Bűbájtan terem

Bűbájtalankodás

2004.05.15



to Everybody

Nyújtózkodva, kezeimet a tarkómon nyugtatva lépkedtem be a tanterembe. Unottan néztem körbe, nem volt titok, hogy alvásból érkeztem az órára, nem is nagyon volt az arcomon sem öröm, sem a szokásos Ezra féle mókázásra való hajlam. Biztos azt hihetik, hogy nyert Smith professzor és végre benőtt a fejem lágya, hát nem, pusztán csak álmos voltam, ennyi az egész. Ásítottam egy nagyot, majd megálltam egy sornál és megvakarva a seggemet, lehuppantam. Álmosan pislogva figyeltem a professzor urat, ahogy magyarázta az órai anyagot, majd felfedte előttünk, mivel fogunk foglalkozni első körben. Szerettem a bűbájtant, plusz Flitwick sem volt velem sosem keménykezű, a vicceimet rendre lebuktatta, ritkán tudtam elkapni, de soha nem bűntetett meg egyik csínyemnél sem, jó pofa karakter volt, értette a jó humort. Sok másik tanárral ellentétben, akik még mindig úgy néznek rám, mint a véres rongyra, akárhányszor találkozom velük a folyosón, vagy az órájukra megyek. Nehéz a vicckirályi élet, ezt be kell látni.
- Nos, ezek bizony különleges dobozok, melyeket jó magam varázsoltam el. Két-két bűbáj védi a dobozokat, minden évfolyam szintjének megfelelően. Próbáljanak rájönni, hogy milyen bűbájokkal lehet őket kinyitni. Ha elakadnak szívesen segítek, kérdezzenek csak bátran, de előbb gondolkozzanak. – álmosan pislogok a saját dobozkámra, majd figyelem a többiekét is, tovább a mellettem ülőét. Baldron mellé ültem, eddig nem is figyeltem fel rá, a másik oldalán Jayce foglalt helyet. Úgy hallottam már kibékültek Florral, legalábbis valaki mondta, hogy látta őket roxmortsban, tehát remélhetőleg szent a béke, noha ez azt jelentette, hogy Florral kevesebbet fogok tudni együtt lógni. Na de sebaj, amúgyis zűrös alak vagyok, neki is van elég baja nélkülem is.
Várj csak, Baldron mellett ülök? Nocsak, nocsak.
- Hát hali Alfonzo, hali Jay. – köszöntöttem vidáman őket, majd felhúztam a talárom ujjait, hogy megfelelően, megjátszott koncnetrációval álljak neki a feladatomnak. Ami sajnos, nem az órai beadandó. Nem felejtettem ám el Baldron, hogy beszóltál bájitalon. Hiba volt. A fenekem segítségével kissé oldalra evickéltem, hogy ne legyek szemben a dobozommal, majd ráirányítottam a pálcámat és szavak nélkül, nonverbálisan vagy ötször egymás után elsütöttem a Reparot. Hatalmas füst szállt fel a dobozból a bűzről nem is beszélve, olyan volt, mint egy tüzijáték, a hatodik Reparot követően pedig a pálcámmal Baldron és Jay felé löktem a dobozomat, remélhetőleg közéjük esik a földre és sokáig élvezhetik a finom illatokat, míg én arrébb araszoltam és a talárom ujját az orrom elé tettem.
- Jajj, de ügyetlen vagyok. Nem tudom, mivan, ma velem. – mosolyogtam a ruha ujja alatt, remélve, hogy bejött a tervem és most ott füstölög a dobozom a két diák között. Bocsi Jay, semmi személyes, Baldron volt a célpont. Ha visszapöccintik vagy mellémegy a dobozka, nyílván a másik oldal irányába lököm, bár nem tudom, ki ül mellettem jobbról, hát szívják el nyugodtan a büdi dobozka tartalmát ők, legrosszabb esetben egy Lejate bűbájjal ellököm az asztalról a dobozkát, füstölögjön a terem közepén.
- Bocsánat tanárúr. Nemrég keltem fel, tompa vagyok, megpróbálnám mégegyszer. – magyaráztam, majd ha a professzor úr engedi, másodjára már komolyan véve oldom meg a feladatot, persze először szintén hibázva egy Lumossal, de aztán eszembe jut, hogy a Demonstrate bűbájjal felfedhetem a rajta lévő varázslatokat és így már a megfelelő igékkel megoldom a trükkös feladványt. Hátradőlök a padban és úgy nézek végig a társaságon még mindig szagolgatva azt a bűzt, amit korábban okoztam.
- Bocsi. - mosolyogtam Baldron felé megjátszott bűntudatot színlelve. 

B ű b á j t a n  ó r a
to; Mindenki


2004. május 15.
Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

zenéd: 2CELLOS - Wherever I Go ● outfited: szokásos

Elképesztő, mennyire el tud telni az idő, ha az ember lánya.....rúzst meg szájfényt próbálgat. A legszebb, hogy egy se maradt rajtam, idegen volt mind, és nem is éreztem kellemesen magam. Felesleges ilyenekkel vesződnöm. Azonban másodszor már sikerül is elindulnom, miután a szobatársam figyelmeztet, tökre elkéstem már így is - igen, mert a könyveimért vissza kellett mennem -, így most lóhalálában, és lélekszakadva rohanok végig a folyosókon, épp csak odaintve egy-egy rám köszönőnek.
Az óra már tart, mikor viharverten feltépem az ajtót, és hatalmas, őzike szemeket meresztek Flitwick professzorra. Olyan sokat azért csak nem késtem, Istenem, kezdenem kell magammal valamit, mert ez így nem lesz jó.
- Elnézést - de legalább nem  habogok, az azért egy nagy piros pont. Mondjuk körbe se nézek, kik vannak itt, egy üres helyet keresek, amit aztán be is támadok.
- - Nos, ezek bizony különleges dobozok, melyeket jó magam varázsoltam el. Két-két bűbáj védi a dobozokat, minden évfolyam szintjének megfelelően. Próbáljanak rájönni, hogy milyen bűbájokkal lehet őket kinyitni. Ha elakadnak szívesen segítek, kérdezzenek csak bátran, de előbb gondolkozzanak. - kapom meg a magyarázatot, miután elém is került valami furcsa láda. A többiek már próbálkoznak, különböző helyekről száll fel a hamu, jelezve, hogy nem túl sikeresen, így miután jól megnéztem magamnak a ládát, én is nekikezdek.
- Vizualicus - próbálkozok először, mert az ördög a részletekben rejlik, ugye, de... semmi... hamu. Köhögni kezdek, és megtörlöm az arcom, hisz nem vagyok a toppon, ezt határozottan érzékelem. Az ajkamba harapok, kicsit forgatom a tárgyat.
- Alohomora - bár kételkedem abban, ennyire egyszerű lenne, de mi mással kezdeném, egyelőre más ötletem nincs. Már húzódok is hátra a székemmel, felkészülve egy újabb hamuáradatra, de csak egy kattanást hallok, nincs hamu. Felvonom a szemöldököm, mert nem létezik, hogy ez ennyire könnyű. Rendesen rákoncentrálok, és fejben kizárom azokat a varázslatokat, amiknek semmi esély arra, hogy kellenek ide, mígnem már csak pár marad, abból pedig kiválasztom a legszimpatikusabbat.
- Pirocus - a láda pedig megadja magát, és felnyílik, így én is nagyot sóhajtva helyezkedem, hogy kényelmesebben üljek, aztán a professzort figyelem, várva a következőt.

[⌘ Bűbájtan ⌘]

⌘ Bűbájtan ⌘

☾ 2004. 05. 16. ☽

Nehezen kelltem fel az órára, és majdnem a pálcámat is a ládámba hagytam, de szerencsére az ajtóban még feltűnt, hogy nincs nálam. reggelinél megittam egy hideg töklevet amitől felfríssűltem. Mondhatni jó kedvűen mentem a terem felé. Amint beléptem a második sor környékén foglaltam helyet, hogy azért ne legyek legelől de mindent lássak. Kíváncsi voltam a mai órára mit talál ki Flitwick professzor. Nem elsőként értem be már nem is volt célom, de utánam még meglepően sok ember jött.  Flitwick valamiért ma sokkal jobb hangulatú volt, legalábbis a kisugárzása sokkal pozitívabb. Amikor mindenki megérkezett nagyjából elkezdte az órát.
- Újabb csodás nap ez, egy újabb órára nem igaz? Khm. A mai napon egy kis logikai feladattal készültem számukra - Hmm logikai feladat, jól hangzik. Mondjuk így első órában nem a legszerencsésebb de ez most nem számít, jó a hangulatom, szép napunk van, ezt már senki és semmise tudja elrontani.
- Nos, ezek bizony különleges dobozok, melyeket jó magam varázsoltam el. Két-két bűbáj védi a dobozokat, minden évfolyam szintjének megfelelően. Próbáljanak rájönni, hogy milyen bűbájokkal lehet őket kinyitni. Ha elakadnak szívesen segítek, kérdezzenek csak bátran, de előbb gondolkozzanak.- Egy varázslattal elénk reptette a dobozkákat. Kezembe vettem és jól szemügyre vettem hátha van rajta egy kis segítség. Körülnéztem, hogy ki mit csinál, páran már a varázslatokat próbálgatták, páran még csak ültek felette és gondolkodtak. Szerintem kezdek a legegyszerűbbel, hátha csak beakar csapni és a végén túl agyalom. Amint megvitattam magamba letettem a dobozt az asztalra elővettem a pálcámat és a dobozra szegeztem.
- Alohomora!- Mondtam kicsit halkabban a helyes kézmozdulattal. Amint kimondtam odébb hajoltam és az orrom elé tettem a kezem, hogy ne az arcomba jöjjön a bűz ha rossz lett, de ahogy pás másodperc után sem történt semmi, lassa vissza ültem normálisan.
- Huh, ez meleg volt, már csak egy kell- Gondolkoztam hallkan. Múltévben tanultunk egy bűbáj megszüntetésére alkalmas varázslatot is. Szerintem az működik tárgyakon is, de az nem csak az átkok ellen jó..? Tőlem kicsit messzebb egy varázslatnak a végét meghallottam, "menti" milyen varázslat végződik így.... Egy varázslat se jutott eszembe egészen addig míg gondolkodás közben el nem kalandoztam a legutóbbi kviddics edzésre ami mont délután volt és a lemenő nap olyan szépen csillogot  tavon.
-A tó hát persze...- Kicsit hangosabban mondtam ki mint akartam, most valaki biztos bolondnak néz, hogy egy tóra gondolok mikor itt van előttem még a megoldatlan doboz. De nem egyértelmű? Hát víz szóval az a varázsige az "aguamenti". Ha valamiért neki eszébe jutott kipróbálom én is, ha ez nem jó akkor marad a Finite. Újra rászegeztem a tárgyra a pálcám.
-Aguament!- Becsuktam a szemem és vártam, hogy az arcomba pukkanjon, de nem történt semmi. Elmosolyodtam és egy fél sikernek vettem, bár ezt lehet magamtól kellet volna rájönnöm. Végülis magamtól jöttem rá..  A kis doboz felnyílt, én vártam az óra többi részét, hogy lesz-e még valami csavar a dologban.

[Bűbájtan]

Bűbájtan


Mindenki
2004. május 15.

Szerettem a Bűbájtant. Talán a legkönnyebb óra volt, már csak azért is, mert Filtwick nem tartozott azok közé a professzorok közé, akik előszeretettel kínoztak meg minket. Szerettem a szigort, azt gondoltam jó hatással van az emberre, ha tanulni kell, de Smith-nél a legtöbbször már kezdett beteges méreteket ölteni. Az utóbbi óráin nem is éreztem magam igazán jól... bár engem is megviselt a betegségem. Egyre nehezebben koncentráltam és a türelmem a szokottnál is gyorsabban veszítettem el. Így most is, kicsit nehezemre esett koncentrálni a professzorra.
- Nos, ezek bizony különleges dobozok, melyeket jó magam varázsoltam el. Két-két bűbáj védi a dobozokat, minden évfolyam szintjének megfelelően. Próbáljanak rájönni, hogy milyen bűbájokkal lehet őket kinyitni. Ha elakadnak szívesen segítek, kérdezzenek csak bátran, de előbb gondolkozzanak. - Magyarázta el a feladatot. Én az elém kerülő dobozkát néztem. A zárnyitó bűbájokat próbáltam előszedni gondolatban. Talán az Alohamora volt a legkézenfekvőbb, de ott volt az Aberto, amivel ajtókat lehet feltárni és éppen a tanév elején tanultuk. Meg volt a Diffindo, bár az valamivel erőszakosabb fajta volt.
Nem bántam, hogy Hansel mellé ültem. Ő legalább hajlandó volt normálisan végig csinálni az órát, nem csak bohóckodott, mint le Fay meg a többiek.
- Miért érzem úgy, hogy nem lesz egyszerű - szólalt meg, én pedig elvigyorodtam. - Flitwickről van szó.
A másik oldalamon ülő Ellsworth próbáltam figyelmen kívül hagyni. Még csak nem is köszöntem neki, akkora egy szerencsétlen... és még humorosnak is érzi magát. Mondjuk az ő baja, ha hülyét csinál magából, én csak nem akartam a szemtanúja lenni. Nem törődtem vele jó darabig.
- Alohamora! - irányítottam a dobozomra. Nem volt semmi anomália, tehát a varázslat helyes volt. Ideje volt megpróbálkozni a másik zárnyitással. - Aberto!- A ládika kattanással nyílt fel és már majdnem el is mosolyodtam. Majdnem. De akkor Ellsworth úgy gondolta, jó poén velem szórakoznia. Na meg Jayjel persze.
- Bocsi. - közölte nagyjából harmadik alkalommal. Eddigre már kellően büdös volt, én pedig nem voltam türelmes. Egy mozdulattal a pálcámat az éppen kinyíló dobozára szegeztem.
- Lacarnium Inflamare - szólaltam meg. A doboz pedig hatalmas lánggal égni kezdett, úgy, hogy akár meg is pörkölhette a "nagyon vicces" Ezra szemöldökét. Talán még jót is tenne neki, ha leégne az egész. Csak ezután fordítottam a pálcát vissza Ellsworth-re: - Tarantallegra!
Megköszörültem a torkomat és Flitwickre néztem.
- Jaj, elnézést tanár úr, nem rég keltem és azt hittem Ellsworth a doboz. - Vetettem oda szenvtelenül.

Bűbájtan óra


2004. május 15.

Siettem, mert késésben voltam. Elhúzódott a szerkesztőségi megbeszélésünk, így alig maradt időm, hogy elvágtassak a bűbájtan teremhez. Nagyjából akkor estem be az ajtón, amikor Flitwick professzor elkezdte volna az órát.
-Bocsánat. - motyogtam gyorsan, és lehuppantam az első szabad székre.
Amíg a professzor a kis bevezetőjét tartotta, én elrendeztem a Furkászos papírjaimat, nem is igazán figyeltem az órára. Így arra sem figyeltem fel, hogy logikai feladattal érkezett a tanár úr. Már csak akkor eszméltem, amikor elém röppent egy kis dobozka. A padtársamtól megkérdeztem, mi ez, de ő csak pisszegett, és a professzor felé mutatott, aki épp az instrukciókat mondta.
Nem igazán bírtam a logikai feladatokat, de kénytelen voltam belekezdeni a munkába. A legegyszerűbbel próbálkoztam, egy Alohomorával, de első körben nem vált be. Vajon milyen bűbáj nyithatja ezt a kis dobozkát.
Elkezdtem nézegetni, mert ha logika, akkor csak van rajta valami utalás, hogy mivel kell próbálkozni.
Egyébként nagyon szép doboz volt, ügyesen megmunkált, látszott, hogy Flitwick professzor nagyon ért a mesterségéhez. Mintás volt, aztán feltűnt valami. Minden oldalán kis körök voltak belefaragva, viszont egy oldalán egy nagy X. A kincskeresésben az X szokta jelölni a kincs helyét, nem?
Büszkeséggel töltött el, hogy valószínűleg megtaláltam a "kinyitó gombot", már csak a varázslatot kellett kitalálnom. Végiggondoltam, mivel lehet aktiválni egy ilyen pontot, és először egy Depulsoval próbálkoztam, de a doboz csak kirepült a kezemből. Szerencsére az asztalra esett, nem bántott senkit.
Aztán eszembe jutott egy varázslat!
-Pirocus. - suttogtam, és az X tüzessé változott. Emellett pedig kinyílt egy kis ajtócska, tehát az első varázslatot sikeresen végrehajtottam. - Ez az. - morogtam, és a másodikra koncentráltam. Mit volt mit tenni, megint a legegyszerűbbel kellett próbálkoznom.
-Alohomora! - és láss csodát, másodikra működött.

#bűbájtan
#remélemnemrobbanfel

A Bűbájtan a leghasznosabb tárgy, ami létezik a varázsiskolában. Annyira szuper, amikor kimondok egy varázsigét, a pálcából előtör valamilyen színű fény, majd pedig történik is jó eséllyel valami, tehát varázslás. A kedvencem volt az összes közül. Ezeken az órákon mindig figyeltem, nem bohóckodtam senkivel vagy röhögtem mások poénján, legfeljebb a saját bénázásomon, habár néha inkább a sírás kerülhetett, ha nem sikerült valami.
Sietve érkezem a terembe, még nem teljes a létszám.
- Halihó! – köszöntöm a többieket nem túl hangosan, majd leülök az egyik üres padba, a táskámat magam mellé rakom.
Az előző óra egészen jól sikerült, akkor nem okoztam anyagi kárt, remélem, ez a sikerszéria folytatódni fog ma is.
A mai feladathoz megbűvölt dobozokat kapunk. Huh, ráadásul két bűbáj is védi. A mai napot jó lenne robbanás nélkül zárni.
A kezembe veszem a dobozt és vizsgálgatni kezdem. Természetesen megpróbálom kinyitni, sikertelenül. Nem látok rajta semmi különleges írást vagy motívumot, ami arra utalna, hogy mit kellene most használni, csak azt érzem, hogy ez bizony varázslattal van lezárva.
Lerakom a padra a dobozt és nagyot sóhajtok. Végiggondolom, hogy melyek azok a bűbájok, amelyek szóba jöhetnek most. Kevés olyat tanultunk idén, ami jó lehetne ide, bár a legegyszerűbb egy Bombarda lenne, és akkor köszi helló, de gondolom, nem ez a megoldás, mert akkor nem lenne második bűbáj. Eszembe jut egy, bár nem klasszikus. Megvonom a vállam, aztán kézbe veszem a pálcát és a tanult kézmozdulat kíséretében kimondom a varázsigét.
- Pirocus! – a pálcából tűzszínű fénycsóva ugrik elő majd körbeszalad a dobozon és csodák csodájára egy zár kattanását hallom.
Meglepődöm, hogy bevált, ez az arcomról is leolvasható – nem olyan rég tanultuk, végül is ismétlés gyanánt várható volt, hogy újra előkerül.
Eközben hallom, hogy körülöttem néhány robbanás hallatszik és kellemetlen szagok is terjengenek már a teremben. Hát, ez rám nézve nem annyira jó, de igyekszem a feladatra koncentrálni és akkor nem dobom ki a taccsot.
Flitwick professzor a sorok közt sétál, figyeli, hogy ki hogyan teljesít. Remélem, hogy nem mellettem fog járni éppen, amikor berobban a dobozom.
Na jó, nincs több ötletem, legyen az egyszerű, de nagyszerű. Ha nem jön be, akkor az Aberto lesz.
- Alohomora! – kiszökken a pálcámból a fehér csóva, körbetáncolja a dobozomat majd halk kattanással kinyílik a zár.
- Wow! – kiáltok fel hirtelen a meglepettségtől örömömben. Teli vigyorral nézem a dobozomat magam előtt, végre nem bénáztam el semmit. Lerakom a pálcámat a padra és csendben megvárom, hogy mindenki befejezze a feladatot. Kíváncsi vagyok, mi lesz a következő feladat.

Bűbájtan óra


2003. május 15.

A professzor igen csak lelkes érdeklődéssel figyelte a diákokat, ahogyan serényen megkezdték a feladukat. Izgatottan várta a fejleményeket, a fényesre sikált cipőjében tipegett a diákokhoz, hogy ha kellett, némi tanáccsal lássa el őket, vagy pedig bíztatóan rájuk mosolyogjon. Szinte látta, a szemei előtt, ahogyan a gyerekek agya serényen dolgozni kezdett, ez pedig lelkessé tette ő magát is. Olyanokat mondott a diákoknak, hogy csk ügyesen, miss Hemmings vagy ne törődjön a füsttel miss harding, remek, remek miss le Fay, dícsértre méltó, Mr. Flint vagy ne kiabáljon és keresse meg a pálcáját, miss Wheeland, és a többi és a többi. Ahol kellemetlen szagok terjengtek, vagy pedig elborította a gyerekeket a füst, magában kuncogott egy kicsit. Legalább az ő óráján nem rettegett senki, nem úgy, mint Mr. Smith-nél.
Azonban az a fajta vasfegyelem most itt is hiányzott, amikor Mr. Ellsworth-ék társaságában meglehetősen elszabadultak az indulatok. Igyekezett oda, menteni a menthetőt, de sajnos a két legrosszabb diákkal próbált meg a hugrabugos viccelődni, a mardekárosoknak megvolt a sajátos humora, csak nem az ilyen dolgokhoz. Meg is lett a böjtje egy lángoló doboz és egy táncoló kamasz kíséretében.
Flitwick gyorsan eloltotta a lángokat, a dobozon és a fiún is, majd ha kitáncolta magát, egy néma finite bűbájjal leállította a lábait is. Megcsóválta a fejét, és úgy nézett a diákokra.
- Mr. Ellswort, az óra után várom egy kis nonverbális bűbájok gyakorlására - nézett rá majd megcsóválta a fejét. - Mr. Baldron, ahogy magát is várom egy kis elbeszélgetésre - tette hozzá a megjegyése után, na meg persze őt is várta a büntetőmunka. Ezután fordult csak vissza a többiekhez, és a terem közepére igyekezett.  
- Örömmel vettem tudomásul, hogy a dobozt sikerült felnyitniuk, így rátérhetünk a következő varázslatokra. A dobozban rejlik mindenki számára egy kis teasütemény és csokibéka, de hogy meg tudják szerezni, ismét egy bűbájt kell feltörniük. Az ötödik évfolyamig mindenki folyamodjon a Finite bűbájhoz, a hatodik és a hetedik évfolyam pedig továbbra is nonverbálisan, hazsnálja a Finite Incantatem bűbájt.
Adta ki a feladatot, és bár ezek egyszerű bűbájok voltak, nagyon hasznosak tudtak lenni, nem ártott a körültekintő gyakorlás, hogy az olyan táncoló diáktársaikon is segíteni tudjanak, mint az előbbi Mr. Ellswort. Ezt követően újra járkálni kezdett a sorok között, bár azt nem tette hozzá, hogy három gyengécske bűbáj védte az édességeket a dobozban, így nem volt elég egyszer eldünnyögni a varázslatokat. Na és persze gyakorlásra is sarkallta őket, hogy ne adják fel az első próbálkozás után, és koncentráljanak a feladara.

Tudnivalók:
- A záró reag május 29-én érkezik, 20:00 óra után.
- A feladat helyes elvégzése: +5 pont.
- Hiányzás: - 10 pont.

Bűbájtalankodás

2004.05.15



to Everybody

Szerencsére nem volt gond a doboz kinyitásával, bár a padtársaim nem igazán élvezték az előtte lévő kis játékomat, a kinyitás pillanatában Baldron begyújtotta a dobozkámat, aminek köszönhetően hátrébb ugrottam, mert a szemöldököm és néhány hajszálam is kapott belőle, akkorát durrant a kis dobozka, ő pedig kihasználta, hogy felpattantam az ülőhelyemről, meg is kínált egyből egy táncoltató bűbájjal.
- Hohó! – kiáltottam meglepetten, ugyanis még sosem alkalmazták rajtam ezt az átkot, pedig engem sem kell kitenni a kirakatba, azonban meglepő módon nem tűnt kellemetlennek a dolog, sőt. Felpattantam az asztalra és ott róttam a nemzetiségekre lebontott táncokat, még rá is játszottam, szinte élveztem, tök muri volt. Volt itt orosz csárdástól kezdve tangóig, és éppen sztepptáncba kezdtem volna, mikor jött a professzor úr és félbeszakította a mókát. Amint egy infinitetel lezárta az átkot, a lábaim maguktól leálltak, ünnepélyesen meghajoltam mindenki előtt, bohóckodva csókokat dobáltam a lányoknak és gratuláltam magamnak. Szerettem a felhajtást és ha a középpontban lehetek.
- Köszönöm a táncot Baldron úrfi! – hajoltam meg vigyorogva, mikor Flitwick professzor közben közölte velünk büntetésünk mibenlétét. Egy kis gyakorlás sosem árt és örülök, hogy nem vont le tőlünk pontot, bár ő nem az a szőrös szívű alkat, szeretem is az óráit, ennek is tudható be az, hogy most megjelentem.
- Köszönöm Flitwick professzor. Hallod ezt Cimbi, folytathatjuk a játékunkat. – kacsintottam Baldronra mosolyogva, miután kiderült, ő is itt marad egy könnyedebb elbeszélgetésre velem. De nem is volt időnk ezen töprengeni, a dobozkámat rendbe hoztuk és már következett a következő feladat, amit mostmár komolyabban vettem, nem akartam a professzort kihozni a sodrából azzal, hogy folyamatosan megzavarom az óráját, arról nem is beszélve, hogy vágytam egy kis édességre.
- Örömmel vettem tudomásul, hogy a dobozt sikerült felnyitniuk, így rátérhetünk a következő varázsla-tokra. A dobozban rejlik mindenki számára egy kis teasütemény és csokibéka, de hogy meg tudják sze-rezni, ismét egy bűbájt kell feltörniük. Az ötödik évfolyamig mindenki folyamodjon a Finite bűbájhoz, a hatodik és a hetedik évfolyam pedig továbbra is nonverbálisan, hazsnálja a Finite Incantatem bűbájt. – bólogatva hallgattam az öreg szavait, mire kezembe vettem a pálcámat és bár elég nagy volt a kísértés, hogy odapörköljek, előbbi gondolataim miatt békén hagytam a mardekárosokat inkább, na meg aztán az órai munkám is lehet osztályozni fogják.
Elnyomtam nonverbálisan a professzor úr által kért bűbájt, de csalódottan állapítom meg, ahogy már vetettem volna magam a csokibékára, hogy nem történt semmi. Átverés, A tanárúr megint valami logikai játékba kezdett? Lehet velem volt a hiba, így megpróbáltam újra. Mivel most sem történt semmi, aggódva tekintettem rá a dobozra, bár biztos nem használtam rosszul a bűbájt, mert akkor be kellett volna megint büdösítenie az asztalomat, a füstről nem is beszélve. ujjaimat az ajkamra téve gondolkoztam, vajon mi lehet a megoldás, majd mielőtt a fejemben ömlengő ötletek bármelyikét előhalásztam volna, amiben szerepet kapott az is, hogy lekicsinyítem Baldron dobozát, újra nekiveselkedtem. Harmadjára sikerült, tehát az öreg nem egy, hanem három bűbájjal védte le a édességeket, hátradőlve élveztem ki a süti és a csokibéka egyvelegét, majd mivel biztos voltam benne, hogy gőgös Baldron hamarabb végzett, a csokis, sütis fogaimat vicsorítottam felé ezzel is kigúnyolva őt.

[Bűbájok20040515]

Bűbájok
20040515



többiek

Baldron mellett el lehetett lenni, békésen és zavartalanul, ha az ember nem bazsogatta, és akkor még néha beszélgetni  is lehetett vele. De Ellsworth mellett ez lehtetlen volt, mert mostanában mindenféle hülyeséget csinált, és mindig lebaszták a tanárok. Bicccentettem felé azért. Úgy éreztem egy atyi pofon lehet nem ártott vonla neki, hogy egy kicsit visszatérjen a földre ezzel a hozzáállással nem lehetett szép jövője. De igazából nem érdekelt, csak túl akartam lenni egy újabb órán, hogy még közelebb legyek a végéhez. És a hátam mögött hagyjam ezt az egász szarságot. Kellett már nekem ez, hogy kiszakadjak innen, és magam mnögött hagyjam az összes szar emléket. Kétlem, hogy Rose-t látnám a campuson tuti építésznek ment a művész suli meg olyan messze áll a Godriktól, mint a világkígyó farkától a feje.
Nem is voltam olyan nagyon büszke arra, hogy kinyílt a ládika, nem volt nehéz egyik bűbáj sem, a nonverbális varázslatok is egészen jól mentek. Sokkal jobb volt így varázsolni, mert a bűbájok kimondása felesleges egy komolyabb párbaj során. Már épp mondtam volna valamit Baldronnak, de persze nem jutottam odáig. Mert Ellsowrt persze csinálta a fesztivált, és a legőrültebb mardekárossal meg a legcsendesebbel húzott újat, és mind a kettő veszélyes volt.
Csak megforgattam a szememet. Utáltam a büdöset, Ellsworth meg ismertehett annyira hogy voltak bizonyos szinten határok nálam, amiken túl nem tudtam jól mulatni a dolgokon. És ez is egy olyan bizonyos valami volt. Lehet a feje fölé bocsájtok egy mágikus bűzfelhőt és szagolhatja élete végéig. Úgy ymeg megnézhetné magát, mikor lesz nője. Az asztalon könyökölve forgattam az ujjaim között a pálcát és átkokon agyaltam, miközben táncikált Alfonz átkától.
Flitwick persze közbeavattkozott, és hallgathattam velük a lecseszést. Túl felnőtt voltam én már ezekhez a gyerekes dolgokhoz.
Flitwick magyarázta az újabb feladatot, úgyhogy megkezdtem a náma Finite Incantatem használatát, de nem történt elsőre semmi. Legalább végre egy édesség, amit Monstro és Nora előtt meg tudok enni. Bár lehet az egyiket meghagyom, mert Nora megint lógott, én meg túl sokat törődöm a háztársaimmal. Monstrot se átkoztam le... még. Egyelőre nem történt semmi, de szinte biztos voltam benne, hogy nem vélatlenül. Próbálkoztam, mert ez volt a feladat, aztán haramdjára sikerült az édeségekhez jutnom.
- Vajon van-e olyan sötét varázslat, ami embereket változtat tárggyá? - kérdeztem halkan Alfonztól, majd ahogy felénk vigyorgott Ezra csak sóhajtottam egyet. Majd ellopom előle a kaját a vacsin, akkor bosszulok meg, amikor nem számít rá. Vajon nem-e vagyok pszichopata? Azok ilyen kibaszott kimértek. De végül is az anyámék gyereke vagyok.
- Kiestek a fogaid? - kérdeztem Ezrától, ahogy csokis képpel vigyorgott felénk.

[Bűbájtan]

Bűbájtan


Mindenki
2004. május 15.

Ellsworth tuti nem normális. De legalább lenne vicces, ám az sem ment neki, hiába talált olyan szépen az átok, ahogyan azt amúgy vártam is.
- Köszönöm a táncot Baldron úrfi! - hajolt meg felém, amikor Flitwick professzor félbeszakította a béna táncmozdulatokat. Sajnos az átok is kevés volt, hogy jól táncoljon. Egyelőre csak egy sötét pillantást kapott válaszul, mivel a professzor azonnal elővett minket.
- Mr. Baldron, ahogy magát is várom egy kis elbeszélgetésre. - Tette hozzá, miután kiosztotta Ellsworth-t. Nem lepett meg, hogy nekem is büntetést akar adni, miközben én legalább próbáltam megnevelni azt, aki neki nem ment. Felszegtem az állam.
- Örömmel prof. - Válaszoltam kimérten, majd az újabb feladatra koncentráltam inkább. Persze, ha lett volna esze, akkor elülteti mellőlem a hülyéjét, mert így nagy az esély, hogy komolyabb átokkal is megpróbálkozom.
- Köszönöm Flitwick professzor. Hallod ezt Cimbi, folytathatjuk a játékunkat. - Szólalt meg ismét... miért is fogná be? Miért is?
- Akkor sem lennénk cimbik, ha sikerülne egy értelmes mondatot kipréselned magadból. - Feleltem, mielőtt Jay felé fordultam volna. Vele könnyebben elvagyok, ő értelmes és nem teljesen őrült. Persze aranyvérű családból származik, még ha jó nevelésnek híján is volt, megtanult normálisan viselkedni az emberek között a társaságnak hála, ami körbevett. Ellsworth biztos kukák mögött játszott gyerekként a többi hozzá hasonlóval.
-  Örömmel vettem tudomásul, hogy a dobozt sikerült felnyitniuk, így rátérhetünk a következő varázsla-tokra. A dobozban rejlik mindenki számára egy kis teasütemény és csokibéka, de hogy meg tudják sze-rezni, ismét egy bűbájt kell feltörniük. Az ötödik évfolyamig mindenki folyamodjon a Finite bűbájhoz, a hatodik és a hetedik évfolyam pedig továbbra is nonverbálisan, hazsnálja a Finite Incantatem bűbájt.
A következő feladat nem tűnt vészesnek, ám csavar bizonyosan volt benne.
- Finite! - Kiáltottam a dobozra. A varázslat talált, ám nem nyílt ki. Ez lehetett a csavar. Konkrétan kimondta, hogy mit kell használni. Az egyetlen válasz az lehetett, hogy nem egyszer kellett, hanem többször. Talán kétszer, talán háromszor, míg a láda fel nem nyílik. Bár előbb végeztem, mint Ellswoth, de a csokit és a sütit félre raktam, hogy később Hillnek adjam. Jó lett volna valami indok, hogy megmosolyogtassam.
Ellsworth persze szokás szerint idióta volt, ezért nem foglalkoztam vele. Szimplán átnéztem rajta. Nem az én dolgom volt, hogy magát égeti, mióta csak megszületett. Nem csoda, hogy az a hugrás csaj is inkább kerüli, pedig az sem lehetett normális.
-  Vajon van-e olyan sötét varázslat, ami embereket változtat tárggyá?- kérdezte Jay.
- Nem tudom, de kipróbálhatjuk ezen a hülyén - mondtam, bár továbbra sem néztem rá. Az ilyeneknek az a legjobb, ha levegőnek nézik őket. Akkor talán észbe kapnak és megnyugszanak. Ellsworth-re is jó hatással lenne egy kis magány, talán ha egyszer normálisan nyitná ki a száját és emberként viselkedne, valaki még kedvelhetné is. Rajtam kívül bárki.
- Kiestek a fogaid?
- Hagyd. Kár rá időt pazarolni. - Legyintettem és még odébb is húzódtam tőle. Legyen egyedül, neki az a jó láthatóan. Inkább mással foglalkoztam, Jay ugyanis idén fog felvételizni az akadémiára, engem pedig nagyon érdekelt az egész. Nem akartam persze auror lenni, de a tovább tanulás egyértelmű célom volt. Már Aerith tájékoztatóját is végig pörgettem, medimágus akartam lenni. Persze nem az az átlagos, Mungóban ücsörgős fajta, hanem kutatómedimágus. A mérgezések foglalkoztattak, talán mert én is átestem egyen. Szóval erről kezdtem el faggatni az óra végére.

Bűbájtan óra


2004. május 15.

Ez az óra pont úgy alakult, ahogy szerettem volna. A szürkeség megnyugtató homályában voltam, Flitwick professzor nem foglalkozott velem, inkább a rosszalkodó fiúkra koncentrált. Ezra és a társai megint kitettek magukért, hogy ők legyenek a középpontban, nekem pedig ez pont jól jött.
Szerettem a bűbájtant, de soha nem voltam benne kiemelkedő tehetség. Az az átlagos, aki mindent meg tud csinálni, de mégsem tesz bele sok erőfeszítést, hogy több legyen, mint a többiek.
De még nem ért véget a kicsomagolós játék. Még jó, hogy eddig nem próbálkoztam a Finitével, mert annak most jött el az ideje.
A professzor, jó szokásához híven meg is ajándékozott minket, sütemény és csoki várt ránk a doboz mélyén. De addig is egy Finitével kellett feloldani a varázslatát.
Nekikészülődtem, körülnéztem, hogy kinek hogy sikerült. A legtöbbek már a csokijukat majszolták, én sem akartam lemaradni, úgyhogy varázsoltam:
-Finite! - Nem igazán koncentráltam oda, úgyhogy elsőre nem is sikerült. Morogtam magamban egy sort, gyorsan körülnéztem, és reméltem, senki nem volt a tanúja a bénázásomnak, és újra nekifeszültem a feladatnak:
-Finite! - másodszorra már kinyílt a doboz, benne a teasüteménnyel és a csokibékával. A sütit elraktam szűkösebb időkre, de a csokit elnyammogtam, amíg a többiek munkáját figyeltem. Mondjuk addigra nagyjából mindenki végzett, és örömmel eszegette az édességeket.
Végül is összességében egész jól végeztem ezen az órán, csak reménykedtem, hogy az RBF-en sem fognak ennél nehezebb varázslatokkal megizzasztani minket. Persze, ez csak hiú ábránd lehetett, de még bizakodhattunk, nem?

Bűbájtan

2004.05.15

Simple casual
Chill lesson

To everybody and nobody

Fintorogva figyeltem a bajkeverők műsorát, mondanám, hogy csodálom azt, ahogy jól érzik magukat, de akkor túloznék, nyűg volt, amit csináltak. Tudom, az a Baldron hozzám hasonlóan ügyes srác volt, korosztályának éltanulója, de hogy teret engedjen egy ilyen kötözködésnek, az is rémes volt. A professzor megoldotta a káoszt a saját engedékeny, türelmes habitusában, majd folyt is tovább az óra a saját medrében, miután mindenki megoldotta a feladatot, én magam is hozzáláttam a sajátomhoz. A körülöttem terjengő füst és bűz is lassan elillant, bár kedvem lett volna rásegíteni egy bűbájjal, de az új feladatra kellett koncentrálnom, ami a dobozok kinyitása volt, amiben édesség lapult, habár én magam nem voltam oda érte. A citromos finomságért már lázasabban küzdöttem volna, ha bár most megmondta a professzor, hogy mit kell tennünk, Finite bűbáj alkalmazásával csak szüntessük meg a rajta lévő varázst és már is hozzájutunk a csokibékához és a kekszhez.
Ismét elővettem a pálcámat és ráemeltem a dobozkára, majd eldünnyögtem halkan a megfelelő bűbájt. Felvontam a szemöldököm, majd elfordítottam a fejem, úgy figyeltem a tárgyat, amivel semmi nem történt. Nem nyitódott fel, nem füstölt, de még csak nem is adta semmilyen jelét annak, hogy én próbáltam a pálcámmal babrálni vele. Sóhajtottam egy mélyet, majd ismét megpróbáltam. A dobozka ugyanolyan makacssággal figyelt az asztalon, szinte láttam lelki szemeimmel, ahogy rajtam gúnyolódik, s ennek a tévképnek köszönhetően ismét felment bennem a pumpa. Immáron hangosabban, felemelve a hangom kiáltottam ismét a megfelelő bűvigét, aminek köszönhetően felnyílt a doboz, megmutatva a benne lévő békát és a kekszet. Hátradőltem gúnyosan mosolyogva, miután megértettem, hogy ismét trükköt alkalmazott a prof és megismételtette velünk háromszor a varázslatot. Így rögzül, végülis nem rossz gyakorlat, Flitwick ismét kitett magáért, így elégedetten és elismerve az órai munka minőségét bólintottam irányába, miközben az előttem lévő dobozka tartalmát a mellettem lévő diák felé toltam, közölve vele, hogy megeheti a benne lévő édességet.

Bűbájtan óra


2003. május 15.

Flitwick professzor ieg csak jó kedvre derült, ahogyan egyesével oldották fel a bűbájait a diákok. Meglehetősen büszke volt rájuk, így pedig önmagára is. Micsoda eredményes óra, micsoda rendes diákok - tisztelet a kivételnek. Micsoda nagyszerű tanítási módszerei vannak! Még a fényesre lakkozott cipője is sokkal fényesebben kezdett el csillogni, ahogyan az utolsó diák is végzett a feladatával.
Ahogy a sorok között sétált, hallhatta a hangosan mormoló diákokat, vagy éppen az ordibálókat, mint Miss Wheeland.
- Miss Wheeland, kérem, nem attól lesz egy bűbáj erős, ha teli torokból ordibál, egy hölgynek amúgy sem illik. Szép finom, kecses mozdulatok, és koncentráció. Nézze csak meg Mr. Baldront, vagy Mr. Flintet - mutatott a két diákra, majd tovább sétált. - Csak bátorság, Miss Harding, egy vészhelyzetben nem lehet ilyen félénk és óvatos - bíztatta a hollóhátas lányt, a többieket pedig megdícsérte. Az óra végére nagyon is büszke volt a diákokra. 
- Nagyszerű, nagyszerű! Micsoda ígéretes boszorkányok és varázslók maguk! - bólogatott elégedetten, miközben az óra is lassan a végéhez közeledett. - Egy kis gyakorlással bármire képesek lehtünk, nem debár? Kehém. Meg vagyok elégedve mindenkivel, a rendbontásért felelős diákok pedig az óra végeztével maradjanak a teremben. Legközelebb, Mr. Ellsworth egyedül ül legelőre, távol mindenkitől, hogy önmagán fegyelmet és rendezettséget tanuljon, azv év végéig. Ha továbbra is rendetlenkedik, egyedül ücsöröghet jövőre is - bólogatott nagy elhatározottsággal a professzor.
- A következő órára három tekercsnyi beadandót kérek a bűbájok helyes és felelősségteljes alkalmazásáról! - adta ki a feladatokat, mielőtt még útnak engedte volna a türelmetlen, édességen csámcsodó népséget.

KÖSZÖNÖM SZÉPEN MINDENKINEK A
RÉSZVÉTELT!