A Második Próba

A Pók Útja

Ohoho! Ez egészen kegyetlen volt Mr. O’Hara!

Dehát a Hugrabug tényleg nem jó kviddicsben általában, ugye?

Maradjunk annyiban, hogy régen nyertek kupát.

Ó nézd csak Lee, Sienna tűzzel próbálkozik!

És ahogyan sejteni lehetett a háló el is nyeli. Most pedig úgy látom valami mással próbálkozik, gyorsan jár az esze az biztos. Ezek valami dobócsillagszerű dolgok?

Mi az a Véres Árnyék Bosszú 4?! Borzalmasan hangzik! És négy is van belőle?! Az apja titkos fegyvere lehet az auror parancsnokságon?!?!?!

Nyugi Luna, nem hiszem, hogy ennek köze van a varázsvilághoz. Mindenesetre a csillagizék működnek, de nem vagyok benne biztos, hogy ez a legpraktikusabb megoldás.

Pláne, hogy a megidézett tűz vissza is csap! Connor védi meg Siennát!

Micsoda lovag! Halottad ezt Luna? Szerintem Vitrol élesíti már a tollát!

Tényleg? Hol?

... Szóval! O’Hara lapockája ugyan viszkethet, de legalább beljebb vannak az alagútban. Innentől érdemes lesz figyelniük, ugyanis a szűk folyosó tele van ezzel a hálóval.

Ohh és még ragad is! Ahogy látom Sienna cipője pont beleragad egy alacsonyabba! Azta! Olyan vastag, mint az alkarom!

Bizony ezen a ponton ezek már inkább „pókindák”, mintsem hálók. És jobb, ha sietnek! A boltív hálója összeszővi magát mögöttük... és megindul hátulról!

A Varangy Útja

Milyen kedves ez a Lolita!

Bizony ám! Delacour éppen azon próbálkozik, hogy kihúzza de Saint-Vinant az iszapból.

Milyen kár, hogy nem működik... de nem adja fel! Ismét jégvarázsol!

Mindeközben társa karján gyorsan pörögnek a percek! De Delacour fagyaszt, robbant éééés

Sikerült! Kár, hogy a szilánkok felsértették mindkettőjük arcát.

Szerintem nagyobb kár, hogy a Beauxbatons bajnokának hirtelen már csak 48 perc áll a rendelkezésére! Nagyon bele kell húzniuk, hiszen magáig a kamráig még el sem jutottak.

Nem lesz egyszerű dolguk az biztos! Az ő csatornájuk kiszélesedik és egy hatalmas mocsár terül el a bajnokok elött, tele azzal az iszappal, ami az előbb le akarta rántani Inest!

Kérdés, hogy a fagyasztó bűbáj mennyire fog itt használni, hiszen minden tele van sűrű, fehér gőzt okádó gejzírekkel, az iszap pedig szinte már bugyog.

A Kakas Útja

Milyen mocskos szájúak ezek az amerikaiak!

Tény, hogy a szülőknek ennél a helyszínnél kell legjobban befognia a kölkök fülét. És ha már fülbefogás! Az a kakas bizony kukorékol!

A bajnokok védik a fülüket, Vale még füldugót is varázsol, de nem tűnik hatásosnak.

Én azt a valamit nem tenném a fülembe..

Miért?

Úgy sejtem hamarosan meglátjuk! Viszont mindeközben Barbon kilogikázta, hogy bizony a fényre reagál a hangzavar, mindeközben Bate szélviharral előre küldi a tollakat – ez még gondot okozhat később.

Most már mondd el! Óóó páncélozó bűbáj, ez okos ötlet!

egészen a következő tollesőig! Nézd csak: a leeső tollak egyre sötétebbek és sűrűbbek. A ki nem hunyó fáklyaláng miatt pedig folyamatosan esnek és a kukorékolás sem áll el, hiába hallják kevésbé.

Óóó Solace belelépett a földön lévő tollak... ez kátrány?

Bizony! És a páncélozó bűbáj miatt szépen lassan egy mozgó kátrány buborékba kerülnek az Ilvermorny bajnokai!

Percek állása 48 61 63 64 64 57

cicaalom

Eszméletlenül jók vagytok, de merjétek kihasználni a két reag/ kör lehetőséget!

Ines szólt, hogy nem tud ebben a körben részt venni, így kegyesebb voltam de sajnos plusz perceket reag hijján nem tudtam osztani.

Percek állása

[- Szörnyű betörők lennénk.]

second task

2006. február 26. szombat

64 perc

A reveliom nem működött ugyan, mégis számítok arra, hogy nem leszünk egyedül az út végén. Valami – vagy valaki – számára könnyű célpontok lehetünk, és nem tudjuk, hogy a járat távoli vége milyen meglepetéseket tartogat még számunkra.

Elég magabiztosan sikerül haladnunk viszont. Kezemet a magasban tartom, oldalamon iskolánk női képviselőjével. Hiába jutunk egyre tovább és tovább viszont, a tolleső egyáltalán nem akar elállni, sőt, mintha csak még sűrűbb lenne az eső. A pajzsbűbáj, amit használtam, talán csak ideiglenes megoldás. De legalább letompítja annyira a riasztóbűbájjal járó zajt, hogy ne menjen az agyamra…

- Szörnyű betörők lennénk. - jegyzem meg wampusos társamnak menetelés közben egy mosoly mellett, nem mintha kifejezetten szebb arcom lenne tőle a szemem alatti táskák miatt. Nem úgy indultam neki a próbának, hogy készen állnék rá, de most, hogy már ténylegesen benne vagyok, kezdek megfeledkezni mindarról a nyomorról, amit a körülmények biztosítanak nekem.

Nem nézek eléggé a lábam eléggé, inkább a járat távoli túlfelére koncentrálok. Cserben hagy az elmém, nem veszem észre időben a veszélyt, hogy beleragadtam valamibe, ösztönösen próbálom erővel kihúzni a lábam – a lendülettől pedig pálcám is kiesik a kezemből, egyenesen bele a tollas-fekete szurokba.

- Ffff…. - visszaerőltetem az újabb káromkodást, mielőtt kicsúszna, pedig most igazán jól esne egy kiadós szitkozódás, csak úgy, a feszültség levezetése céljából. Minden józan varázsló megérdemli, akinek szurokba esik a pálcája, nem is beszélve arról, hogy milyen szurokgömb formálódik körénk. A tollakkal együtt teljesen eltakarja látásunk horizontját, és ahol nemrég a járat végét sejthettem.

- Ez… szurok lenne? - kérdezem Valet pajzsunk alól, bár egész biztos vagyok benne, hogy az, foglalkoztunk ezzel az anyaggal is alkímián. Most az egyszer pedig kifejezetten jól fog jönni az eziránti érdeklődésem.

- Sajnos a laborom nem hoztam magammal. - nem is ismerek olyan varázslatot, amivel alkoholt lehetne idézni például – mondjuk Jenkins kerítésszaggatóját, az biztosan oldja a szurkot. Ugyan bármilyen eszközt szabadon hozhattunk volna, ezúttal nem készültem semmivel. Nem is lenne életszerű, hogy helyben kezdek el kotyvasztani valamit.

- Most óvatosan le fogok hajolni a pálcámért, Vale. - figyelmeztetem előre, hogy ő is így tegyen, hogy a pajzsbűbáj alatt tudjon maradni. A pálcám nélkül hasztalan vagyok, biztosan veszítettem, ráadásul a lábam is beragadt a sűrű anyagba.

Lassan hajolok le érte, hogy követni tudjon. A körülöttünk lévő szurokgömb is ez alapján zsugorodik össze. Az anyag egy kevésbé ismert tulajdonsága a köztudatban, hogy hő hatására leolvad. Ugyanakkor azonban a túl magas hőmérséklettől azelőtt begyullad, mielőtt reagálni tudnánk rá, bár biztosan nagyon látványosak lennénk egy mozgó, lángoló gömbben, és még nem vetettem el teljesen az ötletet. A fáklyát lentebb tartom, de nem közvetlen a szurok felett. Először a pálcám teszem szabaddá az anyagtól, hogy visszavehessem azt magamhoz.

Akciók:
- láb kirántása a szurokból lendületből: epic fail, a pálcája beleesik a szurokba
- óvatosan leguggolás mellett a fáklya melegével kiolvasztani a pálcát: sikeres

[- Én… megnézem, jó?]

Második próba

   Néhány másodpercig küzdelmet vívok magammal, hogy megjegyzést tegyek. Nem tetszett Connor vicce, olyan érzés, mintha ellenünk is szólna, amiért vesztettünk a Hugrabug ellen. Persze, tudom, hogy csak oldani akarja a hangulatot.

 Amikor felkiált, hogy figyelmeztessen, felemelem a pálcámat- azt nem tudom meg, hogy időben-e. Egy pillanatig csak döbbenten nézem őt- nem vártam, hogy feláldozná magát értem, és a meglepetésen kívül érzek valami mást is- talán meghatottságot?

  - Én… megnézem, jó?- egy pillanatra a pókháló felé nézek, és arra jutok, hogy igaza lehet, tényleg a saját varázslatom lehetett az.

 - Gyorsan megnézem, aztán kitalálunk valami okosabbat, mint az inc… várj, nincs időnk!- talán túl gyorsan indulok el, amikor a háló elkezd beszorítani minket; valószínűleg ezért nem figyelek a lépéseimre. Ezúttal egy káromkodás önkéntelenül elhagyja a számat, ahogy próbálom kiszabadítani a lábam, de végül csak a cipőm nélkül sikerül.

 A szívem olyan gyorsan ver, mintha ismét a wampusszal küzdenék. Rohamosan fogy az időnk, és bármilyen direkt varázslat a háló ellen életveszélyes. Ezen viszont nem hiszem, hogy átvágnánk egy bozótvágóval időben- főleg, hogy az elsőhöz hozzáragadna. Viszont…

  - Van egy ötletem… készülj egy pajzzsal!- kibújok a taláromból, csomóba gyűröm, és ledobom a földre, mielőtt egy gyors intéssel felgyújtom, és az előttünk álló hálónak lebegtetem az égő anyagot. Ez a tűz már nem mágikus, a fizika szabályai szerint ég, úgyhogy remélem, hogy kilyukasztja a hálót.

 - Ventus!- igyekszem felerősíteni a tüzet, elfújni az utunkból a leszakadó hálófoszlányokat, és persze megakadályozni, hogy belélegezzük a füstöt. Ha kis szerencsénk van, az akromantula elmenekül a füst elől. Ha sok szerencsénk van, felzabálja Barbont - nem gondolom ugyanakkor, hogy kiérdemeltünk volna ekkora szerencsét. Még a zoknim sem maradt meg a bal lábamon, a kő pedig undorítóan nyirkos. Így, és a vékony fekete pólóban, amit a talár alá vettem, érzem, hogy fázom.

 - Köszönöm, hogy megvédtél!- csak a szemem sarkából nézek a fiúra. Nem is gondolkodott rajta… furcsa ráébredni újra és újra, hogy mennyivel másabb, mint hittem. Boldoggá tesz, hogy nem minden ember rosszabb, mint gondoltam.

Akció 1: Cipő kiszabadítása - sikertelen, a cipő és a zokni beragadt
Akció 2: A talár levétele, felgyújtása és hálónak reptetése - siker
Akció 3: A tűz felszítása, a sérült háló letépése és a fűst elfújása egy mágikus szélrohammal - siker

61 perc

-Ezért kell a kommandósoknak lenni inkább. Bekiabáljuk hogy kik vagyunk, és mire a túloldalán felfognák, berobbantjuk az ajtót- vigyorgok a betörős meglátásra kontrázva, legnagyobbrészt a műsor kedvéért. Félig akciódráma vagyunk, félig sitcom, de teljesen Hollywood. Pluszminusz egy kis habkönnyű önkritika a hazai kultúránkról. Nem szoktam ennyire ragaszkodni a tollak borzolásához - höh - de adásban annyival emlékezetesebb. És a legnagyobb erősségem, amivel ebben a műsorban elő tudok rukkolni, valljuk be, az emlékezetes karakterizáció lesz.
Inkább, mint a néhány okosban megoldós vrázslatom, ami pont sikerül is...
Elsőre nem vagyok biztos, csak a tollvihar-csatornától van csőlátásom, vagy valami tényleg kezd beterpeszkedni a periférikus látásomba sötéten, ahogy a szélvarázslatom tartására koncentrálok. Barbon botlására figyelek fel először, és pont még időben hogy ne szaladjak ki a pajzsából hirtelen - szerencsére nem haladtunk a leggyorsabban.
-A tollakon volt rajta?- áll össze a kép, mint ahogy a szurkos tollak kezdenek egyre jobban összeállni egy trutymóbúrává a pajzsunk körül - valószínűleg így jobban is összetartva magát, mint ha csak a fekete massza lenne magában.
Egy feltartott hüvelykujjal nyugtázom a figyelmeztetést, és leguggololk én is, ahogy a gömb is velünk ereszkedik - ezzel össze is zárva a kupolarészeket körülöttünk.
-Az amerikai bajnokok jó estét, jó szurkolást kívánnak, kedves nézőink- vigyorgok bele a palantíromba, és láthatóan nem sajnálom. -Addig nyitok ajtót.
A vége már Solace-nak szól, ahogy ő elkezdi a fáklyával kimelengetni az éghető szurok közül az éghető farudat, valahol egy poroltó most forog a sírjában.
Na de, Átváltoztatástan 101, hasonló a hasonlóvá a legegyszerűbb: homogén egyszerű anyagok, képlékeny és folyadék sem állnak a legmesszebb. A tollakat is belevenni lesz a legösszetettebb rész, de ez az egy mágiaág, amit igazán neveznék erősségemnek, azt már megoldom - a páncélcsizmám bonyolultabb volt.
Így is össze kell szednem a koncentrációmat, ahogy a szurokbúra egy részét, és minden előttem lévő tollas szurkot egyszerű vízzé változtatok. Aztán el is rajtolok, csókot dobva hátra Solace-nak, miközben ő még a pálcáját szabadítja.
Nem tudom még biztosra, mennyire igaz Vi figyelmeztetése, mennyire konspirál ellenem, de igen, kihasználom az alkalmat előretörni az alagútban, az egyik kezemet a falon vezetve ahogy a fénytől messzebb kerülök. De ez is a dráma része, eseménydúsabb a történetszál, én erre tudok leginkább építeni a Tusán.
-Sajnálom, de a verseny az verseny- jegyzem meg az engem követő látógömbnek, ahogy távolabb értem már - remélhetőleg a túlvégén többet látni a bocsánatkérő bájvigyoromból, mint az alagút sötétjében. Remélhetőleg a rikácsolás is inkább Barbon fáklyájára összpontosul, úgyhogy hallatszik is valami a szavaimból.
Egy pillanatnyi lumos-nox párossal villantok csak annyi fényt, hogy a folyosó körvonalait kivegyem egy darabon, de a tollvihart még ne idézzem meg, és töretlenül török minnél előbbre. Ha szemmel nem tudom tartani Barbont, a következő biztosabb lehetőségem minnél jobban lehagyni.

- Az előtte lévő tollas szuroktenger vízzé változtatása - Siker
- Pillanatnyi fény villantása, amit kiolt mielőtt a tollvihar elkezdődne miatt - Siker?
- Lots of sass damage

[- Aaaargh…]

A második próba

2006. február 26.

A mágikus közvetítésben hosszas sípolás hallatszott, ahogy megpróbálták kiszűrni Connor O’Hara cifra káromkodását, amelyhez ezúttal Sienna is csatlakozott. Persze, aki nézte őket, nem lepődött meg túlzottan hőseink nyelvezetén, látván a hátuk mögött újraszövődött hálórengeteget, amely elzárta előlük a visszautat a boltív irányába. Ezzel alapvetően nem is lett volna gond, tekintettel arra, hogy amúgy sem arra akartak haladni… Azonban az már problémát jelentett, hogy a Bajnokoknak egyre kevesebb mozgásterük maradt, és félő volt, hogy hamarosan teljesen beletapadnak a körülöttük burjánzó, ragacsos indákba.
Sienna eközben lába kiszabadításával foglalatoskodott. Connor csinált egy utolsó, apró vállkörzést, majd leküzdvén a lapockájában érzett, égető érzést, pálcájával megpróbálkozott egy bonyolultabb bűbájjal. A várt hatás azonban elmaradt, és a kard, amit elő akart varázsolni a semmiből, csupán egy törött, rozsdás, és csorba szablya képében jelent meg előttük.
- Aaaargh… -nyögte a fiú, miközben megkísérelte a lehetetlent és így is megpróbálta elfűrészelni a társa bokáját tartó hálóindát. - Hogy rohadnál meg…
A háló ettől fogva már nem csak Sienna lábát, hanem azt a rozsdás pengét is magában őrizte. Connor elengedte hát a kard markolatát és helyette a vállánál fogva húzni kezdte Siennát, de mindhiába. A lány csupán a cipője árán szabadulhatott a csapdából. Connor jól tudta mekkora érvágás idelent lábbeli nélkül közlekedni, nem véletlenül bűvölte meg korábban azokat, extra védelemmel felruházva őket.

- És most?
- Van egy ötletem… készülj egy pajzzsal! - mondta Sienna.
Connor bólintott, majd előre szegezett pálcával a lány mellé lépett és figyelt. Már a nyelve hegyén volt, hogy szóvá tegye: nem éppen megfelelő az idő a vetkőzésre, és amúgy is több tucat palantír veszi minden mozdulatukat, ráadásul az ő szíve Gemmáért dobog, amikor is Sienna egy laza mozdulattal felgyújtotta levetett talárját, annak lángjával égetve utat maguknak a hálólabirintusban.
- Circus Protegum! - mondta Connor, amint az első Ventus széllökése, és vele együtt a forró levegő visszacsapott volna rájuk a varázsnyelő hálókból.
A védőburok, amit maguk köré bűvölt, kéken felizzott a széllökés hatására, elnyelve annak perzselő melegét, majd pár másodperc múlva szerte is foszlott. Újból védtelenek voltak, de legalább már egy kicsit beljebb tudtak araszolni.
- Köszönöm, hogy megvédtél! - szólt Sienna, miközben vállt vállnak vetve haladtak az égő talár nyomában.
- Hm? Ja… Izé… Oké! - felelte Connor sután, hirtelen zavarba jőve a köszönettől. Úgy tűnt nem csak a bókokat, a hálát is nehezen fogadta a fiú.
Sienna talárja eközben lassan a végéhez közeledett, a füstje pedig egyre sötétebb színt öltött, ahogy fojtogatón körülölelte a Bajnokokat. Connor már felkészült rá, hogy egy újabb Ventus - Circus Protegum kombó után kibújjon a sajátjából, hogy azt odavetve Sienna elé, tovább táplálja a lány által szított tüzet, mely egyelőre az egyetlen esélyüknek bizonyult a biztos áthaladásra.

1. Akció: Használható kard megidézése - Sikertelen
2. Akció: Háló elvágása a rozsdás, csorba karddal - Sikertelen
3. Akció: Védőpajzs felvonása maguk köré, a visszacsapó Ventus kivédése (Circus Protegum) - Sikeres

[- Nem tudom, nem hiszem, ez most új.]

second task

2006. február 26. szombat

64 perc

Testhez állóbb lenne, ha aurorkommandósok lennénk, mint betörők, ezzel nem tudok vitatkozni. Kinőttem azonban abból, hogy auror akarjak lenni, csak hogy valami más célt kergessek, hasonlóan gyermeteget, de kétségtelenül olyat, ami jobban illik hozzám.

- Nem tudom, nem hiszem, ez most új. - eddig nem volt szurok a tollakon, ebben eléggé biztos vagyok. Riasztóbűbájnak kiváló, hiszen ha nem tántorít el a továbbmeneteltől ez az iszonyatos zaj, akkor úgy rád ragasztják ezeket a tollakat, hogy biztosan nyomot hagyj magad után. Az enyém például egyenesen a pálcámon van – szerencsére sikerül annyira megolvasztanom körülötte az anyagot, hogy ki tudjam szedni belőle a diópálcát, még ha kissé ragad is a bőrömhöz. Legalább még egyszer nem fogom elejteni azt…

- Ajtót? - még bőven a pálcám visszaszerzésével bajlódok, amikor megüti a fülem a hang. Ennyire igazán nem lehetek szörnyű társaság, hogy inkább a tollesőt és a zajt válassza, mint a bezárt biztonságot velem. Valahogy sikerül kibújnia a pajzsból, ami kupolaként védett minket. Még látom a vízfüggönyt, amin keresztüllépett, mielőtt azt újra beterítené a végtelen tolleső. Nem gondolkozom azon, hogy visszatartsam, utánamenjek, esetleg megátkozzam. A szabotálás nem szólhat arról, hogy közvetlenül rátámadok.

Egyedül maradtam, a burok pedig ismét felveszi az ezt megelőző formáját. Hallani se hallom, hogy Vale merre ment pontosan, de nem is fontos ez most igazán. Nem neheztelek rá, nincs miért – a játék ilyen, az én árulásom irányába pedig sokkal nagyobb, sokkal jobban fog fájni neki. Legalább ezen a ponton már nem kell felelősséggel tartoznom senki más iránt. Megcsóválom a fejem, mielőtt visszatérnék a saját problémáimhoz.

A pálcám ugyan kiszabadítottam, de a cipőm még mindig mélyen a szurokba ragadt. Nem kockáztatom újra a tüzet – elég, ha egyetlen toll lángra kap, hogy belőlem is sült kakas legyen. Ezzel együtt vetem el az ötletet, hogy egyszerűen felgyújtsam az egészet, a tüzet nem hiszem ugyanis, hogy tudnám kontrollálni.

- Tergeo! - pálcám a lábbelimre szegezve próbálom megtisztítani. Működnie kéne, valamelyest elmozdul a szurok, még sem történik meg a várt hatás. Tüzet nem használhatok, van azonban más, amivel elérhetem ugyanazt a hatást, mint a fáklyával, csak jóval kíméletesebben.

- Vaporare! - Madrigal professzortól nem szeretnék még egyszer panaszt hallani, hogy nem figyelek eléggé az óráin. Zöldség helyett a cipőmet kezdem el gőzölni, és ez egyszer, először már szinte hálás vagyok Morriséknak a jó minőségű öltözetért, ami kibírja a forró gőzt.

A gőz jóval kíméletesebb a közvetlen tűznél. Nem tud felgyulladni a kátrány, azonban engedelmesen olvad le a cipőmről. Tovább indulok egyenesen, egyik kezemben a pajzsbűbájjal kezelt fáklyával, másikban pedig a pálcámmal. Gőzölő bűbájjal teszem szabaddá magam előtt az utat, és olykor a látási viszonyokat is. Valenél lassabban, valamelyest ragadó cipővel, de meglehetően magabiztosan folytatom az utam.

Akciók:
- tergeo (takarító-folyadékelszívó bűbáj) a lábbelije kiszabadítására: sikertelen
- vaporare (gőzölő bűbáj) a szurok olvasztására a lábbelijén és az útján: sikeres

[- Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.]

Második próba

     Bármilyen más helyzetben szórakoztatna Connor rozsdás kardja, vagy hogy próbál kimenteni a hálóból, de túlzottan lefoglal a helyzet komolysága. A wampus alatt is éreztem, hogy veszélyben vagyok, de most… most érzem, hogy félek. Fogalmam sincs, hogy mi vár még ránk.

 Ahogy a szél elfújja az égő háló és talár maradványait, a hideg a félelemmel együtt még mélyebbre szivárog. Ha nem lenne itt Connor, a pánik jó eséllyel a vesztemet jelentené, de ahogy zavarba jön a köszönetemtől, elfelejtem rövid időre, hogy a Titkok Kamrájában vagyunk, és az egész világ néz most minket. Magával a pókkal szívesebben harcolnék, mert ez a háló megállít… megpróbálok nekireptetni egy nagyobb követ, nagy sebességgel az utolsó makacs rétegnek, de az fennakad, és lengeni kezd, mint csapdába esett kövér légy.

 - Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.- a praktikus gondolkodás mellett persze meg is akarom őt kímélni attól, hogy fázzon. A sérülése és a kevés ideje mellett ez különösen nagy érvágást jelentene számára, úgyhogy bármennyire nem vagyok boldog tőle, a combomra szegezem a pálcát, és egy nonverbális diffindoval levágom a nadrág szárát a térdem fölött, hogy az így nyert anyagot is felgyújthassam és a hálóra irányítsam.

 - Ez az utolsó… de hozhatnánk valamennyi hálót, jól jöhet a csapdák ellen, vagy ha valamelyik bajnok…- nem kell befejeznem a mondatot, biztosan tudja, kire gondoltam. A legtöbben biztosan tudják, hogy mennyire megvetem őt. Ha harcra kerül a sor, a pókháló hasznos eszköz lehetne a kezünkben.

 Megdörzsölöm a vállaimat, de nem tudom elűzni a hidegérzetet. Nem merek csak a komfortért varázsolni, a hálók maradványai még mindig árthatnak nekünk, ha reagálnak valamire. Csak azután fogok gondoskodni erről, hogy hátrahagytuk a veszélyes területet. Ha pedig erre nincs lehetőség… Skylarért kibírom. Tudom, hogy valószínűleg nem lesz baja, de nem akarom, hogy egyedül keljen fel valahol mélyen. Nem fogom cserben hagyni. Bármennyire azt hittem, hogy nincs tovább, ma már tudom, hogy ő az egyik abból a kevés emberből, akire számíthatok.

 - Hogy… vagy? Nagyon fáj?- teszek egy pár körzést a karommal, próbálok hozzászokni a hideghez, és a félelemhez.

 A wampust is legyőztem… most is győzni fogok.

 Amint kicsit távolabb kerülök a hálótól, varázsolok magamnak néhány plusz ruhát: egy fekete bakancsot a meztelen lábamra, és egy fekete dzsekit. Az előbbi kicsit túl nagy, az utóbbinak rögtön szét is jön a cipzárja, mindkettő elég ronda, de rögtön javul valamennyit a közérzetem.

 - Nem akarom elkiabálni, de szerintem nincs pók. Nem hiszem, hogy egy akromantula hálója így működne… ezt a szervezők bűvölhették. Valószínű inkább azt akarják tesztelni, hogy mit teszünk, ha a mágiánk nem használható a hagyományos módon.- egy pillanatra eszembe jut a Halloween, a hamis gyengélkedő, és a remény, hogy Barbon fennakad. Ez a próba megölte volna, az agresszív mágiát visszafordította volna rá. Persze nem biztos, hogy ilyen összetett dolgot kapott, a lények sorsolásánál és a pontozásnál is érezhető volt, hogy a halálfalók belenyúlnak a versenybe.

Akció 1: Kő reptetése a hálónak - sikertelen, a háló még elég erős
Akció 2: Nadrágszár levágása, meggyújtása és hálónak reptetése - siker, még egy réteg átégett
Akció 3: Cipő és dzseki bűvölése az elveszett ruhadarabok helyett - siker (bár messze nem tökéletesek)

[- Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.]

A második próba

2006. február 26.

A hálókat lassan felemésztette a tűz, s csupán foszlányok maradtak nyomukban, melyek ökörnyálmódjára lengedeztek a levegőben. Már épp készült kibújni a ruhájából, hogy legyen mivel továbbtáplálni a kihunyófélben lévő lángokat, amikor Sienna megakasztotta őt a mozdulatában.
- Egyelőre tartsuk meg a talárodat! Még hasznos lehet, hogy vannak zsebei.
Connor mosolyogva, kissé fejcsóválva figyelte, ahogy Sienna egyetlen határozott mozdulattal levágta a nadrágszárát. A mozdulat egyszerre volt kétségbeesett és makacsul büszke. Inkább feldarabolta, és felgyújtotta a saját nadrágját, csakhogy ne kelljen mástól segítséget elfogadnia. Ez furcsán ismerős volt a fiú számára…
A mutatványtól aztán a lány pőrébb lett, mint amennyire egy griffendélesnek illett volna lennie egy országos közvetítésben, de ő mégsem törődött vele. Connorban felvillant a gondolat, hogy ha már felgyújtani nem engedte, akkor legalább odaadja neki a talárját, csak hogy ne Siennának kelljen fagyoskodnia. Ő maga nem tartott a hidegtől. Január elején volt már lehetősége kipróbálni milyen is az, amikor az ember félmeztelenül fekszik a bokáig érő hóban, és egészen jól bírta a kiképzést. Igaz, akkor épp fűtötte őt az adrenalin, hogy megmentse Hazelt, aki az ő hibájából majdnem elvérzett aznap. A hugrabugos lánynak is jól állt az ő kabátja. Vajon Siennának hogy állna a zöld talár? Vajon mennyire feszélyezné őt, ha Mardekár színét kellene viselnie? A gondolat halvány mosolyt csalt az arcára.

- Ez az utolsó… de hozhatnánk valamennyi hálót, jól jöhet a csapdák ellen, vagy ha valamelyik bajnok…
Sienna elharapta a mondat végét, Connor pedig kérdőn pillantott rá, de nem kérdezett.
Rossz hatással vagyok rá… - futott át agyán a gondolat.
Aztán csak hogy megtörje a kínos pillanatot, egy lengedező hálófoszlány felé intett a pálcájával, és egy hatalmas, opálos szappanbuborékba zárta azt. A buborék lágyan remegett, mint egy áttetsző szerv, majd Connor egy újabb pálcaintésére engedelmesen követni kezdte megidézőjét, gyomrában a ragacsos hálódarabbal.

- Hogy… vagy? Nagyon fáj? - kérdezte Sienna Connor égési sebére utalva.
- Semmiség… Menjünk tovább! - vetette oda kurtán. A Tarasque karmainak emléke még mindig ott égett a bőrében, a mérges gáz hólyagos csípéseivel együtt. Ahhoz képest ez csak egy bekapott gurkó volt, semmi több.
Érdeklődve figyelte, ahogy társa ruhát bűvölt magának, majd elmosolyodott a túlméretes bakancsán és a szétcsúszó cipzárú pulóveren.
- Csini… - jegyezte meg félhangosan.

A folyosó ezen mélyebb szakasza sötétebb volt, mint amin addig korábban végighaladtak. Connor intett a fejével a lány felé, hogy induljanak, majd előrelépett, hogy ő kapja az első pofont az ismeretlenből. Pálcája halvány fényt vetett a nyirkos falakra.
Vajon milyen messze lehetnek Gemmáék?
- Homenum Revelio! - suttogta.
A varázslat tompa visszhangként halt el a vastag falak között. Semmi válasz. Connor grimaszt vágott, majd vállát megfeszítve továbbindult az alagút mélye felé, mintha a csuklójára bűvölt, vészesen fogyó idő maga húzná egy láthatatlan kötélen a kamra mélye felé.

1. Akció: Hálófoszlány buborékba zárása - Sikeres
2. Akció: Buborék megbűvölése, hogy kövesse Connort - Sikeres
3. Akció: "Túszok" feltérképezése (Homenum Revelio!) - Sikertelen

61 perc

Sok dolog ellen egész jól kitalálták ezt a lovagi páncél témát, de sajnos a bokáig álló víz - ki is tehet róla? - pont nincs köztük. Nem mintha ezen a ponton az eredeti csizmám jobban bírná még mindig. De a hétköznapian praktikus bűbájok, ha van időm kitapasztalni őket, menni szoktak - amikor nem a pillanat hevében kell nyomás alatt jönni rá a megfelelő varázslatra. Egész biztos vagyok, hogy a próbák alatt lehetett számtalan alkalom, ahol másoknak kézenfekvő lett volna a helyzetre tökéletes varázsige, nem ilyen "sufniboszorkány okosban megoldja" módszerrel bénázná át magát az egészen, mint egyesek. Hány elágazást hagytam ki jobbra? Voltak elágazások? Tök jó lenne egy valami szonárbűbájjal tájékozódni, ha a fény riaszt be - van egyáltalán szonárbűbáj?
De ilyen ez az underdog story, ha már ezt tettem a védjegyemmé.
Mindenesetre a vízben gázolás ellen végre végigbűvölöm magam leperex-el az egyik alkalommal, amikor megállok körülvillantani. Furán pezseg a csukám - akkor már mondjam rendesen, minek hívják ezt, sabaton-om - ahogy folyamatosan lepergetné magáról a vizet, de benne is áll. De ha kiemelem, érzésre valóban száraz, és mintha belülről sem tocsogna a lábam benne.
De mostmár ki kell tartanom a döntésem mellett, ha úgy döntöttem hogy kukázom a csapatmunka gondolatát, és leválok Barbontól. Nem tudom, mennyire szövetkezik ellenem Solace ténylegesen.
Nem tudom, mennyire veszi zokon, hogy hátrahagytam a szurokbuborékban - nem ért még utól, úgyhogy jobban beleragadhatott, mint én. De zokon vette az egyáltalán tényét is, hogy bekerültem a Tusa bajnokai közé, hozzám se szólt egészen a báli beszélgetésünkig. Szóval ki tudja...
Nos, pillanatnyilag nincs más hátra, mint előre. Bal kézzel simítom végig a falat amit követek, a jobbomban töretlenül tartom a pálcát. Néha megpróbálom még a legrövidebb pillanatra felvillantani a lumost, és látni is bármi érdemlegest a fényénél, és legnagyobbrészt érzésre, ha még itt is hullanak vagy újra elkezdik, szurkot és tollat folyamatosan változtatok vízzé, hogy inkább abban gázoljak előre.
-Ezzel a módszerrel labirintusból is ki lehet jutni. Ha nem hagyod el az egyik falat az elejétől kezdve, valahol végig fog érni- osztom meg a közönséggel, legnagyobbrészt a monotónia ellen - bár azt nem emelem ki egyelőre, hogy csak a kijutást garantálja, minden elágazó zsákutcát végig kellhet követni vele oda-vissza. Ami pillanatnyilag nekem nem lenne előnyös. De - eddig legalábbis, amennyit rendesen láttam és találtam belőle - ez a járat nem tűnik kiemelten labirintusszerűnek.
Végtelennek viszont igen. Tényleg csak alig negyed órája vagyunk idelent? Arányos ez a járatok hosszával? Vagy kapunk bónusz- és büntetőidőket a zsűritől, úgyhogy meg se lehet bízni a csuklónkon lévő kijelzőben, hogy azzal lenne összhangban, mennyi idő telt el indulás óta?
Gondolom egy módon derül ki, amint kijutottunk, úgyhogy inkább török is előre ahogy tudok. Csak remélem nem szaladok bele valamibe.

- Vízhatlanná teszi magát leperex-el - Siker
- Folytatja a módszert a pillanatnyi villantással és akadályok vízzé változtatásával - Siker
- Hatékony tájékozódás - Fail - Minimálisan lát, a bal kezét tartva az egyik falon, úgyhogy bármi elágazást csak azon az oldalon venne észre, és ha bármi következő nehézségbe beleszalad, csak az utolsó pillanatban venné észre

sojourn
—◦◦◦—



light of my fire

Inés szokatlan szótlansága remekül felelt az előttük elterülő akadályra — ha előbbit le is nyűgözte az utóbbi mértéktelensége, a feladat nagysága a Beauxbatons férfi bajnokát is önreflexióra késztette. Mintha a próba minden lépése arról akarta volna meggyőzni, hagyja hátra a társát, gondoljon természetére — mindkettőjükére külön, a maga módján.

— Ezen úgy nem tudunk átjutni, mint eddig.— a számlálóval nem törődik most, annak nyomása nyilvánvaló öndefiníciója módjában is. Két megoldás lehetséges: míg letörli az arcáról az imént szerzett sérülésből származó vércsíkot, a második mellett dönt.

Vichy emléke a megadásban, hátrahagyásban meg-megvillan a falakon — de Mariannenak csak testvérei vannak, kisebbséget nem ismer. Ha mégis használniuk kell az első megfejtését, csak.. pontosan kell fogalmaznia — mert azt most sem tartotta elképzelhetőnek, hogy a könnyebb haladásért egyedül folytassa.

— Kettőnk közül én vagyok a könnyebb, én leszek elöl. Inés, emlékszel arra a bűbájra, amelyet valahol negyedévben tanultunk, amivel magunkat húzzuk oda dolgokhoz..? — lehajol, hogy közelről is megvizsgálja az iszapot. A nivalis passum a kedvencei közé tartozik — de miután elvégzi és kipróbálja, ha a csizmája orra lassabban is süllyed, annyira biztosan nem, hogy ezzel keljenek át.

Ha az iszap egy része nem volna víz — ez nem lehetne a vészmegoldás sem, bár nem szívesen gondol rá, vajon mennyire tudnak gyorsan futni ilyen körülmények között.

Inés jégbűvölő képességei is a maguk próbájára vártak — jobb meghagyni az első megoldását a másodiknak.

— Nincs igazán időnk rá, hogy elmagyarázzam, de tudom, hogy tudod követni. A varázsige a carpe retractum.— a narráció talán bosszantó, de szükséges — a feltételezések pedig a bukás előszobája, ezt a hatszög épp úgy ismeri, ahogy bármely más mértani testek.

Megfagyasztja a legközelebbi gejzírt — biztosan gyorsan felenged, megmozdul majd, legfeljebb 30-40 másodperc, de minden szívdobbanás életet jelent a sötétben. Annak foncsorozott teste szerencsére kiemelkedik itt-ott — a bűbáj azt kapja el, és míg az így megtett métereken felett repül át, a Beauxbatons férfi bajnoka sötét árnyékot vetett az elvárásokban a Maginot nyugati oldalán.

Tenyere a nyers jéggel találkozik — rövid, ujjait szabadon hagyó kesztyűje élesen felszisszen, ő maga nem. A föld mélyén az elemek épp úgy hordozták magukban a mágiát, ahogy odafent — a heves szívdobogás a hazatérésnek szólt a pánik helyett. Azt tapintva, amely magától született varázslatból, telve azzal, amely tőle származott el — tekintete a fogságból szabadult madár volt, ahogy hátranézett Inésre.

Intett neki, hogy megvárja itt — biztosabbnak érezte, hogy a lány végezze el a bűbájt, ne próbálkozzanak a különböző, begyűjtésre szolgálókkal, ha esetleg szüksége volna a kezére a gejzír csillapításában. Ezúttal bizakodva nézett előre a sötétben, ha az iszap bugyogott is körülöttük — de a Nagypéntek nélkül nincs feltámadás.

Hogy miért jutott eszébe Grandpére régi mondása — talán rejtély marad.

- Nivalis passum az átkelésre (a saját varázslatok listáján): sikertelen
(Az nem működik úgy, ahogy hóban tenné)
- A legközelebbi gejzír megfagyasztása : sikeres
(Szakterületi mágiaismeret okán, ahogy korábban, más mértékben,
amellett, hogy vannak hidegvizes gejzírek)
- Carpe retractum: sikeres
(Egyeztetve a mesélővel annak használatáról)

A Pók Útja

Úgy tűnik a Roxfort bajnokai sem fogják vissza magukat, hölgyeim és uraim, mert bizony odalent most már nemcsak a hálók, hanem a szájuk is jár rendesen!

Nézd csak Lee, Sienna újra beleragad valamibe! Most már a cipője sincs meg!

O’Hara közben hősiesen próbál segíteni... egy karddal? Hát, ez inkább úgy néz ki, mint amit egy ócskás dobot ki a kukába.

És most már a hálónak kardja is van. Ez kedves tőle.

Nincs mit tenni, Scrimgeour leveti a talárját, felgyújtja és előreküldi! Ez már nem csak varázslat, ez konkrét gyújtogatás.

Ventusszal még jobban felerősíti a lángokat! A füstöt is elfújja, ez okos. Bár így most egy kicsit olyan, mintha egy égő szoknya üldözné őket.

És mivel ez a lány semmit sem félbevágva csinál, most már a saját nadrágjából is levág darabokat, hogy tovább égesse a hálót.

Aztán bűvöl magának egy bakancsot meg egy dzsekit! Nagyon szép a stílusa.

Szerintem kicsit kajla, de kinek mi. O’Hara közben egy levágott pókindát buborékba zár és magával is viszi. Mert miért ne? Sajnos hiába próbálja felmérni, van-e ember a közelben, a bűbáj ezúttal nem segít.

Viszont nézd csak Lee! Már látják az ajtót! A kígyó díszeket is rajta!

Igen ám, de még mielőtt tényleg kiléphetnének az alagútból, valami arany villan el előttük! Ez egy pók? Macska méretű, és ez inkább gép, mint rovar!

De édes! A fogaskerekei mozognak! És hálót köp! Egyenesen a bajnokok káromkodós szájára!

És ez még semmi! A plafonról több tucat hasonló ereszkedik le! A hálójuk már nem csak ragad, ezek bizony el akarják kezdeni szépen, komótosan bebábozni a bajnokokat!

A Varangy Útja

A Beauxbatons bajnokai most egy egészen gyönyörűen kétségbeesett tervet próbálnak végrehajtani.

Delacour először a csizmájával próbálkozik, de úgy tűnik a bűbáj nem igazán úgy működik, ahogy szeretné. Nem is baj, mert már vázolja is a tervet társának.

És már akcióba is lendül! Megfagyaszt egy gejzírt és odahúzza magát hozzá! Ez nagyon szép volt.

És ott várja de Saint-Vinant, hogy kövesse. Inesnek az első része még egész jól megy is, tartja a tempót...

De a gejzír felenged! Pont akkor, amikor hozzáérne! A gőz megégeti a kezét!

És nincs megállás! A lány jobb lába ismét belecsúszik a percnyelő sárba! Minden egyes mozdulat újabb időt zabál fel tőle.

És hallottad azt? Valami nagy csobbant a sárban a mocsár végén. Szerintem valami ott vár rájuk. Vagy most már tud róluk.

A Kakas Útja

Az Ilvermorny útvonalán sem csökkent a káosz! Solace szépen beleejti a pálcáját a szurokba, aztán lehajol, hogy kiolvassza.

Vale is lehajol vele, és nézd csak Lee! A kupola már szinte összeolvad a földdel!

Bate nem teketóriázik: vízzé változtatja a szurkot és azonnal elrajtol! Csak hát... az orrát valószínűleg facsarhatja valami, mert kedves szervezőink gondoltak arra is, ha valaki ilyen trükkel próbálna menekülni. A szag bizony kerozin.

És még bájolog is a palantírnak! Ez nagyon amerikai.

Solace közben próbálja kiszabadítani a cipőjét. A Tergeo nem ér semmit, viszont a gőzölés már használ! Szépen lassan ő is mozdulni tud.

Vale továbbra is villanásokkal tájékozódik, és még mindig folyamatosan vízzé változtatja a rázúduló tollat meg szurkot. Nem tudom, hogy nem ájult el még a szagtól.

És meg is érkezik a járat végére! Csakhogy ott egy hatalmas, szurokkal borított fal várja – valószínűleg mindaz, amit eddig saját maga tolt előre a szélvarázsaival. Az ajtó valahol ez alatt lehet... de ha ez begyullad, akkor abból nem ajtónyitás, hanem robbanás lesz.

Lee... fény van mögötte. És ott egy kakas. Rézből van.

Egy rézkakas bizony, és csipegeti a kihagyott tollat meg szurkot! Amit a csőre érint, az rögtön lángra kap.

És Solace a távolból most már láthatja, hogy nem is csak egy jön. Egy egész kis gépkakas-hadsereg tart ugyanabba az irányba, amerre Vale szelelhetett el előlle.

Percek állása 33 51 57 56 59 53

cicaalom

Nagyon jó a ritmus és ügyesek vagytok. Azért ha a pályában nem vagytok valamiben biztosak, kérdezzetek 

Ne haljatok meg, következő körtől belépünk a végső szakaszokba.

Percek állása

[- Szerintem emögött lesznek.]

Második próba

   Válaszra nyitom a szám, de végül csak egy kissé talán zavart mosollyal válaszolok Connornak. A ruhák transzfigurációja egészen jól megy, de a semmiből bűvölni valamit jóval nehezebb - és az ócska bakancs és kabát a jelenlegi tudásom maximuma. Remélem, hogy ez tartósabb lesz a fürdőruhánál, amivel Barcelonában próbálkoztam.

 Annak ellenére, hogy Connor varázslata láthatóan nem járt eredménnyel, könnyen lehet, hogy közel járunk. Nem hiszem, hogy a Titkok Kamrája ne ellenállna ilyen felderítő bűbájoknak, ha ezer éven át rejtve tudott maradni, olyan varázslók jelenlétében is, mint Merlin, Dumbledore vagy McGalagony. Csak most gondolok bele, hogy Skylaron kívül Amy is itt lesz, bár őt nem az én kötelességem kimenteni, bármilyen nehéz is lesz ezt elfogadni- ő biztosan nem hagyna hátra egy versenyért.

 Persze, Lolita is ott van Inès-zel, valószínűleg már rég kifelé tartanak majd Amyvel, mire odaérünk- talán már most is. Ami pedig Anne-Roset illeti… nehéz nem arra gondolni, hogy pontosan miért, ki miatt van itt ma, azok után is, hogy elmondtam neki, hogy milyen ember valójában. Nem tehetek persze semmit érte, Barbon szava fontosabb, mint az enyém. Csak tudnám, hogy miért- amellett, hogy aljas és gerinctelen, pocsékul is néz ki.

 - Szerintem emögött lesznek.- előhalászom a tolmácskövet, de nincs időm használni.

 Ahogy meglátom a pókot, gondolkodás nélkül rászegezem a pálcámat, és rálövöm az átkot, amire már azóta felkészültem, hogy először láttam pókhálót.

 - Arania Exumai!- a varázslatom a levegőben találja el a macskaméretű ízeltlábút- de semmi hatása nincs rá a hangnak. Ez valamilyen gép- talán kobold gyártmány. Felnyögök, ahogy az egyik fémláb a kezembe szúr, elejtem a tolmácskövet is, mielőtt félretaszítom.

 - Reducto!- a pók apró darabokra robban, de mielőtt megnézhetném a sérülést vagy visszaszerezhetném a követ, észreveszem a többit, ahogy ereszkednek. Sokan. Túl sokan.

 - Protego Maxima!- egy kupolát vonok magunk köré, amit szinte azonnal beterítenek a pókok. Egyelőre nem törnek át, de ha sikerül körbeszőniük azzal a hálóval…

 - Van… valami terved?- megnézem a bal kezemet, amin ég a szúrás, és jó adag vér teríti be, bár az ujjaimat legalább tudom mozgatni, úgyhogy nem tört el. Be kellene kötnöm, de nem merem kockáztatni a koncentrációm megtörését. A fájdalom és a félelem így sem teszik könnyűvé.
 

Akció 1: Pókriasztó bűbáj - sikertelen, a célpont nem élőlény
Akció 2: Reduktor átok - siker, a célpont megsemmisült
Akció 3: Pajzskupola létrehozása Connot és Sienna körül - siker, a pókok egyelőre nem törtek át (bár elkezdték körbeszőni)

[- Impedimenta!]

second task

2006. február 26. szombat

59 perc

Szerettem volna minél hamarabb leérni a kamrába. Ezen a próbán az egyik legfontosabb erőforrásunk az idő; minél hamarabb sikerül kiszabadítanom Anniet, annál nagyobb az esélye annak, hogy a teljesítményem is pozitív fogadtatást kap, és az se hátrány, hogy nem kell arra gondolnom, hogy Annie több tucat mérgeskígyó között fekszik. Nem gondolom, a szervezők ne gondoskodtak volna róla, hogy ne essék bántódása, a személyiségéből kiindulva pedig szerintem akkor se bántanák, ha Laveau maga kérné erre a hüllőket, mégis jobb lenne tudni a tényleges biztonságát.

A dinamikusnak érződött indulás ellenére az idő mintha most lelassult volna. A szuroktól nem tudok olyan gyorsan haladni, mint szeretnék, a gőzzel pedig csak lassan, ellenben ebből kifolyólag elég biztosan tudok előre haladni. A pajzsbűbáj a kakas rikoltását nem zárja ki teljesen, csak elviselhetővé tompítja. Hosszú éjszakám lesz viszont, ha még éjjel is ez fog zengeni a fülemben.

A pajzsbűbáj miatt nem hallom a fémes ütközéseket; csupán a fel-felvillanó fényre figyelek fel először, mely vissza-visszacsillan a csillogó rézről, amiből ezek a dolgok készültek. Hamarosan látóterembe kerülnek, az egyik épp egy, a pajzsomról lehullott tollpelyhet csippent fel csőrével. Rövidesen apró, ám annál veszélyesebb lángba is borul a madártoll. Ezek… piromán kakasok?

A kakas tovább rohan a másik irányba, hogy mindenképp felcsippenthessen még egy tollat egy közepes méretű kátrányadag mellől, amit még én hagytam ott magam után, leolvasztva. Nem tudhatom, hogy Vale meddig jutott, és bár nem akarom, hogy nyerjen (jobban mondva ők nem akarják, hogy egyenlő esélyei legyenek és nyerjen), a magam részéről épp eleget tettem azért, hogy szabotáljam őt. Megölni azért nem szeretném. A kakas által okozott, apró tűzre lépek, mielőtt elmérgesedik a helyzet. Pár másodpercig rajta tartom a lábam, és meg is csavarom, hogy biztosan eloltsam azt. Nem veszem észre, hogy az öltözethez tartozó köpeny alja kerozinnal válik szennyezetté.

- Impedimenta! - eközben taroló átokkal célzom meg a kakast, hogy ne tudja elérni időben a tollat. Mozgása jelentősen lelassul – a csatlósai azonban csak érkeznek továbbra is, igaz, ők már a velem megegyező irányban haladnak tovább, könnyűszerrel beelőzve engem. Újra és újra elszórom az átkot, hogy megpróbáljam akadályozni őket, túl sokan vannak azonban, hogy mindet megállítsam.

- Vale! - kiáltok felé, amikor meglátom az egyetlen emberi alakot, nem mintha a zaj mellett és a bűbájomon túl esélye lenne hallani engem. Nem lehet az más, mint ő. Nem tudom még, milyen állapotban lehet pontosan.

Még nem látom az ajtót, nem látom a rakat tollat, de egyre inkább az az érzésem, hogy meg kell akadályoznunk a tűz további kialakulását. Óvatosan közeledek Vale felé, hogy újra a pajzsbűbáj alatt lehessen. Csak közelebb érve érzékelem, hogy a kerozinnal átitatott köpenyeb begyullad rajtam.

Akciók:
- apró láng eloltása rátaposással: sikeres
- taroló bűbáj a mechanikus kakasok lassítására és ellökésére: sikertelen - kettőt-hármat meg tud akadályozni, de túl sokan vannak és túl mozgékonyak
- nem akció, csak történés: kerozinnal szennyezett köpenye alja meggyullad

sojourn
—◦◦◦—



light of my fire

Ahol csendet türelem lélegzik, valaki mindig enged az ősi késztetésnek — annak, amely hörögve nyeli a levegőt ösztönből, pánikból, sietségből. A Beauxbatons férfi bajnoka utólag azt reméli majd, mondhatja azt magának, a tükörnek, hogy látja előre — de akkor is bűnösnek érezné magát, ha a sima felület elismeri azt. A kifogások máskor messzire kerülik — most szerencsére az idő sem engedi, hogy a hullámzó félhomály megszülje őket.

— Inés..— udvariasabb volna sikoltani, vagy valahol teret engedni a hirtelen félelemnek — de a pálcája mindig gyorsabb volt a szavainál, hangosabban is őszinte. A Beauxbatons férfi bajnoka először mágiával akarja elkapni a társát — de a páni félelem ránt rajta egyet, mire szabad kezével oldalról ragadja csuklón.

Marianne természete utoljára Dreyfusban világlott így meg — az visszhangzott a csatorna falai között most is. Elnyomta a csobbanást, amelynek forrását nem kutatta most — a sérülésre nézve innen is egyértelmű volt, hogy ő nem fogja tudni meggyógyítani. A pálcás kezével vonja magához, ahogy az imént, remélve, hogy még nem süppedt be a bokájáig az iszapba.

— Minden rendben, itt vagyok. Minden rendben, Inés, nem engedlek el. — a hangja hóvihar egy markoló tenyérben, és a karja, mellkasa, combjai minden izmára szüksége van, míg hátralép, a lányt is húzva magával a csekély kis földnyelvre, amelyet lassan ellep megint a gőz, ha épp a fejük felett szivárogva is.

— Tudsz így varázsolni? Megpróbáljam mégis ellátni a kezed?— a második sikerében egyáltalán nem bízik, de ha kell, meg fogja próbálni. A jegessé bűvölt sál most is ott volt a megszaggatott talárja zsebében, talán azt a kezére szoríthatják — a pálcája mindig fasces volt, akkor is, ha gyógyítania kellett vele. Akkor a leginkább.

Értelmet a hang iménti szándéka csak most nyer — még jónéhány ugrás, de bármi is csatlakozott hozzájuk, azt ez az iszap nem zavarta meg benne. Hirtelen nem tudta elképzelni, milyen teremtmény lehet, varázslény-e egyáltalán — de a Titkok Kamrájában a próba nélkül is élhetett a rémálmoknak számtalan prima esszenciája. Abban volt valami, helyzetet tagadó irónia, hogy mit gondolna épp Mardekár az ő jelenlétéről — vagy a létezéséről.

Már csak ezért is meg kell tennie — Mardekár bizonyára büszke volt rá, hogy szent tereiben csak a legtisztább forrásból merített, amely véletlenül sem Az Északi Csatornán eredt. A pálcájából előtörő kis, fényes golyók az iszapban landolnak majd, ha célpontjukat el nem is érik most — mindent a szemnek ott, ahol minden a lehunyt szemhéj emlékét őrzi.

Ha elkerülhető, ezzel sem harcolna — nem szívesen mondaná ki hangosan, de Inés sérülései és az ebből következők ezt nem teszik könnyűvé, de a járat vége is a sötétbe veszett. Még legalább három hibátlanul végrehajtott ugrás, és ezúttal nem figyelhet másra a gejzír megfagyasztásán kívül.. Első ötlete pedig egyre távolabb került tőlük minden körülménnyel.

— Nem tudom, mi van az iszapban, egyáltalán érdeklődik-e irántunk, ha nem kerülünk bele, de.. Ha úgy alakul, fagyaszd le a következő gejzírt és ne várj meg. Utolérlek majd. —int állával a felszín felé, ahol a golyók épp elmerülnek kihunytukban.

- Mágikus kísérlet Inés visszahúzására: sikertelen
(Érzelmi hatás a bűbájon)
- Inés kihúzása az iszapból: sikeres
(Az ő közreműködésével, mágia nélkül Lolita részéről)
- Liathegens : sikeres
(Az átok sikeres, az eredménye elhanyagolható)

[- Hasta impe…]

A második próba

2006. február 26.

A kígyókkal díszített ajtó úgy derengett előttük, mint egy távoli, hideg fényű csillag. Connor léptei ösztönösen gyorsultak fel, miközben a csuklójára égetett idő vészesen fogyott. Pálcája halvány fénye elfolyt a nyirkos falakon, szétkenődött a kövek hideg felületén, mintha maga is menekülni próbálna a kamrából.
És akkor valami megvillant előtte. Egy oda nem illő arany csík húzott el a sötétben, s a fiú egy abszurd pillanatra azt hitte, hogy egy aranycikeszt vélt felfedezni a folyosó homályában. Aztán meglátta...
Nyolc lábon surrant feléjük a veszély. Nyolc darab, aranyozott, mechanikus lábon, melyek egy hatalmas, páncélozott potrohot cipeltek. Connor támadásra emelte pálcás kezét.
- Hasta impe…
A varázsige azonban az ajkaira égett, ahogy a gépszörny ragacsos pókhálója az arcához ért. A ragacsos szálak úgy tapadtak a szájára, mintha egy idegen kéz próbálta volna elnémítani a Roxfort férfibajnokát. Connor dühösen, már-már kétségbeesetten próbálta lefejteni magáról a pókhálót. Ujjai között nyúlós, hideg masszaként feszült szét az anyag, de bárhogy is cibálta, nem tudta letépni magáról azt.

Eközben a szeme sarkából érzékelte, ahogy az egyik pókláb Sienna kezére súlyt, még mielőtt a lány egy ügyes ártással apró darabokra nem robbantotta a teremtményt. Sienna vére sötét, sűrű folyamként csorgott végig az ujjain, vörös csíkokat festve a bőrére. És mintha csak a vérszagra gyűltek volna a ragadozók, újabb gépszörnyek jelentek meg a kamra sötétjében. Connor mozdulatai azonnal megváltoztak. Hirtelen más lett a prioritás.
Közelebb húzódott a lányhoz, miközben a géppókok kattogva, fémesen súrlódva gyűltek köréjük. Csupán Sienna pajzsbűbája tartotta távol tőlük a szörnyeket.
- Van valami terved? - kérdezte a lány.
A háló még mindig ott volt az arcán, akárcsak egy pecsét, így Connor képtelen volt szavakkal válaszolni neki. De ezúttal nem is volt szükség rá, Sienna anélkül is megérthette őt, ahogy állával a távolban derengő, kígyómintás kapu felé bökött. Az üzenet egyszerű volt: nem harcolni jöttünk, irány az ajtó.
A pajzsbűbáj még kitartott, így Connor a talárja belső zsebébe nyúlt, és előrántva a boszorkányfű kivonatot, Sienna felé dobta azt. Megvárta, míg a lány rácsöpögteti a főzetet vérző karjára, majd felemelte a kezét és számolni kezdett.
Három…
Kettő…
Egy…

Connor újból suhintott a pálcájával, ám ezúttal nonverbálisan használva az átkot. A hatás - akárcsak januárban, mikor a Tiltott Rengeteg sötét tisztásán gyakorolta az átkot - most sem volt tökéletes, így öt helyett csak négy dárdát sikerült megidéznie, ám azok pontosan célt érve, abba a két szörnyetegbe fúródtak, amelyek köztük és az ajtó között álltak. Fém reccsent, fogaskerekek ugrottak szét, és a lények groteszk rángással rogytak össze, utat nyitva előttük.
Connor felnyögött a háló alatt, mely hang inkább volt morgás, mint szó, de a jelentése így is egyértelmű volt: most.
A buborékban lebegő háló engedelmesen követte őket, ahogy kirontottak a pókok szorításából. Elől ment Sienna, mögötte Connor, fedezve a lányt.

1. Akció: Pók elpusztítása (Hasta impetus!) - Sikertelen
2. Akció: Háló lefejtése az arcáról - Sikertelen
3. Akció: Az útjukat elálló pókok elpusztítása nonverbálisan (Hasta impetus!) és a menekülőút megnyitása - Sikeres