+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Kincsesláda
| | |-+  Felnőtt varázslók
| | | |-+  Dorian Belby (Moderátor: Dorian Belby)
| | | | |-+  Múzeumi csodák
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Múzeumi csodák  (Megtekintve 295 alkalommal)

Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2021. 08. 25. - 16:55:52 »
0

LONDONI MÁGIKUS NÉPRAJZI MÚZEUM



2002. szeptember 10.
Serena Fawley
Naplózva

Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2021. 08. 26. - 17:37:23 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

A londoni néprajzi múzeum, melyet kifejezetten varázslók látogathattak egy kedves kis utcában feküdt, mely egyenesen a Mágus térről nyílt. Reméltem, hogy Serena idetalál és az előcsarnokban megtalál majd, amint az egyik padon várakoztam rá. Korábban értem oda, mint a megbeszélt öt óra, mert megbeszéltem az igazgatóval, akivel egyébként a Griffnedél Godrik Akadémián együtt tanultam, majd dolgoztam, hogy maradhassunk egész estére, ha kell. Szerencsére egy üveg bor, ami jó évjáratból volt igencsak meggyőzőnek bizonyult.
Nem terveztem semmi komolyabb dolgot, lényegében csak egy kis pikniket. A múzeum egyik kutatóközpontjában egy tértágított pincében kisebb tisztás, fák és egyéb egzotikus vidékek voltak, ahol egy ausztrál őslakos csoportot telepítettek le, hogy megóvják őket a kihalástól. A csoport védett részen feküdt, így a kutatók úgy figyelhették meg őket, hogy közben nem érte őket behatás a részükről. Ezen a nagyszerű vidéken akartam leülni egy üveg borral és sajttállal.
Nem voltam ügyes ezekben a dolgokban. Még Delt sem tudtam megtartani, pedig sokáig azt gondoltam, hogy ő az a nő, akinél gyönyörűbbet és bájosabbat nem is kívánhattam volna. A kapcsolatunk mégsem működött, a Serenával való randizásban meg meglehetősen szerencsétlennek éreztem magam. Az ötletek nagy részével ő állt elő, én meg csak fizettem a kávékat, a sütiket. Talán igaza volt Boltonnak, hogy többet kéne tennem, ha tetszik ez a lány… végül is ő fiatal és talán több barátnőt tartott meg magának, mint én valaha.
Feszengve ücsörögtem a padon. Előre dőltem, hogy megtámaszkodjak a combjaimon és nagyot sóhajtottam. Nem tudtam mennyire jó ötlet levinnem a csapóajtóhoz, ami a szobrokon túl, hatalmas faajtó mögött rejtőző folyosón volt elrejtve. Megigazítottam a fehér ing gallérját egy kicsit. A lábam mellett ott pihent a vászon táska, benne a takaróval, a borral, a mécsesekkel és a sajtokkal, amik gondosan be voltak csomagolva még.
Csak akkor pattant fel, mikor végre Serena is belépett az épületbe. A gyomrom azonnal ugrott egyet, a szívem pedig őrülten lüktetni kezdett. Nem volt kifejezetten az esetem Serena, de még is valahogy az elmúlt hónapokban annyira megkedveltem, hogy mindennap az eszembe jutott.
– Szia, Serena… – Köszöntettem. Megfogtam a kezét és odahúztam, hogy rövid csókot leheljek az ajkaira. Aztán szépen elkezdtem húzni befelé a szobrok között. – Ne aggódj, nekünk nem kell itt jegyet venni. Már mindent elrendeztem. – Mondtam, miközben elhaladtunk egy gyönyörűen formált szobor mellett. Ez csak egy időszaki kiadás.

 
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2021. 09. 02. - 18:45:12 »
+1

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

Egész jól alakult a kapcsolatunk Doriannel. Párszor randizgattunk, elbeszélgettünk, csókolóztunk. Teljesen más volt az egész ritmusa, mint Cherubbal. Nem kellett igazán keresnünk a határokat, mert egyikünket sem érdekelték a határok. Csak jól akartuk érezni magunkat a bőrünkben, ki akartunk kapcsolni a suli és a munka után. És ez így volt jól, most ezért voltunk egymásnak.
Még az első találkozásunkkor ígért nekem egy meglepetés randit, viszont a következő találkozásunkkor Dorian bevallotta, hogy ez több szervezést igényt, mint hogy már a második találkozáskor el tudjon vinni oda, amit kitalált. Így kénytelen voltam várni, de amikor megkaptam előző nap a baglyot, rájöttem, hogy megérte: a Londoni Mágikus Néprajzi Múzeumba szervezte meg a randit, és nem is akármilyen időponra - már zárás utánra, amikor csak a miénk lehetett a múzeum.
Nem is gondolta volna, mennyire beletalált az ízlésembe. Ez egy igen különleges találkozónak ígérkezett, és rögtön feldobta az amúgy rettentően rossz kedvemet. Beleadtam apait-anyait az öltözködésembe, a készülődésembe, mert szerettem volna a lehető legjobban megjelenni Dorian előtt. Ha már ő is ennyit szervezkedett, ennyi igazán kijárt neki is. Az egyik kedvenc ruhámat vettem fel, a hajamat egy laza kontyba fogtam, kellemes illatú parfümöt fújtam magamra, és indultam Londonba.
Legutoljára kiskoromban voltam ebben a múzeumban, úgyhogy amikor beléptem, körülnéztem a fogadócsarnokban, majd a pillantásom azon a padon állt meg, ahol Dorian ült és várt. Széles mosollyal léptem oda, és üdvözlésként a férfi egy csókot nyomott az ajkamra. Örömmel viszonoztam, majd mélyen a szemébe néztem.
-Szia! Ez aztán a meglepetés! Nagyon tetszik ez a hely.
Hogy nyomatékosítsam, még egyszer körülnéztem, és azon gondolkodtam, vajon merre is fogunk menni. Nem tudtam nem kiszúrni a kosarat, amit Dorian hozott.
-Piknikezni fogunk? - kérdeztem incselkedve a kosárra mutatva. Rögtön elkezdett járni az agyam. Vajon a múzeum melyik részére mehetünk be? És vajon hova visz Dorian? Persze más, egyéb, pajzánabb gondolatok is eszembe jutottak, mit is csinálhatnánk még a múzeumban, de egyelőre azokat elhessegettem. De persze semmi elől nem akartam elzárkózni.
Amikor Dorian felkapta a kosarat, és kézen fogva elkezdett a múzeum mélye felé vezetni, csevegő hangnemre váltottam.
-Hogy telt az első heted? - kérdeztem, és közben a szobrokat és képeket nézegettem, amik mellett elhaladtunk. Igazán jól összeszedett kiállítás volt, tele érdekesebbnél-érdekesebb kiállított darabokkal. Viszont egyik mellett sem álltunk meg, nem ültünk le egy kihelyezett ülőalkalmatosságon sem, hanem mentünk tovább.
-Hova megyünk? - kérdeztem suttogva, inkább csak a megszokás miatt, hiszen a múzeumokban mindenki suttogva beszél.
Naplózva


Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2021. 09. 10. - 16:32:55 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

Serena egészen más volt, mint amire számítottam. Nem rohantunk a kapcsolattal, ismerkedtünk még mindig… és együtt voltunk, vagy nem. Nehéz lett volna még pontosan meghatározni, mégis élveztem a társaságát és minél többször látni szerettem volna őt. Az a finom kis csók nem volt még őrülten szenvedélyes, de éppen elég ahhoz, hogy tudja, milyen fontos nekem. Nem is mertem úgy elkötelezni magam, mint Dellel… mi lesz, ha megint ugyanaz lesz és bemutatom a szüleimnek… aztán újra nem fog működni.
– Piknikezni fogunk? – kérdezte Serena. Elég okos volt, hogy észre vegye a kezemben szorongatott kosarat és levonja a következtetést. Persze nem láthatta benne pihenő borosüveget, meg a sajtokat, kenyeret, gyümölcsöket és egyéb finomságokat. Azokat ugyanis letakartam a pokróccal, amit majd leteríthetünk a földre.
– Majd meglátod. – Válaszoltam, csakhogy elbizonytalanítsam, a meglepetés az meglepetés. Ezért hát csak vontam befelé magammal olyan helyekre, ahol már látogatók nem fordulhattak meg ilyen közel a záráshoz.
– Hogy telt az első heted? – kérdezte a lány. Meglepett mennyire figyelmes és érdekli egyáltalán… fogalmam sem volt, mennyire komoly a kapcsolatunk. Így hát, megfogtam a kezét, összefűztem az ujjainkat, mielőtt még válaszoltam volna bármit is. Nem tudom, csak hálás voltam, mert érdekeltem. Delnél a végén aligha éreztem ezt.
– Egész kellemesen. Bár tudod milyenek a kamaszok… – sóhajtottam egyet és enyhe mosoly ült ki az arcomra, ahogy újabb szoborcsoport mellett haladtunk el. Már láttam az ajtót, amerre tartottunk.
– Hova megyünk?
– Mindjárt megtudod. – Mondtam és még mindig mosolyogtam. Tetszett, hogy ennyire kíváncsi. A hatalmas faajtót óvatosan tártam ki, majd mutattam, hogy menjen előre. Egy mágikus függönyön kellett áthaladni, hogy megpillantsuk a hatalmas, esőerdős területet. – Ez csak mágia. Nem támadhat meg kígyó vagy pók. – Magyaráztam és húztam tovább befelé. Egy kis patak mellé terítettem le a pokrócot.
– Itt őrzünk egy kihaló félben lévő, érintetlen törzset. A muglik megzavarták őket sokszor, ezért hogy ne érje őket komolyabb behatás és a maguk módján élhessenek, ide kerületek. Minket nem látnak. – Magyaráztam és mutattam, hogy üljön le.
Aztán szépen én is lehuppantam és elkezdtem kipakolni a vörösbort, a poharakat, a sajtokat és minden mást, hogy ehessünk. Nem tudtam, hogy ez mennyire tetszik Serenának, de nem akartam még egy kapcsolatot elcseszni. Ezért mágiával kinyitottam az üveget és közben megkérdeztem: – És neked milyen az akadémia? – Egy kis figyelmesség. Reméltem jól esik nekik.
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2021. 09. 12. - 19:17:21 »
+1

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

Dorian nagyon rejtélyes volt, de ez tetszett. Egyértelműen meg akart lepni, és a kis kosárral, és a titkolt tartalmával sikerült is neki. Egy múzeumban voltunk, záráshoz közel, egy kosár valamivel, amiben reméltem, hogy nem(csak) múzeumi tárgyak vannak.
Jól esett, amikor megfogta a kezem, én biztatóan rászorítottam, hogy jelezzem, tökéletesen jól érzem magam most itt, vele. Éreztem, hogy kell neki a visszacsatolás, szüksége van egy kis bátorításra. Pedig igazán jó udvarló volt. Figyelmes hallgatóság volt, viszont ő is elmondta a maga véleményét. Dobott fel ő is témákat, és egészen jól el tudtunk beszélgetni. Jól éreztem magam a társaságában, és egyelőre nekem ez volt a legfontosabb.
Emellett kitartó is volt, mert a folyamatosan kérdezősködésem ellenére sem árulta el, hogy hova megyünk. Egy hatalmas faajtót tárt ki előttem, és terelgetett előre. Én kíváncsian léptem be, és ámulva pillantottam körbe az esőerdőben, ahova kerültünk. Rögtön érdekelődve próbáltam kitalálni, hogy most tényleg egy esőerdőbe kerültünk-e egy furcsa hop-varázslattal vagy a múzeum egy terme lett varázslatosan megnagyítva, hogy beleférjen egy esőerdő egy szelete.
-Csodálatos. - suttogtam, egyrészt azért, mert egy múzeumban voltunk, másrészt azért, mert nem akartam megzavarni azt az élővilágot, amibe belecseppentünk. Amíg Dorian leterítette a pokrócot, felkészülve a piknikre, én körbejárattam a tekintetemet a hatalmas fákon, egy pillanatra becsuktam a szemem, hogy hallhassam a lassan nyugovóra térő természet hangjait. Közben azért figyeltem a varázslóra is, aki elmagyarázta, hol is vagyunk:
-Itt őrzünk egy kihaló félben lévő, érintetlen törzset. A muglik megzavarták őket sokszor, ezért hogy ne érje őket komolyabb behatás és a maguk módján élhessenek, ide kerületek. Minket nem látnak. - mondta, én pedig a tekintetemmel rögtön a törzs tagjai után kezdtem el kutatni, de hamar rájöttem, hogy ők valószínűleg beljebb élnek.
-Hihetetlen, mire képes már a varázslótársadalom. Mit kutattok pontosan ezzel a törzzsel kapcsolatosan? - kérdetem. Dorian valószínűleg az ismeretlen varázslataikat. De a mágiatörténészek biztosan a régi életmódjukat vizsgálták. Kíváncsi lettem volna, hogy ők mennyire használják a csillagokat az életükben. - Tehát, itt minden pontosan olyan, mint... Hol is? Brazília talán? - próbáltam kitalálni, honnan hozhatták ide a törzset.
-Hm, vörösbor és sajt. Tökéletes. - mosolyogtam Dorianre, mellé huppantam, és bekaptam egy sajtot. Ez egy jó randinak ígérkezik. Talán a legjobbnak az eddigiek közül.
Miután Dorian az akadémiáról kérdezett, minden figyelmemet a férfira összepontosítottam.
-Egyelőre mindenből még csak a bevezető óra volt. Semmi különös nem volt. Igyekszem felvenni a fonalat, elkényelmesedtem a nyár alatt.
Közben Dorian öntött mindkettőnknek egy pohár bort, én elvettem tőle az egyik poharat, és koccintásra emeltem.
-Akkor igyunk erre a csodálatos helyre, és ránk. - mosolyogtam a férfira, koccintottunk, majd egy gyors csókot nyomtam a szájára. - Örülök, hogy elhoztál ide.
Naplózva


Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2021. 09. 19. - 15:03:59 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

Egy kicsit le akartam nyűgözni Serenát. Nem is tudom miért, hiszen már találkozgattunk egy ideje és még nem szaladt el, amiből arra következtettem, hogy annyira azért nincs rossz véleménye rólam. De azt azért sejtettem, hogy kicsit távolságtartó vagyok vele. Elég nehezen nyíltam meg, Deliah-val csak azért volt könnyebb, mert őt már ismertem és kamaszként szerelmes voltam belé. Azt hittem, valami sorsszerűség, hogy újra felbukkant az életembe, de valójában erről szó sem volt. Csak elhittem valamit, amit el szerettem volna hinni. Talán ő mindig is Leonardnak volt megírva a nagykönyvben.
Ezért hát, engedtem a sorsnak és újra próbálkoztam mikor Serena majdnem szószerint az ölembe hullott. Csinos lány volt, okos, jobban meg akartam ismerni és… nem is tudom. Csak meg akartam neki mutatni, hogy nem vagyok az a típus, aki tényleg időszaki kapcsolatot keres. Már túl idős voltam hozzá. Komolyabb dolgokra vágytam.
– Hihetetlen, mire képes már a varázslótársadalom. Mit kutattok pontosan ezzel a törzzsel kapcsolatosan? – jegyezte meg, mikor leterítettem a pokrócot a kis patak partján. Ez a hely tökéletes volt, hiszen a természet hangja mindenféle zenénél gyönyörűbb volt, ráadásul azt a hatást keltette, mintha odakint lennénk. Ezt az angol őszben nem sokan mondhatták el magukról.
– A mágiájukat. Nagyon kezdetleges, nagyon nyers, ahogy a rítusaikat hajtják végre. Érdekes látni honnan indult mindaz, amit ma tanulunk a Roxfortban. – Magyaráztam el. Serena elég okos volt, hogy megértse, milyen érzés kutatónak lenni, milyen érzés látni ezt az egészet. Ez érték volt, valami olyasmi, amit nem volt szabad veszni hagyni vagy éppen bemocskolni a modern világ dolgaival.
– Tehát, itt minden pontosan olyan, mint... Hol is? Brazília talán? – kérdezte Serena. Ez rángatott ki a gondolkodásból. Aztán lehuppantam a pokrócra és már porcióztam is ki a bort. Varázslattal egy pillanat alatt kiugrott a dugó az üvegből.
– Valójában Ausztrália, de egy kicsit keverék az egész, mert más törzseket is le akarnak itt telepíteni. – Mondtam és a kezébe nyomtam egy pohár bort. Elmosolyodtam, ahogy azt mondta tökéletes. Valahogy tetszett, hogy ő is élvezi az ilyen dolgokat és nem csak én. Talán megbocsátja, hogy van rajtam két-három-négy plusz kiló a sok sajttól. Ez volt az egyik kedvenc kajám, amit nem kellett megfőzni sem. Persze az édesség is a gyengém volt, de nem sütöttem valami jól, ezért csak akkor ettem, mikor hazamentem a szüleimhez.
– Egyelőre mindenből még csak a bevezető óra volt. Semmi különös nem volt. Igyekszem felvenni a fonalat, elkényelmesedtem a nyár alatt – mesélte. Erre elmosolyodtam és elképzeltem milyen lenne, ha még mindig tanítanék a Godrikon. Talán fel is vette volna az egyik tárgyamat a tanévre.
– Akkor igyunk erre a csodálatos helyre, és ránk. – Mondta Serena, miközben összekoccantak a poharak. De nem is ez lepett meg legjobban, hanem a gyors csók. Nem akartam, hogy elhúzódjon, ezért a hajába fúrtam az ujjaimat és finoman visszahúztam. Hosszabb, szenvedélyesebb csókot adtam neki. Reméltem, hogy ez majd biztosítja arról, hogy én tényleg próbálkozom és nem csak szórakozásból vagyok itt.
– Örülök, hogy elhoztál ide. – Elmosolyodtam, de nem húzódtam túlságosan hátra, sőt a tekintetem megint a korábban csókolt puha ajkaira vándorolt. Szerettem volna újra megízlelni őket, de nem voltam erőszakos. Ezért hát csak sóhajtottam egyet és belekortyolam a boromba.
– Figyelj… tudom, hogy nem vagyok valami érzelmes és nem is tudok jól romantikus dolgokat szervezni… de én ezt azért találtam ki, hogy megmutassam, mennyire komolyan gondolom veled ezt az egészet. Nem csak egy futókaland vagy, akivel addig járok, amíg nem jön más. Tényleg tetszel és szeretem, hogy olyan okos vagy. – Fakadtam ki. Nem akartam tényleg, hogy azt higgye direkt vagyok ennyire lassú. – Azt is tudom, hogy kicsit nagy közöttünk a korkülönbség, de igyekszem ezzel nem foglalkozni. Általában nem is érzem meg… mert olyan könnyű veled beszélgetni. – Simítottam meg a kezét. Aztán lehúztam még egy adag bort, hogy ne összeszedjem magam.
– Senki mást nem hoztam volna el ide. – Folytattam. – Csak azt akarom mondani, hogy nem akarom ezt a lassú tempót folytatni, ha te is benne vagy.
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2021. 09. 29. - 19:17:17 »
+1

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

Egyszerűen nem tudtam teljesen felfogni, hogy Dorian hova is hozott. Egyrészt nagyon extrém randihelyszín volt egy múzeum, ráadásul zárás után. Emellett pedig itt volt ez az ősi törzs, kezdetleges varázslatokkal, technikákkal, és bármikor előbukkanhattak. Úgy, hogy ők nem is láthattak minket.
Engem viszont most jobban érdekelt Dorian, mint bármelyik törzstag. Őt figyeltem, hallgattam ahogy először elkezdett a törzsről beszélni. Ausztráliára egy kicsit elhúztam a számat, nem az a hely volt a szívem csücske.
-Ausztrália furcsa hely. Örülök, hogy idehozták őket. - Inkább nem meséltem el, milyen volt, amikor az óriáspókok megtámadtak az Uluru tetején. Majd egyszer... máskor. Nem akartam elterelni a figyelmünket holmi bugyuta történetekkel. Most számomra az itteni fejlemények sokkal fontosabbak voltak.
Közben Dorián kipakolta, amit a kosár rejtett: bor és sajt, a legjobb párosítás. Akármennyire is mentegetőzött, ez egy roppant jól megtervezett randevú volt, én pedig nagyon jól éreztem magam. Bizonyára ez látszott is, de ha mégsem, hát tettem érte, hogy a párom is tudjon róla, megcsókoltam, ő pedig szenvedélyesen csókolt vissza.
-Tudom, hogy nem vagyok valami érzelmes és nem is tudok jól romantikus dolgokat szervezni… de én ezt azért találtam ki, hogy megmutassam, mennyire komolyan gondolom veled ezt az egészet. - mondta, én meg mosolyogva csendre intettem a bók után.
- Nagyon jól érzem magam. Tetszik a hely, tetszik, ahogy alakul köztünk ez a kapcsolat. Egyelőre minden jó, ahogy van, nem kell aggódnod.
- Azt is tudom, hogy kicsit nagy közöttünk a korkülönbség, de igyekszem ezzel nem foglalkozni. Általában nem is érzem meg… mert olyan könnyű veled beszélgetni. - tette még hozzá, én meg csak megvontam a vállam.
-A szüleim kezdik elfogadni, hogy én idősebb hapsikat szedek fel. - nevettem. - Igazából ez az egész valószínűleg azért van, mert kiskoromban és nyaranta nagyon sok időt töltöttem nálam jóval idősebbekkel. Az obszervatóriumban, ahol felnőttem csak én voltam gyerek. Körülöttem csak felnőttek voltak, hozzászoktam, hogyan kell viselkedni a körükben. Most meg úgy érzem, egy érettebb férfival sokkal jobban el tudok beszélgetni, mint az egyetemen a társaimmal. Ők még valahogy éretlenek.
Egy újabb korty után Dorian még folytatta:
– Senki mást nem hoztam volna el ide... Csak azt akarom mondani, hogy nem akarom ezt a lassú tempót folytatni, ha te is benne vagy.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy merre is akarja tovább folytatni, és pontosan mikor. Egyértelműen vágytam rá, hogy még közelebbről megismerjem ezt a férfit, hogy belemerülhessek az egész lényébe. Közelebb húzódtam, odabújtam hozzá, és belesuttogtam a fülébe:
-Köszönöm, hogy elhoztál. És én is szeretném, ha folytatnánk, amit elkezdtünk, akár gyorsabban is.
Leraktam a poharat, hogy ne legyen útba, és ott folytattuk, ahol elkezdtük az előbb. Egy hosszú csókban, és türelmetlenül vártam, hogy hogyan is fogjuk gyorsabban folytatni a kapcsolatunkat.
Naplózva


Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2021. 10. 03. - 15:54:56 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

Valahogy megnyugtatott az a nedves, kissé párás levegő. Nem tudom miért, talán mert az aktív kutatással töltött fiatalkoromra emlékeztetett, ami nem volt igazán a rivalda fényben. Manapság már azt szokták mondani, hogy nagy tudós vagyok, hogy fontos a szavam… de én igazából nem éreztem magam akkora kutatónak. Engem ez érdekelt, ezek a törzsek, a mágia legeslegnaturálisabb mivolta, ahonnan eredt mindaz, amit most tudunk. Kicsit talán a mágiatörténet része is volt ez, de a ritusok nagyrésze mégis csak az átváltozással függött össze.
–  Nagyon jól érzem magam. Tetszik a hely, tetszik, ahogy alakul köztünk ez a kapcsolat. Egyelőre minden jó, ahogy van, nem kell aggódnod. – Serena szavaira kicsit dobbant a szívem, de tudtam, hogy egy fiatal lány nem erre vágyna. Mármint tényleg elég nagy volt közöttünk a korkülönbség, ő pedig inkább lángoló szerelmet érdemelt volna, semmint ezt a kicsit lassú, bontakozó valamit.
– Azért szólj, ha valami nem jó. Szeretnék javítani.
– A szüleim kezdik elfogadni, hogy én idősebb hapsikat szedek fel. – Nevette el magát. Egészen aranyos és bájos volt. Szerettem, mikor jól érzi magát, mikor nevet, vagy csak szelíden mosolyog. Nem tudtam kimutatni, mégis boldog voltam mellette… nem mertem már elhinni egyszerűen, hogy én ezt megérdemlem. Az előző kapcsolatom bukása túlzottan is mély nyomokat hagyott bennem. – Igazából ez az egész valószínűleg azért van, mert kiskoromban és nyaranta nagyon sok időt töltöttem nálam jóval idősebbekkel. Az obszervatóriumban, ahol felnőttem csak én voltam gyerek. Körülöttem csak felnőttek voltak, hozzászoktam, hogyan kell viselkedni a körükben. Most meg úgy érzem, egy érettebb férfival sokkal jobban el tudok beszélgetni, mint az egyetemen a társaimmal. Ők még valahogy éretlenek.
– Csak túl okos vagy a korodbeliekhez képest.
Elmosolyodtam. Azért azt nem gondoltam volna, hogy ennyire mélyre megy vissza a dolog… Serena tudós volt, én magam is tudós voltam és ezért megértettük egymást. Egy kicsit ilyenek vagyunk mi intellektuálisabb emberek, a hasonlót keresük, aki megérti min megyünk keresztül, min gondolkodunk.
– Köszönöm, hogy elhoztál. És én is szeretném, ha folytatnánk, amit elkezdtünk, akár gyorsabban is. – Örültem, hogy így gondolja. Közelebb hajoltam, eltűrtem az arcából egy barna tincset, majd finom csókot leheltem a puha ajkaira. Nem tudom miért, de egy kellemes, meleg kis bizsergés sietett végig a testemen. Lágyan simított végig a nyelvem az övén, az ajkai közé sóhajtottam, ahogy elhúzódtam. Nem akartam letámadni, egyszerűen csak éreztetni akartam vele, mennyire komolyan gondolom ez az egészet.
– Akkor mostantól nevezhetlek a barátnőmnek? – kérdeztem éppen csak elhúzódva tőle, végig simítva az arcán. Még egy csókot leheltem az arcára, aztán az állára és a nyakára. Na igen, lehet, hogy kicsit túl rámenős voltam és boldogságomban elragadtattam magam.
– Tudod, ha így lenne, az anyám biztosan meg akarna ismerni…
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2021. 10. 06. - 19:09:44 »
+1

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

Ott ültünk a tökéletes randin, egy tökéletes helyszínen, és láttam, hogy Dorian még mindig szorong egy kicsit. Tényleg szerettem volna, ha elhiszi, hogy ez működhet, hogy jól csinálja, hogy nekem ez így jó.
– Azért szólj, ha valami nem jó. Szeretnék javítani. - mondta, én meg csak mosolyogva szájon pusziltam.
- Nyugodj meg, szólni fogok. De most maximum azért szólok, mert kiürült a poharam. - nevettem, és gyorsan felhajtottam azt a kis kortyot, ami még benne volt. Én is izgultam, de úgy tűnt, Dorian jobban, így próbáltam én oldani a feszültséget.
Dorian gyorsan töltött nekem, én meg közben a családomról, és a gyerekkoromról elmélkedtem. A férfi szerint csak túl okos vagyok a korombeliekhez képest. Én vállat vontam és azt mondtam:
- Talán szerencsés vagyok, mert nagyobb rálátásom van a világra. Megtehettem, hogy a Roxfort után egy évig utazzak a világban. Persze minden helyen, ahol voltam, dolgoznom kellett a helyi obszervatóriumban, de azért az mégsem olyan komoly munka volt.
De nem akartam mindig én beszélni, pedig sajnos ilyen voltam. Ha beindultam, nehéz volt lecsapni. Izgatottságomat pedig szóáradattal lepleztem. Előbb-utóbb aztán rátértünk a komolyabb témákra is:
– Akkor mostantól nevezhetlek a barátnőmnek? - kérdezte, miközben megsimította az arcomat. Aztán, mielőtt válaszolhattam volna végigcsókolgatott, én meg nevetve néztem rá.
- Én eddig is a barátomnak neveztelek. - húztam oda és megcsókoltam. Boldog voltam, hogy most már hivatalosan Serena és Dorian egy párt allkottak. Jól éreztem magam ezzel a fickóval, örültem, hogy ő is elköteleződne mellettem.
– Tudod, ha így lenne, az anyám biztosan meg akarna ismerni… - tette hozzá, én meg meglepetten húzódtam el.
- Komolyan? - kérdeztem. - Ugye tudod, hogy akkor az én szüleim is azonnal látni akarnak? - vigyorogtam.
Nem féltem Dorian anyjától, hiszen aki ilyen rendes férfit nevel a fiából, csak jó édesanya lehet. És Doriant sem féltettem a szüleimtől, a tanársága, a Merlin-díja, és a kiállása bőven elég lesz ahhoz, hogy lenyűgözze őket.
Furcsa volt belegondolni, de alig vártam már ezt a családi találkozást. Az előző kapcsolatom esetében ez nem ment ennyire könnyen. Cherubot nehezen akarták elfogadni, sok okból kifolyólag. Dorianben viszont bíztam, tetszeni fog nekik is.
De vajon én elég leszek-e az anyjának? Hiszen az ő szemében én csak egy kis fruska lehetek? El fogja hinni, hogy én komoly szándékkal közeledek Dorian felé? Mit fog gondolni?
-Mesélj édesanyádról! - kértem hirtelen, hiszen a családjáról alig tudtam valamit. - Nem sokat beszéltél még a családodról... - tettem hozzá óvatosan. Bezzeg, én annál többet dumáltam. Mert szerettem őket... nagyon... anyát, apát, Teddyt és James bácsit. Ők álltak hozzám a legközelebb, és bármikor szívesen beszéltem róluk bárkinek.
Naplózva


Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2021. 10. 14. - 19:06:21 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

– Én eddig is a barátomnak neveztelek. – Húzott vissza Serena. Finoman csókolt meg megint, én pedig hagytam magamnak, hogy elvesszek az ajkai cirógatásában. Régen éreztem magam egy nő mellett biztonságban… talán azért, mert már túl sokszor törték össze a szívemet. Deliah-ra is azt hittem, hogy ő az igazi, vele kéne lenni, de az az csak egy kamaszkori álom volt, ami túl erőteljesen élt benne még mindig.
– Helyes… – Suttogtam az ajkai közé és finom puszit nyomtam az ajkaira. Végig simítottam a combján, ahogy közelebb húzódtam. Ujjaim kicsit meggyűrték a csinos, csipkeanyagú ruhát.
Nem akartam az anyámat említeni, de ő minden barátnőmtől felpörgött. Nem is simán pörgött, egyenesen mániákus lett, hogy mutassam neki be a lányt, de ő is mindig csak csalódott. Újra és újra kellemetlenséget okozott a tény, hogy szakítottam vele, vagy velük.... Mégis kimondtam, talán azt szerettem volna, hogy Serena felkészüljön, hogy előbb-utóbb meg kell ismernie egy túlpörgött asszonyságot, aki már is a jövendőbeli feleségemet látja benne. Kár lett volna ennyire előre rohanni és tönkre tenni ezt, ami van.
Újra végig simítottam a combján.
– Komolyan? – kérdezett vissza. – Ugye tudod, hogy akkor az én szüleim is azonnal látni akarnak? – Vigyorodott el. Megsimítottam az arcát, óvatosan cirógattam a szája sarkát. Tetszett, mikor jó a kedve, eszméletlenül jól állt neki, ahogy az a kislányos csillogás is a szemeiben.
– Tényleg…? – Megköszörültem a torkomat. Belém hasított a felismerés, hogy mi lesz, ha meglátnak a szülei. Elég nagy volt közöttünk a korkülönbség és tudtam, hogy Serena előbb-utóbb tovább áll majd. – Vajon tetszenék nekik? – Sóhajtottam egyet, aztán felemeltem a boros poharakat és a kezébe nyomtam a saját adagját. Ezután ittam egy kortyot a magaméból. Jól esett a kellemes meleg, amit az alkohol hozott a testembe, bár közel sem volt olyan megnyugtató, mint Serena finom érintése.
– Mesélj édesanyádról! – kérte hirtelen a lány. – Nem sokat beszéltél még a családodról...
– Hát… nem olyan izgalmas a családom. Apám Damocles Belby, igen… ő az, aki feltalálta a farkasölőfű fözetet. – Magyaráztam kicsit szerénykedve. Nem akartam apám érdemeivel kitűnni, na meg az ezzel járó családi terheket sem akartam felhozni. – Anyám Holly Pye, egy híres gyógyítócsaládból származik. Igazából olyan tipikus anya, mindenkit nagyon szeret, állandóan lelkes, ha lányokkal találkozgatom… tudod, ő már az unokákra készül. – Tettem hozzá, nem mintha ezt máris emlegetni kezdett volna. Inkább csak vállat rántottam, hogy érzékeltessem vele, hogy én nem ragaszkodom ehhez annyira.
– Szereti elsietni a dolgokat. De kedves nő. Szerintem szeretnéd. – Magyaráztam tovább, majd megköszörültem megint a torkomat: – A te szüleidnek gondolom még nincsenek ilyen elvárásaid.
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2021. 10. 19. - 18:12:19 »
0

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

Rettenetesen gyorsan pörögtek az események ezen a délutánon-estén, de rendkívüli módon élveztem. Végre nem a sulin, vagy a Rendes, vagy a múlton járt az eszem, hanem valami máson, valami ezerszer jobb dolgon. A múzeumi piknik remekül zajlott, azt hiszem mindkettőnk várakozásait felülmúlta ez a randi.
Csókolóztunk, ismerkedtünk a másikkal, sokat beszélgettünk. Kellett ennél több? Azt hiszem, nem.
Meglepődtem, amikor Dorian azt kérte, találkozzak az édesanyjával. De természetesen belementem, hiszen nekik ez fontos volt. Ahogy az én szüleimnek is.
-Vajon tetszenék nekik? - kérdezte egy kicsit bizonytalanul.
-Viccelsz? Imádni fognak. Okos vagy, a Roxfortban tanítasz, menő kutató vagy, és még ahhoz is van bátorságod, hogy velem járj. - böktem meg viccesen. - De komolyan, bírni fognak téged. A kor nem gond nekik, nem mi vagyunk az első varázsló-boszorkány páros, akik között nagy a korkülönbség. De nekem ez tetszik.
Hallgattam Doriant a családjáról, és elgondolkodtam:
-Bájital-főző, gyógyító... Hogy nem lett belőled medimágus? - kérdeztem hitetlenkedve. - Nem titok, az egyetemen nagyjából mindenki a farkasölőfű-főzet tökéletesítésére pályázik.
Azt egyelőre nem mertem elmondani, hogy néha én is hasonló ábrándokat kergetek. Mindenesetre én megelégedtem volna annyival is, hogy közismertté teszem a bájitalok és a csillagászat kapcsolatát. Vagy Henricksennel megtaláljuk a mágia eredetét... Végül is majdnem ugyanaz a kaliber a kettő... - ironizáltam magamban.
Azért azon meglepődtem, amikor kiderült, hogy Dorian édesanyja már unokákat szeretne. Perse érthető volt, neki nem huszonéves volt már a fia, mégis egy kicsit elbizonytalanodtam. Én még biztosan nem szerettem volna kisbabát. De hogy a szüleim mit szerettek volna... Fogalmam nem volt róla.
-Igazából szerintem a szüleim egyelőre még el vannak Teddy pátyolgatásával. Meg lennének lepődve, ha azzal állítanék be, hogy kisbabát várok. - mondtam kevésbé széles mosollyal. Őszinte akartam lenni Doriannel, úgyhogy ki is mondtam, amire gondoltam:
-Én viszont még nem hiszem, hogy készen állnék erre. Valahogy mindig úgy képzeltem el, hogy lépésről lépésre. Először egy komoly kapcsolat, aztán házasság, és majd csak utána gyerek. És ott van a suli is, azt mindenképpen be szeretnék fejezni, ha már egyszer belekezdtem...
Miért hangzott úgy az egész, mintha mentegetőzés lenne? Nem akartam ezzel elrontani az estét, hiszen annyira jól alakult eddig minden. Mérges voltam magamra, hogy nem tudtam ezt a baba dolgot valami viccel elütni. De most már késő volt. Izgatottan figyeltem, hogyan vélekedik erről Dorian.
-Végül is neked most éppen egy rakás gyereked van, nem? - próbáltam elviccelni a dolgot, de nagyon bénára sikerült. Gyorsan lehúztam az egész pohár bort, és kínos pillantással néztem a férfira. Reméltem, hogy kapok tőle egy bíztató pillantást, vagy szót, vagy akármit, amivel visszacsatolna, hogy rendben vagyunk.
Azt hiszem, túl gyorsan került elő ez a gyerek téma. Vajon ez minden nagy korkülönbségű kapcsolatnak az átka? Az, hogy valamelyik fél még nem áll készen a gyerekvállalásra? De tényleg baj az, hogy előbb meg akarom teremteni neki a megfelelő egzisztenciát?
Valószínűleg látszott rajtam, mennyire zavarba jöttem. Ettől pedig - biztos voltam benne -, Dorian kedve is el fog menni az estéről. De nem érhetett így véget az egész. Annyira jó lett volna megmenteni valahogy az estét, de semmi értelmes gondolat nem jutott eszembe.
Leblokkoltam, és vártam, hogy Dorian valamit mondjon, tegyen, hogy visszahozhassuk a pár perccel ezelőtti hangulatot.
Naplózva


Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2021. 10. 25. - 16:14:34 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

Bár a hely gyönyörű és Serena társaságában is jó volt. Még is nehéz volt elhinni, hogy a szüleit cseppet sem érdekelné a közöttünk húzódó többéves korkülönbség. Az apja ugyan nem lehetnék, de azért így is más igényeink voltak. Igaz az enyémek még csak meg sem közelítették a szüleimét. Anyám unokára vágyott, apám meg arra, amire anyám. Ez volt a családi béke kulcsa, mióta gyerekkoromban majdnem elváltak. Működött. Meglepő módon anyámat többé nem láttam boldogtalannak, ahogy apámat sem túlzottan is depresszívnek.
- Bájital-főző, gyógyító... Hogy nem lett belőled medimágus? - kérdezett vissza Serena, ahogy a szüleimről kezdtem mesélni. - Nem titok, az egyetemen nagyjából mindenki a farkasölőfű-főzet tökéletesítésére pályázik.
Felnevettem. Sosem gondoltam, hogy bájitalokkal kéne foglalkoznom, habár apám biztosan örült volna neki. De az ő útja nem az én utam volt.
- Nem tudom. Sosem akartam az lenni. - Ismertem be. Az én példaképeim mind-mind kutatók voltak, akik vaskos köteteket írtak ősi kultúrákról, megmaradt népekről. Én magam is erre vágytam.
- Igazából szerintem a szüleim egyelőre még el vannak Teddy pátyolgatásával. Meg lennének lepődve, ha azzal állítanék be, hogy kisbabát várok. - Már ebből tudtam, hogy Serena félreértett. Amit én mondtam az az anyámra vonatkozott, nem az én vágyaimra. Hiszen ő kérdezett a szüleimről. - Én viszont még nem hiszem, hogy készen állnék erre. Valahogy mindig úgy képzeltem el, hogy lépésről lépésre. Először egy komoly kapcsolat, aztán házasság, és majd csak utána gyerek. És ott van a suli is, azt mindenképpen be szeretnék fejezni, ha már egyszer belekezdtem...
- Őőőő... - dünnyögtem. Nem igazán tudtam, hogyan kéne neki szólnom, hogy amit beszél, az egyáltalán nem arról szól, amire én magam utaltam.
- Végül is neked most éppen egy rakás gyereked van, nem? - Ahogy lehúzta azt a pohár bort, érzékeltem, hogy megint elszúrtam valamit.
- Ha ez megnyugtat én azt sem tudom, hogy akarok-e gyereket. - Vállat vontam és megint belekortyoltam a boromba. Próbáltam nem idegesnek tűnni... bár amennyi kapcsolatot elcsesztem nem is valószínű, hogy még tudna bosszantani. - Ezek csak anyám vágyai. Én nem hajszolom a csalásalapítást.
Aztán letettem a poharat
- Serena, nem sietek sehova. - Fogtam meg a kezét és megcirógattam az ujjait. Reméltem, hogy ez elég megnyugvást jelent majd neki.
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2021. 11. 02. - 19:44:31 »
+1

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

Ez a gyerek téma eléggé megölte az estét. Talán túl hamar tértünk rá, de talán pont most, az elején kellett letisztáznunk a játékszabályokat. Megnyugtató volt a tudat, hogy Dorian sem akar még gyereket. Az egy dolog, hogy az anyja akart volna már, de nem neki kellett megcsinálnia azt a babát, mi pedig figyeltünk arra, hogy ez még ne történjen meg.
-Serena, nem sietek sehova. - mondta nekem megnyugtatásul, és a lágy érintése, és a tekintete mindent elárult. Bíztam benne, tudtam, hogy komolyan gondolja, amit mond. Őt a korkülönbség zavarta, engem pedig az, hogy esetleg a kívülállóknak elvárásaik lettek volna velünk szemben.
-Szerintem most az a lényeg, hogy mi ketten jól érezzük magunkat. - bólintottam. - Azt hiszem, ideje visszatérnünk erre a csodálatos piknikre. - mutattam a kosárra, mert mintha muffint láttam volna előbukkanni a kosár mélyéről. Gyorsan kivettem egyet, és lassan lehámoztam a papírt róla.
-Hű, ez Mindenízű drazsés? A Roxfort óta nem ettem Bagoly Berti-féle mindenízű drazsét.
Kikaptam egy darabot a süteményből, bekaptam, és összehúztam az arcomat, majd, miután az arcizmaim elengedtek, nevetve Dorianra néztem.
-Citromos volt. De tudod, az az igazi citrom. Ilyen lehet, amikor citromba harap az ember.
Majd Dorian felé nyújtottam egy gyanúsan barna színű darabot, habár néha a legrondábbak voltak a legfinomabbak.
Reméltem, hogy ezzel a kis játékkal el tudtam terelni a figyelmét a gyerek-témáról. Most igazán nem ezért voltunk itt.
Aztán, amikor befejeztük a cukorkaevést, eldőltem a pokrócon, amit leterítettünk, és odahúztam magamhoz. Ekkor vettem észre, hogy a terem mennyezete hasonlít a Roxfortéra, itt is az égbolt jelent meg. Viszont itt az ausztrál csillagos égboltot láthattuk, hogy hűek maradjanak az ősi törzs élőhelyéhez.
-Ez gyönyörű. Mennyi különleges csillagkép! Ezeket itthon sose láthatjuk. - mondtam mosolyogva. Amikor végre el tudtam szakítani a tekintetem az égbolttól, Dorianre néztem:
-Köszönöm, hogy elhoztál ide. Ez volt eddig a legeslegjobb randink. Habár az előzőek is mind vetekednek ezért a címért. - nevettem, és megcsókoltam Doriant, és közelebb húzódtam, a kezem pedig végigsimított először az arcán, majd a mellkasán, és onnan pedig a fenekére csúszott tovább.
Még jó, hogy sötét volt már, mert teljesen belepirultam már a gondolatba is, hogy milyen dolgokat csinálhatnánk itt kettesben. Vagy ha nem itt, akkor valamelyikünk otthonában... Vagy akárhol, csak csinálhassuk már!
Újra megcsókoltam, jelezve, hogy készen állok, bármire, amit ő is szeretne tenni, remélve, hogy értette a jelzésemet.
Naplózva


Dorian Belby
[Topiktulaj]
*****


Átváltoztatástan tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2021. 11. 15. - 18:49:36 »
0

múzeumi csodák



Serena
2002. szeptember 10.

18+

Remek. Már megint elszúrtam egy randi… igazság szerint nem lepett volna meg, ha Serena felpattan és kirohan. Mondjuk eléggé félreértette, amit mondtam, hiszen ő kérdezgetett a családomról, én meg csak anyám vágyairól meséltem. De nem baj, legalább tisztáztuk, hogy nem akarok gyereke egyelőre, aztán az is lehet, hogy sohasem. Nem igazán éreztem ezt központi részének az életemnek. Egyszerűen csak egy társra vágytam, aki mindenben is partner tud lenni mellettem.
– Azt hiszem, ideje visszatérnünk erre a csodálatos piknikre. – Jött a témaváltás, én pedig csak mosolyogva bámultam, ahogy kiveszi a muffint a kosárból. Volt ott még más fajta süti is, egy kis almás-fahéjas fánk például, amiből én vettem el egy darabot.
– Hű, ez Mindenízű drazsés? A Roxfort óta nem ettem Bagoly Berti-féle mindenízű drazsét.
Csak bólintottam, mert éppen akkor haraptam bele a fánkba. Éreztem, ahogy a kristályos barnacukor megül a borostás arcomon és kicsit ragacsossá teszi az államat. Cseppet sem bántam, Serena már megszokhatta, hogy nem eszek szépen, engem pedig a süti íze annyira rabul ejtett, hogy amúgy sem számított volna.
– Citromos volt. De tudod, az az igazi citrom. Ilyen lehet, amikor citromba harap az ember. – Ekkor vettem csak észre, hogy Serena milyen arckifejezéssel illette a sütemény ízét. Elmosolyodtam és letettem a süteményt, hogy a kezébe adjak egy újabb pohár bort.
– Igyál egy kortyot… aztán… – Ha végzett, odahúztam magamhoz egy édes csókra. A szám már persze tiszta cukor volt és ezért az a finom kis érintés az ajkain egészen, kellemesen édeskésre sikerült, enyhítve a citromos ízt.  – Be kell vallanom, én gyerekként magában ettem a citromot. – Vigyorodtam el, ahogy hátra húzódtam tőle.
Szép lassan elsötétült felettünk az égbolt. Ez pontosan olyan időközönként változott, mint a való életben, ám itt sokkal tisztábban lehetett látni a csillagokat, mint Londonban valaha is. A fényes pontok erőteljesen rajzolódtak ki a feketés-sötétkékes háttéren. Gyönyörű volt, még én is láttam, ám inkább Serenát akartam lenyűgözni vele. Ezért is döntöttem többek között a helyszín mellett, nem csak az érdeklődési körünk súrlódása miatt.
– Ez gyönyörű. Mennyi különleges csillagkép! Ezeket itthon sose láthatjuk. – Mondta kisvártatva, ahogy felfedezte a felettünk húzódó szépséget. – Köszönöm, hogy elhoztál ide. Ez volt eddig a legeslegjobb randink. Habár az előzőek is mind vetekednek ezért a címért. – Folytatta és olyan szépen nevetett. Egy pillanatra még a fehér fogai is kivillantak, majd jött a megérdemelt csók. Az arcomon simított végig, mellkasomon és ahogy közelebb vont, éreztem, hogy kitapintja a fenekemet is. Hát nem volt túl formás, mert mindig is ülőmunkát végeztem, de azért az átlagos szintet még ütögette.
Hagytam magam kicsit maga fölé húzni ezzel a mozdulattal. Kicsit feltűrtem a szoknyáját, ahogy a lábai közé fészkeltem magam és az újabb csók közben finoman lenyomtam a pokrócra, amit leterítettem magunknak korábban. Végig simítottam a combjain, amik most még formásabbnak és bársonyosabbnak tűnt. Szerettem Serena bőrét, olyan finom és lágy volt, mintha az ember selymes anyagú ruhát simogatna.
– Nem nyomlak össze? – Lehetem puhán az ajkaira, ahogy kicsit elhúzódtam és az ujjaim végig simítottak a haján. A nyákara adtam egy újabb csókot, majd kicsit lejjebb, finoman túrva lefelé a válláról a ruhát, tovább cirógattam az ajkaimmal a bőrét.
Naplózva

Serena Fawley
Griffendél Godrik Akadémia
***


Csillagszemű

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2021. 11. 19. - 19:38:44 »
+1

Éjszaka a múzeumban


outfit

2002. szeptember 11.

To: Dorian Belby

A citromos drazsé után gyorsan ittam pár kortyot, aztán már Dorian édes csókját éreztem a számon. Boldog voltam, elfelejtettem minden gondomat-bajomat. Kell ennél több egy randin? Azt hiszem, nem, épp ezért éreztem annyira jól magam.
-Magában etted a citromot? - kirázott a hideg már a gondolatára is. - Csoda, hogy nem maradt így a szád. - És mutatom csücsörítva, ahogy én szoktam kinézni, ha citromot kóstolok.
Aztán eldőltünk, kicsit tanulmányztam az égboltot, de végül inkább Dorian tanulmányozása foglalt le jobban. Valahogy érdekesebbnek tűnt felfedezni a férfi minden testtáját. Végigsimítottam rajta, éreztem, hogy ez tetszik neki. Utána Dorian is bátrabban nyúlt hozzám, most az ő ideje jött el. Simogatott, kényeztetett, és végig odafigyelt rám. Éreztem, hogy fontos számára is, hogy minden jól sikerüljön, hogy ne ezzel szúrjuk el az estét.
Dicséretre méltó volt az odafigyelése, nem sok férfi mondhatta ezt el magáról. Örültem, hogy újfent egy ilyen fickóval hozott össze a sors.
Még ha nem is vallja be, a legtöbb nő erre vágyik: hogy szeressék, éreztessék vele, hogy különleges, hogy fontos, hogy odafigyeljenek rá. Dorian meg tudta nekem ezt adni, és még nagyon a kapcsolatunk elején jártunk, mégis éreztem, hogy ebből lehet több.
Épp ezért húztam közelebb magamhoz, és csókoltam hevesebben. Még a csókjai is lágyak, figyelmesek voltak. Mindig kivárt, hogy jelezhessem, hogy valami már túl sok lett volna. De semmi nem volt túl sok. Erre vágytunk mindketten egész este. Hogy egymáséi lehessünk...
Utána összebújtunk. Egy ideig nem szólaltunk meg, nem igazán volt szükségünk rá. Külön öröm volt számomra, hogy még a szex is jó Doriannel. Felettébb kielégítő volt mindkettőnk számára. Hozzábújtam, a mellkasát simogattam, és majdnem elaludtam a kellemes csendben, ami körülvett minket. De nem szabadott elaludnunk, mégis egy múzeumban voltunk. Nem találhattak ránk így másnap reggel.
Lassan összeszedtünk magunkat, összepakoltunk, összehajtottunk a takarót, és kézen fogva kisétáltunk a múzeumból. Az épület előtt Dorianre néztem.
-Köszönöm a mai estét. - mosolyogtam rá csillogó szemmel. - Nagyon jól éreztem magam. Alig várom a folytatást.
Közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam, és tényleg alig vártam, merre folytatódik tovább a történetünk.

Köszönöm a játékot!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország


Az oldal 0.075 másodperc alatt készült el 46 lekéréssel.