+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Birtok
| | | | | |-+  Tópart
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 ... 16 17 [18] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Tópart  (Megtekintve 73217 alkalommal)

Caline K. Lawrence
Eltávozott karakter
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #255 Dátum: 2009. 11. 25. - 21:34:33 »
0

            Mitch

* Micsoda kellemetlen helyzet... Itt van, egy szál fürdőruhában, egyedül, és arra vár, hogy valaki kilépjen a fák közül. Hamarosan előlép egy Kentaur, és lelövi... Vagy meg valami vadállat ugrik ki a fák közül, és tépi ízekre... Aztán meg majd magyarázkodhat a túlvilágról vissza bátyjának, hogy mit is keresett egy szál bikiniben a tóparton... Szegény Giles... Na még az kéne, hogy tulajdon bátyja kerüljön elő! Ő biztosan, ha nem is a hajánál fogva, de úgy ráncigálná vissza a kastélyba mint a sicc! Vagy lehet jó bulinak gondolná és vele együtt fürdene egyet? Inkább az előbbi, túlságosan is félti a húgát az ilyesfajta dolgoktól. Line, egy kicsit jobban összehúzza magát, ahogy a lépteket hallja, és nagy szemekkel várja az érkezőt... És mi van akkor, ha valamelyik tanár, vagy... Nem sok idő néhány pillanat, mégis ilyen helyzetben, mintha egy örökkévalóság lenne. Miért van az, hogy ennyire lassan telik, ilyen esetekben az idő? Bezzeg, mikor jól érzi amgát, akkor csak úgy elszalad. Szóval, akkor jöjjön az a valaki... Tanár, Giles, Kentaur... Ám ehelyett egy ismeretlen srác lépett elő. Reménytelenül pislogott még egy párat, bár félig meddig meg is könnyebbült. Sem bátyja, sem egy professzor... De még mindig kicsit kellemetlen volt így, hogy ennyire mosolyog a másik, míg ő teljesen bepánikolt arccal mered rá. *
- Hát, így hogy látlak kielégítő, de, ha mondjuk a fa mögül válaszoltál volna, akkor valószínű nem.
* Kicsit enged a szorításán. Na most mit csináljon? Gyorsan kapja fel a törölközőjét a földről, tekerje magára, és rohanjon be a kastélyba? Vagy kezdjen el felöltözködni arra hivatkozva, hogy bizony, ő már fürdött, és megszáradt, és épp indulni készült? Állj! Miért akar menekülni? Hiszen, csak egy iskolatársa, aki valószínű... Nem tudni miért van itt, valamiért biztosan. Meg amúgy is, nincs rajta semmi kivetni való, hiszen fürdőruha van rajta, nem fehérnemű! Nos akkor... Lassan leengedi kezét maga mellé, és igyekszik valami elfogadható ábrázatot festeni arcára. Egy mosoly talán megteszi. Úgyis mindig mosolyog. Szereti is ezt csinálni, akkor meg miért ne? Majd... Zavaró csend. Szemét gyorsan körbefuttatja a helyen... Csakhogy, tényleg ő volt e az egyetlen aki ide érkezett, és neme leselkedik rájuk valahonnan egy Kentaur... Vagy a bátyja... De ahogy elnézi, rajtuk kívül egy árva lélek sincs sehol. Biztos mindenki a kastélyban nyüzsög még mindig, és pakolászik jobbra balra... Közben visszaemeli kék íriszeit a fiúra. Aranyos srácnak tűnik, semmiképpen sem gyilkosnak. Ez a kis mosoly meg pláne jól mutat rajta... ~Ejnye Line, hát miken jár a te agyad!~ Horkan fel benne egy jókislány hangja. Kicsit bele is pirosodik, de ami elsőre megfogalmazódott agyában, azt nem hagyja annyiban.*
- Van kedved fürdeni egyet? * Kérdezi elég halkan. Nem nagyon megy neki az ilyesfajta kérdések feltevése, de... Azt sem mondhatjuk, hogy nem próbálkozott. Pár pillanatra még a szemét is lesüti, de lassanként újra felkapja őket. Nem lehet ennyire zárkózott, kis szégyenlős mimóza! Na az meg a pláne, hogy név nélkül nem hagyhatja a másikat. Ha már meginvitálta egy fürdésre, illene legalább a nevét tudni. Közelebb lépked hozzá, bár kicsit lassan haladt, mert félő volt, hogy mezítelen talpa valami kellemetlennel találkozik a fűben. Majd mikor elé ért, felé nyújtotta kezét.*
- Egyébként Caline vagyok. 
Naplózva

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #256 Dátum: 2009. 12. 04. - 09:57:11 »
0

Azt mondják az első benyomás nagyon fontos, mert az rányomja a bélyegét az egész ismeretségre. Ezt a lányt viszont nehéz volt elsőre megítélni. Lássuk csak, ott az a fürdőruha, ami egyszerűen vonzza az ember tekintetét, és már kilométerekről ki lehetne szúrni (ha nem lenne itt ennyi fa). Aki ilyet vesz fel arról azt feltételezném, hogy imád a figyelem középpontjában lenni. Azonban, amit a viselkedéséből láttam az pont az ellentéte volt az elsőre kialakított képnek. Hiszen teljesen megpróbálta magát eltakarni, ami elég nagy szégyenlőségre utalt. A másik ötletem az volt, hogy talán most jött ki a tóból, és fázott a hideg víztől, de a testén egy csepp vizet se tudtam felfedezni. Az idő pedig kellemes volt, így kizárt, hogy fázott volna. Teljesen úgy viselkedett, mintha valami kivetnivaló lett volna abban, hogy fürdőruhában van egy tó mellett. Ha mondjuk a kastély falai között járkálna ilyen szerelésben, akkor tényleg eléggé furcsállnám, de a víz mellett szerintem ez a természetes viselet. Hiszen mégse úszhat valaki talárban. Én pedig valószínűnek tartottam a törölközőt látva, hogy ő bizony be akart menni a vízbe. Csak éppen megzavarhattam.
- Akkor még szerencse, hogy kimásztam a fa mögül – Válaszolom neki kedves hangon – Ne félj! Nem harapok! – Emeltem fel mindkét kezemet, és magam elé tartottam, majd ismét leengedtem, aztán mikor láttam, hogy enged a szorításon, egy kis lépést tettem előre. Nem sokat, nem akartam megijeszteni. Komolyan úgy viselkedtem vele, mint egy kismacskával, akit el akarok kapni, és attól félek, hogy elszalad előlem, ha túl gyorsan közelítem meg. Mindent csak lassan és óvatosan.
Lassan leengedte a kezét. Ezt már jó jelnek tekintettem. Most már valószínűleg nem fog pánikba esve elszaladni. Aztán egy mosoly. Ez már egyértelműen a feloldódás jele, bár látszik rajta, hogy még mindig zavarban van egy kicsit. Ez viszont nem zavart, biztos voltam benne, hogy lesz ez még jobb is. Végre egy kicsit jobban végig tudtam nézni rajta.
Közben pár pillanatra elfordította a tekintetét. Úgy látszott, mintha körülnézett volna. Ennek hatására Én is körbepillantottam, de semmit nem láttam. Nem akartam rákérdezni mit keres, hanem annyiban hagytam a dolgot. Biztos hallott egy mókust, vagy valami mást. Esetleg üldözési mániája van. Na jó, ilyet azért mégse feltételezek róla. Teljesen normális lánynak néz ki. Csak egy kicsit szégyenlős. Olyan kis kedves, aranyos és ártatlan. Ráadásul jól is néz ki.
Hirtelen felhangzott a kérdés, hogy van-e kedvem fürdeni. Elég halkan mondta, de mivel egyáltalán nem volt hangzavar körülöttünk, meghallottam.
- Persze! Szívesen – Válaszoltam lelkesen. Nem kell rajta sokat gondolkozni, mivel pont azért jöttem. Vagyis nem ez volt az eredeti szándékom csak úgy út közben eszembe jutott. De ezt nyilván ő is sejthette, mivel a zöld póló nem rajtam, hanem a kezemben volt. Éppen arra készültem, hogy elmerüljek a vízben, mikor meghallottam a hangját. A jobb kezemben tartott ruhadarabot egy művészi mozdulattal leejtettem a földre, majd elkezdtem leoldani az órát a karomról. Mikor ez megtörtént azt is ledobtam a földre. Sose zavart, hogy vannak olyan dolgok, amiket, ha leejtek tönkremehetnek. Mindig úgy voltam vele, hogy ha elromlik, majd vesznek nekem másikat, hiszen a családomnak azért van pénze, hogy a kívánságaimat teljesítsék. Azt a karórát úgyis kezdtem már megunni ráadásul régi is volt: majdnem fél éves.
A lány ezután közelebb lépett hozzám, és a kezét nyújtotta felém. Én is hasonlóképpen tettem.
- Az Én nevem Mitch – Néztem a szemébe kedvesen mosolyogva, miközben kezet ráztam vele. Már hallottam magamban a belső hangot, hogy teljes néven illik bemutatkozni, de ahhoz akkor nem volt kedvem. Nem egy hivatalos személlyel találkoztam, hanem csak egy szimpatikus diáktársammal – Örülök, hogy megismertelek. Szép neved van. Majdnem olyan szép, mint az, akihez tartozik – Tettem hozzá, majd elengedtem a kezét.
Az ilyen bókoknál örülök, hogy tényleg szép neve van a lánynak. Bár ha Gertrudnak hívnák, akkor is ezt mondtam volna ugyanilyen hangsúllyal, ugyanilyen őszinte arckifejezéssel.
Túlvoltunk a bemutatkozáson, elérkezettnek láttam az időt arra, hogy végre bemenjek a vízbe. A cipőm és a zoknim levétele után, amiket különböző helyekre dobáltam, úgy döntöttem, hogy a vetkőzésből ennyi elég. Mivel nem vittem fürdőruhát, úgy döntöttem, hogy a nadrággal együtt megyek be a vízbe.
Közelebb léptem a víztükörhöz, majd lehajoltam és beletettem a kezemet. A hőmérséklete kellemes volt és semmi nem akarta leharapni a kezemet, tehát minden feltétel adott volt az úszásra. Újra felegyenesedtem, majd a tó felé mutattam.
- Csak utánad – Ezt a mondatot kedves gesztusnak szántam. Bár az is eszembe jutott, hogy ha lehúzza valami a vízbe, akkor Én nagyobb eséllyel tudnám megmenteni, mint ő Engem. De reméltem, hogy erre nem fog sor kerülni.
Még egyszer körülnézek, de a fákon kívül nem látok semmit. Csak mi ketten voltunk ott.
- Ne aggódj, ha valami ki akarna ugrani a bokrok közül, majd megvédelek – Tettem ismét egy ígéretet. Ez viszont elég kivitelezhetőnek tűnt, hiszen volt nálam pálca.

Naplózva

Caline K. Lawrence
Eltávozott karakter
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #257 Dátum: 2009. 12. 15. - 14:41:28 »
0

            Mitch

* A válaszra Caline mosolya kicsit szélesebbre húzódott, sőt még egy gyengéd kacajt is megenged magának. Tetszik neki, ha valaki ilyen csattanósan, és viccesen tud válaszolni. Könnyebb felengedni a társaságában, ami Calinenél igencsak fontos, miután eléggé nyüzüge személyiség. Kicsit felsóhajt, miközben karjait végre volt szíves leengedni maga elől, amivel utat engedett a másik szemeinek. Érzi, ahogy gyorsan végigpásztáznak rajta a kék íriszek. Enyhe borzongás fut végig rajta, elég furcsa számára ez, hogy így megnézik. Nem szokott még hozzá az ilyenekhez, mondjuk, még nem is volt túl sok alkalma ahhoz, hogy hozzászokjon. Ám ekkor az ő szemei is végigfutnak a másikon. Őszintén szólva, eddig a rémülettől igazán fel sem tűnt neki, hogy a vele szemben álló már félig ruha nélkül van, teljesen máshol járt agya. Ám most, szemtelenül felüti fejét, hogy bizony egy csinos fiatalember áll előtte. Igyekszik minél kevesebb feltűnéssel végignézni a másikon, mert azért nem illő dolog, lánynak így viselkednie. De lássuk be, ami szép az szép, és még egy üveggömbbe zárt porcelánbabának is megakad rajta, a folyamatosan előre néző tekintete. A kalandozás végén újra megkeresi a fiú tekintetét, majd egy fürdőzésre invitálja. Amire nagy örömére helyeslő választ is kapott, és a másik már dobálja is le magáról ruháit. Szó szerint, ami kicsit meglepi Calinet, főleg, hogy az óra olyan kegyetlenséggel kerül a földre.*
- Nem félsz hogy tönkremegy? * Bök fejével a már földön heverő karóra felé.* - Egyébként meg, pakolhatsz a törölközőmre is ha szeretnél. Nem lesznek füvesek a cuccaid.
*Ám nagyon úgy tűnik, hogy a fiút nem igazán érdekli az életnek ezen része, hogy most füves, vagy nem füves. Mosolyába némi csintalanság is szaladt, miközben figyelte, ahogyan a másik percek alatt szabadult meg a maradék ruháitól. Jobbra-balra dobálva őket. Tipikus fiú. Gondolatba fejét megcsóválja, mert sohasem értette meg igazán, miért is jó így, hogy később majd keresgetni kell agyba-főbe, hova is dobta le az előbb, de ők tudják. Mindenesetre. Lehet hogy hanyagságot tükröz a fiúnak ezen mozdulatai, de mégis, valami azt súgja, elég kifinomult alak. Hamarosan már nem csak valami súgja, hanem alá is támasztják mindezt, egy kedves bókkal. Hogy mennyire gondolta komolyan, azt nem tudni, mindenesetre Calinet elég jól telibe találta, és enyhe vöröses pír ült a megilletődéstől arcára. *
- Én is örülök... * Mondja az első értelmes mondatot, ami eszébe jutott miután elengedték kezét. Lehet meg kéne már végre tanulnia valahogy normálisabban viselkednie, hogyha bókolnak neki. Szégyenlősen csavargatni kezdte elől maradt tincsét, és úgy nézett fel Mitchre. Néhány csendes pillanat után, azonban Line is érezte, hogy lépni kéne már valamit, mert a végén még halálra untatja a másikat. Sajnos ez valami átok nála. Ám Mitchnek hamarabb jutott eszébe, hogy egyébként fürdeni készülnek.*
- Köszönöm. Igazi hős vagy!
* Újabb jégdarab olvadt le Caline kis jégvárából, hogy most már egy kicsit csevegősebb hangnemre tudjon váltani. Egy kicsit szélesebb, és immáron némi huncutsággal megspékelt mosollyal búcsúzott, és vetette bele magát a tó vizébe. Talán még kacsintott is volna, de ez már nem az ő hatáskörébe tartozik. A vízből hamar felbukkant vizes kobakja, amihez hamarosan kacaj is párosult.*
- Na bejössz? * Kérdezte, miután letörölgette szeméről a vizet. * - Vagy meggondoltad magad? * Fűzte hozzá, és már készült is, hogy lepocsolja Mitch-t. Nem tudja, hogy a fiú mennyire kedveli, hogyha csak úgy szó nélkül lefröcskölik, ezért is pofozta meg csak óvatosan a vizet, hogy az véletlenül se érjen el célpontjáig. Bár kitudja, lehet a víz még jobban előhúzza a lányból a kisgyereket, és berántja a fiút a tóba. Már ha képes rá...*
Naplózva

Mitch Grosiean
Eltávozott karakter
*****


Ötödéves földre szállt angyal

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #258 Dátum: 2009. 12. 31. - 17:22:01 »
0

Már szinte láttam magam előtt azokat a falakat, amiket a lány maga köré épített, hogy megvédje magát, és ezek a képzeletbeli falak folyamatosan omlottak le. Jó volt látni és hallani, hogy egyre jobban megnyílik. Már csak arra voltam kíváncsi, hogy vajon a vízben gyorsabban oldódik-e, mint itt a szárazföldön. Ezt viszont csak akkor tudhattam meg, ha végre sikerül bejutni a vízbe.
Miközben óvatosan megszabadultam a fölösleges, fürdésre nem alkalmas ruhadaraboktól, ismét megszólal, és megkérdezi, nem félek-e hogy tönkremegy az órám. Valójában nem, cseppet se zavar mi lesz vele, úgyis kapok egy sokkal jobbat, de ezt mégse mondhattam meg neki, mert vannak páran, akik az ilyen kijelentéseket nem veszik jó néven. A végén még… Hogy is szokták mondani? Elkényeztetett, beképzelt, gazdag ficsúrnak tartana, ami elrontaná a hangulatot. Azt pedig nem akartam, ezért gyorsan kitaláltam valami hihető választ.
- Nem fog tönkremenni ne aggódj. Már párszor leesett a földre de semmi baja nem lett. Meg amúgy is Én mindig pontos vagyok óra nélkül is – Mosolyogtam a lányra. Ha akik jobban ismernek hallottak volna az utolsó mondatot röhögő görcsben törtek volna ki, mert szerintük sose vagyok pontos, ami természetesen nem igaz. Arról nem tehetek, hogy ők mindig korábban érkeznek, és mindenkinek rosszul jár az órája. Én igenis pontos vagyok. Egy Grosiean sosem késik ez a világegyetem egyik nagy igazsága.
Úgy tűnik a kedvesség még fokozható. Caline felajánlotta, hogy tegyem a cuccaimat nyugodtan a törölközőjére. Itt jutott eszembe, hogy hoppá Én nem is hoztam magammal törölközőt. Aztán arra a következtetésre jutottam, hogy azért van a nap, hogy megszárítson, hiszen eléggé meleg volt. Csak abban reménykedtem, hogy az eső nem kezd el esni, mert akkor a szárítkozásnak semmi esélye.
Mialatt ezen gondolkoztam, elfelejtettem, hogy válaszolni is kéne így egy kis fáziskéséssel nyitottam ki a számat.
- Kösz nem. Nem akarom foglalni a helyet a te cuccaidtól. Jól ellesznek ők a fűben. A pólóm amúgy is zöld, a fű szinte fel se tűnik rajta– Tudom le ennyivel a ruhás témát. Persze nem aggódtam annyira a cuccaim miatt, mint ő, de azért kedves gesztus tőle, hogy felajánlotta a törölközőjét. Itt fogalmazódott meg bennem a kérdés, hogy vajon melyik házba járhat. A Mardekár természetesen kizárva, mert akkor ismerném, így már csak három lehetőség volt. Éppen megkérdeztem volna, hogy hova tartozik, mikor beugrott a vízbe. Hamarosan feljött a víz felszínére, és megkérdezte jövök-e Én is. Bevallom azt hittem Én fogok hamarabb beleugrani a vízbe, de úgy tűnik ő gyorsabb volt.
- Hm… Nem is tudom. Ezt még át kell gondolnom – Körülbelül öt másodpercig úgy tettem, mint aki éppen nagyon töri az agyát hogyan döntsön – Megvolt! – Azzal nekifutásból belevetettem magam a hűs habok közé. Persze figyeltem rá, hogy ne a lányra essek rá, mert talán nem vette volna jó néven. Nem telt bele sok idő a csobbanás után és feljöttem a víz tetejére, azonban nem olyan vidám arccal, mint ahogy azt előttem Caline-t tette. Sőt az a tekintet, amit megláthatott, mikor felbukkantam sokkal inkább rémült és kétségbeesett lehetett.
- A lábam! – Kiabáltam levegő után kapkodva – Segíts! Begörcsölt a lábam! Megfulladok!
Kétségbeesetten kapálózni kezdtem, és kapkodni a levegő után. És természetesen vártam, hogy valaki megmentsen szorult helyzetemből…

Naplózva

Caline K. Lawrence
Eltávozott karakter
*****

A "Még Mindig Mosolygós"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #259 Dátum: 2010. 01. 16. - 19:25:26 »
0

            Mitch

 - Akkor örülhetsz, keveseknek adatik meg, hogy óra nélkül pontosak legyenek. Sőt! Sokak még azzal sem képesek semmiféle pontosságra.
 Mosolygott vissza Caline, de azért még mindig kicsit „bánatos” arccal meredt az óra után. Már amennyire lehet sajnálni egy élettelen valamit. Bár, ő képes rá, hiszen jómaga nem ilyen szerencsés „ejtés” terén. Eddig ami kicsúszott kezéből, annak vagy teljesen vége lett, vagy maradandó károsodást szenvedett, vagy pedig millió apró darabra hullt szét, és jó sok időbe tellett mire újra összerakhatták. Úgyhogy minden elismerése újra csak a fiúé. Vagy inkább az órájáé? Elvégre, az nem törik szét…
 Helyette inkább hellyel kínálja újdonsült fürdőtársát, aki kedvesen elutasítja azt. Bár elég furcsán hangzik, hogy Caline dolgaitól nem akarja foglalni a helyet, hiszen még lenne mellette hely, de hát a fiú tudja, nem erőszakolhatja rá, hogy márpedig lerakod oda a cuccodat! Helyette csak derül rajta egyet, és egy vállrándítással tudomásul veszi a fiú szavait.
- Mindenesetre ha meggondolod magad, akkor ott lesz a hely.
Fűzi még azért hozzá, és ezek után csobban egyet a vízbe, mely mint jó édesanya vonja magához. Mindig is kedvelte Caline a vizet, talán ezért is döntött úgy, hogy a mai napját végül egy kis fürdőzésnek szenteli. Ahogy felbukik a vízből, hamarosan egy frappáns választ kap, amire lágyan felkacag. Kedveli mikor valaki nem válaszol egyből, és bolondozik mellette. Így jómaga is kicsit el tudja magát engedni. Mondjuk, ez sem igaz minden helyzetben, de hát kire lehet egy pólót úgy ráhúzni, hogy élete hátralevő részében azt kell hordania? Nem sokáig tud azonban felhőtlenül nevetni, mert hamarosan a fiú már ugrik is a vízbe. Természetesen nem rá ugrik, de azért elég ijesztő látvány, mikor a partról valaki nekifut, és repül, oda ahol te vagy. Vagyis a közelébe. Kicsit arrébb úszik, és szívéhez kapva onnan néz a hullámok felé, amit Mitch kavart.
- Nem mondom, egy pillanatig azt hittem rám esel.
Kiabálja, hogy a víz alatt „bujkáló” hallja amit mond. Pár pillanat, a hullámok kezdenek elhalni, és úgy tűnik Mitch is lassan a felszínre bukik. Bár ne tette volna… Mondjuk az se lett volna jó, de ez a fájdalommal teli arc amivel előkerült. Hiába, halálra rémisztette újra a lányt.
- Jövök már, jövök!
Kiabálta először, bár még pár pillanatig nem tudott mozdulni. Őszintén szólva nem került még olyan helyzetbe, hogy kimentsen valakit... De úgy tűnik az „életmentés” magától jön, hamarosan minden erejét összeszedte, és a fiú mellé úszott, egyik karját hóna alá dugta, és megragadta mellkasát, másikkal pedig nyakára húzta Mitch kezét, és próbált a part felé kapálózni lábával, de… Talán hátrafelé többet haladtak mint előre, így a „partramegyünk” tervét Caline elvetette. Egyáltalán annak örült még, hogy a vízen tudja tartani magukat. De ha görcsöl a lába valakinek mégis mit kell tenni? Pont ilyenkor nem jut az eszébe az embernek semmi használható, bezzeg ha valamilyen órán ülne, és ott kérdeznék akkor egyből tudná hogy…
- Próbáld meg kinyújtania lábad!
 Ezt kell tenni. Miközben utasította a másikat, helyben taposta a vizet, és csak reménykedni tudott, hogy ereje kitart addig, míg a fiúnak kimegy a lábából a görcs, mert nem szeretné ha netán tényleg miatta megfulladna a másik.
Naplózva

Adelicia C. Fox
Eltávozott karakter
*****

kacérkodó ötödikes ._.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #260 Dátum: 2010. 01. 22. - 19:44:26 »
0

Grad.

[könyvtár]
"-Ühü...szóval egy csapóajtó ami egy biztonságos utat nyújt a kísérletezni vágyóknak. Gradi Gradi... Ott a bájitalszakkör. De nem baj. Még a világ végére is elmegyek veled."-gondoltam magamban de teljesen mást mondtam neki:
"-Benne vagyok. Megnézhetjük azt a csapóajtót"
Ekkor hirtelen felkelt mellőlem Grad. Azt hittem hogy valami rosszat mondtam vagy hangosan gondolkoztam és megtudta azt hogy én tudom azt hogy ő már egy ideje füllentget nekem. Persze ezek a füllentések olyan kis aranyos füllentések. Nincsen velük semmi baj. Amíg ezen morfondíroztam hirtelen egy rendkívül erős de mégis puha kezet éreztem az enyémen. Felnéztem és az a férfias kéz Grad tulajdonában állt. Még megszólalni se volt időm de már húzott is kifelé a könyvtár ajtaján.

[útközben]
Alighogy kiértünk az  levegőre már éreztem a meleg napsugarakat az arcomon. Annyira szép volt mindent. A madarak csicsergése és a falevelek zizegése annyira felejthetetlenné tette azt a pillanatot amint kéz a kézben sétáltunk Graddal (mert még most se engedte el a kezemet).
"-Furcsa hogy még arról a rövidebb utat rejtő csapóajtóról még nem hallottam. Te honnan tudsz róla?"-kérdeztem Gradat. Eközben az arcát vizsgáltam. Gyönyörű barna bőrén nagyon különlegesen törtek meg a napsugarak.

[a tónál]
"Ööö...Milyen messze van még az a csapóajtó?"-kérdeztem tőle.
Alighogy ezek a szavak elhagyták a számat egy kis húzást éreztem a talaj felé. Azt gondoltam hogy megérkeztünk a csapóajtóhoz. De nem. Grad huppant le a földre és kezdett el húzni maga mellé. Hát mit tehettem volna mást leültem mellé. Kicsit ügyetlenül sikerült leülnöm hiszen majdnem ráültem Grad kezére. Nem tudom hogy ennek ő örült volna-e vagy sem.
"-Bocsi."-mondtam neki egy kicsit elpirulva.
A fiú elmosolyodott és kivillantak a szabályos fehér fogai.
Ezután vett egy mély levegőt mintha mondani akart volna valamit...
Naplózva

Grad Garadi
Eltávozott karakter
*****

A humorkirály, 4. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #261 Dátum: 2010. 01. 23. - 22:29:55 »
0

Adelicia

A tóhoz érkezve leültem,és magam mellé ültettem Adeliciát,aki majdnem ráült a kezemre...(bár talán nem bántam volna meg)...Pár percig szótlanul néztem a tavat,és közben Adeliciát,azután nagy levegőt vettem,és elkezdtem beszélni:
-ŐŐŐŐŐŐ....Nos,nem tudom,hogy észrevetted-e....-mondtam.-de az egész egy kis füllentés volt..Csak azért csináltam,hogy veled lehessek.Nem tudom miért,de úgy éreztem,hogy ide kell,hogy jöjjünk,és itt mondjam el...Eredetileg a könyvtárba mentem,hogy elkészítsem a sárkányaltatóelixírt,amit házinak kaptam,de aztán bejöttél Te,és nem tudtam mit tegyek.Kitaláltam valami szörnyen egszerű főzetet,amit biztosan eltudnál készíteni,és ezzel a gyenge "csapóajtó-szöveggel" csaltalak ide,közben rábíztam egy haverra a sárkányaltatót!Most gondolom mérges vagy rám....de meg kell értened,hogy csak azért csináltam....mert....őőőő....gyönyörű vagy!És kedves!Nem értem még mindig,hogy mi történt velem,de kérlek ne haragudj rám!Cserébe kárpótollak a beígért vajsörrel,és Én is szívesen segítek neked,akármiben,csak kérlek ne menj el!
Fejeztem be itt a mondandómat,ám azt gondoltam,hogy ez nem elég,ezért úgy döntöttem,folytatom,amit elkezdtem,és bekönyögöm magam a szívébe:
-Tényleg megteszek akármit!De kérlek érts meg!Nem találkoztam még hozzád hasonló lánnyal!Ha most itt is hagysz,remélem nem utálsz meg örökké,és kérlekd tudd meg:akármi kell csak szólj!
Naplózva

4. évfolyam

Kevin Stratford
Eltávozott karakter
*****


VI. Különc Bumbino +Prefektusok gyöngye+

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #262 Dátum: 2010. 04. 05. - 20:30:07 »
0




Komolyan mondom, még magam is meg tudom lepni néha. Létezik egyáltalán olyan férfiú a földön, aki ne használna ki egy hasonló szituációt? Még ha a földön létezik is, a baráti körömben tuti, hogy nagyítóval sem lehet hasonló figurát találni. Szinte hallom a fülemben csengő élces megjegyzéseiket: "Hol hagytad a híres Kevin Stratfordot?" Vagy: "Mi a fene ütött beléd? Miért nem kapod már le?" Igen, más esetben valóban nem teketóriázok ilyen hosszan, viszont mindenki életében eljön egy különleges alkalom, amit igenis meg kell becsülni. Vagy ha nem teszed és sietsz, akkor magadra vess. Lehet, hogy ez az a pillanat, hogy Ő az a lány. A szimatom általában nem ver át, ahhoz túl jók a megérzéseim, sokszor túlságosan is jók...talán előző életemben boszorkány voltam. Ki tudja? Néha jó érzés belemélyedni a legbensőbb gondolatokba és hagyni, hogy azok szabadon vigyenek magukkal. Ilyenkor sikerül megtapasztalnom a komoly, az érett énem. Ha ránézek Hannahra megváltozik valami, megmagyarázhatatlan dolog, de a szívem vadabbul lüktet, mint bármely másik lány esetében és a lazaság mellett megjelenik bennem egy egészséges izgalom. Utálom ezt. Utálom azt, hogy olyasmit érzek másfél nap után, amit nem kellene, amit mindig is tagadtam. Sosem hittem abban, hogy két fél között pillanatok töredékén belül fellángolhat valami. Most mégis csapdába kerültem. A sors kegyetlen játéka ez. Vagy mégsem annyira kegyetlen? Élni kell vele?
Vajon Hannah mit érez? Vajon most az egyszer átver a kiforrott emberismeretem? Hova tűnt a vakmerőség? Hol maradt a "csapjunk a lecsóba, lesz ami lesz" feeling. Ez is Kevin. Ez is én vagyok. Viszont nem csak ez. Töprengős, filozofálós, aki bizony keményen megrágja a dolgokat, ha a "vad hús" megköveteli, hogy puhára rágják. Csak akkor lehet lenyelni, különben megakad a torokban és akár fulladáshoz is vezethet. Ilyen a szerelem is. Meg kell ízlelni, meg kell rágni.
Figyelt. Nem szólalt meg, de szemei szemeimbe révedtek, talán gondolatai átfűzték az agyamban tekergődző szálakat. Figyeltem. Ajkam egy pillanatra megremegett, láthatatlanul, majd apró mosolyra húzódott a lány időközben megformált szavai hallatán.
- Szóval kőkemény tornaórára vágysz? Ne aggódj rögvest megkapod, csak bírd szusszal! -szélesedett ki a szám, miközben tettem két bátor lépést Hannah felé. - Hidd el, ezekkel a szerény idomokkal most többre mész. -céloztam Bambina formás kitüremkedéseire, s a megengedettnél talán túl sokáig időztem el azokon. Még mindig nem voltam biztos magamban. Vártam valamit. Jeleket vártam. Még több impulzust, még több jelet. Elkaptam szemei sokat mondó pillantását, majd szavakban is megkaptam a választ.
- Hát ha egyszer ennyire lenyűgözöl... Nézhetném a gyönyörű fákat is - forogtam egyet tengelyem körül- de én téged választalak. -kacsintottam rá, de valami azt súgta, hogy elég a bókokból. - Hanem? "Mindent a kéznek?" Még jobb... -nyaltam meg a szám szélét, majd behunytam a szemem és kezeimmel vad tapogatózásba kezdtem. Persze egyelőre csak a levegőben, de vészesen fogyott a táv. Időben nyitottam ki íriszeim, centimétereken múlt a "becsapódás". Felnevettem, majd kaptam magam és kialakítottam a terepet. Nem kellett sok idő, s máris egymáson találtuk magunkat. Persze nem volt a szituációhoz semmi közöm. Még a feltételezés is sértő. Én nem így szoktam nyomulni emberek. Bár ahogy elnéztem a helyzetet, csak csücsörítenem kellett volna és máris talált-süllyedt, de nem akartam kihasználni, visszafogtam magam. Nehéz volt. Akkor lepődtem meg igazán, mikor Hannah puha szája elérte az enyémet. Szemeim tárva-nyitva maradtak, köpni-nyelni sem tudtam, nemhogy bármit is reagálni. Bambina nem állt le, kicsit hosszabban is megcsókolt, majd kimondta azt a bizonyos mondatot. Láttam rajta a boldogságot, de hirtelen azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Semmit sem éreztem, csak egy valamit. Le kell lépnem. Mihamarabb el kell hagynom a helyszínt. Most kezdem érezni a megterhelő súlyt? Vagy csak szégyellem magam, hogy nem én léptem?
Fogalmam sem volt róla, de óvatosan legördítettem magamról a lányt, elővettem a lehető legkomolyabb fejemet, felugrottam, majd egy apró varázslattal összedobtam a cuccaimat, felkaptam a táskám és Hannahra néztem.
- Ne haragudj, de mennem kell.
Ennyi jött ki, egy szóval sem több.


THE END

/Köszi a játékot Bambinám  Puszi/
Naplózva

by Ann ♥
Oldalak: 1 ... 16 17 [18] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 10. 02. - 01:05:46
Az oldal 0.578 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.