Meredező Pálcák Klubja

Lilianne I. D'Alambert pennájából

Ez a Klub a Soho egyik eldugott részén van, egy Love Hotel és egy különleges kávézó között. Érdekessége, hogy bár varázslók üzemeltetik, muglik számára is látogatható a hely. Ez érthető, hisz a szórakozóhelyet egy igen szűk réteg számára tartják fenn, mondhatni, elit hely. Egyeseknek vadászterep, míg másoknak a napi betevő forrása.

EMILY M. DEAN

Pici korty, nagyobb korty, óriási korty. Halvány gőzöm sincs, hogy mit iszok. Csupán annyit tudok, hogy a bálon találtam. Eredetileg puncs, amúgy halálbiztos, hogy nem az, mert ez nagyon vodka ízű. Ezen kívül érezni, hogy van más is benne, csak pillanatnyilag nem igazán izgat, hogy mi a többi összetevő. A lényeg, hogy finom és jól csúszik.

Ideje lenne levenni a báli ruhát és lecserélni valami kevésbé elegánsabbra, egy kicsit közönségesebbre. A hajam kezd szétmenni, de nem gond. Minél természetesebb, annál vadabb. Rám férne egy kis sminkkorrigálás is, mert úgy vélem, a mostani egy kicsit gyenge lesz az alkalomhoz.

Ahogy a folyosón haladok, egyszer csak rájövök, hogy talán nem olyan jó ötlet alkoholos üveggel a kezemben sétálnom. Már csak az kell, hogy valamelyik Professzor rajtakapjon. Aztán kereshetek mentségeket. Szinte látom, ahogy „én csak megtaláltam és olyan helyet kerestem neki, ahol senki sem találja meg” szöveggel próbálom kihúzni magamat a sárból. Megállok, az egyik oszlop mellé rakom le az üveget, körbenézek, majd gyors lépésekkel a Mardekár klubhelyiség felé veszem az irányt. Útközben lehúzom a lábamról a magas sarkút, hogy könnyebben menjen a járás. Te szent ég! Mezit lábon rohangálok a hideg kövön. Télen. Már most jól kezdődik az este…

Eddig is jól telt, hisz az Imbolc bál igen szórakoztató volt és egészen jól sikerült, azonban a vég még messze van. A bálon találkoztam Emilyvel és csak annyit mondtam neki, hogy kezdek unatkozni no meg, hogy valami izgalmasat szeretnék. Erre ő mindössze egy kérdéssel felelt - Róka, vagy Soho? Tudom, mindig én mondom, hogy nem illik kérdéssel válaszolni, de ezúttal eszem ágában sem volt ezért leszólni a háztársamat. A lényeg, hogy megbeszéltük, hogy fél óra múlva a lányhálóban találkozunk, összeszedjük magunkat, aztán pedig szétcsajuk… úgy értem elmegyünk bulizni.

Mivel a diákok még a bálon vannak, a klubhelyiség üres, akár egy hugrabugos feje. A bútorokon kívül senki más nincs bent. Felszaladok a lépcsőn, majd belépve a lányhálóba felordítok.
-   Deeeeean! Tudom, hogy mire van szükséged – gúnyosan kiáltok fel. Lehet, hogy még itt sincs...

Beljebb megyek, miközben lazítok a ruhámon. Tekintetem Emily hidegkék szempárjával találkozik, majd ismét megszólalok. – Egy... vagy több - teszem hozzá halkabb hangon - meredező pálcára – csipkelődve közlöm vele, majd elmosolyodom. Biztos vagyok abban, hogy tudja, miről beszélek.

Az utam a fürdőbe vezet, mert muszáj lezuhanyoznom. Általában lassan készülődöm, de most sietni fogok. Az éjszaka csak most kezdődött el. Nem szeretnék időt pocsékolni. Élvezni akarom az est hátralévő óráinak minden egyes percét.

[Ms. Pierce]

Ms. Pierce

Milyen furcsa ez a kastély! Még sosem vettem észre, hogy a falak is tudnak mozogni. Eddig csak az elvarázsolt lépcsők páratlan játékosságával találkoztam, párszor kishíján a nyakamat is kitörtem miattuk, de hát az már nagyon régen volt. Kissé szédelegve sétálok végig az egyik eldugott folyosószakaszon; el kellett szabadulnom a tömegből, hiszen annyira sok minden történt, és én annyira össze vagyok zavarodva, hogy ki kell szellőztetnem a fejemet. Muszáj egy kicsit gondolkodnom – mintha képeket vetítenének egymás után, úgy peregnek le szemem előtt ismét az események: a prefektusi nyitótánc, a Cassiusszal közös párként való debütálásunk, és az éjféli csók, nem Vele... Hirtelen bűnösnek érzem magam megint, pedig csak egy idióta hagyományról van szó, s amint rájöttem a tévedésre, szó nélkül, és meglehetősen sietősen hagytam el a termet.
Szerencse, hogy kifelé jövet összefutottam Piercszel. Noha az este egyik felét vele töltöttem, egy idő után szem elől vesztettem, ahogy érkeztek körém az emberek. Nem tudom, hogy honnan szerezhette, de az biztos, hogy nem kevés alkoholt fogyasztott az este... De nem tud érdekelni, hogy mit csinált, mert önző módon most csak a saját nyomorom érdekel. Menekülni akarok a gondok elől, és ebben Pierce mindig is tökéletes partnernek számított. Természetesen nem kellett sokáig győzködnöm, szinte két-három mondatot váltottunk csak, és már meg is állapodtunk, hogy ez az éjszaka nem fog unalmasan telni. Tudom, hogy tilosban járunk, de azzal is tisztában vagyok, hogy a báli estéket nem veszik annyira komolyan, hogy félnivalónk legyen.
Rövid időt töltök a prefektusi fürdőben, majd mikor végeztem, gyors léptekkel sietek vissza a klubhelyiségbe, hogy befejezzem a készülődést. Éppen a frizurámat próbálom megalkotni, mikor Pierce ordítva lép... tör be az ajtón. Megvető pillantást vetek rá, de nincs időm leszólni, ugyanis túlságosan is érdekel, hogy mégis mire van szükségem.
Összefogom magam előtt hófehér selyemköntösömet, s felhúzott szemöldökkel lépek elé. Egy pillanatra kikerekednek a szemeim, majd kitör belőlem a nevetés. Javíthatatlan ez a lány, ez már egyszer biztos.

- Egyelőre azzal is megelégszem, ha elkészülsz végre. - vetem a szemére, miközben elindul a fürdő felé, mit sem törődve azzal, hogy még jómagam sem vagyok készen. Ismét a tükör elé állok, majd egy pálcaintést követően elégedetten simítok végig tökéletes loknijaimon. Hogy mennyire utálom amúgy a göndör hajat...

Miután végre-valahára elkészülök, és Pierce is indulásra kész állapotba keveredik, jégkék, csillogó tekintetemet végigfuttatom a tükörképemen, majd egy cserfes mosoly kíséretében az ajtóhoz lépek.

- Hát akkor – csak utánad.

Felnevetek Emily reakciójára. Még csak nem rég lettünk jóban, de máris sok mindent tud rólam. Szeretem, ha figyelnek rám azok, akiket kedvelek.
Belépve a fürdőbe véletlenül elejtem a törölközőmet. Undor kerül az arcomra és rögtön lehajolok érte. Felkapom és épp felállnék, amikor a mosdókagyló és a fejem randiznak egyet. Az első kérdésem természetesen az, hogy hogy a francba került ez ide. A koppanástól a földre zuhanok, a törölközőm pedig ugyanoda kerül, mint ahol az előbb volt – a padlóra. Felszisszenek és véletlenül kicsúszik a számon egy nem épp nőies kifejezés. Egyszer csak megint felnevetek és iszonnyal ismét a bézsszínű törcsire pillantok. Mindegy… Legalább lejjebb már nem kerülhet.
Kilépve a fürdőszobából a ládámhoz megyek. Azt hiszem a fejemre szerezett ütés nem segített a helyzetemet, ugyanis most még jobban szédülök. Nem baj, majd iszom rá és biztos, hogy jobb lesz.
Szorgosan elkezdek kotorászni, kupit csinálok, keresem az egyik vadiúj mini ruhámat, amit nem rég vettem. Furán is nézett az eladó. Le merem fogadni, azt kérdezte magától, hogy ki az az elmebeteg, aki ilyet vesz télen. Hát naná, hogy én! Egyébként meg nem kellett csodálkoznia. Attól még, hogy ő túl van a negyvenen és valószínűleg ezért inkább bingózni jár, mint klubozni, nem azt jelenti, hogy a fiataloknak is ezt kell tenniük.
Mikor végre megtalálom a kiválasztott ruhadarabot, felállok és észreveszem, hogy igazából bazi nagy felfordulást csináltam. Emilyre pillantok, de remélem, hogy nem figyel rám. Ha mégis, akkor kínosan elmosolyodom, majd nekiállok rendet rakni. Senki se higgye azt, hogy gondosan össze fogom hajtogatni a ruhákat. Ahhoz nincs időm… Nagyobb kupacokba visszarakom őket a ládába, ami pedig nem fér bele, az ágyamra helyezem. Ma este úgy se veszem hasznát, holnapra meg remélhetőleg valamelyik undor házimanó rendet rak.
Gyorsan felöltözöm, hajamat kiengedem, ezúttal kiegyenesítem, ismét kisminkelem magam. A tükörbe nézek, kétszer- háromszor megpördülök előtte, miközben az utolsó simításokat végzem magamon. Azt hiszem, most megdöntöttem a rekordomat, ugyanis villámgyorsan készültem el.
A kijárat felé veszem az irányt, és már elindulnék lefelé a lépcsőn, amikor a talpaimat kellemetlen, hideg érzés éri. Automatikusan visszafordulok.
-   Cipőőőőő! – ordítok fel, majd elnézést kérek Emilytől és kapkodva visszarohanok a szobába. Magamra kapom a magas sarkút és már indulok is. Em arcára pillantva ismét kínosan elmosolyodom, majd kezemmel lefelé mutatok a lépcsőn. – Vár ránk az éjszaka, Miss Dean!
A klubba érve hangos zene és tömény cigarettafüst fogad minket. Elégedetten elmosolyodom és a háztársamra pillantok.
-   Nem tudom, hogy hallottad e, de a fürdőben beütöttem a fejem és most egy kicsit fáj – közlöm vele száj biggyesztve, miközben a fájó helyre mutatok. Egyszer csak elmosolyodom és a karja után kapok. - Igyunk! Az alkohol minden fájdalomra gyógyír.
Milyen frappáns ötleteim vannak… Persze, amit mondtam, nem teljesen igaz, csak részben… de más indokom nem volt. Nem is kellett. Szerintem elég meggyőző voltam. Az voltam, nem?
A bárpulthoz érve felcsillan a szemem. „Nem-nem Pierce! Csak mértékkel szabad innod.” Próbálok okosan tenni és gondolkozni, de azt hiszem, ma éjjel erre képtelen leszek. Nem azért jöttem, hogy betartsam a hülye elveimet és szabályaimat.
-   Na? Mivel kezdjünk? – kérdezem Emilytől és bízom abban, hogy töményet választ. A bál elég esélyt és lehetőséget nyújtott ahhoz, hogy felkészüljünk erre. Hát akkor minek húzni tovább az időt?
   

[- Nem kapsz rá puszit. De gratulálok, már kérdezni is akartam, hogy minden oké-e. Tudod, a cipő…]

Ms. Pierce

Jól szórakozom. Elena valahogy kihozza belőlem azt a javíthatatlan, őrült lányt, akit anno csak Briananak sikerült. Valahogy, az ő társaságában az élet sokkal könnyebb, nem kell miértekre keresni a választ, mert minden mindegy. Egyszerűen csak az a lényeg, hogy jól érezzük magunkat, élvezzük ki a percet, mert ki tudja, hogy melyik az utolsó…? Sosem gondoltam volna, hogy egykor majd visszatér ez az énem, s bár egyelőre még nem tudom, hogy ez hosszabb távon jó lesz-e nekem, most élvezem, hogy kicsit mégsem vagyok olyan, mint amit elvárnak tőlem. Főleg egy ilyen pillanatban, mint amilyen a mostani… Valahogy sikerül mindig elszúrnom mindent, és bár annyira könyörögtem, hogy legalább ez az este hadd legyen tökéletes, hogy ennél nagyobb csalódás aligha érhetett volna. Nem tudom, hogy Cassius megtudja-e valaha, mi történt az éjféli csóknál, és hogy vajon keresett-e, de egy részem el akarja neki mondani, mégis, a másik részem dominál, aki örökké el akarja titkolni. Nehéz, nehéz ez az ügy. Pont az ilyen helyzetekben van szükség a barátokra. Na nem mintha Pierce a barátom lenne. Ő csak… Pierce.
… aki eszméletlenül hosszú ideig készülődik, ami már-már idegi alapokra helyez, így megunva a tétlen várakozást, unottan bámulok kifelé az ablakon. Remélem ő sem gondolta, hogy sokáig fogok rá várni. Jelen állapotomban képes vagyok egyedül is elindulni. Mikor hátrapillantok, kikerekednek a szemeim: Elena akkora felfordulást csinált néhány perc alatt, mintha tornádó sújtott volna le a szobánkra. Szétdobálva hevernek a földön, az ágyakon, a függönyön a ruhadarabjai, a cipői pedig az éjjeliszekrényen sorakoznak. Mégis, a legjobban akkor lepődöm meg, amikor az óriás növényünkön egy melltartót pillantok meg. Hát, ennek a lánynak sem kellene többet inni…
Gyorsan előkapom a pálcámat, hogy valami rendfélét varázsoljak, ugyanis a szobatársaink kidobnának minket az összes cuccunkkal együtt, ha így találnák a hálót. Megjegyzem, teljesen jogosan tennék. Mire elkészül, az utolsó felsőjét is összehajtogattam, így pálcámat el is rakom. Végignézek Elenán, aki meglehetősen kitett magáért, azt hiszem, sok férfit kell majd leállítanunk. Elindul az ajtó felé, én pedig már éppen szólnék utána, hogy valamit elfelejtett, de ehelyett csak megállok, nevetni kezdek, az órára pillantok, és nézem, hogy mennyi idő múlva esik le neki is, hogy nem vett fel cipőt. Végül egész gyorsan visszaér, csak ne ordibálna… Hosszú éjszakának nézünk elébe, úgy érzem.

Már nem emlékszem, hogy is kerültünk pont ebbe a klubba, de mikor belépünk, egyértelműen jó döntésnek tűnik a hely. Kellemes, bár fülsüketítő zene, alkohol- és füstszag sajátos elegye fogad minket, a pultoknál elegánsan öltözött férfiak és nők álldogálnak, nem hiába, ez az egyik legjobb hely a Sohoban.

Nevetve pillantok Elenára, amikor beszélni… üvölteni kezd, és még jobban nevetek, amikor meghallom, mi is történt vele. Hát, nem is ő lett volna…

- Nem kapsz rá puszit. De gratulálok, már kérdezni is akartam, hogy minden oké-e. Tudod, a cipő… - utalok vissza az ügyetlenségére, majd egyetértően bólogatni kezdek. – Lelkire és testire is, szóval közös a gyógyszer mindkettőnknek.  – mondom, majd elkezdek átvágni a tömegen, egyenesen a magas bárpulthoz, ahol egy magas, szőkésbarna hajú férfi néz ránk, s búgó hangon kérdezi meg tőlünk, hogy mit is szeretnénk. Elenára pillantok, és a fülébe súgok valamit, mire elmosolyodik ő is.

- Hát az attól függ. Mit mersz elénk rakni? – felelem végül a pultosnak, majd összenézek Elenával, és nevetni kezdek. Kíváncsian várom, mit felel…

[- Kérlek, Mathias! Nem teheted ezt velem. Muszáj jönnöd! –]

Pierce & Dean
és a többiek

- Kérlek, Mathias! Nem teheted ezt velem. Muszáj jönnöd! –
A karomon csüng, mint egy ostoba gyerek. Nézem, és mély levegőt veszek. A húgom egy igazi barbár. Tudja, mit tehet. Pontosan tudja. És maximálisan ki is használja.
Az azúrkék szemei rám függeszkednek, könyörgőn, szinte már könnyel telve. Nem hiszem el, hogy még most is tudja, ennyi idő elteltével, a műkönnyeit előcsalni. Valójában ennek a legnagyobb szakértőjeként kellett mindig is számon tartani, furcsállom is a csodálkozást, ami egy percig eluralkodik rajtam.
Jaj húgom! Mihez kezdek én veled?
- Nem Blaire. Nincs apelláta. Maradsz te is, különben nem sok jóban lesz részed. –
Erőteljesen ragadom meg a lány karját és állítom fel, hogy ne akadályozzon tovább a járásban. Egy fél perccel ezelőttig ugyanis ezt tette, ami kifejezetten bosszantott. Alapvetően rühellem, ha akadályoznak, tőle pedig egyenesen sértésnek veszem az ilyen viselkedést. Ám ez a testvéremre vall, tekintve hogy amit a fejébe vesz azt tűzön és vízen keresztül is véghezviszi.
A fekete haja meglebbenve a mozdulatba hullik az arcába, így nem láthatom az immár gyilkos fényt villantó szemeket. Elfordulok és indulnék, mire ő egy másodpercnyi habozás után gúnyosan fölnevetve válaszol a lehető legkegyetlenebb hangnemben, amit ember megüthet.
- Ó csak nem? Csak nem a kis félvér Bishophoz készülsz? Ugyan Mathias, hisz az a csók véletlen volt! Te is nagyon jól tudod. –
Ösztönösen torpanok meg, s mielőtt elöntene a harag, mielőtt üvölteni kezdenék a saját testvéremmel, aki… aki tényleg a legtöbbet jelenti a világon, megérzi a hibát a rendszerben. Mögém lép, átölel a maga kis suta de nőies voltán, és bocsánatot suttogva a fülembe eléri, amit akar. Mert igaza van. Hiba volt, az egész ma este.
És ha már így van, miért ne lehetne a fennálló időt kiköszörülni? Mardekáros buli. Hát arra jó hogy lerészegedjen az ember. Főleg, mivel Izabel ajkának íze még mindig a számban van és attól félek, hogy ezt még öt tequila se fogja elfeledtetni, de talán hét már igen.
Nem teszek semmit, csak követem a testvérem, nem figyelve a helyet a helyszínt vagy az embereket. Kissé zombinak érzem magam. De azért elkel az érzéstelenítés.

Lépteim egyenletesek, és csendesek. Blaire sötét fürtjeit figyelem, miközben ő egy lépcsőn indul meg, majd a fény a kint lévő sötétség után átveszi az uralmat. Sokat kell pislognom ahhoz, hogy kellően hozzászokjam, noha ez is inkább félhomálynak számít.
Az első ami felötlik bennem, a kérdés, Hova a francba kerültem?
Sose jártam itt, s az okot most sem értem. A berendezés nem egy lebujra emlékeztet, de a zene és a hangulat egyértelműen ezt árasztja magából. Tekintetem körbejár, s meg is akad azokon a keresett személyeken, akikhez a mellettem álló igyekezett. Elég egyetlen pillantást vetnem, a széles mosolya mindent elárul. Hálás.
Remek.
Én valahogy nem vagyok még feldobva, de talán a dübörgő zene idővel oldja a feszültségem.
A pulthoz érve könnyeden ülök le az egyik bárszékre, miközben a húgom a társaság szószólójaként bejelenti, amit a vak is láthat, hogy megjöttünk.
Rendelek, s közben Elenára pillantok. Ez a lány már alig áll a lábán. Mégis mit keres itt?