+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  A 96/97-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Keleti szárny - A Főépület
| | | | | |-+  Mágiatörténet tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 ... 5 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Mágiatörténet tanterem  (Megtekintve 18258 alkalommal)

Josey Butler
Eltávozott karakter
*****

5

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2008. 04. 13. - 14:23:02 »
0

Ez a terem tágas és világos, mivel az előadásokra általában az egész évfolyam egyszerre jár. A kétfős padok félkörívben, sugarasan vannak elhelyezve a katedra körül. A falakon rengeteg térkép és ábra látható, többek között családfák és híres történelmi alakok portréi.
Naplózva

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2008. 05. 11. - 19:09:58 »
0

~ Miss. Aureole ~

- Jövő órára, pedig ne felejtsék el elhozni a házi dolgozatukat, akik, még nem adták le! Azaz utolsó határidő. Akkor minden jót. – bocsátottam el a diákakt.
Mint mindig, most is szinte azonnal eltűnt a társaság nagyobbik fele, akik már az óra vége előtt öt perccel elkezdték elpakolni a holmiukat. Meg is értettem őket. A hét utolsó órája volt nekik is és nekem is, ráadásul dupla mágiatörténet. Őrülhettem, hogy nem aludtak el rajta.
A nyitott ablakon beáramlott a tavaszias levegő, de én a diákjaimmal ellentétben sajnos nem voltam szabad ezzel az órával. Várt még rám egy adag kijavítandó esszé a varázslóvilág és muglik fejlődése témában. Már előre jót mosolyogtam magamban némely diák írásán, mert túl tág téma volt ez ahhoz, hogy ne kerüljenek bele irdatlan nagy ostobaságok.
A múltkori dolgozatokban is akadt jó pár érdekesség.
„A kobold lázadás központja a Szellemszálás volt, azért mert az ottani szellemek segítettek a koboldoknak.” „A kobold lázadás azért tőrt ki, mert nem bírták elviselni tovább azokat a fura zöld ruhákat.” „A kobold a lexikon szerint pajkos, jókedvű manó. Ez nem igaz. Szerintem undokok.” „Ha harcra kerül a sor, akkor lándzsával, szigonnyal támadnak, és lehetőleg kerülik a közelharcot. Sajnos kicsi kezük miatt nem tudnak messzire dobni, ezért vesztettek.”
Volt viszont olyan is aki megpróbálta egy mondattal letudni az egészet. Na ilyenkor szokott a jóságos tanár bácsi bekeményíteni. Nem szerettem, ha valaki link. Ha már csinálunk valamit, akkor azt teljes odaadással tegyük. Ne pedig félvállról. A késéseket is ezért bűntettem.
„A koboldok gőgösök és beképzeltek, vesztetek és kész. Mit kell ezt túl ragozni?”
Ennyit írt az egyik diák. Ez volt neki a kobold felkelés. Ezután kapott egy jó adag plusz munkát és persze ezt is rendesen el kellett készíteni, de legalább az óta rendesen készül az óráimra.
Félreértés ne essék. Nem én vagyok az ördög és tudom, hogy a legtöbben a hátuk közepére sem kívánják ezt a tantárgyat. Meg értem én őket, de sajnálatos módon, ha a történelemről van szó elég maximalista tudok lenni. Mese nincs. És a mágiatörténet kötelező… akkor legalább tanulják meg jól. Ráadásul az ötödikeseknek idén RBF vizsgájuk lesz. Azon pedig illik elég jó jegyeket szerezni.
Rengeteg érdekességet láttam már a tanári pályafutásom során. De az abszolút kedvencem egy elsős gyerkőc dolgozatában volt.
„A mágia már az őskorban is fellelhető volt, ahol az ősemberek meztelenül ugrándoztak a tűz körül, és artikulátlanul énekelgettek. A varázslógénekkel rendelkező egyedek, pedig a sámánok voltak, akik elégedetten nézegették idióta meztelenül táncoló társaikat.”
A mai napig nem tudom, honnan vette ezeket az a Griffendéles, de én nagyon jót mosolyogtam rajta. Főleg azon, ahogy elképzeltem az egész jelenetet. Persze volt némi igazság is abban, amit mondott, de… hát igen.
Szokásom volt felolvasni a hibákat egy-egy beadott téma után. Pontosan amiatt, hogy tanuljanak egymás hibáiból a diákok, de mindig csak névtelenül tettem. Nem akartam senkit megalázni, nem az volt a célom.
Ellöktem magamat a tanárasztaltól, ahol eddig voltam és hátra sétáltam mögé. A maradék diák, aki még szedelőzködött is szép lassan elhagyta a termet én pedig úgy gondoltam belekezdek a javításokba. Miután mára nem volt több órám, így a taláromtól is megszabadultam. Hiába a tanároknak is kötelező uniformis, azért nélküle mégis csak kényelmesebb.
Egy kék selyem ing volt alatta egy fekete nadrággal. Hát igen… A nővéremnek köszönhetően belém lett verve a stílusos öltözködés. Azt próbáltam volna csak meg egyszer is, hogy szakadtan nézek ki mellette. Úgy gondolta, ha már ikrek vagyunk,  és az évek múlásával teljesen elkezdünk különbözni egymástól, akkor az a minimum, hogy stílusban egyezzünk. De lehet, hogy a francia mivoltomnak is köszönhető, hogy férfi létemre adok a külsőmre.
A talárom egy könnyed mozdulattal rádobtam a szék támlájára én pedig leültem. A kezembe vettem a pennám a ma beadott dolgozatokat, pedig magam elé húztam. Lássuk akkor.
Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2008. 05. 11. - 21:00:51 »
+1

{ Daniel Raimbourg professzor }

A terem mellett várakozik, hátát a falnak vetve. Zöld-bársony mappáját magához öleli, hattyúszín haja körbeöleli várakozó, mozdulatlan alakját. Még így, csukott ajtón át is kihallatszik a tanerő hangja, ahogy útjukra engedi a tanulókat.
A mély bariton tulaja most is precíz pontossággal fejezi be az órát. Elődje, Binns bezzeg... olykor azt sem vette észre, ha a csoport egy része, egy-két tanuló kilóg az órájáról. Vagy esetleg meg sem jelenik ott. Csak szuggerálta a jegyzeteit, miközben fel-alá lebegett s tulajdonképpen nem zavartatva magát, unalmas hangon olvasta fel az anyagot. S habár azóta szerencsére élő ember áll a katedrán, úgy tűnik, ez a fajta változatosság nem volt elég ahhoz, hogy a diákoknak a véleménye is megváltozzon a tárgyról.
Szinte új életre kelnek, ahogy átlépik a termet és a folyosót elválasztó mezsgyét. Fellélegzésük izgatott, csalódott, vagy flegma csivitelésbe vált, ahogy egymás mellé csapódnak és mintha mi sem történt volna zökkennek vissza a mindennapi apró-cseprő problémáik közé.
A hószín lány nyugodtan áll tovább, csak a teremből kiszökő óvatos szellő simogatja meg lágyan a hattyúszín haj selymes tincseit. A türelem mindig nagy erénye volt, habár most nincs túl nagy szüksége rá. Az utolsó diákok is hamar kiszállingóznak a Mágiatörténet tanteremből.
Ennek ellenére szívdobbanásokig vár még, míg az utolsó tanuló is befordul a sarkon, csak aztán löki el magát kényelmesen a faltól. Hattyúszín haját finom mozdulattal terelgeti hátra, miközben belép a terembe.
Higanyszín tekintete lusta ráérősséggel simítja végig a világos terem különböző pontjait. A térképeket, a mozgó, változó ábrákat, színes, díszes portrékat és terebélyes családfákat. Annyi-annyi minden van ebben a teremben. Titkok, rejtélyek, izgalmak... csak találni kell valamit, ami felkelti az érdeklődést. Ő szívesen járna híres történelmi személyek álmaiban... s ha minden igaz...
Pillantása az asztala mögött ülő Daniel Raimbourg professzorra siklik. Ahhoz képest, milyen tárgyat tanít, szenvtelenül fiatalnak tűnik. Mondjuk, Angelle el sem tudná képzelni, hogy ilyen fiatalon, ezzel a fajta érdeklődési körrel egy teremben sínylődjön nap mint nap. Ráérősen fürkészi a professzort, noha ez a ráérősség lassan már-már zavarónak tűnhet. Fiatal, jóképű és még ízlése is van. Nem csoda, hogy az izgatott lányok meggypiros ajkán újra és újra megfordul a férfi. Ő pedig akarva-akaratlan is kénytelen egy-egy dolgot meghallani. Vannak pletykák ugyan, de azok nem túlzottan érdeklik... egészen addig, míg valami érdekesről nem szólnak.
Szórakozott félmosolyra húzódnak a fakó ajkak, bár meghajlásába előreomló hattyúszín tincsei némileg eltakarják ezt a fajta megnyilvánulást.
Zavartalanul indul hát a professzor felé, könnyed, finom léptekkel.
Egészen a tanári asztalig sétál, ott áll meg közvetlenül előtte.
Talán elnézést kellene kérnie, amiért így a munkájába vágott.
Valamit körmölhetett, esetleg dolgozatokat javít...
Fakó ajkain újból feldereng a finom félmosoly, ahogy halk hangja utat tör a csendben. Azok a fránya, gyenge hangszálak...
- Kérem nézze el, hogy megzavarom – hajt fejet finoman – A segítségére lenne szükségem... remélem, támaszkodhatok a tudására... - finoman félre dönti a fejét. – ...és a diszkréciójára.
Igen, ez fontos. Minden tekintetben az első.
Nem szeretné, ha kitudódna, ami elhangzik majd. Meg... egyébként sem bízik meg senkiben. Így a szükségesnél többet nem fog elárulni sem jövetelének céljáról, sem egyéb ügyekről.
A választ nem várja meg szemben a férfivel, elfordul, hogy puha léptekkel az ablakhoz sétáljon. Megáll előtte, hunyt szemmel élvezi, ahogy a friss, tavaszias szellő megcirógatja, ahogy derékig érő hajával pajkosan játszik, sodorgatva a fehér tincseket. Mélyet szív a tavasz illatából, hogy megtöltse, kitöltse...
~Bátyám...~
- Úgy hallottam, Ön ezelőtt Franciaországban élt. Feltételezem – pillant hátra válla fölött lustán – a borokhoz is ért.
Visszafordul, hogy a kastélyt körülölelő parkot vegye szemügyre.
- Valakinek, aki fontos a számomra, nemsokára születésnapja lesz és visszalátogat hozzám. Kérem, milyen különlegességet ajánlana egy heves, tüzes vérű ifjúnak?
Bemelegítés. Természetesen, nem ezért jött. Nem csak ezért. Ám szükséges lefutni bizonyos köröket, hogy azokból kipuhatolózza a professzort. Ám ez számára nem akadály... ahogy egyik háza-bélijének sem lehetne az.
Naplózva

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2008. 05. 16. - 22:12:01 »
0

Lassú, könnyed léptekkel közeledik felém egy hattyúszín hajú, törékeny szépség, de még csak észre se veszem, annyira bele vagyok merülve a javításokba. Nem tudnám meg mondani meddig állhatott a tanári asztal előtt, tőlem csak egy lépésnyire, mikor megszólalt.
Lágy, csendes hangja zökkentett ki a házi dolgozatok javítása okozta történelmi elmerülésemben. Halk és ismerős hangocska volt, az egyik diákom állt szemben velem, Angelle Aureole.
Bájos és törékeny kislány látszatát kelltette, de éreztem, hogy sokkal több tűz és vadság lakozik benne, mint a külseje elárul. Jó tanuló volt és azok kevesek közé tartozott, aki szerette a tárgyamat, legalábbis én így éreztem.
- Nyugodtan számíthat a diszkréciómra Miss. Aureole. – mondtam, bátorítóan mosolyogva a mardekáros fiatal hölgyre.
Fogalmam sem volt, miről lehet szó, hogy épp nekem mondja, hisz általában a diákok nem szoktak hozzám fordulni. Igaz előfordult már. A karácsonyi bálon, de akkor sem volt jellemző. Engem inkább csak egy fiatal messzi földről jövő tanárnak tartottak, akinek az egyik legunalmasabb tárgya van a világon. Mondjuk próbáltam mindenki számára izgalmassá tenni azt a tudományágat, ami nekem a világot jelentette, de sajnos egyeseknél nem jártam sikerrel.
Angelle már az ablak előtt áll és ahogy a lágy szellő a hajába kap… Colette…
Nem! Rá nem szabad gondolnom! Végleg ki kell törölnöm az emlékeim közül. Férjhez ment és pont. Elvesztettem, ez ellen már semmit sem tehetek.
De vajon mit óhajt tőlem ez a leányzó? Miben állhatok a rendelkezésére pont én?
Szerencsére nem kellett sokáig várnom a válaszra, igaz volt egy olyan sejtésem, hogy nem csak emiatt jött.
-Borok… Egy fiatal, heves és tüzes vérű ifjúnak… Hmm…- gondolkodtam hangosan
Nem voltam egy igazán nagy bor szakértő, de azért ismertem néhányat. Jól feltételezte, a franciák valamiért, de tényleg az összes, értenek a borokhoz. Igaz, mint rám sem, a legtöbbre nem lehet rámondani, hogy szakértő lenne, de meg tudtuk állapítani melyik bor jó és hogy az adott menühöz mi illik. Meg azért azt, hogy kihez milyen ital illik.
- Mindenféleképpen a vörösek közül ajánlanék, ha valóban elég tüzes, azaz ifjú akkor más szóba sem jöhet. A Chateau La Tonnelle Haut-Médoc 1993-as évjárata például szerintem, illene hozzá. Illatában a vaníliát, gyümölcsöket, ízében a gyümölcsösség mellett fás jegyeket érezhetjük. De ami az én kedvencem, az, ugyanarról a borvidékről származik, mint az előbb említett, a Chateau Lamothe-Cissac Vieilles Vignes 1991, csak ennek az illatában gyümölcsöket, harmonikus ízében fekete csokoládét, karamellt, meggyet érezhetünk. Ízben, pedig csak annyi az eltérés, hogy számomra ez enyhén zamatosabb.
Íme. Ez voltam én. A fiatal férfi, aki mindent túlmagyaráz. Talán az óráimmal is ez baja sok embernek. Hogy szerettem részletesen kifejteni mindent, mert számomra minden egyes apró részlet is fontos volt.
A hószín Mardekáros még mindig állt az ablakban és kémlelte az parkot. Már én is felálltam, de eszembe se jutott, hogy a talárom talán fel kéne vennem, inkább fogtam magam és neki támaszkodtam az asztalomnak, hogy várjam egyrészt a lány reakcióját, másrészt, hogy pontosan mit is szeretne. Mert az tudtam, hogy nem csak emiatt jött.
Álltam és vártam, közben pedig a szememben már fellelhető volt egy örömteli kíváncsiság, amit a lány váltott ki belőlem. Az óráimon mindig próbáltam odafigyelni, hogy azért a kellő távolságtartás megmaradjon köztem és a diákjaim között, most nem éreztem ezt. Persze Miss. Aureole a tanárához jött, de mégis csak magánjellegű problémákkal, akkor én sem lehetek annyira merev. Meg jól is esik néha, a mindennapok után kibújni kicsit, a tanár szerepéből és felvenni a valódi énem. Mégis csak egy huszonkét esztendős fiatal férfi vagyok, akinek mondjuk a történelem és a tanítás az élete, de néha… Néha azért jó kibújni a kötelezettségekből.
Természetesen azért ezt nem mutattam. A tanára voltam és ehhez tartanom kellett magam, de talán jobban és könnyebben megnyílik, ha én is kicsit lazábban állok hozzá a dolgokhoz.
Naplózva

Angelle Aureole
Eltávozott karakter
*****


Szárnyaszegett Angyal - Álmok hószín lidérce - VII

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2008. 05. 28. - 23:23:41 »
0

{ Daniel Raimbourg professzor }

Hogy valóban tüzes e? Noir...?
Akarattal hunyja le szemeit, hogy száműzze a férfikor küszöbén álló bátyja képét gondolatai közül, de így csak tisztábban rajzolódik ki a sápadt arcon az a hamis, pimasz félmosoly és a fekete szemekben megcsillanó, kifürkészhetetlen vágyak, melyek abból a sötét lélekből tükröződnek...
Az a könnyed hazugság, ami körüllengi alakját...
Még jobban magához szorítja zöld-bársony mappáját, noha elméje élesen figyelmezteti, hogy ezzel semmire sem megy. És nincs annál undorítóbb számára, mint amikor felesleges dolgok terhelik. Igen, ez is csak egy felesleges dolog. Az érzelmek... mit kezdjen velük? Csak megakadályozzák céljai elérésében. Nem tudja hová tenni őket, csak, mint a lassú méreg terjed szét lényében, megfertőzve testét és lelkét. Ő azonban tiszta, s nem engedheti, hogy bármi bemocskolja. Legyen az akár egy érzés-csíra... akár egy idegen érintés.
Sokan láthattak már ellentéteket. De olyanokat, mint ők... keresve sem nagyon találhatnának. Talán apjuk kísérletei okozták a jellembeli és fizikai különbségeket, hogy két ennyire különböző „gyermeket” hozatott a világra, talán a Sors akarta így. Majd kiderül. Kideríti... mindenesetre tény, hogy a két Aureole-nál szélsőségesebb egyén nem található egy családban.
Angelle, a tejfehér, törékeny leány, aki szemlesütve, finoman jár, csendes, halk, beteges... és végtelenül tiszta. Akár a frissen hullt hó. 
Noir, a hollószín hajú ifjú, aki pengevékony mosolyával metszi el mások magabiztosságát s sötét jellemével, furfangos eszével párosult gyorsaságával éri el, amire szüksége van. Lobbanékony, szenvedélyes, magabiztos. És az a hang, ami még az ő, Angelle szívének húrjait is képes megpendíteni...
Megremegnek a deres pillák.
Valóban tüzes.
De ez most nem számít.
A higanyszínű lélektükrök metsző hidegséggel vetülnek a park fáira. Tulajdonképpen a semmibe.
- Chateau Lamothe-Cissac Vieilles Vignes 1991 – ismétli halk hangon, kiejtése szinte tökéletes. Igen, ez is Noir hatása. Ha minden igaz, bátyja neve franciául annyit tesz; Fekete. Igen... nem is ő lenne, ha nem...
- Fekete csokoládé... karamell... meggy... - formálják a telt-fakó ajkak lustán a szavakat. – Igazán érzéki ízek együttese, nem gondolja, professzor? – dorombol a halk hang.
Épp csak egy szívdobbanásig ködösül el a higanyszínű tekintet, már ki is tisztul, ahogy az újabb szavak születnek.
- Köszönöm. Azt hiszem, jómagam is az utóbbi mellett döntök - fordul meg, a kintről befelé lehelő fuvallat óvatosan terelgeti előre hószín tincseit, előresimogatja őket vékony vállain, hogy törékeny alakját takarják. Semmitmondó kifejezéssel tekintetében lép el az ablaktól. Ideje rátérni lassan jövetele céljára.

A professzor, ahogy számított rá, tökéletesen vette az „akadályt”. Könnyedén, zavartalanul és precízen. Igen. Erre volt szüksége. Hogy túlmagyarázná a dolgokat? Ne higgye. Ezt várta. Ezt a pontosságot és tudást.
Áh, a balga diáklányok, akik a háta mögött összesúgnak, mikor elmegy előttük, azoknak fogalmuk sincs, mit is kellene nézniük egy férfiben. Folyton a professzor alakját vagy csak simán a mosolyát csodálják... de hát, ez nem az ő dolga. Mindenki saját maga ítél. Őt nem érdeklik a külsőségek.
Sőt, semmi sem érdekli igazán a célján kívül. A valódi okon kívül, amiért meglátogatta a fiatal professzort. És no lám, a kor nem számít... Remélhetőleg a továbbiakban sem fog.
A falakon lévő képekhez lép. Csodálatos alkotások, precízek, mégis finomak. A történelem művészete, ahogy a régvolt alakok s események megelevenednek előtte. Dicső személyek, aki

- Egy egész kincsesbánya ez a terem... Miért van az, hogy az igazán értékes dolgok megbújnak a jellemtelenség, az egyszerűség mögött? – kérdi, ahogy válla fölött visszanéz a professzorra, finoman felvont bal szemöldökkel.
Talán választ vár. Talán maga is megválaszolja a feltett kérdést... talán találgat... talán... rávezet.
- Meglehet, mert olyan titkokat rejtenek... amelyekben csak az arra érdemesek részesülhetnek. – lustán visszafordítja fejét, hattyúszín haja karcsú derekán túl omlik. - Mit gondol? – duruzsolja a halk hang.

Újabb képek, kárpitok... családfák. Finom, szinte súlytalan léptekkel libben eléjük.
Félrebillentett fejjel fürkészi a cikornyás neveket.
~Milyen, milyen régre nyúlik vissza... csodálatos. Színes... magával ragadó.~
Imádja ezt a tantárgyat. Talán azért, mert nem is annak fogja fel. Inkább egy olyan „mesének”, ahol valódi, hús vér mágiahasználók, varázslények a szereplők, s a világ, amiben játszódnak a különböző történetek még mindig az a világ, ahol ő él. Ahol ők élnek.
Úgy érzi, nem lehet elég mélyre bukni a tudásnak ezen „tengerébe”, hogy minden finom szépségét meglássuk... de talán... talán ez a találkozás most segít, hogy olyasmit is észrevegyen, amit eddig nem. Titkokat tár fel és cserébe titkokról akarja lerántani a selyemleplet.
Ehhez van szüksége egy „vezetőre”, ez esetben Daniel Raimbourg professzorra, hogy segítségével észrevegye ezeket a részletességükben gazdag elemeket.

- Vannak... érdekes álmaim. Mielőtt elküldene a Madam-hoz a gyengélkedőre, bátorkodom megjegyezni, hogy nem szükséges. Rendszeres látogatója vagyok a helynek és tisztában vagyok vele, hogy ezzel a javasasszony akkor sem tudna mit kezdeni, ha én megengedném neki...
- Az álmok tiszták, túlontúl is azok. Már-már megkockáztatom, emlékek. De attól tartok, nem az enyéim. Egy másik kor, egy másik élethelyzet, egy másik... másik személy szemein, lényén keresztül élem át ezeket az „estéket”. – óvatosan emeli meg tejfehér karját és jobbjának ujjai hegyével elragadottságtól részegen, óvatosan simít végig a kárpit egy részén. - Nem vagyok oly botor, hogy bármi bizonyosság nélkül jöjjek Önhöz, professzor. Utánajártam egyes dolgoknak, itt, a Roxfort környékén is, hogy rájöjjek, hogy bebizonyosodjon számomra, nem teljesen a sötétségben tapogatózok...
Hangja egészen elhalkul az utolsó szóra, s megfordul, hogy higanyszínű tekintetét a férfire emelje a terem másik végéből.
- Az alapítók érdekelnének. Tulajdonképpen nem azért jöttem, mert keveslem a leadott anyagot, de talán mégis... tudom, hogy Ön nem ennek az iskolának a tanulója volt egykoron, de feltételezem, hogy tárgyából s érdeklődési köréből adódóan utánajárt némileg e négy személynek. Hugrabug Helga. Az ő személye fogott meg... és tart fogva. Kérem, ha tud valamit róla, mesélje el nekem... igazán... sokat segítene.
Naplózva

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2008. 07. 28. - 10:44:30 »
0

~Miss. Aureole~
(alázatos bocsánatát kérem a megkésett reagért)

  Az ifjú hölgy rövid szünet után szólalt csak meg újra, hogy újra ámulatba ejthessen a hangjával. Nem csak Aureole-ra volt jellemző ez a hangszín, hanghordozás, hanem szinte az összes igazán nemes háztársaira is. Ezt sose tapasztaltam a Beauxbatonsban, ott hiába  voltak meg szintén a máguscsaládok közti ellentétek, de ennyire feltűnően nem. Itt szinte csak ránéztem egy-egy diákomra és megmondtam róla, honnan származik és lassan egy év elteltével, jobban ismertem őket, mint ahogy azt ők szerették volna. De egy tanárnak illik ismerni a nebulóit.
  - Pontosan, érzéki ízek együttese – válaszoltam, de inkább csak olyan megjegyzés szerűen, mert eszembe jutottak, az emlékek, ahogy Colettel ültünk a birtokunk, magaslatain és lábunk alatt ott volt az egész völgy, a madarak csiviteltek, a nap pedig bársonyosan melengette a bőrönket. Oh, Colett…
  Ahogy így az emlékeim rabságába este egy pillanatra, és Angella megfordult az ablakban, hogy a szél pajkosan eljátszadozhasson szinte már fehér tincseivel, hirtelen úgy éreztem Colett áll előttem. Tűz és víz volt a két lány, hirtelen mégis így éreztem. Talán az emlékek játszanak velem undok játékot és tépik fel újra-újra a fájó sebeket, amik nem akarnak begyógyulni.
  A kisasszony lassan ellépett az ablaktól, majd a terem festményeit, térképet, a számomra világot jelentő fantasztikus tárgyakat kezdte szemügyre venni. Tudtam, hogy óhajt még valamit, de egyre inkább nem értettem a leányzót. Először a borok, most meg a történelem csodái… Mit szeretne belőlem kihúzni? De egy biztos volt, nagyon örültem, hogy így áll hozzá ő is a történelemhez, nagyon kevesen voltak hasonló érdeklődésűek ebben az iskolában. A Roxfortos tanulók sokkal inkább kedvelték az izgalmasabb tantárgyakat, ahol a pálcáikat a tudásukat fitogtathatták, a mágiatörténet, pedig nem ilyen volt.
  - A történelmet meg lehet tanulni, bárki képes rá. De már kevesebben vannak azok, akik át is látják és okulni tudnak, őseik hibáiból. De ez sem elég. Nem elég tudni, nem elég okolni, ahhoz hogy a történelem igazán érdekessé váljon, és sajnos ezt sokan nem látják be, fel kell fedezni a benne rejlő izgalmakat. Olyan titkokat rejteget, amik csak nagyon kevés kiválasztott érthet meg, de amit részese lehet ezeknek a titkoknak, többet nem szabadul a múlt csodáiból. De amiért én tanítok, azt egy mugli fizikus fogalmazta meg a legjobban: „A történelem arra tanít meg bennünket, hogy az emberiség semmit sem tanul a történelemből.” Erre próbálom felhívni a diákok figyelmét, hogy ők ne essenek ebbe a hibába, mert a hibákból igenis lehet tanulni és kell is.
  Lehet, hogy nem igazán erre volt kíváncsi, de még mindig azon az egyetlen lányon járt a fejem, aki képes volt az ujja köré csavarni, és akit elvettek tőlem. Ilyenkor pedig, szégyellem is magam érte, de nem tudtam igazán koncentrálni. Hiába volt jó pár éves már az emlék, nekem még mindig olyan volt, mintha tegnap történt volna meg az a nap, mikor kiráncigálták a karomból a keservesen síró csodaszép szerelmemet…
  Eistenről pedig sejtettem, hogy fogalma sincs, hogy ki lehet, ezért sem említettem meg a nevét, pont elég, hogy egy mugli fizikus, aki mint a legtöbb nagyelme filozofálgatással is foglalkozott. Elég sokan voltak a muglik közül, akiről többet tudtam, mint kellett volna, hisz varázsló létemre, arról a világról, szinte semmit nem kellett volna tudnom, de mugli születésű édesanyámnak és az érdeklődési körömnek köszönhetően ismertem azt a világot is. És nem bántam.
  Miss.Aureole továbbra is a falon lévő képeket figyelte, amik közül jó néhányat már megszokhatott az évek múlásával a falon, de azért voltak közte újjak is. Mikor ide érkeztem kicsit átalakítottam elődöm tantermét, de csak hogy minden, ami számomra szükséges a tanításhoz szerepeljen a tanterem falain. Nem tudom, hogy Binns professzor miért is hagyta itt pontosan a katedrát, de nem bántam, mert szerettem itt tanítani és hiába tartották a diákok a több száz éves szellemet unalmasnak én nagyon tisztelem az öreget, olyan tudást halmozott már fel, amiről én csak álmodozhatok.
  Álmok? Meglepődtem ezen az elmesélésen. Eszembe se jutott a javasasszonyhoz küldeni, hisz ebben a világban hallottam már számtalan furcsábbnál furcsább dolgot és nagyrészükhöz köze volt az ember tudatalattijához, de hogy emlékek legyenek? Ahhoz nem volt elég ez a magyarázat, ahhoz tudnom kellett volna, pontosan mikről is szólnak azok a képek, de az igazán érdekesnek hangzott, hogy másvalaki személyével éli át ezeket. Hallottam már ilyenekről, hallottam, hogy tudat alatt fel lehet idézni régi emlékeket, akár egy másik korból, de már olyan mesék is keringtek, hogy egyes kiválasztottakkal megpróbálják azok a lelkek felvenni a kapcsolatot, akik nem tudtak  a szellemvilághoz tartozni, de fel sem tudtak emelkedni. Érdekesnek találtam ezeket, de én személy szerint inkább azokban a dolgokban hittem, amiknek volt alapja. Mondja ezt egy történész, akinek eddigi szinte összes munkája meséken alapult…
  Az alapítók? Hugrabug Helga? Miért érdekli egy Mardekárost a másik háznak az alapítója? Hacsak nem köze van a hölgyemény álmaihoz. Igaza volt, többet tudtam az alapítókról, mint azt a tankönyv leírta, de ezen információkat nem osztottam meg a diákokkal, mert ezek csak az igazi örökösöknek szóltak. Minden háznak volt egy olyan örököse, aki megtudhatta az igazságot, háza alapítójáról, de ez nem vonatkozott minden diákra, főleg, hogy esetleg páran azt hinnék, hogy Ők a kiválasztottak. Én sem tudtam azért mindent az alapító tagokról, de annál a két-három mondatnál igen, mint ami a történelemkönyvekben szerepelt.
  Nem szólaltam meg, csak lassan hátra sétáltam a terem végében húzódó polcomhoz, ami tele volt régi poros és vaskos könyvekkel és levettem egyet, majd lapozgatni kezdtem. Tudtam mit keresek, számtalanszor volt már ez a könyv a kezembe, de még mindig tudott új információkkal szolgálni. Olyan volt, mintha mindig bővült volna a tudása, hogy aztán azt megoszthassa a kíváncsiskodókkal.
  - Hugrabug Helga… Érdekes, igazán érdekes. Miért pont ő érdekli? – kérdeztem, de a választ azért sejtettem, de mielőtt bármit is megosztok a kisasszonnyal, tudnom kellett miért is kellenek neki ezek az információk.
Naplózva

Daniel Raimbourg
Eltávozott karakter
*****

Mágiatöri tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2009. 01. 04. - 17:53:22 »
0

MÁGIATÖRTÉNET ÓRA!


Évfolyam: Hatodik
Időpont (IC): Május 19. (hétfő), egy héttel a DS és Mardekár ütközete után, az ebéd szünet utáni első óra




[Mágiatörténet terem, tanári]


Lassan kezdetét veszi az óra, hallom ahogy a diákok már gyülekeznek a teremben és igazából semmi dolgom sincs, így be is mehetnék hozzájuk, de diákéveimből tapasztaltam, hogy sokkal kellemesebb egy tanterem, ha nem tartózkodik bent a tanár, aki akar az meg úgy is el tud érni. Hisz tudják, jól, hogy mindig itt vagyok. Meg hát egy házi dolgozatot is le kell ma adniuk, a varázsló és mugli világ szétválásáról,  így legalább még az utolsó percekben is javíthatnak rajta.
Körülbelül öt percem van az óra kezdetéig, így úgy döntök, és ha már egész áldó nap ő jár a fejembe, írok egy levelet Rubynak. Szörnyű, hogy csak hétvégente láthatom, de az iskola miatt sajnos többször nem tudunk találkozni, de a mostani hétvége már kitaláltam egy remek programot. Úgy döntöttem meglepem és elviszem vacsorázni a varázsló világ legjobb éttermébe, megérdemel egy kis kikapcsolódást, hisz az utóbbi hetek nem voltak épp a legszerencsésebbek a számára. Szegény kicsi mézesmadzagbogaram.
De legalább az Mandragórában biztonságban van, ott nem féltem, pontosan ahogy itt is se eshet bántódása a diákoknak erről jó páran gondoskodunk. Érdekes lenne azért ha a diákok meg tudnák, hogy az unalmas professzoruk is Tudjukki ellen küzd, sőt a nővérem szerint azt se áruljam el nekik, hogy szerelmes lettem, mert a végén elveszíteném a legszorgalmasabb diákjaim. Fogalmam sincs mire célzott... Nem mintha a tanulóim orrára akarnám kötni, a magán életem, de állítólag látszik rajtam, hogy a föld felett lebegek.
Ruby... Az első igazi randevúnk is az Astoria étteremben volt, és most. Most úgy tervezem megkérem a kezét.  Szombaton lesz egy hónapja, hogy megismertem Florean Fortescue fagylaltozójában. Soha nem felejtem azt a napot. Mint egy angyal beröppent az életembe és elcsábított, hogy többé ne tudjam felejteni.
Naplózva

Dorothy Moon
Eltávozott karakter
*****


hetedéves szuka.. muuhaha

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2009. 01. 11. - 01:05:40 »
0

Mágiatörténet

Más esetben biztos élvezné, hogy elsőként ér a terembe. Nagy levegőt venne, és örömittasan szippantaná be a levegőt, mely azt kiáltja, első vagyok! De már kizökkent ebből a szerepből. Most ez csupán azt jelenti számára, hogy egyedül marad gondolataival. Hát ez nagyszerű.. Becsukja maga mögött az ajtót, majd a második sor legszélső padjához sétál, és leül. Tankönyveit gondosan elhelyezi a pad szélén, táskáját a földre rakja, majd kihalássza belőle jegyzeteit, pergamenjeit, pennáit, és a házi dolgozatot is, amit még múlt héten sikerült befejeznie. Nem biztos abban, hogy teljesen észnél volt akkor, amikor lejegyezte a dolgozatot, de azóta már rongyosra olvasta, és semmi kivetnivalót nem talált benne. De ez biztos azért van, mert még mindig nincs rendben valami.. Neem, valami biztos nincs rendben. Talán teljesen megőrült, akkor miért látná az őrültségeit a dolgozatban? Igen, csakis azért lehet, mert valami nincs rendben odabent.. Merlinre! Csak tereld el a gondolataidat!
Hozzálát, hogy immár harminchetedszerre olvassa át dolgozatát, de nem, még mindig nem talál semmi kivetnivalót. Az összes dátum jó helyen van, egy varázsló neve sem lóg ki a sorból, sőt még Bolondos Borogyin is jókor teszi a javaslatot a főtanácsban, miszerint főbb intézményeiket kiábrándító bűbájjal lássák el. Nem elég, hogy elkaptam egyszer, most elkaptam másodszorra is!
Bolondos Borogyin! Javaslata megváltoztatta az egész varázsvilágot, és új alapokra helyezte törvényeit.. Hiába, ez egy ilyen nap. A lelkiismeret furdalás napja. Kész téboly! Dolgozatát a padra teszi, majd ő is utána zuhan, és ráveti magát a pad fedlapjára. Az egész csak azért van, mert megint közelít a telihold? Máskor mindig nagy izgalommal várja az órakezdést, ám most csak arra kíváncsi, mikor kezdenek el szivárogni a terembe a diákok. Pedig az anyagot, amit most vesznek, igen szereti, nem beszélve arról, hogy Binns távozása óta jóval élvezetesebbek az órák. Na igen, általában attól is szétveti az izgalom, ha egy héten belül ismét teljes valójában tündököl az égen a hold, de mindez jelen pillanatban csak nyugtalanítani tudja..
Padján feküdve megpróbál minél jobban a dolgára koncentrálni, rákészülni lélekben az órára, és ismét erőt vesz magán, hogy a rossz előjel nevű gyereket zárja ki gondolataiból.
Naplózva

Lavender Brown
Eltávozott karakter
*****

giddy member of the DA

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2009. 01. 19. - 22:25:00 »
0



Már húsz perce a szobájában készülődik, lezuhanyzott, hajat is mosott, kifestette a körmeit, sőt, még a könyvet is átnézte. A beadandók készen vannak, ráadásul már annyira várta ezt az órát, hogy más elfoglaltság híján tegnap kidolgozta a könyvben felsorolt kérdéseket. Persze a következő leckéhez tartozókat. Annyira azért nem stréberkedett természetesen, hogy meg is tanulja a válaszokat, de azért emlékszik valamire mindenből, éppen annyira, amennyi szükséges, úgyhogy nem fog úgy ülni az órán, mint a kuka. Nem ez a kedvenc tantárgya, de valamit mégis lát az órákban, pedig maga az anyag unalmas.. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz a mostani, mindenesetre kíváncsian várja. A legjobb az lenne, ha valami érdekességet vinnének a dologba, de több, mint valószínű, hogy ebből nem lesz hiány. Csupán csak azért sem, mert már maga a professzor érdekességnek számít néhány körben - így az ő "baráti körében" is -, sokkal jobban felkelti a nőnemű diákok tárgy iránti érdeklődését, mint teszem azt.. Hagrid. Róla csak azt lehet elmondani, hogy nagy, szőrős és furcsán beszél. Ahh, még a hideg is kirázza Lavendert. Örül is, hogy leadta a Legendás Lények Gondozását.
Mikor elkészül, táskával a kezében kirohan a hálóból, nem akar elkésni, az meg már csak fokozná a jókedvét, ha az elsők között érkezhetne. Ez talán nem számít a tanárnak, de neki jó érzés, mert miért ne. Végigszalad a folyosókon, már amennyire azok engedik, s mikor végre odaérne, pont belefut egy srácba, hogy még el is essen.. Ilyen az ő szerencséje. Felmordul, egyértelmű, hogy nem ő tehet az esetről (persze csak az ő szemszögéből, egyébként tök egyértelmű, hogy ő volt az ütközés okozója). Annak természetesen örül, hogy felsegítik, kicsit el is pirul, hát jól beégett, de nem számít, holnapra már úgyis elfelejti az az ismeretlen.. hugrabugos. Megköszönni nem fogja, ha már egyszer fellökték...
Mosolya azért még töretlen, úgy toppan be a terembe, s már meg is keresi magának azt a tökéletes helyet az első padsorban, ahol általában helyet foglal. Parvatinak is meg kell érkeznie hamarosan, félúton elhagyta, mert a lány inkább elindult a Gyengélkedő felé.. Persze azt mondta, hogy mindjárt jön, de úgysem lesz abból semmi, elég rosszul nézett ki reggel. Alig észrevehetően megrántja a vállát, aztán lehuppan, előpakolja a cuccait, s mint a kisangyalok, úgy várja, hogy megérkezzen a tanár és végre elkezdődjön az óra.
Naplózva

Benjamin Bishop
Eltávozott karakter
*****


a lúzer

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2009. 01. 19. - 22:52:05 »
0

          >>   Mágiatöri


Hihetetlen, hogy már megint május van. Ez azt jelenti, hogy ismét vége egy évnek, hiszen most már tényleg nyakunkon a vakáció. Örülnöm kéne ennek.. de valamiért nem érzem indokoltnak az olyasféle érzelmet, mint az öröm. Ez mekkora hülyeség! Vége az iskolának, a tanításnak, a számonkérésnek, a pontlevonásoknak, és főleg a piszkálódásnak! Erre minden egészségesen szuperáló diák háromszor körbevigyorogná a fejét, két győzelmi induló elzengése között.
Hát jó, mondjuk még mindig ott a kibújó az esetemben, hogy én egy cseppet sem vagyok normális. Igen, ez sajnos pofonegyszerű magyarázat a legtöbb dologra. De ez nem újdonság.

Sekélyesen mélázva rovom a köröket a kastély útveszejtőin, arra várva, hogy végre megszólaljon a mágikusan feltuningolt csengő hangja, ugyanis nem vagyok hajlandó elsőnek belépni a tanterembe, még akkor sem, ha két éve először áll úgy a helyzet, hogy késés nélkül eshetek be egy órámra. Ez Bishop-védjegy, mármint ez a késés dolog. Szégyellném magam, ha egyedül kéne végigülnöm, ahogy az évfolyamtársaim lihegve-zihálva betámolyognak mágiatörire, és sűrű pironkodások közepette a tanár bocsánatáért esedeznek. Neem, kérem, ez az én reszortom, ehhez legalább tökéletesen értek! Azonban ahogy elhaladok a gigantikus aula kőcsipkés fala előtt, a tekintetem magától megtalálja két pilaszter között a kőből elegánsan kidomborodó órát, ami ezen a meleg napon tökéletesen funkcionál rózsaablakként is, szétszórva a padlón a rajta beeső ezerszín fénypászmát.
- Remek ? sóhajtok hangosan és elkínzottan, mintha már a tanóra a vége felé járna. De bár úgy lenne.. hiszen van még a kezdetéig legalább öt hájas, kerek perc, szóval erőltetett menet nélkül is röhögve beérek a helyszínre, ahol az órarend szerint a hatodéveseknek van jelenésük. De akár el is lóghatnám ezt az alkalmat.
...
Mély és bosszús morgás hagyja el lefelé pilledt számat, amikor ráteszem a tenyeremet a töriterem kopottas kilincsére. Hogy én mennyire utálom, hogy hollóhátas vagyok! Bennem van a lógás antigénje, vagy mi a fenéje. Már alig várom, hogy szétfolyhassak a padomon, és megint összenyálazhassam a fejtámasznak funkcionáló tankönyvem lapjait.
Lelassulva hajtom be magam mögött az ajtót, és indulok el a hosszú padsorok között, egyenesen a sajátomnak tekintett asztal felé. Ez valahol az ablaktól távol eső részen van, talán a legsötétebb ülőhelyen. Ez a legjobb, itt nem háborgat senki, és ha úgy hozza kedvem, innen bárkiről készíthetek gúnyrajzokat, vagy akármit. Csak sréhen hátra kell kandikálnom a vállam fölött, és belátom az egész termet; mindenki életunt arca felém néz, bár általában senkinek se tűnik fel, hogy én nem a tanárra figyelek. Oh, igaz is. A tanár. Mióta ez a szépfiú oktatja a mágiatörit, minden lány kicsurog a helyéről, úgy koncentrál a prof szájára. Kötve hiszem, hogy a jegyzeteik pontossága miatt fixírozzák olyan eltökélten a francia ajkakat, nehogy lemaradjanak egyetlen dátumról is. Elég sanszos, hogy gondolatban mire tapad a.. figyelmük.
Valósággal rázuhanok a székemre, rongyos táskámat pedig kiterítve hagyom az asztalon. Ha aludni fogok, ez lesz a párnám. Elég elnyúzott az anyaga ahhoz, hogy az már puhának számítson, legalábbis a falaphoz képest. A belsejéből egy laza mozdulattal kirántom a z ötperces házidogámat, és a tetejére helyezem. Ültömben kicsit elfordulok, és érzem, hogy az elégedettség utánzata elönti a kisujjamat, s ha az képes lenne érzelmeket átélni, hát most ujjongana. Ujj-ongana, hááh, hát ez jó. Szóval mégsem én értem ide elsőnek.
- Helló ? vagy császtok, vagy hé, mizu, csajok vagy szimplán bonjour, mademoiselles. Mostanában ezek a köszöntések dívnak a suli nagy arcai között. Talán pont ez a bajuk.. hogy túl nagy az arcuk. Na mindegy, maradok a szerény és szegény hellónál, az a legbiztosabb. Ugyan lassan hét éve látom Dorothyt és Lavendert minden nap, de azért nem rontok ajtóstul a házba. Úgysem kedvel engem különösebben egyikőjük se.
Naplózva


ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ
   i   '   m       r   a   d   i   o   a   c   t   i   v   e  
ΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔΔ

Ethan Wilde
Eltávozott karakter.
*****


hetedév. szökött chippendale

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2009. 01. 19. - 23:05:36 »
0

|| ez hihetetlen, de mágiatörténet óra ||

Ne már, döbbenek meg, ahogy azon kapom magam, hogy a léha életkedvtől zsivajgó háztársak körében ? oké, oké, tisztes távolságra tőlük, azért mégse nézzen már ki úgy, hogy én lelkileg is közéjük tartozom, éljen az egészséges és főképpen kellőképpen megokolt, alátámasztott egoizmus ? beoldalgok a mágiatörténet terembe. Hova jut így a világ, ha bejárok a leggyűlöltebb órámra? Bár úgy rémlik, hogy az az egyik újhullámos stréberünk vagy tán prefektusunk az ? fene se tudja, úgy nézek ki, mint aki ismeri őket? ?, aki most mintha rezignáltan cibálná a karomat, kellemetlen s egyúttal kikerülhetetlen módon kényszerítve befelé, hogy ugyan, ne termeljek már még több pontlevonást a háznak ? mintha valaha esély lenne rá, hogy megnyerjük azt a nyomorult házkupát, egyrészt kollektíve buták vagyunk, másrészt ez már tradicionálisan a Mardekár és a Griffendél nagyon izgalmas játéka, jajj ?, ha már másodikban volt az utolsó alkalom, hogy szereztem nekünk pontot, és ráadásul az is véletlen volt, mert legédesebb álmaimból a vezetéknevemre riadva mertem választ adni egy eldöntendő kérdésre, ami véletlenül helyes volt, és ez az enyhe tanerőnek ért akkora mentális kielégülést, hogy öt pontot pottyantson a homokóránkba.
Totál kedveszegetten állok meg a bejárat felől özönlő tömegben ? rajtam kívül mindenki más sem bír magával, muszáj nekünk órát látogatni, micsoda hamubasült ?szság ?, és néhány másodpercig erőt gyűjtök, azaz inkább élvezem, hogy nem tudnak menni tőlem, és eközben ízesen anyázgatnak. Felőlem aztán. Milyen szégyenletes volna már, ha ezt az órát is ellógnám. Egy kis mágiatörténetbe még én se halok bele, nem? Ami meg nem öl meg, az megerősít. Oké, valamelyik hátsó sorban akad egy hely nekem is, hogy ki mellé ülök le, vagy ki ereszkedik mellém, az már annyira nem tudja felkapni a vérnyomásomat, ilyen tekintetben tele vagyok tehetséggel, ha majd nagyon fáj a felém áramló információtömeg, beszélgetést kezdeményezek én bárkivel, azaz inkább óra alatti fecsegésre kényszerítem azt a lúzert, aki mellém keveredik. Ez egyébként a legjobb módszer arra, hogy a jámbor tanerő, akinek amúgy az életbe soha nem jutna eszébe, hogy felszólítson, vagy egyáltalán elgondolkozzon, hogy hogy hívják azt az elbűvölő kis aranyszőrű bárányt ott hátul, mégiscsak kénytelen legyen foglalkozni velem, a magatartászavaros, figyelemre és szeretetre áhítozó kölökkel, és valahogy, hatodév végére megjegyezze a nevem. De hátha nem. Van nálam egy félig friss Reggeli Próféta meg egy csomag eperízű rágógumi, szóval csak megleszek valahogy, főleg, ha a környékre települ néhány stírölni való nőstényegyed. Egyből be is tömök a pofámba két adag rágót, és vigyorra görbülő szájjal csócsálni kezdem. Hatvan perc múltba révedés azért mégiscsak piskóta ahhoz, hogy a halálos ítéletem lehessen.
Naplózva

my writing is involuntary,
like the beating of my heart.
my constant erection!

James Wolf
Eltávozott karakter
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2009. 01. 20. - 16:00:34 »
+2

Mágiatöri

Reggel van, az udvaron ezer ágra süt a nap, beragyogja az egész birtokot, és sugara beszökik a hatodéves Hollóhátas fiúk hálójának ablakán.
Ez a természeti jelenség okozta James ébredését. A fiú nyögött egyet, majd fáradtan fejére húzta párnáját, hogy ne érje a fény a szemét. Egy óra múlva kezdetét veszi az első tanóra, ami átváltoztatástan lesz. A fiú szerette ezt a tantárgyat, mondhatjuk úgy is, hogy ez volt a kedvenc órája, persze a Sötét Varázslatok Kivédését semmi nem fölözhette. Fél óra múlva kikászálódott takarójából, felöltözött, fogat mosott, majd lement reggelizni a nagyterembe.
Miután jóllakottan feljött megkereste tankönyveit, keresett pennát, pergament és bepakolta őket táskájába, amit aztán vállára dobott, majd kiszaladt a hálószobából, le a lépcsőn, majd ki a klubhelyiségből.
Ebéd után az első órája mágiatörténet volt. Szerette ezt az órát, az egyik kedvence volt, nem hiába van az a K befirkantva az RBF bizibe a tantárgy neve mellé. Miközben elindult a mágiatörténet tanterem felé, elkezdett gondolkozni a házi feladaton, ami ezúttal egy házi dolgozat volt, utána eszébe jutott hogy mikor, hol és kinek a társaságában készítette el beadandóját. Odaért a teremhez, benyitott a kopott ajtón, majd megpillantotta osztálytársait, akik csendesen, várták Raimbourg professzort. Köszönt nekik és közben helyet foglalt a második padsorban, közvetlenül Lavender mögött, akit kifejezetten rokonszenvesnek talált, tetszett neki a lány töretlen mosolya, ami valószínűleg a professzorra várt, aki a lányok nagy kedvence volt, a fiúnak különösebben semmi baja nem volt vele, „jófejnek” tartotta. Miután leült kipakolta tankönyvét, vett elő egy üres pergament, tintát, majd óvatosan kiemelte nagy gonddal elkészített dolgozatát, amit egy alapos átolvasás után a pad szélén helyezett el, majd hátradőlt székében és elkezdett billegni vele. Így várta tanáruk megérkeztét.
Naplózva


Emily M. Dean
Adminisztrátor
***


■ leendő medimágus ■ ex-mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2009. 01. 20. - 18:31:00 »
0

×Mágiatörténet×

^ˇ^Folyosón^ˇ^

Lassú, halk léptekkel halad a Mágiatörténet tanterem felé. A folyosó tömegén egy hozzá hasonló apró termetű lányoknak igen nehéz átverekedeni magukat, a fiúk pillantásaitól, megnyilvánulásaitól pedig szörnyen nehéz megszabadulni. Utálja, utálja, utálja a tömeget. Idegesíti a sok ember, az ordibálás, a hangzavar, a nagyképű kölykök bandázása?
De mit tegyen, egyik teremből el kell jutnia a másikba.
Miközben az óra helyszínéhez közeledik, magában az előző órai anyagot pörgeti végig. Szerencséje van ? tanulás nélkül is könnyen megjegyzi a tananyagot, így még előveszi a könyvét, beleolvas, de hamar becsukja?
Nem szereti különösebben a Mágiatörit. Unalmasnak tartja. Évszámok, nevek, helyszínek? Hiába a múlt iránti rajongása, a történelem tanulása abszolút nem tartozik a kedvencei közé.
Fejét lehajtva folytatja útját, majd mikor megérkezik az ajtóhoz, mély levegőt vesz, és belép?

^ˇ^A teremben^ˇ^

Már sokan ott vannak. Nem is számított másra, ez várható volt, hiszen a diákok nagyrésze nem akar elkésni, elvégre az a legtöbb professzornál pontlevonással jár - azt pedig a háztársak nem díjaznák.
Elég későn indult el órára, annak ellenére, hogy szeret korán érkezni ? akkor ugyanis választhat helyet magának. A legtökéletesebbnek a hátsó padokat tartja, ám aki későn érkezik, annak sosem marad ott hely. Most mintha mégis csoda történt volna, hiszen meglát egy üres széket a terem legmegfelelőbb részén, így gyorsan odasétálva el is foglalja azt.
Mikor leül, kifújja a levegőt, táskájából kiemeli a gyöngybetűkkel megírt házi dolgozatot, melynek elkészítése közben gondosan ügyelt a tartalmi és a helyesírási pontosságra is, majd előkészíti a szükséges eszközöket. Könyvet, pennát, pergament, tintát, ceruzát? Ha éppen nem kell jegyzetelni, nagy valószínűséggel rajzolni fog? Le kell kötnie valamivel magát? A Mágiatörténet pedig erre egyáltalán nem alkalmas?
Miután úgy gondolja, hogy elővett minden fontosat, és még egyszer utoljára elolvasta a dolgozatot, székén kényelmesen hátradőlve, karjait összefonva várja a tanár megérkezését?
Naplózva


Joshua Reynolds
Eltávozott karakter
*****


VII. ♣Kényszer-halálfaló♣

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2009. 01. 20. - 18:40:19 »
0

..::Mágiatöri::..

//Még előző nap//
~A varázsló és mugli világ szétválása??~
- Ki nem sz*rja le?! -fejeztem ki magam immár már hangosan, miközben az ágyamra vágtam kezemben lévő füzetem. Mintha a füzet tehetett volna róla...Persze, hogy az tehetett, hisz van egyáltalán ebben a szobában valaki más azon kívül? Unottan hátradobtam magam, tarkómon összekulcsolt kézzel terültem el, mint aki dolgát jól végezte. Pedig talán jobban tettem volna, ha a mágiatöri házidogámmal foglalkozok, mivel holnap van a leadásának napja, de mégis kinek van kedve ilyen apróságokkal foglalkozni? ~Egyáltalán minek kellett nekem bemennem múltkor órára? Én barom most jól megszívom! Ááá!... Egy kibúvó van...ha nem megyek be.~ Erre a kitűnőnek látszó gondolatra kissé felderült az arcom, de ez sajnos nem tartott sokáig. Eszembe jutott a lányok bálványának ábrázata, aki valljuk meg így sem kedvelt túlságosan, na mármost ha ellógok a drágalátos órájáról biztos nem fog megdícsérni. Úgy döntöttem inkább választom az óráján való szenvedést, mint az újabb büntetőmunkát. Elég volt már abból. Mondjuk a tanárok furcsa mód nem így gondolták. Szerintük én mindig kihúzom a gyufát, és a pontlevonással egybekötött büntetések sem elegendők nekem. Hát igazából pontosan így van. Kit érdekel az a kis pontlevonás? A házam bánja, nem én. A büntetőmunkát meg már megszoktam. Néha megéri, hogy nem csinálok házit, vagy éppen nem megyek be órára. Olcsón megúszom.
Este előkapartam még egyszer azt a bizonyos mágiatöri cuccot, és villámgyorsan összecsaptam egy házi dolgozathoz cseppet sem hasonlító valamit...irományt...bár nem mondanám annak. Valójában nem szólt semmiről, főleg nem a címről, de legalább betűk voltak egy darab papíron. Mr. Handsome már nem mondhatja, hogy nem csináltam meg amit kért. Bár tudtam, hogy ez sem fog neki túlzottan tetszeni, na de az már egyéni szociális probléma. Szerintem már kiderült, hogy a mágiatörténet sosem tartozott a kedvenceim közé, de ugyanezt elmondhatnám szinte az összes tantárgynál. A szorgalmas szócska engem messziről elkerült, szándékában sem állt megfertőzni. Elképzeltem, hogy a buzgómócsingok a könyvtár falai között szöszmötölnek, kutakodnak, és hatalmas fejtörések közepette állítják össze a dogát. Hát ezek ők...én meg én vagyok...aki messziről kerüli a könyvtárat, bár ennek ellenére mégis sokszor köt ki ott, de nem jószántából. :D
Vetettem egy utolsó pillantást a gyönyörűen kidolgozott alkotásomra, majd bedobáltam a szükséges cuccokat a táskámba, hogy ezt se a reggeli rohanásban kelljen (ismerve magam), és mély álomba szenderültem.

//Azon az imádott reggelen//

Bágyadtan másztam ki a pihe-puha ágyamból, ami szinte kérlelt, hogy maradjak még. Kár, hogy nem tehettem. Hogy miért? Mert egy kiadós reggeli után startolhattam a mágiatöri tanterem felé, a tenyérbemászó Mr. Raimbourg fantasztikus órájára. ~Mondjuk, ha jobban belegondolok nem kell ezt annyira elsietni.~ Ezzel visszadőltem még pár percre hívogató fekhelyemre. Körülbelül 10 perc elteltével sikerült elszakadnom "szerelmemtől", kivánszorogtam a mosdóba, ahol rendbeszedtem magam: mosdás, fogmosás, fésülködés. Majd magamra aggattam pár nem túl vastag göncöt (mivel úgy tűnt kint meglehetősen jó idő van...és nem is kint volt az óra), rávettem az utált talárom és megindultam a Nagyterem irányába. Mivel cuccomat már előző nap este elkészítettem nem kellett rohannom a kajával, bár néha bele se szagoltam. Bár általában egészen jó volt, meglepő.
Ma nem ilyen nap volt...sajnos. Korgó gyomorral hagytam el a lassan kiürülő termet, majd rápillantván az órámra tudatosult bennem, hogy 5 perc múlva a teremben kell lennem. A tudatosulás persze nem vonja maga után azt, hogy ez a tény érdekelt is. Nyugodt, kimért léptekkel caplattam fel ismét a klubhelyiségbe, ahol még Kingsleyvel is foglalkoztam egy kicsit, majd táskámba dobtam még két pennát, a könyvem, füzetem, melyben ott lapult a papírdarab. Úgy nézhetett ki mintha már a kutya szájából halászták volna elő, de inkább rá se néztem.
A tanterem ajtajához érve még egyszer átfutott az agyamon az a bizonyos lehetőség. ~Még itt a remek alkalom. Az utolsó. Ha lenyomom a kilincset és belépek onnantól nincs visszaút.~ Álltam még mindig mereven az ajtó előtt, és törtem a fejem. Végül mégis lenyomtam a koszos kilincset, hanyag mozdulattal belöktem az ajtót és mintha senki sem lett volna ott rajtam kívül végigcammogtam a padok közt egyenesen az utolsóig. Felpillantottam, és pont jó helyen tettem ezt meg. Végre egy mardis arca tárult szemem elé, méghozzá Emilyé.
- Szia! Leülhetek? -böktem a mellette még üresen álló székre...amiből nem volt már túl sok.
Ha igent mondott levetettem magam mellé, kihalásztam tatyómból a szükséges felszerelést, majd megcsíptem a füzetemből kilógó papírlapot, ránéztem, megfordítottam és rajzolgatni kezdtem.
~ Hátha így jobban értékeli a művem Mr.!~ -vigyorogtam.
Naplózva

by Noah *-*

Damien Pulse
Eltávozott karakter
*****


Hetedév

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2009. 01. 20. - 21:13:05 »
0

[Óra.]

Álomtalan éjszaka ez is, mint oly sok a közelmúltban... de ezek talán egyre kevésbé terhesek. Már hetek teltek el az... az ominózus eset óta, köszönhetően Gregnek és Anynek. Ők ketten voltak azok, akik... akik foglalkoztak velem s nem hagyták, hogy őrültséget vigyek végbe. S jól csinálták, az első időkben gyakorlatilag egy magányos percem sem volt: ez pedig, amellett hogy valószinűleg az életemet mentette meg, de az életkedvem visszaterelgetését is kitűnően szolgálta. A fájdalom lassan enyhült, de enyhült... igy immáron nem volt szükségem a folyamatos bébiszitterekre, már nem forogtak a fejemben öngyilkos gondolatok: visszatért a hideg, szürke s tompa fájdalommal biró valóság. S mint olyan, visszatértek a rutinszerű hétköznapok is... olyan, mint ez.
Hajnali négy óra... egy kicsit korai még a reggelihez és az órára induláshoz, de ugyanakkor a hálóteremben sincs már maradásom. Nyomaszt az egész hely. Szürke, szintelen... csak a csupasz falak, a magányosan árválkodó szekrény és a néhány komor, elfüggönyözött ágy... semmi élet. Ezek végén egyetlen gondolat maradt meg bennem: el innen, bárhova! És ilyenkor hova máshova? Ki a parkba s a magányba... de még az is jobb, mint itt kókadni. A fű már zöldül, a természet éled... s borongós gondolataim után talán jobb alaphangot ad az a környezet a nap elkezdéséhez. Ezzel végezvén nem telt bele két perc, és már menetkészen álltam az ajtóban, ellenőrizve hogy nálam van-e minden szükséges: már nem szándékoztam visszajönni az első óra előtt, ami mágiatörténet volt. Megvolt az a háromzsebkendőnyi saláta, ami az idei mágiatörténet-jegyzetemmel volt egyenlő; a mások által oly nagy becsben tartott fogpiszkáló a belső zsebemet nyomta s volt két golyóstoll is a jobb kezem ügyében... azaz minden kipipálva. Tizenöt percbe sem telt lejutni az udvarra, Friccset kikerülve, aki természetesen önfeledten járőrözött most is, mint minden éjjel... s ezek után ismét csak a gondolatok csendes magánya maradt számomra.
Fejlődés. Ez volt az a következtetés, amit egyértelműen levonhattam az elmúlt hetekből. Annak idején, amikor... ehhez hasonló helyzetben voltam, sokkal tovább tartott a ''szenvedni és elfogadni'' periódus, mint most... még annak ellenére is, hogy a mostani alkalommal sokkal mélyebb, teljesebb érzésekről szólt a dolog. Szokták mondani: ami nem öl meg, az megerősit... és a jelek szerint volt is benne igazság... bár bizonyos, hogy sokkal többet segitett a barátaim segitsége, mint az a naaaagy tapasztalat. Na igen, a barátok... régebben fogalmam sem volt róla, hogy mit jelent ez a fogalom, aztán rossz emberbe helyeztem a bizalmamat... s most, most úgy fest hogy révbe értem e téren. Greggel már lassan egy éve vagyunk egymásnak s most ittvan Any is, aki korábban nem látott szint és életet lehelt a szürke hétköznapokba: vele tényleg kaland minden pillanat...
Egy pillantás a toronyórára elárulta, hogy van még sacce negyed órám beérni az órára. Remek! Komótos léptekkel elindultam a kastély felé s hamarosan el is értem azt. Néhány pillanatnyi gondolkodás után a nagyterem felé vettem az irányt. Itt már senki nem tartózkodott, de a reggeli papiron becsöngetésig az asztalon marad, igy még el tudtam csipni pár száraz piritóst, amit kedvtelenül el is rágicsáltam a terem felé menet: újabban étvágyam sem volt. Természetesen azóta az ominózus esemény óta.
Én voltam a legjobban meglepve, amikor rájöttem, hogy még a csengő előtt elértem a teremben s még nagyobb megdöbbenéssel konstatáltam, hogy a prof még nincs bent a teremben. Na ez valami olyasmi, ami tanévenként ha kétszer előfordul... főleg ha mágiatörténetről volt szó. Egy újabb vizslató pillantás a jelenlévők arcán elárulta, hogy Ő sincs itt. Remek, sőt, nagyszerű. Célba vettem a baloldali oszlop leghátsó padját, ahol bérelt helyünk volt Greggel, aki pillanatnyilag még nem volt jelen... és ahogy őt ismerem, valószinűleg még kell neki egy negyed óra, hogy kiforditott talárban és felemás cipőben felbukkanjon az ajtóban, nemlétező kisértetekkel magyarázva a késését. Ődolga. A fekete kabát a szék háttámlájára került, én pedig helyet foglaltam az ablak melletti széken. Talár - természetesen - nem volt rajtam, de az egyszerű, fekete mugliruha nem ritt ki a többiek közül, igy néhány tanár már hozzászokott és eltekintett az általában használatos retorzióktól. Aztán hogy Raimbourg prof hogyan fog rá reagálni, az valószinűleg attól függ, hogy éppen milyen lábbal kelt fel.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 ... 5 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 01. 02. - 19:55:44
Az oldal 0.465 másodperc alatt készült el 44 lekéréssel.