+  Roxfort RPG
|-+  2005/2006-os tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Északi szárny
| | | |-+  Konyha
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Konyha  (Megtekintve 191 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2025. 06. 19. - 20:16:39 »
0



A konyha bejáratát egy gyümölcsöstálat ábrázoló festmény takarja. A Nagyterem alatt található, és pontosan úgy is néz ki, eltekintve persze attól, hogy a konyhában házimanók dolgoznak. Itt készülnek az ételek, melyeket az étkezések alkalmával a manók felküldenek a helyiség egy emelettel följebb lévő másába. A diákoknak elvileg tilos ide lejönniük, ám néha akad egy-egy tanuló, aki olyankor éhezik meg, mikor épp nincs étkezés a nagyteremben, és lejön ide. A manók persze örömmel kiszolgálnak mindenkit, nekik ez öröm. Azonban ha egyszer egy tanár fülön csíp itt valakit, az komoly büntetésre számíthat.
Naplózva

Imogen F. Sinclair
Mardekár
*


házicreep

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2026. 04. 23. - 15:52:56 »
+1

domina
Baird
TW: halál bálványozása, kínzás és gyilkosság említése, vallási fanatizmus, foodporn

H

úsvét.


Silas vallásos férfi, minden cselekedetét az áhítat szülte, hitte, hogy ő a földi-pokol helytartója és szent küldetésének tekintette, hogy visszaküldje az angyalokat oda, ahová ténylegesen tartoztak, ahol szárnyaikat büszkén viselhetik, ahol a glória ékesítheti az apró kobakokat, ahol túlvilági énekük a világ törvényeivel versenghetnek. Mert minden gyermek ártatlan, míg a gonosz magja gyökeret nem ereszt a kifejletlen lélekben.Kivéve Imogen. Mindig is a feltámadás ünnepe volt Silas kiemelt időszaka, hogy feladatait ellássa, a báránykák tiszta könnyei pettyezték a kunyhó durva padlóját, vérük táplálta a talajt, húsuk eleséget jelentett a vadaknak, ha épp kiszagolták a zsenge falatot a vastag földtakaró alatt. A feltámadást minden esetben megelőzi a halál és azt pedig az ördög maga szolgáltatta, aki Megváltónak képzelte magát.
Imogen sokáig elhitte, hogy ez így van, talán egy része még mindig ragaszkodik ehhez. Próféta volt ő, az Apa, a Fiú és a Szentlélek egy személyben, ő lett számára a kezdet és a vég, az oltalom és fájdalom, a rideg szeretet és az üvöltő gyűlölet, míg másnak nem is maradt igazán hely. Imogen ministráns volt a saját természeti kápolnájukban, az általuk felszentelt völgyben, amit tucatnyi tetem vont magányos-zavaros burokba. Majd szétrobbant a valósága, elszakították az egyetlen embertől, aki elfogadta őt, a szörnyeteget, őt, a korcsot, a sárvérűt, a creepet. Nem maradt semmije, üres porhüvellyé lett, megfelelő identitás nélkül. Mert azt sulykolják belé, hogy Silas nem volt se Megváltó, se Próféta, Se Apa, se Fiú, főleg nem a Szentlélek, mert Silas nem más, mint egy rögeszmés gyilkos. Mert mások értékrendje szerint a Halál nem mindig megváltás, a Föld nem mindig Pokol. Imogennel egyedül a kislányok hüppögése maradt. Majd a csend. Mindig a csend.
A tinta nyomot hagyott a hófehér ujjbegyein, miután levélbe foglalt imáját szélnek nem eresztette az egyik iskolai bagollyal. Egyre ritkábban ragad pennát, hogy meggyónja gondolatait Silasnak, ez az ünnep viszont még őt is térdre kényszeríti. Fehér gyászruhája hullámot vetett körülötte a folyosókon, a fekete fátyol mélyvörösre mázolt ajkaiig ér, mezitelen lábai különös némasággal érintették a padlót, hogy borzongó és grimaszoló diákokat hagyjon maga mögött. Pedig inkább keresztet kellett volna vetniük, gyónni, gyónni és gyónni, míg nem késő. Mint Imogen.
Kérései majdhogynem parancsként csattantak a manók között, ők mégis boldogan teljesítették minden kívánságát. A konyha fele tompa derengésbe borult, egyetlen egy, háromfelé ágazó gyertyatartó nyújt némi vigaszt, a fehér a fekete és vörös gyertyák mély, reszkető árnyékokat húznak Imogen arcára. Némán foglalja imába a lányok neveit, hogy emlékük ne halványuljon, hogy ajkairól lehullva támadjanak fel újra. Nem tudja az összes nevet, így ő nevezte el őket, a halál szentsége után. Édességgel áldoz a csendes oltáron, mert vér már hullott elég. Fekete a máz, vörös a szirup és ő villa nélkül, csontos ujjait mártja a piskóta meleg húsába. Szájához emeli a kimart darabot, a forró erdei gyümölcsös szósz végigfolyik a karján és az állán, vérvörös cseppeket hagyva az addig makulátlanul fehér ruhán.

Ó, apró angyalok, tárjátok szárnyatok, szálljatok a szél hátán, kacagjatok a sebes folyó hátán és ringassanak benneteket a hajladozó fák puha lombja. Tiétek legyen az örökkévaló, enyém az emlékezés.

☽ ✴ ☾
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2025. 10. 28. - 03:37:08
Az oldal 0.071 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.