Alicui Dentes

London egyik legelegánsabb bárja, ahol általában csak aranyvérűek vagy a kellően súlyos pénztárcával rendelkező varázslók fordulnak meg.
Egy hatalmas bárpulttal rendelkezik, de két illetve négyszemélyes asztalok is találhatók benne. Ezenkívül pedig több magán szobával is fel van szerelkezve, esetleges megbeszélésék lebonyolításának érdekében vagy hogy szimplán elrejtse egy titkos randevú szereplőit.

Miss Raimbourg 

Nincs ok, amiért ő itt, ebben a nem éppen porfészeknek nevezhető bárban van. Lehetne pedig azt keresni, már csak a kíváncsiság kedvéért. Egy maga fajta alak mi a fészkes fenét keres egy ilyen helyen? Elvégre nem éppen nevezhető közkedvelt figurának, még ha ez érdekli a legkevésbé is. Szereti, hogy rettegnek tőle, hogy megfagy a hangulat abban a teremben, ahová ő belép. Imádja látni, ahogy a szemek sorra kerekednek el, a húsos ajkak pedig elválnak egymástól, egy kerek ?o? betűt formázva velük. A szívük egy pillanatra megáll, s utána olyan heves tempóban kezd el verni, hogy félő, belehal az illető, s az apró kis szerszám túlterhelődik. Ő pedig mindezen csak mosolyogni tud. Mosolyogni.. s magába szippantani a levegőben érzékelhető rémültség kesernyés aromáját.

Ám ez az este most egészen más, na de nem a mélabú sodorta ide, egyszerűen csak nem akart otthon lenni. Vagyis abban a házban, amit otthonnak nevez, csupán megszokásból. Nem bírja a bezártságot, a négy falat, mely közrezárja, mint valami nyomorult kalitka, akár a kedvelt dolgozószobájáról van szó, akár pedig a ház más részeiről. Ahogy átlépte a küszöböt, megcsapta a felesége parfümjének illata. Az az illat, mely máskor megrészegítette, egy újabb táncra kérte fel. Ingerelte, s nem kellett sok bíztatás, hogy a karjaiba zárja a törékeny testet, de most.. csak undorodni tud tőle, felfordul a gyomra, s szinte elűzi. Szabad óráit, melyet az újabb s újabb munkák helyett kivételesen a pihenésre akart fordítani, kénytelen itt töltenie. Az óra elütötte az éjfélt, s már egy lélek sincs a helységben rajta kívül, no meg a pultoson kívül aki állhatatosan polírozza a poharakat. Közülük való, elvégre a Nagyúr emberi mindenhol ott vannak, s annyi információt próbálnak magukba szívni, amennyit csak képesek, a tőrbe csalt emberekről nem is beszélve. A fiatal fiú bár újonc, igen csak lelkes, s most is elég érdekes, szinte már csodáló pillantással figyeli a férfit, olykor gyorsan elkapva a tekintetét, s inkább a törlőrongyra szegezve szemeit. Még nem volt szerencséje olyan Halálfalóval összefutni, aki beletartozik a belső körbe, mi több, oszlopos tagja annak, s ő talán soha nem is fog odakerülni, esélye sincsen. Nincs elég sütnivalója hozzá.. de jól tud kihallgatni, s kiválóan alkalmazz különböző átkokat, az okklumenciáról s a legilimenciáról nem is beszélve. Úgy tűnik Isten ad, de Isten elvesz.. Hah, milyen nevetséges..

Végtére is nem számít, hiszen ha valaki más adná neki az italokat, az sem érdekelné, ha pedig ellenkezne, ez pedig nem fordulhat elő, akkor azét keservesen megfizetne. Füstölgő szivarját most a hamutartóba helyezi, majd megemeli a kristálypoharat, s ajkaihoz emeli, másik karjával pedig rákönyököl a pultra, s a mellett állva pillant végig a székek sokaságán. Nem ül le, egyelőre legalábbis. A jégkockák összeütköznek, hol pedig a pohár falához koccannak, jellegzetes hangot hallatva. Egy hajtásra megissza a maró italt, majd egy erőteljes mozdulattal csapja le a pultra. Óh nem, nem részeg, hiszen ez az első pohara, s ő különösen jól bírja az italt, egyszerűen csak ingerült.
- Még egyet. ? Veti oda, miközben leveszi kezeiről a fekete bőrkesztyűt, majd a pultra dobja őket, s talárja felső gombjait, melyek eddig a torkát szorongatták, most megoldja, sőt, egészen lejjebb s lejjebb halad, így válik láthatóvá, hogy a fekete anyag alatt újabb fekete darabok villannak ki, egy igen csak elegáns, s tagadhatatlanul nemesi szabású öltöny vonalaiban megnyilvánulva.

[Mr. Lestrange]

Mr. Lestrange

Unatkoztam? Dan a Roxfortban, én pedig egyedül a lakásban, egyszerűen unalmas, ráadásul alig ismerek még valakit is ebben az országban. Nem mintha gondom lenne az ismerkedéssel, de azért éjszaka mégsem riaszthatom fel egyik munkatársamat sem, hogy nincs e kedve beülni valahová? Így egyedül eredtem útnak és folytattam tovább London felfedezését, miután drágalátos öcsém, erre nem igazán volt alkalmas.
Komolyan, egy hónapja tartózkodom csak a városban, de szerintem már jobban ismerem, mint Daniel, pedig ő már lassan egy éve itt van. Persze tudom, ő a Roxfortban tölti a napjait, de azért kimozdulhatna néha, a végén még megsavanyodik nekem.
A Mágus tér macskaköves utcáin sétálgattam. Már lassan egy hete kiszúrtam magamnak egy szimpatikus kis bárt magamnak itt, és most úgy döntöttem felfedezem. Meg talán ott még ebben az időben is tartózkodnak emberek, mert az Abszol út, már teljesen kihalt. Ha a Alicui Dentesben sem találok senkit, akkor feladom. Holnap akkor London mugli részét fogom boldogítani.
Nem értem a varázslókat, vagyis inkább a fiatalokat. Hol vannak ők? Hova járnak? Kérdeztem bent a fiúkat, és mindegyik egytől-egyik azt mondta, hogy meló után még iszogatnak egy kicsit, aztán mennek haza. A lányok meg? Itt mindenki be van már savanyodva húsz évesen?
Bezzeg Párizs! Ott ilyenkor kezdődött az élet. Hát csodálkozom, hogy nem vagyok még ilyenkor fáradt? Áh, de mindegy is?
Belépve a bárba, csalódottan kell tudomásomra vennem, hogy bizony itt sincs már szinte senki. De nem érdekel! Legalább egy italt had igyak, aztán haza megyek duzzogni.
Egyetlen férfit pillantok meg, a pultnál, a pultos, pedig ha jól látom már neki kezdett a zárásnak. De. Nem. Érdekel. A martinimet akarom és az olajbogyóm!
Hú, viszont az a férfi elég sármosnak néz ki. Lehet még sem lesz olyan rossz ez az este? Lazán elsétálok mellette, egyedül a szememmel figyelve és mikor mellé érek egy kacér mosollyal ajándékozom meg, utána pedig, mint aki észre se vette, néhány székkel odébb a pultnak támaszkodom.
- Hello! Egy martinit kérnék!
Egy feszes sötét farmer van rajtam, és fekete kabátka, amit az előbb vettem le magamról és a mellettem elhelyezkedő bárszékre tettem. Alatta egy fehér mélyen dekoltált blúzt viseltem, aminek a háromnegyedes buggyos ujja volt és hátamat is szinte teljesen szabadon hagyta. Fekete magas sarkú veszített a lábamon, és egy fekete hosszú nyaklánc a nyakamba, ami kétszer volt a nyakam köré tekerve.
Szándékosan úgy dőltem a pulthoz, hogy kicsit hátranyomhassam a fenekem, de ne legyen még feltűnő, hogy direkt tettem.  Volt valami igazán izgalmas a sármos idegenben, amit nem tudtam megfejteni, de ami arra ösztökélt, hogy szórakozzam vele egy kicsit ma este.
Nem, nem terveztem, hogy bármi komolyabb is kialakulna közöttünk, egyszerűen, csak vonzott valami benne. Valami megmagyarázhatatlan erő, amit eddig még sosem éreztem és nem tudtam meghatározni mi az.
- Kiskorúakat nem szolgálunk ki! ? szólalt meg a pultos.
Na jó, ez elég megdöbbentő volt. Azért ezt még sosem kaptam meg. Jó pár éve nem néztek már gyereknek! Ráadásul szerintem ő sem lehet idősebb nálam. Hogy van képe?
Nagy levegőt vettem, nehogy véletlenül leordítsam a most már egyáltalán nem szimpatikus illető fejét.
- Huszonkettő vagyok ? mondtam lesajnálkozóan. ? Megkaphatnám az italom?
- Sajnálom, de hamarosan zárunk.
Ez most direkt szórakozik velem? Mi baja van? Úgy tudtam, a vendég mindig mindenhol az első, akkor mért ilyen paraszt velem ez az idióta?

Amikor úgy gondolta, a felgyülemlett stresszt majd kiadhatja magából, ahogy a poharakat sorra dönti magába, egyáltalán nem vette számításba azt a tényt, hogy mással is összefuthat. Az most, hogy ez a más ismerős vagy ismeretlen, teljesen mindegy. Jelenleg minden porcikájában megfeszül a dühtől, és az idegtől, s legszívesebben az első vele szembejövő embert felkenné a falra. Talán ha ezt letudta, ellátogat a város egyik elhagyatott mugli részére, s csillapítja vágyát. No nem az olyasfajta vágyait, hiszen nem cirógatni, s csókolni akar, hanem széttépni, szétszaggatni és trancsírozni valakit, míg az utolsó darabja is apró cafat nem marad!

Meglepetten vonja össze szemöldökeit, amikor egy harmadik személy lép be a helyiségbe, s még csak arra sem véve a fáradtságot, hogy oldalra forduljon, pillant oda szeme sarkából. Egy törékeny kis alak vonalai bontakoznak ki előtte. Mivel a felismerés gyorsan elérte, s rájött, hogy csak egy fiatal nőcske az, aki megzavarta magányát, ügyet sem vetve a szépségre függeszti tekintetét a poharára, s az aranysárga folyadékban úszkáló jégkockákra. Hallja, hogyan haladnak el mögötte, s a tűsarkak koppanásával párhuzamosan csapja meg a kellemes női parfüm messziről felismerhető aromája. Nem, ennyi még mindig nem elég ahhoz, hogy bármiféle figyelmet tanúsítson a most érkezett jövevény iránt, így a próbálkozásokat sem igen látja. Hallja a csilingelő hangot, de a szavak értelem már kevésbé sem érdekli, egészen addig, amíg a pultos feltűnően neveletlenül viselkedik a hölggyel.

Bár nem tekinti feladatának, hogy mint valami kiöregedett hős, más nők védelmére keljen, mi több, nincs sem a célja, hogy itt marasztalja ezt a valakit, még is olyat tesz, amit nem sokszor.
- Kérjen bocsánatot az ifjú hölgytől, s szolgálja ki. - Szólal meg mély baritonján, s még a hangját sem kell felemelnie ahhoz, hogy az egész helyiséget tisztán betöltse szavaival. Átható világos tekintetét a pultosra emeli, mire az kővé dermed, majd a lány felé fordulva, kissé meghajolva rebeg egy bocsánatkérést, s kezével serényen nekilát kitölteni a lány részére a kért martinit. Kiegyenesedve fordul az ismeretlen lány felé, s elkapja annak tekintetét.
- A vendégem erre az italra. - Még egy halovány mosolyra is futja, mely az ajkak szegletébe szegődik, a szemei pedig mintha némi titokzatossággal keveredett veszélyt sugallnának.

Sosem voltam egy elveszett bárányka. Mindig feltaláltam magam, és mindig megoldottam a problémáimat. Nem hagytam, hogy bárki is megalázzon és áttaposson rajtam, talán ezt apai ágról örökölhettem, mégis csak aranyvérű ősök vesznek körül, még ha anyunak semmi köze sincs egy nemesi vérvonalhoz sem. Bennem és Danielben akkor is fellelhető azért egy bizonyos elegancia és bennem büszkeség is.
Persze az egy más kérdés, hogy milyen eszközökhöz is szoktam folyamodni,mert azokban bizony nagyon ritkán fedezhető fel, bármi nemesség is. Az öklömet még sosem használtam, de a számat nem egyszer akarta anya már kimosni egy-egy kiakadásom után. Pedig a válogatott káromkodás mestere vagyok már. Az embernek mégis csak jónak kell lennie valamiben.
Már éppen az édesen megfogalmazott véleményemet akartam a paraszt pultos képébe vágni, mikor a mellettem helyet foglaló férfi mély hangja töltötte be a termet. Szinte beleremegtek a térdeim ebbe a csodás hangszínbe. És ha nem szedtem volna össze magam, akkor szerintem már a nyálamat csorgattam volna utána.
Imádom az ilyen férfiakat. Sármos, jóképű, titokzatos, gáláns, és a hangja... Biztos vagyok benne, hogy a férfiasságával sem lehet gond, ő mellette aztán nőnek érezhetném magam.
Nem! Nincs nyálcsorgatás!
Két képzeletbeli pofont kevertem le magamnak, hogy még véletlenül se gyengüljek el, pedig már nagylány vagyok, nem bűn, ha sexen jár az eszem, de azt se tudom ki ez az illető. És nem szeretek ismeretlenekkel ágyba bújni. Meg különben is mit szólna Daniel, ha megtudná miket művelek éjszakánként, de azért a gondolat akkor is csábító.
A pultost csak egy lesajnálkozó tekintettel díjaztam, az udvariatlan viselkedése miatt, és könnyedén és nőiesen felpattantam az egyik bárszékre. Majd a kezembe vettem a hőn áhított italomat, hogy belekortyolhassak egyet, és a pohár szélén hagyhassak egy egy keveset a rúzsomból. De előtte még az idegen szemeibe nézve, emeltem egy kicsit a formatervezett üvegen és megszólaltam:
- Köszönöm Monsieur - és egy csábos mosollyal ajándékoztam meg a sármos ismeretlent.
Egy korty. Az illem megköveteli, hogy koccintás után beleigyunk az italunkba és igaz, mi nem érintettük össze a poharainkat, de a gesztus a részemről megvolt. Aztán letettem a poharat a pultra.
- Kate - és nyújtottam a kezem.
Szándékosan nem a teljes nevemen mutatkoztam be. Akkor eltűnne minden titokzatosság, és most élveztem ezt a helyzetet. Élveztem, hogy sors a bunkó pultos kíséretében szólt közbe, hogy meginduljon köztem és Mr. között egy kapcsolat. Ráadásul az a halvány mosoly, amely a szája szegletében rejtőzik és a szemeiből áradó titokzatosság és veszély sugallat is arra sarkall, hogy felesleges a vezetéknév, főleg mert egyikünknek sem mondana valószínűleg semmit a másiké.

[CAN YOU PLAY WITH]

CAN YOU PLAY WITH

FIRE?

 Természetesen, ahogy az illem megköveteli, úgy emelte meg ő is a saját poharát, melyben ott lötyögött az aranyságra méreg, s koccantak össze a mozdulatra a félig elolvadt jégkockák.
- Egészségére Hölgyem. – Nocsak, egy francia? Elrejt egy újabb, talán elégedettnek is ható mosolyt, miszerint egy igen érdekes és valószínűleg értékes madárkát sodort elébe a soros. Hogy mennyire értékes, az majd kiderül, mindenesetre nem elvetendő az ötlet, hogy egy kicsit jobban megismerkedjenek egymással. Belekortyol ő is a maga italába, s párpillanatra lehunyja a szemét, átélve a csípően maró érzés minden pillanatát.

Újra az ifjú nő felé fordítja a fejét, s micsoda remek pillanatot sikerül elcsípnie! Hiszen pont akkor nyújtja a kezét felé, s mutatkozik be. Kate.. Az egyik szemöldök megemelkedik, s teret ad egy sejtelmes mosoly kibontakozásának, miközben egész testével oda fordul, s kezébe fogja az aprócska kacsót. Milyen elővigyázatos, hogy nem a teljes nevével mutatkozik be, s tudja, mire megy ki a játék. Szereti a titokzatosságot a kicsike, s ki Rodolphus, hogy bármi jót elrontson? Legyen, ahogy a szép arcú tünemény szeretné, bár neki nem kenyere a titkolózás, nyíltan vállalja, ki is ő.
- Örülök, hogy megismerhetem. Rodolphus Lestrange. – Kissé meghajol, s ajkaihoz emelve a fiatal nő kezét, formális csókot lehel rá, pont ahogy azt illik. Alig érezni, még is hozzáérnek az ajkak a selyemtapintású bőrhöz. Kiegyenesedve pillant a nő szemeibe, kegyetlenül elmarva azokat pár pillanat erejéig, majd elengedi őt, a kezét is, és a tekintetét is.

- Ha szabad kérdeznem, mi járatban erre felé? Elég veszélyes éjszaka London utcáin kóborolni, főleg egy olyan gyönyörű hölgynek, mint Ön. -
Illedelmes, finom, bársonyszavakkal édesgeti magához, ahogy a csábítás mérgét bókok formájában csöppenti Kate füleibe.

Mindig is tudtam játszani, sosem volt ezzel problémám, de nem véletlenül játszottam Párizs több színpadán is. Igaz boszorkány létemre ez elég megdöbbentő, de élveztem, hogy különc vagyok, több a begyöpösödött mágiafanatikusoknál. Az már szerintem beteges, ha valaki minden pillanatban pálcát ránt és fogalma sincs mi is folyik körülötte a nagyvilágban, pedig a muglik azért már nem olyan visszamaradottak, mint az hinnék, sőt a kütyüikkel lassan felvehetik a versenyt velünk. Persze ezeket a gondolataimat nem hangoztatom, azért nem vagyok agyalágyult, hogy megölessem magam.
Ahogy Mr. Idegen sejtelmes mosolyra húzza a száját, úgy én is. Tetszik ez az egész helyzet. Mikor beléptem ide nem számítottam arra, hogy talán még jól is érezhetem magam, de elnézve ezt a férfit, egyre inkább győződök meg arról, hogy ma éjszaka nem fogok unatkozni.
Rodolphus Lestrange... hmm... milyen puccos hangzású név. Csak nem valamelyik angol elit család tagja lenne? Nem mintha érdekelne, egy név nekem nem mond semmit. Lehet tőlem akárki fia borja, engem csak a személy érdekel.
Nem tudom, miként szoktak Londonban reagálni egy ilyen hangzatosnak csengő névre, de én nem törődodók vele. A brit szigetek számomra olyan, mint valami más világ, sosem foglalkoztam az itteni dolgokkal, és most is csak azért ruccantam át, mert már hiányzott a bátyám, aki megjegyzem alig foglalkozik velem...
A leheletnyi finom kézcsók még jobban magával ragad. Gyengéim a gáláns férfiak, de ez biztos francia mivoltomból ered, de valamiért ilyen apróságokkal engem azonnal le lehet venni a lábamról, az persze már más kérdés, hogy mikor adom be a derekam. Mert nem vagyok egy könnyű eset, meg kell ám értem küzdeni, persze ha belegondolok az egyéjszakás kalandoknak is meg van a maga szépsége, ott egyedül az a cinkes, ha túl jó volt az éjszaka és utána nincs folytatás.
Egy hosszabb pillanatra lehunyom a szemem és halványan elnevetem magam a bókjának köszönhetően. Tudom, hogy ezek csak szavak, de jól esnek. Mindig örül a lányka szíve, ha dicsérik.
- Nagy lány vagyok már, tudok magamra vigyázni, persze egy erős férfi sosem árt a nők mellé - mondtam enyhe kacérsággal. Flörtölök, az nem bűn! - De London utcái sem veszélyesebbek, mint akármelyik másik város. Egyébként pedig a magány hajtott ki az utcára ilyen kései órában. A bátyám, akihez látogatóba jöttem sajnos éjt nappallá téve dolgozik, én pedig ismeretlen vagyok az országban. És Ön? - magáztam, pedig nem volt rám jellemző, de ez most így sokkal izgalmasabb volt a számomra, mint valamelyik dráma első felvonása, ahol összetalálkoznak a szereplők - Miért tartózkodik egy ilyen sármos férfi egyedül egy bárban?
Bátorságból sosem volt hiány bennem és játszadozni is szerettem.

[CAN YOU PLAY WITH]

CAN YOU PLAY WITH

FIRE?

Nem, nem kell reagálnia semmit arra a bizonyos hangzatos névre, melyen bemutatkozott a férfi, s mely valóban egy nemesi névnek tekinthető, és.. khm, talán puccosnak, is igen. Külhonból ideröppent madárka, sokkal könnyebb lesz arra csábítania, hogy a vállára, vagy éppen a karjára röppenjen a drága így, hogy nem is ismerik, s fogalma sincs, miféle döggel hozta össze a sors. Ha szerencséje van férfinek, s már miért ne lenne, gyanútlanul esznek majd a tenyeréből akár a későbbiekben is. Hacsak.. hiszen az Élet írja a forgatókönyvet, melyben mindketten élnek, a lányka ki nem nyitja ajkait, hogy csicseregve érdeklődjön utána valaki olyantól, aki pontosan tudja, mit is jelent az Ő neve. Pusztulás, rettegés, félelem s halál, no meg Voldemort. Nem éppen olyan szavak, melyek vonzóbbá tehetik a leányzó szemében, vagy még is? Ennyire szeretné a veszélyt kedvesem, hogy vakon mondana nekem igent egy keringőre, melynek utolsó sasszéja talán maga a halál?

S bár úgy tűnhet, Rodolphus is beletartozik a ’minden férfi’ kategóriába, aki csak arra hajt, hogy első éjszaka az ágyába csábítsa az áldozatot, valójában sokkal nagyobbra értékeli, ha nem engedik be oda. Szerek küzdeni, és meg is teszi, ha úgy látja, érdemes időt, fáradtságot no meg pénzt beleölni az ügybe, ha pedig mégis a karjaiba omlanak egy alkalom után, neki az is jó. Csak így elveszti az egész a varázsát. Ön melyik típusba tartozik Kate? Aki hagyja, hogy azonnal elragadja a szenvedély, vagy kivárja a megfelelő pillanatot, hogy az élvezetek csak tovább fokozódjanak?

- A londoni férfiak szégyene, amiért nem állnak sorban az Ön kegyeiért. Ám ha nincs ellenére a személyem kedves Kate, én szívesen gondoskodom arról, hogy biztonságban hazajusson. – Az apró bókok oly könnyedén buknak ki az ajkain, mint a legnagyobb ordas hazugságok a nap minden percében. Figyelmével kitüntetni a fiatal nőt, s az, ahogyan felajánlja a saját kíséretét, nem egy túlfűtött férfi szavaiként fogalmazódnak meg, aki azt várja, hogy majd most itt lesz az alkalom arra, hogy elcsábíthassa, hanem mint egy dzsentlamené. Biztosan tudja kedvesem, mire is vágyik egy férfi, és hogyan is adhatja meg azt neki. Ne kelljen már most a legelején csalódnom Önben..

- Tehát csak a bátyja volt az, ami arra ösztökélte, hogy otthagyja a csillogó, fényárban úszó Franciaországot a borongós Londonért vagy valami más is? Hiszen bizonyosra veszem, hogy ez a város már nem tud Önnek újat mutatni. Még a Buckingham-palota szépsége sem ér fel az Önével. – Újabb bók, de még most sem tolakodó, világos lélektükreivel, melyben ott fortyog az a megfoghatatlan őrület és szenvedély egyvelege nem vetkőztet, s kizárólag csak a csinos vonásokat pásztázza. Nem ragadtatja el magát olyan tettekre, melyek sértők, vagy durvák lennének, mint a feltűnő méregetés. Hoppá. Csak nem hízelegnek a vén rókának? De. Azt teszik. Finoman közlik vele, hogy külseje több, mint jó, mondhatni már majdnem tökéletes, és ezzel tisztában is van, még is jó újra és újra hallani, főleg egy ilyen szépség szájából. Szélesen elmosolyodik, majd a pohara felé fordul, s ahogy megemeli azt, mintha halk dörmögéssé csitított nevetést rejtene bele a következő kortyba, mely lecsúszik a torkán. Az igazságot még sem mondhatom meg, elvégre nem akarom azonnal elriasztani. Hogyan is venné ki magát, hogy gyűlölök a saját feleségemmel a négy fal közé szorulni? S az, hogy olykor feltámad bennem a vérszomj, s olyankor bizony képes vagyok idegen, mugli emberek vérét ontani? Nem, ez nem derülhet ki sem most, sem később. Az Ön érdekében.

- Tudja, az egész napos pörgés után jólesik, ha az ember eltölthet egy órácskát csendben, egy pohár ital fölött. Keresem a magányt, és kerülöm a kellemetlen emberek társaságát, ám magácska egy üde színfolt a sötét éjszakában. Meséljen még, kérem. – Kérleli, s arra bíztatja énekeljen még dalos hangján, s egyre több és több információval ajándékozza meg a férfit. – Mivel foglalkozik? S meddig tervezi maradását itt, Londonban? -

 Mindig is szerettem beszélni, szórakozni és ismerkedni, főleg férfiakkal. Azon belül is a jóképű férfiakkal, akikben volt valami elemi titok, amit mindenáron meg akartam fejteni. Ilyen volt Rodulphus is.
Elég volt nekem egyetlen pillanat ahhoz, hogy tudjam kihez, hogyan fogok hozzáállni és Mr-ből áradt valami, ami vonzott magához, ami az első pillanatban arra ösztökélt, hogy megismerjem. Mint ahogy a vámpírokat vonz a vér, vagy a függőket a drog, engem bizonyos férfiak.
Elnevetem magam a bókját követően. Hogy szégyen, hogy nem állnak sorban a kegyeimért?
- Kimondta, hogy nem állnak sorba? – kérdezek vissza ugyanúgy nevetve, mert igazán jól esnek a szavai – Csak tudja, szeretek válogatni. Nem engedem meg akárkinek, hogy udvaroljon nekem, ki kell érdemelni – és kacsintok egyet.
A szavaim, mint mindig inkább csacsogásnak hatnak, és árad belőlük egy hatalmas életöröm. Hisz az élet nem több számomra egy játéknál és most is azt csinálom. Játszom. És néha, talán, nagy ritkán előfordul, hogy komolyan veszem a dolgokat.
- És, nagyon szépen köszönöm ezt a csábító ajánlatot, - folytatom az előbbi ajánlatára -  vétek lenne, ha nem fogadnám el.
Igen, igen… Ki kell érdemelni… Talán neked már sikerült is.
Újabb bókok. Oh, szóval a Monsieur el akar csábítani? Vagy ez teljesen természetes lenne a számára? Csak figyelem a világos szemeit, hátha kitudok belőlük olvasni valamit, amivel megkönnyítem mindkettőnk dolgát, de aztán rájövök, hogy nem akarom. Akkor hol maradna a titokzatosság, amit most annyira élvezek.
- Talán egy kis izgalomra is vágytam… - felelem a kérdésére és belekortyolok az italomban, de közben le sem veszem róla a tekintetem.
És csak egy édes mosolyra húzódik a szám széle, mikor megint csak kedves szavaival fényezi az így is elég magasan szárnyaló önbecsülésemet, de egy színésznőcskétől mit vár az ember.
- Hogy meddig maradok az a jövő zenéje. Sosem tervezek előre. Az élet túl rövid ahhoz, hogy a terveink fogságában éljünk, én mindig azt teszem, amihez kedvem van, így egyik pillanatról a másikra hagytam el Párizst. De egyelőre nem áll szándékomban tovább állni, még túl sok izgalmat tartogat London, és természetesen kellemes ismeretségeket…
Én is fényezem őt. Hisz a férfi szívéhez nem csak a hasán át vezet az út, ugyanolyan fontosak a dicsérő szavak. Ebben kicsit sem különbözik egymástól a két nem. Szükségünk van a jó közérzethez, a bókokra.
- A foglalkozásom… A Mágiaügyi Minisztériumban dolgozom jelenleg, de nem hiszem, hogy túl sokáig bírnám ott. Az a munka számomra túlzottan kötött, nincs benne semmi változatosság, semmi izgalom, semmi kihívás.
Szándékosan hangsúlyoztam úgy, hogy kétértelműek legyenek a szavaim. Hisz nem csak a munkáról beszéltem, hanem magáról az életről és a férfiakról is.
Azt meg, hogy mivel foglalkoztam idáig, egyelőre nem említettem. Daniel a lelkemre kötötte, hogy ne hangoztassam, hogy színészkedtem, mert egyesek nem hagynák, hogy magyarázkodjak, csak megölnének. Meghalni meg nincs kedvem. Szeretek élni. Igaz, nem értem miért veszélyes az, hogy mivel keresetem idáig a kenyerem, de ő tudja…
- És Ön mivel foglalatoskodik, hogy a nap végén magányra és kikapcsolódásra vágyik? – teszem fel a kérdést, hogy aztán szinte egyből folytathassam – Nem szabadna ennyit dolgoznia, mert a végén kihagyja az élet legszebb pillanatait. Higgyen nekem, sokszor a legváratlanabb pillanatokban történnek a legjobb dolgok, de ha munka sűrűjébe keveredünk, akkor nem fogjuk meglátni őket – és megint csak csacsogok…

Craignek

Foltozott Üst-26-os szoba

-Cöh...-Csak ennyit reagál a nyelvnyújtogatásra tett megjegyzésre.-Hát gondolom nem volt kellemes. Az enyém sem volt különösen kellemes, de azért tűrhető.
*Hát ha jobban belegondolok, azért rosszabb volt, mint a türhető. Sőt, a varázsvédelemet erősítő tetoválások különösen fájnak.*
Kicsit oldalra biccenti a fejét, ahogy azon gondolkodik , hogyan fejtse ki a szimpi fogalmát.
-Nos, hát rendben vagy.- Mondja ki végül, nem igazán akarná megfogalmazni a szimpi fogalmát.-Jajj ne mond már, hogy nem érted. -Szól kissé ingerültnek tűnő hangnemben, de a testbeszédéből látszik, hogy abszolút nem ingerült. Tényleg kezd kissé feloldódni, főleg a kocsmatúra után fog feloldódni.
-Le kell mennünk a földszintre, ott tudunk hopponálni, elindul ki az ajtón, amikor a fiú is kiér, akkor bezár maguk mögött, aztán lesétál a lépcsőn, remélve, hogy Craig is követi, aztán el hopponál az Alicui Dentes elé.

Alicui Dentes
Amint a srác is megérkezik, be is mehetnek.
-Nos ez egy elegáns hely-Magyarázza.- Ez a hely arra jó, hogy minőségi piát igyál kezdetnek. Elég vicces részeg nemesvéreket fetrengeni látni. A lényeg, itt mindenféle ital van, amit csak akarsz és TÉNYLEG mindenféle. Menjünk be és meglátod.
Ha a fiatalembernek nincs kifogása, akkor beléphetnek az épületbe, ahol hosszú italbár és két illetve négyszeméyes helyű asztalok sorakoznak. A hely eléggé zsúfolt, több ember feléjük pillant amikor belépnek. Füst gomolyog a mennyezet alatt és meleg van, meglehetősen. Serpenrosa körbekémlel, és nem is kell csalódnia, meglehetősen sok ismerős arcot lát, csak biccentéssel köszöntik egymást. Mivel általában most nem Majd Craig felé fordul és rámosolyog.
-Szóval ez lenne az. Hová üljünk?
Elég sokan nézik őket, persze a gyógyítóhölgyeményt nem különösebben érdekli, soha nem adott sokat mások véleményére. Az itt lévők többsége egy olyan világból való, amit ismer, részese volt meg annyiszor. Főleg fiatalkorában.
*Még csak most kezdődik az este, de már van olyan, aki full részeg. Hát igen az "aranyvérűek" jobban tudnak piálni, mint bárki mugliféle. Néha ki kell adni a gőzt, meg a felelősség és hagyományok nem sok mindent engednek. Ilyenkor van egy kis szabadság.*
Leveszi köpenyét és odadobja az arra járó manónak.

A nyelves dolgot magában lezárta, így részéről semmi reakció. A cöh-nél kissé ízlésesen bámulja meg a kivillanó fogakat.
- Kellemes? Kérdi.
- Mármint micsoda.? Veti kék szemét Serpenrosa-ra kérdően. Érti az összefüggést, de azon túl, hogy nem hisz egészen a fülének, kissé beigazolódni látja korábbi gondolatait. Jó estének nézünk így elébe, azért még megvárja a másik válaszát.
- Rendben.. hm,.. Hümmög tanácstalanul érezhető, hogy valóba tudni akarta mit ért ez alatt a másik.
- Igazad van a rendben egy sokkal megfoghatóbb kategória. Most már rendben vagyok magammal.. Formálja némiképp viccesen a szavakat azzal a jellegzetes ausztrál kiejtéssel. A legyintéssel nem is foglalkozik. Érzi, hogy a másikon semmi különös nincs úrrá. Beletörődöm módon a talárját kissé egykedvűen magára öltve bukdácsol a másik után le a lépcsőn. Alig térül fordul a lány már sehol nincs. Craig körbenéz tanácstalanul, majd vállat von az üres utcának, és becsukott szemmel hoppanál. Nyoma sem marad eltűnik.

A lány már megérkezett a célhoz. Hosszú percek telnek el, és egyre türelmetlenebbé kezd válni. Hirtelen zajt hall tőle nem messze. Ha arra fordítja a fejét, megpillantja Craig-et, amint egy szemetes mellett landol majdnem feldöntve azt. Az ütközéstől kissé megbillen, és földre is huppan. Lassan feláll, majd köhögni, és öklendezni kezd. Lassan befejezi, és leporolva talárját, még párat köhintve felegyenesedik.
- Basszus, hogy én ezt menyire utálom... Jelenti ki teljesen gátlástalanul, valahogy úgy mint mikor egy kisfiú veszekedés után becsapja a szobája ajtaját. A következő pillanatban észbe kap, és stoptábla módjára kapja maga elé a kezét.
- Jól vagyok, meg vagyok! Csak 100éve nem csináltam.. már. Közben rácáfolva magára még köhög kettőt. Lassan aztán tényleg összeszedi magát, és végre elindulhatnak befelé. Craig alaposan végigméri a helyet belűről is.
- Elég abroszos.. Súgja a lány fülébe az orra talán kissé hozzá is ér a másik hajához, de ez nemigazán lényeges. Nemtörődöm állja a szúrós rávetülő pillantásokat, a lány üdvözlése az általa ismeretlenek felé sem igen zavarja. A kérdésre válaszként egy távolban üresedő asztalra mutat, majd előre engedve a másikat láthatóan rutinosan lavírozik egész az asztalig az emberek között. Már egészen megszokta a talárt. Megérkezvén a két férőhelyes asztalhoz, még mielőtt leülne rákérdez.
- Ha várunk másokat jó a négyes is! A válaszból ki fog derülni, és ahogy alakul oda ülnek, vagy a közelebbi négyeshez. Nemigazán van tisztában az illemmel, így talán botor módon a széke karfájára teríti a talárt, ha helytelenül cselekedett a másik úgy is figyelmezteti, későnek meg már amúgy is az, hiszen így is mindenki őt nézi.
- Egy sattorit! Ha lehet! Szól meglepően kedvesen az egyik arra járó manónak, aki erre fel is kapja a fejét, és talán megilletődöttségében azonnal odafigyel. Látható, hogy a rendelésben, már sokkal rutinosabb, mint eddig bármiben.
- És egy! Mutogat közben, aztán észbe kap, és a lányra néz.
- Vagyis, te mit is kérsz? Ha választ kap hozzácsapja a rendeléshez. Ha a manó megindul a rendelésért, kicsit bizalmaskodóan közel hajol az asztal fölött a lányhoz, és halkan megkérdi.
- Tényleg ennyire kilógok? Kis szünetet tart.
- Csak azért, mert szinte kör alakult ki körülöttünk. Mindenki minket néz.. vagyis inkább engem..
- Te itt ilyen ismertebb vagy.? Egyáltalán milyen arcok járnak ide.? Zúdítja a másikra a kérdéseket tanácstalan gyermeki ritmustalanságban.

-Éppen, hogy nem kellemes a tetoválás készítése, mármint ha az embert tetoválják.
Láthatóan kissé összezavarodott, főleg a két kék szempár tekintetétől. Nehezen lehet a lányt zavarba hozni, de a szimpi kategória feszegetése ez alá tartozik. Egyrészt, mert nem igazán tudja teljesen megfogalmazni, másrészt, amit meg tudna, azt nem köti Craig orrára. Legalábbis egyelőre.

Mr. Nicholls vagy nem tanult meg rendesen hopponálni, vagy már elfelejtett. Mindkettő lehetséges, Serpenrosa előkapja és a zaj felé szegezi a pálcáját, de aztán affektálja, hogy csak Craig az. Mindenesetre Serpi aggódva néz a fiúra és reméli nem esett baja, el is lép felé, hogy felsegítse. Azonban megtorpan, amikor a fiatal férfi láthatóan lestoppolja a dolgot. Megkönnyebült mosolyra húzódnak ajkai, majd körbenéz a kivilágított utcán. Csak pár kószáló alak zavarja meg a békés környéket.
*Szerencsére nincs baja, ha mérgelődni tud, akkor biztos.*
-Kissé megijesztettél, de mostmár közölted a környékkel, hogy megérkeztél. -Mondja vidáman, miközben leereszti a pálcáját, majd becsúsztatja talárja ujjába.- Eléggé ingerli a gyomrot a hopponálás. Főleg, ha üres. Mond csak nem vagy éhes? Rendben menjünk be.
Serpi bőre libabőrös lesz, s kissé összerezzen, mikor Craig a fülébe súg, nem is azért, mert a privát szférájába ért, hiszen előzőleg a gyógyító is ezt tette, hanem a szavak kiejtése közben kijutó meleg levegő miatta, ami a lányzó érzékeny nyakbőre bizony megérzett. Aztán rendezve magát, bólint. Majd elindul a kétszemélyes asztal felé és lehuppan a székbe.
-Hát igen, ez olyan elit kocsma, de ez csak a látszat. És nem várunk senkit. Persze lehet, hogy idejön pár ember, de általában mindenki a saját dolgával törődik.
Leteszi a táskáját maga mellé, majd érdeklődve figyeli, hogy az ausztrál fiatalember leteszi a talárját, már csak mosolyog rajta. A házimanóhoz kedvesen szól, ez a hölgynek is új, mivel általában itt nem így bánnak a manókkal, de az ő dolga.
-Én egy Fancy Drinket kérek. Meg egy doboz cseresznyés cigit.
Mondja, ha már a srác így megkérdezte. Látszik, hogy itt otthon van.
-Nos, ami azt illeti eléggé szokatlan vagy. De annyira nem vészes. Új vagy, ennyi az egész illetve a kinézeted sem átlagosnak mondható itt. Amúgy meg hadd nézzenek, kit érdekel. -Kacsint a srácra.Majd eltűnődik kicsit.- Fogalmazzunk úgy, hogy jó néhányszor megfordultam már itt. Meg a Roxiból kifutottakból is elég sokan járnak ide. Mint mondtam ez ilyen "elitebb" hely. A tehetősebb emberek járnak ide szórakozni, vagy egyéb tevékenységeket folytatni: találkák, megbeszélések egyebek. A társaság többsége, tartja a száját. Nem szokás arról beszélni amit itt látsz, hallasz.
Magyarázza türelmesen a fiatal nő asztaltársának. Ha további kérdése is van örömmel válaszol, de azért ő is kiváncsiskodik kissé.
-Nálatok Ausztráliában ezek szerint mások szokások, mint nálunk. Mesélsz majd nekem róla, persze, csak ha van kedved. Nem sok információ jut be Angliába külföldről. Hála a minisztériumunknak. Dolgozol valamit?

Most már egyértelmű volt számára a tetoválással kapcsolatos álláspont is, de egyelőre talonban hagyja a dolgot, talán majd később. Annál is inkább mert érzékeli, hogy a másik talán mintha kissé elbizonytalanodott volna. Esze ágában sincs rájátszani erre. Legalább is egyelőre

- Nem is baj.. elvégre ez egy biztonságos környék nemde.? Kérdez vissza a lány a zajos landolását illető megjegyzésére.
- Ha meg valami baj lenne, majd te megvédesz nemde? Csipkelődik kicsit. Közben pedig újra kacsint haja alól kilátszó szemével.
- Amúgy sorry eszem ágában sem volt, csak hát akinek nem tiszta a lelkiismerete. Fejezi be újabb enyhe fricskával a mondatot arcán gyermeki elégedettséggel, és sugárzó őszinteséggel. Ekkor következik pár újabb nem várt öklendezés, melyek tényleg az utolsók, aztán a lány kérdése. Befelé menet, még így válaszol.
- Ami azt illeti a gépen ettem utoljára. Persze a lánynak fogalma sincs róla, hogy a srác ma érkezett az országba, és talán rá se kérdez, de ez nem is annyira számít talán. Egyelőre mozgalmasra sikerül az első nap, és még hol a vége. Miután megállapodnak az asztalnál végighallgatja a másik viszonylag részletes beszámolóját a helyről, aztán jön az ominózus rendelés. Látja a másikon, hogy teljesen rosszul, pontosabban helytelenül viselkedik. Kiolvassa ezt az apró mosolyból, de már ő maga sem törődik vele. Viszonozza csak a mosolyt elvégre úgysem fog tudni megtanulni mindent egy nap alatt. Ráadásul ha még az alaptávolság is ekkora. Na de vissza a rendelésre. Kissé furcsán néz a másikra, de az ital még csak rendben van. Azonban a tág pupillák a cigaretta után már-már túlságosan is árulkodók.
- Ez komoly? Néz mélyen a lány szemébe, miközben az asztalon babrál. Aztán, még mielőtt kibontakozhatna valami, gyorsan belekezd valami másba, miután meghallgatta a lányt.
- Csak tényleg azért érdekel, mert nemtom' itt hogyan szokás, de nem szeretnem, hogy esetleg a hátad mögött.. mit tudom én miket meséljenek rólad, hogy milyen alakokkal járkálsz.. Itt lepillant az asztallapra, és látszik az arcán, hogy valóban nem tartja magát túlzottan bizalomgerjesztő társaságnak. Egy újabb sóhaj, s közben megérkezik az ital is. A sárgán csillogó sattori hamar sráckezébe kerül, és időközben int a manónak, hogy az üveget nyugodtan az asztalon felejtheti. Ne törődik vele, hogy ez biztosan totális udvariatlanság. A manó mit tehetne enged, és az üveg marad. Craig lassan a lány felé emeli poharát, és kissé félszegen ennyit mondd.
- Akkor nem is tudom.. arra, hogy legyen minél tartalmasabb a mai este.. Fogalmazza meg a toast-ot kissé kétértelműen, és bár valójában arra gondolt, bárcsak minden a régi lehetne zenekar stb stb.. mégis ez jön ki belőle. A szemén minden látszik hajába túrva lendíti koccintásra a poharat, és várja, hogy a másik viszonozza e, vagy mond is még valamit. Ha minden rendben megy lehúzva az italát belső zsebébe nyúl, és előveszi a saját cigarettáját. Lassan rágyújt, és belekezd a válaszadásba. Nem törődik vele, hogy per pillanat hamutál sehol. Megkínálná a lányt, de időközben megérkezett a most asztalon heverő borzalmas cigaretta kreálmány is. Ha az összes füstöt kifújta csak ennyi marad.
- Szóval a lényeg az, hogy körülbelül teljesen más minden.. az egész a hozzáállásból ered.. Ausztráliában az asszimilációt valljuk
- Megpróbálunk elvegyülni nincs ez az elkülönülés, csak ahol feltétlenül szükséges. Itt szünetet tar, és újra tölt magának a hamuja már majdnem az asztalra hullik.
- A fiatalok az iskola után még választhatnak is. Kötelező tárgy egész idő alatt a mugliismeret, és akinek jobban tettszik. Fújja ki a füstöt.
- Az felhagy a varázslással.. mindenkire rá van bízva.. persze az aranyvérűeknél ez nem ilyen egyszerű.. Sóhajt mélyet, de nem utal saját magára. Talán hihetetlen a lány számára a halott információ, de ez az igazság.
- Dolgozni.. Kérdez vissza.
- Nem ami azt illeti nem dolgozom.. azért is vagyok itt, hogy valami munkát találjak. Egy pillanatra átfut az agyán, hogy erről is információt kérjen a másiktól, de nem akarja ezzel rontani a hangulatot. Arról sem igen beszél, hogy ő maga a mugli utat próbálta választani aranyvérűként, és tudtán akaratán kívül kudarcba fulladt. Ez hozta ebbe a háború sújtotta országba. Erről szeret a legkevésbé beszélni, pedig talán sokat használna. Hosszú percekre némaságba burkolózik, és elmélázik a saját cigarettáján. A hamu beborítja az asztalt, és végül felszisszen. A csonkig égett cigaretta megégeti az ujját. Az asztalra dobja a halovány csikket, és bánatosan néz a lányra. Eléggé átadta magát az érzéseinek, tudja már hogy elkerülhetetlen lesz erről beszélnie. Inkább csak kortyol, és várja a kérdést.

-Kedveském, Angliában, a Roxfortot leszámítva nincs biztonságos hely. -Mindezt úgy adja elő, mint egy tanárnéni, aki a kisdiáknak magyaráz.- Cöh, sajnálom Mardekáros voltam, előbb magamat védem, téged összefoltozlak, ha még lehet.
Mosolyog derűsen, a fiú kacsintására. Igen, valóban kezd feloldódni.
-Nem tiszta a lelkiismeretem, ahogy a félszeim sem alaptalanok, de nem számít. Öhm, ha szeretnéd van bájital nálam, ami csillapítja az émelygést és hányingert.- Hangja ismét aggodalmasan cseng. Aztán ledöbben a másik szavain.
-Ezek szerint nem ettél semmit?!?!? ÉÉÉÉSSS nem is szóltál!-Horkan fel méltatlankodva.- Na jó, itt van kaja is, és te enni fogsz, tetszik, nem tetszik. Pont.
Jelezvén nem fogad el kifogást, ami persze nem azt jelenti, hogy nem lehet meggyőzni.
Mikor már ülnek és leadták a rendelést, láthatóan Craig nagyon is megdöbben, hogy Serpi ízesített cigit kért. Ám a lányt nem igazán érdekli. Felvonja a szemöldökét, állja a srác pillantását.
-Nem szeretem a cigi ízét, inkább csak feszültség levezetésnek használom. Általában cseresznyéset vagy mentolosat szívok.
Jót mosolyog a srácon, aztán megrázza a fejét és a kihelyezett ital és étlappal játszik.
-Ha érdekelne, nem hoztalak volna ide. Amúgy, mint mondtam, nem érdekel mit gondolnak rólam. Megengedhetem magamnak, hogy fura fazonokkal járkáljak. Hidd el, ezerszer durvább alakok is vannak, te csak kicsit szokatlan vagy.
Elé tolja az étlapot, majd visszahúzza a kezét. A manó szépen felpakol az asztalra, mikor Craig jelez, hogy az üveg is marad a fiatal nő megfogja a sárga folyadékkal teli palackot, de aztán gyorsan le is teszi, majd ő is megemeli a poharát.
-Igyunk a sorsszerű találkozásokra.- Szól, miután a fiú is elmondja a pohárköszöntőjét, majd a két üveg koccanása hallatszik. Aztán ő is  belehörpint az italába, az édes-alkoholos íz végigsimítja a torkát. Jólesően sóhajt, kibontja a cigit, előhúz egy szálat. A fejével az öngyújtó felé int.
-Szabad? - Választól függően reagál. Bólint a srác válaszára.
-Hűűűű, itt az ilyenért minimum megölnek. Nálunk, hogy is mondjam, a legtöbb varázsló alsóbbrendűnek tartja a muglikat, de még a mugliszármazásúakat is. Itt ilyesmi elképzelhetetlen. Titkos tudásként őrizgetik a mágiát és erre törvény is született. Én szeretek varázsolni, meg meg is ölnének, ha másképp tennék.
Kicsit elgondolkodva nézi Craiget, az az érzése, hogy érzékeny pontra tapintott. Mélyet szippant a dohányáruból, kellemes az íze.
-Óh, vagy úgy és mond csak mihez értesz? Vagy miből élsz?
Nem véletlenül, a minőség az minőség. Különös érzés motoszkál a lányban, szenvtelen bámulja Craiget. Más lett mintha, megváltozott volna a légkör, eddig a srác dilinyósnak tűnt, de a látszat csal, mint meg annyiszor. Hirtelen a barna hajú társalgó partenere felszisszen, ezzel a lány is kizökkentve a bámulásból. Ösztönösen odakap a másik sérült kezéhez, majd eldől el éri e. Mindazonáltal lassan odaoldalaz hozzájuk egy remegő manó és feltesz egy hamu tálat, máskor Serpi fújtatva támadna neki, amiért nem cselekedett előbb, de most csak némán nézi a másikat. Mindig is túl empatikus volt a családjához képest. Most elbizonytalanodott, hogy merjen e még kérdezni vagy sem. Végül az előbbinél dönt.
-Jól vagy?

A minden bizonnyal méltán híres Roxfortot, melyet a varázslóképzők netovábbjaként emlegetnek, valamint a Mardekárt illető gondolatokat figyelmen kívül hagyja a srác. Annál is inkább, mert születése óta gyűlöli az iskolát, hisz a testvérei, kik végül oda is jártak szüleivel egyetemben, folyton ezt ismételgették.. Roxfort, Roxfort.. ő mégis Ausztráliában maradt, és meggyőződése, hogy legalább olyan jó "kiképzést" kapott, ha nem jobbat, mint testvérei itt a nagy Angliában. A lelkiismereti kérdést is hanyagolja, és a bájitalt is udvariasan visszautasítja, lassan valóban összeszedte magát. Az evést illetően sem nagyon ellenkezik, végül is miért tenné, ha őszinte akar lenni, porzik a gyomra. Vagy inkább kong az ürességtől.
- Hát akkor egészségedre! Teszi hozzá a srác, és közben biccent is a lány cigarettájához, és mélyet szív a sajátjából. Szinte képtelen belegondolni az émelyítő ízekbe. Közben az is lejátszódik a fejében, hogy így utólag végiggondolva, ha valóban igazat mond a lány, nem lehet túlzottan kellemes számára a srác cigarettája sem. Rákérdezhetett volna, de már nem bánja a dolgot, különösen a későbbi események fényében. Nem igazán nyugtatja meg a lány azzal kapcsolatban, hogy megjelenése kapcsán legfeljebb kicsit szokatlan, de ha megnyugtatta volna, talán maga az volna csak igazán furcsa. Mindenesetre az jól esik neki, hogy a másik abszolút felvállalja a társaságát, sőt, mint kiderül, később talán még ennél is picivel többet. Craig szinte észre sem veszi az étlapot, annyira bele van merülve a saját toastjába. Végül a pohárköszöntő a terveknek megfelelően alakul, ráadásul az üveg is az asztalon marad különösebb probléma nélkül. A fiú szeme kissé elkerekedik a lány pohárköszöntőjén, de azért koccintás a helyére kerül. Hiába merül a szavaiba és gondolataiba. A halk sóhajra akaratlanul feltekint. Szemeivel végigsiklik a lány fedetlen nyakán, mintha látná magát a sóhaj keltette légáramlatot, és azt próbálná utolérni, mint gyermek a pillangót. A másik szavai lendítik ki a a bámészkodásból, melyről szinte maga sem tud. Craig mégis hirtelen reagál, a bágyatagság ellenére. Gyorsan kettőjük közé kap a levegőben, és apró körkörös mozdulat végén csettint egyet, majd a mutatóujját a cigaretta felé tolja. Az ujj hegyén aprócska parázs izzik fel, és ha a másik nem lepődik meg nagyon, a cigaretta hamar lángra is kap. A gyümölcsös füst megcsapja Craig-et, aki kissé elfintorodik, de nem szándékosan. Lassan húzza vissza a kezét, és a parázs kialszik az ujja hegyén. Tovább dohányzik, és az öngyújtóját is elteszi. Látható, hogy meglepik a lányt az elhangzottak, de nem kevésbé van ezzel így Craig a lány mondandója után.
- Hát, ami azt illeti, akkor itt elég komolyan veszitek magatokat.. Kissé lesajnáló összegzés, de eben az időben akár igen találó is lehet. A lány újabb kérdései azonban teljesen kizökkentik Craig-et, a némasága hosszabbra nyúlik, mint korábban bármikor, és a hangjában érezhető lemondó keserűség sok mindent elárul, mikor megszólal.
- Hogy őszinte legyek, leginkább semmihez.. Ez így kimondva, és hozzá kapcsolva az arckifejezést, rendkívül lesújtó. - Tudod, én aurornak tanultam.. nem vagyok rá büszke.. a zene fontos nekem.. El-elcsuklik a hangja.
- A varázslóképző után zenekarozni kezdtem, összevesztem mindenkivel otthon. Aztán a zenének vége lett.. pedig jól ment..
- Mugli körökben elég ismert vagyok, hogy úgy mondjam.. "Rocksztár" nyomja meg furán a másik számára talán ismeretlen kifejezést.
- Mikor kidobtak a bandából..  Itt leviszi a hangasúlyt.
- A legjobb barátom.. az újságok sokat írtak.. már a mugli újságok.. meg még mostanában is, idefelé is láttam egy standon még korábban.. legszívesebben menyétté változtattam volna az egész standod.. zsörtölődik gyerekesen, és mintha könny is csillanna a szemében, de aztán jön a szisszenés, és az asztalra hulló étlapot lyukasztó cigarettacsikk. Craig rögvest a szájához kapná az ujját, ha a lány időközben nem állná útját a mozdulatnak. Annyira belemerült a mondandójába, hogy a könnyfátyol alatt nemigen látta, hogy a lány végig őt bámulja. Csak most az érintéssel tudatosodik ez benne. A könnycsepp pedig csak azért is végiggördül az arcán. Furcsa a látvány. Szürreális. Egy kócos kis srác szorongatja fiatal édesanyja kezét egy neves étteremben, mintha csak most hallana először a szülők válásáról. A könnycsepp lassan az asztalra hullik, és kioltja az időközben felizzó étlapot. Craig nem húzza el azonnal a kezét, pár percig még érezni vágyik a másik hűs ujjhegyét. Végül lassan a szájához húzza az ujját, és bekapva azt mormogja rendkívül elmerülten, kisfiúsan hümmögve.
- Azt hiszem, megmaradok..