Még mindig nem akarom elhinni, hogy Jenkins nem tudta elkapni azt a nyavalyás cikeszt, pedig Tavish állapotából kiindulva nem fogadtam volna rá, ha még foglalkoznék sportfogadásokkal. A kviddiccsel sajnos nem összehikk… ezhető, de Herahikk… Fletchert nem fogják úgy ismerni, mint aki csal a saját fogadásain. Akkor oda az ügyfélbizalom.

- Tetsuuuuuuuuuu! - most jön az a rész, ahol meglepődöm azért, amiért klubhelyiségünk bejárata előtt téblábol, értitek, lábol. Shafiq – évfolyamtársam és a csapatunk utolsó pillanatos beugrója Montague helyére - és McGourty – a hatodéves, sűrű szemöldökű furagyerek – a vállaikon visznek kifelé, a szó szoros értelmében, mint egy trófeát. A győzelmi ünnepség nem állhat meg a Mardekár klubhelyiségében, az egész iskolában tudniuk kell róla! Dacára annak, hogy Jenkins még ilyen előnyös körülmények mellett se volt képes arra, hogy elszerezze a cikeszt Tavish elől, több gólt lőttünk be a kékeknél, én pedig többet védtem ki. Többet vártam tőle, de a maihoz már csak a kerítéshikk… torokszaggatójával tud hozzájárulni.

- Jól van, most már letehettek. - erélyesen utasítom őket, hogy szeretnék a saját lábamon lenni, erre baszd meg, Shafiq mit csinál? Felnevet a jobb oldalamon, és nem tesz le azonnal, és McGourty is úgy tartja a lábamat, mintha tilos lenne leejteni.

- Biztos vagy benne, Fletcher? - nem értem, miért vigyorognak, ám jelentéktelenné válik velük együtt, miután leraknak a földre, a saját lábamra. Természetesen ura vagyok a helyzetnek meg a függőlegesnek is. Önbevallásom szerint teljesen egyenesen, nagy koncentrációval közelítem meg fogadott családom legöregebb tagját, és nyomok a kezébe egy citromos sört. Tök finom! Nincs is igazából sör íze, és nem kaparja a torkomat úgy, mint az, amivel Jenkins járult hozzá a győzelmi bulihoz, ha már a cikesz elkapásával nem sikerült neki.

- Mármint eddig is tudtam, hogy jó dolog a kviddics, nem vagyok hülye. - felemelem a mutatóujjam, hogy nyomatékot adjak a rendkívüli sportelméleti megállapításomnak, igaz, az ujjam egy kicsit mintha fáziskéséssel érkezne meg a kezem többi részéhez képest.

- De a győzelem tökre addiktív. Ezért akarsz te is játszani, ugye? - miért is ne akarná átélni ezt az élményt újra és újra és újra? Szerintem az első után a többi se lehet rosszabb, még ha az első mindenképp egy nagy mérföldkő is.

- Gyere, menjünk levegőzni. - a nagy lendületre való tekintettel hirtelen meg is kell kapaszkodnom egy falban. Jól vagyok, és a kastélynak sincs semmi baja! És még különben sincs takarodó, Friccs se küldhet el. A kilátó meg egész közel van, csak néhány lépcső felfelé, igaz, seprűvel gyorsabb lenne.

Végülis nem játszunk érte pénzben, nem büntethetnek meg érte.

Majd kiemelem Oakley professzornak, ha esetleg szóvá teszik, mi is az a játék, amivel elszórakoztatjuk magunkat a második próba nézése közben. Nem hiszem, hogy bajba kerülnénk miatta, de ha mégis, vállalom a felelősséget. Persze ironikus lenne, ha ennyi sportfogadás után épp egy ilyen egészen ártatlan dolog az, ami miatt felelősségre vonnának.

- Na nézzük a sorsolást… Viv, te Siennát kaptad. Mázlista… Tetsu, a tiéd Vale. - mutatok a péksüteményes kosárka mellett fekvő pergamenre, amit megbűvöltem úgy, hogy mindannyian kapjunk egy véletlenszerű bajnoknevet a játékhoz. Az első próbán nyomorbingót játszottam Vivvel és Tetsuval, de az aktuális problémák miatt nem tudtam kellően kiélvezni a kárörvendést. Most mindenképp valami újat akartam kitalálni.

- Hazelnutty, tiéd a kampós orrú, Imogen, a tiéd Inés. - kiosztok egy-egy pergamentekercset nekik, rajta a bajnokok kivágott csokibéka kártyáival. Sikerült úgy körbeülnünk egy helyet, hogy bőven jut tér az ételeknek és italoknak is, amiket magunkkal hoztunk. Teljesen el vagyok gatyásodva, úgy se lenne most pénzem tökös kólára és a többi túlárazott édességre, amit itt meg lehet venni.

- Yo, Ajax! A tiéd Captain Casanova. A fotóját lehet, hogy összefirkáltam, bocsi. - átnyújtom neki is a tekercset, ahol ugyanúgy megtalálja a bajnoka fényképét, igaz, rajzoltam neki bajuszt, kecskeszakállat meg szemfedőt. Talán ha nem a párosodással lennének elfoglalva Gemsterrel, akkor elkapja azt a cikeszt a meccsen.

- És akkor enyém Lolita. Ha most is úgy megy, mint az első próbán, akkor vesztettem… Tetsu, töltenél nekem a narancsléből, kérlek? - kibontom a magam pergamenjét, és átnyújtom a boros poharamat. A pergament kihajtogatva az ölembe fektetem, jól látható a bal felső sarkában a franciák férfi bajnokának mozgó fotója, mellette pedig egy épp eléggé részletes lista a pontgyűjtések módjáról. Egy bajnok megbotlik vagy elesik, egy pont. Egy varázslata visszaüt rá, két pont. Kiesik a versenyből, öt pont. Majdnem meghal, tíz pont. Rendkívül egyszerű, a katasztrófa-liga nyertese az, aki a legtöbb pontot szedi össze és kész.

- Imogen. A próba amúgy arra van. Nem mondták…? - intem le, amikor azt látom, a távcsövével nem a bajnokokat mutató kijelző felé néz. Nehéz dolog és nagy felelősség, hogy az évfolyam majdnem összes IQ pontja nálam összpontosul, de talán annyira senki se lehet ostoba, hogy inkább az amerikaiak lelátóját nézze a Tusa helyett.

- Úúú, szerintem ez szándékos volt. Talán ez nem ér pontot. - a jenkiket megjelenítő képernyőre mutatok. A csel aljas volt és alattomos, de ez egy ilyen játék. Vélhetően én is megtennék mindent azért, hogy megakadályozzam a vetélytársaimat. Vélhetően így lesz ez az üzleteimben is, amiket vezetni fogok az európai varázsvilág alvilágával egyetemben.

- Ti tudjátok, mi az a Véres Árnyék Bosszú 4? - pillantok rá Hazel egyik szendvicsét majszolva. Még mindig Siennának szurkolok a leginkább, a Roxfort legjobb bajnokának, és miatta aggódom a leginkább. Nem szeretném, ha akromantula-hami lenne belőle a szemem láttára.

Egy darabig csak nézem a földre hullott virágot. Tetsu tűzte rám, még mielőtt beléptünk volna a terembe – jut eszembe, még megígérte, hogy táncol velem, és azt is, hogy nem lesz csatakrészeg, mert részeg emberekből eleget látok a Zsebkoszban, főleg, ha idén nyáron arra leszek kárhoztatva, hogy húzzam meg magam ott és ne csináljak balhét, hogy ne tudjanak kibaszatni a suliból.

- Senki sem állított ilyet. - mereven, kifejezéstelen arccal nézek vissza rá. Nála jobban tudom ezt, nem kell emlékeztetnie rá. Az én világomnak nincs epicentruma, én egy hatalmas pókhálóban élek, melynek néhány gócpontja van csupán. Egy masszív, terjedelmes világ, ahol csak a természet törvényei uralkodnak, és mindenki ugyanolyan jelentéktelen.

Vagyis hát, majdnem mindenki.

Mindettől függetlenül jogos a követelésem, hogy ne legyen már ilyen kétbalkezes – kivéve, ha őrzőnek megy a Hollóhátba, akkor könyörgöm, legyen az! Bár Holloway sosem tűnt olyannak, akit kifejezetten izgatott volna a sport. Egy időben úgy tűnt, hogy Viv sem érdekelte, ez pedig kevés szimpatikus tulajdonságai közül egy olyan volt, ami kiemelte. De csak csalódást okozott, mióta azon kaptam, hogy ő is úgy csorgatja a nyálát Vivienre, mint bárki más. Hollóhátas, nem kéne ostobának lennie, de mégis az, ha azt hiszi, nem figyelek fel rá.

Arra azonban Victor felfigyelhetett, hogy Viv kebelméretével együtt az én szám is megnőtt nagyjából tavaly év vége óta, amit van, aki jobban kezel, és van, aki kevésbé. Akkor történt az is, hogy összebalhéztam Maisievel, bár továbbra is tartom magam az igazhoz, hogy a kattant horrortyúk rontott nekem, én csak védekeztem. Ma még nem láttam; remélhetőleg sikeresen elkerülöm, nincs mostanában idegem hozzá.

- Holloway. - a nevét úgy ejtem ki számon, mintha csak McGalagony nevezte volna meg, kinek kell épp táblánál felelnie. Nem gyűlölöm kevésbé ezt a gyakorlatot saját családomnál azokért a bűnökért, amiket el akartak követni ellenem és Viv ellen. De minket nem fognak elválasztani, soha. Inkább megszököm.

- Nem tudsz nekem olyat mondani, ami megbánt. - fizikailag képtelenség. Viv pokollá tette az első két Roxfortos évemet, nevezett ő már mindennek. Tudom, hogy azért mondta, a mi családunk még a halálfalóknak sem kell, akkora aljanép, hogy bántani tudjon, és tudom azt is, hogy ő terjesztette rólam azt, hogy a szüleim prostitúcióra kényszerítenek. Tizenegy voltam. Vivnek köszönhetem viszont, hogy megerősödtem. Nem állítom, nincs olyan, hogy felkapom a vizet, de már nem tudnak igazán mélyre hatni a szavak.

Csak egy pillantást vetek Victor pálcájára. Bízok a szimatomban, ha fenyegetne, jelenleg azonban nem érzem azt, hogy veszélyben lennék. Leguggolok a földre, és pálcámmal, amivel az imént még a Vivien által rám varrt öltözetet próbáltam felszárítani kevesebb sikerrel, most az ázott és szétesett virágra irányítom. Ajkaimat elhagyja egy varázsszó; a csillagvirág a levegőbe emelkedik, lágyan fordul saját tengelye körül feltartott tenyeremben, de kókadt már, a kár helyrehozhatatlan. Csalódottan, árnyalatnyi dühvel irányítom az egyik asztalon lévő, maradékokkal teli tányér szélére, miután felállok. Tudom, a házimanók majd takarítanak, és nekik ez semmiség, de nem csinálok nekik felesleges munkát.

- Még mindig itt vagy? Mit szeretnél? - biccentem oldalra fejem. Sose foglalkoztam Victorral annál többet, mint amennyit muszáj. Nem az én évfolyamomba és nem az én házamba jár. Nem szeretem, ahogy beszél, mert alapjába véve nem szeretem a káromkodást; Tetsu legalább gazdag szókinccsel káromkodik.

Nem hoztam magammal a hidebind fogból készült gyűrű, mely családi legendáriumunk szerint még Phineas Fletcher kellemetlen incidensének második leghasznosabb folyománya lett. Nem mondhatnám, hogy feltűnési viszketegségben szenvedek, erre tartjuk az egész Béke Évfolyamot, mégis merő túlzás, ahogyan Holloway fordul az italával, és az egészet rám önti.

- Holloway! Lassan mondom, hogy te is megértsd. - bár nem gondolom, hogy valóban olyan ostoba lenne, mint a bro, azért próbaképpen mégis úgy beszélek majd vele, mint Tetsuval. Nála egész jól működik, szépen beidomítottam, szerintem titkon élvezi is, és mindkettejüknek hasonlóan vastagon locsog a nyála Vivien után. Pedig kedvelem Tetsut, nagyon is, de minden alkalommal, amikor ez eszembe jut, elfog az undor. Miért teszik ezt emberek magukkal?

- Értem én, hogy a név kötelez, de ha már van szemed, legalább használhatnád. Figyelj már oda! - na ennek is csak dekorációnak vannak szemei, meg hogy ne kongjon üresen a feje, de még erre sem elegek, ma pedig épp nem az a nap van, amikor elnézőbb vagyok bárki felé. Néha amúgy komolyan olyan érzésem van tőle, mintha ő lenne a wishes zsebkoszos Solace Barbon. Ugyanaz a creep vibe… Csak az utóbbi legalább búcsúzik tőlünk halálfaló társaival együtt, míg Holloway még jövőre is itt lesz, hogy legeltesse Viven az ocsmány szemeit.

Pedig csak egy süteményért jöttem az asztalhoz – egy újabbért, képtelen vagyok parancsolni magamnak, és szerencsére O’Hara is túlzottan el van foglalva Jenkinssel (ami kapcsán mindenkinek leesett az álla, és mondom, ismétlem, nem, soha többé nem leszek hajlandó átöltözni az öltözőnkben, ha azok ketten ott közösülnek! Mióta tart ez? Meg miért csinálják? Ewww!). Szerintem részeg is. A Zsebkosz közben élek, felismerem, ha valaki ivott. Mindegy, legalább engem nem tud megdorgálni az extra sütemények miatt.

- Figyelj, Holloway. - elég szerencsétlennek érzem magam a leöntött öltözetemben. Tudom, hogy Viv rengeteget dolgozott rajta, hogy olyan ruhában legyek, amiben jól tudom érezni magam, és méltó is ezen esemény színvonalához. Most pedig egyetlen, elbénázott mozdulattal teszi tönkre azt, amin dolgozott. A csillagvirág, amit Tetsu a felsőmre tűzött, darabokra esve, Holloway italában ázva esik a földre.

Az már biztos, hogy lányos ruhát többet nem veszek fel, Halloweenkor sem hozott az nekem semmi jót. Az öltönykosztümöm csak azért rí ki a többi ruha közül, mert én vagyok az egyetlen, aki ilyet visel, és nem hagyományos dísztalárt vagy ruhát. De most szaglik az egész a…. mitől is?

- Ha még egyszer hozzám érsz, akár véletlenül is, akkor nem az italod az, ami ki fog folyni. - enyhe akcentusom alig, de kiérezhető szavaimból. Nem a legjobb pillanatban kapott el. Vivien sehol, gondolom, Tetsuval van nyálat cserélni, holnap jön az a kibaszott telihold, én pedig a vérszerződés óta sokkal idegesebben várom, hogy elmúljon ez az időszak, mint azelőtt. Kezemben a pálcám szorongatom, hogy megpróbáljam kitisztítani a ruhámat, meglehetősen ügyetlenül.

Azért én kedvelem, hogy van egy Tetsuyánk. Szerintem egész szépen beidomítottuk elég rövid idő alatt, és meg kell valljam, pozitív csalódást tudott okozni ismeretségünk során. Egyre ritkábban érezteti azt, hogy csak egy üresfejű izomagy, társaságom motivációja miatt pedig kénytelen ő maga is belátni azt, hogy kognitív kapacitása nem olyan limitált, mint azt hiszi. Hiszem, hogy az ösztönzésem segít neki jobbá válni a pályán kívül, és bár diáknak már túlkoros a Roxfort mércéjével is, még nem késő megtalálnia a kvalitásait a pályán kívül. Nem gondolom, hogy ne sikerülne neki a kviddics, tudom, hogy szupersztár alapanyag, és fogom még látni őt a világkupán, de úgy gondolom, jót tesz az önbecsülésének, ha más erényeit is pozitívan erősítjük meg. A pályán kívüli sikerek ugyanúgy meghatázozzák a pályán belüli teljesítményt.

Szerintem Tetsu egyszer majd érteni fogja, miért hajcsárkodom felette. Lehet, hogy most is érti, különben nem halmozna el ennyi ajándékkal.

Tudom, hogy Vivnek is fontos, és megnyugtat a tény, hogy Tetsu nem csak a nálam és mindenkinél csinosabb barátnőm miatt barátkozik velem. Tudom viszont, hogy mindez semmit se fog jelenteni, mert év végén elhagy minket, hogy kergesse az álmait valahol Ázsiában. Gondolom, bűntudata csillapítására majd pár hetente küld nekünk valami ajándékot, melynek gyakorisága fokozatosan lassul majd, és meg nem szűnik. Tetsu el fog hagyni minket, el fogja hagyni Vivient. Én viszont itt maradok vele, még ha a csatornából is kell visszakúsznom ide. Tetsuval meg tart az egész addig, amíg tart.

- Igen, biztos. - biccentek egyet halkan a kérdésre, mint egy kisegér. Önző és meggondolatlan döntés volt tőlem, hogy Tűzvillámra költöm a nyáron összekuporgatott vagyonom nagy részét. Hálás vagyok a lehetőségért Karine néninek. Nem pazarolhatom el a következő olyan alkalmat, amikor a szokásosnál kicsit több pénz ütheti markomat. Őrzőként különben sincs szükségem a leggyorsabb seprűre, elég kis téren mozgok. Jó nekem a Nimbusz is.

Mégis biccentek egyet kijelentésére némán, elfogadóan. Akartam azt a seprűt, mert szerettem volna játszani, és szerettem volna, ha komolyan vesznek végre. Élvezem a kviddicset, élvezem az edzéseket, élvezem, hogy játszhatok, noha jól tudom, hogy nincs olyan forgatókönyv, ahol ezzel foglalkoznék majd felnőttként is. Nap mint nap keményen tanulok, hogy a saját elvárásaimnak megfeleljek. Nem hiszem, hogy meg tudnám tartani a józan eszem, ha nem csinálnék olyan dolgokat a tanulás mellett, amik kikapcsolnak, és amikben örömömet lelem, legyen szó a mozgásról, vagy egy buta plüssállatról.

- A koboldokat nem érdekli a korom, Viv. - hagyom, hogy homlokon csókoljon, a csillagköd fátyla épp úgy takar minket, mint a paraván. Kicsit talán zavarna, ha bárki látna minket. Szerintem Tetsu se hinné el, hogy mennyi szeretet, mennyi törődés van Vivben. Aztán újra kezéért nyúlok, hogy megpróbáljam tovább vezetni, tovább a táncban – továbbra is bizonytalanul, csak utánozva a felsőbb éveseket, de talán már egy kicsit magabiztosabban, kicsit ügyesebben.

- Csak a pénzem érdekli őket, Viv, meg hogy milyen jogi és vérkötelékem van az örökléseknél. - még hirdetésük is van a Prófétában, hogy fiatalkorúak nyissanak náluk számlát.

- Egyetlen sarló már elég hozzá, hogy megnyithassam a trezort. Senki nem nyúlhat majd a pénzemhez, senki. Se az ostoba szüleim, se Mundungus bácsikám. - tudom, hogy nem marad örökké az Azkabanban, és meg fogom még élni azt, hogy kijut onnan. Addigra már biztosan nagykorú leszek. De rossz ajtón kopogtat, ha kölcsön kell majd neki, vagy üzletet ajánl. Ő is ugyanolyan felelős a családunkat övező hírnévért, mint a drágalátos apám.

- Az igaz viszont, hogy a nagyobb tranzakciók és komolyabb szerződések nagykorúsághoz vannak kötve, de mire oda jutok, már be fogom tölteni a tizenhetet. - a pénzem is kamatozik adómentesen, a reálértékét pedig sokkal stabilabban tartja, mint a szerencsétlen medvémben, amiben már csak egy-két knút csörömpöl magányosan.

Sajnos azzal viszont számolnom kell, hogy tényleg neheztelnek ránk. Ismerem Isolde történetét a legendáriumból. Állítólag egyetlen érme buktatta le, pedig majdnem sikerült kirabolnia a Gringotts bankot. Nem szól a legendárium arról, hogy ezután mi történt vele pontosan, mert nincs róla valódi információnk.

- Nem kedvelem Samuelt. - ajkaim elvékonyodnak a gondolatra, kezemet ismét a derekára téve, ugyanazzal az ártatlan, szelíd, szűzies érintéssel. Másik kezét fogva próbálom vezetni a táncban. Az új dal talán most kicsit pörgősebb, mint amilyen az imént volt. A lábaim eleinte nehezen adják meg magukat, de egyre inkább felülkerekedek a bénaságon, még ha a bizonytalanság továbbra is ott szundít minden mozdulatom mögött. Egyszer fel is emelem a karomat, hogy Viv meg tudjon pördülni alatta.

- Nem fog visszaküldeni, mert nem engedem neki. Ha mégis, akkor vagy veled megyek, vagy elszökünk. - eltökélt vagyok a dologban. Szóba se jöhet ilyen opció, hogy Viv visszamenjen oda, ahol nem jó neki. Magányosan, egyedül… Ki van zárva. Akkor inkább a gringottsi széfemben alszunk.

- Tudom, hogy most nehezebb velem, Viv. Sajnálom. Nem akarok terhedre lenni. - tudom, hogy az elmúlt időszakban sokkal többet tanulok, mint addig, pedig a jegyeimre eddig se volt soha panasz. Az órákon nem szívesen szólalok fel, az egy dolog, de minden tanárom tudja, hogy a maximumot nyújtom. Mióta viszont történt ez a dolog, át kellett értékelnem a dolgokat. Ijesztő a tény, hogy nekem tényleg nincs és nem is lesz más lehetőségem, pedig beszélek több nyelvet, és majdnem mindenből kiváló vagyok. Eddig egyáltalán nem izgatott mondjuk a gyógynövénytan vizsgám, tudom, hogy nem fogok herbalisztikával foglalkozni, és idegesít, amikor a körmöm alá ragad a piszok, de most még arra is úgy tanulok, mintha legalább számmisztika lenne. Pedig nem az.

- Ha azt látják, hogy mindenből kiváló vagyok, akkor jobban figyelnek majd rám, az pedig sikeresebb életúthoz vezet. - egyedül Legendás Lényekből nem lesz vizsgám, mert nem vettem fel azt a tárgyat. Kicsit sajnálom, pedig hidegen hagynak a bestiák; sokat dobna a megítélésemen tizenkét sikeres RBF.

Tény viszont, hogy túlhajszolom magam, mióta az a dolog volt. Ki se látok a leckékből. Mindennek a netovábbja, hogy már Tetsut kértem meg, hogy gyakoroljon velem SVK-ra.

- Nekem nincs más, Viv. Nekem csak ez van. Ha ez sem sikerül, akkor az a sors vár rám, mint apámra. - az aluliskolázott, ostoba disznóra. Legalább azt a sorsot már biztosan elkerülöm, mint anyám, aki eldobta minden tehetségét azért, mert szerelmes, és inkább megszült engem.