Utállak - a kedves szánalmad, amellyel meg akarsz menteni magamtól. Magadtól. Valakitől, akit sejteni vélsz: pedig tőlem kellene. Magad - csak magad, mert nem hiszek neked. Nem hiszem el a kedves Nott parainesisét a megtalált ártatlanságról. Vagy arról, hogy féltékenynek kellene lennem. Nem vagyok féltékeny. Utálom, ahogy nyúlsz felém és -

    És? Mit akarsz még hallani azon kívül, hogy nem tudom, mit gondolok. Vagy mit érzek - és különben sincs jelentősége: az új irodám ajtajának van, a kilincse a derekadba nyomódik. Magas kilincs, remélem, mély, érzékletes nyomot hagy - mélyebbet, mint az ajkaim, fogaim, vágyam hagyna benned. Még mindig utállak - és utálom, hogy te vagy itt, hogy neked nyitom csak ki ezt az ajtót, pedig az arcodba kellene vágnom. Kétszer, csak hogy biztos legyen.

    ...legyen, valami megmagyarázható köztünk. Mondtad, mondtuk a gyertya fényében - Balmoral falai között nincs visszhang. A múlt is hallgat: pont olyan menekültje vagyok mások eszméinek, mint te. Tudom, hogy csak szerencsém volt - talán jobban kedveltek, talán szebben sírtam, talán rosszabb vagyok nálad. Utállak, utálom a kezed, amelyet megfogok - csak a tiédet ismerem.
    Olyan, mintha a sajátom volna.

Eleinte azt hittem, hogy csak a közelgő meccs miatt rándul minden egyes étkezéskor görcsbe a gyomrom, és émelygek szakaszos időközönként. De lassan rá kell ébrednem arra, hogy ez nem így van, és beteg leszek... vagy tulajdonképpen már vagyok is. Természetesen nem szólok róla senkinek, miért is tenném? Egy nappal vagyunk a meccs előtt, mi van, ha Madame Pomfrey azt mondja, nem ülhetek seprűre holnap? Nem, ezt nem tehetem meg a csapattal, de főleg nem tehetem meg Sienna-val. Azok után meg pláne nem, ami Revan-nal történt, és amit a saját hibájának tulajdonít. Így hát, mosolygok, mintha mi sem történt volna, harsány vagyok, mint mindig. Évente egy-két alkalommal vagyok beteg, de olyankor mindig... hogy is mondjam: nagyon. Viszont faragtak engem annyira kemény fából, hogy igazából ájulásig kihordjam ezeket lábon. Elvégre otthon is influenza járványnál is én végeztem minden házimunkát, amikor a nagyi meg apa kidőltek, noha én is beteg voltam.

A bájitaltan terembe amúgy korán, de magamhoz képest talán kicsit későn érek be. Muszáj volt megállnom a mosdóban egy körre, mert majdnem kidobtam a taccsot. Aztán meg muszáj volt összeszednem magam, nem kell, hogy bárki bármit észre vegyen, és vigyenek a javasasszonyhoz. Majd talán a meccs után.

Ophi mellé ülök be, s bár Eperkének is hosszú monológok során kifejtettem, hogy márpedig jönveleméskész, ha most mégis kihátrál a dologból már nem tudok elmenni megkeresni ugyebár. Legnagyobb örömömre azonban eljött, ezért csúsztatok is neki egy kis csomagot a kezébe, amiben egy meggyes brownie van. Tekintetem követi az övét, a bajszom alatt el is mosolyodom, majd visszafordulok Ophi felé. Kicsit tartok attól, hogy neki feltűnik, hogy valami nem okés, de remélhetőleg betudja ő is a meccs előtti izgalomnak. Annyira nem nézek ki még überkukán. A rengeteg tömény illat miatt megint visszaköszön jó barátom, a hányinger, de szerencsére a meglepettség kiszorítja ezt. Csak nagyokat pislogok, mint hal a szatyorban, mikor megtudom, mi a mai óra anyaga.

- Őőő... végülis ja... - felelem igazán "intelligensen" Ophinak, amikor azt mondja, hogy kicsit igaza volt. De végül is? Tényleg igaza volt. Majd megszólal mellettem Eperke is, bár hosszabb idő kell a mondandójának feldolgozására, tekintve, hogy zúgnak a füleim.
Csak ne ájuljak el itt, Merlinre!

- Mert nem tudtam, hogy ilyen órára jövünk... - sziszegem vissza neki. Kicsit diszkréten megkapaszkodom a talárjába, mintha csak az órai anyagtól szédülnék meg. - Nagy valószínűséggel egyikünknek sem lesz szüksége erre a bájitalra, de ha már valamelyikünkre kéne tenni a voksomat, te tuti előbb fogod használni, mint én... - jegyzem meg neki halkan. Holden kérdésére még a betegségem is elfelejti, hogy jelen van, mert csak elkerekedett szemekkel nézek rá, bár rájövök, hogy ezt amúgy nem kéne, biztosan elég kellemetlen a téma neki is. Visszafelé elidőzik egy kicsit a tekintetem Sienna-n. Nem tudja most sem elkerülni a figyelmem, mennyire nyomorultul van, annak ellenére is, hogy mosoly mögé rejti a fájdalmát. Biztos, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy segítsek neki megnyerni ezt a meccset, és hogy tudjon csillogni végre ő is. Mert megérdemli. Aztán majd nyugodt szívvel kerülök a gyengélkedőre, ha úgy van, de ki tudja, lehet holnapra már elmúlik az egész...

Nem érzem most szükségességét a jegyzetelésnek, könnyű a recept, mint egy zsák vattapamacs, a használati utasítás pedig kristálytiszta akár egy gleccsertó vize. Egy kis időre viszont szükségem van, hogy összeszedjem magam, így valami hevenyészett jegyzetféleség firkantásának állok neki, miközben a választ is várom a kérdésekre. Majd csak azután tervezek nekikezdeni, amikor hirtelen eszembe jut még valami. Lendül a kezem, majd felszólítást követően kérdezek.

- Nekem két kérdésem is lenne: Az első, van-e bármi káros mellékhatás, ha valaki több adag még jó bájitalt fogyaszt el egyszerre? Az alhasi fájdalom fokozódik tőle, vagy esetleg jelentkezik más mellékhatás? Illetve ugye említette, hogy nincs olyan meglévő biológiai jellemző, amely semlegesíti a főzet hatását. Ez akkor igaz bármilyen fennálló tudott, vagy még nem realizált betegségre is? Legyen az fertőző, vagy nem fertőző mondjuk genetikai betegség, ami kihat az immunrendszerre? - magamat is meglepem, mennyire felborítja az ember életét egy kis rosszullét. Talán nem is mertem volna amúgy alapból feltenni a kérdéseimet, de úgy voltam vele, inkább ez jöjjön ki, mint a tea, amit ebéd gyanánt fogyasztottam...