Köszönöm a részvételt, az órát lezárom, szabad a játéktér.

[Winthrop Hardy]

 

Your silence and stillness are

The loudest sounds here

Yet, they're full of answers

Címzett: Winthrop Hardy

2005. szeptember 06., 02:30 körül

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, halál, vér, gyilkosság említése

Nem bírtad sokáig, a bűntudat, a paranoia és a félelem mindennap a torkodat szorongatták. Túl sok figyelő szem került az iskolába, s te úgy érezted, bármelyik pillanatban átláthatnak rajtad, az ócska hazugságaidon és megtalálják a mélyen elrejtett kis csomagodat is. Pedig nem akartál bajba kerülni, igaz, Gemma? Kivételesen nem magad miatt voltál ideges: Ryan miatt. Féltetted, aggódtál érte és bármit megtettél volna azért, hogy komfortot nyújts neki, de el kellett jönnöd otthonról. Túl kevés időtök volt túl sok mindenre: el kellett rendezni a körülményeket, meg kellett győzni mindkét felet, hogy nem akarnak ebből balhét és okosabb utakon rendezzék le egymás között. Ryant a bandája büntetésétől nem tudtad megóvni, de azt sikerült vért izzadva elintézni, hogy kevesebb csattanjon rajta… A maradékot pedig te kaptad, Gemma, és derekasan kiálltad a fájdalmakat, szó se róla. Bármit a testvéreidért, igaz? Vajon mi a határ, ami után azt mondod, hogy ezt már értük sem? Meghalnál a testvéreidért, Gemma?

Igazából fogalmad sem volt. Eddig mindig sikerült úgy intézni mindent, hogy ilyenre ne kerüljön sor, de helyzetben nem tudtad, hogyan reagálnál. Elég önzőnek tartottad magadat ahhoz, hogy ha megijedsz, akkor magadat válaszd, de valahogy a testvéreidnél ez sosem így működött. Úgyhogy nem tudtad. Mindenesetre arra sem volt elég időtök, hogy Ryan lelkivilágát helyrepofozzátok. Kénytelen voltál úgy otthagyni az öcsédet, hogy csak rátettél pár hevenyészett kötést a lelkére, és megmondtad neki, hogy húzza szorosabbra. Szörnyen érezted magad, segíteni szerettél volna neki, de nem tudtál. Még sosem láttad ennyire szétesve a fiút. Ó, a család és mások előtt hősiesen tartotta magát, de előtted… Mindennap összetört a szívetek, ahogy az éjszaka közepén zihálva és pánikrohammal küzdve keltett fel, s alig bírtatok kifutni a fürdőszobába, mielőtt teljesen elragadták volna az érzelmei. Volt, hogy órákig ültetek a hideg kövön, te ölelted őt, ő pedig halkan remegve hol zokogott, hol levegőért kapkodott. Te pedig ringattad, dúdoltál neki, pont, mint ahogy Sammyt is altattad, közben próbáltál nem te is pánikrohamot kapni, ahogy felidézted a fiú összeroncsolt testét és hogy mivel is jár az, amit tettetek. Sokszor befeküdtél mellé utána az ágyba és tényleg addig simogattad a haját, amíg el nem aludt. Ryan Jenkins… A legvadabb, legbátrabb Jenkins úgy feküdt a karjaid között és kapaszkodott beléd, mint egy kisgyermek, aki fél a sötéttől. De hát, igazából erről volt szó, nem, Gemma? Ryan nem akart teljesen elveszni a sötétben, ezért kapaszkodott beléd. Pedig csak egy tizenötéves kiskamasz volt, semmi több. És neked ezt a vérző lelkű, elveszett és rettegő kisgyereket kellett egyedül hagynod szeptember elején. Rettenetes érzés volt.

Persze egy idő után kicsit jobban lett, de attól még aggódtál érte. Viszont amióta felültél a Roxfort Expresszre, azóta a te lelked is nyugtalanul hánykolódott, szívverésed szinte mindig az egekben volt: elhoztad az aznapi ruháitokat, s bár kimostad belőle a vért és számtalanszor fertőtlenítetted is, mintha a vér fémes szaga itt terjengett volna körülötted folyamatosan, mintha a kezeden még mindig láttad volna a vörös folyadékot. A kést, melyet Ryan is használt brutális fizikai ereje mellett, szintén annyiszor fertőtlenítetted le, hogy a markolat műanyag bevonata rendesen elkezdett szétmállani. Más nem igazán volt a csomagban, de ez is elég volt ahhoz, hogy még az első héten gyorsan megszabadulj tőle. A mocsárra esett a választásod, mert az jótékonyan takar s elrejt. Sosem esett nehezedre kiosonni a kastélyból éjszakánként, de még sosem érezted magad ennyire pattanásig feszülve. Egyedül voltál az árnyékokkal, a csend volt a legmetszőbb hang az egész úton. Mihelyt kiértél a kastélyból és beértél az erdőbe, sokkal kevésbé voltál megfeszülve, ami ironikus, hiszen elvileg itt jobban kellett volna félned. De a fák jótékonyan takartak, s ide kevésbé jutottak el a figyelő szemek.

Egészen a mocsárig óvatosan lépkedtél, de végig olyan érzésed volt, mintha valaki vagy valakik figyelnének. Hiába néztél többször körül, egy-egy sötétben meghúzódó varjún vagy egyéb állaton kívül nem láttál semmit. Pedig te bíztál az ösztöneidben, jobban, mint sok minden másban. Sosem hazudtak, de annyira meg akartál szabadulni a csomagtól, hogy most az volt a prioritás. A mocsár egyik legtávolabbi, legbozótosabb, legkevésbé megközelíthetőbb részéhez érkeztél, ahol még gyűjteni sem lehet semmit. Először a pálcáddal szeretted volna kiásni a lyukat, aztán meggondoltad magad: a srác sírját is azzal ástad és azt is megbántad utólag, csak akkor nagyon siettetek. Úgyhogy most a kézi ásásnál maradtál, szerencsére még nem volt hideg a föld, a mocsár laza talaja engedett kezednek.

Egy fél óra alatt el is temetted a dolgokat, még sűrűbbre vontad a növényzetet, majd lesöpörted a kezedet, aztán meg is mostad a pálcád segítségével, de természetesen nem jött le az egész. Még egyszer alaposan körbenéztél, megbizonyosodtál arról, hogy ez a legjobb hely erre, aztán hátat fordítottál, elindultál visszafelé és egy hatalmas kő le is esett a szívedről. Többé nem nyomasztottak a bizonyítékok. Többé nem kellett attól tartani érdemben, hogy valaki megtalálja és Ryan bajba kerülne. Te mindent megtettél az ügy érdekében, igaz, Gemma? Akkor miért izgulsz még mindig, Gemma? Miért vagy feszült?

[Nathaniel Nox]

 

Detention alone... is so fucking boring

Detention with someone else

Now that's when the fun really starts!

Címzett: Nathaniel Nox

2006. április 22., késő délután

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, szexuális utalások, enyhe szégyenítés, tudatmódosítószerek és kereskedésének említése

Akart a faszom még itt szombat délután is büntetőmunkával szopódni, de tényleg… Néha annyira nem értettem, mi értelme van ezeknek. Mármint baszki, most komolyan azt gondolták a kiváló tanerők, hogy ha elügetek a Tiltott Rengetegbe egy kis kakaszedésre, akkor majd hirtelen elfelejtem, hogy tilosban akartam kint járni vagy hogy egyébként szeretek füvezni vagy egyéb tudatmódosító szereket fogyasztani? Nem tudom, hogy a faszomba működtek a felnőttek, de nekem ez magas volt.

Oké, értem én, hogy lebuktunk Nate-tel. Egyébként vicces, hogy pont vele, nem volt hatalmas kapcsolatunk egyébként: ha mindketten nagyon unatkoztunk valami fos órán és éppen nem volt jobb dolgunk vagy társaságunk, akkor együtt bűnöztünk, de aktívan azért nem kerestük egymás társaságát a hétköznapokban. Jóóó, egyszer de… De akkor csak és kizárólag az volt a cél, hogy egy jót dugjunk és kész. Örültem, hogy mindketten ugyanúgy működtünk ilyen téren: szexeltünk egyet, aztán mentünk a magunk dolgára, csókolom. Nem kellett vekengeni azon, hogy ajj, de hát többet érzek, ajj, de hát most akkor csak ennyi, nem képzeltél bele semmit vagy egyéb faszságok. Mostanság ritkább volt ilyen faszit kifogni a Roxfortban, otthon nem volt ezzel problémám, bár ott is előfordultak azért szentimentális figurák. Arról nem is beszélve, hogy maga az aktus is toplistás volt, beszarás, hogy a stílusunk az ágyban is megegyezett, így jóval könnyebb és élvezhetőbb volt minden. Mindentől függetlenül egy pillanatig sem gondoltam tovább a dolgot, mert abszolút megőrjítettük volna egymást egy nap alatt nagyjából, úgyhogy tényleg kurva hálás voltam neki, hogy ő is úgy tudott ott hagyni utána, mintha nem is ismertük volna egymást nagyjából.

Na, de mindentől eltekintve azért néha-néha összesodort minket a szél: vagy órán bontottuk a rendet, vagy mint most is, üzleteltünk: én szereztem neki egy kis mugli drogot, amit még nem próbált, ő meg hozott nekem a kifogyóban lévő készleteimbe a varázsvilágból. Megkérhettem volna Fuentest is, de neki túl sokkal lógok, szóval ezt most másik forrásból akartam beszerezni. Egyébként a találkozó le is zajlott volna rendben, ha nem jár arra valami faszom amcsi tancsi. Nate faszán elrejtette a cuccost, szóval csak azzal buktunk le igazából, hogy tilosban jártunk ki, aztán csókolom, úgyhogy maradt a szarlapátolás – literálisan. Azért nem sietem el az érkezést és gyanítom, hogy így is előbb leszek ott, mint Nate. Indokolatlanul sok mindenben hasonlítunk, nem véletlen találtuk meg a közös hangot gyorsan, ettől eltekintve valahogy egyikőnk sem vágyott annyira a másik társaságára – talán túlságosan is hasonlítunk és ez már zavaró lett volna? Talán. A feladat mondjuk, elég egyértelmű: Hagrid kicseszett nosztalgikus hangulatba került és az előző Tusa emlékeire ismét eszébe jutott, hogy mennyire fasza volt az, amikor durrfarkú szurcsókokat tenyésztett és akkor megint milyen jó lenne, hátha most jobban sikerülnek. Hát, elárulom, kurvára nem sikerültek jobban… Ellenben most baktathatok ki az erdőbe, hogy a nekik létrehozott kis részen takarítsunk Noxszal. Bár tudja a faszom, hogy minek, mikor amúgy is rohadó halra emlékeztető a szaguk, szerintem kibaszott feleslegesen a szarjukat összeszedni vagy rendberakni a helyüket. Pláne úgy bazzeg, hogy azok a kis kretének ott lesznek velünk elvileg!!! Haló, ilyenkor hol a biztonsági figyelmeztetés vagy a testi épség őrzése? Beszarok… Mindegy, max ezt is elszórakozzuk Nox kollégával, mint amúgy minden mást is.

Hagridnak persze dolga lesz a közelben, szóval legalább szemmel nem fog minket tartani. Heh, akár még ki is használhatnánk az alkalmat egy újabb körre, de egyrészt Connor mellett eszembe sem jutott más faszi, másrészt mióta megtudtam, hogy a csaj, akivel rendszeresen rontják meg az alsóbb évfolyamot a folyosón látható jeleneteikkel, az nem csak egy másik csajszi, akivel kavargászik, hanem a KIBASZOTT MENYASSZONYA (!!!), azóta eszembe sem jutott. Mármint mi a fasz?! Bruh… Kurva fosul éreztem magam, mikor ez kiderült… Eddig azt hittem, Mordrake is csak ilyen kúrópajti, mint én, csak jobban ismerik egymást és gyakrabban összejárnak… De erre nem számítottam, a rohadt életbe is! Hát, mekkora egy büdös kurva vagyok, hogy valakinek a VŐLEGÉNYÉVEL kúrogatok, hm? Azért nekem is vannak határaim és ha nem is voltam a legtöbb erénnyel rendelkező ember, azért az kifejezetten fontos volt nekem, hogy soha, semmilyen körülmények között ne basszak bele valakinek a kapcsolatába. Nem akartam, hogy sérüljön valaki emiatt, elvégre ez nekem is csak szórakozás és élvezet volt. Mondjuk, nem tudom, mi a picsáról beszélek, hát, nézzük meg, mi lett Zafira és Connor kapcsolatával is… Már másfél hónapja annak is, mégis gyomorgörcsöt kapok minden egyes alkalommal, ha eszembe jut, hogy ha nem én lettem volna a bálon vele, nem lennék most sem mellette. Akkor Zafira lenne mellette és nem lett volna ekkora kurva nagy baj az egészből… Nem tudom, képes leszek-e valaha letenni ezt a bűntudatot. Talán nem. Pedig nem szoktam kifejezetten lelkifurkás lenni, de erre ugrottam azért.

Mindenesetre azért az már mindenen túlment, hogy a kishaverrel kúrogatunk, mikor nője van. Pedig egyébként full úgy tűntek, mint akik odavannak egymásért, szóval tudja a faszom, mi ez az egész, de lehet, ma rákérdezek, elvégre kettesben leszünk és kurva unalmas lesz kakát lapátolni, amíg ránk nem sötétedik. Viszont azt mondtam Hagridnak is, hogy nem vagyok hajlandó egy grammal több szart felszedni, mint Nate, szóval megvárom mindenképpen, addig pedig egy fának dőlve álldogállok, ha nagyon sokára jönne, akkor pedig azzal szórakozok, hogy kavicsokat reptetek be az elkerített részhez, hogy nézzem, ahogy a szurcsókok idegességükben szikráztatják a seggüket és néha egymást is eltalálják.

[- A kést talán eláshatod, maradványait elszórhatod, de a végzeted egyszer utol fog érni, kisasszony.]

i offer you

Eternal sleep

here in the forest, dark and deep

[Gemma] • Dátum: 2005.09.06. kedd

18+ • pszichózis • mentális betegségek • paranoid skizofrén képzelgések

A legjobb dolog a titkokban, hogy soha nem maradnak felderítetlenül. Előbb vagy utóbb egyszer mindenre fény derül. Nem tarthatod vissza örökké a csontvázakat a szekrényben, mert azok bizony, életre kelnek és kopogtatni fognak. Olykor hegyezni kell a füleket. Hosszasan kell koncentrálni a csendre, hogy meghalld őket, felfigyelj a legkisebb kaparászásra is, melyet nem vélsz másnak, mint egy behatoló kisegér velejárójának éjjeli dézsmálása előtt. Néha pedig ordítva dörömbölnek, és egy medve erejével csapkodják szekrényed ajtajának belsejét, követelve az igazságot, a szabadságot, és azt, hogy engedd végre ki.

A te csontvázad vajon melyik a kettő közül? Kisegér vagy medve?

Talán a vér nem az ő kezéhez tapadt; Fortuna volt oly kegyes, hogy a képeket ezúttal nem vetítette le számára. Már nem élt a városban, amikor ez történt, nem ismerte, és nincs vele közös kapcsolata. A nevét se tudja, hisz az ő sajátos kis életére egyáltalán nincs befolyással ebből semmi. Jelöletlen sírja mellett a neve azt hiszed, feledésbe merül – de vajon te elfelejtetted-e a nevet?

Nem szégyen, ha igen. Nem szégyen, még mindig úgy teszel, mintha mi sem történt volna az égvilágon. Nem szégyen, hogy meg akarod úszni ezt is.

Elég jól tisztában van azzal, hogy mik történnek az erdőben. Mára már a kentaurok is egészen elfogadták, feltéve, ha nem repül bizonyos területekre, hiszen ahogyan él, sokkal jobban hasonlít az ő életmódjukra, mint a civilizált emberekére. Gemma Jenkins célja azonban határozottan az, hogy visszatérhessen hozzájuk. Kétségbeesett a próbálkozása, hogy lemossa a kezeire és ruháira tapadt vért, azonban az a lelkén szárad, és nem nyerhet ilyen könnyedén feloldozást. Winthrop maga is jól tudja, milyen így ébredni, és milyen az égiekhez imádkozni a végső feloldozásért. De az mégis csak… más.

Látta, amint látszólag megszabadult az acéltól, de már most tudja, az acél vissza fog találni hozzá – vagy így, vagy úgy. Nem érzi szükségét ahhoz, hogy ebbe beavatkozzon. Helyette alakot ölt pár méterrel mögötte, és egy régi altatót kezd el dúdolni. Furcsa, hisz nem is ismeri ezt a dalt, csak valahogy a fejébe pattant.

- A kést talán eláshatod, maradványait elszórhatod, de a végzeted egyszer utol fog érni, kisasszony. - szólítja meg. Néhány varjú, jóbarátai, mert a varjak igazán társas lények, a környéken lévő ágakról leskelődnek. Nem rejtőzködnek, nincs miért. Itt ők vannak otthon.

- Mi volt a neve? - dallamos hangon kérdezi, furcsa módon rosszallás, neheztelés, harag azonban nem látszik rajta. Inkább valamiféle gyermekiesség – ami furcsa, hiszen egyértelműen felnőttről van szó.

[Winthrop Hardy]

 

Your silence and stillness are

The loudest sounds here

Yet, they're full of answers

Címzett: Winthrop Hardy

2005. szeptember 06., 02:30 körül

TW: nyers nyelvezet, halál, vér, gyilkosság, mentális zavarok említése

Hevesen vert a szíved továbbra is, igaz, Gemma? Akármennyire is megszabadultál pár mázsás súlytól, mégsem lett igazán szabad a lelked. Vajon valaha feloldozást nyerhetsz minden bűnöd alól vagy ez csak egyre rosszabb lesz? Érezheted magadat újra szabadnak, gondtalannak anélkül, hogy bele kéne hazudnod a saját arcodba? Engedni fognak-e vajon az alakok, melyek kísértettek? A fiúé, Ash legjobb barátjáé, azoké az embereké, akiknek ártottál így vagy úgy? Vagy örökké ott lesznek körülötted, hogy gyenge pillanataidban előmerészkedjenek az árnyékok közül és úgy tépjenek darabjaidra, ahogy megérdemelnéd? Futni szerettél volna, Gemma, menekülni ebből az erdőből. Talán ebből az életből is, ki tudja. Talán csak tiszta lapra lett volna szükséged, de ezt senki nem fogja neked megadni, Gemma. Nem érdemled meg. A szenvedést érdemled, azt érdemled, hogy abból a bizonyos szekrényből kibukjon az összes csontváz, amit ott rejtegetsz már mióta. Egyszer elfogy a hely, Gemma, akkor mit fogsz tenni? Nem tudod magadat az örökkévalóságig menteni, egyszer tényleg utol fog érni. Talán éppen most fog…

Kis híján felsikoltottál, ahogy meghallottad azt az altatódalt. Azt a dalt, melyet Ryannek is dúdoltál megannyi álmatlan éjszakáján vagy Sammynek. Azzal a lendülettel pördültél meg, pálcádat előreszegezted. Majdnem biztos voltál abban, hogy csak a képzeleted játszadozott veled, de ahogy megláttad magad előtt a sötétben kirajzolódni egy alakot, hatalmas önkontrollra volt szükséged, hogy ne támadj azonnal. Elvégre nem tudhattad kicsoda és így ismeretlenül nem a támadás volt a legjobb taktika. Szíved dobogása a füledben szinte úgy hatott, mintha az egész erdő, az összes fa és az avar is ontotta volna magából a ritmikus ütemeket. Egyáltalán ember volt ez a valaki előtted, Gemma? Vagy valóban megérkezett végre a jól megérdemelt büntetésed? Talán maga a Halál jött el érted, hogy elnyerd végső ítéletedet és a pokol kénköves bugyraiban rohadj el örökre. Bár nem hittél ebben… Talán csak a semmibe taszít, hogy örök lebegésre kényszerítsen, ki tudja. De a dallam túl ismerős volt, az alak pedig túlságosan ismeretlen. Megremegett a kezed, Jenkins, féltél?

Szavai hallatán még a lélegzeted is bennakadt. Tudott róla. Fogalmad sem volt, honnan, hiszen nem mutatta a közelben ember jeleit a pálcád, de mégis tudta, mit hoztál ma éjjel ki. Talán az ásást kifigyelhette… De az altatódalt honnan ismerte?! Álltál ott vele szemben, lassan leengedted a pálcád, remegő kezedet takarta a rácsúszó, hatalmas pulóver, bár készenlétben álltál.

- Tudom… - szólaltál meg halk, karcos hangon. Órák óta nem beszéltél, kissé berekedtél, hangod így is hangosabbnak hatott, mint azt az éjszakai erdő nyugalma engedte volna. – Talán éppen te hoztad el számomra a végzetem? – kérdezted tőle, még egy apró mosoly is játszott az ajkaidon, pedig a szíved továbbra is hevesen vert, ösztöneid pedig azt súgták, hogy menekülj minél hamarabb, minél messzebbre, vissza se nézz soha többet. – Nem lennék meglepve… Már ideje volna… - humorizáltál keserűen. Így próbáltad enyhíteni az egyre növekvő pánikodat, hogy lebuktál, Gemma? Talán ha elég jól előadod magadat, akkor nem annyira feltűnő, mi zajlott le éppen benned? Gemma, Gemma… Ezt te sem hitted el, igaz? Hiszen már lebuktál… Talán az egész történetet nem ismerte, de eleget ahhoz, hogy fenyegetésként éld meg őt. Ez új volt, ezzel tervezned kellett, ezzel kellett valamit majd kezdeni, de nem most. Most a túlélésre játszottál.

- Archie… - vallottad be, miután nagyot nyeltél, amikor a nevére kérdezett rá. Fogalmad nem volt, miért érezted kötelezettségnek bevallani a nevét, mégis muszáj volt. Ösztönösen ejtetted ki a nevet, mely azóta nem hagyta el a szádat, mióta Ryan megmutatta a szétroncsolt testét. Furcsa borzongás futott végig rajtad, mintha Archie most téged nézne, mintha megidézted volna a nevével, mintha vádló tekintete most is beléd fúrna. Talán tényleg maga a Halál jött el hozzád ma este, hogy elégtételt vegyen rajtad.

Észre sem vetted, hogy te is dúdolni kezdted az altatódalt, talán vele együtt. A hangok összefonódtak, valami furcsa egységet képeztek, kiegészítették egymást: talán valami újat alkottatok ott ketten a sötétben és ez furcsán megnyugtató volt számodra. Le szeretted volna tenni a terheket pont úgy, ahogy a testvéreid is tették, ha ezt énekelted és ringattad őket. Szeretted volna, ha valaki álomba ringatna, igaz? Ha vége lenne ennek a sok borzalomnak, igaz? Magad is meglepődve tapasztaltad, hogy lassan botorkálva elindultál az alak felé. Ahogy közelebb léptél hozzá, tisztábban rajzolódtak ki a vonalai, a ruhája, az arca… A szemei… És most még ez sem tudott zavarni, sőt… Ha tiszta lett volna a tekintete, talán jobban megijesztett volna, mint így, már nem féltél tőle többet, még ha az ösztöneid óvatosságra is intettek. Elvégre te is zavarodottnak érezted magadat, nem, Gemma? Talán tényleg megőrültél, talán tényleg megroppantál a sok minden alatt, ami megint pár hét alatt szakadt a nyakadba. Nem akartál Archie testére gondolni. Nem akartál Ryan riadt tekintetére és vérző lelkére gondolni, amit otthon hagytál. Nem akartál Alistair gúnyos mosolyára és ajánlatára gondolni. Nem akartál a saját nehéz szívedre sem gondolni…

Lassan elérted az alakot, alig fél lépésre álltál meg előtte, felpillantottál az arcára. Hiába ugrott ki a szíved a helyéről, mégis furcsa megnyugvást éreztél. Hogy mi miatt? Először nem értetted… Lehet, csak át akart verni és le fognak csukni. Az sem volt baj már. De lehet, tényleg csak érdeklődött. Lehet, tényleg őrület csillogott a szemében, ki tudta. De neked már annyira megrágta a félelem, a rettegés, a spekuláció a szívedet, hogy éppen nem tudtál annyira óvatos lenni már, mint szerettél volna. Úgyis lebuktál. Finoman fogtad meg az alak két alkarját, még a térded is megremegett, annyira szeretted volna már letenni a terheket.

- Énekelsz nekem? – kérdezted csendesen tőle. Hangod téged is meglep, de annyira gyermekien ártatlanul csendült fel, ami talán tízéves korodban történt utoljára. De most rettenetesen jól esett volna, ha ő, akiről azt sem tudtad, valós-e vagy csak képzelt, az ölébe vett volna, hogy elringasson, hátha akkor megoldódik ez a folyamatos feszültség és fájdalom. Talán örökre is lehunyhatod a szemedet, ki tudja... Vajon nagyon fájdalmas lesz, ha magával visz majd?

[- Nem, kisasszony, ma nem.]

i offer you

Eternal sleep

here in the forest, dark and deep

[Gemma] • Dátum: 2005.09.06. kedd

18+ • pszichózis • mentális betegségek • paranoid skizofrén képzelgések

Nem ismerte eddig a dallamot. Perceken belül minden bizonnyal elfelejti, de most még hangcsöve Fortunának, annak a kegyetlen, rémületes, borzongató Istennőnek, aki miatt szabad akarata se létezik már. Most is ő súgja a fülébe a hangokat, hogy felerősítve visszatolmácsolja azt. Kedves kis altató pedig, kedvére való. A leányzónak pedig, aki a gyilkos fegyvert bújtatta el, valamiért hallania kell.

- Nem, kisasszony, ma nem. - csóválja a fejét a kérdésre. A végzet egyszer eljön majd őérte is, hiszen még a Sötét Nagyúr se volt elég hatalmas hozzá, hogy eltáncolhasson a Halál elől. Pedig senki se hitte, hogy halandó – Winthrop pedig bolondnak bolond, de annyira még sem, hogy ne emlékezzen a háborúk alatt történtekre. Még gyermek volt, mikor a háború, az első üldözöttekké tette azokat, akiknek nem felelt meg a vérvonaluk és nem volt elég tiszta a vérük.

De a vér mocskos, főleg, ha a körmeid alól kell kicsutakolnod. Nincs különbség – ébredt már mindenfajta vérrel.

Az egyedüli oka annak, hogy a látókórt követően egyszer se fordult elő, hogy Fortuna efféle áldozatot igényelt tőle, hogy volt alkalma megismerni, felfedezni valódi alakját. Szárnyra kapott, és a varjú alakjában tölti be új szerepét. Ő a révész, ki átsegít a bizonytalanon, és hírnök ő, olyan híreké, amiket nem akarsz hallani, de amit nem tudsz meg máshol.

Gemma Jenkinsnek most egy altatódalt kellett hallania. És azt, hogy a problémát nem oldotta meg, csak bonyolította.

- A legsúlyosabb átkokat nem vessző szülte, nem pálca rótta. Nagyobb igék nőnek a vér alatt, hol néma szájban bűn marad. Ezen átok nem kézből ered, nem tűzből, nem haragból, nem varázsból van. - Fortuna ismét közelebb hajol fülkagylójához, ő pedig átadja magát neki, hadd használja testét! Használja, ahogy óhajtja, ó, az a drága, Minden Sorsok Istennője!

- Ezen átkot holt szeme veti reád, és álmodba jár, mert Archie neve nem a földben alszik. Fekete Nap sír csontjai felett, késed titkát hiába takarja avar és lomb. Az éj pedig jő reád, nem egyszer, hanem legalább százszor. Látod őt majd vízben, vérben, gyertyalángban és tükrök mélyén. Hallod nevét, pedig a szél se rebben. - lehunyja szemeit, midőn Fortuna szócsöveként tolmácsolja az átkot. Mert átok ez, Gemma Jenkins, amit te magad varrtál saját nyakadba! Önmagad átkoztad el, hát viseld annak minden következményét! Hallgasd a Remetét, hallgasd, nyisd ki füled és fogadd be! De ne feledd, ő csak hírnöke annak, amit tettél.

- A holtak nem üldöznek Téged. De magad teszed. Elástad, elhantoltad, de nem temetted el a lelket. És míg a bűn nyelved alatt lapul, és igaz szó nem talál kaput, addig Archibald visszajár. - keress hát feloldást! Keresd a feloldást, nem aranyban, nem hazug szavakban, mert nincs súlyosabb igézet, bűnt az a bűn, ami bocsánatot nem kérhet!

Lehunyt szemmel pihen meg a látomása után. Pár másodpercig csak mellkasát látni, ahogy fel-le mozog tüdejében a levegővel, mígnem el nem mosolyodik, és meg nem kezdi előadását olyan mély beleéléssel, mintha nem egy szakadt hajléktalan lenne egy erdőben, hanem egy világhírű művész a londoni Operaházban. A hangja már-már épp olyan szürreális jelenség, mint ő maga. Messzire viszi azt a levegő a fák között, és ez egyszer Gemma Jenkins talán magyarázatot kaphatott arra a szürreális, de tiszta tenorra, ami tavasz óta a Tiltott Rengetegben hangzik el.

ingemisco

[Winthrop Hardy]

 

Your silence and stillness are

The loudest sounds here

Yet, they're full of answers

Címzett: Winthrop Hardy

2005. szeptember 06., 02:30 körül

TW: nyers nyelvezet, halál, vér, gyilkosság, mentális zavarok említése

Felsóhajtottál, Gemma, szakaszosan, talán kissé csalódottan, ahogy azt mondta az alak, hogy nem ma jön el a végzeted. Pedig erre is készültél, pedig ez is lehetőség lett volna. Talán vártad is kicsit? Feladtad volna? Gemma Jenkins feladta az egészet? Azt nem lehet… Nem lehetett itt a vége, Gemma…

Pedig groteszt módon hirtelen túlságosan is kapaszkodtál ebbe az alakba előtted, akit még sohasem láttál és szinte könyörögve néztél rá, hogy oldja meg a te problémáidat. Hogy végre ne neked kelljen mindenki mással foglalkozni, végre lehetett volna valaki, aki neked segített. De az alak nem segítséget nyújtott. Nem megnyugvást hozott. Nem feloldozást. Igazságot. Ítéletet. Átkot. Talán végzetet is. Mindenesetre az biztos volt, hogy minden egyes szava tüskés korbácsütésként érte a testedet, s ami eddig is sajgott, most tüzesen izzott fel a testedben, Gemma. Tépte, szaggatta a testedet, míg nem egy olyan pont nem volt benned, ami ne fájt, ne vérzett volna. Tested teljes remegése elárult, Gemma. Elárult, hogy bár eddig igyekeztél erős maradni, a szavak, azok a tőrdöfések, méreganyagok, ütések, tépések lefejtették bőrödet, megmérgezték a testedet, beivódtak a csontjaidba és nem maradt semmi más. Hiába takarta testedet a fekete ruha, alatta a tested is elüszkösödve omlott volna össze.

Végülis te is így omlottál a karjaiba, Gemma. Kapaszkodtál az alkarjaiba, de így sem tudtad megtartani magadat, így az első mondatai után remegve hullottál elé. Megadtad magad. Ennyi volt. Az övé voltál, azt tehetett veled, amit csak akart. Érezted a hideg talajt a magad alatt, előtted mintha a lába lett volna, ahogy a légszomjad nőtt.

- Tudom… Régóta kísértenek ezek… És fognak is. De az átok nem erősebb, mint a Jenkins-eskü. Amíg az él, mindannyian saját átkaink rabjai vagyunk. És leszünk is – nyögted ki a szavakat nehezen, Gemma. Nem mintha várt volna magyarázatot. Nem mintha várt volna kifogást. Akármennyire is szoborszerűen állt előtted, mint maga az utolsó ítéletet hozó, fekete angyal, nem várt tőled semmit, ezt érezted. Nem ezért volt itt és szavaid legfeljebb saját magadnak nyújtottak komfortot, más hatása nem volt. Egy fojtogatóan néma pillanatig nem történt semmi. Aztán először mintha finom cirógatás érte volna a karodat, máris nem fáztál annyira, kevéssé érezted a hideg földet magad alatt, ahogy az alak mintha felnyalábolt volna a földről. Mintha végre te lehettél volna a gyámoltalan kisgyerek, akit megvigasztaltak. Mintha a hajadat érte volna a simogatás, miközben megszólalt életed legszebb éneke. Gyönyörű volt, szívettépő és még jobban megremegtél tőle, ahogy libabőrős lettél a fantasztikus élménytől. Egy szavad nem volt, bennszakadt még a levegőd is, nehogy véletlen megzavard a művészt, látásod is homályosult kicsit. Nem értetted, mit énekelt, de nem is kellett. Érezted. Ez volt az igazi művészet, nem igaz? Tökéletesen tudta átadni az egészet, lényed pedig ugyanannyira beleremegett, mint a tested: észre sem vetted, hogy kibuggyantak az első könnycseppeid, s néma sírásoddal koronáztad meg ezt a művet. Hagytad, hogy az ártatlan, gyermeteg Gemma átvegye az irányítást és a maradék ellenállásod is elmúlt, ahogy hozzábújtál, amíg magához ölelt és finoman simogatott az éneke közbe, s halk sírásoddal éltetted, ünnepelted meg az átkát és az ajándékát is.

Aztán egyszer csak vége lett a dalnak, s a csönd még mélyebbre hatott, mint előtte valaha. Nehezen vetted a levegőt, Gemma, ahogy a könnyeid is lassacskán elapadtak, mintha a dal lett volna a forrása. Ahogy kinyitottad a szemedet, láttad a lábát, hátrált pár lépést, s felpillantottál. A Hírnök rád nézett még egyszer, utoljára, tekintetéből semmit nem tudtál kiolvasni már, ahogy arra sem volt időd, hogy megköszönd az előbbit. Hirtelen erősebb mozgást érzékeltél a perifériádon, de már nem tudtál reagálni rá: egy csapat néma varjú jelent meg, körbevették az alakot, hogy mikor szétröppentek, akkor magukkal vigyék a Hírnököt is. Egyedül maradtál. Megint. Mint mindig.

- Ne hagyj egyedül… - suttogtad remegve és nem tudtál felkelni, ahogy gondolataid összekuszálódtak, s többé már nem tudtad megmondani, mi hamis és mi a valóság. Azt sem tudtad, hogy végül az álom szállt-e le rád vagy csak a feketeség homályosította el látásod, hogy végül eszméletlen állapotba kerülj. Mindenesetre még sötétben tértél magadhoz az erdő mélyén feküdve. Egyedül. Nem ölelt és ringatott senki. Most hogy jobban belegondoltál, az előbbi kedves vigasztalás lehet, meg sem történt. A cirógatás a karodon talán csak a szél volt, majd fejeden talán csak a férfi talárja, a hideget talán csak a puha avar fogta fel, és talán az éneket is csak képzelted. Vagy mind valós lett volna? Nem tudtad… Talán az egész jelenet nem volt valós, de ebben nem hittél, Gemma. Szavai valóságosak voltak, beléd ivódtak és csontjaid üres teréből rezonáltak, visszhangoztak vissza nap, mint nap, hogy emlékeztessenek arra a rengeteg szörnyűségre, amit tettél. És többet nem tudtad, hogy melyik lett volna a nagyobb átok: hogy ha aznap este magával ragadta volna a lelkedet, ezzel feloldozást nyerve neked vagy az, hogy elmondta ezeket, szavait örökre hozzád láncolva, majd magadra hagyott szenvedni, ezzel esetlegesen újabb esélyt adva neked, ha kívántál élni vele.

Tudtad, hogy a Varjak Hírnöke valóságos volt. Te pedig félted őt, Gemma. Biztos voltál abban, hogy átka után súlya volt a cselekedeteidnek. Talán nem figyelt téged, talán nem járt a nyomodban figyelő szemeivel, de biztos voltál abban, hogy tartozol azért, hogy az átok inkább később, mint előbb teljesen elnyeljen, mint aznap este a rengeteg. Ám mivel a Jenkins-eskü is kötött, nem tudtad teljesíteni kérését, így más módon próbáltál kedvére tenni, hogy elkerüld a fejedben élő büntetést: az első egy hónapban minden éjszaka kimentél az erdőbe, hogy ételt vigyél neki, mint valami balga áldozatot. Aztán ez csökkent heti két alkalomra, végül hetente egyszer mentél ki egy hosszabb sétára. De egy alkalmat leszámítva azóta nem találkoztál a Varjak Hírnökével. Talán mintha a varjak között néha-néha egynek értelmesebb lett volna a tekintete. Talán mintha az erdő fái között megvillanni látszott volna egy-egy fény. Talán mintha néha-néha mégis hallani vélted volna azt a gyönyörű tenort, amit aznap éjjel. De soha többet nem jött el hozzád. Se megátkozni. Se megvigasztalni. Se elringatni. Se magával vinni egy más országba.

Nagyon köszönöm a játékot!

A játéktér szabad!

[- Essünk túl rajta, jóember, mondja, hogy mi a mennykő a lényeg, aztán hagyjon minket szarban taposni. Majd szétvet a tettvágy.]

le fuck

bad beat

Kinek: Gemma Jenkins

TW: trágárság • pajzánkodás • Nate bullshit

Szarlapátolás, mi? Hogy a faszomba jut eszébe bármely épelméjű rohadéknak, hogy épp Nathaniel Nox fog majd készségesen SZART LAPÁTOLNI? Nem a büntetőmunkával van bajom, hol nem szarom le, ebből állt az Ilvermornyban eltöltött éveim legalább fele, gondoskodtam róla, hogy minden tanár jól ismerje a nevet, ami uralni fogja a kibaszott jövőt. Nem mondom, a hírnév felé vezető utat itt se függesztettem fel, nem ez az első rodeóm, ahogy valószínűleg az utolsó se, de rohadtul van egy határ, amit most kurvára átléptek és megesküszöm, hogy kibaszottul meg fogja bánni, még úgy is, hogy egy kurva lapátot se fogok megfogni ma délután. Ezek a kezek átverésre, megtévesztésre és leginkább örömszerzésre lettek kitalálva, nem SZART LAPÁTOLNI BASSZA MEG!
Mondanám, hogy legalább a társaság elmegy és más körülmények között így is lenne, már igen mély ismereteim vannak az anatómiáját illetően. Hallottam a kéjes sikolyát, nem is volt kérdés bassza meg, mégis csak én basztam meg. Szarom is le, hogy ki járt még benne előttem, felőlem tovább is adom a stafétát, ha a kurva mugliknál így működik. Mondjuk bevallom, tény, hogy bakancslistás volt már, hogy egy mocskos sárvérűbe élvezzek, kíváncsi voltam, hogy ad-e ez a fajta perverzió bármi pluszt az egész akcióhoz, de nem mondanám, hogy annyira epekednék az ismétlésért. Csak egy pipa azon a faszom listán. Másra vágyom és ezt a rohadt űrt képtelen más punci kitölteni, bár én kurvára próbálkozom. Szóval más körülmények között esetleg… de mi a faszomért kell égetnem magam egy szakadt sárvérűvel napközben, nyilvánosan, kötelező jelleggel? Faszom a bürokráciába.
De nem lennék önmagam, ha nem adnám meg ennek is a módját. Kurvára pozitív ember lévén természetesen a kibaszott napfényes oldalát nézem most is, hát még soha nem öltöztem cowboynak, aztán hol lenne jobb alkalom rá? Nem mintha rendelkeznék erre alkalmas, szarlapátoló öltözékkel és már elnézést, de kurvára senki sem várhatja el, hogy ehhez a saját ruháimat mocskoljam be. Mily szerencse, hogy a vérbeli texasi kopó a legjobb haverom és szobatársam egyben! Vigyorogva pillantok le a csizmára, amire még sarkantyút is bűvöltem és úgy csillog bassza meg, mint a frissen széttört okkami tojás. Lenyúltam a rojtos, sárkánybőr nadrágját, hozzáillő mellénnyel és nem lenne teljes a szett a kockás ing és a kibaszott kalap nélkül. Kurvára meglepő módon, meglehetősen elégedett vagyok magammal, aztán Orville pajtást majd kiengesztelem a szaros szerelés végett. Tesók között ez már ugyan bocsánatos bűn.
A cigi lóg a számban, ahogy megérkezek, természetesen stílusosan késve. Csikkek jelzik az utam idefele, a mostanit is elpöccintem már most, legalább biztosan nem fogok eltévedni kifele menet, mi ez, ha nem bölcs előre gondolkodás? Egyből kiszúrom Jenkinst meg a nagy melákot és ahogy lépek feléjük kettőt, megcsap a mutáns giliszták undorító bűze. Valaki ezért kurvára fizetni fog még.
- Essünk túl rajta, jóember, mondja, hogy mi a mennykő a lényeg, aztán hagyjon minket szarban taposni. Majd szétvet a tettvágy. - Mondom jó erős tájszólással, majd ujjaim közé csípem a kalapom szegélyét és végighúzom a karimáján. Nekem kurvára ne mondja senki, hogy nem tanultam semmit a legjobb haveromtól. Közben Jenkins mellé lépek, oldalamat a fa törzsének döntöm és úgy teszek, mint aki rohadtul figyel az óriásszerzet dörmögésére.
- Sokat vártál? Mondjuk mindegy, rám mindig megéri - mondom halkan neki, közben szétterül a vigyor a képemen. - Jól áll neked ez a hely, olyan otthonosnak hat neked. Azt még nem tudom, hogy a szag belőled vagy azokból a démonfajzatokból származik, de elhiszem, ha majd rájuk fogod. - Röhögök halkan, majd ahogy végre magunk maradunk, újabb szálat dugok a pofámba, de ma egész jó lábbal keltem, a dobozt a kis sárvérű felé is odanyújtom.
- Gyerünk, Jenkins, mutasd meg a fényűzéshez szokott amcsinak, hogyan csinálja ezt egy vérbeli profi. - Balomban meglengetem a pálcám, mintha lasszó lenne a kezemben és a kibaszott giliszták felé lendítem, véletlen egy szikra is kipattan a végéből és a démonférgek közé pottyan. Röhögök a nyomorultakon, majd Jenkinsre pillantok és vonakodva, de megadom neki az esélyt, hogy egész jól fogok szórakozni.

[Nathaniel Nox]

 

Detention alone... is so fucking boring

Detention with someone else

Now that's when the fun really starts!

Címzett: Nathaniel Nox

2006. április 22., késő délután

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, szexuális utalások, enyhe szégyenítés

Már éppen nagyon elunnám magamat, mikor végre is hangokat hallok az egyik irányból, szóval odafordulok. Amint meglátom Noxot, úgy elfog a röhögőgörcs, hogy alig bírom visszatartani, inkább a fa és a szörnyek felé fordulva próbálok nem belefulladni a nyálamba és a testemet rángató nevetésbe. Tudom, hogy nagyon fontos neki az, hogyan néz ki, de komolyan gondolta, hogy cowboynak öltözik erre a jeles eseményre? Merlinre, hogy lehet valaki ennyire drámai? Teljesen kiégetett a srác már most és még csak meg sem szólalt. Nevetségesen néz ki. Mármint persze jól áll neki a szerelés, de nem ide, haló!

- Szerinted? Nem vagyok híres az időben érkezésről… Szerintem max tíz perce vagyok itt – gondolkodom, majd elfintorodom. – Hát, persze, Nate, első számú emberem vagy… - forgatom a szememet halkan kuncogva (hogy Hagrid hangja elnyomja) és erősen ironizálva. Ahogy folytatja, csak a fejemet csóválom. Nem mintha meghatna a beszólása, de azért egy pillanatra visszaemlékszem azokra az időkre, mikor tényleg abból álltak a délutánjaim, hogy a szemétben turkáltam, hátha találok valami ehetőt, miközben a gyomrom olyan görcsben állt az éhségtől, hogy voltak percek, mikor meg kellett állnom. Tényleg kurva büdös és girhes voltam akkor. – Ellentétben veled, akiről csak úgy sugárzik, hogy sosem volt még rajta ilyen szerkó. De nem baj, Nate, a csillogás átjön belőle, amire annyira vágysz, csak hordani nem tudod még, de ettől a kedvedért eltekintünk most, jó? – simítok végig az állán, majd megpaskolom az arcát. – Majd nagyon lelkes leszek végig és szarrá dicsérlek majd, milyen ügyesen felöltöztél megint, mert erre vágysz, nem? De azért legközelebb majd figyelj, hogy jobban a méreteidre szabd, mert a kishaverod egy szekrénynyivel szélesebb még, mint te – vigyorgok rá ártatlanul, ahogy bólintok Hagridnak. Egy kurva szót nem jegyeztem meg abból, amit mondott. Aztán magunkra hagy minket, én meg veszek egy szál cigit és miközben ignorálom újabb beszólását, gonoszan rávigyorgok és előreengedem.

- Jaj, már, Nox, te öltöztél cowboynak, akkor viselkedj is annak megfelelően! Mutasd meg a városban nevelkedett díszpicsának, hogyan is végzik az ilyen munkát a hozzáértők! – nyújtom felé a lapátot. Aztán pár perc múlva eszembe jut egy ötlet, ahogy nézem a cigijét. – Te hallod, Nate! Szerinted meg tudjuk azt csinálni, hogy ahogy azok a férgek tekeregnek, annyira ingereljük őket, hogy ahogy eldurran a farkuk… Nem, nem a tied, azt tudjuk, hogy meglepően gyorsan működik… Szóval ahogy kilőnek, úgy meg tudjuk gyújtani a ciginket is anélkül, hogy bajunk lenne? – dobom fel az ötletet, mert rettenetesen unalmas a rohadt hal szagban kakát lapátolni. – Aztán vigyázz, nehogy a nőstények a szettedet meglátva azonnal rád cuppanjanak a szívókájukkal! A hímektől nem kell félned, nem hiszem, hogy veszélyesnek ítélnének alapvetően! – nevetek fel, ahogy meglendítem a pálcámat, hogy a lapátom odébb tegyen egy adag szart, miközben én a kerítésnek támaszkodva szívom a kapott cigimet.

[- Ejnye kislány, állj be sorba, engem nem lehet csak így kisajátítani.]

le fuck

bad beat

Kinek: Gemma Jenkins

TW: trágárság • pajzánkodás • Nate bullshit

Mennyire geci undorítóak ezek a féregtaknyok, hát behalok - és itt csak félig gondolok Jenkinsre meg az igénytelen melákra. Meglepően jól tükrözik ezt a kastélynak nevezett romhalmazt is, meg úgy az egész kibaszott országot. Büdös, szürke, sótlan, csak olykor produkál valami látványosat, de aztán azt is kurva könnyen elfelejti az ember, mert nincs mögötte semmi tartalom. Legyen megbotránkoztató, legyen káprázatos, legyen bármilyen bassza meg, csak ne olyan, mint most. Nem csodálkozom, hogy az idősebbik Mr. Yaxley is dezertált, hát már rég kinyírtam volna magam, ha britnek lennék titulálva - bár rohadtul kár lenne értem, ezzel szerintem mindenki egyetért. Kezdem megérteni Maddock drámai húzását is, bár nyugodtan befejezhette volna a produkcióját, dehát az se sokkal különb, mint ezek a szargurigák. Csak épp nem büdös.
- Ejnye kislány, állj be sorba, engem nem lehet csak így kisajátítani. - Vigyorgok szélesen, ahogy lepillantok a törpére. Újra megcsap a kis gennybombák bűze és hiába csak most jöttem, meg szántam poénnak a beszólásom, már nehezen tudok elvonatkoztatni attól, hogy belőle is jöhet. Látom, hogy jár a szája, szavai talán mégis, ha félig jutnak el hozzám. Valahol tudom, hogy próbál szurkálni, de mit tehetnék, ha annyira amatőr, hogy meg se érzem a szótőröket? Itt vagyok, Jenkins, tessék, tanulj a legjobbtól, majd később a nyomornegyedben eldicsekedhetsz vele, hogy ismertél, kegyes leszek, megengedem. Ha szépen kérsz, még autogramot is küldök, jegyeket nem fecsérelek rád, mert biztos vagyok benne, hogy sosem lesz elég galleonod, hogy kigyere egy előadásra. Hát süt róla a csóróság, talán valójában ez az a bűz, ami annyira ingerli az orrom. Ahogy hozzám ér, megrezzen a vigyorom, ám jó színész vagyok, nem húzódok el tőle. Egyszerre önt el a hányinger és a vágy és esküszöm viszketni kezd a kurva tököm. Faszért ér hozzám, adja át a kurva bolháit, bassza meg… Még egy rohadt illúziót se lőttem el és máris hallucinálok. Most az egyszer kurvára remélem, hogy csak hallucinálok. A faszomat…
Fél szemmel sandítok a melák felé, ahogy elfordul, majd azzal a lendülettel fordulok Jenkins felé és szegezem a fának. Közel hajolok hozzá, alkarom a fa törzsén támasztom meg és sötéten villan a tekintetem. - Ötleted sincs, Jenkins, hogy én mire vágyom - búgom a fülébe és bizony szépen eljátszadozom az érzékszerveivel, hogy legalább én szórakozhassak. Eltömítem az orrát az illatommal, felgyorsítom a szívverését és libabőrt idézek rajta, hogy pontosan azt a hatást érjem el, amit akarok. Viszont ellököm magam tőle, úgy gyújtok rá a cigarettára, ám az érzékeit ugyanúgy fogva tartom még egy kicsit. Vele ellentétben, én pontosan tudom, hogy mire vágyik; arra, amire én adok engedélyt. Fogalma sincs, hogy ki vagyok.
- Amúgy meg pontosan tudom, hogy nekem minden jól áll aranyom, nem csoda, hogy elpirultál. - Fújom ki a füstöt, majd rákacsintok egy félmosollyal és egy pillanatra kihagy egy ütemet a szíve - biztos vagyok benne, hogy így érzi, hát kurvára nincs hatalma az enyém felett.
Felröhögök a megjegyzésén, ezt az egyet talán még frappánsnak is találom. Fogom és fél kézzel támaszkodva a korláton, átlendülök felette, hogy az eddig makulátlan csizma a sárban dagonyázhasson. Ezért valaki még kurvára meg fog fizetni… Cuppan a talpa, ahogy lépek kettőt előre, majd undorodva inkább a korlátnak támaszkodok.
- Fogadás? A fogadásnak mindig tétje van, törpe. Mit vagy hajlandó feltenni? - Vigyorgok, már ismét lelkesen. Mikor mondtam én nemet egy fogadásra? Faszomat se érdekli, ha veszélyes, faszomat se érdekli, hogy szaros, csak az számít, hogy én nyerjek. Én vagyok Nathaniel kibaszott Nox, előjogom a győzelem, bármi áron. Végre van valami érdekes ebben a szarfészekben.
- Veled ellentétben, én nem megyek bizonyos szint alá. Azért megválogatom, hogy kibe merítem a farkam, bár elismerem, tévedések becsúszhatnak. - Pillantok rá és valahogy csak megállom, hogy megvakarjam a tököm. Alig várom, hogy lesikáljam magamról ezt a kurva helyet. Az pedig már most biztos, hogy be nem teszem újra a lábam ebbe a kivert faszú országba… már ha persze Lu és a többiek nem gondolják másképp. A jó véreb mindenhová követi az embereit… még a legnagyobb szarkupacba is.

[Nathaniel Nox]

 

Detention alone... is so fucking boring

Detention with someone else

Now that's when the fun really starts!

Címzett: Nathaniel Nox

2006. április 22., késő délután

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, szexuális utalások, enyhe szégyenítés, kábítószer említése

Egyébként kifejezetten előnyömnek látom ilyenkor, hogy a geci legalján nőttem fel nagyobb részben, mert hogy attól függetlenül, hogy baszott büdösek ezek a retkek, azért nem hat meg, ha a szarban kell kapirgálnom. Szerintem ez kifejezetten hasznos készség, mert kajak nem undorodom annyira ezektől – amit meg kell tenni, azt meg kell tenni. Ahogy itt ránézek Natere, csak úgy sugárzik belőle az undorodás. Elég nagy gátló tényező magával szemben, de hát ha fintorgó és kényes faszszopó akar lenni, én nem állok az útjába. Saját magát írja le.

- Azért ne essünk túlzásba, Nox… - mérem végig. – Lehet, nehezen fogja viselni a kis hiú lelked, de azért ennyire nem ragaszkodom a fényes társaságodhoz… - mondom neki vigyorogva. Persze azonnal kiszúrom, hogy megrezzen a vigyora érintésem után, hát még szélesebben kezdek vigyorogni. – Ejnye, Nate, amikor falhoz nyomva dugtál éppen, nem ezt a reakciót kaptam, hát, mindjárt elszomorodom! – csóválom a fejemet, de közelebb lépek. – Mi van, nem viseli jól a felsőbbrendű aranyvérű segged, hogy egy sárvérű hozzáért a te makulátlan, szennymentes arcodhoz? Ó, hát, nagyon sajnálom, hogy bemocskoltalak… - paskolom továbbra is az arcát. Igazából engem nem zavar, ha kinéznek, kurvára leszarom, ki mit gondol rólam, legalább könnyebb válogatnom a barátaimat, de az jobban szokta baszni a csőrömet, ha ezzel más is sérül, márpedig nem én voltam az egyedüli mugli születésű. – Vagy a többi sárvérű is azért sebesült meg, mert meg merte közelíteni a tökéletes lényeiteket? – folytatom azért kicsit összehúzott szemmel, de aztán már vigyorgok is újra. Mintha semmi nem történt volna.

A válaszreakciója azért meglep. Rettenetesen kellemetlenül ér az, hogy a fához szegez, pedig egy pár hónappal ezelőtt valószínűleg boldogan mentem volna bele a játékába. Most már azért ez sok volt. Ami ennél is ijesztőbb, hogy kurva jól csinálja. Azonnal eszembe jut Alistair és az, ahogy az asztalnak nyomott, ahogy a férfiassága a combomnál meredezett. S bár az is egy nárcisztikus fasz, ott legalább még volt alibim, hogy nem voltam kapcsolatban senkivel, szóval szívem joga volt felizgulni rá, még ha éppen magához is akart láncolni a helyi maffia vezére… Itt és most már nincsenek ilyen indokaim, én Connorral voltam együtt, nem is kívántam mást alapvetően csak és őt, mióta együtt vagyunk és ez most megrémít. Érzem a fantasztikus, drága parfümét, ami éppen megfelelő mennyiségben lett a bőrére permetezve. Ahogy érzem teste melegét, a búgását a fülemben, ahogy felém hajolt, testem önkéntelenül is mutatta azokat a jeleket, amikből egyértelmű volt: megint kurvára megkívántam ezt a méretes faszkalapot. Ami egy pillanatra mégis meghökkent és kizökkent, az a kacsintására adott reakcióm. Soha életemben nem voltam az a nagyon romantikus alkat, aki csak úgy elalél férfiaktól. Connie volt az első, akinek sikerült olyan reakciókat produkálnia bennem, amik emlékeztettek egy tinédzser normális válaszára, ha tetszett neki valaki. Na, de neki sem az első pillantása után jöttek ezek és pláne nem egy Nate-féle puttó fasznak fogok így reagálni! Szóval legalább sikerül kizökkennem.

- Mondd csak, mennyire kell gecire alja embernek lennie valakinek ahhoz, hogy szétkúrja a fél iskolát, miközben néha a menyasszonya vaginájában is turkál? – nézek rá, még mindig kicsit zihálok, ahogy a szívem hevesen ver és próbálom leállítani a testem jelzéseit arra, hogy most akarja, hogy az előttem álló srác kielégítse. Undorító voltam… - Te gondolod magadat makulátlan aranyvérűnek, miközben a körülötted lévőket gyalázod minden szavaddal és cselekedettel, közben a barátaidnak vagy a menyasszonyodnak nevezed őket… Én elgondolkodnék, hogy valóban megéri-e a külső csillogás, miközben a belsőd rohad, Nox… - mondom, majd végre-valahára már nem akarják feladni a lábaim a tartásomat, szóval megközelítem. – És hidd el, pontosan tudom, miről beszélek, mert én is ugyanezt csinálom… - suttogom még hidegen mosolyogva, majd intek a pálcámmal, hogy újabb adag nagy szar kerüljön oda, ahova gondolom, hogy Hagrid szeretné, hogy kerüljön. Alapállapotban egyébként kurvára élném, ha fogadnánk és szórakoznánk, de az előbbi kis jelenete annyira megborított, hogy a bőröm bizsereg, hogy fussak el előle. Kurva szarul érzem magamat és nem tudom nem Connie arcát látni a szemem sarkából állandóan. Konkrétan úgy érzem, mintha megcsaltam volna az előbb és ez egyszerre ijesztett meg és undorodtam magamtól. Faszom…

- Akar a faszom fogadni, csak gondoltam, elütjük az időt, amíg a kaka lapátolódik… - forgatom a szememet, mert semmilyen formában nem akartan Natehez jelen pillanatban kötődni, még fogadással sem. Azért én megpróbálom a kis tervemet, de túl hamar elsüti azt az állat, szóval leég az egész cigi a picsába, én is csak az utolsó pillanatban ugrom el, hála a fogós reflexeimnek. Aztán ahogy folytatja, csak laposan pislogok rá. – Milyen szerencse, hogy nem kell kétszer elkövetned ugyanazt a tévedést, bár amennyire a farkad irányít, kinézném belőled… Kurvára sajnálom a menyasszonyodat ember… Mindenesetre ha még egyszer megpróbálsz hozzám érni, nagy bajok lesznek, kiskomám, világos voltam? – nézek rá hidegen, ahogy megint intek, hogy lapátolódjon a kaka, szerencsére már a felénél túlvagyunk, nem kell sokat vele lennem már. Egyszerűen képtelen vagyok kitörölni Connor fejét, rettenetesen bűntudatom van és alig várom, hogy beszedjek valami tabit, ami enyhíti majd ezt az állapotot, addig meg valahogy elviselem ezt a teátrális és zaklató faszt…

[- Nem tudom mi a faszomról beszélsz.]

le fuck

bad beat

Kinek: Gemma Jenkins

TW: trágárság • megalázás • pajzánkodás • Nate bullshit

Fú, Jenkins, te eddig is ilyen baszott idegesítő voltál vagy csak engem tisztelsz meg vele a fosgiliszták között? Vagy nekik szól a műsor, ha már ilyen társasághoz vagy szokva? Értem én, a te segged mocskos kartonpapírhoz, patkányokhoz és csótányokhoz szokott, ízlést a kukából szedegettél össze, amire másnak már nem volt szüksége. Az egész lényed penésztől rohad és mindennek, ami a kurva szádon kijön, dögszaga van. Jártatod azt a mocskos pofádat, ami akkora bassza meg, hogy a farkam keresztbe beleférne -kiemelném, hogy természetesen bőven meg vagyok áldva méretileg is- és mellé kényes picsaként elvárod, hogy ne verjem be azt az undorító képedet, mert a kosz és szarréteg alatt, amit évek alatt magadra halmoztál, nő vagy. Kibaszott nagy szerencséd, hogy úriember vagyok és ha minimálisan is, de akadnak elveim. Sajnos az egyik az, hogy nőt nem verek. De ha így folytatod, te leszel az, aki a kivételt fogja képezni.
De az előadás közepén nincs helye az érzéseknek. Jó színész vagyok, mit jó, a kibaszott legjobb, így csak mosolyogva hagyom, hogy a sárvérű nyelveddel gyalázz, hagyom azt is, hogy hozzámérj, de tudd, hogy épp azt képzelem el, ahogy megragadom a csuklód, satuba vonom a nyeszlett karod, míg meg nem hallom azt az édes reccsenést és a sikolyod. Te nem Ő vagy, neked nincs jogod, hogy szabadon járkálj rajtam, kurvára én diktálok, addig megyünk, ameddig én jól érzem magam, a te nyomorult örömöd nem érdekel. Akkor se érdekelt, mikor a falnak nyomtalak, épp csak akkora ribanc vagy, hogy pontosan tudta már a szétkúrt tested, hogy mikor kell utat engednie a gyönyörnek, hogy neki is jusson egy csepp belőle.
- Nem tudom mi a faszomról beszélsz. - Kiül az értetlenség is az arcomra. Azt hiszed, hogy olyan rohadt okos vagy, mi? Hogy pontosan érted mi miért történik, hogy előhúzhatod a rasszista kártyát azért, mert muglik kéretlen kölyke vagy? De elárulom, hogy ez kurvára nem Amerika és te kurvára nem vagy fekete. Jogaid velem szemben pedig sose voltak. Mégis csukva tartom az elmém, bár nem nézem ki belőled, hogy képes lennél belém látni. Nem én voltam az, aki a gyengélkedőre juttatta a rinyáló sárvérűeket, bár tény, hogy rohadtul bosszant, hogy kihagytak a buliból. Ezért is sikerült annyira szarra.
Élvezettel falom a kétségbeesésed és az undort, amiben végre ketten osztozunk irántad. Felvillanyoz a hatalom, amivel a játékszeremmé aljasodsz. Látom a tekintetedben, hogy nem érted, de látom azt is, ahogy magadévá fogadod a szimptómákat, amiket én erőszakolok rád. Ilyenkor sose értem, hogy mi a faszért nyúlok egyéb droghoz, mikor ezt az ellenállhatatlan érzést semmi más nem képes előidézni. Nehéz megállnom, hogy többet adjak és vegyek el, látni akarom a vergődésed, látni akarom, ahogy a szarban fetrengsz, ahogy próbálod levakarni magadról a tested rázó, hullámokban érkező gyönyört, amit pontosan tudsz, hogy bűnből fakad, de mégsem fogható semmihez. Képes lennék rá. Megtehetném. Összetörhetnélek. Én mégis magadra hagylak és nehezen ugyan, de levegőhöz juttatlak. Le kell vezetnem majd valakiben ezt a kibaszott vágyat.
Ahogy újra kinyitod a kurva pofád. máris megbánom, hogy nem döngöltelek a földbe. Sötéten villan a tekintetem, de mégis önuralmat gyakorlok. Mélyet szívok a szálból, szabad kezemmel a korlátot markolom, nehogy véletlen a gyönge nyakadat szorítsam helyette. Nagyon veszélyes játékot játszol, te kis szarkupac. Most már biztos, hogy ezért az egy numeráért bocsánattal tartozom Elsienek. Nem alacsonyítom magam le ennyire még egyszer, az biztos. - Milyen rohadt nagy pofád van, a termetedhez képest. Ezzel kompenzálsz? Gyakorolhatnád még, elég szarul megy. - Vigyorodom el, bár jókedv nincs a gesztus mögött. Elpöccintem a még parázsló csikket, egyenesen az egyik féregre, aki ettől el is durran. - Gondolom jómodorra nem tanítanak a csatornákban. De ne aggódj, nem veszem magamra. Értem én, hogy rosszul érint, hogy még mindig engem kívánsz. Sajnálom, hogy a kis bajnokod nem tud rendesen kielégíteni, de ez a hajó már elúszott. De ha könyörögsz, talán megenyhül rajtad a szívem. - Újabb szálra gyújtok rá és elégedetten fújom ki a füstöt. Kurva nagy szerencse, hogy nem vagyok olyan, mint Lu. Szemrebbenés nélkül alacsonyodok le a te szintedre és ha kell, lejjebb is megyek. Ismerem a fertőt, Jenkins, tudok gerinctelennek lenni. Vegas se csak a csillogásból áll, bébi.
- Elég szánalmasan festesz - Jegyzem meg, ahogy bepróbálkozik a durrogó kis faroknál. A fogadás adja meg a kellő pikantériát a faszságokhoz, nélküle… pontosan olyan kellemetlen és sajnálatra méltó, mint amilyen te vagy, Jenkins. Viszont a következő kis lagymatag fenyegetőzésed elhozza a kívánt fűszert. Felteszem mentegetőzve a kezeim, majd ahogy elfordulsz tőlem, szépen elrejtem előled az érkezésem. Mögéd lépek, az állad alá csúsztatom a kezem, hogy enyhén hátrafeszíthessem a fejed és a füledhez hajolok, míg a másik kezem a csípődről az ágyékod felé csúsztatom. - Akkor mi lesz? - búgom, majd újra felpezsdítem a véred. De azonnal hátrébb lépek párat, mielőtt bármi meggondolatlannal próbálkoznál. Készen állsz a fináléra, Jenkins? Szerintem kurvára nem.
Ahogy felém fordulnál, hátam mögött, az egyik fánál megláthatod álmaid kibaszott lovagját, a Roxfort kripli bajnokát. Arca csalódottságot tükröz feléd, majd a fejét rázza lemondóan és eltűnik a fa mögött. Veled ellentétben, én tényleg kiismertelek, Jenkins, elmondom a forgatókönyvet. Valószínűleg még nekem vágsz valami rendkívül fenyegetőnek szánt szánalmas szart, majd a szívszerelmed után rohansz, talán szánalmasan utána is kiáltasz. Én pedig elégedetten az egyik fa tövében fogom kivárni, hogy a melák fasz visszaérjen, a szeme majd azt hazudja neki, hogy rohadtul végeztem a feladattal és boldogan távozok a végén, cigarettával a számban.
És a közönség tapsviharban tör ki! A csokrokat és perverz kis ajándékokat a Wampus hálóban fogadom.

[Nathaniel Nox]

 

Detention alone... is so fucking boring

Detention with someone else

Now that's when the fun really starts!

Címzett: Nathaniel Nox

2006. április 22., késő délután

TW: nyers nyelvezet, káromkodás, szexuális utalások, enyhe szégyenítés

Tudod, Nate, nyugodtan nézhetsz rám így, kicsit sem tud meghatni a becsmérlő tekinteted. Igazad van, a szarban nőttem fel és jobban ismerem, hogyan kell megkülönböztetni egyes kukák tartalmát, mint hogy melyik fiszem-faszom villával mit kell enni. Azt is megadom neked, hogy volt idő, mikor ez kicseszettül zavart. Hát, öregem, annak már gecire vége volt! Lehet, hogy téged frusztrál, hogy otthonról hozott bűz facsarja az orrodat, de én rendkívül sok készséget és tudást felhalmoztam így. Te nagyon jó előadó vagy, Nox, ezt nem tagadom. De az előadásaid után mi marad, hm? Van bármi a fényes külsőd, a széles mosolyod és szórakoztatónak gondolt hangnemed mögött? Én legalább úgy teszek, mint aki próbálkozik fenntartani a látszatát ennek, legalább pár ember miatt. De ha valaki egész életében megjátssza magát, honnan tudja megkülönböztetni, mi az igazi és mi a hamis?

Ha zavarok, akkor gyere nekem. Jobban ismerem az erőszakot és a fájdalmat, mint gondolnád. Nem félek a magadfajtától, Nathaniel… Nálad sokkal rosszabbakkal van otthon dolgom, beléd legalább minimális normák szorultak, még ha jól titkolod is. Ha azt hiszed, hogy attól tartok, hogy megütne egy fiú… Pff, gyere, üss meg! Mutasd meg, mennyire is tudsz lealacsonyodni egy sárvérű guberáló szintjére!

- Én meg végképp nem! – rántom meg a vállam, aztán el is engedem a témát, mielőtt felém hajolna. Gyűlölöm az érzést és őt is, hogy képes még megmozgatni. Tényleg elgondolkodom azon, hogy akkor most ez mi. Eddig tényleg kétséget kizáróan Connort akartam minden ilyen helyzetben, pedig én aztán sok emberrel szexeltem már… Az elmúlt pár hónapban csak ő járt a fejemben és teljesen jó volt ez így. Erre itt ez az utolsó szarházi, rám néz, rám mosolyog és kész is?! Faszért izgulok fel egy ekkora parasztra? Ennek nem így kéne lennie, haló! Ez most azt jelenti, hogy megcsaltam a barátomat? Vagy mi a picsa van már?! Rohadtul nem akarok olyan lenni, mint ez a tapló előttem, én aztán nem fogok kúrogatni random arcokkal, én csak Conniera vágyom és KÉSZ. Aztán nagyjából össze is tudom magamat szedni, bár azért a lófasznak is van vége.

- Sajnálom, hogy nem nyerte el a tetszésedet, majd még gyakorlok… - forgatom meg a szememet ironizálva, igazából kurvára hidegen hagy, hogy mit gondol a beszólásomra, bár az kaján örömmel tölt el, hogy látom, hogy elsötétült a tekintete. – Sok mindenre tanítanak a csatornákban, Nox… - mondom titokzatosan és kissé sötéten és próbálok nem fintorogni meg szemet forgatni arra, hogy kívánnám. – Ó, nem kell izgulni, Connor teljesen jól kézben tartja a dolgokat… Ezek szerint ellentétben a kis menyasszonyoddal, különben nem rohannál punciról puncira – nézek rá lenézően. Kajak sajnálom a csajt… Hogy bírja ki ezzel, de komolyan! Szinte meg sem hallom, amit mond utána, csak újabb cigivel próbálkozom és másodjára sikerül is. Hát, én sem ma jöttem le a falvédőről.

Aztán ahogy felteszi a kezét, csak végig mérem, majd elfordulok és intek még egyet, hogy lapátolódjon a szar. Egyébként kifejezetten büszke vagyok arra, hogy a csatornában nevelkedve elég jók lettek a megérzéseim, szóval ezért lep meg kurvára, hogy ahogy hozzám ér, megint beindulok. Olyan kibaszott ideges leszek, hogy majdnem rátámadok valami átokkal és már emelem is a kezemet, mikor meglátom Connort. Látom a csalódottságát, látom a megbántottságát, látom, hogy elbasztam, látom, hogy elmegy. Talán érdemes volna utánamennem, de egyszerűen nem akarom megadni ennek a féregnek, hogy vergődni lásson még egyszer, meg talán észre sem vette még, hogy itt van. Connor meg már ígyis-úgyis besértődött rám, hátha addig kicsit lenyugszik és akkor majd jobban hallgat arra, amit összevakerolok neki. Hirtelen rettenetesen elfáradok, már csak mennék innen, mert rohadtul unom a társaságot is és ezt az egészet. Pedig azt hittem, fun lesz Natetel, de mindegy…

- Nézd, Nox, csak hogy egy kicsit félretegyük ezt a vicceskedést… - nézek rá komolyan. – Azt vágod, hogy minden egyes alkalommal, mikor hozzáérsz így valakihez, mikor felizgulsz vagy éhesen nézel egy másik tagra, hogy a saját örödömödet kielégítsd, azzal a nődben erősíted az önbizalomhiányt és azt, hogy nem elég? Nézz már rá ember, állandóan feszeng és idegeskedik, aztán olyan vékony, hogy csoda, hogy össze nem esik! Most én nem tudom, hogy csak szórakozol-e vele vagy mi a fasz van, de ha egy csepp jó érzésed is van felé, ne legyél már ekkora paraszt, de komolyan! Neked hogy esne, ha állandóan máson legeltetné két szép szemét, hm? A többiről nem is beszélve... – ciccegek. – És vágom, hogy szupercsúcsnak érzed magad, de ezzel a viselkedéssel kurva lentre teszed magad. Ha mindig a saját örömöd az első egy kapcsolatban, az nem sokáig fog működni vagy legalábbis ez kurva toxikus, az biztos, szóval ha kicsit is fontos neked a csaj, esetleg figyelembe vehetnéd az ő érzéseit is, te nárcisztikus fasz! – mondom fejcsóválva, majd a monológ végén elhátrálok. Azért álltam ilyen közel, hogy a kezem finom mozgását ne lássa, s amíg toltam a szent beszédemet – ami majdnem biztosan nem fogja meghatni -, addig reptettem egy jó adag, még jó nedves kakásszart felé, majd egy hirtelen mozdulattal elhúzódik az inge és az egész beleborul az ing és a háta közé. Gyorsan hátrálok előle, ahogy a gonosz vigyor szétterül az arcomon, majd a pillanatnyi zavarát kihasználva lendítem a következőt – egyenesen az arcába placcsantva azt. Én legalább kurva jól szórakozom, de persze készen állok a támadására, igyekszem eliszkolni, amíg tudok, úgyhogy nagyon gyorsan igyekszem kiélvezni a látványát… - Egy élmény volt, Nathaniel! Majd ismételjük meg valamikor! – nevetek még valahonnan a távolból, miközben próbálok nem arra gondolni, hogy Connienak mennyire csalódott arca volt és hogy vajon ez az egész most megpecsételte-e a kapcsolatunkat vagy sem…

Köszönöm szépen a játékot!