+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Északi szárny
| | | | | |-+  Belső udvar - Kerengő
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 10 11 [12] 13 14 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Belső udvar - Kerengő  (Megtekintve 64684 alkalommal)

Amy Joy
Eltávozott karakter
*****


hatodéves, bujkáló "Macskusz Kviddicsusz"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #165 Dátum: 2009. 05. 31. - 13:06:44 »
0



Amy is kedveli a két mesefigurát, hogyne kedvelné. Néha még most is leül otthon egy-egy egeres-macskás-üldözős-hajszolós rajzfilmet megnézni. Nosztalgikus mosoly jelenik meg a lány arcán, de nem mondja meg barátjának, hogy miért is nem részletezi tovább a felhőket.
Hirtelen belehasít a gondolat: jövőre még itt lesz James, hanem a hetedik tanévet már nélküle kell kiállnia. Egy baráttal kevesebb lesz. Ekkor érti meg a fiú gondolatait, hiszen ő nem egy barátot veszít majd a következő tanév végén, hanem csaknem az összeset elveszti. Persze tartani fogják a kapcsolatot, de az már nem olyan, mintha itt áll melletted a másik és bármikor sírhatsz a vállán. A bagoly vállára viszont nem dőlhetsz rá, mert akkor aztán ingyen és bérmentve kapod a gumifalú cellát még itt, a varázsvilágban is.
Már megint James szavai zökkentik ki a bámészkodásból. Ez mostmár örökké így lesz? Végülis jó lenne, ha valaki időnként magához térítené, amikor nagyon elkalandozik. A fiú szemét nézi, aztán a száján játszó, enyhén különösnek ható mosolyt. Talán csak a nap miatt tűnik így, végülis évezredek óta barátok. Mégis... mintha zavarban lennének mindketten ahogy felállnak.
Nagyjából egyszerre jutnak el odáig, hogy talán el kéne engedni egymás kezét, s így egyszerre is mozdulnak.
A tartós vízszintes helyzetnek, a hirtelen talpra kászálódásnak és a kapaszkodó elvesztésének köszönhetően Joy elveszti az egyensúlyát, szeme előtt minden elfeketül néhány másodpercre. Mire legalább nagyjából kitisztul a kép, ő már a földre szédült és James lábai előtt ücsörög. Szemeit forgatva, halk sóhajjal ismétli meg az iménti manővert, immár segítség nélkül.
- Minden rendben, Jamie, mehetünk - közli a leányzó.
Búcsúzóul még egy utolsó pillantást vet az égre, hiszen fogalma sincs mire értette a hollóhátas fiú, hogy mehetnek-e. Hála fergeteges ügyességének, Amy ismét belenéz a napba, aminek eredményeképpen újfent színes karikák villóznak csupán retináján ahelyett, hogy bármit is láthatna. Torkot köszörül.
- Khm, kviddicstárs, akárhová is indulsz vagy indulunk, légy oly jó, hogy elvakvezetgetsz odáig, mert én az égvilágon semmit nem látok még kábé másfél-két percig. Köszike.
Naplózva

James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #166 Dátum: 2009. 05. 31. - 17:52:01 »
+1


Lágyan, mégis egy kiváló kviddics játékos gyorsaságával nyúlok az épp összeroskadó Amy után, majd mikor újra feláll, mosolyogva nyugtázom, nincs okom aggodalomra.
- Akkor jó. – mondom, miközben kezem a csaj hátára téve támogatom a griffendélest, félek az újabb összeroskadástól.
- Hát jó, naná hogy vezetlek. De hova?
Nem tudom, vajon mi lehet a lánnyal, hogy vezetgetni kell, de ha már így alakult, akkor szívesen teszem.
Valahova menni kéne, ha már így alakult. Amúgy sincs már sok kedvem itt maradni a zsúfolt kerengőben. De hova?
Hmm… kviddicstárs… régen hívott már így Amy, persze mindig valami kvidiccsel hasonlatos beceneveket aggat rám a bolondos lány, de ezt a verziót már több mint egy éve nem hallottam. Fura hogy éppen most jött vissza.
Kviddics!
- Hallod Amy, tudom, hogy kissé szokatlan lesz az ötlet, de ezek után már nem fogok meglepetést okozni…szerintem. Na, mindegy. Szóval lenne kedved kijönni a kviddicspályára?
Szép az idő, nem esik az eső, a felhők az égen még mindig mozognak. És én meg Amy a kviddicspályára megyünk, igaz csak sétálgatni és csak akkor, ha a lány is beleegyezik, de akkor is, a kviddicsplacc, az mindig jó hely! Mi kellhet még? Ja, egy jó vajsör, de azon kívül? Semmi. Tökéletes nap ez a mai.
Naplózva


Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #167 Dátum: 2009. 06. 05. - 19:09:19 »
0

~Jeremy... bocsánat a késésért...~

- Egyszóval szeretnéd, ha neki is lenne egypár kellemes tapasztalata, miután magad is begyűjtöttél párat. –összegez egy apró, megértést jelző biccentés után. Arcán talán látszik, hogy becsüli ezért a fiút, de ki is mondja első gondolatát: - Nem sok emberrel találkoztam még, akik így gondolkodtak. A legtöbb ismerősöm inkább az a „Miért kéne épp nekem jó fejnek lennem másokkal, mikor senki más sem az a társaival?”- típus. Ezzel csak az a baj, hogy ők maguk is boldogtalanok ettől… mert nem is igazán tudnak igazi indokot a viselkedésük alátámasztására. Ezt azonban nem ismerik be… ami frusztrálja őket, ezt pedig ismét csak másokon vezetik le. Igaz, hogy a világban sok a másikat kihasználó ember, de ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy nekünk is ilyeneknek kell lennünk. Ha mégis beáll valaki ezeknek a táborába, szerintem csak fél. Önmagát védi, nem akar megsérülni. Aki a legrosszabbat feltételezi a másikról, azt gondolja, hogy mindenképp bizonyos fokig kellemes élmények érik: vagy, mert igaza lett, vagy mert kellemesen csalódott. Az utóbbi esetben viszont inkább lelkiismeret-furdalása támadhat, és nehezen vallja be, hogy tévedett. A legnehezebb ugyanis ezt bevallani.
 Kisebb filozófiai monológot vágott ki hirtelenjében, amin szinte mindenki megrökönyödne, hisz ezt az oldalát csak a családja és Jeremy ismerik. Megnyugtatja, felüdíti, és kellemes meglepetésként éri,  hogy végre van valaki, akivel ilyen dolgokról is beszélhet ebben az iskolában. Eddig azt hitte, itt mindent vagy a csip-csup helyi vagy bulvárpletykák, vagy a kinti légkör irányít váltakozva, ehhez az helyzethez pedig más adottságaira volt szüksége.
A griffendéles újabb mondandóját zárta le, amit Zoey tétova hangon, fejrázással kommentál, miközben maga elé néz. Könnyebb lesz úgy magyarázni, ez ugyanis nem egyszerű téma.
- Nem feltétlenül erről van szó…
Nyel egyet, próbálja összeszedni magát és a szavait. Nehéz mondattá formálni a néha feltűnő, aggasztó gondolatokat, főleg, mivel eddig hallgatott róluk.
- Hanem, hogy például mikor valami váratlan ajándékot kapok (vedd akár szó szerinti, akár átvitt értelemben), valamiért nem tudom teljesen élvezni, mert azon töprengek, hogy mivel érdemeltem ezt ki. És szinte soha nem találom a választ. Teszem azt, valaki kijelenti, hogy bízik bennem. Rögtön aggódni kezdek, hogy beváltom-e a hozzám fűzött reményeket, nem fogok-e csalódást okozni, és hogy érdemes volt-e éppen belém vetnie a bizalmát, érted? Tudom, hogy velem van a baj… hogy több önbizalomra lenne szükségem… de egyszerűen ilyen vagyok.
Összébb húzta magát, mintha fázna, pedig még mindig ugyanolyan meleg van, mint mikor beszélgetni kezdtek. Kicsit aggódva várja a reakciót, és hogy az idegessége csökkenjen, visszatér a fiú mondókájára.
- Amit mondtál, abban egyébként igazat adok, mármint hogy mástól nem vehet el, másnak nem árthat az ember. Viszont mi van akkor, ha az illető egy harmadik személlyel szemben lép fel erőszakosan, támadólag? Akkor mi a jogos?
Igen, ismét visszatértek a könyvben is taglalt témához: hogy meddig mehet el az igazságszolgáltatás, hogy a bűnösök ellen elkövetett tett bűnnek számít-e, és ha igen, mikortól. Az egyik legősibb kérdéscsoport, amióta csak a bűn és a büntetés fogalmát meghatározták, és amióta csak külön erőfeszítéseket tesznek a bűnök kiderítésére. Testtartása lazább, ismét Jeremy felé fordul, ismét érdeklődő a tekintete.     
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Jeremy Matthews
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves, világfi, DS-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #168 Dátum: 2009. 06. 14. - 08:38:18 »
0

Zoey

Hallgatom a lányt, s közben látom és mivel hangot is ad gondolatainak, így hallom is, hogy hasonló véleménnyel van a dolgokról, mint én. Nem vagyok sem egy neo hippi, sem a világbéke harcosa, egyszerűen csak nem ítélek el senkit sem, csupán azért, ahogy kinéz, vagy ahova jár, vagy akikkel barátkozik. Szóval jó tudni azért, hogy van még olyan, akivel lehet beszélni a hasonló gondolatokról is. Mindenképpen pozitív az ilyesmit megosztani olyanokkal, akikről tudjuk, hogy megértik és átérzik azt amiről beszélünk.
Végül a lány utolsó kérdésére felkapom a fejemet, hiszen most valahogy a témában maradva, ám mégis valahova egészen más irányba kanyarodtunk. Az egészben az érdekes az, hogy ez a kérdés már bennem is felvetődött nem is egyszer.

- Nos, remélem nem lesz túl filozófikus a megfogalmazásom, de az igazság az, hogy olyankor: minden jogos és mégis semmi.
Úgy értem, hogy amit megteszel, az sem biztos, hogy helyes, hiszen mi van akkor, ha nem tudod, hogy a másik személy az őt támadó féllel szemben, hogy érez, viselkedik. Sosem tudhatod előre ezeket a dolgokat, így jobb, ha vársz és csak akkor lépsz közbe, amikor már tisztában vagy a felállással.
Na, de ne menjünk bele a dolgokba ennyire, ha nem baj, akkor inkább beszéljünk másról, hiszen az ég kék, az idő szép és még mindig fiatalok vagyunk, ha csak az elmúlt öt percben ez nem változott meg. Úr isten! Mi van, ha változott? Látsz rajtam ráncokat? Az igazat mond! Az igazat… -

Fejezem be végül így, hogy beszédpartnerem arcára ismét mosolyt csaljak, hiszen az imént, egy kissé úgy tűnt, hogy sikamlós talajra érkeztünk és bár lehet, hogy ő nem így gondolja, de ilyen feszültséggel telített és csúszós témákról nem ilyenkor kell beszélni, hiszen amit a kis viccem előtt mondtam az valóban igaz, az ég kék, a madarak csiripelnek, és ezt élveznünk kell.
Ekkor felpillantok az égre, s csak figyelem a felhőket, nevetve tekint rám felhőképében az égbolt, s most jöttem rá igazán, hogy bármit szeretnék, azt meg kell tennem, hiszen ha nem teszem másnap bánni fogom.

- Tudod mi a szép az életben? Az, hogy annyi minden lehetnék, annyi mindent szeretnék és mégis nem biztos, hogy mindez az enyém lesz. Ha nem teszek érte, csak fekszek és vágyakozok, akkor viszont, ha velem szembe jönnek a dolgok, akkor sem nyúlok ki értük. Annyi minden jöhet még és ha ezeket elkapom, akkor azt miért ne szeretném. –

Végül aztán ismét elhallgatok, talán Zoey már ez alatt a kis beszélgetés alatt megszokhatta ezt a fajta, gondolkodásomat és a hirtelen váltásokat, így talán ez sem lepi meg most annyira. Egy picit visszanézek az égre, majd tekintetem a lány felé fordítom s egy mosollyal az arcomon várom, hogy miként reagál az elhangzottakra.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #169 Dátum: 2009. 06. 15. - 19:12:42 »
0

~Jeremy Mosolyog~

Zene

Hogy a megfogalmazás érthetetlen lenne, azt nem mondhatná- Jeremy okfejtése ésszerű és óvatosságra vall, ami a legtöbb esetben kisegítheti az embert. Itt akár idézhetné is Mordon szavajárását, de azt állandóan követni kicsit paranoid lenne, függetlenül a fokozódó nemzetközi helyzettől.
Ezt a helyzetet egyébként ő is igyekszik elfelejteni, mert mindig eszébe juttatja furcsán csendes nővérét, aki ugyan meg tudja védeni magát, de lerí róla, hogy titka van… Gondolatban megrázza a fejét, hogy visszazökkenjen a valóságba, és teljes szívével a fiúnak adva igazat alaposan lehordja magát, amiért ilyen gondolatok kínozzák most is. Érdekes, hogy ősszel vagy télen például nem ilyen borongós a kedélye… rá, úgy néz ki, a nyár kettős hatással van: egyrészt felvidul, másrészt viszont épp ez az értékbőség szomorítja el. Az ilyen időket olyan jó lenne eltenni befőttesüvegbe, mint a lekvárt, és elővenni, mikor kevés van belőlük…
~Ilyenekre most tényleg nem kéne gondolni… Miért vagyok ilyen, miért nem tudok élvezni egy pillanatot?! Ekkora ünneprontót…~ hibáztatja magát. Hülye egy természete van… de hát nem tud megváltozni, nem tud máshogy viselkedni. Francba… Ha nem lenne itt Jeremy, már rég megadta volna magát a melankóliájának, és hálás is neki, amiért nem csak komolyan lehet vele beszélni, de emlékezteti arra is, hogy ne hagyja el magát. 
Felnevet, ahogy a griffendéles megint mókázni kezd, ezúttal ráncokat keresve magán.
 - Hacsak kor-korrigálót nem vettél be, akkor nincsenek, de én ennek nem látom jelét. És te rajtam? –forgatja a fejét színlelt komolysággal, hogy a mellette ülő teljes képet nyerjen.
Ahogy a fiú az égre emeli tekintetét, Zoey szeme a nagy kékség és Jeremy arca között vándorol. Valahogy igazat ad neki, és irigykedik is egy cseppet, bár nem a rossz értelemben.
Hogy miért? Mert ő is szeretne ilyen szinten a mának élni. Szeretné, ha ki tudná zárni a múltat és a jövőt, hogy csak a jelenre koncentrálhasson… mert csak akkor élvezheti igazán.
Észreveszi, hogy évfolyamtársa figyelme felé fordult, választ vár. Kicsit kényelmetlenül érzi magát, mert nem igazán tud erre mit mondani. Az talán az arcáról is lerí, hogy igaznak érzi az elhangzottakat, de ismételgetni nem igazán szereti önmagát. Meglepődni nem lepődött, hisz bármilyen rövid is volt ez a beszélgetés, megszokta az impulzív gitáros váltásait. Végül úgy dönt, visszatér egy korábbi felvetéshez, nevezetesen: témát keres, amiről beszélgethetnének.
 - Hm, beszéljünk másról, azt mondod… - motyogja maga elé, miközben ujjait az ajkához érinti, feje pedig félrebiccen. Tekintete elgondolkodóan maga elé mered. Komikus látvány lehet, talán emlékeztet egy kicsit zizzent detektívre, aki épp az ügyén dolgozik… de kit érdekel?
Miről is beszéljenek? Vidám, de legalábbis nem szomorú téma kellene… Kérdezgetni, mi a másik kedvenc színe, hasonlók? Talán megfelelne, de eddigi beszélgetésükhöz képest kicsit sekélyesnek tűnik… elsőre. Pedig szeretné jobban megismerni a baseball-sapkást. Más téma pedig nem jut eszébe, ami illene ehhez a hangulathoz is és az eddigi hangvételhez is. Nem tudta, miért, de úgy érezte, minden örömbe kell vegyülnie egy kis ürömnek, hogy igazi legyen.
~Elég a melodrámából!~ utasítja magát, majd felnéz az égre. A hihetetlenül kék árnyalat ötletet ad, ami ki is bukik a száján. 
 - Ilyenkor lenne jó repülni… megnézni fentről, mi van a hegyek túloldalán, milyen a park, a kastély… Biztos gyönyörű… kár, hogy nem tudok seprűn lovagolni… - motyogja hirtelen. Azonnal el is szégyelli magát, de csak mert úgy érzi, nem adta meg a várt reakciót Jeremy monológjára. Ezért bocsánatot is kér, majd várja a reakciót. Úgy az egészre.
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Jeremy Matthews
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves, világfi, DS-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #170 Dátum: 2009. 06. 16. - 08:52:13 »
0

Zoey

Vártam, hogy Zoey mit reagál az elhangzottakra, de azzal, hogy ezt nem teszi meg, csak arra tudok következtetni, hogy valamiféle szótlan egyetértéssel viseltetik e gondolatokkal. Szóval, hallgatom tovább, hiszen végre kicsit vidámabb témák felé keveredünk. Ekkor mondja azt Zoey, hogy ő nem tud repülni, érdekes, de cseppet sem egyedüli, bár a tekintetéből azt tudom csupán kiolvasni, hogy ő ezt nagyon így érzi, jobb, ha felvidítom egy kicsit néhány érdekes történettel a próbálkozásaimról a repüléssel. Hiszen azok között aztán van néhány elég vicces.

- Nem tudsz repülni? Hogy érted, hogy nem tudsz repülni? Nem voltál benne túl jó vagy nem ment olyan jól a dolog – eddig elég gyengén kezdtem, de majd csak kijövök belőle valahogyan. – Ne félj ez nem egyedi eset akkor sem, ha szerinted így van. Én sem vagyok egy kvidddics játékos, ha elmesélek néhány történetet, ígérd meg, hogy nem adod tovább. - hallgatás beleegyezés, mondja a szólás így belekezdek. – Szóval, amikor elsőben Hochal repülni próbáltunk, én pont olyan bagázsba kerültem, ahonnan szinte kivétel nélkül mindenki kviddics játékos lett, de itt nem is ezen van a hangsúly. Én bárhogy próbáltam nem igen ment, míg egy nap Hoch professzor segítségével sikerült felemelkednem s elindulnom és már azt gondoltam, hogy megy ez, na akkor állt meg alattam a seprű s este én orral a sárba. Kellemes érzés volt. – kissé gúnyos hangnem, ami főleg magam irányába értendő. – Végül aztán minimális szinten megtanultam repülni, de én inkább maradok, a két lábbal a földön járásnál, aztán majd hopponálok. Jobb ez így.
Nagyon sok olyan ismerősöm van akik még a fel vezényszót sem tudják kiadni a seprűjüknek, nem tudják, vagy ha tudják, akkor is úgy veri el őket a seprű, mint annak a rendje. Örülj, hogy téged még nem vert el úgy istenesen. –

Mikor aztán, ismét befejezem, kis mosoly kúszik a szám szélébe, s várok, hátha sikerült a lányt is felvidítanom. Remélem így van, hiszen ilyen téren általában célt szoktam érni, ezután áttérek a gondolatának másik felé, amire eddig nem reagáltam.

- A park és a kastély, fentről biztos csodaszép, de igazán akkor tudod élvezni ezeket, ha itt élsz a keretei között, hiszen fentről biztos nagyon szép meg minden, de nem érintheted, amit meglátsz, nem érezheted az illatokat s bőrödön a hűs tó vizét. Szerintem ezek az igazán csodás dolgok az egészben.
No lám már megint csak én beszélek, elnézést, nem akartam ennyire elkalandozni, csak néha magával ragadnak a témák. –

Végül aztán csak befejezem, s várok, hogy nem veszi e rossz néven Zoey azt, hogy ennyit locsogtam. Remélem nem, ugyanis ritkán talál az ember hozzá hasonlóan remek beszélgetőpartnert, barátot. Főleg akivel ennyire egymásra vagytok hangolódva. Végül aztán szemeim megállapodnak a lány tekintetén s azt fürkészve várom, miként reagál.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #171 Dátum: 2009. 06. 21. - 15:51:20 »
0

~Jeremy~

 - Hát, megmaradnom nem sok gondot jelent a seprűn, de valahogy igazából sosem éreztem rá az ízére, mindig valahogy… merev vagyok, nem tudok lazítani, ideges vagyok kicsit, ha seprűn ülök, mintha hiányozna a biztonság. Az pedig megérzi ezt, így nagyobb erőfeszítésbe kerül a helyén tartani. Eleinte nem is ment; elsőben nem csak hogy a kezembe nem ugrott fel, még többször le is dobott egyik-másik példány… - teszi hozzá zavart mosollyal. Vagyis nincs meg az általánosan leírt kellemes érzés repülés közben… ami gátol. Elveszi a kedvemet, és elég ritkán ülök fel. Na mondjuk csak óvatosan tehetném, mert a szüleim Sheffieldben laknak… De a lényeg, hogy a rutinom sincs meg. Mégis hiányzik valahogy. Talán ezért nem szeretek meccsekre járni… mert eszembe juttatja, hogy én is szeretnék odafönt, de hiányzik a bátorságom.
Ez után a bizalmas jellegű vallomás után kicsit kínos lenne a csönd, de Jeremy anekdotával előzi meg ezt- egyik felsüléses esetét meséli, mikor szerencsétlen helyen, a sár kellős közepén kötött ki… orral. Zoey képtelen megállni, és elvigyorodik, ahogy megpróbálja elképzelni a kis elsős életművészt, amint épp boldogan ül a seprűn, mígnem az megáll… amire a griffes képtelen. Ebben nincs semmi káröröm, egyszerűen a helyet komikumát értékeli, ahogy azt évfolyamtársa is tette gúnyos megjegyzésével.
 - Hát igen, szerencsére ez eddig még nem történt meg. –kacag, és tényleg örül is, hogy még nem kapott kék-zöld foltokat egy seprűnyéltől. Még „laikus” szemmel is kínos, hát még ha az ember családjában történetesen csupa jó repülő van… Kicsit átérzi ez utóbbiak helyzetét, hisz nővére annak idején a hollóhátas csapat kapitánya volt. Hogy a tehetségét honnan örökölte, nem tudni…
- Akikkel én tanultam, azok nem igazán érdeklődtek a dolog iránt, viszont szinte mindegyik tudott már repülni, hisz java része aranyvérű volt. Tudod, hogy megy az… Viszont észre sem vettek, ez pedig nem sokat változott. Érdekes, hogy más házak tanulóival könnyebben szót értek… Nálunk mintha az lenne az aranyszabály, hogy maradj magadnak, törődj a magad dolgával, de ki ne mutasd. –tűnődik, de aztán észbe kap.  –Már megint borongós irányba vittem a témát… pedig már kezdett felvidulni. Fura, észre sem veszem, de valahogy mindig ilyen irányba csaponganak a gondolataim.
Figyelmesen hallgatja a fiú leírását és véleményét a parkról és a tóról. Megszokta már a meglepő, sőt, néha költői vagy filozofikus megnyilvánulásokat a griffestől, de ilyenre nem számított. Egyetért vele, hisz távolról igazán tényleg nem lehet valamit megtapasztalni, azonban hozzátennivalója is akad.
 - Igaz, hogy élvezni igazán csak akkor tudod… de teljesen más szemszögből is látni őket hasznos. Én például néha, mikor a nagymamáméknál vagyok Franciaországban, ahol mugli rokonok is megfordulnak, megpróbálom elképzelni, milyennek látnák ők ezt a parkot és a kastélyt. Tudom, hogy van az a mugliriasztó-bűbáj, meg hogy feltérképezhetetlen a hely… azt is, hogy valami életveszélyes romot látnak, legalábbis rémlik, mikor egyik házimhoz olvastam a Roxfort történetét… de valahogy mégsem tudom elképzelni, pontosan milyen lehet. Egyébként meg semmi ok a bocsánatkérésre, az izgalmas téma mindenkiből ugyanezt a hatást váltja ki. Időnként fura végiggondolni, mi minden előjön egy beszélgetés alatt, honnan hova jut a társalgás… ugyanúgy, ahogy a gondolatok is.
Egyszerűbb, vidámabb témák, és ezek is érdeklik. A korábbi téma hatására kibukik belőle még egy kérdés.
 - Tényleg, a ti családotok milyen?
Na tessék. Kezd ő is ugyanannyit beszélni, mint Jeremy… pedig nem szokása. Ez valahogy mégsem zavarja, hisz egymás közt vannak, és ilyen társalgásban a bőbeszédűség és a terjengősség is megengedett. Meg amúgy is, ez egy ilyen nap, miért ne tennének így?
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Jeremy Matthews
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves, világfi, DS-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #172 Dátum: 2009. 06. 23. - 13:19:50 »
0

Zoey

Hallgatom Zoey vélekedését, az általam elmondottakról, s rá kell, hogy jöjjek, van abban is igazság, amit ő mond. Igen, ezek a dolgok is tudnak szépek lenni, ezt is tapasztalni kell. Közben pedig már azon gondolkozok, hogy valahogy meg kéne egyszer mutatni Zoeynak, csak hogy ne legyen hiányérzete emiatt, majd megoldom valahogy.
Aztán elhangzik egy kérdés Zoey szájából, ami meglep engem, s egy pillanatra a borzongás is elfog. Aztán megnyugtatom magamat, hogy nem, ez számomra már nem egy kínos fájó kérdés. Aki miatt nehéz lett volna válaszolni, most egy jól elzárt biztos helyen van. Végül aztán némi csend után megszólalok.

-  Huh, hát tudod nekem korábban ez a kérdés jelentett komoly gondokat, de ma már ez sem. – kis erőt veszek magamon. – Az igazság az, hogy a szüleim nagyon jó fejek és bár aranyvérűek, nem igazán tartják már ezeket a dolgokat. Őket nem zavarja, ha én mugli cuccokkal ütöm el az időmet. A bátyám ide járt a suliba, nemrég végzett, s most a minisztériumban dolgozik. Él tanuló volt meg minden…
A baj nem is velük van… A többi rokonommal, a nagybátyám egyszer meg akart ölni, mert mugli tárgyak voltak nálam és hogy ezért halál jár egy ilyen családban. Anyám fegyverezte le. Sokáig rettegtem tőle, ma már elmegyógyintézetben kezelik vagy mi, így most boldog vagyok, hogy nem kell őt látnom többet. Az ő ágán mindenki idióta aranyvér mániás, engem meg a bátyámat nem is tekintenek a család részének, mert Peter a hollóhátba került, én meg a griffendélbe. Náluk ez már kizáró ok, mintha nem lenne mindegy. Bár azt hiszem nekem jobb nélkülük. –

Nagyot fújok a mondókám végén, s ekkor arcomra ismét kibújik egy kis mosoly, hiszen úgy beszéltem a nagybátyámról, hogy közben nem féltem. Lehet, hogy mindezt Zoeynak köszönhetem, lehet, hogy csak az idő teszi, a lényeg, hogy a lány az első, akinek úgy tudtam beszélni ezekről, hogy közben nem volt semmi baj, ennek örülök, nagyon örülök.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #173 Dátum: 2009. 07. 03. - 09:10:18 »
0

~Jeremy... bocsánat a késésért és a minőségért Szomorú Anyám borogass!~

Elszégyelli magát, ahogy a fiút hallgatja. Nem szabadott volna ezt kérdeznie… mindig kényelmetlenül érezte magát, ha mások fájó emlékeit idézte fel véletlenül. Valamiért eszébe jutott egy mondtat valamelyik könyvéből, bár nem pontosan. Két ember beszélgetése közben az egyik igen kíváncsi lesz a korábbi anekdota miatt, a másik pedig azt mondja, hogy nem tud információval szolgálni, mert van egy elve, miszerint minél különösebb eseményről van szó, annál kevesebbet kérdez. A kérdések ugyanis veszélyesek; olyanok, mint mikor egy dombon állva az ember elhajít egy követ. Az gurul, gurul, másokat is magával sodor, és mielőtt észbe kaphatna az ember, „egy szerencsétlen flótást a kertjében fejen talál, a családjának pedig meg kell változtatnia a nevét.”.
Zavarán nem segít az sem, hogy a fiú már az elején nyilvánvalóvá teszi: túltette magát a dolgon. Egy ideig csak bólogat és csendben van, majd megszólal.
 - Igen, ilyenek nélkül jobb is.
Halk, eltűnődő, zavart a hangja. Kimondatlanul is bocsánatot kér a kérdezésért- száját csak azért nem hagyja el, mert tudja, a válasz valami „Ugyan, nem tudhattad” vagy hasonló lenne, és mert kicsit dühös is magára.
Igen, dühös. Egyrészt, mert már megint elvitte a beszélgetést a kellemetlen témák felé, másrészt pedig mert úgy érzi, nem szabadna ennyire zavarba jönnie. Tényleg nem tudhatta, milyen terepre tévedt. Igyekszik valami más témát kitalálni, valamit, ami nem rontja el a hangulatot. Mégsem megy egykönnyen.
 - Próbálok valami vidám témát keresni… de semmi nem jut az eszembe. –böki ki a néma töprengés után. –És neked?
Reméli, a mindig optimista fiú elő tud hozakodni valamivel, mert némán ülni már nem igazán szeretne. Egy másik ötlete támadt, hogy elmegy… de hogy nézne már az ki?!  De komolyan. Most nem mehet el, valamiről pedig beszélgetni kell. Ha az egyiküknek nincs ötlete, majd ad a másik- így működik a beszélgetés, nem?
Legalábbis reméli, miközben várja a feldobott labdát, hogy elkaphassa.
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Gabriel Mirol
Eltávozott karakter
*****


hatodév; a gyűjtő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #174 Dátum: 2009. 07. 07. - 13:25:31 »
0

Az XX Bishopnak  Men?

Gabriel barátunkat mondhatni a legkevésbé sem bosszantja az a tény, hogy a háttérben meghúzódó, csupa vörös szegélyes egyénből álló csapat továbbra is vígan hahotázik. Hogy min? Valószínűleg nem azon, hogy az egyiknek akkora donga hasa van, amit Hagrid is megirigyelhetne, és óó, sajnos az sem képezheti nevetség tárgyát, hogy annak a Susan Raiman csajnak olyan sörtés bajuszka húzódik az orra alatt, amitől az ember hátán szó szerint feláll a szőr. Nem, ők nem ezen kacarásznak. Hanem Gabriel Mirolon, a srácon, akinek az imént pennát dugtak a fülébe.
-   Hajrá, Iza! – Csiviteli az alacsony Clanna Dawidson, egy göndör, szöszke angyalfürtökkel megáldott kis tündérbogár, mire Gabe arcára féloldalas vigyor rándul.
-   Aha. Nem tudtam, hogy vonzónak találod a guanót, de megjegyzem.
Lökött tyúk. Mirolunk csak vigyorog rá, s némi elégedettséggel dől hátra – ezúttal óvatosabban, hogy a már említett cigarettával foglalhassa le a kezeit. Ahogy a lelki szemei elé idézi Iza legutóbbi megnyilvánulását… konkrétan a képet, amint fejjel lefelé lebeg előtte, a nyakába csúszott szoknyával, leküzdhetetlennek tűnő vágy kapar végig a torkán – majd nyálcseppekkel teleszórt, prüszkölő röhögés formájában robban ki a fiú torkából.
-   Ajj, Iza-Iza-Izabiza… Hidd el, én sem akartam tudni, milyen fehérneműket hordasz, mégis premier plán szembesülhettem az igazsággal. – Elfintorodik, mintha hihhetetlen mértékű traumát okozott volna abban a habtiszta lelkében a már említett incidens, s még képes, és ezt követően olyan szűkölő kölyökkutya tekintettel pislog a lányra, amihez csak keveseknek van valódi tehetségük.
-   Egész addig abban a hitben voltam, hogy boxerben nyomod, erre… erre…! Istenkém, hogy fogom kiheverni?… - Még néhány műkönnyel is megtoldaná a dolgot, de némi nemű erőlködés után feladja. Azért elmorzsol egy nem létező könnycseppet a szeme sarkából, mielőtt ismét idegesítően széles mosolyt rántana a képére.
-   Ehhehe. Ugyan már, mindenki tudja, hogy keserű! Próbáld ki, ha nem hiszed. – Újabban nem szándékosan, de roppant provokatív. Talán a háttérben vihorászó lányok tehetnek róla, akik előtt az ember fia már csak azért is mórikálni akarja magát. Bár… ahogy elnézi, lassan csak ráunhatnak a műsorra, mivel a bajszos Susan jól láthatóan maga után rángatja az apró Clannát, aki belekapaszkodik a Hírhedt Rocker Davisbe, aki füttyent egyet Ginnek, és voilá, a társaság egy emberként indul meg a dolgára.
Mintha csak erre várt volna, és már nem is lenne érdekes nyomatni a frankót, Gabriel egy pillanatra elhallgat, és valóban nekilát a cigarettával vacakolni. Öngyújtó után kutat a zsebében, s mit ad az ég, mit húz elő helyette majdnem? Naná, hogy azt, amit a legkevésbé sem akar. Még szerencse, hogy nem valami feltűnő az a kis kulcs, amit mindig, minden körülmények között magánál tart. És különben is. Mit érdekelheti Izát, miféle kulcsok miféle lakatokat nyitnak, ahova a Mirolok legbosszantóbbikának szabad bejárása van?
Na nem mintha ideges lenne, de egy pillanatra megdermed a zsebében matató kéz, s csak aztán folytatja a kutakodást; végül győzelemittasan elő nem rántja azt a bizonyos öngyújtót, amit még… hmm… mindegy, nem emlékszik, kitől nyúlta le a citromsárga, fekete kockás ketyerét, de nem is számít.
Lopva Iza felé pillant, és bár nem volt ideges, azért örömmel konstatálja, hogy a háta mögött időzik. Addig sem látja, mit össze küzdött egy öngyújtóért, és azt is max a kattanások számából hallhatta, hogy elsőre nem is igen akart meggyulladni a finom bagó vége.
Megtarthatja a laza gyerek benyomását.
-   Pechedre a passzív dohányosokat is ugyanúgy elviszi a tüdőrák. – Vág vissza udvarias arisztokrata stílusban, s csak úgy mellesleg a nyelvével átpöccenti a füstölgő szálat szája másik sarkába. – Naa… több tiszteletet a nikotin felé, ez tart féken. Légy hálás a ciginek. Szeresd a cigit! Ahh… Fogalmad sincs, mit hagysz ki. Tudod, mikor a füst végigkarcolja a torkod, és érzed, ahogy leszivárog a tüdődbe, végigcsiklandozza a nyálkahártyáidat… Mennyei.
Újabb bűzös felhőcskéket ereget a levegőbe, és nekilát kviddics gyűrűket formázni belőlük. Egy csücsörítés a karika, majd egy hosszan eleresztett, füttyös biccentés a pózna. Háth… Oké, ne részletezzük, mi bukott ki a száján.
-   Hmm… Mivel is? – Néhány intéssel eltörli maga elől azt a fura, hímivarsejt alakú akármit, s csak úgy mellesleg hátrapillant a vállai fölött. – Mondjuk elújságolom a kis hálótársaidnak, miféle cuccokat viselsz az egyenszoknya alatt. Ha pedig megkérdik, honnan tudom, azt felelem, járunk. Ehhez mit szólsz, vaníliás gerslim? – Borzasztó széles mosolyt produkál, mintha széjjel akarna szakadni az arca. Csoda, hogy egyáltalán van hely rajta egy ekkora résnek! Ami pedig a tekintetét illeti, Gabrielre mindig is jellemző volt az elvetemült pimaszság, de a pillantása most szabályosan háborút üzen.
Óh, és hogy biztos legyen benne, miszerint Iza veszi az adást, még arra is képes, hogy lustán feltápászkodjon a földről, és odalépjen elé.
-   Vedd ki a számból. – Milyen romantikus! Oké, nem jellemző rá ez a hozzáállás, és most sem szalad át elméjén ez a gondolat. Helyette egy öntelt fintorral leplezi az arcára kiülni készülő megütközést. Iza és a dohányzás? Most komolyan bele fog szívni abba a cigibe, ami nem is olyan rég még Gabe szájában csócsálódott hosszú, hosszú perceken át? Mik vannak… Mik vannak!
Gabriel felszegett állal vár, közben az égő cigarettát szája egyik sarkából a másikba lendíti. Mit törődjön azzal, hogy mindene csupa hamu lesz ettől az előadástól? The show must go on, és társai. Na jó, aztán megállítja, és mind a harminckét fogát kivillantva kínálja fel Izának. Nem mellékes információ, hogy mindeközben annyi füstöt eregetett ki az orrán, akár egy náthás sárkányfióka.
-   A végén még kiderül, hogy… HÉ! Mi a fenét képzelsz, mi?! – Megpróbált az elnyomott kis kincs után kapni, de elkésett, így most dühösen fújtatva mered a griffendéles arcába, és szinte látni, ahogy szaftosabbnál szaftosabb sértések, ragacsosan felköhögött szitkok, és hosszan, jó ízesen elnyújtott átkok tobzódnak a nyelve hegyén.
-   Ez volt… az utolsó szálam. Bishop. – Sziszegi szabályosan megreszketve a haragtól, s mintha ennyi nem volna elég, két tenyerét Iza két oldalán a falra tapasztva elállja a menekülési utat. Bosszúsan rácsap az oszlopra. – Cseszd meg! – Aztán még egyszer, majd ellöki magát a csajtól, és leguggol, hogy összeszedje megbecstelenített tulajdonát.
-   Tudod, Bishop, most mindent tönkretettél. Működhetett volna. De azt hiszem, nincs más választásom. Az egész iskolát telekürtölöm kettőnk románcával! Ennyit a griffendéles pályafutásodról, te gumaráni gurkó!
Alig vakarta össze a koporsószeget, máris felkel, és sebesen körbekémlel. Néhány diák még mindig lézeng a kerengőn, bár a legtöbben egyelőre úgy fest, a saját dolgukkal foglalkoznak.
Gabriel tehát cselekszik. Először is zsebre vágja a cigaretta maradékát. Aztán egy apró lépéssel áthidalja a kettejük közti távolságot. Majd bagóbűzös puszit nyom Iza szájára.
- Ezt magyarázd ki. – Azzal mit is tehetne jobbat, sebesen elhátrál, és gonoszul somolyogva, zsebre vágott kezekkel megállapodik valahol térd-hatókörön kívül. A mogyoróit azért félti. Pláne egy ilyen tökös csajtól, mint ez a Bishop. Hmm…
Naplózva


Jeremy Matthews
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves, világfi, DS-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #175 Dátum: 2009. 07. 10. - 10:21:58 »
0

Zoey

Figyelem a lányt, s közben ismét mosoly ül ki az arcomra, hiszen látom, hogy Zoey kellemetlenül érzi magát. Nem a lányon nevetek csupán azon, hogy talán azért szégyellhette el magát, mert nem ismeri a történet további részeit.
A lány kérdésére is fogalmazódik meg bennem válasz, mivel hogy téma van bőven a tarsolyomban, s azokat nem is vagyok rest előhúzni.
Előbb azonban, azért, hogy megmutassam Zoeynak, hogy nem kell zavarban lennie, hiszen nem tudhatta, milyen a helyzetem, egy gyors mozdulattal odanyúlok a füle mögé, s onnan egy kis papírlapot húzok elő. Ha a lány kinyitja, azon egy mosolygó arcot láthat, s alatta egy felirat: „Mindenkivel megesik, hogy olykor ingoványos terepre téved, de soha se hagyd, hogy aztán el is süllyedj.”

- Hát igen ez a bűvészkedés a varázsvilágban nem olyan nyerő dolog, de talán azért tudok még vele valaki arcára mosolyt csalni. – szemeimmel fürkészem a lány tekintetét, hátha abban is fellelek egy kis mosolyt. – Nem kell emiatt kényelmetlenül érezned magad, nem tudhattad, meg amúgy is, én is már csak nevetni tudok a dolgon, akkor pedig más miért legyen tapintatos, nem zavar egyáltalán nem, ha folyamatosan a múltba gondolnék, akkor nem lennék csak egy utópista unalmas ember.
Sokszor gondolkoztam már el azon, hogy vajon miért érezzük úgy ilyen helyzetekben, hogy ezzel a másikat megbántjuk, mikor a többség már rég feldolgozta az efféle eseményeket. Sőt mi több, sokan ugyan úgy, mint én, még nevetnek is rajta.
Valamelyik nap lemehetnénk a faluba? Mit szólsz hozzá? – kis nevetés, amikor megfogalmazódik bennem a következő mondat. – Beugrunk a Mézesfalásba és még csak ellenkezned sem lehet, amikor én fizetek, ugyanis jövök neked ezzel, azok után, hogy ilyen kellemessé tetted ezt a délutánt.
Régen jártam már ott, sőt a faluban is régen voltam. Te mikor jártál lent utoljára? –

Fejezem be végül ezzel a kérdéssel, a kis monológomat, amiben talán már is benne foglaltatik, a következő téma kezdete, hiszen bármiből ki lehet hozni valami jót, valami érdekeset. Ha belegondolok az eddigi beszélgetésbe, akkor még azt is megállapíthatom, hogy Zoeyval pedig főleg. Bármiből jó kis nevetéssel teli témát varázsolunk.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #176 Dátum: 2009. 07. 10. - 11:30:31 »
0

~Jeremy Mosolyog~

Kicsit meglepődik, mikor Jeremy keze gyorsan a füle mögé nyúl, majd onnan egy papírlappal gazdagabban jön elő. Látott már hasonló mugli bűvésztrükköket, de olyanról nem tudott a Roxfortban, akit ez egyáltalán érdekelt volna, nem hogy meg tudta volna csinálni… pedig állítólag az egész csak ügyesség kérdésre meg gyakorlásé. Miután odaadták az „ajándékot”, a lány kinyitja, és felvidul az üzenet láttán.
 - Köszönöm. –mosolyog, majd azonnal hozzáteszi: - Nem tudtam, hogy érdekelnek ezek a trükkök. Lehet, hogy nem olyan menők, de mivel itt nem ismerik annyian, mint a muglik közt, hatásosak. Ott már túl sokszor látták őket, úgyhogy hacsak nem vagy tényleg kivételes vagy nem állsz elő valami újjal, nehezen tarthatod fent az érdeklődést… egyik unokatesóm is mutatott párat, és azt tervezte, hogy az iskolai tehetségkutatón azokkal lép fel, sőt, nagyobb karrierről is álmodozott, de nagypapa ezzel hűtötte le.
Az utópistaságról és társairól szóló részre csak bólint- ehhez nincs hozzáfűzni valója, úgy érzi, ezzel ezt a témát lezárták.
A falu. Hát igen, régen járt ott… főleg társaságban. Kicsit hiányzott neki a légkör, ami kicsit szabadabb volt az iskolainál, és az, hogy elhagyhassa a kastély területét. Óriási a birtok és az épület is, de azért rá lehet unni egy idő után, mint minden másra is.
 - Elfogadom a meghívást, úgysem voltam egy ideje. Talán még az ősszel… Házik és hasonló életformák, tudod… de úgy érzem, rám férne egy kis kimozdulás. Legutóbb is épp peches napom volt, mert locsogott az eső, úgyhogy alig volt kedvem lemenni, de mivel jobbat nem tudtam kitalálni, elindultam. Legtöbb időt persze bent töltöttem… zsúfolva volt minden- a Zonko, a Mézesfalás, a Három Seprű, a posta, de még az Aranytalár, a könyvesbolt és Madam Puddifoot giccses kávéháza is… Talán a Szárnyas Vadkan nem, de oda inkább nem mentem, nem volt nálam pohár- azt hallottam, ajánlatos vinni. –kuncog a végére. – Te milyen édességeket szeretsz? Mert nekem a mirelit egerek, a mindenízű drazsé, a csokipocak meg a kondéros keksz a kedvencem. Zonkóba szoktál járni?
Meg kell vallania, ő nem igazán azokhoz tartozott, akik közül Zonko törzsvevői rétege kikerül - talán ha egyszer vett nála valamit, alighanem bűzbombát… de arra már nem emlékszik, hogy elhasználta-e. Valahogy nem érezte szükségét, hogy így bolygassa fel a suli életét. Akkor már inkább a Weasley Varázsvicc Vállalat- ott válaszgyártó és auto-korrektor pennákat is adnak, ezekből pedig vett egy-kettőt. Ki tudhatja, mikor látja szükségét- lehet, hogy a vizsgateremnek közelébe sem viheti, de addig a házi feladatoknál segíthet, nem igaz?
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Jeremy Matthews
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves, világfi, DS-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #177 Dátum: 2009. 07. 12. - 13:57:15 »
0

Zoey

- A Zonkóba? Nem, nem igazán szoktam oda járni. Őszintén szólva, ha valami ilyesmi kell, akkor inkább megyek a Weasley ikrek boltjába. Ott általában megtalálom, amit keresek. Amúgy pedig az én kedvenc helyeim a Mézesfalás és a Három seprű.
Örülök, hogy van kedved lejönni velem. Melyik nap lenne neked jó? Csak azért kérdeztem, mert akkor úgy tervezem meg az elkövetkezendő napjaimat. Hú, ez de hülyén hangozott, én előre megtervezem a napjaimat, most komolyan, csak nekem tűnt ez a mondat ennyire abszurdnak?. –

Ez után a kérdés után nevetésben török ki, s közben azért figyelem Zoeyt, hogy miként reagál erre a dologra, hiszen már jól ismer engem, így talán azért érzi a dologban azt a nevetséges ellentétet, hogy én sohasem tervezek előre, a rendezettség az életemben egy elég elhanyagolható tényező. Én a spontanitás híve vagyok, s pont ez teszi nevetségessé a kijelentést.
Amikor kezdem abbahagyni a nevetést, kicsit szabadkozva kezdek bele ismét.

-  Sajnálom, remélem nem zavar, hogy figyelembe sem véve téged itt nevetek saját magamon, de azt hiszem, ha ez a mondat igaz lenne, akkor komoly baj lenne velem. Szóval örülnék ha mondanál egy napot, hogy neked mikor lenne jó, de ha most nincs konkrét elképzelésed, akkor úgy is jó ha majd szólsz amikor éppen kedved van.
Amúgy te, hogy vagy ezzel a problémával? Mármint a magadon nevetéssel? Sokan nem szeretnek, nem tudnak nevetni magukon. Neked megy? –

A kérdés után szemeimmel fürkészni kezdem a lány sötétbarna íriszeit. Mostanra teljesen el is felejtettem, hogy az idő a beszélgetés úgy rohant el a kis beszélgetésünk alatt, hogy körülöttünk lecserélődött szinte teljesen a társaság. Nem szólok, Zoeynak nem akarom, hogy menjen olyan jó társaság, rég beszélgettem ilyen jót.
Naplózva

Zoey Cleve
Eltávozott karakter
*****

Hatodéves ex-mardis szökevény

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #178 Dátum: 2009. 07. 12. - 15:06:34 »
0

~Jeremy~
 - Igen, jártam náluk, elképesztő a választék. Van érzékük az üzlethez, az egyszer biztos. Hogy melyik nap? Péntek vagy szombat nekem tökéletesen megfelel. –mosolyog, majd szélesen elvigyorodik és a fiúval együtt nevet, mikor az azt ecseteli, hogy a tervezés mennyire nem lételeme, sőt.
 - Nem, nekem is.  –kacag. – Már bocs, de elképzeltelek határidőnaplóval a hónod alatt… Nem a te stílusod lenne… de ez így van jól. –teszi hozzá már csak mosolyogva, és örül, hogy ezt Jeremy maga is így véli. Mindenkinek megvan a maga személyisége. Átfut egy pillanatra az agyán egy kaján gondolat, hogy legalább egy perc alatt megmondható, hogy tényleg a griffendéles-e az, vagy sem- túl egyedi, hogy hiba nélkül utánozhassák. 
Meglepődik, hisz ennyire spontán emberrel ritkán hozta még össze a szerencse (nem, ezúttal nem a Sors volt, mielőbb bárki kérdené), ráadásul az is ritka manapság, hogy valaki ilyen jóízűen nevessen egy bakiján. Fejlett humorérzékre vall, amit a lány becsül, hisz az egyik lehetséges módja a hasonló nehéz, vészterhes idők túlélésének. Tudja, hogy vannak dolgok, amiket komolyan kell venni, és hogy itt nem babra megy a játék, de akkor is.
 - Őszintén… nem gyakran futok össze olyannal, aki egy egészségeset tudna kacagni magán, ezt pedig sajnálom. Tudok én is, már ha nem jövök túlságosan zavarba, bár az ritkán fordul elő, mert kevés ember van, akinél számítana, hogy előtte hibáztam, vagy ha erősebb az a gondolat, hogy milyen komikusan nézhetek ki, és kénytelen vagyok megállni nevetés nélkül. Nem tudom, miért, de így alakult. Viszont, mondom, azt sajnálom, hogy más csak ritkán képes rá, mert akkor a humorérzékükkel is lehet valami baj. Márpedig a humorérzék sokszor kihúzhat a bajból… segít megőrizni a hideg gondolkodást, nem engedi, hogy a stressz ránehezedjen az emberre.
Várja, mit szól ehhez Jeremy, és fogalma sincs, mennyi ideje beszélgethetnek itt. Arról sem, hogy most vége van-e már az összes órának, vagy még mennie kéne egy-kettőre.
De őszintén? Nem is tudja valahogy érdekelni.   
Naplózva

Úgy is ki lehet szívni az élet velejét, hogy nem akad meg a csont a torkunkon.
(Holt Költők Társasága, John Keating/Robin Williams)

Jeremy Matthews
Eltávozott karakter
*****

Ötödéves, világfi, DS-tag

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #179 Dátum: 2009. 07. 12. - 15:25:26 »
0

Zoey

- Ó micsoda bókok hegye? – kis nevetés. – Nem is tudom, hova bújjak, hogy ne látsszon, ha belepirulok. – kezeivel teljesen ellentétesen kalimpál, mint amit amúgy cselekszik. – Komolyra fordítva a szót, ha magadon nevetsz, akkor az feljogosít arra, hogy másokon is nevess. Hiszen, hogy ha te abban a pillanatban, amikor elkövet valami vicceset, kineveted, akkor sincs semmi, mivel ha te veled történik ilyesmi, akkor a másik is nevetni fog.
Én e szerint élek, de komolyan csak így érdemes, a nevetés majd mindenre gyógyír, a legtöbb betegséget gyógyítja. Nem mondom, hogy csontot növeszt vagy elmulasztja a köhögést, de erőt ad, hogy végig menj az úton.
A nevetés a legjobb ellenszere a bánatnak. Egy pillanat alatt elmulasztja azt. Nem vagyok bölcs, de ha elveszítünk valakit vagy valami szomorú dolog történik és éppen le vagyunk törve, akkor is csak arra gondolunk ami előtte szép volt vagy ami vicces volt és máris nevetünk, ha ehhez az kell, hogy magunkon nevessünk…nos, akkor azt tesszük. –

Kicsit kapkodva, ide-oda ugrálok a gondolataim között, csak ahogy szoktam kevésbé összeszedve, mindig azt mondom el amit éppen fontosnak tartok, van aki ezt zavarónak, érthetetlennek tekinti, de akik ismernek könnyen kiigazodnak rajta. Egy kis szünet után azonnal folytatom.

- A humorérzék mindennek az alapja, olyan, mint a levesben a só. Ami lehet finom ételízesítővel, de az még sem só, valahogy hiába van meg benne minden fűszer, valahogy a só vagy túl sok, vagy túl kevés.
Az élet is ilyen, ha hiányzik belőle a humorérzék, akkor lehet pótolni egy sűrített valamivel amiben van némi humorérzék, de az is vagy túl sok és így erőltetett, vagy túl kevés, amitől meg olyan fapofájú az egész. –

Mosoly ül ki az arcomra, s közben azon gondolkozok, hogy mire nem jó egy gitár, hiszen ha erősen visszagondolok, a gitáromnak és a zenémnek köszönhetem, hogy Zoeyval találkoztam. Ez nem véletlen, ez a sors keze.
Naplózva
Oldalak: 1 ... 10 11 [12] 13 14 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 06. 27. - 11:02:26
Az oldal 0.298 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.