Figyelmeztetés: az előtörténet az alábbi érzékeny témákat érinti:

• gyermek fizikai és lelki bántalmazása
• nem egészséges környezet
• halál, gyilkosság, vér
• mentális problémák
• emberi hús, vér fogyasztása és erőszak

Alapok

jelszó || l'esprit de l'escalier

nem || nő

születési hely, idő || Oxford; 1991. március 07.

kor || 15 év

vér || félvér

iskola || Roxfort Varázsló- és Boszorkányképző Szakiskola

évfolyam || 4.

A múlt

Intrada

Néha eszedbe jutott pár emlékfoszlány, de mintha az egész egy teljesen más életből származott volna. Napfény, vakítóan kék villanás, nevetések, melytől neked is nevetned kellett, tányérok és evőeszközök csilingelése, a tenger egyenletes morajlása, mely lassan segített mély álomba szenderülni…

Ám ezek mind-mind csak töredékek voltak: mire összeállt volna egy egésszé, mintha kicsúszott volna a kezedből, hogy aztán ismét a hanyatlás és feledés homályába taszítódjon a következő ilyen epizódig. Sokszor próbáltad lefesteni, leírni, hangjegyekbe önteni, megalkotni, hátha akkor még gyorsan elkaphatod azokat az érzéseket, érzeteket, amelyeket hagytak maguk után. De sosem sikerült teljesen megvalósítani. Mindig csak egy befejezetlen mű marad, bármennyire is próbálkozol.

Ezek a pillanatok néha emlékeztettek arra, hogy volt lehetőséged egy jobb útra. Talán még lesz is, akármennyire sem így érezted most. Vagy talán megérdemelted az egészet, sőt lehet, ez volt a sorsod: bűnhődni mindazért, ami történt. Fájdalmas volt néha a füledben hallani a sikolyaikat, a szenvedésüket, pedig nem is a tied volt, mégis… Mégis a tied volt. Érezted magadban, mintha veled is megtörtént volna… És tulajdonképpen így is volt, nem igaz? Csak már nem tudtad elkülöníteni az ő fájdalmukat a tiédtől. Szerencsére olykor azért a mosolygás, a vidámság és a közös élmények szellője is borzolta tested, így volt bizodalmad abban, hogy várt rád még valami ebben az életben.

Suhanni múló fények közt
láthatatlan, tüztelen csillagként -
talán ez lett volna dolgom
s megteltem a föld minden szinével.

Phantasia ke Elegos

Születésed utáni első pár éved szinte a messzeségbe veszett. Mintha rémlett volna egy hatalmas, sötét és ősi kúria Oxford külvárosában, anyai nagymamád és családjának hangja, édesanyád még lágy hangja, játékok, apád határozott, tiszteletet parancsoló alakja, valódi arisztokratikus nevelésed. A hideg telek, melyek nem csak a csontfagyasztó tél miatt voltak fagyosak, illetve a kandalló melege, mely pillanatnyi bensőségességet és szeretetet nyújtott számodra.

Aztán jött a nyár, eltűntek a fellegek, a nyomasztó, sötét felhők, melyek lenyomták a hangulatot. Jött a napsütés, a vidámság, az élet. Egy apró falu a tenger ölelésében, boldog hangok nagymamád szigorú, mindig kritizáló hangja mellett. Szavak, melyeket nem értettél, de ahogy az embereket nézted, mindig szeretettel néztek rád, ahogy apró kezedet ráztad feléjük örömtelien. Egy sötétebb bőrű, helyi férfi arca többször megjelent előtted, mint a többieké. Más érzéseket is közvetített: volt benne szomorúság, vágyódás, hiány és reménykedés. Ilyenkor együtt sirattatok egy olyan jövőt, mely sosem történt meg. Egyik utolsó emléked róla az volt, hogy megígérte, hogy egy nap ő is csatlakozik majd hozzád és többet nem kell ilyen ritkán találkoznotok.

Mig van szenvedés, szenvedni akarok,
mért panaszkodom mégis?
Hét-szinü panaszom
haszontalan, mint a szivárvány.

Ethos

Fokozatosan érezted a változást magad körül: gazdag családban éltél, anyai ágon abszolút aranyvér csörgedezett ereidben, s te úgy tudtad sokáig, hogy apai ágról is. Elvégre anyád hozzáment a Pyrites család egy tagjához éppen az iskola végeztével, tehát ha két aranyvérű összekötötte az életét, akkor neked is annak kellene lenned, nem igaz? Akkor mégis hogy történhetett mindez?

Az elején minden jól alakult, te szépen fejlődtél, tökéletes aranyvérű alapanyagnak tűntél: gyorsan és elegánsan sajátítottál el mindent, amit kértek tőled. Aztán hiába nyíltak odakint a gyönyörű virágok és sütött szikrázóan a nap, nem mentetek többet a csillámló tengerpartra. Nem jött az üdülés és nem érkezett el hozzátok a felhőtlen nyár. Helyette fojtott hangú beszéd csapta fel a fejét. Bizonytalanság. Riadtság. Érezted ezeket, ahogy nézted őket, hiába nem hallottad, miről beszéltek. Féltek valamitől vagy valakitől, akinek egyre nagyobb lett a hatalma. Anyád többször nézett rád félelemmel teli tekintettel és olyankor te is rettenetesen megijedtél.

Aztán ez is megváltozott az utolsó időszakban. Mikor apád hirtelen elutazott pár napra, édesanyád egyre kevesebbet nézett feléd, akkor is undorral telve és igyekezett minél kevesebb időt veled tölteni. Ha mégis egy légtérbe kerültetek, akkor üvöltözött veled, azt mondta, minden a te hibád, hogy így alakult, még meg is ütött többször is, pedig előtte ez nem volt jellemző rá. Azt mondta, meg sem kellett volna születned… Fogalmad sem volt, hogy változhatott meg minden olyan gyorsan, ahogyan. Már napok óta állt a bál, mióta apád elutazott, anyád pedig a kezeit tördelte. Néha elkaptad egy-egy motyogását, hogy kár volt elmondania. Aztán mégis meggyőzte magát arról, hogy mégiscsak együtt éltek már öt-hat éve, meg fogja érteni, amúgy sem akar senki problémát… Vagy majd hazudik, hogy kényszerítve volt az egészre, hiszen alig múlt tizennyolc… Persze ötévesen még nem raktad össze a történetet, hogy rólad beszélt. Hogy te voltál a hiba, miattad kerültetek ebbe a helyzetbe, de amint apukád hazaért, mindenre fény derült ám természetesen. Elég hangosak voltak ahhoz, hogy mindent tisztán értsél akár a saját szobádból is, de nem, nem, téged odarendeltek.

És amit ott láttál, attól sírva omlottál volna édesanyád karjába, ha ő el nem lökött volna magától, így a földre kerültél. Apád behozatott ugyanis egy élettelen testet, amit túl hamar felismertél: a férfi neve Xenos Valaoritis volt, azé a férfié, akinek a szállodájában annyit nyaraltatok családostul. Aki megígérte, hogy nemsokára többször is találkozhattok, nem kell nyárig várni. De nem így képzelted a viszontlátást, azt pedig végképp nem értetted, miért kellett meghalnia. Anyád próbált valamit hablatyolni, de annyira remegett a teste és a hangja, hogy utolsó elkeseredett próbálkozásával csak apád lábai elé vetette magát és rimánkodott a kegyelemért. Apád azonban sosem volt híres a kegyelemről, nem bizony. Azt mondta, ezt akkor kellett volna átgondolnia, mielőtt összefeküdt egy ostoba muglival aranyvérűként. Hogy szégyen a családjára és a tiétekre is. És hogy a Sötét Nagyúr nem tűr ilyen vétkezést, neki azonban mentenie kell a becsületét. Anyád próbálta magyarázni, hogy elég lett volna emléket törölni és hogy még megoldhatják anélkül, hogy emiatt bajba kerülnének, de már tudtak róla. És apád megígérte, hogy gondoskodik az igazságszolgáltatásról. Zöld fény villant… És anyád is élettelenül terült el, szemeid elé még most is néha-néha visszatért a gyilkos düh és utálat, amivel rád nézett. Ahogy apád is… Ő is azt mondta, hogy te tehetsz mindenről, hogy undorító vagy és hogy nem vagy a lánya. Még utoljára kegyetlenül azt mondta neked, hogy köszönj a valódi apádnak… Azzal az élettelen görög férfi felé mutatott, de te semmit nem értettél, viszont időd sem volt felfogni, ugyans mellé lépett egy ijesztő férfi. Mielőtt átadott volna neki téged, azt mondta, hogy a lehető legfájdalmasabb halált adja neked és menjen biztosra, hogy eleget szenvedsz, mielőtt kileheled a lelked. Akkor először láttad Fenrir Greybacket teljes valójában.

Csupa sárkány a föld,
még gyönyöre is iszonyu:
falánkság és pusztulás
hálózza be minden örömét.

Caccia e Morendo

Az átváltoztatás maga rettenetes élmény volt önmagában is, biztos voltál abban, hogy erre gondolt az apád, amikor azt kérte Fenrirtől, hogy szenvedj, mielőtt megöl. És te vártad a halált. Vártad, hogy a fájdalom után végre elérkezzen a puha sötétség, s te megszabadulj ezektől a láncoktól és élményektől, amik sötétségbe vonták ártatlan gyermekkorodat. Ám mégsem jött el úgy, ahogy szeretted volna, s mikor legközelebb kinyitottad a szemedet, csak mocskos, hideg padló és egy pár vérszomjas, kegyetlen szempár fogadott. Fenrir Greybacket egyetlenegyszer tudtad csak meglepni és az kimerült abban, hogy túlélted az átváltozást, pedig biztos volt benne, hogy meghalsz. Azt mondta, hogy ha már így alakult, akkor tedd magad hasznossá és menj a többiekhez. Új nevet is adott neked, hogy könnyebb legyen elfelejtened a múltad, a szörnyűségeket és egyszerűbb legyen az újrakezdés: Lilith.

Először még hálás is voltál neki, tényleg el akartad felejteni az élettelen szemeket, a fröcsögő szavakat, amelyeket nem éreztél jogosnak, mégis egyre jobban beleivódtak a csontjaidba. A te hibád volt. Ez játszódott le a fejedben újra és újra, ahogy egyre jobban ismerted meg a tábort. Hamar rájöttél, hogy a hibádért kaphattad ezt a büntetést, mert ennél még az is jobb lett volna, ha otthon hagytak volna a kegyetlen apáddal… Vagyis nem apáddal, mert mint kiderült, neki köze sem volt hozzád. Arra is hamar rájöttél, hogy ha életben akartál maradni, akkor bizony nagyon óvatosnak és átgondoltnak kellett lenned. A többiekhez képest később kerültél be a táborba, már az ötödik életévedet tapostad, így jóval több mindent fel is fogtál az egészből. Igyekeztél idomulni, elvegyülni, nem feltűnősködni, amennyire csak tudtál. Mindig is megértő személy voltál, aki könnyen helyezkedett mások helyzetébe, így akármennyire is szeretted volna távolítani magadtól a többieket, mélyen átérezted ezt a közös szenvedést. Nem feltétlen nyíltan, de megértettél mindenkit.

Fenrir Greyback pedig élvezte a szenvedésedet. Külön épített érzékeny mivoltodra és gyenge szellemedre. Imádott a határaidon táncolni és addig lökni, míg nem könyörögtél neki, hogy vessen véget az egésznek. Utána még jobban megbüntetett, mert ő nem ilyen puhány alakokat nevelt. Imádott veled példát statuálni, hogy lássák, mi történik akkor, ha gyengék. És te tényleg az voltál. Te voltál az egyetlen, akit megbánt, hogy átváltoztatott, ezt is rendszeresen az orrod alá dörgölte. Ettől függetlenül küzdöttél az életben maradásért valamilyen rejtélyes oknál fogva. Bár néha könnyebbnek tűnt volna elengedni az egészet, ha oda is jutottál volna, túl gyáva lettél volna megtenni. Te nem voltál se bátor, se erős, se harcias. Te egy gyenge, gyáva, reszketeg, érzékeny lány voltál, aki kis híján beleőrült abba, amit itt tapasztalt és csak az alkalmazkodóképessége és csendessége mentette meg attól, hogy idő előtt kivégezzék.

Sosem voltál egy szószátyár típus, de itt aztán tényleg elnémultál. Csendben csináltad, amit kértek, soha nem ellenkeztél. Nyíltan nem, ellenben utólag mindig rettenetesen megviselt, amikett tettél. Mivel soha senkinek nem mondtál nemet, ezért könnyű célponttál váltál a társaid körében is: sokszor téged dobtak oda áldozatként, te pedig nem merted azt mondani, hogy nem. Egyrészt rettegtél a még rosszabb retorziótól, másrészt ez volt a saját büntetésed magadnak. Miattad halt meg Xenos. Miattad halt meg az anyád is. Miattad volt az egész konfliktus és miattad lett nehezebb sorsa az apádnak hitt férfinek is. Talán ha tényleg meghaltál volna, minden jobb lett volna, de ez nem történt meg és úgy érezted, maga a sors is azzal büntetett, hogy mindig kirángatott a halál torkából. Egy pár alak akadt, aki néha kiállt érted, azok közül is egy, aki rendszeresebben: Morgana. Sosem kérted őt ilyesmire, de hálás voltál, aztán azonnal jött a lelkiismeret-furdalás, hogy később jobban megbüntesd magadat. Rettenetesen magányos voltál, de féltetted a többieket magadtól, nehogy miattad nekik is bajuk essen, hiszen kéz a kézben jártál a katasztrófával, nem igaz?

Téged sosem az ellenkezésed miatt büntettek. Nem. Téged a gyengeséged miatt büntettek rendszeresen és a Crucio annyira a csontodba ivódott, mint az a rengeteg heg és sikoly, amelyet hallgatnod kellett a táborban naphosszat. Valójában elég sok minden összefolyt a fejedben ezt a két évet illetően, az agyad próbált védeni a sokktól, a traumától és a fájdalomtól. Az arcok elmosódtak, a hangokhoz többé nem tartoztak testek. Ettől függetlenül a vér és a hús íze ott maradt a szádban, a vadászat vérszomja átjárta a testedet. Az első áldozatodra is örökké emlékezni fogsz, hiszen neki is te okoztad igazából a halálát. Te döntöttél úgy, hogy őt áldozzák fel helyetted. Te mondtad ki, hogy ő legyen megkötözve helyetted és te szaggattad szét őt átváltozás után. Te mostad le csendben sírva a vérét a kezedről másnap és te láttad még napokig folyamatosan minden tükörben vagy a szemed sarkából szomorú szemeit, te nem tudtad eleget mosni a kezedet, hogy ne érezd a vérének a szagát, míg véresre nem sikáltad saját kezeidet. Pedig csak azt akarták, hogy megerősödj és ha egy ilyen döntést hozol, akkor biztosan könnyebb lesz legközelebb. De nem lett igazuk, mert csak rettegtél, féltél, üldöztek a szemei és a többieké is, akiknek a halálát okoztad és éjszaka nem hagytak aludni se a pillantásuk, se a hangjuk. Ilyenkor legtöbbször egyedül próbáltad ezeket feldolgozni, de mikor már nagyon szorongatta a pánik a testedet és úgy érezted, hogy elájulsz a levegőhiánytól, olyankor csatlakoztál a többiekhez, hogy segítsenek és közelségük ilyenkor pillanatnyi megnyugvással tudott szolgálni. Így hát a rengeteg rossz emléken kívül azért azok a társaid is eszedbe jutottak néha, akik kiálltak érted, de vagy elbuktak a folyamatban vagy a szabadulásotok óta sem hallottál felőlük.

Lehajlás nélkül kelni át kiszabott időmön,
talán ez lett volna dolgom.
De én a zavaros forrásokból
teleittam magamat.

Intermezzo - Tacet

A háborút követően egy ideig ment a harc, hogy mi legyen veled. Mivel kiderült, hogy vezetékneved nem a Pyrites, az a család természetesen elfordult tőled. Akit apádnak hittél öt éven keresztül, idegen volt számodra és amúgy is az Azkabanba került halálfaló és gyilkos mivolta miatt. Anyád, mint a Rosier család egyik mellékágának a sarja, halott volt ugyebár miattad. Ezek miatt az anyai nagyanyád örökbe fogadhatott volna, de hallani sem akart a félvér unokájáról, akinek az apja egy mugli volt, ráadásul az unokája még a vérfarkas kórban is szenvedett. Az apád oldalán mind-mind csak muglik voltak, oda pedig egy vérfarkast óvatlanság lett volna küldeni, akármennyire is szívesen magukhoz vettek volna.

Végül a megoldást egy, az apád görög falujában élő középkorú hölgy hozta meg: anyád régi barátnője volt, aki rettenetesen megvetette a halálfalókat és eszméiket, azért is költözött a háború környékén abba a faluba. Véletlen egybeesés volt, hogy pont ebben a faluban élt, de úgy tűnt, rád mosolygott végre a szerencse. A nő egyedül élt egy nagyobb házban és boszorkány volt. Azt mondta, felelősséget vállal Esther, azaz az anyád gyermekéért, ha ő már elfordult tőled, pedig elmondása szerint egy anyának az életveszélyben is a gyermekét kellett volna választania és hogy sajnálja, hogy anyád gyáva volt és nem szeretett eléggé. Azt mondta, hogy az átváltozások idejére figyel rád és ki is alakíttatott a pincéjében egy erre megfelelő helyet és biztosította a farkasölőfű főzetet is számodra nyaranként. Ettől eltekintve lakhattál az apai nagyszüleidnél, akik szíves örömest fogadtak örökbe, legalább az elvesztett fiuk tovább élt benned. Így pedig, hogy volt, aki vérfarkas mivoltodra is aktívan figyeljen, a hatóságok megadták az engedélyt egy majdnem egyéves huzavona után.

Addig egy intézetben éltél. Nem sok vizet zavartál, persze itt is rengetegszer meg lettél rángatva és továbbra sem álltál ki magadért, tehát abba sem hagyták a bántalmazást. Csak akkor hagytak magadra, mikor valahogyan mégis kiderült, hogy vérfarkas voltál, onnantól kezdve féltek tőled és messziről elkerültek. Érdekes módon, bár sok trauma és fájdalom ért, bosszúvágy sosem járta át a szívedet. Te feloldozást kerestél és megnyugvást. Nem kívántad se az intézetes gyerekek sikolyait, se Fenrir Greyback halálát. Számukra is a lelki békét óhajtottad. S bár vágytál ezekre, sokáig nem hagytad magadnak, mert te voltál a gyökere az egésznek: te voltál az eredendő bűn.

Fehérnek kellett volna maradnom,
s ahány színű szennye a földnek,
mind rám tapadt,
egészen tarka lettem.

Tranquillo e Dolce

A következő pár éved maga volt az áhított feloldozás. A béke. A megnyugvás. A fény az alagút végén. Tényleg odaköltözhettél az apró görög faluba, Ammoudiába az apai nagyszüleidhez, akik a helyi aprócska szállodát vezették és még a vezetéknevüket is felvehetted, miután kiderült, hogy semmilyen közöd sincsen a Pyrites családhoz. Tulajdonképpen örültél is, hogy magad mögött hagyhattad életednek azon részét. Volt egyébként a nagyapádnak egy testvére, Ioannis Valaoritis, de ő híres művész volt és a világot járta, ezért a nagyszülők mindig cinkosan azt mondták, hogy majd te fogod örökölni a szállodát is, s mivel rengeteget segítettél nekik, nagyon házias is lettél: takarítottál, főztél, sütöttél, intézted a ház körüli teendőket. Még a görög nyelvet is megtanultad: írni, olvasni, beszélni és nagyon szeretted használni.

Imádtál itt lenni: pezsgett az élet és az addigi tragikusan fájdalmas nyomorból egy színes, felhőtlen és barátságos helyre kerültél. Lassanként tudtál újra nyitni a világ felé és a te szürke küllemed is megtelt a színekkel: újra mosolyogtál, beszéltél végre, bár jóval kevesebbet, mint régen, de egy-egy jó pillanatban el lehetett ezt kapni tőled. Persze a traumák vissza-visszatértek az életedbe, láthatatlanul osontak közelebb, hogy bizonyos napokon teljesen letaglózzon a fájdalom és a pánik, de olyankor a nagyszüleid megmentettek saját magadtól. A terápia is sokat segített ezen, illetve azon meg különösen, hogy ne büntesd magadat feleslegesen. Nem oldották fel benned azt, hogy a te hibád volna az egész, de sokat segítettek ezeken a berögződéseken.

Megtaláltad a saját kifejezési stílusodat is: a művészetek voltak azok, amiken keresztül igazán tudtál kommunikálni. Festettél, rajzoltál, szobrászkodtál, írtál verset, rövid prózát, mindenféle egyéb kézművességben is elmélyedtél és legfőképpen zenéltél végre. Megtaláltad törékeny, érzelmes alkatodhoz a megfelelő hangszert: az oboát és az angolkürtöt. Nem volt még egy olyan hangszercsalád a világon, mint az oboa-család. Rengeteg érzelem, óvatosság, finomság volt benne és annyiféleképpen lehetett játszani rajta. Imádtál elmélyedni a nádfaragás művészetében is: órákat töltöttél azzal, hogy tökéletesre alakítsd a nádjaidat és elégedett voltál, mikor egy-egy jól sikerült. Szeretted az aprólékos, precíz munkát és még jobban szeretted mellette a csendet és a magányt.

Évközben pedig a Roxfortba jártál. Tulajdonképpen szeretted, bár a Beauxbatons jobban illett volna a te művészi, finom lelkedhez és a mélyen beléd nevelt eleganciádhoz. Bár a barátkozás nehezen ment, mert féltetted a többieket magadtól, egyébként örültél volna a társaságnak, hogy elűzzék a folyton körülötted sertepertélő hangokat. Szerencsére nagyon szerettél egyedül is lenni, így egyáltalán nem zavart, hogy négy év alatt még nem sikerült teljesen beilleszkedned és hogy senkivel nem mélyült még el annyira a kapcsolatod. Talán így jobb volt mindenkinek. Felismerted azt is, hogy a csillagok is egyfajta művészi oldaladat nyitották fel: az asztronómia lett a kedvenc tantárgyad, s úgy tűnt, efelé is visz az élet: igen jó fejed volt a gondolkodásra és nagyon jó kérdéseid voltak. A tanárod szerint talán egy nap még kutató is válhat belőled. Egy szóval úgy tűnt, a hároméves szenvedésed lezárulni látszott és annak ellenére, hogy örökké magadon viselted a hegeket és azt, hogy véred örökké szennyezett lesz, elindultál a gyógyulás útján.

Az iránt, aki küldött,
egy a hűség és ezer a hűtelenség.
Ezer szín ékesít engem
és megbánni nem birom.

Lamento

Hiába szeretted volna, hogy itt érjen véget történeted, negyedik évvégén azért még egyszer arcul csapott a sors, mint egy figyelmeztetően, hogy a te életedben nem következhet be hosszú távon béke. Már éppen elhitted volna pedig, mikor is jöttek a nyári tüzek, melyek egyre jobban pusztították Görögországot. S bár a hírek leginkább az északi oldalról számoltak be, bizony Ammoudiába is elérkezett: leégett az egész falu, benne a legtöbb emberrel, köztük a nagyszüleiddel. Az otthonod, az életed, a nagyszüleid… Mind elvesztek. És te újra teljesen egyedül maradtál. Szinte ismerős barátként köszöntötted a zsibbadtságot, s vártad, mikor taszítanak majd vissza az intézetbe. Te már úgyis visszalökted magadat az önmarcangolás és hibáztatás bugyrába: ez is a te hibád volt. Ha nem fogadtak volna örökbe, ha nem mentél volna oda, nem haltak volna meg…

Megérdemelted volna az intézet sivár életét, de utolsó pillanatban ennél is meglepőbb lépés történt: anyai nagymamád keresett meg, hogy hallotta, milyen kiváló és szép eredményeket értél el a Roxfortban és micsoda nővé értél annak ellenére, mekkora egy korcs voltál. Alaposan felmért és végül úgy döntött, hogy mégis magához vesz. Elmondása alapján te voltál az utolsó esélye arra, hogy a Rosier család ezen ága fennmaradjon és egy félvér, vérfarkas korcs még mindig jobb biztosíték volt, mint a családnak a kihalás az ő oldalán. Martha nagymama érdekes személy volt: nagyon jól tudott helyezkedni politikailag is: bár aranyvérű volt és feltehetőleg támogatta a halálfalók nézeteit, nyíltan sosem lépett fel és a háború után sem tudták felelősségre vonni, így teljesen értintetlen maradt. A biztonság kedvéért elköltözött Oxfordból a Winchesterben lévő kúriájába, hogy a lehető legkevesebb szálat tudják visszakövetni hozzá.

Innentől kezdve az élet zord, lélektelen, hideg és szürke lett számodra. A nagymama – vagy ahogy ő kérte, hogy szólítsd, asszonyom – szigorú és házsártos nő volt, akinek a tökéletes sem volt elég. Látta a fejlődésed és esetenként egy-egy bólintással jutalmazott, ha jól teljesítettél, de ez volt a maximum. Sokszor hasonlítottad Fenrir Greybackhez: ő is csak alkalomadtán örvendeztett meg apróságokkal, s mégis küzdöttél a pozitív visszcsatolásért - hogy mégis csak érsz valamennyit. Az addigi vidám, színes görög szemléletedet le kellett cserélned a poros, szürke, brit kékvérű viselkedésre: megtanultad az etikettet még jobban, felső körökben lévő életre nevelt Martha nagymama, bár tudtátok mindketten, hogy a szégyent, melyet létezésed okozott, már soha nem fogja engedni a felsőbb körökben lévő életet - ki lettetek taszítva azon körökből örökké. Elfogadhatatlannak tartotta, hogy egy úrihölgy nem tudott zongorázni, így kényszerített arra is. És életedben először kiálltál magadért: nem voltál hajlandó lemondani a saját hangszeredről, az oboának és az angolkürtnek maradnia kellett. Hosszú harc volt, majd egy hónapig mindennap szóba került, de végül kompromisszummal nyertél: egy nyekkenés nélkül jártál a zongoraórákra, ha meghagyta legnagyobb szenvedélyedet. És így is tettél természetesen. A másik nagy harc közöttetek az a neved volt. Mindenképpen meg akarta változtatni Valaoritisről Rosienre, hogy emléke se maradhasson apád oldalának, de te ragaszkodtál hozzá és a terápiádat vezető pszicho-medimágusok is támogattak ebben, így egyelőre a szerencse neked kedvezett, de tudtad, hogy a nagymama nem fogja annyiban hagyni, csak idő kérdése volt, mikor tudja végig vinni rajtad az akaratát.

Cadenza

Minden művészet mellett tervezted folytatni a kőkemény tanulást is, hiszen ezekben érezted a legkomfortosabban magadat, illetve ezek segítettek elfojtani azt a fájdalmat, melyet szeretett nagyszüleid elvesztése okozott. A terápia visszaesni látszott, visszatértetek szinte a kezdőpontra. És ami a nyarat illette… Fogalmad sem volt, ép ésszel túléled-e nagymamád önkényuralmát, de muszáj lesz. Attól még jobban tartottál, hogy esetleg szociális célból mégis elküld a nyáron bizonyos eseményekre. Nem álltál készen arra, hogy ismét ismerkedni kezdj, inkább a nyugalmat és komfortot nyújtó magányt és csendet választottad volna - mint a legtöbb helyzetben. Illetve ha iskolatársakkal találkozol, mit mondasz majd nekik? Nem akartad kiejteni a szádon azt, ami történt, akkor túlságosan valóságossá fog válni. Természetesen soha nem verbalizálnád ezeket: ha azt mondják, menj, akkor mész. Ha azt mondják, tedd azt, azt fogod. Ez vagy te: teljesíted a kívánságokat egy szó nélkül, meghúzod magadat és bízol abban, hogy elég láthatatlan tudsz végre lenni ahhoz, hogy a sors és a büntetése szem elől tévesszen végre…

Coda - Idővonal

• 1990. június – Tessa édesanyja, Esther teherbe esik a mugli és görög születésű Xenos Valaoritistől
• 1991. március 07. – Tessa megszületik Theresa Pyrites néven
• 1991-1994 nyarak – családi nyaralások Ammoudia falujában, ahova anyai ágon már több generáció óta visszajárnak – Xenos itt találkozik néha Tessával
• 1996. július – Esther férje nyomására és saját meggyőződésből beáll a halálfalók közé. Elárulja Tessa apjának kilétét, s a férfi, hogy védje becsületét, megöleti a görög férfit és feleségét is, Tessát pedig Fenrir Greybacknek adja, hogy szenvedjen, mielőtt megöli
• 1996-1998 – vérfarkastábor, itt találkozik Vivien M. Smithetal, aki többször megvédi, itt vérfarkas formában öl embert, illetve emberi formában fogyaszt emberi húst és vért is – pont, mint a többiek is
• 1998-1999 – intézetben él majdnem egy teljes évet
• 1999-2006 – hosszú harc után apai nagyszülőkhöz kerül, akik mellett végre boldog és kiegyensúlyozott életet kezdhetne
• 2002. szeptember 01. – Tessa megkezdi a tanulmányait a Roxfortban
• 2006. május vége – a görög tüzek miatt leég a falu, benne vesznek Tessa nagyszülei is, így anyai ági nagymamájához kerül

Jellem

Tessa állandóan harcban van saját magával. A történtek miatt magát hibáztatja, emiatt állandóan bünteti is magát, bármilyen helyzetben képes lenne feláldozni magát, hátha akkor vezekelhet azért, amit tett. Ezen a terápia bár segített, a nyár eleji halálesetek miatt súlyosan visszaesett. Könnyen befolyásolható és mivel nem tud nemet mondani, így bármire rávehető szinte. Nagyon kevés esetben utasítana vissza akármit, cserébe igen kitartó, türelmes. Sokáig képes egy-egy komplex probléma felett ülni és szereti is idejét tudományos problémákkal tölteni, így tehát az időigényes, aprólékos és precíz feladatok a kedvencei, amiknek van értelme és nagyon jó a gondolkodása is, könnyedén átlát nehéz feladatokat és képes az egészet egyben meglátni, sőt, előre is vetíteni azt. Emellett jól bírja a monotonitást is.

Ettől eltekintve egy mély érzésű, empatikus és csendes lány. Kifejezetten keveset beszél, bár jobb időszakjaiban meg tud nyílni jobban. Könnyen belehelyezkedik más oldalába, nagyon intuitív és művészlélek: ezen keresztül tudja igazán kifejezni magát valójában. Bármit szívesen alkot: fest, rajzol, zenét szerez, szobrászkodik, hímez, varr, köt, verset ír, a lényeg, hogy ezen keresztül tudja megmutatni, mennyire is odaadó és törődő. Rettenetesen házias és egyébként nagyon önálló. Imádja a növényeket is, nagyon praktikus és sok szempontból egyszerű személyiség.

Nem viseli jól a bántalmazás semelyik formáját sem, de túlságosan sok a traumája, hogy aktívan tegyen ellene: egyelőre annak is örül, hogy nem esik össze remegve ilyen esetekben. Alapvetően is sokat betegeskedik és rettenetesen sovány, mivel keveset eszik, de ez telihold előtt és után különösen igaz. Konfliktuskerülő ember, ennek oszlopos példája az, hogy nem tud nemet mondani. Ennek megfelelően kiváló áldozat, előszeretettel is ajánlja magát. Cserébe bármit meg tud érteni: hibákat, vétkezéseket, kegyetlenséget. Bár nem fogadja el, megpróbálja a mögöttes okokat keresni és segíteni a másiknak. Talán abban reménykedik, hogy egy nap vele is így lesz és megértik majd.

Ezen kívül szerény, befelé forduló és kifinomult – ez az öltözködésén is meglátszik. Kiváló ösztönei vannak, de szeret inkább elmerülni a belső világában, mindig alkot valamit éppen, rettenetesen kreatív és színes a képzelőereje. Nem egy középponti szereplő, szeret a háttérben maradni és vagy a művészetekkel foglalkozni vagy az asztronómiával tölteni az idejét.

Ha megjelenik egy teremben, igyekszik a szürke kisegér maradni: ne vegyék észre, mert az mindig kétélű: mehetnek hozzá nyitottan, de bánthatják is, azt meg nem akarja. Igyekszik a lehető legláthatatlanabb lenni minden helyzetben és csak akkor lép valaki felé, ha úgy érzi, az még nála is elesettebb.

Természetesen Theresa nagyon nincsen rendben. A rengeteg seb, fizikai és mentális bántalmazás, a tábor, a sok haláleset és önmaga marcangolás pánikrohammal, remegéssel, betegséggel és összeomlással párosul. Sosem volt egy kifejezetten erős alkat, nem is hajtott arra, hogy erősnek mutassa magát: őszinte ember, nem szeret belehazudni más arcába, meg nem is megy neki, mert arca egy nyitott könyv a legtöbb esetben, de azt sem szereti, ha más előtt omlik össze, így ezt igyekszik egyedül intézni, mert a végén még felhasználnák ellene. A terápia nála egészen jól működött egészen a most nyár eleji eseményekig, így van remény arra, hogy ha ezen túlteszi magát, akkor ismét elindulhat a gyógyulás útján, de egyelőre egy elég nagy gödörben van és félő, hogy egyelőre csak lejjebb fog csúszni és vagy teljesen felemészti a depressziója és fájdalma vagy segítséggel össze tudja rakosgatni a széttört darabokat és újrakezdheti.

Összességében egy csendes megfigyelő, aki vágyik a társakra, de közben nem mer nyitni, mert fél a további sebektől. Kedves, nyitott arca van, nyugodt a kisugárzása, de belül mindig remeg, mindig fél, hogy baj történik és állandóan izgul amiatt, mit ront el és mi fog történni. Mindent túlgondol és általában a kezét tördeli, ha kifejezetten ráfeszül valamire, egyébként egy magának való, csendes lánynak tűnik, aki nem sok vizet zavar.

Merengő ||

• Legjobb: Papous Timo és Yiayia Galene (apai nagyszülők) társaságában együtt sütni-főzni az esti vacsorára a vendégeknek és közösen énekelni
• Legrosszabb: az első alkalom, mikor embert ölt: választania kellett maga között és egy vele egy korú lány között, hogy ki élje túl az éjszakát. Nem tudta magát feláldozni akkor még. Érezte a fájdalmat, a sikolyokat, a vért a szájában, meg is remegett, mikor beállt a halál.

Edevis tükre || egy görög falu, nevetés, napfény, boldogság, lelki béke, egy apró szálloda, a tenger csillogása, gondtalanság és támogató, elfogadó kezek

Mumus || Tessa meztelen teste vérben fürösztve, kezében egy még pumpáló szívvel. Arca kegyetlen, olyan gonoszsággal fűszerezve, mely soha nem szántotta arcának barázdáit. Szemei helyén Fenrir Greyback szemei pillantanak vissza rá.

Apróságok

mindig || napsütés, a tenger morajlása, ének, zene, a ceruza hangja a papíron, festővászon, csillagok, tankönyvek, pergamen illata, frissen sült kenyér illata, olajfák, kabócák hangja, meditáció, füstölők és gyógynövények

soha || Fenrir Greyback, vérfarkasok, vér szaga és íze (melyek után néha rettenetesen sóvárog), erőszak, bántalmazás, kihasználás, túlzott hangoskodás, tükrök, saját maga

hobbik || zenél (oboa, angolkürt és zongora), zenét ír, fest, rajzol, kézműveskedik, verset, prózát ír, a csillagokat tanulmányozza, hipotéziseket állít fel, olvas, kísérletezget újdonságokkal is, néha szokott sütni is, de inkább praktikus, mint extravagáns formában

Malíciamutató || önmagát látja, vállainál mintha Fenrir kezei lennének és halványan mintha a fülébe súgna dolgokat

Százfűlé-főzet || levendula, zsálya, fehér üröm, pereszlény, méhbalzsam kellemes keveréke, mely egyszerre tűnik egy nyári frissítőnek, s egyszerre relaxálja a testet

Amortentia || megnyugtató, talán kissé erős illatú, fűszeres, lassan gomolygó füstölőre emlékeztető növények. Köztük a rozmaring, citromfű, boróka, istenfa, kakukkfű, s mintha mellette halványan derengene a frissen sült kenyér és a frissen vasalt ágynemű illata, mint az otthon szimbóluma

titkok || ha nagyon elöntik a negatív érzelmei, akkor bántalmazza magát, hátha az segít; anorexiás, minimális alvászavarral és pánikrohamokkal is küzd; nem bírja jól az alkoholt; valójában Pyrites néven született és majdnem az egész családja halálfaló volt

azt beszélik, hogy... || ideggyenge, ön- és közveszélyes, csak azért tűnik ilyennek, mert figyelemhiányban szenved; valójában a nagymamája csak kihasználja őt a saját céljaira, valójában nem is Xenos az apja, hanem a híres művész, Ioannis (Nanos) Valaoritis, de erről senki nem tudott, csak az anyja, mivel a férfi inkább a nagyapja lehetne korban, mint az apja, Xenos tehát valójában tényleg feleslegesen halt meg

A család

apa || Xenos Valaoritis; 35 éves, elhunyt; mugli, nem volt kifejezett kapcsolata vele, de valószínűleg jó apa-lánya kapcsolatot ápoltak volna

anya || Esther Rosier; 33 év, elhunyt; aranyvérű, kiskorában szeretetteljes volt a kapcsolatuk, aztán mikor betért a halálfalók közé, elhidegültek, távolságtartó lett a lányával szemben

testvérek || nincsenek

apai nagyszülők || Timo és Galene Valaoritis; 84 és 79 évesek, elhunytak; muglik; szeretetteljes, boldog kapcsolat volt jellemző, tisztességes, értelmes, őszinte, egyenes lánynak nevelték unokájukat, igyekeztek mindent átadni, ami szerintük fontos egy jó élethez, Tessa itt érezte magát a legboldogabbnak és legkiegyensúlyozottabbnak valaha

anyai nagymama || Martha Rosier; 61 éves; aranyvérű; keménykezű, hideg és távolságtartó nagymama, aki felső körre neveli unokáját, nem igazán törekszik arra, hogy boldog, befogadó otthont teremtsen Tessának, akit megvet és lenéz, de mint utolsó lehetőségét, kihasználja. Tessa kifejezetten nehezen viseli ezt a szigort és érzelmi elzártságot, szüksége lenne egy szülői szerepkörben lévő egyénre, akihez fordulhat, de ezt nem kapja meg nagymamájától, akitől tart és nem oszt meg vele semmit, nehogy megbüntesse

állatok ||

• Sáfrány, az üregi nyúl. Papous Timotól és Yiayia Galenetől kapta első éves korában ajándékba. Rengeteg segít neki terápiás jelleggel is, igazán támogató nyúl
• Otus, a sárgacsőrű füleskuvik. Martha nagymama baglya alapvetően, ugyanolyan szigorú és elutasító Tessával, mint a nagymama, csak levelezésre használják

Családtörténet

A Rosier család az aranyvérűek közé tartozik, akik mindig is jól helyezkedtek politikailag és anyagilag is, emiatt tudtak ilyen befolyásos családdá nőni. Egyik ága a legfelsőbb körökbe tartozik, de Matha Rosier inkább igyekezett meghúzódni, hogy sose kerüljenek célkeresztbe, de elég nagy a vagyonuk és befolyásuk.

Martha Rosiernek egy lánya született, Esther Rosier. Esther volt az első a családban, aki sokáig lázadt a nézetek és anyja vasszigora ellen, ennek következtében egy nyári kaland során, mindössze tizennyolc évesen teherbe is esett Xenos Valaoritis, mugli, görög férfitől. Szerencséjére mintha Martha csak megérezte volna, elég záros határidővel hozzáadták a Pyrites család legidősebb férfi gyermekéhez, így Esther titokban tudta tartani Tessa valódi apját. Férje unszolására és saját meggyőződésből Esther végül hinni kezdett a halálfalók tanításában, és csatlakozott is közéjük a második varázsló háború idején, s abban bízva, hogy közösen megoldják majd, hogy ne essen csorba családjaik hírnevén, elárulta férjének Tessa valódi kilétét. Azonban férje nem lépett fel támogatóan: megölette Tessa biológiai apját, majd feleségét meg sem hallgatva, Esthert is, nem vér szerinti lányát pedig Fenrir Greybacknek adva szabadult meg tőle, hogy a saját becsületét mentse.

Martha ezzel szemben ügyesen lavírozott a háború idején, pláne lánya halála után – amitől természetesen elhatárolódott és mélyen megvetette, amit tett -, nem csatlakozott nyíltan semelyik oldalhoz sem, így a háború után semmilyen retorzió nem érte, ellenben menyét az Azkabanba zárták. Martha célja továbbörökíteni a Rosier nevet, ezért fogadta örökbe végül Tessát is, még ha az unokája egyébként csak félvér is és nem is nyitott az aranyvérűség eszméi felé.

Tessa apai ága, a Valaoritis család generációk óta Ammoudia falujában élt és a falu egyetlen, apró szállodáját vezette. Egyszerű életet éltek, de mindig vidámak és támogatóak voltak. Timo és Galene Valaoritis házasságból született Tessa apja, Xenos is, aki tovább szerette volna vinni a családi örökséget. Becsületes, vidám, őszinte, jó életet éltek és erkölcsös, tiszta lányt szerettek volna nevelni Tessából is. Mellettük tanulta meg a háztartás csínját-bínját is.

Külsőségek

magasság || 168 cm

testalkat || nagyon vékony, törékeny alkat

szemszín || sötétbarna és karamell közti átmenet

hajszín || mogyoróbarna

kinézet || Tessa alapvetően túlzottan karcsú alkat, nem kifejezetten formás sem. Haja hátközépig ér, finoman hullámos és mogyoróbarna színű. Szeme fénytől függően a sötétbarna és a karamell között változik, ezt apjától örökölte. Jelleméből adódóan kerüli a feltűnősködést öltözködésében is. Szereti a letisztult egyszerűséget, a világos, de visszafogott színeket. Szeret ingeket, farmert, kantárosnadrágot, szoknyát, ruhát is hordani, szereti a visszafogott eleganciát, de a kényelmes ruhadarabokat sem veti meg.

Ha az ember ránéz, elsőre a fáradt ősz jut róla eszébe. A barna, sárga, mélyzöld, sötétkék színeket kedveli, bár ezek emelik ki sápatag bőrét is és karikás szemeit is. Minimális sminkkel próbálja rejtegetni fáradtságát, megkínzott, beteges bőrszínét és hegeit, de mivel a természetességet részesíti előnyben, ezért nem túl jó ebben. Alapvetően ápolt a külseje, szereti a visszafogott ékszereket is.

avialany || Stefanie Scott

A tudás

varázslói ismeretek ||

Tessa kifejezetten értelmes, jó gondolkodású lány, csak mivel nem igazán jelentkezik órán, ezért ez nem derül ki feltétlen. Leginkább az elméleti tárgyakban remekel, bármit képes megtanulni és nagyon jól átlátja a bonyolult logikájú, összetett problémákat is. Jó a megfigyelése és jól analizál, jól mér fel eseteket. Képes előrébb gondolkodni és problémákat felvetni, amiken utána napokig, hetekig filozofál, amíg be nem bizonyítja azt vagy annak ellenkezőjét. Nem igazán képes elfogadni válaszokat anélkül, hogy azt bizonyítékkal alá nem támasztották volna, bár nem hangosan tiltakozik, hanem magában igyekszik megtalálni a megoldást rá. Ritkán kér segítséget, emiatt igen önálló személy.

Mivel érzelmileg instabil és farkaskórsága ezt erősen befolyásolja, ez a mágiáján is meglátszik: rosszabb pillanataiban nehezen tudja kontrollálni, van, hogy ellene is fordul, ami az önutálatából fakad. Nem kifejezetten erős a mágiája, de az érzelmei nála különösen nagy befolyásoló erővel bírnak. Precíz, érzékeny természete miatt inkább a bűbájtanban és átváltoztatástanban remekel.

Kedvenc tantárgya az asztronómia, imádja a csillagokat. Itt tudja ötvözni a művész oldalát a tudós énjével. Nagyon jó érzéke van és mivel alapos és türelmes, ezért nagy potenciál rejtőzik benne. Szívesen foglalkozna ezzel később is, ha mégsem művészi pályára menne.

Emellett a számmisztika és a rúnaismeret áll még a dobogón hasonló indokok miatt, illetve a gyógynövénytan is, nagy affinitása van a mindennapokban használt, praktikus növényekhez. Előszeretettel termeszt saját növényt, mintsem vásároljon kész fűszereket vagy gyógynövényeket. Ez a szerény életmód a nagyszüleitől jön, akik szintén azzal a mentalitással éltek, hogy amit meg tudtak termelni maguknak, azt igyekeztek nem mástól beszerezni.

Bűbájtant és az átváltoztatástant is kedveli, mert itt általában nyugodt körülmények között tudja gyakorolni a varázslatokat. Ezzel szemben a sötét varázslatok kivédése a nagy mumusa, alig szokott átmenni a gyakorlati részeken, annyira retteg és izgul tőle. Bájitaltanon vegyes eredményeket produkál: az ártalmatlan vagy éppen gyógyfőzetekben nagyon ügyes, de ami kicsit is agresszívabb, abban pocsék a teljesítménye. Egyszerűen lefagy és alig bír dolgozni.

Mágiatörténetet tekintve mivel jól magol, ezért jól is teljesít, de nem kifejezetten kedveli, csak letudja, mint kötelező tennivaló. Ezen kívül még jóslástanra és legendás lények gondozására jár szinte terápiás céllal és nagyszülei emlékére felvette a mugliismeretet is. Benne van az iskola énekkarában és zenekarában is, szép, vékonyhangú, finom szopránja van.

pálca típusa || 10 és fél hüvelyk, galagonya, egyszarvúszőr mag, kellemesen rugalmas

Egyéb

• Az ET-ben szereplő vers: Weöres Sándor – Rongyszőnyeg 30.
• Alignmentje:"Lawful Good"
• MBTI személyiségtípusa: INFP - Közvetítő