Hollóhát vs Hugrabug - lelátók

Itt szurkolhattok a csapatoknak, minden Kviddicsfan élhet vágyainak!  

Drukker versek, reagok, felkiáltások, hajtépések, ércelődések... ide velük!

Aki csak gyorsan küldene lelkesítést, az használja az oldal alján a ZsubChat-et!

Inkognitóban
2005. november 5.

Az ősz végső erőpróbálgatásaként még utoljára aranyló napsugár ragyogta be hőn szeretett kviddicspályáját. Connor arcára tekert sálján keresztül szívta magába a hűs és kristálytiszta levegőt, és élvezte ahogy a nap sugarai melengetik bőrének azon kicsiny részét, amely kilátszott a pamutrengeteg alól. Nem akart feltűnősködni, nem akart senkivel sem beszélgetni, és a pofátlanul kattogtató paparazzo fotósok társaságára sem vágyott túlzottan, akik az elmúlt egy hét eseményei óta szinte folyamatosan a sarkában loholtak. Fogalma sem volt, hogy vajon öt társa, a többi bajnok ugyanilyen bosszúsan éli-e meg ezeket a napokat, azt mindenesetre tudta, hogy eddig egyedül ő maga adott konkrét alkalmat a bulvárnak arra, hogy csámcsogjanak egy kicsit rajta.

Tagadhatatlan, a szeméig húzott sapka és az orrát is eltakaró gyapjúsál kettős célt szolgált. Egyrészt kissé felismerhetetlenné tette őt a kíváncsiskodók előtt, akik arcizma minden rezdülését lesték, másrészt elfedte az állán húzódó, csúnya lila foltot és a felrepedt száját, amit pár nappal korábban egy folyosói verekedés során szerzett magának. McGalagony tajtékzott a dühtől, Connorban azonban szégyennek nyoma sem volt, és az is teljes mértékben hidegen hagyta, hogy amit csinált milyen fényt vet a Roxfortra. Amit tett, teljességgel jogosnak érezte. Olyannyira forrtak benne az indulatok, ha csak rágondolt arra a pökhendi amerikai srácra, hogy ugyanígy cselekedett volna, ha ott és akkor meglátja őt a lelátón.

A lelátó azonban nem tartogatott most számára efféle kihívásokat. Egy semleges szektor legfelső sorában foglalt helyet, alatta alsóbb éves, mardekáros diáklányok ültek, tőle balra pedig pár roxmortsi érdeklődő, akik szotyolát köpködve, egymást túlharsogva fejtették meg épp a pályán történteket.

Connor igyekezett elemző szemmel nézni a mérkőzést, de bármennyire is próbálta komolyan venni kapitányi feladatait és precízen felkészülni a két csapatból, valahogy folyton-folyvást csak egy játékosra koncentrálódott a figyelme. Immár önmaga előtt sem tagadhatta, hogy az utóbbi időben valami megváltozott. Hatalmas utat tett meg a tavalyi kupadöntő óta, és bár látszólag még zárkózottabb lett, még kevésbé kereste mások társaságát, azért olykor-olykor elcsíphettek tőle a társak egy-egy szokatlan dolgot. Ilyen volt például év elején a Jenkins-szel folytatott beszélgetése, vagy épp a Montague-val töltött közös reggelik. Igaz, ilyenkor sosem szólt két szónál többet, mégis meglepő volt őt kettesben látni valakivel. Ahogyan az is meglepő volt, amikor a Griffendél elleni vereség után felajánlotta a lemondását. Bár végül a társak nem fogadták azt el, furcsa érzés volt őt ilyen helyzetben látni.

Kezei bundázott farmerdzsekije zsebeiben pihentek. Tőle nem messze Ashford épp hárította Whitmore gurkóját, Connor keze pedig reflexszerűen megrándult, mintha ő maga lendítené az ütőt. Elmosolyodott a sál alatt és felidézte azt a havas, januári napot, amikor repülésoktatóvá avanzsált és segített a hollóhátas fiúnak leküzdeni a seprűtől való félelmét. Láss csodát, még egy év sem telt el, és Ashford már házának csapatában játszik.

Gondolataiból egy kísérteties reccsenés rázta fel, melynek forrása McLagen vállízülete volt. Echohawk mesteri pontosságú gurkót küldött a Hollóhát másik terelőjére. Connor kissé sajnálta, hogy a Roxfort egy szem indiánját nem az ő házába osztották be. Remek párost alkotnának Travers-szel. Mellesleg, ha már Echohawk-nál tartunk, Connor furcsállta, hogy nem az ő nevét dobta ki a Serleg. Szinte biztos volt benne, hogy a történelem megismétlődik és újabb hugrabugos bajnoka lesz a Roxfortnak. Tévedett…

Egy újabb reccsenés harsogta túl a tömött lelátók hangorkánját: Tavish érkezett és puszta kézzel visszaugrasztotta McLagen vállát. Connor kikerekedett szemekkel figyelte a mutatványt, majd azon töprengett, hogy milyen kár, hogy a napszemüvegét a ládájában hagyta. Akkor legalább valami eltakarta volna a nevetőráncokat, amik a meglepettségből nevetésbe váltva a szeme köré rendeződtek. Igen… Kár is volt tagadnia. Valami végleg megváltozott benne, és erről Zafira tehetett...

[Annienek]

same old madness

2005. november 5. szombat

Hugrabug lelátók, Annie & Varvara

TW

 A poszt enyhe káromkodást és szégyenítést tartalmaz.

Talán korai még a vidámság a Halloweenkor történtek után. Talán korai még elengednem magam, még ha csak egyetlen napról is van szó. Tudom, hogy nem ok nélkül történtek a dolgok. Igyekszem elhessegetni a gondolatokat, ahogyan az ősz végi napsütés éri arcomat: egyszerűen nem érdemlem meg.

Mégis a Hugrabug lelátójánál figyelem a meccset, igaz, azt már nem engedtem, hogy a gusztustalanul vidám, sárga sáljukat a nyakamba aggasszák. Nem teljesen értem a Hugrabug koncepcióját, zavaros nekem az egész, ahogyan azt Annienek is kifejtettem az ideút közben. Azért kerülnek egy házba, mert… kedvesek? A Griffendél világos, ahogy a Hollóhát és a Mardekár is. De a borzok akkor most miért is? Vagy oda raknak mindenkit, aki sehova máshova sem illik? Önmegnyugtatásra biztos alkalmas az, hogy kedvesnek titulálnak. Azért örülök annak, hogy ha ide születek, bátran kizárhatom a vidám sárgát. Egy borz-színbe öltözött, fiatalabb srác például véletlen rám öntötte a vajsörét. Erre sikerült úgy ránéznem, mint egy bosszantó kis csótányra, amit mindjárt összetaposok. Azóta se láttam a lelátókon.

- Természetes szelekció. – felhorkanok, amikor meglátom, ahogyan Ashford a saját arcát találja el az ütővel. Azt hittem, a Hollóhát tavaly bajnokságot nyert. Vagy hazudtak volna? Nem foglalkozom különösebben az esetlegesen rám irányuló pillantásokkal a megjegyzés kapcsán. Csak veszek egyet az ételből, amivel Annie kínál, és megemelem a tökös kólámat egy koccintásra Varvarával. Örültem azért, hogy ismerősebb arc is van a Hugrabugnál, legalábbis olyan, akivel már váltottam ezelőtt pár szót.

- Hey, Varv! Lesz ma is műsor? – kérdezem meg, mert biztosan jobban tudja azt nálam, úgyis össze van nőve Gardnerrel. Kíváncsi vagyok, Elizabethék készülnek-e műsorral, és ha igen, kinek és mivel. A Hugrabug hangjelzései szokatlanok a fülemnek, de a célnak megfelelnek. Szerintem ezt még zuhogó esőben is hallani. A kapitányukról első nap azt hittem, hogy közülünk való, és csak összezavarodottsága miatt öltötte fel a roxfortosok talárját. Jól játszik, de lehetne jobb is. Miért fogja vissza magát?

- Nem is rossz ötlet elsősegélyt tanulni. – két évet voltam kapitány, de egyszer sem jutott az eszembe az, hogy gyógyítást tanuljak, legalább az alapokat. Ártani biztosan nem ártana. Viszont mindig rendelkezésre álltak a sportgyógyítók a pályán. Soha nem volt semmi, amit ne oldottak volna meg.

- De azért én megvártam volna, míg földet érünk. – lerakom egy kicsit a távcsövet, hogy vehessek még egy falatot. Se a Hollóhát kapitányának, se McLagennek nem lehetett ideális, hogy a levegőben zsonglőrködve ugrasztják vissza a vállát. Kurva fájdalmas ám.

Bár miután terelőütő van a kezében, és így is eltalálta egy gurkó, igazából megérdemli. Talán a terelők ezen a pályán maguk is legilimentorok. Csak a szemem sarkából látom a gurkót, ami egyenesen felénk csapódik. Elrántom Anniet az útjából, így az a földbe csapódik mögöttünk. Ez hogy nem szabálytalan? Chernov is kurva szarul néz ki miatta, pedig nem is az ő fejére pályáztak. Ilyenkor azért sajnálom kicsit, hogy hányszor tört csontja miattam.

- Megvagy? – kérdezem, miután visszadőlünk a helyünkre. Az eltévedt gurkó már repül is tovább a pálya felé, hogy új véráldozatot keressen magának. Csak azután engedem el a kabátját, hogy azt látom, a lelátó már biztonságban lehet. Nálunk ilyen elő sem fordulhatna a nézőteret védő mágia miatt. Itt ez elég mindennaposnak tűnik.

- A kékeknek jobb seprűjük van a fogójukat kivéve. Suduri jól játszik, Tavishról is csak jót hallottam. De a terelőik csapnivalóak. – nagyon kíváncsi vagyok arra, hogy Tavish hogy játszik, de egyelőre nem sokat látunk belőle. Majd a meccs végén.

[Hollóhát vs Hugrabug]

Hollóhát vs Hugrabug

"I'm a beast, I am, and a Badger what's more. We don't change. We hold on."

2005. november 5.

hangulat

Szinte meg sem érzem a november eleji hideget, ahogy az év utolsó napos reggeleinek egyikén, a diákoktól hemzsegő kviddicspálya lelátóin a hajamat borzolja a szél. Természetesen hol máshol lennék a Hugrabug idei első mérkőzése helyett, amikor borzi kötelességemnek érzem, hogy rekedtre kiabáljam magam a házamnak szurkolva. És ettől nem rettenthet el az sem, ha az időjárás úgy dönt, hogy villámokkal veszi körbe a pályát. Na jó, nyilván egy kicsit túlzok, első a biztonság, de a hangulatomat kétséget kizáróan eltalálja ez a metafora.
Rétegesen felöltözve, vastag sállal és ujjatlan kesztyűvel védekezek a hideg ellen, kezemben egy sárga-fekete zászlót tartva, aminek a közepére egy borz van hímezve. A legutóbbi meccsre készített szurkolótáblámból kiindulva, ezúttal valami olyat szerettem volna, amit esetleg ki is rakhatok később a falra. Biztosan motiváló lenne a csapatnak, ha látják.
De jelenleg nem gondolkodom ilyeneken. Feszülten figyelem, ahogy a sárgába és kékbe öltözött játékosok fel-alá suhannak a pályán, teli tüdőből szurkolok a házunknak és győzelemittasan kiáltok fel, ha pontot szerez a csapatunk.

[✦Дурная голова ногам покоя не даёт ✦]

✦Дурная голова ногам покоя не даёт  ✦

TW: káromkodás, alkoholfogyasztás

Nem gondoltam volna, hogy bárki meccse jobban fog érdekelni a magaménál, de, ami itt van az konkrétan felér a Moszkvai Nagycirkusszal, pedig azt még sosem láttam. Na jó, valahogy így képzelem el, a múltkori meccs is valami állati böhönyére sikerült. Ezeknek mind ilyen dűbetegek?
Szóval az a' elméletem, hogy annak kell szurkolni, akiről úgy hírlik veszít, tehát nyilván az underdogok felé húz a kis lelkem, pláne, mert ezt a házat a jólelkeknek hozták létre. Szerencsené’küliek! Milyen lehet ott együtt ennyi naiv kis kedvesnek?!

Nem akartam elkésni, szóval most időben kapcsoltam és egy innen-onnan kirimánkodott sárga nyakkendővel gazdagodva érkezem és le is huppanok a bajnok úrhoz, aki éppen jó szokása szerint olyan fejet vág, mint, akinek a lábára ment egy traktor hajnali fél hatkor. Ezen a gondolaton természetesen jól elröhögcsélek magamban, mert, ami azt illeti elég nagy trébe lettem volna, ha bedobtam volna nevem és valahogy úgy lett volna megkeverni a sorsnak nevezett lekvár szaros fakanállal, hogy én jöjjek ki győztesen. A hátam tetovált közepire nem kivánnám az egészet, az biztos, de azért borzasztóan örvendezek Vale-nek és Barbonnak is. Közben integetek is minden jelenlévőnek, akinek nem, például a szőke lányzónak.
Ott kezdődik az egész állatság, hogy a gádzsó konkrétan orrba tossza magát a saját ütőjével, amin mindjárt úgy elkezdek röhögni, hogy még rágyújtani se bírok tőle. A második szegfűszeggel bélelt koporsószöget akkor vesztem el, mikor Barbon kommentál.

-Jaj Szent Szűz Maris-kaparok elő egy újabb cigarettát, miután sikeresen abbahagyom a lajholást és nekilátok füstölögni- pubikám kis kezibe bizisten a saját izéjét se adnám oda, nehogy félbetörje.
Én meg még azt hittem, hogy az lesz a meccs csúcspontja, hogy a jólelkek lassan gágognak, mint a szomszéd liba, tömés előtt. Az indián fiú az mondjuk kicsit szokatlan ebben a környezetben, ha jól emlékszem többen néztük bolondnak, hogy miért él itt kettős életet a sajátunk, aztán nézzed má’…há’ a briteknek is jutott egy egész darab. Eleinte ezek a borzosok nem is tűnnek kapkodó elmebetegnek, de ahogy megy az idő bepörögnek ők is, mint bádoglavór a betonon.

-Számoljátok mán meg, hogy hányszor halljátok a seprűmárkát! -hajolok a többiekhez, míg a kezemen mutogatom nekik, hamar eljutunk a tízig, olyan hamar, hogy megindul a fejemben a vezérhangya és azonnal eszembe jut, hogy hogyan lehetne felpörgetni lelátóról a belátást.
-Azt mondom én tinektek, hogy ahányszor tűzvillám van, annyiszor legyen vodka is-turkálok élénken a bundám zsebébe és hamarosan ki is kapok egy szép nagy laposüveget, amin a bátyám nevének kezdőbetűi vannak. Há’ lehet, hogy ezt e’ találtam bugázni otthonról, ki tudja mikor jöhet jól az ilyen, igaz-e?

-Há…há…hoppá!-mutogatok elégedetten és már tuszkolom is a laposüveget Annie kezébe, mert hát hölgyeké az elsőbbség, meg amúgy is valami borzongásom van azzal kapcsolatban, hogy jobb lenne nem most a számhoz kapni az üveget, mikor is úgy jön a gurkó, mint anyámból a panasz hajnali kettőkor és éppen úgy tudok mozdulni, hogy azért az orromat megsúrolja. Mit akartam? Ja igen, Barbonnak megmondani, hogy lesz-e műsor.
-Oh, hogy az a boldogságos, rapityára fagyott , mezőn tárolt, ritkán látogatott, bőszen behavazott, gúnárnyakú, kamcsatkai faMaris! Nem ölég műsor ez neked?-kérdezem, miközben először törölgetem a vérző orrom, aztán megpróbálom kicsit jobbá varázsolni, semmi kedvem nem lenne most elmászni a gyengélkedőre, mikor éppenséggel bármi is történhet. Mondjuk még négy tűzvillámozás, ezektől amúgy is bármi kitelik! Van itt minden, katonaorvostól a gutaütöttig! Elég ideig hesszeljük a dolgokat, még kiderül, hogy valamelyik hobbiinszeminátorként tevékenykedik!  Barbonunk meg úgy megrántotta a kisleányt, hogy kezdek azon gondolkodni, fasztorlasznak ülök-e itt.
-Na én amondó vagyok, hogy megint kellene vedelni-mosolygok a többiekre az egészen tisztesen helyrerántott orrmányommal. Az a kurva nagy szerencséje, hogy pont nem odanéztem, mert ha tudnám melyik volt, én megmutatnám neki, hogy milyen a struccnak fejjel a homokba! Amúgy meg mit hallok? Tűzvillám!

United we stand,
so I stand with my friends.

Varv & Solace
2005.11.05.
Hugrabug lelátók

Ma reggel nem az edzés miatt szenvedtem fel magam korán reggel, hanem azért, hogy két nagy négyszögletű tortaformával készítsek a pumpkin spice sajttortából. Egy kell a nézőtérre nekem és a környezetemnek, egyet meg a Hugrabug csapatának készítettem kifejezetten.
A mai nap azonban a meglepetések és a váratlan fordulatok napja talán. Kezdjük ott, hogy majdnem félrenyeltem a saját nyálam, amikor Solace csatlakozott hozzám. Nem mintha nem lett volna példa a múltban arra, hogy együtt töltünk időt, és talán a korábbi mély beszélgetésre illene/illett volna jobban rácsodálkoznom, de valljuk be: akkor egyikünk sem volt szomjas. Bár még valamelyest mindig az akkor történtek hatása alatt állok, de ezt a mai napra félre teszem - szurkolnom kell a legjobb barátnőmnek!
A pálya felé vezető úton igyekszem megmagyarázni neki, mi a Hugrabug ház valódi értelme - ha már a Süveg erősen vacillált rajta, hogy oda osszon-e engem, vagy a Griffendélbe - de szerintem nem sikerül átadnom neki.
Pedig ma a kinézetem adja leginkább a Hugrabug életérzést: sárga kötött hugrás pulcsi, nagy hugrás sál a nyakam körül - ne kérdezze senki, honnan vannak - és rengeteg Hazel által kézzel készített kitűző különböző helyeken virítanak rajtam, a pulcsitól kezdve a sálon át a hajamban is látni borzos, hugrás, sárgás dolgokat.
Egészen biztos vagyok benne, hogy amint felnyílik a süteményes doboz teteje, több lelkes hugrabugos szurkoló is megrohamozná a környékem, de egy bizonyos éppen nagyon morcos egyén miatt inkább nem teszik. Miközben egy pálcaintéssel megszűntetem a kabátján esett foltot, megkínálom a süteménnyel, a mellette ülő Varv-ot is, végül magamat, mielőtt körbe adnám a dobozt. Kell az energia a lelkes szurkoláshoz na!
- Hééé, ez nem volt szép...! - legyintem meg Solace karját, de természetesen csak miután maradéktalanul sikerült elfojtanom a feltörő kuncogásom Will alkotásán. Természetesen a komolyság álcáját addig sem tudom fenntartani maradéktalanul, de amint Varv megszólal, hangos nevetésben török ki.
A meccs az elején elég kiegyenlítettnek tűnik, fej-fej mellett halad a két csapat. Valamikor visszakerül hozzám a sütis doboz, és tömöm inkább a fejem, mert ha nem, akkor felpattanva üvöltök teli torokból és füttyögök a Hugrabug csapatának. Milyen jó, hogy a mi meccseinken ilyenre a pályán nincs időm, ugye? Na de, szokott telni erre is, ne áltassunk senkit.
Varv ötletére nagy őzike szemekkel pislogok, de mind tudjuk, hogy nem én fogok nemet mondani egy ilyen "ártatlan" játékra.
- Jóóó! De akkor ha tűzvillám Supreme-t hall valaki, dupla ivás legyen! - most még csak nevetek ezen, szerencsére sosem voltam jól megfontolt ember. Esélyesen nem most fogom elkezdeni. És már kapom is a lapos üveget a kezembe, amit azzal a célzattal emelek a számhoz, hogy jól meghúzzam. Ekkor elrántódom, és centikre tőlem becsapódik a kedves kis gurkó a lelátóba. Kicsit sikerül leöntenem magam Varv piájával és közepes mértékben fulladozom tőle. Ha nincs Solace bizonyosan csatlakozom Tetsu-hoz és Gemster-hez a gyengélkedőn. Azonban egyből nem tudom megköszönni neki, mert előbb kifulladom a lelkem. Közben elhangzik egy tűzvillám, szóval készségesen nyújtom neki a lapos üveget.
- Aha, köszi. Megspóroltál nekem egy gyengélkedős kört - kettőt még köhögök, de azért hálásan mosolygok rá. Kicsit áthajolok rajta, mert feltűnik nekem, hogy Varv-al valami nem kerek. Már húzom is elő a pálcámat és egy intéssel meggyógyítom az orrát. Ez legalább megy álmomból de még sokkomból kirázva is.
- Bármennyire is szeretem Ophelia-t, szinte biztos vagyok benne, hogy Zafi kapja majd el a cikeszt. Messze a legjobb fogó az iskolánkban, bár ha Ophi védelméről van szó, Holden-t nagy hiba alábecsülni. Nem hinném hogy Will és Rr... McLagen fel tudná venni a versenyt a bepörgött Captain Echohawk-al - hogy lehet egy névtől ennyire PTSD-je valakinek? Akarva-akaratlanul pillantok körbe a lelátón, mintha csak ki akarnám őt szúrni. Pedig nem szeretném, de valahogy a bűntudat maró érzete már hiányzik. Túl gondtalan voltam a mai nap, nem?
Szerencsére nem szúrom ki, úgyhogy mikor átadásra kerül nekem a laposüveg, kettőt is húzok belőle, pedig nem is volt említve a Tűzvillám Supreme.

Mikor megindul a hajsza a cikeszért úgy pattanok fel, mint akit seggbe böktek, és olyan hangerővel üvöltök, hogy hirtelen a hangszálaim is majdnem elhagyják a testemet. Meg is bicsaklik tőle a hangom.
- HAJRÁ OPHELIAAA!!! - a meccs a vége felé közeledve kezd eldurvulni. Azért tátott szájjal nyújtom át a sütis dobozt Solace-nek amikor meglátom McLagen és Will kettős ütését. Úgy érzem még mielőtt csatlakoznék a borzok csapatához, megkeresem a saját kapitányom. Nekünk is be kell újítanunk valami ultimate move-ot, ha esélyt akarunk a győzelemre...
Vagy legalább arra, hogy ne megint mindenki a gyengélkedőn éjszakázzon meccs után. És kinek a dolga megvédeni a csapatot? Na kinek? Ez itt a probléma kérem...