Raquel Inessa Palmer

RAQUEL INESSA PALMER

Mottó

"Jobb élni a lábaidon, mint meghalni a térdeden."

Alapok

jelszó || "A természet nem szegi meg a törvényét."
így ejtsd a nevemet || Räkel Inessza Pälmer
nem || nő
születési hely, idő || Cambridge, 1982. május 27.
horoszkóp || Ikrek
kor || 16
vér || félvér
évfolyam || 5. évfolyam

A múlt

Minden akkor kezdődött, mikor Salima és Baldorph megismerték egymást a Mágiaügyi Minisztériumban. Anyja félvér volt, így a család utódjai már nem lehettek aranyvérűek. Érdemes megemlíteni, hogy Baldorph félig ír, félig angol származású. Mikor jobban megismerték egymást, kapcsolatuk erősebb lett a puszta barátságnál. Talán nem kellett volna… mert ekkor Salima még nem is sejtette, hogy Baldorph akármikor félreléphet, de a szerelem túl erős volt, s vak, hogy bármit is észrevegyen. Összeházasodtak, s már csak a gyerekre vártak. Talán nem is kellett sokáig várni, mikor megérkezett az első ikerpár. 2 fiú, Matthew és Mark. Kiköpött másuk voltak a másiknak, megkülönböztetni is alig lehetett őket. Valójában olyanok, mintha a tükörbe néznének. 3 évesek alig voltak, amikor megérkezett a családba május 27-én a húguk is, Raquel. Nos, minden bizonnyal ekkor kezdődtek meg Baldorph titkos kapcsolatai, amit egy másik nővel ápolt. Bizony, ezt az első családja nem tudta, nem is sejtettek semmit sem. Mindenki úgy tudta, hogy Baldorph a Mágiaügyi Minisztériumban tengeti hétköznapjait. Nem telt bele egy év sem, amikor a másik családjából is megszületett 1 fiúgyermek.
Node visszatérve, normális életet éltek, úgy, mintha mi sem történt volna.
A fiúk is szépen nevelkedtek, bár annak ellenére, hogy ikrek, nem igazán jöttek ki egymással, mindig volt valami, amin összevesztek, vagy megszólhatták a másikat. Persze, ha valami rosszat kellett megtenniük, akkor benne voltak 100%-ig. Szóval, mondhatni, csak szórakoztak egymással, holott szívük mélyén szerették egymást. Raquel is nagyon szerette őket, jobb bátyókat nem is kívánhatott volna magának. Bár nem titkolja, de neki kell mindig szétszedni őket, ha durvább a helyzet.
4 év után először történt meg a családban, hogy a szülők veszekedjenek. Már minden nap csak a veszekedéssel telik el, s pedig nem is olyan nagy dolgok. A legkisebb bolhából is képesek hatalmas elefántot csinálni. A fiúknak már könnyebb, hisz ők nagyobbak, de Ness-nek már az első zajt is nehéz volt elviselni, főleg azokat a szavakat, melyek apja száját hagyták el. Sosem értette, hogy minek ide a nagy felhajtás. Ilyenkor azt kívánta, bár meg tudna itthonról szökni, de sehogy se ment neki… és valahogy nem is akarta, mert tudta, hogy itt van rá szükség. Bár apja dühkitöréseit mindig ölelés követte, és hazug szavak. Lehet, hogy tényleg édes, cirógató szavaknak tűntek, és a család is ezt hitte, de valahol mélyen tudták, hogy Baldorph hazudik, s csak megpróbál jó képet vágni. Habár mindig jóvátette veszekedéseiket; a gyerekeknek vett valami édességet, ajándékot, ahogyan feleségének is, s adódott olyan alkalom, mikor elvitte őket szórakozni egy jópofa kis helyre. A muglikat mindig kerülték. A gyerekek persze tudtak arról, hogy félvérek - mivel szüleik nem titkolták-, bár kicsit furcsa volt, hogy kerülik a muglik társaságát. Nagymamája sokat mesélt a családjukról, és mindig szívesebben hallgatta, mint a könyvekben íródottakat. Mesélt a Roxfortos éveikről… a fél család apja részéről vagy mardekáros volt, vagy hollóhátos. Hugrabugos aligha fordult elő, de anyja családjában mindenki griffendéles volt, kivéve édesanyját. Ő a hollóháthoz tartozott.
Egy éjszaka történt azonban, hogy akkora vita folyt le a házban, hogy elviselni mind a látványt, mind a hangokat nehéz volt: Raquel ekkor szökött el otthonról. Szülei észre sem vették, mert egymás szemrehányásával, és bemocskolásával voltak elfoglalva, míg az ikrek azzal, hogy megpróbáljanak ne figyelni a szüleikre, befogták fülüket, és a szemüket is becsukták.
Sötét volt akkor az éjszaka, és hideg. Raquel nem tudta, hogy merre menjen, de a szíve azt súgta neki, hogy egyenesen tovább. Nem gondolta volna, de ekkor botlott bele egy mugli lányba. Megismerkedett vele, és a személyiségük ugyanolyan volt. Gondolta, nem adódik abból semmi baj sem, ha beszélget vele. Tőle tanult meg pár dolgot, mint például gitározni is.
Talán emiatt lett otthon is egy gitárja. Miután a szülők végleg megbékéltek, és megígérték egymásnak, hogy soha többet nem fognak veszekedni, Raquelnek sikerült rábeszélnie apját egy gitárra is, mert ebben úgysincs semmi rossz. Azóta profin játszik rajta.
Eljött egy másik kor is: a bátyók bekerültek a Roxfortba. Minden héten írtak levelet, hogy milyen ott, s hogy már az első napokban szereztek új barátokat. Vannak, akik különösen nagy figyelmet tudnak szentelni másoknak, de vannak, akik csak magukkal törődnek. Ez szomorú. No, igen, ez a világ, meg kell szokni. Igaz, hogy kicsit nehéz az elején minden, de aztán kezdik megszokni az iskola világát. Raquel is alig várta, hogy végre bekerüljön. De még nem jött el az ő ideje.
Nem nagyon vették észre édesapjuk kimaradásait. Volt olyan alkalom, mikor napokat nem jött haza. Mikor pedig hazajött, egy kutyával érkezett. Nos, ekkor derült ki Raquel-ről, hogy allergiás a kutyaszőrre, hisz egész álló nap csak tüsszögött megállás nélkül, így a kutyának új gazdit kellett keresni. Nem csak ez derült ki, hanem a szülők rájöttek, hogy aznap éjszaka Raquel hol járt. Nem kis büntetést kapott érte, az már biztos. Mind a ketten világosan megmondták, hogy tilos érintkezni a muglikkal – csakmert a Palmer család nemes -, de ő mégis megtette… s emiatt bezárták a pincébe, holott tudták jól, hogy retteg a pincétől. Nem azért, mert sötét volt, vagy mert tele volt pókokkal. Hanem inkább attól, hogy csótány lehet odalent. Világ életében undorodott a csótányoktól, nem is érti, hogy miért. Aznap éjszaka ott ücsörgött egyedül a pince felső lépcsőfokán. Majd két óra elteltével kiengedték. Bár tanult a leckéből, mégsem felejtette el azt a muglit, akivel megismerkedett, és megtanította őt gitározni.
Ereje hamarosan megnyilvánult előtte… nem is emlékszik rá, hogy hogyan is történt, csak egy szimpla villanásra, ami mellette történt. Mintha manipulálta volna az elektromosságot: széttört mellette a lámpa. Kissé furcsa volt, vagy furcsa lehetett volna egy hozzá hasonló lánynak, de ő ahelyett, hogy megrémült volna, örült. Mióta apja és anyja nem veszekszik, minden megvolt ahhoz, hogy egy életvidám, hiperaktív kislány legyen.
Egy nap, mikor éppen egy új dallamot komponált, megérkezett a család baglya, egy levéllel a karmai között, amit aztán pont Raquel mellé ejtett le. Piros pecsét volt rajta, és az ő neve. Még sosem kapott olyan levelet, amit neki címeztek. Bár már sejtette, hogy mi is állhatott benne. És valóban, ahogy kinyitotta, az első szó, ami megakadt a szeme előtt: Roxfort. Felvételt nyert a Roxfort Varázsló-és Boszorkányképző Szakiskolába! Azt a boldogságot kellett volna látni. Ugrándozott örömében, aztán még elújságolta a szüleinek is, és a bátyáinak is. A bátyók körülbelül ugyanúgy örültek, mint ahogy Raquel. De neeeem, nem kell őt pátyolgatni. Apja tanévkezdés előtt elment vele Olivanderhez, hogy pálcát vegyenek. Ahogy beléptek, olyan látvány fogadta őt, mintha csak egy könyvesboltba lépett volna be. Azonban mégis más volt. Nem telt sok időbe, mire megtalálták a tökéletes pálcát. Rögtön a második volt az. Remek! 11 hüvelyk, juharfa, belsejében egyszarvúszőr maggal. Pont hozzá illik.
Meg is kezdődött az első éve a Roxfortban. Kissé még nehéz volt a beilleszkedés, de amint felszabadult, máris sok barátra tett szert. Az órákon mindig lelkesedett, főleg Bűbáj-és Bájitaltanon. Ez a 2 tantárgy a kedvencévé nőtte ki magát. A következő években már azonban nehéz dolga volt. Nemcsak a Roxfortban, de otthon is. Apja kissé betegeskedett, s sokszor kellett mellette ülnie, hogy ápolja. De amint visszament a Roxfortba, ez megváltozott. Már nem zökkenthette ki a tanulásból, az iskolából semmi sem, még a család sem. Ha másra gondolt volna, valószínűleg mindent elrontana. Pedig nem valami nagy okostojás… csak amit megjegyez órákon, azok a fejében maradnak… na jó, néha olvasgat is, de hagy magának pihenési időt. Bár írt a családjának is levelet, és ők is visszaírtak. Apja állapota sokat javult azóta, sőt, ami azt illeti, teljesen felépült, hála a sok kezelésnek. Raquel ezáltal új erővel kezdett bele a harmadik tanévbe.
Kicsit nehezedett, de nem volt olyan nagy kihívás számára. A barátaival ugyanúgy ápolta a kapcsolatot, és szerencséjére még a két bátyja is a Roxfort falai között tétlenkedett. Ha történt valami, akkor rájuk mindig számíthatott. Ami azt illeti, a két báty már nem is ment egymás agyára, sőt talán jobban meg is békéltek, elválaszthatatlanok voltak, mind kard a markolatától. Sokat nevetgéltek együtt, és részt vettek minden olyan feladaton, ami nekik való volt. Persze, amit tiltottak, azt ők sem tették meg. Betartották a szabályokat… kisebb-nagyobb mértékben.
Negyedikes korában kezdett csak érdeklődni a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy iránt, bár annyira mégsem szerette meg, mint a Bűbájtant, vagy a Bájitaltant. Neki ez a kettő marad első helyen.
Bár nem tudtak róla, apjuk még mindig ápolta a másik kapcsolatát is, amit eddig jól titkolt. Ráadásul a másik fia is itt tanul valahol a Roxfortban… de erről ugyan ki tud, s kinek van rá ideje ezen filózni?
Egy napon megtörtént, aminek nem kellett volna. Raquel egy levelet kapott édesanyjától, amiben az állt, hogy édesapja meghalt. A halál körülményeit nem tudták, csak előkerült. Mintha valamilyen ellensége ölte volna meg, akinek elég nyomós oka volt rá. Raquel még aznap kérvényezte, hogy hazautazhasson, hisz másnap már meg is rendezték a temetkezést.
Mindenki ott állt a koporsó körül feketében. Szomorú arcok, könnyek, fájó szívek, s lassú dobbanások. Azonban valami fura volt. Két nő állt közel a koporsóhoz. Mintha két feleség állt volna egymással szemben. Bár egyikőjük sem sejtette, nem tudták, amit tudniuk kellett volna. Mindketten azt hitték, vagy arra gyanakodtak, hogy bizonyára valami közeli rokona lehet Baldorph Palmernek. Pedig nem. Ez nem így volt.
A fájdalmakat legyűrve Raquel visszatért az iskolába, azonban korántsem volt olyan, mint régen. Csendesebb lett, s nem mindenkivel akart szóba állni. Ha szóba jött az apja, megpróbálta nem elsírni magát, de így is kihullott egy könny a szeméből.
Az iskolának pedig hamar vége lett. Raquel számára még nem, viszont az ikreknek igen… nekik ez volt az utolsó évük.
A szünet ideje alatt, ebben az évben pedig két hatalmas csapás is érintette a Palmer családot.
Raquel épp segített édesanyjának valami holmit cipelni, ami nagyon nehéz volt. Ő mégis vállalta, habár édesanyja ennél több dolgot vitt. Nem is ezzel volt a gond, hanem az eresszel. Odabent a folyosón még frissen volt felmosva, s nyitva volt az ereszajtó, mikor egy óvatlan pillanatban megcsúszott Salima lába… s ahelyett, hogy előre, vagy hátra esett volna, egyenesen leesett… helyette zuhant. Ahol aztán nem élhette túl. Ez újra a gyász pillanata volt. Még egy temetés… nem hiányzott már több sem ide. S így, hogy nem élt egyik szülő sem, a legközelebbi rokonhoz vitték őket: édesanyjuk húgához. Nagyon kedves, szinte hasonlított Salimára. Kiköpött mása volt, anyjukra emlékeztette őket. A lényeg az, hogy ugyanolyan neveltetésben volt részük. Anyjuk húga, Odelyn fiatal volt, és csinos, egy leánygyermekkel az oldalán. Így most ők egy naaagy család. Nem szűkölködtek semmiben sem, ők is félvérek voltak, nemesek, s gazdagok. De nem költekeztek sosem, csak éppen arra, amire szükségük volt. Segítették mindannyiuk tanulását.
Bár Raquelt nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy mégis ki volt az a másik nő apja temetésén. Hisz egy rokon sem lépett olyan közel apja sírjához.
És, nem sok mindenre jutott, de neki mégis elég volt az információ: apjának titkon volt egy másik kapcsolata egy Isabella Redway nevezetű hölgyeménnyel, akitől született egy fia, s most 15 éves. Ami azt jelenti, hogy ő is a Roxfort falai között tanul…

”Nagyobbat nem is tévedhettem volna. Azt hittem, elég lesz mosolyognom meg bólogatnom, úgy csinálnom, mintha minden rendben lenne. Volt egy tervem. Meg akartam változni, új életet kezdeni, a múlt nélkül, a fájdalom nélkül, valaki igazival. De ez nem olyan könnyű. A rossz dolgok veled maradnak. Követnek. Nem tudsz megszökni előlük, bármennyire is szeretnél. Csak azt teheted, hogy felkészülsz a jóra, hogy amikor az megtalál, megragadod, mert szükséged van rá. Szükségem van rá.”

Jellem

Legtöbbször, sőt mindig kedves, és adakozó, de ha vele bunkó az ember, akkor ő is ugyanazt adja vissza, néha még durvábban. Szókimondó, így ami a szívén, az a száján is. Megmondja a véleményét mindenkiről, még az sem érdekli, ha ennek rossz következménye lesz. Hangulatember, így egyik pillanatban jó kedve van, a másikban már lehet, hogy olyan ideges lesz, hogy tör-zúz. Ha valaki megnyerte a bizalmát, annak hűséges barátja marad mindaddig, míg társa el nem követ valami nagy baklövést vele kapcsolatban. Szereti, ha elkényelmesedhet, vagy egy ideig ellustulhat. Igazából úgy tud valakit igazán megszeretni, ha tudja, hogy minden helyzetben számíthat az illetőre, és el tudja vonni a figyelmét a múltjáról, szóval, ha valaki mellett nevethet. Nem szereti a bunkó embereket, az ilyeneket inkább jobb szereti kerülni. Szavakban ki lehetne fejezni a belső tulajdonságait: hirtelen haragú, kedves, megértő, figyelmes, merész, bátor, és… hát, majd megismerik. A szülei halálát nehezen viselte, de megtanulta, hogy túl kell tennie magát a történteken és önfeledten nevetni. Így szinte mindig mosolyog és próbál mindenki arcára mosolyt csalni, segíteni, hogy a mélyről kirángassa az embereket újra a fénybe. Szavaiban néha félreérthető, legtöbbször akaratlanul, előfordul persze, hogy szándékosan. Mivel gitározik, így gyakran ír verseket, dalszöveget és zenét is komponál, leggyakrabban társadalmi jellegűeket, éppen hangulatától függ. Nem fél megszólítani másokat, és imádja a kviddics meccseket. No meg fotózni.

Erősség || Humor, Rajz, Zene, Bátorság, Mások arcára mosolyt csalni, Lelki szemetesláda, Bájitalok
Gyengeség || Hangulatfüggő, El tudják szomorítani, Aggodalom mások iránt

Apróságok

mindig ||

zene
kviddics
bátorság
mások megértése, meghallgatása, segítése
őszinteség

soha ||

patkányok
csótányok
hazugságok
cigaretta
megfutamodás
dicsekedés
pökhendiség
szomorú arcok

hobbik || rajz, zene, vers-dalszövegírás és komponálás, fotózás, természetjárás
merengő || Legjobb: megtanította egy mugli gitározni; Legrosszabb: meghaltak a szülei
mumus || Csótány
Edevis tükre || A szülei élnek és büszkék rá
százfűlé-főzet || Édes, az utóíze egy kissé kellemesen savanykás, mondhatni epres-citromos, krémes íz; kékesfehér
Amortentia || Csokiskókusz enyhe tengerillattal
titkok || Apja félrelépett a tudtuk nélkül, és ő titokban nyomozott a halála után. Nem mutatja ki, de szíve mélyén gyűlöli apját a tettei miatt.
azt beszélik, hogy... || - apámnak köze lehetett Voldemorthoz
- a féltestvére is a Roxfort falai között tanul

   A család

apa || Baldorph Palmer, 47, aranyvér †
anya || Salima Palmer, 42, félvér †
testvérek || Ikrek:
Matthew Palmer, 18
Mark Palmer, 18
Sebastian James Palmer, 15, aranyvér (féltestvér, akiről nem tud)
állatok || Egy perzsa rövidszőrű macska, Machalon
Családtörténet ||
Apja aranyvérű, anyja pedig félvérű, így visszamenőleg a családban egyetlen olyan személy volt, aki félvérrel házasodott. De a család nemessége megmaradt. A családon sosem érintkezett a muglikkal, bár akadtak nézeteltérések idővel, hiszen ez a szokás idővel elavulttá lett. Baldorph titokban egy aranyvérű nővel is kapcsolatot folytatott, de kitudódott, nem ő volt az egyetlen a családban, aki félrelépett a származás miatt.

Külsőségek

magasság || 167 cm
szemszín || zöldeskék
testalkat || átlagos
hajszín || fekete
kinézet || Mivel imádja a lila és fehér színeket, ezért legtöbbször abban van, de nem veti meg az extrémebb kinézetet. A Roxfortban persze megköveteli magának a talárt. Hófehér arcát egyenes, hosszú fekete haja takarja el félig. Szeme zöldesbarna. Ránézésre megállapítható, hogy tele van életenergiával. Mindig a nyakában hord egy ezüst medált.

   A tudás

varázslói ismeretek || Mivel ez az ötödik éve a Roxfortban, ezért nagyon jó Átváltoztatástanból, Bájitaltanból és Bűbájtanból. A Sötét Varázslatok Kivédése tantárgy valahova a kettő közé ékelődött be.
felvett tantárgyak ||
Legendás Lények Gondozása, Rúnaismeret
pálca típusa || 11 hüvelyk, juhar, egyszarvúszőr
RBF || még nem

   Szerepjáték-példa

Erősen üvöltött odakint a szél, s tépte a fák ágait, mintha egy bábjátékos szaggatta volna a rongybabáját. Hideg volt, dermesztő hideg… talán tél eleje, az is lehet, hogy tél vége. Nem volt elég, hogy odakint hangos volt a szél, s ráadásul az eső is verdeste a földet, de még idebent is folyt egy vita.
*Veszekednek… mindig csak veszekednek.* - gondolta magában Raquel. Nem bírta elviselni, ahogy szüleik kiáltoznak egymással, s látszólag a két testvére is így volt vele. Befogták fülüket, még szemeiket is lecsukták, hogy a részletekből se lássanak semmit sem. Ugyan, a szülők nem ütötték meg egymást, de ha a képhez egy mások számára fájdalmas hang járul hozzá, akkor a mozgó képsorozat is elviselhetetlen.
*Nekem mára ennyi elég volt.* - Raqui jobbnak látta, ha magában vezeti le szavait, és nem pedig a testvéreinek mondja… ők most úgysem figyelnének rá. Most nem figyelnek senkire. Ezért hát kiszaladt a szobából, magára kapott egy kabátot, meg felhúzta a cipőit, és kilépett a házból. Egyedül átlépte a bejárati ajtó küszöbét. Szaladt, amerre csak tudott, bár nem tudta, lába merre viszi. Ment a szíve után, mintha elvesztette volna, és most azt keresi a nagyvárosban. Futott, s nem állt meg, az orra elé se nézett, s talán ez volt az, amiért baj érte: nekiütközött egy lánynak. Vörös haja volt, s kék szemei kedvességet sugároztak. Aligha lehetett idősebb tőle 3 évvel. Raquel hátraesett, de a másik lány még talpon állt. Rámosolygott, majd a kezét nyújtotta felé.
- Jól vagy? – kérdezte nyugodt hangon, és felhúzta az elesett lányt.
- Igen, azt hiszem. – ekkor vette csak észre, hogy akivel szemben áll, az egy mugli. Bár… kedves volt. És mi baj származna abból, ha beszélget vele?
- Mit keresel idekint egyedül? – máris érdeklődött. Majd betessékelte Raquelt az esernyője alá, hogy ne ázzon tovább.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. – kezdett bele Raquel, bár nem igazán akarta elmondani, hogy mik történnek odahaza. – Tudod… a szüleim… megint balhéznak. – nagy nehezen, de kimondta a szavakat, melyek a szívét nyomták.
- Hát… megesik az ilyen. A mi családunkban is megtörténik párszor, és akkor nem tudom, hogy mit tegyek. Meneküljek, ameddig a lábam bírja, vagy maradjak, és várjak. De tudod mit? Én maradok. Az idő megoldja magától. Csak türelmesnek kell lenni. – olyan könnyen beszélt, annak ellenére, hogy az ő családjában is ugyanez volt a helyzet. Lehet, hogy ott mégis másképp, és enyhébben. Raquel csendben maradt, s elgondolkodott a lány kijelentésén, azonban nem tehette tovább, mert a másik fél megtörte a csendet.
- Emily vagyok. – mutatkozott be illedelmesen, majd újra a kezét nyújtotta Raquel felé.
- Raquel. – folytatta ő is az elkezdett feladatot, majd óvatosan megfogta a másik lány kezét, és egyet rázott rajta.
- De azt azért nem értem, hogy mégis miért szöktél meg otthonról? – kérdezte újra Emily. A szél már enyhült, a csontig hatoló hideg is kezdett megszűnni, az eső pedig lágyabban szitált.
- Mert… nekem jobban fájt, mint bárki másnak. – adott egy igaz választ. Valójában sose tudott volna hazudni. Arra nevelték, hogy minden helyzetben mondja a szín tiszta igazságot.
- Szóval emiatt. Megértem. – úgy beszélt ilyen fiatalon, mintha egy anyuka lett volna. Lehet, hogy mégis csak idősebb, mint amennyinek kinézett. Bár a mugli világban talán több mindenről tanulhatnak. De ezt Raquel nem tudhatja, mivel ő nem mugli.
- És te mit kerestél idekint egyedül? – kapcsolódott be Raquel egy pár perce feltett kérdésre.
- Elszabadult a macskám. – jelentette ki egyhangúan, ugyanakkor aggodalmas tekintettel.
- Annyira fontos? – kérdezte meglepődötten. Ugyan… mégis mennyit érhet egy mugli számára az a macska? Még ezt sem tudhatja.
- Ő nem egy macska, hanem A macska. Az én egyetlenem. És igen, fontos. Néha az a legfontosabb az életünkben, amiről más nem is gondolná. És képesek vagyunk érte nagy áldozatot hozni. Bekeresni érte az egész világot. Csak azért, hogy újra velünk lehessen. – magyarázkodott. Raquel ekkor kezdte megérteni. Ez a mondat visszhangzott a fejében: Újra velünk lehessen.
- Nem… nekünk már csoda kell. – válaszolta, mert nem akart benne hinni.
- Akkor higgy a csodákban! – a lány szavai úgy hangzottak, mintha parancs lett volna, de ugyanakkor motiváció az akadályok leküzdéséhez, és a cél eléréséhez. Emily széles mosolyra húzta a száját, majd átkarolta Raquelt.
- Gyere… igyunk meg egy forró kakaót….

   Egyéb

Hogy mit gondol Raquel a Nagyúrról? Igazából sosem gondolkodott rajta, meg se fordult a fejében. Bár tudta, hogy édesapjának is valami köze lehet hozzá, ahogyan apja családjából mindenkinek. Bár ő azt tudja, hogyha bármivel kínálkoznának előtte, akkor sem állna át az ő oldalára. Éppen az iskolában tartózkodott, és meg kell hagyni, eléggé felbolydultak az események. Mindenki feldúlta magát, aztán persze kiderült, hogy a Halálfalók bejutottak a Roxfortba. Az az egy biztos, hogy nehéz idő köszöntött a Roxfortra…

avialany|| Valerie Poxleitner