Nem ismertelek, nem tudtam, hogy valami nagy kviddics sztár vagy, de emiatt amúgy sem érdekeltél volna jobban, mint mondjuk Montrego abban a mocskos sikátorban, káposztás fejjel. De te láttál bennem valamit, kedves voltál hozzám és még csak le sem próbáltalak venni a lábadról… ezen meglepődtem. Sokat beszélgettünk a repülésről és te megleptél egy olyan seprűvel, amit akkoriban nem engedhettem meg magamnak. Azóta is kincsként őrzöm és az instrukcióid szerint tartom karban. Egyszer nem lenne kedved egy közös repüléshez?

Félek. Bevallom itt és most teljesen őszintén. Félek tőletek. Igen. Ezt eddig csak Elliot tudta. Csak neki mertem elmondani, hogyan és milyen érzésekkel futok neki ismertségünknek.
Milyen furcsa is hát a világ így... Mikor az ember félve tekint szülő anyja és vér szerinti testvéreire. Megannyi kérdéssel és kétellyel a szívében. Ennek nem így kéne lennie. Tudod... Tudod, nekünk ismernünk kellene egymást. Ezer és ezer éve. Ismerve minden titkot, bánatot és reményt a másik szívéből. Megóvva őt fájdalomtól, hozzásegítve a boldogsághoz.
De mi... Mi más sorrendben éljük az életünket. Ti ott vagytok. Én itt. Nektek ott van nélkülem kiforrott életetek. Nekem itt van egy gyönyörű, szeretett családom.
És félek. Félek vajon ez, ami itt van, ami az enyém, illeszkedni fog-e valaha mindabba, ami a tiétek, és fordítva. De ennek ellenére én bizalommal fogadlak titeket, még. Még bizalmamnak ellen nem tesztek. Mert minden félelmem ellenére bízom benne, hogy egyszer nem ti lesztek és én, külön-külön. Hanem együtt leszünk; MI.