Jobbnak látom nem lehajolni az üdítő dobozáért, hogy megnézzem, mi van ráírva. Mind a 152 centim meg kell kapaszkodjon Tetsuban, mielőtt seggre huppanok, bár akkor legalább már nem kéne lehajolnom érte, hogy megnézzem, mi van ráírva. Különben se szép dolog szemetelni, ilyet még a Zsebkosz-közben se csinálnak az emberek. Kihalászom a pálcám, miközben továbbra is ölelem Tetsut, és csak óvatosan botorkálok odébb, hogy a varázslatot el tudjam végezni. A pálcám az üdítős dobozra szegezem, azt hiszem, de ahogy lendítem azt egy klasszikus vingardiumleviószára, azt egyenesen sikerül lehajítanom a mélybe. Nem is igazán fogom fel, hogy a meglepően díszes, lila markolatú varázspálca épp repülőutat tesz meg a kilátóból egyenesen le, a mélybe, ahonnan aztán majd keresgélhetem. Látványosan megvonom a vállam, már el is felejtettem, hogy az üdítő dobozát akartam elolvasni, és visszatérek a spontán öleléshez, ami vélhetően egyszer történik majd meg életünkben, aztán soha többet.

- Sok rokonom van, Tetsu, és sokat beszélnek. - rengeteg teljesen felesleges, legfeljebb érdekes dolgot lehet így összeszedni. Például ilyen információkat, hogy mi is történik akkor, amikor az ember részeg.

- Csak egy egészen pár pohárkát. De most mit kell itt izélni? - a másik persze finomabb volt. Az, amiből hoztam Tetsunak is, és amiből a sajátomat ügyesen feldöntöttem, és még csak el se tudtam olvasni, mi van a dobozán. Mindegy, most nincs kedvem olvasni, meg Tetsuból is vagy hármat látok legalább. Nem emlékszem arra, hogy egy gurkó eltalált volna, szóval csak nem lehet agyrázkódásom.

- Lehet, hogy mi voltunk azok, Tetsu. Sok fura muksó jár a Wandba. - és nem kevesen keresnek még furább dolgokat ott a különböző ügyleteikhez. Kissé szorosabban markolnak rá az ujjaim Tetsu talárjára, hiszen még ebből a távolságból is elfog indokolatlanul a düh, ahogyan szüleim boltjára gondolok. Kiharcoltam, hogy ne csináljanak belőlem ingyen munkást, de ha rajtuk múlik, soha nem lesz belőlem senki, életem végéig számolhatom az aprót a boltban. Ezt a nyarat még kihúzom valahogy, hátha Karine nénikémnél kapok megint munkát, de biztosan nem fogom ezt csinálni, és megszökök, amint lehet. Szerintem senki se várta még raktam kívül ennyire, hogy nagykorú legyen.

- Hidd el, ki tudnék találni valamit. De valóban, nem vagy spicli. A spicliket nem szeressük. Biztonságban vagy, Tetsu. - kivéve, ha olyan spiclik, akik arról köpnek, ha rajtaütést terveznek a Minisztériumnál a portkékákra. Valahogy mindig épp akkor tűnik el az összes illegál cucc minden üzletből, nahát!

- Úgy bizony! - ráncolom össze az orrom vigyorogva, majd miután elengedem azt Tetsuval együtt. Megteszek egy lépést hátra, sikerül nem rálépnem a dobozra, és hátradőlök a korlátnak. Akkor lenne csak jobb, ha hintázni is lehetne rajta. Utálom, hogy már túl nagy vagyok a hintákhoz.

- Ugye nem gondoltad, hogy tolmácsolásból szedtem össze a seprűm árát? Komolyan azt hittem, senki se fogja benyelni, de aztán senki se kételkedett. - csak Scrimgeour kérdezte meg, hogy vajon be tudom-e ajánlani ilyen melóra, de szerintem ő is elhitte, hogy ismerek ilyen munkát. Épp nem jutott eszembe jobb, mert azt talán senki se hinné, hogy biciklifutárkodásból megvan a seprű. Nem mindenki született privilégiumokkal.

- Azt figyeltem Karine néninek, hogy ki kummant neki a tárgyalásokon. Remélem, idén is mehetek, de most nem fogom elszórni a pénzt hülyeségekre. - ruhát vettem eleget tavaly, hogy ebben a tanévben először ne legyen nevetséges a jóval nagyobb talárokban és normális cipőm legyen. Már júniusban meg fogom nyitni a saját számlámat és mindent rá fogok tenni úgy, hogy csak annyit költök belőle, amennyit feltétlenül muszáj. Ismét én leszek Fogáhozveriagarast-Hera, de ezt az áldozatot meg kell hoznom a jövőmért.

- Éreztem a meccseken is a levegőben, ha nem arra a kapura céloztak, mint amire tényleg lőni akartak. Azért tudtam olyan jól reagálni, Tetsu. Persze attól még ugyanúgy ki kell védenem a gólt. - tisztában vagyok azzal, hogy ez csalás, de soha nem is hallottam olyanról, aki hasonlót tudna, és ez nem egy olyan dolog, amit ki-be tudok kapcsolni. Nem tudom, hogy csinálom, csak csinálom és kész.

- Azért szeretlek, Tetsu, mert te azért nem szoktál így kummantani. - pedig a kastélyban nem sok ilyen van. Igazából annyira nem szoktam ezt figyelni, meglehetősen fárasztó lenne folyamatosan azt kuksolni, ki mikor és miben állított valótlant, meg aztán mint azt már tudjuk, a vamzereket nem szereti senki. Tetsu a maga egyszerű módján ugyan, de legalább tényleg mindig őszinte, még akkor is, amikor épp lüke. Azt is elhiszem, hogy őszintén meg akarná tanulni a nyelvet, ha tudná, hogy álljon neki. És miért is? Miért is ne?

- Tudom már, Tetsu! - megint közelebb lépek hozzá, mint aki nem bír ma magával. Megfogom a karjait, arcomon levakarhatatlan vigyor, és már el is felejtettem az iménti vallomásom. Úgyis rég volt.

- Megtanítok neked pár szót örményül. - higgye csak el, nagyon jó lesz!

- Ez egyszerű lesz, így mondják, hogy jó reggelt. De tükörfordításban inkább azt jelenti, hogy jó fényt, a fény pedig mindig jó, úgyhogy sima köszönésként is használjuk. Csak ismételd utánam, Tetsu: Բարի լույս! - a szavak könnyedén pörögnek le a nyelvemről, ha már én nem rakosgatom azt fura helyekre, mondjuk mások kávéjába.

Az elmúlt hetek alapján majdnem teljesen jogosan állíthatnák, hogy Heranoush Fletcher a hangulatingadozásairól híres. Hiába bíztam a Tetsu szerint is mélyen barázdált agyamban, és hiába készültem erre a két hétre nem csak a vizsgákat közvetlenül megelőző két hét alatt, hanem gyakorlatilag az első tanulmányi napunktól kezdve (rémlik is, a süveg a Hollóhátat is kiemelte nekem, de az meg tele van weirdokkal, akar a fene közéjük tartozni), az utolsó napokban úgy éreztem magam, mint aki semmit se tanult.

Kizárólag Viv határozott irányítása miatt nem mentek rá az éjszakáim is a tanulásra. Az első cukorral és kávéval felturbózott éjszakám után Viv megígértette velem, hogy néha félreteszem a leckét, és engedem pihenni nem csak a testem, hanem az elmém is. Legalább amíg kviddics volt, addig volt, ami elterelte a figyelmem, azonban az utolsó meccsem is április elsején volt. A döntőre már csak szurkolni mentem ki Tetsunak, és azt is csak a feléig, mert olyan beteg voltam, hogy nem bírtam ki. Kár, pedig állítólag tömegverekedés is volt.

Ahogyan elkopott a bajnokság győzelme miatt érzett mámor, úgy vált újra társammá az a sok ideg, amivel a vizsgák kecsegtettek. Ismeretlen érzés volt, hiszen minden tanév végén vannak vizsgáink, nem vagyok hozzászokva a vizsgadrukkhoz. Eleget tettem persze annak, amit Viviennek ígértem; nem volt több kávé, és nem volt több éjszakai édesség. Minden este, amikor az óra pontosan hetet mutatott, becsuktam a könyveimet ott, ahol tartottam, hogy kicsit mással is foglalkozzak, valamivel, ami örömet ad, vagy csak hagyjam, hogy Viv azt csináljon a bőrömmel, amit akar. Mert addig jó, amíg nem én nyúlok hozzá…

- Szerintetek kapok plusz pontot a mágiatöri vizsgára, ha koboldul idéztem Urg, a Tisztátlan beszédének egy részletét? - jó lenne, mert most már nem vagyok biztos abban, hogy helyesen adtam meg az egyik évszámot. Dühösen veszem magamhoz a csokoládés-karamellás shake-et, amire meghívtak a Mézesfalásban, lévén szokás szerint egy vasam sincs. Valami újítás a jenkiknek, mert eddig biztosan nem voltak itt ilyenek. Jól csinálják, én is beújítottam volna, hogy le tudjam húzni a külföldieket.

- Szerintem nem tetszettem annak a vizsgabiztosnak, aki a számmisztikát felügyelte. Asszem, felismert, lehet, hogy apám lehúzta már a Wandban. - rémlik, hogy járt már apámék boltjában, mondjuk már eleve megvan a véleményem mindenkiről, aki képes nála vásárolni, és nem azért, mert meg van szorulva és nem telik jobbra.

- De annak muszáj jól sikerülnie. Ha meghúz, én óvást fogok emelni ellene. Éreztem, hogy valamit sunyít. - egy pillanatra hozzáérek az orromhoz, ahogy ezt kimondom. Aki érti, érti, aki nem, az… Mondjuk ez két fő, Viv, és újonnan Tetsu is, aki volt olyan jófej, hogy nem árult be még a saját kapitányának sem, hogy sumákolok én eleget a meccseken, meg kicsit előnyben vagyok. De olyan ez, hogy másnak meg hosszabbak a karjai, mint nekem, vagy jobb az erőnlétük. Nem gondolom ezt nagyobb csalásnak annál, hogy van, akinek jobb, és van, akinek gyengébb seprűje van.

Persze hogy teljesen irreális, hogy az eddigi teljesítményem után K-nál rosszabb jegyet szerezzek bármiből, az eddig se nyugtatott meg, most se fog.

- Szerintem az SVK gyakorlat gatya. Mi a choratsats ookhti poots volt az az akadálypálya? Tuti lepontoztak ott is, mert kitértem az egyik rontás elől, és nem pedig blokkoltam. - de miért kellett volna blokkolnom, ha el is ugorhatok? Mérgesen kezdem magamba lapátolni az egyik süteményt, és észre se veszem, hogy közben nem is a magamét, hanem Hazelét veszem a kezembe. Nyilván jól bele is harapok. Legalább az étvágyam visszajött, mert az elmúlt hetekben csak azért ettem, mert Viv szemmel tartott, és akkor is alig. Ami talán egy fokkal jobb, mint a hirtelen cukorsokk. De ma ez se számít, és bőséggel válogattam a Mézesfalás pultjánál mindenből, ami megtetszett. Majd megadom a meghívást, amikor újra lesz pénzem, bár most azért igyekszem nem elbaszni az egészet ruhákra és egyéb csecsebecsékre, hogy meg tudjak pattanni a Zsebkoszból.

- Mondd csak, Tetsu, RAVASZ-on is ugyanazok a felügyelők vannak? Aurore, rúnákból te a másik csoportban voltál, neked hogy ment a fordítás? A miénk könnyebb volt, mint gondoltam, és még titkosítani se kellett a visszafordításban, feleslegesen tanultam meg. - bár semmilyen tudás nem felesleges, mégis zavar, hogy mennyit készültem erre, ennek ellenére egyetlen feladatban sem kellett használnom azt.

- Azt viszont eldöntöttem, hogy jövőre leadok egy csomó tárgyat, és csak azokat tartom meg, amik a felvételimhez fognak kelleni, mint a számmisztika. Azon továbbra is ülhettek majd mellettem. - tekintek jelentőségteljesen Ajaxre és Imogenre. Természetesen nincs olyan óra, ahol nem Vivien az elsődleges választásom, mint padtárs, de a számmisztikáról tudom, hogy őt nem mozgatja meg.

- Leadom a lényeket is, amúgy se vagyok túl ügyes benne, meg a jóslástan se válik hasznomra. Az SVK-n, a bájitaltanon és a mugliismereten gondolkozom, hogy kell-e nekem. Meg az alkímián. Akik voltak mediatikán, milyen a prof? Állítólag kirúgták a Roxfortból, amikor ide járt, nem tudom, hogy így jól tud-e tanítani. Tényleg, Tetsu, te jársz hozzá. - jövőre már mi is felvehetjük Romanov professzor óráját, de nem annyira meggyőző, hogy képes volt kirúgatni magát, pedig ez a Roxfort, itt még az amerikai halálfalókat is megtűrik egyetlen szó nélkül. Vajon mit tett a prof, hogy kiérdemelte? Bár az alkímia nagyon hasznos, de nem látom, hogy tudományos pályát választanék magamnak, abból így önmagában nincs pénz. Anyám is mire ment vele, meg a családalapítással ugye. Amikor majd világuralmat gyakorlok a varázsalvilág felett, akkor úgy sem ezek fognak számítani. Szükségem van viszont arra, hogy ne maradjak olyan ostoba, mint apám, és hogy elvégezhessem a Godricon a kinézett szakot.

Még a közelgő születésnapom se volt elég ahhoz, hogy Viv ki tudjon rántani a naphosszat tartó magolásomból. Még mindig elcsúszok egy-két apróságon a rúnafordításaimban, nem tudok még hibátlanul vadászgörényt tollseprűvé vagy tatut párnává változtatni, nem jegyeztem meg bájitaltanból a holdkő összes mágikus tulajdonságát, tartozom jóslástanra egy álomfejtés esszével Lutece professzornak is, mert nem tudom megjegyezni az álmaimat, ráadásul gyanús, hogy valamire allergiás lehetek az üvegházakban is.

Ha nem játszana Scrimgeour és Tetsu, akkor a döntőt is kihagynám, hiszen kifejezetten hasznom se származik az egészből. Amióta bekerültem a csapatunkba, azóta a fogadásokról is le kellett tennem, meg aztán a templom egerének is több zsetonja van, mint nekem.

De a templom egerének biztosan nincs olyan megfázása, mint nekem.

- Remélem, Tavish hamar elkapja a cikeszt. - mondom Vivnek az időjárásra való tekintettel, mielőtt egy újabb zsebkendőt emelnék az arcomhoz. Valójában már rég a gyengélkedőn kéne feküdnöm egy adag kalap-kúra bájitallal a kezemben, és az RBF előkészítőkkel az ölemben. Talán akkor sikerül majd végre álmodnom egyet Lutece beadandójához. Természetesen meg se fordul a fejemben az, hogy ne Tavish kapná el a cikeszt. Ez mondjuk sokkal érdekesebb annál, hogy mi van vele meg O’Harával. De komolyan, mit tudnak még ezen csámcsogni? Nem tökmindegy? Miért nem azzal foglalkoznak, hogy még a legutolsó meccsen is övé volt a cikesz, pedig akkor karrierje leggyengébb teljesítményét nyújtotta? Hatalmas szerencse, hogy nem tudtam épp fogadni, mert biztos ráment volna fateromék háza is.

Vivre pillantok, amikor a kommentátor Koreát említi. Ezek szerint híre ment. Ezek szerint igaz. Régóta tudtuk, hogy eljön majd ez a pillanat, amikor Tetsu elballag, itt hagy minket és nem emlékszik majd ránk többé. Ez a pillanat majd akkor lesz, amikor elballag a Roxfortból, és gondolom, most már túl késő lenne leharapni a másik lábát is, hogy maradjon még egy-két évet.

- Menjünk, Viv. Úgy se tudok kiabálni. - recsegem neki, miközben a zsebembe túrom az összekoszolt zsebkendőimet, hogy ne hagyjak itt szemetet. Vihar ide, vihar oda, a meccs állásán változtatni nem tudunk, ahogyan Tetsu koreai kalandjain sem. Megtudjuk majd a lényeget a gyengélkedőről is. Mellesleg tényleg egyre jobban kapar a torkom.

Csak egy csálé legyintésre futja, mikor Teccu olyat állít, ami nyilván sületlenség. Én? Alkoholt? Ugyan már! Van elég alkoholista a családomban és az utcámban, és ha ez nem lenne elég, ott van nekem Jenkins, mint elrettentő példa. Ég tudja, mit keres a Mardekárban. Gondolom, Connor pömpölőjét, bár ráért volna ezzel ballagásig. De jó lesz, hogy jövőre nem ezen kettő nyálzását kell majd végignéznem!

- Դու այստեղ հիմարություններ ես խոսում, Տեցու։ - csak a miheztartás végett, azért tudja már, hogy kivel beszél. Meg aztán biztosan tudnék róla, ha alkoholt ittam volna, vagy ha részeg lennék. Heranoush Fletcher sose fog ilyen mélységekbe süllyedni, mert Heranoush Fletcher generációk óta az első lesz, aki ismét a maga méltatlanságába emeli a Fletcher nevet! Nem elégszem meg többé kisstílű fogadásokkal vagy turisták átbaszásával; az én helyem az alvilág trónján van, és mint egy pók, húzogatom Jenkins paprikás vízét a szálakat úgy, ahogyan az nekem tetszik. Túljárok minden auror eszén, és korruptálom a politikát, tisztán anyagi haszonért cserébe, a Zsebpiszok-köz patkányai pedig nem mernek majd, csak lehajtott fejjel közlekedni a közelemben! Az égnek emelt arccal hallatom gonosz, ám sajnos igen vékony hangú kacajom. El ne felejtsem egy varázslattal mélyíteni a hangom legközelebb, hogy félelmetesebbnek tűnjek.

- Azt tudtad, hogy a részegségben azt élvezik az emberek, hogy a szervezet küzdelemben van? A májad küzd a benne lévő mérgekkel. Amit nem tud lebontani, az a véráramodba kerül és eljut egészen az agyadig. - Tetsu maga is láthatja, hogy az eszem még a régi, tehát minden bizonnyal téves a következtetése, hogy részeg lennék. Más magyarázata lehet annak, hogy ilyen vicces most a korlát alattam. Talán álmodok. Talán a cukor volt sok. Nem tudom.

- Tényleg csípett kicsit Jenkins paprikás vize. Համեղ չէր։ - legközelebb nem fogok kérni belőle. Vagy feldobom cukorral. Biztosan sokkal többet tudok meginni belőle, ha belekeverek egy kis cukrot!

Hosszabb ideig kell gondolkoznom (és tartanom a mellettem lévő kastélyfalat). Komoly koncentrációt igényel, hogy felfogjam, miről hadovál Tetsu, miért ömlött ki a gyümis italom, és le ne essek közben. A mochi jó, annál csak Vivet szeretem jobban, meg a vörös pandákat, mert azok iszonyatosan cukik. Az innivalóm a földön, sajnos annyi neki, és csak remélhetem, hogy van még belőle a klubhelyiségben. Az meg, hogy az anyanyelvemen hadováltam neki, őszintén nem tűnt fel, felőlem akár oroszul vagy japánul is mondhattam volna. Koboldul talán nem, mert az az egyetlen olyan nyelv, amivel nem tudok érdemben haladni, mert nincs senki, akivel gyakorolhatnék. Valahogy a környezetemben senki nem tud koboldul. Meg ami azt illeti, örményül sem, vagyis nem a Roxfortban. Tetsunak sokkal könnyebb ilyen szempontból, az ő országára még az ilveresek is rá tudnak bökni egy vaktérképen, az enyémről meg csak egy hollywoodi rock zenekarra asszociálnak.

- Այո՛, Տեցու քեռի, հիմա արդեն իջնում եմ։ - forgatom a szemeim, és a mondatom is gúnyosabbra sikerül kissé. Ha a szavaimat nem is érti, a gúny szerencsére univerzális, minden nyelven megértik. Ezúttal az se véletlen, hogy nem angolul jártattam a számat. Azért csak kicsit sikerül majdnem lezúgnom a mélybe, de valahogy nem tudom komolyan venni az egészet. Nevetve zuhézok le Tetsu mellé, és borulok rá úgy, hogy szorosan meg tudjam ölelni. Egyrészt még sose csináltam vele ilyet, másrészt pedig egész stabil kapaszkodónak bizonyul. Mert a padló még mindig hullámzik alattam.

- Te legalább tudsz kivel beszélni. Örményül senki se akar megtanulni. Még a világkiállításon se képviseltettük magunkat. - nagyon szerettem volna megismerni korombelieket az anyaországból, és még inkább szerettem volna a mágikus történelmünkről és kultúránkról tanulni, de ugye mi nem vagyunk jelentősek, csak párszor akartak kiirtani minket. Az ottani rokonaink mind muglik, úgyhogy nekem csak a könyvtár marad arra, hogy okuljak.

- Elárulok egy titkot, Tetsu, de lécci, ne haragudj meg, meg ne is köpj be senkinek. Ha beárulsz, én beárullak Viviennek és többet nem áll szóba veled. - úgyhogy mindkettőnknek a legjobb az, ha egyszerűen tartja a száját. Nekem is bölcsebb lenne, de már pofázok is, miközben továbbra is úgy csinálok, mintha Tetsu egy oszlop lenne a folyosón, amibe belekapaszkodhatok.

- Egy kicsit csalok minden meccsen. Nem direkt van, Fletcher becsület szavamra! De egész jól szoktam tudni, ha valaki hazudik nekem. Ezzel itt, ni! - megemelem a fejem, alig kell kitörnöm a nyakam, hogy a szemébe nézhessek, aztán vigyorogva megérintem a legfontosabb és leghűségesebb érzékszervemet - az orromat.

Mintha Tetsunak lenne valami beefje (Hazel ezt hallaná, beefje, hehe) a srácokkal, akik voltak olyan kedvesek és megtették azt a szívességet, hogy kihoznak ide, ahogy kértem, miután végigvittek a klubhelyiségben is a vállaikon, hogy végre olyan magasságokból láthassam azt, amilyenben eddig soha. Nem olyan tágas ott a tér, hogy seprűvel száguldozzak, de hát hogy máshogy nézhettem volna meg, hogy néznek ki a szekrények teteje?

- Igen, Teccccu, miért? - értetlenkedek a kérdésére, hát látja a kezemben, hogy van nekem is, nem?

- Ne aggódj, magamnak is hoztam. Aztán kedvet kaptam megkóstolni azt, amit Gemnkins hozott. - a legnagyobb kalóz felmenőim grogszerető szellemei legyenek tanúi annak, hogy fogalmam sincs arról, honnan ez a késztetés. Meg is bántam kicsit, majdnem megölt vele, annyit köhögtem tőle, de utána szerencsére találtam még ilyen citromosat, az sokkal kellemesebb. Azóta viszont kicsit furcsán érzem magam. Mindig ilyen görbe volt ez a folyosó?

Még mindig csúnya, latyakos időnk van, a friss levegőnek viszont a hideg ellenére is örülök. Mélyet szippantok belőle, ahogyan kiérünk a kilátóra, még épp elcsípve a naplementét. Arcom kivörösödik a hidegtől, meg talán valami mástól is, mégis mosolyogva szökkenek a szélére, hogy neki tudjak dőlni a korlátnak. A kezemben tartott innivalót azért stabilan tartom, nehogy kirázzam belőle a bubikat, vagy még rosszabb, leejtsem azt.

- Ahhoz nem kell a kviddics. Mármint a repüléshez. - számhoz emelem az üveget, hogy még több cukros löttyhöz jussak. Nem tehetek róla, egyszerűen finom! A félig üres üveget aztán leteszem a korlát szélére, én pedig gondolok egyet, és magam is felállok rá. Imbolyogva, de az ittasak magabiztosságával kapaszkodok fel rá, kezeimet pedig széttárom, mintha egy mugli repülőgépet akarnák mímelni vele.

- Ավելին, իրականում ցախավել էլ պետք չէ, նայի՛ր՜ Vííííííííííííí! - talán hangosabban cseng a hangom, mint amit Tetsu eddig megszokott. Meg lehet, hogy van vele más is, már nem a hangommal, hanem a szavaimmal, de nem vagyok igazán tudatában annak, hogy én most se japánul, se angolul meg nem szólalok. Könnyű, buborékos nevetés tör fel belőlem csilingelve, miközben megpróbálom megtenni az első, imbolygó lépést.

- Տեսնո՞ւմ ես։ Ես լրիվ կայուն եմ։ Ես տերև եմ քամու մեջ Tetsu! - a hideg levegő még jobban csípni kezdi az arcomat, a stabilitásom kedvéért pedig megkapaszkodok a kastély falában. Az ujjaim ügyetlenül csúsznak a rideg köveken, amiket vagy ezer éve az alapítók idehozattak, és nem veszem észre, de a szél miatt a térdeim aprókat megremegnek. Nyilván a szél miatt ugye. Óvatosan megteszek még egy lépést, bár a korlát hirtelen sokkal keskenyebbnek tűnik idefent, mint odaát, aztán megint széttárom a karjaimat a szabadság jegyében.

- Na? Repülök? - ragyogóan ködös tekintettel, nevetve kérdezem Tetsut, mígnem fel nem borítom az innivalómat.

Nem kerüli el a figyelmem, hogyan gyengül a szorítása. Látszólag ugyanazzal a kifejezéstelen arccal, már-már irreálisan tágra nyílt szemekkel pillantok rá, Viv azonban nem olyan, mint a többi ember. Ő képes olvasni bennem, ő látja azt, amit más nem. Pedig nincsenek titkaim, vagyis ilyenek nincsenek, mégis tudom, hogy néha zavartan érzik magukat körülöttem, mert nem értenek.

Igazságtalan lenne azon keseregnem, hogy nem értenek meg. Nem vagyok áldozat, nem kérek ebből a szerepből, köszönöm szépen. Ha valakit, akkor Vivient azonban még annyira sem értik, és talán nem is kell nekik. Mégis tudom, milyen erő lakozik abban a gondoskodásban, amit a figyelemben, a néma beleegyezésekben rejtőzik. Erős leszek azért is, hogy támaszt nyújthassak, és meg tudjam védeni azokban a helyzetekben, amikor erre nem lehet képes. Épp úgy, ahogyan én is elfogadtam a segítséget most, amikor szüleim fenyegető árnyéka a nyomorba és a posványságba húztak volna.

- Kihúzzuk addig valahogy, Viv. Különben is, míg a kastélyban lehetünk, távol a külvilág szörnyetegeitől, addig biztonságban vagyunk. - hisz ide nem érnek el se Viv nevelőcsaládja, sem pedig azok, akik az én anyámnak és apámnak nevezik magukat. A Halloween után történtek után megtagadom őket, megvetem mindkettőt, és megkövezem őket azért, amit ellenem el akartak követni. A döntésükkel fizikailag nem, de valahogy mégis megöltek volna. El akarták venni a jövőm, a jövőnk, minden, ami válhatnék. Nem kívánok ehhez asszisztálni, még ha olyan bűnt is kell elkövetnem ezért, mely a hagyományok szerint megbocsájthatatlan.

Én viszont újító vagyok. Vannak legitim okai annak, ha hátat fordítasz a szüleidnek.

Nincs szükségem arra, hogy megerősítsem szavait. Némán biccentek arra, amit mond; jól tudja, hogy itt vagyok neki, és leszek is mindig. Az, hogy ezt újra és újra elmondjuk, se több annak megerősítésénél, hogy bátran merjünk segítséget kérni, ha arra szükség van. Szeretném, ha így tenne, és fordulna hozzám akkor, ha fél, bizonytalan, vagy van valami, amiben épp az én agyam, az én tudásom vagy az én praktikáim kellenek. Egyszer ki fogunk törni a kiskorúság béklyójából, és utána csak a törvények lesznek, amik megállíthatnak majd minket – vagy még azok sem. És míg a kviddics játékosok jönnek és mennek, a végzősök júniusban ígéretek csokrát hátradobva búcsút intenek, hogy aztán megfeledkezzenek arról, ki kapta el a csokrot, én maradok, rendületlenül.

- Csak egyet tudok ígérni a már ígérteken kívül, Viv. - elmondtam már, hogy együtt leszünk, mindig és örökre. Mellettem lesz akkor, amikor újraszervezem a szétesett, nyugat-európai varázsalvilágot, ott lesz velem, amikor megszerzem az első ezer galleonom, és akkor is, amikor az első millióm. Közös gyümölcsünk termése lesz, hatalom és erőforrás, hogy többé ne függjünk soha senkitől. Ha nem tenné a kezemet szívére, ha nem érezném annak pulzálását, is tudnám, hogy igazat szól, és még a szimatomra sincs szükség hozzá, hisz a bennem dobogó szív is jól tudja, legalább benne nem csalódhatok.

- Minden jobb lesz, mert jobbá formáljuk. Nem fogjuk megvárni, míg a sült galamb a szánkba repül, és nem várunk lovagokra, megmentőkre sem. - várja a hercegeket, akinek ehhez kedve van. Nekünk nincs rá szükségünk.

- Köszönöm a táncot, Viv. Nem ülünk le? Megéheztem, a sütemények pedig finomnak tűntek. - a dal véget ért, én még sem tudom elengedni a kezét. Rászorítok kissé, míg kivezetem partnerem kissé azzal a céllal is, hogy levegőhöz jussunk a cukor mellett.

//köszönöm a játékot <3

Minden könnyem a tiéd, Viv. Megérdemled az összeset, és még annál is többet, noha jól tudom, hogy nem tartasz igényt a sajnálatomra, ahogyan én sem a tiedre. De ez most nem alku tárgya, ennyinek bele kell férnie.

Siratlak téged, Viv. Siratlak, amiért elvettek tőled mindent, ami gyermekké tett, siratom az ártatlanságod, amitől megfosztottak úgy, mintha joguk lett volna hozzá, siratlak azért, hogy soha nem lehetsz az a személy, akivé válhattál volna. Siratom az életet, amiben nem kellett volna megtanulnod foggal-körömmel túlélni. Siratom azt a Vivient, aki lehettél volna, ha Greyback nem akar darabokra törni még azelőtt, hogy egyáltalán eldönthetnéd, ki akarsz lenni.

Tudnod kell azonban, a szememben csak te vagy. Nézz rám, Viv! Nézz a szemembe, és lásd, hogy nem a roncsot látom benned! Lehengerlő vagy, Viv, fantasztikus és veszélyes. Harcos, mint Tetsu, aki annak ellenére képes minden nap újra felállni, hogy az a sárkány megcsócsálta a lábát. Harcos, mint én, aki fegyvernemeként a tudást szivacsként magába szipolyozó agyát választotta, mert nincs más, ami előnyt kovácsolhat hozzá, hogy kijussak a családi nyomorból. Hiszem, hogy az élet nem véletlenül sodor olyan embereket útjainkra, akikre szükségünk van. Sebeket kaptunk csak az élettől, meg dühöt, és persze egymást. Talán ezért működik olyan jól a triónk.

Hiába csorognak a kövér könnyek, arcom makacsul a tiédre vonom. Továbbra se vagyok hajlandó egy pillanatra sem félrenézni rólad. Csak akkor mozog egy kicsit az arcom, mikor a selyemkendőt hozzáérinted arcomhoz gondoskodásod jeléül. Közel se voltál ilyen gyengéd, amikor elkezdtünk egy szobán osztozni, bár nem is igényeltem ezt. Mostanra viszont hagyom, hogy azt csinálj velem, amit akarsz. Engedem, hogy fésüld és igazgasd a hajam, hagyom, hogy megcsináld a szemöldököm, hogy törődj velem, és tűröm azt is, hogy efféle gesztusokat nyilváníts ki felém.

- Gyerek voltál, Viv, nem volt valódi döntésed. Vállalom, ha megharagszol azért, ami a véleményem. Akár meg is halok érte. - hiába remeg kissé a hangom, nem hátrálok sem előled, sem attól, amit mondani akarok. Választhattad volna a halált. Mindig ezt mondják, nem? De az se lett volna igazán a tiéd. Mintha a halál egyenlő lenne a szabadsággal, de nem több ez, mint egy másik kényszerpálya, egy újabb, szükségszerűségből meghozott lépés, ismételten nem egy valódi döntés, csak a kontroll illúziója. Nem vagy felelős ezekért a bűnökért, Viv. Érzem hangod rezgéséből, hogy nem hiszel nekem saját igazságoddal szemben, de nem hibáztatlak érte. Saját gondolataiddal egész eddigi életedben több időt tölthettél, mint az enyéimmel, amik még idegenek számodra, mint bármely szörnyeteg, mely rád vetette mocskos húsát. Ettől függetlenül hiszem, amit hiszek. A hideg futkos végig gerincemen, ahogyan a táborra gondolok; egy ilyen környezet viszont nem embernek, nem gyereknek való. Tudták ezt az anyai nagyszüleim is, amikor elmenekültek az anyaországból a háború miatt.

- Ahogy szeretnéd, Viv. Tiéd a megtorlás joga, ezt tényleg nem vehetem el tőled. - ettől függetlenül megtenném szempillarebbenés nélkül, ha arra kerülne a sor. Greybacknak lakolnia kell. Greybacknek meg kell halnia.

- Akarom viszont, hogy tarts magad mellett. - megfogom a kezed, pedig az enyémben látszólag alig van erő, alig van szorítás.

- Tiéd a kéz, ami bevégzi, amit be kell végeznie, de hadd legyek a másik kéz, ami elgörget előled akadályokat, és amely bakot tart, hogy felkapaszkodj a falra! Nem kell mindenben véresre horzsolnod magad, és nem kell mindenben bemocskolnod magad. - hisz itt vagyok én, ha kell, a hátvéded, ha kell, az agyad, ha kell, a jövőbeli forrásod.

- Hát nem érted, Viv? - felszakad belőlem egy keserű kacaj a hasonlóan keserű könnyek mögül és közelebb araszolok hozzád. Szorításom kezeden jóval erősebbé válik, pedig az előbb még nem volt semmi erő a kezemben.

- Igazad van, Viv, enyém a jövő. Nincs számomra fontosabb, mint a siker, de mire megyek vele, ha nem vagy ott mellettem? Szeretlek, Viv, a helyed pedig ott van mellettem a páholyban, amit megérdemlünk. Akarom, hogy ott légy velem mindig. Akár meg is esküszöm rá vérrel és szavakkal, bármivel! - ujjaim belemarnak bőrödbe, közben pedig mégis egész testemben, hidegen, lázasan remegek. Nagyot kell nyelnem, a torkomban pedig ott éget a fájdalom, a tehetetlenség fájdalma, de mint egy rossz paradoxonban, mégsem érzem gyengének magam tőle. Nem most, nem veled, Vivien.

Még mindig nem akarom elhinni, hogy Jenkins nem tudta elkapni azt a nyavalyás cikeszt, pedig Tavish állapotából kiindulva nem fogadtam volna rá, ha még foglalkoznék sportfogadásokkal. A kviddiccsel sajnos nem összehikk… ezhető, de Herahikk… Fletchert nem fogják úgy ismerni, mint aki csal a saját fogadásain. Akkor oda az ügyfélbizalom.

- Tetsuuuuuuuuuu! - most jön az a rész, ahol meglepődöm azért, amiért klubhelyiségünk bejárata előtt téblábol, értitek, lábol. Shafiq – évfolyamtársam és a csapatunk utolsó pillanatos beugrója Montague helyére - és McGourty – a hatodéves, sűrű szemöldökű furagyerek – a vállaikon visznek kifelé, a szó szoros értelmében, mint egy trófeát. A győzelmi ünnepség nem állhat meg a Mardekár klubhelyiségében, az egész iskolában tudniuk kell róla! Dacára annak, hogy Jenkins még ilyen előnyös körülmények mellett se volt képes arra, hogy elszerezze a cikeszt Tavish elől, több gólt lőttünk be a kékeknél, én pedig többet védtem ki. Többet vártam tőle, de a maihoz már csak a kerítéshikk… torokszaggatójával tud hozzájárulni.

- Jól van, most már letehettek. - erélyesen utasítom őket, hogy szeretnék a saját lábamon lenni, erre baszd meg, Shafiq mit csinál? Felnevet a jobb oldalamon, és nem tesz le azonnal, és McGourty is úgy tartja a lábamat, mintha tilos lenne leejteni.

- Biztos vagy benne, Fletcher? - nem értem, miért vigyorognak, ám jelentéktelenné válik velük együtt, miután leraknak a földre, a saját lábamra. Természetesen ura vagyok a helyzetnek meg a függőlegesnek is. Önbevallásom szerint teljesen egyenesen, nagy koncentrációval közelítem meg fogadott családom legöregebb tagját, és nyomok a kezébe egy citromos sört. Tök finom! Nincs is igazából sör íze, és nem kaparja a torkomat úgy, mint az, amivel Jenkins járult hozzá a győzelmi bulihoz, ha már a cikesz elkapásával nem sikerült neki.

- Mármint eddig is tudtam, hogy jó dolog a kviddics, nem vagyok hülye. - felemelem a mutatóujjam, hogy nyomatékot adjak a rendkívüli sportelméleti megállapításomnak, igaz, az ujjam egy kicsit mintha fáziskéséssel érkezne meg a kezem többi részéhez képest.

- De a győzelem tökre addiktív. Ezért akarsz te is játszani, ugye? - miért is ne akarná átélni ezt az élményt újra és újra és újra? Szerintem az első után a többi se lehet rosszabb, még ha az első mindenképp egy nagy mérföldkő is.

- Gyere, menjünk levegőzni. - a nagy lendületre való tekintettel hirtelen meg is kell kapaszkodnom egy falban. Jól vagyok, és a kastélynak sincs semmi baja! És még különben sincs takarodó, Friccs se küldhet el. A kilátó meg egész közel van, csak néhány lépcső felfelé, igaz, seprűvel gyorsabb lenne.