+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Egyéb
| | | |-+  Olivia Gabriella Stane
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Olivia Gabriella Stane  (Megtekintve 789 alkalommal)

Olivia Stane
Mandragóra Gyógyítóképző Ispotály
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2017. 03. 14. - 16:40:11 »
+3

OLIVIA GABRIELLA STANE
   
MOTTÓ

“A barátok kemények tudnak lenni veled. Lehet, hogy többet várnak tőled, mint az idegenek. Az idegenek leginkább úgy látnak, ahogy szeretnéd, hogy lássanak, de a barátaid nem csaphatod be. Ez teszi őket baráttá.”
“Ha átversz, az az én szégyenem. Ha viszont kiszúrsz a legjobb barátaimmal, neked annyi.”
       
jelszó || "Ampók a pók?!"
így ejtsd a nevemet || Oliviá Gábriellá Sztén
becenév ||Livy, Lily, Lia, Briella, Gaby, Brie, Ella
nem ||]nő
születési hely, idő || Newcastle, 1981 szeptember 22
horoszkóp || szűz
kor || 17
vér || félvér
évfolyam ||hatodéves


        A MÚLT
A családom tagjai mindig is nagyon szerettek úgy élni mint a muglik, már ősidők óta. Így próbáltak minél többet megtudni a muglik életéről. Teljesen beleolvadtak az ő életformájukba. Nem használtak varázslatokat. Ha belegondolok, én nem is láttam a szüleimet sohasem varázsolni. Halvány fogalmam sem volt róla, hogy képesek ilyesmire. Kivéve talán, néhány furcsa dolgot a bébiszitteremmel, de erről majd később mesélek. Úgy neveltek engem és testvéreimet, hogy semmit sem mondtak el nekünk. Hogy miért? Mert attól tartottak, hogy valamit elfecsegnék valamelyik muglinak és abból nagy baj lenne.  Tudja, hisz ismeri minden egyes tagját, az ük ükapámtól kezdve mostanáig, nem? A kisgyerekeknek sosem mondták el, hogy ők valójában micsodák és mire képesek, ahogy nekem. Így életem le mindennapjaimat, mugliként. Akkor beszéltek csak varázsló származásunkról, mikor valamelyik gyerekük bejutott a Roxfortba. De ekkor is csak nekik, és lelkére kötötték, hogy a többieknek nem szabad szólniuk. Nekünk meg azt mondták, hogy testvéreink külföldre mentek tanulni, ahonnan csak nagy ritkán térhetnek haza. Úgy néz rám mintha nem tudná miről beszélek. Nem mondták el ezt?... Ó, pedig megvoltam győződve, hogy maga mindent tud rólunk. Ne sajnálkozzon nem volt ez a tudatlanságunk épp olyan rossz. Nyugodtan játszhattam a mugli gyerekekkel. Szüleim kezdetben nem szerettek volna nagy családot, ám ez nem éppen így alakult. Ezt is tudja.
Édesanyám az ikrek születése után már végképp nem szeretett volna újabb gyereket. Éppen elég volt számukra három kis csöppség aki tovább vigye a nevüket. De pont ez a három kis csöppség gátolta az utazásukban is.
Nem vártan, de majdnem legutolsóként megszületett a bátyám és én. Tudja mindenki azt gondolja, hogy mivel én vagyok egy nagy család legkisebb gyermeke nagyon elvagyok kényeztetve. Maga is ezt hitte, nem?... Nem kell tagadnia, nagyon jól tudom én ezt. De épp az ellenkezője történt, pontosabban egy cseppet sem voltam elkényeztetve, sőt szinte rám se hederítettek a saját szüleim. Eltudja ezt képzelni. A saját szüleim annyiba se vettek, mint egy pókot a fürdőszobájukban, amit legalább lesöpörnek. Életem legelső percétől a 18 éves unokatestvérem vigyázott rám a nap minden percében. Igen ez van. Nem sokra emlékszem kiskoromból. Legtöbbet csak a maga elbeszéléséből tudom. 4 éves voltam amikor szüleimmel útra keltünk, ugye?.... No. Hát akkor hagyták a testvéreimet a rokonokra. Engem pedig muszájból magukkal vittek a kirándulásaikra. Én csak azt tudom, hogy 4. és 9. éveim között, több helyen jártam és éltem mint más emberek egy egész élet alatt. Azt viszont nem tudja, még maga sem, hogy azalatt az idő alatt sem volt jobb sorsom mint itthon. Édesanyám mindenhol más és más bébiszittert fogadott mellém, ők pedig bulizgattak, kirándultak. Ezek a felvigyázok nem voltak épp mintaképek. Volt köztük olyan aki folyamatosan molesztált, volt amelyik bezárt egyszerűen a szobámba, ő pedig udvarlókat fogadott és a fülem hallatára csinálták. Ne nézzen így rám, nincs szükségem a szánalomra. Sikerült valahogy túllépnem ezeken. Pontosan ezért nem mondtam még el soha senkinek a történetemet. Nem szerettem volna, ha szánakoznak rajtam és csak azért kedvelnek mert sajnálnak. De ha maga is így néz rám, a család állítólagos legjobb barátja, akkor maga sem ismerte a szüleimet, vagy nem gondolta volna ezeket róluk. Mindegy is. Hol is tartottam?... Igen. Emlékszem egyszer valahogy sikerült kijutnom a szobából, meg akartam szökni.  De akkor jött a gyerekfelügyelő Chelsie egy pasival, gyorsan elbújtam az ágy alatt. Amit akkor az ágy fölött történt az az én gyerek lelkemnek maga volt a pokol. Szőrnyű volt, és szinte horrorba illő. Megpróbáltam bedugni a fülem, sírva de még akkor is halottam mindent. Olyan volt mint egy rémálom. Azóta is ott cseng a fülemben minden és a képzeletembe látom minden pillanatát. Ekkor kezdődött a félelmem. Féltem mindentől. A férfiaktól, az ágytól, a tükörtől, a furcsa hangoktól és még nem is tudom miktől. Igen szőrnyű gyerekkorom volt. De azt hiszem nem ez volt a legszörnyűbb. Volt egy másik vigyázóm, aki folyamatosan vert, sokszor egészen addig amíg már mozogni sem tudtam. Sírtam és zokogtam, de őt ez nem érdekelte. Sőt ha hangosabban sírtam akkor még jobban ütött. Így sokszor inkább hallgattam és csendben tűrtem, bár inkább ordítani tudtam volna. Ó, nem, nem voltam rossz kislány, Agatha néni. Legalább is nem volt rá oka, hogy megüssön. Sokszor csak azért, mert, rosszul tettem fel a poharat a polcra, vagy mert fordítva vettem fel a cipőmet. Igen, csupa kis semmiség. Tudom mit akarna kérdezni. Nem, anyáék nem tudtak az egészről semmit. Nem is figyeltek a sebeimre, sem arra, hogy hogyan érzem magamat. Ők hazajöttek a kirándulásból, lefektettek és ők is rohantak lefeküdni. Ha jól belegondolok... Valami furcsára már akkor felfigyeltem én is. Amikor más városba mentünk a gyerekfelügyelők semmire sem emlékeztek az egészből, még rám sem. Pontosan akkor realizálódott ez bennem, amikor egyszer megpróbáltam elköszönni az egyiktől. 7 éves voltam, emlékszem mindenre, pontosan.
Épp az autóba ültünk volna be, amikor megpillantottam a járdán épp erre járni Janicet, az akkori felvigyázómat. Ő nem volt annyira rossz velem. Odakiáltottam.
-Szia Janice! – ő pedig úgy bámult rám mint aki életében nem látott. Odaszaladtam.
- Szia kicsi. –hajolt le hozzám. – Honnan tudod a nevemet? Ki vagy? – erre a kérdésére nem számítottam. Teljesen ledermedtem és csak bámultam rá. A kicsi szívem összetört. Még az aki egy kicsit jó volt hozzá sem emlékszik rám. Nem értettem, hogy miért.
- Én…én vagyok… -csak dadogni tudtam. – Livy vagyok. Olivia. – de nem rémlett neki semmi. Ekkor apám kezét éreztem a vállamon. Felkapott. Odaszólt a nőnek és elindult velem a kocsihoz.
- Elnézést a kislányom összetévesztette valakivel. – de tudtam, hogy ő az. És nem vagyok annyira rossz arc memóriájú, hogy összetévesszem valakivel. Egész úton csendbe voltam,nem szóltam semmit. Csak gondolkodtam. Gondolkodtam azon, miért ilyen rosszak az emberek? Mi baj lehet velem, hogy így viselkednek velem? Miért nem emlékeznek rám azok, akik a nap 24 órájában velem voltak. De semmire se tudtam a választ.

 Már nem is reménykedtem, hogy valamikor is, jobb idő lesz számomra. De aztán Sydneyben egy olyan bébiszittert kaptam, aki nagyon kedves volt. Nagyon szeretett engem, kedveskedett velem, ami nekem meglepetés volt. Pontosabban inkább furcsálltam. Nem ehhez voltam  szokva. Engem még soha senki sem szeretett. Neki még anyáék is örültek, jobban mint a többieknek. Egyik beszélgetésben amit kihallgattam, arról beszéltek, hogy végre, ő közülük való és nem kell változtatniuk rajta. Akkor még nem értettem miről beszélnek. De most már tudom, hogy ez egy varázslat volt. Ennek a kedves néninek a neve Angela volt. Tőle kaptam a macimat is, ami nagyon sokat jelent nekem, nagy becsben tartom most is. Azt mondta, ez majd vigyázni fog rám és tanácsot ad ha szükséges. Mindig erre a kedves nénire emlékeztet és olyan mintha válaszolna a kérdéseimre és kétségeimre. Mintha tanácsokat adna ha bajban vagyok. Sokszor hallom a fülemben, fejemben ilyenkor Angela néni hangját. Tudom, úgy hangzik mintha őrült lennék. De nem vagyok az. Korábban is tapasztaltam már furcsa dolgokat, magam körül amiket ésszerűen nem tudtam megmagyarázni. Akaratomon kívül lebegő tárgyak reggel mikor felébredtem, érintésemre felforró dolgok és egyebek. Nem mondtam semmit, azt hittem őrültnek néznének. 9 éves voltam amikor hazaköltöztünk. 10 évesen egyik nap a szüleim leültettek, a testvéreim is jelen voltak. Akkor ott elmondtak mindent, megtörték a csendet. Kiderült a testvéreim már tudtak róla hisz akkora a Roxfort tanulói voltak. Először nem értettem semmit. Hisz ki hinne el ilyesmit?  
- Hogy mik vagyunk? Mi vagyok? - elképedtem.
- Boszorkány vagy húgocskám. – vágta rá bátyám mosolyogva. –Ahogy én varázsló, és ahogy mind boszorkányok és varázslók vagyunk. A nagyi, a nagypapa, a dédiék és mindenki más. – magyarázta ujjongva. Én még mindig képtelenül hallgattam mindent. Magam elé meredve gondolkoztam. Akkor ezért volt a sok furcsa dolog. Végre magyarázatokat leltem minden kérdésre ami bennem volt és minden különös dologra ami körülöttem történt.
- És ezt mért titkoltátok eddig? – úgy gondoltam kérdésem jogos. Szüleim hosszasan kezdték magyarázni, hogy nem szabadott, pontosabban nem akarták elmondani, hogy nehogy a muglik tudomást szerezzenek róla.
- Ha minden jól megy, hamarosan te is a Roxfort Boszorkány és Varázslóképző tanulója leszel, mint mi mindannyian. – folytatta nővérkém tudomásomra hozva a dolgokat.
Még nagyon sokáig, nem tudtam feldolgozni az egészet. Nagyon zavart az is, hogy mugli ismerőseimnek nem mondhattam semmit. Talán ez volt az egyik legnehezebb dolog az egészben. Amikor megkaptam a levelemet, hogy felvettek a Roxfort Boszorkányképzőbe, többféle érzés támadt bennem. Természetesen nagyon örültem neki, de féltem is tőle. Mi van, ha nem illek bele a varázslók világába? Mi van ha nem fogadnak el a többiek? Ha nem is tudok varázsolni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések lebegtek előttem, amikre lassan megkaptam a válaszokat. Ha belegondolok, az életemben nem ezek a szőrnyű dolgok tették a legrosszabb és legszörnyűbb benyomást rám, hanem szeretett kishúgom halála. 6 hónapos lehetett akkoriban, amikor én megkaptam Roxfortos levelemet és tele voltam különböző érzelmekkel. Eloise, húgocskám. Igen ő.... ő....az én kicsi húgocskám. Gyönyörű volt, és nagyon törékeny. Égszínkék szemei mindig érdeklődve kémleltek körül. Én voltam vele a legtöbbet. Nagyon szerettem. De... elmondom amit még soha senkinek nem mondtam, valójában nem is tudtam kimondani hangosan, még gondolatban sem. Egyik átlagos nap anyuékat kerestem. Benyitottam Eloise szobájába. Ott voltak. Igen, nem mondtam senkinek, de láttam. Láttam, láttam a húgom halott tetemét. Anyám és apám fagyott tekintetét. Azt a fájdalmas, értetlenséget sugárzó nézésüket sosem felejtem el. Anya a szoba közepén állt, karján Eloise élettelen teste. Olyan volt mint egy rongybaba, karjai lelógtak, hófehér volt mint a hó. Apa a kiságyra támaszkodott és csak maga elé meredt. Anya zokogott és szorította magához Eloise parányi testét. Aztán megszólalt apa, hidegen és határozottan. Furcsán rémisztően hangzott a hangja.
- Nem mondhatunk semmit senkinek. – jelentette ki.
- De miért? Miért pont az én kicsi Eloisem? –zokogta anya kétségbeesetten. – Miért nem figyeltünk rá jobban? Mért nem láttuk a veszélyt? – egymásra néztek és mintha akkor a tekintetük is megváltozott volna mindennel együtt. Apa elvette anyától a kis testet és betakarta egy pokrócba.
Ekkor én csendben elmentem. Nem mondtam a testvéreimnek semmit, nekem se. Csak annyit mondtak Eloise nincs többé. Nehéz volt. De elfogadtuk. Csak én nem tudtam beletörődni az egészbe. Csak én voltam az akinek az emlékeibe mélyen élt még a kép és rémálmaiban látom újra. Na meg a szüleim. A szüleim akik azóta megváltoztak. Szomorúak voltak, nem volt mosoly az arcukon többé, nem égette őket a kaland, az utazás vágya. Lecsendesedtek. Minden pillanatukat otthon töltötték és folyamatosan vigyáztak ránk, óvtak minket, mindentől és mindenkitől. Átestek a ló túloldalára és az otthonunk olyanná vált, mint valami börtön, amiben a szüleim az őrök. Jóval később megtudtam, húgomra ráesett az ágya fölött levő könyvespolc. Legalábbis anyáék ezt mondták, de én valahogy nem hiszem ezt... Azon az őszön indulhattam a Roxfortba, ami reményeim szerint változást hozhat majd az életemben.          
A Roxfort Expresszen ismerkedtem meg a legjobb barátaimmal Emilyvel, Mary Alice-szel, és Suzival.Őket ismered, hisz bemutattam őket akkor nyáron. Nem ismertem még senkit. Anyáék kikísértek a 9 és ¾ vágányra. Felszálltam. Félve mentem végig a vonaton egy üresebb fülkét keresve. Egy csomó ismeretlen ember volt ott, nagyok és velem egykorúak is. Féltem, hogy a nagyok nehogy piszkáljanak vagy beszólogassanak. Egyik fülkében két velem egykorú lány ült. Az egyik szőke volt és hófehér bőrű, törékeny termetű, olyan volt mint egy tündér, habár arcának éles vonalai kissé rontottak a látványon. Ő volt Susane. A másik lány vörös volt és erőteljesen szeplős, arca sokkal szebb volt mint a másik lányé. Ő meg Emily volt. Bájos volt és mindig hangosan nevető. Bekopogtam.
-Elnézést, leülhetnék mellétek?
- Persze. Gyere csak. – nyájasan fogadott a vörös. Lassan becipeltem holmimat és leültem. –Az én nevem Emily ő pedig Suzi. Te ki vagy? – nagyon barátságos volt és néha túl sokat is fecsegő.
- Sziasztok. – kis gondolkodás után bemutatkoztam. – Gabriella vagyok. – új életet szerettem volna kezdeni, pontosabban más életet ezért inkább Livy helyett így mutatkoztam be.
- Nagyon szép név. – jegyezte meg mosolyogva Suzi.
- Oh. Szólíthatunk Gabynak vagy inkább Ellának? – mire szólhattam volna, saját maga meg is válaszolta kérdését. – Azt hiszem nekem jobban tetszik az Ella. Én annál maradok.
- Rendben. – válaszoltam halkan. Majd néhány percnyi csend után én folytattam a barátkozást. – Ti is újak vagytok?
- Oh igen. – válaszolták egyszerre. Ekkor hallatszott egy újabb kopogó hang a fülke ajtóján. Mind arra néztünk.Egy sötét hajú lány nyitott ajtót. Kicsivel magasabb volt mint én. Kissé molett alkatú. Hangja némiképp fiúsan hangzott.
- Üdv. Helyet foglalhatok? Már csak ez a fülke szabadabb. – magyarázkodott.
- Persze. – invitálta be Emily. A lány leült a velünk szemben levő helyre. Tekintete a távolba meredt mintha keresne valakit. – A nevem Emily, ő pedig Suzi és Ella.
- Örvendek, én Mary Alice vagyok.

Később rájöttem, hogy Emily nem volt olyan bátor mint amekkora szája volt. A vonaton kezdődött a mi barátságunk. Egész úton beszélgettünk, vagy pontosabban inkább Emily beszélt folyamatosan. Mi meg hallgattuk vagy válaszoltunk a kérdéseire. Amikor megérkeztünk káprázatos látvány fogadott, legalább is számomra az volt. Hagrid vezetett minket a kastélyhoz, ahol egy óriási terembe léptünk be, aminek a plafonja olyan volt mintha látni lehetett volna az eget, a csillagokat. Egyszerűen elbűvölő hely.
Izgatottan vártam, hogy a Teszlek süveg melyik házba fog majd beosztani, de szerencsére oda ahova szerettem volna. Megkezdődött hát Roxfortos életem, ami tele volt kalandokkal és veszélyekkel már az első évemtől kezdve. Az első évem inkább ismerkedéssel telt, osztálytársak, tanárok, az iskola és minden más.
Másodéves voltam amikor a dementorok jártak mindenütt. Az újság címlapja tele volt az Azkabanból szökött halálfalókkal. Mindenki félt és rettegett. Talán négyünk közül én voltam, aki nem féltem és tartottam a lelket a többiekben. Emlékszem egyszer Suzi megszökött, pontosabban haza akart menni, mert annyira félt és hiányoztak a szülei. Délután tűnt el, senki sem látta.
-Ti sem láttátok Suzit?
- Nem, a délután folyamán nem. – Mary Alice kétségbeesetten nézet körül.
- Attól tartok valami nagy baj lehet. – Emily összerezzenten válaszolt. – Tudom, hogy haza akart menni mert az anyukája beteg lett. De nem engedték, mert az apukája azt üzente Dumbledore igazgatónak, hogy biztosabb ha itt van.
- Érdekes. – motyogtam. Ekkor már sejtettem, Suzit ismerve, hogy megpróbál hazamenni. Neki mindennél fontosabbak voltak a szülei. – Azt hiszem Suzi megszökött. – a lányok ijedten meredtek rám. –Meg kell keresnünk, mielőtt még valamelyik tanár talál rá és akkor bajba kerül.
- Megkeresni ??!!... Ilyenkor? Mindenütt dementorok és veszély les ránk! – nem láttam még ilyennek őket.
- Én megkeresem. Ha velem tartotok oké, ha meg nem akkor maradjatok itt. Na?
- Azt hiszem nekem nagyon sokat kell tanulnom. Bocsi. – motyogta Mary Alice és futva eltűnt.
- Én… én... segítenem kell egy társunknak keresgélni a könyvtárban. – mondta Emily és ő is seperc alatt eltűnt.
Így egyedül maradtam. Elindultam hát, hogy megkeresem Susannet. Már kezdett besötétedni amikor elértem az erdő határait. Egy kicsit megtorpantam, eszembe jutott, hogy azt mondták ide nem szabad bemennünk. Ekkor meghallottam Susane sikítását az erdőből, tudtam baj van. Nem gondolkodtam csak berohantam. Pár percen belül meg is találtam Suzit, a földön guggolt és sírt. Odamentem és megöleltem, majd mondtam neki, hogy menjünk vissza, nehogy baj legyen. Felsegítettem. Elindultunk volna, ám ekkor megjelentek valami furcsa fekete lények felettünk. Keringtek. Először nem ismertem fel mik azok. Kicsit én is megrémültem. Lassan egyre közelebb jöttek. Ekkor már láttam, hogy dementorok. Tudtam, ebből baj lesz. Semmilyen varázslat nem jutott eszembe az elűzésükre. Már majdnem elértek minket amikor megjelent valami fehér fény és hirtelen eltűntek. Nem tudtam mi volt, csak azt hogy McGalagony pálcájából jött. Jó nagy büntetést kaptunk aznap. De legalább túléltük.
A kővetkező év mindenki számára a Trimágus Tusáról szólt, ami végzetesen végződött. Mi négyen még nagyobb barátságot kötöttünk, harmadév végére. Mindig vigyáztunk egymásra, lassan a lányok is egyre bátrabbak lettek. Ahogy én is. Sok kalandban vettünk részt és igen, néhány ilyen kalandunk miatt kaptunk büntetést is. Egyszer például éjszaka kimerészkedtünk a hálóinkból és fel akartuk fedezni a kastélyt. Ám rajtakaptak. A következő évben mindenhol azt lehet hallani, hogy Voldemort feléled. Aztán meg, hogy Harry és Dumbledore hazudnak. Új tanárunk lett, Umbridge, akit mindenki utált, én is. Tagjai lettünk a Dumbledore serege csapatnak. Itt ismerkedtem meg néhány fiúval is akikkel jóba lettünk, Suzinak tetszett is egyik. Megvolt a párja a karácsonyi bálra. Én is reménykedtem abban, hogy majd nekem is lesz. Ekkor már érezhető volt, hogy valami nagy változás lesz a közeljövőben. A vakációim? Hát, nagyon ritkán mentem haza. A legtöbb karácsonyi szüneteimet a Roxfortban töltöttem. A nyári szüneteket pedig otthon. Umbridget sikerült az év végére eltüntetniük Harryéknek. Így nagyjából jól végződött az évünk.
 És most itt vagyunk Agatha, a hatodévemben és talán a legkegyetlenebb legveszélyesebb időszakban. Dumbledore meghalt. Felfordult az egész iskola és minden. A szüleim félnek, a testvéreim mind otthon vannak, persze van amelyik itt a Roxfortban, ahogy én is. McGalagony lett az iskolaigazgató. Mindenki izgatott vagy fél, talán retteg, de bátornak mutatkoznak. De tudom, hogy mindenkiben van egy kis félsz a jövőtől. Én is így vagyok ezzel. Erősnek és bátornak érzem magam, de van bennem valahol egy kis félelem. Tudom, hogy elég erős vagyok bármihez de ki tudja…

         HÁBORÚ
A háború maga volt a pokol számomra. Kezdve attól, hogy nagyon sok volt a mugli származású ismerősöm, akiket ugyebár abban az időben üldöztek. Sok barátomat elvesztettem. Susane is mugli származású. A Roxfortban volt, a szülei viszont kint a nagyvilágban. Rettenetesen összetört, próbáltuk tartani benne a lelket, ahogyan magunkban is. A Roxfort sem volt már az a nagyon biztonságos hely, de mégis jobb volt mint oda kint lenni. A világban mindenütt a halálfalók kezdték átvenni az uralmat. Aki csak tudott menekült, voltak aki épp itt a Roxfortban találták meg a menedéküket. Ahogy a testvéreim is mind itt várták a végső összecsapást. Az ostrom nagyon hamar bekövetkezett, hamarabb, mint vártuk. Mi négyen is részt vettünk a háborúban. Tudtam, hogy bármi áron de meg kell védenem az otthonomat, az otthonunkat. Iszonyatos pusztítás volt. Előtörtek bennem a gyerekkori érzések, és úgy harcoltam, mintha most bosszút állhatnék a sorson, azért ami történt velem. Egy átok eltalált. Még most is belesajog minden porcikám ha belegondolok. Megsüketültem tőle, de még mindig folytattam tovább a harcot.  
Aztán vége lett. Eljött a béke. Béke? Már ahogy nevezni lehet. Sokan elvesztették családtagjukat, barátaikat. Legkisebb bátyám elvesztette egyik karját, apám félszemre megvakult. Azt hittem süketségem örökre megmarad, de szerencsémre három hónap után helyrejöttem. Én és barátnőim túléltük, szerencsésen vagy csak szerencsésebben mint mások.


        JELLEM

Kiskoromtól kezdve önálló vagyok. Anyámék sosem szenteltek rám túl sok időt, szóval magamtól kellett megoldanom mindent. A nevelőim se sokat törődtek velem, inkább bántottak. Kicsit nehezen barátkozom, de akiknek sikerül közel kerülniük hozzám azokhoz nagyon ragaszkodom. Megvan a magamhoz való bátorságom, főleg ha valaki a barátaimmal szórakozik és velem, a Roxfortot is bármikor megvédeném bármi áron, hisz tulajdonképpen itt van az életem, itt találtam önmagamra. Nem fecsegek, nem beszélek fölöslegesen de mindenkihez kedvesen, barátságosan viszonyulok. Bár elégszer előfordul, hogy ami a szívemen az a számon, mindig kimondom amit gondolok, nem tartok magamban semmit. Szeretem a kalandokat, szeretem felfedezni az ismeretlen helyeket. A tanulás nem éppen az én erősségem. Olvasni szeretek, de csak azt amit én akarok. Szabadidőmet írással és rajzolással töltöm. Még mindig a dadámtól kapott macimmal alszom, de fontos nekem az a tárgy. Nem szeretem kimutatni az legbelső érzelmeimet, de aki közel kerül hozzám az talán kicsit jobban megismerhet.

Erősség ||kreatív, kitartó, bátor, talpraesett, hűséges,    
Gyengeség || zárkózott, makacs, szókimondó, néha túlságosan laza és lusta.      
      

  APRÓSÁGOK

mindig || barátok, Kitty, varázslás, rajzolás, zene, divat (mugli és varázsvilági is), séta, olvasás
soha || sötét varázslatok, gonoszság, magány, sötétség, hal ételek
hobbik || olvasás, írás, császkálás, rajz, felfedezés, kalandok
merengő || Legjobb: mikor felvételit nyertem a Roxfort Boszorkány és Varázsló Szakiskolába.
                            Legrosszabb: Amikor a kishúgom 6 hónapos korában meghalt.
mumus || Egy szerettem halála.
Edevis tükre || Megtalálom életem szerelmét akivel majd családot alapítok.  
százfűlé-főzet || tengerkék,  egy kicsit savanykás  illata van de az íze édes méz és eperszörp izéhez hasonlítható.
Amortentia ||Rózsafaillat és  a frissen mosott ruha illata valamint férfi parfümé.
titkok || Láttam kishúgomat meghalni, anyáék nem vették észre, hogy én is a szobában vagyok. Azt hittem nem lesz ez olyan nagy hatással rám. De sokszor rémálmaim vannak ezzel kapcsolatban.
Egész jó kis történeteket szoktam írni, de ezeket még senkinek sem mutattam meg.  Álnéven küldtem már el pár dolgomat írókhoz véleményért és mindig jó visszajelzéseket kaptam.
Van egy plüssmackóm ami nagyon fontos nekem, mivel egy régi emlékem fűződik hozzá.
Iszonyatosan félek a sötétségtől, fogalmam sincs miért, de úgy gondolom valami gyerekkori traumához kapcsolható.
azt beszélik, hogy... ||Elkényeztetett vagyok mivel én vagyok a szüleim legkisebb gyereke. Valamint azt beszélik, hogy beszélgetni szoktam a plüssmackómmal mint egy dilis.  (De ebből egyik sem igaz. Na jó lehet néha tényleg beszélek a macimhoz ami kicsit dilisnek tűnhet.)
         A CSALÁD

apa || Edvward Dylan Stane 50, félvér, a kapcsolatunk tűrhető.  
anya || Agatha Moriah Stane 45 félvér, kapcsolatunk mondjuk úgy jó.
testvérek ||  Nos: Edmund Arthur Stane, 25, ő a legnagyobb bátyám aki mindig megpróbált vigyázni ránk.
                                       Prisscilla Ambrosine és Alfred Dominic Stane, 23 éves ikrek. Velük a kapcsolatom hullámzó. Ambrosine 18 éves korában férjhez ment és azóta keveset találkozom vele. Dominic bátyám pedig a világot járja mindenféle ősi lények után kutatva. Keveset beszélek vele.
                                      Leonard James Stane 20, vele van a legjobb kapcsolatom. Sokat beszélgetünk. Ő jelenleg is velünk él.  Valamint volt egy húgocskám Eloise Jessica Stane ő korán meghalt.
állatok || Kitty, egy fehér perzsa macska, nőstény.

          A CSALÁDTÖRTÉNET
A családom. Nos hát igen. Mindkét ágról azt mondhatnám, hogy terebélyes. Nem is akármennyire. Édesanyám a Waine família leszármazottja hetedmagával együtt. Édesanyja, vagyis anyai nagymamám aranyvérű volt nagyapám pedig mugli származású ügyvéd és csodák csodájára ők is sokan voltak testvérek. Édesapám a Stane, nagyszüleim negyedik gyermeke és összesen öten voltak. Itt apai nagymamám volt mugli titkárnő ivadék és nagyapám pedig félvér. Szüleim már a Roxfortban megismerkedtek egymással. Eldöntötték az iskola elvégzése után világ körüli útra mennek. Legnagyobb testvérem kissé beleszólt ebbe a tervükbe, ugyanis anyám alig volt 18 éves, amikor megszületett bátyám, Arthur. De így is, egy kis csöppséggel a kezükben útra keltek. Az ikrek Ambrosine és Dominic külföldön születtek. Leonard és én viszont ezután láttuk meg a napvilágot, hogy anyáék visszaköltöztek Newcastlebe. Születésem után még négy évig itthon éltünk majd aztán szüleim ismét kalandra vágytak. Így hát három nagyobbik testvéremet a rokonokra bízták, mivel ők a Roxfort tanulói voltak, és anyuék nem akarták, hogy kihagyják a sulit. Engem és Leonardot pedig magukkal vittek újabb útjaikra. Később meg Leót is hazaküldték, ő is felvételt nyert a Roxfortba. Csak szünetekben látogatták meg a testvéreim. Én kilenc éves koromban tértem haza szüleimmel együtt. Megszámolni se tudom hány országban, városban laktunk, és jártunk ezalatt az 5 év alatt. Csak néhány közülük: Sydney, Torino, Benin, Newhampshire, Sandy Lake, Lyon, Shizuoka, Hamilton és még sokfelé máshol.
            KÜLSÖSÉGEK

magasság ||168
testalkat || átlagos, inkább csinos, formás
tömeg || 60 kg
szemszín || barnászöld
hajszín || sötétbarna
különleges ismertetőjel || Szép őzike szemek. Világos bőr. Sok ékszer.
kinézet || Elsőre mindenkit megragadnak őzike szemeim és anyám szerint “bájos arcom”. Öltözködésemben szeretem a mugli öltözéket, a színes, nőies és csinos ruhadarabokat. Nem vetem meg a szoknyát és a magassarkút, sőt, legfőképpen ezeket kedvelem. A ruhatáram amolyan szivárványhoz hasonlítható, de nagyon jól tudom összekombinálni a színeket és a napi öltözetemet. Természetesen a tallár az egyik legfontosabb darabja ennek. Nem szeretek különösebben feltűnő lenni de már csak öltözékemmel is sokszor az vagyok, akaratomon kívül is. Hajamat általában kiengedve hordom, az összekötött stílus egyáltalán nem áll jól nekem, szerintem. Nagyon ügyesen megtanultam elrejteni a fájdalmaimat, hogy arcomon még csak apró jelei se mutatkozzanak. Ezért legtöbbször még a barátaimnak se tűnik fel, hogy valami baj van. Az emberekhez mindig kedvesen, barátságosan viszonyulok, mindig van egy apró mosolyom feléjük, mert ahogy mondani szokták sosem tudhatod, hogy végül kiből lesz a legjobb barátod.        
             A TUDÁS

varázslói ismeretek || Most már hatodik éve jár a Roxfortba, elég sok tantárgyon részt vett már. Nagyon ügyes bájitaltanból és a sötét varázslatok kivédéséből sem utolsó. Nem valami jó viszont átváltozástanból és jóslástanból sem, viszont próbálkozik. Szereti a mugliismeret tárgyat, a bűbájtant, a mágiatörténetet, és a repüléstant.  
felvett tantárgyak || mugliismeret, repüléstan, jóslástan,  
pálca típusa || 10,5 hüvelyk, fűz, egyszarvúszőr
RBF ||       Asztrónómia - V
                 Átváltozástan - E
                 Bájitaltan - K
                 Bűbájtan – K
                 Gyógynövénytan – E
                 Mágiatörténet – V
                 Rúnaismeret – K
                 Sötét Varázslatok Kivédése – K
                 Számmisztika – E


       EGYÉB

avialany||Lucy Hale


   

Naplózva


Minerva E. Balmoral
Griffendél Godrik Akadémia
***


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 03. 17. - 06:09:33 »
+1


Üdv közöttünk, Olivia!

Nagy élvezettel és mély szomorúsággal olvastam a történeted - remélem, a megpróbáltatásaid hamarosan véget érnek így, a háború lezárásával.
Olivia egy erős jellem, biztosan okoz majd meglepetéseket mindannyiunknak, érdemes lesz rá árgus szemekkel odafigyelni: főleg, ha esetleg ismét kedve támadna felfedezni az éjszakai kastély látképét. : )
Tetszett a misztikus, nem éppen szokványos családod, a nagyon is életszerű szülői jellemfejlődés, és hogy olyan témákhoz is mertél nyúlni, amelyek ingoványos talajra vezetnek, és valószerűen kerültek bemutatásra. Nagyon kíváncsi leszek, hogyan alakul ezek után a történetük, és köszönöm, hogy én bírálhattalak, de most nem húzom tovább az időt, a süveg is szót kér, az előtörténeted elfogadom, házad pedig a

H U G R A B U G


Gratulálok! : )
Hamarosan baglyod érkezik a teendőkkel, és találkozunk a játéktéren!
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 08. 30. - 21:20:16
Az oldal 0.047 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.