+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 97/98-as tanév
| | | |-+  Egyéb helyszínek
| | | | |-+  Roxmorts
| | | | | |-+  Roxfort Expressz
| | | | | | |-+  1-es prefektusi kupé
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: 1-es prefektusi kupé  (Megtekintve 2385 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 04. 13. - 22:12:42 »
0

A prefektusi kocsiban az egyik magánkupé. Itt összesen 8 ember fér el.
Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 06. 02. - 20:44:21 »
+1

prefektusok;;



Kecsesen fellép a vonatra, s a prefektusi kocsi felé veszi az irányt azonnal. Nincs gusztusa senkivel se találkozni, vagy legalábbis, olyanokkal nem, akik feleslegesek, vagy idegesítőek, esetleg rossz emléket idéznek...
Csak remélni tudta, hogy még véletlenül sem akad össze Richarddal. Egyszerűen nem lett volna rá ereje, hogy jól tökön rúgja a tűsarkújával, és anélkül, hogy ez megtörténne, úgy nem találkozhat vele. Véres bosszút esküdött a fiú ellen, ha törik, ha szakad, de megalázza, jobban mint Ő Alyt azon az éjszakán. Földbe tiporja, hogy csak törött végtagokkal tudjon felállni a neki ásott pöcegödréből...

Miután leadta nagyobb ládáját és pakkjait, a kézipoggyászával megindult a folyosón. A keskeny kis úton, sokszor kellett megtorpannia, mert szerencsétlenkedtek előtte, ilyenkor hangosan felcsattant, mire a személyek vagy ijedten ugortak el előle, vagy gyűlölködő tekintettel kísérték végig a tekintetükkel a lányt, ahogy elhalad mellettük. Dühítő, hogy mindig ilyen eszméletlenül sokan tolonganak a kupékhoz, hogy helyet kapjanak, és ne a selejt maradjon. Neki e szempontból könnyebb dolga volt, hisz a prefektusoknak külön kupéjuk volt, ezért is kellett elválnia Roberttől, amit mellesleg nem is bánt. Nem nagyon szeret az eset óta kettesben lenni vele. Akármiről beszélgetnek, ha veszekednek, ha nevetnek valamin, mindig ott akadnak ki, és már kezdett elege lenni Alysonnak, így most kis mosolyszünet van köztük.

Ahogy benyitott a kupéba, elégedetten állapította meg, hogy még senki nem ért ide a többiek közül. Kihasználva az alkalmat, gyorsan becsukta maga mögött az ajtót, táskáit ledobta az ülésre, és - kényszeredetten- átöltözött a hivatalos egyenruhájába. Akárhogy is csinosítgatta a ruhát, sosem tetszett neki. Undorító szürke anyag, és szakkendő... Bár a szoknyáját rövidebbre vágta, az ingnek pedig egy hangyányit nagyobb dekoltázst varázsolt, még így is szörnyen érezte magát benne. A karjára húzott hajgumit lehúzta csuklójáról, és felkötötte szőke hajtincseit, táskáit felrakta a feje felett lógó fém tartóra, ami a csomagok elhelyezését biztosítják, és könnyedén hátradőlt az ülésén, kíváncsian várva a többi prefektust, felfedve kilétüket. Vajon az ő párja ki lesz?
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2010. 06. 04. - 07:40:03 »
+1

Azt mondják a prefektusi cím nagy öröm és óriási felelősség egyszerre. Nem tudom ki hogy van vele, de Én próbálok inkább az előnyeire összpontosítani. Én vagyok ugyanis az első Grosiean, aki megkapta ezt a címet. Nem mintha a családunknak olyan nagy múltja lenne az országban, hiszen Én és a testvéreimnek nevezett háziállataim voltunk az elsők, akik itt születtünk, és ide járunk iskolába a neves dinasztiánk tagjai közül. Micsoda szégyen, hogy eddig még senki nem nyerte el ezt a megtisztelő címet! De most itt vagyok, hogy megmentsem a családunk jó hírnevét, hiszen erre a feladatra egyértelműen Én vagyok a legalkalmasabb személy.
Ez a háború, és az új rendszer nem is olyan rossz. Persze nem fogok beállni a halálfalók táborába, és nem tetováltatom magamra a Sötét Nagyúr nevét sem, de be kell látnom, hogy elég előnyös számomra a mostani állapot. Végre egy év kihagyás után újra hatalmat kaptam a kezembe. Már komolyan hiányoztak a kiváltságok, amiket még Umbridge idejében birtokoltam annak fejében, hogy a különítményéhez tartoztam. Most azonban újra eljött az Én időm!
Ha már szóba került az idő, ma reggel, mikor felkeltem körülbelül egy órája, és eszembe juttatták milyen nap is van ma, elhatároztam, hogy megpróbálom a lehető legjobb benyomást tenni, és elsőként megérkezni a prefektusi kocsiba. Sokan mondták már, hogy Én és a pontosság  nem vagyunk még köszönőviszonyban sem, ami persze nem így van, mert Én mindig pontos vagyok csak a többi ember érkezik túl korán mindenhova. Most azonban szerettem volna eljátszani, hogy igen is komolyan veszem ezt a felelősség dolgot.
A tervem tökéletesen kivitelezhetőnek tűnt, mivel mindig az elsők között érkezünk meg a pályaudvarra, viszont idén a sofőrünk nem kapkodta el a dolgokat. Hogy a forgalom volt-e nagy vagy csak éppen el akarta veszíteni a munkáját, ami felé mellesleg nagyon jól haladt azt nem tudom, de az biztos, hogy ha nem is késtünk el, messze elmaradtunk az eddigi évekhez képest. Amint leállt a motor, és a sofőr kinyitotta a limuzin ajtaján, a többieket megelőzve gyorsan kiszálltam a járműből, majd utasítottam a szolgát, hogy hozza utánam a csomagjaimat.
Igazából halvány fogalmam se volt mi van a bőröndjeimben, mivel azokat se Én pakoltam, de biztos voltam benne, hogy minden fontos dolog megtalálható bennük, mert az alkalmazottak tapasztalták, hogy ha valamit nem a vágyaim szerint teljesítenek, akkor hamarosan búcsút mondhatnak az állásuknak. Ennyi év alatt pedig pontosan tudhatták az igényeimet.
Miután átmentem a falon, az úti cél a prefektusi kocsi lett. A többieket valahol hátrahagytam, de nem tudott érdekelni a dolog, mert azt se bántam volna, ha lemaradnak a járatról. Lett volna legalább egy nyugodt évem, amikor nem kell minden nap a fejüket bámulnom, és elviselni, ahogy leégetnek már azzal a puszta ténnyel is, hogy nem olyan tökéletesek, mint Én.  Persze azért szeretem őket egy bizonyos fokig, de lássuk be, ha tizenöt évet beszorzom háromszázhatvanöt nappal, akkor az eredmény egyenlő túl sokkal. Néha azonban komolyan sajnálom őket, sőt részvétet érzek irántuk. Nem elég, hogy ők a család fekete bárányai, és minden jó tulajdonság, ami valaha is volt Anyuban és Apuban bennem öröklődött, még itt van az a tény is, hogy Én, a legfiatalabb kaptam meg ezt a megtisztelő kinevezést. Milyen szörnyű lehet az Én árnyékomban nevelkedniük. Szegények! Na de túl sokat beszélek róluk, térjünk vissza Rám.
Út közben rengeteg ismerőssel találkoztam. Néhánynak csak menet közben köszöntem párral viszont leálltam pár szó ereéig ez pedig elég idő volt ahhoz, hogy a csomagjaimat toló férfi utolérjen. Nem újságoltam el senkinek a leveleimben, hogy milyen kinevezést kaptam azt szerettem volna, ha meglepetés lesz számukra, és akartam látni, ahogy kollektívan sárgulnak az irigységtől illetve próbálnak nyalizni arra az esetre, ha bajba kerülnének. A téma főleg a nyár volt, ami megint nagyon tartalmasan telt a számomra, így teljesen feltöltődve újult erővel kezdhetek neki a rám váró arany életnek. Már alig tudom kivárni, hogy elkezdődjön.
A pályaudvar mindig is jó érzéssel töltött el. Mindig boldog voltam, mikor itt lehettem, és ez most sem volt másképp. Nem mondanám, hogy ez lenne a legszebb és legjobb hely a világon, mégis nagyon jó emlékek fűznek hozzá minden egyes évből. Azonban csak most először vagyok prefektus, így nem álldogáltam olyan sok ideig a peronon, mint ahogy minden évben szoktam, inkább felszálltam, és elindultam a prefektusi kocsi felé. A vonaton persze már saját magam vittem a cuccomat, oda már sajnos nem követhetett a személyes csomagszállítóm, pedig jelentősen megkönnyítette volna a haladást.
Nem jutottam túl olyan gyorsan a vonaton, mint először gondoltam, itt is voltak ismerősök, akik leállítottak. Páran foglaltak is Nekem helyet, de ki kellett ábrándítanom őket, mivel rám idén egy másik, egy jobb hely vár.

Végre eljutottam az 1-es számú prefektusi kupéig. Mikor benyitottam az a kellemetlen meglepetés fogadott, hogy nem Én vagyok az első.  Alyson ült ott teljesen egyedül. Nem számítottam rá, hogy ő is prefektus lesz, de örültem a meglepetésnek. Eddig nem volt sok alkalmunk beszélni, viszont látásból és névről ismertem.
Mindig is őszinte sajnálatot, vagyis sokkal inkább őszinte részvétet éreztem iránta, mint Richi minden más évfolyamtársa iránt. Szegény milyen kínokat élhet át órákon. Még belegondolni is szörnyű! Nem csoda, hogy most se túl vidám, biztos arra gondol, hopgy megint el kell töltenie egy teljes évet a testvéremnek nevezett egyénnel. Ráadásul még ugyanabba a házba is járnak. Vajon mivel érdemelte ki ez a lány ezt a sanyarú sorsot?
A másik dolog, amit sajnálok vele kapcsoltban, hogy két évvel idősebb nálam. Pedig milyen jól összeillenénk, ha nem lenne az idióta korkülönbség köztünk. Az még rendben lenne, ha én lennék az idősebb, de szerencsétlenségemre ő az öregebb. Egyszerűen gyönyörű. Emlékszem, mikor elsőéves koromban megláttam már, akkor leesett tőle az állam. Bármilyen ruhában van, mindig tökéletesen néz ki egyszóval tökéletesen passzolna Hozzám.
- Szia! – Köszönök neki a szokásos mosoly kíséretében, majd beljebb megyek. Ha már az első helyet nem tudtam megszerezni, legalább a második az enyém, és ha valaki bejön, még hiheti azt, hogy Én értem ide elsőnek.
A cuccaimat szépen letettem, majd ismét a lányhoz fordultam. Azon agyaltam, hogy vajon fárasszam-e Magam azzal, hogy elmondjam ki vagyok vagy már amúgy is tudja? Viszont mivel gondolatolvasó még sajnos nem vagyok, és biztosra akartam menni, ezért bemutatkoztam.
- Mitch Grosiean vagyok – Nyújtottam felé a kezemet, és közbe folyamatosan fürkésztem az arcát, mert kíváncsi voltam mit reagál a vezetéknévre.
Aztán úgy tettem, mintha fogalmam se lenne kicsoda ő, és vártam, hogy ő is elárulja a nevét.
Naplózva

Alyson R. Leingter
Eltávozott karakter
*****

.:Daughter of Death:. 5. évfolyam ~

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2010. 06. 05. - 08:40:19 »
0

...egyelőre
.::MITCH


   Nem nagyon volt ideje még gondolkozni a jövőn. Pontosabban lett volna, csak nem tette. Minek idegesítse magát olyan dolgokon, minthogy melyik "halálfaló" lesz a professzora. Merthogy ezt terjesztik... Terjesztik. Inkább súgják-búgják a fülek közt, hisz senki sem tud biztosat, csak a sok nyúl betojt, az igazgató halálától, meg pár sötét csuklyás ellen. Ki tudná? Senki, hisz még ha igaz is, akkor se tudnák biztosan, hogy az új tanárok közül ki áll a Roxfort mellett, és ki Voldemort oldalán. És még ha tele is lesz a kastély ilyenekkel, mit tudnak tenni? Klubot alkotnak, mint két évvel ezelőtt Umbrige ellen? Vagy nekik esnek? Na, azt megnézi! Körülbelül olyan párosítás lenne, mint egy palota pincsi kontra grizzly. Nem fél a RAVASZ-tól sem, nem igazán a tanulás híve, az RBF-et még is valahogy sikerült letennie, na, majd ezt is úgy teszi le. Lássuk csak mi van még, amitől tele kéne lennie a gatyájának... Diákok. Körülbelül ez az, amihez a legkisebb undora sincs: összeakadni a sok ostoba gyerekkel, a gátlástalan férgekkel, az idegesítő okostojásokkal, és Richarddal.
   Ahogy a mocskos kis pofája lelki szemei elém fúrta magát, ismételten felgyűlt bennem a harag, ahogy a nyár során minduntalan. Nem félt már tőle, nem szenvedett, az csak egy gyenge pillanat volt, egy ocsmány pillanat. Most már puszta kezével is képes volna megfojtani. Kínnal-teli bosszút forralt ellene, csak várja a megfelelő pillanatot, amikor földbe tiporhatja azt a férget, oda ahová való.
A nagy gondolkozásban alig vette észre, ahogy a kocsiajtó kinyílik, és belép rajta egy szőke fiú. Az utolsó halvány reményfoszlány is elszállt, hogy megtudja még a következő két percben, hogy ki a párja. Mert, hogy ő nem, az biztos. Látta már, hisz miért ne látta volna a háztársás (?), de, hogy mégis hányadéves, és hogy hívják, vagy hogy mi fán terem, arról egy szikrája sem volt.
   - Szia. - válaszol illendően, még ha semmi kedve sincs hozzá. Már ami most szembe ütött, hogy mosolygott. Mosoly?! Van még ezen a vonaton olyan ember, aki mosolyog és nem kesereg? Hallelúja.
Míg a csomagjait letette, egy futó pillantással volt alkalma végigmérni a fiút. Semmi kiemelkedő dolog nem volt rajta, csak egy átlagos mardekáros volt szőke fejjel. Elidőzött rajta. Hiba volt. Tekintetük találkozott, ahogy visszafordult hozzá, de én nem kapta el a tekintetét, kitartóan állta a pillantását. Ugyan már, pont Aly pirulna el, egy ilyen kis dolog miatt?
   Mikor már fordult volna el, megszólalt, de egy egyáltalán nem várt mondatot szegezett neki. Egy olyan mondatot, ami ismét elindította a vulkánt a testében. A vulkán kitörni készült, így jelzésképpen, kétségbeesetten összerázkódott. Remélte, hogy még időben rendezte arcvonásait, vette fel a szokásos semleges kifejezést.
   - Rose - válaszolt tömören, és nem teljes igazsággal. Ha Richard rokona, nem mondja el teljes nevét, hisz a végén még rohan idősebbik rokonához, elmesélni kivel találkozott, hogy majd együtt röhögjetek azon az estén. Nem adja meg Richardnak ezt az örömöt. Semmilyen örömöt.
Egy pillanatig átvillant az agyán, hogy megkérdezze, rokonságban állnak-e, de végül az esze legyőzte a késztetést. Először is buta kérdés lett volna a vezetéknév alapján ítélve, másodszor pedig nem akarta, a beszélgetést Richard-témában elindítani.
   Csak, hogy ne tűnjön úgy, hogy egy kicsit is megrendítette a név, elindult másfele.
   - Hányadéves vagy? - nem volt tele az a túlságosan nagy érdeklődéssel a hangsúlya, de mégis megkérdezte.
   Nem figyelte újra meg a fiút, talán 16-17 éves lehet, ahogy az előbb kivette az arc szerkezetéből. Hetedéves pedig biztos nem, hisz akkor ismerné. Így csak várta a választ.
Naplózva

A Gonosz létezik. Akár az éjszaka sötétjében lebeg, akár a szelek szárnyán. Vagy a lélekben lapul, s mint egy kígyó, várja a pillanatot, hogy lecsapjon.

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2010. 06. 05. - 19:08:32 »
0

Alyson

Első megjegyzés az angyalarcú hetedéves szépséggel kapcsolatban: nem egy bőbeszédű típus. Legalábbis nem kezdte el felsorolni mind a mit tudom én hány nevét, ahogy azt sokaktól megszoktam, és nem kezdte el ecsetelni, hogy ilyen meg olyan családból származik. Ezt tekinthetném jó pontnak is, viszont így elég keveset tudtam meg róla. Meg ott az a másik dolog is, hogy tudtommal Alyonnal hívják, márpedig ebben tökéletesen biztos voltam. Hallottam már olyan beceneveket, amik eltértek az eredeti névtől na de ez. Valahogy fel nem bírom fogni hogy jött az Alysonból a Rose. Valamiért nem akarja elárulni a teljes nevét. A vezetéknevéről eddig nem tudtam semmit, konkrétan nem is érdekelt. Talán valamelyik halálfaló rokona, azért szégyelli? Vagy pont az ellentéte: mugli származású, és ezért nem óhajtja megosztani velem, nehogy rájöjjek ebből a származására. Végül is teljesen érhető lenne, hiszen Én aranyvérű vagyok, ráadásul nem is akármilyen család vezeték nevét viselem. Nem csoda, ha valaki a név hallatán nem kezd el rögtön dicsekedni a családfájával.  Főleg, hogy egy pillanatra alig láthatóan összerezzent a nevem hallatán. Ez betudható az előbbi oknak vagy annak, hogy esetleg ismerheti valamelyik testvéremet márpedig velük kapcsolatban nem lehet jó tapasztalata.
Most elfogadom ezt válasznak, és nem kezdem el tovább faggatni. Legalábbis ezzel kapcsolatban.
- Szép neved van, de meg sem közelít téged – Nem, most nem az a rész jön, hogy sóvárogva a szemébe nézek, közelebb húzódok hozzá és megpróbálom megcsókolni. Ez csak puszta megállapítás volt, hiszen a vak is látja, hogy egyáltalán nem egy átlagos lány a dolog legjobb értelmében.
- De gondolom ezt már sokan mondták, és borzasztó unalmas lehet százedredszerre is végighallgatni, de most valahogy nem jutott eszembe jobb – Azzal kényelmesen hátravetettem magam az ülésen, és egy pillanatra kinéztem az ablakon. Nem is tudom mit vagy inkább kit kerestem a tekintetemmel, de végül csak az üvegen lévő folton akadt meg a szemem, és belegondoltam, hogy ha évente ezt a vonatot csak kétszer indítják el, akkor miért nem lehet az év többi napját azzal tölteni, hogy tökéletesen letakarítsák minden részét.
Csak akkor fordultam vissza az újdonsült prefektustársamhoz, mikor feltett nekem egy kérdést. Arra volt kíváncsi hányad éves vagyok. Ebből következik, hogy tényleg nem ismer, amit nem tudom, hogy jó vagy rossz hírnek vegyek. Mindenesetre lehet, hogy hosszú távon a pesszimistáknak van igaza, de az optimisták boldogabban élnek, így próbálom ennek a ténynek is a jó oldalát nézni. Ha nem ismer, rosszat se hallhatott rólam.
- Negye… Vagyis ötödéves – Már megszoktam egy év alatt, hogy folyamatosan negyedévest mondok, de ideje áttérni az új számra. Én is öregszek. Idén már tizenöt vagyok – Miért? Fiatalabbnak vagy idősebbnek néztél?
A kor végül is csak egy szám. Engem például annyira nem zavarna, ha Engem tartana élete szerelmének. Jó, mondjuk az már furcsán nézne ki, ha egy elsőéves hetedévessel járna, sőt az már kicsit beteg dolog lenne, de egy ötöd és hetedéves kapcsolata nem lenne annyira természetellenes dolog. Még akkor is, ha a csaj az idősebb.  Ez a dolog végül is csak a lányokat zavarja, ők valamiért az idősebbeket szeretik, pedig Alyson vagy Rose vagy bárki is az, aki velem szemben ül, Nálam jobbat nem talál. Nem akarom dicsérni Magam, de ami tény az tény. Egy főnyeremény vagyok.
- Tudod már ki lesz a párod? – Ha már nem akar beszélni magáról, akkor inkább jöjjön a semleges téma, hiszen prefektusok vagyunk, és olyan komoly dolgokról kellene beszélgetnünk, mint hogy milyen fontos feladataink lesznek az idén.
- Tudod, megkönnyebbültem. Egy kicsit féltem attól, hogy a többi prefektus unalmas karótnyelt stréber lesz. De ahogy téged elnézlek egyáltalán nem tartozol egyik kategóriába sem - Ez egyfajta bók akart lenni, vagyis valami hasonló. A hangnemem egyáltalán nem bántó, bár mikor szokott az lenni? Csak mikor az alkalmazottakkal vagy rokonokkal beszélek, de szerencsére ő egyik csoporthoz se tartozik.
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 11. 20. - 02:52:44
Az oldal 0.59 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.