A múltAz első pillanat, mikor megszületsz, társunkká szegődsz egy idegen világban.
A második pillanatban lassan felcseperedsz, s tágra nyitott szemekkel rácsodálkozol a világra
"1982. április 13-ai pénteken gyereksírástól volt hangos Canterbury egy hosszú utcája. A Flower Valley Street egy hatalmas tornyosuló villájából hallatszott a végtelennek tűnő bőgés. A sírást megelőzően egy rekedtes sikoly tört fel egy női testből. A test, az édesanyám törékeny lelkéhez tartozott. Méz szőke haja izzadtan tapadt tökéletes formájú fejéhez, bár már nem volt fiatal, a szépsége még mindig lehetetlenül elkápráztathatott mindenkit, köztük annak idején édesapámat, aki világra segítette saját gyönyörű gyermekét. A kislányon már születése pillanatával mutatta, hasonlít anyjára, már csak külső adottságai is. Ragyogó szőke haj, tökéletes fejforma, gyönyörű arc, és kéken világító szemek.
Milyen kár, milyen veszteség, hogy a középkorú hölgy életét adta kislányáért, s a kék szemeiből kihunyt a fény, teste lassan lehűlt, s arcára ráfagyott a boldog mosoly, mely a gyermeke iránti hűséges szeretete csalt az arcára. A férfi keserves ordítása tovább ösztönözte a gyermeket a sírásra, ki még fel sem fogta, mi is történik körülötte, tudatlanul csöppent az Élet vad forgatagába. A férfi ordítása lassacskán változott csak át halk, gyászoló sírássá, gyermekét a közeli baldachinos bölcsőbe helyezte, s kiszaladt egy ajtón. A gyermek nagyokat pislogva figyelte a mozdulatlan női testet a vörös kanapén, de csak meresztgette pilláit a nagyvilágra. A férfi visszatért, s leült holt neje mellé, egy hang nélkül könnyezett, s várt. Várt csak várt, mígnem csöngetés hallatszott. Sok-sok ember tódult be a bejárati ajtón, akik egy fekete lepellel takarták le az asszonyt, s vitték ki otthonából. A szőke gyermek lassan elfeküdt bölcsőjében, s megfeledkezve a világról, az álmok birodalmába repült.
Jól gondoljátok, én voltam a szőke gyermek, én voltam az, akiért az asszony életét adta, én voltam a gyönyörű szépséges csecsemő, Alyson Rose Leingter.
Könnyes szemekkel állsz a nyitott koporsó előtt,
S nem érted, miért mindig a jók halnak meg idő előtt.
Az Úr meg azt nem érti, ha még őt elfeledted,
Miért kellett, meghaljon ahhoz, hogy rádöbbenj, szeretted.
1983. január 29.
A helyszín ugyanaz, hatalmas villa a Canterbury kertvárosban, egy havas, mégis kellemesen fülledt reggelen. Az egyéves gyönyörű szende kis hercegnő feküdt a csipkével és fehér paplannal kirakott kiságyban. Arca nyugodt, csendes, s tökéletes volt. Bőre hamvas, fiatal, cseppnyi hiba sem volt a bájos arcon. Kis göndör fürjei a fehér lepedőn szétterítve egy aranyfürdőre emlékeztethetett volna. Hosszú, éjfekete szempillája alatt, a szemhéja felpattant, s a kék szempár a felette függő baldachint fürkészte. Ki tudja mit nézett? A tiszta hófehérségét, rá szeretett volna jönni, mit is nézett egyáltalán, vagy csak nézett? A házon valami rettegtető csend uralkodott, már-már minden tökéletesen nyugodt volt. A gyermek mocorgása csapott csak némi zajt. Hirtelen felült a csecsemő, s maga elé helyezte két kecses kacsóját. Kezeivel játszani kezdett, s így ült ott percekig, órákig, kitudja meddig. Hirtelenjében levágta karját az ágyra, és durcásan körülnézett. Ezúttal sírásra adta fejét, de nem az halk csendes könnyezésre, hanem a vad, tomboló kiáltásra. Dobálta magát, ütötte az ágytakarót, rázta a rácsot, sírt, rúg-kapált, igen, ő igenis éhes, és etesse meg valaki! De senki... Feladta, így mély álomba szenderült ismét.
Újbóli ébredés, ám már nem is nagy a csend. Emberek nyüzsögtek szerte a villában, kék ruhások, piros ruhások, s az ablakon beszűrődtek a villogó vakító fények monoton villogása. A csecsemő felült, ám most nem sírt fel. Égett a torka, szomjazott, a gyomra megkordult hallhatatlanul, éhes volt, de most nem szólt, csak figyelt, és nagyokat pislogott. A márványlépcső aljánál viszont feltűnően lassan haladt a bejárati ajtó felé egy kisebb bolyban az emberek. Úgy látszott, valamit körbeálltak, ami nehéz és hurcolták azt. Egy pillanatig letették a földre, és mindenki elment a maga dolgára. A tárgy egy hatalmas fekete zsák volt. A gyermeket valami furcsa, kellemetlen érzés fogta el, mintha már látta volna a zsákot, de ő még nem értette, csak rosszul érezte magát, annyit tudott. Így hát felsírt ültében. Egyszerre vagy tizenöt szempár szegeződött rá döbbenten. Senki nem vette eddig észre a kiságyat a sarokban, mindenkinek elsiklott a tekintete felette. A csendet felváltotta a nyüzsgés ismét, a véres, fekete zsákot felkapták, és kivitték a villából. A gyerekhez egy sötétkék kosztümös hölgy rohant oda, és kézbe véve, őt is elvitték.
Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre.
1993. december 24.
Helyszín Canterbury, de már nem a tágas villa, hanem egy kis poros albérleti lakás, valahol a város egy régi háztömbjében. A dohszagú, koszos nappaliban igazán feltűnő szépség fényesség a szőke kislány, ahogy egy sámlin rajzolgat. A szobán csend ült mégis, hatalmas zaj hallatszott be a kinti vasútállomásról, emberek tömege, kiáltozó ellenőrök, vonat hangos zúgása. A lányt nem zavarta, már megszokta, hisz itt élt egy ideje. Bár Szent Este van, az égből nem hullanak pelyhes, fehér cseppek, a környékbeli házak nincsenek teleaggatva villogó orrú rénszarvasokkal, széles mosolyú kis télapókkal, vagy színes, világító füzérekkel, itt nem volt szokás. A lakás belsején is kiütött ez, talán ami még feltűnő volt az egyszínű lakásban, az asztali lámpa méretű karácsonyfa. A műanyag tűszálakból álló fa tetején csak egy darabka kopott csillag díszelgett, semmi egyéb.
A rozzant bejárati ajtó zára kattant, mire egy alak jelent meg a kinyíló ajtó nyílásában. Kezeiben szatyrokat tartott, mely tele volt vélhetőleg élelmiszerekkel. A lány fel se nézett, tudta ki jött.
- Megjöttem, mint látod! Szóval illik köszönni, te neveletlen kölyök!- szólalt meg rekedt hangon. Az egész férfi megjelenése elég visszataszító volt. Ápolatlan volt, arca borostás, haja kócos, korpás, ruháit, mintha motorolajban áztatták volna. Levágta a szatyrokat a konyhának alig mondható helyiségbe, és az azzal egybeépített nappalijába levágta magát egy fotelbe. Mit válaszolhatott volna a lány? "Nem tűnt volna fel, hogy tíz éve te nevelsz?" Nem, mert, ha visszaszólt volna, annak következménye lehetett volna. De hiszen karácsony van! Egy ajándékot sem kapott, még csak egy doboz almalét sem. Az Istenért egy gyereknek semmit nem képes adni ez a szörnyű alak karácsony estéjén. Nem bírta a lány, így morcosan odavetette:
- Nem vagy az apám, te nekem nem parancsolsz!
Meg is lett a következmény, amit várt a lány, de nem érdekelte, már megszokta. A férfi felpattant helyéről, nekilódult, s a gyerek már csak ösztönösségből is kapta maga elé a kezét, védekezés gyanánt, bár tudta, semmit se ér. Lendült egy kéz, tenyér a magasban, s mint egy lesújtó villám lecsapott. A gyerek a hatalmas erőtől elfeküdt a földön, de nem állt fel, könnyebb volt ott maradni.
- Majd legközelebb több tiszteletet mutatsz, te elkényeztetett csitri!- majd morcosan levágta magát ismét a foteljébe. Hirtelen akár egy földrengés lett volna, úgy rezzent meg az egész ház, de csak egy pillanatig. A férfi furcsállóan, mérgesen figyelte egy darabig a gyereket, de végül visszaült a kanapéra.
A lány a földön kuporogva pihent. Nem sírt, nem könnyezett a hatalmas fájdalomtól, ami a vöröslő arcán éktelenkedő folt miatt volt. Csak elgondolkozott mélyen. Hányszor, s hányszor játszott el a gondolattal, hogy miért egy ilyen ember kezére adták őt, tíz éve, mikor édesapját, utolsó rokonát is elvette tőle a Sors. A gyámügy nem figyelt a részletekre, hogy egy egyéves csecsemőt ki kezére adnak, csak fogd és vidd... Ha belegondolt gazdag volt, mi több most is az, csak nem férhetett hozzá a pénzéhez, melyet szüleitől örökölt, mivel nem múlt még el tizenhét éves. Járhatott volna divatos ruhákban, hordhatott volna gyönyörű ékszereket, és nem hat ruhadarabban és egy pár szandált hordott volna. Ő lett volna a legjobb gyerek az iskolájában, sok barátja lett volna, akik mind irigyek lettek volna titkon a ruháira, hajára, szépségére, és hogy szerette volna, de hogy szerette volna...
- És egy leveled jött! - a földre vágta a borítékot, és már nem is figyelt többet a lányra.
Először ki se akarta nyitni a gyermek a levelet, de nagyon érdekelte vajon ki küldhet neki levelet. Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola. Boszorkány? Felvétel? Érdeklődve olvasta végig az érdekes levelet, ami megváltoztatta az életét.
Nézz jól a szemébe annak, akit utálsz, és használd ki a lehetőséget, győzd le iránta támadt indulatodat. Fojtsd el a haragod, és fejlessz magadban együttérzést. De ha túlságosan idegesítőnek és visszataszítónak találod azt az embert, nem bírsz vele egy fedél alatt maradni, akkor jobb, ha azonnal megkeresed a kijáratot. Van egy szabály: ha nem érzel magadban túl erős indulatot, viseld el, akit utálsz. Ha elég nyugodt vagy, ne térj ki az ütközések elől. De ha nem tudod elhárítani az indulataidat, térj ki, húzódj félre, és magadban dolgozz magadon. Győzd le a haragod, és válj együtt érzővé.
1997. július 6.
Történetünk ugyanott folytatódik, a Canterbury-i kis, albérleti lakásban. A régi kanapén egy lány ült, nem kétség ugyanaz, akiről eddig meséltem, bár megnőiesedett mára, a vonásai semmit nem változtak. Olyan szépség maradt, mint amilyen az elmúlt tizenöt évben is volt. A méz szőke hajzuhataga tökéletesen állt, hibátlan arcán a szokásos közönyösség mutatkozott. Felhúzott térddel pihent a heverőn, ölében egy könyvet tartott, s azon egy üres lap. Kezében egy toll, s úgy bámulta a fehér lapot, görcsösen összeszorított fogakkal. Egy pillanat alatt feloldódott a szorítás, s sercegni kezdett a toll, bőszen írt, míg meg nem telett a lap a jellegzetes macskakaparással. Elégedett mosollyal átnézte az irományát, és a szétszórt papírkupacok halmára dobta, a többi közé.
Zár kattanás, és már nyílik is a korhadt ajtó, melyen belépett az a férfi, aki idáig "gondozta" a lányt. Felette is eljárt már az idő, az arcán mély ráncok éktelenkedtek, haján már felfedezhető volt az a bizonyos szürkés árnyalat. Némiképp elegánsabb volt az átlagnál, és valami szörnyű bűzt árasztott, amit feltehetőleg kölni gyanánt fújt magára.
- Mi ez a rendetlenség?! Rakodj össze!
- Illik a disznóól összképébe. - jegyzezte meg epésen a lány, anélkül, hogy felfigyelt volna. A megjegyzésre a férfi dühödten nyomta a kanapéhoz a lányt, két kezénél fogva. Az erős szorítástól még a lány is nyögött egy halkat.
- Na, idefigyelj! Nem épp a legrózsásabb napom volt! Három nő is visszautasított!- az arcába köpködte a szavakat, gyűlölködő sárgás szempár a fiataléba vájta magát.
- Téged? Oh, minő borzalom! Őszintén szólva, együtt érzek velük!- vágott vissza. A szempárból eltűnt a harag, valami más férkőzte be magát a szemébe. Ajkai gonosz mosolyra húzódtak, s a ravaszság-romlottság már tisztán felismerhető volt a ködös szempárban. A lány kitartóan állta a pillantást, nem vette el tekintetét, tudta már mi lesz ennek is a vége.
- Na és, örülnél, ha a helyükben lennél? Mondjuk, amikor nem utasítanak vissza?- még közelebb hajolt. A kontraszt egyre jobban látszott. A tökéletes, romlatlan, bájos, fiatal arc, és a koszos, romlott, ráncos, öreg arc. A bűzlő, görnyedt test, és a sugár, liliom illatot árasztó, formás test.
- Soha, egy ilyen disznóval, mint te?! Ch...
A férfinak nem kellett több, száját a fiataléra tapasztotta, de az egy láblendítéssel belerúgott a sípcsontjába, mire a lábak összecsuklottak. A férfi a földre rogyott, a lány felállt helyéről, s könnyed lépésekkel a konyha felé vette az irányt, s valamivel elkezdett bíbelődni. A férfi egy elég csúnya jelzőt üvöltve, felkecmergett a helyéről, és sántikálva a lány irányába eredt.
- Hagyjál, te vadállat, menjél és vegyél több k*rvát! - már előrántotta volna pálcáját. Egy kis átokkal mennyivel boldogabb lett volna, csak egy aprócska!
De tudta, hogy nem szabad varázsolnia, különben megszegné a törvényt. Pedig oly boldog lett volna ettől, oly boldog…
- Te cafka!
Nekivetette a konyhapultnak, mire egy gyötrelmes ordítás tört fel a lány mellkasából. Újra nekiesett a lánynak, de ezúttal a lány pofon vágta. A férfi dühtől eltorzult arccal csapott le a lányra. A szőkeség a koszos konyhapadlón végezte.
- Hülye neveletlen r*banc!- majd felkapott a pultról egy doboz cigarettát, s kiviharzott a házból.
A lány a padlón feküdt, de nem állt fel. Így telnek a mindennapjai a szörnyeteg rabságában, aki lassacskán, szép-lassan, feltűnéstelenül kiszív belőle minden jóságot, és szépet. Érezte, a homlokából egy kis pataknyi vér folyt, épp egy kicsi, nem vészes. Csak feküdt a hideg kövön, jól esett neki, nem volt miért felállnia. Vagy talán mégis lett volna? Szembe kellett volna szállnia nevelőapjával? Mit ért volna vele, azt, amit most kapott, mint az elmúlt évek során?
Lassan felállt a helyéről, letörölte a vért a homlokáról, bár a seb nagyon égette, nem törődött vele. Elővett egy nagy ládát és...
A harag különféle megnyilvánulásai közt nemigen teszünk különbséget, holott létezik könnyű, szinte ártatlan harag, amely természetünk hevességéből táplálkozik, és létezik bűnös harag is, amely tulajdonképpen a gőg dühe.
1997. július 6. később...
Az országút szélén állt főhősünk egy hatalmas ládával a kezében. Keze maga előtt állt merőlegesen testére, hüvelykujja felmutatva, többi ujja ökölbe szorítva, s úgy figyelte az elhaladó autókat, kamionokat, lakókocsikat. Hűvös közönnyel az arcán tűrte a bunkó vezetőket, ahogy beszólogattak, és céloznak fiatalságára, mígnem megállt előtte egy autó, s kinyílódott a hátsó ajtaja.
1997. július 7. London
- Jaj, ne csináld már! Csak nyaranként lennék itt, meg ünnepekkor! Hiszen jó barátok vagyunk első óta! Nem igaz, hogy nem tudsz ennyit megtenni értem!
- Azaz iskola! Tehát, azt kéred tőlem, hogy hadd lakjál nálam?! Miféle ötlet ez?
- Idáig stoppoltam, ne már, hogy cserbenhagyj!
- De hát... Nem tudom... olyan... bizarr ez az egész..
- Csak akkor lennék itt, amikor nincs iskola! Ha kell, elmegyek egész nap, és csak este látsz.
- Dehogyis aztán felszedjél mindenféle pasit, mi?
- Figyelj Blaise, a barátom vagy. Ki segített, amikor bajba kerültél mindig? Ki segített neked csajokat felszedni? Igen, bizony én! Igazán megtehetnéd, a szüleid úgysem foglalkoznak ilyennel, elfoglaltak és... igen. - nem akarta folytatni, hogy nem is foglalkoznak a fiukkal, hiszen épp próbálta befűzni, hogy ne az utcán lakjon. Legalább addig kedves volt hozzá, amíg be nem fogadja. Ilyenkor döbbent rá, milyen jó is, ha az embernek szövetségesei vannak... - Nos? Segítesz az egyetlen barátodon?
- Hát... nem tudom...ám legyen, talán jó móka lesz.
A szőke lány elégedetten mosolygott, s egy köszönömöt se intve, behordta a cuccait, a hatalmas kúriába.
Ez volnék én, Alyson Rose Leingter, jelenleg egy barátomnál élek, boszorkány vagyok, és élem a magam pocsék életét. "
Alyson dühösen összegyűrte a papírlapot, amit idáig írt, és a kandallóba hajította a ropogó tűzbe. A márványlépcső alján feltűnt egy tizenéves fiú, s levágta magát a lány mellé a kanapéra.
- Mit írtál?- kérdi érdeklődve.
- Semmi lényegeset, amúgy is szörnyű lett. - szemével figyelte a tűzben égő múltját.
Jellem
Mindig tökéletes külsővel jelentkezik mindenhol, és ezt nem is tagadja. Divatos ruhák, drága ékszerek, a szülei örökségéből mind megkaphatja és nem fél kérni pénzt barátjától sem. Sokáig nem tudta mi az, hogy gazdagság, vagy pompa, hiszen születésekor elkerült szülei villájából, és ezek után egy koszos, albérleti lakásban élt, egészen ’97 nyaráig, amikor végleg elszökött erőszakos nevelőapjától. A nála eltöltött idő alatt közönyössé és rideggé vált. Nem tudott az emberek felé nyitni, így barátja sem sok akadt, még csak csatlósokat sem tudhat magáévá. Nevelőapja lelki terrorja Alyson köré egy burkot képezett, amit a lány erősen tart azóta is. Próbált megváltozni, próbálta kipukkasztani ezt a burkot, de sikertelenül, mert mindig bántották, és neki kellett az a burok, hogy ugyanolyan aljasan ellenszegüljön, mintahogyan vele bántak. Felépített magának egy külsőt, egy alakot, amit fel tud húzni, hogy távol tartsa az embereket. Ilyen ez az álarc: tökéletes és jeges.
Senki sem ismeri igazán az élete történetét, mindenkinek mást mondd, így reméli, hogy elkerülheti az igazságot. Az igazságot csak az egyetlen barátja, Blaise tudja, de ő őrzi a lány titkát.
A hétköznapi életben az emberekkel lekezelő vagy épp ördögien bájos arcát veszi elő, hogy valamit megszerezzen egy illetőtől, legyen az pénz, szenvedély, munka.
Mivel maga is muglik között nevelkedett, nem ítéli el őket, de tart tőlük. Szerinte a muglik ezerszer kegyetlenebbek, és ördögibbek tudnak lenni, mint a varázslók.
Apróságok
mindig ||
♥ pasik
♥ ékszerek
♥ ruhák
♥ írás
♥ cigaretta
soha ||
X megalázkodás
X nevelőapja
X csalódások
X pókok
X ragacsos dolgok
dementorok || legrosszabb emléke, amikor nevelőapja többször is szájon csókolja.
mumus || nevelőapja alakja
Edevis tükre || a tükörben magát látja egy csecsemővel a kezében. Majd egyszer… gyereket szeretne.
százfűlé-főzet || a színe az arany és a zöld közötti átmenet, íze az olivához hasonló
titkok ||
o naplót vezet
o könyvet ír
o fél, hogy nevelőapja egyszer rátalál
o mindenkinek mást mond, a múltjával kapcsolatban
rossz szokás ||
- ha ideges körmeit kocogtatja
- cigarettázik, bár ezt nem tartja rossz szokásnak
A család
apa || Paul Leingter 50 éves, mugli [meghalt]
anya || Carmen Leingter 45 éves, félvér [meghalt]
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || -
Családtörténet ||
Alyson apai ágáról nem kell sokat tudni, csak muglikból állt.
Anyai ágon már megtalálható jó pár félvér, sőt talán mugli származású ős is, de akad, egy-két aranyvérű feleség, férj is.
Szülei régi házát, és egyben születése helyét, már réges-rég meg sem közelítette. Eladták, és a pénzt Alysonhoz juttatták. Miután megszökött nevelőapjától legjobb barátjához költözött be, Blaise Mayhez, akik hasonló körülmények között él, mint Alyson születésekor a szüleik.
Külsőségek
magasság || 170 cm
tömeg || 53 kg
szemszín || kék
hajszín || szőke
különleges ismertetőjel || vékonysága, porcelánbaba arca
kinézet || Magas, sovány, feltűnő szépség. Az embernek megakad rajta a szeme, amint rápillant. Márkás ruhák, gyönyörű ékszerek, magas sarkú, kibontott ápolt szőke haj, tökéletes arc. Légiesen mozog, ez nem is furcsa, hiszen a maga 53 kilójával nem nehéz. Nem sok mindent mutat a külvilágnak, az idomain kívül. Tizenöt éves létére, néhol túlzásokban esik öltözködés terén, de ezt egyáltalán nem zavarja, valahogy hozzánőtt ez a "rossz szokás".
egészségi állapot || egészséges (anorexiára hajlamos)
A tudás
varázslói ismeretek || a Roxfort négy évi tananyagát tudja maga mögött, ár sosem volt a legjobb tanuló, nem igazán foglalkozik a tanulással. Iskola az számára egy menedék csak, így nincs kedvenc tanárja, s órája sem.
felvett tantárgyak ||
# számmisztika
# jóslástan
mugli képzettségek || -
pálca típusa || 11 hüvelyk, szőlő, sárkányszívizomhúr
különlegesség || nincs
Szerepjáték-példa
A gyertya lassacskán fogy, önmagát pusztítva lobog a lángja. Lassan, ám ha nem figyelne, biztosan szemérmetlenül gyorsan elégne, mert nem kapna jelentőséget, nincs ki figyelje, nincs miért lassan égnie.
Amint a lány okkal leemeli tekintetét a lángról, a fiú arcára siklik. Fürkészni kezdi a sima, markáns, de mégis szép arcot. Megfigyeli vonásait, gesztenyebarna hajfürtjeit, s végül teljes egészében végigfuttatja tekintetét a fiún, miközben beszél. Bánatos hangja már-már sérti a fülét. Ő nem azért jött, hogy szomorkodjon, főleg nem az igazgató tragikus halálán, ő játszani akart, ő beszélgetni akart, ő olyan ember szeretett volna csupán látni, aki nem holmi szerencsétlenként mereng magában, azért is indult a sétára, hátha talál valakit. Mintha a Sors is úgy akarta volna, épp ebbe a terembe lépett, ahol Timothy is volt, és lám olyan csodásan alakultak a dolgok, erre jött ez. Persze, ő hozta fel témát, de egészen mást szeretett volna kihozni belőle, mást akart kihozni a fiúból...
A gyertya lassacskán fogy, önmagát pusztítva lobog a lángja. Akár az idő homokja, úgy peregnek a másodpercek. Ha az életben minden apró percet értékesnek találunk, ha minden apró percet megbecsülünk, ha minden apró percet kihasználunk megfelelő módon lassan telhet, izgalmas hosszú órákká, napokká, hónapokká, évekké nőheti ki magát. Ha az életben minden apró percet gondolkozással, hezitálással, kétellyel, bánattal töltünk, talán lassúnak és keservesnek érezzük a nappalokat, és éjszakákat, de előbb- utóbb azon kapjuk magunkat, hogy az Élet elszállt, és már a nyakunkban liheg a Halál.
Mégis csak a gyász beszél Timothyból, de valamely fokon egyetért vele. "Idejekorán fel kell nőnünk, ugyanis aki most gyenge, az elvész a förtelembe. " Milyen igaz, milyen igaz. A gyengék, most végérvényesen elfelejthetik magukat. Aki ilyenkor bánatos, gyászol, szomorú, keserves életet folytat magába roskadva, az elbukik, a porba hull, és onnan már nem fog felkelni. Voldemort, Potter, Piton, Dumbledore, Scrimgeour. Háború van. A gyengék most áshatják a sírjukat, és talán még az erősek is küzdhetnek becsületükért, vagy egyáltalán, hogy lábon maradhassanak.
- Gyászolok, mert már semmi sem lesz olyan, mint régen. Talán nem így érzed? Te talán nem veszítettél ezzel a helyzettel? – kérdezte.
A neki szegezett kérdés után csak elkomorodott a tekintete, suttogva válaszolt csak:
- De...Veszítettem.
Keserves arccal bámult maga elé, a levegő megfagyott, az idő megállt, és talán gyertya lángja is elaludt.
- Csak tudod, a bánaton is túl kell lépni egyszer. Nem szabad, hogy eluralkodjék felettünk, mert annak tragikus következményei lehetnek. Örüljünk annak, hogy mi még talpon állunk, és nem vesztünk el a sötétben. - végül felnéz rá, tekintetük találkozik, majd egy kis szünet után folytatja szomorkás hangon- Sajnálom, ha elvesztetted bármelyik barátodat...
Rettentő jó színésznő...
Egyéb
avialany|| Gemma Ward
egyéb||
# Alyson apja egyszerű mugligyilkosság áldozata volt, a cél rablás volt, az apa felébredt így a rablók megkéselték, ám a szomszédok felfigyeltek a zajra, így hamar kiértek a rendőrök.
# Semlegesen áll Harry Potterhez és Voldemorthoz, próbál kimaradni a varázsvilág háborújából és egyik oldalon se állni.
Roxfort RPG
Szerző