+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Sage Enos Bolton (Moderátor: Sage Bolton)
| | | | |-+  Északi mesék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Északi mesék  (Megtekintve 142 alkalommal)

Sage Bolton
[Topiktulaj]
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 06. 26. - 17:01:12 »
+2

északi történetek jegyzéke

Naplózva


Sage Bolton
[Topiktulaj]
*****


Rúnaismeret és Alkímia professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 06. 26. - 17:27:28 »
+4

AZ ÁTOK

1997. március


Egy nappal korábban nyírt meg Berta, a kedves kocsmáros lány az előző faluból, így a szokásosnál jobban fázott a tarkóm a széltelen, északi hidegben. Nem bántam, hogy eljöttünk onnan, mert bár a göndör tincsekkel meglehetősen jól bánt, velem már kevésbé. Egyetlen csók volt csupán és máris a közös jövőnket tervezgette. Szerencsére a tábor északabbra költözött, én pedig még jobban fázni kezdtem. Ezért hát még egy adag fát dobtam a tűzre, mielőtt lehuppantam a sátor elég és a kezembe vettem a bögrét, ami addig a tömör fából kivájt kis padunkon pihent. Még mindig gőzölgött benne a forró kávé, kellemesen feltöltve meleggel az ujjaimat.
A galdor és a seidhr filozófiáján elmélkedtem. Rendkívül kevés könyvünk volt a témában, még ha a skandináv világ legalapvetőbb mágiaformái is voltok. Már akadémista kölyökként is az volt a vágyam, hogy elmélyedjek ezekben és csak gondolkodjak naphosszat, hátha megfejtem a titkukat. Ehelyett nem maradt más csak a terepmunka, csúszás-mászás a mocsokban és a veszélyesebbnél veszélyesebb helyzetekben. Élveztem, minden pillanatát, az új felfedezés öröme pedig minden részeg tombolásomnál felszabadítóbb volt. Éppen csak az okozott kellemetlenséget, amikor a sebeimet kellett leápolni. Azon az ücsörgős estén is egy hatalmas seb tátongott a térdem alatt, ami elláttam ugyan, de még csípett a fájdalom. A könyökömet is alaposan lehorzsoltam, mikor egy rúnakőhöz másztam fel egy meredekebb sziklafalon. Szerettem a varázslatot, de szerettem megdolgozni azért, hogy sikereket érjek el. Sajnos a rúnakő nem sok áttörést hozott, mindenesetre átmásoltam a rajta lévő ábrákat és betettem a rongyos bőrdossziéba a többi cuccom közé és visszajöttem a táborba.
– Merlinre! Mi ez?! – A hátam mögül egyetlen tisztán kivehető és több tor kiáltás hallatszott. Aztán jött az a dörgésszerű valami, amire kiejtettem a kezemből a bögrét, leöntve a bakancsomat.
– Vigyázzatok! Veszélyes! Veszélyes! Fiúk, ki innen! – Az egyik idősebb professzor hangja követte a pánikszerű kiáltozást, én pedig azonnal felpattantam, hogy végre megnézzem magamnak, mi történt. Gyorsabbra vettem a lépteimet, mert még mindig hangosan üvöltött valaki, mintha kínoznák.
Egy kisebb tömeg gyűlt össze az egyik hátsó sátor előtt. A földön ott hevert ájultan Tucker, a nálam másfél évvel fiatalabb gyakornok, a kezei tele voltak hólyagokkal, mintha valami borzalmasan megégette volna. A mellette állt Harrison professzor ujjain is ugyanolyan sérülések voltak.
– Mi folyik itt? – kérdeztem és akkor megéreztem azt a furcsa illatot. Különös melegség volt, ami bevonzott a tömeg közepében, a fagyos talajon hamarosan megpillanthattam azt az apró kis kőből kifaragott gömböt, amitől mindenki jó egy méteres távolságban állt. Úgy éreztem, mintha megszólított volna egy lágy dallam, kérlelve, hogy érintsem meg és tegyem el a zsebembe.
– Bolton, hozzá ne érjen! Átok ül rajta! – Magyarázta Harrison professzor és a vállamra tette a kezét, hogy visszahúzzon. – Magára is veszélyes! – A hangja meglepően tompa volt, éppen csak ki tudtam venni a szavait a dallamtól. Nem számított, mit tesz, lehajoltam és felvettem. Hűvösnek tűnt, békésnek és rengeteg rúnát véstek bele. Különleges, addig nem látott jelek is voltak rajta. Egészen közel emeltem és úgy bámultam hosszú percekig, mire rájöttem, hogy körülöttem iszonyatos csend uralkodik. Mindenki mereven bámult.
– Őt miért nem égeti meg?
– Bolton, maga az egyetlen, aki el tudja pusztítani.
Ez volt az utolsó mondat, mielőtt megkezdődött a káosz. Harrison kilökdösött az erdőbe és rám parancsolt, hogy addig ne jöjjek vissza, míg a gömböt el nem pusztítom. Sőt, azt is hozzá tette, hogy mindenképpen távolodjak el alaposan a tábortól ehhez, nehogy nagyobb bajt okozzak.
Hosszasan sétáltam a fák között, tanulmányozva a gömbön lévő jeleket. Érződött, hogy valami gonosz mágia hagyott rajta nyomott, ami rám is hatással volt, csak éppen nem olyan módon, mint a többiekre. Az én tenyeremet nem borították el hólyagok vagy sebek. Csak éreztem „valamit.”
A kabátzsebembe rejtettem a gömböt. Így tértem vissza a táborba, majd Londonba, végig érezve a változást.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.037 másodperc alatt készült el 32 lekéréssel.