Legutóbbi hozzászólások: Eydis Sidthvordr

Üzenetek megtekintése
Oldalak: [1] 2

1	2005/2006-os tanév / A Trimágus Tusa / Re: Az Első Próba - Lelátók	Dátum: 2025. 12. 14. - 07:05:01
The day after the last storm at Midgard Ilvermorny Nem tudom, hogy ki lehetett az a Cedric Diggory, de ahogy a nevét hallom, ahogy látom, hogy megemlékeznek róla, még inkább örülök, hogy a Tűz Serlege nem engem választott ezekre a próbákra. Szerettem volna kiválasztott lenni, mert úgy éreztem, hogy talán jobban megismerném magamat, talán eléggé jól láttam volna azt, aki voltam és lehettem volna, hogy visszakapjam, amit elvettek tőlem. De ez a Trimágus Tusa nem olyan, melyekről olvastam; úgy látom, hogy eltűnt belőle az önismeret, eltűnt a mágia iránti szeretet, és a dolgok eladása iránt érzett vágy maradt. Talán mindennek ez a sorsa, amit megérint Amerika. Morrisra pillantok. Vajon szereti, hogy ilyen sokszor mondják a nevét? Vagy szégyelli, hogy látszólag az apja pénze emeli fel a klánját? Veszek egy levegőt, hosszan, mélyen, ahogy a kerberoszra nézek. Tudom, hogy Elizabeth, ha felém néz, láthatja a rosszullétemet- eszembe jut a krétai példány, melyet apám és bátyám pusztítottak el, még gyerekkoromban, és melynek koponyáiból az egyik hajónk orrdísze lett. Sokszor játszottam ott az Ilvermorny előtt fakarddal, falándzsával, ahogy a hullámtól a fejek emelkedtek, én felemeltem a pajzsomat, oldalra gurultam, szúrtam. Megküzdöttem egy hatalmas szörnnyel. Nem volt részem a halálában- volt tucatnyi másik teremtményében. A bűntudat, mint viharfelhő gyűlik össze bennem a horizonton, ahogy látom, a méretei ellenére ez a lény egy kutya, a természete nem egy baziliszkuszé, inferusé, remény nélkül arra, hogy valaha együtt lehet élni vele. A krétai sem született annak, én pedig fejben újra és újra elpusztítottam, lándzsákkal és fejszékkel, a hörgés viszont biztosan elmaradt, amikor apám felfedezte. Csak morgás lehetett, majd nyüszítés. Hálás vagyok a lánynak, aki nem bántja. Bármennyire nem szabadna a saját iskolám ellen drukkolnom, remélem, hogy értékelik ezt a bírák. A graphorn látványa tovább erősíti az érzést. - Nem szabadna szórakozáshoz használni ezeket a lényeket.- talán magamnak, talán Elizabethnek mondom a halk szavakat. Tudom, hogy ez a lény, még ha határozottan a leggyengébb is a keréken lévők közül, remek trófea lenne, de most, hogy nem veszek részt a vadászatban, nehéz nem látnom, hogy a pánik és a tehetetlen harag sarkallja támadásra. Vajon megtaláltam volna bármit, ha én küzdök vele? A wampus sem kapott soha választást; a mágia és a természet formálta, karmokat és éles, az álmok alá bevájó elmét adott neki. Nem akart itt lenni, most valahol Amerikában lenne a helye, nem szórakoznunk kellene a jelenlétén. Nem nyúlok a szemüvegért- szinte akarom érezni az érintését, hogy megragadjon, és miközben a fejemben van, talán ráébresszen arra, hogy ki vagyok. Több hiányzik néhány száz óránál. Madrigal professzor óráján ráébredtem, hogy milyen kevés vagyok. Csak egy dologhoz értek, hogy hogyan kell varázslényeket elpusztítani; ezt szolgálja a pálcám, a tudásom, ezt üldözve festek fel újabb, változatosabb megoldásokat a bőrömre. Nem tudok táncolni, nem tudok főzni, nem tudom széppé tenni magam, nem tudok fenntartani egy beszélgetést. A viharmadár lenyűgöz- túlzottan hozzá, hogy értsem, hogy halljam Viannet. Az volt az egyetlen harcom, ahol nem éreztem semmi negatívat: tiszta harc a hullámokkal, a villámokkal, a széllel egy apró hajón. Nem akarom látni, miként fogja el valaki, zárja be, kényszeríti a földre, ahogy a családom tenné a megfelelő fizetségért. Nem is tudok másban gondolkodni; amikor a lány villámokat használ, először csupán rossz taktikai döntést hiszek a fegyverben, amit a lény ellen felvett. A gondolataim azonban szinte azonnal elcsendesednek, amikor megértem. Szinte látom a lányt a viharban, a tengeren a hajónkon, ahogy egy vele, mint aki Thor szemébe néz, és tudja, a Mennydörgés nem tudja elragadni. Egy pillanatra sem tudom levenni a szemem róla, ahogy eggyé válik a mágiával, mintha nem lenne más, csupán vihar és varázslat. Egyetlen átkot sem lőtt rá, egyetlen esőverte tollat sem tépett ki a szárnyaiból, olyan, mintha pontosan látná a helyét a teremtésben, a létezésben, mintha Valkűr szállt volna közénk. Meggyullad az esőtől az arcom, a szemem, a mellkasom; úgy érzem, mintha valóban Odin egyik hírnöke lenne, valaki, akit minden harcos, aki most lát, megismer, sisak és lándzsa nélkül. Elkap valamiféle ösztönös vágy, hogy átöleljem a madár nyakát, utána pedig a szőke lányt. Érzem, hogy megmozdulnak az ujjaim; úgy érzem, hogy ez a szeretet a vad, kiszámíthatatlan mágia iránt olyasmi, amit nem éreztem soha. Akkor sem, amikor a bőrömön viseltem a rúnákat, és ajkaimon a halált akromantulák, rugarouk ellen. Ez a mágia iránti szeretet érzésre több mindennél, ami jelenlegi tudatomban létezhet. Talán ott van valami, azokban a napokban. Nyelek egyet, amikor az aréna Solacé lesz. Ismerem az erejét, ismerem a mágiáját az erdőből; tudom hogy mennyi minden, mennyi erő rejlik benne. Több erő bújt a fioláiban, mint a bőrömön, több erő a csendjében, mint a szavaimban, több erő a karjában, mint az enyémben. Nem fér hozzá kétség, hogy kiválóan össze tudja zúzni mágiájával azokat, akik ellenállnak neki. De félelmet érzek, amikor felé nézek. Most nem látok mást, mint megkötözött mágiát a gargoyleban. Tudom, a természete nem venné rá, hogy itt legyen, hogy harcoljon, és tudom, hogy ezúttal nem létezik a lány, aki szereti, mint a mágia gyermekét. Tudom, hogy a fiú mágiája a harag és a pusztulás; mint az enyém. Talán erősebb, mert nem bújik benne segélykiáltás, vagy csak én nem hallom. Szinte látom az erdőt, a vadászataimat, ahogy az összecsapás kezdetét veszi. Tudom, hogy a lény tehetetlen; a természete harcra sarkallja, ahogy a fiúé az övét. Igazam is lesz. Nem tudom, hogy a lény túléli-e, hogy sérülten, vagy félelemmel mérgezetten visszatérhet-e oda, ahonnan hozták. Nem tudom, hány lesz még; nem tudom, hogy meddig lehet ünnep pusztulás. Nem tudom nézni. Szinte hallhatatlanul kérek elnézést a körülöttem ülőktől, mielőtt felállok, és elindulok a kijárat felé. Fáj a fejem, megfagyott az identitásom. Sietek- nem tudok elég gyorsan elmenekülni.

2	2005/2006-os tanév / Keleti szárny / Re: Bűbájtan terem	Dátum: 2025. 12. 04. - 07:11:50
A dead bird, a dead life 2005. november 24. Megszoktam a roxfortos bűbájtan tanár hangját, óráit. Sokan nem vették őt az iskolatársaim közül komolyan a magassága miatt, az új szelek egyértelműen negatív színben festették le ki nem mondott kobold felmenői miatt, de könnyen lehet, hogy az ő óráit élveztem a legjobban hetedévben. Eleget néztem hozzá a tükörképemet, hogy felismerjem valakinek a tekintetét, aki szembenézett a halállal, újra és újra. Ettől függetlenül nem érzem úgy, hogy az igazgatónk órája rosszabb lesz. A szemem sarkából Elizabethre nézek, amikor a Madrigal professzor a Hálaadásról kezd beszélni, amit itt, távol őseim egykori hódításától, el is felejtettem. A repedés az emlékeimben nem az egyetlen, ami kívülállóvá tesz, és talán soha nem éreztem ezt annyira, mint itt; túl európai az amerikaiknak, túl amerikai az európaiaknak, túl távoli a modern boszorkányoknak és varázslóknak. Ráadásul nem is mi választunk magunk mellé társakat. A szó hagyományos értelmében nem tudok sütni vagy főzni. A tűz és a mágia rengeteg nem kívánt figyelemmel jár egy vadászat során, és régen, egy élettel ezelőtt még rengeteg más dolgot vártak tőlem; nem volt időm olyan dolgokkal foglalkozni, mint a háztartási varázslatok. Nem is hittem, hogy valaha szükségem lesz rá, bármerre visz az élet, anyám sem főz vagy süt soha, az mindig a házimanók dolga volt. Most... most sem vagyok biztos benne, de talán nem lenne teljesen haszontalan tudás. Mióta nem tudom, hogy merre fog haladni az életem, semmit nem látok annak. Nem hiszem, hogy Solace tud főzni, és a két roxfortos lány sem tűnik annak a típusnak, akik erre készültek egész életükben. Ugyanakkor nem bánom, ha nem lesz jó a csapatunk teljesítménye; ma inkább tanulni szeretnék, mint tündökölni. Arra nincs semmi esély amúgy sem, hogy legyőzzek egy háztartási mágiában járatos diákot. Szinte gondolkodás nélkül magam elé veszem a paprikát, miközben a receptre nézek. Ez nem tűnik túl bonyolultnak a bájitalokhoz képest, és a különböző anyagok összekeverése a mindennapjait képezi az életemnek. A Roxfort környéki növények, földek más rúnákat adnak, más érzetet, mint az amerikai vadon az Ilvermorny körül, vagy messze északon. Biztos vagyok benne, hogy ez mindenhogy így van a földön; a Sármál nem varázsigékre épül, nem engedi meg a sablonosságot. Az egyik iszap erőt ad, a másik elveszi. Veszek egy mély levegőt, ahogy a paprikára nézek. Egyszerű varázslat a megtisztítása: Holux Cortex. A szavak érték, egy kinyilatkoztatás, és azt érzem, szívesebben dolgoznék egy késsel, mint mágiával. Sokkal természetesebbnek tűnik, mint hangosan kimondani egy egyszerű varázsigét hetedévesként; szánalmas gondolat, hogy én lettem volna az Ilvermorny bajnoka, és erre sem vagyok képes. Soha nem is voltam. Nem lehetek örökké gyenge. A pálcám hegyét a paprikára irányítom, de nem beszélek. Holux Cortex. Holux Cortex. Holux Cortex. Holux Cortex. Holux Cortex. Holux Cortex. Holux Cortex. Fájdalom nyillal a fejembe, hasonló ahhoz, amikor túl sok rúnát használtam, túl sokáig. Rövidebb, de hasonló. Megérintem a fejemet, és oldalra nézek. Nedves a fű az arcom mellett. Egy kés hever a földön. Nem tudok érte nyúlni. Elengedem a fejemet, csak egy pillanatra nézek Morgensternre, mielőtt újra a paprikára pillantok, és kimondom a varázsigét, de ahogy az megtisztítja magát, fejben még a látomásban vagyok. Ott vannak még az emlékeim, túl egy fájdalomból és bénító ködből emelt falon, túl egy zátonyokkal és jéghegyekkel kirakott tengeri úton. Vissza fogom tudni szerezni őket valaha, vagy belepusztulok a próbálkozásba? De nem most. - Szívesen vállalom az egész köretet. Nincs tapasztalatom azt illetően, hogy hogyan kellene kinézzen ez. Az amerikaiak mindent túlsütnek, és szószokkal öntenek le.- emlékszem, hogy elsőben erőszakkal kellett rávennem magam, hogy ne szedjem szét az ételemet, ne tegyek félre belőle darabokat az iskolában, hogy ne lógjak ki. Azóta szinte otthonosnak tűnnek az ízeik, bizonyos szempontból, de a Roxfort ételei sokkal közelebb állnak az ízlésemhez.

3	2005/2006-os tanév / A Világkiállítás / Re: Az afrikai országok pavilonjai	Dátum: 2025. 10. 19. - 23:25:07
Khol&Saffron Elizabeth Rappaport Egy pillanatra visszavándorolnak a gondolataim az Ilvermorny tantermeibe, ahol először találkoztam olyan mágiával, mely nem Amerikában született, és nem is valahol messze keleten, túl a tengeren és a jéghegyeken. Belegondolok egy pillanatra, hogy milyen lehetne megpróbálni írni a Sármál rúnáival, ha valaki egy könyvben látta őket, vagy beszámolókat hallott valakitől, akinek visszatükröződik a mágia ezen vad, ősi és veszélyes formája. Az eredmény mindig olyan lesz, mintha valaki esz apró halastóban tanult volna hajózni. Ettől függetlenül nem akarom szidni a tanáraimat. Megtették, amit bárki megtehet, aki nem egy afrikai törzshöz, egy mongol klánhoz vagy egy tibeti szerzetesrendhez tartozik. - Apám szerint a liberalizmus gyenge emberek találmánya.- azt nem mondom el, hogy én osztom-e a véleményt. Valóban osztom? Tudok bármit róla? És milyen joga lehet egy olyan klán vezetőjének gyengeségről beszélni, aki elárulja saját tulajdon gyermekét? Vagy... tettem valamit, hogy kiérdemeltem ezt? Mit tehetettem, ami feleslegessé tett, de nem méltóvá hozzá, hogy a tenger fenekére küldjenek? Nem fogadom el, hogy az én hibám volt. Beszívom a levegőt, az idegen, de hívogató illatok kórusát, és elfelejtem az arcukat mára. Csak a hőhatásra koncentrálok, mely boldogsággal tölt el, melytől a testem élőbbnek érződik, ahogy a tűz és a jég találkoznak. Bármit is vettek el tőlem, még mindig képes vagyok megtapasztalni a Varázsvilág összes csodáját, megérinteni, megkóstolni a kultúrákat, melyeket beszőtt a mágia, és melyek mind hozzáadták saját szöveteiket a világunk lényegéhez. Ma élek, még bőven elég gondolat, emlék és harc maradt bennem hozzá, hogy elterelődjek a bűntől, amit ellenem elkövettek. A rúna lefolyik a combomon, a térdemen, át a lábujjaim között, eltűnik a sötét gondolatok között, mire megtisztulva csatlakozom Elizabeth Rappaporthoz. - A kubait még nem láttam, de ha visszamennél később, szívesen megnézném. Nekem nagyon tetszett Izland pavilonja. Reméltem, hogy lesz egy nap, amikor végre nem a Romanovok irányítják, és ismét megmutathat valamit magából az ország... de szerettem az oroszt is. Adnak ott valamit... egy szót. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet rajta.- nem aggódom túlzottan az iránt, hogy felfedi-e magát. Valamilyen módon biztosan méltónak találtatok időben, amikor eljön az ideje. Sok dolog vagyok, de türelmetlen nem. Talán csak azért mondom ezt magamnak, mert nem tisztelem a jelent, ahogy a lány is rámutat. - Sokszor kapom magam rajta, hogy előrerohanok. Rengeteg dolog bújik a horizonton túl... de figyelnem kellene közelre is.- megállítom magam benne, hogy jéghegyekről, a víz fodrozódásáról beszéljek. Az amerikaik mindig furcsának találnak, Elizabeth Rappaport pedig talán maga Amerika, nincs szüksége csavart és ostoba szóvirágokra. Már most látom, hogy mennyire különböző a nyelvünk, még ha mindketten angolul beszélünk is: az enyém egy kígyó, mely szabadon, saját akarata szerint mozog, az övé pedig egy ostor- megkerüli a pajzsokat, tekereg, talán mint kígyó, de pontosan ott csattan, ahol csattannia kell. Beszívom a levegőt, a tekintetem hosszú ideig elidőzik Elizabeth kezén, ahogy végighúzza a víz felszínén, csak nehezen nézek a buborékok között játszó rúnákra, melyeket nem értek, majd vissza a kezére. Máshogy látom elegánsnak, mint a többi aranyvérű lányt, akik közül sokat összetörne egy vihar; Elizabeth ujjaiban, mozdulataiban eleganciát, szépséget látok, olyat, amilyen nincs meg egy gyenge lányban. Beszívom a levegőt, azután visszanézek az idegen írásjelekre. - Sajnos nem tudom elolvasni őket, különböznek minden rúnától, amit ismerek. Az egyetlen dolog, amit meg tudok tippelni, hogy kiterjedt, de enyhe hatásuk lehet, nem lehetnek olyan tartósak, mint kőre, bőrre vagy vasra írt varázslatok. Talán halványan, a víz alatt a medence alján is rejtőznek rúnák, melyek megbűvölik a vizet... lenyűgöző. Vajon elmondják a jelentésüket.- a kecses fehér ujjak között próbálom kivenni, hogy van-e bármi a víz alatt, de nem látom elég jól, hogy meg tudjam mondani. Túl homályos hozzá. Megérintem a víz felszínét én is; nehéz nem látni a különbséget. Az én kezem durvasághoz szokott, a körmeim nincsenek egyáltalán ápolva, az ujjaim pedig mintha mindig ösztönösen keresnének valamit: lándzsanyelet, egy szörny torkát, ismeretlen állagú és hőmérsékletű anyagot, mellyel átmenetileg megváltoztathatom egy emberi test természetét, - Azt hiszem, hogy annyi rúnamágia létezik, ahány kultúra. Izlandon is több van; egyes klánok kardokra és hajókra véstek rúnákat, mások kőbe vagy olvadó hógömbbe. Az én családom a bőrre rajzol... talán a legkevésbé biztonságos módszer. Lenyűgöző dolgokat lehet egy ember bőrére írni, ha két ember tökéletesen elnyeri egymás bizalmát.- tudom, hogy ügyesebben kellene használnom a szavakat, hogy talán túl sokat adok ki magamból, de ahogy nézem a lány kezét, természetesen jönnek a szavak, kicsit talán megremeg a hangom is. Talán ennyi már elég is hozzá, hogy lássa, hogy mennyire súlyosan sérült a mágiám, hogy az összes ember, akiben megbíztam, hátba szúrt. A szavaim talán olyanok, mint egy moly szárnyai, melyek az ismeretlen fényforrás felé repítenek. Egyszerre utálom és szeretem ezeket a szárnyakat- sokszor megégettek már, de most is vágyom arra, ami elveszett.

4	2005/2006-os tanév / Főépület / Re: A Tűz Serlege	Dátum: 2025. 10. 10. - 19:46:29
A Tűz serlege Eydis Sidthvordr. Kicsit üresen cseng a név, ahogyan az összehajtott papírral a kezemben, Elizabethtel az oldalamon a Tűz Serlegéhez sétálok. A klánom elárult, hátba szúrt, kitépett egy emléket a fejemből, és ki tudja, hogy mit akartak elrejteni- vagy ha nem ők voltak, hagyták, hogy ezt tegyék velem. Hogy lehet egy boszorkánynak, egy harcosnak egy klánról kapott neve, ha soha többé nem tudna átcsúszni egy troll buzogánya alatt, remélve, hogy a családja nem engedi el, nem hagyja, hogy összezúzzák? Jelenleg nem vagyok semmi... Eydis, a kígyókkal beszélő. Eydis, aki arra volt hivatott, hogy Jörmüngandrrel beszéljen, de nincs mondanivalója neki. Eydis, a rugarou gyilkos. Eydis, az örökké kívülálló. Nem vagyok amerikai, nem vagyok európai a két világ határán vagyok, és az összes kötelékem az a néhány ember, akivel néhány szónál többet beszéltem valaha- Elizabeth, Solace, Varvara. De nem vagyok hajlandó feledésbe merülni- ha kell, új klánt alapítok, új névvel. - Neked vannak kétségeid?- nem félek a haláltól, vagy a harctól- ha nekem is egy sárkánytól kell lopnom, egyszerűen csak tűzállóvá kell tennem magamat valamilyen rúnával. A többiben nem vagyok biztos- hiába úszom jól, a rúnáim nem maradnának meg, és hatalmas hátrányt jelentene, hogy nem tudok nonverbális mágiát használni. A fegyvereimet sem vihetném. A valódi kétségem azonban nem az esélyeim miatt van. Vagy a veszély miatt. Ez nem fog egésszé tenni. Hiába keresnék győzelmet ebben a versenyben, nem fogadnának el jobban mások bajnokként, és az elmém sem lenne újra teljes, ahogyan a bizalmam sem az emberekben. Talán jobb lenne, ha támogatnék valakit, aki eljött, és aki megbízik bennem; ha látnám, hogy valaki rám meri bízni az életét, a testi épségét, talán újra tudnám kezdeni. Ettől függetlenül nem fordulok el. Bedobom a nevemet, és figyelem, ahogy elég. Vajon tényleg ez a nevem még? Veszek egy mély levegőt, ahogyan a varázstárgyra nézek. Néhány dolog felett nincs befolyásunk, és a Tűz Serlege is ilyen. Nem tudom, hogy bajnok leszek-e, és ha a Serleg engem választ, meg fogok tenni mindent, hogy méltónak bizonyuljak egy olyan ország képviseletére, amely mellettünk nőtt ki a földből, fiatalon, de melynek árnyéka teljesen eltakar minket mára. De nem számít... amiért eljöttem, a világ másik felére, azt meg fogom szerezni.

5	2005/2006-os tanév / Meccsek, edzések, válogatások / Re: Griffendél vs Mardekár - lelátók	Dátum: 2025. 10. 08. - 04:38:38
Mardekér lelátó Az Ilvermornyban mindig kerültem a kviddics meccseket, csak a Horned Serpent fontosabb meccsein szurkoltam, és ott is mindig valamennyire kívülállónak éreztem magam. Szerettem a lelkesedést, ami a lelátón ünneplőkről rám ragadt, de soha nem tudtam megérteni, hogy egyesek hogyan beszélhetnek órákat rajongással seprű modellekről, trükkökről, meccsekről, távoli földek játékosairól. Soha nem voltam igazán szakértő, mégis… valahogy ismerős sok dolog a játékban. Talán nem különbözik ez a játék túlzottan egy jól szervezett vadászattól. Minden tagja a csapatnak hoz valamit, mindenki fontos, mindenki az életét bízza a vezetőre, és vakon megbízik benne, hogy minden lépés helyes. Egészen fiatal boszorkányok és varázslók válnak egy tökéletes entitás részeivé, melyek együtt mozognak, és még ha külön nem bírnának el egyetlen kifejlett akromantulával sem, együtt elpusztítanak egy kolóniát. Solace felé nézek, aki nem messze tőlem áll a Mardekár ház lelátóján. Vajon ennek a játéknak köszönhetjük, hogy ő is megtanult falkában vadászni, és emiatt élünk ma? Elfogadom a zacskót, amivel kínál, és kicsit elmosolyodom, ahogy a fiú által mutatott zöld taláros lányra nézek. - Gyengének tűnik. De nem volt szerencsém beszélni vele, a tartásából, mozgásából gondolom. Olyannak tűnik, aki kapkod, amikor türelem kell, és hezitál, amikor dönteni kell. Soha nem akarnék egy ilyen vadászt a csapatomba.- igaz, Solacet magát is félreismertem. Talán túl sokszor kellett gyors döntést hoznom, és talán nem kellene ennyire kemény első benyomásoknak engednem. Ahogy megtörténik az első komolyabb sérülés, hamarabb, mint hittem, izgatottan lesietek. Egy pillanatra rákérdezek magamban, hogy mit csinálok most, soha nem érdekelt ez sem- mindig távol állt tőlem a kecsesség, a vágy, hogy csinosnak lássanak, és talán most sem lenne másképpen, ha a klánom árulása nem olvasztja meg a vasláncnak hitt köteléket a családom felé, és ha nem találkozom Elizabethtel Barcelonában. Nem hiszem, hogy bárki más rávesz erre, de örülök, hogy csatlakoztam, még ha csak a varázslatokban segédkezem, a koreográfiához még nem voltam bátor. Ahogy a gyakorlásnak megfelelően az égre emelem a pálcámat, az jut eszembe, hogy legközelebb már abban is részt fogok venni, hogy engem is felemelnek, vagy én emelek fel valakit. A rúnáimmal meg tudnám oldani… Egyelőre a profikra bízok mindent. A bemutató végén magamhoz képest kifejezetten kedvesen mosolygok körbe, először a pirosnyakkendős roxfortos fiúra, elfogadom Vianne ölelését, és hálásan nézek Elizabethre, amiért része lehettem a klánjának, vadászatának, bármilyen kicsi is volt az a rész.

6	2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagytavak vidéke	Dátum: 2025. 10. 01. - 22:02:52
Slaughter glorified Solace- 2005. augusztus 14. tw: grafikus erőszak Hiába próbálom kiüríteni a fejemet. Ahogy a hatalmas bestia fekete szemeibe nézek, egy pillanatra eszembe jut, hogy könnyebb lenne veszíteni. A küzdelmem az elmémben tátongó lyukkal a végére érne, elfelejtenének, ahogy én is elfelejtettem azt a hetet, soha többé nem kellene aggódnom a küzdelemért, a tetteimért. A csáprágókra nézek- méltónak tűnnek rá, hogy megnyissák Valhalla kapuit. Vajon emlékezne rám bármelyik iskolatársam? Talán Elizabeth… Visszarántom a gondolataimat a jelenbe. Ez a teremtmény még nem érdemelte ki a lelkemet, én pedig nem érdemeltem ki a harcom végét. A klánom sem, hogy megmeneküljenek attól, hogy válaszoljanak arra, hogy mit tettek velem- túl könnyen élhetnének tovább. Elfogadom ennek a harcnak a végkimenetelét, bármi lesz az. Egy pillanatra megállok a mozdulatban, ahogy a fiú támadása elcsalja a szörnyet. Tudom, nem tudja, hogy a Sármál mágikus jelei megvédenék a testemet, legalább egy rövid ideig, mielőtt a szörny hozzám férhetne, nem tudja, hogy felkészültem erre, még ha nem is akarták, hogy harcoljak. Nem bízik benne, hogy túlélném- ennek a bizalomnak a hiánya a fő oka, hogy tehetséges varázslók is borzalmas vadászcsapatokat alkotnak, akik olyan erdőkben találják meg a végzetüket, ahol a klánom tizenöt, tizennégy éves tagjai győzelmet arattak volna. A felágaskodó pókra szegezem a pálcám, ahogy lecsapni készül Solacera. - Arresto Momentum!- én sem bízom benne. Nem tudom, hogy elég gyors-e, hogy elég erős-e a pajzsa, hogy számíthatok-e rá, hogy kihasználja a szörny pillanatnyi lassulását. Nem vadász. De úgy kell kezelnem. Nincs esélyünk, ha egymás útjába kerülünk- több lenne egyedül is, de nem akarom hagyni, hogy meghaljon. Soha nem láttam magamat szentként, nem úgy tekintek az életre, a halálra, a gyilkosságra, mint a modern emberek nagyobb része, de nem hagynék soha meghalni senkit, csak hogy éljek. Tudom, hogy győzhetünk. - Célozz a szemeire! Tartsd úgy egy pillanatra. Megfordulok kétszer a tengelyem körül, közben szorosan a teret nézem, ami a pók felett van. Egy gyors pukkanással jelenek meg felette alig egy méterrel, érkezem a hatalmas szörny testére páros lábbal. Az érkezés nem sima, az ujjaim önkéntelenül szétnyílnak, a pálcám pedig arrébb repül. Ostoba hiba, de nem állok meg gondolkodni, bánkódni: két kézzel megragadom a lándzsa nyelét, és a pók hátába szúrom. Teljes erővel nyomom, egyre mélyebbre. A sikolya lehetne az enyém is- érzem, hogy az Óriás neve fellángol, ahogy a rúna minden erejét megfeszítve próbálja ellátni a tagjaimat minél több erővel, hogy a fegyver mélyebbre és mélyebbre hatoljon- a lándzsám nem sokban különbözik a muglik fegyvereitől, és kétlem, hogy egy átlagos ember valaha képes lenne többre a szörny megkarcolásánál, az én erőm pedig átlagos. Most talán olyan erős lehetek, mint egy troll vagy erősebb félóriás, bár érzem, hogy a rúna egyre mélyebben égeti a bőrömet. Nincs erőm más hangot kiadni néhány nyögésen kívül, minden erőm a tagjaimba koncentrálom, hogy egyre mélyebbre vájjak a szenvedő teremtménybe, míg nem marad több szabadon a fegyver nyeléből egy lábnyinál. Akkor megszédülök, és lezuhanok. A karom megrándul, ahogy megpróbálok felállni, de mielőtt sikerülne, a sérült szörnyeteg fölém kerül. Halványan látom csak a rágókat, halványan érzem csak a hasamon fellángoló Vas rúnát, ahogy megpróbál dühösen, szinte emberi hangon visítva belém marni, de a méreg és a rágók csak a ruhákat tépik fel. A bőröm túl kemény, még. Megpróbálok hátrébb mászni, és a késemért nyúlok, de hiába vágok a legközelebbi lábába, nem maradt bennem abból az erőből, melyeket a rúnák adtak. A karom csak egy átlagos nő karja, a késemen éppen csak néhány cseppnyi gőzölgő zöld folyadék marad, és tudom, hiábavalóan emelem szúrásra, mert semmit nem fog érni, amikor újra lesújt. Talán halálos a sérülése, de még elég ideje van. Ettől még újra a lába felé vágok. Még maradt a rúnámban néhány másodperc, mielőtt égett heg marad csak belőle, hogy azután védtelen legyek a lény előtt.

7	2005/2006-os tanév / Nyugati szárny / Re: Sötét varázslatok kivédése tanterem	Dátum: 2025. 09. 10. - 01:39:09
Sötét Varázslatok Kivédése Végigfuttatom az ujjaimat felkaromon, kitapintom a ruhán keresztül a pontot, ahol még mindig érezni vélem az égést, amit a rúna hagyott a bőrömön. Tudom, hogy a bájital, amivel bekentem a sebet, eltüntette a nyomokat, azok akkor sem látszanának, ha az iskolai egyenruha nem fedné el a bőrömet. Mégis, megnyugtató érzés, és kicsit bánom is, hogy eltűnt a seb. Olyan, mintha a részem lenne minden eldeformálódott felülete a bőrömnek, melyeket a rúnák változtattak meg. Örülök az emlékének is. Az új környezet a szokásosnál több mosolyt csal az arcomra. Skócia, a Roxfort-völgy emlékeztet Kanadára, még ha a fák más levegőt adnak, más titkokat suttognak is a szélben. Ezek a fák nem ismernek, nem tudnak a hatalmas lyukról- messze járok a családomtól, és úgy tervezem, hogy nem is térek haza sokáig. Solace jól látta, hogy nem tekintenek már úgy rám, mint egyre a klán vadászai közül. Ha úgy lenne, hogy is tehettek volna velem bármit? Izgatottan foglalok helyet egy viszonylag hátsó padban Elizabeth mellett. Figyelni tervezem, hogy mit tudnak az angolok, mit tanít a professzoruk- a szintfelmérő azonban logikus folytatás. Talán csak nevében térnek el a tárgyaink, talán mást tanulunk: Amerika fenyegetései eltérnek az angolokétól. A mi szörnyeink rosszabbnak tűnnek, de aki olvasott a halálfalólról, tudhatja, hogy ez nem igaz. Ahogy a dolgozat landol előttem, először pislogok, azután körülnézek. Nem értem, hogy mi ez- ezt harmadévesen megoldottam volna csukott szemmel hibátlanra. Nem lehet ez a szint, amit a végzős évüket végző roxfortosok tanulnak az önvédelmi tárgyukból… előveszem a pálcámat. - Revelio! Finite Incantatem! Scriptum Revelio!- értetlenül nézek, amikor a dolgozat nem fed fel rejtett tartalmat. Tényleg ez lenne a szint? Ezt csak szerencsével is könnyen tökéletesre lehet megoldani. - Szerinted minden dolgozat ilyen könnyű itt?- halkan beszélek Elizabethhez, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy csalok. Bár nagyon szomorú, ha ehhez csalnom kellene. Nem használok tíz percet sem a megoldásra. Gyorsan befejezem a feladatot, az órát tartó férfinak adom a lapot, és még mindig zavartan elhagyom a termet. Szintfelmérő dolgozat - hetedév Név: Eydis Sidthvordr Melyik főbenjáró átok okoz egy emberen alkalmazva azonnali és visszafordíthatatlan halált? a) Cruciatus átok b) Imperius átok c) Avada Kedavra Melyik bűbáj képes elűzni a dementorokat? a) Diffindo b) Expecto Patronum c) Reducto Mi a leggyakoribb és leghatékonyabb módja a Cruciatus átok hatásának megszakítására? a) Az átok használójának lefegyverzése (bár hatékonyabb megölni) b) Egy pajzsbűbáj használata c) A fájdalom elviselése Melyik bűbáj hoz létre fizikai pajzsot a támadásokkal szemben? a) Stupefy b) Capitullatus c) Protego Melyik varázslat képes felfedni a rejtőzködő ellenfeleket vagy illúziókat? a) Homenum Revelio - (A Homenum az ember latinból vett mágikus alakja, ebben a formájában a varázslat embereket fed fel. Általános használatra a Revelio jobb) b) Salvio Hexia c) Repellio Muglicum Mi a legjobb védekezés egy vérfarkas ellen? a) Futótúz - (ezek ugyanakkor mind nagyon rossz megoldások. A vérfarkas lefejezése, a szív átszúrása vagy a Halálos Átok sokkal hatékonyabbak. A tűz nem öli meg azonnal a vérfarkast, bőven elég ideje van megátkozni a varázshasználót, és potenciálisan veszélybe sodorják a lángok magát a varázslót is. Élve a végtagok roncsolásával a legbiztonságosabb elfogni egy vérfarkast. Érdemes készülni valamivel, ami megvéd a harapástól- egy páncél vagy Edurus Főzet tökéletes lehet, több más lehetőség mellett.) b) Ezüst tárgyak, lőszerek c) Patrónus bűbáj Milyen módon lehet hatástalanítani egy 'Tarantallegra' bűbájt? a) Obscuro b) Finite Incantatem c) Piertotum Locomotor Melyik bűbáj az, amely a támadó varázslatokat visszaküldi a támadó felé? a) Protego Totalum b) Protego Maxima c) Protego Horribilis Technikailag egyik sem. Mi az ellenszere egy Baziliszkusz mérgének? a) Főnix könnyek b) Nevetés c) Szennyvíz Melyik bűbáj NEM okoz robbanást? a) Deprimo b) Reducto c) Erecto

8	2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagytavak vidéke	Dátum: 2025. 09. 08. - 05:22:17
Slaughter glorified Solace- 2005. augusztus 14. Nem válaszolok Solace állítására. Nem látom értelmét- teljesen mindegy, hogy tényleg ostoba-e, mert azt látom, hogy most úgy viselkedik. Mindenki az, aki lenéz egy fenyegetést, aki nem fogja fel, hogy mekkora veszélyt jelent rá ez az erdő. Még ha valaki száz akromantulát ölt is, nincs semmi, ami garantálja, hogy a százegyedik nem lesz a veszte, ha nem figyel. Egyik kezemben a pálcámmal, másikban a lándzsával készülök fel az akromantula elleni harcra. Hiába súlyosan sérült, továbbra is pók: a szemek és a lábak, testrészek visszanőnek majd, ha legközelebb vedlik- még ha úgy is néz ki, hogy meg fog halni, könnyen lehet, hogy ezek a sebek nem maradandóak. El kell pusztítani őket teljesen, hogy végük legyen. Ahogy lelassul az idő, ahogy felkészülök az összecsapásra, érzem, hogy enyhén kipirul az arcom. Otthon vagyok. Ez valós. Erre születtem: vadászatra, küzdelemre a mágiával és a természettel. Most nem vagyok törött, eldobott, felesleges. Úgy nézek az égett akromantulára, mintha az otthonomat látnám, égett szövetei olyan szagúak, mint a nyári örömtűz volt az udvaron, a szabad ég alatt. Itthon vagyok. Érzem az ösztönös félelmet, testem utasítását, ahogy az emberi agy arra utasítana, hogy fussak, de sokszor küzdöttem már vele. Nem is félek igazán: harcban meghalni, otthon meghalni nem olyasmi, amitől rettegnem kellene. Hátrahúzom a karom, szúrásra készülök a lándzsával, ahogy a pók felágaskodik, közben felemelem a bal kezemben tartott pálcát, készen rá, hogy pajzsot húzzak magam elé. Aztán, ahogy Solace előrelép, kinyitom a számat, készen rá, hogy rákiabáljak, figyelmeztessem, hogy ostobaságot csinál- hiába sportoló, a lény nehezebb, mint amilyennek kinéz, és halálos veszélybe kerül. A szám nyitva marad, ahogy elrúgja a pókot. Olyan erővel, mintha óriás lenne- mintha viselné egy rúnámat. Az persze lehetetlen. Az első gondolatom, hogy talán Solace is vadász, talán a Gravelton Társaságba állt be, de azonnal elvetem a gondolatot, miközben felgyújtja a szörnyet. Nem láttam soha jelét, és ha Graveltonok lennének itt, legalább tizen jöttek volna, és már találtak volna rá módot, hogy megölessék a vadászaik felét. Biztosan nem jártak volna sikerrel- és biztosan nem hívta volna fel a figyelmemet az újabb, közeledő pókokra. - Incendio!- éppen csak egy pillanatra érintem a pálcám végét a lándzsa fémpengéjéhez, hogy felhevítsem a pengéjét. Tényleg hatan lennének? Hallom, hogy jönnek, de nehéz elhinni, hogy ennyit elengedtek- a tűzgyűrűjük nem volt elég zárt. Vagy egy alagút kiterjedtebb volt valahol, mint hitték. Az első, a fák közül kitörő akromantula kisebb az előzőnél- talán nem is minket vett célba, mert megtorpan, éppen elég időre, hogy egy gyors lépéssel felé lépjek, és előre szúrjak, elég erővel hozzá, hogy az izzó hegy, mint vajat, tépje át az kitinpáncélt. Már éghet belül, amikor felé legyintek a pálcámmal. - Arania Exumai!- a pók visítva hátrarepül, de tudom, hogy a társait nem állítja majd meg a félelem. Talán bosszú, talán a szörnyek természetének elválaszthatatlan része, hogy ölni akarnak. Felpillantok a fentiekre- csak egy pillanatra realizálom, hogy azért nem próbálok visszavonulni egy védettebb helyre, mert megbízom Solaceban, aki megvédendő bolondból ebben a pillanatban olyan, mintha egy társ lenne. Tudom, hogy nem csak a bőrömre írt ősi szavak védenek meg a szörnyek rágóitól, nem kell mindet nekem megölnöm. A két, fentről hálón ereszkedő pókra nézek- akkorák lehetnek, mint egy holdborjú, de a többi egy irányból jön- ők jelentik a legnagyobb veszélyt. - Diffindo!- hiába vagyok jobb kezes, számtalanszor gyakoroltam már a mozdulatot- könnyedén eltalálom két gyors varázslattal a vékony pókhálószálakat, amin ereszkedtek. Az egyiket még zuhanás közben átszúrom a lándzsámmal, a másikra pedig rálépek, és ahogy visít, ráemelem a pálcámat. - Incendio! Hátraugrom, amint lángra kap, és kitépem a lándzsát holttestből. Solace felé nézek, amikor meglátom a kifejlett példányt. Hatalmas: sokkal nagyobb, mint az, amit három éve öltünk meg Mexikóban, ezt pedig kiemeli a teremtmény fekete színe, ahogy kilép a tisztásra. Legalább tíz méter hosszú lehet… Azonnal Solace felé nézek. Őt nem védik rúnák, és bárhonnan van az ereje, elég egy pillantás a csáprágókra, hogy tudjam, ha ez a lény közel kerül hozzá, azonnal megöli. - Arania Exumai!- fehér lábába csapódó fény csak még jobban feldühíti a pókot, amely felém indul. Érzem belül is a dübörgést, ahogy felemelem a pálcámat, hátrahúzom a lándzsás kezem, készen egy döfésre. Elnyomok minden gondolatot- tudom, hogy nem fog könnyen meghalni, és egy hiba is elég neki, hogy megöljön.

9	2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagytavak vidéke	Dátum: 2025. 08. 31. - 22:35:04
Slaughter glorified Solace- 2005. augusztus 14. Érzem a pillanatnyi mosolyt, melyet a fiú válasza csal az arcomra. A büszkeség talán a legnagyobb gyengeség, melyet egy varázsló érezhet, amikor szörnyeket üldöz; a leggyengébb varázslények is számtalan olyan boszorkányt és varázslót öltek meg, akinek ujjgyakorlat lett volna a legyőzésük, de elbízták magukat. Persze, ahogy ő nem tartozik nekem magyarázattal, én sem tartozom könyörgéssel érte, hogy vegye komolyan a veszélyt. Ahogy folytatja a beszédet, egyre jobban irritál a jelenléte. Az arcomon marad az ellenséges mosoly, már szinte azt kívánom, hogy vágjon neki az erdőnek, ragadjon hálóba, kerüljön gubóba, hogy azután belepjék a teremtmények tányérnyi ivadékai. Gyűlölöm, ahogy gúnyolódik rajtam- az ujjaim a lándzsa nyelére szorulnak, készen rá, hogy belevágjam valamibe. Gyűlölöm, hogy igaza van. - Ostoba vagy, ha azt hiszed, tudod, hogy hogyan működik a vadászat.- külön bosszant, hogy ennyire egyértelmű. Talán egy állat is látná- minden falka együtt vadászik. Ugyanakkor tudom, hogy felesleges gyengeség, hogy ez az egész ennyire felbosszant. A felé érzett haragja a mesteremmé teszi. Veszek egy mély levegőt. - Semmit nem érsz el az ellenméreggel. Még a kisebbek is két hét három hüvelykes lyukat ütnek rajtad a rágóikkal. A legtöbb préda ellen egyáltalán nem kell nekik méreg.- nem tudom még, hogy mi mást ihatott. Néhány bájital valóban nagyon hasznos lehet, de általában elhanyagolható ideig aktívak, és sok vadász halálából tudott, hogy a létező legrosszabb pillanatban szokott kifutni. Hagynom kellene menni. Tudom, hogy a haragom nem neki szól- nem ő tett tönkre, nem ő árult el. Ő csak látja. Nem hagyhatom meghalni, csak mert nehezen viselem az igazságot. Hátrahagyom a tábort, utána indulok. - Ha azt hiszed, hogy a tanórák elegendőek erre, tévedsz. Ez a kolónia már legalább két felnőtt varázslót megölt… a családom sem számít rád, ők is…- egy pillanatra kiráz a hideg, mintha valaki hátulról megfogta volna a vállamat. Hátranézek, sietve, a rossz érzés pedig azután is mögöttem áll, amikor követem a fiút. Nem a veszély miatt. Nem tudom, hogy miért. Megdermedek, ahogy meghallom a gyors lépteket. Túl sok láb, hogy állat legyen. Talán nem elég, hogy a fiú hallja. - Lassan…- a megpörkölődött szörny nyüszítése félbeszakít. Még mindig füstöl- talán meghalna, ha nem vagyunk itt, de elég egy pillantás megmaradt szemeibe, hogy lássam a kicsinyes gyűlöletet. Mielőtt a sérülései elemésztik, felfal még kettőt.

10	2005/2006-os tanév / El Sombracel – a Lezárt Tengerpart / Re: Playa de Cristal – tenger és fürdőzési terület	Dátum: 2025. 08. 20. - 21:17:06
Ships on the sea, ships on the sky Varvara&Eydis - július 21. Nehezen veszem rá magam, hogy a szemébe nézzek, ne az eget figyeljem további repülőgépekért. Bármilyen gyenge és felesleges dolog, úgy érzem, hogy a szívem is repül, ha belegondolok abba, hogy mennyire lenyűgöző lehet égen hajózni. Irigylem érte, amiért lehetősége volt rá. Nem vagyok benne biztos, hogy miért nem többször repült. - Hasonlónak tűnik a hoppanálás mellékhatásaihoz. Szeretsz repülni?- azzal tisztában vagyok, hogy minden bizonnyal nem tudja vezetni a repülőgépet, ami messze túl bonyolultnak tűnik hozzá, hogy akárki ismerje. Talán bonyolultabb, mint hajózni. - Nem ijesztő? Úgy tudom, hogy sokszor lezuhannak.- eszembe jut a vihar, ami el akarta nyelni a hajónkat, és tetszik a gondolat, hogy az égen, egy hasonló viharban verdes a gép a szárnyaival, küzd érte, hogy a levegőben maradjon, mint egy hatalmas madár. Érzem, hogy felpezsdül a vérem a gondolatra. Talán ismét valami ilyen egyszerűségre lenne szükségem. Egy harcra, ami emlékeztet rá, hogy élek, amelynek során nem kell foglalkoznom rejtélyekkel, családdal, titkokkal, kétségekkel, nevekkel. Az egyetlen dolog, ami valódi: küzdelem az életért. Mélyen beszívom a sós tengeri levegőt. Talán ez lehet az igazi szabadság. - Mennyire bonyolult megtanulni vezetni őket?- az utóbbi kérdés teljesen feleslegesnek tűnik. Úgysem hiszem, hogy valaha lesz lehetőségem rá, hogy repüljek, hogy muglik közé menjek- biztos, hogy nem tudnék beolvadni, de úgy érzem, hogy akarom ezt a szabadságot: repülni az égen, át a viharon, hatalmas madárként küzdeni a túlélésért, küzdeni a logika ellen, ami azt mondja, hogy a fém túl nehéz, nem repülhet, mágia nélkül nem, a muglik mégis találtak rá megoldást. Ritkán érzem, hogy őszintén, lelkesen mosolygok, most viszont tudom, hogy talán látja a lelkesedést az arcomon. Talán elmondja másoknak is, hogy felesleges dolgok miatt vagyok boldog, felesleges dolgokra vágyom. Nem tudom, hogy haszna lenne-e belőle, hogy benne van-e a természetében, de ma nem érdekel, hogy esetleg aláássa a reputációmat az iskolában. Ma csak az érdekel, hogy megtudjam. Csak most veszem észre, hogy vörös a tekintete. - Történt valami a szemeddel?- könnyen lehetne a sós víz, ami irritálta. Biztosan volt alkalma úszni, mint mindenkinek, aki idejött. Azok pedig, akik tapasztalatlanabbak a vízzal, gyakran könnyebben okoznak maguknak sérüléseket a vízben, még ha ilyen aprókat is. A víz mindig hívogatónak tűnik, különösen éjjel: ha valaki elég ideig nézi a felszínét, az átöleli, becsalja, és elnyeli azt, aki beleugrik. Az az érzésem, hogy nem ez a valóság. - Bántott valaki?- talán furcsán személyes a kérdés, mert nem vagyunk közeli barátok. Talán nem is kellene megkérdeznem- nem is tudom, hogy miért jut eszembe, hogy segítek neki, ha igen. A lány idegen.

11	2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagytavak vidéke	Dátum: 2025. 08. 16. - 12:26:13
Slaughter glorified Solace- 2005. augusztus 14. Solace Barbon azt az érzést kelti bennem, mintha összeérne két világ, amely nem tartozik össze. Itt áll egy darab az Ilvermornyban töltött időmből az erdőben, alig két lándzsahajításnyira a klánom vadászatától- a két világot még soha nem láttam ilyen mértékben egybefolyni. Az Ilvermorny, az amerikaiak nem érinthették meg eddig azt az életet, amelyet velük töltöttem, a családomnak pedig nem volt köze az iskolámhoz- az csak az enyém volt. Mintha a két dolog nem illene össze. Talán ezért sem tudom, hogy mit érezzek, amikor ráébredek, hogy alul öltözve lát- az Ilvermornyban soha nem történhetne ilyen, a vadászatok alkalmával viszont a rúnák kötelezővé teszik időnként a meztelenséget. - Akkor miért jöttél? Ez a hely veszélyes. Azok a lények megölnének téged. Mindig tudtam, hogy érdeklik a mágikus főzetek, az óriáspókok mérge pedig hírhedten ritka, hírhedten drága- nem is meglepő, tekintettel arra, hogy mi szükséges hozzá, hogy valaki megszerezze magának. Persze, elképesztő ostobaság lenne egy egész fészeknyi óriáspókot megtámadni az alapanyagokért, ahhoz, hogy valaki megszerezze egy akromantula mérgét egyedül, felbecsülhetetlen mágikus tehetségre lehet szüksége. Amikor azonban arról kezd kérdezni, hogy hátrahagytak, dühös leszek. Túl dühös hozzá, hogy elismételjem a hazugságot arról, hogy én biztosítom a visszavonulási útvonalat a családomnak, ha szükséges, túl dühös hozzá, hogy kitaláljak valamilyen egyéb hazugságot. Egy pillanatra olyan haraggal nézek rá, mintha ő lenne a felelős bármiért, mintha az ő hibája lenne, hogy hátrahagytak engem, az ő hibája lenne, hogy hiányzik egy darab belőlem, amely alkalmatlanná tesz rá, hogy vadász legyek. Hogy a családom része legyek. Hogy betöltsem azt a szerepet, amiért megszülettem. Mi egy ember értéke, értelme, ha valaki nem tudja beteljesíteni a szerepet, amelyre született? Van bármilyen haszna valakinek, aki szerep nélkül marad? - Úgy beszélsz erről, mintha értenél hozzá.- megigazítom az ingemet, csak egy pillanatra nézek a szemébe, mielőtt inkább a lándzsahegyre pillantok. Felbosszant az is, hogy ennyire tökéletesen látja az igazságot, hogy ilyen jól meg tudja mondani, hogy valóban nem természetes, nem normális, hogy egyet hátrahagynak a vadászat során. Veszek egy mély levegőt, minél lassabban szívom be, hogy ne lássa, mennyire ég bennem a harag most, és hogy magamat is megnyugtassam. Nem rá haragszom. Nem rá kell haragudnom. Nem ő tette ezt velem. Ettől függetlenül nem akarok magyarázatot adni neki. Összeszedem a magyarázatot, bár nem tudom, mennyire fog jól sikerülni. Mindig rosszul ferdítettem az igazságot. - Mindenkinek megvan a szerepe egy vadászat során. Én most a sajátomat töltöm be. Jó is, hogy itt vagyok. Bajba kerültél volna, ha nem állítalak meg.- az utolsó rész mindenképpen igaz. Fogalmam sincs, mit kereshet itt, ha nem a mérgükért jött. Talán a pókok elragadtak valakit, aki fontos neki? Akkor minden bizonnyal tudja, hogy az a valaki már halott, ezek a teremtmények nem tárolják sokáig az áldozataikat kisebb rokonaikhoz képest. Elnézek a lángok felé. Érzem a füstöt, érzem, ahogy a mágikus tűz belemar a fákba, a hálókba, és talán valami másba- tudom, hogy ezek a teremtmények nem ellenfelei olyan varázslóknak, mint apám és a bátyám, ha a rúnáim felvértezik őket. Nem lennének ellenfelek nekem sem- rajtam még erősebbek a rúnák. Nyelek egyet- talán a füst hatására szorult el a torkom. - Mindenesetre, most már biztonságosabb, ha itt maradsz velem. A kisebbek elmenekülhetnek, de ők is megölhetnek. Ha közelebb jönnek, megvédelek.- talán nem tetszik neki, amit mondok, de nem számít. Bármilyen jó is a pálcájával, egészen más órai keretek között erősnek lenni, és belenézni mély, fekete, embertelen szemekbe, melyek csak ürességet, éhséget tükröznek.

12	2005/2006-os tanév / Amerikai Egyesült Államok / Re: Nagytavak vidéke	Dátum: 2025. 08. 11. - 01:51:50
Slaughter glorified Solace- 2005. augusztus 14. Felesleges. Nem hagyom győzni a hangot, amely azt mondja, hogy értelmetlen tovább kevernem a csonttálakban összegyűjtött keverékeket, mert nincs több rúna, amelyet felrajzolhatnék. Nem vagyok része ennek a vadászatnak, csupán azért hoztak, hogy felfessek néhány suttogást a bátyám, az apám bőrére. Nem vitatják a tehetségemet, de a mosolyaik, az öleléseik hamissá váltak, a szavaik hazug bizalmat hordoznak, és hogy is vadászhatna bárki szörnyeket olyanokkal, akiket nem ismer? Látom a szemükben, hiányzik az a bizalom, ismeretlen vadnak látnak, mely talán segít nekik, de nem tudni, hogy mikor veti rájuk magát. Nincs szükségük egy idegenre, amikor óriáspókok tucatjait próbálják megégetni. Nem csak ők látnak idegennek. A tudatomon, a koponyámban jeges százlábúként végigkúszó fájdalom emlékeztet a két kimaradt hétre, amely mindig ott mosolyog a homályon túl ezer foggal. Egy-egy pillanatra eszembe jut, hogy talán együtt is érezhetnék a családommal, mert már nem vagyok a lányuk, a testvérük, a klánjuk, de elutasítom a gondolatot. Ők tették ezt velem, miattuk égett ki egy darab a Sagából, mely már akkor sem lesz ugyanaz, ha egy napon pótolni tudom a hiányzó részeket. Juhar. Pókháló. Vér. Agyag. A rúnák nem hazudnak, és ahogy belenyúlok, ahogy két ujjal, csukott szemmel, de pontosan felírom a Vas nevét a köldököm fölé, ahogy érzem a vibráló mágiát, mely a testemre olvad, tudom, hogy ki vagyok. Lehetek már klántalan, törött, suttoghat nekem a felejtés a ködön túlról, uralkodom a neveken. Akkor is így lenne, ha minden emlékemet kiszakítanák. A Sármál nem hagyja cserben szokat, akik átadták magukat neki. A vörös tálba dugom a kezem, először a jobb szemem köré, a szemhéjamra rajzolok, a Macska nevét írom rá, hogy átvágja a hajnali erdő sötétjét, majd az Óriásét festem a jobb vállamra a harmadik tál szürkés tartalmával, hogy erővel itassam át a belőle kinövő kart. Öt rúna, öt szó- több mágia, mint amit a legtöbben kiégés nélkül viselni tudnak. Én önmagam vagyok, bármit tettek velem. Felkapom a lándzsát a mozgás hangjára, de nem egyenesedem fel a tálak mellől. Kétlem, hogy visszaértek volna, ha messzebb is vannak, ott, ahol sűrűbbek a hálók, érezném a füst szagát, ahogy lángra lobbantják majd a fészket, hogy nyomuk se maradjon. Állatok sem valószínűek, kevés teremtmény jönne szívesen közel ezekhez a szörnyekhez- a legvalószínűbb egy felderítő. Nem szabad lebecsülni őket, mert értelmesek, beszélni is tudnak. Amikor meglátom az emberi alakot, egy pillanatra azt hiszem, talán egy mugli az, de az izgatottságom alább hagy, amikor meglátom a pálcát a kezében, és hogy egy diák az az iskolából. A Wampus kviddics kapitánya- emlékszem Solace Barbon nevére is, mert bármilyen sokan vagyunk, ő sokszor kitünteti magát a kiválóságával. Most viszont nem értem, hogy mit kereshet itt, mert abban egészen biztos vagyok, hogy nem a megbízónk rokona. - Már nem sokáig. Nemsokára elégnek.- érzem, hogy a kiejtésem durvább, nem sikerült átemelnem a hangsúlyt az első szótagról, hallani az északi szelet a törött angol repedésein átfütyülni. Talán túl sokat voltam a családom köreiben- talán enyhén zavar a tudat, hogy melltartóban lát, de még nem száradtak meg a rúnák, nem nyúlok az ingemért. Talán az érkezése okának ismeretlensége hozott ebbe az állapotba. Végigsimítok a lándzsa nyelén, és a narancs derengés irányába nézek- nem arra van kelet. Nemsokára égő szövetek és hálók szaga ér majd hozzánk, talán távolról hallom majd a vadászatot, ahol csak az erőm van ott, de amelyből kihagytak engem. - Ha a méregért jöttél, talán szerencséd lesz, és találsz, ha kialszik a tűz. De ne menj arra, amíg vissza nem jönnek! Veszélyes lenne megzavarnod a vadászatot.- egy gyors mozdulattal átbújok az ingen, vigyázva a rúnákra, melyekre nem lesz szükségem. Elküldhetném a fiút, mert tudom, hogy apám nem akarna egy idegent a táborában találni, de jelenleg kevéssé érdekel, hogy mit akar. Olyan mindegy, hogy egy idegent talál, vagy kettőt.

13	2005/2006-os tanév / El Sombracel – a Lezárt Tengerpart / Re: Playa de Cristal – tenger és fürdőzési terület	Dátum: 2025. 07. 27. - 22:27:58
Ships on the sea, ships on the sky Varvara&Eydis - július 21. Ahogy a csillagok között, az éjszakai égbolton úszó, néha-néha villogó fénypontra nézek, egy pillanatra elkap a vágy, hogy én is ott lehessek. Ültem már seprűn, de soha nem voltam túl kiemelkedő repülésben, és mindenki tudja, hogy van egy magasság, ahol a levegő elfogy, elájulsz, és magatehetetlenül alázuhansz. Megfelelően összetett mágiával meghódítható az égbolt, a muglik azonban szinte ott élnek- másodpercenként varázstalanok százai szállnak repülő hajókra, hogy ott hajózzanak. Csak a tenger hullámait hallom, melyek meg-megmozdulnak körülöttem, időnként arrébb löknek, talán magukba is ölelnének, ha az iszappal és hínárral a kezemre írt rúna nem akadályozná meg. Újra bizsereg a bőr, ahogy kinyúlok, és egy pillanatra összezárom az ujjaimat a fénypont körül. Egy másik életben ott ülnék, ott hajóznék én is most. Ostobaság. Ez az egész vágyakozás ostobaság. Nem vagyok mugli. Nem is akarnám feladni a mágiámat. Itt vagyok a Föld összes értékes mágiájának gyűjteményével körülölelve, és egy ostoba fémtákolmányt vezetek, amely a legminimálisabb probléma hatására a tengerbe zuhan. Veszek egy mély levegőt, miközben felállok, és kényszerítem magam rá, hogy elszakítsam a tekintetemet a repülőgéptől. Az a világ távol van, nem más, mint egy apró csepp egy Merengőben, vágyakozni valami másra, mint aminek az ember született, gyengeség. Lemosom a rúnákat a kézfejemről, és kifelé indulok a partra. Elég későre jár, nincsenek kint sokan, a legtöbben most vagy alszanak, hogy holnap ismét nekivághasson a kiállításnak, vagy isznak, szórakoznak valahol. Könnyen belefeledkeznek az ünneplésbe, a felesleges dolgokba, olyannyira, hogy végül az egész életük lesz romantikus parterek, meztelen testek keresése. Pedig annyira hatalmas és ismeretlen ez a világ. Felnézek ismét, de nem látom már a villanásokat. A partra sietek, és gyorsan felveszem a ruháimat. Hagyom, hogy a hajamról a víz a földre csorogjon, nem próbálok megszárítkozni, még most, éjszaka is elég meleg van hozzá, hogy tudjam, a víz gyorsan elpárolog majd. Kellemes, megnyugtató a hűvös, ismerős, otthoni, még az előttről, hogy köd borult az elmémre. Megérintem a homlokomat, ahogy eszembe jut ismét, mit hagytam hátra, az óceán másik oldalán. Végigfuttatom a kezemet a táskámon. Lehet, hogy a mai egy jó éjszaka. Nem próbáltam magam túlterhelni, mióta Európába jöttem. Megpróbálhatnék öt rúnát, csak egy olyan hely kell, ahol nem találnak meg, nem zavarnak meg. Amikor az ébrenlét és az ájulás közötti határ elvékonyodik, amikor a vakfoltok mozognak, amikor ugatást hallani két fal találkozása felől, és a valóság és a delírium közötti fátyol elválik, látni vélem azt a hiányzó darabot belőlem. Talán a valóság határán túl van. Néha azt remélem, hogy ez csak egy próba. Csak tesztelni akarják, hogy megtalálom-e, hogy elég erős vagyok-e. De ez a magyarázat túl kényelmes, és nem fogok elkezdeni hazudni magamnak. Nincsenek olyan emberek ezen a világon, akikben igazán megbízhatok. Észreveszem a lányt a parton, kicsit arrébb. Rögtön felismerem- nem emlékszem, hogy túl sokszor beszéltünk-e, de arra igen, hogy muglik gyermeke. Elkap a vágy, hogy odamenjek hozzá. Bármilyen ostobaság is visszatérni az égi tengerre. A táskám tele van a Varázsvilág kincseivel, több ajándék közülük segíthet megtalálni, hová tűnt egy darab a tudatomból. A fémhajó, amely az eget hasítja, nem fog segíteni, nincs mugli, amely segíthetne. Nincs semmi logikus ebben- igaz, gyengeség lenne nem megpróbálni, nem kinyúlni érte. Talán ha kielégül ez az ostoba kíváncsiság, nem fogok végre ennyi időt és gondolatot pocsékolni neki- és talán kicsit gyakorlom a kapcsolatteremtést az iskolatársaimmal, eléggé kimaradt. - Láttad azt a repülő szerkezetet? Te ültél már olyanon? Milyen érzés?- nem tudom rászánni magam, hogy valami olyasmit kérdezzek Chernovtól, hogy ő sem tud-e aludni, vagy szépnek találja-e a tengert. Tudom, hogy sokan ezzel indítanak bemelegítésként, mintha a szavak is olyanok lennének, mint a Sármál festéséhez használt anyagok, melyek tökéletes összekeverést érdemelnek. A szavak is a mágia részei persze, de nem érzem úgy, hogy megváltozna az eredmény, hogy szükséges lenne ez.

14	2005/2006-os tanév / A Világkiállítás / Re: Az afrikai országok pavilonjai	Dátum: 2025. 07. 24. - 21:41:57
Khol&Saffron Elizabeth Rappaport Általában jellemző az amerikaiakra, hogy ignorálják a Föld többi részét, rengeteg ostobaságot hallottam már különböző ismerőseimtől ezzel kapcsolatban. A legtöbben nem is fognak túl sokat elérni. Elizabeth Rappaportot másnak látom; nem az a típusú szépség, amelyet egy feleslegesen a falon lógó szőnyegtől várok, inkább olyan, mint egy mesterien készített hajó vagy lándzsa: elegáns, de tudod, hogy a szépség mellett rejlik benne valami más. Nem olyan, mint a bátyja, vagy olyan sokan mások az évfolyamban, akik olyan dolgokkal töltik az idejüket, amelyek lassan a ködbe vesznek. - Igen, de a professzorok általában szintén tanulták ezt. Ezek az emberek benne élnek.- nem hiszem, hogy tanulás helyettesítheti a tapasztalatot ezen a téren. A klánom mágiáját is rengeteg próbálták kutatni, néhányan egészen jó munkát végeztek, de bármennyit foglalkozik egy kívülálló vele, a rúnák számukra felfoghatatlanok- mintha egy matematikus egyenletet próbálna megoldani, de több, mint a fele hiányozna a számoknak. A mágia nem csak tudás, a varázslatot érezni kell. - Olyan a különbség, mintha eddig fényképen láttam volna őket, most pedig megérinthetném.- bármilyen jó fényképek voltak, úgy érzem, hogy ezt az élményt semmi nem pótolja, beleértve a tálentumomat is. Persze, nem is helyes elvárni egy iskolai tananyagtól, hogy igazán nagy boszorkányokat és varázslókat teremtsen. Az Ilvermorny feladata megteremteni a MACUSA hűséges polgárait, valakiket, akik a mindennapi életben elboldogulnak, és akik egy irodában tervezik leélni az életüket, több, mint elég információt felszedhetnek csak a padokban, csak tudásból. Nekem rengeteg dolgot meg kell hódítanom még, úgyhogy nem érhetem be másodkézből származó tudással. A mi korosztályunkból meglehetősen kevesen mondhatják el magukról, hogy szeretik a mágiát. A legtöbben beérik az alapokkal, és most is alig van itt valaki rajtunk kívül, aki iskolás korúnak tűnik. Már önmagában azért is örülök a lány társaságának, mert ő nem olyan, mint azok az évfolyamtársaink, akik a tenger partján tervezték tölteni az összes itt töltött időnket, egymás szájában és ruhái alatt. Számukra ez az egész csak egy lehetőség, hogy partnereket találjanak maguknak, akiket nyár végére elfelejtenek. - Igen… nekem is van oda időpontom, mehetnénk együtt.- most is természetesnek érzem a mosolyom, ahogyan átsétálok Elizabeth Rappaport kíséretében a marokkói pavilon irányába. Nem igazán szoktam mosolyogni, nem szeretem eljátszani, hogy van miért, amikor nincs. A társasága felemeli ezt az alkalmat, már csak azért is, mert nem találkoztam olyanokkal egy ideje, akik nem untatnak. Soha nem volt túl sok barátom, nem szeretem úgy szórni a barátságomat, mint kavicsokat a vízparton, és nagyon sokan csak unalmas dolgokról beszélnek, a társaságuk csak egy ideig szórakoztató. Ahogy a lány mellett sétálok, egy pillanatra elragad a vágy, hogy örökké itt lehessek. Örökre távol, mint aznap a viharban, a hajó fedélzetén. Tudom, hogy nem tudnék elfutni, elfordulni és úgy élni, mintha minden meg sem történt volna, nem is gondolkodom rajta komolyan. Ma viszont tudok álmodni róla, hogy megtettem, nincsenek kötelességeim. Átadom magam annak az örömnek, hogy itt lehetek, hogy láthatok rengeteg apró szeletet a földünkből. - Melyik pavilon tette rád eddig a legmélyebb benyomást? Én nehezen tudnám megmondani, hogy nekem melyik tetszett a legjobban. Talán nem is mondanám, hogy bármelyik unalmas volt.- az Amerikai Egyesült Államok pavilonjáért nem rajongtam különösebben, még ha végig is néztem a kiállítást- igaz, néhány dolgot, mint azt a hatalmas robbanást, lenyűgözőnek találtam. Hogyan tud valaki varázslatok nélkül ilyen erőt birtokolni, hogyan képes valaki csak így a tenyerében tartani ennyi tüzet? Ha egy látomásban tűnt volna fel, magyarázat nélkül, azt hittem volna, hogy az Istenek Alkonyát látom, a lángoló Yggdrasilt, és a gomba talán Surtr teremtménye. Mély levegővel szívom be a pavilon illatait, és figyelmesen hallgatom a szellemet, amelyik az idegenvezetést intézi. Soha nem gondolkodtam még rajta, hogy milyen keveset tudok a nyelvekről, kettővel ugyan még így is az amerikaik kilencven százaléka felett állok, de kevés. Tanulnom kellene még ezt is- meg is fogom tenni, miután meghódítottam azt az ismeretlen tengert, azt a két hetet, amelyik hiányzik az elmémből. Talán előbb is. Reménykedem benne, hogy ez a fürdő talán segít benne. Az biztos, hogy van valami mágikus a zuhanyzóban fejemre ömlő vízben, mert amikor megérint, a mellkasomra rajzolt rúna, amelyik megvétett a melegtől és a leégéstől, úgy folyik le fekete vízként a bőrömön, mintha semmi mágikus nem lett volna benne. Egy pillanatra jut csak eszembe az aggodalom, hogy kilépve védelemre lesz szükségem, túl fehér a bőröm a spanyol napfényhez, de azután elengedem, ahogy törölközőbe csavarva a fürdő széléhez sétálok, és csak annyi ideig állok meg, hogy megkeressem Elizabethet. - Te is tervezel eljönni jövő évben?

15	2005/2006-os tanév / A Világkiállítás / Re: Az afrikai országok pavilonjai	Dátum: 2025. 07. 13. - 21:29:35
Khol&Saffron Elizabeth Rappaport Egyre többször kapom magam mosolygáson Barcelonában. Nem jártam még sokszor Amerikán kívül, és minden korábbi alkalommal a klánom részeként, valamilyen veszélyes szörny nyomában jártam a vadont, romos épületeket vagy a föld alatt húzódó alagutakat. A nyaralások soha nem voltak részei az életemnek, nem is igazán volt elképzelésem róla, hogy mások mihez kezdenek alattuk: annyit igen, hogy bemennek a vízbe, napoznak, látványosságokat néznek, de semmit a címszavakon túl. Emellett azt éreztem, hogy talán nem azelőtt kellene nekivágnom a világnak, hogy megfejtettem végre az elmémben tátongó lyuk rejtélyét, de végül arra jutottam, hogy a környezetváltozás, a távolság a családomtól segíteni fog. Különösen, ha ők okozták. Nem remélem, hogy valamelyik pavilon megoldja a problémámat, de már az izlandi meglátogatása után eldöntöm, hogy végigjárom az összeset, száműzöm a fehér foltot, amely egy éve keletkezett, és csak megismerek annyit a kultúrákból, amennyit lehet. Bármennyire sokra tartom a saját kultúrköröm mágiáját, nem tartozom azok közé az ilveresek közé, akik azt hiszik, hogy Afrika egy ország, és a maga módján minden mágia felsőbbrendűbb a többinél. Azok, akik nem érdeklődnek irántuk, nem is igazi varázslók. A mágikus pecsét, mely olyan egyszerűen kibogozza a nyelvek csomóit, egyértelműen több, mint amit rúnákkal el tudnék érni. Bánom, hogy nincs lehetőségem tesztelni, hogy tudnék-e most beszélni egy kígyóval, ahogyan azt is, hogy a gyógyító mágia, amiről beszélnek, messze túl bonyolult hozzá, hogy lehetőségem legyen megérteni- talán nem is csak azért, mert helyrehozhatna talán, hanem mert szívesen megismerném. Tudom, hogy számtalan további pavilon vár, de szeretném itt tölteni a nyarat, belemélyedni mindbe, nézni, hogy hogyan ragad át mindenkire a lelkesedés. Talán az elmúlt év mosolyai közül az a legőszintébb, amit most Elizabeth Rappaportnak adok. Most távol vannak a problémáim. - Én sem vettelek észre. Nagyon tetszett. Teljesen más a művelőitől hallani egy hagyományos mágiaágról. Kicsit sajnálom, hogy nem nézhetem meg újra.- ahogyan azt is, hogy tudom, a kiállítás korlátozott ideig lesz nyitva. Tudom, hogy jövőre is lesz, de ki tudja, hogy mi lesz már jövőre? - Ha van kedved és időd, szívesen megnéznék még néhány másikat. Te is egyedül jöttél?- sok osztálytársunkat biztosan sokkal jobban vonzott a tenger, mint a kultúra. Örülnék neki, ha nem lennék egyedül.

Oldalak: [1] 2

Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország

Az oldal 0.101 másodperc alatt készült el 25 lekéréssel.