+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Főépület
| | | | |-+  Gardróbszoba
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Gardróbszoba  (Megtekintve 8023 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 09. - 14:32:20 »
0

A helyiség bejáratát hajdanán Hugrabug Helga portréja őrizte, ám az ostrom alatt a festményt megrongálták, majd a háború végeztével elszállították restauráltatni. Jelenleg bárki beléphet a kis szobába, melyben felborogatott szekrények és egy nagy, összetört tükör található, valamint egy felhasított rekamié. A terem kincsvadászok áldozatául esett, ám az értékek, melyet a terem tartogatott, azaz a több tucat talárköltemény, most szanaszét hever, és talán pont rád vár, hogy összeszedd őket, és rendet tégy Hugrabug Helga egykori gardróbjában.
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 12. 09. - 03:07:23 »
+1


Alycia Remington

Hiába az eredetileg impozáns berendezés, az azóta általam a terem szélére navigált bútorok, nincs semmi, ami annyira meg tudná nyugtatni az idegeimet, mint egy cigaretta, most mégsem hódolhatok ennek a kis szenvedélynek, ami már mostanáig is rengeteg ismeretséghez vezetett- a mai nap a hagyományos kihívásokat őrzők szemében valódi kuriózum lehet, elvégre a kora esti órák egyikében magával Alycia Remingtonnal van úgymond randevúm, illetve az ő komisz kis fogadásával, amiben szerepet játszik egy extra nagy kiszerelésű doboz minden ízű drazsé, kaján vigyorok, és most már, a korunkra tekintettel egy üveg gondosan beszerzett pezsgő, csak hogy megadjuk a módját az egyébként szerintem barbár szokásnak.
Még elsős korunkra tekint vissza a történet, amelynek keretein belül épp az akkor elsős kislány szeme láttára kifogtam az édességek közül egy kézkrém ízűt, és ennek hangosan káromkodva adtam hangot, felkeltve az érdeklődését. Bennem hagyott az eset olyan mély nyomot, hogy ne érezzek magamban túl gyakran kísérletezési kedvet a további kóstolgatásra, vallva az elvet, hogy az életem enélkül is bővelkedik hülye kihívásokban, miért vágnám magam alatt lelkesen tovább a fát, mégis, valahogy az idők folyamán mindig sor került a megmérettetésre, ahol eldőlt, abban az évben melyikünk volt képes egy versenynek aposztrofált ámokfutás keretein belül több drazsét megenni anélkül, hogy kijelentse, soha többé nem néz a közelébe sem.
Idén ez kiegészült egy kis büntetéssel is - ha én győzök, amire az előzetes vélemények ellenére azért van még valami esély, Remington kisasszony csatlakozik hozzám az elkövetkező hét kviddicsedzésein, amiről elég hangos véleménye van, ha azonban megint utolér a balszerencse, teszem azt, egy keserű drazsé képében, kénytelen leszek egy egész hétig az ő smink, valamint ruházati tanácsai szerint öltözködni, még ha ez olykor meg is sért néhány szabályt... Mindig irigyeltem az érzékét, amivel meg tudott jelenni, az én öltözködésemet inkább az ötletszerűség jellemezte, mert bár nem voltam kifejezetten fiús lány, valahogy mindig inkább hirtelen ötletek vezéreltek, mint alapos átgondoltság. Ezek alapján szinte kötelező lenne veszítenem, elvégre jól járok vele, de mégis, Minnie Balmoral semmit nem utál annyira, mint veszteni.

A helyszín tökéletes a kis játékunkra, kevesen járnak erre épp a terem ziláltsága miatt, egyébként sem hiszem, hogy túl sok ember érezne késztetést most hirtelen a pedantériája kielégítésére, amennyire nekünk kellett, már összepakoltam. A helyiség közepén két nagy párna, amit természetesen kölcsönvettem, a már emlegetett drazsék dobozai, valamint egy annyira azért nem komoly alkoholtartalmú pezsgő várakozik. Szélesen elvigyorodom az egyik szakadt kanapén félig eldőlve, ha arra gondolok, mennyire feldobja majd a lassan esőssé váló időben Alycia dühödt tekintete, mikor fel kell ülnie a seprűre, és neki kell látnia róni a köröket a számára teljesen értelmetlen időpazarlás gyakorlására... Mikor belép, a mosoly még mindig az arcomon ül, remélem, érzi, hogy nem adom magam a legkevésbé sem könnyen.
- A legjobbkor egy kis kézkrémre. - biccentek vidáman felé, aztán az édességre - Ha nem haragszol, hoztam inni is. Szerintem nem okoz nagy fejtörést kitalálni, hogy Rhodenbarrtól szereztem, de jobb nem tudni, ő honnan... mindenesetre nem túl komoly ital, szóval hacsak nem minden idők legtöbb alkoholos drazséját tartalmazó dobozait fogtuk ki, nem hiszem, hogy bárkinek is feltűnne, ha meginnánk. A fogadás szabályait már megbeszéltük: ha legyőzöl, ami nem lesz épp a legkönnyebb, egy hétig a játékbabád leszek, ha én győzlek le téged, lelkesen látogatod majd az edzéseket... Készen állsz...?
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 12. 09. - 15:17:50 »
+1

Ízek 50 árnyalata



Alycia & Minnie


Egy háborúba készülő mágus határozott lépteivel lépcsőztem a fogadás helyszínére. Győztes csatába induló délceg hölgyeményként láttam magam, ki nem ismer ízt, mely gátat vethet ajkai és a különleges drazsék csomagja közé. Na jó, talán kissé túldramatizálom a helyzetet. Hiába, a nyár közel sem tartalmazott kellő szocializálódási és édességfogyasztási lehetőséget számomra, így érthető, ha kicsit feldobott a hangulatom.

No persze a fogadás kétélű. Ha veszítenék, járhatnék a kviddicspályára délutánonként. Atyaég! Jobb bele sem gondolni. Amúgy is nyerni fogok. Állítom, hogy nincs a Roxfortban diák, ki több édességet lenne képes elfogyasztani nálam. Persze, meg kell hagyni, a mindenízű drazsé nem kifejezetten édesség, elvégre számtalan íz megtalálható benne, a sóstól a keserűn át a savanyúig. Ez azért ad okot némi aggodalomra.

Az ütközet helyszínéül Hugrabug Helga egykori gardróbja lett kiválasztva. Ritka romos állapotú helyiség, mely egy rövid pillanatra az ostromot juttatja eszembe, a pillanatot, amikor rám szakadt a mennyezet. Az érzés azonban amilyen gyorsan jön, távozik is.

- Heló, Minnie! – Mivel láthatóan egyedül vagyunk, csak mi lányok, pukedlizek egyet köszönésképpen.

Imádom a gardróbokat, bár az olyanokhoz vagyok szokva, melyekben tökéletes rend uralkodik, vagy legalábbis valamiféle csajos szisztéma. Itt ilyesmi rendszert senki sem találna, bár valaki – valószínűleg Minnie -végzett némi rendrakást. Mit szólna anyám egy ilyen szobához?! A gondolattól nevethetnékem támad.

A griffendéles leányzó nem csak takarított, az édesség mellé italt is szerzett. Hogy miért nem találkozom én gyakrabban ezzel a csajjal?

- Demetriustól? – mosolyodom el a Rhodenbar név említésétől. Nincs sok hollóhátas fiú, kit túl sokra tartanék, de őt azért közéjük sorolnám. Főleg ha továbbra is ingyen piát továbbít nekem.

Letelepedem az egyik párnára, melyet nyilván Minnie hozott, majd nekilátok egy doboz felnyitásának.

- Kihívás elfogadva, Miss Balmoral! – úgy illik, hogy én kezdjek, így oda sem nézve kiveszek egy drazsét, és arcizmaim mögé helyezem. Olyasmi íze van, mint a főtt tojásnak, nem épp a legjobb, de sokkal rosszabbat is húzhattam volna.

- Szóval, azt mondod, ha én győznék, sminkelési és öltözködési tanácsokkal kell ellássalak. – Ezen a ponton mélyet sóhajtok, jelezve, hogy mekkora munkának nézek ezzel elébe. – No, akkor halljuk… Kinek is akarsz tetszeni?
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2015. 12. 10. - 01:16:49 »
+1



Alycia Remington

Alycia Remington, a mai ellenfelem természetesen ezúttal is tökéletesen libben a tett helyszínére, és még valahol engem, az ebben az órában az egyenruhája esztétikai minőségével már a legkevésbé sem törődő diákot is arra késztet, hogy egy gúnyos mosoly kíséretében igazítsam helyre az ingem kissé félrement nyakát. A rövid tollászkodás után lelkesen fordulok felé, már előre örülve a magamnak borítékolt győzelem reményében.
- Elnézést, hölgyem, bocsássa meg az udvariatlanságom... - hajolok meg színpadiasan, aztán kuncogva láthatatlan kalapot emelek - Igen, tartozott nekem még egy kis szívességért. Igazából elég szórakoztató vele üzletelni, ha tudod, mikor viccel, és mikor gondolja a kis megjegyzéseit komolyan. Csaknem ismered közelebbről...?
Követem a párnákhoz, és a szoknyámat elrendezve helyet foglalok, miközben azért még elmerengek a dolgon: még maga Demetrius sem sietett tisztázni a személye körül terjengő pletykákat, többet között ő javasolta az elsők között, mikor először hallottam gyomorforgató híreket magamról, hogy csak vonjam meg a vállam, mert a negatív reklám is reklám... Van valami az elvben, de míg egy korunkbeli fiúnak jól áll a sejtelmes, sok nő nevével szőtt koszorú a nyaka körül, én inkább a féltékenység és a jellememből adódó utálat áldozata szoktam lenni. Nem mintha utóbbira nem szolgálnék rá, ha valaki nem talál szimpatikusnak...
- Enyém a megtiszteltetés. - somolygok a kezdőszaván, aztán az arckifejezésén. Nem ígér sok jót, ha így indul, ugyebár... gyors mozdulatokkal kibontom a dobozt, és egy kis sóhaj kíséretében a számba veszem az első, egyébként ijesztően tengerkék drazsét. Még nem akarom kiköpni, bár a vonásaim fájdalmasan undorodó grimaszba torzulnak, végül egy kínvigyorral nyögöm ki a konklúziót: - Tengervíz... nagyon ínyenc. Neked biztos megint valami finom jutott, bár persze lehet mondani, hogy jöhet még rosszabb...
Néhány lélekemelő lélegzettel később lenyelem az édességnek csúfolt sósságot, és rögtön az üveg után nyúlok, hogy letekerjem a dugót a tetejéről. Ebben a mutatványban szereztem némi gyakorlatot, így most is némán pukkan a tenyerembe, és máris megtölti a helyiséget az édes, hűs illat, ami a pezsgők csodálatos köntöseként szokta beborítani az olyan ünnepi alkalmakat, mint a mostani. A pohárról sajnos megfeledkeztem, így egy bocsánatkérő mosoly kíséretében kortyolok csak bele, és máris sokkal kevésbé tűnik borúsnak az előttem álló egész doboz válogatott borzalom, ha ilyen csodálatos itallal űzhetem tova az ízüket.

Miután nem számítok a kérdésre, csodálatos balszerencsém kihasználja a lehetőséget, és láthatatlan kezeivel megbillenti az üveget - rögtön koppan is előttem, ahogy hirtelen leteszem, és némiképp könnyes szemekkel mosolygok barátnőmre.
- Miből gondolod, hogy tetszeni akarok valakinek? - ne is figyeld a tekintetem, nem olyan fontos az - Egyszerűen tudom, hogy boldoggá tenne, ha végtelenített beszéd keretei között szólhatnád le a szerinted nem létező ízlésemet, majd rám aggathatnád a megfelelő darabokat. Nem szeretem, ha nincs tétje a játéknak, ezért mentem bele a feltételbe, a reputációmnak pedig már az sem ártana, ha holnap rózsaszín miniszoknyában kellene megjelennem valahol, ugyanis mint tudjuk, Gallagher a tavalyi szakításunk után többször is kijelentette, hogy McGalagony irodájában részesítettem mindenféle örömökben... De azért áruld el, hogy képzelted el az átalakításomat? És persze az is érdekel, van e saját seprűd, vagy iskolait kell majd használnod a csodálatos győzelmem után...?
Kissé visszanyerem a magabiztosságom a monológ végére, szórakozott mosollyal, az ajkamra harapva veszem ki rögtön a következő darabot, és be is kapom: ezúttal Fortuna sem viselkedik úgy, mint egy kidobott szerető, és a nyelvem alatt egy limonádé árnyalatai bontanak szirmot. Várakozó kíváncsisággal tekintek Alyciára, és bár tudom, hogy ebben a körben jó lapot sikerült húznom, azért még egy egész doboz várakozik előttem...
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2015. 12. 11. - 00:12:10 »
+1

Ízek 50 árnyalata



Alycia & Minnie


Ha valaki éppen erre tévedne, bizonyára érdekes gondolatai támadnának. Egy teljes hétköznapi délután két leányzó ücsörög újévnyi mennyiségű drazséval és pezsgővel egy elhagyatott teremben. Még akár valami rosszra is gondolhatnának. Oké, elég nehéz lenne bármi nem rosszra gondolni.   

- Nem. Nem mondhatnám. – felelem kissé elgondolkodva Demetrius nevére. – Igazából egy fiút sem ismerek „közelebbről”. – Ezzel ugyan kicsit talán el is szólom magam, de Minnieben kellően megbízom. Demetrius mindenesetre azon kevés fiúk közé tartozik, akik képesek rendesen felöltözni. – Csak ő is hollóhátas. Meg hát van némi hírneve is. De az egész évfolyam jó tulajdonságait össze kéne gyúrnunk, hogy egy olyan személyt apjunk, akivel én… tudod.

Ő is zavarba jön, amikor fiúkról kérdezem. Úgy látszik, ez egy ilyen téma. Lehet, hogy rátapintottam valamire? Vagy inkább valakire? Akárhogy is, az ember nem szokott sminkelési és öltözködési szokásokat váltani csak úgy a semmiért. De persze teljesen igaza van. Szakított, aki pedig egyszer megízlelte a párkapcsolatok jó oldalát, hamar visszavágyik. Legalábbis másokon így látom. Én egyelőre megmaradok a szinglik szabadságánál, párkapcsolati igényeimet pedig pletykákkal elégítem ki.

- Ami azt illeti, nincs semmi komoly gond a külsőddel. Csak tudod, egy nőnek foglalkoznia kell magával, mint ahogy már bizonyára hallottad tőlem. – Kritikus tekintetem végighordozom arcán, elképzelve, hova milyen színt húzok majd. – Egy kis szemceruza, némi ajakfény, tudod, az alapok. Nagyobb hangsúlyt kell helyezni a megfelelő helyekre. A férfiak olyan hülyék, maguktól meg nem találják a szép pontjaid, ha nem emeled ki őket. Ami meg ruházatot illeti, nos, a szabályzat egy kicsit megköti a kezem. – fel is mutatom két kacsóm, jelezve, hogy amíg nincsenek lebilincselve, addig ugyan semmilyen szabályzat nem szab nekik gátat. A többit a fantáziájára bízom.

Minnie kibontja a pezsgőt, eme mozdulata pedig komoly tapasztalatról tesz tanúbizonyságot. Nekem biztos elő kéne húznom a varázspálcám egy efféle feladathoz. Ráadásul az üvegből kell igyak, ami nyújthat valami látványt, de szerencsére csak ketten vagyunk, így annyira nem is zavar. Van benne valami ősi, vadállatias. Vagy csak én vagyok túl sznob, aki a különböző italokat különböző poharakból issza.

Taktikusan magamhoz veszek egy ritka ronda, sötétszürkés drazsét a pezsgő előtt. Bár semmi jóra nem számítok, a kellemetlen íz még így is meglep. Nagyot ugrok, és erősen harákolom egyet. Az arcom csupa vörös, Minnie meg valószínűleg a hasát fogja a nevetéstől, miközben a kíváncsiság furdalja oldalát. Az édességgel vívott ütközetet némi lélektani veszteséggel végül én nyerem, és a borzalmas falat lecsúszik a torkomon. Nagyokat kortyolok rá, valószínűleg túlságosan is, de nem számítottam ilyen borzadványra.

- Patkányszőr. – jelentem ki. – Vagy legalábbis valami, ami arra emlékeztet.

A következővel hála égnek már több szerencsém van. – Hm. Ez tökös. Tökös drazsé.

Kissé lenyugtat a tudat, hogy ismét neki kell kettőt húznia, így a mondandójára is figyelni tudok. Az ízlelőbimbóim ugyan bizseregnek, a többi érzékszervem egyelőre még megúszta. Azoknak maximum a pezsgő lesz ellensége.

- McGalagony irodájában? Nem is rossz ötlet. – Az öreg boszorkánnyal állandó pszichológiai hadviselést folytatok, ezt mindenki tudja. Igazából nincs semmi bajunk egymással, sőt, mondhatnám, szeretetből bosszantom. – Ha már valakivel csinálni kell, az kifejezetten izgalmas helyszínnek tűnik. – Egek! Ezt ki kell próbálnom, mielőtt végzek itt. Na jó, nem igaziból, de jó eljátszani a gondolattal. Amúgy sincs olyan, akivel megtenném.

- Természetesen van seprűm. – emelem fel a hangom. – Egy Kométa. – teszem hozzá dicsekedve. – Kifejezetten jó vagyok rajta. Akár játszhatnék is a csapatban, ha úgy tartaná kedvem. – Ez azért elég nagy túlzás ahhoz, hogy kis híján elnevessem magam. – Na jó, azt talán nem, de mindenesetre tudom használni. Igazából nagyon is szeretek repülni. A kviddics az, amit nem kedvelek. Nem értem, ti miért rajongotok érte annyira.

A varázslók sportja után más irányokba terelem a szót. Valószínűleg a pezsgő teszi, hogy beszédesebb vagyok, mint általában.

- Mit szólsz az új tanárokhoz? - Alig várom, hogy valami jó sztorit halljak róluk. - Szerintem könnyű dolgunk lesz velük. Lehet, hogy nagy varázslók, de a tanításban zöldfülűek ezek.  Némelyik egyébként egész helyesnek tűnik, nem gondolod? Persze lehet, hogy mind perverz tuskók. Az olyanok keresik a bennlakásos iskolákat.

Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2015. 12. 11. - 02:42:29 »
+1



Alycia Remington


Demetriusról mindig furcsa beszélgetni... már évekkel ezelőtt is furcsa eleme volt a társaságunknak, és tulajdonképp Grisammel volt igazán jóban, én egyszerűen rájöttem, hogy milyen szabályok alapján játszik, és ha szükségem volt valamire, belementem egy-egy alkuba. Sok lányt ismertem, akik nem láttak a kulisszák mögé, viszont sok mindent megadtak volna azért, hogy a mindig tökéletes egyenruhája alá nézzenek... Amennyire értesültem a későbbiekről, volt köztük, akinek sikerült, de nem egészen úgy, ahogy eredetileg eltervezte. Demetrius finom vonású arca mögött olyasmi rejtőzött, amiről az udvarias emberek nem beszélnek fényes nappal, és egy titkára rájöttem, hamar arra a következtetésre jutottam, hogy a többit jobb nem kifürkészni. A saját egészségem érdekében.
- Demetrius érdekes alak. - nyúlok közben már újra a dobozba, az ujjaim között forog a sok kis színes játékszer - A szó mindkét értelmében... De egyébként amire célzol az ismeréssel... Tudod, hogy mit mondanak rólam. Egyik sem igaz. Vannak tapasztalataim, de semmi igazán konkrét.
Zavartan félresimítok egy tincset az arcomból, és a nyelvemre teszem az aktuális, fekete szemet. Nem kis rettegéssel harapom ketté, de ekkor jön épp Alycia patkányszőrös mutatványa is, így kis híján félrenyelek a nevetéstől, és mivel ezúttal ritka szerencsém van megint, a fekete szeder íze örvénylik csak a számban.
- Mikor kóstoltál patkányszőrt, hogy ilyen biztosan tippelsz? - le is nyeltem közben a cukrot, nyúlok a következőért - Lehet, hogy jobb, ha nem tudom... Amúgy, el sem hiszed, mennyire osztom a véleményed. Nem is tudom, létezik e olyan férfi, akit csak egy kicsit is komolyan tudok venni, és aki esetleg túl is élheti ezt az érdeklődést a részemről. Minnie Balmoral nem egy életbiztosítás.
Míg a fogaim között pörög a drazsé-rémálom következő láncszeme, azért magamban cinkosul hozzáteszem, hogy legalább egy olyan embert ismerek, akire a kijelentés első fele mindenképp igaz, a másodiktól viszont megmenti a pozíciója. Azért alaposan meg kell fontolnom, mennyit árulok el, nem mintha már sok diáknak nem lenne saját verziója az esetről...
- Igen, rémlik, hogy említetted... párszor. Párszásszor. Valahogy, véletlenül mindig szóba kerül. - ártatlanul pislogok, amiről a rossznyelvek úgy tartják, hogy biztosan a bűnbeesésem jele - Viszont a megfogalmazás már annyira tetszik, hogy szinte fáj belegondolnom, hogy milyen öröm lesz téged látni körözni a pálya fölött. Emlékeim szerint viszont a fogadásunk kiterjed a szabadidőre is, valamint az egyenruhán kívül teljesen szabad kezet biztosít neked, nincs okod aggódni, hogy nem élheted ki a kreativitásod százhetvennyolc centin. - mutatok végig magamon büszkén, főleg, mert a számat nem valami borzalom, hanem csak egy semleges hideg, mentolos íz tölti ki. Ahogy érzem, a következővel már nem lesz ilyen szerencsém, és ahogy bekapom a rikító pirulát, el is fintorodom. Nem vagyok különösebben szakértője ennek a témakörnek, de biztos vagyok benne, hogy a döglött aranyhal is ilyen finom lehet...
- Aranyhal. Nagyjából két hete halott változat. Utálom ezt a játékot. - fintorgok, és rögtön az üveg után is nyúlok, mert ezt le kell mosnom valahogy.

- Pont McGalagony irodája...? Az idén már izgalmasabb kihívás, elvégre pozíciót váltott... Ha úgy érzed, jó ötlet portréalakok asszisztálásával szüzességet vesztegetni, akkor félek, nem sok esélyem van megtartani a rossz híremet ilyen erős versenyben... - leteszem a pezsgőt, és kicsit kényelmesebben helyezkedem el, majd némi mormolt anyázás után bekapom a következő falatot - És ha már vesztegetés... tudom, hogy nincs a Roxfortban méltó férfiú erre a kegyre, de találkoztál valaki izgalmasabban a nyáron, akivel el tudod képzelni? A repülésre ígérem, visszatérünk a győzelmem pillanatában, mert láttalak már repülni, és az a benyomásom, hogy lehet, hogy még seprű nélkül is jobban menne.
Cinkosul elvigyorodom, de némiképp azért elrontja az összhatást, hogy egy áporodott könyvekre emlékeztető drazsét próbálok minél hamarabb feloldani a nyelvem alatt. Remélem, legalább Alycia jól szórakozik az arckifejezésemen, ha már a gyomrom dühödten tiltakozik a józan eszemmel karöltve, hogy adjam fel.
- Vigyázz, csak vigyázz... A házvezetőnk, Lutece, tudod, az új jóslástanárbácsi, nos, mint kiderült az unokabátyám. Kényelmes, igaz? Bár ettől még ugyanúgy kikapok majd, ha túl könnyelműen hódolok a dohányzás örömeinek. - sikerült néhány újabb korttyal lekísérni a rémes könyvaromát, a következő pedig egy kis piros  - Öhm... izé... arról hallottál valamit, hogy felgyújtottam a tankönyvemet az első SVK-n....?
A dráma minden kelléke összevág: a kis huncut drazsé egészen jó érzékkel chilis, az arcom a saját szavaimtól vérvörös, a pletyka pedig ezúttal tényleg igaz. Még próbálom menteni azért a menthetőt, és ráfogni az édességre a dolgot, de már rajta múlik, hogy mennyire hisz nekem.
- Hmmm, sosem bírtam jól a chilit... - próbálok csevegő hangon megnyilvánulni - De ő sem engem....
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2015. 12. 11. - 23:09:04 »
+1

Ízek 50 árnyalata



Alycia & Minnie


A McGalagony irodájában űzött szeretkezés némi pezsgővel egyre jobb beszédtémává növi ki magát. Persze egyikőnk sem gondolja komolyan, de néha jó eljátszani efféle gondolatokkal.

- A portréalakok? – Hmm, erre nem gondoltam. – Letakarhatnánk őket. Mondjuk a fehérneműinkkel. De különben is, szegények állandóan azt a termet bámulják, meg az öreg McGalagonyt, szerintem jót tenne nekik… tudod, némi kortárs művészet.

Kedvenc igazgatónőnk után a frissebb húsokra terelődik a szó. Minnie elmondja, hogy rokona az új jóslástan tanár, még ha távolabbi is.

- Komolyan? Az tök baró. Én egyébként felvettem a jóslástant, majd boldogíthatom. Nincs egyébként semmi érzékem a dologhoz, de jó móka szokott lenni. Legalábbis régebben.

Furcsa, hogy mennyi változáson ment keresztül a suli. Ami azonban a Roxfortnál is fürgébb tempóban változik, az a köztünk lévő drazsés dobozka. Minnie annyira belehúz, hogy négy darabot is leküzd, mire észbe kapok. Az utolsó chilis cukorka azonban neki is feladja a leckét.

- Felgyújtottad? Hát ez hatalmas. – Közelebb hajolok, bal kezemmel támasztva meg államat, amolyan „halljuk a sztorit” tekintettel. – Részletezd, kérlek. – utasítom, miközben a chili utóízével küszköd, én pedig hatótávolságon kívül markolom az üveget. Aztán persze nagyvonalúan átnyújtom neki azért.

Nekem is haladnom kell a drazséfogyasztással, egyhuzamban négy azonban komoly kihívásnak tűnik. Úgy döntök, kettőt eszem meg egyszerre, ezt azonban nagyon hamar megbánom, egy kellemes ízt rontok ugyanis így véletlenül el.

- Málnás és mustáros. Ínyenc kombináció. Hmm. Ez nem is tudom… mint a tavaszi fű. Nem! – nyújtom fel mutatóujjam mielőtt megszólalna. – Nem szoktam füvet rágcsálni, kedves aranyhalfaló!

Az utolsó darab káposztás, amit ki nem állhatok, így gyorsan húzok egyet rá az üvegből, de ezúttal csak egy apró kortyot.

- No jól van, a bemelegítést ezzel letudtuk. – jelentem ki, tovább fokozva az izgalmakat. Előveszek egy pergament, és kiterítem közénk, majd ráöntöm a bontott doboz maradékát. Csupa szín drazsészemek pislognak ránk kivégzésre várva. A színek pedig természetesen árulkodnak arról, milyen ízt is rejthetnek. – Innentől egymásnak választunk. – közlöm az új szabályokat. Így valószínűleg egy fokozattal érdekesebbé válik a játék. Kiválasztok egy sötétkék, valamint egy nagyon erősen sárga színű drazsét, majd Minnie felé pöckölöm őket. – Egészségedre!

Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2015. 12. 12. - 02:08:11 »
+1



Alycia Remington

Mint aki versenyt készül futni az idővel, úgy pillantok magunk elé, a szétszóródott drazsék minden szeme egy új rémálom kezdete lehet... A tekintetem felszalad Alyciára, és csak egy ajkamra harapott mosollyal jelzem, hogy természetesen elfogadom az új szabályokat. Ha feladnám a kihívást, valószínűleg itt helyben megszűnnék létezni. Ujjaimmal megállítom a nekem szánt két kis csapást, és egy elegáns mozdulattal a nyelvemre helyezem őket. Soha nagyobb és epikusabb felvezetőt egy édesség elfogyasztásának. Legutóbb talán az idők kezdetén azt a bizonyos almát kaphatták be ilyen sorsdöntően...
- Nem válaszoltál a kérdésemre, de a hallgatás is elég beszédes. - körbepörgetem a drazsékat a nyelvem alatt, és próbálok hű maradni önmagamhoz, némi hunyorgás kíséretében - Iszapos víz és valami keserű. C-vitaminra emlékeztet. Csodálatos kombináció... De a tárgynál maradva, csak nem titkolsz előttem valakit...? Valakit, aki értékelné a kortárs művészetet az igazgatóiban?
Elég komoly lelkierő kell egyáltalán ahhoz is, hogy beszélni tudjak ilyen undorító ízek mellett, de sejtem, hogy követi majd ezeket még rosszabb is, elvégre egy ekkora dobozt elnézve nagyobb a valószínűsége a rossznak, mint a jónak. A kezembe veszek egy halottfehér, és némi tűnődés után egy bugyirózsaszín darabot, és Alycia tenyerébe nyomom, azzal a nem titkolt reménnyel, hogy lassan térdre kényszeríthetem.

- Ha nem hallottál róla, szomorúan kell levonnom a következtetést, hogy Parkinson és a kis barátai nem túl hatékonyak idén, bár kíváncsi voltam, hogy jut vissza ezúttal hozzám az eset. - végre sikerült lenyelnem a maradékot, nem túl nőies grimaszok közepette - Khm, tulajdonképpen apróság volt, tényleg. Mondjuk, hogy lehet, hogy ismertem az idei professzor már az óra előtt, és mondjuk, hogy azt hittem, hogy mugli... mondjuk, elég váratlanul ért a felbukkanása, de ez kölcsönös volt, csak amíg én viszonylag megőriztem azt a kellemet és bájt, amiről ismersz ugye, az előttem lévő tankönyv spontán meggyulladt. Csak a szokásos kis részletek, semmi izgalmas.
Ártatlanul pislogok, és rögtön kortyolok is néhányat az üvegből, mintegy jelezvén, hogy tökéletesen ura vagyok a pótcselekvéseimnek, véletlenül sem szorulok ám ilyen kis elterelésekre. Tény, az egy emlékezetes tanóra marad mindannyiunknak, de ettől még igazán nem kellene úgy megmaradnia a köztudatban, mint a legváratlanabb esemény SVK alatt, elvégre volt néhány nagyon megkérdőjelezhető tanerő az utóbbi időben..
- Na jó, árulj el valamit, mert különben biztos rosszra gondolok. - parkolom le mellénk a pezsgő maradékát - TE mit gondolsz az új tanárainkról? És nem, nem a tanórai kompetenciáikra gondolok ezalatt. Túl egyszerű lenne, ha megmaradnánk a szakmai szinten. Leon... szóval Mr. Lutece miatt pedig ne aggódj, szinte bánom, hogy tavaly a világtörténelem legnagyobb Trollját hoztam össze, mikor olyasmiket jelent ki, hogy ő a tudomány embere, és idén új megközelítést akar a tárgynak a saját diákéveiben szerzett rossz tapasztalatok után. Ki nem örülne, hogy egy sherry és füstölőszagú bolond öregasszony helyett egy fiatal férfi, jól szabott zakóban avassa be?
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2015. 12. 12. - 20:38:09 »
+1

Ízek 50 árnyalata



Alycia & Minnie


Minnie nem ejti a pasi-témát, de hát mi másról is beszélgetne két serdülő hölgy kettesben?

- Nem titkolok én semmit. Mármint… szóval tudod, nyáron milyen remetelétet élek. Persze találkoztam emberekkel a suliból, de csak pár napra. A közelünkben mugli falvak vannak, így az ottaniakkal lógtam. Természetesen sosem szűrném össze a levet egy varázstalannal. De néha nem rossz köztük. Igazi hercegnő vagyok ott. Ők azt hiszik, valami fizetős művészsuliba járok. Lényeg a lényeg, kezdem azt hinni, hogy köztük akadna, aki kapható lenne erre-arra, ha úgy akarnám.

Vajon a varázstalanok jobbak az ágyban, mint a varázslók? Van egyáltalán ilyesmiben bármi különbség?

- Hmm. Az igazgatói irodában, portrék előtt, egy muglival… Azt hiszem, egy ilyen húzással könnyen bekerülnék A Roxfort Történetének új kiadásába. Bár a kivitelezése nem lenne egyszerű. Egy varázstalant nem lehet csak úgy behozni ide, ha jól tudom. Különben is, az én párom nagy varázsló lesz, sok pénzzel és kitartással. – Ezt el is nevetem, de hát a szinglik is álmodozhatnak, nem igaz?

Minnie eztán elmeséli, hogyan is történt, hogy SVK-n tűzcsiholás lett az anyag. No igen, az új tanárok biztosan sokaknak okoztak meglepetést.

- Megértelek, tényleg Fawcett tanár úr tűnik a leghelyesebbnek. – jelentem ki, közben pedig Minnie arcát figyelem. – Ráadásul úgy hallottam, szingli. No nem mintha az Umbridge-félék után ne tűnne bárki jó Sötét Varázslatok Kivédése oktatónak. De látom, már kinézted magadnak, így nem állhatok közétek. – Ami azt illeti, ha már választani kéne, én is őt vinném az… igazgatóiba. - Amúgy a rúnatanár is érdekes fazonnak tűnik, de én azt a tárgyat nem vettem fel. Adnak itt elég magolni valót, nem akarom még tovább tetézni.

Közben folytatjuk a drazsépusztítást. A pergamenen nincs túl sok, ezért egy másik pakkot is kibontok, és hozzáöntöm. Így bőven van, miből válogassunk egymásnak. Minnie egy halottfehér és egy bugyirózsaszín példányt szemel ki nekem. Előbbit elgondolkodva forgatom ujjaim között.

- Tudod, ez könnyen lehetne kézkrém. – állapítom meg, majd be is kapom és rekordidő alatt eltüntetem, aztán aprókat köhögök. – Nem az. Olyan, mint az a por, amit mugli építkezéseken szív be az ember. Hogy is hívják? – A rózsaszínű drazsét emelem ajkaimhoz, de előtte megszaglászom, remélve, hogy ez csillapítani fogja ízlelőbimbóimat. – Ennek az illata jó. – állapítom meg, majd megkóstolom. – Cseresznyevirág. Könnyed kis rágcsa ha pillangót akarsz a gyomrodba.

Ismét én választok, ezúttal egy különösen sötétzöld és egy veszélyesen világos barna drazsét, melyeket elegáns mozdulattal nyújtok át Minnienek.
 
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2015. 12. 14. - 03:29:31 »
+1



Alycia Remington

A történelem számtalan nagy párbajt tart számon - Benvolio kontra Tybalt, Javert kontra Valjean, Lutece kontra Fawcett, hogy csak hármat említsek az elődök munkásságából, de talán még ők is irigyelnék a tüzet a szememben, amivel a következő drazsék felé nyúlok. Ez a kihívás épp most vált elsőszámú prioritássá, az inak megfeszülnek a mosolyomban, ahogy a küzdelemre készen mozdulok. Nem tévesztem szem elől a célpontot, hiszen a játék is a győzelemért folyik, nem kevésbé szórakoztató a koncentrált vágytól, ami győzni kíván.
- Nos, hercegnő, remélem, nem felejtetted otthon a selyemzsebkendőt, mert szomorú lenne, ha úgy érni a veszteség híre. - mosolygok Alyciára - Egyébként mi a baj a varázstalanokkal? Már a logisztikai problémákat kivéve, persze. Hidd el, közelebbről ismerem az aranyvérűek világát, mint érdemes egyáltalán ismerni, és nem valami otthonos hely.
Tulajdonképp az ezután elhangzó megjegyzések vezetnek oda a táncban, hogy a felvont szemöldök és huncut mosoly mögött feltűnjön a vadászat valódi suttogása - mindketten büszkék vagyunk, ez már egy hangos ígéret a készülődő háborúra, főleg, hogy Willow neve ismét feltűnik közöttünk. Választhatnám azt, hogy hagyom elszaladni a pillanatot, mintha mi sem történt volna, csak és kizárólag az édességre koncentrálva, de olyan rég volt alkalmam a szavaim fegyverét a kezembe fogni..
- Kinéztem magamnak...? Minek nézel engem, kedves barátnőm...? - mintegy megszokásból, a szemkontaktust tartva kapok be egy égővörös darabot - Ősi népi gyógymód: cserepes a szád, nyalogassál fűzfát? Egyébként megköszönöm az előrelátásod, Fawcett tanárúr sokat jelent nekem, mint barát, és habár ezt nem mondhatom el Mr. Quintonról, biztos vagyok benne, hogy nem játszol a tűzzel, ha tudod, nemcsak megégethet, de hamuvá változtathatja az egész világod.
Sosem hittem volna, hogy ezeket a szavakat kimondom majd egy barátomnak, de a kocka már az előző tanévben is túl gyorsan pördült a játéktábla egyik végéről a másikra egyszer végleges vereséget, máskor fényes győzelmet kipörgetve magából, hogy nem lep meg a hirtelensége. Talán túl védelmezőn lépek fel...? Willow esetében érthető, gondolok rá, miközben az ujjaim az üveg nyakára fonódnak, de Quintont nem ismerem közelebbről, mégis, már az első lendületem oda vezetett, hogy fel akarjak lépni a tanári kar védelmében. Minden bizonnyal megőrültem... senki nem fenyeget senkit, semmilyen szempontból. A háború túl nagy kézlenyomatot hagyott rajtam, mással nem tudom megmagyarázni a finom, puha szavakba rejtett szándékot.

- Persze, ez kizárólag elmélet, igaz? - figyelek a kezére, ami szétszórja az édességet előttünk - Szerintem csak az én páratlan és mesebeli balszerencsém vonzhatta be a létező egyetlen kézkrém ízesítésű cukorkát, te megúszod majd. Hmm, na ez látod jó kérdés... idén nyáron valahogy kimaradt az életem egyébként nagyon fontos része, az építkezésekre járás. - megenyhül a mosolyom, és felé nyújtom a pezsgőt a köhögés miatt - A cseresznyevirág finom lehet. Belőle készült teát ittam már, de még sosem gondoltam rá úgy, mint ami szárnyra kelhet a gyomromban. Még mindig odavagy a cseresznyéért...?
Emlékszem, egyszer szóba került közöttünk, mit is érzünk pontosan az Amortentia fölé hajolva. Lumpsluck professzor komoly kedvet csinált az érdeklődők számára a megfőzésére, persze erre nem került sor, de attól még számtalan észrevétellel gyarapodtunk. A cseresznye az egyik illat volt, amit most a drazsékat felém nyújtó barátnőm érzett. Kíváncsi vagyok, vajon milyen illatok ölelnének körbe, ha most elém kerülne...? A csokoládé édessége bizonyára változatlan, a cigaretta baljós füstje is tovább kísér... akkor valami halvány parfümöt is éreztem. Míg a nyelvemre illesztem a két újabb drazsét, belegondolok mélyebben is, de aztán elönt a felszabaduló keserűség, és muszáj a szabályos légzésre koncentrálnom, mielőtt az egészet az ölembe köpöm, vagy valami még rosszabb..
- Isap... - nyökögöm valahogy ügyetlenül, bár igyekszem, hogy a sötétzöld a legkevésbé érjen a szám bármelyik részéhez - Meh... és... fa. Hál istennek fa. Azt hiszem... a kérge talán. Ettől nem lesz sokkal jobb, de talán nem lesz cserepes a szám.
Nagyot nyelek, és ugyan még öklendezési kényszerem van, az arcomat kényszerből legyezgetve próbálok önmagam maradni. Ha eddig kibírtam, ezután is ki fogom, ha feladnám, a következő mozdulataim akár az önmagam tóbafojtásához is vezethetnének. Kiválasztom a két, színre megegyező, de árnyalatra ég és föld fekete drazsét, és nem túl finom mozdulattal a másik elé gurítom. A sötétebb, olajzöld fénnyel csillogó fenyegetően hever közöttünk, a másik, inkább vöröses beütéssel megáldott nem kevésbé győzi meg az embert arról, hogy nem érdemes a szájába venni.
- Biztos finomabb, mint a kézkrém... - nevetek fel halkan, már egészen őszintén sajnálva Alyciát ezekért - De ígérem, felkísérlek a Gyengélkedőre, ha szükséges lesz, és továbbítom neked a hódolóid jobbulást kívánó levélözönét.
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2015. 12. 18. - 23:06:00 »
+1

Ízek 50 árnyalata



Alycia & Minnie



Minnie kisebb kirohanást produkál az új tanerővel konkrétan Fawcett tanár úrral való kapcsolatának gyanúsítgatásától. Pedig ő hozta fel a pasi témát. A griffendélesek egyszerűen olyan forrófejűek tudnak lenni. Még jó, hogy a Hollóhátba kerültem, ahol a többség azért nyugisabb fazon.

- Jaj már Minnie! – békítően felemelem az egyik kezem. – Csak egy kis fantáziálgatás volt. Ezeknek a pasiknak amúgy sincs esélye nálunk. Vén rókák hozzánk.

Sokban különbözünk ezzel a lánnyal, ennyi egészen biztos. A mugli kérdésről is egész más véleménye van, ezzel már régóta tisztában vagyok. Persze a Mardekár az, aki aljanépnek tartja a varázstalanokat, csúnya dolog, satöbbi, de hát hogyan is lehetne egyenlőként tekinteni rájuk?

- Nem az aranyvérűségről van szó, csak… Én boszorkány vagyok, hozzám varázsló illik. – ezzel letudottnak tekintem a témát, mielőtt még túlzottan elharapózna köztünk a dolog, és a drazsépárbaj varázspálcás ütközetté fajulna. Minnie haragja azonban amilyen gyorsan jön, úgy is tud elmúlni, akár egy kisgyereknél.

- A cseresznyéért? Mondhatjuk. Szeretem, de csak mag nélkül. Ami azt illeti, önmagában nem szoktam enni, csak csokiban meg italban. Talán az eper az a gyümölcs, ami átveheti a helyét.

Minnie hosszú kezei visszaszerzik a félrerakott pezsgőt, és nekem nyújtja. Vigyáznom kell, nem csak az alkoholfogyasztás miatt, sokkal inkább mert esélyes, hogy az ital előbb fogy el a drazséknál, akkor pedig komoly bajba kerülünk. Ami azt illeti kifejezetten jó pezsgőről van szó, jobbat érdemelne, mint holmi drazsékísérő szerep. De tetszik a gondolat, hogy Demetrius minőségi szerzeményét így megszentségteleníthetjük.

Barátnőm két fekete drazsét gurít felém. Biztos, hogy a barátom és nem a legszörnyűbb ellenségem ül velem szemben? Akárhogy is, nem tétovázom a kajára kevésbé emlékeztető színek láttán. A mindenízű drazsék külleme amúgy is becsapós lehet. Az enyhén piros árnyalatúan feketével kezdem, majd kissé meg is ijedek. Mintha elharapnám a nyelvem, de aztán ráeszmélek hogy mi is történik.

- Vér íze van… de nem hiszem, hogy emberi... Most igazi ragadozónak érzem magam. – Ugyan nem kellemes, de nem fojtom le rögtön a következővel, várok egy kicsit a zöldesebb fekete előtt. Az sem a kedvencem ugyan, koránt sem olyan veszélyes, mint amit Minnie szeretne, így kajánul nevetek egyet. – Há! Mellényúltál, ez csak olívabogyó. Semmi gyengélkedő. Egyelőre. Különben meg miféle rajongói leveleket továbbítanál nekem? Még sosem kaptam. – Bár meg kell vallani, tetszik a gondolat.

Ezzel bele is markolok a színes csodák kupacába. Először mintegy heccből, a számba veszek egy sárga színűt, majd kecsesen kihúzok egy világoskék és egy lila árnyalatút, és átnyújtom Minnienek.

- Csirsz! – emelem az üveget, és meghúzom, miközben ő a drazsékkal szenved. Pszichológiai hadviselés. Vagy csak baráti piszkálódás.

- Amúgy, csak hogy tisztázzuk… hogy is állunk a drazsészámmal? És mi lesz döntetlen esetén. Kviddics is és öltöztetés is?
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2016. 01. 05. - 06:24:46 »
+1


Alycia Remington

  Alycia békítő hangjára egy kicsit mintha magamhoz térnék, nem mintha ideges lennék, vagy elvesztettem volna a kontrollt, csak... nem is tudom, mi ütött belém. Sosem jellemezne senki anyaoroszlánként, és ugyan szoktam szétszórt lenni, kavargó, mint az őszi szél, ha felkapja az ember haját, táncot jár vele, aztán kusza rengetegként maga mögött hagyja összefonva - de túlféltő? Zavartan a fülem mögé tűröm a szálakat az arcom mellől, és ha akarnám, vagy hagynám, talán még bűntudatom is lehetne. Semmi okom nincs ezt komolyan venni, sőt, épp ellenkezőleg.
  - Honnan tudod, hogy nem épp a tudás és a tapasztalatok vonzóak...? - játékosan az ajkaimra harapok, visszatérve az eredeti, barátságos hangnemhez, amitől el sem kellett volna szakadnom - A világ varázstalan férfiúi szomorúak lehetnek, hogy lemaradnak rólad. Oké, nem firtatom a dolgot, valahol érthető is. Hasonló... gondban voltam az első napokban, ugyanis megismertem valakit nyáron, de az illető mugli, és ezért szenvedtem egy sort, hogy fogjuk tartani a kapcsolatot. Szóval igen, megértem, hogy nem hiányzik a logisztikai mizéria a férfiak körül is. Bőven elég ez mondjuk nyaraláskor, vagy ilyesmi. A testvéreim sem tudják, hogy boszorkány vagyok, már a szó klasszikus értelmében, és ha egy kicsit jobban figyelnének rám, rég elárultam volna magam.
  Nem akarok kitérni arra, hogy az a mugli azóta nagyon is varázslónak bizonyult, mert még mindig próbálom mérsékelni az esetlegesen elszabaduló pokoljárás mértékét, ha valaki összekapcsolja a két történetet. A hivatalos verzió úgy szól, hogy Leon révén ismertem meg, aztán valahogy nem került szóba, hogy varázsló, és pont. Minnie szépen mosolyog, és az időjárásról, kviddics-idényről, testvérekről érdeklődik a továbbiakban. Kényelmes és megnyugtató kilátások.

  - Az eper? Nem lep meg. - mosolygok tovább, a drazsék között körözve az ujjammal - Licsi? Málna? Valahogy mindet el tudom képzelni hozzád. Fura arról beszélgetni, hogy az embert hogy jellemzi egy gyümölcs mondjuk, de ha valaki egyszer, mondjuk a Mungó zártosztályáról kiszabadulva megkérdezni, milyen gyümölcs jut rólad eszembe, ezeket mondanám. Na és, szerinted én milyen gyümölcs vagyok?
  A játékos oldalam dobja oda neki a bolondozás apró, csörgő kis labdáját, szórakozásra invitálván a velem szemben ülőt. Nyilván megszokta már a néha furcsa ötleteimet, bár ezekből nem szokott olyan katasztrófa kisülni, mint általában elsőre hiszik. Néha megáll egy-két óriáskerék, felrobban néhány wc, de ez járulékos veszteség.
  - Hagyjuk is a ragadozókat... Natalie egész héten azzal szórakoztatott, hogy szerinte az egyik alsóbb évesünk biztosan vérfarkas, és egy éjszaka ránk töri majd az ajtót, hogy felzabáljon mindenkit. - cinikusan sóhajtok egyet, de aztán mégis újra elmosolyodom - Megnyugtattam, hogy először úgyis engem esz majd meg, mert nem vagyunk jó viszonyban. lehet, hogy öregszünk..? Egyébként tényleg nem kaptál? Tavaly előtt, a hülye szívecskés gnómok idején sem? Csak azért nem rúgtam bele abba, amelyik hatodszor is elregélte nekem Gallagher szerelmes versét, mert akkor még tetszett a srác. Így utólag kevés volt az a rivalló, amit a szakítás után kapott...
  Míg ezen merengek, meg Oliver arckifejezésén, amit akkor vághatott, amikor megkapta, Alycia megelőz, és rögtön elegánsan vissza is adja a lehetőséget. A revans cseppet sem dob fel, előre undorodva veszem át a világoskék és a lila drazsékat, imádkozva az általam ismert istenségekhez, hogy ne jöjjön rosszabb a korábbiaknál.
  - Beléd is! - a számba dobom mindkettőt, míg kicsit keserűen nézem, hogy ő a pezsgővel mennyivel jobban járt. Két üveget kellett volna hozni... na jó, ha logikus döntéseken gondolkozom, eleve nem kellene ezt játszani, mikor tudom, hogy milyen nyomorultul fogom magam érezni utána, főleg, ha a végszó mondjuk megégett pergamen, vagy ilyesmi lesz. A fogaim alatt ügyetlenül csikordul a két szem, az egyik olyan, mintha selymet szopogatnék, és nem valami kellemes a nyelvre tapadó érzete. Grimaszolok megint, de akkor a kék is bekapcsolódik, és valami egészen különösen keserű összhatásban egyesül a párjával. Az istenek továbbra sem fogadnak a kegyeikbe, ez most már nyilvánvaló.
  - Ööö. Nem számoltam. Eggyel le vagyok maradva, azt hiszem. - bár fizikai fájdalmat okoz ennek a kimondása - És igen, egyezzünk ki abban, hogy ha nem akarjuk tovább kínozni magunkat és egymást, akkor mindenki nyer és mindenki veszít. Szorítsd majd össze a fogad, és képzeld magad elé Potter, Cooper vagy Hale edzett hasizmait, úgy mindjárt könnyebb lesz. Mielőtt kérdeznéd, fogalmam sincs, hogy az van e nekik, a másodikkal szoktak hírbe hozni, de annyira igaz, mint a sztori, ahol állítólag megszöktünk, hogy a faluban csináljuk. Nem vall valami komoly kreativitásra, nem igaz...?
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2016. 01. 07. - 19:00:57 »
+1

Ízek 50 árnyalata



Alycia & Minnie


Minnie ismét barátságos arcot ölt. Lányok vagyunk, az ilyesmi szakmai ártalom. Annyiféle arcunk lehet, ahány íze a most előttünk fekvő drazsék garmadájának. Azért egy kicsit még a pasi témánál időzünk.

- Hmm, tudás és tapasztalatok, igazad lehet. De én ugyan nem fogok valami öregembert istápolni fénykoromban. Az életkor és a tapasztaltság amúgy sem egyező fogalmak. Persze, én is az idősebb pasikra bukom, de azért ne ugorjunk mindjárt egy évtizedet, elég lenne mondjuk… kettő évfolyamot. De legalább egyet. – Meghúzom kicsit a pezsgős üveget, az pedig új gondolatokat helyez a nyelvemre. – A pasik amúgy is később érnek, mint mi. Bár néha kételkedem benne, hogy egyáltalán valaha is beérnek teljesen. Mi felnövünk, ezek meg csak megnőnek.

Minnie érdekes történetet mesél saját mugli fiúkkal való tapasztalatairól, konkrétan egy nevén nem említett személlyel megesett kapcsolatáról. Valószínűleg több is akad a felszín alatt, de egyelőre nem firtatom. Majd talán kviddicsedzésen, ott nyilván kevésbé harapós. Kimozogja magát, levegő, miegymás. Most azonban egy váratlanabb kérdéssel lep meg.

- Milyen gyümölcs? Hát, nem is tudom… nem lehetnél zöldség? – kérdezem, csak hogy kissé felfújja magát. – Tényleg nem tudom. Egy embert nem lehet gyümölcsként jellemezni! Túl komplex. De biztosan valami olyan lennél, amit a franciák esznek. Mert olyan francihás’ vagy Minnie a képeiddel meg a dohányzással.- teszem hozzá némi rögtönzött akcentussal, melyben oly profi vagyok.

Ezután különböző sztorikra terelődik a szó, melyek nagy részéről már az első mondatnál meg lehet állapítani, hogy kamuk. Ettől persze még izgalmasak, hisz valahonnan, vagy általában inkább valakitől erednek. Ezek a kik és miértek pedig igazán fontos információt hordoznak. Megkérem Minniet, hogy árulja el, kit tekintenek vérfarkasnak az alsósok közül. Nyilván hülyeség, de meg kell néznem magamnak.

- Jaj, a szívecskés gnómok... – kis híján meg is feledkeztem róluk. – Ott persze, hogy kaptam leveleket. De az nem számít. – Ami azt illeti, többet is kaptam, mint vártam. Azt még megértem, ha valakinek tetszem, de nem sok pasinak adtam okot vagy lehetőséget rá, hogy közelebbről is megismerhessen. Ettől függetlenül azért jól estek azok a levelek.

Úgy látom, barátnőmet sikeresen kivégzik a drazsék. Én míg bírnám őket, de néha áldozatokat kell hozni a barátság oltárán, így beleegyezem egy döntetlenbe. A vacsora már amúgy is inkább akadályként, mint jutalomként körvonalazódik, és a pezsgő is mindjárt elfogy.

- Akkor egyezzünk ki egy döntetlenben. De csak mert meg akarom nézni, hogy mi a franc olyan jó egy kviddicsedzésben. – Ezzel be is kapok egy újabb drazsét. Jól esik magamnak választani, hisz gyakorlatilag csak a csábítóbb színűeket hagytuk meg. – Mára még akad némi mágiatörténet házim. Remélem a pezsgő dob majd rajta, különben ritka gyenge lesz. – Különösen undok tantárgyról van szó, oly száraz, akár McGalagony arcbőre, de életben tart a tudat, hogy rövidesen jobb kikapcsolódásban is részem lehet. – Holnapra tedd rendbe a ruhatárad, én majd hozok sminket. – Csalafinta mosolyt küldök Minniere, ugyanis már most egy gonosz ötlet bujkál bennem. Hiába, a hollósok előre terveznek.

Visszanyújtom a pezsgő maradékát, – Én nem kérek többet. – majd kétfelé osztom a megmaradt drazsékat. Ráadásnak még bekapok egy pofátlanul pirosat. – Vacsoránál találkozunk. – adom meg a végső kegyelemdöfést, majd búcsút veszek, és a Hollóhát tornya felé veszem az irányt.
Naplózva

Minerva E. Balmoral
Eltávozott karakter.
*****


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2016. 01. 11. - 18:37:16 »
+1



Alycia Remington

  Muszáj nevetnem Alycia álláspontján - annyira jól összefoglalta magát ezzel a pár mondattal, hogy igazán elfelejthetem a gyümölcsöket és egyebeket, ennél tökéletesebb véleménnyel nem tudnék előrukkolni őt illetően. Szórakozottan odébb görgetem a lassan kiürülő pezsgő dugóját, az begurul az egyik félretolt kanapé alá... épp úgy, ahogy a gondjaimat szeretem intézni. Bizonyos dolgoknak jobb elfelejtve maradni.
   - Demetrius örömmel hallaná... De tudom, téged hidegen hagy. - ártatlan képpel pillantok fel rá, inkább már csak húzva egy kicsit az agyát - Az utóbbiban igazad van. Imádnivaló bolond gyerek lesz belőlük. Ezért pedig érdemes bármit feláldozni.
    Érdekes, hogy épp erről és épp most beszélgetünk....
   - De, akár lehetnék zöldség is. - mosolygok az ötletes válaszán - Egy tökfej, ha kézenfekvő hasonlatokat keresünk. Franchiás? Csak vigyázz, ha elhangzik a 'francica' kifejezés, fájdalmas véget érhet a kviddics-karriered.
    Franciás? Még sosem gondoltam rá igazán. Mármint igen, a családunk szövevényes történetének mély, és igazán érdekes gyökerei mind lenyúlnak Franciaország földjébe, mélyen átszőve és átitatva azt intrikával, szabadság utáni oldhatatlan vággyal és szenvedéllyel, de valahogy még nem vontam le a következtetést, hogy ennek valahol tükörképe vagyok én is. Biztosan mozgok azon a földön, folyékonyan beszélem a nyelvet, bár ez utóbbit inkább köszönhetem a kényszernek, még ha egyébként örömet is okoz. Azt hiszem, tetszik ez a jellemzés. Közelebb hozza hozzám a múlt szép részét..
   Hála istennek, döntetlen lesz a végeredmény, amivel még nagy nehezen az én idézőjeles büszkeségem is képes kiegyezni. Elég hangos sóhajjal nyugtázom, hogy a maradékot már semmiképp nem kell magunkba termelnünk, hogy aztán egész éjszaka gyűlöljem saját magam az ilyen jellegű megmozdulásaimért. Kissé undorodva figyelem, hogy Alyciába még mindig fér valahova ebből a színes kis borzalomból, de ha mondjuk megkínálna, biztos, hogy mosolyogva dobálom meg vele. Most megint egy évig béke és csend lesz, én meg azt is elfelejtem, hogy létezik ez az édesség..
   - Rendben van. Ha a pezsgő nem dob rajta, benned van a hiba. Elég nemes volt ahhoz, hogy a vállára támaszkodva ódákat zengj a szülőföldjéről... - somolygok a kis hasonlat alatt - Te pedig készítsd a seprűd. Meg a sebtapaszaid.. Egyúttal bebizonyítom a muglik nagyszerűségét is.
  Mosolyogva intek még utána, aztán inkább lehúzom a maradék pezsgőt. Ha ezek után képes leülni vacsorázni, akkor azt hiszem, nem is kérdés, melyikünk nyerte volna valójában ezt a játékot... Korábban cigarettát emlegettem. Nos, igen, kevés olyan alkalom van, amikor nem örülök a lehetőségnek, de most szinte mintha az élet térne belém vissza, ahogy végre rágyújtok a szálra. Mondják, hogy a győzelem édes... De ha már választani lehet, ezúttal legyen inkább füstízű. Holnap Alycia is megtapasztalja majd, csak az arca körül süvítő ködös szél formájában - én pedig várhatóan a szemem körül izzó füstös karikákként.
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2016. 01. 11. - 20:03:33 »
+1




Hugrabug Helga valószínűsíthetően régebbi divat szerint öltözködött, de ettől függetlenül még gardróbszobája remek helyszínül szolgál Minnie kicsinosításához. Láttam az arcán, hogy van valami pasi-dolog, amit egyelőre nem árul el. Akár új kiszemelt hímről akár nyárbéli csalódásról van szó, némi megjelenésbeli javulás nem árthat meg.

A helyiség egész bizonyosan látott már szebb napokat is. Még jó, hogy Minnie előtt érkezem, így hozzáláthatok az előkészületekhez. Egy nagy szatyor ruhát és kiegészítőt hoztam a sajátjaimból, melyet leteszek az egyik sarokba. Végszükség esetén Hugrabug Helga ősi darabjait is felhasználhatjuk, bár nyilván nem kelhet velem versenyre ilyen téren. Remélem azért, hogy Minnie is hoz magával néhányat ruhái közül, ahogy mondtam is neki. Legalább lássuk, mivel is van dolgunk.

Apropó, látás! Akad itt egy nagy tükör, de törött, így hozzálátok a restauráláshoz. Minden darabja talán nincs is már meg, de nekem néhány tenyérnyi felület is elegendő lesz. Előhúzom pálcám, a tükörre szegezem, és kimondom a varázsigét, - Reparo! – az üveg azonban meg se moccan. Mérgesen ismétlem meg magam, mire csak még jobban megreped az egész. Mély levegőt veszek. Üvegről, varázslásról, szépítkezésről van szó. Csak szépen finoman, Alycia.

Közelebb lépek, a pálcám döfés helyett inkább csak lazán tartom, majd ismét megformálom ajkaimmal a szükséges varázsigét. Azt akarom, hogy összeálljon ez a vacak. A saját arcomat akarom viszontlátni magam előtt. Az mindig kellemes látvány.

A reparo hatására a tükör néhány darabja a helyére kerül és összeolvad korábbi szomszédaival. A monstrumot nekitámasztom a falnak, majd megnézem benne magam. Elteszem a varázspálcám, megigazítom ruháim, majd mivel még mindig egyedül vagyok, kiválasztok néhányat az itt heverő régi göncökből, és csak úgy poénból magam elé tartom őket, így szemlélve a tükörképem. - Pfujj. Remélem, Hollóháti Hedvig divatosabb személy volt. – El is dobom a kacatokat. Néhány pillanattal később fel is tűnik Minnie.

- Áh, a mai nap szerencsése! - üdvözlöm. - Kerülj beljebb mielőtt még valaki ilyen állapotban lát. Szóóóval… bármiféle kérés, ötlet? Van esetleg célszemély? Bárkinek ki tudom deríteni az ízlését, ha szeretnéd. Vagy csak minél többeket akarsz magadhoz vonzani, hogy kedvedre válogathass a tömegből? Na jó, ne dramatizáljuk túl. Csak egy kis smink, meg ruházat, igazából minden lánynak tudnia kéne ilyesmit csinálni. Ne vedd magadra. - Mivel intésemre nem pörög, nekem kell körüljárnom őt, elemezve kicsit. - Jó hírem van. Remek adottságaidnak hála semmit sem kell elrejtenünk. A cél a megmutatás és a kiemelés lesz így. Sminkkel vagy ruházattal kezdjünk?
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 02. 17. - 04:32:56
Az oldal 0.324 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.