Itt szurkolhattok a csapatoknak, minden Kviddicsfan élhet vágyainak!  

Drukker versek, reagok, felkiáltások, hajtépések, ércelődések... ide velük!

h y p e  b o i I I
2006 • 05 • 06

to: l o r i

  Bár megpróbálta ezúttal égővörösre festeni a haját, az felért legalább három critical missel. Ez szerencsére nem zavarta meg abban, hogy most is ott álljon a lelátón, és mert a sapkáját a szobájában felejtette, így távolról és közelről is Weasley-ék rokonának látszott, vagy legalább egy nagyon lelkes répának, aki még Loriant is rávette, hogy itt szurkoljon.

    Igaz, az inkább volt annak köszönhető, hogy mikor tegnap a vacsoráról kifelé sétálva a fiú lelkesen mesélte neki a következő mesélése mechanikáit, nemes egyszerűséggel annyit mondott neki, hogy állhat mellette a meccsen, vagy szurkolhat tökegyedül a hollósok között. Tények & tökös piték. Mások ezt zsarolásnak neveznék, de Hanni Haeni taktikai meggyőzésnek írta volna le.

    Még békás gumicukrot is hozott fájdalomdíjul.

   - Amúgy kiszámoltam, ha elég jól nyer a Griffi, akkor még megnyerhetjük ezt a szezont. Semmi személyes, de ha ti nyertek és gonosz leszel miatta, a rosszabb hálózsák lesz a tiéd. - hangosan szürcsölt kicsit a biztonság kedvéért a szívószálas kulacsából, hogy Lorian biztosan tudja, hogy ez a fenyegető hang előrejelzi neki az esetleges vesztét. Igaz, a rosszabbik hálózsákot tavaly nyáron kihímezte, hogy ne érezze rosszul magát. A hálózsák.

   A játék szabályait azóta sem egészen értette, de a pontszámítás egyszerű volt: a Griffendélnek nyernie kell, vagy elérnie legalább egy bizonyos mennyiségű gólt. Pontot. Valamelyiket, Hanni bármelyik megnevezéssel elégedett lett volna, ha idén nem ismétlődik meg a tavalyi szezon vége.

   - Szerinted lesz végül vihar? Olyan izgalmas lenne! Az ott például egy cumulonimbus. Ez az egyetlen típus, amiből lehet mennydörgés, villám és jégeső is. - lelkesen meglengeti a kezében lévő kis zászlót, mikor az egyik játékos elhúz felettük, és nem kifejezetten magas termetével próbál kilesni az előttük állók felett a pályára, még ha a tekintete vissza is tér folyton az éghez..

   Magában megígéri, hogy jövőre most már iztibizti megtanulja, hogyan zajlik a kviddics, de csak akkor, ha nyer a Griffi. Ellenkező esetben majd jól kisírja magát (amihez nagyon hangulatos lesz az eső) és legalább három vajsört megiszik majd a klubhelyiségbe csempészett készletek közül. Ha veszítenek.. sajnos azon már a békás gumicukor sem segít.
 

[Hollóhát vs Griffendél]

Hollóhát vs Griffendél

"To beat a lion, you have to have the heart of a lion."

2006. május 6.

hangulat

A külvilágot szinte teljesen figyelmen kívül hagyva lépkedek a pálya felé a szemerkélő esőben. Bizonytalan gondolatok árasztják el az agyamat, ahogy a tanév vége egyre közeleg. Máshogy alakult ez az év, mint amire számítottam és nem csak több dolog történt, de úgy tűnik, sokkal mélyebb nyomot is hagyott bennem, mint az ezt megelőző roxfortos időm összesen.
A vihart ígérő sötét felhők remekül reprezentálják nem csak a hangulatomat, hanem a mai meccset is, ami után eldől, hogy idén melyik ház nyeri meg a kupát. Körülöttem izgatott diákok számolgatnak, próbálják megjósolni a mérkőzés végét, néhányan még fogadásokat is kötnek. A közhangulat a tetőfokára hágott és Hooch sípjának hangjával együtt az eső is erősödni kezd.
A lelátókon találkozom a többiekkel, hogy együtt szurkoljunk a Griffendélnek, de csak félig tudok odafigyelni az eseményekre. Ha kérdeznek is tőlem valamit, csak mosolyogva bólintok. A piros zászlót szorongató kezemet az ölemben pihentetem, tekintetem a pályát fürkészi, de fejben teljesen máshol járok.

[- Ja, engem tökre nem érdekel ám, hogy nyer-e a Mardekár. Nem fogom felhozni ha igen.]

A lion still has snakes (and mine are long, and sharp my lord)
Hanni Haeni- 2006.05.06.

TW: homofóbia

  Felnézek a megdörrenő égre, és elgondolkodom rajta, hogy utálni fognak-e a háztársaim, ha nyer a Griffendél. Mert ha szereznek még 160 pontot (vagy minimum 80-at és győznek), ők az elsők. Most dől el, hogy idén miénk-e a Kupa végre a tavalyi után, vagy a Griffendél, a tavalyi sereghajtók (persze, a nyomorékok háza után a sereghajtók, de mind tudjuk, hogy három ház létezik csak, a negyedik, ahogy Travers mondta, a Taigetos) elviszik előlünk a győzelmünket. Ha így lesz, biztosan megjegyezték, hogy itt szurkoltam, nem a Hollóhátnak.

 Persze, Hanni meg Locket miatt ez az oldal amúgy is jobb ma, és a másik szárnyon úgy számoltam, hogy több a de Lys. Ugh... eszembe jut a gondolat, hogy Tavish elkapja a cikeszt, örülünk, megölelem a mellettem állót, aztán ráébredek, hogy egy köcsög de Lyst tartok a karjaimban. Elég hányingerkeltő, fókuszálok inkább a jelenre, mert ezt a sorsot elkerültem.

 - Ja, engem tökre nem érdekel ám, hogy nyer-e a Mardekár. Nem fogom felhozni ha igen.- egy pillanatra a lány vörös hajára nézek, és elgondolkodom rajta, hogy az a hálózsák dolog mennyire fontos. Nem aludtam még hálózsákban, tényleg olyan nagy különbségek vannak közöttük? Ki akarom próbálni? Valószínűleg nem, valószínűleg jobb, ha sztoikus módon állok bármelyik eredményhez: ha a Mardekár veszít, az azért lesz, mert nem repülök velük, ha meg nyer, nem kell tényleg senkinek beszólnom miatta. Aztán majd jövőre én is játszom, ha Selwyn bevesz (bár a múltkor pofákat vágott, amikor látta, hogy rajzolok valamit a Klubhelyiségben...).

 - Szerintem lesz... valahogy béna is lenne vihar nélkül utolsó meccs.- eszembe jut, hogy mi lett a tavalyi vihar eredménye, és elkezdem nézni a játékosokat, hogy melyikük pofára esését látnám szívesen. Ebből a két csapatból nem utálok senkit igazán... talán azt nem bánnám, ha McLagen becsapódna a Hugrabug nézők közé, de azzal is beérem, ha egy pár gurkó megy arra.

 Felnézek, és megpróbálom megfejteni a felhő típusát, de leginkább azt, hogy Hanni honnan tudta, közben enyhe, kissé erőltetett mosollyal megemelem a kezem, amikor a Griffendél újabb gólokat ló, és a többiek ünnepelnek. Nem tudom, mit, ez a tehénvillám gyerek simán lejátssza őket a színről, pedig olyan idegbeteg feje van. Aztán persze, a feltámadó vihar, szél eltereli a figyelmem, főleg, amikor az egyik szélroham olyan durván az arcomba veri az esőt, hogy le kell hajtsam a fejem (és elgondolkodom rajta, hogy akarnék-e ezek között a körülmények között repülni).

 - Na, itt a vihar...- ahogy oldalra nézek, veszem észre, hogy megfogtam Hanni vállát, bizonyára, hogy ne repítse el a szél, és gyorsan elengedem, inkább a meccsre figyelek, miközben gyorsan meggyőzöm magam róla, hogy a szél az oka. Mert tényleg rohadt nagy ez a szélvihar, Hanni meg kicsi, elég kicsi, egy nagyobb szélroham tényleg elreptetheti. Azt meg semmiképpen nem akarom.

 - Szerinted lefújják?- valahogy kétlem, hogy a Roxfort el akarná rontani a vendégeink szórakozását azzal, hogy befejezzük idő előtt az egyik kviddics meccset. De lehet, hogy el akarják kerülni a tavalyit.

[Viv]

storm before seoul

ում է ուղղված Viv

ամսաթիվ 2006. május 06. szombat

զգուշացում բովանդակության վերաբերյալ

szerencsejáték és vizsgaidőszak említése

Még a közelgő születésnapom se volt elég ahhoz, hogy Viv ki tudjon rántani a naphosszat tartó magolásomból. Még mindig elcsúszok egy-két apróságon a rúnafordításaimban, nem tudok még hibátlanul vadászgörényt tollseprűvé vagy tatut párnává változtatni, nem jegyeztem meg bájitaltanból a holdkő összes mágikus tulajdonságát, tartozom jóslástanra egy álomfejtés esszével Lutece professzornak is, mert nem tudom megjegyezni az álmaimat, ráadásul gyanús, hogy valamire allergiás lehetek az üvegházakban is.

Ha nem játszana Scrimgeour és Tetsu, akkor a döntőt is kihagynám, hiszen kifejezetten hasznom se származik az egészből. Amióta bekerültem a csapatunkba, azóta a fogadásokról is le kellett tennem, meg aztán a templom egerének is több zsetonja van, mint nekem.

De a templom egerének biztosan nincs olyan megfázása, mint nekem.

- Remélem, Tavish hamar elkapja a cikeszt. - mondom Vivnek az időjárásra való tekintettel, mielőtt egy újabb zsebkendőt emelnék az arcomhoz. Valójában már rég a gyengélkedőn kéne feküdnöm egy adag kalap-kúra bájitallal a kezemben, és az RBF előkészítőkkel az ölemben. Talán akkor sikerül majd végre álmodnom egyet Lutece beadandójához. Természetesen meg se fordul a fejemben az, hogy ne Tavish kapná el a cikeszt. Ez mondjuk sokkal érdekesebb annál, hogy mi van vele meg O’Harával. De komolyan, mit tudnak még ezen csámcsogni? Nem tökmindegy? Miért nem azzal foglalkoznak, hogy még a legutolsó meccsen is övé volt a cikesz, pedig akkor karrierje leggyengébb teljesítményét nyújtotta? Hatalmas szerencse, hogy nem tudtam épp fogadni, mert biztos ráment volna fateromék háza is.

Vivre pillantok, amikor a kommentátor Koreát említi. Ezek szerint híre ment. Ezek szerint igaz. Régóta tudtuk, hogy eljön majd ez a pillanat, amikor Tetsu elballag, itt hagy minket és nem emlékszik majd ránk többé. Ez a pillanat majd akkor lesz, amikor elballag a Roxfortból, és gondolom, most már túl késő lenne leharapni a másik lábát is, hogy maradjon még egy-két évet.

- Menjünk, Viv. Úgy se tudok kiabálni. - recsegem neki, miközben a zsebembe túrom az összekoszolt zsebkendőimet, hogy ne hagyjak itt szemetet. Vihar ide, vihar oda, a meccs állásán változtatni nem tudunk, ahogyan Tetsu koreai kalandjain sem. Megtudjuk majd a lényeget a gyengélkedőről is. Mellesleg tényleg egyre jobban kapar a torkom.

I ’m hearing sirens blaring in my head Don’t need to look down Know I’m on the edge I like the fatal feeling that I get

Heranoush Fletcher
2006. Május 6.

A hűvös és párától nehéz szél eső hírét hozza, a gorombaszürke gomolyfelhőkkel tarkított sötét égbolt pedig vihar ígéretével kecsegtet. Gombóccal a torkodban és ismerős gyomorgörccsel állsz a lelátón Hera mellett. Fél szemed természetesen rajta tartod, de most a pálya mágnesként vonzza a tekinteted - jobban, mint eddig valaha.
Aggódó pillantásod egy pillanatra sem engedi el Chikara Tetsuya ide-oda cikázó vörös-arany taláros sziluettjét. Akárhányszor elkerül egy technikásabb mozdulattal egy másik játékost, vagy gurkót a kezeid jobban a lelátó korlátjára szorulnak, és akárhányszor gólt dob büszkén elmosolyodsz. Nem mintha látná. Nem mintha nem zavarna, hogy mások viszont láthatják és mégis. Vesztes küzdelem volt ez a részedről már az elejétől kezdve, az iránta való érzéseid térdre kényszerítettek, te pedig megadtad magad.

- Én a Griffendél győzelmében reménykedem - jegyzed meg nem annyira halkan, hogy más ne hallhassa. Ezen a ponton már talán mindegy is. Azért gondosan áthurkolod a vastag sálat Hera szabadon lévő nyaka körül amit még induláskor aggattál rá. Természetesen békás és természetesen Te készítetted, csak neki. Csak akkor emeled el kicsit a tekinteted a pályáról amikor az első esőcseppek lehullanak. Előkeresed a pálcád a talárod zsebéből és egy láthatatlan esernyőt varázsolsz a fejetek fölé, majd pillantásoddal ismét megkeresed Chikarát aki épp McLagen gurkója elől kényszerül kitérni. Hangos megkönnyebbült sóhaj hagyja el az ajkaidat, hogy nem sérült meg. Mikor lettél ilyen kis… lelkis? Érzékeny? Féltő? Csak Chikara meg ne tudja igaz? Akkor aztán az elégedett vigyor levakarhatatlan lenne az arcáról.

De még ezt is milliószor jobban el tudnád viselni, mint a tudatot, hogy elmegy… el messzire, el egy másik kontinensre, a világ másik végébe - Koreába. Amikor ezt a kommentátor is megemlíti, az ajkaid egy vékony vonallá préselődnek össze, de makacsul követed tovább azt a bizonyos vörös-arany alakot, noha érzed magadon Hera pillantását. A távozása még a jövő aljas fenyegetése, noha az említett kegyetlen jövő rohamléptekkel közelít. De nem akarsz erre gondolni. Az eső egyre jobban esik, egyre nehezebb követned Chikara alakját, amikor is…

Hera hangja a mennydörgéstől alig hallható. Engedelmesen ellépsz a korláttól, indulnál Herával együtt a gyengélkedőre, de… de…

Nem megy. Nem tudsz elszakadni innen, nem tudod elengedni, most nem. Talán utoljára láthatod játszani, talán ez az utolsó lehetőség. Lehet megbánnád. Lehet rossz barát leszel emiatt, sőt mi több az is vagy. Tudod is ezt magadról, ennek ellenére is amellett döntesz, hogy maradsz.

- Én még maradnék Hera… - próbálod túlharsogni a felmorajló tömeg hangját. - Neked viszont célszerű lenne a gyengélkedő felé venned az irányt. Nem hangzol túl jól. Minél tovább húzod ezt, annál több minőségi tanulási időt veszítesz - gyengéden megsimítod az arcát, mielőtt útjára engednéd. Ameddig alakja el nem tűnik nézel utána, majd visszafordulsz a meccs felé. Időközben annyira elkalandoztak a gondolataid, hogy az esernyő varázslatod megszűnt és a szakadó esőben hunyorogva pillanatok alatt elázva keresed meg újra Chikara alakját. Élesen szívod be a levegőt, ahogy a kommentátor szavainak hála világossá válik számodra, hogy McLagen pont belé szállt olyan nagy lendülettel. Hirtelen csak annyit veszel észre, hogy valaki egy mágikus láthatatlan esernyőt tart a Te fejed felé is - csak egy néma biccentéssel megköszönöd, le sem csekkolod ki az. Nem is számít. Most más úgysem számít, csak…

Az időjárás nem kíméli a játékosokat, de a nézőket sem akik lelkesen biztatják hangjukkal a favorizált csapatukat.  Te nem vagy ilyen. Te nem hallatod a hangodat. Te nem kiabálsz mint valami óvodás. Te nem ugrálsz minden gólnak örülve.
És mégis…

- HAJRÁ CHIKARA! - amikor az említett elzúg a Mardekáros lelátó előtt muszáj kiáltanod. Még ha a széltől és a mennydörgéstől esélyesen nem is hallhatta, de mégis…