Egy igencsak ingerlékeny fafajta, mely a kastélytól valamivel délre található. Akkor ültették, amikor az egykori Remus Lupin professzor a Roxfort tanulója lett. A gyökereinél található a Roxmortsba vezető egyik titkos alagút bejárata. A fát megközelíteni eléggé életveszélyes.

[Mandragórafüggők Gyülekezete]

Mandragórafüggők Gyülekezete

@mandragóra-squad   ❁ 2005. szeptember 24. szombat

Pedig csak viccnek indult az egész, amikor az egyik este azon lelkesedtem Daphnénak, hogy milyen jó is az, hogy végre igazán találtam itt olyanokat, akiket legalább látszólag, de annyira érdekelnek a növénykék, mint engem, és hogy akkor már ennek margójára igazán megalapíthatnánk a mandragórafüggők gyülekezetét. Persze valódi mandragórafüggőségről szó sincs, mert a mandragórákra nem lehet csak úgy ráfüggenni, milyen aranyosan butuska feltételezés! Ellentétben a peyota kaktusszal, amiből odahaza nekem is van egy pár darab. Nyilván nem azért, hogy valami furcsa szertartást műveljek vele, hanem egyszerűen csak imádom, hogy milyen bájosan kis duci és kerek formát vesznek fel. Olyanok, mintha egy kiscica talpának lennének az apró kis párnácskái, nem?
De aztán csak vettem a fáradtságot, hogy tényleg kiküldjem azokat a meghívókat. Vagyis inkább Daphné, mert ő sokkal ügyesebb ezekben. Nem mondanám, hogy közelebbről ismerem ezeket a diáktársainkat, úgyhogy csak az alapján válogattam, amit gyógynövénytanon láttam, mert ilyen magasból (haha, tudom, vicces vagyok ma is) senki munkája nem kerüli el a tekintetem. Sajnos volt, aki nem mondott végleges választ, de azért nagyrészt úgy tűnt, hogy sikerült felkeltenem az érdeklődést, úgyhogy nem készítettem előre a kis ajándékomat nekik előre.
Tudom, hogy azt mondták, a fúriafűz közelébe ne menjünk, de ennyi herbológussal egy helyen mégis mi baj történhet? Közelről még amúgy sem láttam ezelőtt soha ezt a csodás fát. Állítólag az a titka, hogy ha egy ponton megérinted, akkor megdermed és egész kezes lesz. Kísért a gondolat, hogy megpróbáljam, de egyelőre csak meghagyom a panorámánk részeként a piknikünkhöz, amihez végre kivételesen naposabb időt kapunk a megszokott, szürke, skót köd helyett.
- Hát akkor… ’alihó! – bizonytalanul állok fel a kiterített, hatalmas pokróc mellett, amit természetesen teleszórtunk rengeteg, kényelmes párnával. A kihelyezett kosarakban némi harapnivaló várja a kis közösség tagjait. Főleg szendvicsek és sütemények, meg persze az elmaradhatatlan macaron, kiegészítve némi levendula és bodzaszörppel. Itt van minden, ami a tökéletes brunchhoz kell ezen a szombati reggelen. Remélem, hogy így gondolja a griffendéles lány is, aki mintha maga is… ételt hozott volna? És úgy tűnik, hogy a szőke, amerikai sráccal már ismerik is egymást, nagyszerű!
- Élodie Roethlisberger vagyok, Beauxbatons. És ez itt a mandragórafüggők gyülekezete. – nem mintha nem lenne egyértelmű a világoskék öltözékemből, amin önkéntelenül végig is mutatok, mialatt a jelenlévők felé magasodok. Jaj, ez borzalmasan megy nekem! Írnom kellett volna előre szöveget? Azt hiszem, azt nyugodtan kijelenthetem, hogy sosem leszek se szónok, se színész, nem megy ez nekem.
- Nincsenek nagy szabású terveim, csak arra gondoltam, ha már adott a lehetőség, hogy megismerjünk diákokat más iskolákból, miért ne ismerhetnénk meg olyanokat, akiknek ’asonló az érdeklődésük? Úgyhogy arra gondoltam, hogy mutatkozzunk be egymásnak, és meséljünk egymásnak egy kicsit arról, hogy miért is szeretjük a mandragórákat. Meg nem csak a mandragórákat persze, hanem bármit, ami fotoszintetizál. – de mégis, hát nem a mandragórák a legaranyosabbak? Kivéve tinédzser korban, akkor egy kicsit nehezebb velük, de azt vettem észre, hogy az mindig működik, ha berakom nekik a bátyám valamelyik kedvenc, zúzósabb zenéjét lemezről. Attól kitombolják magukat, aztán sokkal kezelhetőbbek lesznek utána.
- Akkor szerettem meg őket először, amikor véletlen puszta kézzel ’ozzáértem a sisakvirághoz elsőben, de nem marta meg a kezem. Na jó, egy picit csípett, de semmi bajom nem volt. A többi jött utána magától. Főleg a mérgesebb növényekkel foglalkozom, érdekesebbnek tartom őket, de nagyon szeretem a kaktuszokat is keresztezni. Nem kifejezetten a felhasználásuk miatt, csak jó velük foglalkozni. – azt hiszem, hogy sokat tudunk tanulni egymástól. Kissé idegesen keresem valamelyikük tekintetét, ami ezúttal épp egy sárga szegélyű, Roxfortos lányé, mert neki olyan barátságos feje van. Biztosan a növények is ezért szeretik.
- ’oztam nektek egy kis ajándékot is. Itt a Roxfortban nem tanítanak Földmágiát, és nálatok van? – fordulok a két amerikaihoz, Maddockhoz és Ishidához, mert nekem aztán dunsztom sincs erről. Tök nagy szívás volt egyébként ez az osztályozó vizsga úgy, hogy csak egyetlen hónapod volt rá. Életem legrosszabb augusztusa volt! Miért nem szóltak korábban, hogy már júliusban is tudjak készülni? Ez nem volt túl igazságos. Daphnénak pedig nálam is sokkal többet kellett tanulnia. - Ezt a földkeveréket én készítettem. A beteg növények földjébe keverjetek belőle egy picit, segíteni fog. – suhintok egyet a pálcámmal, mire egy kosár fedele a levegőbe emelkedik. Ezt követően kireptetek egy-egy, tenyérnyi méretű, gondosan elzárt szövetzsákot, és minden jelenlévőnek adok egyet belőle. Vissza is ülök utána a pokrócra, hogy átadjam a szót a következőnek; az órákon nincs alkalmunk tényleg megismerni egymást, az még sem ilyen. Nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy a többiek mit fognak majd bemutatni!

Következő reag várható ideje: 2025. 10. 15.

2005. szeptember 24., szombat

Mandragórafüggők Gyülekezete

Ma egy olyan nap volt, ami akár tökéletes is lehetett volna - szép volt az idő, először fogunk találkozni és beszélgetni a hozzánk hasonló növénykedvelő emberekkel, akiket meghívtunk ebbe a kis klubba, Élodie pedig rendkívül lelkes.
Nekem meg… még az ágyból kikelni is borzasztó erőfeszítésbe került reggel.
Ha nem lett volna ez a mostani program, komolyan fontolóra vettem volna, hogy egyszerűen csak a szobában maradok - nem azért, mert nem érdekel, egyszerűen csak… egyáltalán nem voltam most a legfelemelőbb társaság, és már csak az hiányzott volna, hogy elrontsam más kedvét és ezzel a napját is. Nem akartam, hogy bármelyikük is azt lássa, hogy valami nincs rendben.
Tudom, hogy Élodie megértette volna, ha esetleg nem megyek - de, még ha most nem is éreztem úgy, ez az egész nekem is fontos volt, nem csak neki. Ezenkívül… nem akartam cserben hagyni sem őt, sem ezt a pár másik embert, ha már elvittem nekik a szépen megírt meghívókat és egyébként készültünk rá és… tényleg vártam is ezt a találkozót.
Egyszerűen csak… nem, fogalmam sincs mitől volt ma… ma is… ilyen… rossz kedvem.
Szóval veszek egy mély levegőt, megcsinálom a hajam, a sminkem, próbálok úgy tenni, mint akinek van étvágya és vágyik emberek közé menni ahelyett, hogy inkább elbújna öt takaró alatt valami csendes sarokban, és aludna egész nap. Segítek összekészíteni a szörpöt, szendvicset és süteményeket a brunchhoz - legalább hasznosíthattam konyhai ismereteim és addig is elfoglalhattam magam valamivel. Je peux le faire. Ce n'est pas la première fois que ça arrive.
Követem Élodie-t a birtokon átvágva a Fúriafűzhöz, amit a kis piknik megtartásának helyéül választott - igazán remekül passzol a tematikához, bár természetesen nem merészkedünk túl közel hozzá. Még a többiek előtt érünk ide, szóval segítek elrendezni a pokrócot, a párnákat, a harapnivalókat és a frissítőket, meg mindent, nagyon elegánsan és esztétikusan - talán picit túlságosan is. Ha már mást alig tudok majd hozzátenni ehhez a naphoz, legalább lehetett minden nagyon szép. Örültem volna, ha Miguel is jön - azt mondta, nem fog, hogy nem érzi magát idevalónak, de… de azért reméltem hátha mégis meggondolja magát. Persze igazán nem lehetett okom panaszra, hiszen rengeteg időt töltöttünk együtt így is.
Ahogy megérkeznek a többiek, végül Rokuro és Élodie mellett foglalok helyet, és végignézve a társaságon úgy látom, hogy Annie ismeri Malachit, Almáról pedig tudom, hogy találkozott már Miguellel. Amíg Élodie beszél, igyekszem a lehető legmegnyugtatóbban mosolyogni rá, ha elkapom a tekintetét, mert tudom, hogy rettenetesen izgul szegény, pedig egyébként nagyon ügyes! Nekem legalább annyi előnyöm van, hogy már mindenkivel találkoztam a jelenlévők közül, és egytől-egyig kedvesnek tűntek már akkor is. Amikor visszaül mellém, bátorítóan megszorítom a kezét, majd felállok, hogy folytassam a sort. Sosem szerettem igazán a figyelem középpontjában lenni, nem is vágytam rá, de gyakoroltam eleget, hogy legalább látszólag összeszedettnek tűnjek közben.
-Sziasztok - nézek végig mindenkin egy szép mosollyal. Ez legalább megy, de miért ilyen nehéz most bármit is mondani? - Daphné vagyok, de velem igazából már mindenki találkozott. Engem Élodie - itt kedvesen ránézek. - húzott bele a dolgokba harmadévben. Meg a levendula mezők Provence-ben, azt hiszem - itt megállok egy pillanatra. Annyi mindenről szerettem volna még beszélni, hogy mennyire élveztem Élodie-val növényt átültetni, hogy nekem is egyre több kaktuszom lett otthon, a hortenziákról a kertben, hogy már nekem is volt saját mandragórám de… nem ment. - Most is ezt hoztam - bár nem ez volt az eredeti tervem, de ez legalább egy biztonságos téma volt, amihez bármikor tudtam nyúlni.
A pálcám segítségével Élodie kosarából én is mindenkinek lebegtetek 3-3 kicsi levendulás párnát, amivel szintén elkézműveskedtem a meghívók mellett. Az egyikben angol, a másikban amerikai, a harmadikban pedig Franciaországból származó szárított levendula van, illetve vannak nálam magok is mindhárom típusból, ha valaki el szeretné ültetni.
- 3 különböző fajta levendulát hoztam nektek. Érdekességük, hogy bár mindhárom országban termesztik - Amerikában Washington államban, Angliában pedig Mayfieldben, például - más-más fajtákat használnak és a különböző éghajlat például az… illatukon is érezhető, ha megszagoljátok őket. Fel tudjátok használni teába, sütibe, vagy - felmutatom a pici tasakokat a vetőmaggal, és adok is annak, aki kérne. - el is lehet ültetni. A párnák a tiétek természetesen. Ennyit… szerettem volna - fejezem be, természetesen még mindig mosolyogva, és bár nem beszéltem sokat, de mégis kimerültnek érzem most magam. Visszaülök a helyemre, és a többiekre figyelek, mert minden ellenére egyébként tényleg érdekel, hogy miről fognak beszélni.

Mandragórafüggők díszes Gyülekezete

Mikor Daphné kisasszony újfent tiszteletét teszi közvetlen környezetemben, már a közösen eltöltött tanórákat leszámítva, először önkéntelenül is emergál a fejemben a gondolat, miszerint talán velem szeretne újra időt tölteni. Végtelen örömömre szolgál, hogy már nem vagyok a látóterében, mikor a meghívó kibontásra kerül és annak ellenére, hogy maga az esemény üdítő és érdekes számomra, mosolyom mégis veszít szélességéből. Érthetetlen!
Azonban ez az idea már nem kering körülöttem, mire valóban elérkezik a találkozó napja. Nem szeretek különféle iskolai klubbokba tartozni, ahogyan az idioadaptációt sem feltétlenül tartom szükségesnek, szeretem azt hinni, hogy az ilyen dolgoknak némiképp felette állok, de most úgy érzem modortalanság és talán kifejezett veszteség is volna visszautasítani, hogy időt töltsek a hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel, illetőleg vessek egy pillantást a nemzetközi konkurenciára, hisz ezekszerint létezik ilyen.

A tematikához illő módon zöld kimonókabátot, sötétbarna inget és úgyszint zöld nadrágot vettem fel ezen eseményre, figyelve arra, hogy a zöldek árnyalata tökéletesen megegyezzen, ezenfelül egy kis növényt viszek magammal, amit egyelőre selyemlepellel letakarva szállítok a klubbdélután helyszínére. Egészen kellemesnek találom a Fúriafűz látványát, bár amennyiben magam választhattam volna meg, hogy hol töltsünk közösen időt, egészen biztosan a melegház mellett tettem volna le a voksom. Utólagosan megkövetem magam, hisz ez a növény valóban eklatán teremtménye a világnak.
Mielőtt helyet foglalnék, természetesen meghajolok a jelenlévők felé, akiket már vagy korábbról vagy látásból ismerek, Élodie kisasszonyról bár már sokat hallottam Daphnétól, valahogyan mindig oly alkalmatlannak találtam a pillanatot arra, hogy megszólítsam, holott igazán immenzis ifjúhölgynek találtam, bár ezt borzalmasan imbecillis volna hangosan is megjegyezni. Vannak azonban különböző dolgok, amik érdekelnének, például, hogy a mérete és génösszetétele hogyan befolyásolhatja bizonyos bájitalok és keverékek hatását, de ezt egyenesen horribilisan helytelen volna tőle csak így in medias res megérdeklődni, ám a kis beszéde azért elég informatív számomra. Nem értem, mitől ilyen zavart, bizonyára a nyilvános beszéd, ami engem egyáltalán nem intimidál, fáraszt csupán.

A kisasszony ajándékot meglepetten, érdeklődő arckifejezéssel fogadom, olyannyira örömet okoz, hogy mosolyogva biccentek felé, hiszen már alig várom, hogy kipróbálhassam bizonyára hasznomra lesz még. Ezután Daphné introdukciója következik, aki szokatlanul blazírtnak tűnik ezen a kellemes őszi reggelen, ez tapasztalataim szerint nem vall rá, de ahogyan Élodie kisasszonyt, úgy őt sem rohanhatom le mindenféle inadekvát kérdéseimmel, így nem tehetek mást, mint folytatom a sort a magam bemutatkozásával és az illatos párnácskát a kabátom zsebébe süllyesztem, minél közelebb az orromhoz.

-こんにちは！-hajolok meg az egybegyűltek előtt- aki még nem ismerne, a nevem Rokuro Ishida és egyetlen olyan momentumra sem emlékszem az életemből, mikor nem fitológiával foglalatoskodtam – talán ez egy némileg idiolátrikus kijelentés volt, de valóban mindig is kötődtem a növényekhez. Már kisdedként is kizárólag a japánkertben tudtam nyugodtan ejtőzni.
-A rendkívül benevolens hölgyekkel ellentétben én nem ajándékkal készültem, hanem szeretném prezentálni az egyik időszakos munkámat -ezt e pillanatot ki is használom arra, hogy fellebbentsem a literális értelembe vett leplet – bemutatom  a cseresznyevirág-mandragóra házasításom, mindezt pedig bonsai verzióban. Köszönöm a figyelmet!
A továbbiakban a növény fedetlen valójában megtekinthető, akár meg is érinthető fiatalkorának hála. Ezután visszahelyezkedem Daphné mellé, akinek mintegy perifériából igyekszem figyelni a mimikáját, emellett pedig a többiekre is igazán kíváncsi vagyok.

[Mandragórafüggők Gyülekezete]

Mandragórafüggők Gyülekezete

Füvesemberek

2005. szeptember 24.

külső | hangulat

Igazán meglepődtem mikor valaki a Beauxbatons kék egyenruhájában megszólított a folyosón. A nálam valamivel magasabb lány Daphnéként mutatkozott be és egy szépen megírt meghívót nyomott a kezembe, miközben tömören összefoglalta, hogy miért keresett meg. Mondanom sem kell, a szemem azonnal felcsillant, és az izgalmam csak nőtt, miután elolvastam a részleteket. Aznap végig széles mosollyal az arcomon közlekedtem a folyosókon, egyik óráról a másikra, de még este a klubhelyiségben sem lehetett elrontani a jókedvemet. Igazán felvillanyozott, hogy hasonló érdeklődésű emberekkel ismerkedhetek meg, ráadásul külföldi diákokkal is.
Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy mit vihetnék a találkozóra, tekintve, hogy a gyógynövények felhasználása terén a tudásom többnyire édesanyám tanításának köszönhető, a fákat mégis mindig közelebb éreztem a szívemhez. Végül több ötlet is eszembe jutott, de nem akartam túlzásba vinni a dolgot, ezért kiválasztottam azt, amelyikhez biztosan kéznél vannak az lapanyagok, és hozzáláttam a munkához.

· · ─ ·☀︎· ─ · ·

A meghívóban szereplő nap is eljött és én majdhogynem kireppentem az ágyból izgalmamban. Fülig érő szájjal állok neki a reggeli rutinomnak mielőtt ellenőrizném, hogy mindent elraktam-e amit vinni szeretnék. Hétvégén nem szokásom hordani az iskolai egyenruhát és ez alól a mai nap sem képez kivételt. Azért a nyakam közé kanyarítom a hugrabugos sálamat, hogy ezzel reprezentáljam hovatartozásom, majd felkapva a cuccaimat elindulok a megbeszélt helyre.
Bár a fúriafűz, mint helyszín igazán érdekes választás, főleg ha piknikezni akar az ember - én erre a tópartot megfelelőbbnek gondolom -, eszem ágában sincs mindezt szóvá tenni. Elvégre be kell vallani, egy növénykedvelőnek ez a fa valóban érdekfeszítő jelenség, amíg nem merészkedik túl közel hozzá.
Vidáman üdvözlök mindenkit mielőtt a táskámat lerakva magam mellé leülnék a leterített pokrócra. Figyelmem a magas szőke lányra irányul, miközben feláll és elkezd bemutatkozni. Azonnal felismerem attól az ominózus SVK óráról és igazán örülök, hogy most már Élodie néven emlegethetem a fejemben. Idegessége a dolgozat óta úgy tűnik nem igazán enyhült, de látszik, hogy mindent belead, így küldök felé egy biztató mosolyt, miközben hallgatom. A földkeveréknek, amit hozott nagyon örülök és gondolatban feljegyzem magamnak, hogy legkésőbb holnap próbáljam ki.
A körben a második Daphné, akin egyből észreveszek valami furcsát. A lehető legjobban igyekszem, hogy ne üljön ki az arcomra a dolog, miközben megfigyelem beszéd közben a viselkedését. Bár nagyon ügyesen palástolja a rossz kedvét, gyerekkorom óta valahogy mindig gyorsan megéreztem mások hangulatát. Természetesen nem szólok semmit, hiszen látszik, hogy nem akarja, hogy mások tudjanak a dologról és nem szeretném átlépni a határait. A levendulapárnáknak fantasztikus illata van és egy biccentéssel fogadom el őket, észben tartva, hogy a bemutatkozások után érdeklődjek a magokról is.
Következőnek a mellettem ülő srác áll fel és meghajolva Rokuroként mutatkozik be. Miközben beszél, a szemöldököm akaratlanul is összeugrik egy kicsit a szóhasználatán, ami nekem elég furának hat, de nem feltétlen a rossz értelemben. Egyszerűen csak értetlenül állok az előtt, hogy a mindenki számára érthető szavakat miért cserélte le olyanokra, hogy "fitológia" vagy "benevolens". Ellenben az arcom rögtön felragyok, ahogy felfedi a növényt amit hozott. Ámulattal telve nézem a bonsait és faimádó énem nehezen állja meg, hogy ne kezdje el kérdésekkel bombázni a fiút.
Viszont úgy veszem észre, hogy én jövök, ezért felállva körbenézek az egybegyűlteken.
- Helló mindenkinek! A nevem Alma Remington. - mosolygok rá vidáman az emberekre - Én édesanyám és az otthoni üvegházunk jóvoltából kicsi gyerekként kezdtem el megismerkedni a gyógynövényekkel. Mivel a fákat szeretem a legjobban, elsősorban a növények mindennapi felhasználása az erősségem, Ezért szerettem volna valahogy összehozni a kettőt.
Kiveszem a táskámból az összekészített törtfehér lenvászon zsákocskákat, amiket aztán a pálcám segítségével szétosztok. Mindegyikben vannak üvegcsékbe töltött szárított gyógyfüvek, amikre címkét kötöttem a növények nevével és hatásaival. Illetve mindenki kap tőlem egy makkot is.
- Az üvegcsék fel vannak cimkézve, azért gyorsan elmondom, hogy hársfalevél, nyírfalevél, erdei fenyő rügyek és fűzfakéreg található bennük. Mindnek megvan a maga haszna és fogyaszthatók teaként. A makk pedig az otthonom melletti erdőből van, ezt akár el is ültethetitek.
Végül egy utolsó pillantást vetek mindenkire, majd leülök és hagyom, hogy az utánam következő folytassa a bemutatkozást. Remélem tetszik nekik, amit hoztam és jó hasznát veszik majd. A makkot utólag kértem édesapámtól egy levélben, mert eszembe jutott, hogy milyen kellemes lehet, ha azt elültetve, majd évek múlva rápillantva a belőle nőtt tölgyfára, eszünkbe jut ez a tanév, mikor megismertük egymást.

· · ─ ·☀︎· ─ · ·

Csak így megjegzésként, ha valakit érdekelnének a gyógyfüvek hatásai:
Hársfa: virág; lázcsillapító és nyugtató hatású, megfázásra nagyon jó.
Nyírfa: levél; méregtelenítő; segíti a veséket.
Erdei fenyő: rügyek, fiatal hajtások; immunrendszer-erősítő; jó megfázásra és tisztítja a légutakat.
Fűzfa: kéreg; láz- és fájdalomcsillapító; hatóanyaga az Aszpirinban is megtalálható.
Fontos megjegyeznem, hogy nem vagyok szakember, az én szavam nem szent, ha ki akarod próbálni valamelyiket, előbb nézz utána alaposan a növénynek és annak felhasználásának!!

[D E A R M A N D R A K E C L U B]

D E A R   M A N D R A K E   C L U B


okay but… can we eat now?


☙──────✽──────❧

Nemet akartam mondani. Ott volt a nyelvem hegyén, már az ajkamon csüngött megformázva, már csak hangot kellett volna társítani az elhatározás mellé… nem ment. Tekintetem Daphné-ra villant, a várakozó szempárra, arra, ami annyira hasonlít Fuentesére, mégsem különbözhetne jobban tőle. Abban a pillanatban tudtam, hogy esélyem sincs visszakozni. Pedig bevallom, minden porcikám tiltakozott a meghívó tartalma ellen. A gyönyörűen díszített sorok fájdalmasan pulzáltak a koponyámban, emlékeztetve mindarra, amit elvettek tőlem. A növények iránti szeretetem nem más, mint édesanyám iránti rajongásom. Nem a gondozásuk az, ami leköt, hanem a vele töltött idő, a nyugalom, a törékeny minden rendben érzet, a meleg az arcomon, a megtörő és színekben pompázó napfény. A mosolya, az, ahogy lelkesen mesél az aktuális kedvencéről, az, ahogy a szoknyája redői között megbújnak az apró földrögök, az, ahogy piszkos csíkot húz az arcára és még közben is ragyog. Ő az, aki miatt elhittem, hogy van esélyem medimágussá válni, hogy lehet saját jövőm. Egy tollvonással tiporta össze ezt a naiv ábrándot Thaddeus… megint elragadtatom magam. Én öltem meg a saját álmaim.
Annie, te zökkentesz ki a borús gondolataim örvényéből és ezért jelenleg nem lehetek elég hálás. Mosolyogva fogadom a belém karoló ujjaid, úgy tartom a kezem, hogy kényelmes legyen számodra és ha nem lenne foglalt a balom, rá is fognék a kézfejedre. Helyette csak hallgatlak, szavaid elűzik belőlem a sötét fellegeket és mire a meghívóban feltüntetett helyszínre érünk, megkockáztatom, hogy már engem is mérsékelt izgatottság kerít hatalmába a kis összejövetel kapcsán.
Köszönök a már jelenlévőknek, Ishidának külön biccentek is, mielőtt valahol melletted foglalok helyet, Annie. Kellemes az idő, a szellő egyből felém tereli a jobbnál jobb illatokat és micsoda véletlen, hogy minden kéznyújtásnyira helyezkedik el tőlem. Megkordul a gyomrom és kissé zavartan pillantok oldalt, hogy bárki hallotta-e. Szerencsémre a főszervező kisasszony ezt az alkalmat találja a kezdésre, megmentve a törékeny méltóságom. Tekintetem a roppant magas lányra szegezem, kerülve a nyalánkságok hadát. Bevallom, a gondolataim elméláznak kissé, mégis sikerül tűpontosan visszaidéznem az elhangzottakat, minden résztvevőtől. Az ajándékokat minden alkalommal megköszönöm és egyre kínosabban érzem magam amiatt, hogy én nem ilyesmivel készültem. Eszembe jut a zsebemben lapuló bársonytasak és annak tartalma, ízét szinte a számban érzem, illata megtapad az orromban. Nagyot nyelek, ahogy elhessegetem és próbálok a saját kis közelgő előadásomra koncentrálni, miközben lehordom magam némán, amiért egyáltalán eszembe jutott droggal kínálni a jelenlévőket. Sosem lennék képes kiadni azt a kezeim közül… nincs szükségem segítségre.
Alma után Annie, rád pillantok, majd felállok, ahogy előttem mindenki más is. Nem idegen számomra a szereplés, bár sosem volt a kedvencem, könnyed mosollyal nyugtázom a tekinteteket.
- Sziasztok, Malachi Maddock vagyok és először is szeretném megköszönni a meghívást - pillantok a főszervező kisasszonyok felé - Csatlakoznék Alma történetéhez. Édesanyám egy rendkívül változatos növényekkel teli üvegházat tudhat magáénak, én pedig kiskorom óta szívesen szentelek időt arra, hogy a tudásom általa bővítsem. Az ő tiszteletére egy közösen létrehozott hibridet szeretnék számotokra prezentálni. - lehajolok, hogy az eddig lepel alatt megbújó cserepet felemeljem. Bevallom, a helyismeret hiányában és az időszűke miatt igen kevés lehetőségem volt bármivel is előrukkolni, így kénytelen voltam az egyik legszemélyesebb tulajdonomat magammal hozni. Nem szívesen tettem, de üres kézzel mégsem állíthattam be, ha már a meghívóban a cikornyás betűk megkövetelték a kiselőadást. - Mandragóra, tüsszentőfű és egy gombafajta, név szerint omphalotus illudens keresztezéséből született. Éjszaka lágy zöld fénnyel világít és mikor tüsszent, spórát enged a levegőbe, ami elűzi a kellemetlen álmokat. Az itteni klímát elég nehezen viselte, meghűlt, szóval ezúton is köszönöm a keveréket, Élodie, bizonyosan hasznát fogom venni. - Mosolyogva biccentek feléd, majd dolgomat végezvén visszaülök és úgy helyezem a mandragombát, hogy az érdeklődők közelebbről is megszemlélhessék. Innentől pedig az én eszem leginkább már azon jár, hogy mikor állhatunk neki csemegézni.

Mandragórafüggők Gyülekezete

2005.09.24.

Természetesen szélesen vigyorogva biztosítottam Daphné-t a részvételi szándékomról a Mandragórafüggők Gyülekezetén, melytől az sem tántoríthatna el, ha az égből a fejemre esik egy vespa. Azért reménykedem benne, hogy ez nem fog megtörténni, ahogyan az előtte lévő edzésen sem fogok lesérülni. Kell valami, ami pöppet eltereli a figyelmemet a meccs okozta szorongásról. Talán érdemes lett volna cseppet tüzetesebben elolvasni azt a meghívót és akkor talán rájövök korábban magamtól, hogy mi lenne az elvárt ezen a kis közösségi eseményen.
Ha másra nem is, arra mindenképp jó ez a készülődés, hogy valóban lefoglaljon, így még kevesebb időm jut a negatív gondolatok keblemen való dédelgetésére. Hatalmas lelkesedéssel készítem elő az előadásra szánt keveréket, valamint a kusza jegyzeteimből igyekszem egy érthető előadást rittyenteni, amit természetesen leírok egy pergamenre, mert imádok írni... annak ellenére is, hogy a kézírásom ocsortány okádék. Hehe.

Amikor eljön a nagy nap, még edzés utáni fáradtságomban is lelkesen készülődöm. Rengeteg tematikus növény és gomba alapú édes és sós süteményt készítettem, amelyeket az előadásom témájával együtt egy nagy tértágított bűbájjal ellátott kosárban viszek magammal. Út közben összeakadok Mal-lal, aki jómaga is valami letakart izét hordoz magával, mint valami véres kardot. Szabad karommal az ő szabad karjába karolok és úgy vonulunk át a birtokon a Fúria fűz felé. Hálát adhatok a Sorsnak, hogy újra összesodort többek között vele is az élet. Daph-nak is nagyon örülök, még ha nem is voltak mélyreható beszélgetéseink, vagy úgy nagyjából semmi extra kontaktunk, mert... nos találkozásunk alkalmával eléggé maga alatt volt szegény, érthető okokból. A következő encounter során pedig én igyekeztem az élők sorai közt maradni.

Mal-lal így kettecskén utolsóként futunk be, és Alma mellett foglalunk helyet. Nagyon mosolyogva intek körbe mindenkinek, majd a kajás kosár tartalmát kipakolom a plédre. A teljesség igénye nélkül hoztam gombás-spenótos lepényt, gomba tortát, gombás-sajtos-sonkás táskát, lekváros táskákat, almás pitét.
A mosolyom azonban kevésbé lesz őszinte, mikor Élodie száját elhagyja az a kardinális félmondat, hogy: "...hanem bármit, ami fotoszintetizál". Ez eddig a pontig minden szép és jó, csakhogy én gombákkal készültem, amik... nos... maradjunk annyiban, hogy nem fotoszintetizálnak. Egyre növekvő gyomorgörccsel hallgatom végig a többiek előadását, mígnem jómagam is sorra kerülök. Mal bemutatója egy kicsit segít, és az talán pont megfelelő átvezető a növényekből a gombákba, amivel én készültem.
- Sziasztok! Anne-Rose Tuffin vagyok, legtöbbetekkel már szerintem találkoztunk. Hoztam én is egy kis ennivalót, tematikus az előadásomhoz is, remélem nem bánják a szervezők, ha megjött hozzá a gusztusotok, fogyasszátok bátran! - mutatok a piknikkosárból kipakolt ételekre, amiket hoztam magammal. Utána nagy levegő, csak nem néznek teljesen totálisan fogyatékosnak az itt egybegyűltek, habár egyre inkább érzem magam kilógva a sorból, hogy én nem annyira vagyok nagy növényszerető... Mármint na, imádom őket, de több kaktuszt is kinyírtam már otthon, mert túllocsoltam őket...
- Na szóval, én nem saját keresztezést hoztam, de olyat, amely gyógyászati szempontból mindenképp érdekes. Ez egy gombakeverék, mely egysejtű és fonalas gombákból tevődik össze. Legfőbb összetevője a Tenebromyces sanguinis nevezetű egysejtű gomba, viszont ez önmagában nem bírja ki a gyomor savas közegét, ezért keverik össze alacsony hőfokon, lassú kevergetés mellett, kizárólag fakanállal ónüstben Candida visceralis-al, aminek a gombafonalai az óvatos kevergetés és melegítés hatására szétesnek, és bevonatot tudnak képezni a Tenebromyces sanguinis sejtek köré. Ezt a kentaurok alkalmazzák már évszázadok óta hatékonyan a fertőző száj- és szarugyulladásra. A keleti orvoskultúrában különböző immunhiányos állapotot előidéző mágikus betegségek kezelésében kísérleteznek a korábban említett gombákkal. - felmutatom nekik a kis fiolában lévő élénksárga folyadékot, majd körbe is adom, hogy megnézzék. - Hazavihető mintát sajni-bajni nem tudok adni, de ha valakit érdekel, sokasíthatom a gombákról szóló jegyzeteimet, csak ezek ugye medimágiával kapcsolatos jegyzetek. Köszi, hogy itt lehetek és ezt elmondhattam nektek! - csapom össze a tenyereimet, mert beszéd közben valóban fellelkesültem, és örömet okoz, hogy beszélhetek engem érdeklő témákról. Remélem nem volt uncsi számukra, végül pedig visszacsüccsenek a helyemre Mal mellé, átadva a szót a szervező hölgyeknek.

[- Ha meghalok, célozz majd a bal lábára. Szerintem sántít.]

Nem színház az élet

Basile de Lys- 2006.05.20.

TW: homofóbia

   Certamen Volantis: az ősi angol mód, melynek keretében Vordt Grimmstark megmutatta a betolakodó franciáknak, hogy bár az akkori Minisztérium megengedte nekik, hogy a sarkokban leskeljenek Griffendél Godrik földjén csigára vadászva, az ég továbbra is a miénk. Minden de Lys, ki vitatta ezt, elszenesedett izzó tetemként zuhant a város akkor még faházainak szalmatetejére.

 Eljött az idő arra, hogy megtegyem, amit meg kellett volna tennem már majdnem négy éve, amikor Basilet, a de Lyst beosztották a házamba. Sokáig megindokoltam magamnak azzal a fegyverszünetet, hogy ha túl sok zajjal jár az összecsapás a szobában, a folyosón, a Klubhelyiségben, ismét eljön hozzánk Orin Morgenstern, és azzal, hogy a franciák úgysem tartanák be a szavukat. De a franciák, ahogy megismertem őket a Trimágus Tusán, túl büszkék, Basile de Lys pedig túl arrogáns. Hiszi, hogy győzhet.

 Talán élve távozik ma, de örökre emlékezni fog rá, hogy Lorian Grimmstark előtt térdelnie kell.

 - Ha meghalok, célozz majd a bal lábára. Szerintem sántít.- talán feleslegesen próbálom Nimueht oktatni, mert nem hiszem, hogy komolyan veszi ezt, pedig komoly, ezért is választottam a Fúriafűz környékét az alkonyi összecsapás helyeként. Egy rossz mozdulat, és de Lys nem látja többé a hajnalt.

 A saját túlélésem kevéssé jut eszembe, és csak egy dolog terel el a varható összecsapásról: ha apám hallja az újabb győzelmem hírét, talán elenged Hannihoz… bár le tudok lépni onnan, nem számít.

 - Remélem, neki több esze van, mint neked. A tó felett egy dolog, de ez…- elhúzom a szám, nem hagyom, hogy Nimu eltereljen. Megigazítom a karomon személyes heraldikámat viselő pajzsomat, mellyel nemsokára gyenge átkait verem vissza. Biztos haragos már, mint a közelben nyikorgó fúriafűz. Késtem öt percet, ami taktika. Pont, mint Miyamoto Musashi. A cél szentesíti az eszközt, a cél pedig Godric’s Hollow tisztasága - bármit hisz bárki, egy igazi háború van, és az Londonium lelkéért, Avalonért, Merlinért zajlik. Ha elveszítjük a várost, száz év, és itt lesz a Le Minister, a Le Roxfort, meg a szilvúpléj, és ahogy apám mondta, mindenki buzeráns francia kéztartással keringőzik majd.

 Felteszem kutyafejes sisakom a fejemre, ahogy megpillantom áldozatom.

 - De Lys! Hát idetoltad a francia pofádat valóban! Lássuk, mennyivel vagy erősebb ferdehajlamú unokatestvérednél!- már gyerekként vártam a bukását, a tiszta levegőt, ami nem mocskos attól a zavaró francia parfümtől. A fűz felemészti, ha az átkaim nem.

 - Súlyos hibát követtél el. De még visszakozhatsz, mert a Certamen Volantis nem kisfiúk versenye.- tudom, hogy dühös, a haragja pedig a fegyverem lesz ellene. Lehajtom a sisakrostélyt, és az égre emelkedem, mint a francia húsra váró varjak Hagrid kunyhója felett.

 Felemelt pajzzsal várom őt, kutyarostélyom mögött mosolyogva. Vége van, de Lys, pedig most kezdődik.

 - Glacius!- az első támadásom taktikai megfontolás követi. A franciák nem bírják a fagyot, Napóleon egészen sok hullát szállított Tél tábornoknak, és az egész „birodalmuk” összeomlott a Romanovok dzsidásai előtt. Milyen birodalom tart tíz évig? Csak egy Birodalom van, és az nem Bonieé, hanem Erzsébeté.

 Egy rövid pillantást vetek a fára, és feljebb emelkedem, magasra. Ha most kinéz valaki a buszból, a kastélyból, a fogatból, láthatja, hogy Basile de Lysre vár most a végzet. Nincs croissant az alvilág kapuján túl, csak a háromfejű grim.

tout, tout en toi me donne la nausée
Lorian.Grimmstark.
2006.05.20.

TW: homofóbia
Grimmstark.
Lorian Grimmstark szereti az állítani, hogy az ő felmenői között volt valaki, aki végső csapást többet mért a mi családunkra. Ez nyilván ugyanolyan hazugság, mint minden más, ami kijön a száján, például amikor azt állítja, hogy az angol kaja ehető. Elfelejteti, mert az angolok mindig elfelejtik az igazságot, hogy Ambroise de Lys hányszor (pontosan 24x), vagy Balthazar de Lys mennyiszer (pontosan 15x) aratott győzelmet és számolt le azokkal a Grimmstarkokkal, akik voltak olyan balgák, hogy kiálljanak ellene. Azok voltak a régi, dicső idők. Az idők, amiket én is el fogok hozni.
Tudtam, hogy csak idő kérdése a fegyverszünet vége, ami alatt azt a nyomorult harmadéves Grimmstark kapta minden átkomat, amit ennek a szarházi buznyeráknak szántam, de nem kockáztathattam meg, hogy Orin Morgenstern ismét átjöjjön hozzánk, ha a párbajunk túl hangos. Ennek azonban ma vége. Ma végre megtanulja, hol a helye. Előttem fog térden csúszni. Már, ha leszek vele olyan kegyes, hogy túléli.
- Hol késik már? A nyomorult angolok nem a pontosságukról híresek? - csak megforgatom a szemem. Mit is várhatunk tőlük azon kívül, hogy eltartott kisujjal isszák az undorító, koszos vizüket?
- Basile, ne legyél már idióta. Láttál már feldühödött Fúriafűzt? Mert én igen, és… - nem tetszik, hogy Alisa le akar beszélni erről. Ez egy fontos, komoly dolog - meg kell védenem a családom becsületét, Franciaország becsületét, meg kell tisztítanom a világot a korcs Grimmstarkoktól és bebizonyítani, hogy még hazai pályán sem érnek semmit ellenünk. Hogy Godrick’s Hollow a miénk, hogy Anglia egy igazi uralkodót, egy francia uralkodót érdemel. Befejezem, amit az őseim, amit Napóleon elkezdett.
Megjelenik végre, azzal az arrogáns képével, ami most is arra késztet, hogy egy jól irányzott átkot küldjek felé. Látom, hogy még mindig nem tudott magának rendes felszerelést szerezni, csak ezt a kígyókat hányó, bolhás kutyát. Az enyém igazi, királyokhoz illő pajzs és címer, fleur de lys a dicső francia zászló színeivel, amiben van esztétika, művészet és minden, amiről ebben az országban csak álmodni szoktak. Vagy még azt sem. Az feltételezne némi kreativitást a részükről, aminek ugyanannyira híján vannak, mint a jó ízlésnek, a fűszereknek, vagy a pontosságnak és a becsületnek.
- Grimmstark! Hát eljöttél beteljesíteni a végzeted, ha már a homokos kuzinod túl gyáva volt kiállni ellenem - idáig érzem azt bűzt, amit parfümnek mer csúfolni. Ha nyerek, valahogy betiltom az angol parfüm használatát, mielőtt még tovább mérgeznek minket. Bár azt kezdhetem az állítólagos kávézójuk betiltásával is, ott is elég mérgezés zajlik.
- Te vagy az egyetlen, aki itt hibázott, Grimmstark. És ha nem kisfiúké… - lehajtom a sisakot a fejemen, ami a híres francia lovagok sisakjait idézi. Ostoba volt, hogy kivívta a haragomat. - …akkor miért vagy itt? - nem várok tőle értelmes választ. Már négy éve nem sikerül neki, amióta merészelt az én házamba kerülni, és így az utamba is.
Nem tudok nem mosolyogni az önteltségén, ahogy a levegőbe emelkedek. Ez arra fogja késztetni, hogy hibázzon, és így veszítsen ellenem. Mert veszíteni fog, efelől nincs kétségem. Felemelem a pajzsom. Grimmstark vajon tudja már, hogy esélye sincs?
- Incendio! - hárítom az első átkát, a pajzsomat pedig már elláttam Protego-val, így biztonságban vagyok. A tűz az én oldalamon áll, és a tűz mindig legyőzi a jeget. Most megfizet mindenért.

- Csokibékát? Neked sem sikerült lebeszélned erről a baromságról? - nem hallom, Alisa mit mond Nimuehnek, de a szemem sarkából látom, hogy mintha megmozdulna a fa, ahogy feljebb emelkedünk. Kihívóan nézek Grimmstarkra a sisakom mögül.

[- Azért jöttem, hogy megnézzem a vergődésed, te kis buzi.]

Nem színház az élet

Basile de Lys- 2006.05.20.

TW: homofóbia

    Miénk az ég, a föld, a tenger. Az angolok győzték le Grindelwdot, Voldemortot, angol volt Merlin, Dumbledore, és a Roxfort Roxfort volt, amikor a franciák még mandragórafőzetben úsztattak ebihalakat, hogy kitenyésszék a nyolclábú békát. Minden háborúnk velük úgy nézett ki, hogy a fiúk áthajóztak, teletömték a háromszor akkora seregüket vagy flottájukat nyilakkal és ágyúgolyókkal, majd hazatértek. Most sem lesz másképp, de Lys, vár rád a végzet.

 Csak mosolyogni tudok az inzultusain. Hazugság, nincs olyan Grimmstark, aki nem küzdene vele, még a hároméves unokahúgom is megharcolna ellene játékpálcájával, játékseprűjén. Mi vagyunk talán, akik mindig lengetik a fehérzászlót, mindig hajlongnak, mindig megszállják őket? Micsoda vicc…

 - Azért jöttem, hogy megnézzem a vergődésed, te kis buzi.- röhejes, még saját címere sincs, csak azokat a függönytartó lófaszokat hordja a pajzsán. Nemsokára a szégyenét fogja, rajta marad a vére nyoma, ahogy pajzsraemelve a Gyengélkedőre kerül, és a javasasszony majd megmondja neki, hogy szánalmas, és megkérdezi majd, hogy miért is született meg? Én pedig meglátogatom majd, és lenézek meggyötört testére.

 Ahogy felemelkedünk, vetek egy pillantást a nyikorgó fára. Egy pillanatra elfog a félelem… de azután rájövök, hogy felesleges. Soha nem tudna fölém kerekedni ez a normann buzeráns, a fűzfa azért mozdul, mert gyökerei még nem ittak francia vért. Ma itt az ideje, hogy megkóstolhassa a csigavérű kis pondrót.

 Felemelem a pajzsom. A hő egy kissé megizzaszt, de ez bizony brit pajzs, nem buzifából, hanem tölgyből, holmi kis gallparázs nem fog ki rajta. Azt hiszi, hogy legyőzhet? Mutatok akkor valami jobbat!

 - Serpensortia!- párszaszájúként fiatalon elsajátítottam a kígyóidézés művészetét, és most egy hatalmas, zöldes hüllő lő ki felé a pálcámból - sajnos nem elég messze, hogy eltaláljam, a kígyó nem tud békát enni, lehull. Haragosan rászegezem újra a pálcám.

 - Flipendo!- azt akarom, hogy kipörögjön, megszédüljön, hogy utána elintézhessem, ahogy Vordt Grimmstark intézte a francia válogatottat 1473-ban (sokszor mondta, hogy ha rajta múlik, a százéves háború kétszázéves lett volna). Neki fogok repülni, és a földre, a fának taszítom.

 - Ez minden, amit tudsz, szarevő francia?- mosolygok a sisak mögül, miközben felemelem a pajzsomat. Érzem a szívverésem, szinte hallom a vérem, mert ma győzök egy újabb geci frank felett.

 

  - Jöhet… legutóbb legalább a tó felett voltak, de pont itt? Ez a fa… szomvábaszdmegkígyó!- Nimueh káromkodva ledobta a zöld kígyót, ami a hajára esett, nem is igazán nézte, hogy hová, majd belelépett valamilyen kisállat, talán furkasz gödrébe, és hanyatt esett.

tout, tout en toi me donne la nausée
Lorian.Grimmstark.
2006.05.20.

TW: homofóbia
A nyomorult angolok azt valahogy mindig elfelejtik megemlíteni, amikor az állítólagos hőstetteiket emlegetik, hogy minden problémájukért tulajdonképpen ők a felelősek, mert mindenhez inkompetensek. Ha rajtuk múlt volna, most Voldemort uralkodna - nagyjából csak a Minisztérium kulcsát nem adták a kezébe aranytálcán, azt is csak azért nem, mert túlságosan lefoglalta őket, hogy feleslegesen pazarolják az időt és az energiát a nyilvánvaló tagadására. Mint ahogy Grimmstark teszi ezt most is. De veszíteni fog, ahogy veszítettek az angolok Calais-nál is. Ő is ugyanúgy sírva fog majd hazatakarodni, nyalogatni a sebeit. Nem véletlenül maradtak azóta is csak a nyomorult kis szigetükön.
- Egy ember fog itt vergődni, és az nem én leszek, te ferdehajlamú fattyú - viszonzom a mosolyát, elképesztő, mekkora arca van, és az is úgy néz ki, mint amit kihányt egy kutya. Biztosan innen vette az ihletet a címeréhez is, kétlem, hogy bármilyen valódi művészettel találkozott valaha is, mert azt nem ebben az országban kell keresni. Észreveszem, hogy nem tagadja, hogy nem állt volna ki ellenem egy rokona se - ez csak megerősít, bár eleve tudtam, hogy így van. A minap is megsirattam azt a kis buznyerák unokatestvérét. És most őt is meg fogom, a darabjait meg majd összeszedik a Gyengélkedőn. A vére meg ott fog csillogni őseim nemes címerén.
Nem tetszik, ahogy a fa megnyikordul, ahogy felszállunk, de nyilvánvalóan ebben a szarházi Grimmstarkban tudna csak kárt tenni, mert én vele ellentétben tudom, hogy mit csinálok.
- Húúú, most ettől meg kellett volna ijednem? -nyilván nem, és én nem idézek nevetséges módon kígyókat a levegőbe, ami elől nem csak én, de még a 4 éves unokatestvérem is könnyedén kitérne. Gúnyosan mosolygok rá, de a nevetést visszafogom, koncentrálnom kell Grimmstark bukására. Nézem a kígyót porba hullani - hamarosan Lorian Grimmstark is így fog a porba hullani, a dicsőség pedig az enyém lesz. Az övé pedig kizárólag a szégyen, ahogyan mindig is.
Remélem, legalább megpörkölte kicsit az Incendio, legalább lenne a hajának valami színe az undorító fehér helyett. Kinek van fehér haja a buzikon kívül? A Flipendo hátralök egy kicsit, de a pajzsomnak hála, amit megbűvoltem, csak ennyire, cserébe még jobban felidegesít. Nem adom meg neki azt az élvezetet, hogy felülkerekedjen rajtam. Erősebben markolom a seprűmet.
- Depulso! - ezt neked, te szerencsétlen, remélem, belerepül a Fúriafűzbe, és az összeroppantja, ha a pálcámból előtörő vörös fénynek nem is sikerül. Hamarosan az lesz az utolsó fény, amit szánalmas kis életében még lát. Újra felemelem a pálcám. Meglátjuk ki a szarevő, te idegesítő kis teaszopkodó buzi.
- Rictusempra! - remélem, nevetőgörcs közepette fog szánalmasan leesni a seprűjéről. De úgyis én leszek az, aki végül majd nevetni fog rajta.
- Stupor! El se tudsz találni! Szeretnéd már most feladni? - azt akarom, hogy ő is kövesse a szánalmas kígyóját, a porba, a mocsokba, ahova való, mielőtt végleg elintézem.
A fúriafűz egy hangosabbat nyikordul, ahogy újra felemelem a pajzsom, és támadásra lendítem a pálcám. Győzni fogok - érzem a véremben.

- Vááá neee…! Váááá! Vipera Evanesca! Vipera Evanesca! Ááá, a rohadt… tartsátok meg egymásnak a kígyóitokat! - kiált Alisa a fiúk felé, bár kétli, hogy hallják azokban a sisakokban. Miután sikeresen eltünteti a kígyót, a kezét nyújtja Nimueh-nek.
- Jól vagy? Miért lőnek kígyót az égből… ezek teljesen meghibbantak. Még a csokibékám is elvesztettem… ott megy - mutat a távolodó csokibéka felé. - Szerinted is mintha jobban mozogna a Fúriafűz? Vagy mondd, hogy csak a szél…

[- Látom a jövőt, te buzi. Nem éred meg a holnapot.]

Nem színház az élet

Basile de Lys- 2006.05.20.

TW: homofóbia

     Ez a hülye kis buzi soha nem győzhet le engem. Grimmstark vagyok, az angolok mindig felül tudtak kerekedni Bonie csigazabáló kis kurváin. Főleg ezen. Úgy ül azon a seprűn, hogy seperni sem lenne alkalmas vele, repülőcsigán kéne lovagolnia. Selejt, csak köpni tudom, szánni őt.

 - Látom a jövőt, te buzi. Nem éred meg a holnapot.- meg a mát sem. Itt és most porig alázom, és ki fogom mondatni, hogy az öjfölnek ejtik, hiába buzul. Kurva krászönt. Azt hiszi tényleg, hogy az ő mágiája elég hozzá, hogy legyőzzön engem? Én vagyok a legjobb.

 Összeszorítom a fogam a sisakom mögött. Magasabban, ívelten kell lőni azt a kígyót. Esetleg setupolni, mint a Lolth papnők Sareen killjeit Hold Personnel. Ezesetben Hold Buzi. Hiába hiszi, hogy a köcsög függönydíszes pajzsa kitart a hatalmammal szemben, Maginot óta tudjuk, hogy a franciák szarok ezekben az erőd faszságokban. Megkerülöm most, mint minden jóérzésű ember az utcát, ahol szarszagú pékségük szennyezi a levegőt. Impregnate this fortress, ahogy őseim tették. Ahogy mi tesszük egy napon, amikor a pékségük szennyét az utcára hányjuk.

 Nem ijedek meg a lökéstől. Ez a lökés, amivel rám támadt, amúgy is semmi ahhoz képest, amit akkor érezhetnek, amikor a bikájuk hátulról löki őket- vagy valami ilyesmit mondott apám a nagybátyámnak. Én szemből is meglököm a kis köcsögöt (bár tudom, a hátbaszúrás nagyon sokat sebez). Azt hiszi tényleg, hogy felek tőle?

  - Protego! Ez minden, te szar? Nem csodálom, hogy minden háborútokat elvesztitek, te nyomorék. Descendo!- letaszítom, lejjebb, és akkor, ha sikerül, újabb kígyót küldök rá, ezúttal fentről, mint Damocles. Megfizetsz mindenért, de Lys! Tudom, hogy ezúttal is könnyű győzelem vár rám, fel is készülök, hogy pajzzsal taszítsam le a földre, ahová való. Alám. Ahova való. Soha nem kerülhet felülre.

  - Incarcerandus!- ha sikerül megkötnöm, magamhoz rántom, és rohamozó fekete kutyaként megrohanom majd. Tudom, megbánja ezt a csatát. Apám pedig büszke lesz rám. Magammal rántom, és lesújtok rá haragommal.


 - Hülye idióták… basszus! Hé! Hé! Ne repüljetek a fa felé!- Nimueh integetni kezdett, ahogy látta, a párbajozók a fúriafűz felé sodródnak.

tout, tout en toi me donne la nausée
Lorian.Grimmstark.
2006.05.20.

TW: homofóbia
Gúnyosan felhorkanok, ahogy Grimmstark a jövőbelátást említi. Pont nekem! Ha látna is bármit (de nem lát, túl ostoba), csak azt látná, mekkora egy szánalmas, rohadt kis vesztes, és lesz mindig is. Az angolok mindent elveszítenek, vagy így, vagy úgy, vagy előbb, vagy utóbb. Az úgynevezett Birodalmukból is mi maradt? Semmi.
-Mégis milyen jövőt, te köcsög angol? Nem is jársz Jóslástanra! Abban a nevetséges sisakban már gondolkodni sem megy? - nem mintha eddig sikerült volna neki. Ennyire idióta is csak egy Grimmstark lehet, biztos a belterjesség az oka. Itt egyedül én látom a jövőt, ami az én győzelmemről, és geciGrimmstark bukásáról szól. A jók győzedelmeskednek és felemelkednek, dicsőségesen, mint én, ez viszont vesztes marad. Az élet már csak ilyen, ez a rendje.
Semmire sem megy a szánalmas pajzsával, és a még szánalmasabb sisakjával ellenem, ahogy a kígyójával sem. Azt hiszi, legyőzhet? Már a nyomorult kávézójuk is azt hiszi, riválisa lehet a mi pékségünknek, de ki akarna moslékízű angol kávét inni, meg valami szart enni, amit ételnek csúfolnak? Nyilván senki, csak az, aki nem hiszi el magától, hogy még mindig nem tudnak főzni (vagy nagyon szeretne ételmérgezést kapni).
A pajzsom véd, de nem eleget, amikor rám küldi a Descendo-t, kénytelen vagyok kicsit lejjebb ereszkedni. Kizárólag taktikai okokból. Rohadt angol kutya.
-Diffindo! - Grimmstarkot is el akarom találni, nem csak a rohadt kötelét, mielőtt rámtekeredne, bár egy része így is a derekamra fonódik. Szorít, de nem akadályoz a mozgásban. Nem mintha abban bármi tudna, legfőképp nem Grimmstark szánalmas próbálkozásai. Ennyit tud csak? Ez még egy óvodást se ijesztene meg. De ezt még megbánja, kurvára meg fogja bánni, hogy megpróbált hozzámérni. - Pofix! Kussolj végre, te szarházi! - nem fájdul meg a feje ennyi baromságtól, amit itt összehord? Hánynom kell tőle, de nem, most nem lehet. Koncentrálok a győzelmemre, már érzem, hogy közel van. Hallok valami nyikorgást mögülem, de nem foglalkozom vele. Az egyetlen hang, ami érdekel, Grimmstark fájdalmas, vergődő  jajveszékelése, ahogy megadom neki a kegyelemdöfést.
-Reducto! - le akarom lökni a seprűjéről, hogy eltakarodjon az utamból végre. Már a születése óta csak az utamban van, az én városomban, az én házamban. De most megszabadulok tőle. Már régóta meg kellett volna szabadulnom tőle. Apám is mindig azt mondja, a Grimmstarkok olyanok, mint a paraziták, meg kell tisztítani a világunkat tőlük. Meg őket is meg kell tisztítani, Apám azt mondta, nem szoktak fürdeni. Grimmstark biztos azért használja azt az undorítóan erős szagú parfümöt, hogy elnyomja ezt.
-Levicorpus! - vajon hogy nézne ki a bokájánál fellógatva? Hamarosan kiderül, ha eltalálom. Onnan már könnyű célpont, ha nincs a seprűjén, és lesújthat rá a haragom. Letaszítom a földre, vagy beledobom a tóba, vagy a Fűriafűz felé… a mocskos disznók elé vetem, ahová való.

A Fúriafűz óriásit nyikordul, ahogy fordul egyet, és egyik ágával a repülő fiúk felé csap. Pont kettőjük között  vág el.
-Basile! Lorian! Hülyék vagytok mindketten, gyertek le, mielőtt mérgesebb lesz! - kiabál Alisa, de mintha senki sem hallaná őt. Nimueh-re néz, hátha rá jobban hallgat, ezen a ponton igazából bármelyik fiú. - Lorian! Basile! Basszus, ennyire nem lehetnek…!

[- Semmit nem tehetsz a hatalmam ellen, de Lys!]

Nem színház az élet

Basile de Lys- 2006.05.20.

TW: homofóbia

   Nincs szükségem jövőbe látásra, hogy lássam pusztulásodat, te büdös párnaharapó francia sajt evő selejt. Nincs semmi, ami egy Grimmstark pusztító haragja elé állhat, mert mit tehet egy buzi kis francia kelta haragunk ellen? Tudom, hogy őt is letaszítom végül, ahogy azt az idióta unokatestvérét, tudom, hogy semmit nem tehet, tudom, hogy arra ítéltetett, hogy elnyelje a vérét a mi angol földünk, mit annyira el akart ragadni tőlünk.

 - Semmit nem tehetsz a hatalmam ellen, de Lys!- meglepődöm a Diffindon, ahogy felém lövi, fel is kiáltok, persze haragból, nem azért, mert megijedtem, amikor meghallom, hogy repedés fut végig a pajzsomon. Persze... nem számít. Az igazi lovagok... amilyen én is vagyok, persze... szóval folyamatosan eltört a pajzsuk. Kicserélték, amire nekem most nincs lehetőségem, de nem számít, mert gyorsabb és ügyesebb vagyok ennél a Maginot vonalnál. Ha pajzs nélkül maradok, majd bűvölök egyet. - Csak ennyit tudsz, te csigazabáló ge... mhm... zz...- egy pillanatra elfog a pánik, ahogy rájövök, hogy az átka célba talált.

 Meglendítem a felé a pálcámat, de nem tanultam nonverbális mágiát, úgyhogy csak szikrák repülnek az irányába. Fel kell oldanom a rontást... de ahhoz is varázslat kell. Miért nem gondoltam erre... nem, nem fogok veszíteni, akkor kihasználom, hogy erősebb, nagyobb vagyok, akkor is győzni fogok! Trafalgarért, Crécyért, minden angol gyermekért, aki íjat vagy hajókötelet ragadott az elmúlt ezer évben, hogy a francia buziság ellen harcoljon, minden haraggal. Nem fogok veszíteni... nem! Nem! Nem győz le engem egy buzergátor francia köcsög.

 Kikerülöm a Reductoját, és felé kezdek repülni. Még rajta van a kötelem... talán ha megragadom, leránthatom. Csak álcáznom kell az útvonalat, el kell hinnie, már szinte éreznie kell a csiganyálasa békalevese gusztustalan győzelmi illatát, mielőtt rájön, hogy nem kanyarodom el. Én vagyok a kard az éjszakában, én vagyok a suttogás, mely elragadja a Trafalgarnál fuldokló csigaevőket, én vagyok a harag. Én vagyok a formátlan felsőbbrendűség. Én vagyok Anglia! Felemelem a pajzsom, készen a becsapódásra.

 - Brjkh ahlah thö cshgeza ghö... bhzi!- elteszem a pálcámat, nincs szükségem most rá. Én vagyok az átok, Avalon ostora, ahogy száguldok de Lys felé, magam elé emelt pajzzsal, miközben minden gyűlöletemre koncentrálok, amit az országa, családja felé érzek. Amit felé érzek. Pusztulj! Pusztulj! Pusztulj, te buzi!

 Érzem, hogy felránt a varázslata, de a seprűm már túl gyorsan megy. Leesik a pajzsom, de mindkét kezemmel kapaszkodom a nyelébe, melynek hegyét de Lys felé irányítom. Bár lándzsavége lenne, mint dicső ősöm háborús seprűjének! De elég gyorsan megyek hozzá, hogy karóba húzzam, mint árulót és hitszegőt! Vessz, Franciaország!

 Csak a becsapódás előtt egy másodperccel, vitathatatlanul üvöltve száguldó győzelmem előtt egy pillanattal hallom meg a fa csikorgását. Ahogy oldalra nézek, ahogy látom a Fúriafűz ágait, csak felesleges kitérő manőverre marad időm. Lepereg előttem az életem, de nem figyelek arra annyira, jobban leköt, hogy legalább de Lys is velem jön, úgyhogy üvöltés helyett nevetni kezdek, mert Avalon növényei rendet vágnak. Elsöprik a francia liliom kurva és buzeráns indáit. Egyek vagyunk a sír jogán, együtt megyünk pokolra is. Jöjj, vár rád a végzet.

 Mert nem színház az élet.





 - Baszdmeg! Baszdmeg! Telibe kúrta őket! Gyere gyorsan!- Nimueh megbánta az összes döntését ebben az életben, melynek köze volt Lorian Grimmstarkhoz, még a nassolni valót is elejtette, ahogy a vélhető becsapódási hely felé kezdett futni.

tout, tout en toi me donne la nausée
Lorian.Grimmstark.
2006.05.20.

TW: homofóbia
Tudhattam volna, hogy ez a szánalmas idióta nem tud mivel visszavágni nekem. Hah! Természetesen én vagyok a legjobb látó ebben az iskolában, Grimmstark akkor se érne a nyomomba, ha történetesen látna bármit, de ugye nem. Ilyen dicső képességet nem pazarolnak holmi kis angolra, főleg nem egy Grimmstarkra. Ez csak nekünk, nekem jár, ahogy a győzelem is. Enyém a diadal.
-Sírni fogsz, Grimmstark! - kiáltom neki, bár a kötél egyre szorosabbra húzódik a derekamon, mint azok a fűzők, amit a lányok hordanak, aztán ájuldoznak tőle. Nem vagyok lány! De épp tele a kezem, nem tudom leszedni.. mindegy. Így is legyőzöm!
Elégedetten felnevetek, amikor a rontás eltalálja Grimmstarkot, és végre valahára bekussol. Tudtam, tudtam, most már enyém a győzelem, nem veheti el tőlem, én aztán fel nem oldom azt az ártást, remélem, senki más, még Madam Pomfrey sem. Szivességet tettem az iskolának, a világnak ezzel, de legfőképp persze magamnak.
-Hogy mondod, nem hallom jól! - a gyáva féreg kikerüli a Reductot, de így is ő veszít. Azt hiszi, megúszhatja, ha kitér? Hogy nem éri utol a végzete?
A csend és a szenvedése igazi zene füleimnek (és én értek a zenéhez, nem úgy, mint ők. A franciák ebben is jobbak.), nem is értem, hogy nem gondoltam erre korábban? Zseniális vagyok, ehhez pedig jobb, ha hozzászokik, jobb, ha elismeri, hogy kiválóbb vagyok nála, hogy mindenben mindig kiválóbb leszek nála - látónak se kell lennem, ez egy tény, mindig is az volt. És most megerősítette. Feljebb repülök, hogy mindenki láthassa, ki lett az igazi győztese ennek a párbajnak. Felemelem a pálcám a végső csapásért, de még kiélvezem kicsit a dicsőséget. Vesszen Anglia! Éljen soká Franciaország!
-Vége van, te buzi pudingképű! Vég… - túl későn veszem észre, hogy felém száguld, hogy felém fordítja a seprűjét, és egy pillanatra megijedek (vagy ijednék, ha gyáva, ijedős féreg lennék, de persze nem vagyok az, én semmitől nem félek) hogy felszúrhat a seprűjére. Ki kéne térnem, de nem teszem, én nem félek tőle! Mit képzel? Hogy majd letaszíthat, hogy majd… kinevethet? Hogy nyerhet? Nem, megfizetsz az összes bűnödért Grimmstark! Ha meghalok, te is jössz velem!
Nincs időm kitérni a Fűriafűz ágai elől, de legalább Grimmstarknak sincs, erről gondoskodom. Legyen így, ha  más út nincs!

-Basszameg! Ha valami bajuk lesz, mindkettőt kinyírom - Alisa, Nimueh-hez hasonlóan, szintén minden életdöntését megbánta, ami ehhez a naphoz vezetett, ahogy futva közeledett a másik lánnyal ő is ahhoz a ponthoz, ahova a Fúriafűz elhajította a két fiút. A hangok alapján életben voltak, legalábbis Basilenek arra mindenképpen volt ereje, hogy méltatlankodjon, amiért Loriannek sikerült telibe ráesnie. Angliának úgy tűnik, mégis sikerült elfoglalnia Franciaországot.
-Szállj… le ró… aú!... rólam, te kis… köcs… vedd már ki… a könyököd… a… számból!

Köszönöm szépen a játékot!