Shajj, tudtam én, hogy jó ötlet lesz a kishavert meglesnem, egyrészt mert amúgy is szerettem volna, másrészt meg mindig össze tud kaparni a béka legmélyebb segglyukából is kirángatva engem ugyebár. Eléggé csiganyálon csúsztam eddig, de ahogy haladunk tovább, kicsit kezd lemenni rólam a letargia, a pánik és az, hogy akkor itt most az egész életem egyszerre omlik össze. Bár tény és való, hogy azért lesz még itt ne mulass, de hát, azért kicsit túldramatizálom a helyzetet, azt hiszem. Vagy tudja a faszom egyébként, Tetsu egészen komolyan beszél itt a saját és az én dolgaimról és hirtelen rettentően megijedek attól, hogy mi történt a Halloweenkor részegen és bemindenezve rohangáló párosunkkal? Mikor fordult át ez az egész ebbe? Mikor történt meg az a változás, ami alapján csak szartunk a problémákra, hogy elmeneküljünk előlük, hogy még szabadok maradjunk, hogy még egy kicsit gyerekek legyünk? Most már egy ideje nagyon nem érzem magamat tinédzsernek, pedig rohadtul nem akarok felnőni még, de ez a beszélgetés is jó példája annak, hogy még ez a két szerencsecsomag is (mármint mi) kénytelen komolyan beszélgetni az élet nagy dolgairól, mert már nem tehetjük meg többé, hogy a homokba dugjuk a fejünket. És én félek, hogy akkor ez azt is jelenti majd, hogy szépen-lassan eltűnnek az életünkből a színek, a nevetés, a szórakozás. Mert látom ám a felnőtteket és fele annyit sem nevetnek vagy élvezik az életet, mint mi és erre még nagyon nem állok készen. Talán meg kéne próbálni még egy kicsit gyereknek maradni? Akkor miért érzem úgy, hogy ez nem visszafordítható már?

- Mindig is ilyen kibebaszott okos voltam, csak jól titkolom! – kacsintok rá. – Biztos? Megvan? – aggódva pillantok le a gatyájához, még le is hajolok kicsit, hogy közelebbről is megnézzem pár pillanat erejéig és ha megfelelően zavarba jött, akkor felegyenesedem (és nem szédülök meg annyira!!!) és gonoszan vigyorgok rá. – Hát, azért te szerencsétlen, mert egyből a faszerdőbe rohantál és a legnehezebb fába verted a faszodat… Erm, fejszédet! Na, igen… - forgatom a szememet, ahogy ugyanazt mondja, mint én, csak ha be tudnám kettő pillanatra fogni a pofámat, akkor nem kéne kurva feleslegesen félbeszakítanom… Na, mindegy. – Jól van, kishaver, te is bele tudsz tenyerelni a szarba, a rohadt életbe! – paskolom meg bajtársiasan a vállát. – De hát, te akartad ezt, szóval no picsogás, ugyebár?! Viccelek, picsogj nyugodtan, nem könnyű ez, na! Persze tuuuudom, úgysem akarod megosztani, mert nem a te szarod, de attól még a frusztrációdat kiadhatod, na! De persze mindig itt vagyok, ha mégis szeretnél valamibe belemenni. Mármint nem úgy! Azt meghagyom későbbre neked, mikor már nem boldogítalak itt, heh!

- HALÓ, JÓL VAN, MOST EZT FOGOM HALLGATNI EGY FÉL ÉVIG?! – pirítok rá zavartan, mert azért rosszul érzem még magam. – Moooondtam, hogy sajnáááálom! A lepcses csőr zárva maradt, mert egy balfasz madárról van szó… - biggyesztem le az ajkamat. – Ja, egyébként van benne valami, pláne az én esetemben. Azt nem mondom, hogy minden tag előtt lehullik a bugyim, de azért nem én vagyok a lakatos alsóneműt hordó egyén sem, de hát ezt tudod. A pénztárcája meg csak akkor érdekelne, ha fordítottan arányos lenne a farkának a vastagságával… - nézek rá komolyan, majd ha megfelelően elszörnyedt, hogy milyen barátja is van, beleütök egy nagyot a karjába. – Ajj, te fasz, mikor érdekelt az, kinek mennyi pénze van?! Mármint azon kívül, ha valakitől kifejezetten csak az kellett, hogy kihasználhassam, de talán elég nagy ódát zengtem bajnok urunkról, hogy nem ezért másztam bele a szájába, pontosabban ő az enyémbe ki tudja, mennyi idővel ezelőtt… Szóval látod, látod, működik nálam a szép szó is, nem csak a szép fasz! – bólogatok nagyokat vigyorogva. – Bár ki tudja, lehet, Connornak mindkettő megvan… A törcsi alatt nem úgy tűnt, mintha problémái lennének a méreteivel… - somolygok Tetsura, rettenetesen élvezem, hogy szenved attól, hogy Connor méreteit kell tárgyalnunk már hosszú percek óta, de hát ez a minimum azután, hogy baszogat azzal, amit jogosan kér ki magának. Ehh, mindegy! – De mindenképpen szólok neki, hogy kerested, már ha hajlandó még szóbaállni velem ugyebár! – forgatom a szememet nagy erőkkel. – Igazán kedves tőled, te világi öreg bölcs, hogy felavatsz padawanodnak vagy mi a töcs van most… Bár maradnánk inkább még egy kicsit szerencsétlen gyerekek, mi? – sóhajtok egy nagyot. – Inkább rohangálnék valami faszságot csinálva, mintsem életvezetési tanácsokkal bombáználak, de hát, ez jutott nekünk, nem?

Jól esik az ölelése, mert amúgy tényleg nagy energiákat mozgósítok, hogy ne savazzam minden harmadik másodpercben a csajt, de azért nem baj, hogy megtart. – Bármikor, ennél durvábbat is tudok, ha az jobban motivál! – kacsintok rá, aztán most én paskolom meg a karját. – Az a kurva szomorú hírem, hogy mindig el tudod kúrni! – mondom ki teljesen őszintén, de simogatom a karját megnyugtatásként. – De ezzel mindenki így van, aki valaha próbálkozott barátkozni vagy párt találni… Nyilván oda kell figyelni, de az sem jó, ha ezen emészted magad állandóan, mert akkor meg az összes lehetőséged elbaszod túlzott óvatosságodban. Bízzál abban, hogy azért csak ismered egy kicsit és ha nem is mindig, azért legalább néha bejön az, amire gondolsz és kitalálsz valamit, akkor máris haladtok. Várjál, volt értelme ennek a mondatnak? Mindegy… Meg baszkikám, nem vagy te a túlzott vekengés mestere, nem bánom, ha kicsit jobban végiggondolod a dolgokat előre és nem idegből rohansz neki a betonfalnak, de azért emiatt tényleg ne szabotáld saját magad, jó? Vágod, ez is olyan, hogy… - elgondolkodom, kurvára nem akarok megint az előbbi jelenetemmel példálózni. – Szóval gondolkodsz azon, hogy meg akarsz tenni valamit, de ha megteszed, lehet, kioffol vagy rosszabb, de ha nem teszed, akkor meg elszalasztod a lehetőséged. Akkor a faszért nem próbálod meg? A legrosszabb végkimenetel ugyanaz lesz, mintha nem próbáltad volna meg, csak legalább a rostos-fostos „mi lett volna, ha…” élmény nem lesz ott, mert te mindent megtettél, érted. Most hogy ezzel a nőd mi a faszt kezd, már nem rajtad múlik, ha te beleteszed az energiát és a gondolatot a dologba, vágod. Szóval ne legyél magad alá esve, maximum Vivien alá legyél esve, jó? – forgatom a szememet játékosan rá. Nem tudom hirtelen követni, hogy a mondataim szerkezete még egyébként rendben van-e vagy már gatya az összes, de ezt sikerült varázsolni, na. – Nézd, nem látok bele a fejébe a bestiádnak, de nem is akarok – elfintorodom. – Nem tudom, mi a retek jár az agyában, szóval ebben nem tudok segíteni. Azt tudom mondani, hogy ha te megteszel minden tőled telhetőt, hogy ez működjön úgy, ahogy te szeretnéd, akkor ez már nem rajtad múlik. Az, hogy ezt ő hogy fogadja vagy kezeli, megint megérne egy külön alkalmat, de ez meg már nem a mi körünk. Végiggondolhatjuk a dolgot, tervezhetünk nyilván, de megfejteni nem fogjuk, pláne nem én… Mellesleg mi a fasz?! Milyen szexuális zaklatásról beszélsz?! – fintorgok rá, nem akarom elképzelni azért annyira, de ha bántja a legjobb barátomat, akkor Vitrol előtt őt tépem meg. Végül inkább csak tisztelgek neki. – Igenis, Chikara elvtárs!

- HÁHÁ, ÚGY KELL NEKED! – bököm mellkason, ahogy arról szenved, hogy minket képzel el bármilyen szexuális tevékenység közben Connorral. Vihogok én is ezerrel, hát, szenvedjen csak nyugodtan ő is a képektől. Aztán előtte terem a mikrofon a rendkívül fontos és halasztást nem tűrő kérdésemmel. – NEEEE, TÉNYLEG?! – csillan fel a szemem, hát, ez új, de mielőtt folytatnám, megnyalja a kezemet. – HÉÉÉ, EMBER, MI A TOSZ?! – nevetek fel, ahogy előrelépek, hogy kihasználjam fogó reflexeimet és az arcára kenjen a kezemen lévő nyálát, majd kiröhögjem. – Ez valami elbaszott területmegjelölés volt vagy mi? – csóválom a fejemet, majd felcsillan a szemem, hát, nem vagyok arról híres, hogy ami érdekel, arról könnyen el lehet terelni a gondolataimat. - RÉSZLETEKET AKAROK, TETSUYA! Miből jött az gondolat, hogy egyszer így gondolj rám? És hogy képzeltél el, erre rohadt kíváncsi vagyok! – vihogok izgatottan, hát, ha valakinek a véleménye, hát az övé mindig is számított. – Bájdövéj, ha ez megnyugtat, én is képzeltelek már el – forgatom mosolyogva a szememet. – Nem is egyszer. Néha eszembe jut a gondolat, pláne mióta sokat változtunk. Azt nem mondom, hogy fél percnél többet szoktam ezen filózni, bocs, de nekem ezzel sosem volt bajom, mások is eszembe szoktak jutni – rántom meg a vállam. Vajon probléma, hogy részegen még őszintébb vagyok? Tudja a franc…

- Ha nem viseli el, hogy böfögök vagy ha fingok, akkor úgy kell neki. De Connort nem arról ismerem, hogy ilyen apróságok kifejezetten zavarnák, bár ki tudja, mi változott ezzel kapcsolatban is… Jóóó, nyilván nem az apja előtt tolnám be ezt az első talin, de érted, na… Meg baszki, azért hat évet lehúztunk egy házban, több évet egy csapatban, egy poszton… Azért vágja nagyjából, milyen vagyok ilyen téren – rántogatom a vállamat. – Áhh, nézzenek oda, Tetsu, veszítesz a szellemességedből? Katasztrófa… - csóválom nevetve a fejemet. Az ölelése egy pillanatra kiránt örvénylő gondolataimból és magamat is meglepve és valamennyire meghazudtolva bújok úgy a kishaverhez és kapaszkodom belé, mintha az életem függne rajta. Veszek pár mély levegőt, legalább abban segít, hogy a pillanatnyi elmezavaros sírórohamom elmúlik teljesen, mielőtt elhúzódnék. Próbálom logikusan végiggondolni, amit mond, de azért nem megy annyira egyszerűen.

- Tudna folytatódni, ha nem realizálná, hogy nem is én kellek neki, csak az érzések, amiket keltettem benne… - motyogom lesütött szemmel. – Nem hiszek abban, hogy szuperképességemnek hála én vagyok az egyetlen, aki ezt a hatást tudja kiváltani belőle… Ez ugyanúgy megy minden második embernek, aki időt és energiát áldoz arra, hogy erre figyeljen. Ennyi – rántom meg a vállam kissé kedvetlenül. – Ajj, de ilyenekben olyan kurva szar vagyok! Nem tudok magamról beszélni, Teeeetsu… - szenvedek hangosan, aztán inkább őt hallgatom, miközben lassan kortyolgatom a vizemet. – Hát, ez nem volt túlságosan kifejtve… De persze rádbízom, hogy akarsz kommunikálni vele, csak környörgöm: legyél türelmes, megértő, ne baszd fel magad az első mondatán, még ha amúgy felbaszós is lenne ééés… Nyugodtan fejezd ki a gondolataid és érzéseid, csak próbáld úgy az arcába tolni, hogy ne dobjon rögtön egy hátast, jó? – nézek rá komolyan. – Én bírom követni és jó helyre rakni ezeket a kitöréseidet, de azért nem mindenki ilyen csodálatos, hehe! – vigyorgok rá, persze nem gondoltam komolyan, majd elfintorodom, ahogy megint rám terelődik a téma. – Tudja a faszom… - legyintek, majd felsóhajtok. – Tényleg nem tudom… Azt se, hogy mit gondol, így elég nehéz. Eléggé lesokkoltam őt, hogy leléptem, azt hiszem… De lehet, csak Tavish jelenléte rázta meg vagy a tudat, hogy volt akkora balfasz, hogy sikerült engem megcsókolnia helyette… Nem tudom… Az biztos, hogy… Megígértem neki, hogy megkeresem még, szóóóval… Illene így tennem, igaz? Az meg, hogy mit mondok neki, majd elválik. Élveztem az estét vele, tényleg nagyon. De nem fogok se közéjük állni, se rákényszeríteni magamat és a rostos-fostos hátteremet. Valószínűleg az lesz a legyszerűbb, ha tisztázzuk, ki mit gondolt, aztán valami lesz vagy inkább nem lesz, osztán csókolom, hm? – nézek rá kérdőn, hogy megfelel-e a terv. – Már ha egyáltalán még látni akarna… De igyekszem megoldani a dolgokat, majd jó? - forgatom a szememet, majd lehúzom a víz maradék. Hangosan nem mondom ki, de érezhető, hogy kurvára semmilyen tervem nem volt egyébként, mit akarok mondani neki azon kívül, hogy magamtól meg akarom óvni. Majd elválik. Vagy mi. A zenekar egy lassabb ritmusú számba kezd bele, a táncolókra nézek, majd vissza Tetsuyára. – Bár még részeg vagyok… Szeretnék veled legalább egy számot táncolni, Tetsu… Valószínűleg ez az utolsó lehetőségünk így a suliban erre, aztán meg ki tudja, mit hoz a jövő, nem akarom elszalasztani ezt a lehetőséget, szóval… Megtisztelnél! – kicsit meghatódom ezen a pillanaton, fel is ajánlom neki a kezemet. – Köszönöm, Tetsu, hogy jöhetek hozzád mindig… Remélem, én is hasznos mozdony voltam és… Ha diákként talán nem is, azért remélem, a nagybetűsben is lesz még alkalmunk hasonlóan meghitt pillanatokhoz… Na, de, megint folyik a nyálam ettől a dumától, gyere, próbáljuk legalább másfél szám erejéig félrerakni a sok szart és élvezni egymás társaságát, jó?

Végre csend van kicsit…