┏━━━━༻❁༺━━━━┓
the Snitch danced
just beyond
her fingertips
┗━━━━༻❁༺━━━━━━━━┛
Még mindig zavarban érzem magam a dicsérettől. Nem csak a Mardekárban nem vagyok ehhez hozzászokva, hanem amúgy sem. Mifelénk egyébként egyetlen módja van a dicséret kifejezésének, az pedig a pénz. Kicsi korom óta kisegítek otthon a boltban, de még el se kezdtem a Roxfortot, amikor kitaláltam, hogy nem csinálom ingyen, mert nekem a fizetség jár azért, amit megcsinálok – még akkor is, ha ez csekély. Egyes diákoknak nemhogy a zsebpénzük, hanem a zsebükben maradt aprójuk is több ennél, amit elfelejtenek kivenni, mielőtt mosásba kerülne a nadrágjuk. Emlékszem arra is, hogy egyszer láttam egy muglit, aki az öltözete alapján elég tehetősnek tűnt. Kiesett a tárcájából egy £50-os bankjegy. Némán lenézett a földre az elhagyott pénzre, aztán megvonta a vállát és tovább sétált.
Az volt életem leggyorsabban és leglegálisabban szerzett 50 fontja.
- Nem a vacsorára gondoltam. – babrálok a sisakkal, hogy minél hamarabb lekerülhessen rólam. Volt, hogy eltalált párszor a kvaff, és tényleg ég és föld a különbség a védőfelszereléssel és az anélkül történő védés között. Csak akkor érzem rendesen, hogy mennyire befülledt a levegő a fejem és a sisak között, amikor az végre tényleg lekerül rólam. Fáradtnak érzem magam, de ez az a fajta, jóleső fáradtság, ami után büszkén feküdsz le pihenni.
- Az nem baj. Nem szeretek annyira a középpontban lenni. – talán Scrimgeournak igaza van, és több szempontból is nekem való ez a poszt. Saját magamtól sosem gondoltam volna arra, hogy kipróbáljam magam őrzőként, hiszen mindig is fogóként viselkedtek velem, és mindig is a cikeszeket kellett kergetnem a pályán, ha repülésórákon játszottunk is, és nem csak manővereztünk. Nem szeretem annyira, ha rám figyelnek. Irigylem azokat, akik nem jönnek zavarba attól, hogy ők vannak a középpontban. Még nem tudom, hogy küzdök meg ezzel akkor, amikor én irányítom Európa alvilágát, de szerencsére talán kevesebbet kell szerepelni. Menedzselhető.
Ahogyan visszaérünk az öltözőbe, a sisakot visszateszem a helyére, és megpróbálom lefejteni magamról a felszerelés további részét is. Esetlenül és ügyetlenül teszem ezt, hiszen életemben először hordok ilyet. Furcsa még, hogy lehetetlen helyeken vannak a csatok, és mindenembe beleakad, ha nem oldom ki teljesen. Azt hittem, hogy felvenni nehezebb. Majd a táskámban kezdek el matatni, hogy pár alaposan becsomagolt, hosszúkás churchkelát vegyek elő. Hagyományos, grúz édesség, de nálunk is nagyon szeretik. A kicsomagolt édességet Scrimgeour felé nyújtom, és én is veszek egyet belőle.
- Köszönöm még egyszer, hogy foglalkoztál velem, Scrimgeour. Tartozom neked eggyel. – nincs szégyen abban, ha kimutatjuk a hálát, és megköszönünk valamit. Sőt, ez az egyik alapja is a jó üzleteknek, akkor is, ha az illegalitás határát átlépték.
//köszönöm a játékot ♥