+  Roxfort RPG
|-+  2001/2002-es tanév
| |-+  A Királyság egyéb részei
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  Szárnyas Vadkan
0 Felhasználó és 2 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Szárnyas Vadkan  (Megtekintve 311 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2020. 07. 12. - 15:09:58 »
0




Egy eldugott kis kocsma Roxmortsban, amit Abeforth Dumbledore üzemeltet. Igen... Annak a Dumbledore-nak a testvére. Meglehetősen barátságtalan hangulatú épület és a látogatói sem épp azok a széparcú máguok. Megfordulhat itt mindenféle furcsa szerzet. Emiatt a Roxfort diákjai csak ritkán látogatják. Általában főképp csak akkor, ha valamilyen nyilvánosságot nem igénylő elfoglaltságuk van, netán ha súlyosnak számító házirendsértésre készülnek...
Naplózva

Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2020. 10. 07. - 08:45:59 »
0

mennydörgés és villámcsapások


Miss Tobervic
2001. október 7.

outfit

let’s cause a little trouble

Csendesen ücsörögtem az egyik asztal mellett éppen a kandalló mellett. Egészen átfagytam odakint, így egyelőre némi vacogáson kívül nem sokra futotta tőlem. Az sem érdekelt Félszemű Ian éppen egy szemközti asztalnál ült és a kését forgatva az ujjai között jelezte, hogy az érkezésemnek nem lesz jó vége. Na igen, nem sűrűn fordultam meg a Szárnyas Vadkanban tizennyolc éves korom óta, amikor a mi cseppet sem barátságos úriemberünk elveszítette a szemét… egy nem túl tisztességes párbajban. Nem állítom, hogy semmi közöm nem volt hozzá, mert igen is volt és erre rendkívül büszke is voltam. Még is melyik RBF-et nemvégzett tizennyolc éves mondhatja el magáról, hogy egy profi bűnözőt megfoszt a szeme világtól – legalábbis részlegesen? Így hát most is csak kihívó mosolyt eresztettem meg felé, mintha azt mondanám: Na, gyere csak!
Ian nem volt persze tisztában azzal, hogy már nem csak egy tizennyolc éves pititolvaj vagyok, hanem annál sokkal, de sokkal többé. Annyi vér száradt a kezemen, amit ő még csak elképzelni sem tudott. A már-már bájosan gyerekes arcom csupán a sors iróniája volt, egy maszk, ami mögé elbújt minden őrült és durvaság, ami bennem tombol és amit az elmúlt négy év csak tovább rontott. Azelőtt nem öltem embert, egyszerűen nem kellett megtennem, mert valahogy más ember voltam. Inkább elmenekültem, kijátszottam az ellenfeleimet… persze akkor másféle alakok voltak a nyomomban. Nem tört senki az életemre, vagy fenyegette a szeretteimet. Valahol sejtettem, hogy a Minisztérium újabb buzgólkodásai előbb-utóbb engem is elérnek, hiszen Reagant eltűnése még mindig lezáratlan ügy volt… mégis csak egy híres költő volt és most, hogy nem áll mögöttem egy olyan név, mint Nathaniel Forest, könnyebb ezért is elővenni. Igen, én öltem meg… és igen, azért öltem meg, mert Natot bántotta. Ez pedig csak az első bűn volt, amit emberi élet ellen követtem el.
Hirtelen megráztam a fejemet. Nem is értettem hogyan jutottam megint Nathaniel Foresthez, hiszen összetörte a szívemet, hiába én hagytam el őt… valójában ő kényszerítette ki tőlem az egészet. Már új életem volt, de nem tudtam tőle szabadulni. Állandóan belemászott a fejembe, ha másért nem, hát a közösen nevelt gyerekek miatt. Hangosan sóhajtottam és inkább lehúztam az előttem álló pohár tartalmát. A lángnyelv kellemesen átmelegítette a testemet ugyan, így az elmém is megtisztult. Végre Aiden, az ő dohányillata és szürke-barna szempár töltötte meg a gondolataimat… ez volt a helyes és a jó, mert ezt élveztem és szerettem most. Megnyugtatott, még ha nem is volt kifejezetten kedves velem általában. Nem vártam már rég babusgatást, azokat az időket magam mögött hagytam. Intettem a kocsmárosnak, hogy ugyan hozzon már még egy lángnyelvet, majd ismét kihívóan emeltem a tekintetem a félszemű fickó felé. A mosolyom ezúttal kiegészült egy apró mozdulattal: a kabátom zsebébe nyúlva díszített markolatú tört vettem elő és csak úgy kitettem az asztalra, hogy lássa, nekem is van mivel kaszabolni… és ha olvasta a Prófétát tudhatta, hogy nem ő lenne az első, aki bizony véres véget érne a kezeimtől. Igaz, hogy a csuklyás pasas nem halt meg, de azért rendesen belé csapódott az penge… azóta sem kaptam vissza a bicskámat az auroroktól. Ezért is kellett beszereznem ezt a csinos kis darabot az STB-ről, mikor a Zsebpiszok közben jártan legutóbb.
A markolata fogott meg, ami szépen ezüstösen csillogott és még egy-két drágakő is díszitette, szépen csillant meg a kocsma sápadt őszi hangulatában. Valahogy ez jobban érdekelt, mint a félszemű dilis a szemközti asztalnál.
Ahogy ezen gondolkodtam, éreztem, hogy nyílik az ajtó. A huzat kicsit behozta a kinti hűvös levegőt, meg a dörgés hangját. Megborzongtam egy pillanatra, inkább jó értelemben. Szerettem a viharokat, valahogy furcsán otthonos érzést adtak… mármint ha az ember odabentről nézte, a biztonságos környezetből.
Naplózva


Arelia Tobervic
Minisztérium
***


Átoktörő

Elérhető Elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2020. 10. 07. - 23:35:08 »
+1


Mennydörgés és villámcsapások
Elliot San
2001. október 7.


Prológus

More or less


Arelia éppen, hogy beért a Rejtély- és Misztériumügyi Főosztályra és már nyitotta volna ki a megfelelő ajtót, amikor egy papírrepülő röppent hozzá. Elkapta a levelet és kihajtogatta, a pergamenen a következő kézzel írt sorok álltak:

Arelia Tobervic!

Azonnal hivatják az Aurorparancskokságra.

Ap.


Arelia indult is a lifthez, ahol végig azon gondolkozott, hogy miért kérethetik őt oda. Ahogy belépett a parancsnokságra, már egy auror fogadta egy aktával a kezében.
- Miss Tobervic! Be kéne hoznia egy tagot, mielőbb.
Arelia csak hallgatott és a dossziéra pillantott.
- Látja, róla lenne szó… – Kihajtott aktában az Elliot O'Mara név állt. Alatta a mozgó arcképe, melyen a kölyökképű férfiból durva őrület sugárzott egy kihívó vigyorral egybekötve.
- Pontosan miért kell előállítanom? – Nézett a kollegára, majd vissza, a sorokon végigfutó ujjakra.
- Nézze csak az aktáját, tetemes priusza van. Piti stiklikkel kezdet, egy tolvaj, de aztán több eltűnés és gyilkossági vád is érte, de a bennfentes alvilági és a fentebb körök béli kapcsolatai miatt sosem tudtunk rábizonyítani semmit.
- Nem ő volt, akiről írt a Próféta, hogy a Csillagleső Fesztiválon…’
- De igen, ő az, Elliot O'Mara. Arról itt van szó. – Lapoz oda a Fesztiválon dokumentáltakhoz. – De látja, ezt itt? – Tol felé a karton lap szélére egy képet Aphrodité kupájáról. Arelia, mint az arcképet, ezt is jobban megnézi.
- Mi köze ehhez a varázstárgyhoz?
- Nos, hát az, hogy a gyanú szerint ellopta, mint sok egyebet, de ez a tárgy még a feketepiacról sem került elő.
Arelia tovább olvas és megakad a szeme egy néven; Nathaniel Forest, ami többször is szerepel a jelentésekben.
- És ő, kicsoda?
- Kapcsolatban voltak. A felsőbb elitből egy személy, a protektorai védték az ügyét.
- Vele beszéltek már? Tud valamit a kupáról?
- Nem, de fogja az aktát és lásson hozzá!
- És később, Nathaniel kihallgatható?
- Esetleg. Előbb Elliotot hozza be! Most az a feladata. – Arelia bólintott és az átvett dossziét a hóna alá csapta.
- Viszont, legyen körültekintő és óvatos. Nem veszélytelen alak, kegyetlen varázsló. És a Szárnyas Vadkanban találja. Sok sikert Miss Tobervic! – Azzal az auror meghajlította magát és sarkon fordulva visszament az asztalához.
- Értem. – Bólintott Arelia is, bár nem igazán volt kedve elmenni Roxmortsba, főleg nem a Szárnyas Vadkanba, amit egy lepukkant, koszos csehónak tartott, de tisztában volt vele, hogy az auror szakma nem könnyű és nem kívánság műsor, szóval nem visszakozhatott a kiadott feladat ellen, de hát, ha kényelmesebb hivatásra akarta volna adni a fejét, akkor nyitott volna egy kalapszalont.

A levegő egy pillanatra megrezzen, majd feltűnik a hopponáló Arelia Zonko Csodabazárja előtt.
Esik. Morajlik az égbolt. Metszően hideg szél fúj.
Arelia megigazítja magán nerc-stóláját, összébb húzza a fekete, vastag posztóból készült úti-köpenyét, ami alatt kedvenc méregzöld selyem ruháját viseli, mely mellrészben szolid, fekete csipkével díszített, ami a ruha ujján és a szoknya szegélyében is megjelenik díszítő mintaként, ezeket leszámítva a ruha egyszerű, elegáns szabásvonalú, ezért meglehetősen kényelmes is. A szetthez, egy hozzáillő fekete kalapot visel, amit egy kalaptű rögzít, melyen zöld, fekete és egy lila toll is díszeleg.
Fogja és kinyitja lila esernyőjét, majd elindul az enyhén felázott utacskán a Szárnyas Vadkanba. Gondolatai Elliot O'Mara körül járnak, és amiket róla olvasott s hallott. Elhatározza, hogy körmönfontan fog bánni a kölyökképű férfiúval és kiszed belőle, mindent, amit lehet, mielőtt bevinné a Minisztériumba.
Vajon, egy ilyen alvilági sorozatgyilkost, miért vett a védelmében egy olyan neves író, mint Nathaniel Forest, főleg, ha köze van Elliotnak a híres költő Reagan eltűnéséhez is? Mit ehetett rajta vagy nem is tudott ezekről? Nem hiszem, hogy sok örömét lelhette egy ilyen alakban. És ha Elliotnál van a kehely, akkor miért nem adta el, vagy ha elrejtette, akkor hova?
Arelia ezeken a kérdéseken mereng, ahogy az esernyőn az esőcseppek kopogását hallgatja, egészen addig, amíg a Szárnyas Vadkanhoz nem érkezik. Megáll előtte s végigpillant a nem éppen hívogató épületen. Összecsukja az ernyőjét és párszor ki-be hajtva, lerázza a róla vizet. Majd behajtva, a résnyire nyitva maradt ajtót, amit az előtte belépő (aki nyilván barlangban születhetett) nem tett be maga után, és a szél is benyomhatta. Viszont ő becsukja az ajtót, ami a huzat miatt egy kicsit hangosabbra is sikeredik. Összeköti ernyőjén a szalagot, majd a szokásos módon a csuklójára akasztva, leveszi a kesztyűit, miközben körbepillant a kocsmában.
- Üdv uraim!  – Szólal meg üdvözlően, kissé hallhatóan maníros hangon, mert magán kívül nem lát egy hölgyet sem a fogadóban, amin nem is csodálkozik a helyet tekintve.
Mindig elképed, hogy ennek a fogadónak a tulajdonosa az ifjabb Dumbledore fivér.
Úgy tesz, mintha nem különösebben keltette volna fel a figyelmét Elliot O'Mara. A csapszék felé fordul, ahol egy félszemű fickó vet rá egy hanyag pillantást, majd késével tovább piszkálja az ujjait, miközben feltűnően Elliotot mustrálgatja. Mikor Arelia a pulthoz lép, a pasas ránéz. Mivel, ő nem jártas erre, fogalmas sincs a félszemű nevét illetően.
- Kocsmáros uram, egy brandyt, legyen kedves! – Ahogy a félszemű az italt egy ehhez való pohárkába kitölti, Arelia fogja a brandyjét és leül egy asztalhoz, ami átellenben nincsen annyira távol Elliot asztalától, de mindenképpen hallótávolságon belül van és elég közel, hogy a táskájából kivett Hírverő újságot kellemes fényben olvashassa a kandalló megvilágításában. Az újságot maga előtt tartja, szinte abba temetkezve tesz úgy, mintha olvasná, és csak akkor hajtja félre vagy ereszti le, amikor a brandyjébe kortyol.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2020. 10. 11. - 16:32:56 »
0

mennydörgés és villámcsapások


Miss Tobervic
2001. október 7.

outfit

let’s cause a little trouble

Még hosszú pillanatokon át bámultam a Félszeműt, ahogy a késével bohóckodik, s közben néha-néha végig cirógattam saját fegyverem díszes markolatán. Talán valamiféle nevet kéne neki adnom… talán a Bosszúálló vagy valami hasonló címet érdemelte volna, nekem azonban ezen csak felhorkantani sikerült. Nem rajongtam a túlzottan az ilyen fennköltségért… túl drámai volt a nyers ízlésvilágomnak és amúgy is. Miért neveztem volna el egy fegyvert? Nekem elég volt a tény, hogy könnyen vért lehet venni vele, ha éppen arra vágyom. Olyan lazán jött ez a gondolat, mintha nem is életekről lett volna szó… Reagan megölése és kétszeri eltűntetése óta valahogy mindez nem tűnt olyan nagykunsztnak. Talán csak azért, mert általában valaki védelmében öltem meg azokat az embereket, akik megérdemelték.
Éppen csak kiszúrtam, hogy valami nő érkezett a szemem sarkából. A tekintetem azonban nem vándorolt rá, csak figyeltem a félszeműt. Még mindig nagyra volt magával és bökőjével… de hiába, mert engem ugyan nem ijesztett meg. Nem ért annyit az életem, hogy féltsem egy kicsit is vagy megpróbáljam magam kezdeményezni a támadást, mielőtt még tőrbe csalna. Inkább lehúztam a következő adag lángnyelvemet, hogy kellemesen bizseregve induljon meg a gyomrom felé, felmelegítve az egész testemet.
Az elmúlt időszakban megint leadtam egy jó pár kilót, annyira, hogy új ruhákat is kellett vennem. A tükörben pedig láttam, ahogy a bordáim kirajzolódnak a bőröm alatt. Nat Forest gyűlölte volna, ha így kell látnia… de most nem állt mögöttem az étkezőasztalnál, követelve szinte, hogy pusztítsam el az aznapi ebédet vagy a vacsorát… ahogy ezen elmélkedtem olyan furcsa érzésem támadt és a korábban érkezett nő asztala felé pillantottam. Nem tudom mi lehetett ez, talán csak egy megérzés. Hírverő, brandy. Ez a nő aztán minden volt csak idevaló nem.
Felkeltem az asztalomtól. A balkezembe fogtam a tőrömet és azzal sétáltam át hozzá. Közben persze figyeltem a félszemű tekintetét, aki megrémült, mintha neki akarnék menni. Ahogy említettem nekem aztán nem ért annyit. Megigazgattam a kabátomat, mint egy igazi úriember, majd kérdezés nélkül leültem a nő asztala mellé. Egy ideig nem szólalta meg, csak benéztem az újság mögött megbúvó arcra.
Hellóka – közötlem, végig nézve a számomra nagyon furcsa kinézetű nőn, aztán felkönyököltem az asztalára, csak úgy közénk helyezve a tőrt, hátha lenne kedve Félszemű Iannek mégis csak felkelni és idesétálnia, hogy alaposan rám ijesszen… legalábbis ő biztosan így tervezte volna. – A Hírverőt nem csak gyógyósok olvassák? – kérdeztem a lehető legőszintébb érdeklődéssel a hangomban. Na nem, mintha akkora szakértője lettem volna az aktuálisan divatosnak számító médiumoknak, hiszen leginkább csak azzal találtam szemben magamat, hogy a képem ott bámul vissza a hasábokról… Utáltam Vitrolt, meg minden pletykaéhes újságírót, mint például azt a Jadislandot, aki megpróbált a lakcímem kiadásával megzsarolni, csakhogy egy remek cikket hozhasson le rólam és Natról.
Még egy lánynyelvet! – intettem aztán a kocsmáros felé.
Naplózva


Arelia Tobervic
Minisztérium
***


Átoktörő

Elérhető Elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2020. 10. 13. - 16:34:27 »
+1


Mennydörgés és villámcsapások
Elliot San
2001. október 7.


In medias res

More or less


Arelia lapoz egyet az újságban, ahogy összefogja a Hírverőt, látja, hogy Elliot O'Mara és a kocsmáros között továbbra is fennáll valamiféle mélyen gyökerező ellentét, mert Mr. O'Mara figyelmét teljesen leköti. Arelia fel nem foghatja az ellentétet közöttük, de az igazat megvallva nem is nagyon érdekli és nem is azért van itt, hogy egy gyanúsított és egy koszos csehó kocsmárosának a viszonyával foglalatoskodjon.
Arelia az újságba bámulva, hallja, ahogy Elliot hátra tolja a székét, és a lépteit a padlón, ahogy odasétál az asztalához. Addig nem mutat figyelmet Mr. O'Marának, amíg nem csikordul az egyik szék és helyet nem foglal az asztalánál. Félrehajtja a Hírverőt, először a férfiúra pillant, aki ráköszön.
- Már elnézést, de hogy gondolja, hogy csak ideül? – Szól Arelia, kissé felháborodott hangon, az alapvető udvariassági etikett mellőzése miatt. Ekkor helyezi az asztal közepére Mr. O'Mara a ékkövekkel kirakott díszes tőrét. Arelia rápillant a tőrre, de a szeme se rebben és a lehető legnyugodtabb hangján folytatja.
- Ezzel mit szándékozik tenni? Nagyon szép tárgy, de gondolom nem azért tette ide, hogy nekem adja? – Válaszolja a legcsekélyebb érdeklődést sem tulajdonítva a dolognak, bár a tőr kialakítását nézve, egyből felmerül benne a gondolat, hogy alighanem ez is valami eltulajdonított értékes darab lehet, akárcsak a kehely. Arelia nem mutat figyelmet a tárgy iránt, azért sem, nehogy Elliot egyből gyanakodni kezdjen, hogy utána és az eltűnt kupa után nyomoz. Nem riaszthatja el már az elején, mielőtt még szóra bírta volna. Elég óvatos és gyanakvó személynek tűnik, akinek meg van a magához való esze. Szóval, mintha csak egy ott fogyasztó vendég lenne, egy hölgy, aki méltatlankodik egy asztalához lépő idegen viselkedésén, ő is köszön.
- Egyébként, örvendek Mr.. Oh, nem is tudom, hogyan szólíthatnám, nyilván rövid az eszem és elfelejtettem a nevét.
A kölyökképű ekkor csak könyökölve az asztalon, egy kérdéssel áll elő.
- Az én nevem Arelia Tobervic. Mondanám, hogy kérem, üljön le, de már nem szükséges. Ami pedig az olvasmányomat illeti, nos, hát nézőpont kérdése, hogy ki a gyogyós, uram. – Megnyomja a  mondat végi megszólítást, miközben összehajtja az újságot és leteszi a mellette lévő székre. Mr. O'Marára pillant, akinek a tekintetén látja, hogy követi a kézmozdulatait. Ekkor Aréliának remek ötlete támad, hogy a beszédtémára terelje a szót és lássa Elliot hogyan reagál.
- Gondolom, Ön inkább Reggeli Próféta olvasó. Nyilván olvasta a Csillagleső Fesztiválon történteket. – Ekkor rendel Elliot még egy italt magának. Arelia egy pillantásra sem méltatja a kocsmárost, tekintetét Mr. O'Marán tartja, majd csevegő hangon kérdezi a Reggeli Prófétában írtakról.
- Mondja kérem, mit szól maga mind ehhez? És persze, érdekelne, hogy miért tisztelte meg társaságával az asztalomat? – Aztán csak egy sejtelmes mosollyal hátradőlve néz Elliotra.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2020. 10. 14. - 10:30:36 »
0

mennydörgés és villámcsapások


Miss Tobervic
2001. október 7.

outfit

let’s cause a little trouble

Ez a nap is egy unalmas szarnak tűnt, leszámítva, hogy Félszemű Ian éppen arra próbált rávenni, hogy új becenevet teremtsek neki. Bizony, mert mostantól Vak Ian akart lenni, legalábbis az alapján, ahogy újra meg újra megpiszkálta a kezében szorongatott kést. Ez is unalmas volt. Szimplán tudtam, hogy legyőzném és nem vonzott a tény, hogy gyorsan véget vessek a szenvedéseinek. Szóval ideje volt felpörgetni a hangulatot és valaki kellemesen felidegesíteni ahelyett, hogy őt bámulnám. Ezért a leggyanúsabb embert szúrva ki magamnak a kocsmában, szépen áttelepedtem egy másik asztalhoz.
Nem volt szokásom finomkodni, csak lehuppantam a félig kihúzva felejtett ülőalkalmatosságra és egy ideig érdeklődve bámultam be az újság mögé, hogy a túlzottan is bepozícionált hajkorona tulajdonosára bámuljak. Durva milyen arcok vannak mostanában, de ez legalább érdekes… legalább annyira, mint Mr. Flores bajsza.
– Már elnézést, de hogy gondolja, hogy csak ideül? – háborodott fel, miközben a rövid tőr is szépen helyet kapott az asztalon. Én pedig csak szépen hátra dőltem a székbe és keresztbe vetettem a lábaimat.
Hát pont így. – Mosolyodtam el a tetszetős kiakadás félén. Megmondom őszintén, ezért éri meg élni. Ha éppen nem kincsek után rohangálok vagyok élem az életemet odahaza Muci oldalán, akkor mások bosszantása tud csak igazán boldoggá tenni. Ez valahogy olyan volt, mint másnak az olvasás… hobbi. Ez volt a legjobb szó rá.
– Ezzel mit szándékozik tenni? Nagyon szép tárgy, de gondolom nem azért tette ide, hogy nekem adja? – pillantott a szépen felcicomázott tőrre. Valóban gyönyörű volt, csak úgy vonzotta az ember tekintetét. Mivel a Sötét Tárgyak Bolhapiacán – népszerűbb nevén: az STB-n – vettem, biztos voltam benne, hogy egy-két halálos átok is ücsörgött rajta, várva, hogy valaki szépen megfogdossa. Rám nem hatott túl erősen az ilyesmi, ha pedig még is hát már annyit benyeltem belőlük, hogy kioltották egymást. Gond nélkül fogdostam össze mindent, amit csak lehetett. Legfeljebb kicsit rosszul éreztem magam.
Ha gondolja megveheti tőlem, de törékeny alkatnak tűnik, szóval nem annyira ajánlom. Az ilyen tárgyak veszélyes dolgokat hordozhatnak magukon – rántottam vállat. Teljesen nyugodt voltam egyébként, leszámítva, hogy annyira élveztem a helyzetet, hogy a széles vigyort alig tudtam levakarni a képemről.
– Egyébként, örvendek Mr.. Oh, nem is tudom, hogyan szólíthatnám, nyilván rövid az eszem és elfelejtettem a nevét. – Nem reagáltam egyelőre, mert nem volt köze a nevemhez, csak könyökölve az asztalon bámultam tovább az asztaltársaságot, meg a Hírverőt. Ebben emlékeim szerint csak kétszer jelent meg az arcom, a többi alkalommal csak Nathaniel Forest kistáskájaként emlegettek. Végül is, talán ez volt a jobbik megoldás. – Az én nevem Arelia Tobervic. Mondanám, hogy kérem, üljön le, de már nem szükséges. Ami pedig az olvasmányomat illeti, nos, hát nézőpont kérdése, hogy ki a gyogyós, uram.
Felhorkantottam.
Ebben egyetértünk. Szóval rajtam kívül mindenki gyogyós – bólogattam és alig vártam, hogy megérkezzen a következő adag lángnyelvem. Szívem szerint egyből lehúztam volna, de mivel ez már a harmadik volt, nem akartam elkapkodni. Azért három pohár után már kezdtem érezni azt a jótékony bizsergést, mióta megint kevesebbet ettem.
–  Gondolom, Ön inkább Reggeli Próféta olvasó. Nyilván olvasta a Csillagleső Fesztiválon történteket. – Magyarázta, én pedig csak bólintottam. Nem akartam azt mondani, hogy nem éppen olvasom a Prófétának nevezett szennylapot, de miután az öcsém felhívta a figyelmemet, hogy a nevem szerepelt benne, kénytelen voltam kézbe venni. Mondjuk tény, legalább elismerték, hogy nélkülem szart sem ért az egész aurori kiszállás. – Mondja kérem, mit szól maga mind ehhez? És persze, érdekelne, hogy miért tisztelte meg társaságával az asztalomat?
Én is hátra dőltem, akár csak ő. Valami nem tetszett ebben a kérdésben, de egyelőre nem zavart. Szeretek veszélyesen élni, ez pedig izgalmasabbnak tűnt egyelőre, mint a szemtelen ember bámulása.
Egész pontosan melyik részéhez? – kérdeztem vissza, ugyanis elég sokrétű hírről beszéltünk. Egyrészt kimentek az aurorok, miután meglepő módon megint történt valami, majd nem csináltak semmit, csak vallomásokat vettek fel, aztán én, Mr. Elliot O’Mara, ex-Forest, leszúrt egy fickót a legtökéletesebb késdobós mutatvánnyal, hogy végre legyen kihallgatható foglya a minisztériumnak. Valljuk be, nem éppen az aurorok érdemelnek kitüntetést, mert végre lőreléptek a nyomozásban, sokkal inkább én.
Csak mert emlékeim szerint egy halom inkompetens aurort kiküldtek egy helyszínre, s végül nem is ők oldották meg az ügyet, hanem én. – Húztam el fintorogva a számat. – Valamelyik újságtól jött, mi? – Néztem végig rajta. Mostanában egy halom pletykarovatos barom rám szállt, hogy nyilatkozzak a szakításról vagy éppen a hülye fesztiválról. Igen, mert már tudtak hozzám vezetéknevet kapcsolni és ez újra felpörgette a dolgokat. Ezért sem mentem már Londonba nagyon. Itt Roxmortsban eddig a kutya sem keresett.
Naplózva


Arelia Tobervic
Minisztérium
***


Átoktörő

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2020. 10. 14. - 19:11:08 »
+1


Mennydörgés és villámcsapások
Elliot San
2001. október 7.


In medias res

More or less


Ahogy Mr. O'Mara hányavetin leül a székre, hiába próbál magas lóról beszélni és viselkedni, mert Arelia átlát rajta. Leginkább csak egy mihaszna, elkallódott és meg nem értett suhanc benyomását kelti benne, aki így próbálja elrejteni bizonytalanságát és szorongásait. Egy vézna, nemtörődöm, háládatlan s önző fiút lát benne, aki ha nem kapja meg, amit akar, akkor erővel veszi el, eltiporva akárkit, vagy ha nem lehet valami az övé, akkor tör, zúz és pusztít, mint egy aljas kölyök, akitől el lett véve a játékvonata, ami az egyetlen szórakozását jelentette.
- Akkor remélem kényelmesen ül. – Válaszolja Arelia szárazon, elnézve Elliot flegma mosolyát, aki még mindig nem fogta fel, hogy milyen asztalhoz ült le.
Miss Tobervic nem jár a Sötét Tárgyak Bolhapiacára, mert nincs szüksége efféle csecsebecsékre, hacsak hivatali ügyek miatt nem kell kimennie, egy-egy sötét tárgy okozta átokmegtörésére és a helyszínelést elvégeznie. Tavaly például le kellett foglalnia a Boring & Burkestben egy Volt-Nincs szekrényt.
Ekkor Mr. O'Mara igen kiváló ajánlatot tesz, mert eladásra kínálja az asztalon heverő tőrét, bár nem mintha Arelia megakarná venni, eme sötét portékát, mert alighanem csak eltörné, de a gyanúsított lehetőséget adott ezzel, hogy feltűnés nélkül a kupát is szóba hozza.
- Valóban, eladná nekem? Szóval, Ön foglalkozik ilyen dolgokkal is, mint a kereskedés? – Kérdezi komoly hangon, ahogy érdeklődve Elliot vigyorgós arcát fürkészi. Aki, Arelia nevét illető finom fricskájára sem mutatkozik be, még akkor sem, mikor ő ezt megteszi, de nem kéri rajta számon még egyszer a dolgot, csak szemet huny felette, mint egy elhanyagolható tényezőn a jelen helyzetben. Viszont, az kiderül számára, hogy Mr. O'Mara nem tudja róla, hogy auror, mert a neve nem mondott neki semmit, így nyugodtan folytathatja.
- Ez a tőr nem érdekkel, de esetleg eladhatna vagy beszerezhetne nekem egy másik tárgyat, Aphrodité kupáját. – Elhallgat és felhajtja brandyjét, hogy a lehető legközömbösebbnek és szimpla érdeklődőnek tűnjön, s ne keltse egy nyomozó benyomását.
Elliotnak a Hírverőre és az enyhe riposztjára adott fennhéjázó válaszát, Arelia elengedi a füle mellett, de a horkantását megmosolyogja.
- Ha így gondolja. Nem irányíthatom a tekintetét. – Ekkor int a kocsmárosnak. – Töltsön nekem is még egy brandyt, kérem. – Igaz, nem lenne szabad szolgálatban innia, de a kötetlen társalgás látszatát fenn kell tartania.
A Csillagleső Fesztiválról feltett kérdésére Elliot először csak bólint, bár arcán lát némi fintort, de a férfiú nem szólal meg, csak mikor a lángnyelv whisky és a brandy is az asztalra kerül, akkor is először csak értetlenül és óvatos kitérő kérdést tesz fel. Hallgatva arról, hogy miért ült ide, akárcsak a nevéről is. Majd Arelia kérdezősködése nyilván gyanút ébresztett benne, mert arra gondol, hogy valamelyik sajtótól jött.
- Ugyan ne szerénykedjen, Mr. O'Mara. Felismertem az újságokból. – Arelia belekortyol a brandyjébe és némi hallgatólagos hatásszünetet tart.
- Csak nem voltam biztos benne. Mondja, milyen érzés volt elkapni azt a halálfalót? Ott volt annyi auror és mégis maga intézte el. Csodálatos. – Mondja neki legyezgetve az egoját, hogy elnyerje bizalmát és közlékenyebb legyen. Felveszi a székről és az asztalon tolja Elliot felé az újságot, mert a Hírverő is lehozta a cikket és az arcképe ott néz vissza rá a címlapon.
- Nem vagyok riporter Mr. O'Mara. Inkább, fogalmazzunk úgy, hogy egy műkedvelő, akit érdekkelnek a régi varázstárgyak. – Esze ágában sincs még a tudtára adni, hogy auror, nemcsak azért, mert akkor aligha álla vele szóba, de az előbbi megjegyzései után, nyilvánvaló ellenérzései vannak az aurorok iránt. Arelia, úgy gondolja, egyelőre célravezetőbb, ha Elliot csak egy jól szituált civilnek véli.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2020. 10. 16. - 10:41:31 »
0

mennydörgés és villámcsapások


Miss Tobervic
2001. október 7.

outfit

let’s cause a little trouble

Nem stimmelt valami határozottan ezzel a nővel. Nem a cseppet sem érdeklődő testtartása árulta el. A kérdés, ahogyan feltette… kimért volt? Egy dolog. Egy csomó karót nyelt alak mászkál az utcán, vagyis nála sokkal rosszabbak. Azonban, ahogyan megfogalmazta a kérdést a tőrrel kapcsolatban, hirtelen az az érzésem támadt, hogy túl sokat akar tudni.
– Valóban, eladná nekem? Szóval, Ön foglalkozik ilyen dolgokkal is, mint a kereskedés?
Szinte ösztönösen furcsa, kissé talán gúnyos grimasz ület ki az arcomon. Egy potenciális vevő sosem így kérdezné meg ezt. Túl sokkal volt dolgom már ahhoz, hogy ezt tudjam, így biztosra vettem, hogy újságíróval vagy valami hasonlóval lehet dolgom. Nem reagáltam inkább, ő mégis folytatta.
– Ez a tőr nem érdekkel, de esetleg eladhatna vagy beszerezhetne nekem egy másik tárgyat, Aphrodité kupáját.
Az ismerős műtárgy nevének hallattán megköszörültem a torkomat. Nem akartam túl sokat elárulni róla, így inkább nem kötöttem az orrára, hogy egyszer még a birtokomban is volt ez a kupa, miután a kultistákra törtem egy barlangban… persze ők azt hitték az istenük jelenik meg valamiféle látomásként. Túl sok volt a drog és az alkohol, én pedig elloptam a kupát. Aztán szépen tovább adtam s tudtommal egy harmadik féltől visszavásárolta a tulajdonos végül. Hogy azóta mi volt a sorsa nem érdekelt, én megvizsgáltam és végül elcseréltem egy mérgezett porcelánalmára, ami valljuk be, sokkal érdekesebb, mint egy varázsragasztóval bevont kupa.
Nem foglalkozom ilyesmivel. – Közöltem már-már hidegen a tényt. Nem akartam belemenni ebbe a játékba, de az máris fúrta az oldalamat, hogy egy újságíró még is honnan a búbánatból tud arról az esetről. Nat mindent megtett, hogy ne kerüljön nyilvánosságra a múltamból semmi. Lényegében a Csillagleső Fesztiválon végrehajtott tetteimig a vezetéknevemet sem tudta biztosan nagyközönség… de most már csak egy karnyújtásra voltam onnan, hogy Rowle-ként is elfogadjanak, azaz kiderüljön, hogy valójában – ja nem – aranyvérű vagyok. Nem akartam. Nem akartam, hogy rám szálljon a média és megpróbáljanak összeboronálni a végén mindenféle aranyvérű nőcskékkel. Már választottam egy életet és azt akartam tovább élni.
Nem örültem, hogy erre terelődött a téma. Innentől ugyanis biztos voltam benne, hogy ez a nő akar valamit… csőbe húzni. Nem baj… próbálkozzon eljátszadozhatunk itt egy kicsit, míg odakint enyhül a vihar. Aztán szépen hazasétálnék Aidenhez a Cukormáznak nevezett házunkba, ami leginkább a mesebeli mézeskalácsból épített kunyhókra hasonlít. Erre vágytam, meghittségre és pihenése.
–  Ugyan ne szerénykedjen, Mr. O'Mara. Felismertem az újságokból.
Na nem mondja… – Forgatta meg a szemeimet némi gúnyos éllel a hangomban. Eddigre már bőven leesett, hogy ismer és ennek nem örültem. Ha pedig Elliot O’Mara nem boldog, akkor az egész világ nem lesz az. – Mit akar Merlin szaros valagára? – szakadt ki belőlem a kérdés. Igenis újságíró volt, ha meg nem az, akkor egy béna magányomozó vagy auror… innentől kezdve a mogorvább arcommal találta szemben magát.
– Csak nem voltam biztos benne. Mondja, milyen érzés volt elkapni azt a halálfalót? Ott volt annyi auror és mégis maga intézte el. Csodálatos.
Megköszörültem a torkomat és egy veszélyes villanással a tekintetemben, közelebb hajoltam hozzá. Egyelőre nem nyúltam a lángnyelvért, csak hagytam, hogy az erős aroma rám találjon és egészen magával ragadjon. Tudod milyen volt, te nő? Szar. Rohadtul szar, mert nem döglött meg. Ezzel a gondolattal bámultam rá, de az ajkaim egészen más dolgot formáztak meg:
Kérne egy autogramot vagy mi van? – érdeklődtem továbbra is ugyanazon a gúnyos hangon, mint eddig.
–  Nem vagyok riporter Mr. O'Mara. Inkább, fogalmazzunk úgy, hogy egy műkedvelő, akit érdekkelnek a régi varázstárgyak.
Na erre már tényleg hátra dőltem és beleittam a lángnyelvbe. Két jó nagy kortyot vettem magamhoz, ami éppen elég volt hozzá, hogy még „jobb” hangulatba kerüljek. Nem tetszett a kérdezősködés, a túl sok tudás… mintha bemagolt volna egy Elliot O’Mara kézikönyvet. Mondjuk tény, hogy Nat írt rólam ezt-azt, mikor még azzal etettük egymást, hogy örökké szeretni fog. Aztán persze jött az arcra esés és a tény, hogy csak nekem volt ő az igazi.
Én inkább úgy látom, hogy Elliot-kedvelőbe ment át. – Jegyeztem meg, cseppet jelezve, hogy túlzottan is érdeklődő. – Nem igazán értem mit akar tőlem – Válaszoltam kimértebben, mint általában. Szuper lenne, ha Nat még azt is a fejemhez vághatná, hogy szart kevertem és ezzel megint összefüggésbe kerül a nevünk… ráadásul felőltlen vagyok, és nem tudok normális apaként viselkedni. Pont elégszer megkaptam már, hogy pont az a baja velem, amit régen szeretett és imádott. Még találkozni akarok ebben az életben a fiammal és csak remélem, hogy Nat nem viszi magával Kínába örökre.
Inkább mondja a konkrétumokat. A kupát pedig azóta nem láttam, hogy alaptalanul meggyanusítottak valamivel. De gondolom ezt tudja, miután ennyire konkrétan belemászott az életembe.

Naplózva


Arelia Tobervic
Minisztérium
***


Átoktörő

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2020. 10. 16. - 23:15:31 »
+1


Mennydörgés és villámcsapások
Elliot San
2001. október 7.


Konfliktus

More or less


Arelia látja Elliot reakcióján és viselkedésén, hogy nem bízik meg benne. Ez az érzés kölcsönös, hiszen Miss Tobervic túl sokszor találkozott munkája során olyan sötét varázslókkal és boszorkányokkal, akik kérdés nélkül képen köpik, még az anyjukat, társaikat vagy a barátjukat is, ha érdekükben áll.
- Nem foglalkozom ilyesmivel. – Válaszolja Elliot, amiről Arelia persze tudja, hogy hazugság, hiszen Mr. O'Mara tolvaj és többszörös gyilkos, ahogy az aktájában is szerepelnek az esetek, amikben gyanúsítottként van nyilvántartva.
Arelia nem felel erre, csak egy hallgatással hagyja helyben. Egyelőre nem kérdezve többet Aphrodité kupájáról.
Aztán, amikor Miss Tobervic azt mondja neki, hogy felismerte a Hírverőből, hozzáállása, hangja és a fellépése is még ellenségesebbre vált, annál is jobban, ahogy ideült az asztalhoz.
- Na nem mondja… mit akar Merlin szaros valagára? – Arelia az ingerültebb és vulgárisabb megnyilvánulásra fészkelődni kezd ültében és felemelve egyik kezét szól:
- Ne ragadtassa el magát! – Tovább fűzve a szót, próbál puhatolózni a kölyök képűnél, de Mr. O'Mara tekintetének villanása jelzi számára, hogy legyen még óvatosabb és előrelátó vele, mert nincs értelme a további kérdéseknek; Elliot ha tudna se mondana semmi használható információt a kehelyről és a Csillagleső Fesztiválon elkapott halálfalóról.
Arelia leveszi Elliotról a tekintetét és nyugalmát megőrizve pillant a kocsma ablakai felé, melyeket majdnem benyom a szél, ahogy az eső veri az üveget. Odafordított fejmozdulatra a kalapján lévő tollak hevesen lengedeznek.
- Kérne egy autogramot vagy mi van? – Arelia a lekezelő és gőgös kérdésen nem lepődik meg, de mielőtt válaszolna, poharát emelve hajtja fel az itala felét. Ahogy a pohár koppan az asztalon, Miss Tobervic rápillant Elliotra. Arelia arcvonásai megkeményednek és olyan éles és hivatalos hangon szólal meg, amivel szinte vágni lehet.
- Mr. O'Mara. – Szólítja meg, mielőtt még Elliot tovább mondaná a magáét, amiből Arelia egy szónak sem tud hitelt adni és nem is látja értelmét, hogy ezt a beszélgetést folytassák. Ideje elvégeznie, amiért ráállították erre a varázslóra és ide küldték.
- Aligha az autogramjáért vagyok itt. A Mágiaügyi Minisztériumból jöttem, az ügyével megbízott auror vagyok és be kell Önt vigyem az aurorparancsnokságra, kihallgatásra. – Miss Tobervic hangja továbbra is fagyos és tényeket közlő. Az esőverte ablakra pillantva fogja meg esernyőjét és mintha csak indulásra készülne, keresztbe fekteti az ölében.
- Jelen esetben két lehetősége van Mr. O'Mara. Vagy jön a Minisztériumba önszántából és bekísérem vagy kényszerítenem kell. Persze, megpróbálhat elmenekülni vagy támadni, de nem ajánlanám. – Arelia nyugodt hangja mellett, a szemei ragyogóan izzanak, melyek Elliot arcát és mozdulatait fürkészik.
- Szorgalmazom, a békés együttműködést. – Persze Miss Tobervic sejti, hogy a kölyök képű, sötét mágusnak nincsenek az elhangzottak az ínyére. Ezért veszi elő pálcáját és szegezi rá az asztal alatt. Ami Arelia részéről szimpla elővigyázatosság s előregondolkodás, hogyha átkokat küldenének egymásra, akkor egy petrificus totalussal mielőbb leteríthesse.
- Szóval,  Mr. O'Mara? – Kérdi Arelia, miközben fogja és megissza a brandyje maradékát, ezzel is jelezve, hogy ha nincs ellenvetése, akkor indulhatnak is. Rövidre zárva ezt a kis kocsmai intermezzot.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2020. 10. 23. - 07:01:09 »
0

mennydörgés és villámcsapások


Miss Tobervic
2001. október 7.

outfit

let’s cause a little trouble

Ne ragadtassam el magamat? Hogy a viharba ne? Felháborított, hogy még egy rohadt lángnyelvet sem tudok anélkül meginni, hogy valami újságíró… bár jelenesetben auror ne járna a nyakamra. Nem voltam hülye. Pontosan tudtam, hogy akar valamit, attól a perctől kezdve, hogy kiszúrtam az asztala mellett ücsörögve.
– Aligha az autogramjáért vagyok itt. A Mágiaügyi Minisztériumból jöttem, az ügyével megbízott auror vagyok és be kell Önt vigyem az aurorparancsnokságra, kihallgatásra. – A hangját majdnem elnyomta a kinti szél és eső egyre durvábbnak tűnő egyvelege. Bele sem borzongtam abba, amit mondott. Lényegében pontosan tisztában voltam, miféle ember… bár nem éppen a legkomolyabb felhozatalnak tűnt. Ha nem működnék együtt, még csak bevinni sem tudna. Egyelőre azonban nem döntöttem el, hogy miképpen reagálom le. Csak a gúnyt és a hűvösséget kapta, amiben legalább annyira jó voltam, mint a másokkal való szórakozásban.
Na nem mondja… – feleltetem ironikus szemforgatással. Majd ugyanazzal a nyugalommal, ahogy a szavaim hangzottak, megfogtam a lángnyelves pohárkát és lehúztam az italt. Na és most, mi lesz O’Mara? Már nincs Nathaniel Forest, hogy megvédje a seggedet…
Nem akartam bájcsevegni, de azért vártam, hogy mégis mi a francért kéne nekem bemennem az Aurorparancsnokságra. Az elmúlt napokban ugyanis éppenséggel semmit sem csináltam, amiről tudhatnának. A nevemet is csak azért ismerik, mert egész véletlenül lebuktam a Csillagleső fesztiválon, miközben helyettük dolgoztam. Erre mit kapok? Idejön egy nőcske, hogy elrángasson magával?
– Jelen esetben két lehetősége van Mr. O'Mara. Vagy jön a Minisztériumba önszántából és bekísérem vagy kényszerítenem kell. Persze, megpróbálhat elmenekülni vagy támadni, de nem ajánlanám. – Folytatta. A választ persze ennek ellenére sem sikerült megadnia, így továbbra is kérdőn pillantottam rá… majd egy pillanattal később sóhaj szakadt ki belőlem. Bizonyára nem ő volt a legélesebb kés a fiókban, de ezért nem okolhattam a Minisztériumot. Sok inkompetens aurorral találkoztam az elmúlt években, az egyik inkább flörtölgetett velem, minthogy elkapjon.
– Szorgalmazom, a békés együttműködést.
Na és? Szakadt volna ki belőlem a kérdés, ha nem türtőztetem magam. Majd azt én eldöntöm, hogy akarok-e együtt működni vele. Mindenesetre egyelőre a magyarázatot vártam, hogy mi a francot akar tőlem. Hülye lennék csak így elmenni vele, hiszen egyelőre semmi oka nem volt arra, hogy elrángasson innen. Ha pedig akaratom ellenére próbálkozik, még mindig védekezhetek azzal, hogy erőszakosan lépett fel velem szemben mindenféle indoklás nélkül. Nem mozdultam hát komolyabban, csak beletúrtam a hajamba, majd ugyanazon mozdulattal, vissza is simítottam a homlokomba a tincseket.
– Szóval, Mr. O'Mara? – kérdezte, de én csak azt figyeltem, ahogy a maradék alkoholhoz nyúl. Nem tűnt túl tapasztaltaltnak. Meglehet én voltam az első ember, akiért kiküldték, ez pedig éppenséggel a gyengepontja is lehetett.
Kérek még egy lángnyelvet – közöltem meglehetősen akaratos hangnemben. Ellen viszont továbbra sem terveztem állni. Egyszerűen csak nem értettem mire fel ez az egész és ezt azért a nőcske is sejthette volna. – Meghívhat. – Tettem hozzá.
Az ablak felé pillantottam egy fél percre. Az eső most már, mintha jéggé vált volna, még hangosabban kopogott az öreg üvegen. Talán be is törte volna, ha ebben a faluban nem védett volna mindent mágia.
Másrészt pedig nem vihet be csak úgy… először is mondja meg, hogy mégis miért. – Folytattam. – Aztán kérdezze meg, hogy akarok-e protektort magam mellé. – Próbáltam felvilágosítani arról, hogy ez általánosságban hogyan szokott zajlani. A legutóbbi kihallgatásom után a Mungóba kerültem, mert az auror, akivel összetűzésbe kerültem egy mérgezett melltűt szúrt a tenyerembe. De azért ő elmondta, hogy úgy mégis mivel vádolnak és még a protektort meg Natot is értesítette, mert azt akartam. Persze most nincs protektorom… maximum az apám. Azzal meg csak szarabbul járnék, mert jönne a fejmosás.
Naplózva


Arelia Tobervic
Minisztérium
***


Átoktörő

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2020. 10. 24. - 23:02:10 »
+1


Mennydörgés és villámcsapások
Elliot San
2001. október 7.


Konfliktus

More or less


Arelia érzékeli, ahogy Elliot szinte megrökönyödik a higgadt fellépésén és a fagyos tárgyilagosságán, amikor felszólítja, hogy ne ragadtassa el magát. Mivel eddig is kifejezetten ellenséges és lekezelő volt vele, amikor Miss Tobervic közli a puszta tényeket, miszerint a Minisztériumból küldték, hát alighanem ráborítaná az asztalt, a vele szemben ülő ódivatúan csinos, pompásan a fejére illő tollas kalapjában itt ülő hölgyre, az egész aurori hivatalt képviselő mivoltára.
Látszik Mr. O'Mara arcának rezdülésein, ahogy a fogaskerekek járnak a fejében, hogy most mitévő is legyen. Nyilván nem volt betervezve, hogy egy ilyen idegesítő, unalmas, minden lében kanál nőszemélyt kelljen elviselnie és úgy ugrálnia, ahogy ő fütyül. Miközben Elliotnak minden-bizonnyal sürgetőbb és fontosabb dolgai is lennének. Persze, Miss Tobervicet a legcsekélyebb mértékben sem zavarja, hogy milyen kellemetlenséget jelent Mr. O'Marának a jelenléte. Az sem érdekli különösebben, hogy Elliot, mit gondol róla, az önelégült, ostobák szokása az ellenfelüket lebecsülni. Arelia azért van itt, hogy elvégezze a feladatát, amit a tudásához mérten igyekszik is megtenni.
Elliot persze, továbbra is lekezelően és fokhegyről beszél vele, azt a látszatot keltve, mintha háromszor a hátsójába tenné Miss Tobervicet, akit még annyira sem tartana érdemesnek, hogy odamenjen enni, ahova ő a bélsarát jár üríteni. Mind ezt egy igen frappáns szóbeli megnyilvánulással szándékozik alátámasztani:
- Na ne mondja… – Arelia csak egyet köhint erre, majd:
- Nem mondom. – Feleli a sziporkázó választ, kedvetlen hangján.
Még szerencse, hogy Miss Tobervic nem gondolatolvasó, és egyelőre nem szándékozik okklumenciát sem alkalmazni, mert alighanem valami elfajzott elmebetegnek tartaná a kölyökképűt, amit a származási vérvonalát tekintve, teljességgel meg is lehet érteni, hiszen a rossz vér nem válik vízé. A sötét varázsló csak önmagát minősíti és járatja le a felé mutatott viselkedésével.
Azonban, mivel Miss Tobervic lát némi felháborodott értetlenkedést s kérdőjelet a férfiú arcán, ami egyértelműen a tudtára adja, hogy a legkevésbé sem szándékozik vele együttműködni és a segítségére lenni a munkájában, ezért tájékoztatja még az okokról és a jogairól:
- Mr. O'Mara mielőtt még tettlegességbe fordulna eme helyzet. Tudnia kell, hogy nem azért vagyok itt, hogy bármi miatt letartoztassam és vádemeléssel az Azkabanba küldjem. – Ami éppenséggel teljesen igaz is, hiszen nem a bűn-lastroma miatt küldték Elliotra, hanem azért, hogy tanúként bekísérje a Minisztériumba, hogy tanúvallomást tegyen az eltűnt kehely ügyében, amiről méltán kérhet némi információt az Aurorparancsnokság, ha bizonyos mértékben szemet hunynak Mr. O'Mara gyanús ügyletein és a korábban elkövetett bűncselekményein.
- Ezért nincs szüksége protektorra sem. Vallomást kéne tennie, nem más témában, mint az eltűnt Aphrodité kupáéban. Egyszerű tanúként. – Arelia elhallgat és kérdőtekintettel figyeli Mr. O'Mara következő reakcióit, szavait, netán hallgatja kérdéseit, persze közben a varázspálcáját továbbra is rajta tartva, az asztal takarásában, ha tettlegesen kéne fellépnie vele szemben.
- Gondolom, nem okoz gondot magának egy ilyen egyszerű, kis hivatali formaság megtétele.
Ekkor Elliot egy sóhajt hallatva beletúr a hajába.
- Netán tévednék? – Arelia figyeli a mozdulatait, amik türelmetlen idegességről árulkodnak, amit beszédesnek vél, hiszen ha nincs Mr. O'Maránál a kehely, akkor mégis miért ideges, hacsak nem valami másik bűntény miatt.
- Kérek még egy lángnyelvet… meghívhat. – Szól a sötét varázsló, amire Arelia nem válaszol, mivel nem szándékozik bármiféle alkoholra meghívni Mr. O'Marát, ahogy megvárni sem, míg még egy lángnyelvet elfogyaszt.
- Sajnos attól tartok az úrnak nem áll módjában tovább inni. Én pedig kifizetem, amit fogyasztottam. – Mondja a kocsmárosnak, akinek oda is adja az összeget, amint az asztalukhoz cammog, majd egy tálcára felpakolva a poharakat visszamegy a pult mögé. Miss Tobervic aztán Mr. O'Marára néz, miközben ültében hátrébb tolja a székét, hogy távozzanak az asztaltól és a Szárnyas Vadkanból.

Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2020. 10. 26. - 20:16:13 »
0

mennydörgés és villámcsapások


Miss Tobervic
2001. október 7.

outfit

let’s cause a little trouble

Már megint egy halál unalmas nap. Ezzel a gondolattal a fejemben tisztáztam le magamban, hogy akivel szemben ülök egy auror, méghozzá nem egy hozzáértő fajta. Hangosan sóhajtottam egyet, mikor szövegelésbe kezdett, de inkább csak magamnak… ugyanis nem volt kedvem menekülni, odakint tombolt a vihar, s nem örültem volna, ha elázik a hajam – elvégre pont azonap reggel mostam meg –, ráadásul a hoppanálás sem tűnt éppen nyomon követhetetlen dolognak. A Minisztréium megtalálja az embert, ha akarja.
– Mr. O'Mara mielőtt még tettlegességbe fordulna eme helyzet. Tudnia kell, hogy nem azért vagyok itt, hogy bármi miatt letartoztassam és vádemeléssel az Azkabanba küldjem. – Magyarázta, én viszont csak felvontam a szemöldökömet. Ahhoz képest, hogy nem akartak máris vádat emelni ellenem, máris kiküldtek valakit Roxmorts egyik leghírhedtebb kocsmájába, hogy megfigyeljen, majd miután kellően eljátszadozott bevigyen az Aurorparancsnokságra.
Ezért nincs szüksége protektorra sem. Vallomást kéne tennie, nem más témában, mint az eltűnt Aphrodité kupáéban. Egyszerű tanúként.
Felhördültem. Mi a fasz? Mi a fasz? A kérdés hatalmas, hideg zuhatagként szántott át rajtam… eszembe jutott a kupa, hogy túladtam rajta, hogy elloptam annak ellenére, hogy Nat egyszer tisztára mosta a nevemet az eset után. De már nem volt nálam és sosem jöhettek rá, hogy esetlegesen tényleg közöm van hozzá. Ahhoz túlságosan vigyáztam a hírnevemre, hogy ilyen béna dologba keveredjek. Egy-két alkalommal persze én is hibáztam, de a második kísérletem a kupával sikeres volt.
– Gondolom, nem okoz gondot magának egy ilyen egyszerű, kis hivatali formaság megtétele. – A hangsúly. Valahogy éreztem, hogy több van ez mögött, mint egyszerű kihallgatás. A nő is sejthette, hogy nem ejtettek a fejemre, ráadásul volt már elég dolgom a hozzá hasonlókkal. – Netán tévednék?
Hosszan fújtam ki a levegőt.
Hát azért tudja, kedves Miss Akárki – kezdtem és közelebb hajoltam hozzá. Éreztem, hogy a torkom kicsit száraz, talán a hangom is reszelősebbé vált… de legalább férfiasabbnak hatott, mint máskor. – , ha már ennyire csak vallomást kell tennem, be is hívhattak volna egy bagollyal. Nem kellett volna megfigyelni mellé. – Közöltem. Kellett nagyon még egy lángnyelv, hátha elég részeg lettem volna ahhoz, hogy fel se fogjam, ami történik.
Egyébként meg nincs mit mondanom arról a kupáról. Évek óta nem láttam… – Vontam meg a vállam és a kocsmáros felé fordultam, hátha végre hoz nekem egy italt.
– Sajnos attól tartok az úrnak nem áll módjában tovább inni. Én pedig kifizetem, amit fogyasztottam. – Megforgattam a szemeimet, de nem különösebben érdekelt a szövegelése. Megpróbálhat erőszakos lenni, de én vagyok úgyis az erősebb, ha meg nem, hát megoldom, hogy ő jöjjön ki rosszul ebből is. Már túl szkeptikus voltam az élettel kapcsolatban ahhoz, hogy megpróbáljak bizakodni abban, hogy nem lesz összetűzés. Az emberek szinte mind barmok.
Kérek még egy lángnyelvet – közöltem a kocsmárossal, aki éppen ellépet az asztalunktól az üres poharakkal, s figyelembe sem vettem, amit a nő mondd. Ha ki akar hallgatni, hát akkor igenis megvárja, amíg iszom valamit. – Gondolom kibír még öt percet a vallomás – Tettem hozzá és a nőre pillantottam, aki eddigre hátrébb tolta magát. – Egyáltalán mi van azzal a kupával, hogy ilyen fontos lett hirtelen? Nem ez az első eltűnése – Értetlenkedtem, előhalászva a zsebemből a laposüveget, hogy abból is kortyoljak egy kicsit. A hangom ezúttal őszintén csengett. A helyzet unalmas volt, ráadásul lerágott csont.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 18. - 00:36:09
Az oldal 0.173 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.