Tópart

*Amy*

-Csak kijöttem pihenni… meg egy kicsit tanulni is. Bájitaltant meg legendás lények gondozását… egyikben se vagyok jó... –teszi hozzá feleslegesen.
Vajon hol láthattam már? –gondolkodik, és közben vadul töri az agyát, de megakad azon a ponton, hogy közös óráikról látásból ismeri.
-Leülhetek? –kérdi meg fensőbbségtől mentesen, minden igyekezete szerint barátságos hangnemben. Közben gyorsan végigpillant önmagán ő is- sötétbíbor (kedvenc színe) ingje mellé barna szövetnadrágot és fekete sportcipőt húzott -, majd igazít a blúzán, csak, hogy tegyen valamit, amíg új ötlete nem támad.
-Te mit tanultál épp, és  melyik a kedvenc tárgyad? –teszi fel a kérdést. Egy darabig hallgat, majd eszébe jut, hogy jobban tenné, ha elmondaná a választ az esetleges „és te?” visszakérdezésre, így hozzáteszi: -Nekem a bűbájtan meg az átváltoztatástan, de SVK-ból is dicsértek.
Zárkózott lévén tart tőle, hogy esetlennek hat, de hát mit lehet tenni… Próbálkozik, ahogy csak tud, ha már így összeismerkedtek. Udvarias kezdése után ő is feltette, hogy barátságosan fog viselkedni a lánnyal. Várja a választ, de közben néha-néha a tóra tekint, nem türelmetlenségből vagy közönyből, hanem mert az általa a birtok legszebbjének tartott panoráma (mint mindig) lenyűgözi, és kicsit le is nyugtatja. Nyugalom, hisz ő is csak ember, nem fogja leharapni a fejed! –vágja saját fejéhez. Fogalma sincs, miért, de ismeretlenekkel nehezen elegyedett mindig is szóba, és ezen az sem sokat segít, hogy az illető rendesen viselkedett vele.     

~ Zoey ~

Amy némi (kár)örömmel látja, hogy nemcsak neki okoz fejtörést Zoey kiléte, hanem ez fordítva is igaz. A kérdés hallatán Joy is visszazöttyen a faágra, melyről csak az imént libbent le.
- Persze, hogy leülhetsz, elvégre közterületen vagyunk – feleli vigyorogva.
Még mindig képtelen elhinni, hogy ez a lány merő jóindulatból visszahozott neki egy papírt, amit elsodort a szél a cuccai közül, és most beszélgetni szeretne vele… mivel Mardekáros. Ennyire ősellenségek lennének a zöldek vagy én volnék előítéletes? Talán mindkettő, de egy ilyen találkozásra, dumálásra elvileg olyannyira kicsi az esély, hogy az már negatív. Lassan kezdi befogadni a szervezete a tényt, hogy mégis vannak olyan emberek, akik talán tévedésből kerülnek a Mardekárba.
Éppen nyitná a száját, hogy kérdezzen valami sablonos-udvariasat, amivel elindíthatná a társalgást, azonban Zoey megelőzi. Amy zokszó nélkül válaszol, ha már így jött ki a lépés.
- Az átváltoztatástan házimat csináltam éppen. Tudod, előző órán büntetőfeladatot kaptam, mert meglehetősen bamba voltam. Kidöglesztett a hajnali kviddicsedzés, reggelizni sem volt időm, meg hasonlók… szóval minden összejött. McGalagony pedig egytekercses büntetéssel honorálta a szorgalmas edzésekkel járó alhatnékomat. Eddig ez volt a kedvenc órám, ez ment a legjobban, de mostmár átgondolandó a helyzet. Én azon melózok, hogy megszerezzem neki a kviddicskupát, erre… láthatod. Viszont már több mint a fele elkészült. A bűbájtan is egészen jó, meg az SVK is.
Amy látja Zoey zárkózott mosolyát. Igyekszik barátságosan viselkedni a lánnyal, mert végülis neki köszönheti, hogy nem kellett újra kezdenie a dolgozatot, mivel Zoey hozta vissza az eddig megírt vázlatot. Mikor a leányzó a tóra pillant, Joy is odanéz, de hamar rájön, hogy nincs ott semmi újabb látnivaló, csupán a mardis ideges. Bátorítóan mosolyogva jegyzi meg, hogy teljesen meg tudja érteni.
- Bájitaltanból nem voltam túl erős Pitonnál, de az új profnál egész jól megy; nála erős V vagyok. A legendás lények gondozása nekem sem éppen kedvencem, ezért nem is vettem fel. Csak azt nem értem, miért vetted fel, ha nem megy?
Beszéd közben előszedi táskája mélyéből átváltoztatástan könyvét, és belehajtogatja a félkész házi feladat pergamenjét, majd elsüllyeszti. A könyv mellé kerül pergamenje, a cuccok legtetejére pedig a pulcsija, ami eddig a fűben hevert.

[¤ Matt ¤]

¤ Matt ¤


Hát, tegnap még nem gondolta volna, hogy egy randi ezzel a sráccal ilyen remekül fog menni. Bár úgy tűnik mindketten megvannak szeppenve kissé: Matt elsősorban a váratlan puszi miatt, Megan pedig a gitár miatt. Nos, úgy tűnik, Matt az első igazi férfi a lány életében. Még sosem kapott ajándékot fiútól, virágot meg pláne! Na jó, egyszer kapott a nagymamája szomszédjától, Theodorosztól egy szál margarétát, és azt mondta neki a fiú, hogy olyan szép az a virág, mint Megan. Ó, de még alig voltak 7 évesek, az rég volt már. Matt egy igazi férfi! Fú, mit fognak mindehhez szólni a csajok, ha a randi után felcsattog a szobába és elmesél mindent!
Felülnek a fára. Mindketten, azonban előtte Matt illedelmesen felnyújtja Megnek a csodás hangszert. Ezzel úgy kell bánni, mint a hímes tojással, hiszen nem kap minden nap gizárt az ember… főleg nem egy ilyen remek férfitől, mint Matt.
Hogy tavaly miért nem fedezték fel még egymást? Ja, igen, Matt év elején tette a szépen annak a leányzónak… valami Lestrange, vagy tudja is a fene, hogy ki az. Mindegy, most már az ő barátja, még ha hivatalosan nem is mondták ki a varázsszót.
Úristen, ha a csajok megtudnák, hogy miféle nyálas dolgokról filozofálgat mostanában Meg?! Na jó, végülis ő egy különc CSCS-s lány, mert ő a My Chemical Romance zenéjét is szereti, és emiatt állandóan húzzák az agyát, hogy emos, de már hozzászokott. Tényleg, vajon Matt is azt a zenét szereti amit Meg? Még ilyen alap dolgokról nem is beszéltek. Azonnal bele a közepébe, avagy tanuljunk meg gitározni fél óra alatt.
-Nekem nem kell holdjáró amúgy. A Földön jó lenni, a Hold igen magasan van, na meg ott levegő sincs és megfulladnék, hát ezt akarnád? – reagál kissé későn Matt szavaira, miközben kiszed a hajából egy-két papírcafatot, ami a meglepetés csomagolásából maradt még meg.  – Meg, tudod, hogy nem vagyok én olyan gonosz, hogy felmenjek a szobádba a gitárodért… - mondja angyali tekintetet meresztve a fiúra. No azt meg már meg sem említi, hogy a múltkor is nagy kupleráj volt abban a szobában… Na, jó, Matt részén nem, re lehet, meg sem találná azt a gitárt.
-Fúj, nem akarom, hogy Darth Vader-ré változz! Amúgy is, nekem jobban tetszik a mostani hangod. Vader bácsinak nem ártana egy Tic-Tac vagy valami torokfertőtlenítő cukorka, rettenetes, hogy mindig influenzás. – mondja nevetve és kézbe vesz egy pengetőt, majd kérdően néz a fiúra, hogy akkor most mi is a teendő. A fiú hátulról átkarolja a leányzót, aki kicsit izeg-mozog ettől, mert nagyon nincs hozzászokva ehhez, de úgy tűnik, más módja nincs a tanulásnak. Na jó, talán elviseli.
Felcsendül a gitárszó, olyan igazi, lágyan borzongató érzés, mikor megszólal. És ezentúl már Meg is fog tudni játszani vele. Fantasztikus!
-Ó, Matt, ez olyan szép! – mondja olvadozva, miközben a fiú a kezét fogja és ketten játsszák a melódiát csak úgy kotta nélkül. Merlinre, de csöpögős ez a szitu!

*Amy Joy*

Elmosolyodik az utolsó kérdésre. Visszatérnek az emlékek… Mikor harmadikban meg negyedikben még jól elvolt a gondozás-órán, még szerette is…
-Hát, eleinte ment az, meg tavaly is, egész jól… de idén az RBF miatt mindenki bekeményített. Az új professzorral én még nem találkoztam, Pitonnál pedig volt olyan mázlim, hogy kvázi levegőnek nézett az óráján. Egy erős V-t azért sikerült nála elérnem… Tekintve, hogy sem érzékem, sem tehetségem hozzá, panaszra nincs okom.  -teszi hozzá, miközben leül.
Egy biztos: McGalagonynak nem kenyere a kivételezés… mindenki ugyanezt kapta volna tőle, ha elalszik. –jegyzi meg magának. Reméli, nem hangzott túl nagyképűnek, ezért ismét megszólal:
-Az új tanártól viszont kicsit tartok. Milyen volt az első órája? –kérdi aggodalmas arccal, közben elteszi ő is a magával hozott könyveket. Kellemes szellő fúj, hullámzik a fű a tóparton. Ilyen jó időben nem csodálta, hogy Amy úszott egyet… ő is szeretett úszkálni, de ebben a tóban még nem mert- ki tudhatja, mi lehet bent az óriás tintahalon kívül… valószínűleg tele lehet kákalagokkal…
Meglepődik rajt ő is, milyen jól elbeszélgetnek. Bár ő a hagyományos Griffendél-Mardekár csipkelődésből sosem vette ki a részét… és sosem kapott a másik háztól sem. Látott egyet-mást, termésetesen, de sosem avatkozott közbe, és ezért kissé szégyellte is magát, de hát nem tehetett semmit.   

~ Zoey ~

Amy kezdetben furcsállva nézi a lány vigyorát, de lassacskán ő is teljesen felenged, mosolyogni kezd. Hát igen, az RBF állítólag irtó kemény mindenből, és mivel nem Hagrid a tanár, nem is csoda, hogy nehezek az órák. Évközben leadni az órát pedig… reménytelen, hacsak nincs valami személyes ellentét, de ezért nem érdemes megutáltatnia magát egy tanárral – gondolja sóhajtva.
- Akkor neked mázlid volt Pitonnal. Engem valahogy nem szívlelt, mégsem törődött velem különösebben hála égnek. Az új tanár viszont elég jó. Képzeld, első órán azt a bájitalt készítettük el, amilyeket akartuk, csak azt kötötte ki, hogy fejből kell előszedni a receptjét. A saját fejünkből, azaz tilos súgni is. Senkinek nem tépte le a fejét, és aki jól dolgozott, attól függetlenül kapott pontot, hogy mardekáros vagy sem. Emlékszel, Piton mindent megtett, hogy a diákok rosszul érezzék magukat az óráin, kivéve ha az ő házának tagjai. Nincs miért aggódnod, az új fazon egész rendes.
Látva, hogy Zoey valami epés beszólást fogalmazgat, Joy még hozzáteszi az előbbiekhez:
- McGalagonynak szerintem akkor sem volt igaza, mivel még nem aludtam, csak éppen szunyókálni kezdtem volna. Persze, tudom, akkor sem kellett volna elaludnom, viszont nem lehetett elbliccelni az órát, mert épp előtte látott az öreglány, amint seprűvel a kezemben felcammogtam a klubhelységbe. Akkor meg kellőképpen éber voltam, a csajokkal akkor vezettük le a feszültséget, és hatalmasakat vihogtunk. Így nem mondhattam azt tíz perccel később, hogy nem érzem jól magam, mert az túlzottan gyanús lett volna neki.
A leányzó vágyakozva pillantgat a vízre a vízre beszéd közben, de legtöbbször mégis Zoey szemébe néz. Neki még úgy tanították, hogy az ember arra nézzen, akivel beszélget. Olyan, mintha olvasna a másik gondolataiban, holott még nem érthet az okklumenciához… és mégis… hirtelen minden átmenet nélkül Zoey-nak szegezi a kérdést:
- Jössz úszni? Mármint a tóba. Van kedved? Egész langyos a víz, nem az a kellemetlen hűvös. Komolyan kedvem lenne fejest ugrani bele – neveti el magát.
Nem törődve azzal, hogy csak az imént szárította meg magát, ledobja cipőjét, és ismét a tó felé indul. Csakhogy ezúttal magával húzza Zoey-t is – mivel elég kicsi az esély, hogy a lány tiltakozzon –. Legfeljebb két perc míg megszárítják magukat, és Amy látja a másik tekintetén, hogy ő is szeretne végre úszni egyet az iskolai tóban. Talán nem mert egyedül… biztosan attól félt, hogy kiszúrja egy tanár vagy túl mély a tó. Habár lehet, hogy nem tud úszni – villan Joy eszébe, de ezt a gondolatot azonnal el is veti. Akkor nem nézné így. Egyébként is: fix, hogy tud úszni. De ha mégsem, legfeljebb majd kiabál, és kihúzom a vízből.

~ Meg, babám ~

Jesszus, úgy néz rám a nő, hogy mindjárt én is le fogok csordogálni itt mellette az ágon. Na neeeem, ez az amit nem engedhetek meg magamnak, elvégre én pasas volnék, nem holmi gumicukor, hogy a napon megolvadjak.
Szemezgetünk mindketten. Mármint Meg hajából a csomagolópapír maradványait, mertmivel a leányzó kissé elkapkodta a papír boncolását, és így mindenhova jutott belőle egy kicsit. Igazán nem hittem, hogy ennyi darabra lehet tépni egy ekkorka csomagolást, de mostmár látom, mennyire szegényes a fantáziám.
- Amúgy egy holdjárót meglehetősen jó pénzért el lehet adni, annyiból már akár levegőt is vásárolhatnál… hogy legyen neked a Holdon is, nehogy megfulladj és ott ragadj, babám. De ha levegőt nem is adnának annyi pénzért, elég lenne rámosolyognod a konok égitestre, és ő rögtön meglágyulna annyira, hogy adjon neked, legalább tíz percre elegendő oxigént – vigyorgok Megre.
Ahha, ő nem olyan gonosz, hogy felmenjen a gitárért… persze ilyen nézéssel én is könnyedén elhitetném ezt bárkivel, mégis kétkedőn nézek a csajra. Darth Vadernek szerintem nem egy Tic-Tac kéne, hanem időnyerő, hogy megmentse saját magát a totális lepusztulástól, de ehelyett csak ennyit mondok halálosan komoly arccal:
- Darth Vödör még ezer Tic-Tactól sem lenne jobban. Ha egy krétát enne, mint a mesebeli farkasok, akkor legalább elvékonyulna a hangja, és emberszerűbb lenne. Bár lehet, hogy akkor nem tűdőbajos egyénre következtetnél a hangja hallatán, hanem a Roxfort Expressz mozdonyának sípolására.
Fészkelődik, ahogy átkarolom, hogy segíthessek neki. Néhány – Meg szerint – szép dallamocska után elengedem a lány kezét, mert sejtem, mennyire kényelmetlennek érzi a szitut. Soha nem szerette, ha bárki is átkarolta, és ezt igyekszem tiszteletben tartani, már amennyire lehet. Hagyom, hogy egyedül pengesse a hangszert. Mellette ülve úgy teszek, mintha egy gitárt fognék én is, és ezen virtuális hangszeren játszva mutatom hogyan tartsa a pengetőt, hogyan fogja le a húrokat, satöbbi. Az első öt-tíz fogtömés-hullasztó hamis hangot néhány valódi akkord követi. Csak azért nem esnek ki a fogtöméseim, mert nincsenek, hiszen minden fogam ép.
Oké, végül pantomimes segítségemmel sikerül elpengetnie néhány dallamot, azután egy Abba számból játszatok el vele egy-két sort. Nem nehéz megtanítani Megnek, elég csupán elmutogatnom, és rögtön megtanulja; okos a csaj. Mintegy negyed óra múltán helyeslően bólintok:
- Na akkor mostmár megpróbálhatsz egyedül eljátszani valamit. Akár kottából is, bár fejből azt hiszem, jobban menne, mert úgy csak a gitárra kell koncentrálnod, és nincs ott pluszban egy zizegő papírlap az orrod előtt.
Tűnődve nézem a tovább olvadozó Meget, kíváncsi vagyok milyen zenét fog játszani. Talán egyik kedvenc száma dallamát? Tényleg, még azt sem tudom, milyen zenéket szeret, nemhogy a kedvenc száma címét! Hát most kiderül… már ha azt játssza. Meglehet, hogy valami rövid dallamot fog kitalálni, mert esetleg szégyelli, hogy mit szeret. Vannak ilyen emberkék a Föld nevű bolygón, akár Meg is lehet ilyen… de én nem szeretném, ha ilyen lenne. Inkább segítek neki kijavítani, pontosítani a hangokat, de valamiért nem szeretném, ha titkolózna előttem.
Bátorítón mosolygok rá, és akaratomtól függetlenül megint az a kisfiús vigyor jelenik meg az arcomon.
- Lássuk, babám! Tudsz te gitározni, nincs mitől félned – biztatom tovább mutáló hangomon.

*Amy*

A bájitalóráról szóló beszámoló nem is kicsit lepi meg. Ennek a tanárnak aztán érdekes módszerei vannak… kár, hogy neki nem biztos, hogy valami komolyabb is eszébe jutott volna. Túlságosan hajlamos a lámpalázra… legközelebbi órára felkészül, ahogy tud. Mikor Pitonra terelődik a szó, halványan elmosolyodik. Hát igen… még a Mardekárból sem kedvelte mindenki az óráit (példának itt volt ő maga…), bár őket legalább szerencséjükre nem nyaggatta. Négy év tapasztalata alapján pontosan tudta, mire utal a lány- szinte az összes nem zöld taláros legalábbis kényelmetlenül feszengett, ha nem épp titokban vasvillatekinteteket szórt a tanárra- amit az, lássuk be, finoman szólva is szelektív látásával az esetek 99%-ában megérdemelt. Persze az ember a saját házvezetőjéről nem szabadna, hogy így gondolkozzon, és őt békén is hagyta… de hát Istenem, csak a vak nem látta, mi is ment bájitaltanon…
Mindenesetre megnyugtató, hogy az új tanárnál oldottabb légkörben mentek az órák. Lehet, hogy eddig is ezt hiányolta abból az órából? Majd kiderül…
A McGalagonyról szóló elbeszélést is élénken hallgatja. Egyetért, hogy nagyon is gyanús lett volna, ha a nagy élénkség után jelent beteget, mindenki rájött volna (még Frics is), hogy csak faldumáról van szó. De hát ez van… ami történt, megtörtént…
Az úszást illető kérdésre meglepődik, de mosolyogva válaszol.
-Van kedvem, persze… még sosem úsztam benne, pedig szeretek úszni, de hát mindent el kell egyszer kezdeni, nem igaz?
Azzal feláll, feltűri a nadrágját, lerúgja cipőjét-zokniját, ahogy korábban Amytől látta, és elindul a vízbe.

~ Zoey ~

Szeret úszni? Akkor biztosan tud is, mert az úszógumiért kevesen rajonganak – gondolja megnyugodva a lány. Nosztalgikusan gondol az ő első úszására, mármint ebben a tóban. Másodikos volt, amikor néhány végzős mardekáros merő passzióból belehajította a tóba… november közepén. Persze egyetlen tanár vagy prefektus sem látta az esetet. Akkor pokolian megszenvedett a tüdőgyulladással, viszont azóta is le-lejön a kastélyból úszni egyet, ha az idő megengedi, mivel már tudja: biztonságos a tó, nincs mitől félnie. Ha nagyon fuldokolna, az óriáspolip úgyis partra segíti vagy legalább felemeli a víz felszíne fölé, hogy kapjon levegőt.
Lábával óvatosan tapogatja ki a vízben rejtőző csúszós köveket, nehogy hanyatt vágódjon rajtuk menet közben. Mikor már derékig áll a vízben, úszásra vált. Kényelmes tempóban lát neki a bemelegítésnek, közben szeme sarkából Zoey-t figyeli, nehogy mégis elsüllyedjen a lány.
Néhány percnyi úszkálás után úgy érzi, izmai kellőképpen bemelegedtek, így gyorsúszásra vált. Azért követi ezt a – sokak számára talán lököttesnek tűnő – taktikát, mert már a kviddics során is megtapasztalta mennyire fontos a bemelegítés, anélkül könnyen lesérülhet az ember.
- Na milyen? – kiált hátra a régen lehagyott Zoey felé. – Tényleg, miért nem úsztál a tóban eddig?
Amy visszafordul a tó közepe tájáról, hogy hallhassa a másik lány válaszát, mégse kelljen üvölteni egyiküknek se. Vizes talárja elnehezedett, lehúzná a víz alá, s a leányzónak csak ekkor jut eszébe, hogy azt elfelejtette ledobni magáról. Gyorsan a part felé tempózik, majd az utolsó néhány lépést gyalog teszi meg. A talár a többi holmi mellé kerül, víz csöpög belőle, ám Joy újfent a tóba lábal szárítgatás helyett.
Zoey mellé úszik, és halvány vigyorral az arcán újra megérdeklődi a lánytól, hogy:
- Miért nem úsztál eddig a tóban? Attól tartottál, hogy megbüntetnek érte? Vagy csak nem ismered a tavad és ezért nem akartál itt úszkálni?

*Amy*

Oda kell figyelnie a csúszós kavicsokon, de amint a lábát éri a víz, rájön, hogy az tényleg kellemes. Deréknál kissé feljebb ér neki, mikor elkezd úszni- először csak lassacskán, majd mikor ő is úgy találja, kellőképpen bemelegedett, átvált ő is gyorsúszásba. Nővére és szülei épp elégszer figyelmeztették a bemelegítésre…
Közel ér Amyhez, bár persze ismeretlen terepen jobban odafigyel, és óvatosságból nem úszik olyan gyorsan. Meg nem is csak óvatosságból… élvezi az újfajta kilátást és élményt, amit a kastély környéke nyújt. Ugyan a partról ugyanazt látni, mint a tóból, de mégis más… Ruhája egyáltalán nem zavarja- egész addig, amíg a talár anyaga teli nem szívja magát a vízzel, és olyan nehéz lesz, mint egy kő… Ő is visszafordul, közben pedig átkozza magát, hogy nem vette le, mikor pedig tudhatta volna… Amy kérdésére azonban elvigyorodik.
-Nagyon tetszik, kár, hogy korábban még nem próbáltam ki… -válaszol az első kérdésre. A második kissé meglepi, de eszébe jut, hogy várható volt. Végül is tényleg kissé gyanús lehet, hogy szeret úszni, mégsem csobbant ebben a tóban, pedig már ötödik éve van itt…
-Nem a büntetéstől tartottam… egyszerűen ismeretlen volt a tó, és tartottam tőle, hogy még kellemetlen meglepetéseket tartogat. Tudom, nem kellett volna… valamiért túl sokszor vagyok túl óvatos. Kár, hogy eddig halogattam- butaság volt félni tőle… 

~ Zoey ~

Nem neveti ki a másikat azért, mert korábban nem mert úszni a tóban, hiszen ő is így kezdte. Helyette elkezdi taposni a vizet, hogy fent maradjon, és barátságos mosollyal néz a mardekáros lány szemébe.
- Nem volt butaság, csak éppen nem volt rá okod. Viszont ezt nem tudhattad, mert akik ebben a tóban úszkálnak, általában nem mesélik el szélesebb közönség előtt, hacsak nem páratlanul hiú lelkülettel rendelkeznek avagy büntetőmunkára vágynak. Habár fogalmam sincs, hogy jár-e bármiféle büntetés ezért, mivel még soha nem terjesztettem ezen szokásomat és soha nem vett észre senki… rajtad kívül. Gondolom, te szintén nem fogod széthinteni a suliban, hogy a tóban lubickoltunk, így aztán tényleg nincs mitől félni.
Ezzel Joy felfekszik a vízre, és kezeit feje alá igazítva lustán lebegni kezd. Becsukja a szemét, hogy ne káprázzon a felhők mögül hirtelen előbújó nap fényében, ígyként olyan hatást keltve, mintha aludna. Holott valójában nagyon is éber, csak éppen… hm, hát az nem igaz, hogy elgondolkozik, sokkal inkább lustálkodik egy kicsit meg napozik is. Már amennyire ez lehetséges, hiszen a napot rövidesen újfent felhők árnyékolják. A leányzó elhúzza száját, és kelletlenül úszni kezd a tó belseje felé.
Még mindig képtelen felfogni hogyan lehet Zoey ennyire félénk és normális, gondolatai állandóan ehhez a kérdéskörhöz térnek vissza. Normális: egy mardekároshoz képest, azaz nem átkoz meg boldog-boldogtalant, szóba áll griffendéles diákokkal, nem káromkodik folyamatosan és nem egy tipikus szirti morc. A lány a semmibe bámulva, elgondolkodva tapossa tovább a vizet, és fel sem tűnik neki, hogy már vagy öt perce egy helyben lebeg.
A széllökések hatására egy nagyobbacska hullám váratlanul maga alá temeti Amyt. A lány két karcsapással a felszínre evez, és nevetve rázogatja a fejét, hogy kifolyjon belőle a víz. Krahácsol is néhányat, de csak a rend kedvéért, mivel hála égnek nem sikerült vizet nyelnie. Elbámészkodott és megfizetett érte, naná, hogy nevet önmagán. Azért biztos, ami biztos alapon odakiált Zoey-nak, nehogy a lány azt higgye, belefulladt a tóba vagy valami baj lenne.
- Nincs gáz, túléltem! – kacagja.

*Amy*

Egy helyben tapossa a vizet, hogy beszélgetés közben ne távolodjanak el túlságosan. Amy mondandójának eleje hálás mosolyt csal az arcára- örül neki, hogy megértő fülekre talált. Végiggondolva egyet kell vele értenie- akik rendszeresen fürödnek a tóban, nyilván titokban tartják- ahogy ők is. Az utolsó mondatra komolyan bólint, jelezve, hogy természetesen nem beszél majd senkinek erről.
Mikor évfolyamtársa a víz színén kezd lebegni, először ellenőrzi egy gyors pillantással a ruháikat, majd kicsit a másik lánytól eltávolodva lebukik. A víz alatt még nem nézett körül, de nem szeretné merülés közben összefröcskölni Amyt.
Ahogy azt ilyen tótól várni lehet, a zöldes víz színét a rengeteg alga és hínár adja. Ez utóbbiak csak mélyebben nőnek, így semmi veszély nem fenyeget, hogy beléjük akadnak. A közelben lévő halak (ha úsztak is errefele egyáltalán), közeledtükre a hínárosba húzódhattak, mert egyet sem lát- ahogy kákalagokat sem. Ennek azonban csak örülni lehet. Mivel nincs semmi látnivaló (a fenék túl mélyen van, hogy látni lehessen), visszatér a felszínre, nagyokat lélegez és egyik kezével félre söpri ázott haját, hogy láthasson tőle. Időközben felhőt fújt a nap elé a szél- a további beszélgetés reményében követi a tó közepénél járó társát.
Tulajdonképpen csak most gondol bele, milyen könnyen kijöttek egymással Amy meg ő… Eddig olyan természetesnek tűnt- hisz mindketten úgy viselkedtek, ahogy az emberek azt egymástól elvárják. Azonban most végiggondolva érdekesnek hat… Jó tudni, hogy a régi előítéletek kevesebbet nyomnak a latban, mint azt az ember gondolná. Bár persze ebben nagyot segíthet, hogy ő, Zoey nem épp egy tipikus mardekáros… nyomós indok (vagyis sértés) nélkül nem szegez pálcát senkire, bár ha olyan a hangulata, rendkívül sértődős. Erről az öccse aztán tudna mesélni… Talán emiatt a már jó ideje szunnyadó tulajdonsága és az ambíciója miatt kerülhetett mégis ebbe a házba. Tudta jól, hogy viselkedik a Mardekár legtöbb tagja- ugyan ő is kissé zárkózott meg félénk volt, de nem az a feltűnően antiszociális és goromba alkat. Szóba állt ő mindenkivel, ha a helyzet épp alkalmasnak tűnt- és az előbb az volt. Talán a szülei és nagyszülei nevelésének köszönhető… vagy alapból ilyen… nem tudta. 
Magában elismerte, hogy Amy sem a Griffendél hátrányos tulajdonságait testesíti meg. Hiányzott belőle az a rátarti, fennhéjázó büszkeség, amit néhány felsőbb éves griffendéles (főleg fiú) tudhatott magának. Na igen, minden háznak megvannak a rossz és jó oldalai… és szerencséjükre ők, úgy tűnik, a magukéból inkább a jobbat képviselik. Így már nem is olyan furcsa, hogy ennyire jól szót értettek egymással.
A feltámadó szél támasztotta apró hullámok zökkentették ki gondolataiból. Nem aggódott miattuk a felhős égbolt ellenére- nem úgy nézett ki, mintha hamar vihar készülődne. Hadd fújjon a szél- itt alig érzik.
Pont mikor ez a gondolat átfutott az agyán, látta, hogy egy hullám maga alá temeti Amyt, aki hozzá hasonlóan a gondolataiba merülhetett. Kicsit megijedt, bár  reflexből a víz alá bújt a hullám alól, így pár másodperccel lecsúszott a következő eseményekről. A griffendéles lány megnyugtató mondatára, és önmagának szóló nevetésére söpörte ki haját a szeméből.
-Rendben… -biccent. Egy jó témán vagy kérdésen gondolkodik, majd eszébe jut- hisz itt úszik az egyikben…
-Te mennyi ideje jársz ide úszni? –kérdi meg hirtelen.         

~ Zoey ~

Amy oldalra fordítja karjaira támasztott fejét, mikor meghallja a csobbanást. Az árnyalakot látva nyugtázza: csak Zoey bukott a víz alá, gyaníthatóan önszántából és nem a kákalagok húzták magukkal, nem is fuldoklik. Idilli a környezet, a lány továbbra is háton lebeg a víz felszínén.
Hát ezt a kérdést szerette volna elkerülni, bár tudta, hogy előbb-utóbb mindenféleképp sor kerül rá… mivel ő is megkérdezte Zoeyt, miért nem úszott eddig, így várható volt ez a kérdés; hogy ő mióta evickél ebben a tóban. Mert ha elmondja, hogy mióta, ahhoz társul egy történet is, ami arról szól, hogy miért. Amy utál magyarázkodni, de most úgy dönt, megelőzi a következő kérdést is, és felel rá. Ironikus mosollyal gondolja: mintha az ördögöt festettem volna a falra, mikor az előbb visszaemlékeztem az első itteni úszásomra, és tessék: Zoey rá is kérdezett.
- Másodikos korom óta. Akkoriban a végzős mardekárosok nem éppen a kedvességükről voltak híresek, nem volt tanácsos a közelükben lézengeni. Nem tudom, manapság mi a helyzet velük, de veled jól ki lehet jönni… igaz, te nem vagy végzős még. Szóval: november volt és én gyógynövénytan után mentem volna ebédelni, mikor összefutottam hat-hét ilyen példánnyal. Izomban jóval fölöttem álltak, de sajnos mindegyik talajmenti IQ-val rendelkezett pluszban zéró bűntudatuk volt miatta. Ugyanis röhigcsélve belehajítottak a tóba. Hát ennyi a nagy sztori – közli félvigyorral az arcán.
A következményekről (tüdőgyulladás) már mélyen hallgat. Ő sem tudja miért, de ezt valamiért nem akarta elmondani eddig senkinek. Csak az iskola javasasszonya tudott róla, elvégre ő ápolta, rajta kívül pedig Nicola és Sarah tudták. Végülis a történet nem hiányos, egy laikus hallgatónak fel sem tűnik igazándiból, hogy valami hiányzik vagy hiányozhat a mese végéről. Amy az ajkaiba harapva tapossa a vizet, és közben azon tűnődik elmondja-e a végét vagy mégsem. Nem. Majd rákérdez, ha akar vagy ha egyáltalán észreveszi, hogy elhallgattam a végét.
Joy mély levegőt vesz, és a következmények elől a víz alá merül békésen búvárkodni. Csakhogy mint minden embernek, neki is tüdeje van és nem kopoltyúja, így aztán kénytelen lesz feljönni a felszínre. A leányzó húzza-halogatja a levegővételt, mígnem arra észlel, hogy tüdeje lassacskán felrobban az oxigénhiánytól. Ekkor elhomályosuló tudattal a felszínre löki magát. Mázlijára még éppen időben, ezért nem ájul el, és hamarosan eloszlik a látását zavaró bíbor köd is a szeme elől. Hatalmas kortyokkal nyeli a levegőt, fújtatva lélegzik.
Gyorsan betájolja Zoeyt, és amikor már rendesen kap levegőt, úgy kezdi taposni a vizet a lány felé fordulva, mintha semmi sem történt volna az előbb.

*Amy  *

Amy történetét hallva már bánja, hogy rákérdezett. Még a lány apró kis megjegyzése, hogy vele jól ki lehet jönni, sem segít, nem érzi magát jobban. Felmerül benne, hogy miért szégyenkezik olyasmi miatt, amit nem ő tett, és hogy nem tudhatta… de valami azt súgta neki, kár volt a kérdésért.
Tudta ő, hogyne tudta volna, hogy sok háztársa ész nélkül, csak a hecc kedvéért követ el ehhez hasonló (és ezen sokszor túl is menő) dolgokat, és látta is párszor… de soha, soha az életben nem szólt közbe. Bántotta egy kicsit, foglalkoztatta… de mások dolgába nem mert soha beleszólni.
-Még mindig ajánlatos őket kerülni… -motyogta az orra alatt, mintegy válaszul Amy félmondatára a hetedikes mardekárosokról. –Kár volt megkérdeznem –tette hozzá egy bocsánatkéréssel egyetemben.
Hogy zavarát leplezze, ő is a víz színére feküdt. A nap ugyan kicsit néha bántotta a szemét, de elég volt egyik kezét a homlokára tennie, hogy árnyékot vessen rá.
-Novemberben? A víz biztos hideg volt már… szép kis betegséget szedhettél össze… -motyogja zavartan. Nem tudja, hogy fejezze ki együttérző érdeklődését anélkül, hogy a másik tolakodásnak vegye, vagy félreértse kárörvendésnek. Megérezte ugyanis, hogy a történet egy kicsit tovább tart, mint amennyit Amy elmondott belőle.
Ismét csönd egy darabig. Már Isten tudja, hányadszor tűnődik azon, hogy mit mondhatna. Milyen meglepő… -gondolja ironikusan. Kiskorában társalgás elleni oltást kaphatott, hogy ilyen sokat hallgat? Nem értette, mi van vele…   

~ Zoey ~

Joy közelebb evickél Zoey-hoz, és a mélységes zavarban leledző lány álla alá nyúlva felemeli a fejét.
- Jaj, ne nézz már ilyen bűnbánóan, te csaj! Nincs semmi baj, láthatod, hogy túléltem a kérdést és a választ is. Na, tessék jókedvű lenni! – ezzel példamutatóan rámosolyog, azután folytatja. – November is volt, hideg is volt. Hála a hamarjában összekapott tüdőgyulladásnak, legalább nem kellett bejárnom néhány nem kedvelt órára… meg az összes többire sem.
A lány képtelen megérteni önmagát: most olyan könnyedén elő tudta adni azt, amiről éppen az előbb tisztázta magában, hogy hétpecsétes titok. Már saját titkolózását is nevetségesnek találja, ahogy visszatekint az elmúlt néhány évre. Összevont szemöldökkel, kételkedőn-tétován néz Zoey-ra; mintha az ő kérdése változtatta volna meg a hozzáállását a három és fél évvel ezelőtti eseményekhez. Ő szégyellte azt, hogy azok a hetedévesek szemetek voltak vele, holott ő aztán egyáltalán nem tehetett róla. Röhej. De akkor miért szégyellte? Tiszta sor: úgy vélte, ha bárkinek elmondja, talán gyengének tartanák, pedig ez nem igaz.
Eddig a víz gyöngyöző felszínét bámulta Amy, most azonban úgy emeli fel a fejét, mint aki csak most ébredezik, vagy ebben a pillanatban tér magához valami kábulatból. Kóválygó fejjel, szinte hitetlenül nézi a vizet, az eget és egész környezetét, mint aki attól tart, rögtön kihúzzák a lába alól a földet és megint csak másodikos lesz, megint 1993 novemberét írják majd és ő megint a jégkásás tóban fog kapálózni, ahogy a víz alá nyomják a fejét a nagyobb, erősebb fiúk.
Nem, az már elmúlt egyszer. És időnyerő híján nem is fog visszatérni, hála égnek – győzködi magát, mialatt privát vetítővásznán – az emlékezetében – visszajátszódnak az események. Válaszul mint mindig, most is adrenalint termel a szervezete, vöröslő tűzlabda homályosítja el a lány látását. Amy azonban ezúttal messzire űzi a képeket fejéből, szinte közömbösen lép át fölöttük.
Másodpercekkel később tisztuló tekintettel néz fel, és már nem látja maga előtt a sok évvel ezelőtti jelenetet. Szaltózik néhányat előre, majd hátrafelé is a vízben, végül gonoszkás vigyorral fröcsköli le Zoey-t. Gyorsúszással, hangosan nevetve menekül a közelből, nehogy visszakaphassa az iménti lelocsolást.

[× Matt ×]

× Matt ×

Olvasta a neten, valami ócska kis női portálon, hogy a pasik részéről az már egy óriási lépés, ha hozzá mernek érni a nőhöz. Akkor ezek alapján úgy tűnik, Matt egy igazi férfi. Nemcsak hozzáér Meghez, hanem még lovag módjára segített kitakarítani a fején díszelgő loboncot.
-Na, ne mondj már nekem ilyeneket… -mondja a fiúnak, aki épp Meg csodás mosolyáról beszél. Igazából tök jó érzés, ha ilyet hall a fiútól, de szemernyit sem hajlandó mutatni abból, hogy igenis tetszik neki, ha bókot kap. Minden nő imádja ha bókolnak nekik. Ezt amúgy tudja a lány, de erről is olvasott valami rettentő rózsaszín női weblapon.
-Hát nem láttad a reklámot a tévében? Abban is volt, hogy a Tic-Tac milyen frankó. Hidd el, egy extra mentolos íz, és csicseregne mint valami kismadár. Na jó, ez lehet túlzás. De egy Halls cukorkát is kipróbálhatna, ha meg az sem megy, akkor inhaláljon vagy ilyesmi. –fejti ki hosszasan a véleményét Darth Vader csengő-bongó hangjával kapcsolatban. Amúgy utálja a Star Warst.
Ó, olyan furcsa, amikor Matt átkarolja. Oké, hogy muszáj, mármint a gitározás miatt. Tuti, hogy direkt kitalálta a fiú ezt, hogy így kerüljön közelebb a lányhoz, de hát a férfiaknak sosem lehet hinni, mindannyian megbízhatatlanok és gonoszak. Hát… azért kivételek vannak, de Matt-et nem tudja hová tenni, mert még túlságosan el van bűvölve a gitár miatt. Ajj… pedig ajándékkal nem lehet nőt szerezni, ezt Meg látta már filmekben és eldöntötte, hogy ő nem fog bedőlni a sok bunkó pasinak, akik elhalmozzák a nőket mindennel. Ez csak álarc. Megan mindig átlát az álarcon. Csak akkor nem, ha papírzacsi van az illető fejére húzva. Na mindegy is, mindig elkalandoznak a gondolatai másfelé. De ezt most nem negedheti meg magának, mert lehet, hogy élete nagy szerelme csücsül mellette a fán. Élete férfija. Vajon össze is házasodnak majd, meg egy nagy házban fognak lakni? Megan sikeres, befutott zenész lesz a NOIR révén és mindenki őt akarja majd, a házban természetesen ki lesz akasztva a falra a csodás gitár, amit élete szerelmétől kapott.
És a rózsaszín felhő kipukkad.
Vissza bizony a jelenbe!
Túlságosan előreszaladt. Arra lesz figyelmes, hogy Matt épp közli vele, hogy egyedül eljátszhat egy nótát. Csak ő egyedül. Hát mondjuk annyira nem nagy ász még, de kezd jó lenni szépen lassan.
Valami olyan nótát kéne játszani, ami nem nehéz, mégis szép. Megvan!
-Akkor… most eljátszom neked aaaaa… Metallicától a Nothing else matters-t, jó? –kérdezi bájvigyorral arcán, mert tudja ő jól, hogy kicsit más lesz ez a nóta, mint az original, de hiszen minden kezdet nehéz, nem igaz? – De ha gondolod, játszhatok valami Nirvanát is. Azt is szeretem. Na?
Megvárja, hogy a fiú válaszoljon neki, majd felcsendül a kívánt nóta, mert mindegy milyen dal, Meg mindent ismer. Kicsit hamis a dal, de egy kezdőhöz képest nem is rossz.