+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  A 97/98-as tanév
| | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | |-+  Griffendél Godrik Akadémia
| | | | |-+  Akadémiai Levél- és Okirattár
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Akadémiai Levél- és Okirattár  (Megtekintve 1646 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2010. 02. 06. - 04:03:42 »
0

Az Akadémia egyik tornyában tárolják mindazokat a periratokat, melyek valaha készültek, mióta a Wizengamot áll. Aki akar, itt aztán megtalálhatja a legutóbbi varázslóháborúk összes feljegyzését, a védőbeszédeket, a vádlottak listáját, utána olvashat annak, miért is tört ki a hatodik koboldlázadás, még a Koboldok Kiáltványa is megtalálható! Az egyetlen probléma, hogy a mindennap diákok által forgatott könyveken kívül (melyek viszonylagos rendben sorakoznak a torony alsó szintjének olvasótermében) a fölsőbb szinteken óriási a kupleráj. Egyik auror sem arról híres, hogy kimondottan nagyra értékelné a papírmunkát, és egyik jogásznak sem ismérve, hogy szívesen takarítana az aurorok után. A könyvtáros, Mr. Essex már szinte vak, és néha ő maga is rossz helyre teszi vissza a hallgatók által használt kézikönyveket.
Naplózva

Livie Valenti
Eltávozott karakter
*****


↠↠↠ • ● • ↞↞↞

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2010. 08. 31. - 19:31:16 »
+1


:: Az új professzornak ::


   …úttörő szellemi munkássága – valamint készséges támogatása az intézmény érdekében – idén még bejuttathatják őt a Dicsőség Csarnokába, és ki tudja, akár még az Arany Merlin-fokozatot is neki ítéli a Varázslók Nemzetközi Szövetsége…

   …Maurice Aldwin, a híres Baltassare Theotonicus Aldwin gróf leszármazottja, a Minisztérium Oktatásügyi Főtanácsosa és a Transzfiguráció kiváló professzora a Godrik Akadémián nagy ember volt. És ez a nagy ember itt hagyott minket. Igaztalan vég egy ilyen páratlan elmének – kiáltják sokan, és nekem, e sorok írójának mélyen együtt kell éreznem az elkeseredett felszólalókkal. Erőszakos halálának híre szívet facsaró…




   - Bocs, nem tudod, hol van Mr – a lány villámgyorsan lepillant a kezében tartott jegyzetekre – Essex, a könyvtáros?
   - Azt mondják, beteg – hangzik az igen egykedvű válasz egy bozontos hajú fiútól. Jó ég, bele ne haljon az unalomba ez a Merlinadta furkászképű! Biztos nem önszántából van itt.
   - És hol a helyettese? – kérdi türelmetlenül és idegesen.
   - Látod az L polc előtt álló fickót? Őt zaklasd.
   Livie köszönésre se méltatja az alakot, de lesújtó pillantását sajnos már nem tudja bevinni, mert a flegma tanulótárs szinte azonnal sarkon fordul, és kicipel magával vagy féltonnányi aktát. Szóval a fickó a fura, lila dossziéval? Remek. Akkor őt fogja kérdőre vonni.
   - Üdv. Lenne itt valami, amire sehogyan sem tudok rájönni, pedig nagyon érdekelne a téma. Ezek az újságok tavalyiak – levágja a legközelebbi asztalra a papírjait, már amennyi üres felület adódik –, ezekben azt írják, hogy Aldwin professzornak kinéz az életműdíj és az Arany Merlinre is pályázhatna akár a kutatásait alapul véve… – újabb kupac iratot dob a többire. – Ezekben pedig leközölték a gyászjelentését, meg hogy posztumusz birtokosává vált mindenféle kiejthetetlen nevű díjnak.
   Az újságok fölé hajol, beidegződött mozdulattal a háta mögé sepri előrehulló haját, keresgélni kezd a legfölső lapban (épp a Reggeli Próféta egyik nyári példánya az), végül egy sorra mutat, de úgy, mintha át akarná bökni az ujjával a papírt.
   - Június tizenharmadikán halt meg, legalábbis a szakértő gyógyítók szerint – és mint aki soha nem akarná befejezni, egy utolsó papírlapot hajtogat elő a zsebéből, előbb diadalmasan meglobogtatja a férfi előtt, végül akkurátusan kisimítja a torony tetején. Úgy paskolgatja meg a gyűrött iratot, mint büszke gazdája a jó kutyát. – Látja ezt? Ez itt Aldwin professzor felmondó kérelme. Hoppá-hoppá, a dátum. Hát nem különös? Tán visszatért a szelleme, hogy hivatalosítsa a felmondását? Micsoda szerencse, így az utódjának legalább nem kell tartania attól, hogy miatta kísért még mindig az Akadémián.
   Mint aki az évszázad összeesküvéséről rántotta le a leplet, olyan elégedetten áll Livie a dossziés férfi előtt. Hiába, a dátum nem hazudik, és a papír is eredetinek tűnik. E szerint a professzor felmondása június huszonhetedikén érkezett a titkárságra, saját kézjeggyel és hitelesítő pecsétekkel ellátva. Pontosan két héttel a halála után.
   - És kérem, ne mondja azt, hogy az újságok mindenfélét összehordanak, mert kilenc lap egyszerre nem tévedhet, gyászjelentéssel pedig senki sem viccelődik. Szóval szeretnék felvilágosítást kérni. Mi történt Aldwin professzorral? Vagy kérdezzem inkább úgy, hogy hol van most? – a lány alig érzékelhetően, de egy-két lépést tesz a helyettesnek vélt pasas felé, és a hatás fokozásáért leheletnyit előbbre is hajol, mintha csak vallatná a szerencsétlent. Kicsit túlbuzgó, vagy talán azt képzeli, hogy egy krimibe csöppent, de az biztos, hogy nem teljesen komplett. Ideugrik a semmiből, egy félerdőnyi papírral dobálózik és mindenféle sötét rejtélyt sejt a háttérben meghúzódni. Ennek a tetejében még úgy is bámul az ismeretlen, lila dossziés férfire, mint éhes ragadozó a prédájára. – Mert nem a föld alatt, az egyszer biztos.
   Bár az tény is, hogy a föld nyelte el – teszi hozzá gondolatban, de már nem meri kiigazítani a kis elméletét ezzel a széljegyzettel, hiszen olyan ütősre kerekedett a monológ. További csattanós megjegyzések csak rontanának rajta. Ha valaki azt hiszi, hogy a vészterhes, háborús időkben senki sem figyel a részletekre, akkor az nagyon téved. Livie másra sem várt, mint egy jól felgöngyölíthető, szaftos kis ügyre, mintegy levezetésképp az unalmasabb akadémiai hétköznapokon. Pedig Aldwin professzor, már amennyire a lány ismerte, mindig olyan kedves öregúrnak mutatkozott; benne lehet a doxyguanóban, ha még a sírjában sincs nyugta.

Naplózva

ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
r a i s e   u p   t o   y o u r   a b i l i t y
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Skandar Blake
Eltávozott karakter
*****


a kíváncsi alak

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2011. 01. 01. - 22:17:22 »
+1

   Holmes kisasszonynak


   … Loar mester két évig tartó büntetése leteltével tért vissza ősei birtokára. Állítása szerint bebörtönzésének ideje alatt jó alkalma volt eltöprengenie Helden II. törvényének problémáján, s újonnan felmerült nézeteit rendszeresen megvitatta bizalmas jóbarátjával, a kor másik legnagyobb szakértőjének tartott Sir Dyris Malpingtonnal. Levelezésükből kiderül, hogy az animágia elsajátításának akkor legnagyobb korlátjának vélt…

   Loar, Reclinus Beodwyn boszorkánymester levelezései, XVII. sz.
           I. szakasz (1659-63)
          II. szakasz (1665-72)


   Miután tekintetével átfutotta a kellő sorokat, egy kezével lendületesen összecsapja a lila mappa szárnyait. A másikkal ügyesen lekapja a polcról a jobboldalit a két kis füzetecske közül és lassan végigpörgeti a lapjait.
   Persze, az újdonsült professzori állás nagyszerű; biztos kereset, inspiratív környezet, és az a hőn áhított nyugalom, amiben a minisztériumon sosem lehetett része. Már a hatalomátvétel előtt is kész bolondokháza volt az a hely, bár még az uralkodó általános zűrzavart és időnként meglehetősen alulkulturált munkatársait is kevesebb fenntartással viselte volna el, ha legalább értelmes ügyek megoldását bízták volna rá - de semmi valódi kaland, üldözés, csak üres helyszíni szemlék, hamis pletykák és híresztelések, száraz papírmunka. Kiábrándító. De legalább nem embertelen és kétségbeejtő, mint a nyár közepe óta uralkodó állapot.
   Akárhányszor eszébe jut az a mocskos eljárás, amivel megtették őt, az akadémia hálás régi diákját a saját spiclijüknek az intézmény rovására, mélységes undor keríti hatalmába. Pedig hasznot húzhatna belőle, egy kis talpnyalásnál nem igazán kellhet több a rektori poszthoz… Bizonyára bábot csinálnának belőle, de mindene meglenne egy kényelmes élethez, nem lebecsülendő társadalmi ranggal az újjáépülő társadalom hierarchiájában… Vonzó feltevések, nemde? Kár, hogy már választott oldalt, az ördög vinné el azt a Foleyt. Meg amúgy is… valamikor becsületesnek nevelték.
   De vissza a jelen problémáihoz, a pillanatnyi legsürgetőbb feladata az animágia elsajátítása. A Godrik vezetői mélységesen megütköztek, mikor tudomásukra jutott, hogy az ország legmagasabb fokú képzettséget biztosító, legendás oktatási intézményének transzfiguráció-oktatója nem képes egy ilyen, szakterületéhez szervesen kapcsolódó és manapság rohamosan növekedő népszerűségnek örvendő műveletsort elvégezni.
   Valóban, egészen élvezetes kis előadást volt szerencséje végighallgatni a rektori iroda kellemes melegében elődje páratlan kvalitásairól ezen a területen. Ami azt illeti, ő maga is tisztán emlékszik az mindig kedves Aldwin professzorra diákéveiből, és sosem tagadná le érdemeit, miután annyit köszönhet neki (többek között, hogy a helyére léphet), ugyanakkor a nyilvánvalóan sértő modorú beszélgetés elérte, hogy jóval hűvösebben gondoljon vissza rá. Persze a bozontos szemöldökű rektor urat is megérti, aki annak idején a legmagasabb szintű bűbájokat verte a nebulók fejébe, és igen hízelgő reményeket fűzött az ügyes fiúhoz, s ehelyett most a Sötét Nagyúr vezette minisztérium tanárok szelektálására és inzultálására szakosodott embereként kell viszontlátnia… Rendkívül kínos. Hát még neki, bár sejtené.
   Tulajdonképpen az elméleti kurzust nem volt szükséges megszüntetni, az előadásokkal szorgalmas utánaolvasás árán elboldogul majd, de gyakorlatot nem áll módjában vezetni. Ezzel is csak azoknak okoz fejtörést, akik épp a tanulási folyamat második vagy harmadik évét kezdik idén, nekik várniuk kell majd, amíg folytathatják, hiszen tudvalevő, hogy jó képességűek esetén a harmadik évben ajánlott az animágia konkrét gyakorlásának elkezdése. Neki magának kettő évet szavaztak meg a procedúra tökéletes elsajátítására.

   Úgy tűnik, az L polc előtt álldogáló kócos, vézna alak épp valami hasznosra bukkant a kezében szorongatott megsárgult kis papírkötegben. Jobbjával feljebbtolja orrnyergén szögletes keretű szemüvegét, majd fekete ingje felső zsebéből kihúz egy öntöltő pennát, és könyörtelenül jegyzetelni kezd a füzetecske alá szorított lila mappa elülső oldalára. A borító tele van üres pergamenekkel, csak azért nem ír azokra, mert nem akaródzik előszednie? Micsoda trehányság.
   Az meg egy egészen hihetetlen eseménysor, ami ezután jön. A semmiből mellette terem a megtestesült tudálékosság egy fiatal szőkeség képében, és mindenféle elnézés-kérés vagy kimondott indok nélkül elkezd magyarázni, mi több, előadni valamiről, amiről Blake egy szóval sem kért felvilágosítást, de még azt se lehetne mondani, hogy tanúsított volna iránta érdeklődést.
   Egyébként is, ki ez a nő?
   A köszönésre némán oldalra pillant, először csak a formás kezekben szorongatott újságkötegre; mire felemelné lusta tekintetét a megszólító arcára, az már terhével és egyelőre belőle egyedül látható világos hajzuhatagával együtt a legközelebbi asztalkánál ténykedik. És dől belőle a szó. A férfi felszaladó szemöldökei jelzik pillanatnyi döbbenetét és meglepetését. Szája résnyire kinyílik azzal a szent szándékkal, hogy véget vet a kéretlen információözönnek, de látszólag meggondolja magát. A teljes érdektelenség és kelletlenség kifejezése után újkeletű barázdákat szánt a homlokába egy másik gondolat. Miért prédikál ez a nő neki Aldwin professzor távozásának rejtélyes körülményeiről?
Bizonyára tudja, kivel áll szemben. Ráadásul épp olyan rutinosan agitál, mint egy gyakorlott nyomozó, amikor a regények végén sarokba szorítja alanyát a vallomások és a bizonyítékok ütköztetésével. Viszont rá, mint az áldozat vádolható utódjára egy fia utalást nem tesz az előadás alatt, akkor mégis mit akar? Célozgat valami nem létező faktumra, amit ismernie kéne? Esetleg közvetett módon buzdítja a segítségre? Időnként nagyon hálás lenne a sorsnak, ha csak egy töredéknyi részével is megajándékozta volna a képességnek, ami átlátást biztosít a nők bonyolult észjárásán.
   A monológ azonban egyre inkább vádló hangnembe tér át, amivel párhuzamosan megnövekednek a férfi ellenérzései, és mindinkább bebizonyosodni látszik az a feltevése, hogy egy sztorihajhász újságíróval van dolga.
   - Nos, ez valóban szerencse – szúrja közbe gunyorosan, mikor a másik diadalittasan, mondhatni, lélegzetet vesz. Az utolsó mondat után már személyesen is érintettnek érzi magát, úgy dönt tehát, ideje felhagynia a közönyösséggel. Pennáját hanyagul a lapok közé csúsztatja, majd összefogva a mappával együtt az oldalához ejti, míg másik kezével lekapja a szemüvegét. Közben Miss Holmes folytatja kíméletlenül, egyre inkább belelovallva magát kis színielőadásába, még mintha észrevétlenül közelebb is került volna valamennyivel. Ha ez lenne a kihívás, akkor Blake áll elébe: megtetőzve a helyzetet határozottan a nő elé lép. Titkon hálát ad, hogy végetért a szóáradat, ugyanis hiába tudhat magáénak földöntúli türelmet, már lassan azt is kezdi elveszíteni.
   - Netán engem gyanúsít, kisasszony? – kérdi élesen, belefúrva tekintetét ebbe a sejtelmes, lázasan csillogó szempárba. Aztán minden átmenet nélkül az asztalka felé fordul, és félkézzel babrálni kezd az iratok között. Pár röpke másodperc múlva kiemel egy újságot a halmazból, és meglengeti a lány előtt, épp úgy, ahogy az tette egy másik papirossal az előbb.
   - A Reggeli Próféta küldte? – néz rá újra, s egyetlen felesleges pillantásra sem méltatva a napilapot ejti vissza a helyére. De innentől kezdve az ismeretlen szépség iránt sem mutat további érdeklődést, lazán visszatéve szemüvegét az orrára elfordul és újra kinyitja Loar mester levelezéseit.  – Sajnos ki kell ábrándítanom nagyszerű illúzióiból, semmi közöm elődöm halálához vagy eltűnéséhez, vagy… amiket itt összehord. És főleg nem nyilatkozom. Kérem, tudassa ezt a társaival is – veti még hátra ezt az utolsónak remélt megjegyzést.
Naplózva


by Livie Valenti
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 05. - 19:58:15
Az oldal 0.045 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.