[- Köszönöm az órát, Romanov professzor! Most nem próbálnám fel őket, de az Ön módszere lényegesen jobbnak tűnik az enyémnél… persze főleg bűvölt acélt és rezet használtam… az nem módosítja olyan jól a lényegét. Szívesen beszámolok róla, hogy hogyan működnek.]

Alkímia

2005.09.29.

Tw: rasszizmus, nem useri vélemények.

  Egyetlen pislogással változik át az őszinte, érdeklődő mosolyom lesajnálóvá, amikor rájövök, hogy még itt tartunk, hogy olyan Alkímiai eredményekről beszélünk, melyeket bármelyik másodéves ismer, aki valaha játszott Csokibéka kártyákkal. Persze, nem Romanov hibája, hogy a rábízott végzősök javarészt elsős szinten vannak. Ettől függetlenül nem merül fel bennem a tanóra leadásának lehetősége. Egyszer talán tanulok belőle valamit.

 Amíg mások begyűjtik a jutalomfalatokat az egymegegyekért, a professzoron tartom a szememet. Nem sokat derítettem ki róla, azon kívül, hogy brilliáns elme és nőtlen- az utóbbi alapján nem lehet a dinasztiája kegyeiben. Nem a leginkább előnyös parti, de egy nőnek az én helyzetemben nyitva kell tartania a szemét. Talán beleolvasok néhány kínai könyvbe.

 Küldök egy kedves mosolyt a csodálatos Ms. Delacournak, amikor az kijavítja az egyik  egyszerűbbnek hangzó diákot. Gyűlölöm, hogy már házas, hogy annak ellenére, hogy varázslényvér folyik a testében, a mágiája felülmúlja az enyémet, ráadásul én is rajtafelejtem néha a tekintetemet. Persze, már az én vérem sem tiszta, ahogy a fémujjak kopognak az asztalon, erre nem is nehéz emlékeznem. Ostobaság lenne bármit adnom neki támogatáson felül, elvégre biztos, hogy ő lesz a bajnok- én a nevemet sem biztos, hogy bedobom. Ha nyernék, az egész világ ráébredne az állapotomra.

 Talán egy napon meggyógyulok valahogy, az Alkímia pedig nem rossz megoldás a haladáshoz. Flamel, és sokan mások megszegték, porrá rombolták az ismert határokat, és mi a halhatatlansághoz képest egy véralapú polymorph átok, amely méregként terjed néhányezer éve? Romanov ágya mindenképpen lehetne egy hasznos lépcső. Ahogy elnézem az arcát, a lelkesedését, talán nem is várnák törött üvegszilánkok, rothadó testek a lábamat azon a lépcsőn. Talán mozogna is felfelé, mint a molduk lépcsői, ha megfelelő identitást nyer.

 A roxfortosoktól mindenesetre nem vagyok elragadtatva. Nálunk az olyan buta lányok, mint ez a kettő, soha nem vették volna fel a tárgyat, az én iskolámban, a saját iskolámban pedig visszazavarom majd az ilyet vagy északra, vagy a tengeren túli dzsungelbe a vademberek közé. Az én iskolámba nem kerülhet majd be ilyen selejt. Az amerikai lány és  az indiai fiú, saját megszólalásaik alapján, talán maradhatnának. Talán az amerikai fiú is. A protézis? Semmiképpen. Lacroix annak ellenére is megtesz mindent, hogy mindenki undorral fordul el, aki ismeri a nevét- talán az öccse emelte feljebb, és ha van egy kis szerencséje, csak azután hal meg, hogy kiművelte magát.

  d’Aboville udvarlóján viszont rajta tartom a szemem. Ilvermornys diák, a kiállása alapján illik egy olyan szép nevű családhoz, mint a kedves kis francia  Daphné, akinek frank eleganciája pont olyan gyönyörűen táncol, mint a Bandera Nacional egy nyári szellőben a földek felett. Szórakoztató lenne látni, hogy mit szólna az a fiú…

 A szórakozásomról azonban elvonja a figyelmemet a másik amerikai… nem is igazán az, amit mond, bár az is beárazza, hanem az az undorító mód, ahogy beszél… visszataszító, ahogy a Sudaca beszélni mer itt, magas lóról, mintha a nyelv, amit beszélne, nem vademberek villás nyelvén vált volna torzzá, kevesebbé. Mocskos Panchito. A dzsungelben kéne lennie, azok között a falak között, ahová a portugál és spanyol nyelv halni jár. Persze, ahogy egy átok elnyeli az ép sejteket, úgy fojt minket az a rengeteg koszos ember kisebbségbe.

 Nem próbálkozom túl sokat a karkötővel, tökéletesen értem az elméletet mögötte, csak a tárgyra fókuszálok. Ahogy magamhoz veszem az ezüstöt, melyből rögtön tudom is, hogy ujjakat készítek, jobbat, mint a bűbájokkal készített jelenlegiek, eszembe jut az ezüstpor érzése a seben… a tudat, hogy túléltem, mégis meghaltam. Veszek egy mély levegőt, és leküzdöm a vágyat, hogy ráborítsam valamelyik ostobán viháncoló angol kurvára az ezüstöt, mikor eléri a hőfok a tetőpontot. Valószínűleg sikerül nekik maguktól is- amellett, hogy szórakoztató lenne, érdekes lenne tanulmányozni a forrásban lévő alkímiai ezüst pontos mágiafiziológiai hatásait az emberi test szövetein.

 Lesajnáló pillantással nézek a késő lány felé, és félig-meddig számítok rá, hogy csatlakozik a kiérdemelt büntetését ignorálva valamelyik ostobán csicsergő csapathoz, de amikor legközelebb felé nézek a forrásban lévő ezüstről, elfelejtem egy pillanatra a gondolatot, hogy hogyan hangozna annak a nyomorultnak a spanyolja, ha Torquemadaként lekényszeríteném a forró fémet eretnek torkán, hogy ne gyalázza tovább a hangja ezt a világot. Ez talán az első nem halott emberekhez vagy építészethez kötött dolog, ami lenyűgöz. Miféle mágia ez? Nem sima pálcanélküli mágia, az nem védené meg a megégéstől… de a második gondolatom, a metamorfmágia is valószínűtlen. Ha csak megfogná a forró üstöt… de ez lehetetlen. Talán kobold mágia? Nem, nagyon magas és szép, nem lehet benne koboldvér- és még ha mesterei is a fémnek, kétlem, hogy erre képes lenne a legjobb is.

 Kinyitom a számat, de túl messze van, hogy halkan kérdezzem, és kell a professzor jóindulata. Nem akarom megzavarni, mert bármi is ez, lenyűgöző koncentrációt igényel.

 Kissé legyőzve érzem magam, ahogy az üstben kezdek dolgozni a protézis ujjakon. Tudom, hogy soha nem zongorázom többet, mert bármilyen ügyesek lesznek, nem fogom érezni őket, de ha másra nem is jók, baj esetén visszaolvaszthatom őket, és még két napra elég életet nyerek a két ujjért. Ez vezérelt az ékszerpakolásnál is; mindet szeretem, mind különleges, de egy napon talán mindent pénzzé kell tennem. Utálatos gondolat, de a szörnyeteg ellátott az ösztönnel, mellyel egy farkas lerágja a lábát, mely csapda fogai közé akad. A túlélés mindenek felett áll, amíg élek, nem vesztettem.

 Nem nehéz befejeznem az ujjakat, még úgy sem, hogy közben több pillantást vetek a lányra, aki a fémen dolgozik a kezében. Egyszerre vagyok irigy rá, és érzek csodálatot felé. Persze ellenállok a vágynak, hogy odamenjek, hogy őszinte legyek vele, megismerjem a mágiáját, és talán többet adjak magamból néhány szónál. Gyengeség a jóság, ártatlanság, az őszinteség pedig a bárányok luxusa. Én csak az alakját viselem egynek, mikor fogy, mikor telik a Hold. Ostobaság lenne elfelejtenem, és csak egy apró hiba kell a láncokhoz, hogy valaki pórázon vezessen örökké.

 Azért hagyom egy kicsit elidőzni rajta a szemeimet. Minden holtan született lehetőség egy újabb kő valaminek a falaihoz.

 Végül nem is teszek más gesztust, amikor kimegyek, csak egy mosolyt engedek meg  Daphné udvarlója felé. Fekete rózsa hagymája, mely talán vörössé virágzik, fekete szirmokkal a vörösek alatt. És hogy mi hasznom van belőle? Talán csak érezni akarom az illatát, gyönyörködni a szépségében, hogy azután a lánynak adjam, és mosolyogva ökölbe kényszerítsem a kezét a töviseken. Érezzem a keze remegését, a visszatartott könnyeket, miközben megszagolom a vörösfeketét.

 Végülis, az értelmetlen, céltalan dolgok is szenvedélyt gyújtanak, fényt adnak a sötétségben. Miért ne gyújthatnám őket mások véres virágaiból?

 Felveszem a legkedvesebb mosolyomat, ahogy a professzor asztalához lépek. Kicsit a hajamat is hátraigazítom a szabad jobb kezemmel. Ma is ballal fogtam a pálcát, megmaradt ujjaim között szorongatom a kihűlt protézist, melyet egybefűztem fehér ezüstlánccal.

  - Köszönöm az órát, Romanov professzor! Most nem próbálnám fel őket, de az Ön módszere lényegesen jobbnak tűnik az enyémnél… persze főleg bűvölt acélt és rezet használtam… az nem módosítja olyan jól a lényegét. Szívesen beszámolok róla, hogy hogyan működnek.- egy kedves, tudásszomjas lány mosolya. Nem valakié, aki a magáévá tette az ezüstöt… az  elszármazott sípjára nézek… mennyit hígult az őseim vére, akik az összes ezüstért, aranyért vérrel mosták a földeket. A dzsungel gyengevérűvé, üresfejű naplopóvá tette a legnagyobb hódítók fattyait. Szégyen, hogy a mi nyelvünket beszélik.

 Nem töröm meg a kedves mosolyt, amit erre az igazán termékeny földre villantok, ártatlanul. Hasznosabb dolgokra hivatott ez a föld, mint rózsák… talán forrást rejt, mely megfojtja a szörnyet bennem, talán egy vár alapjait. A földek elfoglalása mindig is a népem legjobbjainak sajátja volt, legyenek bármilyen észak-keleten.

 - Az a fiú furcsán köszönt el Öntől. Persze biztosan viccelt, ahogy a fehér emberekre tett megjegyzéssel is… Que tenga un excelente día, Professor Romanov! És köszönöm még egyszer az órát! Nagyon tetszett.- még mindig mosollyal az arcomon hagyom hátra a professzort.

 Hosszú idő, amíg egy virág kivirágzik. De egy jó kertész elégedett a virágzás minden pontjával.

[Ishidát]

ouroboros

2005. szeptember 29. csütörtök

Diszkrét biccentés keretében üdvözlöm a mellém csapódó Ishidát, akinek a jelenléte máris emelte a helyiségben tartózkodók intelligenica átlagát. Nem csoda, hogy az értelmesebb válaszok egyike is tőle érkezik, dacára annak, hogy nem ezen a tálentumon tanult a mi intézményünkben. Talán egyesek tanulnak majd tőle némi önfegyelmet és helyes magatartást a tanóra kapcsán, és megtanulnak példája alapján viselkedni. Hallottam, hogy Romanov nagy koponya, nem szeretném elvesztegetni azt a lehetőséget, hogy tanuljak tőle, de nehéz a csitrik vihogása mellett koncentrálni. Pedig ennél mindkettőből többet néztem ki.

Annál kevésbé örülök annak, hogy Fuentes is úgy dönt, hogy a mi illusztris társaságunkhoz csapódik, hogy az Ilvermorny tanulóinak blokkja egységes klikkbe rendeződjön vele az órán. Nem igazán tudok kiigazodni rajta, mert tudom, hogy nem olyan hülye, mint amilyennek tetteti magát, de akkor miért űz sportot ebből? Remélem, a tárgyat nem azért vette fel, hogy új módszereket találjon arra, hogy a droglaborjukat fejlesszék, mert akkor csalódni fog. A másik opció, hogy azért vette fel az alkímiát, hogy szánt szándékkal, engem idegesítsen jelenlétével és érthetetlen nyelvével, mert nem elégedett meg még azzal, hogy egy hálókörletbe zárva immáron hetedik éve konstans az agyamra megy.

Pálca nélkül, a kezemmel próbálom meg elgörbíteni a tárgyat, amit a professzor körbead nekünk, még nem is sejtve, hogy ez a szimbólum milyen hatással lesz az életemre. Találkoztam már az anyaggal tavaly, és meg is kíséreltem elkészíteni, de az eredmény nem volt megfelelő, az ötvözetem pedig szétesett az utolsó fázisban. Legalább most lesz alkalmam kijavítani azt, amit tavaly elrontottam. Elidőzik a pillantásom a kígyón, ahogyan visszaáll eredeti formájába, majd tovább is adom azt, és inkább az instrukciók olvasásával töltöm az időm.

Sajnos nem emlékszem arra, hogy mi volt a pontos, tavalyi recept, de érzem, hogy valami különbözik a mostanin. Ezek az instrukciók kézzel írottak, nem pedig nyomdaiak, és biztosan sokkal részletesebbek annál, mint amiből mi dolgoztunk. Romanov professzor elkényeztet minket. Talán a holdkövem nem volt elég por állagú? A hőfokkal lehetett a probléma? Nem, az arányok ismerősek, vagy mégsem?

Az utasításoknak megfelelően kezdem el a tervezést. A skiccen egy Baphometet ábrázoló mandzsetta gomb van, ami majd jól fog kinézni a Halloween jelmezemhez. Elég kicsi, kettő is ki fog férni a rendelkezésre álló anyagból, és még sok is lesz. Arányosítom a szükséges anyagmennyiséget, egyelőre papíron, majd nekilátok a munka gyakorlati részének is, miután a raktárból kiveszem azt, amire nekem szükségem van. A többiekhez képest talán kicsit lemaradva – a számolást kétszer kellett megismételnem, hogy biztosan helyes eredményeket kapjak.

Morgenstern elpattant őrlője éppen csak nem talál arcon. A munkában elmerülve észre se vettem, hogy a szomszédos, az óra elején még biztosan üres padnál foglalt helyet. Az őrlő a padom alá, a cipőm mögé gurul. Lehajolok érte, hogy visszaadhassam jogos tulajdonosának.

- Nem történt semmi. - halkan koppan asztalán az elvadult eszköz. Fordulnék vissza a saját munkámhoz, az okkami tojások héja hamarosan megfelelő állapotban lesz a következő fázisra. Vissza is kell fordulnom Morgensternhez, mert nem tudom, hogy mit látok, és nem akarom elhinni azt, amit látok. Ez miféle mágia? Miért az ujjait használja, és mi történt velük? Hallottam, hogy sokan őt tekintik a legesélyesebbnek a Roxfort női bajnokaként. El nem tudom képzelni, mivel fogunk szemben állni ellene.

Visszafordulok a munkámhoz, hogy behozzam az időbeli lemaradásom. Nagyrészt mindenki elmerült az alkotásban; Annie és Gemma is képesek hozni azt a viselkedést, ami elvárt tőlük, és még Miguel is kussban van végre. Ellenállok a késztetésnek, hogy kijavítsam Ishida és Varvara hibáit; még ha a fókuszom elsődlegesen a saját munkámon is van, azért látom azt, hogy mitől nem lesz tökéletes a munkájuk. Nem az én dolgom, nem kérték a segítségem, nem kell mindenbe beleszólnom. Így is az utolsók között végzek a két, teljesen ugyanúgy kinéző, Baphomet-ábrás mandzsetta gombbal.

[Alkímia óra]

Alkímia óra

Hatod- és hetedév

2005. szeptember 29.

hangulat

Érdeklődve hallgatom, ahogy a többiek érdekesebbnél érdekesebb alkímiai tárgyakat sorakoztatnak fel, és bár tényleg lenyűgöző válaszok hangzanak el, a vége felé kezdem kicsit butának érezni magam. Nem csak azért mert nem tudtam olyan szépen részletezni az általam mondott Bölcsek kövének a tulajdonságait, hanem azért is, mert még csak hallomásból sem ismerek több hasonló tárgyat.
Mikor a prof végre kiadja a feladatot, megrázom a fejem, hogy megpróbáljak megszabadulni a kellemetlen érzéstől és emlékeztetem magam, hogy mindenkinek más az erőssége - nekem például többek között a Bájitaltan, ami miatt pedig valószínűleg nem fogok sok nehézségbe ütközni az ezüst elkészítésekor.
Kezembe veszem hát a lefordított pergament és figyelmesen elolvasom a feladatot és pár percig gondolkodom, hogy mit készíthetnék, majd még egyszer átfutom a hozzávalókat, mielőtt a raktárból a munkaasztalomhoz hoznám őket. Feltűzöm a hajam, hogy ne zavarjon a koncentrációban, illetve a kósza hajszálak biztosan ne kerüljenek a kotyvalékomba, és feltűröm az ingujjamat is, így munkára készen állva elkezdek tervezni.
Arra gondoltam, hogy egy medált készítek magamnak, amit a Rokuro által megemlített talizmánok ihlettek meg. Egy kör alakú, érme nagyságú amulettet vázolok fel egy darab pergamenre, amin a Triquetra látható, ami egy ősi kelta szimbólum. Magával a rajzolással nem bajlódok sokat, tekintve, hogy egy elég egyszerű dolgot fogok készíteni, ezért aztán elég hamar nekiállok a valódi munkának.
Biztos ami biztos újra átolvasom a feladatot és ellenőrzöm, hogy minden hozzávaló az asztalomon van-e, majd rákoncentrálva az ezüst elkészítésére, kikapcsolnak az érzékeim. Nem jutnak el hozzám a körülöttem lévő zajok és gyakorlatilag csak az előttem lévő eszközöket látom.
A professzor által leírt lépéseket gondos precizitással követem végig és az ott felvázolt hatásokat meg is kapom - a fehérarany színű izzást, majd a kékes derengést is. A pálcámmal lassan, óvatosan megformázom a medált, rajta egy külső körrel és a kelta szimbólummal. Minden figyelmemet a munkára koncentrálom és mikor az óra vége előtt egy kicsivel végre elkészülök, fáradtan egyenesedem fel a görnyedésből és nyújtózom egyet, aztán jelezve, hogy végeztem, megmutatom Romanov professzornak a medált.
Óra után boldogan hagyom el a termet, a munkámat nézegetve és fejben már azon gondolkodom, hogy van-e valamim, amire felfűzhetem, vagy vennem kell valahol egy láncot, illetve bőrcsíkot, hogy hordhassam az új nyakláncomat.

[i'm the coldest]

U N D E R  Ω  P R E S S U R E

under

                     pressure
                                                   i can promise
                                                                                      i'm the coldest

+16! szégyenítés, maximalizmus
        Az idő könnyen és lelki nyugalomban telt - aligha volt részem hasonlóban hosszú ideje már. Ennek alaphangulatát megadta, mikor már a hevítéshez értem, és kihűlő kezeimmel a padra támaszkodva kezdtem figyelni a folyamatot. Talán ezt is megpróbálhatnám.. de az öt pont fájó szégyenként visszatart attól, hogy olyasmire vállalkozzam, aminek sikerében kevésbé vagyok biztos, már csak a társaim biztonságának érdekében is. Barbon nem emelt szót ellenem, de természetesen épp elég liberális széplélek ül közöttünk, aki ha igazán megerőltetné magát, állíthatná, hogy bántalmazom őket.
        Elvárásaim mostanra, akár fogalmazhatunk úgy is, hogy megszűntek, pedig aligha volna érdemes nem épp Quintont megjelölnöm a csalódás mértékegységének - ez az egész tanév legalább három quintonnyi nepotizmussal és értelmetlen egyenlőségi propagandával ajándékozott meg bennünket. Eleinte még csak-csak remélhettem, hogy a vendégek majd a színvonal emelkedéséhez vezetnek szigorúbb tanrendjeikben őket a haladásra kényszerítő mentalitásukkal - ez a remény mostanra, akár ügyetlen és túl lelkes alkimista kezében a higany, úgy elillant, mintha sosem lett volna. A szégyen az persze megmarad, abból mindig bőven marad, és ha kis hiányát is éreznénk, elég végigtekinteni a csoport összetételén - bármelyikén, amelyikben épp vagyunk.

        Tisztán értem, hogy Romanov professzornak kötelessége az elesettek ápolása, és hogy a kafarnaumi úton egészen olcsó a hazudott empátia gyengébb képességű embertársaink felé (mintha ezzel el is ismernénk, hogy a pozitív diszkrimináció épp csak annyira kegyes, mint eltagadni a lehetőséget valaki elől, hogy hibáit megismerje) - de ennek ellenére kifejezetten idegesít ez az alázatossága azon diákok iránt, akik arra sem érdemesek, hogy az ajtót kinyissák előtte. Ishida sensei biztosan emlékeztetne most a közösség szolgálatának valódi kvintesszenciájára, de én igencsak messze vagyok a sensei türelemtől, és a hetedik éve tartó megvetésemnek is készíthetnék egy edényt akár mindazok számára, akiket az általam preferált és megálmodott 'Tiltott Rengeteg' házba kellett volna a Süvegnek osztania. Ez a probléma mostanra legalább megoldotta volna önmagát.. Bár Jenkins és Tuffin legalább a hallgatásban kitüntetik magukat, ha egyéb kiválóságnak híján is vannak.
        Hamarosan elérkezik az idő a tárgy megformázásra - de már tudom, hogy el fogok térni a megrajzolt mintától. A görbe kis vonalak nem tűnnek elég.. fenségesnek egy olyan fontos fegyver számára, amelyet díszíteni szolgálnának, és ettől rögtön elfog valamiféle halvány megérzése a kudarcnak ismét. A jelenlévők bizonyára már úgy távoznak ebből az intézményből, hogy meggyőződésükké tették, hibázni emberi dolog, sőt, már-már elismerendő bonding, de rajtam nem fogott a Roxfort hazudott, messziről bűzlő esélyegyenlősége. A valódi liberalizmus szükségesen kegyetlen a gyermekeihez, ha fel nem is falja őket: ha valóban mindenki egyenlő, akkor senki sem az. Talán érdemes volna ezt szem előtt tartanom a Tusával kapcsolatban is - nem okozna nehézséget a teremben ülő majd összes diák hirtelen kivégzése, amely többek között épp Romanov professzor érdeme, de.. Nos, a kétségeim hangjait ezúttal is a munkával fogom elnyomni. Erősebb vagyok önmagamnál is.. főleg a kudarcot langymeleg korszellemként felmentő empátia nélkül.

        Vigyázva veszem a kezembe a forró ötvözetet - bár biztos vagyok benne, hogy ez nem igényelné, hogy legyek tekintettel az érzéseire vagy a.. triggereire? Így nevezik őket, bár ennek a gondolata is szánalomra méltó - akkor biztosan, ha nem épp ilyesmivel dolgozom, ami a képességeim ellenére is megköveteli a precizitást. Az első pillanatban még érzem hőfokát, aztán igazítom utána a tenyerem és ujjbegyeim felszínét: sosem tartottam talán még így csodát, ilyen.. könnyen, mégis, ilyen megindítóan. Az első naginatám okozhatott hasonló megindultságot, és kis híján most is az arcomhoz érek, hogy a letaglózó eufóriában a fülem mögé simítsam a hajam.
        Olyannak tűnik, mint egy rég elveszett játék, amelyet most leltem meg - úgy hajlik és formálódik a kezem nyomán, akár az elmém kívánsága szerint a testem. Szoros azonosságot érzek az anyaggal: talán én is ötvözete vagyok a mágiának és természetnek, ha ezek nem is válhatnak el egymástól soha igazán. Mikor közelebb hajolok hozzá, rögtön érzem, hogy az arcomra nem ügyeltem, de mégsem tudok ellenállni a teremtés kicsi, de lelket betöltő folyamatától.

        Csak mikor már a charm nagyja elkészült, felvette a maga vércsatornáit a körmeim formái után - hogy majd kintsugivá egy másik foglalkozás tegye, mintegy kritikaként arra a közegre, amely formálja, és amely nem érti a sérülés mélységét, nem él együtt vele, csupán ünnepli - csak akkor veszem észre a számomra még idegen lány tekintetét. Nem tudom, mennyit értett az egészből, és ez valóban nem kritika az azt amúgy is aligha elérő oktatását illetően (látva a legtöbb francia hallgató csoportmunkára vagy küzdelemre mutatkozó igényét): de nem fordulok el tőle, ahogy Barbon pillantása elől sem. Sok minden miatt érzek szégyent - ennek az országnak a kishitűsége, nagyságot felzabáló középszerűsége, diákjainak butasága miatt, de a képességem, vagy épp származásom nem tartozik ezek közé. Traverse is csak tanult belőle, és mindig örömmel tölt el egy konfliktus: a konfliktus az, amelyben erősödnek az emberi kapcsolataink.
        Az óra végén magam is odalépek, hogy megmutassam Romanov professzornak az elkészített, talán a hozzám kevésbé illően gazdag díszítésű charmot Amaterasuról - biztos vagyok benne, hogy őt nem gátolja a munka értékelésében egy másik korszak vélt propagandája. Nem mintha gondot okozna bármi külső erőnek leigázni Angliát.. de talán ezek miatt a vidám gondolatok, vagy a nyelvtudás csekélysége miatt nem értem Fuentes mondatait, csak az indulatot, amelyet gerjesztenek. Ki tehetségében nem tűnik ki.. a feltűnést választja, ha már az amerikaiak nevelték. Büszkék lehetnek rá, ahogy mi is a vélt liberalizmusunkra: kitüntet minket ez az évezred, ha az előzőt már mindketten elvesztettük.

[Alkímia óra - VI.-VII. évfolyam]

Alkímia óra - VI.-VII. évfolyam

2005. 09. 29. csütörtök délután
közvetlen a Griffendél-Mardekár mérkőzés előtt

Az óra utolsó tizenöt perce hamar eltelik – hamarabb, mint ahogyan néhány hallgató végzett volna a munkával.

- Köszönöm szépen a figyelmet és a munkát. A következő héten fémötvözetek szétválasztásával fogunk foglalkozni. Kérem, hogy addig olvassák el az alkímia ősi művészete és tudománya negyedik fejezetét. – különösen, akik idén tanulnak először alkímiát. Nem épp a leghálásabb feladat ilyen különböző szinten lévők oktatása, mert csak sejtéseim lehetnek arról, hogy kinek számít túl könnyűnek az anyag, és ki az, aki még nem tudott felzárkózni a szintre.

Összeráncolom a szemöldökeimet, amikor az egyik amerikai diák, ha jól emlékszem, Fuentes a neve, egy igen sajátos, de nem pont szerencsés gesztussal ajándékoz meg. Akadtak morbidabb alkotások, de egyik se személyesen nekem szólt. Nem tudom hova tenni ezt az ajándékot, ahogyan a fiú viselkedését is. A karma ennél sokkal furfangosabb módon működik, jelen esetben biztos vagyok benne, hogy semmivel sem érdemeltem ki a provokációt. Talán nem is velem van gondja a diáknak, hanem valami más problémája van.

Nem értem a spanyolját, de azt érzem, hogy semmiképp se lehet pozitív, ami kiszalad a száján. Megköszönöm a sajátos ajándékát, és csak azután nézem meg alaposabban, hogy már az ajtón kívül van. Még épp elkapja a tekintetem, ahogyan Mr. Barbon meglegyinti a tarkóját. Szólnom kéne érte, de tudom, hogy nem fogok. Elegendő lesz, hogy jelzem a problémát Madrigal igazgatónak. A legjobbnak azt látom, ha nem veszem fel a provokációt, és nem öntök olajat a tűzre.

Tanítani jöttem ide, hogy átadhassam a tudásom. Semmiképp sem szeretnék senkit kizárni belőle, aki erre igényt tart. De ha nem változtat ezen a modoron, akkor nem fogom szívesen látni az óráimon.

A gondolatokból Ms. Salamanca zökkent ki, miután eltolom az ajándékot. A Beauxbatons diákjai egyértelműen magasabb szinten vannak, mint a többiek, egy-egy amerikait kivéve. Tudom, hogy nehéz lesz lenyűgözni őket, és jogosan kérik számon tőlem, ha az oktatásom minősége nem éri el az övéket. Segített a levelezésem a volt professzorukkal, hogy legalább azt átlássam, nagyjából milyen ismereteik lehetnek.

- Feltétlenül számoljon be az eredményekről, Ms. Salamanca. – mosolygok rá az asztalom mögül. Tényleg kíváncsivá tesz, hogyan fog működni neki az ötvözet. Különös öröm az, hogy a tanultakat máris felhasználja valamire, ami fontos neki. Főleg, hogy az mediatikai jellegű.

- Bizonyára viccelt. További szép napot Önnek. – köszönök el tőle, hogy a következő órámat az értékelésekkel töltsem.

Anne-Rose Tuffin

Örülök, hogy a nyári olvasmányok nem voltak hiábavalóak. A munkája nem tökéletes, de első próbálkozáshoz képest jól teljesített. További gyakorlással és rutinnal biztos vagyok benne, hogy képes lehet hozni a tökéletes eredményt. Bár nem gondolom, hogy szándékos volt, a tanórát viszont zavarta – kérem, ha nem szeretné, hogy külön ültessem Önt barátnőjétől, a továbbiakban figyeljen jobban az óra rendjére.

A tanórán megjelent: 5 pont

Minden körben írt: 10 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Chikara Tetsuya

Az elsők között végzett a munkával, a készített ékszer pedig mutatós darab, de szerintem Ön is tudja, hogy nem tökéletes. A hőfokra érdemes jobban odafigyelni, illetve nem kísérleteznék a fülbevalók törésével és hajlításával. Néhány alkalmat biztosan ki fog bírni a mágiája, de nem lesz tartós.

A tanóra alatt illetlenségnek tartottam megkérdezni, de tudja-e a nevét annak, aki a lábát készítette?

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Inés de Saint-Vinant

A gyakorlati feladattal sajnos nem sikerült végeznie a tanóra végére. Amennyiben oktatási módszeremmel kapcsolatban van észrevétele vagy kritikája, kérem, jelezze számomra; minden építő jellegű visszajelzést örömmel fogadok.

A tanórán megjelent: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Lolita Delacour

Az óra gyakorlati részén kiszabott feladatot sajnos nem tudta befejezni, amit nagyon sajnálok. Az elméleti részen adott válaszai azonban kifejezetten alaposak és színvonalasak voltak. Kifejezetten bátorítanám Önt arra, hogy foglalkozzon tudományos jellegű témákkal, mert láthatóan megvan hozzá a készsége és az érdeklődése is.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 10 pont

Érdemjegy: nincs

Miguel Fuentes

Az órai munkája kiváló, de ezt minden bizonnyal Ön is tudja. Nem szerepel a neve az eddig alkímiát tanultak címsorában nálam. Ha valóban most kezdte, akkor érdemes foglalkoznia vele. Tehetsége van.

Ugyanakkor nem mehetek el szó nélkül a stílusa mellett, ami az órai megjegyzéseihez társult. Nem tudom meghatározni, hogy személyemmel, esetleg a tanóra minőségével van-e problémája. Ha ez áll a háttérben, akkor kérem, jelezze nekem. Ha valami más a probléma, és segítségre vagy tanácsra van szüksége, akkor is szívesen meghallgatom.

Szeretném megkérni, hogy mellőzze a későbbiekben, hogy olyan nyelven szól hozzám, amelyről tudja, hogy nem értem, ez ugyanis sem a közös munkát, sem a kommunikációt nem segíti.

Az órai teljesítményét K (Kiváló) érdemjeggyel értékelem. Ettől függetlenül Madrigal professzor már várja Önt az általa kiszabott büntetőmunkára.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Solace Barbon

Munkája hibátlan, nem tudok belekötni, és az alkahest említése is érdekes volt. Látszik, hogy már van előképzettsége a tantárgyamból.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Siddhartha Suduri

Sajnos a gyakorlati feladattal nem sikerült végeznie óra végére, pedig kíváncsi lettem volna arra, hogy mit fog alkotni.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Варвара Чернов

Работа для первого раза — превосходная. Насколько я вижу, вас нет в списке учеников Ильверморни, изучавших алхимию, мисс Чернов. Изготовленная вами чернильница эстетична и с художественной точки зрения. В следующий раз, однако, стоит дольше перемешивать смесь.

Что касается вашего замечания о Чернобыле — в теории оно очень интересно, однако я почти уверена, что на месте катастрофы не было волшебников.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Megjegyzés: A tanórát nem vette fel. Kérem az adminisztrációt, hogy pótolják az utólagos tantárgy feliratkozást és írják jóvá az adminisztrációs terhet (-10 pont).

Alma L. Remington

Az elkészített medálra méltán büszke lehet. Figyeltem munka közben, és nem láttam, hogy bármilyen nehézséget okozott volna a feladat végrehajtása. Feltételezem, hogy Oakley professzor óráján is hasonló precizitással dolgozik. Joggal lehet magabiztosabb a tudásával és a képességeivel kapcsolatban, a munkája ezt maradéktalanul igazolja.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Daphné D'Aboville

Bár az óra elméleti részéhez nem fűzött megjegyzést, a gyakorlati részen tanúsított munkája megcáfolta Önt. Öné a kevés K érdemjegyek egyike. Bárkinek is szánta a karkötőt, biztosan boldog lesz tőle. Érdemes jobban elmélyednie a szakterületen, láthatóan van érzéke hozzá.

A tanórán megjelent: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Holden Echohawk

Sajnálom, hogy nem készült el az órai munkával, pedig mindenképpen érdekes lett volna a nyílhegy. Kérem, jelezze, ha egy másik alkalommal ismét megpróbálkozott volna vele.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Maisie Jackdaw

A gyakorlati résszel sajnos nem készült el időben, és a figyelme is többször elkalandozott. Amennyiben ismét megpróbálná a jövőben, kérem, jelezze – a rendelkezésre álló idő jobb kihasználása érdekében nyugodtan hozhatja az elkészítendő tárgy tervét előre.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Ophelia Langley

Nem tudta befejezni a testékszert a rendelkezésre álló idő alatt. Amennyiben egy másik alkalommal újra megkísérelné, kérem, jelezze.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Gemma Jenkins

Ahogyan azt már barátnőjének is említettem, a tanórát, különösen az elejét zavarta. Nem gondolom, hogy szándékos volt, ettől függetlenül kérem, hogy ezt a következő órán mellőzze. Maguk már nagykorúak. Igyekszem felnőttként kezelni Önöket, és nem szeretném szétültetni Önöket.

Ettől függetlenül a munkája kielégítő. A tanácsaimat a gyűrű elkészítésével kapcsolatban szépen felhasználta, az eredmény magáért beszél.

A tanórán megjelent: 5 pont

Minden körben írt: 10 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 10 pont

Érdemjegy: V

Orin Morgenstern

Nehéz szavakat találni arra, amit láttam. Az első pillanattól kezdve pontosan tudta, hogy mit szeretne csinálni, és hogyan fogja ezt végrehajtani, és mindezt pont úgy, mintha már évek óta ezzel foglalkozna.

Tudom, hogy eredményei mögött kemény munka van – de azt is, hogy Önben természetes módon bújik meg a megértés, az érzék és a tehetség. Megtiszteltetés Önt tanítani, Ms. Morgenstern.

A tanórán megjelent: 5 pont

Késett: -5 pont

Elmélet: 5 pont

Gyakorlat: 15 pont

Érdemjegy: K

Sebastien Lacroix

Az elméleti tudása meghaladja a korosztályáét. Erre utal az, hogy a Magnum Opust és a Fehér Követ említette, ami nem annyira ismert, mint a kész és tökéletesített Bölcsek Köve.

Sajnálom, hogy a gyakorlati feladattal nem sikerült időben elkészülnie.

A tanórán megjelent: 5 pont

Elmélet: 5 pont

Érdemjegy: nincs

Rokuro Ishida

Az óra alatt nem volt rá alkalmam, hogy megkérdezzem. Mit jelentenek a növénytámaszra írt kandzsik? Amennyiben valamilyen extra mágikus tulajdonsággal tudta felruházni őket, akkor kérem, számoljon be róla, érdekel az eredmény.

Tudom, hogy csupán ebben a tanévben tartózkodik nálunk. Amennyiben viszont azon gondolkozik, hogy főiskolai tanulmányait valamelyik intézményünkben (a Godrikon vagy a Mandragórán) kezdi meg, akkor figyelmébe ajánlom a kurzusaimat, hátha talál köztük érdekeset. A roxforti tananyagnak nem része, felsőoktatásban azonban tanítok távol-keleti alkímiát (ahogyan keleti gyógyászatot is).

NJK, nem gyűjt pontot

Érdemjegy: V

Maria Teresa Salamanca

Örülök annak, hogy a tanultak máris hasznosak lehetnek. Ahogyan azt az óra végén is mondtam, kérem, feltétlenül számoljon be arról, hogyan működnek az elkészült ujjak. Amennyiben nem elégedett velük és tökéletesíteni szeretné őket, jelezze számomra, és megnyitom a labort a munkára.

NJK, nem gyűjt pontot

Érdemjegy: V

Igazolatlan hiányzás:

Enver Nebelwald – -10 pont

Heliodora Haseltine – -10 pont

William Ashford – -10 pont

Orville Morris – -10 pont

Venus Llewellyn – -10 pont

Griffendél 120 pont

Hollóhát -10 pont

Hugrabug 70 pont

Mardekár 40 pont

[Medimágia - fakultatív foglalkozás]

Medimágia - fakultatív foglalkozás

2006. 05. 13. szombat délelőtt

Heti egy nap.
Ennyi volt a vállalásom, amikor pontosan egy éve McGalagony professzor javaslatára elvállaltam, hogy megkezdem az alkímia oktatását a Roxfortban. A csütörtöki napokon kívül aztán még több nap látott vendégül, mintha csak Fawley szellemes, de egyszer már beigazolódott jóslatára akarnék tudtomon kívül rákontrázni; ott szurkolok a kviddics lelátókon a csapatoknak, egyszer még a diákok között is, Oakley professzor helytelenítése ellenére is, és lelkesen várom a Próbákat is, hogy minekután a Durmstrang többet nem kíván részt venni benne, a Roxfort bajnokainak szorítsak. Bár vélhetően akkor is Ms. Scrimgeournek és Mr. O’Harának szurkolnék, ha a néhai iskolám boldogítaná ezeket a falakat az amerikaiak delegációja helyett.
Nehezen maradok egyhelyben a Próbák során. Nem számít, hogy a családom mit akart, én viszont már gyerekkorom óta tudom, hogy mi a hivatásom, és hogy gyógyítani akarok. Az alkímia se más, mint egy eszköz arra, hogy segíteni tudjak másoknak. Legszívesebben a gyógyítói sátrakban töltöttem volna mind a két próbát Ms. Pomfrey mellett, hogy mielőbb szavatolni tudjam a próbákon megsérült diákok épségét, és azonnal ugrottam volna, ha szükség van rám. Poppy azonban megoldotta nélkülem. Lenyűgözőnek tartom a Roxfort javasasszonyát, hogy egyedül képes volt ezeket a kríziseket levezényelni, és ilyen jó munkát végzett nem csak a bajnokokkal, hanem az évek alatt minden más sérülttel is. Diák koromból (igen, arról az egy évről beszélek, amit itt töltöttem, mielőtt eltanácsoltak volna) nem egyszer tettem én is látogatást nála a folyosón történt incidensek után, hogy aztán egy fejcsóválás és némi rosszalló ciccegés után lássa el a sérüléseimet. Hasonló fejcsóválást kaptam akkor is, amikor előálltam neki az ötletemmel, de most mégis itt van azért, hogy segítsen a foglalkozás levezetésében. Illene egy medimágusnak öt fele figyelni egyszerre, tudom, de ebben nem verhetem le Pomfreyt…
Valami mindig visszahúz ehhez a helyre, ezúttal pedig a gyógyítás iránti elkötelezettségem az. Biztos vagyok abban, hogy a diákoknak bőven van jobb dolguk ezen a szombati délelőttön, alig valamivel a kviddics és a Tusa döntő előtt, mint még több órára járni, főleg, ha fakultatív az egész. Ugyanakkor biztos vagyok abban is, hogy lesznek olyan diákok, akik legalább elgondolkoztak már azon, hogy a gyógyítói út nekik való. A tudás pedig olyan érték, amit mindig érdemes gyarapítani.
A már jól ismert laborból ezúttal eltűntek a padok és a legtöbb szék. Nincs most szükség a rézedényekre, mérlegekre, üvegcsékre és egyéb eszközökre sem.
- Üdvözlök minden érdeklődőt. A mai foglalkozáson a mágikus elsősegély alapjaival foglalkozunk, tehát azzal, hogy mit tegyenek akkor, ha baj történik, de egy medimágus, egy professzor, vagy épp Madam Pomfrey nem ért még oda. – biccentek egyet a javasasszony felé, aki a diákok másik oldalán várakozik. A jelenlegi öltözetem eltér attól, amit már megszokhattak tőlem az alkímia foglalkozások alatt. Úgy tartottam helyesnek, ha most a Szent Mungo-s, világoszöld, gyógyítói taláromat öltöm fel, hiszen most nem csak tanárként, hanem gyógyítóként is jelen vagyok. Persze most nem tartanék itt, ha Oakley professzor annak idején, a legsötétebb napjaimon nem nyújtja kezét felém, és nem segít akkor, amikor erre a legnagyobb szükségem volt. A tőle kapott Aszklépiosz botja most is ott függ az egyik falon, ott, ahol a tanári asztalom szokott lenni.
- Nem várom el senkitől, hogy teljes értékű gyógyítóként viselkedjen. Éppen ellenkezőleg, szeretném, ha első sorban a helyzetek felismerésére és elemzésére koncentrálnának. Nem mindig az a jó, ha maguk oldanak meg egyedül mindent, és néha egy-egy beavatkozással többet ártunk, mint segítünk. – gondosan válogattam össze a feladatokat, és nem gondolom, hogy lenne közöttük olyan, amit ne tudnának megoldani. Persze egy ilyen környezetben nem ér az a stressz, mint élesben.
- Kérem, alkossanak két-három fős csapatokat és válasszanak csapatnevet. Aztán válasszanak egyet a terem különböző pontjaira helyezett oktatóbábuk közül. Mindegyik bábu egy-egy szimulált esetet mutat be. A bábukat úgy bűvöltük meg, hogy azok reagálnak a kérdéseikre és bizonyos beavatkozásokra is. – suhintok egyet a pálcámmal, mire a terem öt különböző pontján öt különböző bábu jelenik meg, különböző szituációkban, különböző problémákat szimulálva.
- Az első körben azt szeretném kérni Önöktől, hogy mérjék fel a helyzetet. A másodikban kezdjék meg az ellátást. Használhatnak varázslatokat, józan észt, és bármilyen eszközt, amivel jelenleg rendelkeznek. Ne feledjék, éles helyzetben vélhetően nem egy jól felszerelt gyógyítói teremben vannak. – szerintem még Pomfrey se hord magával mindenfelé egy véletlenszerű fiola pótcsont rapidot.
-  Végül stabilizálják a betegüket, fejezzék be az ellátást és adjanak zárójelentést. Ez foglalja össze, hogy mit láttak, milyen beavatkozásokat végeztek el, mire jutottak, és mi az, amit inkább medimágusra bíznának. Ha készen állnak, akkor alakítsák meg a csapataikat és kezdjék meg a munkát. Mindenkinek sok sikert! – egy aprót biccentek a diákok felé egy laza mosollyal, mielőtt hátrébb lépnék és figyelném a csapatok megalakulását. A továbbiakban a csapatok között sétálva fogok segíteni akkor, ha erre szükség van.

Elso eset

Az arctalan bábu a földön ül közvetlenül egy felborult üst mellett, és jobb csuklóját szorongatja. Csuklóján pirosas, égés-szerű elszíneződés látható. Talárján zöld színű bájital szennyeződés csillog. Az arctalan fabábu időnként megpróbálja óvatosan felemelni a kezét, de erre csak fájdalmasan felszisszen.
Azoth Ligatura Ossarium (ALO)

Masodik eset

Ez a bábu a földön fekszik egy elgörbült végű seprű mellett. A bal bokája egészen természetellenesen áll. Kezeit halántékára emeli, és alig hallhatóan motyog valamit arról, hogy csillagokat lát.
foglalt

Harmadik eset

A terem egyik sarkában kapott helyet. Valahogy hűvösebb a levegő körülötte. Feltűnő lehet, hogy ebben a sarokban félhomány uralkodik annak ellenére is, hogy a kastély talán legnapfényesebb tantermében vagyunk a gyógynövénytan után. A bábun látványos sérülés nincs, de sápadtnak tűnik és reszket.
Loko kezei

Negyedik eset

A bábu kisebb, mint a többi, valószínűleg még gyerek lehet. Egy, a fal mellé tolt padon ül, és erős, megállíthatatlan csuklás kínozza. Minden egyes csuklása után apró, színes szikrák pattannak ki a füléből, a szemöldöke pedig (ami természetesen fából van) időnként természetellenes módon csúszik fel a homlokára..
Lelkes Brokkolik

Otodik eset

A bábu egy széken ül, és teljes meggyőződéssel azt állítja, hogy a bal füle fáj. Eközben azonban a jobb térdét fogja, és a bal könyökén látható valamilyen lilás színű elváltozás. Bármilyen kérdés esetén más és más testrészt nevez meg, hogy éppen mije fáj. A nyakában egy túlméretezett, aranyból készült amulett lóg.
Maginficent Mandrake

Hatodik eset

A földön kuporogva fogja a fejét a bábu. Mellette a földön egy összetört virágcserép, illetve némi nedves föld található. Jobban megnézve a karjain apró karcolásnyomok vannak. A többi bábuhoz képest nagyon hangosan, már-már kiabálva válaszol a kérdésekre.

Hetedik eset

Ugyan nyugodtnak és higgadtnak tűnik ez a bábu, aki egy könyvespolc mellett várakozik. A kezében azonban egy hatalmas könyv található, amit a kérdésekre válaszolva elmondja, hogy nem képes elengedni. Egyre inkább fájlalja a kezét. Ujjain papírvágások nyoma láthatóak, illetve duzzadásra utaló jelek.
Apostles of Vecna

Nyolcadik eset

Egy tükör előtt ücsörögve nézi magát. A feje foltokban azonban láthatatlan. A kezében egy kenőcs van, ami valamilyen pattanástalanító kenőcsöt tartalmaz. Időnként felszisszen a fájdalomtól.

▪ A foglalkozás 3 körös és teljesen fakultatív jellegű
▪ Minden körre két hetes határidő várható
▪ Egy körben kétszer is lehet posztolni
▪ A következő tanári reag várható OC ideje: 2026. 05. 30. szombat
▪ Használjatok nyugodtan ismert varázslatokat, vagy kísérletezzetek újakkal! Ebben ingame segítséget kaptok. Legyetek nyugodtan kreatívak a megoldásban (és a csapatnév terén is)!
▪ Két-három fős csapatokban próbáljátok megoldani az eseteket. Ha már egy csapat foglalkozik az egyik esettel, azt más már ne válassza. A reagok címében emeljétek ki a csapatnevet, és hogy melyik bábuval foglalkoztok.
▪ Nem hiszem, hogy lesz ilyen, de ha még sem elég az 5 eset, akkor szóljatok és kiegészítem.
▪ Az első körben próbáljatok megfigyelni. Beszéljetek nyugodtan a bábukkal, kérdezzetek, vizsgáljatok, reagálni fognak.
▪ A bábu NJK-k a leírt dolgokhoz hűen mozgathatóak, beszéltethetőek.
▪ Bármilyen kérdés/kérés esetén keressetek bizalommal!
▪ Ha egy csapat lefoglalna előre egy esetet, akkor nyugodtan jelezze nekem pm-ben vagy DC-n., hogy lestoppolnák.
▪ Más diákok megszólítása esetén kérlek, emeljétek ki a neveket a megfelelő színkódokkal.

#BD2118 (Griffendél), #557105 (Mardekár), #1d4d9d (Hollóhát), #EFB521 (Hugrabug), #5e418b (Ilvermorny), #4F80C0 (Beauxbatons)

[Lolitával]

Fakultatív medimágia óra Magnificent Mandrake csapat, 5. bábu

Csapattagok

2006. 05. 13.

Tulajdonképpen teljes mértékben rám vall, hogy szabadidőmben, amikor nem épp Lolitával tanulunk közösen a R.A.V.A.S.Z. vizsgákra, akkor is valamilyen tanulással kapcsolatos tevékenységet végzek - még ha ez most fakultatív is. Meglehetősen ideges vagyok miattuk, még ha logikusan nézve nincs is mitől tartanom, de mégis, rengeteg mindennel érzem magam így a tanév végével kapcsolatban. Jobban szeretem ilyenkor… lefoglalni magam.
Bár abban nem vagyok biztos, hogy a medimágia feltétlen nekem való lenne, valami, amit szeretnék illetve adott esetben tudnék csinálni, legalábbis ezt a részét, amit Romanov professzor és Madam Pomfrey végez, minden bizonnyal nem. De ennek ellenére ilyen alapvető dolgokkal, mint az elsősegély, fontosnak tartom tisztában lenni, illetve tudom, hogy apa is nagyon fog örülni, amikor megírom majd neki… bár ezt elsősorban most magam miatt csinálom.

Úgy veszem észre, egészen sokan jelentünk meg a mai foglalkozáson még annak ellenére is, hogy nem kötelező, például meglepően sokan képviseltetik magukat az alsóbb évfolyamok diákjai közül is, illetve a mi évfolyamunkról is itt vannak többen, például Annie, akinek mindig örülök. Figyelmesen hallgatom Romanov professzor instrukcióit a feladatról, meglehetősen érdekesnek hangzik, és újfent nagyon örülök, hogy lehetőségünk volt tőle tanulni az itt töltött évünk során. Nem véletlenül lett, Oakley és Longbottom professzorok mellett az egyik kedvenc tanárom az itt tartózkodás során, mert mindamellett, hogy az óráit is rendkívül élveztem és hasznosnak tartottam, egy olyan embernek tűnt számomra, aki valóban szívesen adja át nekünk a tudását. Egy pillanatra a mellettem lévő Rokura nézek, amikor a professzor magát a feladatot ismerteti, mert ez határozottan olyannak tűnik, ami egészen testhezálló neki, talán ennél már csak az lenne jobb, ha valahogyan növények is szerepet kapnának benne.

- Leszünk együtt? - kérdezem tőle egy kedves mosollyal, bár inkább csak megerősítésképpen, mert azért azt hiszem, elég biztos lehetek a válaszában. - Rád bízom a csapatnevünket - teszem hozzá, miközben elindulok, hogy szemrevételezzem a kihelyezett bábukat, hogy melyiket válasszuk. Valahogy van egy olyan érzésem, hogy Roku nem szeretné például az egyes, vagy a kettes esetet, mert azok túlságosan könnyen megoldhatóak lennének - bár természetesen, ha éles helyzetben lennénk, mindenképpen felmerülhetne az is, hogy nem feltétlenül olyan egyértelműek ezek az esetek, mint ahogy első ránézésre tűnnek. Ott biztos jobban is aggódnék - itt némiképp segít az, hogy ezek csak szimulált esetek, bábukkal, és nem múlik rajta senkinek az élete, ha nem sikerül idejében rájönnünk a megoldásra.

- Mit szólsz ehhez? Szerintem ez tetszene neked - állok meg az ötös eset előtt végül, és bár a virágcserép miatt a hatoson is elgondolkodtam, de azért, Roku feltehetően növénymérgezéses tüneteket is biztosan látott már, így abban nem lenne semmilyen újdonság. A kezemben egy pergamennel, ha szükséges lenne jegyzetelnem, figyelmesen nézem a bábut, ami azt mondja, hogy a füle fáj, de mégis a térdét fogja, de mintha… a könyökét ütötte volna be? Feltéve persze, ha valóban sérülés okozta azt a lila elváltozást. Illetve az amulett. Talán első körben ezek, amik feltűnőek.

- Szóval… Romanov professzor először helyzetfelmérést kért - még mindig nem szeretek beszélni az órákon, és most is kissé furcsa érzés, de… tényleg szeretném jól csinálni, ha már itt vagyunk, így igyekszem erre koncentrálni inkább. - Úgy látom… - itt pár másodpercig nézem a bábu mellkasát, hogy vesz-e levegőt illetve ha igen, akkor hogyan teszi azt. - …hogy a sérültünk lélegzik és eszméleténél van. Ez talán első körben… jó, te mit gondolsz? - nézek Rokura. Súlyos sérülést vagy elváltozást nem látok rajta, ami nagyobb aggodalomra adna okot, és aminek az ellátásával bizonyára elsőként akarnék foglalkozni, ha ez valóban egy éles helyzet lenne. - Az állapota stabilnak tűnik, bár mintha zavart lenne. Emlékszik arra, hogy mi történt önnel? - teszem fel a kérdést ezúttal a bábunak, és várok a válaszára. Talán fontos lehet felmérni, hogy mi az, aminek tudatában van, ami esetleg adhat nekünk további kiindulópontot.

Medimágusi Fakultatív óra

2006.05.13.
Lelkes Brokkolik csapat
4. bábú

"Opcionális, tehát nem kötelező" - olyan Deja vu érzésem van Eperke ezen mondatával kapcsolatban, melyet cigizés közben próbált elmagyarázni és érvekkel alátámasztani nekem. Sajnos a dohány okozta légúti irritáció miatt csak közepesen tudok az érvelésére figyelni, miszerint miért nem kellene megjelennünk - vagy legalábbis neki - ezen az órán. De hát mostanában a rengeteg tanulás - és más egyéb miatt - elég kevés időt tudunk együtt tölteni, na meg ez egy igazán hasznos órának ígérkezik, de ezt neki is kifejtettem, természetesen két fuldokló roham között is, nem csak a beszélgetés kezdetén, amikor felsoroltam, miért érdemes eljönnie. A fakultatív bájitaltan óra is ooolyan jól alakult ugyebár. Hihi.

Szóval így esett a nagy eset, hogy itt vagyunk mindketten, most elmentem összeszedni legkedvencebb - és egyetlen - Eperkémet, nehogy elkéssen, nehogy véééletlen eltévedjen a kastélyban és ne érjen ide. Mondjuk tisztában vagyok vele, hogy miután már rábólintott, nem fog cserben hagyni, de idefele úton tudtam kiselőadást tartani neki a legutóbb olvasott könyvemből. Nem is igazán értem, egy év után miért lepődik meg ezen - pedig Barcelonában még a kezébe is adtam egy könyvemet, az arca minden pénzt megért - és milyen hitetlenkedő pillantásokat tud lövellni felém amikor azt ecsetelem, hogy a két főszerepló milyen módokon forgatta a paplant a hálóban, egy kocsmában vagy épp a csillagos ég alatt.

Na de koncentráljunk, állítólag ez egy hasznos tulajdonság, ahogy ez az óra is igencsak hasznosnak ígérkezik.

- Aaaaa, elsősegély nyújtás! Mondtam én, hogy ide megéri eljönni, és hogy jó lesz! - nézek rá a naugyeénmegmondtam vigyorommal, miközben vidáman integetek Daphnak, Héziméznek, Gemmarának, Malnak és igazából mindenkinek, aki eljött.
Szerintem Eperke teljes frontális meztelenséggel nincs meggyőződve arról, hogy ez az óra neki is hasznos lehet, nem csak nekem.
- Figyi, ha megharap egy sárkány, vagy a fejemre esik egy féltégla, akkor kinda tudni fogod, mit csinálj velem - súgom neki, bár csak ahogy kimondom a szavakat jövök rá, hogy nem feltétlenül fogja értékelni a felmerülő gondolatot sem. Nnna mindeeegy. Utána inkább befogom a lepénylesőm, Romanov profnál már amúgy is sikerült kicsit kihúzni a gyufát a Gemsterrel való kriminális viselkedésünkkel, úgyhogy most moderálom magam. A medimágia amúgy is jobban az én területem, mint az alkímia, úgyhogy most majd jól megmutatom. Azért váltok egy sokat sejtető hajósmesteri pillantást griffes bestiemmel, ahogy a mardekáros sztárpáron elidőzik a tekintetem. Örülök neki, hogy összejöttek a dolgaik és talán valamennyire én is hozzájárultam a sikerhez. Egy hangyányit... egy pötit... egy egészen icipicit.

Na de! Feladat. Szimuláció. Kircsi, az menni fog. Körülnézek az alakuló csapatokon, majd találkozik a pillantásom Hézimézével és széles vigyorral ragadom karom Eperkét, hogy odavonszoljam magammal a hugrás lányhoz.

- Szevasz tavasz Hézi, szeretnél velünk lenni? - persze látom itt van Ajax is, de ő ma fekete bárányosat játszik, vagy én nem tudom. Persze ha Hézi akar fehér bárányként a képletes fekete lenni - no offense, no racism - akkor majd alakítunk valamit Eperkével, de örülnék neki, ha bebúrhatnék egy másik medimágus palántát. Daph amúgy is Rokuval van, meg valamiért Halloween óta kényelmetlenül érzi magát Eperke közelében, úgyhogy ez egy olyan hajó, amit nem kell erőltetni. Kezdek nagyon felhypeolódni a feladaton, Madame Pomfreyra való tekintettel visszafogom magam. Bár mostanában nem mentem az agyára, hogy a fején pörögtem - volt most elég sok más a tálcámon - de ismer, mint a rossz pénzt és azért kicsit biztos örülni fog, hogy nyugta lesz tőlem és a végeláthatatlan energia túltengésemtől. De tök cuki, mert sosem zavart el, mindig válaszolt a kérdéseimre, ami valljuk be, nálam néha elképesztően nehéz. Nadenade, kezdjünk bele a feladatba.

- Uuuuu, mit szóltok ahhoz a négyeshez? Az olyan gyerekforma, az meg már majdnem olyan mint egy cuki kis lény, nem? - minta anya lennék kéremszépen, a gyerekem biztos tudna vezényszóra ülni és feküdni. Jó, elég a poénkodásból, ideje kicsit megkomolyodni, de nem túlzottan, mert az ijesztő lehet egy ijedt személynek, szóval...
Ájjj, Héziméz emlékeztet, hogy valami csapatnév is kéne, mire én csak vonogatom a vállam, de Hézinek van ötlete, úgyhogy...!

- Lelkes Brokkolik, gyógyításra fel! - talán indokolatlanul is én vagyok a leglelkesebb lelkes brokkoli, de hát na hát na! Odagyűlünk a bábu köré, bár én először kicsit tétován állok. Nincs ötletem mit és hogy kellene csinálni, úgyhogy először megfigyelem a csuklós fülszikrázós szemöldök csúszást. Leguggolok jobb ötlet híján a bábu elé még mindig szélesen mosolyogva.

- Szevasz kicsi! Igazán sziporkázol ma! Mondd csak, fáj esteleg valamid? Mióta tart ez a csuklás? - egyszerre nem akarok túl sok kérdést feltenni, na meg hagyni kell valamit a többieknek is, de már megfogalmazódik egy differenciál diagnózis lista a fejemben, élén valamilyen anyag - khm Weasley Varázsvicc termék - elfogyasztásával. De kezdjük az alapoknál, hisz egy jó kórelőzmény az már egy fél diagnózis. - Van-e bármi más tüneted a... - hopp itt megint csuklik szegény -... szóval ezeken kívül?

Stay calm, I'm a healer

2006.15.23., Magnificent Mandrake csapat, 5. eset

 

Ugyan, mi jobb dolga lehetne az embernek egy kellemes májusi szombaton, mint hogy fakultatív különórán vegyen részt, méghozzá épp a medimágia témakörében? Nos, bizonyára számos nálamnál indolensebb és intellektuálisan kevésbé stimulált diáknak volna erre a kérdésre az enyémtől merőben differens válasza, ám jómagam kifejezetten örvendek a lehetőségnek. Már csak azért is, mert [color=#seagreen]Romanov professzorról[/color] meglehetősen pozitív impresszióim alakultak ki az itt eltöltött, időnként némileg redundánsnak tetsző hónapok során. Különös jelenségnek találom, hogy ez a kimért, analitikus és tiszteletet parancsoló fiatalember ugyanazon anyanyelven osztozik - természetesen, amennyiben helyesen detektálom az akcentuális és kulturális markereket - a cserfes, botránycentrikus és kérés nélkül is permanens verbális expanzióban szenvedő Chernovval.

Ironikus módon éppen ez utóbbinak köszönhetem, hogy ismét kommunikációs viszonyba kerültem Daphnéval, aki természetesen ugyancsak érdeklődést mutatott a foglalkozás iránt, így a lehető legnagyobb örömmel vállaltam, hogy elkísérem. Őszintén meglep, hogy négynél több diák is hajlandó részt venni egy ilyen programon ebben a Skóciától szokatlanul napsütötte, klimatikusan már-már élhetőnek nevezhető tavaszi időben. Talán a roxforti növendékek aktivitási szintje szezonálisan fluktuál. Ez természetesen nem változtat jelentősebben a róluk alkotott összképemen, még akkor sem, ha ez a fajta tavaszi élénkülés bizonyos növényfajokra is jellemző, a növényeket pedig -ezt minden túlzás nélkül kijelenthetem - kifejezetten nagyra becsülöm.

Általánosságban véve nem lelkesedem a csoportos munkavégzésért, elsősorban azért, mert a kooperatív feladatmegoldás statisztikailag is hajlamosít az egyenlőtlen munkamegosztásra, valamint a kommunikációs diszfunkciókra.  Az alma materemben efféle feladatok során rendszerint igyekeztem vagy olyan partnerrel társulni, aki kvalitásait illetően alkalmasnak bizonyult a közös munkára -gondolva, itt egészen konkrétan Barbonra -, vagy, amennyiben erre nem nyílt lehetőségem, kérelmeztem az individuális munkavégzést. Nincs annál békésebb állapot, mint amikor az embernek kizárólag önmagával kell konszenzusra jutnia, nem pedig másokat meggyőznie olyan evidenciákról, amelyeknek önmaguktól is nyilvánvalónak kellene lenniük. Jelen esetben azonban a feladatot intellektuálisan stimulálónak találom, emellett pedig itt van nekem Daphné, akivel - ha megengedhetem magamnak ezt a némileg szentimentális formulát - egyetlen perc sem érződik időpazarlásnak. Örömömre szolgál, hogy szinte azonnal felkér a párosodásra, gondolok itt természetesen nem másra, mint a közös munkára.
-Mi sem természetesebb-bólintok és az egyik ujjam alig érezhetően érinti a kézfejét. Szerencsére kedves partneremmel  már az általam legkritikusabbnak mondott területen is sikeresen dolgoztunk együtt,így okkal feltételezem, hogy most sem fog jelentkezni számottevő interperszonális diszharmónia, nem mintha a lány olyan személyiség lenne, akivel nehéz volna kooperálni.

A csapatnév kérdése ellenben okoz némi kognitív fennakadást. Az efféle kéréseket mélységesen feleslegesnek találom. Természetesen értem a rendszerezés logisztikai előnyeit, miszerint egyszerűbb egy csapatnév alá kategorizálni több diákot, mint mindegyikükre név szerint hivatkozni, de ettől még a procedúra nem válik kevésbé redundánssá.
-強さと健康?-kezdek hangosan gondolkodni, ám rájövök, hogy nem lenne célszerű minden szavában japán nevet választani, egyrészről, mivel mások nem értik-nem gondolom, hogy professzor számára áthidalhatatlan nehézséget okozna, nyilvánvaló módon, de gondolni kell a többiekre is-, másrészről pedig…-oh nem, ez a militarista erőkre jellemző köszöntési forma. Mi lenne ha azt mondanánk, hogy…Magnificent Mandrakes?-nézek a lányra, várva, hogy amennyiben kreatívabb ötlete volna, azt legyen oly szíves és árulja el nekem.

A „lelkes” jelzőt még képes vagyok interpretálni, különösen Tuffin kisasszony hiperaktív energiaszintjének fényében, no de a brokkoli? Nem igazán értem, miért épp a Brassica oleracea mellett döntöttek, de nem kívánom verbalizálni az értetlenségemet. Vannak fontosabb problémáink is.
-Hmm-billentem oldalra a fejem az ötös eset bábujára nézve, érdekesnek tűnik. Daphné valóban remekül ismeri az ízlésemet, remélem ez nem jelenti azt, hogy kiszámítható lennék számára-unikális eset, vállalom.

Nyilvánvalóan hallottam, mikor is Romanov professzor megemlítette, hogy ne feltétlenül gyógyítói minőségben igyekezzük megoldani a szimulált helyzetet, én mégis azonnal belehelyezkedem a szerepbe, lassú léptekkel kezdem körbejárni a bábut, kezeimet a hátam mögött összekulcsolva, akár valami túlontúl kritikus diagnosztikus egy bonctermi demonstráció során. Eleinte hagyom Daphnét érvényesülni; meglátásaira többnyire rövid fejbiccentésekkel reagálok.
-Az is elképzelhető, hogy egyáltalán nem sérült-fűzöm hozzá, ahogy lassú léptekkel újra a lány mellé érek,tekintetem újfent megakad a bábu nyakában függő amuletten. Micsoda véletlen.
Már amennyiben az ember hisz a véletlenekben, ami rólam köztudottan nem mondható el.  Figyelem, ahogy a partnerem kérdést intéz az alanyunkhoz, az pedig legyen oly kedves azt válaszolni, hogy lábujja érintkezett kellemetlen módon az asztallal, ennek ellenére testbeszédével továbbra is a jobb térdére lokalizálja a fájdalmat.
-Ha csak nem egy kényszeres hipochonderrel van dolgunk, akkor komoly esélyt látok rá, hogy az amulett maga a patológia forrása. Elképzelhető, hogy valamiféle mágikus neurointerferenciát idéz elő, amely torzítja a szenzoros percepciót vagy a nociceptív ingerek lokalizációját. Emellett a könyökön látható discoloratio sem tűnik mechanikai eredetű traumának. Kevéssé valószínű, hogy ugyanabba az asztalba verte volna bele a könyökét is, hacsak nem teljes motoros koordinációs deficitben szenved. Sokkal inkább gondolnék egyfajta átokterjedésre vagy mágikus intoxikációra. Mindenképpen megkérdezném, hogy honnan szerezte az amulettet és hogy mióta viseli, illetőleg talán el is távolítanám róla.
Daphnéra nézek, hogy felmérhessem a reakcióját. Meglehetősen nagy bizonyossággal feltételezem, hogy pozitívan fog reagálni az elméletemre, hiszen teljesen objektív szemszögből vizsgálva is van benne logikai koherencia. Amennyiben konszenzusra jutunk, ismét a bábu felé fordulok.
-Lenne szíves elárulni, hogy mit lehet tudni a nyakában lógó amulettről, illetve hogy mióta van a birtokában?

[Lucinda]

Loko kezei

Harmadik eset

2006. május 13. szombat

TW: szégyenítés, káros ideológiák. A leírtak nem tükrözik a user véleményét.

Lucinda ma a komfortzónáján kívül szeretne szocializálódni, Nathanielt nem lehet elrángatni egy ilyenre, Elsienek nem volt kedve, Orville elfoglalt, Barbonnal meg akar a fene egy csapatban lenni. Hamarabb választaná Papa Legbát, mint iskolájuk dicstelen bajnokát, akinek csak azért szurkol jobban, mint Batenek, mert Bate-et valamiért ki nem állhatja. Még mindig nem érti, hogy lehet ő a bajnok Lucindával, meg úgy igazából bárkivel szemben, miközben olyanok járnak közéjük, mint Ivutro vagy Rappaport. Pedig tűrhetően teljesített, még mindig lélegzik, de hamarabb ismerné el, hogy rabszolgakereskedők voltak az őseik, mint azt, hogy Bate legalább közepesen teljesített.

Tekintete előbb Maddockon, majd Ishidán állapodik meg. Utóbbiról biztosan tudja, hogy jártas a gyógyászatban, biztosan tudna tőle érdemben is tanulni, a figyelme szeptember óta azonban lekorlátozódott a Beauxbatons diáklányaira. Nem meglepő, hogy most is a háreméből választott valakit. Francia jelenlét az ő közösségében és az ő vérében is van, van is olyan élő rokona, aki az Ilvermorny helyett valahogy a Beauxbatonsban kapott helyet, mert vele ellentétben ez az unokatestvére rendesen megtanult franciául, de azt azért nem szeretné, ha összemosnák velük. Maradt hát Maddock; jól emlékszik rá, hogy tavaly még a mediatika tálentumával kezdte a tanévet. Jól állna neki Romanov meditalárja, nem érti, miért gondolta meg magát. Egyenesre vasalt, épp mentazöld haját épp hátrasöpri, hogy megtegye az első lépést felé, amikor az a sárvérű megkörnyékezi. Jobban tetszett neki, amikor az idegesítő barátnőjével még a Kamra mélyén aludtak.

Megvannak a hátrányai annak, ha nem szívesen ismerkedsz a megszokott körödön túl. Tizenhét évig elválaszthatatlanok voltak Nayával. Hálás a barátainak, de az még sem ugyanaz. Sosem lesz ugyanaz, és amióta nincs köztük, csak még inkább elkezdett önmagába fordulni, még ha ez kívülről nem is annyira látszik. Naya még mindig köztük lehetne, ha...

A fiatalabb diákok közül téved a tekintete egy fiúra. Nem állítaná, hogy az év eddigi részében ne vette volna észre a fakó britek és skótok között, bár Echohawk egészen angol létezése talán nagyobb meglepetés volt talán nem csak neki, hanem egész iskolájuknak is. Ennek ellenére sose szólította meg a fiút, hiszen nem volt rá oka. Calypso feljebb csúszik a nyakán, a rózsaszín kiskígyó ma talán aktívabbnak tűnik, mint máskor. Talán a tegnapi vedléstől.

- Szia! Megtisztelnél azzal, hogy lennél a csapattársam? Solange. - természetellenesen hosszú, díszített körmeinél és a nyakában ficegő Calypsonál csak a jelen hajszíne feltűnőbb. Tegnap még egészen biztos nem ilyen volt a frizurája.

- Mit szólalnál Loko kezeihez? - egészen szolid mosoly tűnik fel arcán. Ha tükörbe nézne, egy kicsit most Nayát látná vissza benne, egészen addig, míg tekintete szemeire nem tévedne. Bármennyire is hasonlítottak, egyszerűen a tekintetükből bármikor meg lehetett őket különböztetni egymástól.

- Papa Loko egy lwa a haiti vodouból. A gyógyítókhoz, gyógynövényekhez és gyógyítói tudáshoz kötik. Őrá gondolnak, amikor tisztelettel nyúlnak a betegekhez. - családjuk a new orleansi ágat gyakorolja, azonban elengedhetetlen a testvérágak legalább részletes ismerete, még ha nem is mesterei vagy űzői ezeknek.

Hagyja, hogy Ajax válasszon egyet a próbára kihelyezett fabábuk közül. A sarokban összekuporodott bábut közelítik meg. A hőmérséklet ingadozása akkor tűnik fel neki igazán, amikor a nyakában helyet foglaló kígyó inkább ingujjának zsebébe kúszik a melegségért. Nyilvánvalóan varázslat okozza a félhomályt, és varázslat okozza a hűvösebb környezetet is.

- Biztos vagyok belőle, hogy a hidegnek és a rosszabb látásnak köze van az esethez. De abban nem vagyok, hogy ez tünete lehet, vagy csak egy nyomjel a megoldaláshoz. Ha tippelnem kéne, talán az utóbbi. - pedig biztos van olyan betegség vagy átok, ami hideget okoz, de mégis úgy hiszi, hogy nem ebben van a talány megoldása. Pálcájával egy színes, díszes pokrócot idéz, mely a mardi gras lila-zöld-arany színeit viseli. Hasonló az egyikhez a sok közül, mely hálókörletükben az ő ágyát díszíti. A kezébe véve higgadtan megközelíti a bábut, hogy rárakja azt.

- Szia! Hallasz engem? - próbál nem tudomást venni arról, hogy csak egy elbűvölt fabábuval beszél. Átveti rajta a pokrócot – jól láthatóan reszket, talán sokkban van? Külső sérülést azonban nem lát rajta.

- Ha nem tudsz, nem kell válaszolnod. Csak bólints, ha érted, amit mondok. - leguggol elé, és ha tudja, ráfekteti kezeit a térdeire. Éppen úgy kezeli, ahogyan egy valódi embert is kezelne, ha mondjuk városának valamelyik utcájában találna így rá.

- Meg tudod mondani, mi történt? - a bábu kifejezéstelen arcát keresi tekintetével. Tudja, hogy ilyen esetben nem az a legjobb döntés, ha ajtóstul berontanak a házba, de muszáj többet megtudniuk arról, hogy mik is a körülmények. A bábu testtartása megváltozik, a kezei csak jobban összehúzzák magán a takarót. De nem utasítja el a segítséget – ez jó.

- Vegyél velem egy mély levegőt, rendben? - egy egyszerű gyakorlatot próbál meg vele, na nem mintha egy fabábu képes lenne lélegezni. Mégis azt látja, hogy a rajta lévő mágia miatt a mellkasa jelzés értékűen fel-le emelkedik.

- Fáj valamid? Tudunk valamit segíteni? - kérdezi meg végül a bábut, amikor már úgy tűnik, hogy talán, talán egy kicsivel nyugodtabb lett. Kíváncsi arra, hogy Ajax közben mire jut az esettel, és milyen eszközei vannak a megoldásra.

[Lucinda]

Team Calamity

2006. május 13. szombat

Csapatnév: Azoth Ligatura Ossarium (ALO)
1. eset

TW

Káromkodás, szégyenítés

Inkább a Tusa-Morrisék-RAVASZ vizsgák triumvirátus fenyegető közelsége miatt kellene aggódnom, az elmúlt hetekben azonban olyan zenbe kerültem, hogy Ishida is majdnem megdicsért az egyik hajnali edzésünk során. Pedig a helyzetem koránt sem mondható fényesnek. Az esküm egészen egy nyári próbatételig láncokat aggasztott a nyakamba, melynek vége Lucinda kezeiben köt ki. Mindeddig jó gazdaként nem élt vissza a hatalmával, és az eskü inkább tekinthető biztonsági óvintézkedésnek, de minden alkalommal emlékeztetnem kell magam arra, hogy meghalhatok, ha ostobaságot csinálok.

Talán hülyeség kicsit az is, hogy részt veszek ezen az órán. Pedig nem szeretek visszautasítani semmi fajta tudást, de bőven a közelgő vizsgákkal kellene inkább foglalkoznom. Lucinda segítségével sikerült csak felzárkóznom önmagamhoz. Általában a fasz másik oldalán állok, és én vagyok az, akit fércelnek. Nincs kétségem afelől, hogy a következő próbán is vérezni fogok, és hogy valaki sokat fog profitálni abból, hogy a kínba torzult arcomat láthassa premier plánban. Nem hiszem, hogy túlzottan jól fogok teljesíteni ezen az órán, de ma többet nem szeretnék, mint szemtanúja lenni annak, ahogyan Mal visszatér választott hivatásához. Minden másként alakul, ha tavaly megtudtam volna, hogy miért hagyta abba a mediatikát.

Már előre megbeszéltük Lucindával, hogy csapatmunka esetén együtt leszünk, említette viszont, hogy szeretne olyannal is együtt dolgozni, akivel eddig nem volt alkalma. Röviden lekezelek Connorral, ő nyilván a barátnőjével áll párba, és ahogy látom, megnyerték maguknak Malachit is. Szeretnék megjegyzést tenni nekik, hogy jól jártak vele, hiszen ha nem is csináltak még ilyet, Malnak remek érzéke van a gyógyításhoz, csakúgy, mint Annienek – ezt talán jobban is tudom bárki másnál a teremben. Visszanyelem a gondolatot viszont, mielőtt az kibukna belőlem. Nem tűnhet úgy, hogy több figyelmet szentelek rá, mint ami indokolt, és azt is megígértem, neki, hogy hagyom őt kiteljesedni, nem helyezek rá felesleges nyomást azáltal, hogy az égig emelem az elvárásokat.

Nem tehetek róla, de mindig az a kép villan be a fejembe, amikor Ashford fejen vágta magát az ütővel a legelső mérkőzésének legelején. Életemben nem beszéltem vele két szónál többet, mert szerintem akkor sincs egy közös témánk sem, ha mindketten terelők vagyunk. Vagyis voltam… Már egészen biztos vagyok abban, hogy nem fogok játszani többet, legalábbis nem hivatalosan. Azt hittem, jobban fog hiányozni a kviddics, de év eleje óta megelégszem azzal, ha heti egyszer repülök pár kört a pálya felett, egyszerűen magáért az érzésért.

- Szóval, Will, tervezed folytatni a kviddicset? Úgy értem, a Roxfort után. - mondtam már, megígértem, hogy ma normális leszek, és még Ashfordot se nevezem majd Assfordnak. Ahogyan azt is visszatartom, hogy szerintem mindkettőjük csapatneve úgy hülyeség, ahogy van. Nem úgy volt, hogy megmenteni kell ezeket a bábukat? Akkor miért akarnak csontraktárat a csapatnévbe? Mindegy, nem ezen fog múlni az egész, nincs jelentősége, úgyhogy felőlem Walpurgis Leányainak is hívhatnak minket.

Egy gyors körbenézés után konstatálom, hogy a többiek már neki is láttak a feladatnak. Ishida, Laveau és Annie is beszélgetnek a maguk bábujával. De hát arca sincs! Honnan tudnám, hogy éppen mi a reakciója? Kibaszott creepynek tartom amúgy a helyzetet, hogy én egy ilyen játékbabával beszélgessek.

- Valaki kérdezze már ki, addig én megnézem, mi baja. - eszembe nem jut, hogy talán nem a földön ülő bábu előtt kéne ezt így mondanom, ilyen hangsúllyal. Felé magasodva nézem a foltot a karján.

-Jól van már, ne jajgassál, nem kell a dráma. Láttam már rosszabbat is. - szerintem minden hónapban összeszedek valami ennél komolyabb sérülést ebben a tanévben a Tusa nélkül is, nem értem, hogy mit sipákol nekünk ez a játékbábu. Ha nem mozgatná annyit a csuklóját, akkor kevésbé fájna amúgy is. Meg milyen fájdalom? Ez fából van, nem érez semmit.

A felborult üstre és a benne lévő bájitalra nézek. Sima ügy, előfordul, hogy a bájital nem sikerül megfelelően, és mondjuk egy lejárt alapanyag vagy a szakértelem hiánya miatt felrobban. Meg aztán a vacakabb üstök ki is lyukadnak. Valami ilyesmi történhetett itt is. Inkább az üsthöz lépek, de csak a zöld színéből nem tudom megmondani, hogy milyen bájitalt kotyvasztott. Igazából lehet ez bármi.

- Kérdezzétek meg, hogy mit főzött. - sajnos nem szoktam magammal hordani egy bájital és alkímia toolkitet sem, hogy megtudjam a bábu válasza nélkül.

W i s d o m b e g i n s i n w o n d e r

to: Loko kezei

date: 2006.05.13.

Ajaxnek Hazel említette meg, hogy talán érdemes lenne részt vennie ezen a kis extrakurrikuláris foglalkozáson, amit Romanov professzor tartott ezen a kellemes májusi szombaton, ahol többen is megjelentek. Főként hetedévesek, többek között az amerikai bajnok, az utóbbi időben Ajax szerint kissé furcsán viselkedő Salce Barbon  -nem álltak ismeretségben, még csak beszélőviszonyban sem,mindezt abból szűrte le, ahogyan a második próba során viselkedett, illetve aból, hogy hirtelen váltott társaságot, de természetesen fenntartotta annak lehetőségét is, hogy téved- és rajta kívül még többen az amerikai delegációból. Ami azt illeti, mindenhonnan érkeztek néhányan, meglepően sztahanovistának tűnt számára a brigád, bár nem tudhatta, ki volt az, aki valóban érdeklődött a szakkör iránt, és ki az, akit csupán magával rángatott egy másik, nálánál lelkesebb diák.

A Mediatika, mint olyan, neki sem kifejezetten a szakterülete volt, mondhatni, hogy a holtakkal talán helyenként jobban szót értett, mint az élőkkel, de nem állt szándékában panaszkodni, végtére is azért volt itt, hogy kipróbálja magát. Éljen az empirizmus; bizonyára nem véletlenül szokás mondani, hogy mindent érdemes megtapasztalni, mielőtt még úgy döntene az ember, hogy teljességgel alkalmatlan rá.

Amint a professzor kijelentette, hogy csapatokban fognak dolgozni, Ajax tekintete Hazelre vándorolt, ám felmérte, hogy a lány bizonyára szívesebben töltené az idejét a hetedévesek, Anne-Rose és Skylar társaságában, hiszen ők hamarosan elballagnak, míg az ő felemelő jelenlétét  a lány, ha akarja, ha nem, még két hosszú éven át élvezheti. Éppen ezért csak Anne-Rose irányába biccentette a fejét, jelezve, hogy dolgozzon nyugodtan velük, megértéssel fordult a választása felé. Talán neki is praktikusabb lett volna olyanokkal vegyülnie, akikkel korábban még nem állt módjában szóba elegyedni, éppen ezért egyelőre csak passzívan nézett végig az egybegyűlteken.

Gyorsan alakultak ki a párok,az ázsiai fiú és a francia lány alig észlelhető módon érintkeztek, talán egy párt alkottak a tantermen kívül is. Éppen ezen merengett, ezért kissé össze is rezdült, amikor a lány, Solange megszólította. Nyilvánvalóan már érkeztekor felkeltette az érdeklődését, mint kifejezetten egyedi külsővel rendelkező afroamerikai diák, de sosem gondolta volna, hogy lesz lehetősége vele beszélgetni. Félénk mosoly jelent meg az arcán, amikor ránézett. Érdekes udvariassági formulát használt, de most nem kezdett el nyíltan mindenféle szemantikai furcsaságokkal foglalkozni.

-Ajax - mutatkozott be ő is, és igyekezett a lehető leggyorsabban és feltűnésmentesebben szemügyre venni a lányt. - Igazán remekül fest a hajad.

Csak ennyit árult el magáról, ez éppen elég volt. Ennyiből egy olyan intelligens lány, aki annak reményében utazott ide, hogy bajnokká avanzsáljon - megjegyzendő, Ajax igazán szívesen látott volna a Tusán legalább egy színes bőrű kartársat, azt sem igazán bánta volna, ha az illető őslakos, ázsiai vagy fekete -már érthette azt, amit valójában mondani kívánt a maga módján. Vagyis: figyellek, látlak, tudom, ki vagy.
A nevét is volt szerencséje már előre tudni, de ezt jobbnak tartotta nem elárulni. Megengedte magának, hogy külön a lány kis háziállata felé is biccentsen egy aprót, üdvözölve a kígyót. A csoportnév ötletét illetően csak a hangzásból tudott kiindulni, ami kellemesnek tűnt számára.

- Még sosem hallottam ezt a kifejezést - ismerte be, és érdeklődéssel az arcán várta, hogy a lány megmagyarázza, amikor pedig megtette, bólogatott. Megjegyezte a nevet, hogy később még legyen lehetősége utánaolvasni. Nem tudott sokat a voodooról, úgy gondolta, éppen annyi információval rendelkezik, amennyivel egy egészséges, művelt embernek illett. Tudta, hogy kapcsolódik a kultúrájukhoz mint szinkretikus vallás,már ha egyáltalán lehetséges volt így egyszerűsítenie. Az ő elődei és a lányéi, bár a kontinens, amiről származtak, közös volt, mégis egészen mások lehettek. Ajax felmenői nem voltak rabszolgák, el sem hagytál Ruandát, bizonyos szempontból inkább elnyomók voltak a maguk kultúrájában, még ha a fehérek presszióját teljesítették is be.
- Az iwa bizonyára valamiféle szellemet jelent, ugye? - kérdezett vissza, miközben előhívta minden tudását Haitiról. Karib-térség, kreol nyelv és… quelle coïncidence, francia.

Amikor a lány arra ösztökélte, hogy ő válassza ki az alanyukat, Ajax szinte gondolkodás nélkül indult meg a sarokban kuporgó bábu felé, amit valamiért meglepően szimpatikusnak talált.
-Je choisis ça! - jelentette ki, ahogy megérezte a hideget, ami körbeölelte. Nem állt szándékában tolakodónak lenni a francia nyelv használatával; csupán tudni szerette volna, jól emlékszik-e arra, hogy Haiti egyik hivatalos nyelve is a francia, akárcsak Ruandáé.
Miután Ajax kulturálisan megtette, amit úgymond megkövetelt a haza, a bábut kezdte vizsgálgatni, illetve csapattársa meglátásait hallgatta figyelmesen. Igazán szimpatikusnak találja, ahogyan a lány igazi, élő emberként viselkedik a bábuval, percekig köti le, hogy csak némán, karbafont kézzel figyelje meg inkább Solange viselkedését, mint a bábut magát.
-Van egy vad tippem -jelenti ki halkan és leguggol a lány mellé, hogy jobban megnézegesse a színes takaróba burkolózott bábut, külsérelmi nyomot azonban nem talál rajta. Egyelőre egyik elméletét sem zárhatja ki. Elgondolkodva kezdi forgatni ujjai között az egyik raszta tincsét.
-Lehet, hogy teljesen valószínűtlen, de ez nekem első blikkre kissé dementortámadás jellegű. A hidegérzet és a védekező testtartás…, persze valamiféle átok visszamaradása is lehetne, mert hát a dementor az utóbbi években igazán ritka madár.
Kishíján hozzáteszi, hogy egyébként előtte sem voltak kifejezetten gyakoriak a történelem során, kivéve a Potter alatt történteket, de azt meg kell vallani, hogy Potter alatt azért történt egy s más, ami normális esetben lehetetlen lenne az intézményben.
-Lehetséges, hogy esetleg találkoztál dementorral a közelmúltban?-kérdezi a bábut, nyugodt, csevegő hangnemben. Nem biztos benne, hogy az elmélete helytálló, de, ha már Solange volt olyan kedves és őt választotta, szeretett volna a segítségére lenni.

[Dátum:]

Flamma dilapsa, ignis manet

Dátum: 2006. május 13.Név: Azoth Ligatura Ossarium (ALO)

TW Enyhe manipuláció, szégyenítés. Lentebbiek nem tükrözik a user gondolatait.

Egy hét telt el a választások óta, s habár sokan várták volna, hogy valamilyen irányba megváltozik a viselkedésem az eredmények miatt, ismételten csalódást kellett okoznom: ez a legtöbb embernek ugyanis egy végkifejlet volt, valóban egy eredmény, de számomra ez maga volt a kezdet, egy lehetőség. Lehetőség arra, hogy valóban nekiálljak felépíteni azt a várat, melyet magamnak és Morrisnak terveztem. Most még éppen csak a telek volt meg és a kerítés, de az alapokat most kellett majd leraknunk a vőlegényemmel, s melyeket már tavaly nyáron elkezdtünk beszerezni, mikor a hivatalos eljegyzésünk napján lefektettük szabályainkat, kívánságainkat, terveinket. Számunkra még csak most kezdődött igazán az egész, s így a magyarázat után talán nem is volt meglepő többé, miért nem látszódott rajtam semmilyen változás egy héttel később sem.

Persze lehetett volna mondani, hogy a közelgő RAVASZ vizsgák, a felvételi, a bel- és külpolitika vagy egyéb tényezők nem hagyták, hogy felszínre kerüljön, hogyan is éltem meg a választást, de egyrészt sosem voltam az a kifejezetten érzelmes típus, másrészt ha lett is volna bennem valami, akkor sem hagytam volna kiülni az arcomra, harmadrészt ezek csak kisebb mértékben zavarták mindennapjaimat. A magam részéről nem izgultam a vizsgák miatt: tudtam, hogy kiválóan fogok teljesíteni, maximum a gyakorlati részek jelenthettek volna minimális nehézséget, de biztos voltam abban, hogy minden eredményem kiváló lesz. Solace Barbon miatt egy fokkal jobban izgulhattam volna, de töredelmesen bevallottam, azért annyira nem viseltem szívemen a sorsát, hogy a minimálisnál jobban megmozgasson. Szívesen tanultam vele külön, mert azon ritka esetek közé tartozott, aki egyrészt fektetett energiát abba, hogy elsajátítsa az adott anyagot, másrészt érdekelte, harmadrészt értelmes is volt annyira, hogy ne érezzem feleslegesnek az energiámat. Nagyobb részt… Felelősséget azonban nem fogok vállalni a valós teljesítményéért, mert az már rajta múlott igazán.

Kicsit frusztrált a gondolat, hogy még mindig rajta múlott az nagy százalékban, hogyan reagál országunk, a társaság, az emberek, mert igencsak szerettem volna elkerülni a további felesleges agresszív megmozdulásokat. Örömmel tapasztaltam, hogy mióta kicsit jobban kezembe vettem az események fonalát és nagy erőket mozgósítottam arra, hogy apámat is meggyőzzem, azóta sokkal békésebb lett minden, így nagyobb esélyünk volt arra, hogy ne csak egy halom csonthalmaz maradjon, amin uralkodhattunk, illetve egyáltalán esélyünk legyen arra, hogy elnyerjük a nép bizalmát. Bár abban sosem voltam biztos, hogy Cassiusnak ez mennyire is volt érdeke vagy mennyire szeretne csak a magasból kormányozni. Rendkívül hálás tudtam volna lenni, ha nem az utóbbit szerette volna, mert akkor igencsak megnehezíti majd az amúgy sem túl egyszerű dolgomat. De ez még messze volt…

Jelen helyzetben igyekeztem minden lehetőséget megragadni, hogy annyi tudást és bölcsességet magamba szívhassak, amennyit csak tudtam. Fogalmam sem volt, mit fog hozni a jövő és akármennyire is úgy terveztem, hogy még van időm, bármikor megeshet, hogy cselekedni kell majd és akkor ki tudja, mikor lesz lehetőségem újra tanulni. Úgyhogy ennek fényében a fakultatív órákon is igyekeztem részt venni, köztük a main is. Szerettem közel tartani Barbont magamhoz, túl sok függött tőle, de közben nem akartam pórázon sem tartani (arra volt más valakim...): nekem is volt magán életem, így is többet voltunk együtt, mint amennyit igényeltük volna, illetve ő is kezesebb bárány volt, ha kapott egy kis teret, amit maximálisan megértettem és az fontosabb volt, hogy minimalizáljam a súrlódásainkat mindkettőnk és mindenki más érdekében is. Mindenesetre a mai napra jobbnak láttam együtt maradni. Solange kiesett így a hármasból, mert egyrészt nem akart Barbonnal lenni, másrészt én szerettem volna kihasználni a lehetőséget és olyan emberrel is szerettem volna együtt dolgozni, akivel alapvetően nem sodort volna össze a szél. Tekintetem megakadt Ashfordon. Nem lett volna az első, akihez mentem volna, de elismertem, hogy művelt és intelligens fiú volt. Ettől eltekintve biztos voltam abban, hogy hosszútávon falra másztam volna a melankolikus és művészi oldalától, de ha elővette a határozott, értelmes oldalát, az mindig szimpatikus volt.

Az meglepett viszont, hogy első komoly problémánk már az ostoba csapatnév választásnál előjött. Nem kifejezetten érdekelt a dolog, de azt nem voltam hajlandó eltűrni, hogy valami idióta, oda nem illőt csapatnevünk legyen. Már nem is emlékeztem, melyikünk volt az, aki bedobta, hogy akkor mindenki mondjon egy szót és az adja majd ki a nevünket, de ez meghozta gyümölcsét szerencsére. Persze a vétó jogával éltem volna, ha nem ugorták volna meg ezt az akadályt, de szerencsére intelligens társaim voltak és ezt ki is használták és izgalmasan véletlen volt az is, hogy egy logikus, összekapcsolható csapatnevünk jött ki a végén. Reméltem, hogy szerencsénk a gyakorlat során is ki fog tartani, mert bár mindhárman értelmesek voltunk, más oldalaink bizony szegényesek voltak bizonyos szempontból…

Nem teljesen tudtam hovatenni, hogy Barbon nekiállt cseverészni Ashforddal, nem ezért voltunk itt, de ha csak erre az egy kérdésre korlátozza azt, akkor nem teszek rá majd megjegyzést. Lehet, tényleg érdekelte a dolog. Egy pillantást vetettem a többiekre és hiába ugrottam volna bele a megoldásba, visszaemlékeztem a professzor úr szavaira, miszerint lehet, jobb, ha nem látjuk el teljesen a beteget, de legalábbis legyünk végtelenül alaposan. Igyekeztem ennek megfelelően cselekedni, de úgy tűnt, ezzel egyedül voltam.

- Barbon, szedd elő a jobbik éned! Ha ez az egyik barátod lenne, akkor is így ugatnál neki? – kérdeztem tőle megemelve a szemöldökömet, majd feltartottam a kezemet. – Várj, ne válaszolj… Valószínűleg igen… - forgattam a szememet, ahogy egy sóhajjal leguggoltam a bábu elé. Azt megadtam a fiúnak, hogy tényleg kicsit szürreális volt arctalan fabábukkal beszélgetni. Mármint legalább arcot rajzolhattak volna, de lehet, csak nem szerették volna, ha túl életszerű, mert az az érzékeny lelkűeket biztosan nehezen érintette volna. Azzal is egyetértettem, hogy így első ránézésre azért tényleg nem tűnt a világ végének ez a sérülés, de ez nem jelentette azt, hogy valóban csak erről volt szó. – Ezzel nem segítesz, ugye, tudod? Lehet más problémája is azon kívül, amit most látunk, de rendkívül szomorú, ha erre nekem kell rádöbbentselek… - mondtam még cinizmustól csöpögő hangon Barbonnak, majd visszafordultam a bábuhoz. – Helló! Lucinda vagyok, azért vagyunk itt, hogy segítsünk… - kezdtem, de rettenetesen idiótán éreztem magamat. Teljesen igaza volt Barbonnak, ez hülyeség így… Viszont nem zárhattam le annyival, hogy csak mesélje el, mi történt, az túl behatárolhatatlan, egyértelmű kérdések kellettek, amikre rövid, de érthető választ adott. És leterhelni sem szabadott túl sok kérdéssel. – Arra kérlek, hogy mondd el részletesen, hol fáj és írd körbe a fájdalmat, hogy milyen az. Látjuk, hogy a kezeden égési sérülés van és nem tudod megemelni, fejtsd ki ezt először és ha van más, azt is! – kezdtem ezzel, majd megvártam a válaszát. Közben Barbonra néztem, hogy mit tudott megállapítani a karján, ha már ő nézegette azt. – Ha lehet, ne mozgasd a csuklód, csak rosszabb lesz tőle. Igyekszünk minél hamarabb stalibilázni és segíteni… - mondtam nyugodt hangon. Nem nekem való ez az orvosi szakma, már most elfáradtam, hogy a kedvesebb énemet használtam, de nem akartam megijeszteni… A bábut?! Mindenesetre azért egy kis darabot leszakítottam a talárjából.

Amíg kifejtette a problémáját, felmértem a teste többi részét is szemmel, illetve ha volt olyan sérülése, fájdalma, ami eddig rejtett volt, akkor azt is. Aztán felálltam, hogy megnézzem a bájitalt, már amennyi maradt az alján a feldöntés után, hiszen ahhoz máris jobban értettem, mint az emberekhez. Azért közben igyekeztem visszacsatolást adni és reagálni arra, amit mondott, de közben óvatosan megközelítettem az üstöt. Azt láttam a taláron is, hogy zöld színű anyagról volt szó.

- Ashford, tedd magad hasznossá és tudd meg, mit főzött és mi okozta a balesetet. Nagyobb vizsgálódás nélkül a zöld színből és az égési sérülésből első körben vagy valamilyen robbanó főzetre vagy a kelések elleni bájitalra gondolnék. Ha nem követte az utasításokat és nem vette le a tűzről az üstöt, akkor a kiáramló gőzök okozhattak égési sérülést… Bár akkor a talárja is kilyukadt volna, nem? Csak foltos a talár anyaga vagy lyukas is? Mindjárt megnézem az üstöt is… - gondolkodtam hangosan, majd taláromat megfogva óvatosan hozzáértem és ha nem égetett, akkor kicsit megdöntöttem azt, hogy lássam, mennyire viszkózus az anyag, milyen a színe (a zölden kívül), milyen a csillogása, milyen az illata, egyszóval megpróbálom felmérni a fizikai tulajdonságait a bájitalnak és az üstnek is, illetve az előbb leszakított talárdarabot is beledobtam a bájitalba, hogy megnézzem, mi történik, majd hátrébb álltam, hogy ne essen bajom és így próbáltam leszűkíteni az opciókat, ha esetleg a bábu nem emlékezne vagy nem beszámítható a baleset után. Addig nem álltam volna neki ellátni a karját, amíg nem szűkítjük kicsit az opciókat és bíztam abban, hogy a fiúk is hasznosabbá teszik majd magukat, mint eddig, különben katasztrofális lesz a teljesítményünk.

[- Ha ez fakultatív, gondolom leléphetünk, ha úgy döntünk, hogy mégsem tetszik.]

(Probably) not the Apostles of Vecna team [Subject to possible rename in case the group decides the name "Apostles of Vecna" suits our mentality, ambitions and shared values]

2006.05.13. - Hanni&Locket

TW: homofóbia

  A mai egy csodás szombat délelőtt lehetne. Gyors reggeli, talán repülök egy kicsit, kikölcsönzöm újra azt a könyvet, amit a hollóhátasok már két hete próbálnak megszerezni (és amiből csak négy oldalra volt szükségem, amit már rég megtanultam), esetleg írok néhány sort a naplómba, és még mindig marad időm rá, hogy megátkozzam valamelyik de Lys csigazabálót ebéd előtt. Fogalmam sincs, hogy végül miért egyeztem bele különórába.

 Gondolkodtam rajta, hogy hatodévtől felveszem az Alkímiát, úgyhogy talán nem rossz, hogy előre látom, vajon Binnshez hasonló teljesítményt várhatunk-e a professzortól. Az mindenképpen jó jel, hogy mardekáros volt, és valahogy kirúgatta magát, tehát nem az a pedáns prefektus típus, amit annyira utálok. „Ne párbajozz a folyosón! Takarodó után nincs mászkálás a folyosón! Kösd meg rendesen a nyakkendődet!” Egy prefektusnál csak egy de Lys prefektus lehet rosszabb.

 - Ha ez fakultatív, gondolom leléphetünk, ha úgy döntünk, hogy mégsem tetszik.- persze, Hanni válasza nélkül is tudom, hogy nem így van. Onnantól kezdve, hogy belépünk az ajtón, az óra minden bizonnyal nem fakultatív – igaz, tesztelhetném most a tanárt, de ha tudni akarom, hogy mennyire szigorú, valami más megoldást kell találnom.

 Mélyen beszívom a levegőt, miközben a fejemet oldalra döntve Hannira és Locketre nézek. Talán hallják is, ahogy forgatom a szemem. Nem elég, hogy tele van minden azokkal az idióta Monsieurökkel és Mademoisellekkel, akik tovább gyengítik a Roxfort színvonalát a belső de Lys ellenségekkel karöltve, még gyógyítással is foglalkozunk... persze, tudom, hogy ez hasznos lehet, például ha egy párbajban a segédem haldoklik, és Aszklépiosz szent állata végül is egy kígyó, úgyhogy lehet, hogy nem áll annyira távol tőlem. Apám mondott egyszer valamit arról, hogy a buzik mennek gyógyítónak, de a tudás hatalom, és amúgy is, ahogy nézem, lehetőségem van megnézni közelebbről a Béke Évfolyamát, egy utolsó alkalommal. Kicsit remélem, hogy Morgenstern is tiszteletét teszi itt.

 - Ezek a bábuk egész érdekesek... Heliodora tudna ilyeneket bűvölni szerintetek őszre, amikor legközelebb játszunk? Gondolom, hetedév végére megtanulja az ember.- persze, tudom, hogy a szerepjáték a fantáziáról szól, de ha térképeket és kis bábukat is használunk, miért ne lehetne egy élethű mindflayerünk? Már el is képzelem, ahogy a hobgoblin főnök, akit kitaláltam a nemsokára tálalható állapotban lévő mesélésemre, előugrik a szekrényből. Hogy megijednének mind...

 Egy pillanatra eltereli a figyelmemet a rózsaszín kígyó, amit az egyik amerikai lányon látok meg, de gyorsan visszarántom a figyelmemet a feladathoz. A Trimágus Tusa utolsó próbája után a kígyók népszerűek, bizonyára ügyesen megcsinált ékszerről lehet szó, a családunknak is van egy bot a birtokában, ami bármikor kígyóvá változik- ügyes partitrükk, az ókorban működött is az egyiptomiakon valahogy, ha jól tudom, de persze, nem igazi kígyó. Az igazi kígyók még engem is megharapnak- vajon hogy teljesítettem volna a Trimágus Tusa utolsó próbáján? Annyira nem vagyok arrogáns, hogy azt gondoljam, hogy negyedévesként felérek bármelyik bajnokhoz (kivéve a franciát, aki kiesett persze), még ha legutóbb a győztes is az volt történetesen, de a teremben hatalmas előnyöm lett volna. Vajon rá tudtam volna venni őket, hogy ne harapjanak meg?

 Több bajnok is itt van, de nem vagyok hajlandó odamenni jópofizni egyhez sem. Nem akarok én lenni a kis köcsög, aki autogrammot meg közös fényképet akar.

 - Vigyük a hetest... a névadást rátok bízom, nekem mindegy.- megfogom egy pillanatra a feketekutyás gyűrűt az ujjamon. Persze, rengeteg ötletem volt. Grim ugatása. A Fekete Kéz. A Kacagó Koponya. Vecna Apostolai. A Mélység Suttogása. De egyrészt kétlem, hogy ezeket Locket és Hanni értékelnék, másrészt tudom, hogy a sok idióta, akik ilyesmi neveket akartak, de nem vállalnák fel őket soha, kihasználnák az alkalmat, hogy gúnyolódjanak rajtunk, hogy elrejtsék a saját kisebbségi komplexusukat. Ez egyszerűen így működik.

 Megnézem a bábut, amit választottunk, és ami fogja a könyvet a polc mellett. Első ránézésre nem is tudom, mi baja lehet, amíg a mozgásából rá nem jövök, hogy már nem akarja annyira tartani.

 - Belógtál a Zárolt Részlegbe, ugye?- egy pillanatra eszembe jut, hogy megfogom a könyvet, és valahogy kirángatom a kezéből, de persze, ha a feladathoz meg van az is átkozva, én is hozzáragadnék, úgyhogy ostobaság lenne. Kivéve, ha amúgy el tudná engedni, csak nem akarja, mert tipikus hollóhátas, de a hollóhátasok inkább a sellők történelméről és a higany mágikus tulajdonságairól olvasnak. A valódi, az értékes tudás az én házam sajátja. El is kezd érdekelni, hogy vajon tényleg van-e valami érdekes abban a könyvben, valami hatalom, ami a HMS Victory lehet a de Lysek Trafalgarjában egy szép napon.

 - Akkor lett összevágva a kezed, amikor megfogtad a könyvet?- feltételezem, hogy maga a könyv lehet megátkozva, akkor pedig nem tudom, hogy el tudja-e engedni. A legutóbbi asztalis karakterem egyszerűen levágná a karjait, az biztosan megelőzne mindent, de gondolom, hogy sem a pórul járt diák, sem a javasasszony, sem a könyvtáros nem lenne boldog egy ilyen kompromisszumtól. Az is lehet persze, hogy valamilyen révész-Atlasz átok, és elengedhetné, ha valaki más átvenné tőle, de nincs a közelben áldozati de Lys, hogy teszteljük.

[Dr. House, Jack Hodgins, Perry Cox és társaik]

 

Not all heroes wear capes

Some of them

Wear latex gloves

Címzett: Dr. House, Jack Hodgins, Perry Cox és társaik

2006. május 13

TW: nyers nyelvezet, káromkodás

Nos, alap beállításom szerint soha a büdös életben nem mennék el semmilyen fakultatív órára, pláne nem négy nappal a szülinapom előtt, mert kellett még szervezni a bulikát. Amúgy is akar a franc többet tanulni a kelleténél, haló! De be kell vallanom, hogy azért rohadtul felcsigázta a gondolataimat, hogy Hagen bá tartja az órát, ráadásul fakultatív, szóval biztosan valami különlegessel készül. Az alkímiát kifejezetten szerettem az átlaghoz képest, úgyhogy miután konzultáltam pár barátommal, úgy döntöttem, egy próbát megérhet. Örülök annak is, hogy Connor is velem tart. Vagy ha nem is velem, akkor legalábbis egy helyre megyünk, na. Azt hiszem, az áprilisi konfliktusaink nagy részét sikerült magunk mögött hagyni, szóval én megint kicsattanó kedvvel lépdelek (vagyis inkább majdnem kocogok) Connor mellett, ahogy az alkímia laborba tartunk. Tényleg nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok mellette és még sosem éreztem magamat ennyire… Jól. Nem mondom, voltak, vannak, lesznek konfliktusaink, nem múltak el a problémáim sem, továbbra is szeretem pusztítani a testemet különböző anyagokkal, de azt hiszem, kezdek kijönni ebből a szarból. Még ha nem is tudatosan csinálja a drága, akkor is lazítja folyamatosan a kurva bilincseimet és hosszú évek óta először érzem úgy, hogy van remény arra, hogy újra szárnyaljak. Connor mellett kezdem megtalálni a rég eltemetett jó tulajdonságaim nagy részét és új lehetőségeket ad nekem és csak reménykedni tudok, hogy valami hasonlót azért én is tudok nyújtani neki. Bár bevallani még nem tudtam neki (szóban legalábbis), sokat mélyültek az érzelmeim iránta és ez néha megijeszt ám, de az idő nagy részében csak még feljebb repít, miközben a többi barátommal is egyre jobb és jobb lett a kapcsolatom. Tényleg rohadt jól érzem magamat a bőrömben és csak attól tartok, hogy meddig is tart ez, amíg újra nem jön valami nagy szar, hogy magával sodorja mindazt, amit az elmúlt négy hónapban felépítettem és ami miatt reménykedtem… Mert az életemet ismerve csak idő kérdése volt, mikor üt be a kaki és nem akartam nagyon meglepődni. Cserébe inkább ignoráltam ezt és próbáltam élvezni az életet és kuuuurva jó volt.

Útközben próbáljuk Connorral kitalálni, mégis mi a francot tervez a tancsibácsi, majd ahogy megérkezünk, én nagy erőkkel tarolom le ölelgetem meg először AnniPannit, utána Hézimézit, utána Malachit, majd lelkesen és vigyorogva integetek először Barbonnak, utána észreveszem Dapht is, szóval neki is, meg akkor már mindenki spanjának / egyéb státuszban lévő egyénnek is, nem vagyok én köcsög gyerek: Skynak, Ajaxnek, Rokuronak, Williamnek is. Az alsóbb évesekre kedvesen rámosolygok, közülük csak Lorian ismerős, ha már egy házban létezünk, de a barátaival már többször láttam őket, szóval ők is kapnak egy-egy mosolyt. Azt sajnálom csak, hogy ezúttal Tetsu nem jött, az mindig nagy öröm, ha egy levegőt szívhatunk a kishaverral. Ez annyira leköt, hogy Hagen bá szövegének első feléről le is maradok, de szerencsére Annie elég hangos tud lenni, szóval nem kell nagyon fülelnem, hogy elkapjam, hogy elsősegélyezni fogunk. Heh, ez legalább hasznos. Bár ha őszinte akartam lenni, azért szerintem egészen sok mindent tudtam már az eseteink miatt, deee lehet, kicsit sem szakszerűen, szóval majd meglátjuk. Legalább nem ijedek meg semmilyen helyzettől ilyen téren, annyi mindent láttam már. Eszembe jut Archie szétroncsolt teste, ahogy a vérbe fagyva feküdt, Ryan meg megtörten nézte… Azt is megoldottuk, ha megmenteni már nem tudtuk szegényt. El is hessegetem a fiú halott arcát és a Tiltott Rengeteg énekesének baljóslatú szavait is. A holtak nem üldöznek Téged. De magad teszed. Elástad, elhantoltad, de nem temetted el a lelket. És míg a bűn nyelved alatt lapul, és igaz szó nem talál kaput, addig Archibald visszajár. Egy pillanatra elfintorodom, de aztán már vissza is térek.

Ahogy a bácsi kimondja a száján, hogy két-három fős csapatok, az agyam kilő és minden létező formációt megalakít, amitől persze teljesen szétesem. Tök jó lenne Annieval is lenni, de Hazellel vagy Mallal vagy Barbonnal… Ááá, túl sok a lehetőség és csak egy embert választhatunk magunk mellé. Már ha egyáltalán Connor szeretne velem lenni, heh.

- Te figyi már, szeretnél velem egy csapatban lenni vagy kreatívkodnál ma? – nézek rá szórakozottan, elvégre nekem meg sem fordult a fejemben, hogy ne együtt legyünk, de ez nem jelentette azt, hogy ő nem akart volna mással lenni. Mondjuk, Hézivel. Bár látom is, hogy Annie és Sky le is foglalják, szóval ők is kiestek… Barbon mostanság láncon lóg a fehér hajú jégcsap ribike mellett, az mondjuk, meglep, hogy Will társul hozzájuk, na az egy kurva vicces trió lesz, mi a fasz. Szemem megakad Malachin és elvigyorodom, ahogy felveszem vele a szemkontaktust. Megbököm Connie oldalát ott, ahol a legcsikisebb, aztán biccentek ilveres komám felé. – Ha mégis csak igényt tartanál lehengerlő társaságomra és volna kedved adoptálni még valakit, nekem van tippem, de ha mással szeretnél lenni, még most jelezd! – vigyorgok rá, majd eszembe jut, hogy emiatt a fiú miatt hitte azt, hogy egy nap alatt túltettem magamat rajta. Pff, azért Connornak is voltak extrém gondolatai, na, és nem Mal miatt, mert ő valóban egy fasza faszi volt (hehe), hanem miattam. De ezen már ezer éve túl voltunk, Mal jófej, Connie is, biztosan kurva jó ötlet ez! Mellesleg amennyire tudom, Malachinak még affinitása is van az ilyesmihez, szóval még jobb. Ha senkinek nincsen kifogása, akkor máris odalebegek Mal elé, Connort meg természetesen rángatom magam után.

- SZIA MAL! – köszöntöm lelkesen. – Szeretnél velünk lenni? – kérdezem nagyra nyílt szemekkel, vigyorogva. – Eskü jól jársz velünk, komolyan mondom! Tudok értelmes is lenni, csak szeretem tagadni, heh! – nevetek rá, majd összeborzolom a haját. Remélem, nincs egyikük ellenére sem a csapat, majd rájuk nézek. – Na, és mi a hányás legyen a nevünk, drágák? – kérdezem tőlük, aztán máris eszembe jut legalább egy tucat, ami megfelelően fos egy ilyen alkalomra. – Mit szóltok aaa You Ignored Known Explosion Signs és akkor rövidíthetjük YIKES-ra magunkat. Vaaagy Please Protect Eyebrows és akkor lehetünk PPE, mint egyéni védőfelszerelés? Eseeeetleg Silence of The Limbs? Ismeritek a Bárányok hallgatnak című filmet? Kurva jó! ÚÚÚ! Vagy Pulse Fiction? Mint a Ponyvaregény? Az is fasza film! Vagy Numb and Number, mint a Dilibogyók? Jóó, bocs, nem vagyok elég komoly, nyugodtan lőjetek le és találjatok ki valamit ti, én ezekhez használhatatlan vagyok… - legyintek, majd amíg ők ezt megbeszélik, ha tényleg kriminális, addig vagy utána végignézzük az eseteket, találok egyet, amelyik biztosan mindegyikünkhöz kapcsolódik, szóval megállok a kviddicses baleset mellett és vetek egy pillantást Connor felé. Azt tudom, hogy Mal cséká és hajtó volt odahaza, mint a kedves barátom és neki is volt egy elég ronda élménye a tavalyi évben, még ha nem is vele történt, de azt nem tudom, hogy Connienak nem-e túl sok ez, szóval igyekszem némán lekommunikálni, hogy vélekedik erről, s ahogy közelebb lépek, egy pillanatra támogatóan megszorítom a kezét, hogy érezze, nyugodtan mondhatja, hogy menjünk másikhoz, de talán mindannyian megelégszünk ezzel, szóval közelebb is lépek az esethez, mielőtt valaki lestoppolja előttünk. Ahogy felmérem a kishavert, persze be nem állna a pofám.

- Na, ez én is lehettem volna az előző meccsen, ha nem lettem volna akkora csúcskirály, hogy még a másikra is figyelve csapódtunk a földbe – mondom viccelődve, hogy Connor még véletlenül se kezdjen el nosztalgiázni és dögönyözni a fos emlékekben vagy az ajánlatos levelek miatti veszekedésünkben. - De hát, nem lehetett baja a seprűdnek, ugye, Mal! Örökké a csicskád lettem volna, ha így elgörbül – vigyorgok rá, ahogy meglököm a vállammal. – Amúgy hálás vagyok, anélkül valszeg az uccsón sem kaptam volna el azt a kurva cikeszt… Remélem, elég volt neki az a két óra kezelés, amit utána adtam neki, úgy kifényesítettem, mint új korában, nem? – fecsegek tovább, ahogy közelebb érünk a bábuhoz, ahol azért egy fokkal komolyabb leszek, ahogy felmérem az állapotát. - Jó, ez nem tűnik túl bonyinak: kificamodott vagy törött láb, fejsérülés, agyrázkódás vagy valami ilyesmi… Mit szóltok hozzá, hogy én kikérdezem, ti addig ellátjátok vagy majd közösen? – nézek rájuk. – De ha valamelyikőtök jobban szeretne pofázni, tolja csak, csak egy ötlet volt! – szabadkozom, aztán közösen feltesszük a kérdéseinket. – Sziaaa! Láttuk, hogy nem vagy kicsattanó állapotban, segíthetünk? – kérdezem tőle vidáman, de azért nem harsányan, ha fáj a feje, minimalizálni akarom a zajokat. Mondjuk, nem mintha lenne opciója azt mondani, hogy ne segítsünk... Vagy akkor itt hagyjuk majd vagy mi fasz lesz? Pfff... – El tudod mutatni, hol fáj úgy, hogy ne okozz még nagyobb fájdalmat? Ne mozgasd magadat túlzottan, elég ha elmondod, ha tudod… Ja, és közben nézz rám, légyszi! – teszem hozzá, bár utána elég idiótán érzem magam, elvégre nincsen arca… De sokan kiégnek, ha meglátják a sérüléseket, szóval csak ösztönösen jött. Aztán kérdőn nézek a társaimra, hogy ők mit szeretnének hozzátenni a dologhoz. Én csak szóval szeretném tartani, amíg ellátjuk, hogy ne okozzon nagyobb galibát. Elég jó vagyok figyelem elterelésben, szóval ha máshogy nem megy az ellátás, akkor majd pofázok minden hülyeségről, amíg a fiúk aktivizálják magukat, de annak is örülök, ha az ellátásban részt tudok majd venni. Igyekszem természetesen alkalmazkodni.