+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Leonard Ruskin
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Leonard Ruskin  (Megtekintve 985 alkalommal)

Leonard Ruskin
Eltávozott karakter
*****


IV. - - borz(acska)

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 12. 09. - 12:22:26 »
+3

LEONARD RUSKIN


❝ Annyi mindenféléhez nem értek, hogy az már sokoldalúságnak számít. ❞



         ◆ Alapok ◇

► jelszó || "Még ha a halál árnyékának völgyében járok is... nem félek tőled, Béla!"
► így ejtsd a nevemet || Léonárd Rászkin
► nem || férfi
► születési hely, idő || Gloucester; 1984. november 18.
► horoszkóp || skorpió
► kor || 14
► vér || Félvér
► évfolyam || negyedik


         ◆ A múlt ◇

 ► kezdetektől napjainkig

- Anya, a mikulás hozzánk is eljön? - komoly dilemma tükröződik a pufók arcon. Mintha csak az élet nagy kérdését tette volna fel; kissé idegesen, egyik lábáról a másikra állva, ujjaival pedig valamit matatva, piszkálva.
- Miért ne jönne hozzánk? - nem érti, ez látszik is a pillantásán. Persze, az igazság számára már ismert, de azért nem most, nem ebben a pillanatban kívánja összetörni az apró fiúcska lelkét.
- Hát.. hát mert mi varázsolunk, meg nincs kandallónk.
- Jaj, kincsem.. ezen ne rágódj. Attól még nem változik semmi, hogy mi mágiát használunk. Ő is azt használ, mert képtelen lenne arra, hogy mindenki ajándékét kivigye. Nem idegen neki ez a környezet. Azért meg ne aggódj, apu fogja éjjel beengedni, amikor már alszol – mosolyodik el az anya. Gyengéden simítja végig a csigás fürtöket, majd visszafordul a dobozhoz, amelyben a karácsonyfára szánt díszek pihennek, az óvatosságot igénylők gondosan újságpapírba csomagolva.
- Segíts kérlek – tolja be kettejük közé a dobozt, nem sajnálva azokat, hiszen tudja, csemetéje nem az a fajta, aki a falhoz csapkodja a törékeny dolgokat. De amaz nem moccan, még mindig csak áll, és rágcsálja saját nyelvét, láthatóan nagyon évelődik valamin. Nagyot sóhajt és leguggolva ragad meg egy gömböt és kezdi el megfosztani ideiglenes borításától.
- De apu miért láthatja?
- Mert felnőtt, és mi, felnőttek néha olyan dolgokról beszélgetünk, mikről neked még nem kell tudnod. És mert akkor örül a legjobban, amikor reggel, frissen pillantod meg az ajándékait – menti a menthetőt. Egy túl kíváncsi ötéves gyermek kacifántos kérdéseire nem mindig egyszerű választ lelni. De türelmes, mindig is az volt hozzá, mindig is egy kicsit több figyelmet igényelt. De nem bánja.
- Én éjjel is tudok örülni az ajándékoknak! Had maradjak fent, léééégysziiii – veszi elő a tipikus „kiskutya” tekintetet, de anya csak a fejét rázza finoman. Ebből nem nyit vitát, úgy is tudja, hogy amint ágyba kerül, és olvas néhány mondatot, álomba zuhan.
- Most inkább díszítsünk fel mindent, és süssük meg a süteményt, jó? Aztán hátha sikerül mégis találkoznod vele.
- Jó – kicsit le van lombozva, remélte, hogy könnyebb lesz megpuhítani anyát. A papírgalacsinok a szemétbe kerülnek, a gömbök és különféle díszek pedig, anya egy pálcapöccintésére a fára reppennek. Száját eltátva figyel végig, az utolsókat pedig, amiket az kezében szorongatott, maga akasztja a fára. Ahogy azt a mai napig teszi.
- De azért én is ehetek a süteményből? - pillant fel rá, és mikor bólint, lelkesen rohan át a nappalin, a konyha irányába. A lakás maga nem nagy, hármuknak és a macskának bőven elég volt eddig is, még egy apró dolgozószobát is bezsúfoltak, ahonnan apja könnyedén tudott sűrű bagolyváltásokat vagy egyéb fontos dolgokat intézni, könnyedén. A szobából kellemes jazz muzsika, és enyhe szivarszag áramlott ki, noha nem dolgozott, csak úgy tette. Az utolsó simításokat végezte a meglepetéseken.
- Kézmosás! - tolja oda a fiúcska a kissé kopott sámlit, hogy felérhesse a csapot. Hamiskás hangjával karácsonyi gyermeknótát dudorászik, vizes kezét pedig nadrágjába törli. Nem sok idő telik bele, mire a szivarszagot felváltja a sütemény édeskés illata, és a vacsorához hívó csengettyű dallama. Békés, boldog, és persze a várt meglepetéssel teli.

Gyermekkora csendes, és átlagos menetben zajlott. Megszületett, megtanulta az első szavait, majd csak aztán az első lépéseit. Első sikerélménye A Fiók elérése volt, utána már semmi sem állíthatta meg. Eleven volt, és cserfes, a szülőknek kicsit fárasztó, de sosem teher. Nem terveztek több gyermeket, láttak elég példát arra, ha valaki túl sokat vállalt, és úgy gondolták, a kényelmes utat élik. Nekik ezt írta a sors, és így elég idő és energia maradt arra, hogy egy szem fiúkat nevelgessék. Sosem volt azonban egyedül, szerencsére kellemes, családias környéken éltek, így kortársai akadtak bőven, bár eleinte igencsak félénk volt velük szemben, lassan nyílt meg nekik. Kevés balhés szomszéd akadt útjukba, környékük amolyan szeglet volt a varázsló társadalom számára, azonban mindig óvatosabbak voltak, ezért is tűnhetett túl csendes környéknek, viszont sosem volt unalmas. Jelentősebb események nemigen történtek, csak apró botlások és próbálkozások. Ekkortájt, még a lakás keretein belül ismerkedett meg a seprűk és a magasság örömeivel, anyja révén pedig a mágikus sportokkal, amely hamar egy kezdeti kviddics-rajongást váltott ki belőle.
Egy ideig úgy tűnt, a fiúcska nem örökölte a mágia képességét, lassan mutatkoztak a jelek, és csendesen. Ez nem azt jelenti, hogy nem érte semmi, csak épp abban az esetekben sem mindig produkált jelentős eseményeket. Ezért először majdnem egy mugliknak fenntartott intézménybe íratták be, amikor elérkezett az iskolai tanulmányok első időszaka, de végül úgy döntöttek, hogy esélyt adnak, és hátha abban a környezetben könnyebben boldogul. Apró, magánintézmény, amely mégsem volt magán, hiszen félig-meddig Minisztérium fennhatósága alá tartozva engedhette meg azt, hogy azok is ide járhassanak, akik nem engedhették meg a drága magántanárok, és iskolákat. Nem volt balhés, csendes, kissé magába zárkózó megfigyelő volt, palánta amely arra várt, hogy kinőve ha virágot nem is, de valami termést hozhasson. Sokszor, amikor nem kívánt a többiek közé menni, kilincseket tüntetett el akaratlanul, hátha megússza, de persze sikertelenül. Aztán megtört a jég, és belátta, nem is olyan rossz hely az ott, és feloldódott. Az utolsó évben, amit ott töltött, már sokkal elevenebb és csintalanabb volt, mint elsőre, olykor belekeveredett kisebb kalamajkákba, és szárnypróbálgatásként igyekezett a mágiát akármire felhasználni. Több-kevesebb sikerrel, legtöbbször a macska szőre színesedett be tőle, pedig ő csak azt akarta, hogy lebegjen.
És végül megérkezett maga a levél is. Örömmel fogadva, lelkesen tépte szét a borítékot, vetette bele magát az olvasnivalóba, majd az új kaland miatti izgalomba. Vegyes fogadtatás, hisz aggódott amiatt, hogy nem elég ügyes az iskolához, de közben pedig égett attól, hogy ezt bebizonyítsa. Az volt élete leglassabb és leghosszabb nyara, egyszer, nyár derekán egy éjjelen konkrétan összepakolt, és az ajtó elé cibálta holmiját – a szülei nem kevés örömére -, hogy ő világgá megy, mielőtt szégyent hozna. Aztán pedig módosította, hogy ő már most az iskolában szeretne lenni, és hátha megengedik neki, hogy kipróbálhassa kissé. A dolgok persze nem így működnek, de túl lelkes volt, meg lehet érteni.
Végül mégis úgy hozta a sors, hogy akármennyire igyekezett, majdnem lekéste a vonatot.

* * *

Ő volt az egyetlen, aki a beosztási ceremónia alatt majdnem az előtte haladó nyakába rókázott. Az a sok tekintet, és arc, amely feléjük fordult, no meg maga az odajutás.. Mondhatni, sok volt egyszerre. Szerencsére nem pottyant ki a csónakból, azt egy másik kisdiák tette meg, de amint közeledtek a bejárat felé, úgy kapta el egyre jobban, és jobban a pánik. A tanári kar felhozatala, maga az igazgató, mind-mind olyan alak, akiktől kissé eltátotta ajkait. Folyamatosan körbe-körbetekingetve kereste az újabb felfedezni valókat, vagy épp az elbűvölt mennyezetre tapadtak a szemei. Ő még nemigen észlelte a kezdődő feszültségeket, amiket a felsőbb évesek észrevehettek, annyira intenzív és új volt az iskola, és a háza is, amelybe került, hogy nem figyelt ilyesmikre. No meg, gyerek volt még hozzá. Aztán jöttek a deffenzív mágia szépségei, és maga Umbridge prodesszor, aki olyan mély benyomást tett a fiúcskában, hogy mai napig kirázza tőle a hideg. Hagrid megjelenése megszelídült mellette. Szerencsére azonban, a sok tanulnivaló, és titkos zúg, vagy csak maga a kastély elég volt ahhoz, hogy lefoglalja őt eléggé. Így számára a végletekig ismeretlen volt a DS, maga az egész hajcihő, és minden egyéb, ami az idősebbeket elérte. Nem volt besúgó, egy percig sem vágyott rá, csendes nézelődő és tudatlan szerep jutott neki. Egy átlagos diáké, aki beleütötte dolgokba az orrát, de csak kíváncsiságból. Persze, pletykákat ő is hallott, át is adta, azonban keringett még vagy száz, így nehezen ismerhette ki magát. Ha visszatekint, ez még mindig a kellemesebb időszakok közé tartozik, bár azt rettentően bánta, hogy nem egy évvel előbb kezdett, és nem láthatta a Tusa eseményeit, akárhogy végződött. A kviddicsmeccsek lelkes nézőjévé vált, szurkolóvá és képes volt veszekedni bárkivel, ha olyat mondott, amely sértette füleit. A csapatba nem került ugyan be, amely elszomorította ugyan, de nem szegte kedvét. Elméletben megtanulta a cseleket, és a manővereket, felismerte, ha látta, és az a tipikus kritikus, és szakértő lett, akit nem lehetett komolyan venni. Csak épp megpróbálták. A lassan felgyülemlő események persze eltérítették a szorgalmas kisdiák szerepétől, azonban az év végi jegyei is igencsak jól sikerültek, mindezek ellenére. Félig-meddig kellemes év állt mögötte.

- Idén tuti meg fogok bukni... - nyel egy nagyot, miközben a ló nélküli fiákeren csücsül háztársával. Idén már nem kell végigmenniük a tavalyi úton, amit, őszintén nem is bán, hiszen nemigen kedveli a vízi közlekedés bármely formáját. Kezében kabaláját, az édesanyja által készített cikesz alakú kulcstartót szorongatja, tekintetével pedig a környéket pásztázza, hiszen mondhatni ez is egy új élmény, ez az első, hogy erre jöhetnek.
- Miből? Annyira vacak lett a vizsgák eredménye? - tolja fel orrán a szemüveget a másik, és érdeklődve pillant rá. Tavaly a vonaton ültek egymás mellett, és a sok közös óra és közös ház jót tett annak, hogy barátság szövődjön közöttük, elvégre, mindenkinek kell valaki, akivel megoszthatja élményeit.
- Bájitaltan... hát.. épphogy – nem tudja, hogy a professzor jóindulata vagy a saját szerencséje segítette meg. Nem örült neki, szülei sem, de végül nem lett belőle akkora baj, mint amit elképzelt. Eleve egy napig sikerült rejtegetnie az értesítőt, amit maga sem nézett meg, de végül kiderült az igazság. Nyáron az elméleti dolgokat anyával gyakorolta, segített megérteni, és elméletben alkalmazni, azonban ez nem segít majd azon, ha ott áll előtte a professzor és ő remegő kézzel a három csepp helyett belelötyköli az egészet.
- Ja hát.. ja.. Piton professzor nem épp a jóindulatáról híres – itt persze barátunk lehalkítja a hangját, és sunyin körbepillant, de csak ketten vannak még a fiákeren, és ők is hasonló évfolyamon lehetnek, azonban túlságosan elfoglaltak ahhoz, hogy két suhanc sirámait hallgassák. A fülkében felsőbb évesekkel kerültek össze, no meg egy reszketeg elsőévessel, akit megpróbáltak felkészíteni első napjára, azonban, lehet túl lelkesek, no meg kicsit kiszínezett történeteket adhattak elő, mert úgy tűnt, nem tudtak rajta segíteni. No mindegy. Jobb is ez így.
- Nekem nem is kell az, csak ne nézne az emberre úgy.. ahogy, és akkor nem kezdek el rögtön izgulni. Meg ilyenek – sóhajt egyet. Leo tavaly két olyan tanárt is kifogott, akikből nem szeretne többet kérni, de sajnos ez nem az ő véleményén múlik.
- Nyugi, haver. Idén kiváló leszel belőle, tuti!
- Ha-ha-ha-ha.. Hátulról – és nevettek.
Az iskola felé közeledve csendesedtek el csak, hiszen komorabbnak tűnt, mint eddig. Sőt, egyenesen rémisztőnek. De aztán ez el is múlt, belépve az ajtón, melegség fogadta őket, és már tömörültek is be a helyükre. Izgatott duruzsolás töltötte meg hamar a termet, ők ketten is összébb dugták a fejüket, megbeszélték ki miben változott, ki mennyire menő, mi van épp az iskola hírességével, Harry Potterrel.
- Te.. ki az ott? - óvatosan mutat csak az ismeretlen tanár felé.
- Biztos az új SVK tanár, hisz a tavalyinak ismét annyi – hála. Örül, hogy nem látja a nőt, borzalmas volt.
- Lehet. Vajon ő tovább lesz, mint az eddigiek? - hiába másodévesek, a pletykák jobban terjednek, mint a pestis. Vagy épp azok a mendemondák, amik bizonyos területeket kísérnek. Hallottak ők az eddigi évek eseményeiről is, nem épp a legpontosabban, de tisztában vannak vele. Hisz ahogy az említve volt, ami hétpecsétes titoknak is számított, arról mindenki tudott. Izgalmas évek voltak ezek, és ők most, így utána még mindig fürdenek kicsit benne.
- Elég öregnek tűnik, szerintem.. hamar feladja – vonja meg Leo a vállait és az asztalra könyököl.
Épp jókor, hisz bevonultak az elsősök, és levonultak. A ceremónia sokkal rövidebbnek tűnt, mint tavaly, amikor ők álltak ott. Előkerültek a finom étkek, és a csend, ami a beszédet övezte – kivéve a suttogásokat, mi is történt azzal a bizonyos kézzel; persze akik látták a sorok elején -, felaváltotta a kanalak csörgése és a szavak zuhataga. De ő még egy ideig képtelen volt bármit is enni. A tanári kar változása, a hírek, és minden lesokkolta kissé. Sőt, nagyon. Pár falat, semmi több. Nehezebb lesz, mint hiszi.
- Túléled, na – löki meg könyökével, és teli szájjal.
- Könnyen beszélsz – valóban úgy tett.

Ha az év eleje nem is volt olyan borzalmas, a végén a vizsgák gondolata kellemes élménynek tűnt. Inkább húsz SVK vizsga Pitonnal, mintsem az, hogy át kellett élni az iskola, és a varázslótársadalom egy ekkora tragédiáját. Az igazgató halála, amely oly hirtelen és váratlan volt, mindenkit letaglózott. A sötét jegy a torony fölött, Harry, amint zokogva szólongatja az igazgatót, és a sok-sok ember. Csak félig-meddig látta, alacsonyabb volt az átlagnál, és nem is merészkedett előre, de nyilvánvaló volt. Egy lány kapaszkodott bele, és ő megszorította – finoman, óvón, mintha már nem az a siheder kölök lenne, hanem érett férfi. Egymásba kapaszkodva sírtak, miközben a mocskos jegyet tüntették el, és tisztelegtek a hatalmas előtt. A gyász már korábban is megkerülte, de akkor túl kicsi volt, hogy teljes mértékben felfogja, mi is a lényege, itt azonban friss volt, eleven, mély és lüktető.
Itt kezdődött minden rossz. Ő volt a gát, ami visszatartotta és nincs többé.
Fájdalmas hazaérkezés, és szörnyű nyár. A nap hiába tűzött melegen, mégsem egy vízparton töltötte. A rettegés – holott ők nem voltak üldözött vagy épp megvetett család - beférkőzött az ő falaik közé is, és bár nem volt kérdés, hogy fiúk visszamegy-e, készek voltak arra, hogy bármikor kimenekítsék onnan, de úgy gondolták, még így is az iskola lehetett a legbiztonságosabb hely.
Lehetett volna. De a sötétség oda is elért.
Keserves év, keserves időszak. Semmi sem emlékeztette arra, amely az első napon fogadta. Csend, katonás rend, és terror. Azok, akiket bántottak, nem kaptak segítséget, ő pedig kevés volt ahhoz, hogy kiálljon ellenük. Tudja, hogy gyáva volt, hiszen hamar megtapasztalta milyen az, ha kiáll egy mellett és ha megpróbálja védeni őket. Nem lett a rendszer támogatója, csak a csendes bábú a sok közül. Lázadni? Támogatni Pottert? Ki volt ő ahhoz.. egy apró porszem. Persze, örült volna, ha megjelenik és minden megjavult volna, azonban hogy akármit is tett volna érte? Nem volt mersze, és tehetsége sem. Tanulmánya rémes volt, rettegett a legtöbb dologtól és főleg akkor, ha valamely új „tanár” vette őket kezelésbe. Ebben az évben a könnyei sokszor mutatkoztak, levelet pedig nemigen válthatott, hisz tudta, ellenőrizhetik. Harmadéves volt, még gyerek, és fel kellett kicsit nőnie. Az új első évfolyam szenvedett, és támogatás kellett nekik is, amennyit csak megkaphattak. Nem tetszett, nem szerette a Roxfortot, haza kívánt menni. Ez már nem az a hely volt, amely a biztonságot jelentette, inkább egy mosoda, ahol megpróbáltak mindenkiből leendő katonát nevelni. Világi pajtása is érezte ezt, betegessé vált, majd végül egy sérülés, vagy épp kínzás után – nem tudja melyik lehet az igaz – a Mungoba került, és nem tért vissza. Egyrészt irigyelte, másrészt hiányolta. Egyedül maradt, és amikor elszakadt a béke utolsó cérnaszája, kitört a veszedelem.

► Háború és a jelen

Kaotikus élmény, emlék, és időszak. Egyik pillanatról a másikra történt minden. Az egyik pillanatban még sorban állva, lehajtott fejjel hallgatta az „igazgató” vallatását, a másik pillanatban pedig megjelent Harry Potter. És fenekestül felfordult minden.
Löketet kaptak, hogy tehetnek az ellen, amiben szenvednek. Segítő kezet. Egy apró madárka ébredt fel benne, aki nem szeretett volna kalickában élni. Életkedve egy kissé visszatért, és belevetette magát a forradalom tömegébe. Apró volt, tudta, de egyszer legalább hasznos. Varázsereje a nyomás hatására gyengélkedett, mondhatni beteg volt, de ügyessége visszatért, és képes volt ismét arra, amire azelőtt. Nem volt nagy tudása, nem ezt akarta bizonyítani, csak szeretett volna egy kis szeletet a szabadságból. Az események pörögtek, az ellenség megérkezett és felfegyverkezett. Tudjukki itt volt, a kapuban, és csak egy hajszál választotta el attól, hogy közöttük lépdeljen. A várakozás pillanatai, készen álltak, biztonságban, hiszen amint az előkészületek lementek, nem akarták, hogy a kiskorúak a színtéren legyenek. Azonban amikor elszabadult a pokol, nem volt lehetőség arra figyelni, hogy ki merre bujkál.
Szeretne erre úgy emlékezni, hogy hatalmas hőstetteket vitt végre, hogy felérhetett azon hősök alakjához, akik ebben a szörnyű időszakban vesztek el, vagy nőttek nagyra. De csak egy bolond volt, képzetlen és felkészületlen.
Az addig sosem látott szörnyeteget elevenedtek meg előtte. Dementorok, óriások, és talán még trollok is, és azok az óriás pókok.. Erre már nem tudna pontosan visszaemlékezni. Halálfalók és a Rend csatája. Nem számított az, hogy gyermek vagy felnőtt, ha azon az oldalon állt, amely az ellenfél térfelén kapott helyett, vesznie kellett. Talán még a Fejvesztett Futam résztvevőit és más kísérteteket is látott a lassan rommá dőlő folyosókon, bár nem tudja, hogy a kísértetek miben tudtak segíteni nekik. Ők maguk egy kis csoportban voltak, és próbáltak csapdát állítani pár halálfalónak, ami valljuk be, a leggyerekesebb és legostobább ötlet volt egész életükben. Nem gondolkodtak, cselekedtek. A kastélyban nőtt a holtak száma, a sérülteké, és minden pillanatban úgy rengett, mintha menten összedőlne. Rettegtek, egymásba kapaszkodva reménykedtek a győzelemben. Fogalmuk sem volt arról, hogy a gyújtópontokban mik történhetnek, hogy kivel mi van, hogy akit ismernek, legalább arcról, látják-e még őket. Semmi sem volt biztos, még az sem, hogy maga a kastély egyben marad-e. Mondhatni úgy érezték magukat, mint ha nem lenne holnap. Üröm az örömben, hogy az első igazi csókja itt csattant el, és a legviccesebb talán az ebben, hogy azzal a lánnyal előtte sosem beszélt. Csak egy apró tett volt, amelyet mindketten át akartak élni. Talán a szerencse kívánásának furcsa módja volt. Talán semmi. Azóta nem folytatódott, ez biztos.
A harcok legnagyobb hullámában futott bele a kis csoport a végzetbe. Az, hogy ők eltervezték, nagyot alkotnak, a gyakorlatban sikoltás, és menekülés formájában köszönt vissza. Nem gondolták ők sem, nem tudták, hisz a veszélyérzetük még fiatal volt. Leonard is hamar belátta, hogy nem ő lesz a helyi hős, és menekülőre fogta. Talán ez mentette meg, mert ha kiállt volna és megpróbált volna nekimenni az ellenfélnek, odavész. A csata számára hamarabb véget ért, a lábát ért átok, a sérülés terítette le, így a gyengélkedők közé került, akik csak remélhették, hogy nem itt fogja őket a vég érni, hisz mondhatni védtelenek voltak. A heg a mai napig vele van, és marad is. Egy emléke annak, mi az ár, ha az ember szabad kíván lenni, de túl kicsi hozzá. Azonban, ha most ismét történne valami, nem futna el most sem, túl bolond, és az is marad.
Amikor az adrenalinlöket elmúlt, letargia tört rá. A holtak száma, a látvány, és az érzés emésztette. Rettentő rossz emlék, és a mai napig nem szeret egy pillanatig sem gondolni rá. Tudja, hogy mekkora veszélybe sodorta magát, és mennyire meggondolatlan volt. Az ő helye egy óvott helyen lett volna, nem ott, ahol a felnőttek és az idősebb diákok az életüket kockáztatva küzdöttek. Leonard nem akart nagyzolni és hősködni, nem akarja azt, hogy bárki is azt gondolja, azért tette, hogy bebizonyítson bármit is. Egyszerűen elragadta a hév, amely könnyen elvitte, hisz gyerek volt. Félt, rettegett, nem tagadja. Sírt is, kiabált, haza akart menni, és minden ilyesmi. Szeretne megnyugodni végleg, és megtanulni kezelni az érzéseit.
A béke időszaka elérkezett, de ennek előzménye is volt. Az újjáépítés, és az, amikor elhagyhatta a gyengélkedőt, és hazatért. Hatalmas löket volt a szeretetből, amely segítette őt abban, hogy felépüljön mind testileg, mind lelkileg. Sokáig nem akarta folytatni az iskolát, azonban szeptember elsején mégis a vonaton volt, ismét. Pajtása is, aminek jobban örült, mint bárminek, azonban ő sem volt ugyanaz, mint egykor. Mindenkit megrágott ez az időszak, és ha kiköpte őket, hogy boldogulhassanak.
Vegyes érzelmekkel kezdett bele a negyedik évébe, gátlásokkal és félelemmel övezve. Hogy hisz e a békében? Természetesen, csak épp még retteg kicsit attól, hogy nem tartós, és valami történni fog. Valami nem kerek. Nem lehet minden ilyen egyszerű, ugyebár? Fogalma sincs, miért érzi ezt. Miért épp most akar a sosem létezett jóstehetsége valami megérzést produkálni? Vagy csak egyszerűen realista, és pesszimista; nem képes hinni abban, hogy itt minden tényleg rendben lesz. A tavaszi szünetig minden csendes volt, és már nem remegő kézzel mutatta be a bűbájokat, vagy épp keverte a fakanalat. Lassan de biztosan tér vissza az önbizalma, és az bátorsága ahhoz, hogy ismét az lehessen, akinek lennie kell; egy ifjú, tettvággyal telt diáknak, aki sikeres vizsgákkal zárja élete ezen szakaszát.
Csakhogy, amint a szünet utáni első napja letelt, valami ismét megváltozott.
És azóta kissé ismét retteg.
A többi pedig, egyelőre még a jövő zenéje.

         ◆ Jellem ◇

Kicsi kora óta szeretné megismerni a világ minden zugát, csakhogy ez olyan nagy falat, amelybe hiába vagdossa a fejszét, a karja elfárad, és kicsit elveszíti a lelkesedését. A varázsvilág pedig még hatalmasabb. Noha benne nőtt fel, mégis, amikor egy ekkora közösségbe, helyre és újdonságokba dobják bele, beleszédül és szeretne mindent magába szívni. Csak egy kicsit. Rettentő könnyen ki lehet zökkenteni az iskolai szerepből, a tanulásból, vagy akár az aktuális gondolatmenetéből. Mindenre felfigyel, ami a környezetében történik és az sem baj, ha nem érti, az élmény miszerint látta, épp elé. Eleinte, az alsóbb évfolyamokban kissé idegesítő is volt eme szokása, és ezt a kotnyelességet a mai napig nem sikerült levetnie, ámbár, sokat vett vissza belőle az az időszak, amely a háborús időket jellemzi. Mégsem tudja teljesen elhagyni, akármennyire is benne van még a gát. Ennek az érának a vonzata lehet a néha rátörő mélabússág, az egyes órákon való rosszabb szereplései, és persze a szorongó érzet odabent, amely még nem engedi, hogy ismét és teljesen felszabaduljon. Hamar képes letörni – még ha az rövid ideig is tart -, és kissé álmatlanságban szenved, ilyenkor falja a könyveket, vagy álmodozik arról, milyen is lenne a folyosókon kóricálni. Nem hallucinál dementorokat, szörnyeket vagy magát a Zordót, egyszerűen még túl friss és mély a seb, amely miatt nem képes önfeledten működni.
De ezek mellett ő egy nyílt, barátkozó srác, szívesen ismerkedik a kortársaival, a kicsikkel is, bár manapság felvette azt a „felnőttes”, tipikus nagytesós jellemet, hogy idegesítik őt, nincs türelme, holott tudja nagyon jól, ő is ilyen volt. Az idősebbekkel is próbálkozik, már aki vevő rá, de leginkább nem zavarja őket, megvan a tisztes távolság és a tudat, hogy nem vágynak egy kölök ezer kérdésre. Próbál humoros lenni, csak épp nemigen ért hozzá, inkább az a vicc, amikor elbaltáz valamit, vagy épp próbál komoly fenyegetést mutatni. Bugris kissé, szeleburdi és heves. Szereti a mozgást, a történéseket, és azt, ha valamit tud és bemutathatja, lehet az egy pletyka, vagy épp egy új bűbáj. Mivel kviddics-rajongó, ő is előszeretettel gyakorol, és próbálja ellesni a nagyoktól a trükköket, hátha egyszer a kapitány észreveszi, és megengedi, hogy kipróbálja magát benne. Megjegyezendő, hogy a levegőben ügyesebb, mint bármely órán, és a földön, de nem is az a kiemelkedő tehetség, aki az évszázad felfedezettje lehetne. Azért hátha jó lesz mégis valami. Fogónak mondjuk biztos nem, mert kicsit rossz a szeme szürkületben és amúgy is.
Ha időrendet kellene írnia, nem lenne képes rá. Persze, órákról igyekszik nem elkésni, amióta pedig tudja az utat minden teremhez, kevésbé történik meg ez vele, mégis, néha egy-egy portré, vagy épp más dolog eltérítheti. Ez ritka, mivel nemigen szívleli a házirend sem, és a háztársai se fogják szeretni, ha folyton miatta veszítenek pontokat. Egyebek iránt nem is szereti a pontrendszert, mert szerinte mindenkit megfertőz és ellenségeskedést szül, de erről ugye pont nem ő fog dönteni. Igyekszik tisztában lenni a saját korlátaival, egészséges módon pedig feszegetni azokat, és fejlődni. Szeretne ő sok tudást, csak nem mindig sikerül, megvan benne a cselekvés iránti vágy.
Nem kenyere a hazudozás, és ha rákényszerül, nem is mestere. Ha fejben össze is rakja az „alibit”, kimondva már esetlenebb. Inkább próbál őszinte maradni, még ha ezzel néha picit tapintatlan vagy kellemetlen. Nem kenyere senki lelkébe tiporni, és gonosznak mutatkozni. Igyekszik jó lenni, és jónak maradni, hiszen a sötét dolgok számára ijesztőek, akkor is, ha kaland tekintetében egy sötét tárgy, történet, vagy épp varázslat érdekesnek mutatkozik (de ki nem próbálná).
Persze, mint mindenki, ő sem fehér, vagy épp fekete. Vannak rosszabb dolgai, amit nehezen lehet fogadni, vagy épp süt róla, hogy békén kell akkor hagyni. A csata óta fellobbant benne a pesszimizmus lángja, és sokszor képes halott ügynek titulálni az adott szituációt. Ebben sokat segítenek a körülötte lévők, azonban, mint egy kisördög, ott csücsül a vállán. Ajkait el-elhagyja egy-két vulgáris szó, melytől néha egyesek füle ketté is állhat, azonban inkább akkor, ha ideges vagy nagyon zavarba jön. Általában megválogatja, vagy saját magát cenzúrázza, de mégis kicsúszhat. Akármennyire nem gonosz, néha legszívesebben bosszúálló típus lenne, de inkább marad a harag, amit sokáig magával cipel. Sajnos képes ő is az általánosításra, így alkot olyan véleményt, amit megbán, vagy épp ki sem vizsgálja, csak dédelgeti. (Nem rasszizmus, azt ő mégsem.)
Végezetül; manapság egyre jobban ismerkedik a mugli világgal, és annak kreálmányaival. Nem gyűjtöget persze, inkább csak érdeklődő és kutató tekintetével vizsgálja a világukat, amivel találkozott ő, hisz nem burokban nőtt fel, de sosem foglalkozott vele többet, mint kellett. Sosem szeret elzárkózni amúgy sem semmi elől – ami persze passzol az értékrendjébe, csak kicsit válogat, kicsit finnyás, kicsit tűnhet furának, amikor hadar és kalimpál magyarázat közben. Még él benne egy kis gyermeki lelkesedés.

► Erősség || Őszinte, kreatív, érdeklődő, udvarias, barátságos, hűséges
► Gyengeség || Néha ügyetlen, lámpalázas, képes lobbanékony lenni, makacs, frusztrált, néha vulgáris


         ◆ Apróságok ◇

► mindig ||
… hóesés
… a tinta illata
… cseresznye
… körömrágás
… kviddics
… macskák
… a nyári zápor
► soha ||
… ronda karácsonyi pulcsik
… túl keserű dolgok
… mágiatörténet
... mentol
... csigák
… sár és ázott zokni
… előadás, amin beszélnie kell
... rózsaszín

► hobbik || hobbi-kviddics, könyvmolykodás (csak épp nem a tananyagot forgatja szívesen)
► merengő || A legjobb; egy téli nap, amikor vajsöröztek, hógolyócsatáztak és a vészterhes idők egy pillanatra semmivé váltak, pár órára. A legrosszabb; látott a csata idején holtakat, az iskola ezen formája, emléke még most is egyszerűen letaglózza.
► mumus || Egy holt alak, sajátos „inferus”.
► Edevis tükre ||  Csapatkapitány egy híres kviddics-csapatban nagyszerű hírnévvel és persze kezében a sikeres vizsgák záloga. És egy mugli autó.
► százfűlé-főzet ||  Gesztenyebarna színű, földes-sós ízkeverékkel, utónak pedig kesernyés. Kicsit fura, pont mint ő.
► Amortentia || Fenyőillat, némi karamell és a friss bőr-holmik illata.
► titkok || Kicsit tart a lányoktól, a kapcsolattól és a szerelemtől. Továbbá egyszer ellopott egy megviselt cikeszt, de annyira kellemetlenül érezte magát, hogy elásta a Rengeteg szélén.
► azt beszélik, hogy... ||  
… Hogy meleg, azért nem érdeklik a lányok.
… Csalással ment át a legutóbbi vizsgákon.
… Szerelmes egy tanárba. (csak mert kedveli az óráit, és néha óra után is beszélget és érdeklődik a tananyagról)
… Vagy épp hogy már csókolózott is a tanárral.
… Direkt sérült le, hogy ne kelljen a csaták közepében lennie (...ahol nem is volt helye)



         ◆ A család◇

► apa || Joshua Ruskin; 48; félvér; Komor, kimért, és néha mogorva. De ettől és a szivar-kávé illatű lehelletétől eltekintve tiszteli őt, próbálja megfogadni a tanácsait, és ápolni egy egészséges viszonyt. Persze, kissé távolságtartás van közöttük, azonban mégsem olyan szörnyű a helyzet. Előfordul, hogy sikerül egy kellemes apa-fia beszélgetést megejteni.
► anya || Karen (Swant) Ruskin; 45; félvér; Anyás gyermek, aki mindent megoszt vele, ami a lelkét nyomja. Amikor csak lehetett, bagolypostán váltottak egymással szót. Folyton aggódó asszony, de mégsem mérgező mértékben. A burkot sosem vonta fel köré. Szoros kapcsolatban állnak a mai napig is.
► testvérek ||  Nem született testvére.
► állatok || Otthon tart egy Marcus nevű pókot, az iskolában pedig, az idei évtől egy Samu nevű macskát gondoz.

► Családtörténet ||
Apja részéről három testvér és annak családjai teszik ki a fa ágait, amely számokban egy közepesnek mondható varázslócsaládot tesz ki. Eredete a 19. század közepétől számolható, így nem nevezhető ősinek, gazdagnak, és nagynevűnek sem. Kiválva egy másik, akkor még vélhetően aranyvérű családból – vagy épp kiátkozás miatt, a maguk útján indultak el. Nincs sok feljegyzés, hiszen az ősök sosem voltak fellengzősek, és nem jegyeztek fel minden lépést, a tagok többségének neve feledésbe merült. Lényegében egy kissé trehány, és hanyag a saját történelmével. Híresebb alakjai a sportban jeleskedtek leginkább, bár akadnak köztük művészek is.
Anyai részről egy elszegényedett ág utolsó leszármazottja került a történetbe, és még szerencse, hogy az apjának nem a pénz volt a fő motiváció, hiszen akkor nem lenne miről mesélni. Itt a múlt hosszabb és mélyebbre gyökeredzik, csakhogy a nagynevű aranyvér mániákus familiák ellehetetlenítették a ranglistán való feljebbjutás lehetőségét. Átlagos szinten éltek, felemelkedtek, majd elbuktak, és végül itt kötöttek ki. Nincs mit szégyellnie, a múltat sehogy sem lenne képes megváltoztatni. A szebb pillanatokban értelmiségek, utána pedig csendes alkalmazottak váltak belőlük. Az egyetlen vagyon a ház, amelyben élnek és amelyet két kezükkel tatarozott fel a szülőpáros. A kicsit is kell becsülni, ez amolyan életszemlélet.


         ◆ Külsőségek ◇

► magasság || 170 cm
► testalkat || Átlagos, kissé csontos
► szemszín || Barna
► hajszín || Barna
► kinézet || Göndörkés, barna fürtjei rosszabb napjain madárfészekként ülnek a feje tetején, és hiába nem kezeli kellőképpen, megválni mégis képtelen tőle. Arca kisfiúsan bájos, lágyabb vonású kerekded, amely még talán el sem nyerte végleges formáját. Sosem lehet komolyan venni, ha dühösnek próbál mutatkozni, mert ijesztő helyett inkább aranyos. Ezt egy átoknak éli meg, és nem is szereti, hogy túlzottan gyerekként bánnak vele, de ameddig ábrázata nem komolyodik, talán az emberek képtelenek is erre. Szemei barna íriszűek, sűrű pillákkal keretezve, melyet talán sok lány irigykedve fedez fel, ha megpillantja. Szerencsére a lapátfüleket az unokatestvére örökölte, így legalább ebbe nem köthetnek bele. Alkata nyúlánk, szálkás de inkább vékony, erőtlennek tűnő. Persze, van a karjaiban erő, de nem amennyi, amit szeretne. Magasra nőhet, hisz előtte a világ, és évente folyamatosan menetel felfele egy-egy centikkel, így ez egyelőre csak egy részadat, ahogy a súlya is, amit nem szeret méricskélni. Sokat ugyan nem eszik, de szerencsére nem tűnik hízásra hajlamosnak – egyelőre. Nem tudja, mit hoz a jövő. Nincs kifejezett ismertetőjegye, tetoválása meg főképp nem, bal lábán azonban egy hosszú heg fut végig, de mivel errefelé sokszor hűs az idő, nemigen mutogatja. Néha, erőltetés után még sántít is rá kissé. Sápatag, nyaranta pedig főtt homárra hajazó bőrszínnel áldja meg a sors, ha hosszabb időre kimerészkedik, arcán pedig halovány szeplők jelennek meg. Ha épp nem az iskolai egyenruhát viseli, nem szeret feltűnő színeket hordani, mondhatni naturista, átlagos skálában mozog, egyszerű átlagos öltözékkel, amelynek kedvencei a farmerek és a cipzáras pulóverek. Gyűlöli a sapkákat és bánatára a sárga színt , ezért láthatod többet fintorogni, mint az átlagos diákok bármely tagját. Nem szokása ékszert, és kiegészítőket viselni, még az órát sem, mert folyton elhagyja. Túl egyszerű kisegér.



         ◆ A tudás ◇

► varázslói ismeretek || Leo tanulmányi átlaga, és teljesítménye teljes mértékben egy hullámvasúthoz hasonlítható. Általában érzelmi állapota, és az iskolában történt dolgok határozzák meg, tud-e teljesen koncentrálni, vagy sem. Persze, a bukdácsolást elkerüli, szerencsére – néha csak egy paraszthajszállal -, azonban a kiemelkedő egyének közé vélhetően nem mostanság fog felkerülni. Csapongó, persze igyekszik, nem akar szégyent és szomorúságot sem látni odahaza, azonban elismeri, hogy néha igencsak korlátoltak a képességei. Abszolút ellensége a mágiatörténet, és kicsit a bájitaltan, utóbbi főleg azért, mert sokszor elkalandozva még egy egyszerű főzet is gyilkossá válhat az üstben. Az SVK csak újabban, a háború óta sikerül gyengébben, mint ezidáig, holott annak elméletével még nem is lenne semmi gond. Erőssége azonban a repüléstan, hiszen imádja a kviddicset, és a lényekkel is szeret törődni – még ha sokszor fel is áll tőlük a karján a szőr. Az idei tanévben – ami a béke időszaka -, kezd ismét jobb átlagot mutatni.
► felvett tantárgyak ||
                     … Mugliismeret
            … Legendás lények gondozása
► pálca típusa || 11,5 hüvelyk, tölgy, főnix toll maggal.
► RBF || - - -




         ◆ Egyéb ◇

► avialany||  Finn Wolfhard
Naplózva


Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 12. 11. - 13:54:29 »
+1

Kedves Leonard!

♦ ♦ ♦


Azt hiszem, hogy a privát üzenetemben már majdnem mindent leírtam, éppen ezért talán csak magamat tudom ismételni: nagyon köszönöm, hogy elolvashattam ezt az előtörténetet, mert minden egyes mondatát élveztem! Ritkán olvas az ember olyan előtörit, aminek átéli és átérzi a történéseit, amit lát maga előtt olvasás közben. Nagyon szimpatikus karaktert sikerült alkotnod, és imádtam, ahogy megírtad a történetét.


♦ ♦ ♦

Éppen ezért az előtörténetet ezennel...


!




A házad a...
HUGRABUG!




Hosszú itt-tartózkodást és sok-sok szép játékot kívánok neked! Men?

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 06. 14. - 08:47:55
Az oldal 0.049 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.