+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Henry J. Mirol
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Henry J. Mirol  (Megtekintve 337 alkalommal)

Henry J. Mirol
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2019. 05. 03. - 20:37:12 »
0

HENRY JAMES MIROL






 Alapok

jelszó || ”ahova Elliot bácsi befér oda be is megy...”
így ejtsd a nevemet || Henri Dzsémsz Mirol
nem ||férfi
születési hely, idő || London, 1969. 06. 09.
horoszkóp || ikrek
kor || 30
vér || köztudomás szerint arany, valójában félvérű
munkahely || Mágiaügyi Minisztérium, Mágikus Szeszélyügyi Főosztály
 


         A múlt


Első szín

Állítólag annyira jelentéktelennek születtem, hogy még anyám is unottan ásított egyet, amikor a kezébe adtak a Szent Mungóban. Az Abbott família újabb tagjaként érdeklődve szemléltem a rám meredő tekinteteket, melyből nem kevés volt. Családom hatodik tagjaként jöttem a világra, három idősebb testvérem volt, és a későbbiek során még három kis Abbott sarj gazdagította a családot. Középső gyerekként a szüleim gyakorlatilag ügyet sem vetettek rám, de a testvéreimmel szerencsére meglehetősen jól elszórakoztattuk egymást. Apám, aki mugli származású volt, aligha volt a helyzet magaslatán a folyton nyüzsgő varázsló családban. Helyette anyám volt a családfő, aki mindent kézben tartott. Erős, racionális személyiség volt és kétség sem fűződött ahhoz, hogy tökéletesen irányított mindent és mindenkit. Én a Henry nevet kaptam, és hamar szembesülnöm kellett azzal, hogy nem hagyok mély nyomot anyámban. Mindent megtettem azért, hogy felfigyeljen rám, állandóan különböző vicceket ötlöttem ki az öcséimmel közösen, hogy megnevettessem, de próbálkozásaim folyamatosan kudarcba fulladtak. Valahogy a mágikus sütödéje, a háztartás és hat másik testvérem mellett a legtöbb, amit kaphattam tőle egy gyors hajborzolás volt, amivel munkába menet búcsúzott tőlem. Közben apám otthon ült, és gyakorlatilag semmit nem csinált, csak pipázott, és - ahogyan ő fogalmazott - regényt írt. Hogy ez mit jelentett pontosan azt egyikünk sem tudta, mivel életében mindössze egy vajaskenyér vastagságú novelláskötete jelent meg, az is még a születésem előtt évekkel. Szegény apám azóta kereste az ihletet, amely soha többé nem volt hajlandó szóba állni vele. Elég az hozzá, hogy érthető módon majd kiugrottam a bőrömből, mikor megérkezett a meghívom a Roxfortba. A nővérem, Kate kvibli volt, és nem akartam a sorsára jutni.... Szegénynek azok után, hogy nem kapott levelet a varázslóiskolából, anyám néha még enni is elfelejtett adni. Szerencsére ahol hat gyereknek volt étel, ott a hetediknek is jutott, és mindig összedobtuk neki a vacsorára való elemózsiát. Emlékszem, akkori életem legboldogabb napja volt az, amikor anyám a két bátyámmal együtt kivitt minket a 9 és 3/4-ik vágányra, ahol mélyen beszívtam a Roxfort Expressz utánozhatatlan, gőzfelhős aromáját.
- Ha panasz érkezik miattad, esküszöm, hogy eladlak kappa-pucolónak - fenyegetett a rá jellemző nyers modorában anyám, de azért egy puszit is nyomott az arcomra. Ritka alkalom volt, ezért igyekeztem nagyon megbecsülni. Bíztam benne, hogy a varázslóiskolában majd sikerül kiemelkednem valamivel a társaim közül, de csalódnom kellett. Valahogy mindenben középszerű voltam, még Bimba professzor is csak várakozáson felülit adott a RAVASZ vizsgámra, holott róla nyílt titok volt, hogy a háza diákjait szinte kivétel nélkül K-ra bírálta. Ahogy teltek az évek, egyfajta B tervként a személyiségemmel próbáltam kivívni mások érdeklődését, ha már a tudásommal vagy egyéb képességeimmel nem sikerült. Szüntelenül megfigyeltem diáktársaimat, és egy-egy jól időzített pillanatban igyekeztem lekenyerezni őket. Ha valamelyikük bájitaltanon elcsúszott a földre loccsant főzeten, elkaptam, mielőtt szégyen szemre hanyatt vágódott volna. Amikor tudtam, hogy egy háztársam olyasvalakit készül elhívni a karácsonyi bálra, aki már másnak ígérkezett el, diszkréten figyelmeztettem. És amikor a tanárok vérszemet kapva kérdezték ki a diáksereget, hogy ki bűvölte meg már sokadszorra Flitwick parókáját, falaztam az illetőnek, még akkor is, ha mardekáros volt. Tudtam, hogy ezek az apró gesztusok és szívességek egyszer még kifizetődnek nekem. Így is lett. Egy venezuelai ősökkel rendelkező hugrabugos diáktársam, Winota tudta, mennyire rajongtam mindig is az Amazonas bennszülöttei iránt. Gyakran látott engem, amint a klubhelyiségünkben az apámtól kapott mugli indiános könyveket forgattam. Ő minden nyári szünetben meglátogatta a még mindig Venezuelában élő nagymamáját, így rengeteg valódi történettel tudta kiegészíteni színes fantáziám vásznaját. Sokat beszélgettünk az indiánokról, és majd’ kiugrottam a bőrömből, amikor immáron Brazíliából arra biztatott, hogy jelentkezzek hozzá hasonlóan én is a Castelobruxo Varázslóképző - és Főiskolára továbbtanulni, egészen pontosan a Diplomácia - és Máguskapcsolatok szakra. Én döbbentem meg a legjobban, amikor egy igen egzotikus madár kopogtatott nyár közepén az ablakomon. Úgy téptem fel az ablakot, hogy utána Reparóval meg kellett javítanom, de kit érdekelt! Bejutottam az őserdő mélyére épült, páratlan, aranyszínben pompázó sziklakastélyba. (Utólag megtudtam, hogy ebben az évben jelentősen csökkentették a ponthatárt egy rejtélyes eredetű ragály miatt, ezért kerülhettem be a nagymúltú mágusképzőbe.) Akármilyen szokatlan is volt a döntésem, hogy a mindig szeles és esős Londont a párás, tikkasztó Caiporára cserélem, nem mondhatnám, hogy a családomat nagyon megrázta, amikor hajóra szálltam Hartlepoolban, és Merlinhozzádot kiáltva búcsút intettem nekik a fedélzetről. De ez kivételesen nem izgatott. Tudtam, hogy sokkal, de sokkal izgalmasabb lesz így az életem, mintha folytatnám a munkát, és mágikus muffinokat szolgálok fel anyám sütödéjében, ahol jobb híján akkor már évek óta robotoltam.

Második szín

Sosem láttam nála tisztábbat és igazibbat. Emlékszem eléggé be voltam rezelve, amiért szőke, kék szemű, sápadt bőrű diplomata hallgatóként megközelítettem az Awá törzs faluját. Fel voltam arra készülve, hogy nem szívesen fognak fogadni. Bár a rektorunk elintézte, hogy a csoportunk egy-egy szerencsés kiválasztottja, jelen esetben én mélyebb betekintést nyerhessen az indián kultúràba és sámánuk gyógyító, jövendölő varázslatainak rejtelmeibe, ennek ellenére számítottam arra, hogy a dolog koránt sem lesz olyan gördülékeny, mint ahogy az a nagy könyvben meg volt írva.
Azonnal felfigyeltem Gairára, aki a háttérben állt, és azzal a mindent átható tekintetével figyelt, amibe azonnal beleszerettem. Az Indiánetikettet oktató professzortól tanultaknak megfelelően köszöntöttem a törzsfőnököt, hogy lássa, békések a szándékaim, és ismerem a szokásaikat. Rizzow törzsfőnök le sem tagadhatta, hogy valóban nem örült nekem. Ahogy az összes többi felnőtt sem a teremben - mint később megtudtam - Gairát és a sámán Zimmarát leszámítva. Az idősek többnyire ügyet sem vetettek rám, de a gyerekek lelkesen rohangáltak körülöttem és érdeklődve figyelték szokatlan fizimiskámat.
Tudtam, hogy - ilyen közel a Castelobruxóhoz - nem újdonság a népüknek az, hogy vannak a törzs gyógyítóján kívül más mágusok is, olyanok akik a puszta kezük helyett pálca segítségével varázsolnak. Őszinte kiváncsisággal a szememben és mély tisztelettel a szívemben érkeztem hozzájuk, ezért is lehetett, hogy néhány nap leforgása után többé-kevésbé, elfogadtak. Drapp vászon öltözékben jártam közöttük, és percenként rácsodálkoztam arra a harmóniára, ami mind a közösségüket, mind a természettel való kapcsolatukat jellemezte. Gairát természetesen csak a távolból figyeltem, ő pedig azon kívül, hogy néha rajtakaptam egy-egy elejtett pillantáson, eleinte semmi jelét nem adta annak, hogy érdeklődne irántam. Egy reggel elhatároztam, hogy fürdök egyet a faluhoz közel eső tóban, és kimosom végre a ruhámat is. Már a jégkék, kristálytiszta vízben mártóztam, amikor váratlan zörejt hallottam. A közeli bokrok felé pillantottam, és tekintetemmel még éppen elcsíptem egy tovatűnő sötétlila toll látványát. Elmosolyodtam és ekkor éreztem először a reményt, hogy érdeklem őt. Pontosan tudtam, hogy ez a toll Gaira mokaszinjét díszítette. Nagyon lassan barátkoztam össze a törzs tagjaival, eleinte inkább csak a gyerekekkel játszottam, akik azonnal maguk közé fogadtak. Megtanították nekem, hogyan kell a kukoricát puszta kézzel megpucolni, majd a csumájából kosarat fonni. Aztán az idősebbektől azt is elleshettem, hogyan lehet dárdát készíteni egyszerű kőből, botból és bőrből. A gyerekek állandóan unszoltak, hogy varázsoljuk előttük, amit a rektor külön engedélyével meg is tettem. Az alkunak, hogy a diplomamunkámhoz anyagot gyűjthessek az életmódjuk megfigyelésével, ez is a része volt. Ők is kiváncsiak voltak ránk, sápadtarcú varázslókra, még ha ezt azért soha nem vallották volna be. Bemutattam nekik a lebegtő és a világító bűbájt, és egyszerű átváltoztatóbűbájokat. Ilyenkor csillogó szemmel kacagtak és lelkesen tapsikoltak. Egyszer Gaira is közelebb lépett hozzánk, én pedig spontán ötlettől vezérelve apró, lila tollá változtattam a kezemben tartott levelet, majd felé repítettem. Ő  mosolyogva kapta el, tenyerét a puha toll köré fonva, majd hálásan biccentett egyet.
- Namaké - vagyis köszönöm. Ez volt az első szó, amit nekem mondott. Az eredeti terv szerint három hónapot töltöttem volna a törzs körében, de tervem megváltozott, ahogyan Gaiával egymásba szerettünk. Feleségül vettem őt, és kész voltam lemondani arról, hogy mágusok között éljem le az életemet. Tökéletesen boldog és elégedett voltam abban a hamisítatlan lelki tisztaságon alapuló közösségben, ahova a sorsom vezetett. Nem kívántam többet annál, hogy életem végéig szerethessem ezt a különleges teremtményt, és lássam a gyermekeinket magunk körül szaladgálni. Gaira sosem volt még olyan gyönyörű, mint amikor várandós lett. Fekete szeme csak úgy kiragyogott rézszín bőréből, és boldogan kacagott, amikor a kicsi rúgdalását időről-időre megérezte a hasában. Igyekeztem ilyenkor annyira magamba szívni a látványát, amennyire csak lehetséges volt. Mintha megéreztem volna, hogy ez az önfeledt öröm nem tarthat örökké.... nem is tartott. Gaira a hetedik hónapban elvetélt. De ez „csak” a kisebbik baj volt.
- Zimmara! Tenned kell valamit! - térdeltem a feleségem mellett, a kezét szorongatva, melyből éreztem, hogy lassan, de biztosan szökik ki az életerő.
A gyógyító a fejét csóválta. - Nimmana. Mataki - mondta lemondóan, majd felfelé mutatott. - Szimere - folytatta magyarázatképpen, mire tehetetlen üvöltéssel feleltem.
Megragadtam Gaira fejét és könyörögni kezdtem neki. - Kérlek ne hagyj itt... Maradj életben!
Közben kétségbeesetten próbáltam megmenteni az életét a tőlem telhető összes, létező módon, de kudarcot vallottam. Gaira a karjaim között vérzett el. Ahogy Zimmara mondta, a Nagy Szellem akarata érvényesült, melynek célja mindannyiunk számára kifürkészhetetlen volt.


Harmadik szín

Egyedül Kate-tel leveleztem a családomból, amíg Caiporán és az őserdőben éltem. Tőle tudtam meg azt is, hogy Voldemort visszatért és kitört a háború. Nővérem akkor már házas asszony volt, egy mugli férfihoz ment hozzá, akitől kisfia született. Gaira és a pici halálát követően három napig virrasztottam a folyó mellett, ahová a hamvaikat szórtuk. Aztán végleg visszatértem a mágusképzőbe és befejeztem tanulmányaimat. Képtelen lettem volna ottmaradni, ahol minden rájuk, és az oly hamar elveszett boldogságra emlékeztetett. Pár nappal a diplomaosztóm után érkezett meg Kate baglya, vészjóslóan rövid levéllel. Mindössze egy sor állt benne.
"Mind meghaltak. A Halálfalók végeztek velük. Nem tehetsz semmit, ne gyere haza!" - írta nővérem remegő kézzel. Máskor hibátlan gyöngybetűi zavaros, sötét pacaként virítottak a fehér pergamenen. Bár cseppet sem ez volt a legjobb időzítés, éreztem, hogy nincs többé maradásom. Haza kell mennem és méltóképpen el kell temetnem a családomat. Már ami megmaradt belőlük. Aznap délután már a Londonba tartó hajón álltam, és a Gairától tanult kéztartással köszöntem el az életemtől, ami véget ért, mielőtt még igazán elkezdődhetett volna. Londonban egy ideig a családunk lerombolt házában húztam meg magam, majd miután az már nem volt biztonságos, hónapokig elhagyatott romokban rejtőzködtem. Kate-et nem mertem felkeresni a háború végéig, tudtam, hogy a fia, Tim születése után anyám felejtőbűbájjal törölte ki a család összes tagja, majd a bátyám segítségével a saját emlékei közül még a létezését is, azért, hogy kvibliként életben maradhasson és felnevelhesse az unokáját.
Éppen egy kiábrándítóbűbájjal elrejtett, rogyadozó viskóban fagyoskodtam, amikor álmatlan álmomból egy zöld villanás és egy fába csapódó átok hangja riasztott fel. Több férfi hangját is hallottam a közelben... Azon tanakodtak, mit csináljanak a holttesttel, amikor egyikük felkiáltott. - A jegy - majd egy minutummal később már hűlt helyük volt. Erőt vettem magamon és kimerészkedtem, hogy megnézzem, segíthetek-e az ismeretlen szerencsétlenen. Égbe meredő mozdulatlan íriszeiből azonnal láttam, hogy halott, nem tehetek semmit. Már fordultam volna el, amikor megakadt a szemem a nyakában csillanó ezüstláncon. Lehajoltam, és a kezembe vettem. Az elejére tekergőző kígyót, fölé cirádás M betűt véstek, amikor megfordítottam, akkor pedig a hátoldalán egy díszes J betűre lettem figyelmes. A zsebembe süllyesztettem, és évekig azt sem tudtam, milyen értékes is az a medallion.... Csak a háború után merészkedtem el a Borgin & Burkesbe, hogy némi csengő galleonra váltsam az értékét, amire nagy szükségem lett volna akkoriban.
- Ez egy eredeti Mirol medál - mustrálgatott gyanakodva az öreg Borgin, mire a legmagabiztosabb modorommal válaszoltam, immáron erősebben szorítva a kezemben a medál láncát.
- Hogyan jutott hozzá?
- Igen, tisztában vagyok vele. Mennyit adna érte? - kérdeztem határozottan.
- Talán ötven galleont, ha megér... - mondta sunyi mosollyal az arcán a kereskedő, mire azonnal rávágtam:
- Annyiért semmiképp nem válok meg tőle - fordultam sarkon különös, vakmerő csillogással a szememben.

 Jellem

Henry gyermekkorában mindent megtett, hogy felhívja magára a környezete figyelmét. Bármire hajlandó volt, csakhogy valakiben mély nyomot hagyjon. A törekvés, hogy fontossá váljon mások számára, kreatív trükkökre sarkallta, melyeknek köszönhetően minden élethelyzetben hamar feltalálja magát és nem okoz gondot számára a beilleszkedés, bármilyen közegről, vagy társadalmi osztályról legyen szó. Ezért lehetséges, hogy miután megkaparintotta a halott Aurelius Jeremiah Mirol medallionját, olyan magától értetődő természetességgel vette fel az aranyvérű aranyifjú szerepét, amelyet az MMM színészmágus növendékei is megirigyelhettek volna.

Henryvel élete során addig a pontig egyes-egyedül Gaira éreztette azt, hogy különleges a számára. Hogy is ne lett volna az? Varázsló volt, szőke hajú, kék szemű... ily módon az összes létező módon elütött a törzs tagjaitól, és képes volt - a varázslótársadalomban oly átlagos adottságaival - mély benyomást tenni a fiatal, indián nőre. Gaira halála olyan lelki törést okozott benne, hogy gyakorlatilag kapóra jött számára az új személyazonosság felvétele. A felesége és gyermeke elvesztésének fájdalmával megküzdeni képtelen varázsló már-már belemenekült az új neve nyújtotta új élet lehetőségébe...s egy-egy ritka, őszinte pillanatát leszámítva szinte maga is elhitte azt, hogy Mirolnak született. Ily módon jótékony homályba veszett az Abbott névvel együtt minden, ami a múlthoz, s az azzal járó elviselhetetlen bűntudathoz és kínhoz kötötte.


         Apróságok

mindig || figyelem, elismerés, illusztris társaság, szórakoztató események, Kate társasága
soha || kritika, emlékezés, Mágikus Szeszély, nála tehetségesebb emberek, a származását firtató kérdések
hobbik || A Mirol családfa tanulmányozása, Fontos eseményeken való részvétel, Kapcsolatépítés
merengő || A legjobb: Amikor először megpillantotta Gairát
A legrosszabb: Amikor a karjai között meghalt élete szerelme

mumus || Megvető tekintetek kereszttüzében áll, miután leleplezték valódi származását
Edevis tükre || Gaira és meg nem született gyermeke körében látja önmagát
százfűlé-főzet || Jéghideg, vízízű, világoskék színű, benne sötétlila, tollalakú folttal
Amortentia || A felesége illata
titkok || A háború után felkereste kvibli húgát, akivel azóta is tartja a kapcsolatot
azt beszélik, hogy... || Csak a származásának köszönheti titkári kinevezését, ami tulajdonképpen majdnem igaz volt, csak ő mindent a Miről medálnak köszönhetett.

        A család

apa || Peter Riles, †62, Varázstalan, egészen jó viszony
anya || Rowanda Abbott, †60, félvér. Bár Henry rajongott az anyjáért, az érzés nem volt kölcsönös
testvérek || Riley Abbott, †31, félvér, közepesen jó viszony, Damian Abbott, †29, félvér, jó viszony, Kate Abbott, 32, kvibli, baráti viszony, Emma Abbott †(26), félvér, semleges viszony, Zackary Abbott, †24, félvér, közepesen jó viszony, Victor Abbott, †24, félvér, jó viszony
gyermekek ||  nincs
állatok || Uff, a bagoly

Családtörténet ||

Az Abbott família eredetileg aranyvérű család volt, ám a későbbiekben a vérvonal erősen felhigult. Rowanda határozott természete erősen riasztotta a varázslókat, így kénytelen volt a mugli férfiak felé nyitni, ha családot akart. Márpedig ő akart. Szülei hamar belementek választásába, mivel másodszülött fiuk, Gilderoy is mugli asszonyt választott társául.
Az Abbott család hagyományaihoz híven - Rowanda és Peter is - számos gyermeket nemzettek, ám a Halálfalók pusztán szórakozásból kivégezték őket. Kate és Henry menekült meg egyedül, valamint Henry hallott róla, hogy unokatestvére, Hannah is biztosan túlélte a háborút, azóta hozzáment Neville Longbottomhoz, és a Foltozott Üstben dolgozik.
Mióta felvette Henry James Mirol személyazonosságát, kiábrándítóbűbájjal tűnt el Hannah szeme elől, vagy Confundóval zavarta össze, valahányszor belébotlott, nehogy felismerje őt.


        Külsőségek

magasság || 193 cm
testalkat || szikár, magas
szemszín || jégkék
hajszín || piszkos szőke
kinézet ||
 
Jóképű, jól öltözött, elegáns úriember benyomását kelti. Jellemzően igyekszik úgy intézni, hogy a nyakában viselt medált még véletlenül se takarja el a ruhája. A behízelgés nagy mestereként hamar el tudja érni, hogy megkedvelje mindenki, aki csak ismeri. Bár aki jobb emberismerő, érzékelheti, hogy nyájas modora és hanghordozása nem mindig szívből jön, s olykor kissé erőltetett is.

        Tudás és karrier
pálca típusa || 12 hüvelyk, ezüsthárs, rugalmas, egyszarvúszőr maggal
végzettség ||

RAVASZ eredmények:
Bájitaltan E
Gyógynövénytan V
Bűbájtan E
Sötét varázslatok kivédése V
Mugliismeret V

A Roxfortot követően jó pár éves csúszással bár, de elvégezte a Castelobruxo Varázslóképző - és Főiskola Diplomácia - és Máguskapcsolatok szakát.


foglalkozás || Sebastian Monstro, a Mágikus Szeszélyügyi Főosztály vezetőjének titkára
varázslói ismeretek ||

Kevéssé tehetséges a varázslatok terén, sem a sötét varázslatok kivédésében, sem a bájitalkeverésben, sőt, még a háztartási bűbájokban sem igen jeleskedik. Ámbár valahogy mindig úgy alakítja, még az élesebb helyzeteket is, hogy igen kedvező fényben tűnjön ki. Az egyetlen, amihez talán kivételes érzéke van, a legilimencia, melyben folyamatosan igyekszik fejleszteni is magát.

avialany || Nick Slater
Naplózva


Esmé Fawcett
Moderátor
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 05. 04. - 14:32:56 »
+1

Kedves Henry!

Igazán csodálatos és izgalmas előtörténetet olvastam. Remélem a későbbiekben
még több kalandban lesz részed, és megtalálod majd a párod a világban akár
Mirolként, akár Abottként.
Az előtörténeted ezennel




Hamarosan az eligazító pm-ben megtudsz minden fontos információt.
Sok jó játékot kívánok.

Esmé
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 11. 22. - 19:50:15
Az oldal 0.038 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.