Ablak hiányában a falikarok meleg fénye világítja be az egész helyiséget - mára már szinte rá sem lehet ismerni Piton professzor régi tantermére -, a falak mentén alacsony bájitalhozzávalós szekrények, fölöttük könyvespolcok és tárolók sorakoznak. Az üstöket az asztalok mellett lehet felállítani a kijelölt helyeken. A tanári asztal egy bő arasznyi magas pódiumon áll a diákok egyszemélyes "padlapos-ülőhelyeivel" szemben.
Az órák előtt és után mindig tisztaság és rendezettség uralkodik a teremben, s a pince dohos szagán kívül itt mindig érezhető a levegőben némi fém- és nedves földszag. Pedig a padló kőburkolatos...

[- Üdvözlök mindenkit ezen a fakultatív órán! A hetedévesek egy része talán emlékszik az előzőre másfél évvel ezelőttről: a Macskagyökér-főzet nevű bájitalt fogjuk megfőzni, amely jelenleg a legkönnyebben és legolcsóbban megfőzhető bájital, amely biztonságossá teszi a szexuális együttlétet... a következő öt percben bárki kimehet, akit nem érdekel a téma. Aki marad, azok számára ez egy tanóra, az Önök által megszokott szabályokkal.]

Bájitaltan
Nyílt óra - V., VI. és VII. évfolyam

2006. szeptember 15. (Péntek), 4:00 p.m. - 5:00 p.m.

  A tavalyi tanévben nem tartottam meg azt a három legidősebb évfolyamnak szánt tanórát, amelyet először a tavalyelőtti év végén, még nyár előtt adtam le a Macskagyökér-főzetről. Nem bánom, hogy a külföldi iskolák diákjai kimaradtak belőle, most viszont, ahogy az értekezleten megegyeztünk, visszatérünk rá, még kissé bővítettebb módon, mint eredetileg. Különösen a jelenlegi ötödévesek számára érzem fontosnak ezt a fakultatív órát, akik talán a legéretlenebb ötödévesek, mióta ’98-ban elkezdtem tanítani, és ezt annak ellenére is így gondolom, hogy kétlem, hogy valaha elfelejtem Fawley és Edevane nevét. Igaz, Hagen és Liliya is abba az évfolyamba jártak, és a mostani ötödévben sem mindenki repülne neki teljes sebességgel a Fúriafűznek, de tartok tőle, hogy inkább ezzel a jelenséggel fogok ma találkozni.

 Először biztos vagyok benne, hogy a tanév második pénteki napján fakultatívan tartott tanóra nem fog sok embert vonzani, és lélekben fel is készülök rá, hogy hamarabb hazamehetek, mint terveztem. Godric's Hollow mindig jóval nyugodtabb és csendesebb ebben az évszakban, ami talán nem meglepő, a legostobábban viselkedő lakók egy jelentős része be van zárva ide, ebbe az épületbe. Azonban, amikor elkezdenek érkezni a diákok, lemondok erről a tervről. Megvárom, amíg elérjük a négy órát, azután egy pálcaintéssel becsukom az ajtót.

 - Üdvözlök mindenkit ezen a fakultatív órán! A hetedévesek egy része talán emlékszik az előzőre másfél évvel ezelőttről: a Macskagyökér-főzet nevű bájitalt fogjuk megfőzni, amely jelenleg a legkönnyebben és legolcsóbban megfőzhető bájital, amely biztonságossá teszi a szexuális együttlétet... a következő öt percben bárki kimehet, akit nem érdekel a téma. Aki marad, azok számára ez egy tanóra, az Önök által megszokott szabályokkal.- beszívom a levegőt, ahogy a két vihogó hatodévesre nézek, akik végül egy harmadik társukkal együtt fel is állnak az asztaltól, és gyorsan távoznak a teremből.

 Végignézek az összegyűlt diákokon. Nem tudom megállítani azokat, akik mindent megírnak a szüleiknek, tisztességesebben, mint a feladataikat, abban, hogy leírják, hogy mit tanítanak nekik a Roxfortban, amely megint rivallókhoz fog vezetni. Nem tudom megállítani a figyelmetlenebb, felelőtlenebb diákokat sem abban, hogy elrontsák a bájitalt, vagy helytelenül használják. Azt viszont meg tudom, és meg is fogom akadályozni, hogy bárki gyerekes viccet csináljon az órámból. Különösen azt, hogy valaki gúnyolódjon a többieken – ez a hatod- és ötödév legalább három évvel fiatalabbnak érződik a két évvel ezelőttieknél.

 - Számos bájital létezik, amelynek hasonló hatásai vannak, mint a Macskagyökér-főzetnek, ezek egy részét gyógyító tudja felírni, mások elérhetőek a piacon. Azért ezt a bájitalt választottam két éve, amikor kitaláltam a kurzust, mert nem igényel előzetes gyógyítói vizsgálatot, nincsenek olyan meglévő biológiai jellemzők, amelyek kiütik a hatékonyságát, és nem csak egy nem számára használható. Az alapanyagok sem drágák, a fiókjukban található dobozban megtalálhatnak mindent, ami szükséges tizenkét fiolányi bájital lefőzésére, és nem kerülnek többe egy Galleonnál. Helyesen elkészítve, helyes használattal hat órán keresztül garantált fogamzásgátló hatással működik, és védelmet nyújt a legtöbb nemi úton terjedő mágikus és hagyományos betegség ellen is.- hosszabb ideig elidőzik a tekintetem az ötödikes mardekáros fiúkon, akikben szeretnék bízni, de igazság szerint Czerny az egyetlen, akiről szinte száz százalékos bizonyossággal tudom, hogy ha arra kerülne a sor, felelősségteljes lenne. Remélem, hogy a többi is tanul valamit; ha legalább egy, már az is több, mint remélni merem.

 Az idősebb évfolyamokban egy kicsit jobban bízom, bár továbbra is számítok rá, hogy legalább néhányan éretlenek lesznek. Az elballagott hetedévesek közül még a legéretlenebbek sem voltak olyanok, mint a hatodévesek egy jelentős része, vagy sajnos, az ötödévesek többsége. Különösen a fiúk között, bár sok lánytól sem várok sok jót.

  -  Először a helyes alkalmazásról szeretnék beszélni. Nagyon egyszerű lesz, fel is írtam a fő tudnivalókat róla, de figyeljenek ide! Szinte azonnal életbe lép a hatása, erre a részére sem kell figyelni, mint más bájitaloknál. Ezen kívül fontos, hogy hat órán túl a testsúly befolyásolja, hogy mennyi ideig marad még teljesen aktív, úgyhogy mindig hat órával kell számolni, mert nem lehet vérvizsgálat nélkül ellenőrizni, hogy felszívódott-e már, és amint felszívódik, semmilyen védelmet nem nyújt többé. Részadag fogyasztása nem teszi rövidebbé a hat órát, hanem potenciálisan hatástalanná teszi a bájitalt, az egész fiola tartalmát el kell fogyasztani. Egy személynek el kell fogyasztania az egész fiola tartalmát, hogy hasson. Ahogyan a táblán is olvashatják, fogyasztáskor enyhe gyümölcsízt érezhetnek, mely leginkább az ananászra hasonlít, illetve enyhe, pár másodpercig tartó alhasi fájdalom kíséri. Ha nem tapasztalják ezeket a hatásokat, a bájital tönkrement- ha nem szobahőmérsékleten tárolják, vagy nyitva hagyták a fiolát, ez megeshet. Ebben az esetben természetesen úgy kell kezelni, mintha nem fogyasztották volna el... melynek potenciális következményeiről a javasasszony tart majd órát egy-két hét múlva, amit csak javasolni tudok.- nem említem meg, de elő is fogom írni azok számára, akik elrontják a bájitalt, vagy ostobán viselkednek – a tekintetem ismét az ötödéves mardekáros fiúkra vándorol. Kissé bűntudatom van, de a javasasszony úgyis gyakran látja vendégül őket a Gyengélkedőn, úgyhogy nem lesz ismeretlen számára a jelenség.

 Elfoglalom a helyem az asztalomnál, és végignézek a termen.

  - Mielőtt nekiállnának a bájitalnak, tegyék fel a kérdéseiket, kérem! Bármit, ami eszükbe jut, akkor is, ha tudni vélik a választ.

- A tanóra két körös. Következő tanári hozzászólás: 2026.09.29. (esti órák)
- Az órán való részvétel opcionális az V., VI. és VII. évfolyam minden diákjának (az óra nyílt, annak is, aki nem vette fel)
- A többi diák megszólítása esetén a neveket a következő színkódokkal emelhetik ki:

#b33727 (Griffendél), #486400 (Mardekár), #254586 (Hollóhát), #e0ad3c (Hugrabug)

[egy hollóhátas srác]

Wonderful Puberty

Akik nem hagyták el a termet | 2006. 09. 15.

TW: Káromkodás

Vagy volt valami az ebédemben amitől teljesen elment az eszem, vagy Glasgow-ban hagytam az agyamat, amiért ahelyett, hogy kihasználnám ezt a kellemes szeptember délutánt, hogy gyakoroljak valahol, beülök egy fakultatív órára, ráadásul egy olyan tárgyból, amiből éppen csak nem hasaltam el. Nem csak, hogy nem vagyok jó bájitaltanból, inkább azon csodálkozom, hogy egyáltalán engedték, hogy egy üst közelébe menjek. Nyilván a tanároknak is hiányzik egy kerekük.

Bár talán pont ez a monotonitás kell egy olyan nyár után, mint ez. Miután leléptem otthonról, Allanhez mentem, aki anélkül fogadott be, hogy bármilyen kérdést feltett volna. Sőt még abban is segített, hogy munkát találjak, úgyhogy az utóbbi pár hónapban gyerekeket tanítottam táncolni. És még így is úgy jártam az utcán, hogy folyamatosan a hátam mögé néztem, mert attól fostam, hogy Patrick jelenik meg valamelyik sarkon. Szerencsére nem tette. Szóval lehet, hogy ez a bájitaltan óra is segíteni fog abban, hogy lenyugodjak egy kicsit ahelyett, hogy teljesen agyfaszt kapnék.

Belépek a terembe anélkül, hogy bárkit is jobban megnéznék és unottan ledobom magam egy hollóhátas srác mellé, akinek nem emlékszem a nevére. Elsőre nem várok sokat az órától, arra számítok, hogy ugyanolyan lesz mint a többi, aminek a végén valószínűleg elrontom a feladatot, de a téma hallatán még nekem is felszalad az egyik szemöldököm. A sok, legalább két oktávval magasabb hangon vihogó tetűvel ellentétben én egy féloldalas vigyorral ülök fel rendesen a helyemen ahogy a fekete hajam sötét lila árnyalatot vesz fel és érdeklődve hallgatom tovább a profot.

Nem fogok hazudni, még nekem is kínos kicsit a hirtelen jött felvilágosító órára hajazó téma, még akkor is, ha képes vagyok lekapni bármelyik homofób balfaszt csak azért, hogy provokáljam őket. Most őszintén, kortól függetlenül, ki tudná fapofával végighallgatni, ahogy azt magyarázzák neki, hogyan védekezzen, mielőtt lefekszik valakivel? Ennek ellenére azért nem vagyok teljesen hülye és még az én agyamig is elér, hogy jobb nem kockáztatni. Az kéne még, hogy az egyébként is nyomorult életemhez még összeszedjek valamit valakitől, aki még egy rohadt gilisztát is megkúrna csak azért mert mozog. Persze! Ráadásul mennyivel kínosabb lenne már, ha egy medimágus előtt kellene állnom letolt gatyával, hogy nézze már meg, mert valami baj van a szerszámmal. Ne bassza az ég, még Madame Pomfrey előtt! Minden tiszteletem a javasasszonyé, főleg, hogy az utóbbi négy évben gyakorlatilag törzsvendég lettem a gyengélkedőn az összetűzéseim miatt, de azért égne a pofám rendesen, ha ilyesmi miatt kellene meglátogatnom az öreglányt.

Kérdést nem teszek fel, éppen elégnek tartom azokat az infókat, amiket a tanár itt gyorsan ledarált. Az viszont biztos, hogy valamelyik nálam okosabbtól segítséget kellene kérnem a bájital elkészítéséhez, mert ha egyedül csinálom, akkor durván beszoptam. Na képletesen persze. Hezitálva rásandítok a mellettem ülő, velem egymagas, göndör hajú srácra, aki úgy tűnik, hogy mérföldekkel jobban ért ehhez a tárgyhoz mint én. Nem mintha problémám lenne azzal, hogy megszólítsak másokat, a gondom inkább az, hogy kurvára nincs ínyemre segítséget kérni. De végül lenyelem a békát és csak odafordulok hozzá.
- Hali! Figyelj csak, ne haragudj,. - kezdem kisöpörve a szememből még mindig lila hajamat - tudnál nekem segíteni a feladattal? Általában pont leszarom, de ezt a bájitalt nem lenne jó elrontani. Amúgy Ian vagyok. - teszem hozzá, hogy legalább azt tudja, kit kell elküldeni a búsba, ha nincs kedve velem foglalkozni.

[Oakley professzor]

Edutentia

the curious ones 2006. szeptember 15. péntek

trigger warning - tinédzserterhesség

A szerelemre van bájital, Úgy hívják, amortentia, De arra nincs varázslat, Ha kettőnk közt nő a distancia. Átkokat felismerni megtanítanak, Egymást már kevésbé. Pedig nem minden sebhez kell sötét varázslat.

Mindig úgy éreztem, a varázsvilág meglehetősen nagy tabuként tekint a szexualitásra, amiről tilos beszélni, és elvileg tilos csinálni is (elsőben megpróbáltam felmenni Corához, hogy elkérjek tőle egy töltőt, amit otthonról hozott, természetesen nem jutottam fel, és még nem tudtam azt sem, hogy nem az én töltőm a hibás), a gyakorlat viszont ezzel teljesen disszonáns példákat mutat. Bizarr, hogy ennyire normalizált, hogy szerelmi bájitalt vásárolhatsz a boltokban vagy főzhetsz magadnak, és bizarr az is, milyen gyorsan sietnek suli után a fészekrakással. Eskü, a mugli szemmel legnormálisabbnak a takarítószertárakban megbújó párok és Oakley professzor eme órája minősülnek.

Foglalkoztatott már a kérdés, hogy a varázslók hogy oldják meg ezt a dolgot. Biztos voltam abban, hogy van rá valami bájitaluk, és arra is lehet, ha a mulasztás miatti következményekkel kell számolni, ahogyan arra a professzor is utalást tesz. Anyám iskolájával ellentétben innen nem hallottam soha egyetlen olyan pletykát sem, hogy valakit felcsináltak volna. Ellenben a régi osztálytársammal a mugli iskolából, Amanda Cole-lal. Még mindig kiráz a hideg arra az emlékre, amikor júniusban összefutottam vele a sarki boltban. Döbbenetemben aztán az egyetlen dolgot sikerült nem megvennem, amiért egyáltalán lementem…

Hasonló a döbbenet, amikora mellettem ülő McEwan bemutatkozik nekem. Talán a hajam nem szeret olyan gyakran színt váltani, mint az övé, legfeljebb egy kis zöld szokott megbújni benne olykor-olykor, ha engedem, hogy Hopper velem tartson (bár bájitaltanra nem szívesen hozom magammal, így jelenleg egy szimpatikus fa ágai között várja az óra végét). Ennyire azért még sem lehetek feledhető figura, hogy ne ismerjen fel.

- Tudom, hogy nehéz sokszor kimondani egymás után a nevem, de négy év után legalább a felét megjegyezhetted volna. - ennyire nem lehetett nehéz megjegyezni, akkor is, ha szokatlan. Varázsló mértékkel pedig… Láttam cifrábbakat is. Albus Dumbledore teljes nevét mondjuk már tényleg kihívás megjegyezni.

Válaszom hangját szerencsére elnyomják a többi asztaltól érkező, halk vihogások. Nyilván a témának szól, azért mégis csak kínos pont egy tanárunkkal ilyenekről beszélni. Röviden pillantok csak a mardekárosok csapata felé, hogy felmérjem, vajon ma is kitör-e a brit-francia háború. Nem bízok abban, hogy a házvezetőjük jelenlétében legalább félre tudják tenni a konfliktusukat.

Visszahajolok a jegyzetem felé, hogy lejegyzeteljem az utolsó dolgokat a bájitalról, amit a professzortól hallottunk. Nem bízom kizárólag a memóriámban, és ezek azért elég fontos dolgok. Talán ez a leghasznosabb bájital, amit eddig tanultunk, még az ellenmérgeknél is fontosabb. Azért különös, hogy az amortentiát viszont már tavaly is vettük. És úgy egyáltalán, miért legálisak a szerelmi bájitalok?

- Persze, segítek. - rá se nézek Ianre, mialatt választ adok neki a kérdésére. Egészen a jegyzetfüzetem felé hajolok, hogy leírhassam a mugli tollammal, miként is kell tárolni a macskagyökér-főzetet. Biztos van olyan helyzet, amikor nemet mondanék valakinek, amiért segítséget kér tanulásban, de az alapvető szemléletem nem ez.

Természetesen eszem ágában sincs feltenni bármilyen kérdést, főleg nem nyilvánosan. Ahogyan leteszem a tollam, kihúzom az asztal alatt lévő fiókot, és egy néma gesztikulációval jelzem padtársamnak, hogy kövesse ő is a példámat. Egyelőre nem teszek mást, minthogy kinyitva az asztalra teszem az alapanyagokkal teli dobozt. A székemen hátradőlve összefonom a karjaimat a mellkasom előtt, és a jelzésre várok, hogy megkezdhetjük a főzést.

[Pommeline kisasszony]

Houston, I have

so many problems

TO

boldognak boldogtalannak

✦

DATE

09.15.

TW: káromkodás, tömör rosszindulat, nemibetegségek

Tichon Aleksandrovich egész életében borsódzó háttal gondolt mindenféle tanítás utáni fakultatív foglalkozásra, ami szintén egy tanóra mintájára zajlott le. Most is nagyrészt Oakleynak volt köszönhető, hogy kis rábeszélés után hajlandó volt megjelenni, egyrészről hasznosnak és elengedhetetlennek tartotta a bájitaltant, másrészről pedig nagyon szeretett volna a nálánál jóval ostobábbakon szórakozni, márpedig az ilyen helyzetekben előszeretettel hordta össze véletlenszerűen a szemetet a szél, tehát a lehetőség megvolt rá, hogy belefusson némi pusztító marhaságba.

Mivel, hogy a mardekáros csipetcsapattal egyszerre érkezik, még elkésnie sem sikerül-bár a házvezetőjét nem szokása túl gyakran megörvendeztetni a félórás késéseivel vagy a feladott házifeladaton való performatív hőbörgéssel, talán tiszteli, talán féli, nála igazán nem lehet könnyen eldönteni- bár elég morcos amiatt, hogy nem volt ideje megállni és elszívni egy cigarettát. Cserébe talált a zsebében egy csomag mentolos rágót és egy elégedetten alvó patkányt, akit nagyon irigyelt azon képességéért, hogy bárhol, bármilyen körülmények közt képes volt megpihenni, ami gazdájára már majd két éve nem volt jellemző.
Tichon tehát kérődzik a rágógumin. Újabb rossz szokás-a dohányzásnál ellenben lényegesen szerencsésebb-, amit az animágusi tanulmányainak megkezdése miatt vett fel, mikor is minden akaratát meg kellett feszítse, hogy a megadott időn át tartsa a szájában a még véletlenül sem a kellemes ízéről híres mandragóra levelet, ami nem csak a beszédet nehezítette meg, hanem a cigarettázást is. Ezutóbbit annyira megkeserítette, méghozzá a szó szoros értelmében, hogy Tisha lebukott az apja előtt egy bontatlan doboz cigarettával, aki láthatóan nem tudta értelmezni, hogy az eddig cigiszagát szintén füstös parfümmel elfedő nevelt fia, miért áraszt magából frissen mosott illatokat és miért nem tűnik el napjában többször is a vadrózsabokor mögött, ahová elmondása szerint „elmélkedni jár”.
A kérődzésen kívül, még kalákában le is huppant egy helyre Basile és Perseus közé, akik közül éppen egyiket sem ébresztette fel hajnalok hajnalán beszélgetni, így volt lehetőségük ezen az órán kipihenten megjelenni, amennyiben ezzel a lehetőséggel éltek is. A csoportosulás tagjai-mint minden hasonló esetben-most is kénytelenek figyelni arra, hogy úgy üljenek, hogy Loriant és Basile-t többen is elválasszák egymástól, hiszen Tisha még élénken emlékezett a nyári jelenetre, mikor ez a két nacionalista vadhajtás kishíján vízbe ölte egymást, amit nem kellett volna bájitallal is kipróbálni, ellenére annak, hogy biztosan nagyon nevetséges látvány lett volna. Előrébb pillantva magában azt is megállapította, hogy ha itt valaki meg fog fulladni, az a felújított és ázsiaibb Grimmstark lesz, aki már a téma ismertetésénél is, mintha felsőlégúti panaszokat kezdett volna produkálni.

- Nyomolultak. Na ez éldekes lesz!-jegyezte meg a többieknek mély szánakozással figyelve a távozókat. Véleménye szerint nem az volt röhejes, ha valaki szexuális kultúrára próbálta oktatni az isten ezen barmait, hanem a tény, hogy ezek közül jópáran azt hiszik, hogy a g pontot valahol a göncölszekér alvázszámának környékén érdemes keresni.
-Ezek lesznek telhesek meg tlippelesek előszöl-vonta fel a szemöldökét, aztán hátradőlve hallgatta a professzort és élvezte, hogy kivételesen nem gondol semmire, csak és kizárólag a macskagyökérre, aztán akaratlanul is észreveszi, hogy Larkra téved a tekintete. Azonnal felzúg a fejében a zsalyejka és perifériába vált, mert attól tart, hogy még a végén nem bírná ki anélkül, hogy ki ne üljön az arcára, amit a lány helyzetével kapcsolatban érez. Ugyanígy, lopva pillant Erwin felé is. Uralja az arcát. Vissza a Macskagyökér-főzethez és a tényhez, hogy ezt most el is készíthetik, talán egyeseknek nem fog ártani, ha van náluk. Csak azért, mert az ember képessége megvan a szaporodásra, még nem biztos, hogy mindezt meg is szükséges lépni. Ott a túlnépesedés, meg a funkcionális analfabéták növekvő száma, egyik egyenesen arányos a másikkal.

Tisha örül annak, hogy van lehetőség kérdezni, mert, ami azt illeti, megszületett néhány gondolat a fejében. Az ő helyzete más, mint a többieké, hiszen neki egyébként is szükséges bizonyos bájitalokat fogyasztania, hogy normálisan működjön a teste, hasonlóan ahhoz, ahogy korabeli fiúké is. Éppen ezért nem is biztos benne, hogy nemzőképes lehet, ám ezt nem áll szándékában plénum elé tárni. Éppen elég volt neki tizenkét éves koráig kurtahajú kislánynak látszani. Felnyújtja a kezét, várva, hogy Oakley észlelje, és tőle szokatlan udvariassággal, csak utána szólal meg.
-Teoletikus kéldések, de: van olyan bájital, ami esetleg intelfelenciát okozhat vagy ki is olthatja a hatását? Illetve lehetséges-e túlfogyasztani? Nem gondolva itt alla az állatla, aki egyszelle felissza az egészet, hanem inkább a taltós és folyamatos használat éldekelne.
Micsoda éltelmes kéldések! Tichon, ellentétben azzal, amit a viselkedése vagy a habitusa miatt gondoltak róla, igenis rendelkezett értelmes, használható gondolatokkal, ám ezek véletlenül sem azok voltak, amiket sötét éjszakákon osztott meg a kedves barátaival a hálószoba sötétjében, gondolva itt arra, hogy milyen egy halszemmel „erotikus” hal.
-Lemélem kis lokonaid is tudnak legalább annyit, mint te, és nem gondolják, hogy félni kell a fasztól, melt halap-mondja kedves francia barátjának és biccent a fejével alig észrevehetően Pommeline kisasszony felé, aki enyhén szólva is zavartnak tűnik, aztán előkészül a bájital elkészítéséhez és egy kecses mozdulattal kiroppantja az ujjait- Nem nagy öldöngősség.

— · ✦ · —

· · ·

BETWEEN

TWO THIGHS

and then there was a pause.

[13. FEJEZET]

13. FEJEZET

OAKLEY PROFESSZOR ÉS A MACSKAGYÖKÉR-FŐZET

Learning never exhausts the mind.
— Leonardo da Vinci

2006. szeptember 15.

Hazel C. Baird sok dolognak örült - örült a naplementének, annak, hogy a nagyszülei küldtek neki levelet, és annak is, ha medimágiával kapcsolatos ismereteit gyarapíthatta, még akkor is, ha nem volt kötelező.
Hazel C. Baird sok dolgot szeretett csinálni, ami nem volt kötelező, például kavicsot festeni, vagy horgolt állatokat véletlenül (vagy nem teljesen véletlenül) elhagyni az iskola területén, vagy éppen süteményt sütni, esetleg csatlakozni az előbb említett sütemények megsütéséhez Locket R. Grimmstarkhoz, néhanapján, de nem mindig. Bár, ha belegondolunk, és gondoljunk is most bele, hogy Hazel C. Baird a konyha mellett lakott, így nézve pedig inkább Locket R. Grimmstark csatlakozott őhozzá, amikor meglátogatta az előbb említett konyhát.
Ma azonban Hazel C. Baird a fakultatív bájitaltan órát látogatta meg, tette pedig ezt Saoirse O’Valley és Ajax Ambrose társaságában, akik mellett boldogan helyet is foglalt, ám előtte még integetett azoknak, akiket ismert (akik viszonylag sokan voltak), és közülük többek között háztársainak, nevezetesen Theresa L. Valaoritis-nek és Ian A. McEwan-nak is. Ugyanitt pedig, Hazel C. Baird igen elégedett volt azzal kapcsolatban, hogy milyen sok lelkes (vagy kevésbé lelkes, hiszen páran eltávoztak, de szerencsére nem a másvilágra, ha idézhet egy klasszikustól a narrátor, nevezetesen Varvara Chernovtól) diák vesz részt a mai órán annak ellenére, hogy fakultatív, és annak ellenére is, hogy miről is lesz most szó, bár Hazel C. Baird úgy vélte, hogy pont emiatt jó, ha minél többen itt vannak, hasonlóan ahhoz, ahogyan véleménye szerint általában is jó volt, ha minél többen ott voltak valahol, mert szeretett emberek között lenni.
-Örülök, hogy Oakley professzor nekünk is megtartja ezt az órát. Biztos jó lesz - magyarázza lelkesen Hazel C. Baird a mellette ülőknek, miközben előkészíti pergamenjét a jegyzeteléshez, és reméli, Saoirse O’Valley jól van - de azért óvatosan rápillant, és megnyugtatóan mosolyog rá, ha mégsem így lenne, meg akkor is, ha igen, mert sokszor mosolygott rá megnyugtatóan.
Hazel C. Baird figyelmesen hallgatta az órai ismertetőt, és ugyanilyen figyelmesen olvasta a táblát is, figyelme pedig csak egyetlen egyszer terelődött el, illetve kétszer, egyszer Hanni Haeni irányába, aki irányába ezen jelenséget már nem először tapasztalta és mely jelenség kissé zavarba hozta annak ellenére, hogy igen nehéz volt bármivel is zavarba hozni Hazel C. Bairdet. És ezzel el is jutottunk a második figyelemelterelés témájává, mégpedig Madam Pomfrey előadására a nem megfelelően tárolt és így hatástalan fogamzásgátló bájital következményeiről, mely következményekkel Hazel C. Baird tisztában volt, de remélte, hogy azok, akik nem, ők valóban meg fogják hallgatni, ha nem is a mai, de Madam Pomfrey előadását. Hazel C. Baird ugyanitt elgondolkodott azon is, hogy vajon a medimágia szakkörön is lesz-e ilyesmiről említés, minek esetén Hazel C. Baird igen örült volna, hiszen mint említettük, szerette bővíteni medimágiai ismereteit, illetve az ismereteit úgy általában.
Most is szerette volna bővíteni őket, miután Oakley professzor már nem ismertette az óra anyagát, ellenben azt igen, hogy várja a kérdéseket, Hazel C. Baird úgy döntött, él is ezzel a lehetőséggel, és ezen kérdésfeltevési szándékát jelentkezés formájában jelezte diáktársai, és Oakley professzor felé. Türelmesen megvárta, mert nem bánta a türelmes várakozást, amíg Oakley professzor felszólította, majd illedelmesen megkérdezte az alábbi kérdéseket:
-Professzor úr, nekem az lenne a kérdésem, hogy a professzor úr által említett másik bájitalok, amiket gyógyítók írnak fel, azokhoz miért kell előzetes vizsgálat, miben különböznek? Más a hatásuk? Esetleg több minden ellen védenek? - Hazel C. Baird-et valóban foglalkoztatták ezen kérdések, mely kérdéseket nem érezte kellemetlennek feltenni, ám szükségesnek igen, ahogyan azt is szükségesnek érezte, hogy a mai napon, mint sok más napon is, eltérő színű pár zoknit húzzon, amiknek az egyikén gombák voltak, amik passzoltak, bár nem színben, és nem is mintában, a kezén lévő karkötőhöz. Jogosan merülhet fel az a kérdés is, hogy akkor mégis miben passzoltak, amire a válasz az, hogy mindkettőben volt sárga szín.

i’m so smart, whatever
kedves és kedvetlen jelenlévők
2006. szeptember 15.

TW: homofóbia, nemi betegségek
Mivel Oakleyról van szó, aki mindig hasznos órákat tart, így itt vagyok annak ellenére, hogy nem is lenne kötelező. Még Tishát is rábeszéltem, hogy jöjjön ő is, egyrészt mert neki se árt, bármennyire is tiltakozik sokszor, másrészt megemlítettem, hogy Pommeline és Lark is jönnek. Nem mondhatja rám senki, hogy nem veszem komolyan a tanulmányait helyette is, meg a sajátomat, bár néha van egy olyan érzésem, hogy mintha Oakley nem lenne velem maradéktalanul elégedett…
Legalább Erwin és Perseus is csatlakoztak, aminek egyébként örülök, bár annak már jóval kevésbé, hogy Grimmstark is itt van. Komolyan, nem bírja ki, hogy ne utánozzon folyamatosan? Nem volt elég 2 hete is, amikor már megint ellopta a szülinapomat? Mindegy, ignorálom, szerencsére tudok tőle annyira távol ülni, hogy ne zavarjon a jelenléte csak olyan átlagos szinteken, ahogyan már 16 éve zavar engem, és több száz éve a családomat. Csak egy pillanatra jut eszembe, hogy mi történt a nyáron.. de természetesen semmi nem történt, kizárólag a Naptól lett hirtelen melegem..
Bár én elég jól szoktam szórakozni rajta, ahogy mostanában azon szenved, hogy hogyan tud egyszerre beszélni és a szájában tartani valamit, azért remélem, Tisha óvatosan tervezi rágni azt a rágót, vagy a bármit, amit épp rág, mert nem hiszem, hogy kifejezetten díjazni fogják, ha evésen kapják az óra közben. Jó, Binnst lehet nem érdekelné, nem vagyok benne biztos, hogy őt érdekli bármi. Meg a rágózáson kívül néha még nagyon szerencsétlenül is néz, amire meg is emelem a szemöldököm, bár nem tudom, mi baja van pontosan.
Csak egy szemforgatással reagálok a nyilvánvalóan idiótákra, akik inkább távoznak innen ahelyett, hogy valami hasznossal töltenék az idejüket életükben egyszer, úgyhogy kizárólag egyetérteni tudok Tishával.
- Vagy Chlamydiások - jegyzem meg, ha már Tisha nem volt rest felvilágosítani engem erről a gyakori mugli nemi betegségről. Meg az összes többiről, amiről úgy érezte, mindenképpen tudnom kell, de legalább nem egyik hajnalban érezte úgy, azt hiszem, már ez is valami. Nem, mintha aggódnom kellene azzal kapcsolatban, hogy az agymenései nélkül maradok, napszaktól függetlenül. Már így is többet tudok a halakról, mint kellene, vagy szeretnék.
Ha már lehet kérdezni, én is élek a lehetőséggel, úgyhogy jelentkezem, és megvárom, hogy felszólítsanak. Legalább Perseus csalódhat bennem pozitívan, hogy tudok értelmes kérdéseket is feltenni, egyébként nem is értem, miért gondolja, hogy nem tudok. Kizárólag értelmes kérdéseim szoktak lenni.
- Lehetnek mellékhatásai a bájitalnak? - teszem fel a kérdést, bár ami igazán foglalkoztat, az az, hogy vajon mennyi bájitalt kellene megitatnom Grimmstarkkal, hogy ne szaporodjon tovább, mert így is rengetegen vannak. Bár Oakley szerintem nem értékelné a kérdést, pedig annak biztos ő is örülne, ha ők mind elköltöznének Godric’s Hollowból, mondjuk úgy örökre. Milyen szép is lenne.
Visszafogom magam, hogy ne horkanjak fel felháborodottan, amiért Tisha ilyeneket feltételez rólam. Egy büszke francia, mint amilyen én is vagyok, semmitől sem fél,  pláne nem az angoloktól, bármennyire is ijesztő dolgokat művelnek néha, például amikor ételnek csúfolják a babos toastot. Inkább lehalkítom a hangom, miközben elkezdem előszedni a fiókból az összetevőket a bájitalhoz.
- Én nem félek a faszoktól, attól csak az olyan b… - nem szeretném, ha Oakley kizavarna, vagy még rosszabb, írna a szüleimnek. Hátha itt is van füle, így elharapom a szót, és még halkabban folytatom. -…szóval attól csak Grimmstark fél - fejezem be, ez alatt természetesen azt a buzi hajút értem, mert a másik a lányoktól szokott félni. Pedig Hanni nem is ijesztő.
Ahogy követem a tekintetét, megállapodik a szemem Marcellán, ahogy épp súg valamit az ikertestvérének, és megrázom a fejem.
- Ők lányok, nem illendő ilyenről beszélniük - suttogom vissza, ahogy a tekintetem egy valamivel hosszabb pillanattal később visszafordítom a táblára, az instrukciókra.

b I a s e s  &  b a b I e s
2006 • 09 • 15

to: e v e r y o n e

  Hanni ha lehet, úgy várta ezt az órát, mint a Messziást. Utóbbiról tudta ugyan, hogy nem pont így hívják, de mikor először hallotta, biztos volt benne, azért kapta ezt a nevét, mert hát messziről jön - tehát ő a Messziás. Eltekintve az angol nyelvtantól..

    Tényleg izgatottan sietett végig a folyosón, és ma még azt sem bánta, hogy az egy szem masni is feladta a hajával vívott küzdelmet, pedig Oci reggel nagyon szépen elkészítette neki. Mivel most sem tért még magához abbéli meglepetésével, hogy KitKat még Rupert is, amellett, hogy csinos - RUPERT, mint a maci - neki is olyan elánnal integet a padba vetődve, mintha ő maga lenne a messziás.

    Messziről, ugye.

    A mai nap olyan volt, mint egy Sulirácsony: a suliban történt, és Hanni pont úgy vigyorgott, mint aki most mindjárt ajándékokat is fog kapni. Végre felteheti az összes zavarbaejtőnek nevezhető kérdését Oakley professzornak, aki sajnos nem tehet mást, minthogy válaszol rájuk, és végre fény derül megannyi rejtélyre.
 
   - Szerintetek is látszik valakin, ha sokat szexelt? Kipihentebb és minden?. - kérdezte suttogva a körülötte ülő Ell-Owentől, aki most biztos nem fog annyira örülni, mint amennyire Hanni ezen a foglalkozáson, és Ancallától, akinek volt az a fura momentje Bazsalikommal.

    Ez utóbbira csak azért emlékszik ennyire még az izgalmak között is, mert még ő is furának találta - bár a fiú fellow félreértett ételnév volt, így Hannit rögtön még jobban érdekelte, mi lehet vele, hogy boldogul éppen a lányokkal, mert korábban nemigen. Valahogy pont úgy nem, mint Lori.

    Szerencsére sokan voltak jelen, így valószínűleg senki nem hallotta a kérdését - pedig az fúrta az oldalát már egy ideje, mint egy közepes méretű alagútbontó, amit nyáron véletlenül látott Londonban, mikor BJ-vel találkozott. Az ott vett könyvek most is ott rejtőzködtek a ládájában, és alig várta, hogy elkezdhesse őket.

    - Oakley professzor, és ha valaki nem teljesen ember, arra hogyan hat? Vagy mondjuk ha vérfarkas? És ha animágus és visszaváltozik, akkor az ő gyomra nem kizáró tényező ebben?  - olyan lelkesen jelentkezik, hogy bár ki sem látszik nagyon a padból, a professzor biztosan észrevette.

    A szégyen legapróbb kis csillanása sem ül a szemében, csak a végtelen kíváncsiság: a fiúk,  felé sandít, de ők biztos rég tudják ezeket, a fiúk valahogy mindig előbb tudnak mindent. Azt is előbb tudták, hogy eljött a tizenötödik szülinapja, mint mondjuk Heliodora, igaz, arról Appa azt mondta, hogy talán a mágia miatt lehet.

    Appa viszont nem annyira szeretett erről beszélni, és elütötte olyasmivel, hogy Hanni megint nem vetette be az ágyát - pedig de, ezúttal direkt kétszer is, amiből lett egy harmadik, de Appa akkor sem annyira akarta megvitatni a fiúkat és a vélákat, ha minden házimunkát befejezett előtte.

    Lehet, hogy amiatt, mert egyszer megkérdezte tőle még másodikban, hogy tényleg nem léteznek-e tribridek? Hát, ki érti a fiúkat, igaz? Talán Oakley professzor, ő úgy tűnt, hogy mindent ért, amit érdemes érteni. Körbenéz a többieken, hátha valaki kiborult valamelyik kérdésén, a tekintete találkozik egy pillanatra Theresáéval, de úgy tűnt, talán ő is oké - pedig vele eddig ritkán beszélgettek.

    - És Oakley professzor, miért tartják a konzervatív mágusok undorítónak, ha valakinek a szerelme egy varázslény? Azokra gondolok, akik olyanok, mint az emberek. Tényleg azt gondolják, hogy ők állatok, mert máshogy néznek ki? És ezért félnek a vérfarkasoktól is? És mi történne, ha mondjuk nekem és egy vérfarkasnak lenne babája? - ez már csak úgy kibukott belőle, mielőtt azért feltette a kezét.

    Mondjuk ez egy nagyon udvarias gesztus volt valami után, ami nem annyira udvarias: de Hanni sosem gondolta, hogy az ilyen kérdésekről tilos beszélgetni, vagy nem jobb tudni rájuk a választ. Mindig félig véla volt, mindig félig véla lesz, és mert rögtön boldog paradicsom is, úgysem tudna elbújni semmi mögé.

    És csak most veszi észre, hogy bizony bájitalt is kellene főzniük, úgyhogy gyorsan felteszi a padra a különböző karcokkal díszített kis példányát, amit nyáron gondosan tele is ragasztottak matricákkal. Ez valószínűleg megér néhány pontlevonást, de az igazi órákra majd az illedelmes üstöt és az illedelmes kérdéseket viszi magával.
    

[the ones who stayed]

03

bájital tanterem, roxfort

No Improper Questions

addressed to the ones who stayed

date 2006. szeptember 15. péntek

WARNING

sensitive content notice

szexualitás témája

×

ENTRY

Mindenképp illetlen a kuncogásom, amikor meghallom, hogy mégis milyen óráról is lesz szó. Bocsánatkérően nézek a mellettem ülő Tessára és Mattre, de hiába takarom el a számat, még így is látszik a fülig érő mosolyom.

Hallottam, hogy tavalyelőtt volt egy ilyen óra, az akkori felsősök elég sokat emlegették – és szerencsére akkor még nem jutott el a szüleimhez sem a dolog. Persze abban nem bízhatok, hogy a szüleim átveszik a felvilágosítás felelősségét, ők még a házasságig zárt lábak biztosságában hisznek. Minden, amit tudok, boszorkánymagazinokból és a szóbeszédekből származik. Annyit nem gondolkoztam még azon, hogy mi az, amit nem tudok, de mondjuk… miért nevezik felvilágosításnak? És vajon fájdalmas-e a nőnek, amikor az történik, főleg, ha az az első? Biztos az, hiszen vérrel is jár, ebbe valahogy mindenképp zavaró belegondolni. Fura a gondolat, hogy ezt akár meg is kérdezhetném most, de nem érzem helyénvalónak. Azt hiszem, Oakley professzor nem erre gondolt, amikor azt mondta, hogy tegyünk fel neki kérdéseket.

- Bocsánat. - suttogom nekik, mialatt próbálom rendbe rakni magam, mielőtt a professzor még kiküld azokkal együtt, akik önként hagyták itt a bájitaltermet.

- Sajnálom a professzort. - jegyzem meg nekik, ahogy arra gondolok, a szüleim vajon hány rivallót és milyen hangosat fognak küldeni neki a következő időszakban. Ezen a ponton az se számít, ha azt mondom nekik, hogy kimentem én is a többiekkel, és nem ültem végig az órát. Nem hiszem, hogy az megakadályozná őket kedvenc hobbyjukban, a tanáraim idegesítésében.

A következő percekben azért még vissza-visszatér az indokolatlan mosoly, ám azért nagyjából sikerül rendeznem magam. Elméletileg attól ez még egy ugyanolyan óra, mint az összes többi, és azt hiszem, ez a bájital talán hasznosabb, mint a fecsegő főzet, amitől az azt elfogyasztó boszorkány vagy varázsló megállíthatatlanul fecseg értelmetlenségeket össze-vissza. Rosszabb napjaimon szerintem nekem nincs erre sem szükségem.

Hanni kérdésére kezdek el jobban figyelni a válaszokra – bár fejben igyekszem megjegyezni Tish, Basile és Hazel kérdéseinek válaszát is. Ha én nem is, de a bátyám biztosan tudna választ adni a kérdéseinek részére, ha elmondhatná tabuk nélkül, hogy vérfarkas.

Nem láttam még Gillyt sosem ismerkedni, legalábbis nem tudok róla, de tudom, hogy milyen olvasmányok azok, amikről azt hiszi, hogy rejtegetheti előlem. Eszembe jutott már a kérdés, hogy vajon fog-e valaha házasodni (mert ha nem lenne vérfarkas, már biztosan házas lenne), és ha igen, akkor leszek-e valaha nagynéni. Úgy egyáltalán… lehetséges-e ez?

- Professzor úr! Van különbség, ha valaki férfi vérfarkas, vagy ha nő? Nemzhetnek egyáltalán gyereket? Ha igen, egészséges gyermekük születik? Hiszen az év túlnyomó részében emberek… - a kézfeltétel és megszólítás után kissé fel is állok az asztalomtól, ahogyan felteszem a kérdéseimet. Nem hiszem, hogy lesz bármikor máskor lehetőségem megkérdezni, hogy hogyan is működik ez náluk. A bátyám neve otthon szitokszó, szerintem alig várták, hogy a suliba költözzön könyvtárosként.

- Mi van akkor, ha valaki azt mondja, hogy megitta a bájitalt, de közben lehet, hogy nem? Lehet ezt valahogy bizonyítani? És mi a helyzet akkor, ha valaki biztos abban, hogy nem szeretne gyereket… soha? Ha mondjuk olyan betegsége, állapota van, vagy egyszerűen csak tudja, hogy nem akar? - szerintem ha valaki ezt tudja magáról, akkor nagyon fárasztó lehet állandóan bájitalokat készíteni, biztos van rá jobb mód, ahogyan a tanár úr elmondása alapján is több ilyen bájital létezik, nem csak ez.

You aren’t doing it wrong

If no one knows what you are doing

date: 2006.09.15. to: mindenkinek, aki szereti

Locket Rupert Grimmstark azzal a gondolattal ment el erre a fakultatív Bájitaltanra, hogy biztosan nem fog ártani. Alapvetően lehetne némi önkritikája és észrevehetné azon furcsa mintázatot, ami az utóbbi időben kezd kirajzolódni, mert valahogy, amikor úgy gondolja, hogy valami nem árthat, a végére mégis kicsit mindig a kárára lesz.
Amikor kishíján sikerült elgyúrnia Tessát és a kegyetlen kellemetlen-de szimplán kegyetlen is, meg kellemetlen is, de így egybe mégiscsak hatásosabb, mint a narancs és kardamon vagy éppen az alma és a fahéj- nagyanyját, akkor is az volt az alaptétel, hogy ugyan mit árthat neki, ha gyorsan elbiciklizik a-ból b-be.
Aztán végül kishíján bébiciklizett abba, hogy az anyja el se akarta engedni Hanniékhoz, pedig annál jobban kevés dologra vágyott. Nem, annál jobban egész pontosan semmire sem vágyott, még a régi arcára sem, még arra sem, hogy Bazinagyaképe de Lys-t beássa a földbe, bagettet tömjön -természetesen nem a magukét, hanem a franciák által sütött többnapos lisztkompozíciót- a szájába és végignézze, ahogy a vad galambhordák kieszik a szemét. Vagy a varjak. Legyenek inkább a varjak, azok végül is sokkal ijesztőbbek a galamboknál, akik koszosak, büdösek és olyan a szemük, mintha állandóan vérbe forogna. Mégis inkább maradna a galamboknál, ha már mindezt kigondolta! Végül is a galambok meg háborodottnak látszanak.

Na de nem is akart tovább gondolni a bosszúra, mikor megérkezett a terembe és hamarosan elékeveredett Elowen és a már említett kis tündérkislány is, akitől szerencsére nem esett le az álla a szó szoros értelmében, de csak azért nem, mert erősen szorította össze az állkapcsát, nehogy véletlenül valami hülyeség hagyja el a száját, így csak kedvesen és véleménye szerint bután bazsalyogva integetett vissza, az sokkal biztonságosabbnak tűnt, mint szabad kijárást biztosítani a gondolatainak. Meglátta még Hazelt is, akire szintén rámosolygott, hiszen néhányszor találkoztak a konyhában, amikor éppen Dr. Frankensteinként kreálta a süteményhibridjeit.
Az óra kezdetéig észre sem veszi a mardekáros csoportosulást, a kuzinjára, azért üdvözlőleg rápillant, de Lys-t egy arcizma rándulása nélkül nézi levegőnek. Beszéljenek csak helyette a macaronjai, még a saját pályájukon is bármikor lehagyja őket. Először a macaron, aztán a kviddics. Utóbbiról az anyja sosem tudhat, még a végén valami törhetetlen sisakot igyekezne a fejére tenni, hogy megvédje az arcát, ő pedig ki sem látna.
Az óra elkezdődik, és Kit rádöbben, hogy percek óta meredten, mintegy álmodozva bámulja Hanni tarkóját, mintha onnan kiolvashatná, hogyan ne tegye magát röhejessé előtte, vagy hogyan is kellene randira hívnia...valaha.
Fogalma sincs, hogy a professzor melyik mondata jut el a tudatáig, vagy éppen arra eszmél fel, mikor többen úgy menekülnek ki, mintha a francia gasztronómia rémségeit eresztenék rájuk.

Locketet maga a téma, még nem hozná zavarba. De a többiek-egyébként teljesen logikus- kérdései és a tény, hogy Hanni itt van, annyira itt van, hogy akkor se tudná ignorálni ha akarná-de ugyan miért is akarná-teljesen kiborítja. Aztán eszébe jut a tény, hogyha így folytatja, minden bizonnyal szüzen fog meghalni és ezen még az arca sem fog tudni változtatni, ami a gondolatra kissé rózsaszínessé kezdett válni. Szeretne mondani valami olyat, ami azt sugallja, hogy normális ember, még de Lys is ki tudott magából gyötörni valamit, ami értelmesnek tűnt, olyan nincs, hogy neki ne sikerüljön.
Kínjában beleszagolt az egyik előtte lévő, porított hozzávalóba, de balszerencséjére-ami olyan volt, mint jó péknek a liszt, mindig akadt kéznél- azonnal bele is szippantott egy nagyot, ami rettenetes köhögésre ingerelte. De lenyelte, bizisten, nyelte, pedig majd elpusztult bele, egészen addig, amíg Tekla és Hanni nem akartak vérfarkasokkal táncolni, mert akkor aztán minden kitört belőle és oly rettentő köhögőroham tette magáévá, hogy az ellen még a főzet ereje sem lett volna elég. Mindent megtett, hogy abba legyen képes hagyni, így mindössze fél percig figyelheti meg a komplett terem, ahogy fulladozik. Borzalmasa, ocsortány módon megalázó, majdnem annyira, mint mikor Hanninak kellett megmenteni a nyomorult életét, csak most többen látják. Lorian is biztosan azt fogja gondolni, hogy ez valami kegyetlen.
-Szénanátha-hörgi szabadkozva, mint egy metálegyüttes frontembere, és némi vizet vesz elő, hogy lemossa torkán a gyalázatot. Ezekután pedig elszánja magát arra, hogy megszólaljon, és ne tűnjön a világ legostobább emberének, felteszi a kezét.
-Én csak az iránt érdeklődnék, hogy ha valaki allergiás az egyik összetevőre, akkor az cserélhető-e másra házilag, vagy már mindenképp muszáj medimágushoz fordulni az ilyen problémával?
Nem mintha allergiás lenne, pontosabban, ha az is egyelőre nem tudja, hogy mire, de abban biztos, ahogy előkészül a bájital megfőzéséhez-ugyan ki tudja, elhalálozik-e mielőtt valaha is hasznáhatná-, hogy ma már semmibe nem fog gondatlanul beleszagolni. Mára éppen elég volt ennyi kín és keserv.

[Ötödik, hatodik és hetedik évfolyam]

névÖtödik, hatodik és hetedik évfolyam

dátum2006. szeptember 15., délután

Flatter the mountain-tops with sovereign eye,
Kissing with golden face the meadows green,
Gilding pale streams with heavenly alchemy;
Anon permit the basest clouds to ride
With ugly rack on his celestial face,

Trigger warningszexualitás, depresszió, traumák, enyhe pánik, önbántalmazás

Furcsa disszonancia kísért téged a napokban, mióta ismét beléptél a Roxfortba. Egészen eddig mindig kissé feszélyezett voltál, hiszen Görögországban sokkal komfortosabban érezted magadat a nagyszüleiddel, s most először megfordult minden: Martha Rosier nem nyújtott számodra semmilyen szempontból támaszt, nem tudtál fordulni felé a problémáiddal, sőt… Hosszú évek óta először volt megint olyan nyarad, melyből menekültél volna. Azt sem gondoltad volna, hogy valaha azt fogod mondani, hogy a Roxfort egyenruhái azok, amelyek kényelmesebbek és szinte vártad, hadd hordhasd: a nagymama által kapott ruhák régiek, kényelmetlenek és túlontúl távolian voltak elegánsak. Egyáltalán nem illettek hozzád, de természetesen ezt nem hozhattad szóba, ahogy semmi mást sem. Így hát furcsán ütött mellkason az érzés, hogy újabban a Roxfort lett a legbiztonságosabb hely számodra. Bár Locketéknél is meglepően jól érezted magadat…

Hiába volt három hónapod tulajdonképpen feldolgozni a veszteségedet, hiába jártál továbbra is terápiára, a melankólia, a hullámvölgyek, a folyamatosan legalább tompán lüktető fájdalom csak minimálisan tompult, de eltűnni nem tűnt el. És rettegtél attól, hogy örökké veled fog tartani, amerre csak tartottál, szorongatni fogja a bensődet, hogy mindig emlékeztessen a bűneidre, amelyekért örökké kergetett a sors… Eszedbe jutottak a terapeutád szavai, mielőtt elengedett volna a Roxfortba. Azt kérte tőled, hogy ne hagyd, hogy a történtek miatt az évek alatt nehezen kialakított szociális életed teljesen szétzilálódjon és bízzál a közösség megtartó erejében. Természetesen ezzel is elbuktál: bár négy év alatt egészen nagy lépéseket tettél, pár hónap alatt visszazuhantál ugyanoda, ahonnan indultál. Szinte… Volt egy halvány reménysugár, hogy talán nem, de egyelőre nagyon távolinak érezted a többieket és féltél, hogy ez így is fog maradni.

Ettől függetlenül tanulni imádtál, így kérdés sem volt, hogy erre a fakultatív órára is jelentkezni fogsz. Ilyenkor bensőd a folyamatos őrlődés és görcs helyett megtöltődött őszinte izgatottsággal, szemeid megteltek fénnyel és végre úgy tűnt, hogy egy-egy röpke villanásig visszatérhet az a Tessa, akit sikerült építened lépésről-lépésre. Ám ezt csak az igazán tapasztalt szem vehette észre, s mivel az elmúlt években a lehető legtöbbet tettél azért, hogy láthatatlan legyél, így nem volt valószínű, hogy sokan egyáltalán regisztrálták a változást. S te egyáltalán nem róttad fel nekik: talán így volt a legjobb mindenkinek.

Bár voltak még, akik ennek ellenére is úgy kezeltek, mintha mi sem történt volna: óvatosan, szinte bocsánatkérően integettél Hazelnek, mintha bűnt követtél volna el, hogy köszöntötted. Ugyanezt megismételted Iannel is – elvégre mégiscsak háztársak voltatok, nemde? -, meg akkor már a mellette helyet foglaló Tesseractnak is intettél egy rövidet, majd kissé zavarban rámosolyogtál Kitre és Elowenre is, ám a közelükben-körülöttük lévő mardekáros csoport már eléggé elbizonytalanított, hogy megijedj, hiába volt ott Basile is, akivel egyébként már dolgoztál együtt vagy Hanni, akivel bár nem beszéltél még sokat, mindig rendkívül kedvesnek tűnt (és néha indokolatlanul úgy érezted, hogy képtelen vagy levenni róla a tekinteted, ami után persze mindig rettenetes bűntudatod lett, mert ugyebár nem illik másokat bámulni). Végül inkább csendben helyet foglaltál Tekla mellett.

- Szervusz Tekla, szia Matt! – motyogtad halkan nekik, ahogy megint zavarba jöttél. Fogalmad sem volt, miért, de valahogy Matt miatt egyre többször zavarodtál össze, pedig igazán nem tett semmit, ami miatt így kellett volna érezned magadat. Aztán amint meghallottad a témát, máris elterelődtek a gondolataid a melletted ülő párosról, kissé lesápadtál, s erősen elgondolkodtál, hogy elhagyd a termet. Végül nem tetted. Nem tetted, mert a tudásszomjad erősebb volt a zavarodnál és a szégyenérzeted leláncolta végtagjaidat: ha elhagytad volna a termet, az olyan negatív spirálba lökött volna, amellyel napokig foglalkozhattál volna. Maradtál hát, s majd az óra végén kiderül, jól döntöttél-e.

Hallgattad a többiek kérdéseit a professzor úr magyarázata után, le is jegyzeteltél szépen mindent, majd a kérdéseket is, gondosan hagytál helyet a válaszoknak is. Jegyzeteid alaposak, rendezettek és esztétikusak voltak: csak nagyritkán fordult elő az, hogy újra kellett valamit írjál, általában elsőre sikerülni szokott. Tisa kérdése egyébként kifejezetten hasznos is lehetett volna számodra, elvégre elég sok bájitalt fogyasztottál rendszeresen, a farkasölőről nem is beszélve… De tekintve hogy egyszerűen képtelen voltál elképzelni, hogy valakivel valaha is intimebb helyzetbe kerülj, mint a kézfogás, így tulajdonképpen teljesen mindegy volt. Nem érdemelted meg azt a komfortot, amit egy bensőséges kapcsolat nyújtani tudna számodra – hiszen mocskos volt a véred, mocskos voltál te is, s ha valakit szeretett az ember, azt nem akarta bemocskolni, nem igaz? Ha esélyed is lehetett volna rá, sem hagyhattad…

A véred akkor hűlt el, mikor meghallottad a vérfarkas szót. Éppen a kérdést írtad le, így szerencsére nem látszódott rajtad, hogy nagyot nyeltél volna, próbáltad a semleges arcodat mutatni. Erősen próbáltad kizárni a rémképeket: hogy téged vizslatnak a társaid, hogy lebuktál, hogy soha többé nem fognak úgy nézni rád, mint előtte… Hiszen nem tudhatták! Honnan tudták volna? Kénytelen voltál mégis a combod oldalába marni észrevétlen, hogy gondolataid tiszták maradhassanak és ne ködösítsék el a pánik okozta tévképzetek, majd inkább félig öntudatlanul kezdted el egy üres lapra felvázolni a mardekáros-griffendéles-hollóhátas társaságot, hogy addig se ezen rágódj. Nagyon...

Tisztában voltál vele, hogy vérfarkasként nem voltál képes arra, hogy kihordj egy gyermeket – újabb olyan aspektusa az életnek, mely csak távolian lengedezett valahol a messzeségben. Nem csak amiatt, mert nem lehetett gyermeked, hanem mert amúgy sem vitt volna rá a lélek, hogy akár minimálisan is átörökítsd ezt a fertőt, amely benned volt. Mégis mennyire lehetett önző az ember ahhoz, hogy egy egész életre pecsételje meg annak az embernek a sorsát, akit elvileg mindennél jobban kéne szeretnie? Kegyetlenségnek tűnt, barbárságnak és büntetésnek. Eszed ágában sem lett volna büntetni egy ártatlan életet a te bűneiddel… Pillantásod összeakadt Hanniéval, s talán a lehető legjobb pillanatot választotta, hogy rád nézzen, mert ha valamiben, ebben igen biztos voltál, így viszonylagosan összeszedettnek is tűnhettél. A griffendéles lány kérdése már majdnem megmelengedte a szívedet. Milyen naiv és kedves! Hiszen fogalma sem volt, mi mindent tettetek a táborban. Talán valahol igaza is lehetett volna – biztosan voltak olyan vérfarkasok, akik egész életükben tiszta és bűntelen életet éltek. De ezek nem ti voltatok. Keserűen összefutott a nyál a szádban, ahogy egy pillanatra érezted az áldozataid húsát és vérét a nyelveden. Ahogy szemeid előtt egy töredék pillanatig megjelent egy riadt tekintet, melyben szinte azonnal kihunyt a fény…

Tekla kérdéseire sodródtál vissza a valóság talajára, s hogy eltereld a figyelmedet, gyors és határozott mozdulatokkal vésted le a kérdéseit, s csak utána realizáltad őket. Oldalra sandítottál, ahogy eszedbe jutott Giles, s egy pillanatra halványan elmosolyodtál. Valóban voltak tisztább lelkek közöttetek, s a férfi határozottan azt a tábort erősítette. Melegség költözött szívedbe, ahogy felidézted az arcát, a hasonló reakcióitokat, a közelében érzett biztonságot és komfortot… Kevés olyan ember volt, aki mellett teljes nyugalommal tudtál létezni, de Giles Orlyk egyike volt ezeknek. S közben mégis folyamatosan kereste törődő lelked, hol tudtál segíteni neki, hol tudtad megkönnyíteni számára azt a poklot, melyben közösen szenvedtetek. Örömödet lelted abban, ha egyszer-egyszer egy boldog mosolyt varázsolhattál rá vagy ha meg tudtad lepni egy-egy kedvességgel. Számára tényleg az őszinte és határtalan békességet és boldogságot kívántad, megérdemelte, s amennyit tehettél, azt megtetted érte.

Máskor talán furcsán hatott volna az tíz év, amely köztetek volt, de valahogy vele sosem érezted ezt. Biztosan a tábor miatt volt, de vele természetesebben jött sok minden, mint általában. Elgondolkodtál azon, hogy vajon Tekla tudott-e a kórságról… Elég specifikus kérdéseket tett fel, tehát nem zártad ki az eshetőséget, de természetesen nem fogod most megtudni erre a választ, így inkább te magad is feltettél egy kérdést.

- Van esetleg a bájitalnak lejárati ideje? Természetesen ha valaki megfelelő körülmények között tárolja… - tetted fel a kezedet, s a kérdés is kissé halk, de dallamos lett. Érdekes módon, ha egy téma vagy óra érdekelt, kevésbé feszélyezett a társak előtti megszólalás. Vetettél egy pillantást Saoirsere: néha mintha láttad volna tükröződni egy-egy saját gátadat benne. De talán csak képzelted az egészet, elvégre ha valaki ilyen kiválóan tudta használni a pálcáját, akkor nem lehetett probléma az élet olyan területein, ahol kommunikálni kellett, nem?

Kissé a gondolataiba merülve – és csuklóig tintásan a rajzolás miatt – nyitottad ki a fiókot, hogy óvatosan az asztalra helyezd a hozzávalókat. Szeretted volna, ha jól sikerül a főzet. Nem azért, mert te magad számára hasznos lett volna, hanem mert szerettél jól teljesíteni és fontos volt ez számodra. Így jóval összeszedettebben pillantottál Teklára és Mattre, ahogy vártad, hogy kezdődjön az óra gyakorlati része is.

[nővéremet]

Bájitaltan

2006.09.15.

  Szinte biztos vagyok benne, hogy nem jöttem volna el péntek délután egy fakultatív órára, ha Hazel nem tart velem. Nem vagyok rossz bájitaltanból, de különösebben nem is köt le az, hogy a lehető legjobb legyek ebben: bármilyen irányba tanulok tovább, nem látom magam órákon át üstök mellett, ahogy tökéletesíteni próbálok egy főzetet, amelyet valaki más biztosan sokkal gazdaságosabban és jobb minőségben meg tud csinálni.

 Egy kissé elpirulok, ahogy a professzor bejelenti az óra témáját, és vetek abba az irányba egy pillantást, amerre nővéremet sejtem, lehetőleg úgy, hogy ne vegye észre. Köszönhetően anyánknak, szinte bárki olvashatna a szexualitással kapcsolatos megéléseimről, bár egyelőre szerencsére egyetlen diákkal sem tartoztam, aki közöttük lenne; a pszichológia szerencsére nem olyan téma, amelyet a korosztályunk olvas, és talán ha olvasnák is a könyvet, nem jönnének rá, hogy azok a megélések szerepelnek benne, melyeket megosztottam anyámmal, amikor azt hittem, hogy megbízhatok benne. Utálom, hogy Lilynek ebben igaza volt.

 - Biztos érdekes lesz... valahogy soha nem beszélnek erről.- akármennyire szeretem a Varázsvilágot, jobban, mint azt, amibe születtem, valaha szerettem, nem nehéz látni, hogy társadalmilag le vannak maradva, talán száz évvel, a kiváltságos aranyvérű réteg egyes tagjai pedig néha olyannak tűnnek, mintha egy tizenkilencedik századi regényből léptek volna elő. Sok lány azokból a rétegekből talán nem is tudja, hogy hogyan történik ez az egész a barátjukkal majd... pontosabban a férjükkel. Persze, nem biztos, hogy ez rossz.

 Vetek egy pillantást néhány fiúra. Vajon Ajax, Enzo, vagy a mardekáros fiúk tapasztaltak már ebben a kérdésben? Abban szinte biztos vagyok, hogy Hazel és Lily nem azok, de azt sokkal nehezebben tudom megmondani, hogy ki lehet az, aki esetleg már használta is ezt a fogamzásgátló bájitalt. Az mindenesetre biztos, hogy ezt meg kell tanulnom; ha úgy alakul, nem szívesen bíznám másra, hogy megváltozik-e az egész életem. Az elmondás alapján a bájital amúgy is lényegesen kevesebb kellemetlenséggel, negatív hatással jár, mint a mugli fogamzásgátló eszközök, amelyekről jóval többet tudok, mint szeretnék.

 Az alattam járó mardekáros fiú kérdéséről nagyrészt lemaradok, az utána kérdező hollóhátas lány kérdése azonban egy olyan kérdés, amelyre én is szeretném tudni a választ. Hogy történik ez, ha valakivel elkezdek járni? Van valami randevú szám, amikor már elvárt, hogy lefeküdjek vele? Vagy érzem, hogy le akarok? És mi van, ha túl korán akarok? Anyám szerint nincs persze erkölcsileg túl korán, de anyám normálisnak tartotta leírni, hogy melyik színészekről fantáziálok, és kiadni könyvként. Nem vagyok benne biztos, hogy amit ő gondol, tényleg normális.

 Hazel kérdése, azt hiszem, kevésbé érint, mert meghalnék a szégyentől, ha egy gyógyítóhoz kellene menjek azzal a céllal, hogy adjon egy bájitalt, és miközben felírja vagy eladja nekem, tudja, hogy azért van szükségem rá, mert nemsokára egy fiú... nem is fejezem be teljesen a gondolatot. Honnan tudjam, hogy a gyógyító akkor nem mondja el mindenkinek, hogy nála jártam? Azt sem tudom, hogy hogyan mennék csak be egy boltba, és venném meg a bájitalt, és hogyan néznék az eladó szemébe, miközben számolja az érméket. Egy fiúnak valószínűleg sokkal kevésbé kellemetlen bemennie érte. Talán ezt tényleg jobb magunknak főzni.

 A legtöbb ötödévest nem ismerem túl jól, különösen más házakból, de Hanni neve régről megmaradt. Nem is tudom, hogy pontosan milyen alkalomból... azt hiszem, nem számítottam rá, hogy kérdezni fog valamit, úgyhogy amikor kérdez, és amit kérdez... jobbnak látom a kezeimet nézni közben, hogy valamennyire elrejthessem a mosolyomat. Nem is azért, mert buta dolgot kérdezett... van valami zavarba ejtően vonzó a gondolatban, hogy egy vámpír vagy véla, vagy akár egy vérfarkas vagy animágus választ a szeretőjéül. Van benne valami... nem is tudom, felemelő, vonzó, felszabadító, hogy ilyen különleges, de engem választ, még ha van is jobb verzióm, nem is olyan messze.

 A másik griffendéles lány kérdése is elég relevánsnak hat... főleg az, hogy mi van, ha valaki azt mondja, hogy megitta a bájitalt, de hazudik. Talán egyszerűnek tűnik elméletileg a kérdés: nem szabad lefeküdni senkivel, aki ennyire megbízhatatlan, akinek ilyen keveset jelentünk. Igen, de elég egyszer átvernie valakinek, elég egyszer bebizonyítania, hogy soha nem volt megbízható. Apa sem adta semmi jelét, hogy tönkre fogja tenni a családunkat, addig a napig. A gondolat hagy bennem némi rossz érzést, mert nem vagyok benne biztos, hogy mi kellene hozzá, hogy valakiben ennyire megbízzak. A fantáziámban én irányítom azokat a fiúkat, férfiakat, a valóságban egészen más a helyzet.

 Összeakad a tekintetem Theresáéval, ahogy a lejáratról kérdez. Nem tudom, hogy miért, és talán kicsit tovább nézem, mint illendő volna, ahogy próbálok rájönni, miért nézett rám. Végül, bármennyire szeretném tudni, elengedem, mert nem kellett, hogy oka legyen. Vagy ha volt, nem vagyok benne biztos, hogy tudom, mi lehetett az.

 Egy pillanatra elkap valamiféle bátorság, amit nem gondolok át, amikor én is jelenkezem, talán felbátorodva rajta, hogy ilyen sokan hozzászólnak. Csak amikor elkezdem a kérdésemet mondani Oakley professzornak, bátortalanodom el kissé.

 - A Roxfortban házirendet sért a bájitalt használ... úgy értem... megfőzni? Vagy ha van belőle?- nyelek egyet, ahogy belegondolok, hogy mire kérdeztem rá valójában. Amellett, hogy egészen biztosan házirendet sért bármilyen szexuális aktus a falak között, és hülyének néznek, hogy ezt megkérdeztem egy tanártól, páran talán azt fogják gondolni, hogy engedélyt kértem rá, hogy lefeküdhessek valakivel. Nem is nézek fel inkább, megpróbálom a hozzávalókat összeszedni, és úgy tenni, mintha nem is léteznék. Ha a rosszindulatúbb iskolatársaim nem is röhögnek ki, az biztos, hogy megint szereztem egy rossz pontot Lilynél, amiért kollektívan leégetem magunkat.

Monachopsis

to: A jelenlévők

date: 2006.09.15.

TW: rasszizmus, sztereotípiák

Ajax Ambrose nem idegenkedett a fakultatív bájitaltanórán való megjelenés gondolatától, hiszen, ahogy azt Arisztotelész is kijelentette: Minden embernek természete, hogy törekszik a tudásra. A fiú azért nem gondolta minden itt összecsődült lélekről, hogy borzalmasan vágynák magukba szívni a tudást, akár egy kiszáradt szivacs, de reménykedett benne, hogy legalább megpróbálkoznak vele.

Leült Saoirse és Hazel közvetlen közelébe, mivel az ő jelenlétüket találta a legmegnyugtatóbbnak és távol kívánt maradni a mardekárosok népes és általában hangos csapatától, mielőtt még újra próbálnák játszani a Százéves háborút a feje felett. Látott más egyet s mást itt töltött ideje alatt, biztos volt benne, hogy az idei ötödéveseknél furcsább brigádot még sosem tapasztalt testközelből, pedig az elballagott hetedév sem arról volt híres, hogy eseménytelen csoportosulás lett volna,de ez…
 Gondolhatná, hogy ez már neki is sok, de neki úgy általában is igazán tömény tudott lenni a világ, főként tele emberrel, így inkább nem emelte magát ilyen tapasztalati magasságokba. Hazel lelkendezése őt is érdeklődőbbé tette.

Oakley professzor kissé meglepi, holott logikusan átgondolva éppen itt az ideje annak, hogy előkerüljön az említett bájital, sokak esetében remélhetőleg inkább előbb, mint utóbb. A távozókat nem tudta megérteni, neki sem volt a szó szoros értelmében szüksége a főzetre, de ettől függetlenül ugyan mit árthat, ha tudja hogyan kell elkészíteni, bánni vele, tárolni vagy éppen felhasználni? Hasznosabb a tudás, amit végül nem használ az ember, mint az, amire szüksége lenne, de mégsem fér hozzá, ekképp bölcselkedett magában és figyelte a többiek kérdéseit, amelyeket pedig érdekesnek talált, azokat le is jegyzetelte az előtte lévő pergamenre. Mindez sokat segített abban, hogy ne érezze zavarban magát, amiért úgy gondolta, hogy talán nem egészséges, hogy nem rendelkezik semmiféle tapasztalattal. Biztosan voltak itt olyanok, akik nála sokkal többet tudnak-nem elméleti szinten, hisz a biológiával tökéletesen tisztában volt-, szerette volna tudni, hogy kik azok. Érdekelte, hogy hogyan néznek ki azok az emberek, akik tetszenek másoknak, egészen addig a mértékig, hogy szexuális kapcsolatot létesítsenek velük.
Óvatosan körbenézett. Vajon Hazel…? Nem, ezt nem kérdezheti meg, hiszen illetlen dolog mások magánéletében vájkálni, még akkor is, ha a másik történetesen a legjobb barátja. Ha a lány el akarta volna mondani neki, már biztosan megtette volna. A másik sötétbőrű fiún állapodik meg a pillantása alig egy másodperce, vajon neki is ilyen nehéz? Magabiztosabbnak látta magánál a fiút, nem akart előítéletes lenni, de tudta, hogy világosabb bőrrel és szemmel másként működnek a dolgok, és ha nem is olyan drasztikus mértékekig. A mellette ülő ázsiai fiú arca szabályos, a mardekáros legénység is objektíve előnyösen mutatnak, nem is beszélve Hanni Haeniről és barátnőjéről, utóbbin többek is ottfelejtették a tekintetüket, Ajax viszont küzdött ellene. Udvariatlan lenne bámulni, és mégis bámulja Saoirse vörös haját, ami a lehulló leveleket és az őszi eső illatát juttatja eszébe, aztán visszasüllyed a jegyzetei közé.

Úgy gondolta, hogy az európai mérce szerint nem jóképű, az egyetlen dolog, ami elmondható róla, az, hogy érdekes. De az érdekes kevesek számára kívánatos, sőt ezt a szót többnyire akkor használják valaki külsejének méltatására, ha meglehetősen nehezen lehetne rá azt mondani, hogy esztétikus vagy éppen vonzó. Ajax azonban nyáron megtekinthetett jó pár afroamerikai férfit is, és hozzájuk viszonyítva is meglehetősen hitványnak tartotta külsejét, ami eddig egyáltalán nem foglalkoztatta és most mégis… Mégis észrevette, hogy szégyelli magát és biztos benne, hogy soha senki nem fog hozzá közeledni. Azt is tudta, hogy mit mondanak a feketékről, a magasakról és nemkülönben a magas feketékről.

Saoirse kérdése elgondolkodtatja. Ajax véleménye szerint borzalmas ostobaság lenne tiltani a főzet használatát, végtére is gátolni a szaporulatot, főként tinédzserek esetében, igenis fontos lehet. És nem csak ezek a falak léteznek, sőt, ami azt illeti, bizonyára nem könnyű itt légyottokba bonyolódni, kivéve azt az eshetőséget, ha téved, végül is fogalma sincsen. Végül is felteszi a kezét, hogy ő is kérdezzen valamit, elterelve ezzel a saját figyelmét az újonnan felfedezett problémájáról.
-Mik a leggyakoribb hibák, amiket el szoktak követni a főzet elkészítésekor?-kérdezte és meglehetősen elégedett volt magával, amiért magát a főzet használatának témáját sikeresen elkerülte. Vagy ez éppen azt jelzi a többi diák számára, hogy hozzá bottal sem szívesen nyúlna senki, és erről ő maga is tud?
Idegességében az egyik raszta tincsét kezdte bontogatni, amit még Solange csinált meg, aztán előkészült a bájital  előállításához.

[nem Tetsunak]

sex ed,
but make it
real

ում է ուղղված nem Tetsunak

ամսաթիվ 2006. szeptember 15. péntek

զգուշացում բովանդակության վերաբերյալ

nemi erőszak témája, gyermek számára nem megfelelő nevelési környezet

Nem szeretek kötelező jelleggel egyetérteni másokkal, Donne észrevétele mégis helytállónak tűnik. Ahogyan abban is kezdek egyre jobban és egészen biztos lenni, hogy valószínűtlen, hogy nekem erre a bájitalra szükségem legyen – Viv is hasonlóan gondolhatta, amikor úgy döntött, hogy nem jön el velem Oakley professzor fakultatívjára, mert arra azért hamar rá lehetett jönni, hogy miről is lesz szó ezen az órán (azóta is szóbeszéd, ami másfél éve volt ugyanitt).

- Megérdemelnék a boszorkányhimlőt meg a kankót. - jegyzem meg a mellettem ülő Imogennek, miközben kinyitom a Koreában vásárolt jegyzetfüzetem. Még sikerült rávennem Tetsut, hogy az első oldalra rajzoljon nekem valami szépet, és írja is alá nekem, talán sokat ér majd, ha benne lesz a top 10 legismertebb kviddics játékosok között, mert benne lesz, azt nem kétlem. Ennyi fizetség tőle a rajzzal semmiség, miután itt hagyott és elárult minket.

Vigye el őt is a boszorkányhimlő meg a kankó.

Az ötödév mardekárosok díszsora mögött sikerült helyet foglalnunk. Röviden intek Hazeléknek, kihasználva azt a rövid zavart, amit a röhögcsélő és távozó diákok okoznak. Ami azt illeti, követhetné a példáját pár másik röhögcsélő diák. Ez az óra semmiben se másabb, mint bármelyik másik, legfeljebb csak abban, hogy összevont, és eljöhetett az is, aki egyébként nem vette fel ezt az órát. A kiváló eredményem ellenére idén a bájitaltant is leadtam, de muszáj volt csökkentenem az óráim számát, hogy csak azokra koncentráljak, amik tényleg kellenek majd nekem a felvételimhez. Már az első két hét alatt nyilvánvaló volt, hogy idéntől sokkal nehezebbek a tantárgyaink, és a tanárok is többet követelnek. Abba kell kapaszkodnom, hogy hosszú távon ez inkább az érdekemet szolgálja, pedig mindig is érdekesnek tartottam Oakley professzor óráit. Örülök annak, hogy még lehet egy, valószínűleg utolsó órám vele, még ha a felvezetője szerint a recept pofonegyszerű, és a leghitványabb tanulók is el tudnák készíteni.

- Hmm, a Szirénben mást használnak biztosan. - magyarázom Imogennek, bár talán most is a saját kis világában van, ahogyan szokott. Az évfolyamtársaim és a mardekárosok között azért köztudomású, hogy hol lakom, bár azt a részletet csak kevesebben tudják, hogy az egyik szomszédom egy bordélyház (velem szemben pedig az ex mugli-múzeum, amit a háború alatt felgyújtottak, és azóta kiadatlan a helyiség). A Zsebkoszban is lehet készen kapni bájitalokat – meg olyan alapanyagokat, amiket máshonnan nem igazán fogsz tudni beszerezni Angliában - , de azért meg kell válogatni, hogy melyik üzletbe veted a bizalmad. Apáméktól például egy lyukas üstöt se vennék – meg ami azt illeti, olyat sem, aminek a feneke nem lyukas.

Ha itt lenne Vivien, most odasuttognám neki a kérdést, hogy vajon mi is ilyen kurva idegesítőek lehettünk-e a felsősök szemével. Valószínűleg igen; akad köztük pár csendesebb arc, akik képesek tisztességgel végigülni egy tanórát, de a de Lys-Grimmstark duó megint kezd vállalhatatlan lenni, és Donne is kezd megint az agyamra menni, amiért nem tud rendesen artikulálni, de még csak nem is törekszik rá. Így ilyen szempontból nézve csoda, hogy Tetsuék évfolyama elviselt engem, én is kurva idegesítő lehettem, főleg, miután összebalhéztam Jackdaw-val (nem hiszem, hogy bárki le akarna feküdni vele, nem veszít semmit az órával, ha nem jön el).

Többnyire érdekes és értelmes kérdések érkeznek, főleg Ajax-tól (aki most olyan, mint egy kiskakas Hazel, Saoirse és Lily hármasa között). Jutalmaznám egy lesújtó pillantással a szénanáthás faceswappert szívesen, ha nem döbbentene le jobban, amit a másik két griffendéles kezd el mondani. Ez egyszer örülök, hogy Vivien nincs itt, nem gondolom, hogy jól viselné a helyzetet. Így azonban megengedhetem magamnak, hogy egy kicsit jobban… figyeljek arra, amit a professzor válaszol. Kiegyenesedek a székemen, ám a válaszokból nem írok le semmit. Bízom a memóriámban, és bízom abban is, hogy segíthet egy kicsit megérteni azt, hogy Vivien min megy keresztül. Muszáj nekem ott lennem mellette, ha már az, aki megígérte neki, hogy így tesz, hogy szeretni fogja, nem hagyja el és mindig támaszkodhat rá, nem teszi ezt meg.

- Nekem is van kérdésem, professzor úr. - az utolsók közt teszem fel a kezem, miután lassan a kérdések végéhez közeledünk.

- Mit tehet a nem kívánt terhesség ellen az, akit akarata ellenére kényszerítenek? - tudom, hogy rossz lesz hallani is a kérdéseimet, de nem lehetek mindig tekintettel másokra. Nem érdekel, ha bármilyen következtetést vonnak le ebből hibásan. Yuria Travers és Vivien Smithe bántalmazásán nevelkedtem az első roxforti éveimben, ki fogom bírni.

A legjobb barátnőmet megerőszakolták. Nincs garancia arra, hogy ne történjen ilyen vele – vagy akár másokkal, esetleg velem sem ilyen. Egyszer az ablakunkon keresztül néztem végig, hogy elvérzik egy ember a macskakövön, és ahogy egyre nagyobb leszek, úgy kezdem megérteni azokat a történeteket is, amik a bordélyházban történtek azokkal a lányokkal, akik vigyáztak rám és csinálták a hajam. Természetesen mindent meg kell tennem azért, hogy ne lehessek áldozat – de a bő pólók se védenek meg a fura tekintetek elől, amiket mostanában kapok. Minél hamarabb meg kell pattannom onnan, mielőtt még szüleim nyomora a Zsebkosszal együtt engem is elnyel.