A sűrű rengeteg

Veszélyes erre mászkálni, nem csak azért, mert senki sem hallja meg, ha esetleg hangosan kiabálsz segítségért, hanem mert erre él a Rengeteg veszélyesebb, kevésbé veszélyes lénypopulációjának nagy része. Jól gondold meg, valóban bemerészkedsz-e ide!

[- Köszönöm, Rubeus! Üdvözlök mindenkit ezen a rendhagyó órán!]

Bájitaltan - VII.

2005. november 24. csütörtök

Az erdő atmoszférája annak ellenére idegességgel tölt el, hogy tudom, rengeteg teremtmény, melyről suttognak a Kastély falai, pletyka csupán, melyeket abból a célból hagyunk terjedni, hogy a diákok elkerüljék az erdőt. Ha nem is valószínű, hogy valaki tényleg becsempészett ide egy wendigot, hogy vérfarkasok vannak az erdőben, hogy él itt valami, ami felfalja az eltévedt, fiatal boszorkányok és varázslók arcát, a vadőrnek hála még mindig vannak itt óriáspókok, a trollok sem tűntek el teljesen az erdőből, a mocsaras-vizes területek pedig tele vannak dugboggal. Nem vagyok biztos benne, hogy Fawcett megfelelő önvédelmi képességekkel vértezte fel a diákokat erre a helyre- néhányan tehetségesek saját érdemeiknek köszönhetően, mások összeszedték, amit tudtak.

 Még egyszer ellenőrzöm a bájitalokat, a kis „játék” részleteit. Rám senki nem mondhatja ezután, hogy túl komoly, túl szigorú tanár vagyok- az viszont biztos, hogy ha ez elterjed, lesznek, akik úgy tekintenek rám, mint az egyik fiatal Nott fiú a karrierem elején. Persze, ezek a diákok mind nagykorúak.

 Sajnálom, hogy a csoportbontás miatt nem lesz lehetőségem tesztelni az amerikai boszorkányokat és varázslókat. Sok közöttük a középszerű, de sokan vannak azok is, akiket szívesen figyeltem volna. A két hiányzó házzal kapcsolatban más érzéseim vannak, előre sejtem az eredményt: a mardekárosok, az igazi mardekárosok mindannyian megoldanák a tesztemet, a hugrabugosok pedig.., nos, mindenki megérdemel egy esélyt, képességektől függetlenül.

 Már messziről hallom a vadőr hatalmas kutyájának csaholását, majd maga a félóriás is felbukkan az ösvényen, mely a rögtönzött, enyhén ködös, szabadtérre bűvölt tantermemhez vezet. Bólintok Hagrid felé, aki igazán nagylelkűen vállalkozott rá, hogy bekíséri az évfolyamot az erdő mélyére. Talán útba is esik neki valamelyik titkos és rendkívül veszélyes barátja, talán örül neki, hogy újra diákok közelében lehet. Harry Potter és a barátai nagyon közeli viszonyban voltak vele, emlékszem erre az első itt töltött tanári évemből, a Trimágus Tusa és Neville pedig bizonyára visszahozzák az emlékeit.

 - Köszönöm, Rubeus! Üdvözlök mindenkit ezen a rendhagyó órán!- a padok még a fél csoport számára is betöltik a tisztás nagyobb részét. Úgy bűvöltem őket, hogy mindegyik mellett kényelmesen elférjen három diák, székekkel azonban nem bajlódtam, csak az üres üst, és a három-három fiola várja a diákokat az asztalon. Illetve az egyelőre lefelé fordított instrukciók.

 - A mai órán hármas csoportokban fogunk dolgozni, a feladatukat mindjárt... nyugodjon meg, Ms. Suduri, nem Önök választják a csapattársaikat, hanem én. Köszönjék majd meg Mr. Ravensongnak, amikor legközelebb látják... gondolom, nagyon jól tudják az okát.- intek a pálcámmal, minek hatására a pergamen felszáll, és elégedetlen horkantások között elkezdem szétosztani a csapatokat úgy, hogy megelőzzem a lehető legtöbb vihogást, csapkodást és idegesítő viselkedést. Mindannyiuknak adok egy színt, melyhez az asztaluk, a feladatuk, és az óra végi jegyük fog tartozni.

  - Kék csapat: Ms. Morgenstern... Ms. Tavish... és Mr. Lacroix. Tegye már meg kérem, hogy megpróbál olyan arcot vágni, mintha nem utálna mindenkit!- talán nem okos dolog tőlem, hogy provokálom a diákot, akit a Serleg megfelelően tehetségesnek talált a Trimágus Tusához, de túl veszélyesnek hozzá, hogy összeengedje a többiekkel, de bosszant az világfájdalmas, haragos arc, amellyel megörvendeztet. Ebből a típusból bőven elég volt már az évfolyamban (nem egy az én házamból jött).

 - Vörös csapat: Ms. Tuffin... Mr. Deveraux... és mi lenne, ha ma együtt dolgozna a feleségével?- barátságosan mosolygok a negyedvéla francia lány felé, aki, néha úgy tűnik, hogy szándékosan titkolja a nevét, pedig nem látok semmi kivetnivalót a fiatal házasságban, ha nem elkapkodott. A lányról nehéz lenne azt gondolnom, hogy éretlen: a legjobb ifjúsági párbajozó a világon, a Beauxbatons bajnoka, és ellentétben Scrimgeourrel, elég magabiztos hozzá, hogy ne kérjen felmentést az óráról két nappal az első próba előtt.

 - Rózsaszín csapat: Ms. Lowe, Mr. Nebelwald... és Ms. D'Aboville. Hajrá!- talán a legkedvesebb, legőszintébb mosolyomat a fiatal, apró hollóhátas lánynak tartom meg a csoportból, aki tavaly olyan lenyűgöző teljesítményt nyújtott, amikor a Sepelio főzeten dolgoztunk. A mostani feladat persze teljesen más jellegű, és egyedül lehetetlen megcsinálni.

 - Magenta csapat: Mr. Rheims, Ms. Salamanca és Ms. Haseltine- röviden rajta felejtem a tekintetemet a Beauxbatonsos lányon. Felé sem érzem azt a szimpátiát, amit az első vérfarkas felé, akit kezeltem. Talán a személyisége teszi, talán csak nem ugyanaz az érzés egy ponton túl. Talán nem is éreztem, hogy szüksége van rá.

 - Zöld csapat... Ms. Roethlisberger, Mr. Ashford... és Ms. de Saint-Vinant.- a félóriás, vagy talán negyedóriás lány csak Hagrid mellett tűnik viszonylag alacsonynak, és szükséges volt minimálisan módosítanom néhány receptet, hogy biztos lehessek benne, hogy neki is részt kell vennie a próbákon, de a többiek is túl fogják élni. A Beauxbatons másik bajnokán azonban hosszabban elidőzik a szemem; csak névről, de ismerem a családját, és nem gondoltam, hogy egy napon itt lesz, az iskolája egyik kiválasztottjaként, és akkor is bejár az óráira, ha már mindenki suttog róla, hogy mi vár rájuk a hét végén.

 - Nem, nincsenek cserék. Már felírtam a neveket, mindenkinek megvan a végleges csapata. Maga marad a sárgában... kezdjük is a feladatot- vagy azt hiszem, inkább játékot! Fogjanak meg egyet-egyet a csapatuk asztalán lévő fiolákból! Mindegy, melyiket! Bátran! Rendben... igyák meg! Ne féljenek, majdnem olyan ízre, mint az almalé.- nem fejtem ki részletesebben, hogy mit akarok elérni, viszont rajta tartom a szemem az összes diákon, és ha valaki ellenállna az instrukciómnak, odamegyek hozzá, és jelzem: kötelező meginni az aranylóan narancs folyadékot az óra keretei között. Természetesen mindenki nagykorú, és soha nem kényszerítenék senkit rá, hogy akarata ellenére megigya a bájitalt. Nem kötelező- ahogyan az órám sem hatodévtől felfelé, ahogy ezt közlöm is egy vonakodó francia fiúval a barna csapatból. Végül megissza ő is a fiolája tartalmát.

 - Az óra folytatásához szükséges, hogy mindenki kiigya a bájitalt... remek, úgy látom, hogy mindenki végzett! Csapatonként ketten ártalmatlan gyümölcs- és zöldségkeveréket ittak. Egyikük viszont az Álomtalan Álom elixír egy módosított variánsát. Mindhárman teljesen jól lesznek a következő durván másfél órában, azután a bájital kifejti a hatását- egyetlen pillanat alatt, és az ellenszerem nélkül a csapat legbalszerencsésebbje aludni fog nyolc-kilenc órát. A feladatuk, hogy az órám végén mindhárman ébren legyenek a csapatukból. Ehhez hagytam instrukciókat az asztalokon, és eszközöket a környéken... Nem vagyok a Sötét Varázslatok Kivédése tanáruk, de néhány gyors apróság: ha dugbogot látnak, várják meg, hogy felágaskodjon az ugráshoz, és borítsák fel valamilyen varázslattal, mielőtt rohamozna! Ha pókba futnak, próbálják meg elkábítani, a nagyobb példányok nem merészkednek ide... ha pedig kentaurba, legyenek végtelenül udvariasak, de nem hiszem, hogy most ezen a környéken járnak ebben az évszakban. Van még valami, Rubeus?

 - Hááát, Gondával érdemes vigyázni... szegénynek fáj a foga, és kicsit ingerlékenyebb és morcosabb... de nem gonosz ám. Mindig hossz szerint tárolja az odújában a husángjait.

 - Áh, igen... Gonda... Köszönöm! Ne menjenek a pataktól délebbre, és a patak partján ne csapjanak feleslegesen nagy zajt!- azért túlzottan nem aggódom. Minden csoportba került olyan diák, akiről tudom, hogy nem lenne túl nagy problémája Gondával.

 - Kérdés esetén itt leszek. Bár érdemesebb lenne haladniuk, és nem húzni az időt.

Instrukciók

1. Mindannyian találnak egy dobozt az asztal alatt. A lakat nincs megbűvölve. A dobozban lévő fiolák esszenciálisak a feladatuk teljesítéséhez, ne törjék össze őket! Nem készültem pót bájitalokkal.

2. A dobozban lévő, színtelen, szagtalan, íztelen keverék lesz az ellenszer alapja. A hatból csak egy fiola tartalmazza a kívánt hatású bájitalt; a maradék ötnek normál esetben olyan hatása van, mint a víznek, az Álomtalan Álmot ivott csapattagok esetében azonban a bájital azonnal kifejti jelenleg másfél órára pihenő hatását.

3. A dobozban lévő zöld színű bájital neve Lidércfény Főzet, és tökéletlen elődjét druidák itták. Fogyasztója számára lehetővé teszi, hogy lássa a thesztrálokat, illetve az egyébként láthatatlan Fantom Galóca nevű gombát. A dobozban lévő fiola hatása nagyjából fél óráig tart, és a fenti képességeken kívül vakságot okoz a fogyasztójának erre a fél órára. A legendák szerint egyes druidák csak a zölden világító gombafonalakat követték egész életükben a sötétben a thesztráljaik hátán - erről majd Binns professzor mesél Önöknek, ha figyelnek az óráján.

4. La recette de l’antidote sera fournie au cours de la tâche. Ils auront besoin de trente-cinq minutes pour préparer la potion, à condition d’avoir rassemblé tous les ingrédients et les instructions.

5. Le Phalloïde Fantôme pousse souvent sur des lieux fraîchement creusés : sur des tombes, au-dessus de trésors enfouis ou à la suite de récentes fouilles.

CSAPATOK

Sebastien Lacroix
Revan Morgenstern
Zafira Tavish

Lolita Deveraux
Skylar H. Deveraux
Anne-Rose Tuffin

Lucius Rheims
Heliodora Haseltine
Maria Teresa Salamanca

Soffi Lowe
Enver Nebelwald
Daphné D'Aboville

Inès de Saint-Vinant
Elodie Roethlisberger
William Ashford

[vadőr]

Champignons enchantés

2005. november 24. csütörtök Hetedév erdei bóklászói TW bullying említése

N

ehezen tudom elrejteni zavarom a nálam is magasabb vadőr láttán. Madame Maxime-on, és talán a bátyámon kívül nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy bárki magasabb lenne nálam. Láttam már egyszer-kétszer a birtokon, főleg, amikor ritka növényekre vadásztam a Rengeteg szélén, vagy amikor épp Madame Maxime-mal beszélgetett az abraxanok kapcsán. Valaki azt mondta, hogy állítólag tanár volt. Mégis, talán a kettőnk közötti különbségek szembetűnőbbek, mint a hasonlóságok. Nem szeretném, ha azt feltételeznék, hogy közöm lehet hozzá, mert első és második ránézésre is csak erősíteni képes a sztereotípiákat.

Az erdőben sétálva szorítom meg Daphné kezét; azt csak időnként engedem el, amikor épp találok egy-egy érdekesebb növényt egy fa törzsén, vagy a mohában, avarban. Egy elhullott virágot, amit az ösvényről letérve találtam, a hajamba is tűztem. Ha nem lenne elég a vadőr, az erdő mélyén Maria társaságát is el kell viselnünk, aki finoman szólva is nem a szívem csücske. Évek óta kerülöm; elég volt belőle ez az elmúlt néhány év, amit jelentősen megnehezített számomra a jelenléte. Örülök annak, hogy nem a kígyó mosolya köszön vissza rám a magazinok és újságok címlapjáról, és örülök annak, hogy nem kell attól rettegnem, hogy az ő szemei pislognak vissza rám akkor, amikor kibontok egy csokibékát. Inés és Lolita a Beauxbatons méltó bajnokai, akik megérdemlik a bajnoki címet.

Szomorúan mosolygok rá Daphnéra, amikor kiderül, hogy a professzor külön csoportba rak minket. Pedig esküszöm, tudok én viselkedni is! Mindegy is, mert minden jobb annál, mintha Mariával osztottak volna egy csoportba. Bármit, de tényleg bármit, csak azt ne.

A biztonság kedvéért kitapogatom világoskék egyenruhám zsebében a pálcám. Ilyen mélyre sosem mentem az erdőben eddig, és hallottam, hogy furcsa dolgok tanyáznak itt. A pletykákkal nem tudok mit kezdeni, de egy dugboggal talán igen. Azért ezt a Gondát örülnék, ha el tudnám kerülni.

Megszemlélem a kikészített bájitalokat az asztalon. Az instrukciók nem teljesen tiszták még, de ha jól értem, majd menet közben tudjuk meg a többit. Az Oakley professzor által adott jegyzetek alapján egy rövid fordítást adok Williamnek, hogy ő is képben legyen - hármunk közül talán csak ő nem értheti, mi volt leírva.

- Azt hiszem, a feladat ezen része rám vár, ha nem haragszotok. - emelem meg a lidércfény főzetet. Testhezálló a feladat, talán nem lesz belőle vita, hogy a növényes lány keresse a növényt (bár technikailag a gombák nem növények). Mindig is látni akartam egy ilyen galócát, de soha nem volt még alkalmam rá, mert arrafelé nem terem, amerre én lakom. Szereti a frissen túrt földet, legyenek azok sírok vagy más ásatások. Felpattintom a fiola tetejét és lehúzom a bájitalt, ami szinte azonnal hatni is kezd. Furcsa, olyan zöld íze is van, nem tudom meghatározni. Innentől kezdve rá vagyok utalva a Beauxbatons női bajnokára, és a Hollóhát poétájára.

Különös élmény egyébként. Nem is azt mondanám, hogy elsötétül a világ, hanem azt, hogy olyan, mintha más megvilágításban látnám azt. Állítólag a madarak is olyan fényeket látnak, amiket az emberi szem képtelen érzékelni. Mélyet szívok az erdei levegőből. Tisztában vagyok a Rengeteg veszélyeivel, de ezek a természetközeli helyek azok, ahol igazán otthon tudom érezni magam. Látni is vélem a fonalakat; olyan, mintha egy csermely lenne, nem több, ami azt akarja, kövessem.

- Arra. Azt hiszem, hogy... íhh! - az indokoltnál talán bátrabban vetettem bele magam az erdőbe. Érzem, hogy valami a bokámnak ütközik, talán egy fa gyökerei lehetnek; csak azért nem esek térdre, mert egy fa kinyúló, alacsonyabb ágába ütközöm fejjel. Meg is kapaszkodok benne a kezeimmel, mielőtt még nagyobb kárt tudna okozni nekem, a bokám azonban továbbra is fáj.

Két kézzel előre tapogatózva tartok a hely felé, ahol a galóca lehet. Talán ha valaki megfogná a kezem és vezetne, akkor minimalizálhatom a sérüléseket. A tőlem telhető legsebesebb tempóval (hosszúak a lábaim, úgyhogy a bizonytalan és vak léptek ellenére is egész gyors vagyok) juthatunk el oda, ahová a fonalak vezetnek. Ott aztán négykézlábra ereszkedek, hogy kitapintsam a fantom galócát; valóban van itt belőle egy kis földkupac tetején. Pár napja egy erdei ragadozó, valamilyen vadállat áshatott el alatta egy csontot.

[Annievel]

Bájitaltan óra

Rózsaszín csapat: Soffi&Enver

2005. november 24. csütörtök

Szeretem a bájitaltant - még jobban szeretem a kastély falain belül, a terem biztonságában tölteni.
Nehezen engedtem el az ölelésből Miguelt, amikor kiderült, hogy a mai órán nem együtt leszünk, próbáltam azzal nyugtatni magam, hogy ez csak egy óra, nem lesz semmi baj, hiszen nem igazán volt más választásom, ha már helyettesítés miatt a szokásos közös óránk helyett ma az egész Ilvermorny delegáció Bűbájtanon vett részt. Borzasztóan örülök viszont, hogy Élodie itt lehet velem és foghatom a kezét - kivéve akkor, amikor észrevesz  és begyűjt valami kedves kis növényt - nem is tudom, mit csinálnék nélküle. Meg is dicsérem a virágot a hajában, figyelek, hogy ne maradjunk le, és én is megnézem a növényeket, amiket talál miközben sétálunk. Legalább segít valami elterelni a gondolataimat, majd beszámolok róluk Rokuronak is. Neki most lyukasórája van - szóval szinte biztos lehetek benne hogy szintén a növényeivel van éppen. Ő legalább vélhetően jól van és remekül is érzi magát, kíváncsi vagyok, vajon min dolgozhat most - ennek a gondolata igazán kellemes érzéssel tölt el, így igyekszem inkább erre, és nem arra a megannyi lényre gondolni, ami a híresztelések szerint potenciálisan felfalhat az erdőben. Pedig szerettem a természetben lenni - kedves, békés, nem veszélyt jelentő természetben.
Emiatt aggódom annyira, hogy a Rengeteg mélyére megyünk - nem teljesen világos számomra, vajon miért pont ezt az órát töltenénk kint, pont most, ebben a hidegben, ráadásul pont itt. Azt hinné az ember, nem véletlenül Tiltott, és akaratlanul is úgy érzem, szabályt szegek azzal, hogy most itt vagyok, hiába történik ez tanórai keretek között. A szabályszegők pedig… büntetésbe kerülnek. Meg bizonyára azok is, akik kiborulnak az előbb említett büntetés emlékétől de még csak a lehetőségtől is, hogy esetleg újra oda kerülnek… és emiatt nem tudják teljesíteni az órát. Bár a halloweenkor történteknél kevés dolog lehet rosszabb ebben az életben. Talán a Rengeteg is… elviselhető lesz.
Legalább van itt egy kutya. Aki a hangja alapján biztosan nem Fluffy méretű, a gazdája pedig… az az érzésem, mintha zavarná Élodiet, de majd a szobánk biztonságában kérdezek rá inkább, most csak bátorítóan megszorítom a kezét.
Még mielőtt a rögtönzött, kültéri teremben el tudnám foglalni a szokásos helyem Élodie mellett, Oakley professzor elébe megy a dolgoknak, miszerint ő fogja beosztani a csapatokat. Szomorúan pillantok a legjobb barátnőmre, mert majdnem biztos vagyok benne, hogy másokkal leszek majd. Viszont ha vele nem is, szívesen lennék mondjuk Annievel vagy Lolitával... ha nem kerültek volna mindketten a vörös csapatba, én pedig a rózsaszínbe Soffival és Enverrel. Ez a felosztás némiképp meglep, és akaratlanul is összeszorul a gyomrom, ahogy egy visszafogott, de kedves mosoly kíséretében odalépek hozzájuk a nekünk kijelölt asztalnál.
Alapvetően nincs problémám a csoportmunkával, de mint vélhetően a többség, én is jobban szeretek olyanokkal együtt dolgozni akiket azért ismerek legalább… a minimálisnál kicsivel jobban. Őket viszont csak látásból, viszont ők bizonyára jól ismerik egymást, már csak, ha jól tudom, prefektusi mivoltukból adódóan is. Tehát kizárólag arra tudok támaszkodni, hogy eddigi meglátásaim alapján az órákon mindketten jól szoktak teljesíteni, és minden bizonnyal most is jól szeretnének, bár azt nem tudhatom, mennyire tudnak vagy akarnak velem együtt dolgozni. Talán ők is szívesebben lettek volna valaki mással, de hátha… hátha így is menni fog. Remélhetőleg. Ça doit l'être.
Egyébként is, igazán nincs okom semmiféle panaszra, beoszthattak volna egy csoportba Maríával is, vagy ami még rosszabb, Élodiet Maríával. Ha nem lett volna elég, amit az elmúlt években művelt vele, hogy megkeserítse az életét (meg az enyémet, de az kevésbé érdekel), még ide is elkísért minket. Nála tényleg bármi és bárki csak jobb lehet.
A professzor utasítására a kezembe veszem az egyik narancsszínű bájitalt, próbálok rájönni, mi lehet, bár talán mindegy is, tudom, hogy el kell fogyasztani. Minimális pillanatig habozok csak, mielőtt meginnám, de a színe ellenére valóban kellemes almalé íze van - nem tudom, miféle játék, vagy teszt lehet ez, de szeretnék rajta jól teljesíteni. Legalább ezen a teszten még tudok.
Az idegességemen viszont nem segít, amikor kiderül, hogy az erdőben kell keresnünk, vélhetően további hozzávalókat az ellenszerhez, és magát a… játékot, bár érdekesnek találom, de az… erdő és a…a lények… Nem. Muszáj a feladatra koncentrálnom. Annyira jó lenne, ha itt lenne velem Miguel. Vele nem félnék, és neki biztosan nagyon tetszene ez az egész.
Inkább megfordítom a pergament és végigfutom a sorokat.
-Az instrukciók egy része franciául van. Szeretnétek, hogy lefordítsam, vagy tudtok ti is franciául? - érdeklődöm meg kedvesen és udvariasan Soffitól és Envertől, hiszen felesleges akkor fordítással foglalkozni, ha egyébként ők is értik - de erről ugyebár nincs információm. Viszont a további csoportmunka érdekében azért ezt fontos tisztázni, remélhetőleg nem veszik rossz néven a kérdést és természetesen lefordítom nekik, ha szükséges.
-Melyikünk igya meg ezt a főzetet? - nézek felváltva mindkettőjükre, hogy mi a véleményük. Bár számomra tudományos szempontból bizonyára nagyon érdekes lenne megfigyelni a bájital segítségével a Fantom Galócát, és hallom is, hogy Élodie önként jelentkezik, hogy láthassa, de én… ha arra gondolok, hogy vakon mennyire kiszolgáltatott helyzetben lennék… újra… mint halloweenkor… már érzem is a gyorsuló szívverésem és a gombócot a torkomban. Ennyire nem bízok a mellettem állókban, de egy ember kivételével senki másban sem. Ugyanakkor azt sem szeretném, ha úgy tűnne, hogy magamat szeretném kivonni a feladat alól, vagy őket szeretném hátráltatni a… személyes problémáimmal. De mégis, tudom, hogy még egy dugbog ellen is hasznosabb lennék, mint akkor, ha pánikolni kezdek, hogy valami hozzáért a lábamhoz, amit nem látok. Talán valamelyikük ugyanolyan lelkesen szeretné ezt, mint Élodie, ellenkező esetben… nem, nem ez lesz életem legrosszabb fél órája, és megtenném, ha szükséges, de… inkább ne kelljen.
De kell, mert mindketten nemet mondanak - nem firtatom, hogy miért, csak mondom, hogy vállalom. Veszek egy mély levegőt, muszáj összeszednem magam. Csak fél óra. A professzor bizonyára nem hagyná, hogy komoly bajunk legyen. Legalább láthatod ezt a gombát. Gondolj arra, hogy legalább láthatod ezt a gombát. Gondolj arra, hogy… nem, ne gondolj semmire inkább. Megiszom a bájitalt, mielőtt még több kételyem támadna, pont, ahogyan a nevemet dobtam a Serlegbe október elején. Ez is egy próba. Egy teszt. Nem bukhatok el rajta, még mielőtt elkezdeném. Nem lehet, hogy… nem, egyszerűen csak nem.
A világ elsötétül a zölden világító gombafonalakon kívül, és én pedig erre fókuszálok, csak erre, másra most nem szabad, meg a légzésemre és a csapattársaim segítségére, hogy ne essek el minden második kiálló gyökérben. Azért bármilyen óvatos is vagyok, egyszer mégis kis híján sikerül, és aztán majdnem arrébb ugrok, amikor egy magasabbra növő… valamilyen növény hozzáér a vádlimhoz. Legalább nem egyedül csinálom és nem is kell túl messzire mennünk a gombáért - közelről még szebbnek tűnik, amitől kicsit jobban érzem magam, de igazán nem érek most rá gyönyörködni benne. Inkább csak begyűjtöm.

Bájitaltan óra

VII. évfolyam fele
2005.11.24.
Tiltott Rengeteg

Mindig is tudtam, hogy Oakley prof az egyik legmenőbb tanár, de most vitathatatlanul felléphet McGali mellé a piedesztálra. Én rettentően örülök, hogy a szabadban, ráadásul a Tiltott Rengetegben lesz óránk, természetesen megnyunyorgatom Agyart is, Hagrid nagy termetű kutyáját, bár egy kicsit nyálas leszek tőle, de sebaj. Egy pálcaintéssel letisztítom a taláromat, megigazítom a griffendéles piros sálamat a nyakamban és jobban a fülemre húzom a fülvédőmet, melynek viselése a hidegebb időjárású hónapokban elengedhetetlen számomra. Eperke mellett vidáman, ruganyos léptekkel követem a csoportot, miközben próbálom elhitetni vele, mennyire klassz lesz ez az óra. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy már nem hisz nekem... a tavalyi fogamzásgátlós fakultatív bájitaltan óra óta azt hiszem megingott bennem a bizalma ilyen téren. Pedig hasznos óra volt... ha nekem nem is, valakinek biztosan. Mondjuk megint sikerül eszembe jutnia az öltözős esetnek, ami miatt annyira elvörösödöm és annyira nem figyelek a környezetemre, hogy sikerül egy kiálló gyökérben majdnem orra esnem... de utolsó utáni pillanatban tudok még korrigálni, meg belekapaszkodom szegény Eperke karjába is - de így legalább nem esem el. Sajnálom, hogy Ophi és Gemma például nincsenek itt, kíváncsi vagyok nekik milyen órájuk lesz. Vajon az övék is hasonlóan izgalmas és érdekfeszítő és szuperságos, mint a mienk? Na majd jól kifaggatom őket utólag.
Megérkezünk a tisztásra, de sokakkal ellentétben nem indulok meg egyből egy asztalhoz, hanem gyors előveszek a taláromból egy apró chocolate chip cookie-kkal tele lévő dobozkát, egyet gyorsan bekapok, megkínálom Eperkét is belőle. Adnék szívesen Zafnak, Soffinak meg Revannak is, de ők sajnos túl messze vannak. Majd óra után megkínálok mindenki mást is, de most inkább gyorsan elteszem a dobozt.

- Szép jó napot Önnek is, Oakley professzor! Igazán kiváló helyszínt választott a mai órához, izgatottan várom a feladatot! - Bár nekem is volt egy kis megborulásom a halloween-i kaland után, és az utána levő szűk 1-2 hétben olyan rottyon voltam tőle, hogy azt hittem az eddigi munkámat dobhatom is ki az ablakon, de sikerült helyre raknom magam úgy-ahogy és nagyon törekszem arra, hogy az ott előbukkanó gyengeségeimet elfogadjam és inkább erősséget kovácsoljak belőlük. Vagy mi. Heh. Mindegy, lényeg a lényeg, hogy most jobban vagyok, és a friss levegő meg a Rengeteg, mint rendhagyó órai helyszín sokat segítenek, illetve a feladat maga. Örülök neki, hogy csoportfeladat lesz, bár biztosan viccesebb lett volna nagyobb létszámban, az amerikaiakkal, illetve a hugrabugosokkal és mardekárosokkal kiegészülve. Picit azért elszontyolodom, hogy nem  mi választhatunk csapatot, hiszen akkor nem Eperkével leszek valószínűleg, de így legalább biztosan új emberekkel fogok dolgozni! Ezen gondolatom alig pár perc elteltével félig-meddig bizonyul csak helyesnek - ugyanis Eperkével és a Beauxbatons egyik bajnokával, Eperke bátyjának a feleségével, Lolitával fogjuk alkotni hárman a vörös csapatot. Bár azért vetek egy értetlen pillantást Eperkére, amikor Oakley professzor úgy fogalmaz, hogy együtt dolgozhat a feleségével... de Lolita nem is Eperke felesége... vagy miii? Miiii? Ennyire nem lehetek fogyi-mogyi, hogy ilyen "aprócska" részletre rosszul emlékezzek. Nem. Kifejezetten megvan a fejemben, hogy Lolita Cryus felesége és még a nyáron házasodtak össze, és csak a nászútjuk ideje alatt tudott Eperke átjönni hozzánk egy rövid időre. Ez fix infó. Nem vagyok hülye... annyira.
Barátságosan mosolygok Lolira, aki hiába régebbi ismerőse az egyik legjobb barátomnak, valahogy még sosem igazán beszéltünk. Ennek ellenére egy pacsira tartom neki a kezem, ha beleüt örülök, ha nem, akkor kínosan lepacsizom saját magammal, aztán léphetünk a következő fázisra. Jómagam a felém eső szélső fiolát ragadom meg.
- Azért remélem nem olyan műananász íze lesz, mint a Macskagyökér-főzetnek volt... - jegyzem meg csak úgy magamnak a levegőbe, majd lehúzom a fiola tartalmát. - Hmm, nem. Ez sütőtöklé volt - folytatom, bár senki nem kérdezte. Igazán tehetnék néha lakatot a számra, de mindig olyan nehéz, amikor eeeennyire izgatott vagyok! A pálcámat már forgatom a kezemben, nagyon mehetnékem van, ahogy hallgatom a feladatot. Beütött a versenyszellem, noha elvileg nem lesz nyertese az órai feladatnak. De végre valami újabb, valami érdekfeszítőbb feladatot kapunk. Bár már rongyolnék is be az erdőbe, de muszáj észnél lennem, mégiscsak egy órai feladat, értékelve leszünk. Muszáj lehiggadnom egy kicsit és logikusan végiggondolni mindent. Így hát meg is fordítom az instrukciókat tartalmazó pergament és gyorsan de értő olvasással elolvasom a lépéseket.
- Valaki légyszi fordítaná az utolsó két lépést, mert én csak annyit értek belőle, hogy a Phalloïde Fantôme az a Fantom Galóca...? - nézek felváltva a két francia nyelvet beszélő csapattársamra. Miután voltak olyan kedvesek, hogy felhomályosítottak, előre be is készítem a szükséges felszereléseket az asztalra, majd pedig a ládából kikandikáló zöld főzettel szemezek. Elolvasom gyorsan újra az instrukciókat.
- Szerintem mind egyetértünk abban, hogy az a legokosabb döntés, ha én fogyasztom el a Lidércfény Főzetet. Saját magunkat lőnénk lábon, ha itt a rengetegben a csapat legerősebb tagját, Lolitát megfosztanánk a látásától, és ha nagy baj van engem Ep... mármint Sky könnyebben fel tud kapni, mint mondjuk én őt, szóval... Egi? - azért várok pár lélegzetvételnyit, hátha valakinek valami ellenvetése lenne, de szerencsére ez nem olyan, mint egy romkom-os esküvői jelenet, így senki sem ellenzi a döntésemet, tehát lehúzom a következő bájitalt is. Pár pislantás után elsötétül a világ, viszont tisztán látom a zölden fluoreszkáló fonalakat a sötétben. Nagy elánnal meg is indulok előre, és izomból nekivágódom a csípőmmel az asztal sarkának. Fájdalmamban felszisszenek, vakon tapogatózva az asztallapon kikerülöm a csúnya asztalt és a fényfonalakat követve haladok tovább, mintha mi sem történt volna az előbb. Sikerül belefutnom egy fába is... vagy nem tudom. Elég nagy ahhoz, hogy fa legyen, de határozottan puhább, mint egy fa és az illata is erőteljesebb, mint egy fának, és ahogy tapogatom, még arca is van. Igen, beletenyereltem valaki arcába.
- Jajj, bocsi, Élodie vagy, igaz? - nevetve megsimogatom az arcát. - Elnézést, nem láttalak! - még megkeresem a kezét, hogy megszoríthassam a bocsánatkérést megerősítvén, aztán útjára engedem, és jómagam is megyek tovább.
- Eddig is minden tiszteletem a vakoké volt, de ezek után még lenyűgözőbbnek tartom, hogy ők sokkal ösztönösebben, otthonosabban képesek mozogni. Nem tudom nekem mennyi idő lenne, ameddig beleszoknék egy ilyen helyzetbe mondjuk, ha valamikor valamiért megvakulnék - megint csak az égegyadta világon senki sem kérdezte, de elmondtam. közben megyek, mint egy tank, bozóton, mindenen át, orra esek egy kiálló gyökérben, de nem baj, semmi sem baj. - Minden oké! Jól vagyok! - feltápászkodom a földről, de azzal nem törődöm, hogy leporoljam magam, úgyis orra fogok esni még párszor, felesleges. Vagy éppen belecsúszok valami árokba. Nincs olyan nagy különbség nem? De azért van valami hozadéka is a dolognak, mert... - Bingo! Megvan a gempa! Whoaaa... nagyon szép! - azért tátom a számat a nagy sötétségben bámulva a fluoreszkáló gombákat. Igazán egyedi élmény ez az egész, de csak egy kicsit hagyom magam elkalandozni a csodálkozás tengerén, majd el is kezdek felnyalábolni minél többet ebből a gombából.

[- A négyes pont azt mondja, hogy az ellenszer receptjét a feladat teljesítése során szerezzük meg, és harmincöt percre lesz szükségünk hozzá. Az ötös pont pedig azt, hogy a Fantom Galóca frissen felásott helyeken nő, például sírokon vagy elásott kincsek helyén.]

Dark and glow

November 24.

  Mások örülnek az erdőnek, a kalandnak. Én is örültem volna ennek, régen- ahogy a fák között vagyunk, szinte látom a fiatalabb énemet, ahogy boldogan, lenyűgözve nézelődik a barátaival. Tudom ugyanakkor, hogy bármilyen kalandom lett volna, nem igazán vár rám más, csak a felejtés.

 Nincs ébren töltött óra, talán ébren töltött perc sem, amikor nem a Trimágus Tusa jár a gondolataim között. Mit kellett volna máshogy csinálnom, ha bármit, hogy ne találjanak méltatlannak? Egyáltalán mi alapján gondolhatta meg magát a Tűz Serlege? Azóta sem találtam egyértelmű magyarázatot, de az elméletek egyike sem kielégítő. Fekete mágia? Ostobaság. Soha nem ártottam senkinek.

 Lolita gratulációja, majd az érzés, hogy mégsem én lettem, megmérgezett annyi mindent; a pillanat, mint méreg, beszivárgott a barátságaimba, a csontjaimba, az álmaimba. Melvin holtteste ott áll felettem, amikor alszom, lenéz rám, látja, hogy nem voltam elég; elkapom a pillantásokat az iskolatársaimtól, akik tartanak tőlem. Talán félnek tőlem, talán undorodnak, mintha fertőző lennék, mintha a balsors ragályos lenne.

 Csendben lenyelem Oakley professzor megjegyzését, miközben elfoglalom a helyem a két roxfortos lány mellett. Örülök neki, hogy így alakult; a lelkem egy belső része, melybe nem szivárgott be minden, azt akarja, hogy a bajnokaink, különösen Lolita jól érezzék magukat két nappal a próba előtt, hogy Lucius és Daphné ne kelljen elszenvedjék azt a pusztító mélységet, ahová lezuhantam. A két roxfortos lány kevésbé érdekel.

 A legjobban persze annak örülök, hogy nem Rosamundi a társam. Nem szeretem a gondolataimat, a szavaimat a társaságában.

 Alig reagálok valamit arra a tudatra, hogy a professzor megmérgezett minket valamivel. Nem érzem, hogy zavarna, hogy félnék az erdőtől, hogy félnék a méregtől. Ez olyannak tűnik, mint artisták játéka egy cirkuszban, ahol védőháló várja a bukást; kedves játék, a veszély illúziója, második esélyekkel, varázslattal, bocsánatkéréssel. Engem nem vár védőháló a saját kötéltáncom végén, és szinte biztossá vált a zuhanásom.

 - A négyes pont azt mondja, hogy az ellenszer receptjét a feladat teljesítése során szerezzük meg, és harmincöt percre lesz szükségünk hozzá. Az ötös pont pedig azt, hogy a Fantom Galóca frissen felásott helyeken nő, például sírokon vagy elásott kincsek helyén.- csak rövid időre nézem meg mindkét lányt. Korábban kissé szerencsétlen voltam az ellenkező nem tagjai körül, különösen arra a káposztás esetre emlékszem fájóan Lolita társaságában. Persze... méltó a „Kis Sebastienhez.” Most nem szégyenkezem, megnézem mindkettejük arcát, szánok egy plusz másodpercet az ajkaikra, azután a hajukra. Már a kapott fiolákat nézem, miközben elképzelem, milyen érzés lehet belemarkolni.

 Vajon akkor is kedvesnek tartanának?

 Pislogok kettőt, hogy megszabaduljak a gondolatoktól. Bármilyen reménytelen az életem, azt már megígértem magamnak, hogy nem fogom hagyni visszaromlani a tanulmányaimat. Az egyetlen dolog, amire igazán büszke vagyok, ami a boldogságnak legalább az árnyékát megadja nekem, az új teljesítményem.

 - Mindketten győztes fogók vagytok, úgyhogy biztosan jobban láttok egy középszerű őrzőnél. Értem a legkevésbé kár. Ha megtámad minket valami, csak mutassatok majd az irányába!- több oka is van annak, hogy én akarom meginni a bájitalt. Tudom, hogy talán ők is félnek tőlem, és vakon nem lehetek olyan ijesztő; talán meg is akarom büntetni magam; talán... talán tényleg szeretném látni, hogy mi van a másik oldalon. A leírás alapján ez lehet a legközelebb a túlvilághoz.

 Talán egyszer, valamilyen módon Melvint is láthatom majd.

 Nem várok túl sokat válaszra, ha senki nem szól közbe, elveszem a fiolát, és megiszom a tartalmát. Az új világ, mely csak sötétségből, halvány, távoli zöld fonalakból áll, egyszerre lenyűgöző és rémisztő. Az utóbbiból amúgy sem volt kevés részem. Kinyújtom a kezem, de leengedem- nem akarom jelezni, hogy elvárom, hogy vezessenek.

 - A legközelebbi talán arra van... gyakran jöttök az erdőbe?- az ösztönös félelem az ütközéstől, a sérüléstől lelassít, akkor is, ha valamelyik roxfortos lány talán segít. Nem tudom, hogy így tudnék-e harcolni, bármennyire, ha tényleg megtámadna minket valami az erdőben, de valahogy távolinak tűnik a lehetőség, hogy egy vadállat széttép. Úgy érzem, hogy nagyon, nagyon hosszú élet vár rám. Hosszú, nyomorult, unalmas, középszerű, szánalmas, tele megbánással.

 - Régen folyamatosan kiszöktem, ilyen helyekre.- nem tudom, hogy érdekli-e őket. Talán barátok, talán riválisok, talán őszintén kíváncsiak a Beauxbatonst körülvevő területekre, azokra a romokra, barlangokra, titkos folyosókra és termekre, melyek a Varázsvilágot behálózzák. Egy napon azt hittem, hogy mindet látni fogjuk Melvinnel és Rosamundival. Ma már azt sem hiszem, hogy egyet is látni akarok.

 Csak legyünk túl ezen.

  - Itt van... néhány méterre. Érdemes lenne kiásnunk, ami alatta van.- valahogy kétlem, hogy sok holttest lenne itt, vagy nagyon sok kalóz ásná ide a kincseit, úgyhogy majdnem biztos vagyok benne, hogy a gomba, ha alapanyag is, talán egy második funkciót is betölt. Persze, én nem próbálok ásni, csak lehajolok, és felszedem a két gombát, melyen tisztán látok a kezemben- a kezemet nem, csak a foltokat, melyeket a spórák hagytak. Nem látom, hogy hogyan néz ki a föld, mit ástak ide, vagy hogy mi csap zajt a fák között, talán tíz-húsz méterrel arrébb.

[- Nos... melyikőtök issza meg a bájitalt? Én bevallom, egy kicsit tartok tőle...]

Here again

2005. november 24. - bájitaltan

  Mosollyal az arcomon szívom be az erdő levegőjét- magának az erdei kirándulásnak nem örülök annyira, de a legutolsó átváltozásom óta ma vagyok először igazán jól. Ez önmagában is okot ad a jó hangulatra, akkor is, ha nem tudom, hogy mire érdemes számítanunk. Miért van a bájitaltan az erdőben? Meglehetősen szokatlan, nem emlékszem róla, hogy hallottam volna ilyenről, bármelyik iskolában, de ha nem ostobaság, akkor mindenképpen bátorítani fogom a professzorokat a saját iskolámban arra, hogy lépjenek ki a megszokott keretek közül.

 Vetek egy kedves pillantást az óriásfattyú felé, azután a szemem sarkából a vadőr kutyája felé nézek, amikor biztosan tudom, hogy figyel engem- majd a vadőr felé. Ha kérdezi, csak azt akartam megmutatni, hogy milyen kedves ez az állat; tudom persze, hogy nem mer rákérdezni semmire, mert biztosan sejti, hogy a mozdulat inkább arra utal, hogy a férfiban végre megfelelő adottságokkal ellátott szexuális partnert találhat. Veszélytelen gesztus részemről- régen kicsit óvatosabb voltam, de régen ki gondolta volna, hogy valami, ami ennyire nagy és ronda, gyáva is? Talán ha nem lenne az, tisztelném – az igazgatónőnk felé csak tiszteletet érzek, elvégre meglehetősen jó oktatást nyújtanak az iskolájában. Kár, hogy franciául.

 A tisztásra érve nem foglalkozom a párválasztással, már azt megelőzően sem, hogy megtudnám, hogy ez nem is lehetőség. Inkább a professzort tanulmányozom: Romanov professzor mellett őt is jó partinak látnám, de a tény, hogy már most tudja, mi vagyok, bemocskolja a testi vonzalmat, amit kiválthatna. Különösen, hogy nem tudom megmondani, hogy mit érez: gyűlöletet, félelmet, undort, esetleg szánalmat? Egyiket sem fogadom el senkitől.

 Nem volt különösebb kívánságom a csapatot illetően. Talán néhány jó pont Lolita felé, még a Tusa előtt jól jött volna; ismerve a hat bajnokot, nem nehéz látni, hogy ő a legesélyesebb, a roxfortosok mindketten középszerű kviddicsezők, az amerikai fiú szerintem fogyatékos, az amerikai lány pedig a világ legunalmasabb teremtménye. Az egyetlen ismeretlen ebben a képletben Inès: hogy lett ő előttem, Lacroix előtt, a Rheims ikrek előtt bajnok? A többi iskola alapján gondolhatnám, hogy rosszul működik, de ha ezt kimondanám, gyakorlatilag befolyásolnám a forrásokat, hogy azt az eredményt kapjam, amit szerintem kapnom kell. Elég tudománytalan lenne.

 Egy pillanatra elönt a pánik, amikor rájövök, hogy mit ittam meg. Gyűlölném... gyűlölném elveszíteni a kontrollt magam felett, ismét, most, mindenki előtt. Gyűlölném, ha nem lennének emlékeim róla, hogy ki mit mondott, amikor aludtam. Hogy ki mit csinált... a pillanatnyi pánikot azonban gyorsan darabokra tépem magamban. Rengeteg tapasztalatom van már ezzel; nem nehéz, elég sok dolgot találok undorítónak, még a saját testemen is, kénytelen voltam beleszokni ebbe.

 Amúgy is: nem fogunk kudarcot vallani. Lucius meglehetősen tehetséges, a lány pedig azt a színt viseli, amelyik a tudáshoz kötődik. Elméletileg a Roxfort okos, intelligens diákjai, akiknek fontos a tudás, kerülnek abba a házba- bár a megfigyelésem szerint a zöld talárt viselők jobbjai mégis sokkal jobbak. Az ambíció, úgy tűnik, többet ér a tudásvágynál. Szerencsére nekem mindkettőből rengeteg van.

 - Nos... melyikőtök issza meg a bájitalt? Én bevallom, egy kicsit tartok tőle...- inkább higgyék, hogy félek a sötétben, mint hogy átrángassanak az erdőn vakon. Nem tartok attól, hogy szörnyek, akár ez a Gonda megtámad minket, de nem akarom feladni a kontrollt. Tény, valakinek meg kell innia a bájitalt, de az biztos, hogy nem én leszek az. Éppen elég irányítást átadok a Holdnak hozzá, hogy ne akarjak többet megosztani az éggel.

 Újra az instrukciókra nézek.
 - Heliodora, felolvasod nekünk az instrukciókat, mielőtt elindulunk?- bármennyire alsóbbrendű a spanyolhoz képest, az tény, hogy a francia nyelv megkerülhetetlen mindenki számára, aki foglalkozni szeretne modern mágiatudománnyal. Ha Haseltine nem tévedésből került a házába, minden bizonnyal el tudja olvasni a francia szavakat, melyeket a professzor minden bizonnyal azért írt le, hogy kötelezővé tegye az együttműködést.

 Ha nem ért franciául, az is megnyit néhány lehetőséget, bár akkor inkább eszköz lesz, mint társ.

Helyszín: Tiltott Rengeteg, rögtönzött tanterem

Időpont: 2005. november 24.

گونڈا سے بچ کر!

Magamba szívom az erdő illatát a tisztáson. Nem bánom, hogy rendhagyó óra van, sőt, muszáj, hogy elterelje valami a figyelmemet. Halloween óta.. mióta az ő nevét is kidobta a serleg.. Van egy görcs a gyomromban és ezen a hugra elleni döntetlen sem segített. A kis dzsinn a fejemben, ami eddig csak suttogott most már ordít, parancsol és a szívembe markol minden pillanatban, amikor meglátom őt a kastélyban. Pedig nem is beszélünk igazán, már hónapok óta. Félmondatok, elkapott pillantások és ennyi a kapcsolatunk, mégis minden alkalommal, mintha valami kimondatlan ott lebegne közöttünk. De mit mondhatnék neki? Ne halj meg? Kösz, hogy bezúztad annak a jenki köcsögnek az arcát? Mondjuk arról is csak pletykákból tudok, amik szintén nem tesznek jót a mentálhigénémnek mostanság. Bakwaas. Szinte minden nap új szörnyeteget látok álmomban, ahogy darabokra tépik a bajnokokat, pláne.. pláne Connort... Féltem, utálom beismerni, de féltem. Annyira gyökér, biztos, hogy megöleti magát.

Oakley prof telejesen azonosult a céllal, hogy kirugdosson minket a komfortzónánkból és be is rugdosott verbálisan azzal a lendülettel Revan és a francia srác közé. Köszi Ravensong, nyeljél gilisztát. Revan amúgy jó arc, nem parázok tőle, sosem volt köztünk egy rossz szó sem bár eddig nem is voltunk fogók egymás ellen. Max a meccs után tépjük meg egymást vagy mi. Na de ez a Sebastien, ahh nincs kedvem jópofizni mostanság az interkulturalitás oltárán. Plusz ha jól tudom ezt a srácot diszkvalifikálta a serleg. Csóri. Mekkora pofára esés.

Ahogy beállok a kék csapatba fél füllel azt is elkapom Oaklay-tól, hogy Sky és a Delacour csaj.. házasok?!?!
– Ya’Allah, te ezt vágtad? – suttogom Revannek meg közben próbálom elkapni Soffi tekintetét, hogy clockolta-e a teat. Komolyan mióta megjöttek itt a delegációk, hatszorosára csapott a dráma.
– És ki az a Gonda? – valamiért nem nyugtat meg, hogy husángjai vannak.

Hogy full őszinte legyek a kilenc óra alvás baromi jól hangzik. Pláne, hogy álmatlan. Végre nem az lenne előttem, hogy egy Rémfarkas csámcsog O’Hara belein. De amint megfontolom, hogy szabotálom az akciót tudatalattim mélyéről bevillan amni egy papuccsal a kezében. Lanat ho yaar, legyek átkozott, túl pakisztáni vagyok ahhoz, hogy szembe merjek menni a szüleim akadémiai elvárásaival. Szóval, chalo, nézzük mivel is dolgozunk itt.

Összehúzom a szemöldökömet az instrukció francia pontjain. Kedvenc bájitalos remeténk ezt túltolta. De látens bajnok uraság rögtön kisegít minket és megnyugtat a tudat, hogy a Phalloïde Fantôme nem szellem falloszt jelent, ahogy azt magamtól fordítottam volna. Mindenesetre óvakodni fogok az összes furább alakú gombától.

Amúgy egész jó fej, hogy itt kérés nélkül is besegít, csak ne bámulna ennyire. Miért nézi a hajamat? Mindegy, támogatom az ötletet, hogy megvakítsa magát, különben val’szeg én tettem volna meg pár perc múlva.
– Kösz a fordítást és okés, persze. Benne vagyok. – szólalok meg végre. Kíváncsi lennék arra, hogy hogy is néznek ki az iskola thetsztráljai de ha van egy hely ahol nem kóborolnék vakon az a Rengeteg. Pláne ki tudja melyik bokorban lakik ez a Gonda csávó, pont nincs kedvem vele randizni.

– Meh, régebben idejártam gyakorolni a seprűmön – válaszolok Seb beszélgetéskezdeményezésére, miközben kikerülök egy nagyobb tócsát.
– Aztán bevettek a csapatba és végre használhattam a pályát is, ahol nem kellett féljek attól, hogy egyszer csak rám ugrik egy akromantulla. – vonom meg a vállamat. Persze soha nem történt ilyen, ennyire mélyre nem is igazán jöttem be, mint ahol most vagyunk. Maximum pár kentaurt láttam messziről meg egyszer egy egyszarvút, az egész cuki volt, utána Soffi nyüstölt, hogy jöjjünk vissza megkeresni, de nem találtuk.
– Nálatok is vannak ilyen helyek? – kérdezek vissza. Igazából gőzöm sincs, hogy hol van a Beauxbatons, mármint persze nagy titok, de azért, ha valakinek azt mondják Nagy Britaniában van a Roxfort, valahogy a felföld adja magát. De a franciáknál? Annyi helyük van, mediterrán partok, alpok, mocsarak meg levendulaföldek. Tökre nem tudom hova elképzelni.

– Öhm, nem akarom elrontani a játékot, de szerintem ez egy kentaur latrina – mondom, ahogy megüt a földtúrás szaga és meglátom a patanyomokat. Én aztán hozzá nem nyúlok, nem, hogy itt még beletúrjak.
– Invito Fantom Galóca – lendítem a pálcámat és nyitom ki tarisznyámat, hogy bele szálljon. Ha majdnem-bajnok uraság itt a kakiban akar kutatni, Allah áldja meg a szívét, de én kihagyom.

[- Örülök, hogy így érzi, Ms. Tuffin.]

Bájitaltan - VII.

2005. november 24. csütörtök

- Örülök, hogy így érzi, Ms. Tuffin.- nem tudom, hogy mindenki osztani fogja-e a griffendéles lelkesedését.

 Azon kívül, hogy a barna csapatnak segítséget nyújtok benne, hogy folytatni tudják a feladatukat, csak csendben figyelem, hogy ki mit csinál.

 Akkor kezdek kissé aggódni, amikor meghallom a dörgő lépteket néhány száz méterre, a folyó felől, arról, amerre a magenta csapat tagjai mentek. Hamarosan egy öblös hang, és valamilyen mély, nehezen érthető szó követi, mely megállítja a tisztáson maradt diákokat a munkában. Egy pillanatra elfog az aggodalom: bár Gonda, az erdei troll Hagrid szerint végtelenül kedves és ártalmatlan hölgy, azt még ő is megvallotta, hogy a fogfájása miatt ingerlékenyeb. És egy majdnem négy méter magas erdei troll, úgyhogy szerintem közel sem olyan veszélytelen, mint a vadőr beállítja. Remélhetőleg nem kell odamennem, mert Hagrid valamikor fél órája elment.

Instrukciók

Minden csapat, aki követi a gombafonalakat, különböző helyeken az erdőben galócákra bukkanhat. Ezek, bár rejthetnek mást is, legnagyobb koncentrátumban egy-egy frissen ásott gödörhöz vezetnek, bennük egy ládával. A ládában az ellenszer receptjével, és néhány alapanyaggal: furkász szőrrel, sisakvirággal, holdkővel és nosztallang tollal.

1. Öntsék az eredetileg kapott ellenszer alapját egy üstbe, és forralják tíz percig! Vigyázzanak, hogy a helyes fiolát használják!
2. Tegyenek egy felaprított Fantom Galócát az üstbe, és keverjék az óramutató járásával ellentétes irányba kilencszer!
3. Hagyják a Fantom Galócát főni további tíz percig!
4. Tegyék a sisakvirágot, holdkövet és három szál furkász szőrt az üstbe! Hagyják főni tizenöt percig!
5. Az ellenszer harmincöt perc elteltével elkészült, bűbájjal óvatosan lehűthető, készen áll a fogyasztásra. Az adag fele elegendő hozzá egy felnőtt emberen, hogy kifejtse a teljes hatását. Negatív hatása nincs akkor sem, ha valaki nem áll altató bájital hatása alatt.

– Mets un peu de l’Élixir de Spectralume restant dans un chaudron, et fais-le chauffer! Après environ trente minutes, ajoute un seul poil de nifleur ! Une seule goutte des bases de potion factices que je t’ai données produira une légère fumée jaune. La véritable potion n’aura aucune réaction de ce genre.

– Mets la plume de Jobberknoll dans un chaudron vide ! Verse de l’eau chaude dessus, puis remue treize fois et un quart dans le sens des aiguilles d’une montre ! Ensuite, ajoute un cheveu humain et porte le tout à ébullition! La potion sera sans goût, mais ceux qui sont sous l’effet du somnifère percevront une odeur douce et relaxante. Ne consomme pas la potion : fais-la disparaître si tu l’as préparée et utilisée!

CSAPATOK

Sebastien Lacroix
Revan Morgenstern
Zafira Tavish

Lolita Deveraux
Skylar H. Deveraux
Anne-Rose Tuffin

Lucius Rheims
Heliodora Haseltine
Maria Teresa Salamanca

Soffi Lowe
Enver Nebelwald
Daphné D'Aboville

Inès de Saint-Vinant
Elodie Roethlisberger
William Ashford


Határidő: 2025.12.16.

révolution
—◦◦◦—



the french

Lolita Delacour sosem mulasztotta el kötelességeit — azok tartották felszínen még a fuldokláshoz oly hasonló pillanatok között is, olykor el-elmerülve a muszáj utolsó kis lélegzetvételeiben. Erről Daphnéval bizonyára most is tudnának beszélgetni — lépései megfontoltak, karba tett kézzel tart a csoporttal, esze a bájitaltan alapjain járt a hamarosan elérkező Próba helyett, vagy ahelyett, milyen.. ügyetlenül tüntette el aznap reggel Cryus nyomait a testéről. Azt nem vette észre, hogy míg egy gyökér felett lépett át, haját pedig önkéntelenül a füle mögé tűrte — egy árulkodó folt, lilába hajló, cakkos szélei még akkor is hangosabban beszéltek nála, mikor ő nem vette észre.

Míg megáll, hallgatja a Professzor instrukcióit, minden rendben — a Rengeteg biztonságosabb, mint mások szája, mások kezei. Ha vakon kell végigsétálniuk rajta, talán annál inkább — a sötét és örökzöldek gyors egymásutánja legfeljebb egy természetes halál gondolatával ígérték az óra folytatását. Egészen addig minden rendben van (azaz, semmi sincs rendben, de ez már lényegében megegyezik a rendbennel), amíg a beosztáshoz nem érnek. Kevéssé ismerte évfolyamtársait, akik bizonyára még most is először megalkotott véleményük fényében látták — ezen a csoportmunka változtathatna, ha nem.. hallaná a nevét épp azok között, akiket a legkevésbé szeretne.

Ajkain villámlás szalad végig — majdnem el is mosolyodik kínjában. Ki hitte volna, hogy ennyire zavar majd ez a félreértés — karjait szorosabbra fonja, mintha azzal visszavonhatná a gerincén égő elemi gyűlöletet. Nem a Professzor iránt, aki vétlen volt a tévedésében — a név iránt, amely még ide is követte, és amelynek jogos örököse, ha hármat kívánhatna, bizonyára gondoskodna annak visszavételéről. Skylar hallgatása még csak nem is sejti, hogy ezen vágyuk közös — ahogy bizonyára a tehetetlen indulataik végén parázsló harag is.
Nem javítja ki az elhangzottakat — ennyi kín mindannyiuknak jár. Ki hitte volna, hogy szeretni valakit ennyire.. erőszakos is lehet.

Legalább nem Sebastien az — az a seb élénkebb, még olvasható a bőrük fényén. Kénytelen közelebb lépni Skylarhoz és Skylar.. talán barátnőjéhez — az nyilvánvaló, hogy létezik, de nehezen tudja elképzelni, hogy épp ez a lány az a fonálként mindenhová szétguruló életörömével. Már majdnem profán — de egyébként mi közöm hozzá. Hangja befurakszik minden benyomásukba — becsukhatatlan ablak egy, az éghez közeli toronyszobában.
— Lolita Delacour, még nem beszéltünk. Anne-Rose, ugye? Kötőjellel. — Anne-Rose kötőjellel már akkor is töménynek hangzott, mikor épp csak levegőt vett. Mégis, elhatározza, hogy több kegyelemmel fordul a már nem gyermekkori barátja talánlagos szerelmének, mint amit az vélt felismerni benne — a Devereaux-átok még abba is beitta magát, amelyben feloldódni kívánt.

Hagyja a fiúnak lefordítani a sorokat, vagy ha kézen fogva kívánja vezetni a lányt — aztán figyeli, ahogy az csípőjével először az asztalt találja meg Skylar helyett. Lehet, hogy mégis Sienna az — gondolja, aztán kezében a pálcájával elindul a csapattársa után, hogy legalább abban megakadályozza, hogy súlyosabb sérüléseket szerezzen az erdő fái között.
Látszólag minden lélegzete újabb ellentmondásba keveredik az előzőekkel — mikor Lolita látja, hogy már sokadszor botlik el, sóhajt egyet, és legalább egy bűbájt szór rá a komolyabb ártalmak ellen. Védővarázslatok terén nem volt igazán kiemelkedő, a vérében mindig a támadás lehetősége suttogott — de az mindenképp figyelemreméltó volt, milyen rideg Skylar még a saját barátnőjével is.

— Ő is elkövetett valamit ma reggel, vagy miattam bünteted? — szúrja oda a fiúnak, ezúttal direkt nem franciául. Ahogy lehajol, hogy újra felsegítse a griffendéles lányt, haja előrekúszik, láthatóvá téve a bíbor nyomot a nyaka hajlatán — Lolita figyelmét a földhányás köti le, közvetlenül a gombák mellett. Egy gyors, ásásra is alkalmas bűbájjal elkezdi megkeresni benne a remélt ládát, hátra-hátrapillantva, hogy nem lepi-e meg őket közben valami — vagy épp valaki.
Cryus jelenléte akkor is fojtogató maradt a tüdejében, ha a közelükben sem járt — visszavonhatatlanul, ahogy az tizenkettőt ütő óra utolsó hangját kíséri a visszhang.

Végül felemeli a ládát, lehajtja fedelét — egy rövid recept, hozzávalók. Nem tudja, pontosan mennyi ideje lehetnek itt, az idő csak úgy repült a remek társaságban — legalább Anne-Rose a kötőjellel azt nem látja, ahogy néznek egymásra. Bármilyen sokat beszélt is, ha szerteágazó hangja nem töltené meg a csendjeiket — de ezt jobb nem befejezni.
— Megkeresem az üstöt, vigyázz rá. — nem teszi hozzá, ami ott lebeg mögötte füstként — jobban, mint eddig. Jobban, mint.. más törékeny dolgokra. Az üstöket nyilván megbűvölték, nem lehet olyan egyszerűen szólítani őket.. de annál jobb, addig sem áll itt mellettük tovább.
A bíborlila még akkor is ott volt, közvetlenül az inge nyaka felett, mikor az aljnövényzetbe lépett.

Bájitaltan óra

Rózsaszín csapat: Soffi&Enver

2005. november 24. csütörtök

Bár valamennyire segít megnyugodni az, amikor ki tudom tapogatni a gombákat, a földet, és valamit, amiről később kiderül, egy láda, ténylegesen csak akkor nyugszom meg, amikor végre visszatér a látásom. Valóban nem ez volt életem legrosszabb fél órája, őszintén szólva sokkal rosszabbra számítottam - de megkönnyebbülten fújom ki a levegőt, amikor újra látok. Megköszönöm Soffi és Enver segítségét, hálás vagyok nekik, amiért nem hagytak magamra, mert attól tartok annak nem lett volna ilyen szép vége. Nem, egészen biztosan pánikoltam volna, és az lett volna a legkisebb bajom, hogy elesek és piszkos lesz a ruhám. Túléltem, és talán tényleg nem lesz olyan rossz ez az óra… bár ha választhatnék, továbbra is a tantermet választanám. Vagy egy kedvesebb erdőt, még ha eddig el is kerültük, vagy inkább minket kerültek el, a lények.
Nagyon örülök annak is, hogy egy olyan gombafonalat sikerült követnünk, ami nem abba az irányba vitt minket, ahonnan most azt a mély, öblös hangot hallom. Egy pillanatra megdermedek, de aztán igyekszem nyugalmat erőltetni magamra, meg reménykedek abban, hogy bármi vagy bárki is az, nem fog idejönni. Illetve abban is, hogy senki nem ment arrafelé keresi a gombákat, talán arra lehet a patak, amiről direkt szóltak, hogy lehetőleg kerüljük el. Szorosabban fogom a pálcámat a biztonság kedvéért, de talán nem lesz szükség rá, hogy használjam, vagy legalábbis nem védekezésre. Rendben lesz minden - legalábbis próbálom erről meggyőzni magam.
Sokat segít, amikor látom, hogy Élodie megvan és rendben visszaért, a fiút nem ismerem a csapatából, de Inès bizonyára segít majd. Küldök feléjük egy bíztató mosolyt, ha sikerül elkapnom valamelyikük tekintetét, bár tudom, hogy menni fog nekik, bármi is a feladat további része. Lolita és Annie, azt hiszem, talán a másik irányba mehettek, mint ahonnan a hang jött az előbb, és ők is biztosan boldogulnak, meg ott van velük… nem teljesen világos számomra, hogy miért hívta a professzor az óra elején Lolita férjének Skylart, de nem hiszem, hogy Lolita örül, sem a beosztásnak, sem ennek a - feltehetően véletlen, de mégis furcsa - tévedésnek.
Visszafordulok a feladataim felé, felnyitom a ládánkat és magunk elé teszem a papírt, rajta a további instrukciókkal. Egy részük ismét franciául van - ezeket lefordítom a mellettem ülőknek, és közben azon gondolkodom, hogy legalább kettő, de inkább három bájitalt kellene most megfőznünk, de egy üstöt kaptunk hozzá. És mivel nem a teremben vagyunk, ahol csak hátra lehetne menni a szertárba még egy üstért…
- Nekem… az jutott eszembe - nehéz kicsit megtalálni a hangom, sosem szerettem igazán magamhoz ragadni a szót, és talán a bájital utóhatása is még, hogy ilyen bizonytalan vagyok - hogy esetleg duplikálhatnánk az üstöket, mit gondoltok? - fordulok feléjük a javaslattal. Egyelőre nem igazán jut eszembe más megoldás, azt erősen kétlem, hogy az erdőt kellene járnunk tovább, üstök után kutatva. Idő sincs igazán rá, nagyjából egy óránk maradhatott még.
-És ha van három üst, akkor feloszthatnánk a bájitalokat… vagyis az első kettőt először. Én például szívesen csinálnám azt, amelyikhez a Lidércfény elixír kell, ha nektek is jó úgy - ha már én ittam meg, foglalkoznék vele a továbbiakban is, szerencsére egy kevés folyadék maradt még a fiola alján, az talán elég lesz. - Valaki addig esetleg tud dolgozni azon a főzeten közben, amihez a nosztallang tollat kell felhasználni. A harmadik ember pedig addig például elő tudja készíteni a gombákat és a többi összetevőt az ellenszerhez? Mi a véleményetek? - érdeklődöm kedvesen, nem tudom, van-e esetleg más ötletük. Természetesen egyikükről se feltételezem, hogy ne tudnának egyedül bájitalt főzni, valószínűleg mindhárman csináltunk már ennél nehezebbeket is segítség nélkül, de ha már csoportmunka, miért ne segíthetnénk a másikat azzal, hogy mondjuk előre dolgozunk kicsit? Több gombát szedtem, mert nem tudtam, mennyi kell - az egyiket félreteszem magamnak, azt szeretném elvinni, de a többivel tudunk dolgozni, elvileg egy gombára lesz szükségünk a recept szerint amúgy is.
Ha nincs ellenvetésük, én elkezdem csinálni a - most már - háromból az egyik üstben a főzetet, aminek az lenne a célja, hogy kiderítsük, hogy a másik ládából melyik fiola tartalmazza az ellenszer alapját. Miközben melegítem az elixírt, igyekszem figyelni a csapattagjaimra is… meg persze arra, hogy nem-e téved be a tisztásra mégis az a valaki vagy valami a folyó felől. Vagy máshonnan. Legalább a főzés segít, hogy lefoglaljam a gondolataimat valamivel az aggódáson kívül.
Rápillantok az órámra, és mikor látom, hogy letelt a harminc perc, hozzáadom a furkász szőrt a bájitalhoz, utána pedig egyenként megnézem, hogy a színtelen folyadékok milyen reakcióba lépnek vele. És ha közben elkészült a másik bájital is, akkor azt megszagolva azt is tudjuk, hogy ki itta meg az altatót.

[Maria]

Champignons enchantés

2005. november 24. csütörtök Hetedév erdei bóklászói

Bizonytalannak érzem magam a vaksággal – főleg annak tudatában, hogy Maria is jelen van - , bőrömön pedig biztosan nyomot hagy majd a mai óra emléke. A fájdalmas találkozás Anne-Rose-zal, a tüskés ágakkal és bokrokkal (akitől nem győztem sűrűn és jó hangosan bocsánatot kérni). Nem kifejezetten figyelem azt, hogy ösvényen maradjak, hogy megtaláljam a fantom galócát. Williamék szerencséjére a látás hiánya legalább a tempómat csillapítja kissé.

Kezd elmúlni a főzet hatása, mire visszaérkezünk a tisztáshoz. A ládikó mellett a hajamba belegabalyodott faleveleket is hozom magammal, ami egy újabb szerencsétlen találkozás eredménye. Talán a többiekhez képest egy-két perccel korábban is múlik a bájital. Kicsit kár érte, kíváncsi lettem volna, még milyen növényeket és gombákat lehetek képes felfedezni vele, amik máskor rejtve maradnak fürkésző tekintetem elől.

Újabb doboz koppan az asztalon, és újabb instrukciók… Csak a jószerencsémnek köszönhetem a K érdemjegyem. Meg annak, hogy egyszerre nem öt főzettel és két placeboval kellett foglalkoznom a vizsgán. Elfog az idegesség a gondolatra, hogy megint elszúrhatok valamit. Nem az erdőtől félek, nem hiszem, hogy ne tudnék boldogulni a természetben, talán még a kentaurok is kevésbé lennének gorombák velem, nem mintha életemben akár eggyel is találkoztam volna. Nem is merem a kezembe venni az instrukciókat, sőt, a földről inkább felveszek egy kisebb, de súlyosabb követ és ráteszem. Preventív célzat, amilyen a szerencsém, egyszer csak felkapná egy hirtelen szél, vagy nem is tudom. Az biztos, hogy az én kezemben nem lehet, mert el találom hagyni azt,  vagy ami még rosszabb: azt hiszem, hogy elhagytam, és már mindenkinek kipánikoltam magam, mire kiderül, hogy végig mondjuk a belső zsebemben volt, vagy ilyesmi. Reménykedve tekintek Daphnéra, ő az eszem, ő az emlékezetem. Tudom magamról, hogy hajlamos vagyok igen szétszórttá válni. Szerintem a nevem is elfelejteném, ha nem lenne. Ő azonban a saját csapatával van. Nekem is meg kell bíznom a sajátomban.

- Aha, akkor ha enélkül főzzük le az ellenszert, - kiszedegetem a hajamba akadt faleveleket, majd rámutatok a papíron lévő, második bájital receptjére.

-…akkor nagy eséllyel nem fog sikerülni, mert nem tudjuk, melyik nem placebó. És ha ez hiányzik, - hosszú ujjam a harmadik elixírre téved.

-…akkor azt nem tudjuk biztosan, hogy melyikünk van megmérgezve. - úgy értelmezem, hogy a harmadik bájital már csak a siker maximalizálását jelenti. Az első két bájital sokkal fontosabb; ha nem is készítjük el a harmadikat, azért enélkül még így is kettő a háromhoz az esélye, hogy valamelyikünk, akinek erre szüksége van, elfogyasztja a helyes elixírt.

Sokan vagyunk; egy valós helyzetben valószínűleg megpróbálnék összefogni a többi csapattal és megosztani a munkát. Felesleges mindenkinek megcsinálnia a másodikat és a harmadikat, de az ellenszert is elég lenne fele ennyi csapatnak sikeresen elkészítenie. Értem azonban, hogy Oakley professzornak mi a célja ezzel a mai órával. Nem hiszem, hogy örülne neki, ha összefognánk a többi csapattal, még ha az mindenkinek egyszerűbb is volna.

- Az ellenszert rátok bízom, jó? Úgyis csak egy üst van, nem akarok sorban állni mellette. A harmadikat, azt én összedobom, megoldom üst nélkül. Szólok, ha kész. - még egyszer elolvasom a harmadik bájital receptjét, bár még biztosan sokszor vissza fogok térni hozzá. Üst, üst… Keresnem kell valamit, amivel helyettesíthetem.

Azért is a harmadik bájitalt szeretném megfőzni, mert azt nem kell a szó szoros értelmében főzni. Elég a forró vizet ráönteni. Bízom a növényekben és a növényismeretemben, hiszem, hogy megtalálom azt, amivel helyettesíthetem az üstöt. Biztosan nem merném ezzel kipróbálni a legtöbb bájital receptet, de erre szerintem működhet.

A fákat és bokrokat keresem. Lehetőleg olyan leveleket, amik elég nagyok, és semmiképp sem mérgezőek – az biztosan elrontaná a hatást. A növények levélrostjai sokkal erősebbek, mint ahogyan azt az emberek hiszik. Akár még főzni is lehet bennük. Miután megtaláltam az általam alkalmasnak vélt leveleket, a lehető legnagyobbakat, visszatérek a táborunkhoz, és először is megtisztítom őket. A földben kotrok egy kis mélyedést, amit utána ki is párnázok ezekkel a levelekkel, alá pedig köveket helyezek, amiknek megint csak meglesz a maguk szerepe. Egészen elmélyülök a folyamatban, ahogyan rendezgetem a kis üstöt. Hiányzik a Beauxbatons és a földmágia órák. A leginkább ezek voltak azok az alkalmak, amikor meg tudtam mutatni, hogy mire is vagyok képes. A végeredmény nem tökéletes, és nem hiszem, hogy csinálnék benne olyat, amit el is fogyasztanék, de ezt csak meg kell szagolnunk, semmi egyéb.

A nosztallang tollát beleteszem akkor, amikor már elég jónak és vízbiztosnak gondolom a kis gödröt. A biztonság kedvéért még egyszer elolvasom az utasításokat, mielőtt a forró vizet hozzáadnám; már nyúlnék is saját fejemhez, hogy megszabadítsam magam egy hajszállal, amikor megpillantom az utasítás egyik szavát.

- Ne haragudj! - kérek előre is elnézést Williamtől, mielőtt megfosztanám őt egyetlen hajszálától. Semmiképp sem kerülhet be az enyém, nem tudom, hogy milyen következményei lennének. Inés haja pedig talán jobban hasonlít az enyémre. William sötét haját kevésbé tudnám összekeverni az enyémmel.

Egy nyári sláger dallamára próbálok koncentrálni a kevergetés közben, amit még a bátyám mutatott nekünk. A tizenharmadik keverés után (amihez egy botot használok) még egy negyedet forgatok rajta, mielőtt hozzáadnám a hajszálat. Pálcám hegyét a kövekre irányítom ezután. A háztartási mágia sose volt erősségem, de a köveket megtanultam felmelegíteni. Ha pedig minden úgy sikerül, ahogyan szeretném, akkor Inés és William már jöhetnek is megszagolni.

Bájitaltan óra

VII. évfolyam fele
2005.11.24.
Tiltott Rengeteg

Lolita hanglejtése ha barátságosnak éppen még nem is mondható, de ellenségesnek, lenézőnek sem... mégis, minden mozzanatából, kósza pillantásából érződik a felsőbbrendűsége hozzám képest. Mondjuk, ezért nem is hibáztatnám, hiszen ő volt méltó a bajnoki címre, nem én. Mégis, kicsit kényelmetlenül érzem magam. Talán csak bebeszélem magamnak, hogy baja van velem, talán jogos ez az érzés. Mindegy, - bármennyire is fáj ezt gondolnom, de... - nem kell mindenkinek szeretnie.
- Igen. De szólíthatsz nyugodtan Annie-nek. Ahogy kényelmesebb - "-...csak ne Anne-nek, mert attól a falnak rohanok" bár ezt csak magamban teszem hozzá.

A feszültséget szinte vágni lehet a levegőben... még a vak is látja. Azaz én is, tekintve, hogy a Lidércfény bájital elfogyasztása után a gombafonalakon kívül nem látok semmit sem. Nem kell 200 feletti IQ-val rendelkezni ahhoz, hogy a szavakból is kiérezzem a közöttük húzódó kimondatlan sérelmeket, illetve egy teáskanál érzelmi szintjén kellene álljak, hogy ne vegyem észre Lolita hangjában nem is annyira rejtőzködő élt, és Eperke némaságában lévő fájdalmat. Talán azért beszélek annyit, mert... ez legalább kitölti a közöttük ülő némaság által gerjesztett űrt, ami még belőlem is elszívja az életörömet, meg úgy... majdnem mindent.

Mi sem rosszabb, mint a bizonytalanság. A hosszan húzódó néma csendek, hogy rajtam kívül egyik fél sem igazán szólal meg és ha mégis... azt is egymásnak címzik, én pedig egy vakvilágjáró szerencsétlenként csücsülök a kereszttűzben, éppen úgy, mint akit odatettek. De szegény látóképtelen fejemmel még ha odébb is kúsznék sem tudok, úgyhogy a földön térdelve várom... az eseményeket? A csodát? Valamit? Helyette csak Lolita hangja ér el hozzám, hogy elmegy megkeresni az üstöt. De mi volt a ládában? A gombák itt vannak a kezemben, tartom őket, de kinek, vagy minek, azt nem tudom. Vajon mennyi idő telt el? Remélem mindjárt vége szakad az önkéntes vakságnak. Jó vagyok bájitaltanból, de nem ennyire... Feltápászkodom a földről, abban a reményben, hogy többször már nem szántom fel orrommal az erdei talajt, majd elindulok... valamerre. Ha rossz irányba menetelek, remélhetőleg irányba tesznek, illetve addig talán az utasításokról is tudomást szerzek, ha voltak.
Egyszer azonban minden sötétség eloszlik, így a látásom is visszatér, szóval... nagyjából fél óránál tarthatunk. Vetek egy pillantást Eperkére, gyengéden megsimítom a karját, mielőtt célirányosan visszatérünk a tisztásra. Lolita már előkészítette az üstöket, bár úgy emlékeztem halványan, hogy csak egy volt. Mindegy, a lényeg az, hogy van három, közben az utasítások teljes ismeretében már össze is áll a fejemben a képlet.
- Először mindenképpen a füstölős bájitalt kell elkészítenünk, hogy tudjuk, melyik fiola tartalma az ellenszer alapanyaga. Ezzel párhuzamosan akár lehet a szagolósat is csinálni, de... - ezt már rájuk hagyom, már húzom is az egyik üstöt magam elé húzom, illetve előveszem a zsebemből a Lidércfény főzetet tartalmazó fiolát, és abban szerencsére maradt egy kicsike. Ezt ki is töltöm az üstbe és nagyjából fél órán keresztül melegítgetem, amikor is már hozzá lehet adni a furkász szőrt. Közben végig idegesen dobolok a lábammal, ha lehetne, csinálnám rögtön az ellenszert is közben, de sajnos enélkül a bájital nélkül képtelenség... úgyhogy türelem... ellenszer alapanyagot terem?
Közben reményeim szerint vagy Lolita, vagy Eperke hozzákezdenek a szagolgatós bájitalhoz, hogy növelhessük a sikerességi rátánkat. Nagyon ki lesz centizve a végén, és szinte kettesével - de nem kettesével, mert az úgy badarság lenne, csak elég gyorsan egymás után, mert nincs időőőő - próbálom a kész füstölgő főzetbe a bájitalokat, hogy megtaláljam az ellenszer valódi alapanyagát.
Utána jöhet majd az ellenméreg.

[- Igen, a Beauxbatons körül is vannak erdők. Akromantuláról viszont nem tudok ott.]

Dark and glow

November 24.

  Egy részem azt kívánja, bár egyszerűen meghalnék ebben az erdőben. Napról napra, éjről éjre mélyebbre csúszom a vereségembe, nem érzem úgy, hogy maradt bármi értelme visszatérni, nézni mások győzelmeit és vereségeit, érezni azt a lüktetést a pálcás kezemben, amely arra sarkall, hogy harcoljak, amely emlékeztet rá, hogy nekem kellene ott lennem. De nem lehetek, nem leszek, csak a szélről figyelhetem az életemet, amelyet megígért nekem egy hang egy pillanatra, csak hogy porrá váljon.

 Szívesebben látnék így, maradnék itt; nem kínál nagyon mást a főzet, mint gombafonalakat, melyek felsejlenek a sötétben, talán egy thesztrál ígéretét valahol, de tetszik a világ egyszerűsége ebben a formában. Most, egy pillanatra azt kívánom, hogy legyen vége ennek az egész, lehetetlen harcnak Melvinért, most csak elfelejteném őt, mindent, mindenkit, és üres lennék, elfelejteném az összes dolgot, amit érzek. A legjobb lenne, ha nem éreznék- a Serleg döntése alapján a legjobb lenne, ha nem is születtem volna meg.

 - Igen, a Beauxbatons körül is vannak erdők. Akromantuláról viszont nem tudok ott.- távolinak érzem a beszélgetést a lánnyal, nehéz elhinni, hogy valaha érdekelni fog még valami igazán. Az olyan dolgok, mint a kviddics; tudom, hogy soha többé nem fogok repülni, soha nem voltam túl jó, és nem térek vissza az iskolámba többé, nincs is igazán jó seprűm, az egy év kihagyás után pedig esélyem sem lenne abban a versengésben. És persze, az, ami a Serleggel történt, valószínűleg amúgy is emlékezetes marad; pont annyira, hogy ne vegyenek fel sehová, ne kelljek senkinek.

 Talán a fekete mágia mindig is az egyetlen lehetőség volt.

 Megállok, és hagyom, hogy a lány begyűjtse a galócát. Nem látom azt sem, hogy mit talált pontosan, és annyira nem is tudok semmiben aktív részt vállalni a látásom nélkül. Őszintén szólva annyira nem is érdekel a végeredmény; néhány évvel, vagy akár néhány héttel ezelőtt boldog lettem volna ettől az órától, lelkesedéssel töltött volna el a játékos kihívás, de most csak undort érzek a gondolattól, hogy visszamegyünk a tisztásra, eljátszom, hogy minden rendben van, és úgy dolgozom ezen, mintha számítana valamit. Minek? Nincs szükségem bájitaltanra, nincs szükségem jó RAVASZ-okra, nincs szükségem semmire, úgysem kaphatom meg többet, amire vágytam ettől az élettől, csak emlékek vannak múlt időszakokról, amelyek boldogok voltak, amikor még valaki reménye voltam, amikor még számítottam valamit. Mostanra már csak teher vagyok Luciusnak, Lolitának, Rosamundinak, a testvéremnek, az egész iskolámnak, én vagyok talán a legveszélyesebb ember ebben az egész küldöttségben, mert járt valami, harcoltam valamiért, amit végül elvettek tőlem, és nem maradt más, csak üresség.

 Azért, többnyire szótlanul, de visszavergődöm a tisztásra. Még a troll távoli üvöltésére sem fordítok túl sok figyelmet, csak csendben, hunyorogva nyerem vissza a látásomat.

 - A francia szöveg azt mondja el, hogy hogyan jöhetünk rá arra, hogy melyikünk itta meg az altatóval mérgezett bájitalt, és hogy hogyan szűrhetjük ki a hamis alapokat. Három üstre lesz szükségünk: egy-egy a két francia nyelven leírt adalékhoz, egy pedig a fő főzethez.- egy pálcaintéssel idézek két nagyobb faágat, azután transzfigurációval átalakítom őket fémmé. Könnyen megy; van bennem valami, amit a Serleg értékesnek látott bennem. Van bennem valami, amit repulzívnak.

 - Az egyikbe mehet egy nosztallang toll, azután forró víz kell rá... majd tizenhárom és egynegyed keverés az óramutatónak megfelelően... azután egy hajszál kell bele, és fel kell forralni. Aki megszagolja, és édeset érez, megitta az altatót. A másikat megcsinálom én. Azzal kiszűrjük az alapot.- csendben öntöm bele az előző főzetet az üstbe, és hangtalanul dolgozom. Nem is igazán figyelem a többieket, csak az ég irányába nézek fel egy pillanatra, ahogy a sűrű, fekete felhők összegyűlnek a fejünk felett. Vajon havat hoznak?

 Nem foglalkozom a feladat többi részével, a két roxfortos lánnyal. Elnyeli a gondolataimat az ég, a közelgő este, amely biztosan eljön, amely felemészti majd a megmaradt reményeimet és a jövőmet. Mi vagyok én, ha nem mentem meg Melvint? Mi marad akkor belőlem? Csak egy utolsó kudarc, egy olyan család maradványa, melyet körbevett a boldogság és a szépség, de feladta az egészet, elpusztította a fényt, hogy néhány pillanatra betakarózzon vele, elbújjon a hideg elől. Az őseim mindent feléltek.

 Nekem nem maradt semmim. Elporladok, mint a furkász szőre, amit beleejtek az üstbe, elszáll, mint a sárga füst, amelyet az első négy üveg cseppje okoz. Az ötödiket odaadom a lányoknak.

 Visszanyertem a látásomat, de továbbra is csak sötétséget látok magam előtt. Nem tudom elképzelni, hogy valaha boldog leszek újra.

Bájitaltan óra

VII. évfolyam fele
2005.11.24.
Tiltott Rengeteg

Ééés bingo...! A negyedik fiola tartalma végre nem eredményez sárga füstöt, úgyhogy már nyúlok is a Lolita által biztosított harmadik üsthöz, miközben már a fejemben mantrázom a lépéseket. Először is az ellenszer alapját töltöm bele a tűz fölé állított üstbe, majd tíz percig hagyom ott forrni. Közben a külvilág teljesen megszűnik számomra, és a főzetre koncentrálok. Valóban el kell kezdenem összekapnom magamat. Túl sok a figyelemelterelő tényező, túlságosan a szívemre veszek mindent, és az utóbbi nem egész, de majdnem egy hónapban szegényesebben teljesítettem az órákon. Ezt a luxust pedig nem engedhetem meg magamnak. Ha szeretném valóra váltani az álmaimat, ha már eddig foggal-körömmel ragaszkodtam hozzájuk. Ha már a varázsvilághoz való ragaszkodás miatt sikerült elérnem, hogy megromoljon a kapcsolatom apukámmal, akkor már mindenképp muszáj elérnem, amit szeretnék. Jónak kell lennem, jól kell teljesítenem, be kell kerülnöm a Mandragóra Gyógyítóképző Intézetbe, el kell végeznem a lehető legjobb eredményekkel a képzést és utána ténylegesen valóra váltani az álmomat. Szeretnék egy olyan világban élni, ahol megkötések nélkül létezhetek, nem kell azon aggódni, hogy melyik árut veszem le a polcról, hogy mi mennyibe kerül. Oda utazhatnék, ahova akarok, és még az otthoniakat is támogatnám természetesen - ugyanis nélkülük nem lennék itt, még ha... még ha mindig is voltak közöttünk súrlódások emiatt, amelyek mostanában sokkal kiélezettebbé váltak. Gondolkodás közben felaprítom a Fantom galócát, bár majdnem az utolsó vágsnál a saját ujjamat vágom le... hoppá!
- Huh, ez közel volt... - jegyzem meg csak úgy magamnak, mert ez kizökkent az elmélkedésből.
Közben letelik a tíz perc, úgyhogy hozzá is adom a felaprított gombát a főzethez, és pontosan kilencszer megkeverem a főzetet az óramutató járásával ellentétesen. Azután hagyom tovább rotyogni a tűzön, immáron a gombával együtt. Szerencsére a bájitaltan olyan, mint a főzés - nem akkor leszel benne a legsikeresebb, ha pontról pontra követed a receptet, lehet benne kreatívkodni is, de közben pedig... ha nem figyelsz oda, egy apró hiba, kicsivel több, vagy kevesebb valamiből és máris nem jó a bájital. Lenyűgöző tudományág. Elmosolyodom egy kicsit, majd felnézek a többiekre. Ekkor látom meg a foltot Lolita nyakán. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem tud róla... illetve, hogy Eperkének sem biztos, hogy tetszik a látvány. Illetve lehet, hogy az emiatt a gondolatai közé férkőző tudat is, hogy honnan származhat. Közelebb lépek a francia bajnokhoz.
- Bocsáss meg, de... van egy piros folt a nyakadon... itt- mutatom a sajátomon a helyét, igyekszem minél inkább feltűnésmentesen tenni ezt. Ha hagyja, akkor egy egyszerű varázslattal el is tűntetem neki, aztán visszatérek inkább a főzethez.
Hát ez elég kellemetlen volt...
De tényleg, hogy tudsz ilyen dolgokról beszélni valakivel, akit nem is ismersz szinte semennyire? Úgy, hogy ne legyen egyik fél számára sem kínos, vagy kényelmetlen? Ugye, hogy ugye?
Végül letelik újabb tíz perc, és belerakhatom a további hozzávalókat is a főzetbe - név szerint a sisakvirágot, a holdkövet és a három szál furkász szőrt, majd újabb várakozás. Veszek egy hosszú és mély levegőt, majd ezt hasonlóan hosszan kifújva kiürítem az elmémet. Muszáj most már fókuszálnom.
Talán az év elején elbaltázott animágus főzetet is megpróbálhatnám újra. De ezúttal... sokkal stresszmentesebben. Egyedül magam számára szükséges bebizonyítanom, hogy képes vagyok rá. Mert képes vagyok rá!

Az idő letelik, figyelve, de lehűtöm az üstben lévő bájitalt, majd két fiolában egyenlően elosztom. Ha van szaglós bájitalunk, akkor megütöttük a főnyereményt, csak annak kell elfogyasztania a bájitalt, aki az édes illatot érez, ha pedig nincs ilyenünk, akkor... 66,66666...% az esélye annak, hogy az elfogyasztja a bájitalt, akinek szüksége van rá.