+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Arthur Bellefleur
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Arthur Bellefleur  (Megtekintve 1644 alkalommal)

Arthur Bellefleur
Eltávozott karakter
*****


a vásott.

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2009. 12. 21. - 18:41:45 »
+2

 
ARTHUR BELLEFLEUR

          alapok

jelszó || „A barlangvadászaton önkívületlenül csiripelnek a rakétagyújtók.”
teljes név || Arthur Bellefleur
becenév || Arthur, Arthi, bár ezt nem szeretem
nem || férfi
születési hely, idő || Gillingham; 1986.december.23
kor || 12
faj || ember
vér || félvérű
évfolyam || második évfolyam


          a múlt

Arthur vagyok, Arthur Bellefleur. Az életem... hm… hát ’asszem Gilinghamben vette kezdetét. Az valahol ott van London fölött, nem tudom pontosan hol, mivel csupán két évet éltem ott apu szüleinek házában, mivel anyunak akkor még nem volt saját háza, s az ő szülei már meghaltak, de nem baj, én mindenesetre szerettem George papát és Lucy nagyit, már amennyire emlékszem. Utána elköltöztünk Londonba, egy szerintem tök jó kis házba, bár apu bevallása szerint ez volt élete egyik leg félresikerültebb vétele. Nem tudom miért mondta, de nem is érdekel. Egy évig, vagy meddig laktunk ott, és aztán átköltöztünk a belvárosba, ott is az egyik legforgalmasabb szakaszra, mivel anyu ott kapott munkát, legalábbis ahogy akkor tudtuk, mivel hát se én, se apu nem tudtuk, hogy anyu mi is valójában, s hogy hol is dolgozik. Nekünk azt mondta, hogy egy varrodában, de ez nem volt igaz. Igazából a Mágiaügyi Minisztérium alkalmazottja volt, takarítónőként, s még ma is az. Valljuk be, sosem volt valami fényes boszorkány, és ahhoz képest, hogy mennyit dolgozik, eléggé kevés fizetést kap, vagy csak keveset látunk belőle. Ki tudja, na de térjünk vissza arra a korszakra mikor még négy évesen lökdöstem le a virágcserepeket az ablakpárkányról, egyenesen az öreg Mrs.Gilbertstone kertjébe. Hát virág, virág, egyre megy, nem? Nem tudom minek kellett kiabálnia velem annyira. Anyu végül is sosem tudta meg, apu meg, mintha valaha is érdekeltem volna apámat.

Négy és fél éves voltam, mikor anyu egyik este taccs részegen beállított és ugyebár, mint azt mindannyian tudjuk, a részeg emberek, mindig igazat beszélnek, s ugyebár anyu is ezt tette, miért is tett volna mást, s kiderült, hogy ő egy boszorkány, persze itt engem valahogy kifelejtettek a vallomás-listáról, így én még mindig tudatlanul tengettem napjaimat. Napokig veszekedtek, sőt, talán hetekig is, mígnem végül apu, egyik napról a másikra eltűnt. Nem keresett többé, és nem is hívott. Semmi. Mintha nem is létezett volna, teljesen eltűnt az életemből és most már nem is kell, na de nem szívesen beszélek erről. A legtöbb embernek azt mondom, hogy meghalt az apukám és kész. Nem kell mindenkinek engem sajnálnia, meg semmi ilyesmi. Köszi, de megvagyok a sajnáltatásuk nélkül is.

Ezután anyuval éltünk ketten és egyre nehezebb volt a dolgunk. Én sokszor kimaradtam az óvodából, mert anyu gyakorlatilag csak hétvégére és estére járt haza. Már öt évesen tudtam tasakos levest és tükörtojást csinálni. Na, ki volt az őstehetség. Mozart vagy én? Bár, Mozartnak tuti jobb gyerekkora volt, mint nekem. Azt viszont nem mondom, hogy a barátai is jobbak lettek volna, mert nem. Ezeknél a srácoknál jobbat nem kívánhatok.

Hatévesen iskolába mentem, mint ahogyan minden rendes mugli kisfiú, s ott megismerkedtem a legjobb haverommal, a kis Dylan Kyers – sel, aki mai napig a legjobb haverom. Minden kis hülyeséget együtt viszünk véghez, s minden csínyben mindketten benne vagyunk. Igaz, ő az a halkabb, csendesebb típusú fiú, aki inkább csak csendben bíztatja a másikat, nem arról van szó, mert oda teszi magát, meg minden, meg együtt visszük el a pálmát, csak kettőnk közül én vagyok az, akinek nagyobb a szája, de ennek ellenére tökéletesen megvagyunk. Mintha csak a testvérem lenne, hiszen együtt nőttünk fel.
A napjaim a totál unalmasból átmentek totál izgalmasba. Imádtam iskolába járni, noha nem a tanárok és a tanítás miatt, hanem a barátaim, s a társaság miatt. Minden nap jól szórakoztunk, s iskola után pedig együtt csavarogtunk a városban, egészen sötétedésig. Anyu persze csak Dylanről tudott, és róla is kicsit másképp. Mindig azt mondtuk neki, hogy a játszótérre, meg hasonló dedós helyekre megyünk. Persze erre a dumára csak hétvégente volt szükségünk.

Kilenc évesen mutatkozott meg a varázserőm. Nagyon megijedtem, főleg mivel nem is tudtam erről a varázsvilág-dologról semmit.
A konyhában ültünk anyuval és beszélgettünk. A ritka alkalmak egyike, amikor ő sem részeg, és én sem vagyok a barátaimmal. Naná, hogy nem, olyan esőben senkinek sem lett volna kedve kimenni. Szóval beszélgettünk, mégpedig apuról és a pénzügyi helyzetekről, no meg mi másról, mint az elkeserítően szörnyű jegyeimről. Mondanom sem kell, eléggé felidegesített, s mikor kezembe kaptam egy poharat, hogy földhöz vágjam, az magától széttört a kezemben, pedig nem is szorítottam meg erősen. Utána anyu is és én is csak néztünk tátott szájjal, majd aztán pár nap múlva anyu elmondta mi történt, s, hogy varázslók igen is léteznek.
Persze engem borzasztóan furdalt a dolog belülről. Hogy egy ilyen klassz dolgot ne oszthassak meg a barátaimmal. Ráadásul akkoriban Dylannal is megromlott a kapcsolatunk. Olyan furcsa lett. Kevesebb dolgot mondott el nekem és már egyáltalán nem játszottunk olyan sokat. Nem sokáig bírtam. Elmentem Dylanhez és elmondtam neki, és akkor aztán olyan dolog történt, amire sosem számítottam volna. Örömujjongásban tört ki és a nyakamba ugrott, majd elmesélte, mi történt vele, hogy neki, hogyan mutatkozott meg a varázsereje. Neki, mikor neki aztán tényleg nincsen varázslóvér az ereiben. Legalábbis közvetlenül tuti nem. A szülei nagyon meg voltak ijedve, erre én azt tanácsoltam nekik, hogy menjenek el a mamámhoz, aki majd mindenről beszámol nekik. Hogy mi az a Roxfort, meg minden.

Két év telt el, s mi ketten egyik pillanatról a másikra eltűntünk barátaink életéből. Elmentünk a Roxfortba, hogy elkezdhessük első évünket a varázslóképzőben.
Lenyűgözött a kviddics, és az a rengeteg varázslat, meg a pálcával hadonászás. El sem akartam hinni, hogy ez velem történik, meg, hogy minden mese legjobb szereplői, a varázslók és a boszorkányok valóban léteznek. Hát ez valami fantasztikus!

               jellem

Arthur egy igazi kis energiabomba, aki mellett az ember nem tud unatkozni. Vagy mindig szaladni kell utána, hogy féken tartsák, vagy szaladni kell vele, hogy játszhassanak vele. Borzasztó akaratos. Amit egyszer elkezd, azt nem fejezi be, s mindig kiáll a barátai, s az igaza mellett. Ha valamit akar, azt eléri, mindegy, hogy hogyan, de megszerzi. Nagyon kitartó, s egyben makacs is.
Még eléggé fiatal, így nem igazán ismeri az etikettet, s az illemet, meg hát, az utcán nőtt fel. Édesanyja mindig dolgozott, édesapja meg elhagyta őket, így többnyire a többi gyerekkel együtt töltötte szabadidejét, az utcákon, gördeszka pályákon, parkokban. Fagyit loptak az árustól és megrugdosták a macskákat a parkban. Szóval eléggé neveletlen, s szemtelen. Minden habozás nélkül visszafelesel a tanároknak és szemtelenül a szemükbe mondja gondolatait. Nem szeret iskolába járni, s nem szeret semmiféle kötöttséget sem, így a tanulást sem igazán szívleli.
Emellett sok barátja van. Valahogy népszerű egyéniség az iskolában, a többi gyerek szereti, hiszen miért is ne szeretné? Velük nem olyan, mint a felnőttekkel. Szeret viccelődni, és néha kiszúrni a számára ellenszenves emberekkel, sőt, még a nagyobbakkal is. Őt nem igazán érdekli, hogy az illető heted-hatod, vagy éppen ötöd éves. Ugyanúgy bánik velük, mint a többi diáktársával. A rosszalkodást pedig jó bulinak, vagy szórakozásnak fogja fel.
Tudjukkit nem igazán szereti, egyrészt mivel egy ostoba felnőtt, másrészt pedig ő csupán annyit lát az egészből, hogy mindenki fél tőle, retteg még a nevétől is, mert nem sok mindent mondanak el neki, a reggeli prófétát meg nem járatja, minek, úgysem érdeklik azok a hírek, s Tudjukkiről meg keveset írnak benne, az is hazugság. Ezt még az anyukája mondta neki. Másrészt pedig annyit mindenképpen leszűrt a dologból, hogy az egy rossz ember, és ha már mindenki ellene harcol, akkor ő miért ne tegye? Ha egyszer az a menő? Meg hát rossz emberekből már így is sok van, miért legyen ő is az?
Nem szeret hencegni és nagyképűsködni, végül is miért tenné? Nem aranyvérű, nincs sok pénze. Ő az egyéniségével és a viselkedésével hívja fel magára a figyelmet, és így szerez barátokat, nem azzal, hogy milyen felmenői vannak. Ez egyáltalán nem érdekli. Az aranyvérűek meg… maradjanak, ott ahol vannak.
Kiskorában, szegénységben nőtt föl, nem voltak eleresztve pénzzel, anyja nem sokat keresett, s ami édességet kapott azt mindig megosztotta barátaival, így cseppnyi irigység sem lakozik benne. Úgy gondolja, ami az övé, az a barátaié is, és már hozzászokott ahhoz is, hogy új, Roxfortos barátaitól nem várja el ugyanezt az életfelfogást.
Hazudni viszont néha szokott. Például, hogy miért nincs kész a leckéje, vagy éppen miért ment el az apukája, hasonlók. Vannak dolgai, amikről senki nem tud, mert ha felmerült a téma, ő minden lelkiismeret-furdalás nélkül hazudott.


          apróságok

mindig ||
## Willy, a mackó
## édességek
## anyu
## barátai
## kviddics
## hógolyózás, úszás
## forrócsoki
## gördeszkázás
## Dylan

soha ||
## hogy a felnőttek sosem mondanak el semmit
## azt, hogy mindenki mindig csak titkolózik
## halálfalók és Tudodki
## tanulás, iskola
## felnőttek
dementorok || a dementorok azok a nagy, csúnya fekete izék?
mumus || egy nagy, csúnya, vicsorgó kutya
titkok ||
## hogy fél a sötétben
## hogy még mindig a macijával alszik
rossz szokás ||
## borzasztó türelmetlen, nem bír várni a sorára, így órán, ha tud egy-egy jó megoldást, akkor felszólítás nélkül bekiabálja, a tanárok nagy bosszúságára, noha ritkán történik ilyen, mert nem igazán szokott tanulni, csak ami megragad
## nem vigyáz ruháira, így azok a nap végére mindig piszkosak lesznek


          a család

apa || Alec Bellefleur; 38; mugli
anya || Julia Kynse; 34; sárvérű boszorkány
testvérek || -
családi állapot || egyedülálló
állatok || Willy, a plüssmaci


          külsőségek

magasság || 140 cm
tömeg || 33 kg
rassz || európai
szemszín || kék
hajszín || barna
különleges ismertetőjel || helyes formás arc, aranyos, kisfiús külső
kinézet || Első látásra egy rosszcsont kisfiú benyomását kelti. Koszos ruhák, csibészes mosoly, kócos haj. Szóval olyan mint a többi, kis 10-11 éves rosszcsont.
egészségi állapot || macskaszőr-allergia

          a tudás

varázslói ismeretek || Most másodikos a Roxfortban, ezért még csupán az alapismeretekkel rendelkezik. Kedvence nincs, nem igazán szeret iskolába járni.
mugli képzettségek || jól gördeszkázik, még pár éve próbálták rávenni a szülei, hogy tanuljon meg hegedülni, de Arthurnak nem igazán tetszett a dolog.  
pálca típusa || 12 hüvelyk, tölgy, főnixtoll
különlegesség || -

          szerepjáték-példa

Huh… ez nagyon kínos. Pedig a mami hányszor megmondta, hogy nem szabad elmondanom senkinek, de tényleg senkinek, én meg erre. De hát muszáj. Már nem bírom tovább Dy nélkül, nekem barátokra van szükségem, nem pedig titkokra, az isten szerelmére, hiszen még csak kilenc és fél éves vagyok, mit várnak tőlem? Talán, hogy titkolózzak, mert akkor sajnálom, de csalódniuk kell, ne fogok, nem tudok. Ez van, ezt kell szeretni. Úgy tudom az, hogy elmondom még nem nagy bűn. Vagy mégis?
Megállok az ajtó előtt egy pillanatra. Huh. Szép ajtó, szépen ki van díszítve meg minden, hát persze, nem sokára halloween. Anyu ezt is elfelejtette.
Egy nagy levegővétel, majd kopogok. Hármat, s várok, mire Dylan anyukája ajtót nyit.
- Öhm... Szia, Mrs. Kyers. Jól néz ki, bemehetek?
- Persze Arthur, gyere csak. Dylan a szobájában van. – mondja Dylan anyukája mosolyogva. Már biztos megszokta a stílusomat, éppen ezért nem is akad ki szavaimon. A legtöbb felnőtt ismerősöm már megszokta, így már nekem se nagyon tűnik fel, hogy úgy beszélek velük, mintha mind velem egykorúak lennének.
- Oké. – mondom gyorsan, majd beslisszanok a nő mellett a házba, hol, mint mindig, most is a megszokott mentaillat van. Szeretem ezt az illatot, mindig a barátom jut eszembe róla.
Felszaladok a lépcsőn, majd benyitok haverom szobájába. Hát igen, látszik, hogy az ő anyukája legalább takarít, nekem persze egyedül kell rendet raknom, így az én szobám aligha hasonlítható össze az övével, de nem baj, én így is szeretem a szobámat.
- Szia, Dylan, mizu? – kérdem a fiútól, aki jelenleg a földön kuporog, és egy kifestőn ügyködik, körülötte színesceruzák vannak. Mindig is szépen rajzolt, én meg szerettem nézni, ha rajzol, s mindig is irigyeltem a színesceruzái miatt, nekem sajnos nem lehettek hasonlóim.
- Nem sok Art. – mondta, s közben fel sem nézett a kifestőről.
Na tessék, mostanában ezt csinálja. Mintha agymosáson ment volna át vagy mi. Útálom ezt a Dylant. Egyenesen gyűlölöm, kérem vissza a régi barátomat!
- Figyelj, Dyl, valamit el kell neked mondanom. – bukott ki belőlem, a tervezettnél hamarabb. Mindegy, így legalább gyorsabban túl leszek a dolgon.
- Mondd. – ugyanaz a rá nem jellemző nemtörődömség. Pedig biztos vagyok benne, hogy őt is bántja némiképp a köztünk kialakult feszültség, csak jól palástolja.
- Én.. varázsló vagyok. Tudom, hogy hihetetlen meg minden, de…
- Mi? – kérdezte Dylan, a szavaimba vágva. Most először figyelt fel rám, mióta itt vagyok, s a kezében lévő színesceruzát is elejtette, így az most halkan gurult le a szőnyeg másik vége felé, de még mielőtt elérhette volna azt, megakadt a fekete ceruzában, mely a fehér és a lila mellett volt.
- Öh.. varázsló!? – mondtam bizonytalanul, majd haveromra néztem félénken.
Ajjajj, most mi lesz? Elküld? Elhiszi egyáltalán?
- Roxfort? – eme egy szó hagyta el ajkát, s én már tudtam, valami nem stimmel. Honnan tud róla? Még a nevét sem szabadna tudnia, erre ő… Nem értem.
- De te, …honnan?
- Arthur. Én is varázsló vagyok.
Na, jó, most tényleg leesett az állam és odagurult a színesceruzáskhoz. Hogy mi? Ezt nem hiszem el, hiszen neki egyik rokona sem volt varázsló, legalábbis a mamai azt mondta, hogy a környéken nem élnek varázslók. Erre most. Huh, ez kicsit lesokkolt.
Nem tudom, mit mondjak, ez olyan hülye helyzet. Dylanre nézek, s látom azt a régi, csibészes mosolyt az arcán, melyet úgy kedveltem, melyről azt olvastam le, hogy igen Arthur, igaz barátok vagyunk. Vagyis valami hasonlót. És most meg nem bírom, ki, hogy ne ugorjak a nyakába, vagyis, ebben a pózban kissé nehézkes lenne, így hát csak nagy hévvel átölelem, majd hallom, hogy a hátam mögött megnyikordul az ajtó. Uh, ez biztos Dylan mamája lesz. Gyorsan elengedem a srácot, s az ajtó felé fordulok.
- Kértek valamit enni fiúk?
- Hát persze Mrs. Kyers. Köszi. – biccentek neki. Hogyne mondtam volna igent, imádom Mrs. Kyers sütijét, s minden alkalommal elfogadom, ha megkérdezi.
Miután kiment újra Dylan felé fordultam. Még mindig mosolygott, s most már én is.
- Akarsz színezni? – kérdezte majd felém nyújtott egy ceruzát, s én elfogadtam.

          egyéb

Remélem tetszik. Hááát
Naplózva



Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2009. 12. 22. - 18:14:27 »
+1

Szia! Vigyorog

Nagyon tetszik, jó előtörténet lett! *-*

Egy hosszabb gondolkodás után úgy döntöttem, hogy

, házadnak pedig a...

-t választom Men?

Jó játékot, sok sikert! *-* <3



Naplózva


Arthur Bellefleur
Eltávozott karakter
*****


a vásott.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2009. 12. 22. - 18:19:22 »
0

Köszönöm szépen ^^ :D
Naplózva


Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 14. - 08:06:37
Az oldal 0.105 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.