with wind and gold

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Scrimgeour szokatlanul szerencsés. Különleges, ritka és nehezen megfigyelhető viselkedésformát sikerülhet rögzítenie a szemeivel ebben a természetes, légi közegben. A példány – a Herana Enigmaticus nőstény egyede – a dicséret hatására enyhén lesüti a fejét. Egy gyors, ösztönös mozdulattal elengedi fél kezével a seprű nyelét, és megvakarja a füle mögötti területet, majd pedig, ami különösen figyelemreméltó: elmosolyodik. Erről a viselkedésről csupán szórványos beszámolók léteznek; úgy tartják, ez a faj évente mindössze csak néhány alkalommal mutat efféle érzelmeket, és azt is csak kivételes, környezeti hatásokra reagálva, mint például a Viviena Regalis jelenléte. Utóbbi egy domináns, társas természetű faj, mely gyakran alakít ki szoros, kölcsönös előnyökön alapuló kapcsolatokat még az olyan ritkábban nyíló egyedekkel is, mint a Herana Enigmaticus.
A két faj közötti kommunikáció egyébként különösen figyelemre méltó. Míg a Viviena Regalis feromonális és vokális kommunikációval dominálja környezetét, addig a Herana Enigmaticus csendes jelenlétével és kiváló megfigyelőképességével egyfajta ellensúlyként működik. Az elmúlt évek megfigyelései alapján a Herana Enigmaticus mosolya leggyakrabban ezen szimbiózis aktív periódusaiban jelenik meg.
- Köszönöm. – hallatszik a vokális reakció a vadon élő példánytól ebben a szigorúan zárt, társas környezetben. Az egyed láthatóan zavarban van, amit valószínűleg az előzetes, mindezekkel ellentétes tapasztalatok és a jelenlegi élmény egymással való szembenállása okoz.
- Talán nem voltam rossz. – válaszol a kérdésre, miközben újra két kézzel kapaszkodik meg a repülést biztosító, lebegő fatestben, más néven seprűben. Már nyilvánvalóvá tette, hogy a Kígyókaptár által rábízott pozíció csupán a hierarchiában betöltött, alacsony szerepének tudható be. Az egyed testfelépítése alapján a kolónia vezetői jogosan gondolhatták, hogy az egyed a kviddicspálya ökoszisztémájában csupán fogóként tudja hasznosítani magát. Azonban adaptív képességével a példány talán most először látványosan megkérdőjelezte ezt a besorolást.
Leadja a megfelelő kommunikációs jelzést – a biccentést - , hogy folytathatják a gyakorlást, hiszen a büntetőkből talán tényleg elég volt. A preparáció a váratlan helyzetekre mindig előnyhöz juttatja az egyes fajok egyedeit, de büntetőkből dobtak már épp eleget. A természetben valószínűtlen, hogy egyetlen meccs alatt ennyi szabálytalanság történjen, ami miatt ilyen sokszor kell büntetőt védenie – persze kivéve, ha a Robertus Dissimulans, mely kihalásban lévő faj egyedeit más fajok egyértelműen kerülnek, valóban vezet még mérkőzést.
A gyakorlás többi részében is igyekszik megfelelni az elvárásoknak, amivel végérvényesen növelheti genetikai potenciálját a következő idény kiválasztási rituáléjában. Az ösztöneire támaszkodik, hogy a környezeti, fizikai nyomásnak – a kvaffnak – ellenálljon. Megfigyelhető a példány fejlődése abban, hogy az első lövésnél gyorsabban reagál, mint az előző két időszak első lövéseinél. Seprűjét azonnal a bal karikák felé rántja, amikor érzékeli a veszélyt. A repülésre használt eszköze viszont biztosan nem elég gyors ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt megtegye ezt az utat. Az ismételt szekvenciák új stratégiák kidolgozására ösztönzik territóriumának, a karikáknak a védelmezésére.
Így tehát a gyakorlás végéhez közeledve a Herana Enigmaticus egyre hatékonyabban reagál az ökológiai régiót fenyegető ingerekre. Bár minden támadást nem sikerül hárítania, reakcióideje látványosan csökken. Valószínű, hogy éles helyzetben a trükkök elleni, természetes ösztöne sem működne ilyen hatékonyan három rivális egyed ellen. A gyakorlás végeztével kifáradtan száll le a primer növényzettel borított talajra.
- Ez sokkal jobban ment, mint gondoltam. Nem vagy éhes? – invitálja a Scrimgeour Praetoria egyedét egy közös, táplálkozási rituáléra.

[- Nem, egyáltalán nem. Nagyon jól játszol.]

With wind and gold

2005.04.08. Péntek

  Mosolyt csal az arcomra, hogy a lány mennyire zavarba jött a dicsérettől. Biztosan nem mondják neki sokan, hogy ügyes, ahogy észrevettem, a Mardekárban az soha nem volt túl nagy divat. Valószínűleg Repüléstanon sem az, legalábbis én nem emlékszem egy alkalomra sem, amikor én kaptam dicséretet, akkor sem, amikor egyébként hibátlanul megcsináltam a számomra kiadott feladatot.

 - Nem, egyáltalán nem. Nagyon jól játszol.- tényleg meglepően jól véd, és csodálom, hogy soha nem próbált korábban ezen a poszton játszani. Persze, a Repüléstan célja nem megtalálni a jövő kviddicsezőit, akit bármennyire érdekel a játék, az magától beadja a jelentkezését.

 Ahogy folytatom vele a gyakorlást, abszolút az az érzésem, hogy egy nagyon gyakorlott játékossal állok szemben, még ha tudom is, hogy nem így van. Persze, nem én vagyok a világ legjobb hajtója, de nagyon könnyen átlát rajtam, nagyon könnyen meg tudja jósolni a mozdulataimból a támadásaimat, a lövéseim irányát, még ha nem is végleg. O’hara idióta lenne, ha nem őt választaná jövőre (ha visszatér még), bár sok más idióta döntése volt.

 Arra sem nehéz ráébrednem, hogy nekem is bőven van hová fejlődnöm még hajtóként. A kvaff nem érződik természetesnek a kezemben, és ahogy fordulok a lövésekhez, mindig rájövök, hogy túl sokat várok, talán hogy reagáljak a mozgására, talán hogy célozzak. Ezek a dolgok biztos, hogy tapasztalattal jönnek, válnak természetessé. Jövőre mindenképpen jobbnak kell lennem, az pedig rengeteg gyakorlást igényel.

  - Ami azt illeti, tudnék enni. Bár attól tartok, hogy várnunk kell a következő étkezésig.- megérintem a homlokomat, ami enyhén nedves. Érzem, hogy leizzadtam, fájnak az izmaim az edzéstől, és úgy érzem, hogy el tudnék nyúlni a fűben, és aludnék néhány órát. Persze nem teszem, csak leszállok, és mosolyogva várom, hogy Hera is így tegyen.

 - Természetesen te döntöd el, de szerintem tökéletes vagy erre a posztra. Bár tudom, hogy nem kap annyi figyelmet.- tény, hogy egy hajtó vagy fogó több figyelmet vonz. Ahogyan az is, hogy a terelőket jobban szokta szeretni pár ember, aki a nichet kedveli. Persze, aki ért a játékhoz, tudja, hogy egy jó őrző nagyon sokat jelent, és sokkal fontosabbá teszi a hajtók teljesítményét.

┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛

Még mindig zavarban érzem magam a dicsérettől. Nem csak a Mardekárban nem vagyok ehhez hozzászokva, hanem amúgy sem. Mifelénk egyébként egyetlen módja van a dicséret kifejezésének, az pedig a pénz. Kicsi korom óta kisegítek otthon a boltban, de még el se kezdtem a Roxfortot, amikor kitaláltam, hogy nem csinálom ingyen, mert nekem a fizetség jár azért, amit megcsinálok – még akkor is, ha ez csekély. Egyes diákoknak nemhogy a zsebpénzük, hanem a zsebükben maradt aprójuk is több ennél, amit elfelejtenek kivenni, mielőtt mosásba kerülne a nadrágjuk. Emlékszem arra is, hogy egyszer láttam egy muglit, aki az öltözete alapján elég tehetősnek tűnt. Kiesett a tárcájából egy £50-os bankjegy. Némán lenézett a földre az elhagyott pénzre, aztán megvonta a vállát és tovább sétált.
Az volt életem leggyorsabban és leglegálisabban szerzett 50 fontja.
- Nem a vacsorára gondoltam. – babrálok a sisakkal, hogy minél hamarabb lekerülhessen rólam. Volt, hogy eltalált párszor a kvaff, és tényleg ég és föld a különbség a védőfelszereléssel és az anélkül történő védés között. Csak akkor érzem rendesen, hogy mennyire befülledt a levegő a fejem és a sisak között, amikor az végre tényleg lekerül rólam. Fáradtnak érzem magam, de ez az a fajta, jóleső fáradtság, ami után büszkén feküdsz le pihenni.
- Az nem baj. Nem szeretek annyira a középpontban lenni. – talán Scrimgeournak igaza van, és több szempontból is nekem való ez a poszt. Saját magamtól sosem gondoltam volna arra, hogy kipróbáljam magam őrzőként, hiszen mindig is fogóként viselkedtek velem, és mindig is a cikeszeket kellett kergetnem a pályán, ha repülésórákon játszottunk is, és nem csak manővereztünk. Nem szeretem annyira, ha rám figyelnek. Irigylem azokat, akik nem jönnek zavarba attól, hogy ők vannak a középpontban. Még nem tudom, hogy küzdök meg ezzel akkor, amikor én irányítom Európa alvilágát, de szerencsére talán kevesebbet kell szerepelni. Menedzselhető.
Ahogyan visszaérünk az öltözőbe, a sisakot visszateszem a helyére, és megpróbálom lefejteni magamról a felszerelés további részét is. Esetlenül és ügyetlenül teszem ezt, hiszen életemben először hordok ilyet. Furcsa még, hogy lehetetlen helyeken vannak a csatok, és mindenembe beleakad, ha nem oldom ki teljesen. Azt hittem, hogy felvenni nehezebb. Majd a táskámban kezdek el matatni, hogy pár alaposan becsomagolt, hosszúkás churchkelát vegyek elő. Hagyományos, grúz édesség, de nálunk is nagyon szeretik. A kicsomagolt édességet Scrimgeour felé nyújtom, és én is veszek egyet belőle.
- Köszönöm még egyszer, hogy foglalkoztál velem, Scrimgeour. Tartozom neked eggyel. – nincs szégyen abban, ha kimutatjuk a hálát, és megköszönünk valamit. Sőt, ez az egyik alapja is a jó üzleteknek, akkor is, ha az illegalitás határát átlépték.

//köszönöm a játékot ♥