillanatra mélyülök el, majd ismét erre a srácra pillantok, aki éppen rám kacsint. Ez hétköznapi dolog, hetente legalább háromszor rám kacsintanak. Általában egy mosoly a válaszom, de most már tudom, hogy miért kacsingat, s ugyan nem tudom, hogy ki az a Raszputyin, de le merném fogadni, hogy valakinek a szeretője volt. Csak egy mosoly kúszik az arcomra, majd tovább folytatom az eszmefuttatásomat, s tulajdonképp eljutok addig a pontig, hogy felkérem őt egy beszélgetésre. Mindez hiba lenne? Itt van két ember, egy csodálatos délután, egy üres terem, s rettentő nagy unalom és csönd. Ez a kettő az, ami engem képes földhöz vágni, persze azért jól titkolom, mert ha nagyon muszáj, tudok magamnak kitalálni programot, úgy mint éneklés, vagy tánc. Tekintetemmel fürkészem a másikat, aki hanyagul pöcköli el a cigarettáját, majd elég érdekesen válaszol a kérdésemre. Megdöbbenve hallgatom, nem azért, mert kiakaszt, inkább csak nem vagyok benne biztos, hogy jól értelmezem a szavait. Világfájdalom és magányosság? Nekem ez  sántít, ugyanis teljes mértékben boldog vagyok, s csak beszélgetni akartam. Várjunk csak, lehet, hogy így akar segítséget kérni? Oké, nézhettek flúgosnak, de egy, a hangsúlya, s már a válasza is elég elutasító. Na most, én lány vagyok, ő pasi. Szerintem egész tűrhetően nézek ki és ha másra nem is , egy kis flörtre számítana az ember lánya. Nem kell félreérteni, nem mintha olyan lennék, aki állandóan ezzel múlatná az idejét, ez pusztán csak egy megfigyelés. Szóval, ha már csak minimálisan sem tetszem neki - erre az elutasító szavaiból következtetek- akkor itt már valami baj van a sráccal.  Avagy, csupán csak ő szenved világfájdalomban, s a saját bánatát próbálja rám ruházni a szavaival. Lehet, hogy úgy jobban elviselné a saját problémáját, ha azt hiszi, hogy én is szenvedek valami miatt? És most megint filozofálásba kezdtem, nem kellene annyi konyakosmeggyet ennem, attól mindig bepörgök...Miután befejezte a szurkálódását, én csak rámosolygok, bármilyen meglepő is, még akkor is, ha kicsit bántónak találom a szavait. Ha durcásan elvonulnék, azzal nekem sem lenne jó és neki sem. Szerintem egy mosoly mindent megold, ha nem egy, kettő, ha nem kettő, száz, de nem hiszem el, hogy a századik után  még mindig ilyen lenne.
- Édesem - Becézem kedvesen, ha már ő is így indított. - Elnézést, hogy megzavartalak a füstölésben, ígérem, többet hozzád sem szólok, ha ez így jó neked. - Mondom, majd újabb mosoly. Kész, vége. Nem fogom törni magam egy olyan beszélgetőpartnerért, aki nem hajlandó egyről a kettőre lépni. Bár sajnálom őt , biztosan bánthatja valami, ha ilyen mufurc, mégsem tudok vele mit kezdeni. Elfordulok tőle, majd elsétálok a terem túlsó végébe, s ott pillantok ki az ablakon. A csudába is, ha nem beszélget velem, akkor majd elszórakoztatom magamat. Mondjuk hallgathatnék egy kis zenét is. Csöndesen sétálok vissza  az asztalomhoz, s csak egy pillantást vetek rá, ezután felveszem a könyvet az asztalról, s visszasétálok a távoli ablakhoz, majd a párkányba ülök. Aztán kezembe csúsztatom a pálcámat, s a sarokban álló vázára intek, majd kimondom a megfelelő varázsigét, s így halkan mugli dallamok csendülnek fel a tárgyból. Bár halk, azért talán elhallani oda is, ahol ő ücsörög. Mégsem nézek rá, fejemet lassan ingatni kezdem a zenére, akárcsak a lábfejemet, miközben kezeim között lapozgatom a könyvet. Az a helyzet, hogy a szavai sem tudtak lelombozni, s nem tehetek róla, de nem tudok szürke kisegér lenni...
Naplózva

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #62 Dátum: 2009. 06. 01. - 15:25:55 »
0

[Scarlette]

Úgy tűnt, mintha felfogná a mondanivalóm lényegét... legalábbis az arcán mintha átvillant volna a megvilágosulás egy pillanatra. Utána visszaszúrt, természetesen, de nem voltam kezdő ezen a terepen, tudtam: ez már csak vergődés. Visszavág, mert vissza kell vágnia, de ő is tudja, hogy ezzel már semmit nem fog elérni. Csendben figyeltem, hátha még hozzátesz valamit, hiszen a mondanivalója nem tűnt túl teljesnek, de végül ennyi maradt: megfordult és elment.
- Látom végül megértettük egymást. - vetettem még utána, mikor nyilvánvalóvá vált, hogy már nem fog hozzátenni semmit. Azért csak legyen már enyém az utolsó szó, mert másképp nem járja... de ezzel részemről le is zártam a dolgokat. Jó bulinak indult: olyannak, amire mindig kapható vagyok, hiszen nincs is jobb, mint egymást ugratni: de ő hamar megfutamodott, nem vette fel a kesztyűt... és valószinűleg igaza is volt. Az utolsó megnyilvánulása alapján nem tűnt olyasvalakinek, aki jártas ebben a tudományban, márpedig úgy nincs sok értelme a játéknak. Egyfelől okos volt, hogy megfutamodott, másfelől... ünneprontó.
De kár erre az egészre ennyi gondolatot vesztegetni.
Újra az ablak felé fordultam, tekintetem ismét a távolba révedt. Vajon miért jó ez? Miért teszem ezt minden, de legalábbis majdnem minden emberrel? Elzárkózom előlük, ez kétségtelen, mint ahogy az is, hogy ez a dolog már nem új. Mikor ide kerültem, akkor alakult ki... arra a kérdésre pedig nem nehéz válaszolni, hogy miért tartom meg a három lépést köztem és a varázslók között. Egy rövid időtől eltekintve egész végig biztos voltam benne, hogy amint végzek a Roxfortban, egyúttal végzek a varázsvilággal is: semmi nem volt, ami itt tartson. Egyedül Greggel és Anyvel ápoltam baráti kapcsolatot, de az volt olyan mély, hogy megmaradjon még akkor is, ha visszaavanzsálok muglivá... ha pedig nem, akkor nem is éri meg bánkódni miatta. Amanda volt az egyetlen dolog, ami a varázslók között maradásom mellett szólt, de ő.. elveszett számomra, igy kikerült a képletből: ezzel a mérleg ismét a mugli világ felé billent, ezúttal talán véglegesen. Soha nem vetettem meg a nőket, de nem is kerestem komoly kapcsolatot... eddig kétszer voltam szerelmes, de ebből is az egyik plátóinak bizonyult: tulajdonképpen Amanda volt az első barátnőm és ha csak be nem üt valami csoda, nem valószinű, hogy újabbat fogok találni a kastély falai között. Ha pedig igy lesz, akkor ég veled, mágia.
Talán könnyebb megtartani a távolságot, mint az esetleges veszteséget feldolgozni.
Halk hangfoszlányok rángattak vissza a valóságba: kényszerű társaságom valamit bűvölt ott a sarokba, minek nyomán az egyik váza zörögni kezdett. Talán zene lehetett, de nehéz volt megállapitani, hiszen csak részletek jutottak el a fülemig. Ismét végigmértem, ezúttal nem őt magát, hanem a ruháit, karkőtőit, miegyebet megfigyelve, majd gondolatban megcsóváltam a fejemet. Még ha zene is, akkor sem valószinű, hogy megegyezne az izlésünk, az pedig kár lenne, ha valami förtelemmel törné össze nyugalmamat.
Benyúltam a zsebembe és előhúztam egy újabb szál cigarettát az ott pihenő dobozból s ajkaim közé toltam majd előhúztam az öngyújtót is... de a kattanás nyomán épp csak egy szikra pattant ki belőle, semmi több. Újabb és újabb kattanás, de továbbra sem történt semmi.
- Jellemző... - morogtam, miközben visszatettem a zsebembe a pillanatnyilag használhatatlan tárgyat. Szemem körbefutott a teremben, de hasztalan, hiszen tudtam, hogy semmi tűzgyújtásra alkalmas dolog nincs a teremben... hacsak... a tekintetem megakadt az ablakpárkányon üldögélő lányon, aki szemmel láthatóan belemerült a zenéjébe... akinek az ölében ott hevert egy pálca.
- Hé, kislány! - szólaltam meg kicsit hangosabban, hogy biztos legyek benne: eljut odáig a hangom. - Van tüzed? - erre a kérdésre biztosan igen a válasz, hiszen ott a pálca az ölébe.
Más kérdés, hogy mit fog felelni...
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #63 Dátum: 2009. 08. 05. - 13:52:49 »
0

Shannon Alexiel Minticz Profnak

A puha anyag, amiből talárja készült lágyan körbefonja alkatát, néha ugyan redőkbe gyűrődik, mikor a kecses derék fordul egyet, de így is tökéletes hatást nyújt. Ahogy megcsillan, akár selyem is lehetne. A nemes anyag milyen jól illene Tyanahoz, ehhez az ördögi külsőhöz, ehhez az ómen szempárhoz, és mégsem az. Csak valami hasonló.
Megfeledkezve magáról futatja végig ujjait, a lágy szöveten. Gondolataiba merül, egészen elzárkózik a külvilágtól, ül a tanári asztalon és előre néz homályos tekintettel. Már vagy fél órája vár a kedves tanár úrra, hogy átvegyék az alapokat…külön mugliismeretórára jár, persze nem azért, hogy ezekről a nyomorult kis senkikről tanuljon, hanem a professzor két szép szeméért.
Ahogy ezen gondolkozik, sok minden jut eszébe.
Nem minden ember egyforma, különbözünk egymástól, mint a tűz és a víz. De vannak, akik hasonlítanak egymásra, és megértő társra lelnek a másikban. Némelyeknek megadatott ez a lehetőség, némelyeknek nem.
Valakinek egyszerűen nem szabad szeretni, mert csak halált hozna…hát mégsem végzet? Akkor miért pecsételné meg az emberek sorsát? Mi ez a kegyetlen játék, amiben ő a főszereplő?
Annyi pillanat múlt már el. És annyi fog még.
Különbözik mindenkitől. Egyedi démon. Elgondolkozik újból és újból, valami mindig magával rántja az ideák világába. Kint vakítóan tűz a Nap, a fénynyalábok lágyan melegítik a hátát, ami az üvegnél van. Egyenesen az ajtó felé pillant, oda, ahol láthatja, ha a tanár úr .. belép.
Ahogy megcsillan szépen kidolgozott felsőtestén az ing, mely oly szexisen tapad rá. XDD
Egyre jobban unja magát.
Frissen manikűrözött körmeivel türelmetlenül dobol a mahagóni asztalon, miközben csodás íriszeit le se venné az ajtóról. Nehogy lemaradjon nagy a belépőről. Unalmában a nyakában lógó kis gyöngysorokat kezdi el birizgálni, miközben épp azon mosolyog, hogy múltkor mekkorát estek előtte a folyosón….hát igen. Imádja ha valaki más bénázik. És neki azt mindig látnia kell, elvégre miben lelné örömét, ha nem ebben?
Számolja a másodperceket…
Egy…
Kettő…
Három…
Sóhajt.
Hol a fenében lehet már a tanár? Ha már képes különórát venni, akkor ne sértse már meg azzal, hogy késik…mert eléggé felpaprikázott hangulatban fog eltelni az egy óra…
Ölébe vesz a pergament, és a pennát a tintába mártja, majd rajzolgatni kezd.

Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #64 Dátum: 2009. 08. 05. - 14:20:03 »
0

Miscreant kisasszony

*A talár lobogna körülöttem, ha rajtam lenne, de így, bele a nyárba nem vagyok elég öngyilkos típus hozzá. Így csak a cipőm koppan végig a rideg falak között, ahogy felrohanok egy lépcsősort, meg utána még kettőt, becsavarodik egy csigalépcsőn és kibukkanok egy kárpit mögül. Mint a régi szép időkben, akkor is azért választottam a nyaktörőbb, de hosszabb utakat, mert siettem és ez most sincs másképp. Rohanok, hogy még a nyakkendőm is löbög, sötétszürke, mert nem volt kedvem a feketéhez, az ingem meg persze vastag, nehéz, sűrű szövésű anyag, csak hogy megkeserítse az életem, de már közel a cél! Na nem a vetkőzés édes örömét tartogató cél, hanem egyéb örömöket. Most éppen egy odaadóan szkeptikus, a muglik iránt cseppet sem toleráns diáklány okításának örömét tartogatja a nap, amit ugye nem hagyhatok ki az alacsony komfortérzetem miatt. Sanyarú az élet.
Ez lesz az, lassítok, így mire az üres terem ajtajához érek, már csak lendületesen sétálok, nem, nem rohangáltam, mint egy éretlen tizenéves, nem is én voltam, aki nagy titokban lecsúsztam a lépcső korlátján, szerencsére senki nem látta. Megigazítom a csuklóm fojtogató ingujjat, a hátamon keresztben átvetett táska szíját, manapság kényes a fiatalság arra, hogy a tanárnak jó megjelenése legyen. Az én időmben még csüngtünk az előadó szavain, de ahogy a muglik között, úgy a varázsnépeknél se a tudás a mérték már. És még mondják, hogy milyen alávaló népség! Ah, a francot fogok ezen gondolkozni, annyira jó lenne inkább a szobámba zárkózva lazábbra öltözve elnyúlni az ágyon. Vagy akárhol. Leugrani a faluba egy sörre. Egy körre. Bármire.*
-Jó napot kisasszony, elnézést a késésért, de...-*benyitok lendületesen, az ajtó ki is vágódna a kezemből, ha nem fognám a kilincsét, őkisasszonysága az asztalomon széplik, illetve a mindenkori tanár asztalán, esetemben az enyémen. Sóhajtok. Honnan ilyen ismerős ez a jelenség?*
-Na de kisasszony-*becsukom magam mögött az ajtót, a tanári asztalhoz sétálok, lepakolom mellé a táskám.*-Volna szíves a pad ülésre rendeltetett részét használni?-*kérdezem halk méltatlankodással, de kellően óvatosan, hiszen a diáklányoknál sohasem tudhatja az ember...*-Piton professzor feltartott egy pillanatra, éppen abbéli csodálkozásából kifolyólag, hogy kicsikegyed is tanul nálam, mire kénytelen voltam méltatni a tehetségét, amit ő némi kétkedéssel fogadott. Ne okozzon csalódást.
*A kezében tartott lapra pillantok, felvonom a szemöldököm.*
-Tudja, van egy mugli mese, amiben egy magányos kisfiú arra kéri, a pilótát, hogy rajzoljon neki bárányt. Egy ártatlan bárányt. A pilóta nem tud bárányt rajzolni, de mégis megteszi. Egy szomorú mese lesz a végén. Magának mit jelent a bárány?
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #65 Dátum: 2009. 08. 06. - 11:53:06 »
0

Shannon Alexiel Minticz Profnak

Lábait előre hátra lóbálja, körmeivel az asztalon dobol, mondhatni, hogy egészen türelmetlen már. Sőt. Kifejezetten ott tart, hogy mindjárt feláll és elhúz innen a büdös fenébe.
Végülis Ő idejében beérkezett, tehát semmilyen büntetést nem lehet kiszabni rá, ha mégsem vesz részt a külön órán. Ha ilyen egyszerű lenne…
Felsóhajt.
Már épp kászálódna le az asztalról, mikor az ajtó hirtelen kitárul és megjelenik a drágalátos professzor.  A belépő nem pont olyan, amilyet várt , és hát a ruháját is tudná kritizálni, de miért tegye ha nem muszáj? Hiszen ha azt nézzük, valamilyen szinten a felnőttekkel szemben mindig is ott volt benne a tisztelet.
Most sincs ez másképp.
Úgy látszik, hogy a professzor megilletődött egy csöppet, mikor meglátta, hogy hol is ül valójában a kis hölgyemény.
Tyana kezében megdermed a penna, egyedül arra képes most koncentrálni, hogy ne vigyorogjon és ne vágjon semmilyen hülye fejet, ami az mostanság már a szokásává vált.
- Jó napot professzor. Tudja…az asztalról mindig jobb a kilátás, és mivel Ön nem volt itt, ezért úgy gondoltam, hogy elidőzök picit itt.
Kedvesen elmosolyodik, de valahogy mégis még mindig egy kígyóra hasonlít, egy nagy kígyóra, ami attól mert nincsenek méregfogai, míg áldozata köré tud tekeredni, hogy összeroppantsa azt. Pont ilyen…igen, óó milyen találó hasonlat.
- Hogy nekem mit jelent a bárány?
Ott marad ahol volt. Az asztalon. Nem mozdul, egyedül fejét fordítja a tanár irányába, s úgy válaszol egy árnyalattal halkabb hangszínen.
- Az ártatlanságot … a született naivitást, a gonosz nélküli lelket, a mérgezetlen almát…
Susogja, hangjába mintha egy kis rekedtes tónus vegyülne. Úgy látszik, hogy ezt is felvette a kis gyűjteményébe az ilyen szituációkhoz.
- De legfőképp az ártatlanságot mind közül…
Előre hajol, majd le, hogy az asztalra tegye a lapot és a pennát. Már úgyis készen van a rajzzal, minek legyen hát az ölében? Nincs értelme.
Nézi az őzbarna szemeket, szinte el is merülne bennük, ha tehetné, valamilyen szinten ugyanis megnyugvást hoznak neki ezek a szép íriszek.
- Mivel foglalkozunk ma professzor úr?
Kérdezi, s közben keresztberakja a lábait, kezét az asztalon nyugtatja. Fejét dacosan felszegi.
- Ugye nem mesékkel szeretné megszerettetni velem ezt a tárgyat? Mert akkor sajnos Piton professzornak igaza lesz. És bizony nem szeretek csalódást okozni senkinek.
Mondja egy kis szempillarebegtetés után, majd egy gyors szökkenéssel a  földön terem, összeszedi holmiját és lepakol az egyik padra. Leül, pennájával kezd játszadozni.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #66 Dátum: 2009. 08. 06. - 13:44:09 »
0

Miscreant kisasszony

*Ha meg merném fogalmazni a véleményem azt mondhatnám, hogy a kisasszony igencsak nagyvonalúan veszi a tanár-diák kapcsolatot azzal, ahogy a padon ücsörögve válaszolgat. Igen nagyvonalúan és igen bátran. Nem a Griffendélesek hősies bátorságával, hanem a Mardekárosok önmagukba vetett bizalmával, egójával és önteltségével. Mintha magamat látnám. Csak éppen sokkal szebb mellekkel, és ívesebb csípővel. Na meg persze nekem furcsán állna az ilyen hosszúra hagyott haj, a kecses hattyúnyak.*
-Újszerű elmélet, miszerint egy üres teremben bármi kilátás nyílhat, hacsak nem az ablakon túli, feltételezem milliószor megcsodált Tiltott Rengeteges panorámára gondol, Monseiur Hagrid csöppnyi birodalmára-*visszamosolygok az eltévedt bárányra, bár a hölgy mosolya inkább próbál bennem menekülési késztetést ébreszteni, hősiesen nem hagyom magam. Inkább felvonom a szemöldököm és olyan figyelmesen nézek rá, amilyen figyelmesen csak szerény tanári személyemtől telik egy diáklány irányába.
Ártatlanság? Jó vicc kisasszony, igazán. Az ártatlanság nem csak jellemző, de életforma is. Mindenesetre nem hátrálok meg, mellé támaszkodom a padra, komolyan viszonzom a tekintetét, bár a mosolyom marad.*
-Az ártatlanságnak nincsenek szarvai, a naivitás glóriával jár, és mérgezetlen alma is bűnös valahol, hiszen ha hinni lehet a Bibliának, akkor az a tudás maga.
*Tyana elszökken mellettem, a csípőm támasztom háttal a súlyos alkalmasságnak, figyelem, ahogy a pad mögé cuccolja magát. Csak semmi komolykodás, semmi diákos alázat, a tudás iránti odaadó elkötelezettség. Ó igen, ez az óra más, mint egy normális. Itt nem csak azért kell küzdeni, ha a diák befogadja a hallottakat, hanem inkább azért, hogy a diák elfogadja a tanárt. Izgalmas lesz. Mint mindig.*
-Csupa ártatlan dologgal fogunk foglalkozni-*nyugodt hangsúllyal mondom, aztán kurtán felnevetek.* -Oh nem, más vágyam sincs, mint megcáfolni a professzor igazát ne féljen. De mondhatni rendhagyó óránk lesz. A témája, ha fel akarja jegyezni az elviség lesz. Csak így, egyszerűen-*egész belelendülök a mondókámba, a megszállottakra jellemző lelkesedéssel.* -Inkább beszélgetni fogok magával arról, hogy milyen elvek és gondolatok mozgatják varázstalan embertársainkat a mindennapokban és a rendkívüli történelmi események idején. Elvégre nekik nem áll a rendelkezésükre a mindent könnyedén elsikáló varázserő, egészen más szempontból kell érzékelniük az életet.
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #67 Dátum: 2009. 08. 07. - 13:53:32 »
0

Shannon Alexiel Minticz Profnak

- Tudja … attól mert üres a terem, nos a tanári asztal mindig is ad egy olyan érzést, amitől sokkal szebb az előttem elterülő helyiség … Ön sosem érezte így professzor?
Immáron a padból válaszolgat, miközben szép szemeivel egyenesen a tanár tekintetét keresi.
- Mi történik akkor ha az ártatlanságnak néhanapján mégis szarva nő…? Ha nem önszántából, de mégis megtörténik? Elítélendő?
Könyökére támaszkodik s kissé megdől előre, fejét oldalra hajtja, valahogy szimplán a helyzet adja, hogy így tegyen. Szép pillái néhányszor összefonódnak, ahogy pislog egyet-egyet.
- S mi történik akkor, ha glóriát már összetörték, de a naivitás rendületlen?
Ismét elmosolyodik. A kérdések a maguk nemében egyszerűek, de vajon Alex is így gondolja majd?
- De ha az alma sem ártatlan már, akkor innentől kezdve amiről beszélgetni fogunk a professzor úrral, nos az alapvetően nem lehet bűntelen…ugye így van?
Belemártja a tintába a pennát, majd lassan írni kezd egy új pergamenre. Nem pont azt, amit a Professzor kért.

„Elvekkel, vagy elvek nélkül?”


Mikor ezzel végez ismét felnéz, de valamiért már nem mosolyog, inkább csak szép mélytengeri íriszei csillognak megállíthatatlanul.
- Mit lehet akkor tenni, ha már nincsenek elvei valakinek? Ha már az alapvető elvek sincsenek meg benne?
Úgy helyezkedik a padban, hogy lábai oldalra lógjanak, és keresztezi őket. Tényleg érdekli a válasz ezekre a kérdésekre.
- Vagy inkább célszerű ha azt kérdezem, hogy mi az az elv, ami már létszükség?
Úgy látszik, hogy nem kérdez többet, inkább tényleg figyelmesen nézi  a tanárt, hogy mégis hogyan reagál ezekre a kérdésekre. Látni akarja az összes rezdülését, hisz szavai lehet, hogy nem igazak, de a testbeszéd sose hazudik.
Elvek…
Valakinek az az elve, hogy sohasem hazudik…valakinek pedig, hogy hazugság nélkül nem megy semmire.
„Minden egyes új nap új hazugságok garmadával köszönt be, de mind közül azok a legrosszabbak, amiket magunknak mondogatunk elalvás előtt. Amiket belesuttogunk a sötétbe, próbálván meggyőzni magunkat, hogy boldogok vagyunk, hogy ő boldog, hogy megváltozhatunk, vagy hogy ő változtat a döntésén, azzal hitegetjük magunkat, hogy képesek vagyunk együtt élni a bűneinkkel, vagy hogy képesek vagyunk ő nélküle élni. Igen minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak kétségbeesetten és elszántan remélve, hogy mire jő a reggel minden valóra, válik.”
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #68 Dátum: 2009. 08. 07. - 16:15:06 »
0

Miscreant kisasszony

-Nem kisasszony-*mosolygok rá.* -A tanári asztal hatalmi jelkép. Még soha nem éreztem késztetést arra, hogy visszaélve a hatalmammal diadalmas hadvezérként pillantsak végig a diákságon.
*Kinyitom a táskám, kék, csíkos, spiráltalan muglifüzetet emelek ki, és rakom magam mellé a padra. Jómagam állva maradok, mert az a halál, ha egy tanár leül. Egy órát mindenki kibír a saját lábán, ide-oda támaszkodva, sétálgatva. Mindazonáltal viszonzom a pillantását közvetlenül, többek között azért is, hogy elkapjam azt a kis borzadó csírát a tekintetében, ami az aranyvérű ifjakra tipikusan jellemző, amikor előkapok egy ilyen füzetet.
Érdekes, hogy milyen különbözőek is az emberek. A diákok meg pláne. Tyana kisasszony pedig különösen különbözik a tapasztalataimtól, valahogy nem tudok szabadulni attól a nyugtalanító érzéstől, hogy vigyázzak a torkomra, mielőtt egy a tüneményes szépségű lány úgy dönt, hogy eleget járattam a szám, és esetleg belém mar.*
-Az ártatlanság kisasszony, csak egy átmeneti állapot. Nincs benne állandóság. Elveszíti mindenki, amikor kinőnek a szarvai. Az ártatlanság elveszik, a szentség megfakul, a naivitás pedig képmutatássá korcsul és bizonyítéka lesz a személy életképtelenségének.
*Nyíltan a szemébe mosolygok, biccentek.*
-Helyesen következtet. Boldogok a tudatlanok. A tudatlanok ártatlanok, nézze csak meg az állatokat. Mit róhatna fel nekik? Azonban a tudás, mint olyan eleven nem lehet ártalmatlan. Minden tudás felhasználható valamire, illetve valaki ellen, mellett és a többi-*a tanári padnak dőlök, innen látom, hogy mit ír, lágyan csigázó fürtjei is szép panorámában vannak, finom metszésű arcából úgy pillant fel rám, mintha érdekelné, amit mondok. Le vagyok nyűgözve. Vajon hány kolléga mondhatja el magáról ugyanezt? Ahogy elnézem azonban a címet, a kisasszonynak határozott elképzelései vannak arról, hogy miről akar beszélgetni velem, és ez nem feltétlenül érint olyan témákat, mint muglik, vagy éppen varázslók.*
-Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak mindenekelőtt tudnom kéne, hogy milyen elvekre gondolt. Olyan nincs, hogy valakinek nincsenek elvei. A gátlástalanság is egy elvtípus lehet. Szabadelv típus-*roppant figyelmesen viszonzom a pillantását, szórakozottan dobolok a füzetemen.*-Létszükség… érdekes kérdés. Szoktuk mondani, hogy vannak emberek, akik elvből nem tesznek meg ezt, azt amazt. Ezzel szemben úgy vélem egyéne válogatja meg, hogy kinek milyen mozgatórugókra van szüksége az életben.
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #69 Dátum: 2009. 08. 13. - 08:19:59 »
0

Shannon Alexiel Minticz Profnak

Szórakozottan forgatja ujjai között a vékony pennát, s közben a professzorra figyel.
Elvek…elvek, amik tönkretehetnek egy életet, s amik a mennyekbe röpíthetnek bizonyos személyeket. Elvek, elvek…
Ő már rég feladott minden elvet, kivéve kettőt. Az aranyvér tiszteletét, és, hogy soha nem fogja hagyni, hogy eltapossák ebben az életben.
- Szóval önnek ez az egyik elve? Hogy sosem él vissza a hatalmával? S ha szükség van rá mit tesz professzor?
Elvigyorodik, pimaszul még egy másodpercig legelteti a szemét a másikon, majd újra a pergamenre függeszti azt.
Legközelebb már csak akkor tekint fel, mikor a tanár a muglifüzetet veszi elő. A lélegzete benn akad, szemében szemrehányás csillog, amolyan miért pont előttem teszi ezt…
- S ha valaki nem képes arra, hogy szarvakat növesszen? Ha valaki a születésétől kezdve arra van ítélve, hogy angyal maradjon? Hisz ebben professzor úr? Abban, hogy vannak mágusok, akik bármit is élnek át az életben, lelkük megmarad tisztának és romlatlannak? Hogy ugyanúgy képesek a világra tekinteni, mint a szörnyűségek előtt?
Elgondolkozik, legyűri a késztetést, hogy kacagásban törjön ki, és folytatja a gondolatmenetét.
- De hisz … az állatok is tudnak … tudják, hogy kell szeretni, tudják hol kell élelmet szerezni, tudnak párt választani, tudnak együtt lenni, s még ha nem is élvezik úgy, mint az emberek attól még megteszik…és mi ez ha nem tudás? Hisz ez nem ösztön..ösztönből nem lehet szeretni, ölni …

Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszolni tudjak mindenekelőtt tudnom kéne, hogy milyen elvekre gondolt. Olyan nincs, hogy valakinek nincsenek elvei. A gátlástalanság is egy elvtípus lehet. Szabadelv típus.

- És a tanár úrnak, mik az elvei? Mi az az egy amit soha nem lépne át? Amit soha nem …hágna át…?
Az utolsó szónál kissé halkabbra veszi a mondandóját, de töretlenül viszonozza a tanár összes pillantását. Fejét megtámasztja a tenyerén, és úgy néz előre, egyenesen a professzor szemeibe.
- Létszükség … mi az-az elv, ami már-már az életben maradásunkhoz kell? Ami legalább annyira fontos mint a levegő? Az oxigén?
Szabad kezével leteszi a pennát, és fejét az ablak felé fordítja. Nincs több kérdése. Egyelőre nincs.
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #70 Dátum: 2009. 08. 13. - 09:09:28 »
0

Miscreant kisasszony

*Ha jellemzést kéne írnom a kisasszonyról, akkor aligha kerülnének bele azok a semmitmondó szavak, hogy: félénk, halk(pedig nem emeli fel a hangját), jellegtelen, visszahúzódó, pedáns, stréber. Nem az a tipikusan tanárok gyöngye alkat. Kíváncsi vagyok, ezt a stílust hogyan honorálják a kollégák, kolleginák, de per pillanat nekem kell kezdeni vele valamit. Félreértés ne essék, semmi bajom az ifjú Mardekárossal, ezt mindenekelőtt magammal kell tisztáznom, csak olyan érdekesen érzem magam a társaságában. Mintha én nem egy tanár lennék, egy eszköz a tudáshoz, hanem egy potenciális zsákmányállat, amit körül kell szimatolni, meg kell nyalogatni, és amikor elérte a kellő adrenalinszintet… na ebből elég. Belemegyek a játékába, de nem képzelem tovább!*
-Így van kisasszony. Elvem, hogy nem élek vissza a helyzetemmel és nincs olyan ok, ami miatt ezt megtenném. Minden szituációban csak emberként nyilvánulnék meg, nem pedig, mint tanár, elvégre a tanárság az csak egy titulus, ami csak tanóra keretén belül ér valamit-*azt hiszem ez így elég korrekt volt, sokkal korrektebb annál, amilyen vigyor a szám szélére biggyedt, amikor a kisasszony felpillantott a füzetem láttán, imádtam azt az édesen dühös szemhunyorítást, azt a megránduló kis izmot szájszélben. Rombolnám magamról az összképet direkt? Dehogy, csak a saját szememben fényezem magam, és különben is. A kisasszony körül forog a világ fele ahogy elnézem, egy kicsit talán megbocsájtja a különcködést.*
-Úgy vélem, ez csak akarás kérdése. Akaraterő, személyes elhatározás. Semmi köze az elvekhez. Mindenki maga dönti el, hogy hogyan viszonyul a világhoz. Akik úgy döntenek, hogy ők hősök lesznek, lovagok, tündérek, tündökletesen őszinték és pazarul nagyvonalúak, azok mindig is azon lesznek. Ellenben az ellenkező végletben hiába cirógatja az élet azt, aki eldöntötte, hogy ő semminek sem hajlandó örülni, ő maga a gonosz, a rosszindulat. Ez csak és kizárólag elhatározás kérdése. Persze vannak emberek, akiket meghurcolnak, bántanak, és ennek következtében megváltoznak, de kérem, ez esetben saját maguknak fordítanak hátat és nem is voltak soha igazán önmaguk-*úgy belendülök a szavak közé, mintha nem lenne megállás. Olyan hangsúllyal mondom neki, mintha még a feltételezés is bántana. Fogalmam sincs minket a feltételezése, de nem zaklatom magam a megfejtésekkel, se időm, se energiám.*
-Elnézést, egy kicsit elragadtattam magam-*pont, ennyi. Ezért jó felnőttnek lenni, nem tartozom magyarázattal, csak amennyit az udvariasság megkíván. Elmosolyodom a kérdésre.*
-Meg kell cáfoljam kisasszony. Szeretni, ölni csak és kizárólag ösztönből lehet. A tudat, a tudás nem arra való, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon. Az ösztönök vezérlik az emberek ezen tetteit is, csak nagy kérdés, hogy vajon a tudat engedi-e kibontakozni az ösztönöket-*olyképpen játszok a szavakkal, mintha bárkit is érdekelne a véleményem a témában, de biztos vannak okos könyvek, amik már százszor lerágták a témakört, kár, hogy nem olvastam őket. Szinte kár.*
-Az én elveim olyan zavarosak, hogy meg se nevezem őket. Jobbára a körülményektől teszem függővé, hogy mit reagálok-*rázom le a kérdését hidegen, már-már csattanósan, hogy ne mélyedjünk nagyon el bennem.* -Nincs olyan, hogy létszükség. Az elvek arra valók, hogy szabályozzanak, nem azért, hogy működtessenek.
Naplózva

Tyana Miscreant
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam /Hf jelölt, kis kígyó/

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #71 Dátum: 2009. 08. 16. - 13:55:32 »
0

Shannon Alexiel Minticz Profnak

Hallgatja, már a szemei lecsukódóban vannak, nem hitte volna, hogy ilyen nehezen telik el az óra, sőt…a felét fel sem fogja annak, amit a tanár mond. Pedig igyekszik tényleg igyekszik, de úgy látszik, hogy most a szándék semmit sem ér. Gondolatai valahol egészen máshol járnak, például ha a prof nem késett volna, akkor már rég a frissen érkezett ruháit próbálgathatná a hálókörletükben.
Már biztosan ott vannak, becsomagolva, dobozban, masnival a tetejükön….hogy mit rendelt? Háát…rendelt egy kardigánt, egy piros selyemblúzt, egy fekete kisruhát, és 5 pár cipőt. Mindegyik tűsarkú a változatosság kedvéért.
Az egyikhez a piros köröm megy majd, a másikhoz a zöld, na de a nyakláncokról se feledkezzünk meg. Hmm..az egyikhez a kanárisárga nyakék megy, a másikhoz az okkersárga.
Halkan sóhajt egyet, ahogy a tanár belelendül a mondanivalójába.
A születésnapi partija se lesz semmi… vajon melyik tűsarkút vegye majd fel? A lilát, a masnis feketét, vagy épp a bíbor szalagosat?
A 8 centiset vagy a 12 centiset? Még jó, hogy kicsi és hatalmas nincs …
Fejét megtámasztja, szemei már csukódnak, igen nagy erőfeszítésébe kerül, hogy nyitva tudja tartani, ezért óvatosan belecsíp az ujjába, de valahogy még ettől az apró erőszaktól is szinte könnybe lábad a szeme. Ha itt végzett biztosan a pihe-puha kis ágyában fog landolni.
- Véleményem szerint az elvek nem szabályok … az elvek nem szabályok … valami sokkal több annál, hisz a szabályok arra vannak, hogy megszegjük őket ….és akkor az elvek? Az elv azért elv, hogy ne szegjük meg …
Ásít egy hatalmasat, és csak akkor esik le neki, hogy mit tett, mikor majdnem bekapja a tanár fejét 3 méterről.
- Öhm…elnézést. Tudja elég fáradt vagyok, hosszú volt az éjszakám.
Pislog párat, próbál rájönni, hogy hol is vesztette el a fonalat, majd inkább a pergamen fölé hajol, belemártja a pennát a tintába és írni kezd.

Szeretni, ölni csak és kizárólag ösztönből lehet. A tudat, a tudás nem arra való, hogy ilyen dolgokkal foglalkozzon. Az ösztönök vezérlik az emberek ezen tetteit is, csak nagy kérdés, hogy vajon a tudat engedi-e kibontakozni az ösztönöket…

- De akkor Ön most ezzel azt mondja, hogy ha én szeretek valakit ,azt ösztönből teszem? Szerintem nem… ez nem lehet ösztön, hiszen én válogatom meg, hogy ki az aki eléri ezt nálam….
Elvigyorodik, de már nem keresi a tanár tekintetét. Kissé felemeli szemöldökét, mikor a professzor ridegebb stílusban kezd  beszélni vele.
- Elnézést ha kényelmetlen témát hoztam fel…
Naplózva

Shannon A. Minticz
Eltávozott karakter.
*****


Cukrosbácsi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #72 Dátum: 2009. 08. 17. - 19:38:30 »
0

Miscreant kisasszony

-Az emberek lépten-nyomon hűtlenek az elveikhez, megszegik az ígéreteiket, áthágják a szabályokat. Mivel ezeket mind-mint meg lehet szegni, tehát arra valóak, hogy korlátozzanak. Ez az elvek feladata is. Három módon szabályoznak, de akkor is csak szabályoznak, ha ezt nem esik jól tudomásul venni.
*Elvégre az ember szabad lény. Szereti azt hinni, hogy szabad. Szeretné azt hinni, hogy szabad. De hogy kerülünk megint a filozófiához? És minek? Hát, ha már egyszer kérdezett, én válaszoltam, tanul belőle, vagy nem, az ő lelkén szárad. Mindenesetre nem úgy néz ki, mint aki nagyon befogadó lenne. Sőt. Inkább határozottan passzív. Holott az előbb még milyen kis lelkes volt. Ennyi volna a nagy mardekár bűbájoslány? Már alszik is? Furcsa. Bár az is különös valahol, hogy ilyen órára jelentkezett, de akkor már figyeljen. Elhúzom a szám.*
-Nem tesz semmit kisasszony, a kíváncsiság nem bűn-*hm, mintha nem is olyan régen ezt már mondtam volna egyszer. Ismétlem magam. Vagy az élet ismétli önmagát. Elvégre én nem tévedek. Vagy csak ritkán.*
-Örülök, hogy leírta-*biccentek, füzetemre nem lesz szükségem úgy érzem.* -A válaszára pedig… ha szeret valakit, azt nem tudja megválogatni. Azt tudja szabályozni, hogy kivel kedves érdekből, kivel van együtt, de ha valakit megszeret, akkor teljesen mindegy a tudatos választás-*biccentek.* -Mindazonáltal úgy látom, hogy a kisasszony fáradt. Ha gondolja folytassuk holnap-*vissza is lépek a cuccaimhoz. Rövid kör.*
Naplózva

Gary Fitzroy
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #73 Dátum: 2009. 08. 18. - 06:42:22 »
0

Előzmény: Első emeleti folyosók

Furcsa érzés, talán kissé dühítő tudomásul venni, hogy a módszerek, amik mindenki másnál makulátlanul működnek, és játszi könnyedséggel csavarok velük bárkit az ujjaim köré, azok itt most kudarcot vallanak, és itt egy lány, aki alapjaiban rengeti meg az egészet. Letty kissé máshogy reagál, mondjuk úgy, hogy nincs ínyére a „határok” feszegetése, és dacosan ellenáll minden kis akciónak amit elkövetek ellene. Ez sok-sok kérdést állít. Vajon miért? Ezzel cukkol, és ez egy újabb idegtépő játék csupán, vagy valódi félelem, és beijedt, nem mer tovább menni? Minél hevesebb az ellenállás, annál élvezetesebb a „játék”. Így ha direkt csinálja, pont ezzel a céllal, akkor nagyon ügyes, és piros pontot érdemel, de ha tényleg csak berezelt, és ennyi a tűrőképessége, akkor elég kellemetlen helyzetbe került szegényke, ugyanis rég eljátszotta már a visszavonulási esélyeit. Talán direkt, és ő is élvezi, hogy az én kezemben van, vagy csak túl vétlen volt, és most megijedt a folytatástól. Szavai nem tükröznek félelmet, mégis lerí róla, hogy kétségei támadtak. Tovább dacoskodik, gőgösen ellenáll, nem enged többet... De így csak még finomabb falat. Felkelti bennem, hogy csak azért is elérjem, befejezzem amit elkezdtem, és mindenkinél végigvittem, gond nélkül. Csakhogy ő más... legfeljebb tovább kell kicsit küzdenem. Amíg mások csak a gyalogjaim voltak a sakktáblán, ő minimum a királynő! De eltökélt vagyok, átjutok a védfalon, és bezárul a csapda, amit állítottam. Megkapom, és az enyém lesz, ha belehalok is...

A szám résnyire nyílik, ajkaim eltávolodnak egymástól, mintha hüledeznék, vagy nem kapnék levegőt, és gyors levegővételre nyílna a szám, vagy egyszerűen csak szólni szeretnék, de most egyik sem... Szememmel enyhén az övébe hunyorgok, úgy esek gondolkodóba. Mintha valami nagy áttörést értem volna el éppen, ebben a pillanatban, és a meglepődöttség csendje száll le rám erre a kis időre amíg eltűnődöm rajta. Összeraktam a mozaikdarabkákat, tisztán összeállt a kép előttem.
-Szóval a szép kis álcád csak egy gyáva kislányt rejtett? -szavaim félhangosan morajlanak, arcomon pedig egy szomorú mosoly kap helyet. Hangom lesajnáló, igyekszem vele a szavaim jó mélyen a lány fejébe vésni, hogy egyből tudatosuljanak, és kiváltsák a megfelelő hatásukat. Holott, tudom, hogy ő is épp ugyanúgy akarja, és továbbmenne, csak épp talán a büszkeség, az aranyvérű gőgösség, ez a halhatatlan győzni akarás, az ellentmondás tartja vissza, irányítani akar, vagy még mindig lehet, hogy egyszerűen csak fél, de ez az amit a legkevésbé hiszek. Azért megpróbálom beleplántálni a második verziót, tudom, hogy ezzel fogok nála célt érni, és teszek még egy próbát.

Kivehetetlen szándékkal engedek a szorításon, kéjjel szívom be a lény reszketeg sóhaját, mintha ebből táplálkoznék. Sikerült ráijesztenem, tudatosítanom vele, hogy a hibáknak ára van a mi kis körtáncunkban. Kapott egy megrovást, amiért rossz mozdulatot tett, és most korrigálnia kell ezt a kis kellemetlenséget. Mégiscsak új fejezetbe kezdtünk, és ez sokkalta izgalmasabbnak ígérkezik, szinte csorog a nyálam a sorok után, hogyan folytatódik a mi kis történetünk. Körülöttünk már egy egész csapat sorjázott fel, persze szolidan, s csak félvárról vetnek néhány pillantást az eseményekre, azért nyilvánvaló, hogy mi kötjük le a figyelmüket. Egy tanár már nem tűrne el minket ilyen békésen, de a büntetőmunka sem riaszt vissza, hogy a roxfort diákjai szeme láttára pajzánkodjunk, ettől olyan jó ez az egész. A kockázat csak fokozza az izgalmakat.
-Ugyan-ugyan -dünnyögöm elégedetten, ahogy visszaeresztem a hűvös padlóra.
-Te őrültebb vagy, mint én, édes! Lehet, hogy jól csókolsz, de az még nem minden... -szavaim lassan, és keserűen nyúlnak el, és némi sajnálatot érzékeltetnek- Az igazi erények nem egy csókban mutatkoznak meg -ahogy fojtatom, kezem lassan a szakadt ing alá nyúl és a hasára csúszik, finoman érinti a tiszta, fehér bőrét. Már mohón lakmároznék a zsákmányból, de most élvezetesebb kicsit elszórakozni vele, kíváncsi vagyok, hogyan reagál a bujtatott szemrehányásomra. Lágyan elmosolyodom, ahogy bekövetkezik a természetes reakció, és a nem várt érintésre megriad kicsit,  levegőt vesz, a gyomra összeszűkül, lesüllyed, de én szemtelenül követem és elhelyezem rajta a tenyerem. -Gyémánt vagy, csak épp csiszolatlan. Ha őrült lennék, kihasználnám ezt a gyermeki tapasztalatlanságot, de most nincs ilyen kedvem és nem vagyok „őrült”. -folytatom nyájasan, a fülébe suttogva, és remélem, hogy szíven ütötte a véleményem. Elhitethetem vele, hogy talán tévedtem, és túl gyermeteg, csupán a bájaival tetszik érett nőnek, és szépen lobogtatja természetes álcáját a férfiak előtt, ám amikor a tettek mezejére kéne lépni, túl gyenge, és tapasztalatlan még hozzá.
-De nem ismerlek! -vágom rá magasabb hangon, ahogy visszatérek hozzá, s csak pár milliméter választ el tőle. Nem félek, hogy a szavaim által keltett indulatokat esetleg rajtam vezeti le, sőt örülnék neki, ha bizonyítaná az ellenkezőjét. Bizonyítaná azt, amit nem is kell bizonyítani.
-Nem akarok vaktában ítélni. Nem szeretek valótlant állítani, az nem az én stílusom. Csak egy feltevés volt, hát győzz meg az ellenkezőjéről, ha nem akarsz újabb strigula lenni a tetemes gyűjteményemben! -szavaim végén gonosz fény csillan a szememben, és hideg vonásaim is egy tüzes mosolyban tűnnek el. Megcsókolom, mielőtt bármit is mondhatna, de olyan lendülettel, és hévvel, mintha ez lenne az utolsó, mielőtt elválunk. Mohón falom a nedves, puha ajkakat, mintha isteni ambróziát habzsolnék, nehezen akarom elengedni, de végül megteszem.
-Bizonyíts! -lihegem- És hallhatod az ajánlatom. -felállok, és húzom magammal az éterikus testet, amely jön velem, nem sok választása van, talpra állítom. A mozdulat közben felkapom a pálcám, Lettyt magammal hátnak fordítom, ahogy pördítek egyet rajta a sarka körül, majd szorosan magamhoz vonom, és úgy állok mögötte, mint amikor először kóstolgattuk egymást a folyón. Az egyik kezemmel erősen átfonom, a másikkal pedig a pálcát nyomom az állához, és szótlanul utasítom, hogy kövesse a mozdulataim, különben a fegyver lesújt. Lélegzetem tompán cseng a fülébe, ahogy haladunk, de nem árulom el, merre, ez titok marad, amíg oda nem érünk. Néhány hajtincse a szemembe rebben, de nem foglalkozom vele, tovább vezetem, még ha ellenáll is.

Egy teremhez érünk, amely a nap ezen szakaszában remélhetőleg teljesen üres. Elmormolok egy zárnyitó bűbájt, mire egy halk kattanás jelzi, hogy sikerrel jártam. Benyitok, és Lettyt magam előtt egy határozott mozdulattal lököm a helyiségbe, majd én is követem, az ajtó pedig bezárul mögöttünk.
-Csak mi vagyunk ... -tudatosítom vele a lehető legalapvetőbb dolgot, ahogy tekintetem körbejár a teremben. Körbesétálok, el az ódon tanáriasztal előtt. Kezemet lassan végighúzom a fedőlapon, és magamhoz emelve, méltatlankodva morzsolgatom a port a mutató és hüvelykujjam között- bár, nekem jobban tetszett a folyosó, kifejezetten élveztem a nyilvánosságot, te mintha némiképp feszélyezett lettél volna. Nemdebár? -mosolyodom el kacérul, ahogy megkerülve a bútort ismét megközelítem.
Naplózva

Laetitia Morrison
Eltávozott karakter
*****


6. évfolyam Ms. Szívószál

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #74 Dátum: 2009. 08. 24. - 12:05:19 »
0




- Nekem nincsenek álcáim Gary.
– biccenti félre a fejét. Egy cseppet olyan érzése van, mintha arcon ütötték volna, de csak a pillanat töredékére. Aztán már el is múlik. Neki nincs mit takargatnia, sem pedig bizonyítania. Minden úgy, ott, és akkor fog történni, ahogy Ő akarja, mert ha nem, könnyen kiszabadulhat belőle a kígyó, aki harap mindent, és mindenkit, aki a közelébe kerül. Azt pedig… senki nem szeretné.
Ártatlanul szemléli a kisebbfajta nézőközönséget, olykor-olykor aprót mozdít a plafon felé a szemeivel, jelezve neki, hogy itt Ő a kiszolgáltatott, szegény, kicsi lány, akit bánt a csúnya nagy Gary Fitzroy. Persze. Mintha nem élvezné.
Szereti a kockázatot. A nyílt játszmákat pedig még ennél is jobban. Nem elég, hogy az iskola folyosóján művelik mindazt, amit inkább egy csukott ajtó mögött kellene, de még tetézik is a lebukás esélyeit. A szeme sarkából látta, hogy az egyik kislány szája elnyílt, amikor a pálcáik is előkerültek. Ha egy cseppet komorabban viselkednek, még riasztottak volna valakit, aki egy világraszóló párbaj helyett két merész mardekárost látott volna bájosan egymásba gabalyodva.
Páratlan látvány lett volna, már csak az a kérdés, hogy vajon előbb büntetőmunkára küldték volna őket, vagy Pitonhoz elbeszélgetésre. Vagy a „kellemest” a „hasznossal” összekötni, és abban a pillanatban, hogy a házfejük meghallja, miért mennek büntetőmunkára, behívatja magához a két csintalan kisdiákot. Micsoda szerencse…
Igazán kedvelte Pitont, de nem akkor, ha épp valami rosszat csinált. A mostani helyzet pedig enyhén sem nevezhető rossznak, s bár a megfelelő jelzőt épp nem találja, biztos benne, hogy az esetlegesen kiérkező tanárnak rögtön eszébe jutna.
-Nem… vagyok… őrült. – nyögi nehézkesen. Meglehetősen nehezére esik a szerepére koncentrálni, amikor élvezi. Élvezi a puha tenyér melegét a hasán, Gary tisztán kivehető lüktető szívét, az erek vad táncát a karjaiban, és az apró kis kisüléseket a sejtjeiben. - Még jó, hogy nem ismersz. Hisz ki tudja, mikor akarom felfedni a valódi énem, ha ez szerinted csupán egy maszk? – suttogja, miközben megpróbálja felnyomni magát, hogy az arcuk alig legyen pár centi távolságra. Meg akarja őrjíteni a fiút. El akarja venni a maradék eszét is, hogy bebizonyíthassa, Ő mindenki felett képes győzni. Azért, hogy a tudtára adhassa, elveszett amikor majd megpróbálja komolyabbra fordítani a játékukat. Abban a pillanatban árulja el magát, amint a lehető legmesszebbre akar elmenni vele. És ha talán meg is kaphatja, még akkor is képes lesz győzelemtől mámorosan az ajkai közé susogni, mennyire könnyen ért el nála mindent…
De remeg. Alig érezhetően, de megremeg. Nem azért, mert fél, azt már épp elégszer bizonyította, hanem azért mert nem akarja, hogy újabb pont legyen a falon. Egyszer megfogadta, és a szavához azóta is sikerült tartania magát. Ez alól a mostani alkalom sem lesz kivétel. Nem szabad, hogy kivétel legyen.
Mielőtt válaszolhatna Gary megcsókolja, és kitöröl minden eddigi gondolatot az agyából. Szinte hihetetlennek tartja, hogy képes egyetlen mozdulattal, vagy tettel megbabonázni. Merlinre mit nem adna érte, ha ugyanezt éreztetné Ő a fiúval. Talán bármit. Még az apjának is engedelmeskedne érte.
Úgy csókol vissza, mintha soha nem csókolhatta volna igazán. Mohó, játékos, és mégis vad, és visszahúzódó. Az ellentétek embere. A titokzatosság tökéletes, eleven jelensége. Ennek pedig így is kell maradnia. Ha a szerencse is mellé pártol, a mardekáros nem menekülhet tőle.
Megszállottként kap Gary ajkai után, amikor felrántja, és maga elé perdíti. Amint megérzi a pálcát az állánál, az arca elkomorul.
- Már megint kezded? Bizonyítsak persze, hogy utána elkönyvelhesd, én is megvoltam? – csúszik ki a száján, de már menetel is előre, amerre vezetik. Igazán nincs ínyére, hogy az az átkos fadarab újra a bőréhez ért, de nincs más választása. Ha előhúzza a sajátját, és párbajozni kezdenek, oda a játékhangulat, és a félkész terve is. nem utolsó sorban pedig Gary is. Azt pedig nem engedheti meg magának. Nem, mert akarja, úgy, ahogy senki mást még előtte. A talárja alig rebben meg, ahogy halad, tökéletesen körbeöleli a testét, bőven eltakarva a szakadt inget. Amint lesz rá módja meg kell bűvölnie…
Hirtelen egy rántást érez a karján, ami arra készteti, hogy felemelje a térdét, és alaposan ágyékon rúgja a mögötte állót, de valami visszatartja.
Megtántorodva esik be az ajtón, nem is kell hallania a tárgyilagos hangot, hogy tudja: egyedül vannak, és ha rajta múlik, a teremből egyetlen hang sem fog kiszűrődni.
Mosolyogva veszi elő a pálcáját, jól láthatóan, ezzel is jelzi, hogy nincs hátsó szándéka, majd maga felé fordítja, és elmormolja a varázsigét. Elégedetten sóhajt fel, amikor látja, hogy a szakadt ingnek nyoma sincs, teljesen olyan hatást kelt, mintha új lenne, és frissen vasalt.
Amíg Gary körbesétál a teremben, komótosan ül fel a pad tetejére, és eloldja a nyakánál a talárt. A finom anyag hangtalanul siklik az asztallapra. Laetitia félrebiccenti a fejét, és szép szemeit a másikéba fúrja. Amint a fiú felé indul, leugrik a padról, és sebes léptekkel közelít felé. Ha eléri, és a másik hagyja, előrenyújtja a balját, és a falhoz vezeti. A kis döccenésre szemtelenül elvigyorodik.
- Ugye bezártad az ajtót? – susogja néhány milliméterre Gary ajkaitól. A pálcáját kiveszi a kezéből, félrehajítja, majd eloldja a zöldszegélyes talárját, és a száját körbenyalva nézi, ahogy az a föld felé csúszik. Ha leért, újból megemeli a fejét, és épphogy súrolja a másik puha párnáit. – Szóval... Mi az ajánlatod Gary? – kérdezi ugyanolyan távolról. Eközben a jobb kezét a fiú nyaka köré fonja, és a bal vádlijával óvatosan siklik felfelé a bokájától. Amint eléri a derekát, átkulcsolva kapaszkodik meg. A lábára pillant, majd vissza a háztársára, és kajánul elmosolyodik.
- Ugye nem kell bizonyítani azt, ami nyilvánvaló? – teszi fel a kérdést. Már megint kétértelműen. Elvégre Ő Laetitia Morrison. Hogy lehetne meghazudtolnia önmagát?...
Naplózva
Oldalak: 1 ... 3 4 [5] 6 7 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 10. 29. - 13:42:22
Az oldal 0.197 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.