+  Roxfort RPG
|-+  2002/2003-as tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Északi szárny
| | | |-+  Konyha
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Konyha  (Megtekintve 1992 alkalommal)

Rose Teegan
Eltávozott karakter.
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2021. 01. 13. - 23:16:58 »
+1

Arian Bahri
2002. január 11.



and maybe one day
someone will look at you the
same way you look at the moon



Nagyon tudtam ragaszkodni ezekhez a... rossz emlékekhez. Amik néha nem is rosszak voltak, egyszerűen csak... túl érzékenyen érintettek ezek a dolgok. Engem minden érzékenyen érintett, néha úgy éreztem, egyszerűen csak jobb lenne, ha nem is gondolkodnék. Túl hosszasra és bonyolultra szőttem agyam minden kis részletét.
Furcsa volt ez az egész... ahogy most azzal a férfivel álltam szemben a Roxfort folyosóján, akit pár hónappal ezelőtt nyakonöntöttem egy fesztiválon. Az elmúlt napjaim, heteim... unalmasak voltak. A tanuláson és a saját gondolataimba mélyedésen kívül nem nagyon szóltak semmiről. Ja... meg persze azon kívül, hogy még mindig beteges módon meneküljek Jay elől. Nem, mintha gyakran keresztezték volna egymást az útjaink. És nem, mintha nem akartam volna látni... hiányzott. Még ennyi idő után is, sajgó heget hagyott maga után az emléke, és magamat ismerve? Talán ez nem is fog eltűnni. Talán ez is itt marad majd rajtam, mint Charlotte emléke... Pedig mostmár mindkettő elől szívesen menekültem volna. Pláne így, hogy nem volt mellettem senki, aki vezessen előre, fogja a kezemet, és ne hagyjon elszaladni... Önzőnek éreztem magam emiatt, de nekem szükségem volt valaki ilyenre. Magamtól ugyanis eléggé... nos... elveszett és szerencsétlen voltam. Arról nem is beszélve, hogy egyetlen egy dologban voltam tehetséges: lehetetlenül kínos szituációkba keverni magamat.
– Akkor meg aztán tényleg megérdemelsz egy kávét - mondta a férfi, én pedig felpislantottam rá, ahogy magamhoz szorítva a cuccaimat elindultam a konyha irányába. Egy félénk kis mosollyal válaszoltam a szavakra, majd gyorsan előre is fordultam, nehogy felboruljak a lábamban, elejtsem a könyveim, vagy bármi veszély...  – Már elég régen jártam erre, szóval nem igazán ismerem ki magam.
Vajon hány éves lehet? Végigborzongott bennem a kérdés, és felé pislantottam volna, de aztán nem mertem. Még megbámultam volna, és... és na...
A festményen átkelve elözönlöttek minket a manók, ezen pedig nem tudtam nem felnevetni egy kicsit. Olyan édesek voltak, ahogy lelkesen kínálgatni kezdtek minket mindenféle frissen sült süteménnyel és étellel. Vicces volt, hogy ez volt a napjaik, életük fénypontja: betévedő, szabályszegő diákokat tömtek kajával.
– Akadémiai tanár a Godrikon és a Mandragórán. – Megpróbáltam visszafogni a vigyoromat ahogy felpislogtam a férfire a válaszára. – Az utóbbin mondjuk csak két órát tartok, jogi és filozófiai témában.
Közben az egyik manó a kezembe nyomott egy bögrét, amiből kellemes illat csapott fel az orrom felé.
- Óóóó... És... itt is fog órákat tartani? - kérdeztem nagy szemekkel pislantva fel rá, ujjaimat közben kezdte átmelegíteni a bögre fala.
A manók egyenesen toltak minket az egyik pad széléhez. Leülve már elénk is került még néhány tányér, különféle habos sütikkel és kekszekkel tömve. Ekkor lestem le az en bögrémre: kávé lehetett az illata alapján, bár keveredett belé valami édeskésebb, finom aroma, a tetején pedig egy kis tejszínhab pihent.
– De egyébként tudós vagyok. – Bólogatva lestem a férfi felé, úgy emeltem meg a bögrét, hogy aprón kortyoljak egyet. Ezzel próbáltam egy kicsit természetesebbé tenni a szituációt, ellazítani magamat. – Hány éves vagy?
A pohár széle felett néztem rá, fogaim belekaptak az alsóajkamat bevonó vékony kis bőrrétegbe.
- Tizennyolc... most vagyok... - Pakolásztam a lábamat az asztal alatt, és úgy ütközött össze a térdünk egy pillanatra. A fedetlen bőröm, ami épp kivillant a szoknya és a talár takarása alól, a nadrágon át az övéhez a férfiéhoz... a professzoréhoz préselődött egy másodpercre. Elöntött a forrósággal vegyült zavar, úgy húztam odébb a lábamat, de éreztem, ahogy a vörösség egyre inkább arcomra kúszik. - Öh... Hetedéves.
Gyorsan kortyoltam egyet, és próbáltam minden erővel lehűteni magamat. Semmi baj, Rose, semmi baj, ez csak véletlen volt...
– Egyébként tegezz nyugodtan. Nem vagyok olyan öreg… – jegyezte meg felém a férfi, a hangneme pedig olyan másképp csengett most, hogy kicsit meg is borzongtam tőle.
- Oké... - válaszoltam kicsit halkabban, ahogy tekintetünk összeakadt egy pillanatra. Arra öntött el egy kis zavar ismét, és sebesen oldalra lestem. - Őőő, és... te hány éves vagy?
Félénken tettem fel a kérdést, utána kezdett csak el sikítani bennem, hogy talán nem kellett volna, de addigra már a tekintetem is újra az övét kutatta. Mit csinálsz, Rose, mit csináálsz?

Naplózva


Arian Bahri
Eltávozott karakter
*****


a professzor

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2021. 01. 17. - 09:19:51 »
+1

 
illatos pillanatok



2002. január 11.
Rose

Kicsit megtévesztettem, de éppen azért, hogy tényleg elkísérjen a konyhába. Végre megtaláltam a jóillatú lányt és nem… nem voltam hajlandó elengedni. Már nyár óta másra sem vágytam, csakhogy a közelébe kerüljek. Vele álmondtam, az illatát éreztem, mikor rossz kedvem volt vagy nem tudtam éjszakánként elaludni. Olyan mélyen égett a tudatomba, mintha csak valami átok volna, ám ez nem fájt. Nem. Ez valami egészen más volt.
– Óóóó... És... itt is fog órákat tartani?
Csak egy percre vontam el róla a tekintetem, hogy megnézzem magamnak a fekete folyadékot a kezembe nyomot bögrében. Aztán kortyoltam egyet, mielőtt megválaszoltam volna kérdést –, ami amúgy elég egyértelmű volt, de csevegésnek jó volt… addig is itt volt a közelemben.
– Nem. Nem tartok órákat a Roxfortban. Azt hiszem nem is lenne igazán nekem való – válaszoltam. Valamiért el kellett húznom egy gúnyos kis mosolyra a számat… ha a tanára lennék, nem ácsoroghatnék vele így. S nem csodálhatnám meg, mert eltanácsolnának nagyjából azonnal az állásomból. Az akadémia egészen más volt, fel sem tűnt a professzoroknak, hogy egy-egy diáklány időnként túl közel került hozzám.
Beszélgetés közben a manók jóformán a padig tessékeltek, hogy ugyan üljünk már le. Aztán jöttek a sütemények… sosem rajongtam az édességekért. Inkább ittam is egy újabb nagy korty kávét, mielőtt csevegőre fogtam a dolgot.
–  Tizennyolc... most vagyok... – Ficergett az asztal alatt. Talán zavarba hozta… ami nem lenne meglepő, hiszen az első pillanattól kezdve rendkívül félénknek tűnt. Csendesen nyugtáztam, ahogy összeért a lábunk. Az arcára pillantottam megint, miután lenéztem a térdeinkre. Azonnal elvörösödött és azonnal visszavonulót is fújt. Nem nyúltam utána, pedig úgy végig simítottam volna rajta. –  Öh... Hetedéves.
Nem is tudom. Talán azért ajánlottam fel a tegeződést, mert nem akartam még kínosabbá tenni ezt a helyzetet. Végül is tizennyolc éves, nem lenne bűncselekmény kikezdenem vele, a ráadásul a tanár sem vagyok… lényegében minden feltétel adott volt, hogy elhívja a következő roxmortsi hétvégjén egy italra.
– Oké… – egyezett bele. A tekintetünk kicsit összeakadt, én élveztem a szemében ülő különböző fényeket, a csillogást. Persze ennyitől is zavarba jött, talán ezért is terelődött a kínosabb irányba a beszélgetést… igen, az én koromra. – Őőő, és… te hány éves vagy?
Túlzás lett volna azt állítani, hogy kétszer annyi idős vagyok, de nem sok híja volt. Megköszörültem a torkomat a válasz előtt. A szabad kezemmel végig simítottam a szakállamon, és egy zavart mosolyt is megengedtem magamnak.
– Harminckettő. – Nyeltem egy nagyot, mert éreztem, hogy valami gombóc féle kezd el ott nőni. Inkább ittam is egy korty kávét, hogy helyre tegyem magamnak a történteket. Majdnem visszakérdeztem, hogy zavarja-e a korom… de aztán rájöttem, hogy ennek aztán semmi értelme nem lenne. Nem csináltam semmi olyat egyelőre, ami indokolná a kérdést… igazából csak élveztem, hogy a szemébe nézve nem Ekbal holttestét látom újra és újra.
– Tudod… sokszor járok Roxmortsba könyvet venni, meg néha beülök a Három Seprűbe. – Magyaráztam kicsit talán szerencsétlenül bevezetve azt, amit akarok. – Igazából… szóval… nem lenne kedved a következő alkalommal összefutni és meginni valamit valahol? – Nem tudom, miért beszéltem így, talán rám ragadt egész egyszerűen a lány félénksége. Már-már attól rettegtem, hogy minden szavam hatással lesz rá.

Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 15. - 00:51:48
Az oldal 0.034 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.