+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 96/97-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Északi szárny
| | | | |-+  Bagolyház
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 11 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bagolyház  (Megtekintve 22690 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 16:18:41 »
0

A Roxfort Bagolyháza. Itt találhatóak meg az iskola baglyai, és a diákok baglyai is itt lelhetőek fel a tanév alatt. Aki levelet vagy csomagot akar küldeni valahova, az szépen felsétál ide, és vagy a saját baglya, vagy egy iskolai bagoly segítségével elküldi azt.
Naplózva

Kevin Farraday
Eltávozott karakter
*****

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 04. 14. - 19:41:06 »
0

[Griffin]

Viszonylag szép idő volt, a hó is lassan olvadni kezdett… Kb így tudnám jellemezni a mai időjárást, ahogy végigsétáltam a Bagolyház felé vezető ösvényen. Zsebemben ott lapult egy rövidke levél az otthoniaknak. Illetve egészen pontosan anyumnak, hogy ne aggódjon élek még. Totál kikészíti, hogy Voldemort visszatért, mindenben az én halálomat látja… Jó mondjuk tény, hogy a nagyúr előszeretettel gyilkolta a felmenőimet, de engem eddig elkerült… Igazából, semmi okát nem láttam neki, hogy miért is lennék én ideális célpont a számára, de néha egy-egy levelet küldtem azért haza. Legalább ők is nyugodtabban élik a mindennapjaikat... Illetve reméltem.
Amikor a bagolyházba vezető lépcső aljához értem, sóhajtottam egyet mélyet, és szomorkásan felnéztem az előttem álló akadályra… Ma valahogy, nagyon nem volt kedvem „hegyet mászni”, de ez van, ezt kell szeretni.
Pár másodpercig még gondolkoztam rajta, hogy hátha hagyni kéne a fenébe ezt az egészet, és visszavonulni a Griffendél toronyba, de végül elvetettem az ötletet. Ha már idáig eljöttem, nem fogok visszafordulni. Meg különben is… A klubhelység is a hetediken van, oda is lépcsőzhetek még. Remek.
Sóhajtottam még egy mélyet, és megindultam felfelé. Tekintve a tényt, hogy péntek délután volt, nem nagyon tudtam elképzelni, hogy találkozni fogok itt valakivel…
*Aztán majd kiderül…* gondoltam magamban, amikor felértem a lépcsőn, és a kilincs után nyúltam...
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 04. 15. - 09:37:21 »
0

~Freddie~

A lány nem húzódik el, mikor Freddie közelebb lép hozzá, pontosabban egymás mellé préselődnek a lépcsőn. Cseppet sem zavarja, hogy csaknem átölelik egymást a szűkös lépcsőfokon. Ő is nagyobbakat lélegzik egy kicsit, hogy megérezze a fiú dezodorát, vagy annak hiányát. Van olyan pasas, akit mindenféle illatszer nélkül is kellemes légkör övez, és Frederique – akár használ dezodort, akár nem – közéjük tartozik. Amynek nemcsak a szája húzódik mosolyra, hanem a tekintetében is igazi jókedv csillan. Készséggel nyújtja a fiú felé a szívet, hogy tenyérnyire zsugoríthassa, ám a lánynak fogalma sincs, hogyan fogja becipelni az óriási szívet a klubhelységbe, onnan pedig a hálószobába. Mindegy, ez most nem fontos. Ha másképp nem megy, majd belebegtetik az ablakon vagy valami hasonló módon megoldják. Okosnak tűnik a srác, majdcsak elintézik valahogy.
Freddie könnyed tánctartása egy pillanatra meghökkenti a lányt, de hamar észbe idézi a srác francia származását. Ezen sajt- és borkedvelő népség mindig is szeretett gáláns lenni, táncolni, ééés udvarolni. Amy viszont utál táncolni, nőiessége ellenére többnyire lezserebb holmikban jár, viszont imád udvaroltatni :D Egy cseppet sem zavarja, hogy ezzel a tartással tulajdonképpen teljesen Freddiere támaszkodik, így legalább nem fog kárt tenni a bagolyházban és az itt tartózkodó madarakban.
- Talán azért nincs programom, mert…
*Tényleg, miért is nincs programom? Még nem hevertem volna ki Ilar lelépését? Hiszen az decemberben volt, most meg február van. Habár ezt talán nem kéne elregélnem Freddienek.* Kifogások után kutat az agyában, ám mint ilyenkor mindig, most sem villan be a mentő ötlet, ezért inkább más mederbe tereli a beszélgetést.
- Mondd, igazak kósza hírek? Mármint azok, hogy te francia vagy, és Beauxbatons-os voltál?
Voltaképpen tudja, hogy igaz, de azért legalább egy bólintásnyit kivár, hogy lássa, tényleg figyel rá a fiú, és nem merő unalomból óhajtja visszakísérni a kastélyba, hanem beszélgetne is vele, Amyvel.
- Tudod… francia srácot még soha nem ismertem. Eddig csak németekkel és elvétve spanyolokkal találkoztam, de ez nem lényeg. Mondd, miért jöttél át a Beauxbatons-ból? Nem azért érdeklődök, mert zavaró a jelenléte vagy ilyesmi, csak a szimpla kíváncsiság hajt. Üldöztek? Vagy a szüleid költöztek és neked is jönnöd kellett? Vagy te szerettél volna Angliába jönni?
Közben Joy agyában sorra előrajzanak az egykorvolt pasasok képei, cselekedetei, és hamar eldönti, hogy ezekről a fickókról bizony nem fog mesélni Freddienek. A kísérletezős korszaknak nevezett időszakról, azaz a tavalyi tanévről egyedül Sarah-val beszélgetett a nyáron, a londoni Hyde parkban, azóta sem kerültek soha szóba. Persze, a lány két hónap múlva tizenhét lesz, még csak azt sem lehet mondani, hogy korán kezdte volna a fiúzást.
Frederique nevetése rántja vissza a jelenbe. Menet közben eltöpreng a srác félbehagyott mondatán, majd az azt követőn is, és kivételesen nem bújik ki a válaszadás alól, őszintén felel.
- Nem mondhatnám, hogy valaha is körbezsongtak volna a „férfiak”. Az az egy-két bátor jelentkező többnyire túl sok pattanással rendelkezett ahhoz, hogy férfinak lehessen nevezni. Ritkán akadok ilyen fiúba, mint te, aki a saját korának megfelelően néz ki és viselkedik. Ritka, de klassz élmény ez nekem.
Naplózva

Frederique Lampard
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam - Terelő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 04. 17. - 11:40:38 »
0

{ Amy Joy }

Frederique-nél hozzátartozott az alapokhoz, hogy ad a küllemére, és egész megjelenésére. Persze túlzásba nem vitte, mint azok a pityogó férfiak, akik majdhogynem több időt töltöttek a tükör előtt, magukat bámulva, mint a barátnőjük…már persze, ha az volt nekik. Ezen alappillérekhez hozzátartozott az illata is. Sokan mondták neki, hogy parfüm nélkül is kellemes illatfelhő lengi körül…ennek ellenére a fiú a hazautazások alkalmával mindig bevásárolt a kedvenc francia márkájából. Az édeskésebb illatok kedvelője volt, de nem szeretett túlontúl sok parfümöt szórni magára, nehogy az őt körüllengő felhő mindent elnyomó bűztengerré változzon. A jóból is meg tudott ártani a sok…a még több pedig már egyenesen elviselhetetlen szagokat tudott okozni.

Frederique a lány karjának könyék hajlathoz helyezését követően lejtette el a kérdéseket, és kedveskedő szavakat. Amy láthatóan felvidult és kivirágzott a kezdeti morcogós kedve óta, mintha maga sem hitte volna el, hogy bizony ma őt is megajándékozták…vagy egyáltalán azt, hogy vannak még a régi, lovagias vonulatokhoz hű férfiak. Ez igazándiból azért hatott furcsának a fiatal, bár inkább már férfi kor felé hajló fiú szemében, mert egyszerűen nem hitte el, hogy a lánynak nincs barátja. Tüneményes volt, kedves, érezhetően életrevaló…kizárt, hogy valaki ne próbált volna udvarolni neki a megannyi diáktársa közül. Amy aztán belekezdett a mondatba, amellyel meg kívánta válaszolni a programja hiányát…Freddie oldalra tekintett, a tekintetét kutatva…jelezvén, figyelme töretlen…a lány azonban elhallgatott, és előre szegezve tekintetét morfondírozott el. Érezhető volt a mozdulatokból, hogy talán olyan témakör lett felhozva, amelyet nem kellett volna bolygatni …a fiú nem szólalt meg, nem sürgetett…remélte, nem rontotta el az eleddig vidám kedvet. A válasz azonban nem érkezett…helyette egy kérdés, a személyét illetően.

A páros lassan sétált le a dombocskáról levezető földút szerű csapáson, Freddie nem sietett, azon tempóban haladt a Griffendéles lány mellett, amilyet az diktált…elvégre neki kellett igazodnia. Lépései minden bizonnyal sokkal ölesebbek voltak, mint Amy-é…és nem szerette volna rángatni a lányt, mint valami bábot. A befejezetlen mondatot nem firtatta tovább, hiszen legbelül érezte, talán egy gyenge pontra tapintott rá. A beszélgetések során azokat pedig hagyni kell, ha a másik nem akar szót emelni róla.
- Igen, a hírekh valóban igazakh, elegyszer igen! Franciaorszhágban születtem…Édesanyám angol volth, de khitelepedett. Az „apám” volt francia szhármazású! Így tulajdonkhéppen a khét nemzet vére csörgedhezik az ereimben. A nagyi egyértelműen khijelentette, hogy az elzászi vérvhonal sokkhal erősebb!
Az apám szó kellőképpen meg lett nyomva, és talán némi undor is érződött a hanglejtésből. Amennyiben Amy ebből nem jött volna rá a nem éppen családias viszonyra Freddie és édesapja között, úgy az fiú arcára húzódó pillanatnyi fintor egyértelműen jelezte érzéseit. Szerencsére a lány nem kérdezett rá a témára, így gyorsan terelni is lehetett tovább a szót.
- Ééééééééés, valóban a Beaux-ban khezdtem a pályafuthásomat! Más világ a khét iskhola…össze sem hasonlítható!
Mondta immáron mosolyogva…abból is a cinkosabb fajtát eresztve…érezhetően nem magától iratkozott át a Roxfortba, hanem valami meghúzódhatott az átkerülésének háttérben. Legalábbis első sejtésre bizonyosan valami ilyesmi történhetett…

Ahogyan sétáltak, a beszélgetés fonala lassan szövődni látszott…mintha Amy megérezte volna a válaszból a dolgokat, mert rákérdezett az érkezés körülményeire.
- Nem akharás khérdése volt az átkherülésem, mindinkhább egyfajta…hogyan fejezzem khi magam…
Freddie színpadiasan az ég felé emelte a tekintetét, majd pár pillanattal később mosolyogva tekintett vissza a lányra.
- …nyomás khésztetett az angol élvhonalba való átighazolásra!
Egyértelműen következtetni lehetett a mondatból, és a hanglejtésből, hogy bizony nem lehetett egy bárány lelkületű ember odahaza. A lány ezután válaszolt az elejtett, mégis félbehagyott kérdésre.

A válasz kissé meglepte Freddie-t, merthogy Amy igen nyíltan válaszolt…odahaza a lányok az efféle diskurzusra általában kitérő válaszokkal szoktak reflektálni.
- Nézd! Nem fheltétlenül a...hm…khülső határozza meg az embert. Thény, fontos thényező…hiszen az, akhi nem tetszik, nem érint meg annyira, talán szhóba sem állsz vhele. De tudod, olykhor olyan értékhek mellett sétál el az ember, ha nem figyel eléggé, amelyet soha nem thalálna meg másban! Nyitott szemekkhel khell járni, és meg khell ragadni az alkhalmat…mert az igaz boldogshág sajnos ritkha manapság.
Érezni lehetett rajta, hogy nem okítani szeretne, sokkal inkább a személyes véleményét osztja meg a lánnyal.
- És khöszönöm a bókhot, nagyon jól esett! Főkhéppen, hogy ezt egy olyan csodálatos teremtés ajkhai ejtették, mint Te!
Válaszolta mosolyogva, miközben előre szegezte a tekintetét…először az előtte húzódó talajt mérte végig, mert érezte, hogy egyenetlen szakaszra léptek. A Roxfortig már csak gyeppázsit állt előttük, így ügyelni kellett…
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 04. 19. - 13:24:43 »
0

~Freddie~

Amy akaratlanul lassít le, ahogy közelednek a kastély felé, számára már-már vánszorgásnak hat ez a tempó. Minél később szeretne visszaérni a Griffendél klubhelységéhez, hiszen ez a srác értelmes! Lehet vele beszélgetni! Nem úgy, mint az üresfejűségükre hiú pasasokkal, hanem értelmesen. És érzései is vannak, mint az előbb kiderült, nem adja azt a mostanság divatos keményfejű fővagány alfahímet. Mikor Freddie az apjáról beszélt és az előző iskoláról, sejteni lehetett, hogy előbbit nem kedvelte, utóbbiból pedig nem biztos, hogy jókedvében, teljesen önszántából jött el. Végül a lány jobbnak látja nem firtatni ezt a kérdéskört, pláne Freddie grimaszát látván. Ő sem próbálta kiszedni Amyből, miért terelte el a szót magáról, pedig biztosan észrevette a váltást.
- Nem az volt a bajom, hogy túlontúl sok volt némelyikükön a pattanás, vagy hasonló gondok lettek volna a külsejükkel. Ezt átvitt értelemben kell érteni. A többségről rövid idő alatt kiderült, hogy csak egy dolgot akar… aki meg nem annak vagy nem volt lelke, vagy igencsak sekély volt a lelkivilága, hiába tűnt jónak az első benyomás. Némelyik gonosz volt, habár próbálta álcázgatni előttem, némelyik meg szimplán skalpot gyűjtött – volna, hogy őneki ilyen meg olyan sok barátnője volt egy nyár alatt. Néha fárasztó volt végighallgatni egyik-másik egoista ömlengését, de az ilyen fickóktól hamar megszabadultam. Tudom, most úgy tűnik előtted, mintha mást sem csináltam volna az elmúlt néhány évben, mint tapasztalatot szereztem, holott nem. Csak három-négy hapek után, akik keresztülgyalogoltak az életemen, beskatulyáztam a jelentkezőket. Ez egy régi rossz szokásom. Mármint a dobozolás.
Véleménycsere. Igen, ezt így hívják. Egy fiúval ez alig valamikor fordul elő, mert többségüket úgy nevelték, hogy ők a teremtés koronái, és úgyis nekik van igazuk. Velük szemben Frederique meghallgatja a másikat, akkor is, ha az illatő nőnemű.
Ezúttal nem pirul fülig Frederique bókja hallatán, csupán nyakig, ám ez is bőven elég, és közben halkan felnevet. Tényleg hihetetlen számára a srác létezése, képtelen betelni vele. Menet közben még mindig mélyebbeket lélegzik a szokásosnál, hogy érezhesse a fiút körüllengő halvány illatfelhőt.
Az is kiderül, hogy a srácnak lelkivilága is van, méghozzá csibészes lélekkel bélelve. Amy már csak azt szeretné megtudni, van-e barátnője Freddienek. Habár totál mindegy, mert ha esetleg van, akkor legfeljebb sajnálni tudja a lányt. Ugyanis kell neki ez a fiú. Ez alól egyetlen egy eset kivétel: ha az illető leányzó Amy baráti körébe tartozik. Joy rögtön nekiáll kideríteni, létezik-e ilyen hölgyemény Frederique életében. Ostyába csomagolva adagolja a kérdést a fiúnak, mivel ő is így érdeklődött Amynél, és mert a lány még nem szeretné, ha Freddienek feltűnne, hogy az ő „becserkészésén” fáradozik.
- Gondolom, körülötted hemzsegnek a lányok… ki ilyen, ki olyan szándékkal. Legalább egy légiónyi rajongód lehet, ha nem több.
Igyekszik elrejteni kíváncsiságát, és ez hála égnek sikerül is. Egyetlen rezdülése sem utal arra, mennyire szeretné, ha az lenne a válasz: „igen, de még nem találtam meg azt a lányt, akivel szívesen járnék”… vagy valami hasonlót. Azt sem jelezné még az élete árán sem, hogy valami utalást, talán egy mozdulatot vagy bármi hasonlót vár, amivel Freddie kifejezné, tetszik-e neki Amy vagy sem.
Naplózva

Frederique Lampard
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam - Terelő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 04. 20. - 20:40:27 »
0

{ Amy Joy }

Az egyenetlen talajt borító gyepszőnyegen való séta lassan egyfajta természetjáró ütemet vett fel. Olyat, mint amikor a túrázók a lehető leglassabban szeretnének haladni, hogy a percek, esetleg órák minden egyes pillanatát kiélvezhessék, átéljék a csodát, és azonosulhassanak vele. Freddie-nek, ha a kezdetekben nem is, de jó pár lépést követően azért feltűnt a meglehetősen lassú araszolgatás, mindazonáltal a neveltetéséből, és jelleméből fakadóan ezt nem tette szóvá. Ő jelen helyzetben kísérői minősítésben sétált a Griffendéles lány mellett, és mint olyan, egyértelmű volt számára, hogy ő veszi fel a másik tempóját, nem pedig fordítva. Férfiként ezt kötelességének tekintette…illemtan…alapok. Sok vele egykorú társának erről persze fogalma sem volt, hírből talán ismerték az etikettet, de köszönőviszonyban már nem álltak azzal. Érthetetlen is, miért…hiszen az élet egyik alappillére. Igen, vannak helyzetek, amikor nem szabad támaszkodni ezen tanok íratlan és írott szabályaira…de ez most nem tartozott azon helyzetek közé. Frederique nem egyszer hallotta már vissza lányoktól, hogy a fiúk nem ismerik az illemet…tudta jól, hogy ismerik…de tisztában volt azzal is, hogy röhejesnek, és cikinek találják mások előtt udvariasnak lenni, félve a visszhangtól. Hát ez volt a nagy különbség közötte, és a többiek között…ő fel merte vállalni, hogy normális.

Ahogyan haladtak, a fiú kifejezte a véleményét az elejtett szavakra…természetesen az arra való reakció nem maradhatott el a lány részéről sem…a beszélgetés lassan kezdett kibontakozni a két fél között, noha a téma első találkozásra nem jellemzően azonnal a komolyabb vonulatokat célozta meg. Freddie oldalra tekintett, a lány lélektükreit méregetve…kíváncsi volt, hogy az elejtett szavak, mi több, hosszas monológ alatt miféle érzelmek olvashatóak ki abból. Elég lassan sétáltak ahhoz, nehogy orra essenek egy nagyobb kőben, esetleg egy kisebb vájatban.
- Érthem! Nem érezthem át a methaforikhus khifejezést, elnézést érthe!
Kezdett bele a lány által elejtett hosszas monológ első felének megválaszolásába.
- Így már érhető, mith is szeretthél volna khifejezni!
Válaszolta mosolyogva, miközben egy pillanatra előre tekintett, a távolba révedve…aztán az iskola falainak fixírozását kövtően ismét Amy-ra emelte ébenbarna íriszeit.
- Sokhan vannakh, akhik vadásznak…őkh a tipikus idióták, akhik magányosan fognakh meghalni. Miért? Mert előbb-utóbb hírükh megy, és nem lesz lány, aki megbhízna a szavukhban.
Vélemény…és kőkemény kritika a saját nemébe tartozó egyes személyekkel szemben…de így érzett. Miért hazudozott volna védelmébe véve ütődötteket?
- A másikh pedig a sekhélyes vonulat…őkh még gyerekhek…Idővel talán ráébrednekh arra, hogy milyen csodáth dobnakh el magukhtól az önnön hülyeségükkhel!
Újabb erős intrika…de még mindig az igaz megvallása…Egyrészt, Frederique-nek nem volt szokása hazudni…másrészt, valóban így érzett.
- Az a három-négy pedigh sajnálhatja magát, hiszen egyh igazi cshodát, és egyben szhépséget hagytakh magukh mögött. Bánni fogják még, hidd el nekem…amikor feleszmélnekh, bánni fogjákh. Amennyiben nem…megérdemlik a sorsukat.
Fűzte tovább a szavakat, miközben elmosolyodott, és egy pillanatra a fagyott talajra szegezte tekintetét. Aztán ismét fel…a távoli horizontra.
- A skatulyázással pedig óvathosan, ha tanácsolhatom! Idő…hagyj időt a mhásikhnak khibontakhozni. Persze van, akhiről azonnal lerí, hogy kheresnivalója sincs…de figyelj oda, főleg a szívedre…az mindig ighazat mond, csak meg khell hallani!

Ahogyan sétáltak tovább, és elemezték a Roxfortba járó egyes fiúk satnya lelkének világát…no meg persze úgy általánosságban a dekadens, és magát macsónak képzelőkét, a téma lassan elterelődött az ő irányába…ismét. Amy szavainak hallatán a Hugrabugos fiú széles mosollyal az ajkain tekintett a nálánál alacsonyabbra, és fúrta ébenbarna szemeit annak íriszeibe.
- Ugyan kérlek! Légiónyi?
Tette fel a kérdést, amelyre érezhetően nem várt választ, merthogy jómaga készült azt megadni.
- Tudod nagyon sok lány kedveli az általad sekélyesnek nevezett…nevezzük egyedeknek őket, mert a férfi erős túlzás rájuk nézve. Így nem igazán akad tengerszám hódoló…
Fejtette ki véleményét, és adott választ egyben a lány kérdésére, noha érezhető volt, hogy még van valami.
- Mindösszesen egy…a kedvesem!
Igen, Freddie-nek tetszett Amy mentalitása…az, hogy azon kevesek közé tartozott, akik átlátják az életet. Egyénisége van…és titokzatos jelleme. A külső pedig mindezt a kontrasztot megfejelve tette mondhatni tökéletessé a Griffendéles lányt…Hihetetlen volt a fiú számára, hogy ezt sokan nem képesek átlátni…valóban ennyi idióta leledzik az iskola falai között?

Természetesen érzett valamiféle élt a kérdésben, hiszen jómaga is effajta módon érdeklődött annakidején egy lány foglaltságról. Sokkal puhább volt így tudakolni, mint a sokak által használt, klisésen ható „van barátnőd / barátod?” féle szófordulattal élni. Ennek fejében, mintegy tudatva a másikkal, és a későbbi kellemetlenségeket megelőzendő jegyezte meg párjának létét…
Naplózva

Susan S. Scott
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves, Prefi

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2008. 04. 24. - 01:27:07 »
0

.:::Josh:::.

*Sue, már csak egyedül üldögélt a könyvtárba, és épp a Tudor Hushpush: A kviddics évszázadait böngészte. Most, hogy bekerült a csapatba hajtónak, úgy érezte tovább kell magát képeznie, nem csak a pályán, hanem hőn szeretett sportága történetében is. Reggie unottan pihent gazdája jobb keze alatt. Sue, csak ilyenkor merte kihozni kis kedvencét, hisz háztársai nem nézték jó szemmel a Mardekár ház címerállatát. De, mit volt mit tenni, ha Sue egyetlen nagy kedvence a kígyó volt.
Sokáig böngészte a könyvet, elég sok mindent megtudott a kviddicsről, – persze, nem a gyakorlati részről, abban kis túlzással profi volt – néhány dolgot kijegyzetelt, hogy megőrizze, esetleges szita agyának hiányosságai miatt. Mikor órájára pillantott, épphogy elmúlt kilenc.

A lány tízre beszélt meg találkozót, egy mardekárossal, a bagolyházban. A srác nem volt más, mint a hatodéves Josh Reynolds. Nem kis hírnévnek örvendett, izmos volt, magas, kisportolt, és abszolút nem 16 évesnek nézett ki. Sue nem tudta igazából, miért is akart találkozni vele. Elég sok közös dolog volt bennük, - persze, jó adag különbség is – kviddics imádat, a kígyók iránti vonzalom, kétoldali tanulás undor, s a véletlen számlájára írható dolog, hogy Sue számára az első helyen álló személy druszája volt. Igen, Sue példaképe, édesapja is Josh névre hallgatott. Ez persze nem sokat nyomott a latba, de mégis végig futott a fiatal lány fején. Sőt, ha információi pontosak voltak, pálcájuk is csak minimálisan tért el, csak méretben.
De nem ez volt a lényeg. Jó ideje foglalkoztatta már a mardis srác. Szeretett volna vele beszélgetni, megismerni. Tény, hogy a két ember a két nagy rivális ház tanulója volt, de hát valahol el kell kezdeni az esetleges ellentétek elsimítását. Persze egy fecske nem csinál nyarat, de mégsem hátrány, ha van egy ismerős, aki kihúzhat egy-egy neccesebb helyzetből, és hogy az egy mardis, hát üsse kavics. Ez persze, nem azt jelenti, hogy Suenak nem voltak barátai, mert persze, hogy voltak. De főleg háztársai, és nagyrészt lányok. Vágyott már valaki másnak a társaságára is. Jó, persze ott volt Kane, akit kedvelt, és sokat hülyültek együtt, de mégis nyitni akart mások felé is.

Pár napja futott Joshsal össze az egyik folyosón órára menet, s akkor eldöntötte, megszólítja a srácot. Nem habozott sokat, odalépett hozzá, - szerencsére ő egyedül volt – gyorsan odavetette a nevét, és közölte a fiúval, hogy szívesen találkozna, és beszélgetne vele, találkozzanak csütörtök – vagyis ma – este tízkor a bagolyházban.
A lány nem sok esélyt látott arra, hogy Josh megjelenik a találkán, hiszen mégis csak a Griffendél címerét viseli a talárján, de titkon mégis reménykedett benne.

Tíz perccel kilenc után, összeszedegette széthagyott pergamenjét, tollát, visszatette a könyvet a polcra, majd Reggie társaságában felbaktatott a hálótermükbe. Ott biztonságba helyezte kedvencét a terráriumában, majd visszaindult, a klubhelyiségen át, ki a folyosókra, s onnan a bagolyházba. A fiatal grifis nem szeretett késni, s mindig inkább a megbeszélt idő előtt 10-15 perccel hamarabb szobrozott a kijelölt helyszínen, hogy rá aztán ne kelljen várni. Most is azért indult el 9:20-kor, hogy kényelmesen, időben (idő előtt) odaérjen. Útközben nem találkozott senkivel, s egy jó negyed órás sétálgatás és lépcsőzés után meg is érkezett a bagolyházba.
Belépett az ajtón, majd becsukta maga mögött és körbenézett. Szerencsére nem rég lehetett takarítva a helyiség, mert nem volt tele köpetekkel és ürülékkel, simán lehetett közlekedni, anélkül, hogy bármilyen hívatlan vendég csatlakozott volna az ember cipőjéhez. Nem igazán tudta Sue, hogy miért pont a bagolyházat javasolja a találka színhelyéül, de épp akkor jobb nem jutott eszébe, pedig utána számtalan, jobbnál jobb ötlet ütötte fel a fejét a buksijában.

A lány az ablakhoz sétált és kibámult rajta. Kint az éji tinta már kifolyt, lefedve vele a Roxfort feletti eget. Pár apróbb felhő úszott tova a messzeségbe, s ezer szám ragyogtak az ég drágakövei. Sunak, volt egy kedvenc csillaga, a nagymedve harmadikja. Ha tehette, ezt nézegette, s ilyenkor teljesen kikapcsolt, és semmire nem figyelt. Most, nem vetette barna szemeit az ég azon pontja felé, ahol csillaga csücsült. Most nem akart kikapcsolni, most gondolkozott, hogy mit is mondd a mardis srácnak, ha eljön.
~Ha eljön, de úgyse fog. Tuti, hogy nem. Miért is állna szóba egy grifissel. Na, de lehet, hogy mégis. Nem vagyok azért olyan rossz nő (lány, csaj) bármi, hogy ne lehessen velem legalább beszélgetni vagy akármi.~ morfondírozott.
Ahogy ezek a gondolatok végig siklottak az agyán, ajtócsikordulás rántotta vissza a földre. Nem fordult hátra, megvárta, míg az illető bejön, becsukja az ajtót és, ha Josh az, remélte, hogy megszólítja. Ha nem ő, akkor is meg fogják szólítani, hisz elég látható helyen állt. *
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2008. 04. 24. - 13:03:09 »
0

~ Freddie ~

A félhomályban már-már helyben toporogva, hihetetlenül lassan haladnak a kastély felé. Joynak olyan érzése van, mintha már évezredek óta ismernék egymást, réges-régen barátok lennének. Megértik egymást, nem vitáznak össze mindenen, nem beszélnek el párhuzamosan egymás mellett, és a srác észből felelget, nem pedig izomból, macsóságot villongatva. A lány kíváncsisággal vegyes elismeréssel figyeli Fredriquet, közvetlenségét, barátságosságát. Amy félrehajtott fejjel néz fel a nála jócskán magasabb srácra, miközben az beszél. Freddie bocsánatkérésén halkan kuncogni kezd, és megjegyzi:
- Ohh… egye Merlin, elnézem. De csak neked, és csak most az egyszer.
Azután magában eltűnődik Frederique szavain. *„Egy igazi csodát, és egyben szépséget hagytak maguk mögött”? És mi van, ha a fiú téved? Mi van, ha én nem is vagyok csoda? Pláne szépség? Mi van, ha én csak egy szimpla hétköznapi kamaszlány vagyok, aki szimplán boldogulni szeretne, és rengeteg jókedvet, boldogságot remél az élettől? Te is mást látsz bennem, ahogyan mindenki más; mindenki azt látja bennem, amit akar, nagyon kevesen veszik észre a valóságot. Nah, én is jókor kezdek el lelkizni.* A dobozolás említésére Freddie jó tanácsokat ad Amynek, méghozzá nem is keveset, ám Joy ma este többnyire nevetgélésre kapható, a komoly beszédhez már késő van, azt még reggel kellett volna elintézni, mikor lelkileg teljesen friss. Talán ezért poénkodja el ezt a kérdéskört is.
- Hagyni szoktam kibontakozni az emberkéket, állatkákat. Még a szívemre is hallgatok, ám az együgyűje általában mindössze a bordáimat verdesi válaszul, holott akár az anyanyelvemen is gagyoghatna. Hát nem aljas?! Szerinted direkt nem akarja megértetni magát?
A suli hapekjainak legnagyobb részét kitárgyalják, majd Amy Freddire tereli a szót. Tényleg szeretné megtudni, hogy szabad-e a fiú, ámbár sejti, hogy ebből a kapcsolatból egy erős barátságnál több nem lesz.  Mégsem szeretné, ha totál sablonossá válna az „ismerkedési parti”, valamint veszi a lapot Frederique stílusából, ezért érdeklődött kerülő úton a mázlista hölgyemény után, akit a fiú megtisztel szerelmével. De mi is ez a mosoly? A lány kétkedve, de őszinte jókedvvel nevet fel, és nyelvet ölt a srácra.
- Dehogyisnem! Lebuktááál! Na mesélj, hol tartod a rajongói tömeged? És hol rejtegeted a kedvesed elől? Piszokul szerencsés az a lány, hogy egy ilyen pasas szereti, mint te… megkérdezhetem a nevét esetleg?
Amy Freddie hangsúlyából megérti, hogy hűséges típus, tényleg igazán szerelmes abba a lányba, de Joy már nem bánja. Ez a barátság sokkal fontosabb, minthogy holmi krapekozási-dilemma miatt eldobja magától. Ezen elgondolkozva vágódik el az egyik jócska kőben, és a karöltve való sétálás következtében magával rántja Freddiet is. Most valahogy még az esésen sem tud elkedvetlenedni, egyszerűen felül a fűben, és félhangos kacagásba kezd. Ő maga sem tudja, min nevet, a plüss szívet azonban továbbra is óvatosan fogja, annak nem esett semmi bántódása az esés során.
- Nehogy megkérdezd, min vihogok, mert tippem sincs. Mondd, mit csinálsz holnap vagy holnapután délelőtt? Nem randi, viszont akkortájt még beszámítható vagyok, talán lehetne rendesen beszélgetni. Amúgy egyben vagy még? Nem tudom hogyan számolnék el a szüleidnek, barátnődnek, ha összezúzattalak, -vágattalak volna a kövekkel, mikor elborultunk.
A lánynak eszében sincs talpra kászálódni, még az sem zavarja, enyhén nedves a fű az estharmattól. Térdeit az álla alá húzza, összekulcsolja lábai körül a kezeit, és térdei mögül széles vigyorral, nagy szemekkel néz Freddie szemébe. Akármennyire is nem szeret rajzolni, elhatározza, hogy elkészíti ennek a fiúnak a képmását, az okos pillantású barna szemekkel, a felnőttes tekintettel, a lassacskán férfiasodó alkattal, a különös varázsú eleganciával együtt. Talán nem lesz élethű, de valahogyan muszáj megőriznie ezt a pillanatot, és egy kép emlékeztetni tudja őt. Ha pedig a színes ceruzával nem boldogul, majd festékkel próbálja meg. Egy fényképpel nem lehetne tökéletesen megőrizni ezt a hangulatot, egy idő után elmosódnának a színek, megfakulna a fotó, azonban ha Joy rajzolja a képet, örökre az emlékezetébe vésődik Freddie tekintete, valódisága. Akkor talán száz év múlva is képes lesz elhinni, tényleg léteznek ilyen fiúk ezen a világon, nem csak álmodta ezt az estét. Igyekszik eszébe vésni a fiú minden mozdulatát, hogy annál élethűbben tudja visszaadni később, mikor a pergamen fölé hajol majd. Freddie számára talán zavaró lehet ez a mindent elnyelő, rajta apránként végigsvenkelő nézés, de Amyt ez vajmi kevéssé izgatja. Lassacskán elhalkul kuncogása, ám továbbra is képtelen komolyan viselkedni, és nem úgy néz ki, mint aki valaha szándékozik folytatni útját a kastély felé.
Naplózva

Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2008. 04. 27. - 17:23:41 »
0

//Susan//

~Rohanás számmisztikára…gyűlölöm ezt a napot. Miért nem lehet az embernek egy pici szabadideje.~ Mondom ezt én a tanulás megtestesült példaképe. Mosolyog Hát de akkor is, nekem a kevés is sok. Gyorsan előkaptam a fekete táskámat, beledobáltam a szükséges holmikat (könyvek, füzet, penna), majd felkaptam a talárom, és megcéloztam a számmisztika tantermet. Egy dögunalmas órát szenvedtem végig, mondjuk ez nem volt csoda, mindig úgy éreztem magam utána mint akit kétszer kimostak. Úgy vártam a csengőt mint a Messiást, már tényleg az elalvás határán voltam, ami nem lett volna jó dolog, egy délutáni büntetőmunka…
~Vége…vége~ Csak úgy vágtattam ki a teremből, és kis híján beleütköztem egy griffendéles lányba. A könyvtár felől jött, ha nem pillantok fel tuti neki megyek. Aztán ért csak a meglepetés, megszólított, és randira hívott, na jó nem randira, de találkozni akart velem a …
Hol??? Bagolyházban??? Azt hittem nem hallok jól, ízlésficama van egy csodaszép lánynak? A büdös baglyok közt akar bájcsevegni, vagy mi lehet az oka? Válaszra azonban már nem volt időm, mert a lány alig, hogy elmondta mit szeretne, már el is viharzott. Távozó alakját sokáig bámultam, nagyon csinos volt…fúú, hogy is hívják…Sarah??...nem, Susan…hát persze Susan, negyedéves, és hajtó. Ennél többet sajnos nem tudtam róla, na de majd ma este 10-kor. Egy dolog biztos, nem a bagolyházban fogok vele beszélgetni, mégha ő annyira vonzódik is ezekhez az állatokhoz, én akkor is kirángatom onnan valahogy, mert ha nem…abba jobb bele sem gondolni. Nagyon kíváncsi voltam, mit is akar tőlem igazán, egy biztos, valami felkeltette az érdeklődését velem kapcsolatban. Hát persze…akiért bomlanak a nők. Vigyorog De mégha nincsenek is ilyenfajta gondolatai akkor is jó társaságnak tűnik, leszámítva a baglyos ötletet.  Bibíí Biztos jókat lehet vele dumálni, hátha még közös témánk is akad. A kviddicsimádat már egy jó pont, egyszer már én is szívesen ülnék a seprűn a mardekár színeiben. Egyszóval örültem ennek a váratlan meghívásnak, és úgy döntöttem ott leszek a kijelölt helyen csütörtökön pontban 10-kor.

~ Jesszus már fél tíz van~ pillantottam az órámra, és gyorsan kiugrottam az ágyról, amiben előzőleg sikeresen elaludtam. Egy kis mosdás…zuhany…kapkodás ezerrel. Nem szerettem volna elkésni, az nagyon ciki lenne. Magamra kaptam kedvenc, kicsit már kopott farmerem, felülre szokásomhoz híven egy inget vettem, fújtam egy kis sprayt is, de nem vittem túlzásba, majd megkapirgáltam a hajam, és nekivágtam a „nagy” útnak. Már messziről hallottam a baglyok őrült röpködését, és elterveztem, hogy egy percnél többet nem töltök abban a házban, akármi is történjék. Megérkeztem, és óvatosan lenyomtam a kilincset, majd beléptem. Nem volt nehéz felfedezni az ott álldogáló Susant. ~ Váúú, még elég tiszta most a helyiség, meglepő~ de azért a tervem nem változott, szagok azok voltak.
- Szia, ha nem haragszol, van egy sokkal jobb ötletem. –és intettem neki, hogy jöjjön utánam. Kimentünk a bagolyházból, és én elindultam a kis tisztáson, remélve, hogy a lány követ.
- Na így már sokkal jobb –szippantottam a levegőbe, és vártam a lány reagálását.
Naplózva

by Noah *-*

Frederique Lampard
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam - Terelő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2008. 04. 27. - 19:55:20 »
0

{ Amy  Mosolyog }

Frederique az Amy által felvázolt metafórikus eszmefuttatást követő bakijára reagálva egy halovány elnézést kéréssel reagált…hiszen azzal, hogy félreértelmezte a sorok között rejlő valóságot, csorbította a tartalmat, és lényegi mondanivalót is. Nem állt szándékában ilyet tenni…nem is értette, hogy miként is fordult meg a fejében az, ami…talán már késő volt, és ez időtájra kopott az ítélőképessége…esetleg a vacsora hiánya, és gyomrának üressége késztette elsiklani a valóság felett. Nem volt szokása sem másról, sem pedig magáról jövőképeket, és elméleteket gyártani, egyszerűen csak belátta, hogy mellélőtt. Ez volt a legtisztább és legkézenfekvőbb…ezzel talán jelezte a lánynak is, ő nem az a fajta, aki menteni próbálja az irháját, ha esetleg téved. Szerencsére a beszélgetőpartnere pillanatokkal később vette a lapot, és hatalmas mosollyal az ajkain válaszolt, egy kis humorral fűszerezve szavainak dallamos csengését. A franciahonból származó fiatalnak sikerült egy igen érdekes, és talán fontos dolgot kiszemelnie…amióta sétáltak és beszélgettek, Amy az egyes kijelentései után olykor elmerengett…mikor hosszabban, mikor csak pillanatokra, ez változó volt a témától függően…főleg az őt érintő bókok után szokott igazán észrevehető lenni. Freddie tulajdonképpen csak most konstatálta magában, amit még percekkel azelőtt hallott…miszerint voltak olyan idióták, akik kihasználták őt…a lány önmagáról alkotott képe úgy festett, valamelyest megtört…pedig nem volt miért. Életvidám…kedves…szép…minden egyesült benne…csak…tényleg olyan sok idióta élt a Roxfort falai között, hogy ezt észre sem vették.

Aztán a skatulyázásra adott tanácsokra, amelyek tényleg szívből jöttek, mintsem fennhéjázásból, ismét humorosabb hangvételű válaszok érkeztek…Freddie azonnal kapcsolt…talán nem kellene ennyire komoly témát erőltetnie…vagy ennyire komolyan felvezetni, mint ahogyan azt ő tette. Amynak a szívéről tartott élelmes megjegyzését követően a fiú elmosolyodott.
- Olykhor nehéz khivenni, mit is akharhat! Nekhem khülön tanár khellett, hogy megtanuljam a nyhelvezetét…annyira khultikusan szhövegelt!
Szavait követi az ominózus női, rejtett imádótábor ismételt kérdése, egy kis nyelvöltögetéssel megfűszerezve…természetesen humoros módon van felvezetve, minthogy az egész beszélgetés fonala kezdett azon irányba tolódni. Mégis, a mondat második fele jelzi…a lány talán többet is szeretett volna egyszerű beszélgetésnél…ezt pedig megerősíti a terelőúton feltett kérdésről alkotott gondolatmenete. Bók, amellyel jómaga szokott élni…Freddie-nek tetszik a lány jókedve…életrevaló teremésnek tartja a Grffis csajt, és örül, hogy őt húzta ki abból a bizonyos kalapból.
- Nem vagyokh én khülönleges…csakh egy átlaghos fiú a rengeteg többi khözött...
Valóban nem tartotta magát különcnek…csupán egy szimpla srácnak, aki külhonból érkezett.
- A párom neve Lyra-Sandraye!
Fejezte be a mondatot, egésszé téve a választ a kérdésre.

A séta közben a fiú hirtelen érzi, amint a lány megtántorodik…tenni nem sokat tud, mert a lassú tempó mellett nem igazán számolt azzal, hogy bármiben is meg fog botlani akár Amy, akár jómaga. Az alkarját ölelő kar, és a lány pille súlya is elég jelen helyzetben, hogy megtántorodván induljon meg oldalirányba…Amikor Amy földet ér, a fiú csak azért nem esik rá teljes súlyával, mert még van annyi lélekjelenléte, hogy afféle fekvőtámaszszerű pozícióba érkezvén tompítsa az esést…persze a tenyerére való érkezést követően éles fájdalom mar a csuklóiba…de nem szólal meg, még csak hangot sem hallat. Pár pillanatig mosolyogva bámulja a nálánál egy évvel fiatalabbat, majd oldalra fordulva heveredik el a meglehetősen hűvös talajon. Az igazat megvallva elmélázott rajta, hogy felkel, de Amy sem akaródzott mozdulni. Újabb mondatok…egyesek számára bizonyossággal zavarba ejtők…a fiú azonban azon kevesekhez tartozik akiket nem egyszerű pirulásra bírni.
- Rháérek! Mit szhólnál egy thízóraihoz a Nagytheremben?
Tette fel a kérdést…természetesen belement, hiszen a lány jelezte, hogy minden hátsó szándék nélkül szeretne találkozni…nem volt akadálya.

Viszont ahogyan üldögélt, érezte, hogy nem lesz egészségre hatásos, ha sokáig így maradnak…Szemeit a másikra vetvén vette észre, hogy az figyelte őt. Halovány mosoly, majd feltápászkodás. Kezeit nyújtva a lány felé szólalt meg.
- Nem szerethném, ha fhelfáznál…gyere…
A szavakból érezhető egyfajta aggodalom…másrészről az is, ha megindulnak a kastély felé, az nem azt jelenti, hogy utána többet úgysem találkoznak majd…vagy beszélgetnek…ékes bizonyíték a közös tízórai is.
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2008. 05. 05. - 11:05:47 »
0

~ Freddie Mosolyog ~

A lány a „kultikus szöveget” és külön tanár történetét hallva vigyorogni kezd. Van humorérzéke a srácnak. Amy is nagyon jól tudja, mit jelent az, ha valaki a szívére hallgat, azonban most valamiért nem akarja komolyan venni az egész helyzetet. Némi irónia érezhető a hangjában, mikor megszólal.
- Képzeld el, ha még tájszólással és szlengben nyikkant volna meg! Megadhatnád annak a tanárnak a paramétereit, hátha rajtam is tudna segíteni.
Amy kétkedve csóválja a fejét, és egy gonoszkás vigyor, valamint újabb nyelvnyújtás kíséretében jegyzi meg:
- Átlagos fiú a többi között? Hát peeersze! Én pedig Merlin harmadik lánya vagyok, tudtad? Ja, meg Frics kedvence, plusz egyetlen griffendéles diák, aki soha nem érez vágyat arra, hogy felrúgja a gondnoki szőrcsomót, vagy legalább egy lavór vízbe áztassa minimum tíz percig.
Semmilyen hatással nincs a lányra, mikor Freddie kimondja az általa szeretett hölgy nevét. Lyra-Sandraye… Amy memóriájából akarata ellenére tények, képek úsznak elő a leányzóval kapcsolatban. Hugrabugos, hatodéves, Backwood a vezetékneve, nagyjából egyidős Joyjal. Ám a lány már nem akar versenyre kelni vele, nem pályázik Frederique szívére, viszont biztosra veszi, hogy nagyon jó barátok lesznek ők ketten. Látja, hogy eddigi mondatai nem hozták zavarba a fiút, és elégedett magával, hiszen nem a zavar elérését tűzte ki céljául, hanem egy baráti, valamelyest ismerkedő stílusú, -hangnemű beszélgetést.
Az esés után Amy megsejti, hogy valami nincs rendben a sráccal, ezért rákérdez:
- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? Csak mert elég veszélyesnek tűnt ez a fekvőtámasz-szerűség… azt hittem, legalábbis eltört a csuklód… Vagy nem a te kezed roppant ekkorát? Mutasd a praclid – már ha meg nem sértődsz –, szerintem biztosan megrándult!
Az teljesen elkerüli a lány figyelmét, hogy egy élesebb kő végigkarcolta tenyerét, sokkal inkább új barátja épségéért aggódik, azonban ezt félig-meddig palástolni próbálván ránevet Freddiere.
- Bocs, hogy lerántottalak, nem tudtam, hogy ilyen tagló hatással vagyok a fiúkra. A felfázás viszont nem az én műfajom, olyan kicsi az esélye, hogy az már negatív…
*… sokkal inkább a megfázás.* - teszi hozzá gondolatban. Tűnődve vizsgálgatja Frederique mosolyát, ahogy a pasas az oldalán fekszik. Lassacskán Joy arcán is feldereng valami mosolyféle, ám a félhomályban ezt csupán sejteni lehet. Fogai halkan kasztanyettezni kezdenek, azonban Amy igyekszik minél jobban elnyomni protkózata csattogását. Óvatosan húzza magához Frederique kezét, majd pálcáját előkapva elmotyog egy Lumost. A fényben megvizsgálja Freddie dagadófélben lévő csuklóját, vigyázva megtapogatja, végül ficamot állapít meg. Ártatlan arccal, fel sem nézve, mintegy mellékesen jegyzi meg:
- Erős srác vagy, ha nem muszáj, ne visíts… most!
A „most” szóra helyére rántja a fiú csuklóízületét, akkor is ha ő esetleg tiltakozna, Madam Pomfrey-re hivatkozna, ugyanis minél tovább van kóros helyzetbe rögzülve az ízület, annál nagyobb az esélye a szalagszakadásnak. A javasasszony pedig egyébként is biztosan kidobná őket vagy odahívná a gondnokot, és akkor magyarázhatnák az undok Fricsnek, mit kerestek éjnek idején a saját hálókörletükön kívül, pluszban ezalatt Mrs. Norris gonoszul hunyorogna rájuk. Amy nem tehetett sem róla, sem ellene, de nagyon nem szerette az iskola gondnokát és annak örökké kószáló macskáját.
- Borogasd hideg, nedves ruhával, és néhány napig ne nagyon használd – tanácsolja jóindulatúan a lány. – A borogatással le fog lohadni, amúgy egy darabig még fájni fog, de ha nem mozgatod, hamar elmúlik. Tízórai… rendben. Holnap délelőtt ráérek. Melyik ház asztalánál? Mert te hugrabugos vagy, én meg griffendéles… A tízórait úgy érted, hogy tízkor legyek ott?
Ez talán hülye kérdésnek tűnhet, de mivel a lányok többsége – így Amy is – későn kelő, mégis jogos volt. Ugyanis Joy általában tíz körül szokott reggelizni, ha aznap nincs tanítás, ellenkező esetben azonban már hatkor végez a kajával, hogy legyen ideje beszélgetni, esetleg belenézni a tankönyvbe.
Naplózva

Frederique Lampard
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam - Terelő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2008. 05. 17. - 09:29:03 »
0

{ A tüneményes Amy Joy }

Az esést követő pillanatokban Freddie ébenbarna szemei mosolyogva, mégis enyhe fájdalmat sejtetve fúródtak az alatta heverő, a Griffendél házának sorait erősbítő lány íriszeibe. Annakidején, Francia honban minden bizonnyal lépett volna, és megpróbál csábítani. Tudta jómaga is, és biztos volt benne, hogy Amy is tisztában van vele, ez azért egy meglehetősen romantikus helyzet. Minden adott volt, a csillagfényes éjszaka, egy gyönyörű és kedves hölgy…amikor a testek a véletlen okán összeérnek…a szemek egymásba olvadnak…Amióta azonban átjött, és az angol élvonalban tanult, megváltozott. Már nem az volt, aki régen…hiszen ráébredt, azon énje édesapjára hasonlított…akit mindenhová kívánt, csak az elméjébe nem. Továbbá meglelte azt, aki mindennél fontosabbá volt a számára…aki az életét jelentette immár, a Párját. Kicserélődött, megnyugodott. Igen, a vér nem válik vízzé, tartja a mondás…mégis a jellem alakul az esztendők során. Nála ez a folyamat kissé gyorsabban ment végbe, fél év leforgása alatt.

A pillanatnyi mozdulatlanságot követően baljára támaszkodván fordult oldalra, és terpeszkedett el a hűvös, majdhogynem fagyos talajon. Pihentette a csuklóit, mert érezte, hogy azokkal nincs rendben valami…most azonban ez nem volt fontos, szemeivel azt kutatta, a lánynak nem esett-e bántódása. Annak kedves, dallamos hangja törte meg az éjszaka csendjét…érezni lehetett a lejtéséből az aggodalmat, amely jelezte, valóban egy tüneményes, ízig-vérig aranyos, és Griffendéles jellemmel van dolga.
- Ugyan, nekhem semmi bhajom! Remélem the sem sérülthél meg!
Mosolyodott el, miközben a lány megragadván a karjait kezdte vizsgálni a dagadó félben lévő csuklóit a Lumos ige elhangzását követően.
- Nem ghondoltad volna? Phedig hidd el, a khedvességed, a mosolyod…ighazán thaglózóakh! Csupán, túlontúl sokh a gyermekhlelkületű fiú az iskhola berkhein belül, aki nem khépes észrevenni ezt a cshodát!
Válaszolta immáron elkomolyodva a lány megjegyzésére, majd szemeit önnön csuklóira vetve vette észre a csordogáló vért a másik tenyerében. A lány alig pillanatokkal később felhívta a figyelmét, hogy készül valamire…Freddie megemelvén egyik szemöldökét döbbent rá, Amy mit is szeretne tenni vele…összeszorította fogait, és bólintott…halk roppanás, újabb éles fájdalom. Hang azonban nem neszezte az éjszaka csendjét. Mély sóhaj közben hallgatta a jó tanácsot, amelyre szintén csak bólintott. Ahogyan a lány el szerette volna húzni a kezét, gyengéden megtartotta azt, majd úgy fordította, hogy láthatóvá váljon a seb.
- Nem menekhülsz the sem!
Tekintett az előtte üldögélő szemeibe, majd felülvén maga mellé tartotta annak karját, és pálcát szegett.
- Aqualimento!
A varázstárgy hegyéből halovány vízsugár tört elő, amely letisztította a sebet, valamint a tenyér egészét. Csendesen mérte végig azt, vajon mennyire súlyos…szerencsére azonban nem festett túl mélynek. A pálca hegye ismét arra szegeződött, majd újfent felcsendült a bársonyos hang.
– Incarcerandus!
Kötöző búbáj, melynek hatására a lány kezét gyengéd gézköteg fonta körbe, párnázva a sebet.

A feszültnek ható csendet egy mosollyal törte meg, majd pillanatokkal ezt követően kelt fel, és húzta fel a lányt a még mindig fájó csuklóival.
- A tízórait akkhor ejtjük mheg, amikhor szheretnéd! Mit szhólnál, ha kheresnénk egy csendes és nyhugodt asztalt, ahol bheszélgethetünk khötöttségek nélkül?
Azzal ismét nyújtván a jobbját kérte Joy kisasszony kezét, majd ha az adta, úgy alkarjára, a könyök hajlata elé helyezvén azt indult meg ismételten a kastély irányába…
Naplózva

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2008. 05. 20. - 12:01:42 »
0

~ Freddie ~

Amy őszintén csodálkozva figyeli, hogy Freddie, mint egy jó mártír, meg sem nyikkan, mikor helyrerántja a csuklóját. Néma tisztelettel adózik neki ezért. A pasas bólint. Helyes, ezek szerint felfogta az ápolási teendőket. Már éppen elvenné a kezét, ám Frederique-kel egy időben észreveszi a földdel teli karcolást a tenyerén. *Majd meggyógyul, később a klubhelységben kitisztítom.* - gondolja, és éppen csak a vállát nem vonogatja hozzá. Viszont hiába húzná el a kezét, a fiú tréfásan megfenyegeti, és nem engedi, csak miután kitisztította, bekötötte a sebet. Amy kissé kínosnak érzi a helyzetet.
- Ugyan, hagyd csak. Nem ér ennyit az egész, csak egy karcolás – szabadkozik.
Lehet, hogy ügyetlenségével szerzett a tenyerére is egy sebhelyet a kézfején levő mellé, viszont annál büszkébben, szinte gyerekes önérzettel mosolyogva mutatja fel pálcája fényében a minden viszontagságtól megóvott plüss szívet.
- Látod?! Nem esett semmi baja – újságolja boldogan.
Mint egy óvodás, aki meg tudott formázni egy agyagfigurát, és aztán épségben, saját két kezével vitte haza a szülői intelmek ellenére, és bár számtalan balesetet okozott, ő maga is lehorzsolt térddel ért haza, akkor is megőrizte agyagfiguráját. Joy ragyogó szeméből hasonló dolgokat lehet kiolvasni, azonban a kicsinyekkel szemben már jelen van benne a kaján derültség és az irónia is.
Frederique felsegíti Amyt, ám a leányzó vigyáz, nehogy megfájdítsa a francia fiú kezét, nehogy megrántsa véletlenül. Egymásba karolva folytatják útjukat a kastély felé… talán ma éjszaka már nem esnek el többet, de ki tudhatja még azt? Elvégre meglehetősen széles gyepszőnyeg választja még el kettősüket az épülettől.
A lány átgondolja a Freddie által mondottakat, elraktározza az előbbi varázsigéket, pálcamozdulatokat. *Aqualimento!, ezt ismerem. Incarcerandus!, ezt még nem ismertem, de majd gyakorlom a Szükség Szobájában, biztosan menni fog. Csendes, nyugodt asztal… kötöttségek nélküli beszélgetés… amikor szeretném? Jaj, te szegény, akkor bizony délben fogsz reggelizni. Vagy éhen halsz, ha esetleg elaludnék. Kár lenne érted, ritka az ilyen klassz krapek.*
- Ha csak nem akarsz csontvázzá aszni álomszuszék hajlamom miatt, akkor legyen egy hétköznapon, amikor egyikünknek sincs órája éppen. Mert hétvégén én addig alszom, ameddig a lányok fel nem vernek, és ők is későn kelők…
A tagló hatást nyilván félreértette Frederique, mivel Amy azt csupán viccnek szánta. Bár meglehet, szándékosan vette komolyan, avagy értékelte a poént, azonban tovább fűzte a gondolatot. Joy már jóval korábban rájött, hogy a fiú lelkivilága jócskán mély, ezt bizonyítja az is, hogy érettsége mellett gyerek tud maradni, hogy „megfelelő arányban keveredik benne” a felnőtt és a gyermek. A lány, bár soha nem tanulta, valamiért rá szokott érezni a környezetében lévő emberek lelkivilágára, pláne ha az illető közelebb kerül hozzá. Erre mondják azt, hogy érzékeny a „lelki antennája”, viszont mázlijára nem lett érzelgős alkat.
Naplózva

Frederique Lampard
Eltávozott karakter
*****

6. évfolyam - Terelő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2008. 05. 28. - 20:41:00 »
0

{ Amy }

A pálca hegyén felizzó hófehér villanás, lassan indult meg Amy sebbel szegett tenyere irányába…a levegőben kacsázó massza küllemében leginkább valami tejre, vagy krémre hasonlított, ám amikor elérte azt a bizonyos pontot, érezhetően megszilárdult, és valami puha anyaggá materializálódott. Lassan, és óvatosan telepedett a sebre, és környékére, nehogy a kelleténél több fájdalmat okozzon, mint amit annak szerzése pillanatában kellett átélnie a Griffendéles tüneménynek. A művelet végeztével a lassan világra telepedő éjszakában derengő hófehér fény kialudt, és ismét a félhomály fátyla költözött a két földön heverésző közé. Freddie helyére csúsztatta a varázstárgyat, azonban nem engedte el a vele szemben ülő kezét…amint letekintett, kissé megemelte azt, és immár szabad másik kezével ellenőrizte, a kötés rendben felkúszott-e a lány tenyerére, elfedvén a seb minden pontját…szerette ellenőrizni, noha  hazájában rendszeresen használta az igét, így mondhatni a vérében volt. Kellett, azokhoz a kicsapongásokhoz, amiket annakidején művelt, nem ártott a gyógyítás művészetének alapfokú ismerete…tény, az alapfok valóban nagyon alap volt…sebtisztítás, fertőtlenítés, kötözés, egyes esetekben pedig méregtelenítés. A mogyoróbarna íriszek kíváncsian méregették a művet, amikor Amy megszakította a csendet, és dallamosan csengő hangja felderengett az éjszakában.

A hatodévét taposó fiú akarva-akaratlan emelte meg tekintetét, először a lány lélektükreit kutatva, majd pillanatokkal később a mondandó tárgyára szegezvén azt…az apró vörös plüss szívre, amelyet jómaga ajándékozott percekkel ezelőtt a Bagolyház falai között a lánynak. Elmosolyodott…igazán szívből jövően, hiszen jól esett neki maga a gesztus…nem tudta, Amy akarva, vagy csupán ösztönösen mondta, és mutatta amit…de jó volt tudni, hogy az ajándék valóban találat volt, és azt is, hogy számított valamit, nem pedig egy üres valamiként halt el a semmiben. Már a kezdetekben is szimpatikus volt számára a Griffendéles lány, ám ezen mozdulata még jobban megerősítette Freddieben ezt az érzést…tudta, ők ketten jó barátok lesznek. Perceken keresztül mosolygott, majd elengedvén a sérült kart tette tenyereit a földre, és halk szisszenéssel lökte fel magát, hogy aztán azonnal fordulhasson is, és segítő jobbot nyújthasson beszélgetőpartnere számára. Nem számított, hogy a csuklója most lett visszaugrasztva, ezt követelte a jelleme, az etikett. Midőn Amy is talpra állt, a fiú ismét az alkarjára szegte a lány karját, és úgy indult meg vele a kastély ódon falainak az irányába.  Késő volt már, és a fiú nem szerette volna, a Valentinja miatta kap fejmosást, miszerint ilyen későn már tilos a folyosókon, hát még a falakon kívül mászkálni. A tízórait pedzegető témára olyan válasz érkezett, amelyre tulajdonképpen számított valamilyen szinten. Amy hétalvó volt…és a fiú sem vetette meg a mélázást, és pihenést, ha éppen nem akadt más dolga.
- Rhendben, nekhem megfelel a hétkhöznapok khözül a khedd, és a péntekh délelőttje, ott ürhes a progrham!
Mondta mosolyogva, mellyel jelezte, minthogy hölgyről van szó, még mindig nem szeretne akaratosan, kész tények elé állítani. Vannak pillanatok, amikor kell…amikor mutatni kell, hogy igenis dekadens az ember, és él benne a vezető szerep…de nem efféle helyzetekben, amikor a kedvességen van a hangsúly.

Megvárván a választott napot bólintott, és mosolyodott el ismételten, hiszen a kettő közül neki valóban bármelyik megfelelt. Amennyiben Amynak egyik sem volt jó, úgy természetesen még ott volt a hétvége is, amely azonban sokkal inkább vacsorának hatott, mintsem reggelinek, vagy tízórainak a lány szavai alapján. Ez viszont már mellékes kérdés volt, mert jelen esetben a hangsúly arra fektetődött, hogy együtt egyenek valamikor, és kicsit hosszabban beszélgethessenek, mint a Bagolyház-kastély közötti szakasz leküzdése alatt…nem mellékesen pedig sokkal kényelmesebb körülmények között….
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2008. 07. 10. - 15:54:07 »
0

*Michael Smith*

//Még az udvaron//

-Nem, nincs semmi gond. –rázza a fejét megnyugtatólag, miközben igyekszik lenyugodni. Mikor Michael a barátját emlegeti, enyhén felvonja a szemét, de mivel ő lezárta a témát, nem kérdez rá. Kíváncsi lenne pedig, ki emlegethette, és mit mondhatott róla…
Mikor meglátja, hogy viselkedik a fiú Gingerrel, feloldódik- azt mondják, a  férfiakhoz a hasukon, hozzá pedig nyilvánvalóan a házikedvencén keresztül vezet a legrövidebb út…   
-A neve Ginger, a színe miatt. Akkor kaptam, mikor felvettek ide… –válaszol mosolyogva, miközben a doromboló cicus fülét vakarja. Elengedi Gingert, bár a fiú megjegyzésére („olyan vagy, mintha Piton óráján ülnél”) nem tud mit válaszolni. Ezen akár meg is sértődhetnék… ha tudnék. –gondolja elillanó ingerültséggel, mert a fiúnak igaza van.  Hát igen, tény, hogy kissé ideges… de igyekszik felengedni, és ez sikerül is valamelyest. Röpke félmosoly suhan át az arcán, mikor visszaemlékszik Piton bájitaltanóráinak jeges légkörére...  Mardekáros létemre én se mondhatnám, hogy élveztem őket...
-Ne vedd rossz néven… gyakran vagyok ilyen. –magyarázza a bizonyítványt. Nem akar maflának tűnni, ha egyszer ilyen a természete, akkor nincs mit tenni… A séta indítványára feláll, és beleegyezik, örülve az ötletnek, így elindulnak. Zoeynak fogalma nincs, hogy merre mennek, de nem is zavarja- jól elbeszélgetnek közben. Megtudja, hogy a fiúnak is van macskája odahaza, csak épp el nem hozta… Végül a bagolyháznál köznek ki.

//A bagolyházban//

Ugyan nincs sok ülőhely, de az egyik ablak tisztább párkánya megteszi- óvatosan helyet foglal hát, és ismét int Michaelnek, hogy tegyen ő is így.  Körülnéz a sok madár közt.
-Melyik a tiéd? 

 


Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)
Oldalak: [1] 2 3 ... 11 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 01. 18. - 08:37:25
Az oldal 0.15 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.