A világért se akarnám megzavarni Daphné jól megérdemelt, utó-szüneti pihenését. Mert mi már reggel óta itt vagyunk, de olyan jetlagos vagyok, hogy még mindig nem tudom, merre van az az előre. Na meg ez a pocsék, brit időjárás… Sajnos Skóciát nem hatja meg viszont, hogy allergiás vagyok a depresszióra. Vajon a franciáknál is ilyen depresszív minden? És a Beauxbatons diákjai is jetlagesek az utazástól?

A téli szünet csak a javamra vált. Egészen lebarnultan tértem vissza a kastélyba, az elmúlt két hét pedig eléggé feltöltött ahhoz, hogy ezt a fárasztónak ígérkezett, végzős nyaralást már fél lábbal is kibírjam. Mégis nem egy, hanem egyenesen hat láb érkezik a franciák csudahintójához. Történt ugyanis, hogy sikerült egy aprócska kis meglepetést szereznem, nem kis részben Miguel családjának segítségével, akik voltak oly kedvesek, és vigyáztak az egyedülálló és csodálatos kiskutyára, a világ legokosabb és legártatlanabb lényére – Fluffyra!

Tudniillik, Fluffy gazdája, Daphné igazságtalanul elszakításra került tőle még gyerekkorában, amikor történt az a sok jogi hercehurca vele és Miguellel. Máig nem teljesen értem, hogy mi is történt, hogyan is történt, Fluffy viszont valahogy Miguel nyakán, vagy éppen – Fluffy aktuális hangulatától függően - bokáján maradt.

- Sziiiiia, hát éppen téged kerestelek! Lejönnél kicsit? - integetek Daphnénak, amint meglátom a hintójuk valamelyik erkélyén ücsörögni. Ez amúgy totál nem igazság, én is inkább erkélyt szeretnék a creepy szeánsz hangulat helyett, ami nálunk van a Hornyban. Nem vagyok az a gyertyás kristályos lány, na.

- Szeretnék bemutatni neked valakit, Daphné. - mosolygok rá ravaszul, és tolom közelebb a nagyon pink, nagyon csipkés és nagyon trendi babakocsit a hintójuk bejáratához. Véletlenül az a szerencse ért, hogy Senor Herrera magánórái miatt egész sokat járok ide. Már biztosan született pletyka arról, hogy valamiért átjárogatok a hintóba, de arról azért nem tudhatnak, hogy egy hot aurorral van ennyi találkozóm. Igaz, ezek inkább az agyamat vetkőztetik le.

- Igazság szerint Miguellel elég sokat veszekedünk miatta a mai napig. Az első szakításunk is miatta volt, nem csoda ezek után, hogy ilyen anyás. - a babakocsi fényvisszaverője visszasüti a fehér havat magunk körül, egyúttal pedig kiválóan takarja a kis lakóját, azt az apró és ártatlan lényt, akibe Miguel legalább egy alkalommal belerúgott, mert összetévesztette egy focilabdával. Minden alkalommal el is dicsekszik vele legalább, ha ez még nem lenne elég. Hát hogy lehet így bánni vele? Sajnos hiába magyarázom, nem jutott még el az agyáig, hogy kettejük között neki kéne az okosabbnak és érettebbnek lenni. Fluffy egy kiskutya, ösztönből cselekszik, és arra reagál, amivel találkozik. Miguel férfinak férdi, de azért mégis csak tudna ennél többet, ha kicsit törné magát.

- Még mindig nem jó a viszonya vele, pedig ugyanolyan felelős ezért az apró kis életért. Kár érte, egy ideális világban lehetnénk egy család. Anyukám már unokának hívja. Sok törődést igényel, Daphné, és rengeteg figyelmet. De tényleg, különben mindent megrág. - felfedem a babakocsi valódi tartalmát azzal, hogy a fényvisszaverőt felhúzom. Fluffy puhán, tisztán, karácsonyi kis ruhácskában várja az újratalálkozást élete első és eredeti gazdájával.

Ez igazán kedves felajánlás volt, talán éltem volna vele, ha tudom, hogy ilyet is lehet. Bizti sok plusz pontot kaptam volna, ha meg tudtam volna jegyezni, melyik politikusnak kitől volt zabigyereke és melyik nemesnek ki volt a titkos szeretője, meg most már a listában az oroszlánszagú Ricsi is, mert az ilyen, történelmi jelentőségű tényeket valamiért sokkal könnyebben megjegyzem, mint az uncsi évszámokat, hogy mikor és hol voltak milyen felkelések és aláírások, amiket valamiért olyan fontosnak tartanak. Nekem bezzeg elég a gondolattól is (haha, Ishida, igen, van nekem olyanom <3 ) ásítoznom kell.

- Hagyjad csak. Ha megbukok mindenből, is kellek nekik. De lefogadom, Johnnynak legalább nem volt oroszlánszaga. Van róluk fotód? Dögösek voltak, jól néztek ki? - a fontos kérdések ugyebár. Állítólag itt egy szellem tanítja a mágiatörit, halott ugye a halottakról, és valahogy nem bánom, hogy nem kell erre az órára se járnom, és ennyi szabadidőm van helyette.

- Na de Vaaaaarv, rossz vaaaagy! Tudod, hogy milyen fontos ez nekem! - na a rosszalló nézést még gyakorolnom kell, helyette úgy izgek-mozgok mellette, hogy láthatóan alig tudom tartani a számat. Morális dilemmáink következnek, vajon mi a helyes? Megosztani Varvusbarbussal, amit nem kéne tudnom, de véletlenül tudok, meg szerintem annyiszor vérezné össze a csinos kis nóziját, hogy előbb vagy utóbb magától is rájönne, vagy az, hogy hű legyek ahhoz, amit megígértem Senor Herrerának, aki vélhetően maga is meleg, mint a karácsony? Elkap a deja vu érzés, mintha ezt ma már mondtam volna neki, éppen így, pont ezzel a hangsúllyal, és ugyanúgy vigyorogtam hozzá. Huh… A nagy moralizálásba sajnos az már nem fért bele, hogy figyelembe vegyem az illetők magánéletét, bicsibocsi, de a koala agyam ennyi mindenre nem tud gondolni egyszerre ugyebár. Amúgy is csak férfiak, az egyetlen jó tettük pedig, hogy amíg egymással vannak elfoglalva, addig nem nyomorítanak meg más leányzókat. Mondjuk a csúnyábbik félnek még ez se sikerül ebben az egyenletben. Elképesztő, hogy a férfiak mennyi mindent tudnak ilyen orbitálisan elszúrni egyszerre!

- Na jó, nem kell tovább győzködnöd. - nehéz dolga volt, tudom.

- Szerintem magadtól is rájönnél, de becsület szavadra legyen, nem adod tovább, mert érzem, hogy abból még baj lehet. De fogalmazzunk úgy, nem véletlen maradt ki egy kedves iskolatársunk a héten, amihez lehet, hogy köze van valakinek, akit egész évben látványosan került. Azért kicsit csalás, én bezzeg nem kapom meg a beteg-passt szerelmi bánatra. - nem akartam én ezt tudni, de akárhányszor a közelemben voltak akár csak véletlenül, folyamatosan ostoroztak, még a falon át is. Borzalmas volt.

- Azt meg kell mondjam, Varvarushka, kissé aggódok is a csékád iránt. Nem tetszik, ami a fejében van. - szerintem ezen a ponton már kevés neki, ha csak beszélgetünk vele, és mélyebbről jönnek azok a gondolatok, mint azt gondolnánk. Biztosan jobban fogok figyelni rá, mielőtt meggondolatlanságot művelne.

A szobrocskák az Ilvermornyban azért oszthattak minket külön házakba, hogy megkíméljenek mindenkit a közös magunktól. Hát ha még Vale se Wampus lenne! Bár mindig ő volt a higgadt megfontoltság a triónkból, ami talán elárul rólunk valamit.

Bár eldöntöttem már, melyik ruhám veszem fel, azért módszeresen dobálom a többi dolláros göncömet az ágyamra, hátha valamelyik megihlet, esetleg jobban el tudnám képzelni Varoshka babán. A színe nem az övé, bár szerintem észveszejtően nézne ki a megfelelő, pink ruhában, mindezt anélkül, hogy elveszítse a maga egyéniségét és báját, de eddig csak esetenként sikerült rávennem arra, hogy próbáljunk ki valamit. A pink csizma, amit majd a következő próbán történő szurkolás alkalmával fogok viselni, szintén ott hever az ágyon, nem is tudom, miért raktam oda, de pillanatok alatt akkora ruhakupleráj lesz, hogy áldani fogom az eget, amiért pálcasuhintással tudok takarítani.

- Úúú! Akkor vagy találtál valakit, aki olyan, mint te, - kibújok a cenzúrát kapott csodaszerelésből, bár még mindig nem tudom, mi a probléma vele. Prűd angolok, angol prűdség, közben meg nincs olyan takarító szertár ebben a kastélyban, ahol ne dugnának rendszeresen.

- …vagy valakit, aki visszatükröz téged. - kibújok a saját ruhámból, megy is az ágy tetejére a többihez. Már értem, miért kérdezte azt, amit. Azért tényleg vicces, hogy Senor Herrera is éppen emiatt aggódott, de aktívan dolgozok azért, hogy ilyen ne lehessen.

- Az ilyen találkozásoknál szokás kártyavetést kérni Mordraketől. Ne érts félre, nem hiszek az előre lefirkantott sorsban, a sorsszerű találkozásokban viszont igen. Ki a lány, mit tudsz róla? - meg se fordul a fejemben, hogy ne nő lenne az illető. Miért lenne férfi? Ugyan, nem jók azok még arra sem, hogy visszatükrözzenek minket önmagunknak. Engem például a nagy ruhakupac tükröz vissza, amire még felkerül a fehérnemű is, amit eredetileg felvettem.

- Sőt, talán nem is lenne hülyeség vetést kérni tőle. Vannak jobb napjai. De mégis arra kérlek, ne ugorj bele egyből all-in. - nem akarom, hogy megégesse magát. Nyilván fel kell fedeznie ezt a dolgot kettejük között, ez így elmondásra is hidegrázós sztori, oka kell legyen annak, hogy így érez.

- Nahát! Tudtam, hogy jó lesz ez a ruha! Biztos nem maradhat pinkben…? Nem…? - egy próbát megér. Kamillázok rá szépen saját mentőruhám felvételét követően. Lehet, hogy még egyszer kidobnak minket, olyan rövid, de már nem érdekel. Akkor majd máshol elfoglaljuk magunkat pár koktél kikeverése után.

- Hogy Barbon mekkora egy…! - legszívesebben ráönteném a mindenmentes tökös kólámat Ishidára. Igazán megérdemelné, ő szokott beszélgetni vele. A hideg is kiráz a gondolattól, elképzelésem sincs, hogy miről is lehet beszélgetni vele. Bár a bálon meglepően cserfes volt. Csak a mellettem ülő Malachi gondolatai cserfesebbek, mint az indokolatlanul jókedvű Barbon. Nem értem, sose fogom megérteni, mire jó ez neki és mit lát benne. Megígértem Senor Herrerának, hogy nem élek vissza többet a képességemmel, becs szó, nagyon törekszem is rá! De az talán csak nem számít, hogy támogatok valakit, akinek támogatásra van szüksége! Rámosolygok a túloldalán ülő, és szanszos, hogy hasonlóan felháborodott Sullivanra, majd megszorítom a legifjabb Maddock kezét, mielőtt aggodalommal és haraggal teli pillantásomat újra a képernyőkre vetném. Szemem sarkából látom, hogy a lelátó másik oldalán Lucindáék majd kicsattannak az örömtől, amiért Vale nem vette észre a cselt.

- Rokuro, majd mondd meg a barátodnak, hogy üzenem, hogy ez nem volt szép. Vagy tudod, mit? Inkább ne, így is túl sok figyelmet kap. - a szívószálat ajkaim közé kapom, hogy egy mérgeset kortyoljak az üdítőből. Nem annyira tetszik a helyszín sem, allergiás vagyok a depresszióra, amit ez a csatornarendszer sugároz, és hiába a dekor, attól még nehéz nem látni, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. Valahogy így képzelem New Yorkot is, amikor már tényleg ott fogok lakni a napsütéses nyugati part helyett.

- Srácok, ha muszáj lenne elindulnotok valamelyik úton, például hogy megmentsétek a barátnőtöket, ti melyiket választanátok? - kérdezem a jelen lévő srácokat – Rokut, Miguelt, Malt és Royt - , ügyet se vetve arra, hogy a bajnokoknak valószínűleg nem volt semmilyen választásuk. Azért örülök annak, hogy nem nekem kell abban a pókhálóban szenvednem, nem vagyok kifejezetten jóban a pókokkal. Örülök, hogy mindegyik ott van a távoli Ausztriában.

- Én még a pókokat is bevállalnám érted, Varvarucinyuszi! És érted is, Elizabeth! De a mocsárra is felkészültem! - megemelem az egyik lábam, hogy csodájára járhassanak a csizmának, amit Vale tiszteletére húztam fel. Ez a legközelebbi lábbelim, ami hasonlít egy western csizmára. A sarkát megbűvöltem, hogy minden lépésem után piros szíves nyomokat hagyjon utánam a padlón, amik pár perc után eltűnnek. Legalább biztosan megkönnyíteném a megmentőm dolgát, ha saját lábon mentem volna be elraboltatni magam ebbe a titkos kamrába, amiről már mindenki tud.

Kiváló közönség vagyok. Arcom aggodalomtól torzul, ahogyan azt látom, Inés percei rendre csak fogynak. Nem aggódtam érte különösebben az első próba után, meg aztán oka van annak, hogy ők vannak odalent, nem pedig én, aminek aztán véletlen sincs ahhoz köze, hogy véletlenül szánt szándékkal hamis infót firkantottam a Serlegbe szánt papírra, a-a. Ha kisebb sérülésekkel is, de Lolita jóvoltából szépen boldogulnak, mégis nehéz arra gondolni, hogy fogja leküzdeni ezt a hátrányt.

- Ugye tudod, hogy ha Lolita helyében lennék, és te lennél Inés, én megvárnám, míg ugyanannyi percünk lenne, Varvaboo? - véletlenül tudok valakit, aki a logikába most bele fog kötni, és épp itt ül előttem, de sebaj, van még a tökös kólámban, és a múltkor se öntöttem le. Megússza most is, a poharam a pohártartóba kerül, és nem a fejére.

- Alright, eddig nem hittem az O’Hara charmban, de megvédte Siennát. That’s hot. - legyezgetni kezdem magam a kezemmel, bár alapjába véve Connor nem az esetem. Hot mess vagyok a szerelmi sokszögén kívül is, köszönöm szépen, meg most amúgy is kivagyok az összestől.

Legszívesebben felnevetnék, ahogyan azt látom, Barbon beejti a pálcáját a fekete szurokba, kizökkent azonban a kezemen érzett, hirtelen szorítás. Hüvelykujjammal megsimogatom kézfejét, hogy tudja, minden rendben lesz. Nem kifejezetten szólok semmit a dologra, szerintem azt ő se szeretné. Aztán már azon kapom magam, hogy Varva Kitty Doll orrából megint ömlik a vér, de úgy, mintha az megállíthatatlan lenne. Kicsit engedem csak el Malachi kezét, hogy zsebemből elővehessek egy kamillás kendőt.

- Várj, mutasd. - arcához érve magam felé fordítom, egy csepp vér pedig az öltözetemre hull, de ezzel majd később foglalkozom. A megbűvölt kendővel felitatom a vért, és letörlöm rosszullétének minden nyomát. Éppen lemaradok Vale akciójáról, így aztán, ahogyan Varvus kezébe nyomom a kendőt, már meglepetten pislogok a képernyőre.

- Vá… mi? Go, Vale! - nem értem, mi történt. Nem értem, hogy került ki a pajzsból, miért nem ragadt be ő is a szurokba és hogy ezt hogyan csinálta. Tudom, hogy jobb neki, hogy elszakadt tőle, ki tudja, mire lenne még képes az az állat, de közben azért amit Barbon csinált eddig, azok elég jól működtek és nem voltak hülyeségek. Eddig jól ment neki ez a próba. Valetől okos lépés, hogy a fal mellett halad, de ha meghallom a következő kukorékolást, én Britney Spearsre esküszöm, hogy be fogom hunyni a szemeimet, mert nem bírom nézni, hogy Vale the Batesből Vale the Chicken Nugget lesz ott a Valley of Henben. Végül aztán megfogom két szomszédom fejét, a vállamra hajtom őket, és az ölembe fektetem kezeiket, hogy mindkettőt meg tudjam fogni az egyik és a másik kezemmel is.

- Sose bukok meg mágiatöriből, ha te tartod azt. Vagy ha szabad asztalválasztás van. - kuncogok az elmesélését hallgatva. Már nem emlékszem, hogy volt-e szó egyáltalán az írekről és munkájuk kizsákmányolásáról RBF-en, mondom, nem tanultam rá, de ha Varvara tanítja, tuti megírom kiválóra. Mindig is tudtam, hogy nem velem van a probléma, amiért megbuktam mágiatöriből! Kellett nekik ilyen unalmasra tartani, és kellett nekik távolabb ültetni a többiektől, nehogy kiolvashassam a helyes válaszokat, hogy tudjam, mikor melyik betűt kell bekarikázni… Nem baj, karikáztam azért, rajzoltam pár virágot és szívecskét a lapomra, és szépen dekorálva írtam oda egy szomorú fej mellé, hogy nem tudom. Feltehetően a MACUSA-nak akkor is kellek, sőt, talán annál inkább kellek, de ha még sem, a Hootersnél mindig van felvétel, aztán majd lesz valami. Az erkölcsöket amúgy is elhagytam már valahol menet közben, amire a fatökű angolok nem győztek emlékeztetni akkor, amikor nem engedtek be minket. Álnok népség, pedig ha tudnák, hogy a törpicsek bűbájtan professzor és a tavaly nyugalmazott Bimbájuk hányszor és hol…! Aztán még házasok se voltak.

- Nem fogod még elhinni, ki szeret még ho… Nem, nem, nem, nem szabad, felejtsd el, amit mondtam! - elharapom a nyelvem, pedig égek a vágytól, hogy megoszthassam a pletykát vele. Egész héten úgy zizegett az a kettő, nehéz volt nem hallani őket, borzalmas volt. Még rosszabb, hogy még csak meg sem oszthatom a friss pletyit Varvudiussal, mert ígéretet tettem Senor Herrerának, hogy leszokok erről és nem élek vissza többé a legilimenciámmal. Amióta Madrigal prof megbüntizett, és elkezdtem a spanyol auror magánóráira járni, igyekszem komolyan venni ezt, de ki mondta, hogy egyszerű lesz? Most is majdnem kicsúszott a számon valami. A bünti perselyem egy dragottal lehetett volna gazdagabb, ha nem állok ellent. Minden alkalommal, amikor olyat csinálok, amit nem kéne, bedobok egy érmét, nyáron meg majd felajánlom a dellát mondjuk egy menhelynek. Szóval, ha mégis elmondanám Varvarának, amit tudok, akkor azzal végül is jót teszek…

Pedig esküszöm ám, hogy ezt mondta! Ott helyben én is kellően felháborodtam ezen az egész switcher dolgon, épp úgy, mint ahogyan rongyokat adtak Vale the Mightynak az Első Próbára. És akkor ezek azt akarják, hogy én legyek a Personal Legilimens Assistantjuk… Kiráz a gondolatra a hideg, pedig már évek óta emésztem a tényt. Nem baj, év végén lesz itt Vianne temetés, fel is fogom kérni Varvaruskát, hogy legyen oly kedves és vállalja a ceremónia levezénylését, mely során eltemetjük a fiatalságom és a szabad döntéshozatalhoz való jogom. Switcher ide vagy oda, azért az én agyamat nem fogják úgy kimosni, mindegy, hogy Maddock apuka hányszor próbál lenyűgözni.

- Ne aggódj, Varvarina Varjushka, ha legközelebb ilyet veszek észre, megfogadom, hogy továbbra is visszaélek majd a hatalmammal, hogy figyelmeztessek minden leányt a veszélyre. Nem érdekel, hány dragotot kell bedobnom érte a perselybe! Ha rajtam múlik, egy férfi se fogja azt hinni, a hancúrvesszője a világ közepe! - elfér az a malacban, rózsaszín is, jó helye lesz ott. Aztán majd azért is büntethetem magam, ha mégis egy fent nevezett hancúrvesszőre fanyalodok, de nem más ez, mint bizonyíték rá, a szexualitás nem választható. Nehéz ez, miközben jól tudod, az összes férfi csak egy délibáb. Messziről megoldásnak tűnnek, de mire odaérsz, már tudod, hogy csak üresség van a helyükön.

- A legtöbb férfinál amúgy is az ego az egyetlen dolog, ami képes kielégíteni önmagát. Maradhat egyedül az összes, aztán sírhatnak, hogy de rossz, hogy elmagányosodnak. - és még csodálkoznak, hogy inkább a medve, mint ők…

Már a buszhoz érkezve hallgatom a nekem szegezett kérdést. A Horned hálója üres, már mind a bálon vannak, mi viszont dobunk még rajta, hogy még inkább fashonably late legyünk, ha eddig nem lett volna elég. Persze jó lenne Vale-lel és a barátnőjével koccintani, igaz, őszintén nem tudom megmondani, miről fogok én beszélgetni Heliodorával. Legalább kellően összeszedettnek tűnik, talán kell is egy ilyen pólus Vale of Bates mellé.

- Miért ne tudnám? Bár Senor Herrera véletlen épp emiatt aggódok. Szerinte felnőtt koromra begolyózok, ha nem kezdek ezzel valamit, és akkor mehetek a vicces házba a mosolygó emberekhez. - nem pont így fogalmazott, a lényeg viszont talán nem ez. Pálcasuhintással a ládámból kiidézek pár mentő ruhát, és ki is szemelek egyet, ami talán jó lehet Varvusra – a harisnyánál többet takar, a méretén kell csak kicsit igazítani egy bűbájjal, meg szerintem a rózsaszín nem az ő színe, de ez semmi olyan, amin ne tudnánk segíteni.

- Én gyerekként azt hittem, mindenki ugyanígy érzékel, mint én. Még most is nehéz elképzelnem, hogy milyen, ha nem. Először csak azt hallottam, ha valaki rám gondolt, és hát elég sokat gondoltak rám. - mégis csak én voltam a gyerek, aki megtett mindent azért, hogy középpontban legyen, figyeljenek és büszkék legyenek rá. Nem voltam kifejezetten problematikus kölyöknek, ha a legilimenciát nem számoljuk, állítólag alig sírtam csecsemőként.

- Ne úgy képzeld el, hogy olyan szépen hallom, mint a valós beszédet. A gondolatok csaponganak, cseppet se olyan összeszedettek. Néha csak pár szó, egy benyomás, a hangok is egymásra csúsznak. Az egyik pillanatban még arra gondolnak, nincs-e elírás az újságcikk címében, amit olvasnak, aztán arra, hogy vajon raktak-e cukrot a kávéjukba, majd bevillan a legféltettebb titkuk, miközben teljesen másról beszélnek. Nem tudom, Varv, ennek van így értelme, sikerült válaszolnom? Kaotikus és kusza az egész. - főleg a fura akcentusok és idegen nyelvek mellett, bár azokból legalább nem kapok benyomást. Az egész életemet így éltem le, és kezdem kapizsgálni, hogy még mindig csak felszínét kapargatom annak, amit tudok, azért akar engem a MACUSA ennyire.

- Ezt megnézed? Szerintem majdnem a méreted, kicsit kell igazítani rajta. Megtarthatod, hat dolcsiért vettem egy magnix garázsvásárban ezzel együtt. - odanyújtom neki a kinézett kis ruhácskát, és mutatom meg a saját, élénkebb rózsaszín csodámat, mielőtt kibújnék abból, amit eredetileg akartam viselni.

Hanyagul megvonom a vállam, éppen úgy, ahogyan a képességemet érintő dicséretre is tettem. Eleget hype-oltak már vele, mióta csak felkerültem az amerikai minisztérium radarára, szóval érthető, hogy miért nem ütött akkorát. Nem volt nehéz dolgom, Arlo megtett mindent érte. Csak augusztus végén lettem tizenhét, de magas rangú miniszterek, tisztviselők esznek a tenyeremből abban a reményben, hogy majd az ő kezük alá dolgozom. Nem mondom, hogy nem szórakoztató, ahogyan a vérelmélet-hívő Daddy Maddock lowkey groomingol, és akkor még azt se tudja, hogy az idősebb fiával már összeszűrtem a levet két éve. Nem hatna meg különösebben, ha nem tudnám, hogy ő csak az egyik ujj arról a MACUSA-hoz tartozó kézről, ami magának akar.

Nem látom értelmét hazudni egy ilyen kérdésben, bár tulajdonképpen amúgy se kifejezetten jellemző rám, hogy nem mondanék igazat. Két tálcát kínált fel, két opciót mutatott, az egyik piros, a másik kék. Én viszont a lilát választom, mert nem elégszem meg csak az egyikkel, és nem vagyok hajlandó kizárni az egyiket a másik kedvéért. Nincs megalkuvás. Számomra nem kielégítő, ha csak az egyikből leszek jó, ezt pedig nem a MACUSA-ért, hanem saját magamért.

Mindent el kell követnem annak érdekében, hogy se a MACUSA, se más ne tudjon visszaélni a képességemmel. Nem szeretnék senki eszköze lenni.

Talán az okklumencia is jobban megy akkor akkor, ha nem a minisztérium elvárása hajt majd, hanem az, hogy ne kelljen mondjuk Madri apu zajtükröző szobájában töltenem a büntetésem.

Nem várom el, hogy az auror ingyen segítsen. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy ennyire ki tud zárni. Rendkívül kevesektől láttam hasonlót, és mindannyian olyan személyek, akiknek biztosan van titkolni valójuk. Még Madri apu fejéből is gyakrabban olvasok, mint azt szeretné. Bár valószínűleg az egész mai fiaskót megúszom akkor, ha lakatot teszek a lepcses számra, és nem kívánok káoszt okozni az óráján. Azért kár, engem igazán érdekelt volna, hogy mi van Orville-lel és a Roxfort fiú bajnokával. Talán akadályozni akarta a próbában?

Húzom egy kicsit a számat a feltételekre – remélem, hogy értékeli majd, hogy eszem ágában sincs a nem tetszésemről hazudni, és nem játszom el a kedvéért a lelkes egyetértést. Igaza van viszont, hogy azért tényleg nem szép, ahogyan használom azt, amivel születtem. Ettől még nem érzem magam hibásnak, amiért meghallom azt, amit nem akarnak a tudtomra adni. Legilimency-shaming on top! De valahogy ki kell bírnom, hogy cipzárt tegyek a számra, megtanulok csendben maradni, és akkor lehet, hogy mindenki chillben lesz. Varvara Vodka Babe is mintha utalt volna már erre nekem egyszer-kétszer, és Vale Tusabajnok Bate is célzott már rá párszor.

- Rendben van, Señor Herrera. Nincs több játék. - pattanok fel a székről kis gondolkodás után azért, hogy kezet foghassak vele. Meglepően (vagy nem annyira meglepően) magabiztos és szabályos a kézfogásom. Volt időm gyakorolni.

Az ígéretem betartása biztosan nem fog egyik pillanatról a másikra menni, a megszokás ugyebár, a megszokások pedig lassan kopnak, de van két fantasztikus barátnőm, akik tudnak jelezni nekem, ha megint azt csinálom. Biztos Valenek is jól esik majd, hogy velem is foglalkozhat a Tusás golyóján kívül, én sokkal szórakoztatóbb vagyok. Végül is olyan lehet ez, mint leszokni a cigarettáról, nem?

- Hogyan kezdjük? És most állunk neki, vagy…? - készen állok arra, ha most állunk neki a gyakorlásnak, bármi is a terve. De érthető lenne az is, ha előbb arról akar megbizonyosodni, hogy állom a szavam. Nekem bármelyik jó.

Mindig fura élmény olyannal beszélgetni, aki teljesen képes elzárni az elméjét. Volt már dolgom okklumentorokkal, jobbal, rosszabbal is. A rosszabbaknál egy-egy erősebb impulzus elég volt arra, hogy kicsússzon az a gondolat, amit a legjobban akart titkolni. Még Madri apu sem képes arra, hogy teljesen elzárja magát. Ha megtartom magamnak, amit meghallottam tőle, valószínűleg most nem lennék ott, tehát lényegében nem is a buksimmal van a problémája, hanem a nagy számmal.

Santiago a jobbak közé tartozik, hiszen semmi, de tényleg semmi nem jut át a vaskapu mögül. Egyre csak arra tudok gondolni, hogy borzalmas élete lehet, hogy ilyen fokú önkontrollt tud gyakorolni, és látszólag különösebb nehézségek nélkül hosszabb távon fenntartani. Nem tudom, hogy mi van a mosolya mögött, csak gesztus-e, őszinte öröm, vagy számítás. A gesztusai természetesnek tűnnek, és szerintem Madri apu se küldene olyan aurorhoz, akiben ne bízna meg. Nyilván okkal nem a sajátjaink közül bébiszittel engem valaki.

És mégis mit akarok én?

Egyszerre tették fel a kérdést nekem mindig és soha; mindig, ha bármi másban volt választásom, ami nem a MACUSA, és soha, ha arról volt szó, kívánok-e a főbejáratú, élő, mozgó detektoruk lenni. Hivatalnokok és parancsnokok udvarolnak körbe, maga az aurorparancsnokság szóvivője hízeleg, bár pontosan tudja, hogy tudom, csak ki akarnak majd használni. Az sem érdekli őket, mi folyik az ereimben, elég tiszta vagyok-e nekik, mert valamire még jó lehetek nekik.

Beletörődtem már abba, hogy ez lesz. Teszem majd a dolgom, ahogyan azt elrendelték, de abba nem, hogy tisztaságmániásokat szolgáljak ki. Nem leszek a cselédjük, és eszem ágában sincs magnix születésűeket vegzálni. Úgy hírlik, Barbonnak is kezd megjönni az esze, mostanában nem ráz ki a hideg csak attól, mert a közelemben van, igaz, ehhez az kellett, az anyját állítsák pellengére.

És mit akarok én?

- Mindent akarok. - ő adott választást, hát választok én a saját szabályaim szerint. Miért kéne nekem választanom, ha tálcán kínálják a csokoládét és a vaníliát is?

- Igaza van, Señor Herrera. Nem szeretném elveszteni ezt itt, idebent. - megkocogtatom a fejem, amiben Rokuro szerint egy koala agya rejtőzhet. Lehet, hogy az már sok volt neki, amikor azt mondtam, az USA szomszédja az USB, de úgy szeretem, amikor a mindig merev és feszélyezett Rokuro elveszíti a türelmét. Lehet, jóslata egyszer beigazolódik, elég rémtörténettel ijesztgettek már arról, hogy előbb-utóbb mennyire szétesnek fejben a hozzám hasonló, született legilimentorok. Egyelőre jól tartom magam, de gosh, mi lesz később?

- Szeretném az életemet is megtartani, Señor Herrera. Ragaszkodom hozzá, de azt hiszem, megérti, ha azt mondom, könnyű felpaprikáznom gyakorlatilag bárkit, akinek titka van. Tennem se kell érte, elég csak lélegeznem hozzá. - már most többet tudok csak az évfolyamtársainkról, mint amennyi biztonságos. Meg ott van Madrigal és a hasonlók elmecsapdája, hát nem egy trip Disneylandbe. Ha mégis, akkor az a Thunder Mountain örökös körforgásban.

- De szeretnék jobb is lenni, mert tudom, hogy még csak a felszínét kapargatom annak, amire képes lehetek. Tetszik tudni, előfordult már, hogy sikerült tudatosan használnom. - dolgozatírás közben, mert inkább Miguellel töltöttem az időt a tanulás helyett. Ehhez képest ő elég jó átlagot hozott RBF-en is, ahol én külön teremben vizsgázhattam csalásgátló pennával. Meg is húztak például mágiatöriből, miután nem volt honnan ihletet szereznem a feladatok megoldására. Az minden bizonnyal szokatlan, ha egy született legilimentor legalább részben képes tudatosan alkalmazni ezt, de ez csak azt jelenti, hogy nem lehetetlen a dolog!

- Van egy kérdésem. Mit kér érte, Señor Herrera? - nem hiszem, hogy ingyen foglalkozna egy diáklánnyal, aminek kicsit több a mentális antenna a fejében, mint ami indokolt lenne. Madrigal nem mondott semmit a viszonyukról – és épp nem voltam olyan állapotban, hogy megint megpróbáljak akár akaratlanul is a fejébe hatolni.

Hiába rebesgetem a szempilláimat, akár annak ígéretével is, hogy kölcsönösen jó lehet nekünk, ha beenged – hiába a modortalan angolnája, azért nem csúnya, na - , ez csak makacskodik és kakaskodik továbbra is, hogy ő bizony, itt be nem enged minket. Balrog sors a miénk, amin nem mehetünk át, pedig nem tettünk semmi olyat, ami felháborodásra ártana okot. Igazán senkinek sem ártunk a fene nagy szabadságvágyunkkal és művészi, amerikaias önkifejezésünkkel. Pedig ha tudnák, hogy olyan embert ünnepelnek, aki pár hónapja még bele akarta nyomni egy diáktársa fejét a klotyóba… I guess, nem én leszek az, aki elmondja nekik, és Daddy Maddockot is kímélem majd az információtól. Ami meg a ruhát és az angol ál-prűdséget illeti (nem mintha nem lenne bejáratott hely a takarítószertár meg a sportcsapatok öltözője szegény, prűd iskolatársaknak prűd tevékenységekre), Kaliforniában a varázstalanoknak amúgy a szeme se rebbenne a hacukánkért, érdekes.

- Igazad van, menjünk. - sírásra álló ajkakkal felelem, mialatt kifarolunk, ezzel mutatva, hogy mit is veszítettünk az egésszel. Hát bánhatják! Pedig mindketten kitettünk magunkért, szerintem elmennénk ketten címlaplányoknak is. Biztos uncsi már a franciákat fotózni meg mutogatni.

- Nem hallottam, hogy a táskával probléma lenne, te hallottad…? - véget vetek a meg sem krokodilkönnyeknek, csak elrontaná a sminkem, és értetlenül-ártatlanul pislogok Nylonos Szamovárra. Biztosan mondta volna, ha nem tetszik a táskám, de arról egy szó sem volt. A prefektus deluluban van, ha azt hiszi, még a szütyőkémet is a buszban hagyom a kedvéért.

Aztán ahogyan a vesztesek vereséges nyughatatlanságával visszaballagunk a busz felé, hallgatom a rögtönzött történelemleckét. Árulkodó volt, amikor az RBF-emen külön termet kaptam, és hirtelen kibukott, hogy semmit se tudok mágiatöriből, mert nem volt kiből kiszipolyoznom a válaszokat. Nem szoktam tudni jól irányítani a dolgot, de valahogy ha a dolgozatválaszok kellenek, akkor olyan simán lavírozok mások fejében, mint a szörfös a hullámokon Kalifornia partjainál.

- Amúgy lehet, hogy félig egészen negyedvér ír vagyok, ha Peadar az apám. Azt mondta, az apukája itt tanult, csak akkor még más volt az igazgató, ilyen Merlin-figura. - mondjuk fogalmam sincs, hogy Merlinnek volt-e hosszú, ősz szakálla, nem figyeltem mágiatöri órán. Mondjuk azt kérlem, hogy Merlin vallásos volt. Meg szerintem Peadar sem az. Vagy mégis az? Sose beszéltünk ilyenekről, meg fogom kérdezni tőle a következő levelemben.

- Ez tiszta gyalázat, szégyen! A-a, big yikes! - azért kicsit én is felháborodok azon a törileckén, amit kapok a visszautunk során. Pedig elég nagyra vannak magukkal az angolok, de akkor ezt miért hagyták?

- Gondolom, borravalót sem adnak. De a munkája, az bezzeg kell. - dohogok a dolgon, amit majd Peadarnak is megírok. Bár szerintem az ő szülei nem ezért jöttek Amerikába, hanem azért, mert itt épp háború volt a Voldetudjukmutyukival.

- Varvara Calzedonia! Csak nem épp arra akarsz utalni, hogy polgári engedetlenségből fel se vegyük azt, amit mások le akarnak vetetni velünk? Rossz vaaaaagy! - kuncogok bele a gondolatba, bár már most tudom, hogy ezt elhatározás és tett fogja majd követni. Különben nem terveztem azt, hogy ma le fog rólam kerülni, most épp amúgy is elegem van a férfiakból, pukkadjon meg az összes. Amennyire örülök Miguelnek, ugyanannyira ő is elmehet a bolygó másik végére azért egy kicsit.

- Yassss! - sikoltok fel vidáman, ügyet se vetve arra, hogy a folyosón bókladozók mind minket néznek, ha eddig nem vettek volna minket észre. Megpördülök kétszer a saját tengelyem körül örömömben. Mert igencsak kitettünk magunkért, megérdemeljük, hogy megjutalmazzuk magunkat szép szavakkal!

- Azt hiszem, az egy újságíró! Mondd, hogy doxyyyyyy! - egymillió dragotos fogsorvillantással pózolok be Vodka Pop Varvara mellett, egészen profin. Valamire csak jó volt a cheerleading. Ugye elkérhetjük majd a képet? Ugye lehet?

- Motoszkál már egy kérdés bennem, Varvara von Wolford. Tudod jól, hogy illetlen lesz, de idk, azért én hozzád vágom, nem lehet kínosabb, mint a jó testvéri szeretet, és tényleg érdekel. Nyáron voltam kicsit a Nagy Almában, még Barcelona előtt, csak a szoki, Daddy Maddock meg a többi fejes körbeudvarolt, mint mindig. - észre se veszem, hogy folyik belőlem a szó. Épp olyan csapongóak, mint a gondolataim, de hát hadd csapongjanak!

- Manhattanben Pizzáztunk Arloval, és ott hallottam egy muksót, ahogyan arra veri, hogy ő a switcher, mert miatta meggondolják magukat a leányok, akik más leányok társaságát szeretik. Erről jutott eszembe, volt már olyan, hogy valaki megpróbált „áttéríteni”? - elég gusztustalan volt a csávó, lowkey figyelmeztettem is a randipartnerét, hogy tudja, mire számítson. Abusing my powers? Igen. A jó célért? Határozottan. Akkor meg nem megéri?

Az auror elméje egy vaskapu mögött álló enigma, Madri apué pedig Willy Wonka konfettis-buborékos, kaotikus álomgyára. De az enyém? A pályaudvar csak az első lépés az egészen Barbie-ház jellegű palotáig. Betörőre itt semmi szükség. Spawn of Satan – Miguel tündibündi és elképesztően aranyos meg ártatlan kis csivavája, nem értem, hogy tudja őt utálni, hát ő a legédesebb – személyesen kíséri be a betörőt, hogy megmutassa neki az értékeket. Nézd, ez a fésülködő asztalom! Nézd, itt a családi portré a három szülőmmel! Tessék, ez volt a cheerleader beavatásom próbája, nem viszed el? Vidd csak nyugodtan, szívesen megosztozom vele!

Titkokra semmi szükség. Az elmém nyílt terep, egy bolhapiac, ahol mindenki kedvére válogathat, egy nyitott babaház megannyi kacattal, egy múzeum, ahol mindent megtapogathatsz, egy kulcs nélküli széf, egy szándékosan kigombolt blúz, egy próbafülke függöny nélkül, egy svédasztal, egy játszótér, egy örökké tartó nyílt nap. Spawn of Satan pedig személyesen vezet körbe minden betörőt dacára annak, hogy az eredeti nem lenne ilyen kedves. Ennyire nincsenek titkaim, hát mire legyen? Nem úgy igazságos, hogy én is egy nyitott könyv vagyok, ha már mások kénytelen-kelletten azok számomra?

- Attól én még hallom. - összekulcsolom a lábaimat, hogy kényelmesebb legyen, és iszok egy kortyot a brit varázslógyerekek kedvencéből, a sütőtökléből. Igazság szerint a tökös kóla őrületet se tudom annyira megérteni. A varázstalanok ezt is jobban csinálják.

- Azt is, ha olyan nyelven gondolnak, amilyenen nem értek. - abból rendszerint halandzsa lesz, ami legalább hasonlít egy kicsit mondjuk az oroszra. Varvara nagyon igyekszik oroszul gondolkozni előttem, én pedig mindent megteszek azért, hogy ne tanuljak meg oroszul az ő kedvéért. A „da-da-harasho”-nál ki is fújt a tudásom, nem is nagyon hallok más, igazi orosz szavakat ezen kívül az Ilvermorny fekete matroshkája mellett.

Amúgy igaza van, a gondolatok tényleg csak impulzusok. Az én kis fejbéli antennáim pedig mindegyikre rezonál, mindegyiket felfogja, anélkül, hogy bármit is kéne hangolnom rajta. Épp olyan ösztönös ez, mint a légzés. Egy ideig persze erőltetheted, kontrollálhatod, visszafoghatod, de nem élheted az életed úgy, hogy állandóan a légzésed ritmusát szabályozod.

Hmm, mit is kezdek vele? Azt hiszem, elő szokott fordulni, hogy felbosszantok ezt-azt egy-egy megjegyzéssel, mert nem bírom tartani a számat. Oopsie. Élvezem a káoszt kibontakozni, egy kis felfordulásra pedig mindig szükség van. Talán csak Varvara dolga, és egy-két apróság az, amit elég komolynak tartok ahhoz, hogy ne akarjak róla beszélni soha, senkinek. Daddy Santiago mondjuk nem erre gondolt, ahogyan kiderül ez a folytatásból.

- Madrigal azt akarja, hogy tanuljam meg kizárni a dolgokat. - még egy unott vállvonás, gondolom, azért vagyok itt. Madrigal azt akarja, hogy biztonságban legyenek a gondolatai előlem – meg mondjuk Morriséké, csak hülyének néz. Mármint nem csak engem, én azért aktívan teszek is érte, hanem mindenkit. Mindenkinek vannak sejtéseik arról, hogy mikben lehetnek a családjaik, mindenki tudja, hogy nem ártatlanok, és senkinek nem segít, ha úgy csinálunk, mintha a probléma nem létezne.

- Én nem bánom a káoszt, Señor Herrera, és nem bánom a hangzavart. Nem nekem van problémám ezzel, hanem mindenki másnak. - tudom, hogy vannak, akik félnek tőlem, és direkt kerülnek, és tudom azt is, hogy kik azok, akiknek titkolni valójuk van – sok, súlyos titkolni valójuk. Nem különb ebben az auror sem. Nyilván van összefüggés a hiányzó jegygyűrű, a választott szakma, és a paranoid vaskapu között. Van azért, hogy kicsit zavaró, hogy ennyi mindent be tudok fogadni, főleg, amikor valaki magában sikkant egyet, és azt hiszi, nem hallja senki. De igazán megtanultam már együtt élni ezzel, hiszen mást sem ismerek. Vak lennék a világban nélküle, a fene akar csukott szemmel járni. Vagyis de, Madri apu szerintem ezt szeretné, ezért rakott büntetésbe, és ezért bízott a hot spanyol aurorra (legalább ennyi jó legyen a dologban, biztosan kirajongom majd magam Valenek és Varvarának miatta). Pedig azért inkább hasznos a dolog nekem, főleg dolgozatoknál. Örök hálám a tanulósabbaknak, de tényleg.