Sötétség. Újra itt vagyok a Roxfortban, annál az asztalnál, hol a középszerűség nem karót és napot vonz, hanem valamiféle diadal, ezen hazugsághoz pedig csatlakozott kivétel nélkül mindenki körülöttem. Nem is kellene Süveg, ha valakinek hülyébb feje van az újak közül, szinte biztos, hogy hozzánk kerül.
Itt is jön a következő.
Legalább a Zsarnok Csillag merev, ágaskodó sugarai megkímélnek minket nemsokára, és amikor mindenki utálja majd a hideget, amikor a hülye virágaik fagyott csonkokká dermednek, élvezettel fogok mosolyogni egy kupa A+ vérrel a kezemben. Csak azt remélem, hogy szeptember során eléggé lefoglal majd a RAVASZ jelentkezés- ellentétben nyomoronc háztársaimmal, az én RBF-jeim jók lettek. Nem csak abból válogathatok, amiből nem buktam meg.
Longbottom nem érdekel. Bimbát kedveltem, sok szempontból jobb házvezető volt, mint Miles Fawcett nyomorult nagybátyja, de a tárgya unalmas. A férfi is minden bizonnyal az. A másik dolog viszont érdekel- alkímia. Ezer évem lesz tökéletesíteni a halhatatlanságot, miért ne kezdhetném el már most?
Azután… Tusa. Felpezsdül holt vérem, mintha fekete szívem ragyogva pumpálná át sötét ereimen. Ki más, ha nem én? Talán ostoba házamnak is megmutatnám, hogy valaki ér valamit, nem előnyökkel kell győznünk. Még ha le is kell írnom azt a nevemet… azután az igazgatónő belebeszél.
- Ez csalás! Egy hónap múlva leszek tizenhét.- tudom, hiába ég a vérem, hiába voltam potenciálisan hangos, nem lesznek belátással. Hogy is lennének? Még nem vagyok sötét vámpír, és házvezetőnk is híresen töketlen. Duzzogva nézek évfolyamtársaimra- még ha tudom is, ők nagyrészt fiatalabbak. Nem a sötét hónapban születtek.
Haragomat csak tovább tetézi, amit a hetedéveseink felől hallok. Bezzeg ez indulhat!
- Ha csak te és egy Taigetosz nevű vak, lobotomizált, pestises troll dobná be a nevét, sem téged választanának, Langley, az sem olyan ostoba, mint te. Amúgy sem kellene a legutóbbi kviddicses szánalom és az ilyen tizenhárom IQ-s megjegyzéseid mellé még egy dolog, amivel megalázod a házunkat.- jelen pillanatban nem érdekel a retorzió, meg hogy ő vagy a többi prefektus mennyi pontot fog levonni. Túlzottan bosszant, hogy ennyire ostoba és életképtelen teremtmények veszik el helyemet, mely nekem járna. Keresztre feszíthetnek, vagy felnégyelhetnek, enyém a vér és az élet.
- Dobd a második emeleti vécébe a neved… arról tudod, hogy micsoda?- haragomat a lakoma pusztítására fordítom, rá is morgok a nyomorultra, ki elvenné előlem a sajtot. Elegem van ebből az évből…
Ráadásul, ma még ágyban kell aludnom. A koporsómat nem engedték fel a vonatra. Visszaszító, őrült világ.
Köpenyben akarok lenni, ahogy átsétálok a ködön, de apukám megmondta, hogy ne vegyek fel palástot. Azt akarta, hogy feketét sem kellene vennem, mert nagyon meleg van, és valóban; a Zsarnok Csillag közelebb van ehhez a forró területhez, itt már a Sötétség vereséget szenvedett. De Lady Shadowheart sötétsége bárhová a világon elér, nincs olyan apró szeglete a Földnek, ahol nem szabadítom fel fajtalan árnyékaimmal a Zsarnok Csillag forró fényétől a népet.
Sötétség.
Időnként a karomra téved a kezem, a másik pdig a hátamra, ahogy a többi látogató között a ködben sétálok. A ruhám fekete ugyan, de „nyári,” „divatos,” és túl sok bőrfelületet hagy szabadon, mely tartok tőle, hogy a mágiám ellenére is megölne. Talán itt maradok egész nap a pavilonban, a legtöbben úgyis jól szórakoznak a víz partján. Apám úgyis itt van, ő az egyik vámpír, aki segíti az ország kiállítását, és látom rajta, hogy örül a lehetőségnek. Azonban most meg kell ajándékoznom másik létrehozómat, úgyhogy mindenek előtt végig kell érnem a pavilonon.
Végigmentem már a kiállításon, úgyhogy tudom, hogy nem fogok teáscsészét kapni újra, azt pedig megtartanám, mert tetszik az a sok érzés, amely eláraszt, amikor belekortyolok a vörösbogyó teába (melyet jelenleg még vér helyett fogyasztok), de most szereznem kell valamiféle süteményt. Mert nincs jobb ötletem, hogy mit adhatnék anyámnak, tekintettel limitált galleon készletemre, melyek megcsappantak, amikor találtam egy kicsiny szögekből készült karkötőt, amit most is csuklómon viselek. Nem hiszem, hogy megvéd a szenvedéstől, mert akkor megölt volna, az élet ugyanis szenvedés, de úgy érzem, hogy esztétikailag jól reprezentálja a fájdalmat.
Ötlettelen vagyok. Nem tudom biztosan, hogy mit élvez anyám. Ahogy idősebb leszek, közelebb a potenciális élőhalálhoz, egyre többször felmerül bennem a kérdés, hogy az én társaságomat utálja-e, de ha nem is így van, nem tudom, hogy mi teszi boldoggá. Idén valami jobb ajándékot kell adnom neki, mert ő valóban jól eltalálja, hogy mit akarok, ő viszont látványosan nem volt boldog attól a rajztól, amelyet kapott. Még medimágushoz is el kellett mennem miatta. De csak „jó a fantáziám.”
Tanácstalanul teszek néhány kört a sütemények között. Csak most jövök rá, hogy soha nem láttam anyámat enni- illetve természetesen láttam enni, láttam a szájához emelt kanalat, villát és evőpálcikát, amelynek használatára különösen büszke volt, de mindig mélyen jártam a gondolataimban, nem emlékszem rá, hogy mi az, amit szeretett enni. Gyümölcsöt? Tésztát? Valamiféle süteményt? Anyám meglehetősen nemzetközi, most is tudom, hogy nagyon boldog valahol éppen, hogy mennyi fotót készíthet.
Gondolataimat végül a lány töri meg, akit meglátok, nem olyan messze. Emlékszem, hogy láttam még a Roxfortban, tehát tudom, hogy angol: nehéz elfelejteni őt, van valami látványosan szép az arcán. Valami más is érdekes volt ugyanakkor benne... akkor eszembe jut. Blood. Az volt a neve, hogy Blood, mely arra utal, hogy ha a fényben is jár, ő is az éjszaka szolgája, démoni ivadék, aki a Sötét Trónhoz van kötve.
Elkap egyfajta félénkség, mely nem jellemző rám: a lány idősebb nálam, és most olyan ruhát viselek, mely a felkaromtól lefelé a karjaimat, és a hátam egy részét is megmutatja, még ha fekete is (és nem is segít elvegyülni, mert már hitte valaki rólam, hogy vámpír vagyok- amikor pedig mondtam, hogy még nem, undorodó arcot vágott). De persze, eszembe jut, hogy nem szabad félnem, tekintettel arra, hogy ki vagyok én. Lady Shadowheart, a Sötétség Leánya.
- Üdvözlöm, Ms. Blood! A segítségére van szükségem. Egy gazdag hölgynek keresek ajándékot, és nincs ötletem, hogy mi volna a legjobb számára.- emlékszem a lány hírnevére, amely nem is meglepő: a Vér, Sötétség és Pusztulás fajtalan leányai mindig nagyon erős félelem aurát és hatalmat árasztottak. Biztos vagyok ugyanakkor benne, hogy alaptalan a félelmem, és tudni fogja, hogy mi vagyok: Lady Shadowheart, a Sötétség Leánya.
16+ - morbid dolgok és hasonlatok, szexuális utalások, szégyenítés
Sötétség.
Bólintok Oakley válaszára, mielőtt visszatérek a bájitalomhoz. Ez a világ meglehetősen sötét, reménytelen és visszataszító már jelenlegi formájában is, úgyhogy természetesen érdemes megtanulni ezt a bájitalt mindenkinek, aki meg akarja óvni magát más emberek undorító fertőjétől, és aki szeretné elkerülni, hogy további nyomorult teremtményekkel gazdagodjon ez a világ.
Nem foglalkozom túl sokat az óra hátralevő részében a társaimmal, különösen nem az idiótákkal a hátsó sorban, akik számára a létező legviccesebb dolog lehet a szaporodásról beszélni. Amikor eljön sötét koronázásom napja, a guillotine és a karó is túl kedves lenne nekik, úgyhogy talán megkérem hű vérfarkasomat, Dragan Valeriust vagy Baskerville Sötét Fenevadát, hogy falja fel őket élve. Bár még az ő sötét emésztésük sem biztos, hogy elviselné ezt.
Echohawk kérésére azért megáll a kezem, mert nem mindennapi. Elgondolkodom a lehetséges okokon, az első, hogy hallottam fél füllel a Klubhelyiségben, hogy pár fiú valami ezzel ellentétes bűbájról beszélt (és ha a szóbeszédek igazak, Finnighan abszolút profitálhatna is belőle). Lehet, hogy elrontotta, és most nem áll helyre? Bizarrnak tűnik. Bár részemről könnyen tudnék nem bájital alapú javaslatot adni: kérje meg Fawcettet (az ifjabbat), hogy beszéljen szexuális élményeiről, utána Langleyt, hogy sorolja fel a kedvenc aktivista programjait, és a maradék libidóját kivégezheti azzal, hogy megkéri a pulcsis csajt, hogy énekelje el a Hugrabug indulóját. Soha többet nem akar majd ilyesmin gondolkodni.
Ahogy készítem a bájitalt, átgondolom, hogy többet kéne tanulnom. A mérgekből, főzetekből vámpírként is profitálni fogok, ahogy akkor is, ha úgy döntök, hogy politikus leszek, és nem akarom követni háztársaim hagyományát, hogy ostoba vagyok a tárgyból. Hallottam, hogy a felettem lévő évfolyamban úgy hullottak az RBF-en, ahogyan őseink a pestisben. Csak Langleyt élte túl, és ő is hogy. Furcsa, tekintettel arra, hogy olyan nem túl intelligens diákok, mint O'hara, jó jegyekkel mentek át (bár lehet, hogy alábecsülöm az intelligenciáját, mert tett egy egészen szép és hatékony kísérletet rá, hogy hátrahagyja ezt a sötét világot, és felemelkedjem eszmeként).
Befejezem a főzetet, és a professzor utasításának megfelelően iszom belőle. Az íz tetszik, a fájdalom pedig nem elég erős. Nincs kifogásom a férfiakkal (bár eddig csak lányokat találtam vonzónak), de bizarrnak érzem, hogy valaki ezt akarja inni, csak hogy... visszataszító, mint egy férgektől hemzsegő holttest. Különösen az olyanok, mint a házunkba járók. Meg kell változtatnom a Hugrabugot. Túl sokáig voltunk a lúzerek és degeneráltak háza, úgyhogy hetedéves koromban kinevelek egy új generációt. Egy sötét generációt.
Gyűlölöm a napfényt, melyet az egyetlen, a Hugrabug lelátóján fekete foltként árválkodó napernyőről is megmondhat bárki. Gyűlölöm, hogy mindenki mennyire imádja a zsarnok csillagot, mely elemészti az éjszakát, és elviselhetetlen fény- és hőárral kínozza sötét célokra született testemet. Túl nagy kérés persze egy nagy vihar és egy látványos haláleset után remélni, hogy ez a meccs is boldogságban és sötét kínban zajlik le.
Irigyen nézem Langleyt, aki talán nem repült bele a kilátó toronyba a legutolsó válogatón, mint én, Lady Shadowheart, mikor elvakított a napfény, de legalább életben maradok, amikor végignézek egy meccset. Nézőként meghalni azért valóban teljesítmény. Jövőre én leszek ott. Holden Echohawknak ugyanakkor szívesen szurkolok, egyrészt, mert kedvelem a nevét, mely mintha egy sötét történet része lenne, másrészt, mert biztosan nehéz dolga lehet most, hogy házunk szégyene egyetlen meccs nélkül kihátrált a pozícióból, amit nem akart, csak a velejáró törzsfői tekintélyt. Blackwar nevét is kedvelem, és gondoltam már rá, hogy talán lehetne sötét keresztesem, amikor szent háborút vívnak a nevemben.
Csendes, de lélekben támogató szurkolást terveztem, én magam nem kívántam adózni a féktelen tombolásnak, helyettem familiárisom, a vérfarkas Dragan Valerius viseli a sárga sálat. Utálom ezt a színt, ahogy a Klubhelyiségünket, az embereket és a Hugrabug szót is. De hűséges vagyok, a vén kalap jól látta ezt a Sötétség Leányában. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy azonnal kiszúrom a betolakodót.
A menyétjelmezes Fletcher olyan, mint Igor, ki arra vár, hogy szörnyű úrnői és urai megfizessék, de valójában sosem tett érdemes szolgálatot, és végül elektromos vérfarkasösztökével kezében zuhan a mélybe, miután egy még csak barát cinkosát sem tudta megölni a vadásznak. Méltatlan, és behatoló, aki nem akar mást, mint rosszat házunknak. De Lady Shadowheart megvédi földjeit és lelátóit a menyétektől, lajhároktól és keselyűktől.
Vetek egy pillantást oldalra, Hannira, akit most lefoglal egy manőver. Nem kell látnia, mit teszek, mikor Dragan Valerius, a vérfarkas átadja sötét akasztófából készült pálcámat, melyben tettre kész, sírkövét áttörő inferusként felgerjed a sötét egyszarvúszőr. Érzi, hogy mit fogok tenni.
- Glacius.- suttogom a varázsigét, a behatoló lábai elé irányítom a pálcám hegyét. A bukása édes lesz, vére táplálja majd fajtalan familiárisaim sötét éhségét, és ahogy a napernyőm alól várom az esést, remélem, hogy tudja: ma megtanulhatja félni az aranyban megbújó feketét.
Felesleges időtöltésnek tűnik a közös Bájitaltan. Biztosan nem tanítanak itt semmit, amit vissza fognak kérni, ha az óra fakultatív, és hacsak nem valamilyen tudatmódosító szert fogunk tanulni, amely valahogy elviselhetőbbé teszi Camilla és Adelina társaságát, kétlem, hogy profitálnék belőle. Kivéve, ha valamilyen nem kimutatható méregről van szó, beérném azzal is. Bár rengeteg lenyűgöző képességem van már, egyelőre nem birtoklom az éjben járó nép diszkrécióját, Lady Shadowheart sötét kezének munkáját pedig bármelyik tetemen felismerné az Inkvizíció.
Az idő pocsékolását akkor is borzalmasan utálom, ha még nem tettem le róla teljesen, hogy egy napon követem apámat a sötétség, élőhalál és örök szomj útján, és felöltöm a halhatatlanságot, az örökké létezést. Ha sikerült volna meggyőznöm róla Hannit, hogy ne jöjjön, valószínűleg már a szobámban lennék, az egyetlen sötét szeletében a Hugrabug területének, melyet nem fertőz meg az undorító, kötelező kedvesség, melynek álcája mögé egyesek elrejtik rohadt lelküket, mely mentes minden nemességtől, és azt sem érdemlik meg, hogy a Death Noteomban bekezdést pocsékoljak üszkös csonkok bűzében fürdőző elmúlásukra. Sokak szerint a félelem feneketlen kút, éhes örvény ismeretlen mélységgel, a borzalom a Mély, de a borzalom nem a Mély: a borzalom a sekélyesség, megjátszott kedvesség, gyávaság, mellyel a sárkányarcú féreg azonnal megfutamodik a felelősség elől, ha ellenállást tapasztal, felfedvén saját ürességét.
Gyűlölöm a kétszínűséget. Én soha nem rejteném el, hogy a Sötétség Leánya vagyok, démonokkal járom végtelen táncomat az éjszaka sötét ölelésében, nincs szükségem olyan barátokra, akik valamilyen undorító rózsaszín hazugságba akarnak menekülni helyettem. Nem játszom el, hogy nem vagyok a vetést felemésztő démoni csapás, oszló tetemek tábornoka, ki megörökölte a Fenevad hangját, csak hogy szeressenek. Azoknak sem kellene lovagot játszaniuk, kedvességet színlelniük, akik belül rohadtabbak, mint egy inferus hörögve vajúdó hangszálai, melyek sötét gazdája parancsait akarják kipréselni ajkak nélküli, bűzös szájukon. Amikor mindenki rájött, mi rejtőzik a nemes lovag páncélja alatt, ismét ráébredtem, mennyi hazugság táplálja azt a rengeteg kedves mosolyt, amely, mint az Inkvizíció ingája, lejjebb és lejjebb leng, bele akar kényszeríteni a Kútba zuhanásba, mely nem mély, mint a toledo-i, hanem sekély, mint egy trágyagránáttól bűzlő mosoly. Nekem talán nem jut Lasalle tábornok, egyre kevésbé látom a kiutat az Inga útjából, mely elvárna néhány kedves mosolyt, elfogyasztott pirítóst, tüneményes zöld növényeket. Megérintem Hanni kezét, azután visszahúzom az ujjaimat, és megérintem a Hamis Láthatatlanság Sötét Gyűrűjét, mely csak a tükörképemet rejtette el. Egy napon talán fordítva fog működni, ahogy apámon, mikor felpróbálta: én eltűnök, a tükörképem pedig visszapillant majd rám, gonoszan izzó vörös szemekkel. De előtte helyre kell raknom a halandók ostoba világát.
Érzem azután, hogy elkerekednek a szemeim, ahogy a professzor olyasmiről kezd beszélni, amitől megborzongok.
Azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy nem külsőségek alapján választanék magam mellé társat, aki velem járná sötét utamat. Még ha nem is osztottam meg senkivel egyetlen pillanatra sem ajkaim melegét, hogy emlékezzen rá, mielőtt kihűlt vérszívó démon leszek, érdeklődöm a szexualitás iránt, néha-néha rajtakapom magam, hogy megbámulok bizonyos személyeket. Nem a testről, a lélekről van szó- bár az tény, hogy történetesen csak lányok voltak eddig ezek a személyek. A gondolat valahogy sokkal furcsább, ha egy fiú jut eszembe, különösen, ha arra gondolok, hogy pontosan milyen célt szolgál ez a bájital. Nehéz megértenem, hogy ki akarná önként kitenni magát ennek, és ha eszembe jut anyám, aki azóta is egyedülálló, úgy vélem, ő is erre a megállapításra juthatott.
Ellentétben Camillával, én nem szeretek kérdéseket feltenni, csak azért, hogy a tanárokat lenyűgözzem az intelligenciámmal. Azok, akik érdemesek rá, hogy lássák az elmémet közülük, látják akkor is, ha csendben vagyok, és az első kérdés, amely Langleytól jön, sem tartalmaz semmilyen „jaj, csak egy lány vagyok, ugye jól értem, hogy három meg három az hat, és akkor ez azt jelenti, hogy hatból három az három” ostobaságot, hanem egy tényleg értelmes kérdést tesz fel. Vetek egy pillantást oldalra. Egyre több tagja van a társadalomnak, akik elfogadják azokat, akik mások, és nem próbálják rákényszeríteni szintén középszerű ükapáik ostobaságait másokra.
A mi évfolyamunk sivár lelkű prefektusa most tanulhatna ebből, de tudom, hogy nem fog, úgyhogy megakadályozom a jelentkezésben az előttem ülő lányt azzal, hogy belerúgok a széke lábába, és mire megfordulna, hogy felesleges harcot kezdjen ellenem, már jelentkezem is.
- Van bármilyen haszna ennek a bájitalnak például a leszbikusok számára, professzor?- tudom, hogy sokan elkezdenek majd pletykálni a kérdés miatt, de amúgy sem igazán érdekel, hogy mit mondanak rólam a középszerű nyomorultak, akik minimálbérért dolgoznak majd a sötét országban, melyet Mágiaügyi Miniszterként építek, és éjszakai trónomról igazgatok majd.
Mindenesetre, a bájitalt mindenképpen megtanulom. Ki tudja, mikor veszem majd hasznát végtelen és sötét utamat járva?
There is no exquisite beauty… without some strangeness in the proportion.
Alapok
jelszó || Főborz Tanárúr (sötét) Farmerja nem || nő születési hely, idő || London; 1988.10.13. kor || 16 vér || félvér évfolyam || Ötödik
A sötét múlt
Jellem
Maisie Jackdaw (ismertebb nevein Lady Shadowheart, a Sötétség Leánya, a sötétség hercegnője, vagy legalább kétszer ennyi olyan név, amely nem teszi túl boldoggá) első ránézésre mindenkivel bunkó, ellenséges, furcsa lány, aki a világ minden kincséért sem hagyna ki semmilyen elképesztően morbid, sötét és szarkasztikus (igaz, néha humoros és nagyon enyhén önironikus) megjegyzést. Bár viszonylag aktív a tanórákon és a közösségben is, láthatóan egyáltalán nem törekszik semmiféle népszerűségre, és sokan gondolják róla, hogy legalább néhány alkalommal biztosan a fejére ejtették őt csecsemőként. Lady Shadowheart szinte soha nem tör ki saját fantáziavilágából: minden eseménynek, minden tárgynak és apróságnak generál egy háttértörténetet, Edgar Allen Poe-i fordulatokkal, gonoszsággal, vérrel és sötétséggel (bár aki figyelmesen hallgatja őket, gyorsan rájöhet, hogy nem sok fogalma van az igazán gonosz és sötét dolgokról, meglehetősen naiv). Ettől függetlenül abszolút tisztában van mindennel, ami körülötte történik, egyszerűen csak soha nem hagyta abba azt a játékot, amit gyerekként elkezdett a Cindermoor melletti sötét erdőben, a falu utcáin, házuk falain belül játszani, és jobban érzi magát a képzeletében, mint azon kívül. Mióta megtudta, hogy tizenhét évesen válhat a legkorábban legálisan vámpírrá, a Sötétség Leánya úgy tervezte, hogy ezt a lehető leghamarabb meg is teszi, hasonlóan apjához, aki szintén önként csatlakozott az élőhalottakhoz. Ez a határozott elképzelés mindössze két évvel nagykorúvá válása előtt megingott legjobb barátja, Hanni miatt, néhány dolog miatt, amit élvez az emberi létben, és amiatt, hogy látja a nehézségeket, melyekkel apja kénytelen szembenézni. Bár még nem mert igazán szembemenni fejben a gyerekkori elhatározással, a lány úgy gondolja, hogy talán nem kell azzal sietnie annyira, és egyszer-kétszer már azzal a gondolattal is eljátszott, hogy örökre ember marad, politikus lesz, és képviseli a társadalom szélén lévő közössége érdekeit. Ugyan nem szereti az ehhez kapcsolódó szavakat, nagyon szereti az apját, Hannit és Cindermoort, és úgy érzi, hogy örökre hűséggel tartozik nekik, az otthonának. Bár kedveli az anyját, és szeret vele időt tölteni, amikor visszatér az Egyesült Királyságba, vele nem annyira mély a kapcsolata. Maisie egyik legnagyobb hátránya, hogy nem igazán rendelkezik őszinte önkritikával, sokszor jobbnak látja magát olyan dolgokban, amelyekben nem az (mint a párbajozás, amelyben átlagos, vagy a kviddics, amelyben nagyon egyértelműen átlag alatti). Bár néha önironikus, általában talál a kudarcaira valamilyen külső kifogást, és sokszor belevágja a fejszéjét olyan fába is, amely nagyon egyértelműen nagyobb, mint amivel elbírna. Bár néhány dologban kifejezetten jó az önismerete (például nagyon korán rájött, hogy a lányok jobban érdeklik a fiúknál), sokszor hadilábon áll azzal, hogy őszintén megélje az érzéseit, és sokszor kreálnia kell fejben valamilyen történetet, hogy sikerüljön neki. Fiatal kora ellenére Maisie rendkívül tehetséges és kreatív író, aki nagyon könnyen és gyorsan alkot olyan apróságokból is egy történetet, mint egy pár kesztyű. Bár átlagos szintű mágikus képességei vannak, nagyon kitartó, nem igazán ismeri a vereséget és a feladást, és hajlandó akár órákat ülni egy tankönyv felett (hogy egy napon a Sötétség Leánya felhasználja az abból nyert herbológiai tudást ellenségei ellen). Kedvenc tárgya, talán nem meglepő módon, a Mágiatörténet, illetve nagyon szereti a Rúnaismeretet, bár nem igazán van olyan tárgy, amit igazán utál, és ha nem is a legkiemelkedőbb semmiből, nincs is nagy gyengesége. Maisie imádja a sötét, edgie dolgokat, és ösztönösen elutasítja az olyan dolgokat, melyek szerinte nem azok. Ebből a szempontból meglehetősen hipokrata, mert ha talál valamit, ami nem ilyen, de tetszik neki, általában talál valamilyen kitekert magyarázatot, hogy miért szereti (például, hogy a sütőtöklé a Halloween vére).
Apróságok
mindig || Sötétség, sötét vér, sötét irodalmi művek, sötét ruhák, sötét titkok, sötét sötétség, Hanni, sötét sütőtöklé, sötét történetek. soha || Napfény, fokhagyma, erőszakosan cuki vagy normális dolgok, embertársi szeretet, hamis mágikus ereklyék, nem sötét dolgok. hobbik || Sötét történetek írása, sötét versek írása, sötét művészet, tanulás, véletlenszerű ambíciók űzése, sötét szerepjátékok. merengő || Legjobb emléke egy labirintus játék tíz éves korában Cindermoorban, amikor a falu összerakott egy fesztivált (nem akkora baj, hogy nem volt olyan sötét). | Legrosszabb emléke, amikor egyszer apja nem jött haza időben, felkelt a Nap, és azt hitte, hogy apja kint maradt (tiszteletreméltó említést érdemel az az eset a láthatatlanná tévő gyűrűvel). mumus || Egy nagy, lángoló, vörösszínű gömb, mely lassan elhamvaszt mindent maga körül. Talán abból származik a félelme, amikor egy reggelre apja nem jött haza, amikor betörtek az épületbe, amit őrzött, és rettegett tőle, hogy a napfény elpusztította (a munkaadói később hazahozták egy korábban mágikus petárdákkal telerakott, letakart dobozban). Edevis tükre || A Sötétség Királynőjeként, koronával a fején, fekete palástban állva nézne vissza magára- a szeme azonban talán nem lenne már vörös, és vörös kardja helyett talán egy könyvet tartana a kezében, amit ő írt. százfűlé-főzet || Íze sötét csokoládé és gumicukor édes keveréke, melybe keveredik némi sütőtöklé, csak hogy azután túlterhelje az ízlelőbimbókat még némi szederlekvárral. A színe fekete. Amortentia || Ismerős tábortűz illata. Esővíz. Enyén dohos illat. Egy antik fabútor. Tavasszal két hétig virágzó virágok (hárs, orgona). titkok || A lányokhoz vonzódik. Talán tetszik neki Hanni. Nem akar már annyira vámpír lenni. azt beszélik, hogy... || Teljesen őrült. | Egyszer negyedévben meztelenül mászkált a lányok hálókörletében. | Az apja nem vámpír, hanem biztosítási ügynök. Azért mondja ezt róla, mert szégyelli. | Mazochista. Emós. Perverz. | Ez az egész egy prank- senki nem lehet ilyen kitartóan folyamatosan ennyire cringe.
A család
apa || Marten Jackdew; 34; vámpír (korábban: félvér). | Maisie rajongva szereti édesapját, még ha ez nála leginkább úgy követkhető le, hogy nem tesz rá soha negatív megjegyzéseket, szívesen tölti az idejét vele, és igyekszik segíteni neki mindenben, amiben tud (annak ellenére, hogy ő egy sötét hercegnő). anya || Sabrine Dittany; 34; félvér. | Maisie viszonya édesanyjával korántsem annyira felhőtlen, mint édesapjával, bár ez inkább amiatt van, hogy anyja ritkán tud időt tölteni vele, és szeretnek egymás rovására szarkasztikus megjegyzéseket tenni. Sabrine nagyon szereti a lányát, ahogy Maisie is szereti anyját. állatok || The Black Feline of Baskerville | Öt év körüli fekete nőstény macska
Családtörténet ||
Marten Jackdaw és Sabrine Dittany mindketten viszonylag jelentéktelen félvér családba születtek, az egyetlen különlegesség az előbbi családban talán egy csavaros és máig nem teljesen felderített gyilkosság, melynek egy ősük, Richard áldozatul esett a XIX. század közepén, és ennek köszönhetően a Fejnélküli Futam tagjává vált. Mindketten ugyanabban az évben kezdtek a Roxfortban, mindketten a Griffendélbe kerültek, hatodévben megkezdett románcuk pedig kisebb-nagyobb kihagyásokkal kitartott tizenkilenc éves korukig, amikor Marten elvette Sabrinet. Öt hónapra rá megszületett egyetlen gyermekük, Maisie (a Sötétség Leánya). Az elhamarkodott házasság nem érte meg a lány második születésnapját: édesanyja utazni akart a Varázsvilágban, különösen a kezdődő háború elől menekülve, Marten vágya pedig, hogy hátrahagyja unalmas állását a Mágiaügyi Minisztériumban, és vámpír legyen, túlélte Lorcan D'Eath koncertjét, amit a férfi még tinédzserként látogatott meg, és mely során elhatározta, hogy ezt akarja. A férfi alig egy évvel a válásuk után be is teljesítette ezt az álmát, és miután ez meglehetősen ronda összezördüléshez vezetett saját szüleivel, egy ír földön épült mágikus közösségbe, Cindermoorba költözött, ahol más varázslényekkel és számkivetettel együtt biztonságban átvészelte lányával a háborút. A közhiedelemmel ellentétben a vámpírok nem születnek hatalmas vagyonnal és kastéllyal, ennek köszönhetően Marten halála után is kénytelen dolgozni, míg be nem érnek ötven évre félrerakott megtakarításának kamatai. Mivel a pálcája már nem működik élőhalott állapota miatt, a vámpír mágia pedig lényegesen korlátoltabb, és Voldemort rezsimje, ha nem is kívánta igazán kiirtani őket, nem is szerette őket túlzottan, a férfi viszonylag sokáig szegénységben nevelte lányát Cindermoorban (aki keveset érzékelt ebből a közösség egymást támogató, befogadó közege miatt). A háborút követően Marten éjjeli biztonsági őrként dolgozik az Abszol úton, illetve alkalmanként olyan üzletekben, ahol erre igény van. Sabrine nem házasodott újra, élete legnagyobb részét az országon kívül tölti a Reggeli Próféta nemzetközi fényképészeként, mely fizetésből a megállapodásnál nagyobb gyerektartást fizet- a szülők kapcsolata annak ellenére stabil maradt, hogy megszűnt közöttük a romantikus szikra.
Külsőségek
magasság || 172 cm testalkat || vékony szemszín || barna hajszín || fekete kinézet ||
Maisie átlagos magasságú, viszonylag vékony lány, egymással kontrasztban álló sötét hajjal és világos bőrrel. Köszönhetően a Varázsvilágban elérhető, magas szintű mágikus gyógyításnak, rengeteg balul elsült kalandja ellenére Lady Shadowheart mentes a sebhelyektől, vagy egyéb természetes kirívó tulajdonságoktól. Ahogyan Amycus Carrow nagyon találóan megjegyezte, csinos arca van, de az az arc előbb-utóbb meg is szólal. A leggyakrabban frusztráltként-undorodóként lehet leírni a tekintetét, ahogyan másokra néz, mintha a legtöbb ember irritálná, bár természetesen előfordulnak egyéb érzelmek is az arcán- igaz, mosolyogni szinte soha nem látta senki, és néhányan erősen kételkednek benne, hogy szokott-e, vagy képes-e rá. A testtartása többnyire magabiztosságot sugall. Ha egyedül van, gyakran bámul percekig a semmibe, néha könyvvel a kezében, látszólag tétlenül. A hangja mély, lassan mondja ki, formálja meg a szavakat. Lady Shadowheart nagyon szereti a sötét színű dolgokat, és iskolán kívül szeret gothic vagy egyéb módon edgy ruhákat hordani, sokszor morbid kiegészítőkkel, mint koponyás gyűrűk. Az iskolában ez a kreativitása általában ékszerekben és elmaradhatatlan fekete körömlakkban teljesedik ki, bár folyamatosan igyekszik a lehető legtöbbet változtatni az egyenruháján, amíg vissza nem parancsolják a sorba (például, amikor az ingét árnyalatonként ismét fehérről feketére színezi).
A tudás
varázslói ismeretek ||
Lady Shadowheart nem rendelkezik semmilyen veleszületett mágikus tehetséggel vagy képességgel, bár ezt ellensúlyozza szorgalmával és kitartásával, ennek köszönhetően viszonylag jó tanulónak számít. Leginkább Mágiatörténetben kiemelkedő, és mivel hajlamos híres vámpírokat elhelyezni fejben egy idővonalon, és maga is kitalál történeteket valódi események nyomán, rengeteg olyan dologra emlékszik évszám szerint, melyekre senki nem szokott. Kiváló Rúnaismeretből is, melyre nagyobb figyelmet fordított (talán, mert ez a mágia egyik olyan ága, amely a vámpírok számára elérhetetlenné váló varázspálca nélkül is használható marad). Nincsenek kirívó gyengeségei, leszámítva talán az alacsony hajlandóságot őszinte önkritikára. Viszonylag jó párbajozó (lehetne, ha nem lenne hajlamos rá, hogy ugyanazt a varázslatot többször is használja egyhuzamban, amely kiszámíthatóvá teszi, emellett pedig néha hajlamos rá, hogy egészen közelről mellé lője a Robbanó átkokat). Egyetlen igazán látványos gyengesége a Repüléstan, nagyon kevés érzéke van a mágikus seprűk irányításához (ez nem gátolja meg benne, hogy minden évben jelentkezzen a kviddics csapatba harmadév óta, és eddig a Gyengélkedőre is került minden válogató után). Tekintettel arra, hogy apja is azzá vált, nagyon sokat tud a vámpírokról. Maisie fő erőssége a kreativitása, szorgalma és kitartása, illetve az a meglevő optimizmus, mellyel a kihívások elé áll, és melynek köszönhetően szinte bármit megcsinál, ha az a valami megcsinálható, és elég időt kap rá.
pálca típusa || 11 hüvelyk, repkény, (fekete, extra különleges) egyszarvú szőr mag. Közepesen a rugalmas. A pálca sötét színű, díszes.
Üzenetek megtekintése
