Bevallom, nem sokat tudom Pripyatról, pedig Varvabarba többet emlegeti, mint Roku, hogy abhorreszkál, bármit is jelentsen az a szó. Gondolom, az undorhoz lehet köze, mert minden alkalommal a hányinger fog el, amikor megpróbálom kimondani. Egyáltalán Rokuro minek használ olyan szavakat, amiket senki más nem ismer? Lefogadom, a feléről nem is tudja, mit jelentenek, csak azért mondja, mert okosabbnak hiszi magát általa.

- Na és ez a Pripyat, ez szép hely? - kamillázok a szokásosnál is nagyobbra sminkelt szemeimmel rá, miközben az utolsó simításokat végzem el. Magamra fújok még egy keveset a parfümömből, ami termékmintaként járt a szombati boszihoz. Felajánlom a legfehérebb szívű feketeségnek is, aki valaha járt e földön. Vannak persze más illatok is, de mondhatni, ismeri már a járást, turkálhat nyugodtan a cuccaimban, ne szégyenlősködjen.

- Nem jártam még Harper’s Ferryben, nem ismerem ott a járást, nem tudom, vannak-e plázáitok, és ha vannak, akkor milyenek. De persze sose mondanék nemet, kivéve a sátorozásra nálatok a hegyekben, akkor azt hiszem, inkább Rokuroval és egy Scrabble-vel töltenék egy izgalmasnak ígérkező éjszakát. - tényleg izgalmas lehet, hogy melyikünk sokall be előbb, de ha tippelnem kellene, talán inkább ő, még ha meg is edzettem már az idegeit az évek alatt. Varvushka legalább nem csinál majd patáliát abból, hogy a Pripyatát plázának hittem.

- Tudod, hogy akkor is lesz munkám, ha mindenből megbukok. Ha máshol nem, majd a Hooter’s-ben. De így lesz, Varvoleyn! Orálisan jelzem majd, ha agykielégítésre van szükségem! Itt is az első kérdés, ez az Anne miért kellett elveszítse azt a csinos fejét? És ugye a pirosak Annie-je nem jut majd ilyen sorsra? - egészen büszke vagyok magamra, hogy a régmúlt eseményeit össze tudtam kötni a jelenkorral, de ezúttal jobb lenne, ha a történelem nem ismételné meg önmagát. Meg nem csak ezen a téren, de ugye hiába is mondogatjuk, hogy nem jó ez az út, amit a Nyakszliék kijelöltek, de nem ám, még sem érdeklünk semmit. Bezzeg az majd kell, amikor élő-lélegző agyradarként használhatnak kémkedésre, vallatásra, meg ki tudja, mire.

- Mind tudtuk, csak nem sejtettük, hát ilyen ez. Csak az a baj, hogy szerintem ők ezt még nem tudják. - nekem se kéne tudnom róla, de amint a közelemben vannak, csak erre tudnak megszállottan gondolni. Pedig Barbonnak aztán igazán lenne fontosabb dolga, például készülni a következő Próbára, nem eshet szét előtte. Nem tudom, hogy áll a golyójával, eleget játszott-e vele, de azt tudom, hogy Vale még nem fejtette meg, mi van vele. Eltökélten szoktam keresni a gondolatfoszlányokat rosszabbik felétől, hátha megoldásra jutott, de a francnak se akar mostanában a golyójára gondolni, úgyhogy most már pukkadjon meg. Tudom, hogy magától nem segítene a mi legokosabb, legszebb fiúlányunknak.

- Hmm, maradj egy kicsit helyben, megigazítom. - áthuppanok a ruhakupacon, hogy meg tudjam igazítani rajta a ruhácskámat, amire igazából most már rá se ismerek. Ragaszkodom hozzá, hogy igenis, találnék olyan árnyalatú rózsaszínt és olyan fazonú ruhát, ami megfelelne neki és szívesen viselné, de nem erőszak a disznótor, csak a MACUSA-s karrier az. Kiütközik azért, hogy nem egyezik annyira a méretünk, feszül rajta, aminek feszülnie kell, de várom már, hogy legközelebb egy mérőszalagot bűvöljön oda a bűvöletes prefektus, hogy méricskélje, hány centi a ruhánk a combunkon. Biztos vagyok abban, hogy van valahol egy tízoldalas, unalmas leírás a dresscode-ról, amit a meghívóval nekünk nem küldtek ki, vagy ha igen, gondolom, már rég papírrepülőt hajtogattam belőle, mert túl sok a betű. Olvasgassa, akinek Ishida a neve!

- Most mi? Az ilyenekben profibb, mint a heti horoszkóp! - az máris orbitálisat téved a szüzességem kapcsán, nem vagyok vele kisegítve, de néha mond azért bölcseket. Épp, mint Mordrake, ha épp jó passzban van. Én elvagyok vele is, csak a közege nem tetszik, meg az eszme, amit képviselnek.

Ha Ishida mondaná el nekem bánatát, most megint az agyára mennék, hogy tudassam vele, latin-amerikaiul én is tudok. De most ez nem a megfelelő személy erre, több komolyságot az átöltözésbe! Megigazítom rajta a ruhát pálcámmal, nem lett mondjuk sokkal hosszabb, cserébe viszont lehet, hogy még levegőt is kap, és brutálul néz ki benne, bár nekem tetszett akkor is, amikor kicsit rövidebb volt. Olyan prűdek ez a britek, azt csodálom, nem haltak még ki. Mondjuk amilyen ruhákat viselnek, a legtöbb brit dísztalár, amit ma láttam, mind olyan 1800-as évek. Tényleg csoda, hogy nem haltak még ki.

- Jenna a gyengélkedőről? Varv… - nem mondom, nincs esélye annak, hogy tényleg csak a képzelete fifikázott vele, hát let’s be real, azért ez elég uncanny jelenségnek tűnik, ez meg a Roxfort, ami van vagy hányezer éves, de legalább egy. Megadom azonban a barátnőmnek, hogy az általa tapasztalt valóságot osztja meg velem, és nem látna, nem érzékelne ilyet, ha nem lenne alapja. Még ha Jenna valami kísértet is, aki a gyengélkedőn riogatja a betegeket, a kísértetek is mind valósak. Az egyiket Solace Barbonnak hívják, a másikat az exemnek.

- Lehet, csak akkor mutatkozik, amikor nagyon rosszul vagy. Lehet, hogy máskor is ott van a nyomodban, csak nem vetted észre, mert nem szól hozzád. Lehet, hogy csak elkerültétek egymást. De tudod, mit? Meg fogjuk keresni a kastély összes Jennáját! Jennifer, Jenny, Jane, Jeanne vagy Genevieve… Felgyorsítom neked a kis antennáimat, hogy újra találkozz vele, mert én hiszem, hogy nektek még dolgotok van egymással és találkoznotok kell! - sokan járnak a kastélyba, de több, mint a felét máris kizárhatjuk, mert férfiak vagy túl fiatalok.

- Ha így se, akkor csinálunk magunknak sajátot. Awww, Vale-t azért meg akarom nézni táncolni. Hihetetlen, hogy olyan jó bőr lett, hogy egy srác se merte elhívni, úgy megijedtek tőle. - pedig most lett volna lehetőségük mutogatni is magukat a magazinokban, de mindegy is, most már bukták.

Bevallom, csalódott vagyok, amiért nem kezd megalapozatlan találgatásba. Nem véletlen nyertem az RBF előtti gőzkieresztős bulikán a „legvalószínűbb, hogy még a suli befejezése előtt teherbe esik” díjat, bár némi ellentmondást érzek azzal kapcsolatban, hogy enyém a „nem végzi majd el az iskolát” tiszteletdíj is. Joke’s on me, ezzel jár, ha lefeküdsz az idősebb Maddock-tesóval.

Színésznőnek akkor még se megyek, az ilyen úri hobbykat meghagyom Orville anyjának meg Barbon húgának. A franc essen beléjük, hogy ilyen creepy rokonaik vannak, de még a filmsztárok se lehetnek tökéletesek. Biztos nem kivétel ez alól Elfelda Hall sem. Neki milyen creepy férfi rokona lehet, akiről nem tudunk?

Megérte mégis, ahogyan a felismerést és az örömöt látom Daphné arcán. Biztos voltam abban, hogy hiányzik neki a kutyája, hiszen még nekem is hiányzik akkor, amikor tanév közben nem láthatom, közben meg nem is az enyém. Soha nem volt saját háziállatom, vagyis csak két hörcsögöm, amikor még pici gyerek voltam, és, hmm, mondjuk, hogy nem volt szép vége a dolognak és nagyon sokat sírtam miattuk.

Miguellel ellentétben Fluffy engem azonnal elfogadott, azt hiszem, nem szereti nagyon a fiúkat, és biztosan van oka ennek is. Fenntartom az álláspontom, hogy segítene, ha Miguel nem pokolfajzatként hivatkozna rá, valamit pedig akkor is rosszul csinál, ha nem vallja be. Credit is where credit is due, azt viszont meg kell hagynom neki, hogy annak ellenére, hogy valamiért ki nem állhatja ezt az édespofi cuncimókust, azért hosszú éveken át mégis gondját viselte, és Fuffymuffy semmiben sem szenved hiányt. Már nem mondható fiatal állatnak, még ha talán nem is öreg, de még mindig olyan energiával képes megugatni a nála nagyobb rotikat, mintha zsenge, fiatal kiskutya lenne.

- De hát nincs mit megköszönni. Ha tudom, hogy idén megismerhetem Miguel egyetlen húgát, már szeptemberben jön velem. De így is örülsz, hogy elhoztalak, ugye? Ugye örülsz neki? - kezdek el gügyögni a kutyának, és biztos vagyok abban, hogy ő ezt nagyon szereti és élvezi is. Miért ne tenné? Kibírom, hogy ne akarjam megint megsimogatni, legyen ez most az ő napjuk, az ő pillanatuk. Így is elég elcseszett a különválásuk története, nem is nagyon értem, hogy mi történt pontosan meg hogyan, mert Miguel nem szívesen beszél róla, és amit akaratlanul megoszt velem, inkább a megbánásaival és érzelmeivel vannak tele, mintsem a jogi és egyéb körülményekkel.

Fluffy visszatulajdonítása eredeti gazdájának azonban nem más, mint első lépcsőfoka annak, hogy ezeket a traumákat és sérüléseket hátra hagyják. Sajnos az elvesztett éveket pótolni nem lehet, de ha butaság is, én hiszem, hogy mindennek oka van. Okkal születtem legilimentorként és okkal áll nekem ilyen jól a rózsaszín meg a babakék. Okkal lett Vale a bajnok, és nem Elizabeth vagy Lucinda, és oka van annak is, hogy Fuenteséknek így megkeserítették az életüket.

Hiszem, hogy Fluffy eljuttatása Daphnéhoz szimbionikus jelentőségű, egy új fejezet kezdete életük sorozatában.

- Vigyáztunk rá. Elhoztam mindenét, a babakocsiban megtalálod a kedvenc játékait és tálkáit is. Azt hiszem, hogy a fiúkkal viszont nincs jóban, erre majd érdemes figyelni. - a babakocsi tárolórekeszét pehelykönnyítő és tértágító bűbájjal kezeltem, hogy biztosan beleférjen minden a kutyaeledeltől kezdve a Miki egeres rágókáján át egészen a bolyhos-tiarás balerina ruhájáig. Mert nyilván van neki olyan is. Miért ne lenne?

- Szupcsi volt minden! Végre láttam egy kis napfényt Berkeleyben, aztán átmehettem daddy #2-hoz is ’Ciscoba. Úgy sajnáltalak titeket, a brit tanárok olyan karót nyeltek, nem lehet mellettük semmit se csinálni. De nektek legalább volt egy kis havatok. - Californiában meglehetősen ritka jelenség a tél, már az a klasszikus, hóeséssel meg minden. Lehet varázsolni ilyet, de az még sem az igazi. Mondandómat alátámasztom megjelenésemmel, azért barnultam pár árnyalatot a tengerparton.

Szomorkás mosoly kíséretében markolok rá a színes zsírkrétákra, amiket a zsebembe dugtam. Nem Votevara Babe az egyetlen, aki ezen az erektáláson gyomorgörccsel ébredt. Talán idehaza Skóciában a minta valamivel üdítőbb, és szeretem azt gondolni, hogy diáktársaink közül többen vannak, akik nem akarnak fasiszták lenni, mint azok, akik igen. Nem kell hozzá legilimentornak se születni – azért többnyire mindenkiről vannak hozzávetőleges sejtések, hogy merrefele húz, és ő maga hova húzza be azt az ikszet.

Úgy nagyjából elég rám nézni. Sztereotipikus Barbie kaliforniai vagyok, a liberalizmus guruló dolláros melegágyában születtem egy szivárványos családban. Magnix szomszédokkal nőttem fel, magnixok közé jártam iskolába is, miért akarnék nekik rosszat?

Szeretnék kicsit bízni az emberekben, és elhinni, hogy nem mindenki olyan gonosz és ostoba, hogy rossz döntést hozzon.

Másrészről viszont az összes Bridezillát beárnyékoltam az utóbbi két hétben a magam Electionzilla viselkedésemmel. Tudom, hogy Senor Herrera nem ezt kérte tőlem, becs szó, eddig viselkedtem, és nem éltem vissza a képességemmel. Majd eskü, valahogy kiengesztelem őket.

- Hamarosan úgyis lehullik a lepel, Varvabarbushka. Aztán valódi, igazi adatok látnak majd napvilágot. - bólogatok jószerével a megállapítására, ahogyan menthetetlen triónk megközelíti a szavazófülkéket. Alapjáraton nincs bajom Lucindáékkal sem, csak ne lennének fasiszták, van abban viszont valami eerie, ahogyan a hármasuk várja a sorát. Barbonról már majdnem elhittem, hogy ember, aztán ahogy a próbán viselkedett, most meg az, ahogyan becsicskult nekik, rendesen ideges leszek tőle, az meg árt az arcbőrömnek.

- Óóó, akkor vigyázok, és a falra nem pingálok! Ti kértek? Vegyetek nyugodtan. - kitúrom a zsebemből a színes crayonokat, hogy körbekínáljam vele a witchganget, mint más a cigarettát. Mi ez, ha nem egy újabb lehetőség az önkifejezésre? Persze ezeknek semmilyen mágikus tulajdonságuk nincs, bár eredetileg olyat akartam, ami olyan képet csinál, amit minden szögből másképp látnak. Aztán idejében megtudtam, hogy az nem fog működni, mert a mágia le lesz tiltva a fülkében.

- Óóóó, nézzétek, ajándék! És mindenki kap belőle! - átveszem az egyik varázslótól az első szavazóknak járó kitűzőt, ami – meglepetés! – épp azt írja, hogy első szavazó. Fel is tűzöm magamra, jól illik a színe a hatalmas, virágos hajcsatomhoz.

- Nekem meg az, hogy legyen mindenki szabad! A saját szabadságod és boldogságod pedig csak a másik szabadságáig terjedhet ki. Na de lássuk ezt az erekciót! - úúúúúgy remélem, hogy Rokurobruro hallótávolságon belül van, amikor ezt a bölcsességet mondom. Így viszont csak egy utolsót kacsintok Vale the Brave-re és Varvara Chernusra, mielőtt behúznám magam után a függönyt. Hosszas időt töltök bent a szavazatom leadásával és véleményem kinyilvánításával. Kinyújtott nyelvvel koncentrálok a nagy műalkotás megrajzolása közben, hogy inkább Monet legyek, mintsem szobafestő mázoló. Az elkészült rajzocskát a szavazatommal együtt büszkén körbemutogatom, mielőtt a borítékban végezné; nem érdekes, hogy látják, úgyis tudják, mire számíthatnak tőlem.

A világért se akarnám megzavarni Daphné jól megérdemelt, utó-szüneti pihenését. Mert mi már reggel óta itt vagyunk, de olyan jetlagos vagyok, hogy még mindig nem tudom, merre van az az előre. Na meg ez a pocsék, brit időjárás… Sajnos Skóciát nem hatja meg viszont, hogy allergiás vagyok a depresszióra. Vajon a franciáknál is ilyen depresszív minden? És a Beauxbatons diákjai is jetlagesek az utazástól?

A téli szünet csak a javamra vált. Egészen lebarnultan tértem vissza a kastélyba, az elmúlt két hét pedig eléggé feltöltött ahhoz, hogy ezt a fárasztónak ígérkezett, végzős nyaralást már fél lábbal is kibírjam. Mégis nem egy, hanem egyenesen hat láb érkezik a franciák csudahintójához. Történt ugyanis, hogy sikerült egy aprócska kis meglepetést szereznem, nem kis részben Miguel családjának segítségével, akik voltak oly kedvesek, és vigyáztak az egyedülálló és csodálatos kiskutyára, a világ legokosabb és legártatlanabb lényére – Fluffyra!

Tudniillik, Fluffy gazdája, Daphné igazságtalanul elszakításra került tőle még gyerekkorában, amikor történt az a sok jogi hercehurca vele és Miguellel. Máig nem teljesen értem, hogy mi is történt, hogyan is történt, Fluffy viszont valahogy Miguel nyakán, vagy éppen – Fluffy aktuális hangulatától függően - bokáján maradt.

- Sziiiiia, hát éppen téged kerestelek! Lejönnél kicsit? - integetek Daphnénak, amint meglátom a hintójuk valamelyik erkélyén ücsörögni. Ez amúgy totál nem igazság, én is inkább erkélyt szeretnék a creepy szeánsz hangulat helyett, ami nálunk van a Hornyban. Nem vagyok az a gyertyás kristályos lány, na.

- Szeretnék bemutatni neked valakit, Daphné. - mosolygok rá ravaszul, és tolom közelebb a nagyon pink, nagyon csipkés és nagyon trendi babakocsit a hintójuk bejáratához. Véletlenül az a szerencse ért, hogy Senor Herrera magánórái miatt egész sokat járok ide. Már biztosan született pletyka arról, hogy valamiért átjárogatok a hintóba, de arról azért nem tudhatnak, hogy egy hot aurorral van ennyi találkozóm. Igaz, ezek inkább az agyamat vetkőztetik le.

- Igazság szerint Miguellel elég sokat veszekedünk miatta a mai napig. Az első szakításunk is miatta volt, nem csoda ezek után, hogy ilyen anyás. - a babakocsi fényvisszaverője visszasüti a fehér havat magunk körül, egyúttal pedig kiválóan takarja a kis lakóját, azt az apró és ártatlan lényt, akibe Miguel legalább egy alkalommal belerúgott, mert összetévesztette egy focilabdával. Minden alkalommal el is dicsekszik vele legalább, ha ez még nem lenne elég. Hát hogy lehet így bánni vele? Sajnos hiába magyarázom, nem jutott még el az agyáig, hogy kettejük között neki kéne az okosabbnak és érettebbnek lenni. Fluffy egy kiskutya, ösztönből cselekszik, és arra reagál, amivel találkozik. Miguel férfinak férdi, de azért mégis csak tudna ennél többet, ha kicsit törné magát.

- Még mindig nem jó a viszonya vele, pedig ugyanolyan felelős ezért az apró kis életért. Kár érte, egy ideális világban lehetnénk egy család. Anyukám már unokának hívja. Sok törődést igényel, Daphné, és rengeteg figyelmet. De tényleg, különben mindent megrág. - felfedem a babakocsi valódi tartalmát azzal, hogy a fényvisszaverőt felhúzom. Fluffy puhán, tisztán, karácsonyi kis ruhácskában várja az újratalálkozást élete első és eredeti gazdájával.

Ez igazán kedves felajánlás volt, talán éltem volna vele, ha tudom, hogy ilyet is lehet. Bizti sok plusz pontot kaptam volna, ha meg tudtam volna jegyezni, melyik politikusnak kitől volt zabigyereke és melyik nemesnek ki volt a titkos szeretője, meg most már a listában az oroszlánszagú Ricsi is, mert az ilyen, történelmi jelentőségű tényeket valamiért sokkal könnyebben megjegyzem, mint az uncsi évszámokat, hogy mikor és hol voltak milyen felkelések és aláírások, amiket valamiért olyan fontosnak tartanak. Nekem bezzeg elég a gondolattól is (haha, Ishida, igen, van nekem olyanom <3 ) ásítoznom kell.

- Hagyjad csak. Ha megbukok mindenből, is kellek nekik. De lefogadom, Johnnynak legalább nem volt oroszlánszaga. Van róluk fotód? Dögösek voltak, jól néztek ki? - a fontos kérdések ugyebár. Állítólag itt egy szellem tanítja a mágiatörit, halott ugye a halottakról, és valahogy nem bánom, hogy nem kell erre az órára se járnom, és ennyi szabadidőm van helyette.

- Na de Vaaaaarv, rossz vaaaagy! Tudod, hogy milyen fontos ez nekem! - na a rosszalló nézést még gyakorolnom kell, helyette úgy izgek-mozgok mellette, hogy láthatóan alig tudom tartani a számat. Morális dilemmáink következnek, vajon mi a helyes? Megosztani Varvusbarbussal, amit nem kéne tudnom, de véletlenül tudok, meg szerintem annyiszor vérezné össze a csinos kis nóziját, hogy előbb vagy utóbb magától is rájönne, vagy az, hogy hű legyek ahhoz, amit megígértem Senor Herrerának, aki vélhetően maga is meleg, mint a karácsony? Elkap a deja vu érzés, mintha ezt ma már mondtam volna neki, éppen így, pont ezzel a hangsúllyal, és ugyanúgy vigyorogtam hozzá. Huh… A nagy moralizálásba sajnos az már nem fért bele, hogy figyelembe vegyem az illetők magánéletét, bicsibocsi, de a koala agyam ennyi mindenre nem tud gondolni egyszerre ugyebár. Amúgy is csak férfiak, az egyetlen jó tettük pedig, hogy amíg egymással vannak elfoglalva, addig nem nyomorítanak meg más leányzókat. Mondjuk a csúnyábbik félnek még ez se sikerül ebben az egyenletben. Elképesztő, hogy a férfiak mennyi mindent tudnak ilyen orbitálisan elszúrni egyszerre!

- Na jó, nem kell tovább győzködnöd. - nehéz dolga volt, tudom.

- Szerintem magadtól is rájönnél, de becsület szavadra legyen, nem adod tovább, mert érzem, hogy abból még baj lehet. De fogalmazzunk úgy, nem véletlen maradt ki egy kedves iskolatársunk a héten, amihez lehet, hogy köze van valakinek, akit egész évben látványosan került. Azért kicsit csalás, én bezzeg nem kapom meg a beteg-passt szerelmi bánatra. - nem akartam én ezt tudni, de akárhányszor a közelemben voltak akár csak véletlenül, folyamatosan ostoroztak, még a falon át is. Borzalmas volt.

- Azt meg kell mondjam, Varvarushka, kissé aggódok is a csékád iránt. Nem tetszik, ami a fejében van. - szerintem ezen a ponton már kevés neki, ha csak beszélgetünk vele, és mélyebbről jönnek azok a gondolatok, mint azt gondolnánk. Biztosan jobban fogok figyelni rá, mielőtt meggondolatlanságot művelne.

A szobrocskák az Ilvermornyban azért oszthattak minket külön házakba, hogy megkíméljenek mindenkit a közös magunktól. Hát ha még Vale se Wampus lenne! Bár mindig ő volt a higgadt megfontoltság a triónkból, ami talán elárul rólunk valamit.

Bár eldöntöttem már, melyik ruhám veszem fel, azért módszeresen dobálom a többi dolláros göncömet az ágyamra, hátha valamelyik megihlet, esetleg jobban el tudnám képzelni Varoshka babán. A színe nem az övé, bár szerintem észveszejtően nézne ki a megfelelő, pink ruhában, mindezt anélkül, hogy elveszítse a maga egyéniségét és báját, de eddig csak esetenként sikerült rávennem arra, hogy próbáljunk ki valamit. A pink csizma, amit majd a következő próbán történő szurkolás alkalmával fogok viselni, szintén ott hever az ágyon, nem is tudom, miért raktam oda, de pillanatok alatt akkora ruhakupleráj lesz, hogy áldani fogom az eget, amiért pálcasuhintással tudok takarítani.

- Úúú! Akkor vagy találtál valakit, aki olyan, mint te, - kibújok a cenzúrát kapott csodaszerelésből, bár még mindig nem tudom, mi a probléma vele. Prűd angolok, angol prűdség, közben meg nincs olyan takarító szertár ebben a kastélyban, ahol ne dugnának rendszeresen.

- …vagy valakit, aki visszatükröz téged. - kibújok a saját ruhámból, megy is az ágy tetejére a többihez. Már értem, miért kérdezte azt, amit. Azért tényleg vicces, hogy Senor Herrera is éppen emiatt aggódott, de aktívan dolgozok azért, hogy ilyen ne lehessen.

- Az ilyen találkozásoknál szokás kártyavetést kérni Mordraketől. Ne érts félre, nem hiszek az előre lefirkantott sorsban, a sorsszerű találkozásokban viszont igen. Ki a lány, mit tudsz róla? - meg se fordul a fejemben, hogy ne nő lenne az illető. Miért lenne férfi? Ugyan, nem jók azok még arra sem, hogy visszatükrözzenek minket önmagunknak. Engem például a nagy ruhakupac tükröz vissza, amire még felkerül a fehérnemű is, amit eredetileg felvettem.

- Sőt, talán nem is lenne hülyeség vetést kérni tőle. Vannak jobb napjai. De mégis arra kérlek, ne ugorj bele egyből all-in. - nem akarom, hogy megégesse magát. Nyilván fel kell fedeznie ezt a dolgot kettejük között, ez így elmondásra is hidegrázós sztori, oka kell legyen annak, hogy így érez.

- Nahát! Tudtam, hogy jó lesz ez a ruha! Biztos nem maradhat pinkben…? Nem…? - egy próbát megér. Kamillázok rá szépen saját mentőruhám felvételét követően. Lehet, hogy még egyszer kidobnak minket, olyan rövid, de már nem érdekel. Akkor majd máshol elfoglaljuk magunkat pár koktél kikeverése után.

- Hogy Barbon mekkora egy…! - legszívesebben ráönteném a mindenmentes tökös kólámat Ishidára. Igazán megérdemelné, ő szokott beszélgetni vele. A hideg is kiráz a gondolattól, elképzelésem sincs, hogy miről is lehet beszélgetni vele. Bár a bálon meglepően cserfes volt. Csak a mellettem ülő Malachi gondolatai cserfesebbek, mint az indokolatlanul jókedvű Barbon. Nem értem, sose fogom megérteni, mire jó ez neki és mit lát benne. Megígértem Senor Herrerának, hogy nem élek vissza többet a képességemmel, becs szó, nagyon törekszem is rá! De az talán csak nem számít, hogy támogatok valakit, akinek támogatásra van szüksége! Rámosolygok a túloldalán ülő, és szanszos, hogy hasonlóan felháborodott Sullivanra, majd megszorítom a legifjabb Maddock kezét, mielőtt aggodalommal és haraggal teli pillantásomat újra a képernyőkre vetném. Szemem sarkából látom, hogy a lelátó másik oldalán Lucindáék majd kicsattannak az örömtől, amiért Vale nem vette észre a cselt.

- Rokuro, majd mondd meg a barátodnak, hogy üzenem, hogy ez nem volt szép. Vagy tudod, mit? Inkább ne, így is túl sok figyelmet kap. - a szívószálat ajkaim közé kapom, hogy egy mérgeset kortyoljak az üdítőből. Nem annyira tetszik a helyszín sem, allergiás vagyok a depresszióra, amit ez a csatornarendszer sugároz, és hiába a dekor, attól még nehéz nem látni, hogy hol is vagyunk tulajdonképpen. Valahogy így képzelem New Yorkot is, amikor már tényleg ott fogok lakni a napsütéses nyugati part helyett.

- Srácok, ha muszáj lenne elindulnotok valamelyik úton, például hogy megmentsétek a barátnőtöket, ti melyiket választanátok? - kérdezem a jelen lévő srácokat – Rokut, Miguelt, Malt és Royt - , ügyet se vetve arra, hogy a bajnokoknak valószínűleg nem volt semmilyen választásuk. Azért örülök annak, hogy nem nekem kell abban a pókhálóban szenvednem, nem vagyok kifejezetten jóban a pókokkal. Örülök, hogy mindegyik ott van a távoli Ausztriában.

- Én még a pókokat is bevállalnám érted, Varvarucinyuszi! És érted is, Elizabeth! De a mocsárra is felkészültem! - megemelem az egyik lábam, hogy csodájára járhassanak a csizmának, amit Vale tiszteletére húztam fel. Ez a legközelebbi lábbelim, ami hasonlít egy western csizmára. A sarkát megbűvöltem, hogy minden lépésem után piros szíves nyomokat hagyjon utánam a padlón, amik pár perc után eltűnnek. Legalább biztosan megkönnyíteném a megmentőm dolgát, ha saját lábon mentem volna be elraboltatni magam ebbe a titkos kamrába, amiről már mindenki tud.

Kiváló közönség vagyok. Arcom aggodalomtól torzul, ahogyan azt látom, Inés percei rendre csak fogynak. Nem aggódtam érte különösebben az első próba után, meg aztán oka van annak, hogy ők vannak odalent, nem pedig én, aminek aztán véletlen sincs ahhoz köze, hogy véletlenül szánt szándékkal hamis infót firkantottam a Serlegbe szánt papírra, a-a. Ha kisebb sérülésekkel is, de Lolita jóvoltából szépen boldogulnak, mégis nehéz arra gondolni, hogy fogja leküzdeni ezt a hátrányt.

- Ugye tudod, hogy ha Lolita helyében lennék, és te lennél Inés, én megvárnám, míg ugyanannyi percünk lenne, Varvaboo? - véletlenül tudok valakit, aki a logikába most bele fog kötni, és épp itt ül előttem, de sebaj, van még a tökös kólámban, és a múltkor se öntöttem le. Megússza most is, a poharam a pohártartóba kerül, és nem a fejére.

- Alright, eddig nem hittem az O’Hara charmban, de megvédte Siennát. That’s hot. - legyezgetni kezdem magam a kezemmel, bár alapjába véve Connor nem az esetem. Hot mess vagyok a szerelmi sokszögén kívül is, köszönöm szépen, meg most amúgy is kivagyok az összestől.

Legszívesebben felnevetnék, ahogyan azt látom, Barbon beejti a pálcáját a fekete szurokba, kizökkent azonban a kezemen érzett, hirtelen szorítás. Hüvelykujjammal megsimogatom kézfejét, hogy tudja, minden rendben lesz. Nem kifejezetten szólok semmit a dologra, szerintem azt ő se szeretné. Aztán már azon kapom magam, hogy Varva Kitty Doll orrából megint ömlik a vér, de úgy, mintha az megállíthatatlan lenne. Kicsit engedem csak el Malachi kezét, hogy zsebemből elővehessek egy kamillás kendőt.

- Várj, mutasd. - arcához érve magam felé fordítom, egy csepp vér pedig az öltözetemre hull, de ezzel majd később foglalkozom. A megbűvölt kendővel felitatom a vért, és letörlöm rosszullétének minden nyomát. Éppen lemaradok Vale akciójáról, így aztán, ahogyan Varvus kezébe nyomom a kendőt, már meglepetten pislogok a képernyőre.

- Vá… mi? Go, Vale! - nem értem, mi történt. Nem értem, hogy került ki a pajzsból, miért nem ragadt be ő is a szurokba és hogy ezt hogyan csinálta. Tudom, hogy jobb neki, hogy elszakadt tőle, ki tudja, mire lenne még képes az az állat, de közben azért amit Barbon csinált eddig, azok elég jól működtek és nem voltak hülyeségek. Eddig jól ment neki ez a próba. Valetől okos lépés, hogy a fal mellett halad, de ha meghallom a következő kukorékolást, én Britney Spearsre esküszöm, hogy be fogom hunyni a szemeimet, mert nem bírom nézni, hogy Vale the Batesből Vale the Chicken Nugget lesz ott a Valley of Henben. Végül aztán megfogom két szomszédom fejét, a vállamra hajtom őket, és az ölembe fektetem kezeiket, hogy mindkettőt meg tudjam fogni az egyik és a másik kezemmel is.

- Sose bukok meg mágiatöriből, ha te tartod azt. Vagy ha szabad asztalválasztás van. - kuncogok az elmesélését hallgatva. Már nem emlékszem, hogy volt-e szó egyáltalán az írekről és munkájuk kizsákmányolásáról RBF-en, mondom, nem tanultam rá, de ha Varvara tanítja, tuti megírom kiválóra. Mindig is tudtam, hogy nem velem van a probléma, amiért megbuktam mágiatöriből! Kellett nekik ilyen unalmasra tartani, és kellett nekik távolabb ültetni a többiektől, nehogy kiolvashassam a helyes válaszokat, hogy tudjam, mikor melyik betűt kell bekarikázni… Nem baj, karikáztam azért, rajzoltam pár virágot és szívecskét a lapomra, és szépen dekorálva írtam oda egy szomorú fej mellé, hogy nem tudom. Feltehetően a MACUSA-nak akkor is kellek, sőt, talán annál inkább kellek, de ha még sem, a Hootersnél mindig van felvétel, aztán majd lesz valami. Az erkölcsöket amúgy is elhagytam már valahol menet közben, amire a fatökű angolok nem győztek emlékeztetni akkor, amikor nem engedtek be minket. Álnok népség, pedig ha tudnák, hogy a törpicsek bűbájtan professzor és a tavaly nyugalmazott Bimbájuk hányszor és hol…! Aztán még házasok se voltak.

- Nem fogod még elhinni, ki szeret még ho… Nem, nem, nem, nem szabad, felejtsd el, amit mondtam! - elharapom a nyelvem, pedig égek a vágytól, hogy megoszthassam a pletykát vele. Egész héten úgy zizegett az a kettő, nehéz volt nem hallani őket, borzalmas volt. Még rosszabb, hogy még csak meg sem oszthatom a friss pletyit Varvudiussal, mert ígéretet tettem Senor Herrerának, hogy leszokok erről és nem élek vissza többé a legilimenciámmal. Amióta Madrigal prof megbüntizett, és elkezdtem a spanyol auror magánóráira járni, igyekszem komolyan venni ezt, de ki mondta, hogy egyszerű lesz? Most is majdnem kicsúszott a számon valami. A bünti perselyem egy dragottal lehetett volna gazdagabb, ha nem állok ellent. Minden alkalommal, amikor olyat csinálok, amit nem kéne, bedobok egy érmét, nyáron meg majd felajánlom a dellát mondjuk egy menhelynek. Szóval, ha mégis elmondanám Varvarának, amit tudok, akkor azzal végül is jót teszek…

Pedig esküszöm ám, hogy ezt mondta! Ott helyben én is kellően felháborodtam ezen az egész switcher dolgon, épp úgy, mint ahogyan rongyokat adtak Vale the Mightynak az Első Próbára. És akkor ezek azt akarják, hogy én legyek a Personal Legilimens Assistantjuk… Kiráz a gondolatra a hideg, pedig már évek óta emésztem a tényt. Nem baj, év végén lesz itt Vianne temetés, fel is fogom kérni Varvaruskát, hogy legyen oly kedves és vállalja a ceremónia levezénylését, mely során eltemetjük a fiatalságom és a szabad döntéshozatalhoz való jogom. Switcher ide vagy oda, azért az én agyamat nem fogják úgy kimosni, mindegy, hogy Maddock apuka hányszor próbál lenyűgözni.

- Ne aggódj, Varvarina Varjushka, ha legközelebb ilyet veszek észre, megfogadom, hogy továbbra is visszaélek majd a hatalmammal, hogy figyelmeztessek minden leányt a veszélyre. Nem érdekel, hány dragotot kell bedobnom érte a perselybe! Ha rajtam múlik, egy férfi se fogja azt hinni, a hancúrvesszője a világ közepe! - elfér az a malacban, rózsaszín is, jó helye lesz ott. Aztán majd azért is büntethetem magam, ha mégis egy fent nevezett hancúrvesszőre fanyalodok, de nem más ez, mint bizonyíték rá, a szexualitás nem választható. Nehéz ez, miközben jól tudod, az összes férfi csak egy délibáb. Messziről megoldásnak tűnnek, de mire odaérsz, már tudod, hogy csak üresség van a helyükön.

- A legtöbb férfinál amúgy is az ego az egyetlen dolog, ami képes kielégíteni önmagát. Maradhat egyedül az összes, aztán sírhatnak, hogy de rossz, hogy elmagányosodnak. - és még csodálkoznak, hogy inkább a medve, mint ők…

Már a buszhoz érkezve hallgatom a nekem szegezett kérdést. A Horned hálója üres, már mind a bálon vannak, mi viszont dobunk még rajta, hogy még inkább fashonably late legyünk, ha eddig nem lett volna elég. Persze jó lenne Vale-lel és a barátnőjével koccintani, igaz, őszintén nem tudom megmondani, miről fogok én beszélgetni Heliodorával. Legalább kellően összeszedettnek tűnik, talán kell is egy ilyen pólus Vale of Bates mellé.

- Miért ne tudnám? Bár Senor Herrera véletlen épp emiatt aggódok. Szerinte felnőtt koromra begolyózok, ha nem kezdek ezzel valamit, és akkor mehetek a vicces házba a mosolygó emberekhez. - nem pont így fogalmazott, a lényeg viszont talán nem ez. Pálcasuhintással a ládámból kiidézek pár mentő ruhát, és ki is szemelek egyet, ami talán jó lehet Varvusra – a harisnyánál többet takar, a méretén kell csak kicsit igazítani egy bűbájjal, meg szerintem a rózsaszín nem az ő színe, de ez semmi olyan, amin ne tudnánk segíteni.

- Én gyerekként azt hittem, mindenki ugyanígy érzékel, mint én. Még most is nehéz elképzelnem, hogy milyen, ha nem. Először csak azt hallottam, ha valaki rám gondolt, és hát elég sokat gondoltak rám. - mégis csak én voltam a gyerek, aki megtett mindent azért, hogy középpontban legyen, figyeljenek és büszkék legyenek rá. Nem voltam kifejezetten problematikus kölyöknek, ha a legilimenciát nem számoljuk, állítólag alig sírtam csecsemőként.

- Ne úgy képzeld el, hogy olyan szépen hallom, mint a valós beszédet. A gondolatok csaponganak, cseppet se olyan összeszedettek. Néha csak pár szó, egy benyomás, a hangok is egymásra csúsznak. Az egyik pillanatban még arra gondolnak, nincs-e elírás az újságcikk címében, amit olvasnak, aztán arra, hogy vajon raktak-e cukrot a kávéjukba, majd bevillan a legféltettebb titkuk, miközben teljesen másról beszélnek. Nem tudom, Varv, ennek van így értelme, sikerült válaszolnom? Kaotikus és kusza az egész. - főleg a fura akcentusok és idegen nyelvek mellett, bár azokból legalább nem kapok benyomást. Az egész életemet így éltem le, és kezdem kapizsgálni, hogy még mindig csak felszínét kapargatom annak, amit tudok, azért akar engem a MACUSA ennyire.

- Ezt megnézed? Szerintem majdnem a méreted, kicsit kell igazítani rajta. Megtarthatod, hat dolcsiért vettem egy magnix garázsvásárban ezzel együtt. - odanyújtom neki a kinézett kis ruhácskát, és mutatom meg a saját, élénkebb rózsaszín csodámat, mielőtt kibújnék abból, amit eredetileg akartam viselni.

Hanyagul megvonom a vállam, éppen úgy, ahogyan a képességemet érintő dicséretre is tettem. Eleget hype-oltak már vele, mióta csak felkerültem az amerikai minisztérium radarára, szóval érthető, hogy miért nem ütött akkorát. Nem volt nehéz dolgom, Arlo megtett mindent érte. Csak augusztus végén lettem tizenhét, de magas rangú miniszterek, tisztviselők esznek a tenyeremből abban a reményben, hogy majd az ő kezük alá dolgozom. Nem mondom, hogy nem szórakoztató, ahogyan a vérelmélet-hívő Daddy Maddock lowkey groomingol, és akkor még azt se tudja, hogy az idősebb fiával már összeszűrtem a levet két éve. Nem hatna meg különösebben, ha nem tudnám, hogy ő csak az egyik ujj arról a MACUSA-hoz tartozó kézről, ami magának akar.

Nem látom értelmét hazudni egy ilyen kérdésben, bár tulajdonképpen amúgy se kifejezetten jellemző rám, hogy nem mondanék igazat. Két tálcát kínált fel, két opciót mutatott, az egyik piros, a másik kék. Én viszont a lilát választom, mert nem elégszem meg csak az egyikkel, és nem vagyok hajlandó kizárni az egyiket a másik kedvéért. Nincs megalkuvás. Számomra nem kielégítő, ha csak az egyikből leszek jó, ezt pedig nem a MACUSA-ért, hanem saját magamért.

Mindent el kell követnem annak érdekében, hogy se a MACUSA, se más ne tudjon visszaélni a képességemmel. Nem szeretnék senki eszköze lenni.

Talán az okklumencia is jobban megy akkor akkor, ha nem a minisztérium elvárása hajt majd, hanem az, hogy ne kelljen mondjuk Madri apu zajtükröző szobájában töltenem a büntetésem.

Nem várom el, hogy az auror ingyen segítsen. Az mindenesetre figyelemre méltó, hogy ennyire ki tud zárni. Rendkívül kevesektől láttam hasonlót, és mindannyian olyan személyek, akiknek biztosan van titkolni valójuk. Még Madri apu fejéből is gyakrabban olvasok, mint azt szeretné. Bár valószínűleg az egész mai fiaskót megúszom akkor, ha lakatot teszek a lepcses számra, és nem kívánok káoszt okozni az óráján. Azért kár, engem igazán érdekelt volna, hogy mi van Orville-lel és a Roxfort fiú bajnokával. Talán akadályozni akarta a próbában?

Húzom egy kicsit a számat a feltételekre – remélem, hogy értékeli majd, hogy eszem ágában sincs a nem tetszésemről hazudni, és nem játszom el a kedvéért a lelkes egyetértést. Igaza van viszont, hogy azért tényleg nem szép, ahogyan használom azt, amivel születtem. Ettől még nem érzem magam hibásnak, amiért meghallom azt, amit nem akarnak a tudtomra adni. Legilimency-shaming on top! De valahogy ki kell bírnom, hogy cipzárt tegyek a számra, megtanulok csendben maradni, és akkor lehet, hogy mindenki chillben lesz. Varvara Vodka Babe is mintha utalt volna már erre nekem egyszer-kétszer, és Vale Tusabajnok Bate is célzott már rá párszor.

- Rendben van, Señor Herrera. Nincs több játék. - pattanok fel a székről kis gondolkodás után azért, hogy kezet foghassak vele. Meglepően (vagy nem annyira meglepően) magabiztos és szabályos a kézfogásom. Volt időm gyakorolni.

Az ígéretem betartása biztosan nem fog egyik pillanatról a másikra menni, a megszokás ugyebár, a megszokások pedig lassan kopnak, de van két fantasztikus barátnőm, akik tudnak jelezni nekem, ha megint azt csinálom. Biztos Valenek is jól esik majd, hogy velem is foglalkozhat a Tusás golyóján kívül, én sokkal szórakoztatóbb vagyok. Végül is olyan lehet ez, mint leszokni a cigarettáról, nem?

- Hogyan kezdjük? És most állunk neki, vagy…? - készen állok arra, ha most állunk neki a gyakorlásnak, bármi is a terve. De érthető lenne az is, ha előbb arról akar megbizonyosodni, hogy állom a szavam. Nekem bármelyik jó.